EVGENI TANCHEV

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2018. június 28.(1)

C‑216/18. PPU. sz. ügy

Minister for Justice and Equality

kontra

LM

(az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai)

(a High Court [felsőbíróság, Írország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – Európai elfogatóparancs – A végrehajtás megtagadásának okai – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 47. cikk – A tisztességes eljáráshoz való jog – Jogállamiság – EUSZ 7. cikk – A Bizottság indokolással ellátott javaslata, amelyben arra hívja fel a Tanácsot, hogy állapítsa meg, fennáll‑e az egyértelmű veszélye annak, hogy a Lengyel Köztársaság súlyosan megsérti az EUSZ 2. cikkben említett értékek egyikét”

Tartalomjegyzék

I. Bevezetés

II. Jogi háttér

A. Az uniós jog

1. A Charta

2. Az Európai Unióról szóló szerződés

3. A kerethatározat

B. Az ír jog

III. A tényállás és az alapeljárás

IV. Elemzés

A. Az elfogadhatóságról

B. Az ügy érdeméről

1. Előzetes észrevételek

2. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

a) A Charta 47. cikk második bekezdése – nem pedig 4. cikke – megsértésének valós veszélye indokolhatjae az európai elfogatóparancs végrehajtásának felfüggesztését?

b) A Charta 47. cikke második bekezdésének bármely megsértése, annak súlyosságától függetlenül, az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztását eredményezie?

1) Bevezetés

2) Az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadására vonatkozó feltétel

3) Az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának jellemzése a bíróságok függetlenségének szempontjából

c) Meg kelle állapítania a végrehajtó igazságügyi hatóságnak, hogy az érintett személyt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának veszélye fenyegeti?

1) Bevezetés és a felek észrevételei

2) Az egyedi vizsgálat követelménye

3) Hogyan igazolható, hogy az érintett személyt a kibocsátási tagállamban az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fenyegeti?

3. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

V. Végkövetkeztetés

I.      Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a lengyel igazságszolgáltatási rendszer azon átalakításához, illetve reformjaihoz kapcsolódik,(2) melynek nyomán az Európai Bizottság 2017. december 20‑án indokolással ellátott javaslatot fogadott el, arra kérve fel az Európai Unió Tanácsát, hogy az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése alapján állapítsa meg, fennáll‑e az egyértelmű veszélye annak, hogy Lengyelország súlyosan megsérti az EUSZ 2. cikkben szereplő közös tagállami értékek egyikét, a jogállamiságot(3) (a továbbiakban: a Bizottság indokolással ellátott javaslata).

2.        Az EUSZ 7. cikkben szabályozott eljárás, amennyiben azt végigviszik, vagyis azzal zárul, hogy az Európai Tanács megállapítja, hogy az adott tagállam súlyosan és tartósan megsérti az EUSZ 2. cikkben szereplő közös tagállami értékeket, lehetővé teszi azt, hogy a Szerződések által e tagállamnak biztosított egyes jogokat felfüggesszék. Ilyen eljárás nemcsak, hogy nem zajlott le, de még soha nem indult. A Bizottság indokolással ellátott javaslata az első ilyen irányú kezdeményezés, és a Tanács ez idáig nem fogadta el azt a határozatot, amelynek elfogadására e javaslat felhívta.

3.        A jelen ügyben L. M.‑mel, az alapeljárás alperesével szemben három európai elfogatóparancsot bocsátottak ki lengyel bíróságok a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal(4) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat(5) alapján (a továbbiakban: kerethatározat). L. M. azt állítja, hogy a lengyel jogrendszer reformja miatt – amint az a Bizottság indokolással ellátott javaslatában kifejtett elemzéséből is kitűnik –, fennáll a valós veszélye annak, hogy e tagállamban nem tisztességes eljárást folytatnak le vele szemben, és arra hivatkozik, hogy e veszély fennállása akadálya annak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság átadja őt a lengyel hatóságoknak.

4.        Márpedig a kölcsönös elismerés elve értelmében a tagállamoknak minden európai elfogatóparancsot végre kell hajtaniuk.(6) A végrehajtó igazságügyi hatóság kizárólag a kerethatározat végrehajtás megtagadásának kötelező okait taxatíve felsoroló 3. cikkében, vagy a végrehajtás megtagadásának mérlegelhető okait taxatíve felsoroló 4. és 4a. cikkében előírt esetekben tagadhatja meg az ilyen elfogatóparancs végrehajtását.(7)

5.        Ugyanakkor a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 98. pont) a Bíróság kimondta, hogy amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személy tekintetében fennáll az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 4. cikke értelmében az embertelen vagy megalázó bánásmódban részesítés valós veszélye, ezen elfogatóparancs végrehajtását el kell halasztani. E következtetés megtétele során a Bíróság egyrészt a 2014. december 18‑i 2/13 véleményére (az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása) (EU:C:2014:2454, 191. pont) támaszkodik, amelyben elismerte, hogy „kivételes körülmények” között a kölcsönös elismerés és a kölcsönös bizalom elve korlátozható, másrészt a kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdésére, amelynek értelmében a kerethatározat „nem érinti a[z] [többek között a Charta által biztosított] alapvető jogok […] tiszteletben tartásának a kötelezettségét”(8).

6.        Mindazonáltal a Bíróság az említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben gondoskodik arról, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztásához olyan keretszabályokat fűzzön, amelyek a végrehajtó igazságügyi hatóságtól egy kétlépéses vizsgálat lefolytatását követelik meg.

7.        Először is, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell állapítania, hogy a kibocsátó tagállamban embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélye áll fenn „akár bizonyos csoportokat, akár bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintően – a rendszerszerű vagy általánossá vált [zavarból]” adódóan.(9) Az ilyen „zavarok” megállapítása érdekében „a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülményekre vonatkozó objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatokra” kell támaszkodnia, többek között „nemzetközi bírósági határozatok[ra], így az [Emberi Jogok Európai Bíróságának] ítéletei[re], a kibocsátó tagállam bírósági határozatai[ra], valamint az Európai Tanács szervezetei által elfogadott vagy az Egyesült Nemzetek rendszeréből eredő határozatok[ra], jelentések[re] és más dokumentumok[ra]”(10).

8.        Másodszor, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell bizonyosodnia afelől, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy az előző pontban ismertetett adatok alapján azeurópai elfogatóparanccsal érintett személy veszélynek van kitéve. Ugyanis, „[cs]upán a […] rendszerszerű vagy általánossá vált – akár bizonyos csoportokat, akár pedig bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintő – zavarok […] nem feltétlenül jelentik azt, hogy egy konkrét esetben az érintett személy embertelen vagy megalázó bánásmódban részesülne.”(11) A végrehajtó igazságügyi hatóságnak tehát a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján kiegészítő információkat kell kérnie a kibocsátó igazságügyi hatóságtól az érintett személy fogvatartási körülményeiről. Amennyiben ezen információk alapján a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítja meg, hogy az érintett személy nincs kitéve embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének, úgy végre kell hajtania az európai elfogatóparancsot. Fordított esetben, ha ezen információk alapján azt állapítja meg, hogy az érintett személyt ilyen veszély fenyegeti, az európai elfogatóparancs végrehajtását el kell halasztania.

9.        A jelen ügyben a keresett személy, amint azt már említettem, a tisztességes fűződő jogát, nem pedig a fent említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben tárgyalt embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmára vonatkozó alapvető jogát érzi fenyegetettnek a kibocsátó tagállamban. A Bíróságtól többek között azt kérdezik, hogy az említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben meghatározott vizsgálat második lépése alkalmazandó‑e ilyen helyzetben. Másként fogalmazva azt kérdezik a Bíróságtól, hogy ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság egy európai elfogatóparancs végrehajtását köteles legyen elhalasztani, meg kell‑e állapítania egyrészről azt, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer hiányosságaiból eredően a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének valós veszélye áll fenn, másrészről pedig azt, hogy az érintett személy ilyen veszélynek van kitéve, vagy elegendő‑e, ha megállapítja, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszert hiányosságok jellemzik, anélkül hogy megvizsgálná, hogy az érintett személy e hiányosságok veszélyének ki van‑e téve.

10.      A kérdés azért bír jelentőséggel, mivel a kérdést előterjesztő bíróság jelezte, hogy a Bizottság indokolással ellátott javaslata, valamint a Jog a Demokráciáért Európai Bizottság (a továbbiakban: Velencei Bizottság) két véleménye(12) alapján az az álláspontja, hogy e hiányosságok jellemzően fennállnak.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

1.      A Charta

11.      A Chartának „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.

Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.”

2.      Az Európai Unióról szóló szerződés

12.      Az EUSZ 2. cikk értelmében:

„Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

13.      Az EUSZ 7. cikk így rendelkezik:

„(1)      A Tanács, a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indokolással ellátott javaslata alapján, tagjainak négyötödös többségével és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően megállapíthatja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket. Mielőtt ilyen megállapítást tenne, a Tanács meghallgatja a kérdéses tagállamot, és ugyanezen eljárásnak megfelelően ajánlásokat tehet neki.

A Tanács rendszeresen ellenőrzi, hogy azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett, továbbra is fennállnak‑e.

(2)      A tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően, az Európai Tanács, miután a kérdéses tagállamot felkérte észrevételei benyújtására, egyhangúlag megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket.

(3)      A Tanács, amennyiben a (2) bekezdés szerinti megállapításra jutott, minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve az e tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat. Ebben az esetben a Tanács figyelembe veszi az ilyen felfüggesztésnek a természetes és jogi személyek jogait és kötelezettségeit érintő lehetséges következményeit.

A kérdéses tagállamnak a Szerződések szerinti kötelezettségei minden esetben továbbra is kötik ezt az államot.

(4)      A Tanács a későbbiekben minősített többséggel úgy határozhat, hogy a (3) bekezdés alapján hozott intézkedéseket megváltoztatja vagy visszavonja, amennyiben az elrendelésükhöz vezető körülményekben változás következett be.

(5)      Az e cikk tekintetében az Európai Parlamentre, az Európai Tanácsra és a Tanácsra alkalmazandó szavazási szabályokat az Európai Unió működéséről szóló szerződés 354. cikke állapítja meg.”

3.      A kerethatározat

14.      A kerethatározat (10) preambulumbekezdése így szól:

„Az európai elfogatóparancs szabályozása a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épül. Végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (1) bekezdésében rögzített alapelveket, és ezt a Tanács a Szerződés 7. cikkének (1) bekezdése szerint, a 7. cikkének (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.”

15.      A kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” címet viselő 1. cikke szerint:

„(1)      Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.

(2)      A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.

(3)      Ez a kerethatározat nem módosítja az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében megfogalmazott alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét.”

B.      Az ír jog

16.      Az európai elfogatóparancsról szóló 2003. törvény, amely átültette a kerethatározatot,(13) a következőképpen rendelkezik 37. cikkének (1) bekezdésében:

„Az érintett nem adható át a jelen törvény alapján, ha

a)      az átadása összeegyeztethetetlen lenne az államnak

i.      az [emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai] [e]gyezmény, vagy

ii.      az [emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai] [e]gyezmény kiegészítő jegyzőkönyvei

alapján fennálló kötelezettségeivel,

b)      az átadása sértené az Alkotmány bármely rendelkezését […]”

III. A tényállás és az alapeljárás

17.      L. M. lengyel állampolgárral szemben a Lengyel Köztársaság három európai elfogatóparancsot bocsátott ki.

18.      Az első európai elfogatóparancsot(14) 2012. június 4‑én bocsátotta ki a Sąd Okręgowy w Poznaniu (poznańi regionális bíróság, Lengyelország) abból a célból, hogy két, „kábítószerek, prekurzorok, helyettesítő anyagok vagy pszichotróp anyagok jogellenes előállítása, feldolgozása, csempészése vagy ugyanezek kereskedelme”, valamint „szervezett bűnözői csoportban vagy bűnszervezetben való részvétel”‑ként minősített bűncselekmény miatt L. M.‑mel szemben büntetőeljárást folytasson le. Ezen elfogatóparancs szerint 2002 és 2006 tavasza között L. M. Poznańban és Włocławekben kábítószer nagy tételben való kereskedelme céljából létrejött bűnszervezetben vett részt. Ugyanezen időszak alatt állítólagosan legalább 50 kg amfetamint értékesített legalább 225 000 lengyel złoty (PLN) értékben, 200 000 ecstasy tablettát legalább 290 000 PLN értékben, valamint legalább 3,5 kg marihuanát legalább 47 950 PLN értékben.

