A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
2002. július 25.(*)
„Fellebbezés – 1638/98/EK rendelet – Az olaj‑ és zsírpiac közös szervezése – Megsemmisítés iránti kereset – Személyében érintett személy – Hatékony bírói jogvédelem – Elfogadhatóság”
A C‑50/00. P. sz. ügyben,
az Unión de Pequeños Agricultores (székhelye: Madrid [Spanyolország], képviselik: J. Ledesma Bartret és J. Jiménez Laiglesia y de Oñate abogados, kézbesítési cím: Luxembourg)
fellebbezőknek
az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága (harmadik tanács) T‑173/98. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 1999. november 23‑án hozott végzése (EBHT 1999., II‑3357. o.) ellen, e végzés hatályon kívül helyezése iránt benyújtott fellebbezése tárgyában,
a többi fél az eljárásban:
az Európai Unió Tanácsa (képviseli: I. Díez Parra, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
alperes az elsőfokú eljárásban,
támogatja:
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: J. Guerra Fernández és M. Condou‑Durande, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
beavatkozó a fellebbezési eljárásban,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, P. Jann, F. Macken, N. Colneric és S. von Bahr tanácselnökök, C. Gulmann (előadó), D. A. O. Edward, A. La Pergola, J.‑P. Puissochet, M. Wathelet, R. Schintgen, V. Skouris és J. N. Cunha Rodrigues bírák,
főtanácsnok: F. G. Jacobs,
hivatalvezető: D. Louterman‑Hubeau egységvezető,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
a feleknek a 2001. november 6‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően, amelynek során az Unión de Pequeños Agricultorest J. Jiménez Laiglesia y de Oñate, a Tanácsot I. Díez Parra és a Bizottságot J. Guerra Fernández és M. Condou‑Durande képviselte,
a főtanácsnok indítványának a 2002. március 21‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az Unión de Pequeños Agricultores 2000. február 16‑án a Bíróság EK‑alapokmányának 49. cikke alapján fellebbezést nyújtott be a Bíróság hivatalához az Elsőfokú Bíróság T‑173/98. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 1999. november 23‑án hozott végzése (EBHT 1999., II‑3357. o., a továbbiakban: megtámadott végzés) ellen, amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasította az olaj‑ és zsírpiac közös szervezésének létrehozásáról szóló 136/66/EGK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 1998. július 20‑i 1638/98/EK tanácsi rendelet (HL L 210., 32. o., magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 23. kötet, 308. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet) részleges megsemmisítése iránti keresetét.
Jogi háttér
2 1966. szeptember 22‑én a Tanács elfogadta az olaj‑ és zsírpiac közös szervezésének létrehozásáról szóló 136/66/EGK rendeletet (HL 1966. 172., 3025. o.). Ez a rendelet többek között az olívaolaj‑piacok közös szervezését hozza létre, garantált árak és termelési támogatások rendszerének felállításával. A 136/66 rendelet által bevezetett rendszert többször módosították. Az olívaolaj‑piacok így módosított közös szervezése rendelkezik az intervenciós árak rendszeréről, a termelési, fogyasztási, tárolási valamint az import‑ és exporttámogatásokról.
3 1998. július 20‑án a Tanács elfogadta a különösen az olívaolaj‑piacok közös szervezését megreformáló, megtámadott rendeletet. Ebből a célból a korábbi intervenciós rendszert eltörölte, és egy magántárolási szerződéseket támogató rendszerrel helyettesítette. A fogyasztási támogatást és a kistermelőknek nyújtott külön támogatásokat szintén eltörölték. A termelési támogatás stabilizálását szolgáló, a Közösség egészére vonatkozó maximális garantált mennyiségen alapuló mechanizmust a maximális garantált mennyiségnek a termelő tagállamok közötti, garantált nemzeti mennyiségek formájában történő megosztásával módosították. Végül, az 1998. május 1‑je után ültetett olajfákat, bizonyos kivételekkel, kizárták minden jövőbeni támogatási rendszerből.
Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott végzés
4 Az Unión de Pequeños Agricultores – a spanyol mezőgazdasági kisvállalkozások érdekvédelmét biztosító, a spanyol jog alapján jogi személyiséggel bíró szakmai egyesülés – az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1998. október 20‑án benyújtott keresetlevelével az EK‑Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdése (jelenleg, módosítást követően az EK 230. cikk negyedik bekezdése) alapján keresetet indított a megtámadott rendelet megsemmisítése iránt, az étkezési olajbogyók támogatási rendszerének kivételével.
5 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1998. december 23‑án benyújtott külön beadványával a Tanács az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a alapján elfogadhatatlansági kifogást emelt.
6 A megtámadott végzéssel az Elsőfokú Bíróság az említett elfogadhatatlansági kifogásnak helyt adott, következésképpen a keresetet, mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant, elutasította.
7 Először is – miután a megtámadott végzés 34. pontjában emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdése a magánszemélyeknek biztosítja azt a jogot, hogy megtámadjanak minden olyan határozatot, amelyet ugyan rendelet formájában hoztak, azonban őket közvetlenül és személyükben érint, és hogy a rendelet és a határozat közötti különbségtétel szempontja az érintett jogi aktus általános hatályában keresendő –, az Elsőfokú Bíróság az említett végzés 44. pontjában kimondta, hogy a megtámadott rendelet természeténél és hatályánál fogva normatív jellegű, és nem minősül az EK‑Szerződés 189. cikke (jelenleg EK 249. cikk) értelmében vett határozatnak.
8 Ezt követően – miután a megtámadott végzés 45. pontjában emlékeztetett arra, hogy bizonyos körülmények között még a valamennyi érdekelt gazdasági szereplőre általában alkalmazandó normatív jogi aktus is érinthet közülük egyeseket személyükben, és hogy ennélfogva valamely közösségi jogi aktus egyszerre lehet normatív, egyes érdekelt gazdasági szereplők tekintetében pedig határozati jellegű – az Elsőfokú Bíróság:
– a megtámadott végzés 46. pontjában kimondta, hogy „ennek érdekében azonban valamely természetes vagy jogi személynek bizonyítani kell tudnia, hogy sajátos jellemzői, vagy az őt minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán a kérdéses jogi aktus érinti őt […]” és
– ugyanezen végzés 47. pontjában pedig kimondta, hogy ezen kívül az egyesülések által benyújtott keresetek e tekintetben legalábbis azokban a helyzetekben elfogadhatók, amikor egy jogszabályi rendelkezés a szakmai egyesüléseket kifejezetten eljárási jogosítványokkal ruházza fel, amennyiben az egyesülés olyan vállalkozások érdekeit képviseli, amelyek maguk is rendelkeznek perindítási joggal, és amennyiben az egyesülés egyénített, mivel a vitatott aktus a saját, egyesüléskénti érdekeit érinti különösen azzal, hogy a megsemmisíteni kért aktus befolyásolja a tárgyalói helyzetét..
9 Márpedig a jelen esetben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott végzés 48. pontjában kimondta, hogy a felperes a fenti három helyzetből egyre sem tud hivatkozni keresete elfogadhatóságának érdekében.
10 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott végzés 50. pontjában megjegyezte különösen, hogy „a felperes nem bizonyította, hogy tagjait a megtámadott rendelet sajátos jellemzőik, vagy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán érinti. E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, miszerint az a tény, hogy a megtámadott rendelet – elfogadásának idején – érintette a felperes azon tagjait, akik az olívaolaj‑piacon végezték tevékenységüket, és akik közül adott esetben néhányat a tevékenységükkel való felhagyásra indított, nem különböztetheti meg őket a közösségi piac többi szereplőjétől, mivel jelenleg vagy a jövőben esetlegesen a piacra belépő minden egyéb gazdasági szereplő helyzetéhez hasonló, objektív módon meghatározott helyzetben vannak [...]. A megtámadott rendelet a felperes tagjait csupán az e piacokon aktív gazdasági szereplői, objektív minőségük alapján érinti, ugyanúgy, mint az e piacokon aktív összes többi gazdasági szereplőt is.”
