A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2012. szeptember 20.(1)
„Verseny – Erőfölénnyel való visszaélés – A görög lignitértékesítési piac és nagykereskedelmi villamosenergia‑piac – Az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdésének megsértését megállapító határozat – A Görög Köztársaság által egy közvállalkozásnak a lignit bányászatával kapcsolatban biztosított jogok odaítélése vagy fenntartása”
A T‑169/08. sz. ügyben,
a Dimosia Epicheirisi Ilektrismou AE (DEI) (székhelye: Athén [Görögország], képviseli: P. Anestis ügyvéd)
felperesnek,
támogatják:
a Görög Köztársaság (képviselik: K. Boskovits és P. Mylonopoulos, meghatalmazotti minőségben, segítőik kezdetben: A. Komninos és M. Marinos, később M. Marinos ügyvédek)
beavatkozó,
az Európai Bizottság (képviselik: T. Christoforou, A. Bouquet és A. Antoniadis, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: A. Oikonomou ügyvéd)
alperes ellen,
támogatja:
az Energeiaki Thessalonikis AE (székhelye: Echedoros [Görögország], képviselik: P. Skouris és E. Trova ügyvédek)
és
az Elliniki Energeia kai Anaptyxi AE (HE & DSA) (Kifissia [Görögország], képviselik: P. Skouris és E. Trova)
beavatkozók,
a Görög Köztársaság által a DEI részére a lignit bányászatával kapcsolatban biztosított jogok megadására vagy fenntartására vonatkozó 2008. március 5‑i C(2008) 824 végleges bizottsági határozat megsemmisítése iránti kérelem tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök (előadó), N. Wahl és S. Soldevila Fragoso bírák,
hivatalvezető: S. Spyropoulos tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra valamint a 2011. április 6‑i és 2012. február 2‑i tárgyalásokra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, a Dimosia Epicheirisi Ilektrismou AE (DEI) az 1950. augusztus 2‑i és 7‑i, 1468. sz. görög törvény (FEK A’ 169) által létrehozott, a Görög Köztársaság tulajdonában álló közvállalkozás, amely kizárólagos jogokkal rendelkezett Görögország területén villamos energia előállítására, szállítására és szolgáltatására.
2 1996‑ban a közvállalkozások korszerűsítéséről szóló, 2414/1996. sz. görög törvény (FEK A’ 135) lehetővé tette a felperes zárt részvénytársasággá alakulását, úgy hogy továbbra is az állam, mint egyetlen részvényes tulajdonában maradt.
3 A felperes 2001. január 1‑jén nyílt részvénytársasággá alakult, egyfelől a villamosenergia‑piac liberalizációjáról szóló, 2773/1999. sz. görög törvénnyel (FEK A’ 286) összhangban – amely többek között a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19‑i 96/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL 1997. L 27., 20. o.) ültette át –, másfelől pedig a görög 333/2000. sz. elnöki rendelettel (FEK A’ 278) összhangban.
4 A Görög Köztársaság a felperes részvényeinek 51,12%‑ával rendelkezik. A 2773/1999. sz. törvény 43. cikkének (3) bekezdése értelmében az államnak a felperes tőkéjében való részesedése semmilyen esetben – tőkeemelést követően sem – lehet kisebb, mint a szavazati jogot biztosító részvények 51%‑a. A felperes részvényeit 2001. december 12. óta jegyzik az Athéni Tőzsdén (Görögország) és a Londoni Tőzsdén (Egyesült Királyság).
5 A lignit egy kőszénfajta. E szilárd tüzelőanyagot elsősorban a villamosenergia‑termelésre használják fel.
6 Görögország a világ ötödik, és az Európai Unió – Németországot követő – második lignitkitermelője. Az Institouto geologikon kai metallourgikon erevnon (a görög geológiai és bányászati kutatóintézet) szerint az összes görögországi lignitlelőhelyen fellelhető ismert tartalékokat 2005. január 1‑jéig 4 415 millió tonnára becsülték. Az Európai Bizottság szerit 4 590 millió tonna lignittartalék található Görögországban.
7 A Görög Köztársaság a lignit feltárására és kitermelésére vonatkozó jogokat biztosított a felperesnek olyan bányák tekintetében, melyek tartalékai hozzávetőleg 2 200 millió tonnát tesznek ki; 85 millió tonna tartalék magánszemély harmadik felek tulajdonát képezi, és közel 220 millió tonna tartalék közbányákban található, amelyet ugyan magánszemély harmadik felek tárnak fel és termelnek ki, azonban részben a felperes erőműveit látják el vele. Görögország semmilyen feltárási jogot nem biztosított még hozzávetőleg 2 000 millió tonna lignittartalék tekintetében.
8 A görögországi lignittüzelésű erőművek mind a felperes tulajdonában állnak.
9 A 96/92 irányelv hatálybalépését követően a villamos energia görögországi piaca megnyílt a verseny előtt.
10 A villamosenergia‑termelési és erőmű‑építési engedélyek megadását a módosított 2773/1999. sz. törvény szabályozza.
11 A 3175/2003. sz. görög törvény (FEK A’ 207) valamennyi villamosenergia‑eladó és ‑vevő részére kötelező napi piac létrehozásáról rendelkezik az összekapcsolt görögországi hálózatban, amely magában foglalja Görögország szárazföldi részét és bizonyos görög szigeteket. E létrehozásra 2005 májusában került sor.
12 A kötelező napi piacon a villamosenergia‑termelők és ‑importőrök napi szinten befecskendezik és értékesítik az általuk termelt vagy importált termékeket. Pontosabban már az azt megelőző napon ajánlatokat tesznek (melyek egy ármegjelölést és egy villamosenergia‑mennyiséget tartalmaznak), míg a szállítók és a vásárlók terhelési előirányzatokat nyújtanak be. Ezen elemekre, az ajánlott árakra, a mennyiségekre, az egyes erőművek működési idejére tekintettel a villamosenergia‑átviteli hálózatok üzemeltetője, a Hellenic Transmission System Operator SA (HTSO), kidolgozza az erőművek másnapi átviteli menetrendjét.
13 E menetrend kidolgozásához a HTSO figyelembe vesz bizonyos kötelező villamosenergia‑befecskendezéseket (mint a megújuló energiaforrásokat felhasználó erőművek általi villamosenergia‑befecskendezés, a kombinált hő‑ és villamosenergia‑erőművek termelése és a vízierőművek kötelező termelése, a behozatalok és kivitelek). Az elsőbbség tehát a villamos energia nagykereskedelmi piacán ezen eladóké; majd utánuk következnek a többi eladók (valamennyi hőerőmű, köztük a lignittel, gázzal és olajjal működő erőművek).
14 A piaci ár megállapításához a legdrágább elfogadott ajánlatot veszik figyelembe. A rendszer a következő: az alapelv értelmében a termelők által alkalmazott óradíjaknak az erőmű változó költségeivel legalább egyezőnek kell lenniük; a villamosenergia‑erőművek ajánlatai közül a legalacsonyabb változó költséget tartalmazók csatlakoznak elsőként a hálózathoz, kivéve a megújuló energiaforrásokat használó erőműveket, amelyek elsőbbségi alapon csatlakoznak, a villamos energia eladási és vételi árát minden egyes esetben az érintett kereset kielégítése érdekében az elosztási programhoz utolsóként csatlakozó erőmű (a legdrágább) határozza meg – amelyet a rendszer marginális erőművének neveznek (System Marginal Unit); az egyensúlyi helyzetben, ahol a kínálat megfelel a keresletnek, az ajánlott ár a piaci teljesítési árnak felel meg, amit „a rendszer plafonárának” neveznek.
15 2003‑ban a Bizottsághoz panasz érkezett egy magánszemélytől, aki személyazonossága bizalmas kezelését kérte, és arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy az 1959. november 12‑i és 13‑i, 4029/1959. sz. görög törvényerejű rendelet (FEK A’ 250) és az 1975. augusztus 23‑i és 29‑i 134/1975. sz. görög törvény (FEK A’ 180) értelmében a Görög Köztársaság a felperes számára Görögország területén kizárólagos lignitfeltárási és ‑kitermelési engedélyt nyújtott. A panasz szerint ezen állami intézkedések ellentétesek az EK 82. cikkel együttesen értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdésével.
16 A Bizottság megvizsgálta a ténybeli elemeket, és információkéréseket intézett a felpereshez, valamint a Rythmistiki Archi Energiashoz (RAE, energiaszabályozó hatóság). Előbbi a 2003. május 23‑i, 30‑i és július 11‑i levelében válaszolt, míg utóbbi a 2003. június 25‑i levelében.