19.      A második európai elfogatóparancsot(15) 2012. február 1‑jén bocsátotta ki a Sąd Okręgowy w Warszawie (varsói regionális bíróság, Lengyelország) abból a célból, hogy két bűncselekmény miatt – melyek minősítése mindkét esetben „kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott kereskedelme” volt – büntetőeljárást folytasson le L. M..‑mel szemben. E második elfogatóparancs szerint L. M. 2007 nyarán először legalább 6 kg marihuanát, majd legalább 5 kg marihuanát szállított Hollandiába. A kibocsátó igazságügyi hatóság egy levelében pontosítja, hogy az L. M. által a bűnszervezet más tagjai részére szállított marihuánát ezután eladták neki, abból a célból, hogy azt Lengyelországban értékesítse tovább.

20.      A harmadik európai elfogatóparancsot(16) 2013. szeptember 26‑án bocsátotta ki a Sąd Okręgowy w Włocławku (włocławeki regionális bíróság, Lengyelország), abból a célból, hogy „kábítószerek, prekurzorok, helyettesítő anyagok vagy pszichotróp anyagok jogellenes előállítása, feldolgozása, csempészése vagy ugyanezek kereskedelmének” minősülő bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárást folytasson le L. M.‑mel szemben. Ezen elfogatóparancs szerint L. M. 2006 júliusa és 2007 novembere között állítólag legalább 30 kg, legalább 150 000 PLN értékű amfetamin, 55 000 db, legalább 81 000 PLN értékű ecstasy tabletta, valamint legalább 7,5 kg, legalább 105 250 PLN értékű marihuána kereskedelmében vett részt.

21.      L. M.‑et 2017. május 5‑én tartóztatták le Írországban. Nem egyezett bele abba, hogy átadják a lengyel hatóságoknak, többek között azon az alapon, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszert, és az államügyészséget érintő, a közelmúltban elfogadott jogalkotási reformok miatt Lengyelországban – az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény; a továbbiakban: EJEE) 6. cikkét sértő módon – őt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fenyegeti.

22.      A kérdést előterjesztő bíróság szerint a jogi segítségnyújtás körében felmerült nehézségeknek, a jogi képviselő leváltásának, továbbá az új bizonyítékok előterjesztése, illetve a lengyel jogalkotási reformokkal kapcsolatos új információk ismertetése céljából benyújtott halasztási kérelmeknek betudható késedelmet követően, a High Court (felsőbíróság, Írország) 2018. február 1‑jén és 2‑án tárgyalást tartott. 2018. március 12‑i ítéletében a High Court (felsőbíróság) megállapította, hogy a kerethatározat értelmezése céljából a Bírósághoz szükséges fordulnia, és felhívta az alapeljárás feleit arra, hogy tegyék meg észrevételeiket az általa a Bíróság elé terjeszteni kívánt kérdésekkel kapcsolatban (a továbbiakban: 2018. március 12‑i ítélet).

23.      2018. március 23‑i ítéletében a High Court (felsőbíróság) a Bizottság indokolással ellátott javaslata és a Velencei Bizottság véleményei alapján megállapította, hogy a Lengyel Köztársaság által az elmúlt két év során végrehajtott jogalkotási reformok összességükben sértik a jogállamiság EUSZ 2. cikkben védett közös értékét. Ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy fennáll a valós veszélye annak, hogy az alapeljárás alperese Lengyelországban nem részesül tisztességes eljárásban, mivel ott az igazságszolgáltatás függetlensége, és a lengyel alkotmánynak való megfelelés immár nem biztosított.

24.      A High Court (felsőbíróság) azt a kérdést veti fel, hogy a Bíróság által a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletében (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) meghatározott vizsgálat második lépése alkalmazandó‑e, amennyiben a kibocsátó tagállamban az igazságszolgáltatást olyan mértékű hiányosságok jellemzik, hogy azok a jogállamiság megsértésének minősülnek. A High Court (felsőbíróság) azon a véleményen van, hogy e vizsgálat második lépése nem alkalmazandó. Ilyen esetben ugyanis irreális lenne az érintett személytől annak bizonyítását megkövetelni, hogy e hiányosságok befolyással vannak a vele szemben folytatott eljárásra.

25.      Ezenfelül a High Court (felsőbíróság) úgy véli, hogy a szóban forgó hiányosságok rendszerszintű jellegére tekintettel a kibocsátó igazságügyi hatóság semmiféle, az érintett személyt fenyegető veszély kizárására alkalmas egyedi biztosítékkal nem tud szolgálni. Irreális lenne garanciát követelni az ügyész személyét, a bíróság tagjait – ideértve a fellebbviteli bírákat is –, vagy az alkotmánybíróság azon döntéseinek tiszteletben tartását illetően, amelyek a szóban forgó eljárást esetlegesen érintő rendelkezés alkotmányellenességét állapítanák meg.

26.      A High Court (felsőbíróság, Írország) tehát felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„1)      A Bíróság 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletében (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) tett megállapításaitól függetlenül, amennyiben a nemzeti bíróság azt állapítja meg, hogy meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy a kibocsátó tagállamban uralkodó körülmények összeegyeztethetetlenek a tisztességes eljáráshoz való alapvető joggal, mivel a kibocsátó tagállamban maga az igazságszolgáltatási rendszer nem a jogállamiság keretében működik, szükséges‑e az, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság konkrétan és pontosan értékelje, hogy az érintett személy a nem tisztességes eljárás veszélyének van‑e kitéve, amennyiben a tárgyalásra magára is egy nem a jogállamiság keretében működő rendszer keretében kerül sor?

2)      Amennyiben az alkalmazandó teszt annak konkrét értékelését igényli, hogy az érintett személy az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélyével szembesül‑e, a nemzeti bíróságnak mint végrehajtó igazságügyi hatóságnak a kibocsátó hatósághoz kell‑e fordulnia olyan további szükséges információk beszerzése érdekében, amelyek alapján a nemzeti bíróság kizárhatja azt, hogy az érintett személy az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélyével szembesül‑e? Amennyiben igen, a végrehajtó igazságügyi hatóságtól a tisztességes eljárás milyen garanciái követelendők meg?”

27.      2018. április 12‑én a Bíróság úgy döntött, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének (1) bekezdése alapján a sürgősségi eljárást alkalmazza.

28.      A Bíróság emellett úgy döntött, hogy eljárási szabályzata 109. cikke (3) bekezdésének megfelelően felhívja a Lengyel Köztársaságot arra, hogy a jelen üggyel kapcsolatban bármilyen hasznos információt írásban közöljön.

29.      Az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésekkel kapcsolatban az alapeljárás felperese, alperese, a Bizottság, valamint a Bíróság eljárási szabályzata 109. cikkének (3) bekezdése alapján a Lengyel Köztársaság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. Ezen feleket, valamint a Spanyol Királyságot, Magyarországot és a Holland Királyságot hallgatták meg a 2018. június 1‑jei tárgyaláson.

IV.    Elemzés

A.      Az elfogadhatóságról

30.      A lengyel kormány azt állítja, hogy a probléma hipotetikus jellegű, mivel a tisztességes eljáráshoz való jog alapján nem áll fenn olyan ok, amely indokolhatná a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását. Jóllehet kifejezetten nem hivatkozik az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságára, arra a következtetésre jut, hogy a Bíróságnak nem szükséges választ adnia a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre. A magyar kormány a maga részéről arra hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan, mivel a probléma hipotetikus jellegű.

31.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve, ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja.(17)

32.      E tekintetben az EUMSZ 267. cikk szövegéből és rendszeréből is az következik, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek keretében a nemzeti bíróságnak az előzetes döntést tekintetbe vevő határozatot kell hoznia. Az előzetes döntéshozatali eljárás indoka ugyanis nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége.(18)

33.      A jelen ügyben azt kérdezik a Bíróságtól, hogy egy európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztásához elegendő‑e, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítja meg, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének hiányosságaiból eredően a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének valós veszélye áll fenn, vagy arról is meg kell győződnie, hogy a keresett személy ilyen veszélynek ki lesz téve. Arról is kérdezik a Bíróságot, hogy adott esetben milyen információkat és biztosítékokat kell a végrehajtó igazságügyi hatóságnak beszereznie a kibocsátó igazságügyi hatóságtól ahhoz, hogy e veszélyt kizárhassa. Márpedig L. M.‑mel szemben három európai elfogatóparancsot bocsátottak ki a lengyel bíróságok, és a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszert érintő hiányosságok olyan fokúak, hogy a jogállamiságot veszélyeztetik. Következésképpen L. M. kibocsátó igazságügyi hatóságnak való átadása attól függ, hogy a Bíróság miként válaszol az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre. Ennélfogva a kérdéseket nem lehet hipotetikusnak értékelni.

34.      Úgy vélem tehát, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatónak kell nyilvánítani.

B.      Az ügy érdeméről

1.      Előzetes észrevételek

35.      Hangsúlyozom, hogy nem a Bíróságra tartozik annak megítélése, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai okán fennáll‑e a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének valós veszélye, vagyis nem feladata a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) meghatározott vizsgálat első lépésének kérdésében dönteni. A végrehajtó igazságügyi hatóságnak kell megítélnie, hogy fennáll‑e ilyen veszély. Ezen ítélet 88. pontja szerint ugyanis a végrehajtó igazságügyi hatóságnak akkor kell ilyen veszély tényleges fennállásáról határoznia, ha arról tanúskodó gyanújelek állnak rendelkezésére, hogy a kibocsátó tagállamban embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélye áll fenn.

36.      A Bíróság kizárólag kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében hozhat döntést arra nézve, hogy a lengyel jogszabályok megfelelnek‑e az uniós jognak, különösen a Charta rendelkezéseinek.(19) Mindazonáltal egy ilyen eljárás keretében a Bíróság adott esetben az uniós jog egy rendelkezésének megsértését, nem pedig ilyen norma megsértésének veszélyét állapíthatja meg.

37.      Megjegyzem továbbá, hogy nem lehet úgy tekinteni, hogy mivel a Tanács nem hozott olyan határozatot, amelyben azt állapítaná meg az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése alapján, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy a Lengyel Köztársaság súlyosan megsérti a jogállamiság elvét, a végrehajtó igazságügyi hatóság nem végezheti el a jelen indítvány 35. pontjában ismertetett értékelést.

38.      Elsősorban ugyanis, annak az értékelésnek, amelyet a Tanács adott esetben az EUSZ 7. cikk (1) bekezdésének keretében elvégez, nem ugyanaz lenne a tárgya, mint annak, amelyet a végrehajtó igazságügyi hatóság folytatna a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) meghatározott vizsgálat első lépésének körében. Az EUSZ 7. cikk (1) bekezdésének keretében a Tanács azt vizsgálja, hogy fennáll‑e az EUSZ 2. cikkben rögzített értékek – azaz az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok – súlyos megsértésének egyértelmű veszélye. Ezzel szemben az említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben a végrehajtó igazságügyi hatóság vizsgálata nem valamely közös tagállami érték, hanem egy alapvető jog, az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalmának megsértésére vonatkozó valós veszély fennállására vonatkozott.

39.      A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy ahhoz, hogy egy európai elfogatóparancs végrehajtását felfüggessze, elegendő‑e, ha megállapítja, hogy „a kibocsátó tagállamban uralkodó körülmények összeegyeztethetetlenek a tisztességes eljáráshoz való alapvető joggal, mivel a kibocsátó tagállamban maga az igazságszolgáltatási rendszer nem a jogállamiság keretében működik”(20). A Bíróságot tehát a tisztességes eljáráshoz való jog, nem pedig a jogállamiság megsértésének következményeiről kérdezik.

40.      Kétségtelen, hogy a jelen ügyben a bírák függetlenségével, és a hatalmi ágak elválasztásával, vagyis a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos aggályok indították a Bizottságot indokolással ellátott javaslata elfogadására.(21) Ez nincs befolyással arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének veszélye fennállhat a kibocsátó tagállamban akkor is, ha az nem sérti a jogállamiságot. Ennélfogva véleményem szerint vitathatatlan – amint azt a fenti 38. pont tárgyalja –, hogy a Tanács, illetve a végrehajtó igazságügyi hatóság által folytatott vizsgálatok tárgya eltér.

