Language of document : ECLI:EU:T:2012:493

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2012. szeptember 27.(*)

„Verseny – Kartellek – Az útépítési bitumen holland piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Bírságok – A közigazgatási eljárás során tanúsított együttműködés – Jelentős hozzáadott érték – Egyenlő bánásmód – Védelemhez való jog”

A T‑370/06. sz. ügyben,

a Kuwait Petroleum Corp. (székhelye: Shuwaikh [Kuvait]),

a Kuwait Petroleum International Ltd (székhelye: Woking [Egyesült Királyság]),

a Kuwait Petroleum (Nederland) BV (székhelye: Rotterdam [Hollandia]

(képviselik őket: D. Hull solicitor és G. Berrisch ügyvéd)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviseli: F. Castillo de la Torre, meghatalmazotti minőségben, segítője: L. Gyselen ügyvéd)

alperes ellen,

elsődlegesen az [EK] 81. [cikk] alapján megindított eljárás[ban] (COMP/F/38.456 – „bitumen [Hollandia]”‑ügy) 2006. szeptember 13‑án hozott C (2006) 4090 végleges bizottsági határozat megsemmisítése, és másodlagosan a felperesekkel szemben az említett határozatban kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelem tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),

tagjai: M. Jaeger elnök, N. Wahl és S. Soldevila Fragoso (előadó) bírák,

hivatalvezető: N. Rosner tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. június 15‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

1        A Kuwait Petroleum Corp. (a továbbiakban: KPC), Kuvait állami olajipari vállalata és a Kuwait Petroleum csoport anyavállalata, termékeit Európában londoni székhelyű leányvállalata, a Kuwait Petroleum International Ltd (a továbbiakban: KPI) révén forgalmazza. A KPC‑nek két leányvállalata működik Hollandiában: a Kuwait Petroleum Europoort BV a rotterdami olajfinomító bitumengyártásáért felel, a Kuwait Petroleum (Nederland) BV (a továbbiakban: KPN) pedig a hollandiai bitumenértékesítésért. A KPI és a KPN közvetlenül vagy közvetve az Arubán bejegyzett KPC Holding AEC‑hez tartoznak, amely utóbbi a KPC 100%‑os tulajdona. A KPC Holdings tulajdonában van a Kuwait Petroleum csoport összes, Kuvaiton kívül működő, kőolaj‑finomítási és ‑forgalmazási tevékenységet végző leányvállalata.

2        A British Petroleum (a továbbiakban: BP) 2002. június 20‑i levelében arról tájékoztatta az Európai Közösségek Bizottságát, hogy feltételezhetően kartell áll fenn Hollandiában az útépítési bitumen piacán, és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: 2002. évi engedékenységi közlemény) alapján bírságmentesség iránti kérelmet terjesztett elő.

3        A Bizottság 2002. október 1‑jén és 2‑án be nem jelentett vizsgálatokat végzett többek között a KPN helyiségeiben. A Bizottság tájékoztatáskérést intézett több társasághoz, köztük 2003. június 30‑án és 2004. árpilis 5‑én a KPN‑hez. A KPN erre 2003. szeptember 16‑án és 2004. április 30‑án válaszolt.

4        A KPN 2003. szeptember 12‑én kérelmet nyújtott be a 2002. évi engedékenységi közlemény alkalmazása iránt, amelyhez csatolta a vállalkozás nyilatkozatát. Kérte továbbá, hogy a 2003. szeptember 16‑án közölt információk egy részét vegyék figyelembe az engedékenység iránti kérelme címén. 2003. szeptember 18‑án, a Bizottsággal tartott találkozó alkalmával a KPN javasolta három olyan korábbi alkalmazottjának meghallgatását, akik a benyújtott nyilatkozatokat kiegészítő információval szolgálhatnak, és erre a meghallgatásra 2003. október 1‑jén és 9‑én sor került.

5        2004. október 14‑én a Bizottság a 2002. évi engedékenységi közlemény 26. pontjának rendelkezéseivel összhangban arról tájékoztatta a KPN‑t, hogy a bírságának összegét 30–50% közötti mértékben kívánja csökkenteni, mivel arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a KPN által rendelkezésre bocsátott bizonyítékok jelentős hozzáadott értéket képviselnek.

6        A Bizottság 2004. október 18‑án eljárást indított, és 2004. október 19‑én több társasághoz, köztük a felperesekhez, a KPC‑hez, a KPI‑hez és a KPN‑hez címzett kifogásközlést fogadott el. A KPC és a KPI kérelme nyomán a Bizottság 2004. december 2‑i levelében számukra megerősítette, hogy ők szintén részesülni fognak a bírság összegének azon csökkentésében, amelyben a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján a KPN részesült.

7        Az érintett társaságok 2005. június 15‑én és 16‑án tartott meghallgatását követően a KPN pontosításokat tett az ExxonMobilra, a megtámadott határozatban nem szankcionált bitumenszállító társaságra vonatkozó nyilatkozataihoz, amelyeket a Bizottság a kifogásközlésben korábban felhasznált, és amelyeket a meghallgatás több résztvevője is vitatott. E pontosításokat a meghallgatás valamennyi résztvevőjével közölték, aminek nyomán számos megjegyzés fogalmazódott meg, amelyekhez a felperesek hozzáférését a Bizottság nem tette lehetővé.

8        A Bizottság 2006. szeptember 13‑án elfogadta az [EK] 81. [cikk] alapján megindított eljárás[ban] (COMP/F/38.456 – „bitumen [Hollandia]”‑ügy) hozott C(2006) 4090 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2007. július 28‑i számában (HL L 196., 40. o.) tették közzé, és amelyet a felperesekkel 2006. szeptember 22‑én közöltek.

9        A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a határozat címzettjeként megjelölt társaságok az EK 81. cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértésben vettek részt azáltal, hogy az érintett időszakokban rendszeresen közösen megállapították az útépítési bitumen hollandiai eladásának és vásárlásának bruttó árát, a kartellben részt vevő útépítőknek a bruttó árból adott egységes engedményt és a többi útépítő számára a bruttó árból adható kisebb maximum engedményt.

10      Az 1994. április 1‑jétől 2002. április 15‑ig terjedő időszak vonatkozásában megállapították a felperesek e jogsértésért való felelősségét, és egyetemlegesen 16,632 millió euró bírságot szabtak ki velük szemben.

11      A bírságok összegének kiszámítását illetően a Bizottság a jogsértést a jellegére tekintettel különösen súlyosnak minősítette, még akkor is, ha az érintett földrajzi piac korlátozott volt (a megtámadott határozat (316) preambulumbekezdése).

12      A kartellben részt vevő egyes vállalkozások jogellenes magatartása sajátos jelentőségének és a versenyre gyakorolt tényleges hatásának figyelembevétele érdekében a Bizottság az érintett vállalkozások között különbséget tett az érintett piacon fennálló, a piaci részesedésükkel mért viszonylagos jelentőségük alapján, és hat kategóriába sorolta őket.

13      E tényezők alapján a Bizottság a felperesek esetében 12 millió euró kiindulási összeget állapított meg (a megtámadott határozat (322) preambulumbekezdése), amelyre a bírság elrettentő hatásának biztosítása érdekében, a csoport méretére és forgalmára figyelemmel, 1,1‑es szorzótényezőt alkalmazott (a megtámadott határozat (323) preambulumbekezdése).

14      A jogsértés időtartamát illetően a Bizottság úgy vélte, hogy a felperesek hosszú időtartamú jogsértést követtek el, mivel az több mint öt évig tartott, és 1994. április 1‑jétől 2002. április 15‑ig tartó, összesen nyolc évet kitevő időtartamot állapított meg, és így 80%‑kal megemelte a kiindulási összeget (a megtámadott határozat (326) preambulumbekezdése). A bírságnak a jogsértés súlya és időtartama alapján megállapított alapösszegét tehát 23,76 millió euróban állapította meg (a megtámadott határozat (335) preambulumbekezdése).

