D. RUIZ‑JARABO COLOMER
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2007. szeptember 6.1(1)
C‑267/06. sz. ügy
Tadao Maruko
kontra
Versorgungsanstalt der deutschen Bühnen
(A Bayerisches Verwaltungsgericht München [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„A túlélő hozzátartozónak járó, valamely foglalkozási ág kötelező ellátórendszere által biztosított nyugdíj – Megtagadás házasságkötés hiánya miatt – Azonos nemű élettársak – 2000/78/EK irányelv – Alkalmazási kör – Szociális biztonsági ellátások kizárása – A díjazás fogalma – Szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés”
I – Bevezetés
1. A Bayerisches Verwaltungsgericht (müncheni közigazgatási bíróság, Németország) az EK 234. cikknek megfelelően öt kérdést terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv(2) értelmezésére vonatkozóan.
2. Az ügy hátterében a nyugdíj megtagadása áll egy azonos neműekből álló pár túlélő tagjával szemben, ahol a pár nem élt házasságban, mert a nemzeti jog a heteroszexuális kapcsolatok számára tartja fenn a házasságot. Ezen ügy így a homoszexualitás elfogadásának hosszú folyamatába illeszkedik(3), amely elengedhetetlen lépés minden ember egyenlőségének és tiszteletben tartásának eléréséhez.
3. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az alapeljárás felperesének kérelme a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik‑e (első és második kérdés), hogy fennáll‑e e norma által tiltott, szexuális irányultságon alapuló egyenlőtlenség (harmadik és negyedik kérdés), és hogy a jog elismerését időben korlátozni kell‑e (ötödik kérdés).
4. Következésképpen két szempontot szükséges elemezni: a díjazás és a szociális biztonsági ellátás fogalma közötti elhatárolás, illetve a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés szempontját. Az ítélkezési gyakorlat gyakran tanulmányozta az első szempontot, a másodikat azonban csak néhány alkalommal érintette.
II – Jogi háttér
A – A közösségi szabályozás
1. Az EK‑Szerződés
5. Az Amszterdami Szerződés(4) az EK‑Szerződés 13. cikkének (1) bekezdését a következőképpen fogalmazta át:
„E szerződés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a szerződés által a Közösségre átruházott hatáskörök keretén belül a Tanács, a Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően, egyhangúlag megfelelő intézkedéseket tehet a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.”
6. A Nizzai Szerződés(5) az EK 13. cikket (2) bekezdéssel egészítette ki, amely alapján:
„Az (1) bekezdéstől eltérve a Tanács a 251. cikkben megállapított eljárás szerint jár el, ha a tagállamok által az (1) bekezdésben említett célkitűzések elérése érdekében tett intézkedések támogatására közösségi ösztönző intézkedéseket fogad el, kizárva azonban a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen összehangolását.”
2. A 2000/78 irányelv
7. Ezen irányelvet a fent hivatkozott EK 13. cikk alapján fogadták el, és érdemes egyes preambulumbekezdéseit kiemelni. Így a tizenharmadik preambulumbekezdése kizárja „[a] szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszereket, amelyek juttatásait az EK‑Szerződés 141. cikkében szereplő meghatározással ellentétben nem jövedelemként kezelik, [és a] a munkához jutást vagy a munkaviszony fenntartását célzó bármely állami támogatást.” A huszonkettedik preambulumbekezdés utal arra, hogy a közösségi szabályok „nem érintik a családi állapotra és az attól függő ellátásokra vonatkozó nemzeti törvényeket”.
8. Az 1. cikk szerint az irányelv célja „a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.”
9. A 2. cikk meghatározza a „hátrányos megkülönböztetés fogalmát” oly módon, hogy az (1) bekezdésben elkülöníti a követlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetést. E cikk (2) bekezdésének megfelelően „közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy személy egy másikhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesül, részesült vagy fog részesülni egy hasonló helyzetben az 1. cikkben hivatkozott okok bármelyike alapján”; és „közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat egy bizonyos vallású vagy meggyőződésű, egy bizonyos fogyatékosságú, egy bizonyos életkorú vagy egy bizonyos szexuális irányultságú személyt más személyekkel szemben hátrányos helyzetbe hoz”. A (2) bekezdés előír néhány kivételt, nevezetesen ha megállapítható, hogy valamely objektíve igazolható, törvényes cél elérésére törekednek, és az elérésére irányuló eszközök megfelelőek és szükségesek.
10. A 3. cikk a hatályra vonatkozik:
„(1) A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában [...], a következőkre tekintettel:
a) a munkavállaláshoz, önálló vállalkozáshoz, a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételei, beleértve a kiválasztási és toborzási feltételeket, bármely tevékenységi ágban és a szakmai hierarchia minden szintjén, beleértve az előmenetelt is;
b) a pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés – beleértve a szakmai gyakorlatot – minden formájához való hozzájutás;
c) alkalmazási és munkakörülmények, beleértve az elbocsátást és a díjazást;
d) tagság vagy részvétel a munkavállalók vagy a munkaadók szervezeteiben, vagy bármely szervezetben, amelynek tagjai egy bizonyos szakmát gyakorolnak, beleértve az ilyen szervezetek által nyújtott ellátásokat is.
[…]
(3) Ezt az irányelvet nem kell alkalmazni semmilyen állami rendszerek vagy azzal egyenrangú egyéb rendszerek kifizetéseire, beleértve az állami szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszereket is.
[…]”
B – A német jog
1. A 2000/78 irányelv átültetése
11. Az irányelv 18. cikkének megfelelően a tagállami végrehajtásra nyitva álló határidő 2003. december 2‑án lejárt(6). Ennek ellenére csak 2006. augusztus 14‑én hirdették ki az egyenlő bánásmód elvének megvalósításáról szóló európai irányelveket átültető törvényt (Gesetz zur Umsetzung Europäischer Richtlinien zur Verwirklichung des Grundsatzes der Gleichbehandlung)(7).
2. A túlélő hozzátartozói nyugdíj és a fizetésért felelős intézmény
12. A német színházakra vonatkozó, 1937. október 27‑i kollektív szerződés (Tarifordnung für die deutschen Theater)(8) minden munkáltatót arra kötelez, hogy a foglalkoztatott művészeti személyzet javára öregségi, és a túlélő hozzátartozó számára járó ellátásokra vonatkozó biztosítást kössön. A 4. cikk szerint a munkáltató és a munkavállaló fele részben fizeti a díjat.
13. A biztosítások kezeléséért felelős szervezet a Versorgungsanstalt der deutschen Bühnen (a német színházak ellátóintézménye, a továbbiakban: VddB), amely a Bayerische Versorgungskammer által képviselt közjogi jogi személy. Münchenben található a székhelye és tevékenysége egész Németországra kiterjed. 1991. december 12-i szabályzata(9) részletezi az összetételét, feldatait és az általa nyújtandó szolgáltatásokat.
