PEDRO CRUZ VILLALÓN
FŐTANÁCSNOK ÁLLÁSFOGLALÁSA
Az ismertetés napja: 2012. június 6.1(1)
C‑192/12. PPU. sz. ügy
Melvin West
kontra
Virallinen syyttäjä
„Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – Tagállamok közötti átadási eljárások – A 28. cikk (2) bekezdése – További átadás – A végrehajtó tagállam hozzájárulása – Európai elfogatóparancsok láncolata”
1. Az gyakran előfordul, hogy a valóság szolgál kitalált művek alapjául, kevésbé gyakori ellenben, hogy a valóság utolérjen egy ilyen művet. Úgy tűnik, hogy ez a helyzet a jelenlegi ügyben, amely egy olyan személyre vonatkozik, aki ellen hasonló jellegű bűncselekmények, a jelen esetben antik térképritkaságok különböző közkönyvtárakból való ellopása miatt több tagállamban folytattak büntetőeljárást, és állapították meg büntetőjogi felelősségét.(2)
2. Az ügy alkalmat szolgáltat a Bíróságnak arra, hogy először értelmezze az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat(3) 28. cikkének rendelkezéseit, amelyek meghatározzák azon eseteket és feltételeket, amikor az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam átadhatja az említett elfogatóparancs hatálya alá tartozó személyt a fenti elfogatóparancsot végrehajtó tagállamon kívüli más tagállamnak (további átadás).
3. Konkrétan, az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személynek az említett elfogatóparancsot kibocsátó tagállam által a végrehajtó tagállamon kívüli más tagállam számára való további átadására – bizonyos kivételekkel – csak az említett végrehajtó tagállam „hozzájárulásával” kerülhet sor.
4. A szóban forgó rendelkezés, amely egyes számban utal a „végrehajtó tagállamra”, nyitva hagyja azonban azt a kérdést, hogy hogyan kell e „hozzájárulásnak” történnie az alapügyhöz hasonló olyan esetben, amelyben a további átadásra vonatkozó második kérelem szerepel, valamint ennél általánosabban, az európai elfogatóparancsok láncolata és több egymást követő, további átadásra vonatkozó kérelem esetén. Az elfogatóparancsot végrehajtó mindegyik tagállam hozzájárulását be kell szerezni? Vagy éppen ellenkezőleg, csak egyetlen végrehajtó tagállam hozzájárulását kell beszerezni? És az utóbbi esetben melyik végrehajtó tagállamét?
5. Az ebben az ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett, ily módon ismertetett kérdéssel arra kérték fel a Bíróságot, hogy a jogszabályban joghézagnak tűnő űrt töltse ki, amely véleményem szerint kizárólag a 2002/584 kerethatározat célkutató és rendszertani elemzése útján lehetséges.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
6. A 2002/584 kerethatározat (5), (6), (8), (9) és (12) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(5) Az Uniónak abból a kitűzött céljából, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon, következik a tagállamok közötti kiadatás eltörlése és annak az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszerrel való felváltása. Emellett az elítéltek vagy gyanúsítottak – büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő – átadásának új, egyszerűsített rendszerének bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését is. A tagállamok között mindeddig irányadó hagyományos együttműködési kapcsolatokat a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségében a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásán nyugvó rendszernek kell felváltania mind az ítélethozatal előtti, mind az azt követő szakaszban.
(6) Az e kerethatározatban előírt európai elfogatóparancs az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt.
[…]
(8) Az európai elfogatóparancs végrehajtásaként hozott határozatokat megfelelően ellenőrizni kell, ami azt jelenti, hogy annak a tagállamnak az igazságügyi hatósága határoz az átadásról, amelyben a keresett személyt elfogták.
(9) A központi hatóságok szerepének az európai elfogatóparancs végrehajtásában a gyakorlati és igazgatási segítségnyújtásra kell korlátozódnia.
[…]
(12) E kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és összhangban van az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében elismert és az Európai Unió alapjogi kartájában […], különösen annak VI. fejezetében kifejezésre juttatott alapelvekkel. E kerethatározat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint amely tiltja olyan személy átadásának megtagadását, aki ellen európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, amennyiben objektív okok alapján feltehető, hogy az elfogatóparancs kibocsátására azért került sor, hogy az adott személyt neme, faji vagy vallási hovatartozása, etnikai származása, állampolgársága, anyanyelve, politikai meggyőződése vagy szexuális irányultsága alapján vonják büntetőeljárás alá vagy megbüntessék, illetve feltehető, hogy helyzetét bármely fenti körülmény hátrányosan befolyásolhatja.
Ez a kerethatározat nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok a szabályszerű bírósági eljárásra, az egyesülési szabadságra, a sajtószabadságra és az egyéb médiára kiterjedő szólásszabadságra vonatkozó alkotmányos szabályaikat alkalmazzák.”
7. A 2002/584 kerethatározat 27. cikke előírja:
„(1) Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítsanak ellene, elítéljenek, és szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsanak, amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.
(2) Az (1) és (3) bekezdésben említett esetek kivételével az átadott személy az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható ellene büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától [helyesen: az átadott személy által az átadása előtt elkövetett egyéb – az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző – bűncselekmény miatt nem indítható az átadott személy ellen büntetőeljárás, az átadott személy ilyen cselekmény miatt nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától].
(3) A (2) bekezdés nem alkalmazandó az alábbi esetekben:
a) ha a személy a végleges szabadon bocsátását követő 45 napon belül nem hagyja el annak a tagállamnak a területét, amelynek átadták, noha erre lehetősége lett volna, vagy elhagyása után visszatér oda;
b) ha a bűncselekmény szabadságvesztés‑büntetéssel nem büntethető vagy szabadságelvonással járó intézkedéssel nem fenyegetett;
c) ha a büntetőeljárás nem vezet a személyi szabadságot korlátozó intézkedés alkalmazására;
d) ha a személyt szabadságelvonással nem járó büntetésnek vagy intézkedésnek, különösen pénzbüntetésnek vagy azt helyettesítő intézkedésnek vethetik alá, még akkor sem, ha a büntetés vagy intézkedés személyi szabadságának korlátozását eredményezheti;
e) ha a személy – a 13. cikkel összhangban – beleegyezett átadásába, adott esetben egyidejűleg lemondott a specialitás szabályának alkalmazásáról;
f) ha a személy átadása után, az átadását megelőzően elkövetett meghatározott cselekmények vonatkozásában kifejezetten lemondott a specialitás szabályának alkalmazásához fűződő jogáról. A lemondónyilatkozatot a végrehajtó állam illetékes igazságügyi hatóságai előtt kell megtenni, és az adott állam nemzeti jogának megfelelően kell jegyzőkönyvbe venni. A lemondónyilatkozatot úgy kell megfogalmazni, hogy abból egyértelműen kitűnjön, hogy azt az érintett személy önként és az abból adódó következmények teljes tudatában tette. E célból a személy jogi képviselő igénybevételére jogosult;
g) ha a személyt átadó végrehajtó igazságügyi hatóság a (4) bekezdéssel összhangban hozzájárulását adja.
