A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (tizedik tanács)
2018. július 11.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Adózás – Hozzáadottérték‑adó – 2006/112/EK irányelv – A 311. cikk (1) bekezdésének 1. pontja – Használt cikkekre vonatkozó különös szabályozás – A »használt cikkek« fogalma – Nemesfémet vagy drágakövet tartalmazó, kereskedő által továbbértékesített termékek – Az említett termékek értékesítést követő átalakítása – Nemesfém vagy drágakő kinyerése – A »nemesfém vagy drágakő« fogalma”
A C‑154/17. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Augstākā tiesa (legfelsőbb bíróság, Lettország) a Bírósághoz 2017. március 27‑én érkezett, 2017. március 21‑i határozatával terjesztett elő
a SIA „E LATS”
és
a Valsts ieņēmumu dienests
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (tizedik tanács),
tagjai: E. Levits tanácselnök, A. Borg Barthet és F. Biltgen (előadó) bírák,
főtanácsnok: M. Bobek,
hivatalvezető: M. Aleksejev tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2018. január 25‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a SIA „E LATS” képviseletében Ņ Podvinska advokāte és J. Lagzdiņš advokāts,
– a lett kormány képviseletében I. Kucina és J. Davidoviča, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében L. Lozano Palacios és E. Kalniņš, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2018. április 10‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o.; HL 2015. L 323., 31. o.; a továbbiakban: héairányelv) 311. cikke (1) bekezdése 1. pontjának az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a SIA „E LATS” (a továbbiakban: E LATS) és a Valsts ieņēmumu dienests (adóhatóság, Lettország) között a hozzáadottérték‑adó (héa) megfizetése, konkrétabban a különbözet szerinti adószabályozásnak a többek között aranyból, ezüstből és drágakövekből álló termékek eladására való alkalmazhatósága tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A héairányelv (51) preambulumbekezdése így szól:
„A kettős adóztatás és az adóalanyok közti verseny torzulásának elkerülése érdekében egy közösségi szintű szabályozást kell bevezetni a használt cikkek, műalkotások, régiségek és gyűjteménydarabok adóztatására vonatkozóan.”
4 Ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében:
„A közös HÉA‑rendszer alapelve, hogy a termékekre és szolgáltatásokra az ezek árával pontosan arányban álló általános fogyasztási adó kerüljön alkalmazásra, függetlenül a termelési és értékesítési folyamatban az adófizetési kötelezettség keletkezését megelőző ügyletek számától.
A HÉA‑t minden ügylet esetében a termékek vagy szolgáltatások ára alapján, az adott termékekre vagy szolgáltatásokra alkalmazandó adómérték szerint kell kiszámítani, és a különböző költségelemek által közvetlenül viselt adóösszeg levonását követően kell felszámítani.
[….]”
5 A héairányelv „Különös szabályozások” című XII. címében szerepel a „Használt cikkekre, műalkotásokra, gyűjteménydarabokra és régiségekre vonatkozó különös szabályozás” című 4. fejezet, amelyet ezen irányelv 311–343. cikke alkot.
6 A héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. és 5. pontja értelmében:
„E fejezet alkalmazásában, és az egyéb közösségi rendelkezések sérelme nélkül:
1. »használt cikkek«: olyan ingóságok, amelyek aktuális vagy felújítás utáni állapotukban alkalmasak további használatra, de nem műalkotások, gyűjteménydarabok vagy régiségek, és anyaguk nem a tagállamok által meghatározott nemesfém vagy drágakő;
[…]
5. »használtcikk‑kereskedő«: olyan adóalany, aki gazdasági tevékenysége során viszonteladás céljából használt cikkeket, műalkotásokat, gyűjteménydarabokat vagy régiségeket szerez be, használ fel vállalkozása számára, illetve importál, függetlenül attól, hogy az adóalany a maga nevében vagy kereskedelmi jutalékot biztosító szerződés alapján más személy képviseletében jár el”.
A lett jog
7 A Pievienotās vērtības nodokļa likums (a hozzáadottérték‑adóról szóló törvény, a továbbiakban: héatörvény) 138. cikke a használt cikkekkel, műalkotásokkal, gyűjteménydarabokkal vagy régiségekkel kapcsolatos ügyletekre alkalmazandó különös héaszabályozást vezet be Lettországban, amely szabályozásnak a többek között a héairányelv 311. cikkében foglalt különös héaszabályozás belső jogba való átültetését kell biztosítania.