17 2004. április 1‑jén a Bizottság felszólító levelet küldött a Görög Köztársaságnak, amelyben értesítette az általa elfogadott előzetes kifogásokról. A Bizottság különösen a 4029/1959. sz. törvényerejű rendelet és a 134/1975. sz. törvény alapján hozott intézkedésekre hivatkozott, amelyek feltárásra és kitermelésre vonatkozó jogokat biztosítottak a felperesnek megalopolis, a Ptolemais régió, az Amynteon‑medence és a Flórina‑medence lignitlelőhelyei tekintetében, mely jogok 2026‑ban, 2024‑ben és 2018‑ban járnak le. A Bizottság ilyen jogok fennállását állapította meg a drámai és az elassonai bányák tekintetében is. Hozzáfűzte, hogy ezen intézkedéseket a felperes javára bármiféle pénzügyi ellenszolgáltatás nélkül hozták, míg a felperesen kívüli más, ilyen jogokkal rendelkező jogalanyok ellenszolgáltatásra kötelesek. A villamosenergia‑termelés szempontjából legvonzóbb tüzelőanyaghoz a felperes számára kiváltságos hozzáférést nyújtó rendelkezések miatt a Bizottság úgy találta, hogy a Görög Köztársaság megengedte a felperesnek, hogy a lignit értékesítési piacán fennálló erőfölényét fenntartsa vagy kiterjessze a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacra, megsértve ezzel az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikket. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy e rendelkezések megsértése legalább 2001 februárja óta tart, tehát azon időpont óta, amikor a görög államnak a 96/92 irányelv értelmében liberalizálnia kellett volna a villamosenergia‑piacát.
18 2004. május 3‑án a Bizottság megküldte e levél másolatát a felperesnek, lehetővé téve számára az ezzel kapcsolatos észrevételei megtételét. A Görög Köztársaság és a felperes 2004. július 2‑i levelükben válaszoltak. Válaszukban a Görög Köztársaság és a felperes egyebek mellett a 3175/2003. sz. törvény elfogadásával kapcsolatos közelmúltbeli jogalkotási fejleményekre, a villamos energia piacának a felperesen kívüli jogalanyok számára új villamosenergia‑erőművek építésére nyújtott engedélyekből eredő fejlődésére hivatkoztak, és megerősítették, hogy a görög szabályozás nem biztosít semmilyen kizárólagos jogot a felperes számára sem a lignit kitermelését, sem a villamos energia e tüzelőanyagból történő termelését illetően.
19 2005. szeptember 21‑i levelében a Bizottság felhívta a Görög Köztársaságot, hogy pontosítson bizonyos részleteket, amire az utóbbi 2005. november 22‑i és 28‑i, valamint 2006. június 19‑i levelében válaszolt. E levelekben a Görög Köztársaság számos információt és új tényállási elemeket terjesztett elő. Megemlítette a 3426/2005. sz. görög törvény (FEK A’ 309) elfogadását, és első alkalommal említett hét kis méretű lignitlelőhelyet, melyek vonatkozásában 1985 után magánjogi jogi személyeknek és természetes személyeknek nyújtottak feltárási és kitermelési jogokat, benyújtotta az új erőművek építésére vonatkozóan megadott és megtagadott engedélyek listáját, és jelezte azon szándékát, hogy először is módosítja a 4029/1959. sz. törvényerejű rendeletet és a 134/1975. sz. törvényt, másodszor ajánlattételi felhívás útján újraosztja a vevii, majd a vegorai bányákat, és harmadszor kitermelési jogokat biztosít a drámai és az elassonai bányák tekintetében.
20 A Bizottság 2006. október 18‑án kiegészítő felszólító levelet küldött a Görög Köztársaságnak, melyben részletesen kifejtette az utóbbi által közölt új információkból levont következtetéseit. Többek között kifejtette, hogy ezen új elemek nem módosítják a kifogásokat, amelyeket az első, 2004. április 1‑jei felszólító levelében emelt. A Bizottság megismételte így álláspontját, mely szerint a felperes számára a lignithez kiváltságos hozzáférést nyújtó kvázi monopoljellegű jogok fenntartásával és biztosításával a Görög Köztársaság lehetőséget nyújtott a felperes számára a villamos energia termelésének piacán fennálló kvázi monopolhelyzetéből származó erőfölényének fenntartására, új piaci szereplők megjelenésének kizárásával vagy akadályozásával.
21 2007. január 19‑i levelében a felperes megküldte a Bizottságnak a kiegészítő felszólító levéllel kapcsolatos észrevételeit, és ugyanakkor bizonyos információkat is közölt, többek között egyes lignitbányák kitermelési jogaira, a lignit‑ vagy gáztüzelésű villamosenergia‑erőművek termelési költségeire, a lignitértékesítés szerinte Görögország területén túlnyúló piacára, valamint a 4029/1959. sz. törvényerejű rendelet és a 134/1975. sz. törvény rendelkezéseinek esetleges hatályon kívül helyezésére vonatkozóan. Kifejtette továbbá a Bizottság érvelésével kapcsolatos kifogásait, és vitatta az uniós jog bármiféle megsértését. A felperes 2007. április 4‑én újabb levelet küldött a Bizottságnak, amelyben további elemeket nyújtott be, többek között a lignit bányászatával és lehetséges importjával kapcsolatban.
22 A Görög Köztársaság 2007. január 24‑i levelében válaszolt a kiegészítő felszólító levélre. E levélben tájékoztatta a Bizottságot azon lignitbányák jelenlegi helyzetéről, amelyekben a felperes és más jogalanyok folytatnak kitermelést. Érdemben elutasította a Bizottság jogi elemzését az „erőfölény kiterjesztése elméletének” a jelen esetben történő alkalmazását illetően.
23 2008. február 8‑án a felperes a Bizottságnak a 2006–2007 időszak tekintetében naprakész adatokat szolgáltatott a görög villamosenergia‑piacról.
24 2008. március 5‑én a Bizottság elfogadta a C(2008) 824 végleges határozatot a Görög Köztársaság által a felperes részére a lignit bányászatával kapcsolatban biztosított jogok megadására vagy fenntartására vonatkozóan (a továbbiakban: megtámadott határozat).
25 E határozatban a Bizottság kifejti, hogy a Görög Köztársaság a 96/92 irányelv elfogadása óta – melynek átültetésére legkésőbb 2001. február 19‑én kellett hogy sor kerüljön – tudatában van annak, hogy liberalizálnia kell a villamos energia piacát (a (61) és (150) preambulumbekezdés).
26 A Bizottság úgy véli, hogy a Görög Köztársaság két különböző termékpiacra – a lignitértékesítés piacára és a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacra – vonatkozóan állami intézkedéseket fogadott el, amelyek az erőművekben folyó villamosenergia‑termelést és ‑ellátást, valamint a villamos energia csatlakozókon keresztüli importját érintik. A Bizottság előadja, hogy 2005 májusáig, azaz a kötelező napi piac létrehozásának időpontjáig, e piacok közül a második a nemzeti szinten termelt és importált villamos energia feljogosított felhasználóknak való nyújtása volt, és e piac 2004 májusáig tartó időszak tekintetében történő elemzése ugyanazokhoz a következtetésekhez vezetett, mint az ebben az időpontban lehetséges piacnak tekintett nagykereskedelmi villamosenergia‑piaccal kapcsolatban végzett elemzés vezetett volna. Ekképpen, és figyelemmel a görög piac fejlődésére, melyet a Görög Köztársaság 2007. január 24‑i levelében jelzett, a Bizottság kiemeli, hogy jóllehet a második piacot úgy kell tekinteni, mint a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacot, mégis meg kell vizsgálni a piac eredeti meghatározása alapján a Görög Köztársaság által előadott érveket (a (158) és azt követő preambulumbekezdések). Az érintett földrajzi piacokat illetően a lignitértékesítés piaca nemzeti szintű, míg a nagykereskedelmi villamosenergia‑piac kiterjed „az összekapcsolt hálózat területére” (a (167)–(172) preambulumbekezdés).
27 A Bizottság ezt követően előadja, hogy a felperes erőfölénnyel rendelkezik a lignitértékesítés piacán. A felperesnek a Görögországban kitermelt lignit teljes mennyiségéhez viszonyított részesedése 2000 óta mindig 97% feletti volt. A felperes erőfölénnyel rendelkezik a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon is, mivel e piacon a részesedése 85% feletti maradt. Nincs olyan új piaci szereplő megjelenésének esélye, amely elvehetné a nagykereskedelmi villamosenergia‑piac jelentős részét a felperestől, és a teljes fogyasztás 7%‑át jelentő behozatalok nem minősülnek e piacon tényleges versenykényszernek (a (177) preambulumbekezdés). Ráadásul a görög összekapcsolt hálózatban működő nagykereskedelmi villamosenergia‑piac, amely Görögország teljes villamosenergia‑fogyasztásának több mint 90%‑át jelenti, a közös piac jelentős részét jelenti (a (179) preambulumbekezdés).