(4) A hozzájárulás iránti kérelmet a 8. cikk (1) bekezdésében felsorolt információk és a 8. cikk (2) bekezdése szerinti fordítás kíséretében terjesztik elő a végrehajtó igazságügyi hatóságnak. A hozzájárulást meg kell adni, ha a bűncselekmény, amelyre vonatkozóan azt kérik, e kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után. A hozzájárulást a 3. cikkben említett okok fennállása esetén meg kell tagadni, egyébként csak a 4. cikkben említett okok miatt tagadható meg. Az erre vonatkozó határozatot legkésőbb a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül meg kell hozni.
[…]”
8. A 2002/584 kerethatározat 28. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – más tagállamnak átadjanak, mint a végrehajtó tagállam, amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.
(2) Az európai elfogatóparancs alapján a kibocsátó tagállamnak átadott személy a végrehajtó tagállam hozzájárulása nélkül, az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján az alábbi esetekben átadható a végrehajtó tagállamon kívüli más tagállamnak:
a) ha a személy a végleges szabadon bocsátását követő 45 napon belül nem hagyja el annak a tagállamnak a területét, amelynek átadták, noha erre lehetősége lett volna, vagy elhagyása után visszatér oda;
b) ha a keresett személy beleegyezik abba, hogy európai elfogatóparancs alapján a végrehajtó tagállamtól különböző másik tagállamnak átadják. A lemondónyilatkozatot [helyesen: hozzájárulást] a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságai előtt kell megtenni, és azt az adott állam belső jogának megfelelően kell jegyzőkönyvbe venni. A lemondónyilatkozatot [helyesen: hozzájárulást] úgy kell megfogalmazni, hogy abból egyértelműen kitűnjön, hogy azt az érintett személy önként és az abból adódó következmények teljes tudatában tette. E célból a személynek jogában áll védőt igénybe venni;
c) ha a keresett személyre a 27. cikk (3) bekezdésének a), e), f) és g) pontja szerint nem vonatkozik a specialitás szabálya.
(3) A végrehajtó igazságügyi hatóság az alábbi szabályok szerint járul hozzá a másik tagállamnak való átadáshoz:
a) hozzájárulás iránti kérelmet a 9. cikknek megfelelően, a 8. cikk (1) bekezdésében felsorolt információk és a 8. cikk (2) bekezdése szerinti fordítás kíséretében terjesztik elő;
b) a hozzájárulást meg kell adni, ha az alapul szolgáló bűncselekmény e kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után;
c) a határozatot legkésőbb a kérelem beérkezését követő 30 napon belül hozzák meg;
d) a hozzájárulást a 3. cikkben felsorolt okok fennállása esetén megtagadják, egyébként pedig csak a 4. cikkben említett okok miatt tagadható meg.
Az 5. cikkben említett esetekben a kibocsátó tagállamnak meg kell adnia az ott előírt biztosítékokat.
(4) Az (1) bekezdés ellenére az európai elfogatóparancs alapján átadott személy nem adható ki harmadik államnak azon tagállam illetékes hatóságának hozzájárulása nélkül, amely őt átadta. A hozzájárulást az adott tagállam a rá nézve kötelező egyezményekkel, valamint belső jogával összhangban adja meg.”
9. Az Amszterdami Szerződés hatálybalépésének időpontjáról szóló, az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában 1999. május 1‑jén közzétett tájékoztatóból(4) kitűnik, hogy a Finn Köztársaság az EU 35. cikk (2) bekezdése alapján tett nyilatkozatával elfogadta a Bíróság hatáskörét az EU 35. cikk (3) bekezdésének b) pontja szerinti eljárások lefolytatására.
B – A finn jog
10. A 2002/584 kerethatározatot a Finn Köztársaság és az Európai Unió többi tagállama közötti átadásról szóló, 2003. december 30‑i 1286/2003 törvény (rikoksen johdosta tapahtuvasta luovuttamisesta Suomen ja muiden Euroopan unionin jäsenvaltioiden välillä annettu laki [1286/2003])(5) ültette át.
11. Az átadásról szóló finn törvény 61. §‑ának (1) bekezdése értelmében a valamely tagállam által a Finn Köztársaságnak átadott személy nem adható át valamely másik tagállamnak vagy az Európai Unión kívüli államnak. Ugyanezen rendelkezés (2) bekezdése ugyanakkor előírja, hogy az (1) bekezdésben szereplő tilalom nem alkalmazandó többek között akkor, ha az e személyt átadó tagállam hozzájárul a tilalomtól való eltéréshez.
12. Az átadásról szóló finn törvény 62. §‑a előírja, hogy ha valamely tagállam a Finn Köztársaságtól kéri, hogy a valamely másik tagállamból ez utóbbi tagállamnak átadott személyt adja tovább az előbbi tagállamnak, és e további átadás ugyanezen törvény 61. §‑a (2) bekezdésének 1–3. pontja vagy 5. pontja alapján nem lehetséges, az illetékes ügyészség kéri az utóbbi tagállam hozzájárulását.
II – A tényállás és az alapeljárás
13. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, a különböző beavatkozók által előterjesztett írásbeli és szóbeli észrevételekből, valamint a Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy az alapügy felperese, a brit állampolgár M. West büntetőjogi felelősségét több tagállamban megállapították, következésképpen több európai elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, és ennek következtében a 2002/584 kerethatározat alkalmazásával egymást követően többször átadták az érintett tagállamok között. Mivel az alapjogvita e büntetőítéleteken és egymást követő átadási eljárásokon alapul, a következőkben ez utóbbiak alapján kell az alapjogvita főbb tényállási elemeit ismertetni.
A – A jogvita előzményei
14. Az összetettségük folytán a jogvita előzményei tagállamonként kerülnek bemutatásra.
1. Franciaország
15. 2001. március 15‑én a Bibliothèque nationale de France feljelentést tett M. West ellen antik földrajzitérkép‑ritkaságok ellopása miatt, amelyet 1999. október 26. és 2000. szeptember 5. között követett el.
16. 2005. március 14‑én a francia igazságügyi hatóságok következésképpen kibocsátották M. West ellen az első, a Schengeni Információs Rendszerben terjesztett európai elfogatóparancsot, mialatt az Egyesült Királyságban tartották őt fogva. Ezen elfogatóparancsot 2005. április 1‑jén átadták az Egyesült Királyság hatóságainak.
17. 2005. április 28‑án az Egyesült Királyság hatóságai jelezték a francia hatóságoknak, hogy M. Westet 2005. július 27‑én feltételesen szabadságra bocsáthatják, valamint tájékoztatást és további információkat kértek.
18. 2005. június 23‑án a francia hatóságok válaszoltak az Egyesült Királyság hatóságainak kérelmére, hiányosnak tekintetve e kérelmet.
19. 2005. július 27‑én a franciaországi brit összekötő tisztviselő kérte a kért információkat tartalmazó, új európai elfogatóparancs sürgős továbbítását. Mivel nem bocsátottak ki új elfogatóparancsot, az átadási kérelmet eredménytelennek tekintették.