14. A szabályzat 27. §‑a (2) bekezdésének megfelelően a túlélőknek történő nyugdíjfizetés attól a feltételtől függ, hogy az ellátásra jogosultságot keletkeztető esemény bekövetkezését közvetlenül megelőzően a kötelező vagy önkéntes biztosítás hatályban volt, és a jogosultságot keletkeztető szükséges időtartamot megszerezték.
15. A szabályzat 32. és 34. §‑ai elismerik a „feleség” vagy a „férj” özvegyi nyugdíjra való jogosultságát, ha a „házasság” a biztosított halálának napjáig fennállt.
3. A bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályozás
16. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2001. február 16‑i törvény (Lebenspartnerschaftsgesetz a továbbiakban: LPartG)(10) az azonos nemű személyek számára a házassághoz közel álló családjogi intézményt hozott létre.
17. Az 1. § (1) bekezdése az ilyen típusú kapcsolat bejegyzéséhez az életközösség létrehozására irányuló akaratnyilvánítást írja elő. A kapcsolat tartama alatt az élettársaknak kölcsönösen gondoskodniuk kell egymásról, illetve támogatniuk egymást (2. §), kötelesek hozzájárulni az élettársi közösség szükségleteinek kielégítéséhez, a polgári törvénykönyvnek a házastársakra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell a tartási kötelezettségre (5. §). A házastársakhoz hasonlóan az élettársak a közös szerzeményre kiterjedő vagyonközösségben élnek, de eltérő rendszerben is megegyezhetnek (6. §). Az élettársakat továbbá egymás családtagjának kell tekinteni (11. §). Különválás esetén a polgári törvénykönyv szabályainak analógiájára a tartási kötelezettség fennmarad (16. §), és a nyugdíjjogosultságot arányosan meg kell osztani (20. §).
18. A szociális biztonságról szóló törvénykönyv (Sozialgesetzbuch)(11) VI. könyve 46. §‑ának (4) bekezdése a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekinti a törvényes öregségi biztosítási rendszerek terén, és e két rendszer alanyait egyformán kezeli.
III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
19. 2001. november 8‑án T. Maruko az LPartG alapján bejegyzett élettársi kapcsolatot létesített egy másik férfival.
20. T. Maruko társa színházi jelmeztervező volt, és 1959. szeptember 1‑je óta megszakítás nélkül a VddB tagja volt, mivel önkéntes befizetéseket teljesített 1975. szeptember 1‑je és 1991. szeptember 30. közötti időszakban, amikor a tagság nem volt kötelező. Az élettárs 2005. január 12‑én elhunyt.
21. T. Maruko 2005. február 17‑én özvegyi nyugdíjat igényelt(12), amelyet a VddB 2005. február 28‑i határozatában azzal az indokkal utasított el, hogy szabályzata szerint a bejegyzett élettársak nem jogosultak a túlélő hozzátartozóknak járó ellátásokra. T. Maruko, miután sikertelenül fellebbezett a döntés ellen, bírósághoz fordult.
22. A Bayerisches Verwaltungsgericht München megállapította, hogy a német szabályok nem adják meg a vitatott nyugdíjat a felperesnek, mivel a VddB szabályzatának 32. és 34. §‑a a tag és a kérelmező közötti házasság meglétét írja elő, az „özvegy férfi”, „özvegy nő,” „férj”, „feleség” fogalmát nem lehet kiterjesztően értelmezni, mert a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye kizárólag azon személyekre vonatkozik, akik nem köthetnek egymással házasságot. Továbbá e rendelkezések más, hierarchikusan magasabb szintű nemzeti jogszabállyal összhangban vannak, nevezetesen az Alaptörvény 3. szakaszával(13).
23. E körülmények között a Bayerisches Verwaltungsgericht – mivel úgy ítélte meg, hogy a keresetnek csak a közösségi szabályok alapján lehet helyt adni –, felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) A […] 2000/78 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése értelmében az állami rendszerrel egyenrangú egyéb rendszernek minősül e valamely foglalkozási ág kötelező ellátást nyújtó, a [VddB] által működtetett, a jelen ügyben szereplő rendszerhez hasonló rendszere?
2) A 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett díjazásnak minősülnek‑e valamely foglalkozási ág kötelező ellátóintézménye által a túlélő hozzátartozók számára özvegyi nyugdíj formájában teljesített kifizetések?
3) A 2000/78 irányelv 1. cikkével – 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összefüggésben – ellentétesek‑e a jelen ügyben szereplőhöz hasonló, kiegészítő ellátásokat nyújtó rendszer rendelkezései, amelyek alapján a bejegyzett élettárs élettársának halála után nem kapja meg azokat a túlélő hozzátartozónak járó ellátásoknak megfelelő ellátásokat, amelyeket a házastárs megkap, jóllehet formálisan ugyanolyan életre szólóan kötött gondoskodási és támogatási közösségben él, mint a házastársak?
4) Az előző kérdésre adott igenlő válasz esetén: megengedhető‑e a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés a […] 2000/78 irányelv (22) preambulumbekezdése alapján?
5) A túlélő hozzátartozók számára nyújtott ellátás a C‑262/88. sz. Barber-ügyben hozott ítéletre(14) tekintettel az 1990. május 17‑ét követő időszakra korlátozódna‑e?”
IV – A Bíróság előtti eljárás
24. A VddB, az Egyesült Királyság kormánya, és az Európai Közösségek Bizottsága írásbeli észrevételeket nyújtott be a Bíróság alapokmányának 23. §‑ában előírt határidőn belül.
25. A VddB úgy véli, hogy állami szociális biztonsági rendszert működtet, amely következésképpen nem tartozik a 2000/78 irányelv hatálya alá. Özvegyi nyugdíj címén a túlélő hozzátartozónak egy kötelező ellátóintézmény által nyújtott ellátás nem tartozik a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett „díjazás” fogalma alá. De még ha alkalmaznánk is az irányelvet, a VddB szabályzata nem tartalmaz közvetlen vagy közvetett megkülönböztetést. Ezenfelül az irányelv huszonkettedik preambulumbekezdésére történő utalás hasznos lenne, még akkor is, ha az irányelv cikkei azt nem ismétlik meg. Végezetül, a Barber-ügyön alapuló ítélkezési gyakorlat nem alkalmazandó, mivel az egy másik típusú esetre vonatkozik.
26. Az Egyesült Királyság elsőként a negyedik kérdés elemzését javasolja a 2000/78 irányelv huszonkettedik preambulumbekezdése megfogalmazásának fényében, amely kizárja az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, családi állapothoz kapcsolódó ellátásokat, és amelyet a házasságtól tesznek függővé. Következésképpen nem szükséges a többi előterjesztett kérdés vizsgálata.