15      A Bizottság a felperesekkel szemben semmilyen súlyosító körülményt nem állapított meg. Viszont úgy döntött, hogy a felperesekre a 2002. évi engedékenységi közleményt alkalmazza, és bírságuk összegének 30%‑os csökkentésében részesítette őket. Úgy ítélte meg, hogy a 2003. szeptember 12‑én és 16‑án, valamint a 2003. október 1‑jén és 9‑én közölt információk részletességük folytán segítették őt a jogsértés bizonyításában. Mindazonáltal a Bizottság úgy vélte, figyelembe kell vennie azon tényt, hogy az engedékenység iránti kérelmet csak a be nem jelentett vizsgálatok lefolytatását követően és a tájékoztatáskérésének megküldését követően tizenegy hónappal nyújtották be, továbbá hogy már rendelkezett bizonyos, más társaságok által közölt bizonyítékokkal, és hogy a KPN visszavonta bizonyos, az ExxonMobillal szemben tett nyilatkozatait (a megtámadott határozat (382)–(388) preambulumbekezdése).

 Az eljárás és a felek kérelmei

16      A Törvényszék Hivatalához 2006. december 4‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek megindították a jelen keresetet.

17      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hatodik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról döntött, és az eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez. A felek e kérdésekre az előírt határidőn belül válaszoltak.

18      A felek szóbeli előadásainak és a Törvényszék által feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaiknak a meghallgatására a 2011. június 15‑i tárgyaláson került sor.

19      Mivel a hatodik tanács egyik tagja akadályoztatva volt, a Törvényszék elnöke az eljárási szabályzat 32. cikkének 3. §‑a alapján magát jelölte ki a tanács létszámának kiegészítése érdekében.

20      2011. november 18‑i végzésével a Törvényszék (hatodik tanács) új összetételében újból megnyitotta a szóbeli szakaszt, és tájékoztatta a feleket, hogy egy újabb tárgyaláson hallgatják meg őket.

21      A Bizottság és a felperesek a 2011. november 25‑i, illetőleg 28‑i levelükben tájékoztatták a Törvényszéket, hogy lemondanak újbóli meghallgatásukról.

22      Következésképpen a Törvényszék elnöke a szóbeli szakasz lezárásáról döntött.

23      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot a rájuk vonatkozó részében;

–        másodlagosan, csökkentse a megtámadott határozat 2. cikkének i) pontjában kiszabott bírság összegét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

24      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

25      A Törvényszék arra vonatkozó írásbeli kérdésére válaszolva, hogy milyen következtetéseket kell levonni a Bíróság C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletéből (EBHT 2009., I‑8237. o.) és C‑90/09. P. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2011. január 20‑án hozott ítéletéből (EBHT 2011., I‑1. o.), a felperesek 2011. március 24‑én jelezték, hogy elállnak azon jogalapjuktól, amely szerint a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el és tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor a KPC‑t és a KPI‑t tette felelőssé leányvállalatuk, a KPN által elkövetett jogsértésért, amit a Törvényszék tudomásul vett.

 A jogkérdésről

26      Keresetük alátámasztására a felperesek két jogalapot terjesztettek elő, amelyek közül az első a 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja utolsó bekezdésében foglalt rendelkezések megsértésén alapul, a második pedig azon hibákon, amelyeket a Bizottság a bírságuk összege csökkentésének százalékos mértéke meghatározásakor követett el.

1.     A 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja utolsó bekezdésének megsértéséről

 A felek érvei

27      A felperesek úgy ítélik meg, hogy a Bizottság megsértette a 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontjának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezéseket azzal, hogy olyan tényekre alapozva szabott ki bírságot velük szemben, amelyeket csak a KPN által szolgáltatott bizonyítékok révén lehetett bizonyítani. Kizárólag e bizonyítékok tették lehetővé a Bizottság számára a jogsértés fennállásának, súlyossága mértékének, valamint időtartamának bizonyítását, mivel a megtámadott határozatban említett többi bizonyíték vagy közvetett, vagy nem döntő jelentőségű, vagy spekulatív volt. A felperesek kifejtik, hogy ily módon csupán a KPN által szolgáltatott információk alapján tudta a Bizottság megállapítani a jogsértésnek az 1994. április 1‑jétől 2002. április 15‑ig terjedő időszak teljes egésze vonatkozásában való fennállását, hiszen a Koninklijke Volker Wessel Stevin NV‑nek – a megtámadott határozatban szankcionált társaságnak – a helyiségeiben lefoglalt feljegyzések csupán az 1997‑es évre vonatkoztak, a BP által átadott bizonyítékok pedig csak az 1999 utáni időszakra voltak érvényesek.

28      Az, hogy a Bizottság a 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja utolsó bekezdésének rendelkezéseit nagyon megszorítóan értelmezi – ami abban áll, hogy e rendelkezések alkalmazását kizárólag azon esetekre korlátozza, amikor a tényekről semmilyen tudomása nincsen –, a felperesek szerint ellentétes e bekezdés céljával, ami nem más, mint az engedékenység alkalmazását kérelmező vállalkozások ösztönzése arra, hogy a lehető legtöbb bizonyítékot szolgáltassák. Ezen értelmezés ezenkívül ellentétes a bizalomvédelem elvével, amelyet pedig a 2002. évi engedékenységi közlemény 29. pontja kifejezetten elismer.

29      A Bizottság a felperesek valamennyi érvét elutasítja.

 A Törvényszék álláspontja

30      A 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontjának utolsó bekezdése értelmében „ha egy vállalkozás a Bizottság előtt korábban ismeretlen tényekre vonatkozóan szolgáltat bizonyítékot, amely közvetlenül összefügg a feltételezett kartell jelentőségével [helyesen: súlyával] vagy fennállása időtartamával, a Bizottság ezeket a tényezőket nem veszi figyelembe a bizonyítékot szolgáltató vállalkozásra kiszabott bírság megállapításakor”.

31      Mindenekelőtt a Törvényszék feladata, hogy megállapítsa, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta‑e a jogot azáltal, hogy e rendelkezés alkalmazását kizárólag azon esetekre korlátozta, amikor valamely társaság a Bizottság részére olyan információkat szolgáltat, amelyek alapján olyan tényeket tud bizonyítani, amelyekről semmilyen tudomása nem volt, és azáltal, hogy ily módon kizárta azt az esetet, amikor valamely társaság olyan bizonyítékokat bocsátott rendelkezésére, amelyek alapján a korábban számára ismert tényeket tudja megerősíteni.

32      Emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben a Bizottság úgy határozott, hogy a KPN‑t a bírság összegének 30%‑os csökkentésében részesíti, mivel az részére olyan bizonyítékokat szolgáltatott, amelyek „jellegüknél fogva segítették [őt] a kérdéses tények bizonyításában, ennélfogva hozzáadott értéket képviseltek az akkor már birtokában lévő bizonyítékokhoz képest”, mivel „ez a hozzáadott érték fontos volt, mivel megerősítette a rendelkezésre álló információkat, és a már birtokában lévő információkkal együtt segítette [őt] a jogsértés fennállásának bizonyításában”, mivel „a [KPN] elsőként szolgáltatott közvetlen bizonyítékot [a bitumennel kapcsolatos egyeztető találkozók létezésére,] a kartell működésének központi elemére vonatkozóan”, és mivel abban az időpontban, amikor a KPN a bizonyítékait rendelkezésre bocsátotta, vagyis a tájékoztatáskérésekre (többek között a Shell, a Total és a Nynas vállalkozások által) adott válaszok beérkezését megelőzően, a Bizottság „nehezen tudta meghatározni, hogy az [aktájában] szereplő, a tényállás idejéből származó dokumentumok önmagukban elegendők‑e, és ha igen, mennyiben, – a BP által közölt információkkal kiegészítve – a jogsértés bizonyításához” (a megtámadott határozat (383) preambulumbekezdése).