11 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott végzés 53–55. pontjában rámutatott továbbá, hogy a fellebbező azt sem tudja bizonyítani keresete elfogadhatóságának alátámasztása céljából, hogy a megtámadott rendelet érinti egyes különleges érdekeit, és e végzés 58. pontjában megállapította, hogy a felperes az egyesülések által benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságára az ítélkezési gyakorlat által felállított egyetlen feltétel alapján sem egyéníthető.
12 Végül az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta a felperes által annak bizonyítására előterjesztett utolsó érvet, hogy a megtámadott rendelet rendelkezései őt személyében érintették, nevezetesen, hogy fennáll annak veszélye, hogy a felperes nem részesül hatékony bírói jogvédelemben. Ebben a tekintetben az Elsőfokú Bíróság a következőket állapította meg:
„61 Ami a hatékony bírói jogvédelem hiányára alapított érvet illeti, ez az olyan belső jogorvoslati lehetőségek hiányát jelenti, amelyek adott esetben lehetővé tennék, hogy a megtámadott rendelet érvényességének ellenőrzése végett a Szerződés 177. cikke (jelenleg EK 234. cikk) alapján előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzenek.
62 E tekintetben ki kell emelni, hogy a közösségi bíróságokhoz megsemmisítés iránti kereset útján való fordulás feltételeit illetően a jogalanyok egyenlőségének elve megköveteli, hogy e feltételek ne függjenek a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerének sajátos körülményeitől. E vonatkozásban továbbá meg kell jegyezni, hogy az EK‑Szerződés 5. cikkében (jelenleg EK 10. cikk) megfogalmazott jóhiszemű együttműködés elvének alkalmazásával a tagállamok kötelesek hozzájárulni az EK‑Szerződés által létrehozott jogorvoslati és eljárási rendszer teljességéhez, melynek célja, hogy a közösségi bíróságra ruházza az intézmények jogi aktusai jogszerűségének felülvizsgálatát (lásd, ebben az értelemben, a 294/83. sz., Les Verts kontra Parlament ügyben 1986. április 23‑án hozott ítélet [EBHT 1986., 1339. o.] 23. pontját).
63 Ezek a körülmények azonban nem indokolhatják, hogy az Elsőfokú Bíróság eltérjen a Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdésében létrehozott – az ítélkezési gyakorlat által értelmezett – jogorvoslati lehetőségek rendszerétől, és túllépjen az e rendelkezés által ráruházott hatáskörén.
64 A felperes továbbá nem alapozhatja érvelését a Szerződés 177. cikke alapján indult eljárások esetleges hosszúságára sem. Ez a körülmény ugyanis nem indokolhatja az EK‑Szerződés 173., 177. és 178. cikke (jelenleg EK 235. cikk) által felállított jogorvoslatok és eljárások rendszerének módosítását, amelynek célja, hogy a Bíróságra ruházza az intézmények jogi aktusai jogszerűségének felülvizsgálatát. Egy ilyen érvelés egyetlen esetben sem teheti lehetővé, hogy a Szerződés 173. cikke negyedik bekezdésében meghatározott feltételeknek meg nem felelő természetes vagy jogi személy által előterjesztett megsemmisítés iránti keresetet elfogadhatónak nyilvánítsanak (a Bíróság C‑87/95. P. sz., CNPAAP kontra Tanács ügyben 1996. április 24‑én hozott végzésének [EBHT 1996., I‑2003. o.] 38. pontja).
13 E megfontolások után az Elsőfokú Bíróság a megtámadott végzés 65. pontjában megállapította, hogy a felperest nem lehet a megtámadott rendelet által személyében érintettnek tekinteni, és mivel a felperes nem teljesíti a Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdése alapján támasztott egyik elfogadhatósági feltételt, nem szükséges azt a kérdést megvizsgálni, hogy a megtámadott rendelet őt közvetlenül érinti‑e.
A fellebbezés
14 A fellebbező fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést;
– nyilvánítsa az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetét elfogadhatónak, és határozathozatal céljából utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé.
15 A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:
– nyilvánítsa a keresetet nyilvánvalóan elfogadhatatlannak, illetve – másodlagosan – nyilvánvalóan megalapozatlannak;
– a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.