28 A szóban forgó állami intézkedéseket illetően a Bizottság megállapítja, hogy a felperes a 4029/1959. sz. törvényerejű rendelet és a 134/1975. sz. törvény értelmében az összes olyan lignit‑közlelőhelyek 91%‑a tekintetében kapott kitermelési jogokat, amelyek tekintetében ilyen jogokat biztosítottak. A Bizottság kifejti, hogy ezen intézkedéseket fenntartották akkor is, amikor Görögországban a 210/1973. sz. görög törvényerejű rendelettel (FEK A’ 277) bevezetett, majd a 274/1976. sz. görög törvénnyel (FEK A’ 50) módosított bányászatról szóló törvény által biztosított lehetőségek ellenére semmilyen jogot nem biztosítottak jelentősebb lelőhelyekre vonatkozóan. Jelzi továbbá, hogy a felperes ajánlattételi eljárás nélkül kapott feltárási jogok olyan kitermelhető bányák – lényegében a drámai és az elassonai lelőhely – tekintetében, amelyekre vonatkozóan még nem ítéltek oda kitermelési jogokat. A Bizottság végül hozzáfűzi, hogy a lignittüzelésű erőművek, melyek Görögországban a legkevésbé költségesek, a leginkább használtak, mivel az összekapcsolt hálózat ellátását lehetővé tevő villamos energia 60%‑át megtermelik (a (185)–(187) preambulumbekezdés).
29 Következésképpen a lignit kitermelésére vonatkozó kvázi monopoljellegű jogok felperesnek történő odaítélése és fenntartása révén a Görög Köztársaság a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon jelenlévő gazdasági szereplők között egyenlőtlen esélyeket teremtett, és ezzel torzította a versenyt, megerősítve a felperes erőfölényét (a (190) preambulumbekezdés).
30 A Bizottság megállapította, hogy a lignitkitermelésre vonatkozó kvázi monopoljellegű jogok felperes közvállalkozás számára történő odaítélésével és fenntartásával a Görög Köztársaság a felperes számára kiváltságos hozzáférést biztosított a villamos energia termeléséhez Görögországban létező legvonzóbb tüzelőanyaghoz. A Görög Köztársaság ekképpen e vállalkozásnak biztosította annak lehetőségét, hogy kvázi monopolhelyzetben fenntartsa a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon fennálló erőfölényét, kizárva vagy akadályozva új piaci szereplők megjelenését. Következésképpen lehetővé tette a felperes számára, hogy megvédje a kvázi monopolhelyzetét a piacon a nagykereskedelmi villamosenergia‑piac liberalizációja ellenére, és ekképpen fenntartsa és megerősítse erőfölényét e piacon (a (238) preambulumbekezdés).
31 Végül a Bizottság megállapítja, hogy a Görög Köztársaság nem hivatkozott az EK 86. cikk (2) bekezdésének rendelkezéseire a felperes számára lignit bányászatára vonatkozó jogokat biztosító intézkedések elfogadásának igazolására. (a (239) és (240) preambulumbekezdés). A Bizottság úgy találta továbbá, hogy az állami intézkedések érintik az államok közötti kereskedelmet, mivel akadályozzák a potenciális versenytársak görögországi villamosenergia‑termelésbe és ‑ellátásba történő befektetéseit (a (241)–(244) preambulumbekezdés).
32 A megtámadott határozat 1. cikkének értelmében a 4029/1959. sz. törvényerejű rendelet 22. cikkének (1) bekezdése, a 134/1975. sz. törvény 3. cikkének (1) bekezdése, valamint a görög ipari, energiaügyi és technológiai miniszter 1976‑os (FEK B’ 282), 1988‑as (FEK B’ 596) és 1994‑es (FEK B’ 633) határozatai ellentétesek az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdésével, amennyiben a felperes számára kiváltságos jogokat biztosítanak és tartanak fent a görögországi lignitkitermelésre vonatkozóan, a gazdasági szereplők között egyenlőtlen esélyeket teremtve a villamos energia termelése szempontjából elsődleges tüzelőanyagokhoz való hozzáférést illetően, és lehetővé téve a felperes számára a görögországi nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon fennálló erőfölényének fenntartását vagy megerősítését, kizárva vagy akadályozva új piaci szereplők megjelenését.
33 Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat 1. cikke tárgyi tévedést tartalmaz, amennyiben a 134/1975. sz. törvény 3. cikke (1) bekezdésére hivatkozik. Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy a megtámadott határozat által érintett rendelkezés az említett cikk (3) bekezdése.
34 A megtámadott határozat 2. cikkében a Bizottság felszólította a Görög Köztársaságot, hogy tájékoztassa a határozatról szóló értesítéstől számított két hónapon belül az állami intézkedések 1. cikkben megállapított versenyellenes hatásainak megszüntetése érdekében tervezett intézkedésekről. A Bizottság jelzi továbbá, hogy ezen intézkedéseket a határozattól számított nyolc hónapon belül el kell fogadni és végre kel hajtani.
Az eljárás és a felek kérelmei
35 A Törvényszék Hivatalához 2008. május 13‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
36 A Törvényszék Hivatalához 2008. szeptember 5‑én benyújtott beadványában a Görög Köztársaság azt kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba.
37 A Törvényszék Hivatalához 2008. szeptember 9‑én benyújtott beadványában az Elliniki Energeia kai Anaptyxi AE (HE & DSA) és az Energeiaki Thessalonikis AE, két, Görögországban a villamosenergia‑termelés területén működő részvénytársaság (a továbbiakban: beavatkozó vállalkozások) kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. A Törvényszék eljárási szabályzata 116. cikkének 1. §‑ával összhangban e kérelmekről értesítették a feleket. A Bizottság 2008. október 23‑án benyújtotta észrevételeit. A Törvényszék Hivatalához 2008. november 7‑én és 10‑én benyújtott beadványaiban a felperes kifogást emelt mindkét beavatkozási kérelem ellen.
38 A Törvényszék hetedik tanácsának elnöke 2008. december 3‑i végzésével megengedte, hogy a Görög Köztársaság a jelen jogvitába a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhassék.
39 A Törvényszék Hivatalához 2008. december 19‑én benyújtott beadványában a felperes a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkében meghatározott pervezető intézkedések keretében kérte, hogy amennyiben a Bizottság nem hajlandó saját kezdeményezésére módosítani az ellenkérelmet, a Törvényszék rendelje el egy abban szereplő bizonyos megfogalmazás mással való helyettesítését.
40 A Törvényszék Hivatalához 2009. január 23‑án benyújtott, a felperes pervezető intézkedés iránti kérelmével kapcsolatos észrevételeiben a Bizottság elfogadta – a felperes javaslatának megfelelően – az ellenkérelem bizonyos megfogalmazásának a módosítását.
41 A Görög Köztársaság 2009. február 18‑án benyújtotta a Törvényszék Hivatalához a beavatkozási beadványát. E beadványban többek között jelezte, hogy a 3734/2009. sz. görög törvény (FEK A’ 8) 36. cikkének (3) bekezdése hatályon kívül helyezte a 134/1975. sz. törvény 3. cikkének – a megtámadott határozat 1. cikke által érintett – (3) bekezdését.
42 A Törvényszék hetedik tanácsának elnöke 2009. szeptember 18‑i végzésével engedélyezte a beavatkozó vállalkozásoknak, hogy a jelen eljárásban a Bizottság kérelmét támogató beavatkozókként részt vegyenek.
43 A beavatkozó vállalkozások 2009. november 13‑án benyújtották a Törvényszék Hivatalához beavatkozási beadványaikat.
44 A Bizottság 2008. október 23‑i, 2009. február 19‑i és március 16‑i levelében, a felperes pedig 2008. november 7‑i és 10‑i, 2009. január 8‑i és június 23‑i, valamint 2010. január 28‑i levelében kérte, hogy a keresetlevél, az ellenkérelem, a válasz, a viszonválasz és a Görög Köztársaság beavatkozási beadványára, illetve a beavatkozó vállalkozások beavatkozási beadványaira vonatkozó észrevételek egyes bizalmas elemei ne szerepeljenek a beavatkozókkal közlendő iratokban. Ezen eljárási iratoknak a beavatkozó vállalkozásokkal való közlése csupán a nem bizalmas változatra korlátozódott, ami ellen a beavatkozók nem emeltek kifogást.
45 A Görög Köztársaság által támogatott felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
46 A beavatkozó vállalkozások által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
47 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót elnökként a hatodik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanácsnak osztották ki.
48 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hatodik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott.
