Language of document : ECLI:EU:T:2010:367

T‑319/05. sz. ügy

Svájci Államszövetség

kontra

Európai Bizottság

„Külkapcsolatok – Az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás – A zürichi repülőtér megközelítésére vonatkozó német intézkedések – 2408/92/EGK rendelet – Védelemhez való jog – A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve – Az arányosság elve”

Az ítélet összefoglalása

1.      Közlekedés – Légi közlekedés – A közösségi légi fuvarozók Közösségen belüli légi útvonalakhoz jutása – Valamely tagállam által a légi szabadságjogok gyakorlásának korlátozása vagy megtagadása céljából hozott intézkedések

(2408/92 tanácsi rendelet, 8. cikk, (2) és (3) bekezdés, 9. cikk (1)–(4) bekezdés)

2.      Közlekedés – Légi közlekedés – A közösségi légi fuvarozók Közösségen belüli légi útvonalakhoz jutása – A légi szabadságjogok gyakorlására vonatkozó üzemeltetési szabályok

(A légi közlekedésről szóló EK–Svájc‑megállapodás, 2. cikk; 2408/92 tanácsi rendelet, 8. cikk, (2) és (3) bekezdés)

3.      Uniós jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés – Tilalom – A légi közlekedésről szóló EK–Svájc‑megállapodás összefüggésében történő alkalmazás

(EK 12. cikk; a légi közlekedésről szóló EK–Svájc‑megállapodás, 1. cikk, (2) és (3) bekezdés; 2408/92 tanácsi rendelet)

1.      A közösségi légi fuvarozók Közösségen belüli légi útvonalakhoz jutásáról szóló 2408/92 rendelet 9. cikke ugyanezen rendelet 8. cikkéhez képest lex specialisnak tekinthető abban az értelemben, hogy a 9. cikk a 8. cikkel érintett intézkedéseknek csupán egy részét érinti, és az érintett intézkedések alkalmazását további, a 8. cikkben nem szereplő feltételekhez köti. A 9. cikkben foglalt intézkedések lényegében a légi szabadságjogok gyakorlásának – legalábbis feltételhez kötött vagy részleges – tilalmát tartalmazzák.

A 2408/92 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése által érintett intézkedéseket valamely tagállam ugyanis csak akkor alkalmazhatja, ha az említett cikk (1) és (2) bekezdésében előírt feltételek teljesülnek, továbbá ha a szóban forgó tagállam eleget tesz azon, az ugyanezen cikk (3) bekezdésében előírt kötelezettségének, hogy legalább három hónappal a hatálybalépésüket megelőzően tájékoztatja a többi tagállamot és a Bizottságot ezen intézkedések alkalmazásának szükségességéről. A 9. cikk (4) bekezdése kizárólag abban az esetben válik alkalmazhatóvá, ha a szóban forgó intézkedések hatályba léptetését tervező tagállam tájékoztatta a tagállamokat és a Bizottságot. Ilyen tájékoztatás hiányában a szóban forgó intézkedéseket az érintett állam nem alkalmazhatja, még akkor sem, ha elfogadásuknak a 9. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételei teljesülnek.

Ha az adott tagállam mégis ilyen intézkedéseket alkalmaz, a Bizottságnak azokat nem a 2408/92 rendelet 9. cikkének (4) bekezdése alapján áll jogában vizsgálni, amelynek alkalmazási feltételei nem teljesülnek, hanem ugyanezen rendelet 8. cikke (3) bekezdésének alapján. Abban az esetben, ha valamely tagállam úgy alkalmazza az e 9. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó intézkedéseket, hogy nem tartja be az ugyanezen cikk (3) bekezdésében előírt eljárást, az említett intézkedéseknek a 8. cikk (3) bekezdése szerinti vizsgálata kizárólag ahhoz a megállapításhoz vezethet, hogy az érintett tagállam nem folytathatja azok alkalmazását.

Következésképpen, ha valamely tagállam elő is írja többek között a környezetvédelemre vonatkozó nemzeti, regionális vagy helyi üzemeltetési szabályok betartását a 2408/92 rendelet értelmében vett légi szabadságjogok gyakorlásának engedélyezéséhez, ez nem egyenértékű e jogok gyakorlásának az ugyanezen rendelet 9. cikkének (1) bekezdése szerinti feltételhez kötésével. Ha így lenne, az teljesen megfosztaná értelmétől e rendelet 8. cikkének (2) bekezdését. Az említett 9. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek főként olyanok, amelyek a légi szabadságjogok gyakorlását a nemzeti, regionális vagy helyi üzemeltetési szabályok puszta betartásától eltérő feltételektől teszik függővé.