16 A Bíróság elnöke 2000. szeptember 12‑i végzésével megengedte a Bizottságnak, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon.
17 Fellebbezésében a fellebbező négy jogalapot jelöl meg.
18 Először is a fellebbező előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott végzés 61. pontjában tévesen értelmezte a kereset elfogadhatatlansága esetén a hatékony bírói jogvédelem hiányára alapozott érvet. Ugyanis ezt az érvet nem pusztán a belső jogorvoslati lehetőségek hiányára alapozta, hanem arra a tényre, hogy az elfogadhatatlanná nyilvánítás ebben az esetben nem teljesíti a hatékonyság feltételét, ami az általa hivatkozott alapvető joghoz kapcsolódik. Másodszor, a fellebbező érvelése szerint a megtámadott végzés indokolása elégtelen, mivel nem válaszol a keresetben és az elfogadhatatlansági kifogásra tett észrevételekben hivatkozott ténybeli és jogi érvekre, hanem ugyanezen végzés 63. pontjában közülük csupán eggyel foglalkozik, amelyet egyébként pontatlanul idéz. Harmadszor, a fellebbező szerint az említett végzés 62. pontja ellentmondásos. E tekintetben úgy érvel, hogy ugyan a jóhiszemű együttműködés elve megköveteli olyan belső jogorvoslati lehetőség létrehozását, amely – adott esetben – lehetővé teszi előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését a közösségi jogi aktus érvényessége vonatkozásában, meg kell állapítani, hogy valamely magánszemélynek a hatékony bírói jogvédelemhez való joga a tagállamok igazságszolgáltatási rendszerének sajátos körülményeitől függ. Negyedszer, a fellebbező érvelése szerint azzal, hogy abban nem vizsgálták meg, hogy az adott esetben a kereset elfogadhatatlanná nyilvánítása – minden ténybeli és jogi elemet figyelembe véve – nem vezetett‑e a hatékony bírói jogvédelem alapvető jogának sérelméhez, a megtámadott végzés a közösségi jogrend részét képező alapvető jogot sértett meg.
A fellebbezés elfogadhatóságáról
19 A Tanács – a Bizottsághoz hasonlóan – a fellebbezés nyilvánvaló elfogadhatatlanságára hivatkozik a fellebbező eljáráshoz fűződő érdekének hiánya miatt. Ugyanis a hatékony bírói jogvédelmet illetően az Elsőfokú Bíróság teljes érvelése obiter dictum, mivel a kereset elfogadhatatlanságának valódi indoka – ahogy azt a megtámadott végzés 65. pontja megjelöli – az, hogy a fellebbező nem teljesíti a Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdésben előírt egyik elfogadhatósági feltételt. Még ha a nemzeti jog semmilyen jogorvoslati lehetőséget sem tesz lehetővé, a közösségi bíróságnak akkor is alkalmaznia kell a Szerződés említett rendelkezését, megvizsgálva, hogy az abban előírt elfogadhatósági feltételek teljesülnek‑e vagy sem.
20 Ahhoz, hogy fellebbezése elfogadható legyen, a felperesnek azt a Szerződés 173. cikke negyedik bekezdésének a megtámadott végzés általi megsértésére kellett volna alapítania, különösen pedig annak bizonyítására, hogy őt a megtámadott rendelet személyében érinti, és nem csak a hatékony bírói jogvédelem esetleges hiányára, amely – a közösségi jog jelenlegi állapotában – semmilyen esetben sem vonhatja maga után az említett fellebbezés elfogadhatóságát.
21 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke akkor áll fenn, ha eredményessége esetén a fellebbezés alkalmas arra, hogy e félnek előnyöket biztosítson (C‑174/99. P. sz., Parlament kontra Richard ügyben 2000. július 13‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑6189. o.] 33. pontja).
22 Márpedig a megtámadott végzés az Elsőfokú Bírósághoz előterjesztett felperesi keresetet mint elfogadhatatlant utasította el.