41.      Másodszor, eltérő következményekkel jár az, ha a Tanács az EUSZ 2. cikkben foglalt értékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélyét állapítja meg, mint ha a végrehajtó igazságügyi hatóság valamely alapvető jog valós veszélyének fennállását rögzíti.

42.      Ugyanis annak, ha a Tanács azt állapítja meg, hogy valamely tagállamban az EUSZ 2. cikkben rögzített értékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye áll fenn, az egyedüli következménye az, hogy adott esetben az Európai Tanács az EUSZ 7. cikk (2) bekezdése alapján ezen értékek súlyosan és tartósan fennálló megsértését állapíthatja meg. Tehát valamely jogsértés, nem pedig jogsértés veszélyének megállapítása alapján függesztheti fel Tanács az EUSZ 7. cikk (3) bekezdésének megfelelően az érintett tagállamnak az EU‑Szerződés és az EUM‑Szerződés alkalmazásából származó egyes jogait. Többek között e tagállam tekintetében felfüggesztheti a kerethatározat alkalmazását, amint azt annak (10) preambulumbekezdése rögzíti.

43.      Ezzel szemben, pusztán annak megállapítása, hogy az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalmát érintő jogsértés valós veszélye áll fenn, az európai elfogatóparancs elhalasztására kötelezi a végrehajtó igazságügyi hatóságot. Mindez ugyanakkor csupán a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtásának felfüggesztéséhez elegendő.(22)

44.      Így tehát a holland kormánnyal értek egyet, amely a tárgyalás során arra hivatkozott, hogy az EUSZ 7. cikk teljesen más funkciót tölt be, mint a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) értelmében a végrehajtó igazságügyi hatóság által végzett vizsgálat. Előbbi arra nyújt lehetőséget, hogy az Unió közbe tudjon lépni, amennyiben egy tagállam súlyosan és tartósan megsérti az uniós alapértékeket. Utóbbi azon személy alapvető jogainak védelmét teszi lehetővé a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, aki ellen európai elfogatóparancsot bocsátottak ki.

45.      Harmadszor, megjegyzem, hogy az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése nem ír elő határidőt arra nézve, hogy a Tanácsnak a Bizottság indokolással ellátott javaslatának előterjesztésétől kezdve mennyi időn belül kell határozatot elfogadnia az EUSZ 2. cikkben foglalt értékek súlyos megsértése egyértelmű veszélyének fennállásával kapcsolatban. Sőt azt sem írja elő, hogy amennyiben a Tanács azt állapítaná meg, hogy ilyen veszély nem áll fenn, erre vonatkozóan határozatot fogadjon el. Ennélfogva, ha úgy tekintenék, hogy amennyiben a Tanács az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése szerinti határozatot nem hozott, úgy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem értékelheti, hogy fennáll‑e a kibocsátó tagállamban valamely alapvető jog megsértésének valós veszélye, egyet jelentene azzal, hogy e hatóság számára határozatlan időre megtiltják az európai elfogatóparancs végrehajtásának felfüggesztését. Megjegyzem, hogy a jelen ügyben a Bizottság indokolással ellátott javaslatát 2017. december 20‑án fogadták el, és a Tanács a mai napig nem hozott semmilyen határozatot az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése alapján.(23)

2.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

46.      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni a Bíróságtól, hogy a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletében (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) meghatározott vizsgálat második lépése alkalmazandó‑e, ha a kibocsátó tagállam megsérti a „tisztességes eljáráshoz való alapvető jogot”. Márpedig, jóllehet a kérdés maga nem pontosítja mely jogszabályszövegen alapul a tisztességes eljáráshoz fűződő jog, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolása az EJEE 6. cikkére tesz utalást.

47.      E tekintetben megjegyzem, hogy jóllehet – amint az EUSZ 6. cikk (3) bekezdése rögzíti –, az EJEE által biztosított alapvető jogok az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei, továbbá jóllehet a Charta 52. cikkének (3) bekezdése azt a kötelezettséget írja elő, hogy a Chartában foglalt, az EJEE által biztosított jogoknak megfelelő jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek, ugyanakkor ez az egyezmény nem minősül az uniós jogrendbe szervesen beépülő jogforrásnak addig, amíg az Unió nem csatlakozott hozzá.(24)

48.      Márpedig, a Chartához fűzött magyarázatokból(25) kitűnik, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdése megfelel az EJEE tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó 6. cikke (1) bekezdésének.

49.      Ennélfogva kizárólag a Charta 47. cikk második bekezdésére indokolt hivatkozni.(26)

50.      A Bíróságot tehát arról kérdezik, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztásához elegendő‑e, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének hiányosságai következtében a Charta 47. cikkének második bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének valós veszélye(27) áll fenn, vagy arról is meg kell győződnie, hogy az ezen elfogatóparanccsal érintett személyt fenyegeti ilyen veszély.

51.      E kérdés megválaszolása érdekében először is arra keresem a választ, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdése – nem pedig a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) tárgyalt 4. cikke – megsértésének valós veszélye eredményezheti‑e az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztását. Mivel véleményem szerint ez a helyzet, a továbbiakban azt vizsgálom, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog bármilyen jellegű megsértése eredményezheti‑e az ilyen elfogatóparancs végrehajtásának felfüggesztését, vagy erről kizárólag olyan különösen súlyos jogsértés esetén lehet szó, mint amilyen az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása. Végezetül az említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben meghatározott vizsgálat második lépésének alkalmazhatóságával foglalkozom, azt az esetet feltételezve, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének hiányosságai okán az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye áll fenn (mivel az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye véleményem szerint a releváns kritérium). Már most jelzem, hogy e vizsgálat második lépése meglátásom szerint alkalmazandó ilyen esetben.

a)      A Charta 47. cikk második bekezdése – nem pedig 4. cikke – megsértésének valós veszélye indokolhatja‑e az európai elfogatóparancs végrehajtásának felfüggesztését?

52.      A Minister for Justice and Equality (igazságügyi és esélyegyenlőségi miniszter, Írország) (a továbbiakban: miniszter), a holland és a lengyel kormány,(28) valamint a Bizottság úgy vélik, hogy a Charta 47. cikke második bekezdése megsértésének valós veszélye eredményezheti az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztására vonatkozó kötelezettséget. L. M., a kérdést előterjesztő bíróság, valamint úgy tűnik, hogy a spanyol kormány is e kérdést magától értetődőnek tekinti.(29)

53.      Jelentőségére tekintettel úgy vélem, hogy szükséges e kérdés vizsgálata.

54.      E tekintetben megjegyzem, hogy a kölcsönös elismerés elve, amely a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköve”,(30) maga is a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elvén alapul. Amint azt a Bíróság a 2014. december 18‑i 2/13 véleményében (az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása) (EU:C:2014:2454, 191. és 192. pont) kimondta, a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében, mindegyik államtól megköveteli, hogy – „kivételes körülményektől” eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat. Ennélfogva a tagállamok csupán „kivételes esetek[ben]” vizsgálhatják azt, hogy valamely másik tagállam egy konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta‑e az Unió által biztosított alapvető jogokat.

55.      Amint azt fentebb kifejtettem,(31) a Bíróság a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztására vonatkozó kötelezettség megállapítása során a kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése mellett annak lehetőségére támaszkodott, hogy „kivételes körülmények” között a kölcsönös elismerés és a kölcsönös bizalom elvei korlátozhatók. E korlátozások azt mutatják, hogy a kölcsönös bizalom alatt nem vak bizalmat értünk.(32)

56.      Márpedig a kölcsönös bizalom elvére vonatkozó korlátozást eddig csupán a Charta 4. cikkében említett jog tekintetében fogadtak el, úgy az európai elfogatóparancs végrehajtására, mint a 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet(33) alapján a menedékkérőnek a kérelem elbírálásáért felelős tagállam részére történő átadására vonatkozóan.(34)

57.      E tekintetben megjegyzem, hogy az embertelen vagy megalázó bánásmódnak a Charta 4. cikkében foglalt tilalma abszolút jellegű,(35) ez azonban nem érvényes a 47. cikkében rögzített tisztességes eljáráshoz való jogra. Ez utóbbi ugyanis korlátozható.(36)

58.      Ugyanakkor meglátásom szerint ebből nem vonható le az a következtetés, hogy a Charta 47. cikke megsértésének valós veszélye ne eredményezhetné az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztását. Sharpston főtanácsnok ugyanezt az álláspontot képviseli.(37)

59.      Először is, a kerethatározat 1. cikke (3) bekezdésének szövegében semmi nem jelzi azt, hogy a tagállamok az európai elfogatóparancs végrehajtása során kizárólag azon alapvető jogok tiszteletben tartására lennének kötelesek, amelyekkel szemben semmilyen korlátozás nem megengedett, mint amilyen a Charta 4. cikke is.

60.      Másodszor, emlékeztetek arra, hogy a kerethatározat a tagállamok közötti kiadatási rendszert felváltva, az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszert vezetett be, amely rendszer maga után vonja a politikai hatalom bevonását és értékelését.(38)

61.      Márpedig véleményem szerint kizárólag a Charta 47. cikkének második bekezdésében megfogalmazott követelményeknek megfelelő bírósági eljárás végén hozott határozat kölcsönös elismerése lehetséges a kerethatározat alapján.

62.      E tekintetben megjegyzem, hogy a 2017. március 9‑i Pula Parking ítéletben (C‑551/15, EU:C:2017:193, 54. pont), amely kétségtelen, hogy nem a kerethatározat, hanem az 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet(39) értelmezésére vonatkozott, a Bíróság megállapította, hogy „[a]z uniós tagállamok igazságszolgáltatásába vetett kölcsönös bizalom elvének tiszteletben tartása […], amely a [„Brüsszel Ia” rendelet] alkalmazásának alapját képezi, többek között feltételezi, hogy azokat a határozatokat, amelyeknek a végrehajtását egy másik tagállamban kérik, a függetlenség és pártatlanság garanciáit nyújtó bírósági eljárásban, valamint a kontradiktórius eljárás elvének tiszteletben tartásával hozták meg.(40)

63.      Hasonlóképpen véleményem szerint az európai elfogatóparancs kölcsönös elismerése azt feltételezi, hogy azon büntetések megállapítására, amelyek végrehajtása céljából az elfogatóparancsot kibocsátották, a Charta 47. cikkének második bekezdésében előírtaknak – többek között a függetlenség és pártatlanság követelményének – megfelelő jogi eljárás eredményeként került sor. Ami a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancsokat illeti, az a véleményem, hogy ugyanolyan követelményeknek kell megfelelniük, mint a büntetés végrehajtása céljából kibocsátott elfogatóparancsoknak. Végrehajtásuk ugyanis azt feltételezi, hogy az eljárás lefolytatására a kibocsátó tagállam független és pártatlan igazságügyi hatósága előtt kerül sor.

64.      Egyébiránt, ugyanez az álláspontja Bobek főtanácsnoknak is, amely szerint „a (bármilyen, a büntető‑, a polgári vagy a közigazgatási jog területén fennálló) kölcsönös elismerés európai rendszerében való részvétel érdekében a nemzeti bíróságoknak meg kell felelniük a »bíróságot« az uniós jogban meghatározó kritériumoknak, ideértve annak függetlenségét is”. Bobek főtanácsnok ebből azt a következtetést vonja le, hogy amennyiben „a tagállami büntetőbíróságok már nem tudják biztosítani a tisztességes eljáráshoz való jogot,” „a kölcsönös bizalom elve immár nem alkalmazható”, és így „az automatikus kölcsönös [elismerés]”(41) kizárt.