27. A Bizottság úgy véli, hogy az igényelt nyugdíj nem állami szociális biztonsági rendszerből vagy azzal egyenrangú rendszerből származik, mivel teljesíti a Bíróság által a „díjazásként” történő minősítéshez kialakított és következésképpen a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazásához szükséges feltételeket. A harmadik és negyedik kérdést illetően, amelynek együttes megoldását javasolja a Bizottság, a 2000/78 irányelv huszonkettedik preambulumbekezdésének értelmező értékét említi, amelyből arra következtet, hogy az állam nem köteles a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal egyenrangúnak tekinteni. A Bizottság azonban megjegyzi, hogy ha az állam egyenrangúnak tekinti a két intézményt – amelyet a nemzeti bíróságnak kell megállapítania –, akkor tiszteletben kell tartania az egyenlő bánásmódot. Ezen előfeltevés mellett a közvetlen hátrányos megkülönböztetés kizárható, a közvetett azonban nem. Végezetül az ötödik kérdésre nem kell választ adni, mert a Barber-ügyben hozott ítélet a jelen ügyben feltett kérdésektől eltérőekre vonatkozik.
28. A 2007. június 19‑én tartott tárgyaláson T. Maruko, a VddB, a Bizottság, a holland kormány és az Egyesült Királyság kormányának képviselői szóbeli észrevételeket terjesztettek elő.
V – A 2000/78 irányelv alkalmazandósága
29. Bármely más megjegyzés előtt, lényeges időbeli kérdések merülnek fel a jelen ügyben, ugyanis a nemzeti jogokat legkésőbb 2003. december 2‑áig kellett összhangba hozni az irányelvvel és a Németországi Szövetségi Köztársaság 2006. augusztus 16‑án hirdette ki a vonatkozó törvényt(15), míg az alapeljárás felperese 2005. február 17‑én igényelte az ellátást.
30. Így merül fel az irányelvek közvetlen hatályának fogalma, amelynek bőséges ítélkezési gyakorlata van, amely alapján – ha egy irányelv rendelkezései tartalmi szempontból feltétlenek és kellően pontosak – a magánszemélyeknek joguk van az állammal szemben ezekre hivatkozni, ha az állam elmulasztotta az irányelvnek az előírt határidőben történő átültetését, vagy ha ez az átültetés nem pontosan történt meg(16). Egy közösségi rendelkezés feltétlen, ha semmiféle feltételhez nem kötött, és végrehajtásához vagy hatályához nem szükséges a közösségi intézmények vagy a tagállamok részéről semmilyen további aktus elfogadása (17); kellően pontos, ha egyértelműen megfogalmazott kötelezettséget ír elő(18).
31. Továbbá azon intézmények között, amelyekkel szemben egy irányelvre hivatkozni lehet, megtaláljuk azon szervezeteket, amelyek jogi természetüktől függetlenül állami megbízás alapján megfelelő ellenőrzés mellett általános érdekű szolgáltatást nyújtanak(19), és ennek érdekében különleges jogokkal ruházták fel őket.
32. Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy – figyelemmel a 2000/78 irányelv késői átültetésére –, T. Maruko jogosult‑e a VddB‑től annak betartását követelni.
33. Egyrészt a 2000/78 irányelv 1. cikke meghatározza a célját, amely a szexuális irányultságon alapuló, a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott kirekesztés elleni küzdelem, az egyenlő bánásmód elvének érvényesülése érdekében. A 2. cikk meghatározza a hátrányos megkülönböztetés fogalmát, és a 3. cikk (1) bekezdése felsorolja azokat a szempontokat, amelyek szerint a személyek érintettek lehetnek, ezek között jelenik meg a díjazás. A 2000/78 irányelv így a szexuális irányultságon alapuló, a munkavállalók közötti díjazást érintő bármely egyenlőtlenség feltétlen és pontos tilalmát írja elő.
34. Másrészt a VddB közjogi jogi személy és az állam közigazgatási felügyelete alatt áll.
35. Következésképpen osztom a Verwaltungsgericht és a Bizottság álláspontját, amely szerint a közvetlen hatály elismeréséhez szükséges feltételek az alapügyben teljesülnek, az ebből eredő következményekkel.
VI – A 2000/78 irányelv alkalmazási területe
36. Miután elhárult a közösségi norma felhívhatóságát övező bizonytalanság, arra kérem a Bíróságot, hogy a Bayerisches Verwaltungsgericht München két első kérdésére együttesen válaszoljon, mivel mindkettő a 2000/78 irányelv alkalmazási területére vonatkozik.
37. Az irányelv 3. cikke pozitív és negatív módon is kijelöli a határait, mivel az (1) bekezdés a)–d) pontja felsorolja az érintett területeket, míg a (3) bekezdés a kizártakat jelöli meg. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a T. Maruko által igényelt nyugdíj a 3. cikk (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett díjazásnak minősül‑e, vagy a 3. cikk (3) bekezdése értelmében vett állami szociális biztonsági rendszer által nyújtott kifizetésnek, e nyugdíj az első esetben az irányelv rendelkezéseinek hatálya alá tartozik, a második esetben azonban nem.
38. E kérdésekre történő válaszadás és a vitatott nyugdíj jogi jellegének meghatározása érdekében részletesen elemezni kell a „szociális biztonsági ellátás” és a „díjazás” fogalmát, amelyek egymást kizárják.
39. A negyedik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés az irányelv huszonkettedik preambulumbekezdésében foglalt, a családi állapottól függő ellátásokra vonatkozó kivétel hatályára irányul; tehát a közösségi norma alkalmazási területéhez kapcsolódik, de minthogy külön területet érint, külön kell vele foglalkozni.
A – A szociális biztonsági ellátások
40. A 2000/78 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése kizárja az állami rendszerek vagy azzal egyenrangú egyéb rendszerek kifizetéseit, beleértve az állami szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszereket is, és az irányelv tizenharmadik preambulumbekezdése előírja, hogy nem alkalmazható „a szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszerekre, amelyek juttatásait az EK‑Szerződés 141. cikkében szereplő meghatározással ellentétben nem jövedelemként kezelik [...]”.
41. A szociális biztonság területének – amelyet olyan speciális normák szabályoznak, mint az 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet(20) – sajátos jellege így fennmarad.
1. A szociális biztonsági ellátások
42. Amikor a 2000/78 irányelv kizár „bármely kifizetést”, valamennyi „ellátásra” és „nyugdíjra” utal, amelyet az 1408/71 rendelet 1. cikkének t) pontja meghatároz, és amelyek magukban foglalják „valamennyi ellátást és nyugdíjat, azok közpénzekből fizetett valamennyi elemét, az értékállóságot biztosító növekményt és a kiegészítő juttatást [...], valamint a nyugdíjak helyett fizetendő pénzbeli ellátást, illetve a járulékok visszatérítésének formájában kifizetett ellátást”.