33      A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja utolsó bekezdésének megszorító értelmezését kell elfogadni, azon esetekre korlátozva azt, amikor a kartellben részt vevő valamely társaság a jogsértés súlyára vagy időtartamára vonatkozó új információt szolgáltat a Bizottságnak, és kizárva azon eseteket, amikor a társaság csak annyit tett, hogy a jogsértés létezésére vonatkozó bizonyítékok megerősítését lehetővé tévő információkat közölt.

34      Mindenekelőtt ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy az engedékenységi eljárás kivételt képez azon szabály alól, miszerint a vállalkozást a versenyjogi szabályok minden megsértéséért szankcióval kell sújtani, ezért az erre vonatkozó szabályokat szigorúan kell értelmezni.

35      Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy az engedékenységi politikák hatékonyságát befolyásolná az, ha a vállalkozások elveszítenék az arra irányuló ösztönzőket, hogy elsőként szolgáltassanak a Bizottság számára információt valamely kartellel kapcsolatban.

36      Márpedig a felperesek által támogatott értelmezés megfosztaná joghatásától azt a különbségtételt, amelyet a Bizottság a közleményében alkalmaz egyrészt a bírságmentességben részesíthető egyetlen vállalkozás (a 2002. évi engedékenységi közlemény A. címe), másrészt azon vállalkozások között, amelyek csak a bírság összegének csökkentésére tarthatnak igényt (a 2002. évi engedékenységi közlemény B. címe), mivel ez azt jelenti, hogy ez utóbbi vállalkozások is teljes bírságmentességben részesülnének. A 2002. évi engedékenységi közlemény különbséget tesz tehát egyrészt azon vállalkozás között, amely elsőként szolgáltat olyan bizonyítékot, amely lehetővé teszi a Bizottság számára a jogsértés megállapítását vagy vizsgálatot elrendelő határozat elfogadását – amely vállalkozás teljes bírságmentességben részesül –, és a többi vállalkozások között, amelyek e feltételeknek nem felelnek meg, és a bírság összegének legfeljebb 50%‑os csökkentésében részesülhetnek.

37      A Bizottság tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a KPN bírságának meghatározásakor figyelembe vehet olyan tényeket, amelyeknek a KPN bizonyos bizonyítékok átadása révén csak a megerősítéséhez járult hozzá, de amelyekről a Bizottság már tudomással bírt.

38      A felperesek egyébiránt úgy ítélik meg, hogy ez az értelmezés ellentétes a bizalomvédelem elvével, amelyet pedig a 2002. évi engedékenységi közlemény 29. pontja kifejezetten elismer. Az igaz, hogy a bizalomvédelemre való hivatkozás joga – amely az uniós jog egyik alapelve – minden olyan magánszemélyre kiterjed, akinek a helyzete akként jellemezhető, hogy az uniós közigazgatás konkrét biztosítékok adásával megalapozott elvárásokat keltett benne (a Bíróság 265/85. sz., Van den Bergh en Jurgens kontra Bizottság ügyben 1987. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 1155. o.] 44. pontja és a Törvényszék T‑220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2473. o.] 33. pontja). Ugyanakkor a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság egy pillanatig sem nyújtott meghatározott biztosítékokat a KPN‑nek a bírságmentességben való részesítésére vonatkozó lehetőséget illetően. Általában az engedékenységi esetekben minden kérelmező úgy közöl információkat a Bizottsággal, hogy nincs tudomása arról, milyen információkkal rendelkezik már a Bizottság, ennélfogva pedig semmilyen jogos elvárása nem lehet arra vonatkozóan, hogy milyen összegű csökkentésben részesülhet majd.

39      A jelen ügyben végül azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság nem lépte‑e túl nyilvánvalóan a rendelkezésére álló mérlegelési mozgásteret, amikor megállapította, hogy a KPN megfelelt a 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontjának utolsó bekezdésében foglalt, a fenti 33. pont szerint értelmezett feltételeknek.

40      A megtámadott határozatból kitűnik, hogy jóllehet a KPN által szolgáltatott információk lehetővé tették a Bizottság számára, hogy alátámassza és megerősítse a már rendelkezésére álló azon bizonyítékokat, amelyek a bitumenszállítók (a továbbiakban: szállítók) és a kartellben részt vevő útépítők által tartott találkozók létezésére vonatkoztak, a Bizottságnak ugyanakkor már tudomása volt e tényekről – a jogsértés időszakának teljes egészét tekintve – a BP által közölt információk révén, valamint a helyszíni vizsgálatok során lefoglalt dokumentumok – többek között a Hollandsche Beton Groep (a továbbiakban: HBG) 1994. márciusi és júliusi feljegyzései – révén. Ily módon a KPN semmilyen, a Bizottság előtt korábban ismeretlen tényre vonatkozó bizonyítékot nem szolgáltatott, amely közvetlenül összefüggött volna a jogsértés súlyával vagy időtartamával.

41      Az első jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

2.     A bírság összege csökkentésének mértékéről

 A felek érvei

42      A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor csak 30%‑kal csökkentette bírságuk összegét arra hivatkozva, hogy az engedékenység iránti kérelem benyújtására a be nem jelentett vizsgálatok lefolytatását és az első tájékoztatáskérés megküldését követően tizenegy hónappal került sor, hogy a rendelkezésre bocsátott bizonyítékok hozzáadott értékét a más vállalkozások által közölt információk kisebbítették, és hogy a KPN egyes nyilatkozatait módosította. A Törvényszék feladata, hogy a határozatnak a bírságcsökkentés mértékére vonatkozó indokolása tekintetében korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolja, és az uniós bíróság soha nem mondta ki, hogy a Bizottságnak a 2002. évi engedékenységi közlemény keretében jelentős mérlegelési mozgástere van.

43      Először is a felperesek álláspontja szerint a 11 hónapos időtartam nem ésszerűtlen az engedékenység iránti kérelem benyújtásához, különösen a Bizottság vizsgálatának összesen 28 hónapot kitevő időtartamára tekintettel, továbbá ennyi időre volt szükségük ahhoz, hogy a Bizottság rendelkezésére bocsátott bizonyítékokat összegyűjtsék, valamint a 2002. évi engedékenységi közlemény semmilyen konkrét határidőt nem ír elő. E tekintetben a Bizottság nem hivatkozhat a Törvényszék T‑322/01. sz., Roquette Frères kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletére (EBHT 2006., II‑3137. o.), mivel abban az ügyben a vállalkozás egyetlen engedékenység iránti kérelme a Bizottság kérdőívére adott válasza volt, míg a jelen ügyben a KPN azt megelőzően nyújtotta be engedékenység iránti kérelmét, hogy a kérdőívre válaszolt volna, és a feltett kérdések körét jóval meghaladó válaszokat adott.

44      Másodszor a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el azzal, hogy a bírságuk összegének csökkentését azzal az indokkal korlátozta, hogy a 2003. szeptember 16‑án, valamint október 1‑jén és 9‑én előterjesztett bizonyítékok értékét az azt megelőzően a Nynas és a Total által tett nyilatkozatok kisebbítették. A Bizottság a megtámadott határozatban mégis elismerte, hogy a KPN által 2003. szeptember 12‑én és kiegészítő nyilatkozataiban előterjesztett bizonyítékok lehetővé tették számára, hogy a jogsértés közvetlen és döntő jelentőségű bizonyítékai birtokába jusson, míg a Nynas és a Total által közölt információk nem bírtak semmilyen jelentős hozzáadott értékkel, és e társaságok engedékenység iránti kérelme egyébként elutasításra került.