49 A Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkével összhangban elfogadott pervezető intézkedés keretében a Törvényszék 2010. december 14‑i levelében felhívta a feleket és a Görög Köztársaságot, hogy nyújtsanak be a kötelező napi piacra vonatkozóan statisztikákat és táblázatokat a 2005 és a megtámadott határozat elfogadása közötti időszak tekintetében. A felperes és a Görög Köztársaság a Törvényszék Hivatalához 2011. február 1‑jén benyújtott leveleikben eleget tettek ezen intézkedésnek. A Törvényszék Hivatalához 2011. március 7‑én benyújtott levelében a Bizottság eleget tett a Törvényszék felhívásának két változatot küldve: egy bizalmas változatot a felperes és a Görög Köztársaság részére, és egy nem bizalmas változatot a beavatkozó vállalkozások részére. A Törvényszék felhívta a feleket, hogy az e válaszok tartalmára vonatkozó észrevételeiket a tárgyalás során tegyék meg.
50 A 2011. április 6‑i tárgyaláson meghallgatásra kerültek a felek szóbeli előterjesztései és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaik.
51 Mivel az előadó bíró nem tudott részt venni az eljárásban, a Törvényszék elnöke az eljárási szabályzat 32. cikkének 3. §‑a alapján magát jelölte ki előadó bírói minőségben a hatodik tanács létszámának kiegészítése érdekében.
52 2011. november 18‑i végzésével a Törvényszék (hatodik tanács) új összetételében újból megnyitotta a szóbeli szakaszt, és tájékoztatta a feleket, hogy egy újabb tárgyaláson meghallgatják őket.
53 Ezt követően a Törvényszék elnöke átadta az ügyet a hatodik tanács új elnökének, és utóbbit jelölte előadó bírónak.
54 A felek meghallgatására 2012. február 2‑án egy újabb tárgyaláson került sor.
A jogkérdésről
55 Keresete alátámasztására a felperes négy jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk rendelkezéseinek együttes alkalmazása során elkövetett jogban való tévedésen és egy nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul, a második az EK 253. cikkben előírt indokolási kötelezettség megsértésén alapul, a harmadik egyfelől a jogbiztonság, a bizalomvédelem és a magántulajdon védelme elvének megsértésén, másfelől hatáskörrel való visszaélés fennállásán alapul, a negyedik pedig az arányosság elvének megsértésén alapul.
56 Az első jogalap öt részre osztható, amelyek közül az első az érintett piacok meghatározása során elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul; a második a lignitértékesítés piacán fennálló erőfölény nagykereskedelmi villamosenergia‑piacra való kiterjesztésének hiányán azon feltétel értelmezését illetően, mely szerint kizárólagos vagy különleges jogok léte szükséges az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk egyidejű megsértéséhez; a harmadik azon alapul, hogy a felperes számára lignitkitermelési jogokat biztosító görög szabályozás nem vezet az új versenytársak kárára esélyegyenlőtlenséghez; a negyedik az elsődleges tüzelőanyaghoz való állítólagos kiváltságos hozzáférést illetően a lignitértékesítés piacán fennálló erőfölény nagykereskedelmi villamosenergia‑piacra való kiterjesztésének hiányán, és az ötödik a görög villamosenergia‑piac fejlődésének figyelembevételekor elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul.
57 A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó állami intézkedések két piacot érintettek: a lignitértékesítés upstream piacát – más tüzelőanyagok kizárásával –, és downstream nagykereskedelmi villamosenergia‑piacot, azaz a villamosnergia‑termelés és ‑ellátás nagykereskedelmi piacát – a villamosenergia‑szállítás és ‑elosztás piacainak kizárásával – (a (158)–(166) preambulumbekezdés). A szóban forgó földrajzi piacokat illetően a lignitértékesítés piaca nemzeti szintű, míg a nagykereskedelmi villamosenergia‑piac az összekapcsolt görög hálózat területére terjed ki (a (167)–(171) preambulumbekezdés).
58 A Bizottság szerint a Görög Köztársaság által elfogadott intézkedések azzal, hogy a felperesnek lignitkitermelési jogokat nyújtanak, és kizárják vagy akadályozzák új piaci szereplők megjelenését e piacon, lehetővé teszik a felperes számára, hogy fenntartsa vagy megerősítse a downstream piacon, azaz a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon fennálló erőfölényét.
59 A Törvényszék úgy véli, hogy először az első jogalap második és negyedik részét kell megvizsgálni, anélkül hogy szükséges lenne e szakaszban az érintett piacoknak a Bizottság által a megtámadott határozatban elfogadott meghatározása megalapozottságáról határozni, azon feltételezést véve alapul, hogy az említett meghatározás a felperes állításával ellentétben nem tartalmaz nyilvánvaló mérlegelési hibát.
A felek érvei
60 A felperes lényegében vitatja a Bizottság azon következtetését, mely szerint azon lignitkitermelési jogok gyakorlása, amelyeknek a felperes a jogosultja, a lignit piacán fennálló erőfölénynek a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacra való kiterjesztésével járt volna, egyidejűleg megsértve ezzel az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk rendelkezéseit.
61 Először is a felperes úgy érvel, hogy még amennyiben az EK 86. cikk (1) bekezdése általános alkalmazási körét illetően elegendő, ha az érintett vállalkozás közvállalkozás, a kizárólagos vagy különleges jogok fennállása szükséges feltétel az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk rendelkezései egyidejű megsértésének azon alapuló megállapításához, hogy egy közvállalkozás kiterjesztette az egyik piacon fennálló erőfölényét egy másik, szomszédos, de különálló piacra. Valamennyi ítéletben, amelyben a Bíróság megállapította e rendelkezések erőfölény kiterjesztése által történt együttes megsértését, az érintett vállalkozás magatartása egy különleges vagy kizárólagos jogon alapult, amelynek fennállása döntő volt.
62 A felperes megjegyzi, hogy nem jogosultja semmilyen kizárólagos jognak, mivel nem rendelkezik kizárólagossággal a lignitkitermelés tevékenységének gyakorlását illetően, és nem jogosultja semmilyen különleges jognak sem, mivel semmilyen állami határozat nem határozza meg a kedvezményezettek számát, még ha e szám szükségképpen nem is haladhatja meg a görög területen létező lelőhelyek számát.
63 Másodszor a felperes előadja, hogy nem rendelkezik olyan szabályozási hatáskörrel, amely lehetővé tenné számára versenytársai tevékenységének tetszése szerinti meghatározását, és a tőle való függésre kötelezésüket. A verseny sem sérül, hiszen a felperes nem szab például versenytársainak magas árakat, és nem szolgáltat tevékenységükhöz kevésbé megfelelő nyersanyagot sem. A Bizottság szerinte tévesen nem határozta meg az állítólagos visszaélésszerű magatartás jellegét, amelyre a felperest az állítólagos esélyegyenlőtlenség indította.
64 Harmadszor a Bizottságnak meg kellett volna magyaráznia, vagy legalább meg kellett volna vizsgálnia, hogy az EK 82. cikk állítólagos megsértése milyen mértékben sértette a fogyasztók érdekeit. A Bíróság az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk megsértésével kapcsolatos ítéletekben megvizsgálta, hogy a nemzeti jogi keret milyen mértékben eredményezett a fogyasztók érdekeit hátrányosan érintő helyzetet az EK 82. cikk második bekezdésének b) pontja értelmében. A jelen esetben nem éri tényleges vagy potenciális sérelem a fogyasztók érdekeit, tekintettel azon tényre, hogy a kiskereskedelmi árakat az állam szociális okokból alacsony szinten határozza meg.
65 Negyedszer a felperes szerint a Bizottság a lignitet feltétlenül szükséges termelési tényezőként (essential facility) határozza meg, anélkül hogy bizonyítaná, hogy a lignit feltétlenül szükséges lenne a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon való működéshez.
66 A Bizottságnak legalább bizonyítania kellett volna, hogy a lignit olyan mértékben olcsóbb, mint más tüzelőanyagok, hogy a lignithez való hozzáférés hiányában kizárt a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacra való bejutás.
67 A Bíróság C‑41/90. sz., Höfner és Elser ügyben 1991. április 23‑án hozott ítéletére (EBHT 1991., I‑1979. o.) és az azt követő ítélkezési gyakorlatra hivatkozva a Görög Köztársaság úgy érvel, hogy a Bizottság nem említ semmilyen erőfölénnyel való tényleges vagy potenciális visszaélést a felperes részéről. A jelen jogvitában e visszaélés fennállása szükséges előfeltétele az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk együttes alkalmazásának. Nem elegendő, hogy a Bizottság azt bizonyítja, hogy állami intézkedés esélyegyenlőtlenséget teremt a piacon. Ráadásul a Bizottság nem bizonyított erős okozati összefüggést a felperes upstream piacon betöltött helyzete és a downstream piacon állítólag elkövetett jogsértés között.