23 Úgy tűnik tehát, hogy ha a fellebbezés elfogadható lenne, a fellebbező ebből biztos előnyhöz jutna, mivel keresete érdemben lenne vizsgálható. Az a kérdés, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez való állítólagos jog – bizonyos körülmények – között elfogadhatóvá teszi‑e vagy sem a rendelet megsemmisítése iránt valamely természetes vagy jogi személy által előterjesztett keresetet, a fellebbezés érdemét érinti, és semmi esetre sem döntheti el előre a fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke meglétének kérdését.
24 Ilyen körülmények között a fellebbezést elfogadhatónak kell nyilvánítani.
A fellebbezés megalapozottságáról
A felek érvei
25 A fellebbező – együtt vizsgálandó – négy jogalapjával lényegében úgy érvel, hogy keresetének mint elfogadhatatlannak az elutasítása – amely a megtámadott végzés 61–64. pontjában kifejtett érvelésen alapul – sérti a saját és tagjai érdekeinek védelmét célzó hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.
26 A fellebbező szerint a megtámadott rendeletnek az intervenciós rendszert, a fogyasztási támogatást és a kistermelőknek nyújtott speciális támogatásokat eltörlő vitatott rendelkezései a tagállamok részéről semmilyen végrehajtási szabályozást sem kívánnak meg, és a spanyol hatóságoknak nem kell jogi aktusokat hozniuk. Következésképpen a fellebbezőnek a spanyol jogrendszerben nincs lehetősége az említett rendelkezésekhez kapcsolódó nemzeti jogi aktus megsemmisítését kérni, így ez utóbbi érvényessége vizsgálatának céljából nem terjeszthető elő előzetes döntéshozatal iránti kérelem. Ezen túlmenően a fellebbező, illetve tagjai nem is sérthetik meg e rendelkezéseket, hogy aztán az adott esetben ellenük alkalmazott szankció érvényességét vitassák.
27 A megtámadott határozat, miután nem vizsgálja, hogy a megtámadott rendelet részbeni megsemmisítése iránti kereset elfogadhatatlannak minősítése – figyelemmel az eset összes körülményére – nem vezet‑e a felperes bírói jogvédelemhez való joga hatékony érvényesülésének megsértéséhez, a közösségi jogrend részét képező alapvető jogot sért.
28 A fellebbező hangsúlyozza, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez való jogba az eset sajátos körülményeinek vizsgálata is beletartozik. Egy jog valódi hatékonyságáról nem lehet szó anélkül, hogy annak hatékony jellegét konkrétan ne vizsgálnák. Valójában egy ilyen vizsgálat szükségképpen maga után vonná annak megvizsgálását, hogy az adott esetben van‑e alternatív jogorvoslati lehetőség. E tekintetben a fellebbező a C‑321/95. P. sz., Greenpeace Council és társai kontra Bizottság ügyben 1998. április 2‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑1651. o.) 32. és 33. pontjára utal, amely – szerinte – megerősíti, hogy ha nem létezik belső jogorvoslati lehetőség, a Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdése alapján indított megsemmisítés iránti keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani.
29 A Bizottság és a Tanács lényegében úgy érvel, hogy a fellebbezés mindenképpen nyilvánvalóan elfogadhatatlan, mivel a Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdése nem írja elő, hogy a nemzeti jogorvoslati lehetőségnek a fellebbező tekintetében tapasztalható hiánya olyan feltétel vagy körülmény lenne, amely alkalmas arra, hogy bármely természetes vagy jogi személy által általános hatályú közösségi jogi aktus ellen előterjesztett megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságát igazolja. Az egyetlen releváns feltétel az, hogy a megtámadott aktus közvetlenül és személyében érintse a fellebbezőt. Márpedig a fellebbezés nem elemzi azt a kérdést, hogy a fellebbező közvetlenül és személyében érintett‑e, hanem kizárólag a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tárgyában felhozott érveknek az Elsőfokú Bíróság általi elemzésére utal.