45      Harmadszor a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a felperesek bírsága összegének csökkentését a KPN ExxonMobilra vonatkozó nyilatkozatainak állítólagos módosítása miatt korlátozni kell. Így a Bizottság mindenekelőtt ténybeli hibát követett el, amikor azt állapította meg, hogy a meghallgatások során a KPN alkalmazottai visszavonták nyilatkozataikat, miközben ők arra szorítkoztak, hogy világossá tegyék azokat, pontosítva, hogy az ExxonMobilnak a jogsértésben való részvételéről csak közvetett bizonyítékokkal rendelkeznek, és hogy egyébként sem állították soha, hogy e részvételről közvetlen bizonyítékaik lennének. Ezenkívül a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a KPN által szolgáltatott bizonyítékok hozzáadott értéke azért volt kisebb, mert a KPN nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely az ExxonMobilnak a kartellben való részvételét támasztotta volna alá. Ily módon a felperesek úgy ítélik meg, hogy a rendelkezésre bocsátott bizonyítékok értékét kizárólag azon jogsértésekkel összefüggésben lehet felmérni, amelyeket a Bizottság a határozatában megállapított. Egyébként a Bizottság azzal, hogy a felpereseket az ExxonMobilra vonatkozó nyilatkozataik miatt szankcióval sújtotta, megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel a BP az engedékenység iránti kérelmében szintén hivatkozott arra, hogy az ExxonMobil érintett volt a kartellben.

46      Negyedszer a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság azzal, hogy nem közölte a KPN‑nel a többi vállalkozás azon észrevételeit, amelyek a felperesek által a meghallgatások során tett kiegészítő nyilatkozatokra vonatkoztak, megsértette iratbetekintési jogukat a közigazgatási eljárás során. Ugyanakkor a Bizottság ezeket az észrevételeket, amelyek némelyike a közigazgatási meghallgatást követően fogalmazódott meg, felhasználta a bírságuk összegének meghatározása során.

47      A Bizottság a felperesek valamennyi érvét elutasítja.

 A Törvényszék álláspontja

 A téves jogalkalmazásról

48      A felperesek mindenekelőtt úgy vélik, hogy a Bizottság tévedésben van a tekintetben, hogy milyen terjedelmű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a valamely vállalkozás által önként közölt információk értékét illetően, amikor e vállalkozás bírsága csökkentésének összegét határozza meg. A felperesek különösen azt állítják, hogy az az ítélkezési gyakorlat, amelyre a Bizottság annak megerősítése végett hivatkozik, hogy ő e területen bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, és a bírósági felülvizsgálat a nyilvánvaló mérlegelési hiba vizsgálatára korlátozódik, kizárólag a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o.; a továbbiakban: 1996. évi engedékenységi közlemény) rendelkezéseire alkalmazható, és nem alkalmazható a 2002. évi engedékenységi közlemény rendelkezéseire.

49      Az 1996. évi engedékenységi közleményre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a vizsgálat során tanúsított olyan együttműködés, amely nem haladja meg azt, amelyre a vállalkozások az [EK 81. cikk] és az [EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 11. cikkének (4) és (5) bekezdése értelmében amúgy is kötelesek, nem indokolja a bírság összegének csökkentését (a Törvényszék T‑308/94. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑925. o.] 260. pontja, és T‑12/89. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1992. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑907. o.] 341. és 342. pontja). Az ilyen csökkentés viszont indokolt akkor, ha a vállalkozás által szolgáltatott információk jelentősen meghaladják azt, amelynek szolgáltatását a Bizottság a 17. rendelet 11. cikke értelmében megkövetelheti (a fent hivatkozott Cascades kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 261. és 262. pontja, valamint a Törvényszék T‑230/00. sz., Daesang és Sewon Europe kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2733. o.] 137. pontja). Ahhoz, hogy indokolt legyen a bírság összegének az együttműködés címén történő csökkentése, a vállalkozásnak a magatartásával elő kell segítenie a Bizottság feladatát, amely az uniós versenyszabályok megsértésének megállapításában és megtorlásában áll, és valódi együttműködési szándékról kell tanúbizonyságot tennie. Egyfelől tehát a Törvényszék feladata megvizsgálni, hogy a Bizottság tévesen értékelte‑e azt, hogy a szóban forgó vállalkozások együttműködése mennyire haladta meg a 17. rendelet 11. cikke értelmében fennálló kötelezettségüket. E tekintetben a Törvényszék teljes felülvizsgálatot gyakorol többek között a tájékoztatáskérésre való válaszadási kötelezettség korlátait illetően, amelyek a vállalkozások védelemhez való jogából erednek. Másfelől a Törvényszéknek meg kell vizsgálnia, hogy a Bizottság az 1996. évi engedékenységi közleményre tekintettel helyesen értékelte‑e az együttműködés hasznosságát a jogsértés megállapítása szempontjából. Az említett közleményben meghatározott keretek között a Bizottság mérlegelési jogkörrel bír annak megítélésekor, hogy a vállalkozások által önként előterjesztett információk vagy dokumentumok megkönnyítették‑e a munkáját, és e közlemény alapján valamely vállalkozás esetében helye van‑e csökkentésnek. Ezen értékelés korlátozott bírósági felülvizsgálat tárgyát képezi (a Bíróság C‑511/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑5843. o.] 152. pontja, valamint a Törvényszék T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑5169. o.] 529–532. pontja, amelyet a Bíróság C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8681. o.] 249. pontjában helybenhagyott).

50      A felperesek semmilyen érvet nem terjesztenek elő azon indokok kifejtésére, amelyek miatt a Bizottság mérlegelési mozgásterét a 2002. évi engedékenységi közlemény alkalmazásában csökkenteni kellene. Mindenesetre az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében e közlemény keretében a Bizottság mérlegelési jogkörrel bír annak megítélésében, hogy a vállalkozások által önként előterjesztett információk vagy dokumentumok megkönnyítették‑e a munkáját, és e közlemény alapján valamely vállalkozás esetében helye van‑e csökkentésnek, továbbá ez az értékelés korlátozott bírósági felülvizsgálat tárgyát képezi (a Törvényszék T‑85/06. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2008. december 18‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 150. pontja).

51      Egyébiránt a Bíróság már kimondta, hogy bár a Bizottság köteles megindokolni, hogy miért véli úgy, hogy a vállalkozások által az 1996. évi engedékenységi közlemény keretében szolgáltatott információk olyan hozzájárulást jelentenek, amely indokolja vagy nem indokolja a kiszabott bírság csökkentését, mégis a Bizottság határozatát e tekintetben vitatni kívánó vállalkozásoknak kell bizonyítaniuk, hogy az általuk önkéntesen szolgáltatott ilyen információk hiányában a Bizottság nem tudta volna a jogsértés lényeges elemeit bizonyítani, és így bírságkiszabó határozatot sem tudott volna elfogadni (a fenti 49. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 297. pontja).

52      Az 1996. évi engedékenységi közlemény alkalmazása keretében az uniós bíróság úgy vélte, hogy a bírság összegének e rendelkezések alapján való csökkentéséhez többek között az szükséges, hogy az érintett vállalkozás elsőként szolgáltasson meghatározó elemeket a kartell létezésének bizonyítására, és hogy ezen elemeknek ugyan nem feltétlenül kell önmagukban elegendőnek lenniük a kartell létezésének bizonyításához, viszont meghatározónak kell lenniük ebből a célból. Tehát nem csupán iránymutatásként kell szolgálniuk a Bizottság által folytatott vizsgálatokhoz, hanem a jogsértést megállapító határozathoz fő bizonyítékként közvetlenül felhasználható elemeknek kell lenniük (a Törvényszék T‑15/02. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑497. o.] 492., 493., 517., 518., 521., 522., 526. és 568. pontja, valamint T‑26/02. sz., Daiichi Pharmaceutical kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑713. o.] 150., 156., 157. és 162. pontja).