(vö. 75–81., 89. pont)

2.      A jogalkotó előírta egyrészt a közösségi légi fuvarozók Közösségen belüli légi útvonalakhoz jutásáról szóló 2408/92 rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében, hogy a légi szabadságjogok gyakorlása a biztonságra, a környezetvédelemre és a résidő elosztására vonatkozó közösségi, nemzeti, regionális vagy helyi üzemeltetési szabályoktól függ, másrészt ugyanezen cikk (3) bekezdésének megfelelően felhatalmazta a Bizottságot, hogy megvizsgálja többek között e cikk (2) bekezdésének alkalmazását, és döntsön arról, hogy az érintett tagállam folytathatja‑e a vizsgálat tárgyát képező intézkedés alkalmazását. Valamely intézkedésnek a 2408/92 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálata tehát kiterjed annak a Közösségen belüli útvonalakon a légi szabadságjogok gyakorlását érintő következményeire. Ezzel szemben a repülőtér üzemeltetője, illetve a repülőtér közelében élő lakosok jogai egy ilyen vizsgálat alkalmával nem vehetők tekintetbe.

A Közösség nevében a 2002/309 határozattal jóváhagyott, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás 2. cikke értelmében többek között e megállapodás mellékletének rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, amennyiben a légi közlekedésre, illetve a légi közlekedéshez közvetlenül kapcsolódó ügyekre vonatkoznak. A 2408/92 rendeletet hatályának kiterjesztésére a megállapodás összefüggésében kizárólag annak folytán kerül sor, hogy a megállapodás melléklete értelmében a Svájci Államszövetséget és az olyan légi fuvarozókat, amelyek gazdasági tevékenységének székhelye a Svájci Államszövetségben található, a Közösség tagállamaihoz, illetve a közösségi légi fuvarozókhoz hasonlóaknak kell tekinteni. A 2408/92 rendelet hatályának e kiterjesztésére is figyelemmel e rendelet a megállapodás keretében nem alkalmazható az olyan helyzetekre, amelyek közösségi jogi keretek közt nem tartoznak a hatálya alá. Ebből az következik, hogy – még ha a repülőterek üzemeltetőinek vagy a repülőtér közelében élő lakosoknak a jogai a légi közlekedéshez közvetlenül kapcsolódó ügyeknek tekinthetők is – sem a megállapodás 2. cikke, sem annak más rendelkezése nem hatalmazza fel a Bizottságot arra, hogy a megállapodás keretében a 2408/92 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazása során e jogokat tekintetbe vegye.

(vö. 121–122., 125., 127–129. pont)

3.      A közösségi jog alkalmazási körében az állampolgárság alapján történő bármely hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvére vonatkozó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az állampolgárokkal és nem állampolgárokkal szembeni egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályok nemcsak a nyilvánvalóan az állampolgárság vagy a társaság székhelye alapján történő hátrányos megkülönböztetést tiltják, hanem a hátrányos megkülönböztetés minden olyan rejtett formáját is, amely a különbségtétel egyéb feltételeit alkalmazva ténylegesen ugyanarra az eredményre vezet.

Az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás 1. cikkének (2) bekezdése értelmében szintén ezen ítélkezési gyakorlat irányadó a 2408/92 rendeletnek a megállapodás keretében való alkalmazására, mivel ez utóbbi 3. cikke lényegében azonos az EK 12. cikk első bekezdésével.

Így annak megállapítása, hogy valamely, az említett 2408/92 rendelet keretében a a zajártalomnak különösen a tagállam területének egy idegenforgalmi jellegű térségében történő csökkentése érdekében e tagállam által hozott intézkedés különösen érinti a svájci állam közelben található egyetlen repülőterét és az állampolgárság alapján történő megkülönböztetéssel azonos eredményre vezet, nem elegendő azon következtetés levonásához, hogy ezen intézkedés összeegyeztethetetlen az EK 12. cikkel vagy a jelen ügyben a megállapodás 3. cikkével. Azt is vizsgálni kell, hogy az adott intézkedés igazolható‑e objektív körülményekkel, és hogy ez az eltérő bánásmód ebben az esetben arányos‑e az elérni kívánt céllal. A szóban forgó intézkedést csak akkor lehet úgy tekinteni, mint amelyet az EK 12. cikk vagy a jelen ügyben a megállapodás 3. cikke tilt, ha a fenti esetek nem állnak fenn.

(vö. 140–141., 145., 150. pont)