30 A Tanács és a Bizottság továbbá emlékeztet arra, hogy a Szerződés olyan teljes jogorvoslati rendszert hozott létre, melynek célja, hogy a Bíróságra ruházza az intézmények jogi aktusai, és különösen az általános hatályú aktusok jogszerűségének és érvényességének felülvizsgálatát. A Bizottság szerint igaz, hogy az a tagállam, amely az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés feltételét nehézzé vagy éppen lehetetlenné teszi, megsérti a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jogot, és így nem teljesíti a Szerződés 5. cikkében foglalt jóhiszemű együttműködés kötelezettségét. Mindazonáltal ilyen jogsértésnek még ebben az esetben sem lehet a Szerződés 173. cikke negyedik bekezdése értelmének elferdítésével véget vetni, hanem ehelyett – az EK 226. cikknek megfelelően – az adott tagállam ellen jogsértési eljárást kell indítani.
31 A Bizottság megállapítja továbbá, hogy nem érti, miként állíthatja a fellebbező, hogy a spanyol jog semmilyen jogorvoslati lehetőséget nem biztosít a megtámadott rendelet ellen. Emlékeztet arra, hogy ez egy kötelező jogi aktus, amely a jogalanyok számára közvetlenül állapít meg jogokat és kötelezettségeket, így rendelkezéseinek megsértésére a nemzeti bíróságok előtt hivatkozni lehet. Márpedig a spanyol jogban, ahogy kétségkívül más tagállamok jogrendszerében is, a közigazgatási szervek az érintett személyek által megfogalmazott kérelem alapján kötelesek határozatot hozni. Ha bizonyos határidőn belül a hatáskörrel rendelkező hatóságok az említett kérelmekről nem határoznak, az ilyen hallgatás nemleges válasznak tekintendő, vagy éppen ellenkezőleg, bizonyos esetekben igenlő válasznak minősül, ami – ha az érintett kérelmező a válasszal nem elégedett – lehetővé teszi a jogorvoslatot. Amikor a bírósági felülvizsgálat elkezdődik, semmi sem akadályozza meg az említett személyt abban, hogy a közösségi jog szabályaira hivatkozzon, és adott esetben az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését kérje a vitatott aktus értelmezése vagy érvényessége tárgyában.
A Bíróság álláspontja
32 Bevezetésképpen emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbező nem vitatta az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott végzés 44. pontjában tett azon megállapítását, amely szerint a megtámadott rendelet általános hatállyal bír. A fellebbező nem vitatta az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott végzés 56. pontjában tett azon megállapítását sem, miszerint a felperes saját érdekeit a megtámadott rendelet nem érintette, sem pedig az ezen végzés 50. pontjában található megállapítást, miszerint tagjait a megtámadott rendelet sajátos jellemzőik, vagy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán érinti.
33 Ilyen körülmények között meg kell vizsgálni, hogy a fellebbező mint a tagjai érdekeinek képviselője által a Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdése alapján a megtámadott rendelet megsemmisítése iránt indított kereset elfogadható‑e csupán azon az alapon, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez való jog – tekintettel a nemzeti bíróság előtti jogorvoslati lehetőségek feltételezett hiányára – azt megköveteli.
34 Emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 173. cikkének második és harmadik bekezdése szerint a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az olyan keresetek tekintetében, amelyeket valamely tagállam, a Tanács vagy a Bizottság vagy – előjogaik védelmében – az Európai Parlament, a Számvevőszék, és az Európai Központi Bank nyújt be a hatáskör hiánya, lényeges eljárási szabályok megsértése, e Szerződés vagy az alkalmazására vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése vagy hatáskörrel való visszaélés miatt. A fenti cikk negyedik bekezdése szerint „[b]ármely természetes vagy jogi személy azonos feltételek mellett indíthat eljárást a neki címzett határozat vagy az olyan határozat ellen, amelyet ugyan rendeletként vagy egy másik személyhez címzett határozatként hoztak, de őt közvetlenül és személyében érinti.”
35 A Szerződés 173. cikkének keretében így a rendeletet, mint általános hatályú jogi aktust, az intézményeken, az Európai Központi Bankon és a tagállamokon kívül más jogalanyok nem támadhatják meg (lásd, ebben az értelemben, a 92/78. sz., Simmenthal kontra Bizottság ügyben 1979. március 6‑án hozott ítélet [EBHT 1979., 777. o.] 40. pontját).