43. Noha e körülhatárolás nem igazán pontos, megmutatja, hogy milyen nagy kiterjedést kívántak neki adni, és tartalmaz bizonyos lényeges elemeket, mint például a fizetett összegek „állami” forrása.
44. Az 1408/71 rendelet a 4. cikkében foglalt alkalmazási körének meghatározása keretében említi „[...] a szociális biztonsági ágakat érintő valamennyi jogszabályt: [...] d) túlélő hozzátartozó számára nyújtott ellátásokra vonatkozóan”. E megfogalmazás maga után vonja, hogy az özvegyi nyugdíj jelleg nem elegendő a rendelet alkalmazásához; a szociális biztonsági rendszerrel való kapcsolat is szükséges(21).
2. A szociális biztonság
45. A 1408/71 rendelet – tudatában a tagállamok rendszerei közötti eltérésnek, amelyre utal a harmadik és negyedik preambulumbekezdésben – nem határozza meg a szociális biztonság fogalmának tartalmát(22). A definíció hiánya azonban nem akadályozza meg, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára a lehető legmegfelelőbb módon történő válaszadás érdekében ezen intézményt alapos elemzésnek vessük alá.
46. Függetlenül a vitatható példáktól(23) és a figyelmeztető retorikai kifejezésektől(24), a szociális biztonság azokra a kockázatokra alkalmazandó, amelyeket általános előfordulásuk és az a mindenki által osztott meggyőződés jellemez, hogy együttesen és közösséget vállalva kell szembenézni e kockázatokkal(25).
47. Az ipari forradalom által eredményezett termelékenységnövekedés(26) a munkás lakosság védelmét szolgáló különleges módszerek létrehozásához vezettek(27). A modellek országonként eltérnek, de alapvetően két típust lehet megkülönböztetni: a hozzájárulási modellt, amelynél az ellátások összege a megelőző járulékfizetéstől függ, és a jóléti modellt, amely független a járulékfizetéstől.
48. Mindazonáltal szinte minden létező rendszer vegyíti e két modell elemeit és megfigyelhető az egymáshoz közelítő irány(28). Ebben a vonatkozásban érdekes William Beveridge második jelentése. A szociális biztonságot ebben állami intézkedések összességének tekintik, az állampolgárok olyan egyéni kockázataival szembeni védelem érdekében, amelyeket soha nem lehet elkerülni, akármennyire fejlett is a társadalom, amelyben élnek(29).
49. Ebben az összefüggésben körvonalazódnak bizonyos megjegyzések:
– a hatóságok feladata, hogy – közvetlenül vagy közvetve – elfogadják a védelmet biztosító intézkedéseket(30);
– a kedvezményezetti minőség pusztán az állampolgárság tényéből ered;
– megpróbálják megelőzni és gyógyítani azokat a bajokat, amelyeket nem lehetett elkerülni.
50. Ezen elemek között csekély eltérések találhatók az érintett korszak vagy ország szerint, mivel minden történelmi kor „ideális védelemre” törekszik(31). Azonban a nemzetközivé válás(32) miatt a szociális biztonság tárgyi tartalma jelenleg viszonylag állandó és megfigyelhetjük az általa felkeltett közösségi érdeklődés tagadhatatlan fejlődését(33).
51. A fent hivatkozott három megjegyzés a szociális biztonságnak a munkajoggal szembeni önállóságát is mutatja(34), amely több szinten jelenik meg: a védett alanyok, a kínált védelem, valamint a rendszer finanszírozása és irányítása(35).
52. A munka területétől való ezen eltávolodás hatással van a díjazásnak a Bíróság által kialakított fogalmára.
B – A díjazás fogalma
1. Általános gondolatok
53. A 2000/78 irányelvet minden személyre alkalmazni kell az „alkalmazási és munkakörülményekre tekintettel, beleértve az elbocsátást és a díjazást”, de e fogalmak egyikét sem határozza meg.
54. Ebből következően az EK 141. cikkben foglalt „díjazás” leírására kell hivatkozni, és az azt értelmező ítélkezési gyakorlatra. E rendelkezés a férfi és női munkavállalók egyenlő díjazásának biztosítására kötelezi az államot, és az irányelv is ugyanezen célt követi, amint azt a címe, a preambulumbekezdései és az 1. cikke is mutatják, ami a munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet illeti, noha az irányelv nem korlátozódik a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésre. Sőt mi több, az irányelv tizenharmadik preambulumbekezdése kifejezetten az EK 141. cikkre utal a szociális biztonsági rendszerhez kapcsolódó juttatásoktól való elhatárolást illetően.
55. Az ellenszolgáltatás a munkaviszonynak nagyon jelentős eleme(36), ami igazolja a díjazás fogalmának az EK 141. cikk (2) bekezdés szerinti kiterjedtségét, amely szerint „díjazás” a rendes alap- vagy minimálbér, illetve illetmény, valamint minden egyéb olyan juttatás, amelyet a munkavállaló a munkáltatójától közvetlenül vagy közvetve, készpénzben vagy természetben a munkaviszonyára tekintettel kap.
56. Amint arra korábbi indítványaimban utaltam(37), a Bíróság a jogi definíciót fokozatosan alakította ki. Kimondta, hogy a nemzeti jogszabályok alapján járó szülési szabadság idején a nő olyan különleges élethelyzetben van, amely különleges védelmet igényel, eltérően attól a munkavállalótól, aki ténylegesen ellátja a munkáját, és ezért [a szülési szabadságon lévő nők] nem hivatkozhatnak arra, hogy ebben az időszakban ugyanaz a díjazás jár nekik. Díjazásnak minősítette egy vasúttársaság által a munkavállalóinak a nyugdíjaskor elérésekor adott és a családtagokra is kiterjesztett utazási kedvezményt, amelynek révén a nyugdíjas munkavállalók rokonai is azonos feltételek mellett részesedhettek a kedvezményben(38); a fizetés betegségszabadság ideje alatti további folyósítását(39); a létszámleépítés következtében történt elbocsátás miatt fizetett juttatásokat(40); a munkáltatótól az üzemi tanácsi tagoknak, az üzemi tanácsi tevékenységek ellátásához szükséges ismereteket nyújtó tanfolyamon való részvételükért, fizetett szabadság vagy túlóradíj formájában járó térítést, amelynek célja, hogy az üzemi tanácsi tagok számára megfelelő jövedelmet biztosítson arra az időszakra, amíg a tanfolyamon való részvételük miatt nem látják el a munkaszerződésükben előírt tevékenységet(41); a vállalati nyugdíjrendszerhez való csatlakozás jogát(42); női munkavállalónak a szülési szabadság alatt jogszabály vagy kollektív szerződés alapján nyújtott ellátásokat(43); a törvény vagy kollektív szerződés alapján a munkáltató által fizetett év végi jutalmat(44), a munkaviszony megszüntetése miatt kapott végkielégítést(45), a jövőbeni munka ösztönzése és a vállalkozás iránti hűség címén nyújtott, önkéntes és visszavonható karácsonyi jutalmat(46); havi fizetési pótlékot(47), a szolgálati idő kiszámítása érdekében a katonai szolgálat időtartamának figyelembevételét, ennek pénzügyi következményeivel(48); vagy a vállalkozás szerkezetátalakítása miatt a végkielégítést kiegészítő átmeneti járadékot(49).