20. 2007. február 15‑én háromévi szabadságvesztés‑büntetésre ítélte távollétében M. Westet a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság, Franciaország) büntetőtanácsa földrajzi térképeknek a Bibliothèque nationale de France‑ban elkövetett lopása miatt.
21. 2007. augusztus 31‑én a francia igazságügyi hatóság egy második, a Schengeni Információs Rendszerben 2007. szeptember 21‑én közzétett európai elfogatóparancsot (n° 0233123012) bocsátott ki M. West ellen a 2007. február 15‑én kihirdetett, büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet végrehajtása céljából történő átadása érdekében.
22. 2012. február 9‑én M. West külön meghatalmazással rendelkező ügyvédje fellebbezést nyújtott be a tribunal de grande instance de Paris büntetőtanácsának 2007. február 15‑i ítélete ellen. Következésképpen a tribunal de grande instance de Paris 2012. június 7‑ére tűzte ki a tárgyalást.
2. Finnország
23. 2001 áprilisában M. Westet 400 antik földrajzi térkép birtoklása miatt letartóztatták az Egyesült Királyságban, majd kiadták Finnországnak, ahol 2001. szeptember 4‑én 18 hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélték a Helsinki Egyetemen 2001 februárjában elkövetett térképlopás miatt.
24. 2002. május 31‑én a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság, Finnország) helybenhagyta a lopás miatt kiszabott 18 hónap szabadságvesztés‑büntetést.
25. 2009. december 9‑én a finn igazságügyi hatóságok kibocsátották M. West ellen az R01/3078. sz. európai elfogatóparancsot a 2002. május 31‑én kihirdetett büntetőítélet végrehajtása céljából történő átadása érdekében.
3. Magyarország
26. 2000. augusztus 16‑án, 17‑én és 18‑án M. West több nagy értékű, az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött XVII. századi atlaszt csonkított meg, kivágva azokból nyolc térképmetszetet.
27. 2010. április 1‑jén a Budai Központi Kerületi Bíróság (Magyarország) M. West ellen európai elfogatóparancsot bocsátott ki az átadása céljából.
28. 2011. július 5‑én a Budai Központi Kerületi Bíróság egy év, négy hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélte M. Westet a 2000. augusztus 16‑án, 17‑én és 18‑án elkövetett cselekmények miatt.
B – Az átadási eljárások
29. A főbb események megértésének megkönnyítése céljából a különböző átadási eljárások szintén tagállamonként kerülnek bemutatásra.
1. A Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságából Magyarországnak történő átadási eljárás
30. Az Egyesült Királyság igazságügyi hatóságai a magyar igazságügyi hatóságok által 2010. április 1‑jén kibocsátott elfogatóparancs alapján átadták M. Westet Magyarországnak az iratokban nem szereplő időpontban. Ezen elfogatóparancs végrehajtását nem kötötték semmilyen feltételhez.
2. A Magyarországtól a Finn Köztársaságnak történő további átadási eljárás
31. 2011. január 27‑én az illetékes magyar igazságügyi hatóság, a Fővárosi Bíróság (Magyarország) határozatot fogadott el, amelyben elrendelte M. West átadását a Finn Köztársaságnak a szabadulásától számított tíz napon belül, vagyis 2011. augusztus 29‑én.(6)
32. A kérdést előterjesztő bíróság, a Korkein oikeus (legfelsőbb bíróság, Finnország) kifejti, hogy noha ez a határozat tartalmazta, hogy M. West átadásának feltételei mind a Finn Köztársaság, mind pedig a Francia Köztársaság által benyújtott elfogatóparancs tekintetében teljesülnek, e bíróság azonban nem pontosította, hogy a Finn Köztársaságból át kell‑e adni ezt követően M. Westet a Francia Köztársaságnak.
33. 2011. szeptember 5‑én a Fővárosi Bíróság új határozatot fogadott el, amelyben rámutatott arra, hogy a 2011. január 27‑i határozatában nem vette figyelembe azt, hogy M. West Finn Köztársaságnak való átadása az Egyesült Királyság hozzájárulásától függ.
34. 2011. szeptember 9‑én az Egyesült Királyság illetékes igazságügyi hatósága utólagosan hozzájárult M. West Magyarországtól a Finn Köztársaságnak való átadásához. E hozzájárulást semmilyen feltételhez nem kötötték.
35. 2011. szeptember 15‑én Magyarország átadta M. Westet a Finn Köztársaságnak.
36. 2012. január 24‑én a finn ügyész levelet kapott a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól, amelyben tájékoztatták a 2011. január 27‑i határozatról. E levél pontosította, hogy a Fővárosi Bíróság úgy határozott, hogy „a finn eljárás befejezését követően az érintettet át kell adni a francia hatóságoknak”.
3. A Francia Köztársaságnak történő további átadásra irányuló eljárások
37. 2010. december 28‑án a magyar hatóságok üzenetet küldtek a francia hatóságoknak, amelyben tájékoztatták őket arról, hogy elrendelték M. Westnek az átadása céljából történő ideiglenes fogva tartását, és kérték az európai elfogatóparancs átadását.
38. 2010. december 30‑án a francia igazságügyi hatóságok megküldték a magyar igazságügyi hatóságoknak az európai elfogatóparancs francia nyelvű hiteles másolatát, majd 2011. január 7‑én a magyar nyelvű változatot.
39. 2011. március 4‑én a magyar hatóságok tájékoztatták a francia igazságügyi hatóságokat a 2011. január 27‑i határozatról. Az üzenet pontosította, hogy elrendelték M. West Francia Köztársaságnak, valamint a Finn Köztársaságnak való átadását, hogy M. Westet át kell adni a Francia Köztársaságnak a finnországi eljárás lezárultával, és hogy az átadás a Magyarországon folyamatban lévő eljárás miatt későbbre tolódik.
40. 2011. június 28‑án a magyar hatóságok M. West Francia Köztársaságnak való átadásához való hozzájárulás iránti kérelmet intéztek az Egyesült Királyság hatóságaihoz, amelyre nem kaptak választ.
41. 2011. november 7‑én a francia hatóságokat tájékoztatta a Finn Köztársaság, hogy M. Westet Finnországban tartják fogva, és hogy szabadulását 2012. április 29‑re tűzték ki.
42. 2012. február 9‑én a finn ügyész azzal a kérelemmel fordult a Helsingin käräjäoikeushoz (helsinki kerületi bíróság, Finnország), hogy M. Westet adják át a Francia Köztársaságnak, rámutatva arra, hogy Magyarország hozzájárult ezen átadáshoz.
43. 2012. február 17‑én a Helsingin käräjäoikeus határozatot fogadott el, amelyben M. West tiltakozása hiányában helyt adott az átadási kérelemnek. M. West fellebbezést nyújtott be e határozat ellen a Korkein oikeushoz.