68 A Bizottság vitatja a felperes és a Görög Köztársaság állításait.
69 A Bizottság szerint jogilag megalapozatlan a felperes azon érve, mely szerint egyfelől az erőfölényben lévő vállalkozásnak is kizárólagos vagy különleges jogokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértése megállapítható legyen, és másfelől hogy a jelen esetben ilyen különleges vagy kizárólagos jogokat nem biztosítottak számára. Egyrészt e rendelkezések alkalmazási köre nem korlátozódik azon állami intézkedésekre, amelyek különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, másrészt pedig a felperes számára ilyen kizárólagos jogokat biztosít magának a lignitbányák kitermelésére vonatkozó engedélynek a megadása.
70 A Bizottság hozzáteszi, hogy még amennyiben a felperes által hivatkozott ítéletekben a különleges vagy kizárólagos jogok biztosítása szerepet is játszott a jogsértés értékelésében, ez nem zárja ki azt, hogy egy közvállalkozás esetében adott állami intézkedés vagy intézkedések megsértsék az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk együttesen értelmezett rendelkezéseit valamely különleges vagy kizárólagos jog fennállásának szükségessége nélkül. A Bíróság egyébként a C‑462/99. sz. Connect Austria ügyben 2003. május 22‑én hozott ítéletében (EBHT 2003., I‑5197. o.) ezt kimondta. A Bizottság megjegyzi továbbá, hogy a felperes által hivatkozott ügyek jellemzői nem azonosak a jelen eset jellemzőivel.
71 A Bizottság megismétli, hogy egy adott térség lignittartalékainak kiaknázására vonatkozóan a vitatott jogszabályok és miniszteri rendeletek alapján megszerzett jogok a felperes számára e tartalékok kizárólagos módon történő kiaknázásának jogát biztosítják. Jóllehet önmagában véve lignitkitermelésre vonatkozó kizárólagos jog felperes számára való biztosítása nem jelenti az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk rendelkezéseinek megsértését, e jogok – átfogóan értékelve – a felperes számára kiváltságos és kizárólagos hozzáférést biztosítanak Görögország kiaknázható lignit‑köztartalékainak csaknem egészéhez. Ezen eredményt minősítette a Bizottság a megtámadott határozatban „kiváltságos hozzáférésnek” és „kvázi monopoljellegű jogoknak” a szóban forgó piacon erőfölénnyel rendelkező felperes helyzetének jellemzése végett.
72 A 2012. február 2‑án megtartott tárgyaláson a Bizottság a Törvényszék kérdésére válaszul előadta, hogy a jelen esetben az EK 86. cikk (1) bekezdésének alkalmazására a „közvállalkozás” kritériumának alapján került sor.
73 A fent hivatkozott Connect Austria ügyben hozott ítéletre támaszkodva a Bizottság úgy érvel, hogy az erőfölény kiterjesztése elméletének alkalmazásához nem szükséges, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás szabályozó feladatot gyakoroljon egy szomszédos piacon.
74 Megalapozatlan a felperes azon állítása, mely szerint a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértésével a fogyasztóknak okozott esetleges kárt. A görögországi nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon folyó verseny szerkezetét érintő gyakorlat a fogyasztókat közvetetten károsítónak minősül.
75 A Bizottság emlékeztet arra, hogy az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértését megállapító következtetését a Bíróság C‑202/88. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1991. március 19‑én hozott ítéletére (EBHT 1991., I‑1223. o.), a C‑18/88. sz. GB‑Inno‑BM ügyben 1991. december 13‑án hozott ítéletére (EBHT 1991., I‑5941. o.), a C‑163/96. sz., Raso és társai ügyben 1998. február 12‑én hozott ítéletére (EBHT 1998., I‑533. o.), és a fent hivatkozott Connect Austria ügyben hozott ítéletére alapította. Ezen ítélkezési gyakorlat elismeri az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk együttesen értelmezett rendelkezései megsértésének fennállását, amennyiben adott állami intézkedések torzítják a versenyt azzal, hogy a gazdasági szereplők között egyenlőtlen esélyeket teremtenek, anélkül hogy megkövetelné egy konkrét – tényleges vagy potenciális – visszaélésszerű magatartás meghatározását. Következésképpen a Bizottság cáfolja azon állítást, mely szerint az esélyek egyenlőtlenségén felül meg kellett volna állapítania a felperes konkrét visszaélésszerű magatartását is.
76 A Görög Köztársaság érvelésével ellentétben a Bizottság úgy véli, hogy a fent hivatkozott Connect Austria ügyben hozott ítéletben az esélyegyenlőtlenségre történő hivatkozás és a Bíróság által a fent hivatkozott Höfner és Elser ügyben hozott ítéletben kidolgozott kritériumok nem képeznek kumulatív feltételeket.
77 A Bizottság vitatja a felperes azon állítását, mely szerint a lignithez való kvázi monopoljellegű hozzáférését az „essential facility” egy formájának tekintette volna, mivel nem hivatkozott e fogalomra.
78 Azt illetően, hogy a lignit állítólag nem vonzó a villamosenergia termelése szempontjából, egyfelől a Bizottság arra emlékeztet, hogy bizonyos vállalkozások benyújtottak ajánlatokat a vevii lignitbánya kiaknázási jogaival kapcsolatos ajánlattételi felhívás keretében. Másfelől a felperes új ligniterőművek építésére vagy a meglévők cseréjére irányuló folyamatos érdeklődésről tett tanúbizonyságot. Ez elegendő a felperes erre vonatkozó érveinek elutasításához.
A Törvényszék álláspontja
79 Az EK 86. cikk (1) bekezdésének megfelelően a közvállalkozások és az olyan vállalkozások esetében, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, a tagállamok nem hozhatnak és nem tarthatnak fenn az EK‑Szerződéssel, különösen annak a versennyel kapcsolatos rendelkezéseivel ellentétes intézkedéseket az EK 86. cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül. E cikk nem alkalmazható önmagában, és csak a Szerződés más rendelkezéseivel együttesen alkalmazható.
80 A jelen esetben a Bizottság az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdését alkalmazta. Az EK 82. cikk szerint tilos egy vállalkozásnak a közös piacon vagy annak jelentős részén meglévő erőfölényével való visszaélése, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre.
81 A megtámadott határozat 1. cikkében a Bizottság úgy találta, hogy a szóban forgó állami intézkedések ellentétesek ezen együttesen értelmezett rendelkezésekkel, amennyiben a felperes számára kiváltságos jogokat biztosítottak és tartottak fent a görögországi lignitkitermelésre vonatkozóan. Ez a gazdasági szereplők között egyenlőtlen esélyeket teremtett a villamos energia termelése szempontjából elsődleges tüzelőanyagokhoz való hozzáférést illetően, és lehetővé tette a felperes számára a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon fennálló erőfölényének fenntartását vagy megerősítését, kizárva vagy akadályozva új piaci szereplők megjelenését.
82 Lényegében a felperes két kifogást hoz fel a Bizottság ezen következtetése ellen.
83 Első kifogásában a felperes úgy érvel, hogy bár az EK 86. cikk (1) bekezdése elméletben azon közvállalkozások esetében is alkalmazandó, amelyeknek a tagállamok nem biztosítottak különleges vagy kizárólagos jogokat, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EK 82. cikkel összefüggésben alkalmazott ezen rendelkezés megsértésének az erőfölény kiterjesztése alapján történő megállapításához szükséges, hogy az érintett vállalkozás kizárólagos vagy különleges joggal rendelkezzen az EK 86. cikk (1) bekezdése értelmében. A lignit kitermelésére vonatkozóan számára biztosított jogok azonban nem minősülnek ilyen jognak.
84 Második kifogásában a felperes úgy érvel, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem bizonyította, hogy az érintett piacokon a felperes ténylegesen visszaélt vagy potenciálisan visszaélhetett volna az erőfölényével, pedig ezt meg kellett volna tennie az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdésének alkalmazásához. Először is e kifogást kell megvizsgálni.
85 E tekintetben a jelen esetben a vita főként azon kérdésre összpontosít, hogy a Bizottságnak meg kellett‑e határoznia a felperes erőfölénnyel való tényleges vagy lehetséges visszaélését, vagy elegendő volt‑e annak megállapítása, hogy a szóban forgó állami intézkedések torzítják a versenyt azzal, hogy a gazdasági szereplők között egyenlőtlen esélyeket teremtenek a felperes javára. A felek ezzel kapcsolatban eltérő következtetéseket vonnak le a Bíróságnak az EK 82. cikkel együtt alkalmazott EK 86. cikk (1) bekezdése értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából.