65.      Következésképpen, ha fennáll annak valós veszélye, hogy a kibocsátó tagállamban lefolytatott eljárás nem felel meg a Charta 47. cikkének második bekezdésében előírt követelményeknek, az európai elfogatóparancsok végrehajtására vonatkozó, a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt kötelezettség előfeltétele hiányzik. A Charta 47. cikke második bekezdése megsértésének a kibocsátó tagállamban fennálló veszélye tehát indokolhatja az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását.(42)

66.      Harmadszor, az Emberi Jogok Európai Bírósága a szerződő tagállamoknak nem csupán azon személy kiutasítását tiltja, aki a rendeltetési országban az EJEE 3. cikkével ellentétes bánásmód,(43) illetve az EJEE 2. cikkét, valamint az EJEE 13. jegyzőkönyve 1. cikkét(44) sértő módon a halálbüntetés valós veszélyének(45) van kitéve, hanem azon személyét is, akit az EJEE 6. cikkét sértő módon az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fenyeget.(46)

67.      Úgy vélem tehát, hogy a Charta 47. cikke második bekezdése megsértésének veszélye eredményezheti az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztására vonatkozó kötelezettség megállapítását.

68.      Mindazonáltal, tekintettel azon körülmények kivételes jellegére, amelyek között a 2014. december 18‑i 2/13 vélemény (az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása) (EU:C:2014:2454, 191. pont) alapján a kölcsönös elismerés elvének korlátozása elfogadható, meg kell vizsgálni, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtását már a Charta 47. cikke második bekezdése megsértésének valós veszélye fennállása esetén, vagy csak akkor kell elhalasztani, ha e rendelkezés különösen súlyos megsértésének veszélye áll fenn.

b)      A Charta 47. cikke második bekezdésének bármely megsértése, annak súlyosságától függetlenül, az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztását eredményezi‑e?

1)      Bevezetés

69.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az ír jog alapján a végrehajtó igazságügyi hatóság nem adhatja át az érintett személyt, amennyiben a kibocsátó tagállamban fennáll annak a valós veszélye, hogy az igazságszolgáltatást tőle nyilvánvalóan megtagadják.(47)

70.      Az ír ítélkezési gyakorlat összhangban áll az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával. A Soering kontra Egyesült Királyság ítéletben ugyanis az EJEB kimondta, hogy egy kiadatási határozat „kivételesen problémát vethet fel [az EJEE 6. cikke] alapján […] olyan körülmények között, ha a szökésben lévő személlyel szemben a tisztességes eljárás egyértelmű megtagadására került vagy kerülhet sor”(48).

71.      Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság nem teszi fel azt a kérdést a Bíróságnak, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtását már a Charta 47. cikke második bekezdésének megsértése valós veszélyének fennállása esetén, vagy csak akkor kell elhalasztani, ha e rendelkezés különösen súlyos megsértésének veszélye áll fenn – mint például az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása esetén –, véleményem szerint szükséges foglalkozni ezzel a kérdéssel. E kérdés ugyanis a jelen indítvány 52–68. pontjában vizsgált problémából adódik. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés kifejezetten utal az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélyére.

2)      Az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadására vonatkozó feltétel

72.      Úgy vélem, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának elhalasztásához nem elegendő az, ha a kibocsátó tagállamban a Charta 47. cikke második bekezdése megsértésének valós veszélye áll fenn. Ehhez az igazságszolgáltatás kirívó megtagadása veszélyének kell fennállnia.

73.      Először is, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a kölcsönös bizalom korlátait megszorítóan kell értelmezni.(49)

74.      Ami a kerethatározatot illeti, az 1. cikkének (2) bekezdése értelmében az igazságügyi hatóságok minden európai elfogatóparancsot végrehajtanak. Csak az említett kerethatározat 3., 4. és 4a. cikkében kimerítően felsorolt esetekben utasíthatják vissza annak végrehajtását. Következésképpen, míg az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadását kivételnek kell tekinteni, amelyet szigorúan kell értelmezni.(50)

75.      Másodszor, amint az fent említésre került,(51) a tisztességes eljáráshoz való jog korlátozható, amennyiben e korlátozások a Charta 52. cikke (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tiszteletben tartják – többek között – e jog lényeges tartalmát.

76.      Ennélfogva úgy gondolom, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság csak abban az esetben halaszthatja el az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha nem a tisztességes eljáráshoz való jog, hanem e jog lényeges tartalmának megsértésére vonatkozóan áll fenn valós veszély.

77.      Másként fogalmazva, amennyiben olyan abszolút jellegű jogról lenne szó, mint amilyen az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalma, a végrehajtás elhalasztásához e jog megsértését fenyegető valós veszély fennállása elegendő lenne. Ezzel szemben, olyan nem abszolút jellegű jog esetében, mint a tisztességes eljáráshoz való jog, a végrehajtást csak abban az esetben kell elhalasztani, ha a valós veszély e jog lényeges tartalmát fenyegeti.

78.      Harmadszor, ez az álláspont megfelel az Emberi Jogok Európai Bírósága álláspontjának.

79.      Ugyanis, amint azt fent kifejtettem,(52) az Emberi Jogok Európai Bírósága azon a véleményen van, hogy ahhoz, hogy egy szerződő állam valamely személy kiutasítását vagy kiadását ne legyen köteles teljesíteni, az szükséges, hogy az adott személy a kérelmező tagállamban ne pusztán az EJEE 6. cikke megsértésének veszélyével, hanem „az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásával” nézzen szembe.(53) A tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban tehát e bíróság nem éri be azzal, hogy – mint az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódra vonatkozó tilalom esetében – „az [EJEE] 3. cikkével ellentétes bánásmód” tényleges veszélye áll fenn.(54)

80.      Miben áll akkor az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint?

81.      Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint „az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása túlmutat az eljárás biztosítását érintő egyszerű szabálytalanságokon vagy hiányosságokon, amelyek az [EJEE] 6. cikkének megsértését vonhatják maguk után, amennyiben szerződő államban következnek be. Ennek megállapításához az [EJEE] 6. cikke által biztosított tisztességes eljárás elvének olyan fokú megsértése szükséges, hogy az a hivatkozott cikk által védett jog eltörléséhez, vagy akár e jog lényegének megsemmisítéséhez vezessen.(55)

82.      Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint ily módon az érintett személy kiutasításának vagy kiadásának megtiltását indokoló módon az igazságszolgáltatás kirívó megtagadásának minősülhet: a vádlott távollétében való elítélése, anélkül hogy a vád érdemi vizsgálatának lehetősége fennállna;(56) a védelemhez való jog teljes figyelmen kívül hagyásával lefolytatott gyorsított eljárás;(57) olyan fogva tartás, amelynek jogszerűségét nem vizsgálhatja felül független és pártatlan bíróság; az ügyvédi segítség igénybevételének önkényes és módszeres megtagadása különösen külföldön fogva tartott személy esetében.(58) A Bíróság annak is jelentőséget tulajdonít, ha egy civil személynek – akár részben – katonákból álló, tehát a végrehajtó hatalomtól függő bíróság előtt kell megjelennie.(59)

83.      Tudomásom szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága mindössze négy esetben határozott úgy, hogy valamely kiadatás vagy kiutasítás az EJEE 6. cikkének sérelmével jár. Az Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság ítélet esetében, ahol az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása a bizonyítékok kínzás útján való megszerzésében nyilvánult meg; a Husayn kontra Lengyelország ítélet esetében, ahol az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása többek között abban testesült meg, hogy a felperest vádemelés nélkül tizenkét éven keresztül tartották fogva a guantánamói amerikai katonai támaszponton; illetve a Husayn kontra Lengyelország ítélettel azonos napon hozott Al Nashiri kontra Lengyelország ítélet esetében, amelyre ki szeretnék térni, valamint a közelmúltban hozott Al Nashiri kontra Románia ítélet(60) esetében.

84.      Az Al Nashiri kontra Lengyelország ítéletben(61) a felperes szaúdi állampolgárt az Egyesült Arab Emírségekben fogták el és egy titkos lengyelországi fogdába, majd a guantánamói amerikai katonai támaszpontra szállították. Egy, a guantánamói támaszponton ülésező katonai bizottság előtt folytattak le vele szemben eljárást egy amerikai hadihajót célzó öngyilkos merénylet megszervezése, valamint egy francia tartályhajó elleni merényletben való részvétel miatt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fennállását három tényállási elem alapján állapította meg. Először, a szóban forgó katonai bizottság sem független, sem pártatlan nem volt, így nem lehetett az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „bíróságnak” minősíteni. Arra hozták létre, hogy „a terrorizmus elleni háborúban egyes külföldi állampolgárokkal” szemben eljárjon, és nem képezte részét az Egyesült Államok szövetségi bírósági rendszerének, továbbá kizárólag katonákból állt. Másodszor, az Emberi Jogok Európai Bírósága a US Supreme Court (az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága)(62) egyik ítéletére támaszkodott annak megállapítása tekintetében, hogy ez a bizottság nem minősült az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „törvény által létrehozott” bíróságnak. Harmadszor, e bíróság szerint igen valószínű volt, hogy kínzással kikényszerített bizonyítékokat használtak fel a felperessel szemben.(63)

85.      Az Emberi Jogok Európai Bírósága által elfogadott feltétel alkalmazását, valamint annak megállapítását javaslom, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtását csak akkor lehet elhalasztani, ha a kibocsátó tagállamban az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye áll fenn.

3)      Az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának jellemzése a bíróságok függetlenségének szempontjából

86.      A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy valós veszélye áll fenn annak, hogy L. M. a kibocsátó tagállamban az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásával néz szembe, többek között amiatt, hogy e tagállamban a bíróságok függetlensége nem biztosított.

87.      A kibocsátó tagállam bíróságai függetlenségének hiánya értékelhető‑e az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása megnyilvánulásaként?

88.      E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdése úgy rendelkezik, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság tárgyalja.

89.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a függetlenség fogalma két szempontot foglal magában. Az első, külső szempont azt feltételezi, hogy a szerv védett az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét az eléjük kerülő jogvitát illetően. A második, belső szempont a pártatlanság fogalmával áll összefüggésben, és arra vonatkozik, hogy egyenlő távolságot kell tartani a jogvitában részt vevő felektől, illetve e feleknek a jogvita tárgyához fűződő mindenkori érdekeitől.(64) E szempont megköveteli az objektivitást, valamint azt, hogy a jogvita megoldása során a jogszabály szigorú alkalmazásán kívül semmilyen más érdek ne érvényesüljön. Ezek a függetlenségi és pártatlansági garanciák olyan szabályok meglétét igénylik – különösen, ami a fórum összetételét, a kinevezést, a megbízatás időtartamát, valamint az elfogultsági okokat, a kizárási okokat, és a tagok elmozdítását illeti –, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, az említett fórum külső tényezők általi befolyásolhatóságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását.(65)

90.      Véleményem szerint nem zárható ki, hogy a kibocsátó tagállam bíróságainak függetlenségét érintő hiányosságok főszabály szerint az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának minősülhetnek.

91.      Ugyanis a Bíróság egyrészt a 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítéletében (C‑64/16, EU:C:2018:117, 41. és 42. pont) kimondta, hogy „[a nemzeti bíróságok] függetlenségének megőrzése alapvető fontosságú”, illetve, hogy a „függetlenség biztosítása […] az ítélethozatali tevékenységtől elválaszthatatlan”.(66) Különösen a bíróság összetételére vonatkozó biztosítékok fennállása jelenti a tisztességes eljáráshoz való jog sarokkövét.(67)

92.      Másrészt, az Al Nashiri kontra Lengyelország, illetve az Al Nashiri kontra Románia ügyekben(68) az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye áll fenn, mivel többek között a guantánamói támaszponton felállított katonai bizottság sem független, sem pártatlan nem volt, így az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének értelmében nem minősülhetett „bíróságnak”.(69)

93.      Mindazonáltal hangsúlyozom, hogy valamely bíróság függetlenségének és pártatlanságának hiánya csak abban az esetben tekinthető az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának, ha olyannyira súlyos, hogy az eljárás tisztességességét teljes mértékben aláássa. Márpedig, amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága az Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság ítéletben megállapította, alapvető különbség van aközött, hogy – az ezen ítélet tárgyát képező – kínzással kikényszerített bizonyítékokat nyújtanak be, és aközött, hogy az EJEE 6. cikke például az ítélkező testület összetétele révén sérül.(70)

94.      Mindenekelőtt nem győzöm eléggé hangsúlyozni azt a tényt, hogy az Al Nashiri kontra Lengyelország ítéletben, valamint az Al Nashiri kontra Románia ítéletben,(71) amelyekben eddig az Emberi Jogok Európai Bírósága az EJEE 6. cikkének megsértését – többek között a rendeltetési ország bíróságai függetlenségének és pártatlanságának hiánya miatt – megállapította, olyan rendkívüli bíróságokról volt szó, amelyek hatásköre a terrorizmus területére terjedt ki, és kizárólag katonákból álltak.