III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a sürgős előzetes döntéshozatal iránti kérelem
44. E körülmények között a Korkein oikeus a 2012. április 24‑én hozott, a Bírósághoz ugyanazon a napon érkezett határozatában úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„A [2002/584] kerethatározat 28. cikke (2) bekezdésének alkalmazása során végrehajtó tagállamnak az a tagállam minősül‑e, amelyből valamely személyt európai elfogatóparancs alapján eredetileg átadtak egy másik tagállamnak, vagy ez a másik tagállam, amelyből a személyt harmadik tagállamnak adták át, és amelyet most a negyedik tagállamnak való további átadás végett keresnek meg? Vagy esetleg mindkét tagállam hozzájárulására szükség van?”
45. A Bírósághoz 2012. április 24‑én érkezett, ugyanazon a napon hozott külön határozatával a Korkein oikeus továbbá kérte, hogy a jelen ügyet az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikkében szereplő és a Bíróság eljárási szabályzatának 104b. cikkében szabályozott sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.
46. A Korkein oikeus e tekintetben kifejtette, hogy miután M. West letölti a Helsingin hovioikeus által 2002. május 31‑i kiszabott egy év, hat hónap szabadságvesztés‑büntetést, 2012. április 29‑én szabadul. Rámutatott azonban arra, hogy az ugyanazon a napon hozott határozatával elrendelte M. West fogva tartásának a meghosszabbítását. Mivel megfosztották a szabadságától, az általa felhívható jogbiztonságra tekintettel feltétlenül indokolt a sürgősségi eljárás.
47. 2012. május 3‑i határozatában a Bíróság (második tanács) úgy határozott, hogy helyt ad a sürgősségi előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek. Egyúttal a Bíróság alapokmányának 24. cikke és az eljárási szabályzatának 54a. cikke alapján felkérte a Francia Köztársaságot, Magyarországot és az Egyesült Királyságot bizonyos tájékoztatás megadására és bizonyos iratok benyújtására.
48. Írásbeli észrevételeket az alapügy alperese, a Finn Köztársaság, valamint az Európai Bizottság nyújtott be. A Francia Köztársaság, Magyarország és az Egyesült Királyság az előírt határidőn belül válaszolt a Bíróság által nekik feltett kérdésekre.
49. Az alapügy felperese és alperese, valamint a Finn Köztársaság és a Francia Köztársaság, továbbá a Bizottság szóban is előterjesztette észrevételeit a 2012. június 4‑én tartott tárgyaláson.
IV – Az észrevételek összefoglalása
50. A különböző felek által az írásbeli és/vagy a szóbeli észrevételeikben elfogadott álláspontok meglehetősen teljes képet nyújtanak az alapügyben felmerült kérdésre adható válaszokat illetően. Ezeket a következőkben röviden összefoglalom, azzal a pontosítással, hogy a javasolt megoldások azon végrehajtó tagállam vagy végrehajtó tagállamok meghatározására irányulnak (éppen ez a kérdés), amely vagy amelyek hozzájárulása a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdése értelmében vett további átadáshoz szükséges az alapügyhöz hasonló, az európai elfogatóparancsok több mint három – egyszer kibocsátó tagállamként, máskor pedig végrehajtó tagállamként eljáró – tagállamból álló láncolata által jellemzett helyzetben.
51. Az alapügy felperese úgy ítéli meg, hogy az egymás után következő mindegyik végrehajtó tagállamtól kérni kell a hozzájárulást valamely másik tagállamnak való további átadáshoz, ily módon Magyarország és az Egyesült Királyság hozzájárulása is szükséges.
52. Ezzel az állásponttal nagyrészt egyetért a Finn Köztársaság.
53. Az alapügy alperese kifejti, hogy mindig is úgy értelmezte a 2002/584 kerethatározatot és az annak átültetése céljából elfogadott finn jogot, hogy elegendő az utolsó átadást foganatosító végrehajtó tagállam hozzájárulása; minden olyan megoldás, amely valamennyi végrehajtó tagállam hozzájárulását megköveteli, csak további ellenőrzéseket vezet be, és csökkenti az európai elfogatóparancs rendszerének hatékonyságát és gyorsaságát.
54. A Francia Köztársaság továbbá azt állította a tárgyaláson, hogy mindegyik végrehajtó tagállamnak jogában kell állnia, hogy hozzájárulását adja a további átadáshoz, azzal a pontosítással azonban, hogy e hozzájárulás iránti kérelmet az egyes kibocsátó tagállamoknak azon egyetlen végrehajtó tagállamhoz kell intézniük, amellyel közvetlen kapcsolatokat tartanak fenn az európai elfogatóparancs révén. Következésképpen az alapügy körülményei között a Finn Köztársaságnak Magyarországtól kell hozzájárulást kérnie, és ez utóbbi tagállam köteles az Egyesült Királyság hozzájárulását kérni.
55. Végezetül a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a végrehajtó tagállamot úgy kell érteni, hogy az az utolsó végrehajtó tagállamra vonatkozik, ezen értelmezés ugyanis lehetővé teszi a tagállamok közötti kölcsönös elismerés és kölcsönös bizalom elvének megerősítését, megkönnyítve és meggyorsítva az igazságügyi együttműködésüket anélkül, hogy veszélyeztetné az érintett személy jogait.
V – Elemzés
A – Előzetes megjegyzések
56. Mindenekelőtt és annak kockázata mellett, hogy ismételnem kell önmagam, nagyon röviden, és ezúttal összefüggően fel kell állítani az események kronológiáját, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz szempontjából releváns tényállási elemeket kiemelve.
57. Az első európai elfogatóparancsot 2005. március 14‑én, Franciaországban bocsátották ki M. West ellen az 1999. október 26. és 2000. szeptember 5. között elkövetett cselekmények miatti ítélethozatal céljából történő átadása érdekében. Mivel az Egyesült Királyság az iratokban nem szereplő indokok alapján megtagadta ezen európai elfogatóparancs végrehajtását, M. West büntetőjogi felelősségét 2007. február 15‑én Franciaországban távollétében állapították meg. Következésképpen egy második európai elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene 2007. augusztus 31‑én, az e büntetés végrehajtása céljából történő átadása érdekében. Ezen elfogatóparancsot 2010. december 30‑án átadták Magyarországnak.
58. M. Westet 2001. április 14‑én letartóztatták az Egyesült Királyságban, majd kiadták Finnországnak, ahol 2001. szeptember 4‑én tizennyolc hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélték. E büntetést 2002. május 31‑én másodfokon helybenhagyták, azonban nem hajtották végre, mivel a jogi képviselője által a tárgyaláson adott tájékoztatás szerint M. West időközben elhagyta Finnországot. Csak 2009. december 9‑én, vagyis hét évvel később bocsátott ki a Finn Köztársaság európai elfogatóparancsot M. West ellen az e büntetés végrehajtása céljából történő átadása érdekében.