36 Mindazonáltal egy olyan általános hatályú aktus, mint a rendelet, bizonyos körülmények között személyükben érinthet meghatározott természetes és jogi személyeket, és ezért velük szemben határozati jellege lehet (lásd különösen a Bíróság C‑358/89. sz., Extramet Industrie kontra Tanács ügyben 1991. május 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑2501. o.] 13. pontját, a C‑309/89. sz., Codorniu kontra Tanács ügyben 1994. május 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑1853. o.] 19. pontját és a C‑41/99. P. sz., Sadam Zuccherifici és társai kontra Tanács ügyben 2001. május 31‑én hozott ítélet [EBHT 2001., I‑4239. o.] 27. pontját). Ez a helyzet, ha a szóban forgó aktus valamely természetes vagy jogi személyre sajátos jellemzői vagy egy őt minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őt (lásd különösen a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15‑én hozott ítéletét [EBHT 1963., 197., 223. o. ] és a C‑452/98. sz., Nederlandse Antillen kontra Tanács ügyben 2001. november 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑8973. o.] 60. pontját).
37 Ha nem teljesíti e feltételt, egyetlen természetes vagy jogi személynek sincs joga arra, hogy rendelet megsemmisítése iránti keresetet terjesszen elő (lásd, ebben az értelemben, a fent hivatkozott CNPAAP kontra Tanács ügyben hozott végzés 38. pontját).
38 Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Közösségek olyan jogközösség, amelyben az intézmények aktusai ellenőrzés alá esnek abban a tekintetben, hogy azok a Szerződéssel és az alapvető jogokat magában foglaló általános jogelvekkel összeegyeztethetők‑e.
39 Ezért a magánszemélyek tényleges bírói jogvédelemre jogosultak azon jogaikat illetően, amelyeket a közösségi jogrendből származtatnak, mivel e védelemhez fűződő jog a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő általános jogelvek részét képezi. Ezt a jogot az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑i európai egyezmény 6. és 13. cikke is megerősítette (a Bíróság 222/84. sz. Johnston‑ügyben 1986. május 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1986., 1651. o.] 18. pontja és a C‑424/99. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2001. november 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑9285. o.] 45. pontja).
40 Márpedig a Szerződés egyrészről a 173. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 230. cikk) és a 184. cikkével (jelenleg EK 241. cikk), másrészről a 177. cikkével (jelenleg EK 234. cikk) teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, melynek célja, hogy a közösségi bíróságra ruházza az intézmények jogi aktusai jogszerűségének felülvizsgálatát (lásd ebben az értelemben a 294/83. sz., Les Verts kontra Parlament ügyben 1986. április 23‑án hozott ítélet [EBHT 1986., 1339. o.] 23. pontját). E rendszerben, mivel a természetes vagy jogi személyek a Szerződés 173. cikkének negyedik bekezdésében meghatározott elfogadhatósági feltételek miatt közvetlenül nem támadhatják meg az általános hatályú közösségi jogi aktusokat, ezen aktusok érvénytelenségére az eset körülményeitől függően vagy a közösségi bíróság előtt a Szerződés 184. cikke alapján járulékosan, vagy a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhatnak, és mivel ez utóbbiak nem rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy maguk állapítsák meg az említett jogi aktusok érvénytelenségét (lásd a 314/85. sz., Foto‑Frost‑ügyben 1987. október 22‑én hozott ítélet [EBHT 1987., 4199. o.] 20. pontját), a természetes vagy jogi személyek indítványozhatják a nemzeti bíróságnál, hogy e tekintetben előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen a Bíróság elé.
41 Tehát a tagállamok feladata olyan jogorvoslati és eljárási rendszer előírása, amely lehetővé teszi a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartásának biztosítását.
42 E keretek között a jóhiszemű együttműködésnek a Szerződés 5. cikkében (jelenleg EK 10. cikk) kimondott elvével összhangban a nemzeti bíróságok, amennyire lehetséges, kötelesek úgy értelmezni és alkalmazni a jogorvoslati jog gyakorlására irányadó belső eljárási szabályokat, hogy lehetővé tegyék a természetes és jogi személyek számára, hogy bíróság előtt az általános hatályú közösségi jogi aktus érvénytelenségére hivatkozva vitathassák ez utóbbinak a velük szemben való alkalmazására vonatkozó bármely nemzeti határozat vagy más intézkedés jogszerűségét.