86 Először is meg kell jegyezni, hogy az EK 86. cikk (1) bekezdésében szereplő tilalmaknak a tagállamok a címzettjei, míg az EK 82. cikknek a vállalkozások a címzettjei, melyeknek megtiltja az erőfölénnyel való visszaélést. E két rendelkezés együttes alkalmazásának esetében az EK 86. cikk (1) bekezdésének egy tagállam általi megsértése csak akkor állapítható meg, ha az állami intézkedés ellentétes az EK 82. cikkel. Felmerül tehát a kérdés, hogy mennyiben kell az erőfölénnyel való akárcsak esetleges, az állami intézkedéssel kapcsolatban álló visszaélést azonosítani.
87 A lignitértékesítés piacát illetően az iratokból kitűnik, hogy a 4029/1959. sz. törvényerejű rendelet 22. cikke és a 134/1975. sz. törvény 3. cikkének (3) bekezdése alapján a görögországi hozzávetőleg 4 500 millió tonna teljes lignittartalékból a Görög Köztársaság a felperesnek olyan bányák tekintetében biztosított lignitkitermelési jogokat, melyek tartaléka közel 2 200 millió tonna. A villamos energia piacának liberalizációját megelőzően hozott ezen állami intézkedéseket fenntartották, és azok továbbra is hatást gyakorolnak a lignitértékesítés piacára.
88 Az iratokból kitűnik továbbá, hogy a felperes versenytársai által tanúsított érdeklődés ellenére a Görög Köztársaság egy gazdasági szereplőnek sem biztosított kitermelési jogokat lignitlelőhelyek tekintetében, jóllehet Görögország hozzávetőleg 2 000 millió tonna még ki nem termelt lignittel rendelkezik.
89 Ugyanakkor azon tény, hogy a többi gazdasági szereplő számára nem volt lehetséges hozzáférést szerezni a még rendelkezésre álló lignitlelőhelyekhez, nem tudható be a felperesnek. Amint arra a felperes helytállóan hivatkozott a 2012. február 2‑i tárgyaláson, kizárólag a Görög Köztársaság akaratától függ az, hogy nem nyújt lignitkitermelésre vonatkozó engedélyeket. A lignitértékesítés piacán a felperes szerepe azon lelőhelyek feltárására korlátozódott, amelyekre jogokat kapott, és a Bizottság nem állította, hogy visszaélt volna az erőfölényével e piacon a lignithez való hozzáférést illetően.
90 A Bizottság szerint hatással van a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacra azon tény, miszerint lehetetlen volt a felperes versenytársai számára a lignitértékesítés piacára való belépés. Mivel a lignit a legvonzóbb tüzelőanyag Görögországban, kiaknázása lehetővé teszi a villamos energia alacsony változó áron való termelését, ami a Bizottság szerint garantálja, hogy az így termelt villamos energia kedvezőbb haszonréssel juthasson be a kötelező napi piacra, mint a más tüzelőanyagokból előállított villamos energia. A Bizottság szerint ennek az a következménye, hogy a felperes fenn tudja tartani vagy meg tudja erősíteni a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon fennálló erőfölényét, új piaci szereplők megjelenésének kizárásával vagy akadályozásával.
91 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a nagykereskedelmi villamosenergia‑piac liberalizációját követően kötelező napi piacot hoztak létre, és e piac működésének szabályait nem vitatja a megtámadott határozat. Amint a fenti 11–14. pontból kitűnik, a nagykereskedelmi villamosenergia‑piac eladóinak, azaz a felperesnek és versenytársainak tiszteletben kell tartaniuk e rendszert. Ezenfelül a felperes e piacon annak liberalizációját megelőzően is jelen volt.
92 A Bizottság nem bizonyította, hogy a lignithez való kiváltságos hozzáférés olyan helyzetet teremthetett, amelyben a kitermelési jogainak egyszerű gyakorlásával a felperes visszaélhetett volna a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon fennálló erőfölényével, vagy amely e piacon ilyen visszaélésre indíthatta volna. Hasonlóképpen a Bizottság nem rója fel a felperesnek, hogy a lignitértékesítés piacán fennálló erőfölényét objektív indok nélkül kiterjesztette a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacra.
93 Annak egyszerű megállapításával, hogy a felperes, korábbi monopoljellegű vállalkozás, a lignithez való kiváltságos hozzáférés nyújtotta előnyből eredően továbbra is fenntartja a nagykereskedelmi villamosenergia‑piacon meglévő erőfölényét, és e helyzet a piacon egyenlőtlen esélyeket teremt a felperes és a többi vállalkozás között, a Bizottság nem határozta meg és nem is bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy a szóban forgó állami intézkedés milyen, az EK 82. cikk szerinti visszaélés elkövetésére indította vagy indíthatta a felperest.
94 Hozzá kell fűzni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság először a fent hivatkozott Raso és társai ügyben hozott ítélet 27. pontját idézve a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozott, mely szerint egy tagállam megsérti az EK 86. cikk (1) bekezdésében és az EK 82. cikkben foglalt tilalmakat, ha az adott vállalkozás már a ráruházott kizárólagos vagy különleges jogok puszta gyakorlásával is elkerülhetetlenül visszaél az erőfölényével, vagy ha ezek a jogok olyan helyzetet teremthetnek, amely a vállalkozást ilyen visszaélésekre indíthatja. Ez az ítélkezési gyakorlat állandó, és a Bíróság többek között a fent hivatkozott Höfner és Elser ügyben hozott ítéletének 29. pontjában, a C‑179/90. sz. Merci convenzionali porto di Genova ügyben 1991. december 10‑én hozott ítéletének (EBHT 1991., I‑5889. o.) 17. pontjában, a C‑55/96. sz. Job Centre ügyben 1997. december 11‑én hozott ítéletének (EBHT 1997., I‑7119. o.) 31. pontjában és a C‑49/07. sz. MOTOE‑ügyben 2008. július 1‑jén hozott ítéletének (EBHT 2008., I‑4863. o.) 50. és 51. pontjában ismertette.
95 A Törvényszék előtt megvitatott ezen ítéletekből kitűnik, hogy a Bíróság – miután emlékeztetett arra, hogy az a puszta tény, hogy a kizárólagos jogok biztosításával az EK 86. cikk (1) bekezdése értelmében vett erőfölény jön létre, illetve erősödik meg, önmagában még nem ellentétes az EK 82. cikkel –, minden egyes esetben megvizsgálta, hogy az érintett vállalkozás az állami intézkedés által ráruházott kizárólagos vagy különleges jog puszta gyakorlásával visszaél‑e az erőfölényével.
96 Meg kell állapítani, hogy a fent hivatkozott Raso és társai ügyben hozott ítéletben a Bíróság elismerte, hogy amennyiben a szóban forgó nemzeti rendelkezés egy kikötői társaság számára nem csupán kizárólagos jogot biztosít arra, hogy az adott kikötőben működési engedéllyel rendelkező vállalkozásokat munkaerővel lássa el, hanem azt is megengedi számára, hogy e vállalkozásokkal a kikötői szolgáltatások piacán versenyezzen, e kikötői vállalkozás összeférhetetlenségi helyzetbe kerül. Az adott vállalkozás visszaél a kizárólagos jogával, amennyiben a kikötői tevékenységek piacán a versenytársainak túlzott árakat határoz meg a munkaerő‑ellátásért, vagy az elvégzendő feladatra kevésbé alkalmas munkaerőt biztosít számukra (a fent hivatkozott Raso és társai ügyben hozott ítélet 28. és 30. pontja).
97 A fent hivatkozott MOTOE ügyben hozott ítéletben az volt a kérdés, hogy az EK 82. cikkel és az EK 86. cikk (1) bekezdésével ellentétes‑e azon nemzeti szabályozás, mely egy jogi személyt – amely maga is vállalhatja motorkerékpár‑versenyek szervezését és ezek kereskedelmi hasznosítását – felruház a motorkerékpár‑versenyek szervezésének engedélyezésére irányuló kérelmekkel kapcsolatos hozzájárulási hatáskörrel, anélkül hogy e hatáskör tekintetében korlátok, kötelezettségek vagy ellenőrzés létezne. A Bíróság elismerte, hogy egy jogalany állami intézkedéssel történő felruházása a szóban forgó jogokkal nem jelent mást, mint felruházni azzal a hatáskörrel, hogy kijelölheti, ki kapjon engedélyt a szóban forgó versenyek szervezésére, és megállapíthatja a versenyek szervezésének feltételeit, ami ekképpen e gazdasági szereplőt versenytársaival szemben nyilvánvaló előnyhöz juttatja, és ennek alapján a vállalkozás megakadályozhatja a többi gazdasági szereplőnek a szóban forgó piacra történő belépését (a fent hivatkozott MOTOE ügyben hozott ítélet 51. pontja).