57. Ezen ítéletekben találunk bizonyos közös elemeket, amelyek megerősítik azon gondolatot, amely szerint a „díjazás” magában foglal bármely, pénzbeni vagy természetbeni, jelenlegi vagy jövőbeni, a munkáltató által akár közvetetten juttatott előnyt(50), amely a munkavállaló részére az utóbbi munkaviszonyára tekintettel kifizetésre kerül(51), akár a munkaviszonya megszűnése után(52), függetlenül attól, hogy munkaszerződés, törvényi rendelkezés alapján vagy önkéntesen fizették(53).
2. A nyugdíjak
58. Az EK 141. cikknek a nyugdíjakra történő alkalmazása keretében az ítélkezési gyakorlat árnyalta az általános szempontokat.
59. Így kizárta a díjazás fogalmából a törvény által közvetlenül szabályozott – és így bármely megállapodást kizáró – nyugdíjakat, ha kötelezően alkalmazandók a munkavállalók általános csoportjaira, és a járulékokat szociálpolitikai megfontolások alapján határozzák meg(54).
60. Mindazontáltal a Bíróság a díjazás fogalmába tartozónak tekintette a vállalati nyugdíjakat, amelyeket, bár törvényi rendelkezések alapján fogadtak el, a munkáltató és a munkavállalók képviselői között kötött megállapodásból erednek, a munkaszerződés szerves részét képezik, és a nemzeti jogszabályok alapján járó szociális juttatásokat olyan juttatásokkal egészítik ki, amelyeknek finanszírozási terheit kizárólag a munkáltató viseli(55) Ugyanez a helyzet, ha a nyugdíjrendszer eltávolodik az általános rendszertől, és csak egyes társaságok munkavállalóira vonatkozik, noha a munkavállalók fizetnek járulékokat(56).
61. Az ítélkezési gyakorlat a díjazás közösségi fogalmát kiterjesztette egyes holland(57), francia(58), finn(59) és német tiszviselői nyugdíjrendszerekre(60), valamint a foglalkoztatási rendszerek által biztosított, a foglalkoztatástól függő özvegyi nyugdíjra(61), és a túlélő hozzátartozói nyugdíjra(62), anélkül – ez utóbbiakat illetően –, hogy befolyásolná azon tény, miszerint a nyugdíjat nem a munkavállalónak fizetik(63).
62. Így az ítélkezési gyakorlat kidolgozott bizonyos szabályokat az elhatárolás érdekében:
– A törvényi eredetű rendszer utal arra, hogy az ellátások szociális biztonsági jellegűek(64), de ez nem elegendő az EK 141. cikk mellőzéséhez(65).
– A törvényi szociális biztonsági rendszer által nyújtott ellátásokhoz képest a nyugdíj kiegészítő jellege szintén nem minősül meghatározó szempontnak(66).
– A finanszírozás és az irányítás módját figyelembe kell venni, de ez sem meghatározó a minősítés szempontjából(67).
– Meg kell vizsgálni, hogy a nyugdíj csak egy bizonyos munkavállalói kategóriát érint‑e, hogy az közvetlenül a letöltött szolgálati idő függvénye‑e, és mértékét a munkavállaló utolsó fizetése alapján kell‑e kiszámítani, mivel e körülmények megakadályozzák, hogy a szociálpolitikai, szervezési, erkölcsi vagy költségvetési megfontolások döntőek legyenek(68).
– Következésképpen a meghatározó tényező nem az előny jogi természete(69), hanem a munkaviszonnyal való kapcsolata(70), amely az egyetlen olyan feltétel, amely döntőnek bizonyulhat, még ha nem is kizárólagos jelleggel(71).
C – A vitatott, túlélő hozzátartozói nyugdíj jellemzői
1. Előzetes észrevételek
63. A VddB több német bírósági határozatra hivatkozott elmélete alátámasztására, amely szerint saját rendszere a törvényi szociális biztonsági rendszerhez hasonló rendszer.
64. Mindazonáltal meg kell határozni, hogy a vitatott nyugdíj megfelel‑e a „díjazás” fogalmának, ahogyan ezt az európai normák körülhatárolják, a VddB által működtetett rendszer egészének megítélése nélkül, mivel a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a közösségi jog fényében kell elemeznie, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő információk függvényében.
2. A nyugdíj vizsgálata az ítélkezési gyakorlat értelmében
65. A nyugdíj a Tarifordnung für die deutschen Theater-ből ered, amely a „kollektív szerződésnek” – „Tarifvertrag” – felel meg, még ha elfogadása idején – 1937. október 27‑én – nem is pontosan kollektív szerződésről volt szó, ugyanis a nemzetiszocializmusban a munkafeltételeket szabályozó, a szakszervezetek és a vezetőség közötti megállapodásokat a munkafeltételeket szabályozó rendeletekkel (Tarifordnungen) helyettesítették.
66. A VddB szabályzatának 27. §‑ában meghatározott ellátásokhoz – öregségi, rokkantsági és özvegyi nyugdíjhoz – hasonlóan e nyugdíj kiegészíti az általánosan biztosított nyugdíjakat.
67. A finanszírozást a munkáltató és a munkavállaló biztosítja, a szövetségi állam vagy a tartományok hozzájárulása nélkül(72).
68. A működtetés egy közjogi jogi személyiséggel rendelkező szervezet – a VddB – feladata, amely önállóan jár el az igazgatóság határozatainak megfelelően, amely a munkáltatók és a munkavállalók tizenöt-tizenöt képviselőjéből áll, akiket a munkáltatói és szakszervezeti szervezetek neveznek ki. Az igazgatóság a Bundesministerium für Arbeit und Sozialordnung (szövetségi munka- és szociális ügyi minisztérium) törvényességi ellenőrzése és felügyelete alatt áll, amely e feladatokat az illetékes bajor minisztériumokra delegálta, és a biztosítási vállalkozások felügyeletére vonatkozó szabályozás – amelyek nem állami szociális biztonsági rendszert működtető szervezetek – analógia útján alkalmazandó(73).
69. Azonban e jellegzetességek csupán ténykörülmények; a Bíróság fent hivatkozott ítéletei szerint az érintett munkavállalók csoportjára és a nyugdíj számítási módjára kell összpontosítani.