8 A lett jogalkotó a használt cikkeket olyan használt vagyontárgyakként határozta meg, amelyek aktuális vagy felújítás utáni állapotukban alkalmasak további használatra, és amelyek nem műalkotások, gyűjteménydarabok vagy régiségek, sem pedig nemesfémek vagy drágakövek. A használt cikk fogalma alá tartoznak azonban a nemesfémet vagy drágakövet tartalmazó tárgyak, ha a héatörvény 138. cikkének (4) bekezdése szerinti eladó azokat kereskedőnek értékesíti, vagy arra átruházza.
9 A Ministru kabineta 2013. gada 3. janvāra noteikumi Nr. 17 „Pievienotās vērtības nodokļa likuma normu piemērošanas kārtība un atsevišķas prasības pievienotās vērtības nodokļa maksāšanai un administrēšanai” (a héatörvény rendelkezései alkalmazásának eljárására és a hozzáadottérték‑adó megfizetésére és nyilvántartására irányadó feltételekre vonatkozó, 2013. január 3‑i 17. sz. minisztertanácsi rendelet) 183. és 184. cikke értelmében nemesfémet és drágakövet tartalmazó tárgynak tekintendők azon termékek, amelyek a tényállás megvalósulásának időpontjában hatályos Kombinált Nómenklatúra 71., 82., 83., 90. vagy 96. árucsoportjának felelnek meg. Ezen árucsoportok tartalmazzák többek között a gyűrűket, karkötőket, nyakláncokat, melltűket, fülbevalókat, óraláncokat és függelékeket.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10 Az „E LATS” héaalany társaság. Nem héaalany magánszemélyeknek kínál kölcsönöket, amelyekért zálogba vesz nemesfémet, valamint aranyat és/vagy ezüstöt tartalmazó tárgyakat, mint például láncokat, függelékeket, gyűrűket, jegygyűrűket, étkészleteket vagy fogászati anyagokat.
11 Az E LATS a ki nem váltott zálogtárgyakat továbbértékesítette más – héakötelezett – kereskedőknek, azokat típusuk és tisztaságuk alapján osztályozva. Az E LATS ezen ügyleteknél különös héaszabályozást alkalmazott, valamint csak a nemesfémtárgyak beszerzési ára és eladási ára közötti különbség alapján fizette meg a héát.
12 Az adóhatóság héaellenőrzést végzett az E LATS‑nál, és megállapította, hogy ez utóbbi nemesfémtárgyakat törmelékként, nem pedig használt cikként értékesítette tovább. Miután megállapította, hogy ilyen körülmények között a héatörvény 138. cikkében előírt különös héaszabályozás nem alkalmazható, az adóhatóság további héa megfizetésére kötelezte az E LATS‑ot.
13 Az E LATS által e határozattal szemben benyújtott keresetet az Administratīvā apgabaltiesa (regionális közigazgatási bíróság, Lettország) elutasította amiatt, hogy az E LATS az arany és ezüst árucikkeket törmelékként, nem pedig használt cikként értékesítette tovább, és így nem megalapozottan alkalmazta a héatörvény 138. cikkében foglalt, különbözet szerinti szabályozást.
14 Az Augstākā tiesa (legfelsőbb bíróság, Lettország) elé terjesztett felülvizsgálati kérelmének alátámasztására az E LATS többek között azzal érvelt, hogy a különbözet szerinti szabályozás alkalmazása nem függhet attól, hogy tudta‑e, hogy a vevő miként fogja felhasználni az értékesített termékeket, vagyis hogy továbbértékesíti vagy átalakítja‑e azokat, és nem logikus azon megállapítás, miszerint az ékszerek összegyűjtésének eredményeképpen a „használt cikkeket” „törmelékké” kell minősíteni.
15 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alapeljárás tárgyát képező termékek, amelyeket kizárólag a bennük található nemesfém és drágakő kinyerése céljából értékesítenek, nem a héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontjában szereplő „használt cikkek” fogalma, hanem az e rendelkezésben foglalt „nemesfém és drágakő” fogalma alá tartoznak. Véleménye szerint e rendelkezés e tekintetben nem biztosít mérlegelési jogkört a tagállamok számára. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság szerint a Bíróság az említett rendelkezés ilyen értelmezéséről még nem határozott, és e rendelkezés értelmezése döntő jelentőségű az ügy elbírálása szempontjából.
16 E körülmények között az Augstākā tiesa (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontját, hogy használt cikkeknek tekinthetők a valamely kereskedő által megszerzett egyes olyan használt árucikkek, amelyek (a jelen ügyhöz hasonlóan) nemesfémet vagy drágakövet tartalmaznak, és amelyeket elsősorban a bennük található nemesfémek vagy drágakövek kinyerése céljából értékesítenek tovább?
2) Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén a különös szabályozás alkalmazásának korlátozása szempontjából releváns‑e az, hogy a kereskedő ismeri a későbbi vevőnek a használt árucikkekben lévő nemesfém vagy drágakő kinyerésére irányuló szándékát, vagy az ügylet objektív jellemzői minősülnek relevánsnak (a termékek mennyisége, az ügyletben részt vevő másik fél jogállása stb.)?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
17 Az együttesen vizsgálandó két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a „használt cikkek” fogalma magában foglalja a nemesfémet vagy drágakövet tartalmazó olyan használt cikkeket, amelyeket e fém vagy kő kinyerése céljából értékesítenek tovább.
18 A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi, ideértve különösen e szabályozás keletkezését (2018. április 17‑i Egenberger ítélet, C‑414/16, EU:C:2018:257, 44. pont).
19 Először is a héairányelv 311. cikke (1) bekezdése 1. pontjának szövegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében a „használt cikkek” „olyan ingóságok, amelyek aktuális vagy felújítás utáni állapotukban alkalmasak további használatra, de nem műalkotások, gyűjteménydarabok vagy régiségek, és anyaguk nem a tagállamok által meghatározott nemesfém vagy drágakő”.
20 Ebből következően annak érdekében, hogy e rendelkezés értelmében használt cikknek legyen tekinthető, valamely terméknek több feltételnek is meg kell felelnie, nevezetesen először is ingóságnak kell lennie, ezenkívül aktuális vagy felújítás utáni állapotában alkalmasnak kell lennie további használatra, végül ne tartozzon a műalkotások, gyűjteménydarabok vagy régiségek kategóriájába, és anyaga ne nemesfém vagy drágakő legyen.
21 Ami az első és a második feltételt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy a héairányelv 311. cikke (1) bekezdése 1. pontjának értelmében vett „használt cikkek” fogalma nem zárja ki az aktuális vagy felújítás utáni állapotukban további használatra alkalmas olyan ingóságokat, amelyek valamely olyan másik ingóságból származnak, amelybe azokat annak alkotórészeként beépítették, és a „használt cikk” minősítés kizárólag azt követeli meg, hogy a használt cikk megőrizze azon rendeltetését, amellyel új korában rendelkezett, és ezen okból aktuális állapotában vagy felújítás után újra lehessen hasznosítani (lásd ebben az értelemben: 2017. január 18‑i Sjelle Autogenbrug, C‑471/15, EU:C:2017:20, 31. és 32. pont).
22 A harmadik feltétellel kapcsolatban rá kell mutatni, hogy bár igaz, hogy a héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében a műalkotások, gyűjteménydarabok vagy régiségek nem minősülhetnek „használt cikkeknek”, e tárgyak – a nemesfémtől vagy drágakőtől eltérően – az használtcikk‑kereskedő által elért különbözet szerinti adószabályozás hatálya alá tartozhatnak, amely a héairányelv általános rendszerétől eltérő szabályozást képez (lásd ebben az értelemben: 2017. május 18‑i Litdana ítélet, C‑624/15, EU:C:2017:389, 24. pont).
23 Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontja kifejezetten említi a nemesfémet és drágakövet önmagukban, viszont nem tartalmaz kifejezett utalást az ugyanezen rendelkezés értelmében véve nemesfémet vagy drágakövet tartalmazó és „további használatra” alkalmas tárgyakra, ahogyan e rendelkezést a Bíróság értelmezi.
24 Ami másodszor a héairányelv 311. cikke (1) bekezdése 1. pontjának szövegkörnyezetét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e 311. cikk a héairányelv használt cikkekre, műalkotásokra, gyűjteménydarabokra és régiségekre vonatkozó különös szabályozást tartalmazó 4. fejezetének „Fogalommeghatározások” címet viselő 1. szakaszának egyetlen cikke, e különös szabályozások pedig eltérnek a héairányelv általános rendszerétől, és így azok csak addig a mértékig alkalmazhatók, amíg az az általuk kitűzött cél eléréséhez szükséges (lásd ebben az értelemben: 2005. december 8‑i Jyske Finans ítélet, C‑280/04, EU:C:2005:753, 35. pont).
25 Márpedig, mivel az említett 4. fejezet egyetlen rendelkezése sem vonatkozik a nemesfémre vagy drágakőre, sem pedig az ilyen fémet vagy követ tartalmazó tárgyakra, a héairányelv 311. cikke (1) bekezdése 1. pontjának szövegkörnyezetéből nem lehet arra következtetni, hogy a nemesfémből és/vagy drágakőből álló tárgyak mennyiben tartozhatnak az e rendelkezés értelmében vett „használt cikkek” fogalma alá.