98 A fent hivatkozott Höfner és Elser ügyben hozott ítéletben a Bíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a vállalkozás‑ügyvezetők és ‑igazgatók közvetítésére irányuló – lényegében a munkakeresők munkaadókkal való kapcsolatba hozásából álló, a munkaügyi hivatal által kizárólagos jog címén gyakorolt – tevékenység terén fennálló adott monopólium fenntartása az EK‑Szerződés 90. cikke (1) bekezdésének (jelenleg az EK 86. cikk (1) bekezdése) és az EK‑Szerződés 86. cikke (jelenleg az EK 82. cikk) együttesen értelmezett rendelkezései megsértésének minősül. A Bíróság elismerte, hogy az EK 86. cikk (1) bekezdésének megsértése áll fenn, ha a közhivatal a ráruházott kizárólagos jog egyszerű gyakorlása révén szükségszerűen visszaél az erőfölényével, mely helyzet fennáll, ha a közhivatal nyilvánvalóan nem képes kielégíteni a piacon e tevékenységek iránt jelentkező keresletet, és a magántársaságok által ezen piacon ténylegesen kifejtett tevékenységeket ellehetetleníti egy olyan jogszabály hatályban tartása, amely a kapcsolódó szerződések semmisségének terhe mellett megtiltja ezeket a tevékenységeket (a fent hivatkozott Höfner és Elser ügyben hozott ítélet 30., 31. és 34. pontja).
99 Ezen ítéletben a Bíróság meghatározta az állami intézkedést, amely a közhivatalt visszaélésszerű magatartásra indította az EK‑Szerződés 86. cikke második bekezdésének b) pontja értelmében (jelenleg az EK 82. cikk második bekezdésének b) pontja), amennyiben a közhivatal tevékenysége a nyújtott szolgáltatásnak a szóban forgó szolgáltatást igénylők kárára való korlátozásában állhatott.
100 A fent hivatkozott Job Centre ügyben hozott ítéletben a Bíróság szintén kimondta, hogy a nemzeti intézkedés olyan helyzetet hozhat létre, amelyben a szolgáltatás az EK 82. cikk második bekezdésének b) pontja értelmében korlátozott. A Bíróság szerint azzal, hogy büntető‑ és közigazgatási szankciók terhe mellett megtiltott minden olyan tevékenységet, amely közvetítésre, illetőleg az állások kereslete és kínálata közé helyezkedésre irányul, kivéve ha azt munkaerő‑közvetítéssel foglalkozó közintézmény végzi, a tagállam olyan helyeztet hozott létre, amelyben a szolgáltatás az EK 82. cikk második bekezdésének b) pontja értelmében korlátozott, amennyiben e közhivatalok nyilvánvalóan nem képesek kielégíteni az ezen tevékenységek iránt a munkaerő piacon jelentkező keresletet (a fent hivatkozott Job Centre ügyben hozott ítélet 32. és 35. pontja).
101 A fent hivatkozott Merci convenzionali porto di Genova ügyben hozott ítélet egy olyan nemzeti szabályozásra vonatkozik, amelynek értelmében az adott vállalkozás kizárólagos jogot élvez a kikötői tevékenységek – különösen az áruk ki‑ és berakodása, és általában a kikötőben való mozgása – tekintetében.
102 Ebben az ítéletben a Bíróság úgy találta, hogy a tagállam megsértette az EK 86. cikk (1) bekezdését, amikor olyan helyzetet hozott lére, amely a kizárólagos jogokkal felruházott vállalkozást e jogokból eredően arra indítja, hogy nem kért szolgáltatásokért követeljen fizetséget, vagy aránytalan árakat számlázzon, vagy elutasítsa a modern technológiák alkalmazását, vagy bizonyos felhasználók számára árkedvezményeket nyújtson, a más felhasználóknak számlázott árak növelésével egyidejűleg (19. és 20. pont). E tekintetben a Bíróság kifejezetten az EK‑Szerződés 86. cikke második bekezdésének a)–c) pontjára (jelenleg az EK 82. cikk második bekezdésének a)–c) pontja) hivatkozott.
103 A fenti 96–102. pontban hivatkozott ítéletekből kitűnik, hogy a kizárólagos vagy különleges jogokkal rendelkező vállalkozás erőfölénnyel való visszaélése következhet e jog visszaélésszerű gyakorlásának lehetőségéből, vagy lehet e jog közvetlen következménye. Ugyanakkor ezen ítélkezési gyakorlatból nem következik, hogy azon puszta tény, hogy az érintett vállalkozás egy állami intézkedés következtében a versenytársaihoz képest előnyös helyzetben találja magát, önmagában erőfölénnyel való visszaélést jelentene.
104 Különösen a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre, valamint a fent hivatkozott GB‑Inno‑BM és Connect Austria ügyben hozott ítéletre hivatkozva a Bizottság ugyanakkor úgy érvel, hogy az EK 86. cikk (1) bekezdése és az EK 82. cikk rendelkezéseinek együttes megsértését megállapító következtetését pontosabban azon ítélkezési gyakorlatra alapította, mely szerint az olyan torzulásmentes versenyrendszer, mint amilyet a Szerződés előír, csak akkor garantálható, ha biztosított a különböző gazdasági szereplők közötti esélyegyenlőség. Ha a gazdasági szereplők esélyeinek egyenlőtlensége, és ezzel a torzult verseny állami intézkedés következménye, ezen intézkedés az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdésének megsértését jelenti.
105 Ezen ítéletekből nem következik, hogy az EK 82. cikkel összefüggésben alkalmazott EK 86. cikk (1) bekezdése megsértésének megállapításához elegendő bizonyítani, hogy az állami intézkedés torzítja a versenyt azzal, hogy a gazdasági szereplők között egyenlőtlen esélyeket teremt, anélkül hogy szükséges lenne a vállalkozás erőfölénnyel való visszaélését meghatározni.
106 A fent hivatkozott GB‑Inno‑BM ügyben hozott ítéletben a Régie des télégraphes et des téléphones (RTT) a belga jog értelmében monopóliummal rendelkezett a nyilvános távközlő hálózat létrehozására és üzemeltetésére, és a jogszabályok alapján a kezében összpontosultak azok a hatáskörök, amelyek egyrészről a telefonkészülékek hálózati csatlakoztatásának engedélyezésére vagy visszautasítására vonatkoznak, másrészről amelyek a készülékekre vonatkozó műszaki szabványok meghatározására, valamint annak ellenőrzésére vonatkoznak, hogy a nem általa gyártott készülékek megfelelnek‑e az általa elfogadott előírásoknak. A Bíróság először is megállapította, hogy az EK 82. cikk megsértésének minősül azon tény, miszerint a hálózat létrehozásának és üzemeltetetésének piacán monopolhelyzetben lévő vállalkozás minden objektív szükségszerűség nélkül magának tart fenn egy szomszédos, de elkülönült piacot, a jelen esetben a hálózathoz való csatlakozásra szánt készülékek importjának, forgalmazásának, felszerelésének, üzembe helyezésének és karbantartásának piacát, kizárva ezzel a más vállalkozások által támasztott versenyt (a fent hivatkozott GB‑Inno‑BM ügyben hozott ítélet 15. és 19. pontja).
107 A Bíróság ezt követően – miután emlékeztetett arra, hogy az EK 82. cikket csak azon versenyellenes magatartásokra kell alkalmazni, amelyeket a vállalkozások saját kezdeményezésükre valósítanak meg, és nem állami intézkedésekre – úgy találta, hogy amennyiben egy állami intézkedés következménye valamely közvállalkozás vagy olyan vállalkozás erőfölényének kiterjesztése, melynek az állam különleges vagy kizárólagos jogokat biztosított, ezen intézkedés az EK‑Szerződés – EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett – 90. cikke (jelenleg az EK 86. cikk) megsértésének minősül. A Bíróság szerint ugyanis az EK 86. cikk megtiltja, hogy a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedések útján a közvállalkozásokat és az olyan vállalkozásokat, amelyeknek különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, olyan helyzetbe hozzák, amelybe e vállalkozások maguk nem kerülhetnének önálló magatartásuk által az EK 82. cikk rendelkezéseinek megsértése nélkül (20. pont).
108 A 2012. február 2‑i tárgyalás során a Bizottság úgy érvelt, hogy a hivatkozott ítélet 24. pontjában az RTT érvelésére válaszul a Bíróság kimondta, hogy nem szükséges a vállalkozás visszaélésszerű magatartását megállapítani.