95.      A kérdést előterjesztő bíróság feladata e megfontolások alapján annak eldöntése, hogy a jelen ügyben a lengyel bíróságok függetlenségének állítólagos hiánya olyan súlyos‑e, hogy az eljárás tisztességességét teljes mértékben ellehetetleníti, és ily módon az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadását valósítja meg. Amint arra a Bíróság az Aranyosi és Căldăraru ítéletben rámutatott, ennek érdekében a kibocsátó tagállamban uralkodó körülményekre vonatkozó objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatokra kell támaszkodnia, amelyek a lengyel jogrendszert érintő hiányosságok tényleges fennállását bizonyítják.(72) E tekintetben a Bizottság indokolással ellátott javaslatát, valamint a Velencei Bizottság véleményeit is figyelembe lehet venni, feltéve – erre még visszatérek –, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tájékozódik a lengyelországi helyzetben e dokumentumok közzétételét követően bekövetkezett esetleges változásokról.

96.      Feltételezve, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítja meg, hogy a kibocsátó tagállam jogrendszerének hiányosságai miatt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye áll fenn, vajon pusztán e megállapítás alapján köteles‑e elhalasztani az európai elfogatóparancs végrehajtását? Vagy folytatnia kell vizsgálatát, annak megállapítása érdekében, hogy az ezen elfogatóparanccsal érintett személyt fenyegeti‑e ilyen veszély? Erre a kérdésre igyekszem a következőkben választ adni.

c)      Meg kell‑e állapítania a végrehajtó igazságügyi hatóságnak, hogy az érintett személyt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának veszélye fenyegeti?

1)      Bevezetés és a felek észrevételei

97.      Amint azt már említettem, a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 91–93. pont) a Bíróság kimondta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság csak abban az esetben köteles elhalasztani az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha megállapítja egyrészt azt, hogy a kibocsátó tagállamban uralkodó általános fogvatartási körülmények miatt fennáll annak a tényleges veszélye, hogy embertelen vagy megalázó bánásmódot alkalmaznak, másrészt azt, hogy az érintett személy ki lenne téve ennek a veszélynek.(73) A Bíróság szerint ugyanis a börtönrendszer akár általános jelleggel fennálló zavarai nem feltétlenül érintik valamennyi fogva tartó létesítményt. Tehát önmagában a börtönrendszert érintő hiányosságok fennállásának megállapításából nem következik az, hogy az érintett személy embertelen vagy megalázó bánásmódban részesülne.

98.      A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy amennyiben a kibocsátó tagállam jogrendszerének hiányosságai különösen súlyosak, azaz e tagállam nem tartja tiszteletben a jogállamiság elvét, a kiadást meg kell tagadnia, mellőzve annak vizsgálatát, hogy az érintett személy ki lenne‑e téve ilyen veszélynek.(74)

99.      A miniszter azt állítja, hogy az említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben meghatározott vizsgálat második lépését alkalmazni kell. Amennyiben nem így lenne, az azzal a következménnyel járna, hogy az ír igazságügyi hatóságok a Lengyel Köztársaság által kibocsátott valamennyi európai elfogatóparancs végrehajtását szisztematikusan megtagadhatnák. Többek között kiemeli, hogy a végrehajtás ilyen szisztematikus megtagadása nem lenne összeegyeztethető sem a kerethatározat (10) preambulumbekezdésével, sem a kölcsönös bizalom alkotmányos alapelvével, sem az EUSZ 4. cikkben szereplő tagállamok közötti egyenlőség elvével.

100. L. M. úgy véli, hogy az említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben meghatározott vizsgálat második lépését nem lehet alkalmazni olyan helyzetben, amelyben a tagállamoknak a legalapvetőbb érték, a jogállamiság Lengyel Köztársaság általi tiszteletben tartásába vetett bizalma egész egyszerűen megrendült.

101. A spanyol kormány azon a véleményen van, hogy az említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben meghatározott vizsgálat második lépését alkalmazni kell. A magyar kormány úgy véli, hogy a lengyel jogrendszer hiányosságainak fennállása kizárólag az EUSZ 7. cikkben foglalt eljárás keretében állapítható meg, így az ezen ítéletben meghatározott vizsgálat első lépésének feltételei nem teljesülnek. Amennyiben mégis, úgy a magyar kormány szerint a második lépést alkalmazni kell. A holland kormány álláspontja szerint e második lépés alkalmazandó.

102. A lengyel kormány szerint Lengyelországban sem a jogállamiság megsértésének veszélye, sem az érintett személy, L. M. tisztességes eljáráshoz való joga sérülésének veszélye nem áll fenn. Egyrészt, a kérdést előterjesztő bíróság nem veheti alapul a Bizottság indokolással ellátott javaslatát annak megállapításához, hogy a Lengyel Köztársaságban sérül a jogállamiság, többek között azért sem, mert a lengyel jogszabályokat ezen indokolással ellátott javaslat elfogadását követően módosították. A kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik hatáskörrel annak megállapítására, hogy Lengyelország megsérti a jogállamiság elvét, mivel e hatáskörrel az EUSZ 7. cikkében foglalt eljárás keretében az Európai Tanács rendelkezik. A kérdést előterjesztő bíróságnak továbbá nincs hatásköre a kerethatározat alkalmazásának felfüggesztésére, mivel e hatáskörrel a kerethatározat (10) preambulumbekezdésének megfelelően a Tanács rendelkezik. Másrészt, a kérdést előterjesztő bíróság nem támasztotta alá, hogy L. M.‑et személy szerint a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének valós veszélye fenyegeti. Ugyanis e bíróság többek között még hipotetikus jellegű indokokkal sem tudta alátámasztani azt, hogy L. M.‑et az a veszély fenyegetné, hogy vele szemben nem tisztességes eljárást folytatnának le.

103. A Bizottság azt állítja, hogy a fent említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben meghatározott vizsgálat második lépését alkalmazni kell. Az a körülmény, hogy valamely tagállammal szemben az EUSZ 7. cikk (1) bekezdésének értelmében indokolással ellátott javaslatot fogadtak el, nem jelenti azt, hogy egy személy e tagállamnak történő átadásával e személyt automatikusan a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének valós veszélye fenyegetné. Nem zárható ki ugyanis, hogy bizonyos helyzetekben e tagállam bíróságai képesek lennének arra, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdésében előírt függetlenség követelményének megfelelően járjanak el egy adott ügyben. Következésképpen az eseteket egyedileg szükséges vizsgálni. Az egyedi vizsgálat megfelelő lefolytatása érdekében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie az érintett személyét (többek között azt, hogy a politikai ellenzék tagja‑e vagy olyan társadalmi, illetve etnikai kisebbséghez tartozik‑e, amely hátrányos megkülönböztetésnek van kitéve), valamint azon jogsértés jellegét és körülményeit, amely miatt keresik (többek között azt, hogy e jogsértés politikai jellegű‑e, a véleménynyilvánítás, vagy egyesülés szabadságának gyakorlása során követték‑e el, illetve, hogy annak tárgyában az aktuális hatalom képviselői nyilvános nyilatkozatot tettek‑e). Végül, a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie a nyugdíjkorhatár eléréséhez közel álló bírák helyzetét (akiknek hivatalban maradása ezen életkor betöltését követően a végrehajtó hatalom mérlegelés alapján hozott határozatától függ), illetve a bírák előmenetelére vonatkozó szabályokat.

2)      Az egyedi vizsgálat követelménye

104. Úgy vélem, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság csak akkor köteles elhalasztani az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha annak megállapítása mellett, hogy a kibocsátó tagállam jogrendszerének hiányosságai miatt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye áll fenn, azt is megállapítja, hogy az érintett személy ki van téve e veszélynek.

105. Először is, megjegyzem, hogy a 2014. december 18‑i 2/13 vélemény (az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása) (EU:C:2014:2454, 192. pont) alapján a tagállamok által arra vonatkozóan kivételesen lefolytatott vizsgálat, hogy a másik tagállam tiszteletben tartja‑e az alapvető jogokat, kizárólag e jogok „konkrét esetben” történő tiszteletben tartására irányulhat.

106. Annak megállapítása, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles elhalasztani az európai elfogatóparancs végrehajtását, anélkül hogy megvizsgálnák, hogy az érintett személy ki van‑e téve az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása veszélyének, amely vélhetően az igazságügyi rendszer hiányosságaiból adódik, véleményem szerint összeegyeztethetetlen a kerethatározat (10) preambulumbekezdésével, amelynek értelmében „[az európai elfogatóparancs] [v]égrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az [EUSZ] 6. cikk (1) bekezdésében rögzített alapelveket, és ezt a Tanács a[z] [EUSZ] 7. cikk (1) bekezdése szerint […] megállapítja”. E (10) preambulumbekezdés tiltja, hogy a tagállamok valamely tagállammal szemben felfüggesszék a kerethatározat alkalmazását, kivéve, ha az Európai Tanács e tagállammal szemben a jelenleg az EUSZ 7. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezés(75) alapján határozatot fogadott el. Ezzel szemben azt nem tiltja, hogy egy tagállam „konkrét esetben” felfüggessze a kerethatározat alkalmazását, vagyis azt, hogy egy adott európai elfogatóparancs végrehajtását elhalassza. Megjegyzem egyébként, hogy a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) a Bíróság – az Európai Tanács ilyen határozatának hiányában – helybenhagyta a végrehajtás elhalasztását.

107. Ezenkívül, mivel a kerethatározat végrehajtásának felfüggesztése egy „konkrét eset[re]” vonatkozik, az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésében szereplő tagállamok közötti egyenlőség sem sérül.

108. Másodszor, még ha feltételezzük is, hogy a közelmúltban elfogadott jogalkotási reformok miatt Lengyelországban fennáll az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye,(76) ebből nem lehet arra következtetni, hogy egyik lengyel bíróság sem lenne alkalmas arra, hogy a Charta 47. cikke második bekezdésének tiszteletben tartása mellett folytassa le eljárását. Teljes mértékben egyetértek a Bizottság azon érvével, mely szerint „még ha megállapításra is kerül, hogy a kibocsátó tagállamban a jogállamiság súlyosan fenyegetett […], nem zárhatjuk ki, hogy fennállhatnak olyan körülmények, amelyek között megmarad a bíróságok azon képessége, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdésében foglalt alapvető jog tiszteletben tartásának biztosításához szükséges függetlenség birtokában folytathassák le eljárásukat”.

