C‑438/05. sz. ügy

International Transport Workers’ Federation

és

Finnish Seamen’s Union

kontra

Viking Line ABP és OÜ Viking Line Eesti

(a Court of Appeal [England & Wales] [Civil Division] [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Tengeri szállítás − Letelepedési jog − Alapvető jogok − A közösségi szociálpolitika céljai − Szakszervezeti szövetség magánvállalkozással szembeni kollektív fellépése − Kollektív szerződés, amely alkalmas arra, hogy valamely vállalkozást eltérítsen valamely hajó más tagállamba való átlajstromozásának szándékától”

Az ítélet összefoglalása

1.        Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – A Szerződés rendelkezései – Hatály

(EK 43. cikk)

2.        Közösségi jog – Elvek – Alapvető jogok – A kollektív fellépéshez való jog – A Szerződésben biztosított alapvető szabadságokra vonatkozó követelményekkel való összhang biztosítása

(EK 43. cikk)

3.        Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – A Szerződés rendelkezései – Személyi hatály

(EK 43. cikk)

4.        Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – Korlátozások – Valamely szakszervezet magánvállalkozással szembeni kollektív fellépése, amelynek az a célja, hogy a vállalkozást rávegye kollektív munkaszerződés megkötésére

(EK 43. cikk)

1.        Az EK 43. cikket úgy kell értelmezni, hogy e cikk hatálya alól főszabály szerint nincs kizárva valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség valamely magánvállalkozással szembeni kollektív fellépése, amelynek az a célja, hogy a vállalkozást olyan kollektív szerződés megkötésére vegye rá, amelynek tartalma eltéríti ezt a vállalkozást a letelepedési szabadság igénybevételének szándékától.

Az EK 43. cikk ugyanis nem csupán a hatóságok cselekményeit szabályozza, hanem kiterjed olyan, más jellegű szabályozásokra is, amelyek kollektív jelleggel szabályozzák a munkaviszonyt, az önálló vállalkozást és a szolgáltatásnyújtást. Mivel a különböző tagállamokban a munkafeltételeket hol törvénnyel vagy rendelettel meghatározott rendelkezések révén szabályozzák, hol kollektív szerződésekkel és magánszemélyek által kötött vagy elfogadott más aktusokkal, az említett cikk szerinti tilalmaknak a hatósági aktusokra történő korlátozása azzal a veszéllyel járna, hogy azokat egyenlőtlenül alkalmazzák.

Miután a kollektív fellépéseknek a munkavállalói szakszervezetek általi szervezése azon jogi önállóság része, amellyel ezek a szervezetek – amelyek nem minősülnek közjogi szervezeteknek – a részükre többek között a nemzeti jog alapján elismert szakszervezeti szabadság alapján rendelkeznek, és e kollektív fellépések a szakszervezetek által megkötni kívánt kollektív szerződéshez elválaszthatatlanul kapcsolódnak, az ilyen kollektív fellépések főszabály szerint az EK 43. cikk hatálya alá tartoznak.

(vö. 33–37., 55. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2.        A kollektív fellépés jogát, a sztrájkjogot is beleértve, elismerik mind azok a különböző nemzetközi jogi aktusok, amelyek keretében a tagállamok együttműködtek, vagy amelyekhez csatlakoztak – mint az Európai szociális charta, amelyet egyébként kifejezetten megemlít az EK 136. cikk és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1948‑ban elfogadott 87. számú egyezménye az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelme tárgyában –, mind az említett tagállamok által közösségi szinten vagy az Európai Unió keretében kidolgozott jogi aktusok, mint az 1989‑ben elfogadott, a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta – amelyet szintén megemlít az EK 136. cikk –, és az Európai Unió alapjogi chartája.

Jóllehet az említett jogot, a sztrájkjogot is beleértve, a közösségi jog általános elveinek szerves részét képező alapvető jogként kell elismerni, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, annak gyakorlását azonban bizonyos korlátozásoknak lehet alávetni. Ahogyan ugyanis azt az Európai Unió alapjogi chartájának 28. cikke ismételten megerősíti, az említett jog a közösségi joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban részesül védelemben.