59. Ezt követően pedig Magyarország bocsátott ki 2010. április 1‑jén európai elfogatóparancsot M. Westnek a 2000. augusztus 16‑án, 17‑én és 18‑án elkövetett lopás miatti ítélethozatal céljából történő átadása érdekében. Mivel az Egyesült Királyság feltétel nélkül átadta M. Westet Magyarországnak, itt 2011. július 5‑én megállapították büntetőjogi felelősségét, és tizenhat hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélték. Miután Magyarország 2011. szeptember 15‑én átadta a Finn Köztársaságnak M. Westet, 2012. április 29‑én kellett volna szabadulnia, a kérdést előterjesztő bíróság azonban meghosszabbította a fogva tartását, amíg a Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásban meghozza a határozatát.
60. Különösen fel kell hívni a figyelmet az ekképp összefoglalt tényekből kitűnő több elemre.
61. Legelőször is nem vitatott, hogy az alapügyben szereplő helyzetben fennállnak a 2002/584 kerethatározat 28. cikke (2) bekezdésének alkalmazási feltételei, mivel azon európai elfogatóparancsot, amely alapján kérték M. Westnek a Finn Köztársaságból a Francia Köztársaság számára való átadását, Magyarországtól a Finn Köztársaságnak történő átadását, illetve még az Egyesült Királyságból Magyarországnak történő átadását megelőzően elkövetett bűncselekmény miatt bocsátották ki. Ugyanakkor kizárólag az Unió tagállamai érintettek a szóban forgó európai elfogatóparancsok láncolatában.
62. Az sem vitatott, hogy az Egyesült Királyság feltételek nélkül adta át M. Westet Magyarországnak, majd 2011. szeptember 9‑én hozzájárult a Finn Köztársaságnak való további átadáshoz, azonban nem járult hozzá a Francia Köztársaságnak való további átadásához. Az Egyesült Királyság e tekintetben kifejtette, hogy bár a Finn Köztársaság kérte a hozzájárulását a Francia Köztársaságnak való további átadáshoz, Magyarország azonban nem kérte azt. Nem derül ki az iratokból, hogy az Egyesült Királyság végrehajtó igazságügyi hatóságai – a 2002/584 kerethatározat 27. cikke (4) bekezdésének g) pontja alapján és az e kerethatározat 27. cikkének (3) bekezdésében meghatározott eljárás szerint – hozzájárultak a specialitás szabályáról M. West hátrányára való lemondáshoz ez utóbbi Magyarországnak való átadásakor, vagy a Finn Köztársaságnak való további átadásakor. Magyarország ezzel szemben hozzájárult ahhoz, hogy a Finn Köztársaság átadja M. Westet a Francia Köztársaságnak. M. West azonban ellenezte ezt az átadást, és pontosan arra hivatkozott a kérdést előterjesztő bíróság előtt, hogy az az Egyesült Királyság hozzájárulásához van kötve.
63. Végül nem vitatott, hogy két alkalommal előfordult, hogy valamely tagállam a 2002/584 kerethatározat 16. cikke értelmében vett több európai elfogatóparanccsal szembesült. Az Egyesült Királyságnak döntenie kellett, hogy M. Westet a Francia Köztársaságnak (2007. augusztus 31‑i európai elfogatóparancs), a Finn Köztársaságnak (2009. december 9‑i európai elfogatóparancs) vagy Magyarországnak (2010. április 1‑jei európai elfogatóparancs) adja‑e át. Miután az Egyesült Királyság 2010 áprilisában Magyarországnak adta át M. Westet, Magyarországnak arról kellett döntenie, hogy a Francia Köztársaság és a Finn Köztársaság által kibocsátott európai elfogatóparancsok alapján e két tagállam közül melyiknek adja tovább M. Westet. A Bíróság ugyanakkor nagyon kevés információval rendelkezik a két tagállam általi választás indokáról, viszont a jelen ügyben nem merült fel semmilyen kérdés a 2002/584 kerethatározat 16. cikkére vonatkozóan.
B – Az egyszerű eset: a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének rendszertani és célkutató értelmezése
64. A kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság előtt ismertetett, egymást követő átadások összetett rendszerének megfelelő megértése és az előbbi bíróság által feltett kérdés megválaszolása érdekében lényegében rendszertani és célkutató módszerrel kell elemezni a 2002/584 kerethatározat 28. cikkét az e rendelkezés által kifejezetten lefedett egyszerű esetben. Ebből a szempontból a rendszertani elemzésnek részletesen ki kell térnie a specialitás szabálya (e kerethatározat 27. cikke) és az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállam minden további átadáshoz való hozzájárulására vonatkozó szabály (az említett kerethatározat 28. cikke) által alkotott együttesre. A célkutató értelmezés során folyamatosan szem előtt kell tartani a 2002/584 kerethatározat alapvető célját, nevezetesen az alapvető jogokat és szabadságokat biztosító Unió igazságügyi térsége első „konkrét megvalósulásának” hatékony és gyors működését.
65. Mivel az európai elfogatóparancs rendszerében a 2002/584 kerethatározat 27. és 28. cikke a kiadatási jog két hagyományos elemét, a specialitás szabályát és annak velejáróját, a minden további átadás tilalmára vonatkozó szabályt tükrözi(7), az e cikkekben foglalt szabályokat az európai elfogatóparancs sajátos logikájához való „igazodás” jellemzi; az európai elfogatóparancs az igazságügyi együttműködés egyik, a nemzetközi jog klasszikus együttműködési viszonyainak felváltására hivatott(8) eszköze, amely a tagállamok közötti kölcsönös elismerés(9) és bizalom elvén(10) alapul, és az érintett személyek alapvető jogait biztosító(11) Unió által követett, a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése térségének létrehozására irányuló sajátos célhoz(12) igazodik.
66. Ehelyütt ki kell emelni, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban egyfelől az európai elfogatóparancs által a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés „sarokköveként”(13) létrehozott kölcsönös elismerésnek, és az abban foglalt átadási rendszer hatékony és gyors működése előmozdításának, másfelől az érintettek alapvető jogai és érdekei szigorú tiszteletben tartása – többek között az európai elfogatóparancsok végrehajtásának ellenőrzéséért felelős tagállami igazságügyi hatóságok által garantált – biztosításának kell a 2002/584 kerethatározat értelmezési vezérelvének lennie.(14)
67. A 2002/584 kerethatározat 28. cikke felállítja azt a szabályt, hogy az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállam hozzájárulása szükséges az említett európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy kibocsátó tagállam által a végrehajtó tagállamon kívüli más tagállamnak való minden további átadásához, ugyanakkor több kivételt is nevesít az említett elv alól, nevezetesen e 28. cikk (2) bekezdésének a), b) és c) pontjában; az utóbbi c) pont az említett kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének a) és e)–g) pontjában szereplő rendelkezésekre utal. E különböző rendelkezésekben legelőször is egyfelől a főszabály és a kivételek viszonylatában, másfelől az egyik rendelkezésben a másikra tett utalás viszonylatában kell a szükséges hozzájárulás indokát keresni.