53      Ami a 2002. évi engedékenységi közleményt illeti, a 7., 21. és 22. pont rendelkezéseiből kitűnik, hogy a Bizottságnak értékelnie kell az egyes vállalkozásoknak a jogsértés bizonyításához való tényleges hozzájárulását mind a hozzájárulás minőségét, mind pedig időpontját illetően (7. pont), és hogy a „jelentős hozzáadott érték” fogalma arra vonatkozik, hogy a benyújtott bizonyítékok jellegük és részletességük folytán mennyiben segítik a Bizottságot a jogsértést megvalósító tényállás bizonyításában. Így a Bizottság különösen értékesnek tekinti azon elemeket, amelyek a már birtokában lévő más elemekkel együtt lehetővé tehetik számára a kartell fennállásának bizonyítását, illetve azon elemeket, amelyek lehetővé teszik számára a már beszerzett bizonyítékok megerősítését, illetve amelyek közvetlenül kihatnak a kartell súlyára vagy időtartamára.

54      A felperesek végül úgy vélik, hogy a Bizottság nem volt jogosult arra, hogy szankcionálja őket azon az alapon, hogy megállapítása szerint a KPN az ExxonMobil kartellben való részvételére vonatkozó nyilatkozatait visszavonta. Határozatában a Bizottság megemlítette, hogy az ExxonMobil kartellben való részvételére vonatkozó bizonyos fontos nyilatkozatok módosítása csökkentette a KPN által szolgáltatott bizonyítékok értékét, mivel az eredeti nyilatkozatok nyilvánvalóan teljesen megalapozatlanok voltak. Emlékeztetni kell arra, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény 27. pontjának rendelkezései értelmében „[a] Bizottság a közigazgatási eljárás végén hozott határozatban minden olyan vállalkozásnak a mérsékléssel kapcsolatos végleges helyzetét értékeli, amely a bírság csökkentésére vonatkozóan kérelmet nyújtott be”. A Bizottság feladata tehát, hogy a közigazgatási eljárás végén értékelje a vállalkozás által közölt információk értékét, ennélfogva pedig nem lehet a Bizottságnak felróni, hogy a jelen ügyben azt állapította meg, hogy nem jutalmazhatja a KPN‑t olyan nyilatkozatokért, amelyek az eljárás egy bizonyos időpillanatában számára döntő jelentőségűnek tűntek, azonban a közigazgatási eljárás későbbi szakaszában használhatatlannak bizonyultak.

55      A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság a felperesek által a jelen jogalap e részében hivatkozott esetekben, a KPN‑nek megítélt bírságcsökkentés összegének meghatározásakor nem alkalmazta tévesen a jogot.

 Az indokolási kötelezettségről

56      Az ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettségnek lehetővé kell tennie egyrészről, hogy az érdekelt – adott esetben a jogainak érvényesítése érdekében – megismerhesse a meghozott intézkedés indokait, és meggyőződhessen arról, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy sem, illetve másrészről, hogy az uniós bíróság elvégezhesse a jogszerűség vizsgálatát, továbbá az indokolás követelményét az adott ügy körülményei – különösen a kérdéses jogi aktus tartalma, a hivatkozott indokok jellege és a jogi aktus elfogadásának körülményei – alapján kell értékelni (a Törvényszék T‑45/98. és T‑47/98. sz., Krupp Thyssen Stainless és Acciai speciali Terni kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑3757. o.] 129. pontja).

57      A jelen ügyben a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság elég világosan és pontosan kifejtette, mely okok miatt döntött úgy, hogy a KPN esetében a bírság összegének csökkentését 30%‑ra korlátozza. A Bizottság ugyanis megemlítette, hogy a KPN második vállalkozásként lépett kapcsolatba vele, hogy az általa szolgáltatott bizonyítékok segítették a Bizottságot a jogsértés bizonyításában, és hogy a KPN legkésőbb ezen információk közlésének időpontjára véget vetett a részvételének, azonban az engedékenység iránti kérelmét a Bizottság helyszíni vizsgálatait követően több mint tizenegy hónappal nyújtotta be, továbbá bizonyos, általa még később szolgáltatott bizonyítékokat a Bizottság korábban már más vállalkozásoktól megkapott, és a KPN az ExxonMobil jogsértésben való részvételére vonatkozóan eredetileg megfogalmazott nyilatkozatokat vont vissza (a megtámadott határozat (382)–(385) preambulumbekezdése). Figyelembe véve a megtámadott határozat elfogadásának körülményeit, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a Bizottság lehetővé tette számára a jogszerűség vizsgálatának elvégzését, és hogy lehetővé tette a felperesek számára, hogy – adott esetben a jogaik érvényesítése érdekében – megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és meggyőződhessenek arról, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy sem.

58      Ezt az érvet tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A nyilvánvaló mérlegelési hibákról

59      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja második bekezdésének rendelkezései értelmében „[a]nnak érdekében, hogy e tartományok [0%‑tól 50%‑ig] mindegyikében meg tudja határozni a csökkentés mértékét, a Bizottság figyelembe veszi a 21. pont feltételeinek megfelelő bizonyíték benyújtásának időpontját és az általa képviselt hozzáadott érték mértékét”. E rendelkezések pontosítják, hogy a Bizottság „[f]igyelembe veheti még, hogy a benyújtás időpontját követően a vállalkozás milyen mértékben és mennyire folyamatosan működött együtt vele”. E közlemény 7. pontja azt is tartalmazza, hogy „[a] bírság [összege] csökkentésének tükröznie kell a vállalkozásnak a jogsértés Bizottság által történő megállapításához való tényleges hozzájárulásának minőségét és időzítését”.

60      Meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság azzal, hogy e rendelkezések alapján a KPN esetében a bírságösszeg csökkentését 30%‑ra korlátozta, nem követett‑e el nyilvánvaló mérlegelési hibát. A Bizottság megemlítette, hogy figyelembe vette egyrészt azt a tényt, hogy a KPN második vállalkozásként lépett kapcsolatba vele, hogy az általa szolgáltatott bizonyítékok segítették a Bizottságot a jogsértés bizonyításában, és hogy a KPN legkésőbb ezen információk közlésének időpontjára véget vetett a részvételének, azonban figyelembe vette másrészt azt a tényt is, hogy a KPN ezt az engedékenység iránti kérelmet a Bizottság helyszíni vizsgálatait és első tájékoztatáskérésének megküldését követően több mint tizenegy hónappal nyújtotta be, hogy bizonyos, általa még később szolgáltatott bizonyítékokat a Bizottság korábban már más vállalkozásoktól megkapott, és hogy a KPN az ExxonMobil jogsértésben való részvételére vonatkozóan eredetileg tett nyilatkozatokat vont vissza (a megtámadott határozat (382)–(385) preambulumbekezdése).

61      Először is azon érvet illetően, amely a KPN bírságösszege csökkentésének abból az okból való korlátozására vonatkozik, hogy az engedékenység iránti kérelmének benyújtására a be nem jelentett vizsgálatokat és az első tájékoztatáskérés megküldését követően tizenegy hónappal került sor, emlékeztetni kell arra, hogy bár a 2002. évi engedékenységi közlemény az engedékenység iránti kérelem benyújtására nem ír elő semmilyen konkrét határidőt, a bírságcsökkentés mértéke szempontjából meghatározó tényezőként említi ugyanakkor azt az időpontot, amikor a bizonyítékok előterjesztése megtörténik. Egy tizenegy hónapos időtartam nem minősülhet az e kérelem előterjesztését kizáró oknak, azt azonban a Bizottság a bírság csökkentése összegének meghatározásakor figyelembe veheti (a fenti 50. pontban hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 147. pontja). Egyébiránt az 1996. évi engedékenységi közleménnyel összefüggésben, amely viszont D. címében egyáltalán nem tartalmaz konkrét utalást az információk közlése időpontjának figyelembevételére vonatkozóan, az uniós bíróság megállapította, hogy a Bizottság a bírság összege százalékos csökkentésének meghatározásakor figyelembe veheti azt a körülményt, hogy a vállalkozás csak a Bizottságtól kapott tájékoztatáskérést követően tanúsított együttműködést, és ennélfogva azt a körülményt, hogy az engedékenység iránti kérelem benyújtása spontán módon történt‑e, vagy nem (a fenti 43. pontban hivatkozott Roquette Frères kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 266. pontja).