70. Így elsőként az ellátásra való jogosultság elismerésének az a feltétele, hogy az elhunyt a VddB tagja legyen a kiváltó esemény bekövetkezése előtt. Ez a tagság a német színházakban alkalmazott művészeti személyzet – tehát egy különös munkavállalói kategória – esetében kötelező(74). Azonban önkéntes tagságot is engedélyeznek, amelyet – az ezen ágazattal velejáró – foglalkoztatás bizonytalansága és folyamatosságának hiánya indokol, az alapeljárás felperesének társa élt e lehetőséggel, és több mint tizenhat évig önkéntesen fizetett járulékot.
71. Másodszor, az ellátásokat nem egy elosztási rendszer alapján finanszírozzák, amelyben egy adott évben teljesített kiadásokat ugyanazon évben befizetett járulékok fedezik, hanem a tőkefelhalmozás elve alapján, egy minden biztosított számára létrehozott alapon keresztül, amelynek tőkéjét és kamatait a foglalkoztatás időszakát követően használják fel. A nyugdíj összegét a járulékösszegek arányában számítják ki egy újraigazítási tényező alkalmazásával (a VddB szabályzata 32. § (2) bekezdésének első mondata és 30. §‑ának (5) bekezdése)(75).
72. A Bizottsághoz hasonlóan e részletekből arra következtetek, hogy a vitatott nyugdíj T. Maruko élettársának munkaviszonyán alapul; következésképpen az EK 141. cikk értelmében vett „díjazásnak” kell tekinteni, tehát a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik, mivel eleget tesz a 3. cikk (1) bekezdésének c) pontjában foglalt feltételeknek. Így nem minősül az állami szociális biztonsági rendszerek vagy azzal egyenrangú egyéb rendszerek által juttatott kifizetésnek, mert nem felel meg sem az ilyen kifizetés jellemzőinek, sem pedig céljának.
D – A családi állapot következménye
73. A 2000/78 irányelv huszonkettedik preambulumbekezdése kimondja, hogy „ez az irányelv nem érinti a családi állapotra és az attól függő ellátásokra vonatkozó nemzeti törvényeket”. A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli e preambulumbekezdést, és kételkedik az irányelv hatályát érintő következményeit illetően.
74. Az Egyesült Királyság számára e preambulumbekezdés világos és általános kizárást fogalmaz meg, amelyet a 3. cikk (1) bekezdése megismétel, ez előírja, hogy az irányelvet „a Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül” kell alkalmazni, amelynek nem részei a családi állapottól függő ellátások, mint az alapeljárásban szóban forgó is, ahol a nyugdíjellátásnak házasságkötés a feltétele. Az Egyesült Királyság szerint tehát nem szükséges a többi előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést vizsgálni.
75. Nem értek egyet ezen érvekkel, noha meggyőzőnek és megalapozottnak tűnnek.
76. Elsősorban, amint azt más indítványokban kifejtettem(76), a jogszabály tényeket, helyzeteket, illetve körülményeket ír le, amelyekhez meghatározott következményeket rendel, oly módon, hogy a ténybeli feltétel és a jogkövetkezmény képezi valamely rendelkezés két szerkezeti elemét(77); azonban az indokok kifejtése, a preambulumok, illetve a bevezető preambulumbekezdések nem tartalmazzák e két elemet, mivel csupán illusztrálni, megindokolni vagy magyarázni kívánják a rendelkező részt, jóllehet ahhoz társulnak, és azt általában megelőzik –, formailag a normaszövegbe építve, azonban értelmezési szempontokkénti hasznosságuktól eltekintve nem bírnak kötelező joghatással(78). Következésképpen a többi preambulumbekezdéshez hasonlóan, a 2000/78 irányelv huszonkettedik preambulumbekezdése csupán az irányelv rendelkezéseinek értelmezéséhez nyújt segítséget, és jelentőségét nem szabad túlbecsülni.
77. Másodszor, mivel a Közösség nem rendelkezik hatáskörrel a családi állapotra vonatkozóan, amint az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és a fent hivatkozott preambulumbekezdés is erre utal, e téren a nemzeti hatáskör érintetlen. Az európai jog elfogadja minden egyes tagállam meghatározását a házasságot, az egyedülálló státuszt, az özvegységet és a „családi állapot” más aspektusait illetően. E belső jogi hatásköröket azonban a közösségi jogrend sérelme nélkül kell gyakorolni(79).
78. Harmadszor, a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma megjelenik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény(80) 14. cikkében és – konkrétan – az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkében(81). Alapvető jelentőségét(82) mutatja, hogy az EUSZ 6. cikke biztosítja a tiszteletben tartását.
79. Negyedszer, az alapeljárás felperese által kifogásolt hátrány egy, a Közösség jogi aktusai által védett jogra vonatkozik, nevezetesen a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmára a munkavállalók díjazását illetően, figyelemmel azon tényre, hogy a túlélő hozzátartozói nyugdíj megfelel a „díjazás” jellemzőinek, mivel a munkaviszonyból ered, és nem a családi állapotból.
80. Végül a VddB szabályzata 27. §‑ának megfelelően az alapeljárás felperese által igényelt nyugdíjjogosultság az élettárs halálával nyílik meg, mint ahogy más nyugdíjaknál ez a munkaképtelenség, rokkantság vagy az öregség.
81. Következésképpen nincs olyan indok, amely miatt a 2000/78 irányelv ne lenne alkalmazandó az alapeljárásban.
VII – A szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés
82. Ha a Bíróság osztja azon véleményemet, amely szerint a T. Maruko által igényelt nyugdíj a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik, ebből le kell vonni valamennyi következtetést, megvizsgálva, hogy a VddB általi megtagadás szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e.
A – A szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma közösségi szinten
1. Előzetes észrevételek
83. Az egyenlőség elve a szabad mozgás elvével együtt a legnagyobb hagyományokkal rendelkező és a legrégebbi elv az európai jogrendben; sőt mi több, idővel fejlődött, és túllépte a férfi és női munkavállalók egyenlő bérezésének határait, hogy más területekre és más alanyokra is kiterjedjen, amint azt a 2000/43 irányelv mutatja. A Szerződésben való megjelenésétől kezdve ismételten kiterjesztették és megerősítették, és az indokolatlan hátrányos megkülönböztetés megszüntetésének „általános keretévé” és a tényleges és hatékony egyenlő bánásmód elősegítőjévé vált.
84. A bizonyos szexuális jellegzetességeket mutató csoportokkal szembeni erkölcsi előítéletek és e csoportok társadalmi elutasítása idővel megszűnt. Így, noha a harc a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés leküzdése érdekében kezdődött, a későbbi erőfeszítések a homoszexuálisok elleni hátrányos megkülönböztetés ellen irányultak(83) – elsőként azzal a lépéssel, hogy megszüntették az azonos nemű személyek(84) közötti kapcsolat büntetendőségét –, illetve a transzszexuálisok vagy a biszexuálisok elleni hátrányos megkülönböztetés ellen (85).