68. A 2002/584 kerethatározat 27. és 28. cikkét, amely nem szerepelt a Bizottság eredeti javaslatában(15), (valamely személy európai elfogatóparancs alapján történő) átadás[ának] joghatásaira vonatkozó fejezetbe iktatták be, és szerkezeti kapcsolat(16), valamint megfogalmazásbeli közelség(17) áll fenn köztük. Nyilvánvaló megállapítás, hogy az említett 27. cikk valamennyi rendelkezésének szabályozására irányuló specialitás szabálya csak e cikk (2) bekezdésében jelenik meg, az (1) bekezdés a szabály alóli lehetséges kivételt ír elő. A 2002/584 kerethatározat 28. cikkének szerkezete még inkább meglepő, mivel az abban szereplő szabály „eltűnt” a jogalkotási eljárás során, hogy az egész rendelkezés csak implicit módon, a contrario censu mondja ki.(18)
69. Legelőször is arra kell felhívni a figyelmet, hogy a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (1) bekezdése és 28. cikkének (1) bekezdése – helye és tartalma alapján – nagy jelentőséggel bír, és az említett kerethatározaton belül nem hiányozhat a specialitás szabályának és annak velejárójának az értelmére gyakorolt hatása.
70. E két bekezdés előírja, hogy a tagállamok előzetesen értesíthetik a Tanácsot arról, hogy adott esetben hozzájárultak a specialitás szabályának alkalmazásáról való lemondáshoz (a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (1) bekezdése), vagy a végrehajtó tagállamon kívüli más tagállamnak való további átadáshoz (e kerethatározat 28. cikkének (1) bekezdése), azzal a pontosítással, hogy egyfelől e hozzájárulás vélelmezhetően kizárólag az ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolatokban vált ki joghatásokat, másfelől a végrehajtó igazságügyi hatóság a konkrét esetben még mindig rendelkezhet másképpen.
71. Feltételezhető, hogy az uniós jogalkotó a 2002/584 kerethatározat 27. és 28. cikkének elején szereplő ezen értesítési rendszer bevezetésével különösen ösztönző felhívást kívánt a tagállamokhoz intézni, hogy – a kölcsönös bizalom elvével tökéletes összhangban – nyilvánítsák ki kölcsönös hozzájárulásukat a specialitás szabálya és minden további átadás tilalmára vonatkozó szabály alkalmazásáról való lemondáshoz, azon védzáradékra figyelemmel, amely az érintett személyek jogai teljes körű tiszteletben tartásának biztosítása céljából lehetővé teszi a végrehajtó igazságügyi hatóság számára az esetenkénti döntést.
72. Bizonyos mértékben megerősíthető, hogy e bekezdések célja az, hogy a fent hivatkozott két vezérelvvel való tökéletes összhangban ezek legyenek a főszabályok. Mégsem ez a helyzet, mivel – amint a Bizottság az írásbeli észrevételeiben kiemelte – mindössze egy tagállam élt az e rendelkezésekben biztosított lehetőséggel. Márpedig mivel e rendelkezések kizárólag azon tagállamok között alkalmazhatók, amelyek egyaránt hozzájárulásukat adták, az abban szereplő intézkedések a jelentőségük ellenére – legalábbis jelenleg – hatástalanok.
73. A nemzetközi gyökerein túl, amelyekre nem szükséges itt kitérni(19), a 2002/584 kerethatározat 27. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten kimondott specialitás szabálya, és annak velejárója, az említett kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdésében implicit módon megfogalmazott, a végrehajtó tagállam minden további átadáshoz való hozzájárulására vonatkozó szabály – az európai elfogatóparancs rendszerében és a fent felidézett értelmezési vezérelvekre tekintettel – kifejezi az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállam különös kötelezettségeit az átadott(20) és az átadásának időpontjában a joghatósága alá helyezett személy jogainak és érdekeinek védelme terén, másfelől bizonyos ellenőrzést biztosít az átadott személy sorsa felett, amely egyébként társadalmi visszailleszkedési szerepet is betölt.(21)
74. E tekintetben nem téveszthető szem elől az, hogy az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállam az érintett személy szabadságát érintő drasztikus beavatkozásra kéri a végrehajtó tagállamot. E személy legalábbis a lakóhely végrehajtó tagállamon belüli szabad megválasztásához való joga gyakorlásának a felfüggesztését elszenvedi.(22) A 2002/584 kerethatározat 28. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő esetre figyelemmel, az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó és valamely másik tagállamnak átadott személy egyébként az eljárás végén – amikor szabadon bocsátják vagy kitölti a büntetését – általában(23) visszakapja az őt átadó tagállamba való „visszatérés jogát.”
75. Ezért határozza meg a végrehajtó tagállam joga az átadás feltételeit és annak a kibocsátó tagállambeli következményeit a 2002/584 kerethatározattal összhangban, így köztük a jelen esetben a további átadást. A specialitás szabálya a kibocsátó tagállam előjogait kizárólag az európai elfogatóparancs kibocsátását megalapozó bűncselekményekre korlátozza, a végrehajtó tagállam minden további átadáshoz való hozzájárulására vonatkozó szabály bizonyos mértékben megerősíti e korlátozást valamely konkrét esetben, amennyiben feltételhez köti az érintett személy kibocsátó tagállam által valamely harmadik tagállamnak való átadását.
76. Ezen ellenőrzés jelentőségét kiemeli a 2002/584 kerethatározat 28. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontja, mivel a végrehajtó tagállam egyfelől megtagadhatja az átadást az említett kerethatározat 3. vagy 4. cikkében szereplő okok miatt, vagy e hozzájárulást meg kell adnia, ha a bűncselekmény, amelyre vonatkozóan azt kérik, ugyanezen kerethatározat szerint is átadási kötelezettséget von maga után.
77. E tekintetben különös figyelmet kell fordítani a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának és 5. cikke 3. pontjának, amelyek bizonyos előjogokat biztosítanak a végrehajtó tagállam számára a saját állampolgárain kívüli lakosai tekintetében.(24)
78. A végrehajtó tagállam illetékes igazságügyi hatósága először is a nemzeti jog alapján és a 2002/584 kerethatározat 4. cikke 6. pontjának megfelelően megtagadhatja a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, ha ez az állam vállalja, hogy végrehajtja azt. A végrehajtó tagállam illetékes igazságügyi hatósága továbbá a nemzeti jog alapján és a 2002/584 kerethatározat 5. cikke 3. pontjának megfelelően ahhoz a feltételhez kötheti a személynek a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs alapján történő átadását, hogy az érintett személyt – meghallgatása után – visszaszállítják a végrehajtó tagállamba, hogy ott töltse le a kibocsátó tagállamban rá kiszabott szabadságvesztés‑büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést.
79. Kétségtelen, hogy a specialitás szabálya – a végrehajtó tagállam minden további átadáshoz való hozzájárulására vonatkozó szabályhoz hasonlóan – nem függ az európai elfogatóparancs alapján átadott személy állampolgárságától, tartózkodási helyétől, továbbá a lakóhelyétől sem.