Ebben a tekintetben noha az alapvető jogok védelme olyan jogos érdeket képez, amely főszabály szerint igazolhatja a közösségi jog által megállapított, sőt akár a Szerződésben biztosított valamely alapvető szabadságból fakadó kötelezettségek korlátozását, az ilyen jogok gyakorlása nem esik kívül a Szerződés rendelkezéseinek hatályán, és azt összhangba kell hozni az említett Szerződés által védett jogokra vonatkozó követelményekkel, valamint annak meg kell felelnie az arányosság elvének.

Következésképpen a valamely vállalkozással szembeni ilyen fellépés, amelynek az a célja, hogy a vállalkozást rávegye kollektív szerződés megkötésére, amelynek tartalma eltéríti ezt a vállalkozást a letelepedési szabadság igénybevételének szándékától, a kollektív fellépés jogához kötődő alapvető jelleg ellenére sem esik kívül az EK 43. cikk hatályán.

(vö. 43–47. pont)

3.        Az EK 43. cikk olyan jogokat biztosít a magánvállalkozásoknak, amelyekre azok szakszervezettel vagy szakszervezeti szövetséggel szemben hivatkozhatnak.

A tagállamok között a személyek szabad mozgása és a szolgáltatásnyújtás szabadsága akadályainak megszüntetését ugyanis veszélyeztetné, ha az állami eredetű korlátok eltörlését közömbösíteni lehetne az egyesületek és a nem közjogi jellegű szervezetek jogi önállóságának gyakorlásából eredő akadályokkal. Ezenkívül az a tény, hogy a Szerződés bizonyos rendelkezései kifejezetten a tagállamoknak vannak címezve, nem zárja ki, hogy az ezzel egyidejűleg jogokat ruházzon bármely olyan magánszemélyre, akinek az ott meghatározott kötelezettségek teljesítéséhez érdeke fűződik. Ezen túlmenően a Szerződés valamely feltétlenül érvényesítendő rendelkezésében meghatározott alapvető szabadság sérelmének tilalma többek között kiterjed a munkaviszonyt kollektív módon rendező valamennyi megállapodásra.

(vö. 57–58., 66. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

4.        Az EK 43. cikket úgy kell értelmezni, hogy azok a kollektív fellépések, amelyek valamely meghatározott tagállamban székhellyel rendelkező magánvállalkozást arra szándékoznak rávenni, hogy kollektív munkaszerződést kössön az e tagállamban székhellyel rendelkező szakszervezettel, és az e szerződésben előírt rendelkezéseket az említett vállalkozásnak valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalata munkavállalóira alkalmazza, az említett cikk értelmében vett korlátozásoknak minősülnek.

Az ilyen kollektív fellépés eredményeként ugyanis a vállalkozás számára kevésbé vonzó, sőt értelmetlen a szabad letelepedéshez való jogának a gyakorlása, mivel az meggátolja a vállalkozást abban, hogy a fogadó tagállamban ugyanolyan bánásmódban részesüljön, mint az ezen államban székhellyel rendelkező többi gazdasági szereplő. Hasonlóképpen, az ilyen kollektív fellépést – amely annak megakadályozására irányul, hogy a hajótulajdonosok a hajók tényleges tulajdonosainak állampolgársága szerintitől különböző államban lajstromoztassák a hajóikat – legalábbis alkalmasnak kell tekinteni arra, hogy a vállalkozást korlátozza a szabad letelepedés jogának gyakorlásában.

Ezek a korlátozások főszabály szerint igazolhatók az olyan közérdeken alapuló kényszerítő ok védelme alapján, mint a munkavállalók védelme, feltéve hogy bizonyítást nyer, hogy azok alkalmasak az elérni kívánt jogszerű cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(vö. 72–74., 90. pont és a rendelkező rész 3. pontja)