62      A jelen ügyben a KPN az engedékenység iránti kérelmét csak 2003. szeptember 12‑én nyújtotta be, míg a Bizottság a be nem jelentett vizsgálatait 2002. október 1‑jén és 2‑án lefolytatta, első tájékoztatáskérését pedig már 2003. június 30‑án megküldte a KPN‑nek. Az a körülmény, hogy a fenti 43. pontban hivatkozott Roquette Frères kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló esetben a vállalkozás engedékenység iránti kérelme kizárólag a tájékoztatáskérésre adott válasza volt, miközben a jelen ügyben a KPN benyújtott egy engedékenység iránti kérelmet, majd benyújtotta a tájékoztatáskérésre adott válaszát, amely tekintetében egyébként azt kérte, hogy a Bizottság azt az engedékenység iránti kérelme keretében vegye figyelembe, nem teszi lehetővé ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásának mellőzését. Végül, a KPN semmilyen lehetséges – például a belső vizsgálat folyamán felmerült nehézségekre utaló – magyarázatot nem terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy miért várt tizenegy hónapot engedékenység iránti kérelme benyújtásával.

63      Másodszor meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett‑e el azzal, hogy a KPN bírsága csökkentésének összegét azzal az indokkal korlátozta, hogy a KPN által 2003. szeptember 16‑án, valamint október 1‑jén és 9‑én előterjesztett bizonyítékok értékét az azt megelőzően a Nynas és a Total társaság által tett nyilatkozatok kisebbítették.

64      Az ügy irataiból kitűnik, hogy a KPN második vállalkozásként közölt információkat a Bizottsággal 2003. szeptember 12‑én a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján, és hogy ezek az információk jelentős hozzáadott értéket képviseltek. A kiegészítő információk benyújtásával azonban 2003. szeptember 16‑ig várt, és bár a Bizottság 2003. szeptember 19‑én figyelmeztette annak veszélyeire, ha elhalasztják a kartellben közvetlenül érintett alkalmazottak tervezett meghallgatását, e meghallgatásokra csak 2003. október 1‑jén és 9‑én került sor. Időközben viszont 2003. szeptember 13‑án a Total, 2003. október 2‑án pedig a Nynas – az első tájékoztatáskérésre adott válaszuk révén – számos információt szolgáltatott a Bizottságnak.

65      Az uniós bíróság a bírság összegének a kiválasztott tartományon belüli csökkentését illetően úgy véli, hogy a Bizottság nem csupán a benyújtott bizonyítékok hozzáadott értékének mértékét veszi figyelembe, hanem azt az időpontot is, amikor az említett bizonyítékoknak, amelyek a 2002. évi engedékenységi közlemény 21. pontjában előírt feltételnek megfeleltek, a benyújtása megtörtént. A Bizottságnak ily módon figyelembe kell vennie azt a körülményt, hogy egyes bizonyítékok előterjesztésére azt követően került sor, hogy más címzettek jelentős bizonyítékokat szolgáltattak, csökkentve ezzel az előbbiek hozzáadott értékét (a fenti 50. pontban hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 147. pontja).

66      A jelen ügyben tehát a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor figyelembe vette azt a tényt, hogy a KPN által 2003 októberében benyújtott bizonyítékok, bár hasznosak voltak számára a jogsértés leírásához, mégsem szolgáltattak számára döntő jelentőségű új információkat, tekintettel ezen, időközben két másik vállalkozás által közölt információkra.

67      Harmadszor, végül meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett‑e el, amikor azt állapította meg, hogy a meghallgatások során a KPN alkalmazottai visszavonták nyilatkozataikat, miközben ők arra szorítkoztak, hogy világossá tegyék azokat, pontosítva, hogy az ExxonMobilnak a jogsértésben való részvételéről csak közvetett bizonyítékokkal rendelkeznek, és hogy egyébként sem állították soha, hogy e részvételről közvetlen bizonyítékaik lennének.

68      A felek beadványaiból kitűnik, hogy 2003. szeptember 12‑i nyilatkozatában a KPN határozottan állította, hogy „e találkozók megtartását követően az ExxonMobil a más […] szállítókkal fennálló kétoldalú kapcsolatai révén maga tájékozódott a találkozók eredményéről”, és hogy tudomása szerint „az ExxonMobil azután végrehajtotta ezeket a megállapodásokat”. A KPN egyik volt alkalmazottja 2003. október 9‑i szóbeli nyilatkozatában szintén azt állította, hogy bár az ExxonMobil 1994 vagy 1995 óta már nem vett részt a találkozókon, továbbra is tájékozódott e találkozók eredményéről, és továbbra is az e találkozókon hozott döntéseknek megfelelő magatartást tanúsított (lásd a kifogásközlés 208–211. pontját). A Bizottság alapvetően e nyilatkozatokra (valamint a Nynas nyilatkozataira) alapozva döntött úgy, hogy megküldi a kifogásközlést az ExxonMobilnak. Azonban miután e bizonyítékokat a 2005. június 15‑én és 16‑án tartott meghallgatás alkalmával más felek vitatták, a KPN 2005. június 28‑án visszavonta nyilatkozatait, többek között ugyanazon volt alkalmazott által tett nyilatkozatot terjesztve elő, amely szerint az ExxonMobil érintettsége csak feltételezés volt a részéről, és semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezik.

69      E dokumentumokból kitűnik, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor azt állapította meg, hogy a KPN módosította az ExxonMobil jogsértésben való részvételére vonatkozó álláspontját, és hogy nem arról volt szó, hogy eredeti észrevételeit egyszerűen pontosította volna.

70      Összegzésképpen, a fenti megfontolások összességére tekintettel a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor a KPN bírsága csökkentésének összegét 30%‑ra korlátozta.

 Az egyenlő bánásmód elvéről

71      A válasz szakaszában a felperesek további érvet adtak elő annak bizonyítása céljából, hogy a Bizottságnak nem kellett volna szankcionálnia őket az ExxonMobilra vonatkozó nyilatkozataik módosítása miatt, és ezt az érvet a BP viszonylatában fennálló egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapozták.

72      Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy az egyenlő bánásmód elvét csak akkor sértik meg, ha hasonló helyzeteket különböző módon kezelnek, vagy különböző helyzeteket azonos módon kezelnek (a fenti 49. pontban hivatkozott Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 533. pontja), és hogy a Bizottság nem sérti meg ezt az elvet, ha az eltérő bánásmódot az együttműködés eltérő foka igazolja, különösen a különböző információk nyújtása vagy az információknak a közigazgatási eljárás eltérő szakaszaiban, illetve eltérő körülmények között történő nyújtása (a Törvényszék T‑48/02. sz., Brouwerij Haacht kontra Bizottság ügyben 2005. december 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5259. o.] 108. és 109. pontja).