80. Ugyanakkor e két szabály ezen, az átadás feltételei és következményei feletti ellenőrzés elemének minősül, amely ellenőrzést úgy kell értelmezni, mint amely széles értelemben véve azt a szerepet szolgálja, amelyet a végrehajtó tagállam játszhat az európai elfogatóparancs alapján átadott személynek az eljárás végén való társadalmi visszailleszkedésében.(25) E szerepet azonban – amint a lentiekben konkrétabban látni fogjuk – csak akkor kell betöltenie, ha az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy meghatározott mértékben bizonyíthatóan beilleszkedett az említett tagállam társadalmába.(26)
81. A végrehajtó tagállam minden további átadáshoz való hozzájárulására vonatkozó implicit szabály alóli kivételek teszik azonban lehetővé a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdésében szereplő rendelkezések értelmének és tartalmának teljes körű meghatározását.
82. A 2002/584 kerethatározat 28. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontjában, valamint utalással a kerethatározat 27. cikke (3) bekezdésének a) és e)–g) pontjában meghatározott kivételek mindegyike az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy vagy a végrehajtó tagállam által a specialitás kifejezett vagy implicit szabálya alóli kivétel alapján(27) adott közvetlen vagy közvetett hozzájárulás(28) meglétén alapul.
83. Először is, az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy maga is kifejezetten hozzájárulhat a további átadásához akár közvetlenül,(29) a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságai előtt, és e tagállam jogának megfelelően, akár közvetetten(30), ha korábban lemondott a specialitás szabályáról, ebben az esetben a 2002/584 kerethatározat 13. cikkének megfelelően a kibocsátó tagállamnak való átadása időpontjában a végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága előtt kifejezetten, vagy e kerethatározat 27. cikke (3) bekezdése f) pontjának megfelelően ezen átadást követően szintén kifejezetten, de a kibocsátó tagállam igazságügyi hatósága előtt és e tagállam jogának megfelelően.
84. Ezen esetekben az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy hozzájárul ahhoz, hogy átadják az említett elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak, a további átadás feltételeit pedig e tagállam joga szabályozza. A végrehajtó tagállam e személy irányában fennálló eredeti kötelezettsége az említett személy szándéka értelmében átszáll a kibocsátó tagállamra, amely a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdése alapján így „rendelkezhet” e személy harmadik tagállamnak való további átadásáról, ahogyan adott esetben az említett kerethatározat rendelkezéseit tiszteletben tartva ellenezheti is azt.
85. Másfelől az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállam igazságügyi hatóságának szintén – teljesen logikusan – közvetetten hozzá kell járulnia az érintett személy végrehajtó tagállamon kívüli más tagállamnak való további átadásához(31), amennyiben e személy hozzájárult a specialitás szabálya alkalmazásának mellőzéséhez.(32) Ebben az esetben ugyanis a végrehajtó tagállam átruházta az őt terhelő, az érintett személy irányában fennálló különleges kötelezettséget a kibocsátó tagállamra. Ez utóbbit nem köti többé a specialitás szabálya, és a saját joga alapján, valamint a 2002/584 kerethatározattal összhangban visszaszállíthatja az érintett személyt valamely harmadik tagállamba, vagy megtagadhatja annak visszaszállítását.
86. Végül a végrehajtó tagállam minden további átadáshoz való hozzájárulására vonatkozó szabály alóli utolsó kivétel az érintett személy önkéntes jelenléte a kibocsátó tagállam területén.(33) E kivétel értelmében az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamot nem köti a specialitás szabálya, és nem köteles a végrehajtó tagállam hozzájárulását kérni a további átadáshoz, ha az érintett személy negyvenöt napon keresztül nem hagyja el a területét(34), noha szabadon bocsátották, és joga lenne elhagyni azt vagy oda visszatérni. E körülmények között el kell fogadni, hogy e személy ezáltal hallgatólagosan elfogadta, hogy e tagállam joghatósága fenntartás nélkül kiterjedjen rá.(35)
87. Összegezve, a végrehajtó tagállam minden további átadáshoz való hozzájárulására vonatkozó követelménynek az olyan egyszerű esetben, amely a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten szerepel, lényegében az a célja, hogy lehetővé tegye e tagállam számára azt, hogy megőrizze ellenőrzését valamely személy másik tagállamnak való átadásának értelme és célja felett, különösen az átadás hatálya alá tartozó személy jogainak és szabadságainak tiszteletben tartását, valamint az abban elkerülhetetlenül megjelenő korlátozásokat első fokon biztosító tagállamként.
88. A feltételhez kötött átadás eseteit kivéve ezért írhatja felül az átadás hatálya alá tartozó személy bármikor a végrehajtó tagállam hozzájárulását, akár akaratának közvetlen vagy közvetett kifejezése útján, akár magatartása (akár rövid időtartamú önkéntes helyben lakás vagy visszatérés a kibocsátó tagállamba) révén. Ezáltal az érintett személy nemcsak „kizárja” a végrehajtó tagállam minden beavatkozását a további átadás eljárásába, hanem főként és elsősorban a kibocsátó tagállam oltalma alá helyezi magát, amelynek e szándék kinyilvánításakor kötelezettséget kell vállalnia e személy jogai és szabadságai tiszteletben tartásának biztosítása tekintetében.
89. Amennyiben elfogadható a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének ezen, egyszerű helyzetre adott értelmezése, viszonylag könnyen levezethető az e rendelkezésben kifejezetten nem szereplő, összetettebb helyzetben alkalmazott rendelkezés értelme.
C – A végrehajtó tagállam hozzájárulása összetett helyzetekben
1. Az európai elfogatóparancsok láncolatában szereplő valamennyi tagállam hozzájárulásának szükségességére vonatkozó állítás elutasítása
90. A 2002/584 kerethatározat 28. cikke (2) bekezdésének azon értelmezése, amely megköveteli az európai elfogatóparancsok láncolatában szereplő valamennyi tagállam hozzájárulását az érintett személynek az utolsó kibocsátó tagállam számára való további átadásához, nehezen volna összeegyeztethető a hatékonyság és a gyorsaság elvével, amely elveknek az európai elfogatóparancs működését kell jellemeznie.
91. Ezen értékelés attól függetlenül érvényes, hogy milyen részletes szabályok vonatkozhatnak a hozzájárulás iránti kérelmek megküldésére, így függetlenül attól, hogy az érintett kibocsátó tagállam köteles‑e egyszerre megküldeni a kérelmeket valamennyi egymás utáni végrehajtó tagállamnak, vagy egymást követően, először a kibocsátó tagállamnak kell határoznia az azon tagállamnak való további átadásról, amely átadta számára az érintett személyt, majd ez utóbbi tagállam köteles megküldeni annak, amely azt megelőzően átadta e személyt, és mindezt egészen az eredeti végrehajtó tagállamig, ahogyan azt a francia kormány a szóbeli észrevételeiben javasolta.
92. Ugyanis mindkét esetben először is lelassulna az átadási rendszer a 2002/584 kerethatározat 28. cikke (3) bekezdésének c) pontjában szereplő harmincnapos határidő ellenére, és főként súlyos veszélybe kerülne, ha minden végrehajtó tagállam megakadályozhatná a további átadást a 2002/584 kerethatározat 28. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján még akkor is, ha azt semmilyen jogi vagy társadalmi érdek nem igazolja.