109. Harmadszor, az Emberi Jogok Európai Bírósága annak meghatározása érdekében, hogy fennáll‑e az EJEE 3. cikkét sértő bánásmód valós veszélye, „megvizsgálja a kérelmező kiadásának a rendeltetési ország részére történő átadásának várható következményeit, figyelembe véve az országban fennálló általános helyzetet, és az érintett személy esetére jellemző körülményeket”(77). E bíróság szerint önmagában az a tény, hogy az adott országban az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban általános problémák merülnek fel, nem igazolja azt, hogy az érintett személy ezen ország részére történő átadása az EJEE 3. cikkébe ütközne.(78) Hasonlóképpen, annak vizsgálata érdekében, hogy az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fennáll‑e, az Emberi Jogok Európai Bírósága a gyakorlatban nem csak a rendeltetési országban uralkodó helyzetet, hanem az érintett személy sajátos körülményeit is figyelembe veszi.(79)

110. Az EJEE 3. cikkével kapcsolatban például az Emberi Jogok Európai Bírósága a Mo. M. kontra Franciaország ítéletben kimondja, hogy a felperes – aki azt követően menekült el onnan, hogy a csádi titkosszolgálat letartóztatta és megkínozta – Csád részére történő átadása az EJEE 3. cikkébe ütközne. Az Emberi Jogok Európai Bírósága helyi civil szervezetek és intézményi megfigyelők jelentéseire támaszkodik, amelyekből kitűnik, hogy a Csádban uralkodó általános helyzet jellemzője, hogy a titkosszolgálat által irányított katonai börtönöket tartanak fenn. Ezt követően e bíróság a felperes személyes helyzetét vizsgálja. E tekintetben megjegyzi, hogy egyrészt orvosi igazolások tanúsítják, hogy a felperest Csádban már korábban megkínozták, másrészt átadása esetén ismét fennállna ennek veszélye, mivel Franciaországban egy ellenzéki pártot támogat, továbbá úgy tűnik, hogy három évvel azután, hogy elhagyta Csádot, a csádi hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene.(80)

111. Az M. G. kontra Bulgária ítéletben az Emberi Jogok Európai Bírósága azt állapítja meg, hogy a felperes esetében, akit az orosz hatóságok azért keresnek, hogy Ingusföldön, az egyik észak‑kaukázusi köztársaságban büntetőbíróság elé állítsák annak gyanúja miatt, hogy a csecsen gerillákhoz tartozik, komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy Oroszországnak történő kiadása esetén megkínozzák. Az említett bíróság először is megvizsgálja az Észak‑Kaukázusban uralkodó általános helyzetet, és megállapítja, hogy ez a régió továbbra is fegyveres konfliktusok helyszíne, amelyet többek között bírósági eljárás nélküli kivégzések, kínzás és egyéb embertelen vagy megalázó bánásmód jellemeznek. Másodszor, az Emberi Jogok Európai Bírósága megvizsgálja a felperes személyes helyzetét, és megállapítja, hogy többek között fegyveres csoportban való részvétel, terrorcselekmények előkészítése, fegyver‑ és kábítószer‑kereskedelem miatt folynak vele szemben büntetőeljárások, az orosz titkosszolgálat nagy mennyiségben talált fegyvert a lakásában, valamint az orosz hatóságok azzal gyanúsítják, hogy egy fegyveres dzsihádista csoport tagja. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ez alapján arra a következtetésre jut, hogy a felperes különösen ki van téve annak a veszélynek, hogy megkínozzák, amennyiben egy észak‑kaukázusi fogva tartó intézményben helyezik el.(81)

112. Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban az Ahorugeze kontra Svédország ítéletben az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondja, hogy a hutu népcsoporthoz tartozó ruandai állampolgár felperes Ruandának való kiadatása, ahol népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények miatt kell bíróság elé állnia, nem tenné ki felperest az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása valós veszélyének. Ugyanis az Emberi Jogok Európai Bírósága a ruandai nemzetközi büntetőbíróság ítéletei, valamint a holland nyomozók és norvég rendőrök által szolgáltatott információk alapján úgy értékeli, hogy nem nyert igazolást az, hogy a ruandai bíróságok ne lennének függetlenek vagy pártatlanok. Ezenkívül az Emberi Jogok Európai Bírósága megvizsgálja a felperes személyes körülményeit. Úgy véli, hogy sem az a körülmény, hogy a védelem tanúja volt a ruandai nemzetközi büntetőbíróság előtt, sem az a tény, hogy a ruandai polgári légiközlekedési hatóság vezetője volt, sem az, hogy az 1994‑es népirtás idején elítélték más tulajdonának megsemmisítése miatt, nem teszik ki annak, hogy az igazságszolgáltatást nyilvánvalóan megtagadják tőle.(82)

3)      Hogyan igazolható, hogy az érintett személyt a kibocsátási tagállamban az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fenyegeti?

113. Számomra úgy tűnik – ahogyan azt a Bizottság is állítja –, hogy annak igazolásához, hogy az érintett személyt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fenyegeti, azt kell bizonyítani, hogy olyan sajátos körülmények folytán van kitéve e veszélynek, amelyek vagy e személyéhez, vagy ahhoz a jogsértéshez kapcsolódnak, amely miatt eljárás van vele szemben folyamatban, vagy amely miatt elítélték. Ezért a Bizottság többek között azt javasolja, hogy vizsgálják meg, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személy a politikai ellenzék tagja‑e vagy olyan társadalmi, illetve etnikai kisebbséghez tartozik‑e, amely hátrányos megkülönböztetésnek van kitéve. A Bizottság többek között annak megvizsgálását is javasolja, hogy azon jogsértés, amely miatt az érintett személlyel szemben eljárást folytatnak, politikai jellegű‑e, illetve e jogsértés vagy annak büntetése tárgyában az aktuális hatalom képviselői tettek‑e nyilvános nyilatkozatot. E javaslatokat véleményem szerint el kell fogadni.

114. E tekintetben megjegyzem, hogy a kerethatározat (12) preambulumbekezdésének második mondata kifejezetten rendelkezik arról, hogy megtagadható az olyan személy átadása, akinek esetében objektív okok alapján feltehető, hogy vele szemben az elfogatóparancs kibocsátására azért került sor, hogy – többek között – politikai véleménye miatt folytassanak büntetőeljárást vele szemben, illetve büntessék meg.

115. A bizonyítási terhet illetően, véleményem szerint az érintett személytől kell megkövetelni annak igazolását, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy a kibocsátó tagállamban az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fenyegeti. Ezen álláspont megegyezik az Emberi Jogok Európai Bírósága álláspontjával, amely egyébiránt úgy véli, hogy amint ez bizonyítást nyer, a szóban forgó tagállamnak kell eloszlatnia minden e tárgyban felmerülő kétséget.(83)

116. A jelen ügyben L. M. azt állítja, hogy Lengyelországban az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fenyegeti, mivel a jogállamiságot, „amelynek alapeleme a hatékony bírói jogorvoslathoz való jog, amelyet pedig csupán a független igazságszolgáltatási rendszer fennállása biztosíthat”, ebben az országban már nem tartják tiszteletben.(84)

117. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megítélése, hogy ezen állítások bizonyítják‑e, hogy L. M. a kibocsátó igazságügyi hatóság részére történő átadása esetén ki lenne téve a lengyel igazságszolgáltatási rendszer hiányosságaiból eredően az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása valós veszélyének, feltéve, hogy ez a veszély fennáll.

118. Ugyanakkor megjegyzem, hogy L. M. egyszer sem utal arra, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer közelmúltbeli reformjai mennyiben érintenék személyes helyzetét. Nem szolgál magyarázattal arra nézve, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai – feltéve, hogy megállapítást nyernek – mennyiben akadályozhatnák azt, hogy az ő ügyében független és pártatlan bíróság járjon el. L. M. csupán általánosságban hivatkozik arra, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer nem felel meg a jogállamiság követelményeinek.

119. Meglátásom szerint az L. M. által előterjesztett érvek kizárólag annak alátámasztására irányulnak, hogy az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai folytán Lengyelországban fennáll az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye, nem pedig annak igazolására, hogy amennyiben átadják a kibocsátó igazságügyi hatóságnak, ő maga ilyen veszélynek lesz kitéve. Márpedig, emlékeztetek arra, hogy – amint arra az Emberi Jogok Európai Bírósága rámutatott – önmagában az a tény, hogy az adott országban az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban általános problémák merülnek fel (feltéve, hogy bizonyítást nyer), nem igazolja azt, hogy az érintett személy ezen ország részére történő átadása e személyt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása valós veszélyének tenné ki.(85) A Yefimova kontra Oroszország ítéletben például, az Emberi Jogok Európai Bírósága azt állapította meg, hogy jóllehet a kazah bírák függetlenségével kapcsolatban okkal merülnek fel kétségek, a felperes nem bizonyította sem azt, hogy e kétségeket az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása valós veszélyeként kell értékelni, sem azt, hogyő maga, Kazahsztán részére történő átadása esetén e veszélynek ki lenne téve.(86)

120. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy L. M.‑mel szemben kábítószer‑kereskedelem miatt folytatnak eljárást, és az iratok közül semmi nem támasztja alá azt, hogy e jogsértést vagy L. M. személyét olyan sajátosságok jellemeznék, amelyek folytán az igazságszolgáltatás kirívó megtagadásának állítólagos veszélye fenyegetne. A tárgyalás során az erre vonatkozóan feltett kérdésre L. M. képviselője nem szolgált további felvilágosítással.

121. Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság akkor köteles elhalasztani az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha annak megállapítása mellett, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének hiányosságai miatt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye áll fenn, azt is megállapítja, hogy az ezen elfogatóparanccsal érintett személy ki van téve e veszélynek. Ahhoz, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdésében szereplő tisztességes eljáráshoz való jog megsértése az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának minősüljön, az szükséges, hogy e jogsértés olyannyira súlyos legyen, hogy az e rendelkezésben védett jog lényeges tartalmát teljes mértékben kiüresítse. Annak meghatározásához, hogy az érintett személyt fenyegeti‑e az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának veszélye, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie az e személyhez, valamint azon jogsértéshez kapcsolódó sajátos körülményeket, amelyek miatt az érintettel szemben büntetőeljárás folyik vagy elítélték.

3.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

122. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy amennyiben a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) meghatározott vizsgálat második lépését alkalmazni kell, és a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének hiányosságai folytán megsérti a jogállamiság követelményét, e hatóságnak a kibocsátó igazságügyi hatósághoz kell‑e fordulnia annak érdekében, hogy az a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján megadjon számára az érintett személlyel szembeni eljárás körülményeire vonatkozó minden szükséges kiegészítő információt. Amennyiben ez a helyzet, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy milyen garanciákat kell szereznie a kibocsátó igazságügyi hatóságtól ahhoz, hogy kizárhassa annak veszélyét, hogy az érintett személlyel szemben nem tisztességes eljárást folytatnak le.

123. Megjegyzem, hogy az említett Aranyosi és Căldăraru ítéletben a Bíróság úgy értékelte, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles a kibocsátó igazságügyi hatóságtól bekérni a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján az érintett személy fogva tartásának körülményeire vonatkozó minden szükséges kiegészítő információt. A végrehajtó igazságügyi hatóság kizárólag akkor köteles az európai elfogatóparancs végrehajtását elhalasztani, ha ezen információk alapján azt állapítja meg, hogy az érintett személyt embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélye fenyegeti.(87)

124. A miniszter azon a véleményen van, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles minden olyan információt bekérni a kibocsátó igazságügyi hatóságtól, amelyet szükségesnek vél. Csak esetről esetre határozható meg, hogy mire vonatkozóan szükséges információ, attól függően, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság milyen okból véli úgy, hogy az érintett személy tisztességes eljáráshoz fűződő joga ténylegesen veszélyben forog. A végrehajtó igazságügyi hatóságtól nem követelhető meg annak bizonyítása, hogy a lengyel igazságszolgáltatási rendszer nem szenved hiányosságokban.

125. L. M. úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre nem szükséges választ adni. Pontosítja ugyanakkor, hogy a jelen ügyben semmilyen biztosíték nem lelhető fel, amely eloszlathatná a végrehajtó igazságügyi hatósággal kapcsolatos aggályokat, mivel a szóban forgó hiányosságok rendszerszintűek.

126. A spanyol kormány szerint a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése megoldással szolgálhat olyan esetben, amikor a végrehajtó igazságügyi hatóság bizonytalan az ügy folytatását illetően. A magyar kormány úgy értékeli, hogy mivel a végrehajtó igazságügyi hatóság jogköre a lengyel igazságszolgáltatási rendszer hiányosságainak megállapítására nem terjed ki, így nem kérheti e tagállamtól, hogy kiegészítő információkat bocsásson rendelkezésére. A holland kormány véleménye az, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdésében foglalt mechanizmust alkalmazni. A lengyel kormány az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre vonatkozóan nem terjesztett elő észrevételt.

127. A Bizottság úgy véli, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság kérhet kiegészítő információkat a kibocsátó igazságügyi hatóságtól. Ilyen információk – többek között – a legutóbbi jogalkotási reformokra vonatkozóan kérhetők. Mindazonáltal, ezen információk kétségtelenül kevésbé alkalmasak a végrehajtó igazságügyi hatóság kételyeinek eloszlatására, mint amikor – a fent említett Aranyosi és Căldăraru ítélethez hasonlóan – az érintett személy fogva tartásának körülményeire vonatkoznak.

128. Véleményem szerint, amennyiben a kibocsátó tagállamban az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye áll fenn, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak élnie kell a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdésében biztosított lehetőséggel annak érdekében, hogy egyrészt a Bizottság indokolással ellátott javaslatát, illetve a Velencei Bizottság véleményeit követően elfogadott jogszabályokra(88) vonatkozó információkhoz jusson, másrészt az érintett személyhez és a jogsértés jellegéhez kapcsolódó azon sajátosságok megismerése céljából, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy e személyt az igazságszolgáltatás kirívó megtagadásának valós veszélye fenyegeti.