73      Márpedig a jelen ügyben, mivel a BP volt az a vállalkozás, amely elsőként szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely lehetővé tette a Bizottság számára a be nem jelentett vizsgálatot elrendelő határozat elfogadását a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontjának rendelkezéseivel összhangban, a BP semmiképpen nincs a KPN‑nel azonos helyzetben. A 2002. évi engedékenységi közlemény ugyanis úgy rendelkezik, hogy ez az első vállalkozás teljes bírságmentességben részesül, és a közlemény nem biztosít lehetőséget e bírságmentesség kiigazítására. Ezért nem szükséges megvizsgálni, hogy a BP – a felperesekhez hasonlóan – ténylegesen módosította‑e az ExxonMobilra vonatkozó nyilatkozatait.

 A védelemhez való jogról

74      Az ügy irataiból kitűnik, hogy amikor 2005. június 15‑én és 16‑án a Bizottság valamennyi érintett vállalkozást meghallgatta, többen ezek közül megkérdőjelezték a KPN által az ExxonMobilra és a Wintershallra vonatkozóan tett nyilatkozatok igazságtartalmát. Mivel a KPN‑nek a meghallgatás alkalmával nem volt lehetősége e vitatásokra reagálni, a meghallgatási tisztviselő felkérte arra, hogy nyolc napon belül erősítse meg és tisztázza álláspontját. Ekkor a KPN 2005. június 28‑án, illetve 30‑án két alkalmazottjának újabb nyilatkozatait küldte meg a Bizottságnak, amelyekben ők többek között kijelentették, hogy az ExxonMobil kartellben való részvételére vonatkozóan semmilyen közvetlen bizonyítékuk nincs, és hogy csupán feltételezésről van szó. E pontosításokat a meghallgatás valamennyi résztvevőjével közölték, aminek nyomán számos reakció fogalmazódott meg.

75      2006. február 8‑án a KPN azt kérte a Bizottságtól, hogy tájékoztassa őt abban az esetben, ha e reakciók némelyike hatással lehet állításainak hitelességére, és következésképpen a bírság csökkentésének összegére. 2006. március 23‑án a Bizottság mindössze azt közölte a KPN‑nel, hogy az engedékenység iránti kérelmére vonatkozó határozat meghozatalára csak a közigazgatási eljárás végén kerül majd sor. 2006. április 19‑én a KPN azt kérte a Bizottság meghallgatási tisztviselőjétől, hogy tegye lehetővé számára a többi vállalkozás azon írásbeli észrevételeinek nem bizalmas jellegű változatába való betekintést, amelyek az általa benyújtott bizonyítékok hitelességét megkérdőjelezhetik, és befolyásolhatják azt, hogy részesül‑e a 2002. évi engedékenységi közlemény rendelkezései által biztosított kedvezményben. 2006. április 26‑án a meghallgatási tisztviselő nem adott helyt ennek a kérelemnek, mondván, hogy valamely vállalkozásnak a más vállalkozások által a meghallgatás után benyújtott dokumentumokba való betekintést csak akkor engedélyezné, ha a Bizottság úgy döntene, hogy terhelő bizonyítékként használja fel azokat a határozatában, és hogy a jelen ügyben nem ez a helyzet a többi vállalkozás által a meghallgatást követően benyújtott észrevételek tekintetében, amelyek a KPN együttműködésének megítélésében semmilyen szerepet nem fognak játszani. Végül 2006. május 12‑én a KPN egyértelművé tette a Bizottság számára, hogy minden olyan dokumentum vonatkozásában kéri a betekintés lehetőségét, amely nyilatkozatai hitelességére vonatkozik, és nem csupán a meghallgatás után keletkezett dokumentumok vonatkozásában. A Bizottság a kérelmének nem adott helyt.

–       A kifogásközlést követően keletkezett iratokba való betekintésre vonatkozó általános elvek

76      Az [EK] 81. és [az EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 27. cikke (1) bekezdésének rendelkezései értelmében „[a] 7., 8., 23. cikkben és a 24. cikk (2) bekezdésében meghatározott határozatok meghozatala előtt a Bizottság az általa lefolytatott eljárás alá vont vállalkozásoknak vagy vállalkozások társulásainak lehetőséget nyújt arra, hogy meghallgassák őket [az általa] kifogásolt kérdésekkel kapcsolatban”, és „[a] Bizottság csak olyan kifogásokra alapozhatja határozatát, amelyekre az érintett felek megtehették észrevételeiket”. Ugyanezen rendelet 27. cikkének (2) bekezdése ezenkívül arról rendelkezik, hogy „[a]z érintett felek védekezéshez való jogát az eljárás során teljes mértékben tiszteletben kell tartani”, hogy „[j]ogukban áll a Bizottság irataiba a vállalkozások üzleti titkaik védelmére irányuló jogos érdekének figyelembevételével betekinteni”, és hogy „[a] betekintési jog nem terjed ki a bizalmas jellegű információkra és a Bizottság vagy a tagállamok versenyhatóságainak belső dokumentumaira”. Az [EK] 81. és [az EK 82. cikk], az EGT‑Megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól szóló közleményének (HL 2005. C 325., 7. o.) 8. pontjában a Bizottság a „bizottsági akta” fogalmát úgy határozza meg, hogy az „minden olyan dokumentumot tartalmaz, amelyet a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága beszerzett, megkapott [helyesen: készített] és/vagy összeállított a vizsgálata során”. E közlemény 27. pontjában a Bizottság kimondja, hogy „[a]z iratbetekintés kérelemre biztosított, rendszerint egyetlen alkalommal, azt követően, hogy a Bizottság értesítette a feleket kifogásairól, a fegyverek egyenlősége és a védekezéshez való jog biztosítása céljából”, hogy „[f]őszabályként ezért semmilyen iratbetekintés nem biztosított más felek olyan válaszaihoz, melyeket azok a Bizottság kifogásaira adtak”, hogy „[u]gyanakkor egy fél – a közigazgatási eljárás későbbi szakaszaiban – betekintési lehetőséget kap a kifogásközlést követően beérkezett dokumentumokba, amennyiben az ilyen dokumentumok új – akár terhelő, akár felmentő – bizonyítékot képezhetnek az illető féllel kapcsolatos – a Bizottság kifogásközlésében szereplő – állításokkal kapcsolatban”, valamint hogy „[e]z különösen akkor merül fel, ha a Bizottság új bizonyítékra kíván támaszkodni”.

77      A Bizottság által az [EK] 81. és [az EK] 82. [cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 12. cikkének értelmében „[a] Bizottság szóbeli meghallgatás keretében lehetőséget ad érveik kifejtésére azoknak a feleknek, akikhez kifogásközlést intézett, amennyiben a felek írásbeli beadványukban ezt kérik”.

78      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankció, különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethet, az uniós jog alapelvét képezi, amelyet a közigazgatási eljárás során is biztosítani kell (a Bíróság 85/76. sz., Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ügyben 1979. február 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1979., 461. o.] 9. pontja és C‑176/99. P. sz., ARBED kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélete [EBHT 2003., I‑10687. o.]). Ebben az értelemben az 1/2003 rendelet előírja, hogy a Bizottság kifogásközlést intéz a felekhez, amelynek világosan fel kell tüntetnie minden olyan lényeges bizonyítékot, amelyre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik. E kifogásközlés az eljárási biztosíték az uniós jog azon alapelvének alkalmazására, amely megköveteli a védelemhez való jog tiszteletben tartását minden eljárásban (a Bíróság C‑322/07. P., C‑327/07. P. és C‑338/07. P. sz., Papierfabrik August Koehler és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7191. o.] 34. és 35. pontja).