85. Az Amszterdami Szerződés ki kívánta terjeszteni az elvet, amint az az EK 13. cikk (1) bekezdéséből látható, amely kiegészült a szexuális irányultságon alapuló bármely hátrányos megkülönböztetés megszüntetésének céljával.
86. A szexuális irányultság tiszteletben tartásához való jognak a Szerződésbe való beemelése annál is inkább jelentős, mert nem minden tagállam ítélte el ezt a fajta hátrányos megkülönböztetést(86), és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény sem említi(87), még ha, mint azt kifejtettem, az Emberi Jogok Európai Bírósága ki is mondta, hogy e jog az egyezmény 14. cikkének része(88).
87. A Bíróságnak többször is alkalma volt az azonos nemű párokkal szembeni hátrányos megkülönböztetés megakadályozására.
2. A Grant-ügyben 1998. február 17‑én hozott ítélet(89)
88. 1982 óta, a fent hivatkozott Garland-ügyben hozott ítéletet követően nem volt többé kétséges, hogy a vasúttársaságok által a munkavállalóiknak, házastársaiknak és eltartott családtagjaiknak a munkaviszonyra tekintettel nyújtott előnyök „díjazásnak” minősülnek az EK 141. cikk értelmében. Valószínűleg ez a meggyőződés vezette L. J. Grantet – aki tartós kapcsolatban élt egy másik nővel –, annak állítására, miszerint a munkaszerződésben a munkavállaló házastársának vagy ellenkező nemű élettársának – akivel házasságon kívüli kapcsolatban él – biztosított utazási kedvezmény nyújtásának a munkáltató általi megtagadása megsérti az EK 141. cikket.
89. L. J. Grant úgy vélte, hogy ezen elutasítás közvetlenül nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Az „egyetlen megkülönböztető elem kritériumának” nevezett megközelítésre alapozott, amely szerint ha egy női munkavállaló nem részesül ugyanazokban a kedvezményekben, amelyekben egy férfi munkavállaló, amennyiben minden más dolog megegyezik, nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés áldozatává vált. Az egyenlőtlenség bizonyítására azon tényre utalt, hogy az előtte ezt a munkakört betöltő férfi munkavállaló megkapta az utazási kedvezményt nőnemű partnere részére, akivel nem élt házasságban. Hozzátette, hogy a kedvezmény ilyen megtagadása az EK 141. cikkben szereplő „nemen alapuló megkülönböztetés” fogalmának részét képező szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, mivel a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztető bánásmódok gyökerei atavisztikus előítéletekben találhatók.
90. Az ítélet kimondta, hogy az utazási kedvezmény nyújtásának a vállalkozás általi megtagadása a munkavállalóval azonos nemű személytől, akivel az tartós kapcsolatot tart fent, amennyiben egy ilyen kedvezmény olyan ellenkező nemű személyt illet meg, akivel a munkavállaló házasság nélküli tartós kapcsolatot tart fent, nem valósít meg az európai szabályok által tiltott megkülönböztetést (50. pont). Nem állt fenn közvetlenül nemen alapuló egyenlőtlenség, mivel a szabályozás ugyanúgy vonatkozott az azonos nemű személlyel élő női munkavállalókra, mint az az azonos nemű személlyel élő férfi munkavállalókra (27. és 28. pont). Továbbá a Bíróság kimondta, hogy a közösségi jog jelenlegi állapotában a tartós homoszexuális kapcsolat nem tekinthető azonosnak a házasságban élő személyek kapcsolatával vagy az ellenkező nemű személyek közötti házasság nélküli tartós kapcsolattal (35. pont).
91. Így amíg a nemen alapuló különbségtétel jogellenes, a szexuális irányultságon alapuló ilyen különbségtétel nem az, mivel egyetlen közösségi norma sem tiltja.
92. A Bíróság által választott korlátozó megközelítés ellentétben áll például az anyasághoz kapcsolódó hátrányos megkülönböztetés terén kialakult ítélkezési gyakorlattal(90), és meglepő volt, mivel magában az ítéletben is kifejtésre került, hogy a néhány hónappal korábban aláírt Amszterdami Szerződés feljogosította a Tanácsot, hogy a megkülönböztetés különböző formáit, nevezetesen a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést megszüntesse (48. pont).
3. A későbbi ítélkezési gyakorlat
93. A Grant-ügyben hozott ítéletet követően más ítéletek is foglalkoztak a szexualitáshoz kapcsolódó hátrányos megkülönböztetéssel. A jelen előzetes döntéshozatali eljárás keretében ismertetett írásbeli észrevételekben említett két esetre szükséges utalni.
94. A D és Svédország kontra Tanács ügyben 2001. május 31‑én hozott ítélet(91) a házasságban élők számára előírt háztartási támogatás nyújtásának az Európai Közösség egyik tisztviselőjével szembeni elutasítása elleni fellebbezés keretében kimondta, hogy bár a tisztviselőnek Svédországban bejegyzett élettársi kapcsolata volt egy másik férfival, az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzata nem tette lehetővé a bejegyzett élettársi kapcsolat és a házasság azonosnak tekintését. Az ítélet megállapította, hogy a Közösségen belül nagy számban vannak bejegyzett, nem házassági kapcsolatok (36. és 50. pont), amely bonyolítja elismerésüket (37. pont) és kimondta, hogy a jogalkotónak kell e helyzet megváltoztatásához szükséges megfelelő intézkedéseket megtennie (38. pont)(92).
95. A K. B. ügyben 2004. január 7‑én hozott ítélet(93) a nem megváltoztatására vonatkozott(94). Egy brit női munkavállaló a partnere – aki nemét megváltoztató műtéten esett át férfivá válása érdekében – számára özvegyi nyugdíjat igényelt, amelyre túlélő házastársként jogosult lenne, mivel a nemzeti jog nem tette lehetővé a transzszexuálisok új nemének megfelelő házasságkötést. A Bíróság, amely követte a 2003. június 10‑i indítványomban foglalt javaslatot, úgy ítélte meg, hogy az eltérő bánásmód nem a nyugdíj elismerésére vonatkozik, hanem az annak nyújtásához elengedhetetlen előzetes feltételre, nevezetesen a házasságkötési képességre (30. pont). A Bíróság kimondta, hogy az EK 141. cikkel ellentétes az olyan jogszabály, amely azáltal, hogy megakadályozza a transzszexuálisokat a nemüknek megfelelő házasságkötésben, megfosztja őket az özvegyi nyugdíjtól (34. pont)(95).