129. Véleményem szerint ugyanis nem kizárt, különösen abban az esetben, ha az érintett személy nem bizonyította, hogy személyesen őt fenyegeti az igazságszolgáltatás kirívó megtagadása, hogy az ilyen információkérés a végrehajtó igazságügyi hatóság számára is felvilágosítással szolgálna.

130. Ha a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján szerzett információkra tekintettel a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személyt a kibocsátó tagállamban nem fenyegeti az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye, végre kell hajtania ezt az elfogatóparancsot.

131. Ezzel szemben, ha ezen információk alapján a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítja meg, hogy az érintett személyt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye fenyegeti a kibocsátó tagállamban, ezen elfogatóparancs végrehajtását el kell halasztani, de nem lehet megszüntetni.(89) Ez esetben a végrehajtó tagállam a kerethatározat 17. cikke (7) bekezdésének megfelelően, e késedelemről tájékoztatja az Eurojustot. Amennyiben e veszély fennállása nem zárható ki észszerű időn belül, akkor a végrehajtó igazságügyi hatóságnak döntenie kell arról, hogy az átadási eljárást megszünteti‑e.(90)

132. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja, hogy a kibocsátó tagállamban fennáll az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye, köteles a kibocsátó igazságügyi hatóságtól bekérni a kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján minden olyan szükséges kiegészítő információt, amely – adott esetben – egyrészt azon jogszabályi változásokra vonatkozik, amelyek az igazságszolgáltatás kirívó megtagadásának valós veszélyének fennállása tekintetében rendelkezésére álló adatokhoz képest később merültek fel, másrészt azon sajátosságokkal kapcsolatos, amelyek az európai elfogatóparanccsal érintett személyhez, vagy azon jogsértés jellegéhez kötődnek, amely miatt e személlyel szemben büntetőeljárás folyik vagy elítélték.

V.      Végkövetkeztetés

133. A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a High Court (felsőbíróság, Írország) által előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

1)      A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság akkor köteles elhalasztani az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha annak megállapítása mellett, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének hiányosságai miatt az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye áll fenn, azt is megállapítja, hogy az ezen elfogatóparanccsal érintett személy ki van téve e veszélynek. Ahhoz, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdésében szereplő tisztességes eljáráshoz való jog megsértése az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának minősüljön, az szükséges, hogy e jogsértés olyannyira súlyos legyen, hogy az e rendelkezésben védett jog lényeges tartalmát teljes mértékben kiüresítse. Annak meghatározásához, hogy az érintett személyt fenyegeti‑e az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának veszélye, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie az e személyhez, valamint azon jogsértéshez kapcsolódó sajátos körülményeket, amelyek miatt az érintett személlyel szemben büntetőeljárás folyik vagy elítélték.

2)      Amennyiben a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja, hogy a kibocsátó tagállamban fennáll az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye, köteles a kibocsátó igazságügyi hatóságtól bekérni a 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján minden olyan szükséges kiegészítő információt, amely – adott esetben – egyrészt azon jogszabályi változásokra vonatkozik, amelyek az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélyének fennállása tekintetében rendelkezésére álló adatokhoz képest később merültek fel, másrészt azon sajátosságokkal kapcsolatos, amelyek az európai elfogatóparanccsal érintett személyhez vagy azon jogsértés jellegéhez kötődnek, amely miatt e személlyel szemben büntetőeljárás folyik vagy elítélték.

1      Eredeti nyelv: francia.

2      Többek között az alkotmánybíróság tagjainak kinevezéséről, illetve arról van szó, hogy az alkotmánybíróság egyes határozatait nem teszik közzé. Ezenkívül szó van még a legfelsőbb bíróság és a rendes bíróságok bírái tekintetében bevezetett új nyugdíjrendszerről, a legfelsőbb bíróság hatáskörébe tartozó új, rendkívüli jogorvoslatról, a rendes bíróságok elnökeinek visszahívásáról és kinevezéséről, továbbá a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács bíró tagjai mandátumainak megszűnéséről, és e tagok kinevezésére vonatkozó eljárásról.

3      2017. december 20‑i tanácsi határozatra irányuló javaslat annak megállapításáról, hogy fennáll a jogállamiság Lengyel Köztársaság általi súlyos megsértésének egyértelmű veszélye, COM(2017) 835 final.

4      HL 2009. L 81., 24. o.

5      HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.

6      Lásd a kerethatározat (6) preambulumbekezdését, valamint 1. cikkének (2) bekezdését.

7      2015. július 16‑i Lanigan ítélet (C‑237/15 PPU, EU:C:2015:474, 36. pont); 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 80. pont).

8      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 82–88. pont).

9      Az Aranyosi és Căldăraru ügyben az embertelen vagy megalázó bánásmód a Magyarországon és Romániában uralkodó fogvatartási körülményekből fakadt.

10      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 89. pont).

11      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 93. pont) (kiemelés tőlem).

12      A Velencei Bizottság 2017. december 11‑i 904/2017. sz. véleménye a Lengyel Köztársaság elnöke által javasolt Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanácsról szóló törvény módosítására vonatkozó törvénytervezetről, és a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosítására vonatkozó törvénytervezetről, valamint a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvényről; továbbá a Velencei Bizottság 2017. december 11‑i 892/2017. sz. véleménye a módosított, ügyészségről szóló törvényről (a továbbiakban: a Velencei Bizottság véleményei). E dokumentumok a Velencei Bizottság honlapján az alábbi címen érhetők el: http://www.venice.coe.int/webforms/events/.

13      European Arrest Warrant Act 2003.

14      A 2013/295 EXT eljárásban.

15      A 2014/8 EXT eljárásban.

16      A 2017/291 EXT eljárásban.

17      2016. szeptember 6‑i Petruhhin ítélet (C‑182/15, EU:C:2016:630, 20. pont).

18      2010. szeptember 8‑i Winner Wetten ítélet (C‑409/06, EU:C:2010:503, 38. pont); 2014. február 27‑i Pohotovosť ítélet (C‑470/12, EU:C:2014:101, 28. és 29. pont).

19      Mint amilyen eljárás a Bíróság előtt a C‑192/18. sz., Bizottság kontra Lengyelország ügyben folyamatban van.

20      Kiemelés tőlem.

21      Lásd a Bizottság indokolással ellátott javaslata indokolásának 171–186. pontját.

22      Lásd e tekintetben a jelen indítvány 106. pontját.

23      A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy azon politikai kontextus, amelybe a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem illeszkedik, elsőre arra engedhet következtetni, hogy a Bíróság e kérelmet nem vizsgálhatja. Ezért pontosítom, hogy például a „politikai kérdésekre” vonatkozó amerikai jogelmélet általában úgy értékeli, hogy a bíróságnak tartózkodnia kell az olyan kérdésektől, amelyekről úgy véli, hogy a végrehajtó vagy a törvényhozó hatalom feladata azokat megítélni. Mindazonáltal a Bíróság nem ismeri el felülvizsgálati jogkörének ilyen korlátozását. Ezenkívül a jelen ügyben a Bírósághoz intézett kérdések nem tekinthetők „politikai” jellegűnek, mivel a fent hivatkozott Aranyosi és Căldăraru ítéletben meghatározott vizsgálat első lépésében elvégzendő értékelés – amint azt láthattuk – különbözik attól, amelyet a Tanács az EUSZ 7. cikk (1) bekezdésében rögzített eljárás keretében végez.

24      2016. február 15‑i N. ítélet (C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 45. pont); 2016. október 6‑i Paoletti és társai ítélet (C‑218/15, EU:C:2016:748, 21. pont).

25      Magyarázatok az Alapjogi Chartához (HL 2007. C 303., 17. o.). Megjegyzem, hogy e magyarázatok értelmében a Charta 47. cikkének első bekezdése megfelel az EJEE „Hatékony jogorvoslathoz való jog” című 13. cikkének. A Charta 47. cikkének harmadik bekezdése pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának felel meg.

26      2011. december 8‑i Chalkor kontra Bizottság ítélet (C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 51. pont); 2012. november 6‑i Otis és társai ítélet (C‑199/11, EU:C:2012:684, 46. és 47. pont).

27      Megjegyzem ugyanis, hogy a 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletben (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198) a Bíróság kimondta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság köteles elhalasztani az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha azt állapítja meg, hogy a kibocsátó tagállamban embertelen vagy megalázó bánásmód valós veszélye, nem pedig az ilyen bánásmód tilalmának megsértése áll fenn (valamint az érintett személy ki van téve e veszélynek). Lásd e tekintetben a jelen indítvány 43. pontját.

28      A lengyel kormány írásbeli észrevételei alapján az a körülmény, hogy az Aranyosi és Căldăraru ítélet a Charta 4. cikkére vonatkozott, „nem jelenti azt, hogy a kölcsönös elismerés és a kölcsönös bizalom elvére vonatkozó korlátozásokat ne lehetne más, abszolút jelleggel nem rendelkező alapvető jogok – mint például a tisztességes tárgyaláshoz való jog – védelme érdekében alkalmazni.

29      Ami a magyar kormányt illeti, e kérdést közvetlenül nem érinti.

30      Lásd a kerethatározat (6) preambulumbekezdését.

31      Lásd a jelen indítvány 5. pontját.

32      Bobek főtanácsnok Ardic‑ügyre vonatkozó indítványa (C‑571/17 PPU, EU:C:2017:1013, 74. pont). Lásd e tekintetben: Lenaerts, K., „La vie après l’avis: Exploring the principle of mutual (yet not blind) trust”, Common Market Law Review 2017, 3. sz., 805. o.

33      Az egy harmadik ország állampolgára, illetve hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: „Dublin III” rendelet) (HL 2013. L 180., 31. o.; helyesbítés: HL 2018. L 33., 6. o.).

34      Amennyiben a „Dublin III” rendeletben felsorolt feltételek alapján a menedékjog iránti kérelem megvizsgálására eredetileg kijelölt tagállamban fennáll az embertelen vagy megalázó bánásmód veszélye, a menedékkérőt nem lehet e tagállamnak átadni. Annak a tagállamnak, amely lefolytatja a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárást, el kell végeznie e kritériumok vizsgálatát annak meghatározása érdekében, hogy valamely másik tagállam felelősnek jelölhető‑e. Amennyiben ez lehetetlennek bizonyulna, e tagállam lesz a felelős. Lásd a „Dublin III” rendelet 3. cikkének (2) bekezdését, amely a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletet (C‑411/10 et C‑493/10, EU:C:2011:865, 94. pont) kodifikálja. Lásd még: 2017. február 16‑i C. K. és társai ítélet (C‑578/16 PPU, EU:C:2017:127, 65. pont); 2017. július 26‑i A.S. ítélet (C‑490/16, EU:C:2017:585, 41. pont); 2017. július 26‑i Jafari ítélet (C‑646/16, EU:C:2017:586, 101. pont).

35      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 85. pont); 2016. szeptember 6‑i Petruhhin ítélet (C‑182/15, EU:C:2016:630, 56. pont); 2017. február 16‑i C. K. és társai ítélet (C‑578/16 PPU, EU:C:2017:127, 59. pont); 2018. április 24‑i MP ítélet (Korábbi kínzások áldozatának kiegészítő védelme) (C‑353/16, EU:C:2018:276, 36. pont).

36      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatékony jogorvoslathoz való jog korlátozható, amennyiben a Charta 52. cikke (1) bekezdésének megfelelően azt törvény írja elő, tiszteletben tartja az említett jog lényeges tartalmát, valamint ha az arányosság elvét tiszteletben tartva e korlátozásra csak akkor és annyiban kerül sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja (2013. június 4‑i ZZ‑ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 51. pont; 2014. szeptember 17‑i Liivimaa Lihaveis ítélet, C‑562/12, EU:C:2014:2229, 72. pont; 2015. október 6‑i Schrems ítélet, C‑362/14, EU:C:2015:650, 95. pont; 2016. szeptember 15‑ Star Storage és társai ítélet, C‑439/14 és C‑488/14, EU:C:2016:688, 49. pont; 2017. szeptember 27‑i Puškár ítélet, C‑73/16, EU:C:2017:725, 62. pont; 2017. december 20‑i Protect Natur‑, Arten‑ und Landschaftsschutz Umweltorganisation ítélet, C‑664/15, EU:C:2017:987, 90. pont).