79      Emlékeztetni kell arra, hogy versenyügyekben az iratbetekintésnek különösen az a célja, hogy lehetővé tegye a kifogásközlés címzettjei számára, hogy megismerjék a Bizottság aktájában szereplő bizonyítékokat azért, hogy e bizonyítékok alapján megfelelően ki tudják fejteni a véleményüket azokról a következtetésekről, amelyekre a Bizottság a kifogásközlésben jutott. Az iratbetekintés ennélfogva a védelemhez való jog biztosítására és különösen a meghallgatáshoz való jog hatékony gyakorlására vonatkozó eljárási garanciák közé tartozik (lásd a Törvényszék T‑191/98., T‑212/98–T‑214/98. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑3275. o.] 334. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Az iratbetekintési jog magában foglalja, hogy a Bizottság lehetőséget biztosít az érintett vállalkozás számára a vizsgálati iratok között található valamennyi olyan dokumentum vizsgálatára, amely hasznos lehet a védelme szempontjából (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑199/99. P. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑11177. o.] 125. pontját és a Törvényszék T‑30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1775. o.] 81. pontját). Ezek magukban foglalják mind a terhelő, mind a mentő iratokat, kivéve más vállalkozások üzleti titkait, a Bizottság belső dokumentumait és egyéb bizalmas információkat (a Bíróság fenti 78. pontban hivatkozott Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 9. és 11. pontja, valamint C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 68. pontja).

80      Az ítélkezési gyakorlat szerint az érintett vállalkozás csak a közigazgatási kontradiktórius szakasz elején – a kifogásközlés révén – szerez tudomást mindazokról a lényeges bizonyítékokról, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik. Következésképpen a többi fél kifogásközlésre adott válasza főszabály szerint nem szerepel a vizsgálati akta azon iratai között, amelyekbe betekinthetnek a felek (a Törvényszék T‑161/05. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3555. o.] 163. pontja). Mindazonáltal, ha a Bizottság az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban a jogsértés fennállásának bizonyítása érdekében a kifogásközlésre adott válasz valamely részletére vagy e válaszhoz csatolt dokumentumra kíván támaszkodni, az ezen eljárásban érintett más feleknek is lehetőséget kell biztosítani, hogy e bizonyítékkal kapcsolatos álláspontjukat kifejthessék (lásd a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság, ún. „cement” egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 386. pontját, valamint T‑314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3085. o.] 50. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

81      Hasonlóképpen, a védelemhez való jognak a teljes közigazgatási eljárás folyamán történő tiszteletben tartásának biztosítása céljából úgy kell tekinteni, hogy amennyiben a Bizottság olyan iratra kíván támaszkodni, amely a kifogásközlés megküldését követően, sőt akár a meghallgatást követően keletkezett, és amely befolyásolhatja a valamely vállalkozással szemben a végleges határozatban kiszabott bírság összegét, akkor e vállalkozás számára lehetőséget kell biztosítani, hogy e bizonyítékkal kapcsolatos álláspontját kifejthesse. Itt többek között olyan iratról lehet szó, amely befolyásolja a 2002. évi engedékenységi közleménynek az említett vállalkozásra történő alkalmazását.

82      Egyébiránt a kifogásközlést megelőző közigazgatási aktára vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint valamely dokumentum közlésének elmaradása csak akkor jelenti a védelemhez való jog megsértését, ha az érintett vállalkozás bizonyítja egyrészről azt, hogy a Bizottság a jogsértés fennállására vonatkozó kifogásának alátámasztása érdekében e dokumentumra támaszkodott (a Bíróság 322/81. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3461. o.] 7. és 9. pontja, valamint a fenti 79. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 71. pontja), másrészről pedig azt, hogy e kifogás csak az említett dokumentumra hivatkozva bizonyítható (a Bíróság 107/82. sz., AEG‑Telefunken kontra Bizottság ügyben 1983. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3151. o.] 24–30. pontja, valamint fenti 79. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 71. pontja; a fenti 79. pontban hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítélet 58. pontja). A Bíróság e tekintetben különbséget tesz a terhelő és a mentő dokumentumok között. Amennyiben terhelő dokumentumról van szó, az érintett vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a Bizottság e dokumentum mellőzése esetén eltérő eredményre jutott volna. Mentő dokumentum közlésének elmaradása esetén az érintett vállalkozásnak ellenben csak azt kell bizonyítania, hogy e dokumentum hozzáférhetővé tételének elmaradása a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolytatását és a Bizottság határozatának tartalmát (a fenti 79. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 73. és 74. pontja). E különbségtétel érvényes a kifogásközlést követően keletkezett dokumentumokra is (a Törvényszék T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3435. o.] 351–359. pontja).

83      Hasonlóképpen, az olyan dokumentumot illetően, amely a Bizottság által a végleges határozatában kiszabott bírság összegét a növelés irányában befolyásolhatja, az érintett vállalkozásnak kell bizonyítania azt, hogy a Bizottság e dokumentum mellőzése esetén eltérő eredményre jutott volna.

–       A jelen ügyben való alkalmazás

84      A jelen esetben az ügy irataiból kitűnik, hogy a felperesek úgy vélik, lehetővé kellett volna tenni számukra, hogy betekinthessenek a többi vállalkozás azon észrevételeibe, amelyek a KPN alkalmazottai által szolgáltatott bizonyítékok hitelességére, és különösen az ez utóbbiak által a meghallgatás után tett kiegészítő nyilatkozatokra vonatkoztak.

85      A felperesek azonban csupán annak általános és pusztán spekulatív állítására szorítkoztak, hogy az érintett dokumentumok hozzáférhetővé tételének elmaradása befolyásolhatta a Bizottságnak a bírságcsökkentés összegére vonatkozó határozatát, és hogy a Bizottság e dokumentumok mellőzése esetén eltérő eredményre juthatott volna. Így a felperesek nem szolgáltak semmilyen konkrét információval, amely ebben az értelemben bizonyítékkezdeménynek minősülhetne.

86      Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy mindenesetre a felpereseknek nyújtott bírságcsökkentés összegének megállapítása végett a Bizottság azon tény figyelembevételére szorítkozott, hogy a KPN az ExxonMobilra vonatkozó bizonyos nyilatkozatait módosította, és a Bizottság más vállalkozásnak a KPN nyilatkozatai hitelességére vonatkozó semmiféle reakciójáról nem tett említést (a megtámadott határozat (385) preambulumbekezdése).

87      Ezért meg kell állapítani, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a Bizottság a 2002. évi engedékenységi közlemény címén nyújtott bírságcsökkentés összegének meghatározása végett vállalkozások olyan észrevételeire támaszkodott volna, amelyek a KPN által szolgáltatott bizonyítékok hitelességére vonatkoztak. Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak az érintett dokumentumok hozzáférhetővé tételének elmaradására.

88      Ily módon az iratbetekintés jogellenes megtagadására és a védelemhez való jog megsértésére alapozott érvet el kell utasítani.

89      A fentiek összességéből következik, hogy a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

90      Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Kuwait Petroleum Corp.‑ot, a Kuwait Petroleum International Ltd‑t és a Kuwait Petroleum (Nederland) BV‑t kötelezi a költségek viselésére.

Jaeger

Wahl

Soldevila Fragoso

Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. szeptember 27‑i nyilvános ülésen.

Aláírások



Tartalomjegyzék


A jogvita alapját képező tényállásII – 2

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 4

A jogkérdésrőlII – 5

1.  A 2002. évi engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja utolsó bekezdésének megsértésérőlII – 6

A felek érveiII – 6

A Törvényszék álláspontjaII – 6

2.  A bírság összege csökkentésének mértékérőlII – 9

A felek érveiII – 9

A Törvényszék álláspontjaII – 10

A téves jogalkalmazásrólII – 10

Az indokolási kötelezettségrőlII – 13

A nyilvánvaló mérlegelési hibákrólII – 14

Az egyenlő bánásmód elvérőlII – 16

A védelemhez való jogrólII – 17

–  A kifogásközlést követően keletkezett iratokba való betekintésre vonatkozó általános elvekII – 18

–  A jelen ügyben való alkalmazásII – 21

A költségekrőlII – 22


* Az eljárás nyelve: angol.