B – A szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés az alapeljárásban
96. T. Marukótól megtagadták a túlélő hozzátartozónak járó nyugdíjat, mert nem élt házasságban a partnerével és nem „özvegy”, mivel e minőség jogilag az elhunyt házastársát illeti, és nem nyert megállapítást, hogy e nyugdíjat más, azonos vagy hasonló helyzetben lévő személyeknek biztosították. Az elutasítás az illető szexuális irányultságán sem alapul, ezért tehát nem áll fenn a 2000/78 irányelv 2. cikke szerinti közvetlen hátrányos megkülönböztetés.
97. Az irányelv tiltja a közvetett hátrányos megkülönböztetést is, amely akkor valósul meg, ha egy látszólag semleges előírás egy adott szexuális irányultságú személyt hátrányos helyzetbe hoz, kivéve, ha ezen eltérő bánásmód törvényes célt követ, objektíve igazolható, és az alkalmazott eszközök megfelelők és szükségesek.
98. Az alapeljárásban a házasság jogilag nem lehetséges. A Bíróságnak azonban nincs hatásköre az azonos neműek közötti érzelmi kapcsolatok nagyon vitatott kérdésének rendezésére(96), vagy az egyes jogrendszerek által az ilyen élettársi kapcsolatokhoz fűzött következményekről való döntésre(97). Amint arra a K. B. ügyben ismertetett indítványomban utaltam, „nem »európai házassági jog« létrehozásáról van szó, hanem a bármely hátrányos megkülönböztetés tilalma elve teljes érvényesülésének biztosításáról” (76. pont).
99. Az alapjogvita a házaspárok és egy másik jogi forma szerinti kapcsolat közötti egyenlőtlenségre vonatkozik. Következésképpen a vita nem a házasság elérhetőségére vonatkozik, hanem e jogi formák következményeire.
100. Meg kell tehát vizsgálni, hogy e két típusú kapcsolat azonos bánásmódot indokol‑e, és ezért a nemzeti bíróságnak meg kell határoznia, hogy a házasok jogi helyzete azonos‑e a bejegyzett élettársi kapcsolat tagjainak helyzetével. Ha nem azonos, akkor az összehasonlítás szempontjai nem érvényesek.
101. Mindazonáltal a Verwaltungsgericht ismertette – a Bizottság által osztott – álláspontját, amely szerint az LPartG alapján bejegyzett élettársi kapcsolat a házassághoz hasonló jogok és kötelezettségek rendszeréből áll(98).
102. Ezen előfeltevés mentén a nyugdíj házasságkötés hiánya miatti megtagadása, amikor két azonos nemű személy nem tud házasságot kötni, és hasonló hatásokkal járó bejegyzett élettársi kapcsolatra lépnek, közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg a 2000/78 irányelv 2. cikke értelmében.
103. Ezen elmélet nem tér el a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlattól, amely más ténybeli vagy jogi helyzetre vonatkozik: a Grant-ügyben hozott ítélet a 2000/78 irányelvet időben megelőzi, és a 48. pontban hallgatólagosan jelzi, hogy a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést tiltó normák elfogadása eltérő választ eredményezne a vizsgált előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre; a D és Svédország kontra Tanács ügyben hozott ítéletet a közösségi tisztviselők személyzeti szabályzatának jogi keretében hozták; és a K. B. ítélet egy transzszexuális személyre vonatkozott, aki nem köthetett házasságot, amely különleges vitához vezetett(99).
104. A hátrányos megkülönböztetés így bizonyítást nyert, és semmilyen objektív, azt igazoló elemet nem lehet megállapítani; ezenkívül ilyen körülményre az előzetes döntéshozatali eljárás során sem hivatkoztak.
VIII – Az özvegyi nyugdíj időbeli korlátozása
105. A Bayerisches Verwaltungsgericht München utolsó kérdése az ellátásnak az 1990. május 17‑ét követő időszakra történő esetleges időbeli korlátozására vonatkozik, a fent hivatkozott Barber-ügyben hozott ítéletnek megfelelően.
106. A Barber-ügy a férfi és női munkavállalók egyenlő díjazására vonatkozott. A Bíróság emlékeztetett az EK 141. cikk elődjének, az EK 119. cikk közvetlen hatályára, azonban árnyalta azt, és jelezte, hogy nem lehet arra hivatkozni a nyugdíjra való jog visszamenőleges megnyílása érdekében, kivéve az olyan munkavállalók esetében, akik ezen időpont előtt az irányadó nemzeti jog szerint bírósági eljárást indítottak vagy ezzel azonos hatályú igényt jelentettek be, mivel ellenkező esetben számos nyugdíjrendszer „pénzügyi egyensúlya” felborulhatna(100).
107. Következésképpen – amint arra a Bizottság hivatkozik –, ezen értelmezés a pénzügyi következmények területére tartozik, és a megfelelő közösségi norma jellemzői nem meghatározók, ellentétben a kérdést előterjesztő bíróság és a VddB által fenntartottakkal.
108. Így körülhatárolva a vitát, az ítélkezési gyakorlat csak kivételesen teszi lehetővé a korlátozást(101), olyan esetekben, amikor az érvényes és hatályos szabályozás alapján jóhiszeműen létrejött jogviszonyok nagy száma miatt súlyos gazdasági következmények felmerülésének kockázata áll fenn(102).
109. E kockázat értékelése különböző tényezők egyensúlyban tartását igényli, mint például az érintett személyek száma, a fizetendő összegek vagy a fizetésért felelős szervezet életképességére való hatás. A jelen előzetes döntéshozatali eljárásban nincsenek ilyen veszély fennállását megerősítő adatok(103). Ebben a helyzetben a Bíróságnak alternatív lehetőségei vannak: kifejezetten elutasíthatja a hatály időbeli korlátozását, vagy nem válaszol az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre.
110. Az első lehetőség véglegesen eloszlatná a bizonytalanságokat, azonban szilárd alap nélkül. A második – a Bizottság által előnyben részesített és általam is támogatott – lehetőség óvatosabbnak tűnik, mivel lehetővé tenne egy olyan új előzetes döntéshozatalra utalást, amely tartalmazza a jelen ügyben hiányzó elemeket(104).
IX – Végkövetkeztetések
111. A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Bayerisches Verwaltungsgericht München előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire a következő választ adja:
„1. Az alapeljárásban igényelthez hasonló, az elhunyt munkaviszonyától függő, túlélő hozzátartozónak járó nyugdíj a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv hatálya alá tartozik, és nem minősül az állami szociális biztonsági rendszer vagy azzal egyenrangú egyéb rendszer kifizetésének.
2. E nyugdíj megtagadásának ténye a különböző nemű személyek számára fenntartott házasságkötés hiánya miatt – jóllehet a lényegében azonos hatásokkal bíró élettársi kapcsolat két azonos nemű személy között bejegyzésre került –, a 2000/78 irányelv által tiltott, szexuális irányultságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, és a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a házastársak és a bejegyzett élettársak jogi helyzete hasonló‑e.
3. Az ötödik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést nem kell vizsgálni.”