93. Egyfelől ugyanis a különböző végrehajtó tagállamokat általában, elvileg köti a specialitás elve, aminek hiányában a 2002/584 kerethatározat 28. cikke (2) bekezdésének c) pontjában szereplő kivétel lenne alkalmazandó. Az előírt kivételek hatályán kívül csak azon végrehajtó tagállam hozzájárulása igazolható, amelynek a fent pontosított értelemben vett ellenőrzést kell gyakorolnia az érintett személy átadása felett. Továbbá, ha az európai elfogatóparancsok láncolatában szereplő mindegyik végrehajtó tagállam számára hozzájárulási jogot biztosítanánk minden további átadáshoz, ez – még ha összhangban is lenne a 2002/584 kerethatározattal – több nemzeti jog egyidejű alkalmazását jelentené, és megnyitná ezen átadás megakadályozásának számos lehetőségét, ami nagymértékben veszélyeztetné e rendszer hatékonyságát.
94. Másfelől – egészen különleges körülmények hiányában – ugyanazon személy irányában több végrehajtó tagállam nem vállalhat egyszerre különleges kötelezettséget a társadalmi visszailleszkedés tekintetében, ami igazolhatná a további átadáshoz való hozzájárulásuk szükségességét.
95. Összegezve úgy ítélem meg, hogy a 2002/584 kerethatározat 28. cikke nem értelmezhető úgy, mint amely engedélyezi az európai elfogatóparancs hatálya alá tartozó személy további átadása céljából szükséges hozzájárulás megtöbbszöröződését vagy akár annak megkétszereződését.
2. Azon végrehajtó tagállam meghatározása, amelynek hozzájárulását kell adnia minden további átadáshoz valamely összetett helyzetben
96. A fenti következtetés megfogalmazását követően magától értetődő, hogy az a végrehajtó tagállam, amelynek minden, a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdése értelmében vett további átadáshoz hozzájárulását kell adnia, kizárólag az a tagállam lehet, amely megfelel e hozzájárulás előbbiekben ismertetett logikájának.
97. E tagállam főszabály szerint az európai elfogatóparancsok láncolatában szereplő első végrehajtó tagállam, az eredeti vagy kezdeti végrehajtó tagállam, mivel ez az első tagállam, amely nem kibocsátó tagállam is egyben ebben a láncolatban, és így elméletileg vonatkozik rá a specialitás szabálya. Bizonyos mértékben ez utóbbi a szűk értelemben vett végrehajtó tagállam, amely az említett elfogatóparancsok hatálya alá tartozó személy felett teljes joghatóságot gyakorolhat, míg a láncolatban következő végrehajtó tagállamok rendelkezési joga megszűnik, ha ez utóbbiak gyakorolják a ius puniendit.
98. Ebből a szempontból az alapügy körülményei között főszabály szerint az Egyesült Királyság az egyedüli, amelytől hozzájárulást kellett kérni M. West Finn Köztársaságból a Francia Köztársaságnak való további átadásához. E megoldást megerősíti az a körülmény, hogy az első tagállam az, amellyel az érintett a legszorosabb kapcsolatot látszik fenntartani. Egyébként mivel az Egyesült Királyság – jóllehet utólagosan – hozzájárult M. West Magyarországtól a Finn Köztársaságnak való további átadásához, nehezen ismerhető fel, hogy mi igazolná azt, hogy szükség legyen Magyarország hozzájárulását kérni a Finn Köztársaságból a Francia Köztársaságnak való további átadásához.
99. Hozzá kell továbbá tenni, hogy az alapügy körülményei a „hozzájárulási jog” Egyesült Királyságról Magyarországra való átszállásának célszerűtlenségét látszanak bizonyítani. E körülményeket ugyanis azon lépések folyamatos sikertelensége jellemzi, amelyeket a Francia Köztársaság tett M. West Egyesült Királyságból való átadása érdekében.
100. Ezen érvelésnek nyilvánvalóan ugyanezek a következményei abban az esetben, amikor négynél több tagállam érintett; főszabály szerint a szűk értelemben vett végrehajtó tagállamnak kell a hozzájárulását adnia, és a közbenső tagállamok figyelmen kívül hagyhatók. Abban az esetben azonban, amikor négynél több tagállam érintett, és az európai elfogatóparancsok hatálya alá tartozó személy akár nyilatkozatával, akár magatartásával lemondott a szűk értelemben vett végrehajtó tagállam hozzájárulásáról, ennek logikusan azzal a következménnyel kell járnia, hogy az első kibocsátó tagállam az, amelynek a jelen esetben tehát a hozzájárulását kell adnia, kivéve azokat az eseteket, amikor a 2002/584 kerethatározat 28. cikkében szereplő valamelyik kivétel alkalmazandó.
101. E következtetés alapján a következő általánosan megfogalmazott szabály mondható ki:
„Az ugyanazon személyre vonatkozó, háromnál több tagállamot érintő európai elfogatóparancsok láncolata és egymást követő átadási kérelmek sora esetén a 2002/584 kerethatározat 28. cikkében a contrario sensu megkövetelt, a további átadáshoz való hozzájárulás kizárólag a fordított időrendi sorrend szerinti első tagállamtól kérhető, vagyis amely az érintett személyt anélkül adta át, hogy a fenti rendelkezések értelmében kérte volna az említett előzetes hozzájárulást.”
102. Mindazonáltal, mivel az alapügy körülményei között mindössze négy tagállam érintett, azt javaslom, hogy a Bíróság ennél egyszerűbben azt mondja ki, hogy a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben, ha szükséges – vagyis feltételezve azt, hogy a körülmények nem tartoznak az e rendelkezésben pontosan megállapított valamely kivétel alá –, egyedül az elfogatóparancsok láncolatában szereplő első végrehajtó tagállam hozzájárulását kell kérni az érintett személy bármely más kibocsátó tagállamnak való minden további átadásához, a következő végrehajtó tagállamok hozzájárulását tehát nem.
103. Ezen belül úgy ítélem meg, hogy az alapügy körülményei között, és amennyiben a 2002/584 kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdésében szereplő egyik kivétel sem alkalmazható, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megállapítania, egyedül az Egyesült Királyság hozzájárulása tekinthető szükségesnek ahhoz, hogy a Finn Köztársaság átadja M. Westet a Francia Köztársaságnak, Magyarország hozzájárulása nem szükséges, és nem is kívánatos, azzal a pontosítással, hogy a Finn Köztársaságnak kell megtennie e hozzájárulás megszerzéséhez szükséges lépéseket.
VI – Végkövetkeztetések
104. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Korkein oikeus által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre:
A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB kerethatározat 28. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben, ha szükséges – vagyis feltételezve azt, hogy a körülmények nem tartoznak az e rendelkezésben pontosan megállapított valamely kivétel alá –, egyedül az elfogatóparancsok láncolatában szereplő első végrehajtó tagállam hozzájárulását kell kérni az érintett személy bármely más kibocsátó tagállamnak való minden további átadásához, a következő végrehajtó tagállamok hozzájárulását tehát nem.