26 Így harmadszor a héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontjában kitűzött célra kell hivatkozni.
27 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelkezés a különbözet szerinti szabályozásban alkalmazandó fogalmakat tartalmazza, és a héairányelv (51) preambulumbekezdéséből következik, hogy a különbözet szerinti szabályozás célja a kettős adóztatás és a használt cikkek, műalkotások, gyűjteménydarabok és régiségek piacán jelen lévő adóalanyok között folyó verseny torzulásainak elkerülése (2017. május 18‑i Litdana ítélet, C‑624/15, EU:C:2017:389, 25. pont).
28 Ezentúl, ahogy azt a főtanácsnok az indítványa 49–55. pontjában megállapította, a nemesfém vagy drágakő különbözet szerinti szabályozás hatálya alóli kizárása azzal kapcsolatos, a nemesfémnek és drágakőnek tulajdonítandó érték nem kizárólag a más termékek előállítására szolgáló nyersanyagként történő használhatóságából következik, hanem az alapvetően a neki tulajdonítható belső értékük függvénye. Így anélkül, hogy szükséges lenne azokat belefoglalni valamely sajátos rendeltetésű termékbe, vagy azokká átalakítani, az ilyen fémnek és kőnek saját rendeltetése van, mégpedig a nemesfém‑ vagy drágakőpiacon elérhető pénzügyi érték képviselete. Ezenkívül e belső érték nem vész el, mivel az említett fém és kő több ízben újrahasznosítható amiatt, hogy ezen anyagok értékük megtartása mellett könnyen kinyerhetők és átalakíthatók.
29 Végül a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó‑rendszer: egységes adóalap‑megállapításról szóló, 1977. május 17‑i 77/388/EGK tanácsi irányelvbe (HL 1977. L. 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.) a 26a. cikket – amelynek szövege megegyezik a héairányelv 311. cikke (1) bekezdése 1. pontjának szövegével –beillesztő, a közös hozzáadottértékadó‑rendszer kiegészítéséről és a 77/388/EGK irányelv módosításáról – használt cikkekre, művészeti tárgyakra, gyűjteménydarabokra és régiségekre vonatkozó különös rendelkezések – szóló, 1994. február 14‑i 94/5/EK tanácsi irányelv (HL 1994. L 60, 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 255. o.) keletkezéséből kitűnik, hogy a jogalkotó a nemesfémet vagy drágakövet tartalmazó tárgyakat bizonyos mértékben a különbözet szerinti szabályozás alá kívánta vonni.
30 Az Európai Bizottság az irányelvjavaslatában (COM(88) 846 végleges) azt irányozta elő, hogy az említett szabályozás alá tartozzanak „az aranyból, illetve más nemesfémből vagy drágakővel készült […] tárgyak, ha az e tárgyban található anyagok értéke nem haladja meg az e tárgyak értékesítési árának 50%‑át”, megkülönböztetve így egyrészt a nemesfémet és drágakövet, másrészt az ezen anyagokból álló tárgyakat, mint például az ékszereket.
31 Mindazonáltal, ahogyan azt a főtanácsnok az indítványa 45–48. pontjában megállapította, a 77/388 hatodik irányelv 26a. cikk végleges változatában egyáltalán nem szerepel a nemesfémet vagy drágakövet tartalmazó tárgyakra vonatkozó utalás, és különbözet szerinti szabályozás hatálya alól csupán a „nemesfém és drágakő” önmagában van kizárva, annak meghatározása pedig, hogy mit kell „nemesfém és drágakő” alatt érteni, a tagállamok feladata.
32 Márpedig, jóllehet az uniós jogalkotó így a tagállamoknál hagyta azon hatáskört, hogy meghatározzák a „nemesfém vagy drágakő” fogalmát, az ilyen fogalommeghatározási hatáskör korlátját – a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint – nem csupán az uniós jogalkotó által bevezetett eltérésre alkalmazott fogalmak sérelmének tilalma – olyan tág meghatározás elfogadásával, amely megfosztaná a „használt cikkek” fogalmát annak tartalmától – (lásd ebben az értelemben: 2007. június 28‑i JP Morgan Fleming Claverhouse Investment Trust et The Association of Investment Trust Companies ítélet, C‑363/05, EU:C:2007:391, 21. pont; 2014. március 13‑i ATP PensionService ítélet, C‑464/12, EU:C:2014:139, 41. pont), hanem a héairányelvben kitűzött célok és a közös héarendszer lényegéből következő adósemlegesség elve sérelmének tilalma is jelenti (lásd ebben az értelemben: 2014. március 13‑i ATP PensionService ítélet, C‑464/12, EU:C:2014:139, 42. pont).