109 A Bíróság ugyanakkor fontosnak találta megjegyezni, hogy egy végberendezéseket forgalmazó vállalkozásra bízni azon szabványok kidolgozásának feladatát, melyeknek a végberendezéseknek meg kell felelniük, és ezen szabványok alkalmazása ellenőrzésének, és e berendezések jóváhagyásának feladatát, azt jelentené, hogy a társaságot felruházzák azzal a joggal, hogy saját belátása szerint határozhassa meg a nyilvános hálózatra csatlakoztatható végberendezéseket, és hogy ennélfogva nyilvánvaló előnyt biztosítanak számára a versenytársaival szemben (25. pont). Ez a telefonhálózat létrehozása és működtetése monopóliumának objektív indok nélküli kiterjesztése a telefonkészülékek piacára, amit a Bíróság az EK 82. cikkel együttesen értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdése értelmében tiltottnak tekintett, amennyiben e kiterjesztés egy állami intézkedés következménye volt (a fent hivatkozott GB‑Inno‑BM ügyben hozott ítélet 23–25. pontja).
110 A fent hivatkozott Connect Austria ügyben hozott ítéletben egy, az analóg mobil távközlési hálózat üzemeltetésére vonatkozó kizárólagos joggal rendelkező közvállalkozás térítés nélkül kapott DCS 1800 frekvenciákat, ami lehetővé tette számára, hogy az egyetlen olyan gazdasági szereplő legyen, aki a technikailag rendelkezésre álló mobil távközlési szolgáltatások teljes körét képes kínálni, míg egyik versenytársa, a Connect Austria, díj ellenében kapott engedélyt mobil távközlési szolgáltatások DCS 1800 frekvenciasávban történő nyújtására (43–45. pont).
111 A Bíróság megállapította, hogy a nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a DCS 1800 szabványnak fenntartott frekvenciasávon belül további frekvenciák külön díjazás előírása nélküli biztosítását egy erőfölényben lévő közvállalkozás számára, míg a szóban forgó piacra újonnan belépő gazdasági szereplőnek díjat kellett fizetnie a DSC 1800 engedélyért, az erőfölényben lévő közvállalkozást erőfölénye kiterjesztésével vagy megerősítésével az EK 82. cikk rendelkezéseinek megsértésére indíthatja. Mivel ebben az esetben a torzult verseny egy olyan helyzetet teremtő állami intézkedés következménye, melyben az érintett különböző gazdasági szereplők közötti esélyegyenlőség nincs biztosítva, ezen intézkedés az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdésének megsértését jelenti (a fent hivatkozott Connect Austria ügyben hozott ítélet 87. pontja). E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy a közvállalkozás olyan helyzetben találhatja magát, amely egyebek mellett arra indíthatja, hogy árkedvezményeket kínáljon, különösen a DCS 1800 rendszer potenciális előfizetőinek, valamint arra, hogy intenzív reklámkampányokat folytasson olyan feltételek mellett, amelyekkel a Connect Austria nehezen tudna versenyezni (86. pont). Ekképpen a Bíróság figyelembe vette a közvállalkozás piacon tanúsított magatartását is.
112 Hasonlóképpen a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben (51. pont) a Bíróság – miután megjegyezte, hogy a Szerződés által előírt, torzulásmentes versenyre épülő rendszer csak akkor biztosítható, ha a különböző gazdasági szereplők között biztosított az esélyegyenlőség – megállapította, hogy egy végberendezéseket forgalmazó vállalkozásra bízni azon szabványok kidolgozásának feladatát, melyeknek a végberendezéseknek meg kell felelniük, és ezen szabványok alkalmazása ellenőrzésének, és e berendezések jóváhagyásának feladatát, azt jelentené, hogy felruházzák azzal a joggal, hogy saját belátása szerint határozhassa meg a nyilvános hálózatra csatlakoztatható végberendezéseket, és ennélfogva nyilvánvaló előnyt biztosítanak számára a versenytársaival szemben.
113 Így, jóllehet igaz, hogy a Bíróság a fenti 104. pontban említett, a Bizottság által hivatkozott megfogalmazásokat használta, a Bizottság nem támaszkodhat a szövegkörnyezetük figyelembevétele nélkül kizárólag az ítéletek ezen kiragadott megfogalmazásaira.
114 A 2012. február 2‑i tárgyaláson a Bizottság a Bíróság C‑203/96. sz., Dusseldorp és társai ügyben 1998. június 25‑én hozott ítéletére (EBHT 1998., I‑4075. o.) is hivatkozott álláspontjának alátámasztása végett.
115 Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a holland hatóságok az AVR Chemie CV társaságot jelölték ki mint a veszélyes hulladékok nagyteljesítményű forgókemencében való elégetésére jogosult egyetlen gazdasági szereplőt. A Chemische Afvalstoffen Dusseldorp BV társaság nem kapott engedélyt olajszűrőinek – azaz veszélyes hulladékoknak –Németországba történő exportjára, azon indokkal, hogy a nemzeti rendelkezések értelmében e hulladékok kezelését az AVR Chemie végzi. A Bíróság megállapította, hogy azon tény, miszerint megtiltották a Chemische Afvalstoffen Dusseldorp számára az olajszűrőinek exportját, gyakorlatilag azt jelenti, hogy arra kötelezték, hogy a hasznosításra szánt hulladékait a veszélyes hulladékok elégetésére kizárólagos joggal rendelkező nemzeti vállalkozásra bízza, jóllehet a másik tagállamban kínált hulladékkezelés minősége összehasonlítható volt a nemzeti vállalkozás által kínálttal.
116 A Bíróság úgy találta, hogy az ilyen kötelezettségnek, amely a nemzeti vállalkozás előnyben részesítését eredményezi azzal, hogy lehetővé teszi számára a harmadik vállalkozás általi hasznosításra szánt hulladékok kezelését, az a következménye, hogy a piaci lehetőségeket korlátozza az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikk (1) bekezdésével ellentétes módon (a fent hivatkozott Dusseldorp és társai ügyben hozott ítélet 63. pontja).
117 Igaz, amint azt a Bizottság kiemeli, hogy a piaci lehetőségek adott ügyben megállapított korlátozása a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozóan az AVR Chemie javára a holland jog által biztosított kizárólagos jogból eredt, amely megakadályozta a szóban forgó termék kezelését biztosító minden más lehetőséget, és nem azon módból eredt, ahogyan e vállalkozás a kizárólagos jogát gyakorolta. Mindamellett a Bíróság megállapította azon visszaélést, amelyre a holland jog az erőfölényben lévő vállalkozást indította, azaz a piaci lehetőségek fogyasztók kárára történő korlátozását az EK 82. cikk második mondatának b) pontja értelmében. Egyébként meg kell jegyezni, hogy ezen ítéletben a Bíróság kifejtette, hogy érvelését azon ítélkezési gyakorlatra alapítja, mely szerint egy tagállam megsérti az EK 82. cikkel összefüggésben értelmezett EK 86. cikkben foglalt tilalmakat, ha olyan intézkedést hoz, amely a kizárólagos jogokkal felruházott vállalkozást erőfölényével való visszaélésre indítja (61. pont).
118 Nem tűnik úgy tehát, hogy a Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlat lehetővé tenné a fenti 94. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat figyelmen kívül hagyását, és a kizárólag azon kérdésre támaszkodást, hogy a gazdasági szereplők esélyeinek egyenlőtlensége – és ezzel a verseny torzítása – állami intézkedés következménye‑e. Ekképpen a Bizottság nem állíthatja, hogy nem kellett meghatároznia és bizonyítania azon erőfölénnyel való visszaélést, amelyhez a szóban forgó állami intézkedés vezette vagy vezethette a felperest. Amint a fenti 87–93. pontban megállapítást nyert, a megtámadott határozatból hiányzik ennek bizonyítása.
119 Következésképpen a fenti 84. pontban említett, a felperes által az első jogalap második és negyedik része keretében emelt kifogás megalapozott. A megtámadott határozatot ennélfogva meg kell semmisíteni, anélkül hogy szükséges lenne az előterjesztett többi kifogást, részt és jogalapot megvizsgálni.
A költségekről
120 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül az ez utóbbi részéről felmerült költségek viselésére.
121 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának első bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Görög Köztársaság maga viseli saját költségeit. Továbbá ugyanezen eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának utolsó bekezdése értelmében a beavatkozó vállalkozások maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti a Görög Köztársaság által a Dimosia Epicheirisi Ilektrismou AE (DEI) részére a lignit bányászatával kapcsolatban biztosított jogok megadására vagy fenntartására vonatkozó 2008. március 5‑i C(2008) 824 végleges bizottsági határozatot.
2) Az Európai Bizottság maga viseli a saját költségeit, valamint a DEI részéről felmerült költségeket.
3) A Görög Köztársaság, az Elliniki Energeia kai Anaptyxi AE (HE & DSA) és az Energeiaki Thessalonikis AE maguk viselik saját költségeiket.
Kanninen | Wahl | Soldevila Fragoso |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. szeptember 20‑i nyilvános ülésen.
Aláírások