43 E tekintetben meg kell jegyezni – ahogy azt a főtanácsnok is megtette indítványának 50–53. pontjában –, hogy nem fogadható el a jogorvoslati rendszernek a fellebbező által adott olyan értelmezése, amely szerint megsemmisítés iránti közvetlen kereset terjeszthető a közösségi bíróság elé, amennyiben a nemzeti eljárási szabályok közösségi bíróság általi konkrét vizsgálatát követően bizonyítható, hogy ezek a szabályok a magánszemélyek részére nem teszik lehetővé a kifogásolt közösségi jogi aktus érvényességét vitató kereset indítását. Ilyen rendszer ugyanis megkövetelné, hogy a közösségi bíróság minden egyes esetben vizsgálja meg és értelmezze a nemzeti eljárási jogot, ami a közösségi jogi aktusok jogszerűsége felülvizsgálatának keretei között hatáskörének túllépéséhez vezetne.
44 Végezetül hozzá kell tenni, hogy a Szerződés által felállított jogszerűségi felülvizsgálati rendszer alapján természetes vagy jogi személy rendeletet csak akkor támadhat meg, ha nemcsak közvetlenül, hanem személyében is érintett. Jóllehet ez utóbbi feltételt a hatékony bírói jogvédelemhez való jog alapelvének fényében kell értelmezni, figyelembe véve a felperest egyéníthető egyes körülményeket (lásd például a 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. február 2‑án hozott ítélet [EBHT 1988., 219. o.] 14. pontját; a fent hivatkozott Extramet Industrie kontra Tanács ügyben hozott ítélet 13. pontját, valamint a fent hivatkozott Codorniu kontra Tanács ügyben hozott ítélet 19. pontját), az ilyen értelmezés azonban nem vezethet az említett, a Szerződésben kifejezetten előírt feltételtől való eltéréshez anélkül, hogy a Szerződés által a közösségi bíróságok számára megállapított hatáskör kereteit túllépnék. Még ha el is képzelhető az általános hatályú közösségi jogi aktusok jogszerűségi felülvizsgálatára olyan megoldás, amely eltér az eredeti Szerződés által létrehozott és alapelvei tekintetében sosem módosított rendszertől, adott esetben a tagállamoknak kell – az EU 48. cikknek megfelelően – a jelenleg hatályos rendszert módosítaniuk.
45 Ugyan elképzelhető az általános hatályú közösségi jogi aktusok jogszerűségi felülvizsgálatára olyan rendszer, amely eltér az eredeti Szerződés által létrehozott és alapelvei tekintetében sosem módosított rendszertől, adott esetben a tagállamoknak kell – az EU 48. cikknek megfelelően – a jelenleg hatályos rendszert módosítaniuk.
46 Az előzőeket figyelembe véve meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a fellebbező által benyújtott keresetet elfogadhatatlannak nyilvánította anélkül, hogy megvizsgálta volna, létezik‑e a jelen esetben a megtámadott rendelet érvényességének vizsgálatára módot adó jogorvoslati lehetőség a nemzeti bíróság előtt.
47 A fellebbezést ezért el kell utasítani.
A költségekről
48 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
49 Az eljárási szabályzat 69. cikke 4. §‑a első bekezdésének alapján, amelyet az említett 118. cikk értelmében ugyancsak alkalmazni kell a fellebbezési eljárásban is, a közösségi intézmények mint beavatkozók maguk viselik saját költségeiket. E rendelkezésnek megfelelően úgy kell határozni, hogy a Bizottság maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG
a következőképpen határozott:
1) A fellebbezést elutasítja.
2) Az Unión de Pequeños Agricultores‑t kötelezi a költségek viselésére.
3) Az Európai Közösségek Bizottsága maga viseli saját költségeit.
Rodríguez Iglesias | Jann | Macken |
Edward | La Pergola | Puissochet |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2002. július 25‑i nyilvános ülésen.
R. Grass | | G. C. Rodríguez Iglesias |