33 Következésképpen az ilyen fémből vagy kőből álló tárgynak ahhoz, hogy a héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében vett és esetlegesen a különbözet szerinti különös szabályozásban hatálya alá kerülő „használt cikkek” kategóriájába, ne pedig a „nemesfém vagy drágakő” e szabályozásból kizárt kategóriájába tartozhasson, olyan rendeltetésűnek kell lennie, amely eltér az őt alkotó anyagokban rejlő rendeltetéstől, e rendeltetését meg kell őriznie és az aktuális vagy felújítás utáni állapotában további használatra alkalmasnak kell lennie.
34 Ezzel szemben, ahogy azt a főtanácsnok indítványának 72. pontjában megjegyezte, ha valamely tárgynak nincs az őt alkotó anyagokban rejlő rendeltetéstől eltérő rendeltetése, vagy nem alkalmas ilyen egyéb rendeltetésre, a szóban forgó tárgy nem tartozhat a különbözet szerinti különös szabályozás hatálya alá, mivel nem marad a saját gazdasági körforgásában, és kizárólag úgy hasznosul, hogy új tárggyá alakítják át, amely új gazdasági körforgásba kerül, így a különbözet szerinti szabályozás bevezetését indokoló kettős adóztatási kockázat megszűnik.
35 Az annak meghatározásához figyelembe veendő tényezők között, hogy adott esetben a továbbértékesített termék a „használt cikkek” vagy a „nemesfém és drágakő” kategóriájába tartozik‑e, minden olyan objektív körülmény szerepel, amelyek között a továbbértékesítési ügylet lezajlott. Amint az ugyanis a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a héairányelv által használt fogalmak objektív jellegűek, és az érintett ügyletek céljától és eredményétől függetlenül alkalmazandók (lásd ebben az értelemben: 2006. július 6‑i Kittel és Recolta Recycling ítélet, C‑439/04 és C‑440/04, EU:C:2006:446, 41. pont).
36 Így az olyan tényezők figyelembevétele, mint az ügyletben részt vevő adóalany szándékai kivételes esetektől eltekintve ellentétes lenne a közös héarendszernek a jogbiztonság szavatolásához, valamint ahhoz fűződő céljával, hogy az érintett ügyletek objektív jellegének figyelembevételével elő kell segíteni a héa alkalmazásával kapcsolatos intézkedéseket (2006. július 6‑i Kittel és Recolta Recycling ítélet, C‑439/04 és C‑440/04, EU:C:2006:446, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37 Ezzel szemben, ahogy azt a főtanácsnok az indítványa 78. és 82. pontjában megállapította, érvényesen figyelembe vehető objektív jellemzőknek minősülnek az olyan tényezők, mint a szóban forgó árucikkek bemutatása, ezen árucikkek értéke meghatározásának módszerei, a számlázás módja, vagyis hogy kimérve (bruttó/súly) vagy darabonként történt.
38 E tekintetben hozzá kell tenni, hogy mivel a különbözetre vonatkozó szabályozás alapján meghatározott adóalapnak olyan könyvvitelből kell kitűnnie, amely lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy fennáll‑e ezen rendszer alkalmazásának valamennyi feltétele (2017. január 18‑i Sjelle Autogenbrug ítélet, C‑471/15, EU:C:2017:20, 43. pont), a használtcikk‑kereskedő könyvvitele és az ahhoz csatolt számlák kivételes esetektől eltekintve objektív információval szolgálhatnak a szóban forgó ügyletről és az értékesített termékekről.
39 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a héairányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a „használt cikkek” fogalma nem foglalja magában a nemesfémet vagy drágakövet tartalmazó használt cikkeket, ha ezen árucikkek már nem alkalmasak arra, hogy eredeti rendeltetésüket betöltsék, és csak az e fémben és kőben rejlő rendeltetéseket őrizték meg, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia az adott ügy releváns objektív körülményeinek összességét figyelembe véve.
A költségekről
40 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott:
A közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv 311. cikke (1) bekezdésének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a „használt cikkek” fogalma nem foglalja magában a nemesfémet vagy drágakövet tartalmazó használt cikkeket, ha ezen árucikkek már nem alkalmasak arra, hogy eredeti rendeltetésüket betöltsék, és csak az e fémben és kőben rejlő rendeltetéseket őrizték meg, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia az adott ügy releváns objektív körülményeinek összességét figyelembe véve.
Aláírások