37      Sharpston főtanácsnok Radu ügyre vonatkozó indítványa (C‑396/11, EU:C:2012:648, 97. pont).

38      Lásd a kerethatározat (5) preambulumbekezdését, valamint a 2016. november 10‑i Kovalkovas ítéletet (C‑477/16 PPU, EU:C:2016:861, 41. pont).

39      A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) (a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet).

40      Kiemelés tőlem.

41      Bobek főtanácsnok Zdziaszek ügyre vonatkozó indítványa (C‑271/17 PPU, EU:C:2017:612, 86. pont, valamint 16. lábjegyzet) (kiemelés tőlem).

42      E tekintetben megjegyzem, hogy a 2018. április 26‑i Donnellan ítéletben (C‑34/17, EU:C:2018:282, 61. pont), a Bíróság kimondta, hogy mivel a 2010/24/EU irányelvvel (az adókból, vámokból, illetékekből és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló, 2010. március 16‑i 2010/24/EU tanácsi irányelv, HL 2010. L 84., 1. o.) a követelések behajtására vonatkozóan bevezetett segítségnyújtás „kölcsönösnek” minősül, amiből „elsősorban az következik, hogy a megkereső hatóság feladata, hogy […] megteremtse azokat a feltételeket, amelyek mellett a megkeresett hatóság […] [segítséget nyújthat]” (kiemelés tőlem).

43      EJEB, 2014. november 4., Tarakhel kontra Svájc (CE:ECHR:2014:1104JUD002921712, 93. §).

44      Az EJEE 2002. május 3‑án Vilniusban aláírt 13. kiegészítő jegyzőkönyve a halálbüntetés eltörléséről minden körülmények között.

45      EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111, 576. §–579. §).

46      EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 258. §).

47      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem kifejti ugyanis, hogy „[a]z arra vonatkozó teszt, hogy az átadás az EJEE 6. cikke alapján tilos‑e, bevett gyakorlat. Az állandó nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint azt szükséges igazolni, hogy az érintett személy vonatkozásában fennáll‑e az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadásának valós veszélye. A Minister for Justice, Equality and Law Reform kontra Brennan ítéletben [2007] IESC 24, a Supreme Court (legfelsőbb bíróság) megállapította, hogy „rendkívüli körülmények – »mint a megkereső állam igazságszolgáltatási rendszerének egyértelműen bizonyított és alapvető hiányossága« – szükségesek ahhoz, hogy az európai elfogatóparancsról szóló 2003. évi törvényen alapuló átadást meg lehessen tagadni az EJEE 6. cikke szerinti jogok megsértése miatt”.

48      EJEB, 1989. július 7., Soering kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:1989:0707JUD001403888, 113. §).

49      2018. április 26‑i Donnellan‑ítélet (C‑34/17, EU:C:2018:282, 50. pont).

50      2018. január 23‑i Piotrowski ítélet (C‑367/16, EU:C:2018:27, 48. pont).

51      Lásd a jelen indítvány 57. pontját, valamint 36. lábjegyzetét.

52      Lásd a jelen indítvány 70. pontját.

53      EJEB, 1989. július 7., Soering kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:1989:0707JUD001403888, 113. §); EJEB, 2010. március 2., Al‑Saadoon és Mufdhi kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2010:0302JUD006149808, 149. §); EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 258. §); EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111, 456. § és 562. §–564. §); 2017. június 15., Harkins kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2017:0615DEC007153714, 62. §).

54      EJEB, 2008. február 28., Saadi kontra Olaszország (CE:ECHR:2008:0228JUD003720106, 125. §).

55      EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 260. §); EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111, 563. §).

56      EJEB, 2001. október 16., Einhorn kontra Franciaország (CE:ECHR:2001:1016DEC007155501, 33. § és 34. §). Ebben az esetben az EJEB úgy ítélte meg, hogy az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása nem valósul meg, mivel a felperes, akit távollétében egy pennsylvaniai bíróság emberölés miatt elítélt, Pennsylvaniába való visszatérésekor új eljárás lefolytatását kérelmezhette.

57      EJEB, 2005. november 8., Bader és Kanbor kontra Svédország (CE:ECHR:2005:1108JUD001328404, 47. §). Az olyan eljárás, amelynek keretében egyetlen tanút sem hallgattak meg a tárgyalás során, ahol minden megvizsgált bizonyítékot az ügyész terjesztett elő, és amelyen sem a vádlott, sem ügyvédje nem jelent meg, jellegénél fogva egyszerűsítettnek minősül, és mint ilyen a védelemhez való jogot teljes mértékben kizárja.

58      EJEB, 2007. február 20., Al‑Moayad kontra Németország (CE:ECHR:2007:0220DEC003586503, 100. §–108. §). Ebben az esetben az EJEB azt állapította meg, hogy nem valósult meg az igazságszolgáltatás nyilvánvaló megtagadása, mivel a felperest, akivel szemben két terrorista szervezetben való részvétele miatt folyt eljárás, és az Egyesült Államok hatóságai a kiadatását kérték, nem szállíthatták át az Egyesült Államok területén kívül található fogvatartási létesítmények egyikébe, ahol nem lett volna lehetősége ügyvédi segítség igénybevételére, és vele szemben katonai vagy más rendkívüli bíróság járt volna el.

59      EJEB, 2005. május 12., Öcalan kontra Törökország (CE:ECHR:2005:0512JUD004622199, 112. §); EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111, 562. §).

60      EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 263. §–287. §); EJEB, 2014. július 24., Husayn (Abu Zubaydah) kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD000751113, 559. §); EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111, 565. §–569. §); EJEB, 2018. május 31., Al Nashiri kontra Románia (CE:ECHR:2018:0531JUD003323412, 719. §–722. §).

61 EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111).

62      Az EJEB ugyanis az ítélet 567. §‑ának (ii) pontjában a következőt jegyzi meg: „[the military commission] did not have legitimacy under US and international law resulting in, as the Supreme Court found, its lacking the ‘power to proceed’ and […], consequently, it was not ‘established by law’ for the purposes of Article 6§1.”

63      EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111, 565. §–569. §). Hasonló érvelés szerepel az EJEB, 2018. május 31., Al Nashiri kontra Románia ítélet (CE:ECHR:2018:0531JUD003323412) 719–722. §‑aiban.

64      2006. szeptember 19‑i Wilson ítélet (C‑506/04, EU:C:2006:587, 51. és 52. pont); 2017. február 16‑i Margarit Panicello ítélet (C‑503/15, EU:C:2017:126, 37. és 38. pont); 2017. június 14‑i Online Games és társai ítélet (C‑685/15, EU:C:2017:452, 60. és 61. pont).

65      2006. szeptember 19‑i Wilson ítélet (C‑506/04, EU:C:2006:587, 53. pont); 2008. május 14‑i Pilato végzés (C‑109/07, EU:C:2008:274, 24. pont); 2013. január 31‑i D. és A. ítélet (C‑175/11, EU:C:2013:45, 97. pont).

66      Lásd még: 2006. szeptember 19‑i Wilson ítélet (C‑506/04, EU:C:2006:587, 49. pont); 2017. június 14‑i Online Games és társai ítélet (C‑685/15, EU:C:2017:452, 60. pont); 2017. december 13‑i El Hassani ítélet (C‑403/16, EU:C:2017:960, 40. pont).

67      2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet (C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 46. pont); 2009. február 19‑i Gorostiaga Atxalandabaso kontra Parlement ítélet (C‑308/07 P, EU:C:2009:103, 42. pont); 2018. január 31‑i Gyarmathy kontra FRA ítélet (T‑196/15 P, nem tették közzé, EU:T:2018:47, 97. pont).

68      EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111); EJEB, 2018. május 31., Al Nashiri kontra Románia (CE:ECHR:2018:0531JUD003323412).

69      Lásd a jelen indítvány 84. pontját.

70      EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 265. §).

71      EJEB, 2014. július 24., Al Nashiri kontra Lengyelország (CE:ECHR:2014:0724JUD002876111); EJEB, 2018. május 31., Al Nashiri kontra Románia (CE:ECHR:2018:0531JUD003323412).

72      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 89. pont). Lásd még: 2011. december 21‑i N. S. és társai ítélet (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865, 91. pont).

73      Lásd még: 2016. szeptember 6‑i Petruhhin ítélet (C‑182/15, EU:C:2016:630, 58. pont); 2017. szeptember 6‑i Peter Schotthöfer & Florian Steiner végzés (C‑473/15, EU:C:2017:633, 24–26. pont).

74      Lásd a jelen indítvány 24. pontját.

75      A kerethatározatot ugyanis 2002. június 13‑án fogadták el, azaz a Nizzai Szerződés (HL 2001. C 80., 1. o.) 2003. február 1‑jei hatálybalépését megelőzően. Márpedig a Nizzai Szerződés 1. cikkének (1) bekezdése iktatta be 7. cikkébe az (1) bekezdést. A kerethatározat (10) preambulumbekezdésében az EUSZ 7. cikk (1) bekezdésére tett hivatkozást tehát jelenleg az EUSZ 7. cikk (2) bekezdésére való hivatkozásként kell értelmezni. Lásd e tekintetben a jelen indítvány 38. pontját.

76      Ennek értékelése, amint arra a jelen indítvány 35. és 95. pontjában rámutatok, a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

77      EJEB, 1991. október 30., Vilvarajah és társai kontra Egyesült Királyság (E:ECHR:1991:1030JUD001316387, 108. §); EJEB, 2008. február 28., Saadi kontra Olaszország (CE:ECHR:2008:0228JUD003720106,130. §); EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 187. §); EJEB, 2016. március 23., F. G. kontra Svédország (CE:ECHR:2016:0323JUD004361111, 120. §) (kiemelés tőlem).

78      EJEB, 2008. február 28., Saadi kontra Olaszország (CE:ECHR:2008:0228JUD003720106, 131. §); EJEB, 2013. április 25‑i Savriddin Dzhurayev kontra Oroszország (CE:ECHR:2013:0425JUD007138610, 153. § és 169. §); EJEB, 2014. március 25‑i M. G. kontra Bulgária (CE:ECHR:2014:0325JUD005929712, 79. §).

79      EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 272. § és 277. §–279. §). Lásd még a jelen indítvány 112. pontját.

80      EJEB, 2013. április 18., Mo. M. kontra Franciaország (CE:ECHR:2013:0418JUD001837210, 38. §–43. §).

81      EJEB, 2014. március 25., M. G. kontra Bulgária (CE:ECHR:2014:0325JUD005929712, 87. §–91. §).

82      EJEB, 2011. október 27., Ahorugeze kontra Svédország (CE:ECHR:2011:1027JUD003707509, 125. §–129. §).

83      EJEB, 2011. október 27., Ahorugeze kontra Svédország (CE:ECHR:2011:1027JUD003707509, 116. §); EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 261. §); EJEB, 2013. február 19., Yefimova kontra Oroszország (CE:ECHR:2013:0219JUD003978609, 220. §).

84      Megjegyzem, hogy a High Court (felsőbíróság) – a jelen indítvány 22. pontjában említett – 2018. március 12‑i ítéletéből az tűnik ki, hogy L. M. ügyvédje megkísérelt bizonyítékokat szerezni a lengyelországi igazságszolgáltatási rendszer állapotára vonatkozóan. A kérdést előterjesztő bíróság előtt többek között bemutatott egy hivatalos lengyel szervtől származó dokumentumot, amelynek pontos megnevezése a kérdést előterjesztő bíróság előtt nem ismert. E dokumentum tanúsága szerint a lengyel igazságszolgáltatás független a többi hatalomtól, az igazságügyminiszter által a rendes bíróságok felett gyakorolt felülvizsgálat tisztán adminisztratív jellegű, és e miniszter nincs befolyással a bírák függetlenségére.

85      Lásd a jelen indítvány 109. pontját. Lásd még: EJEB, 2011. február 10., Dzhaksybergenov kontra Ukrajna (CE:ECHR:2011:0210JUD001234310, 37. § és 44. §).

86      EJEB, 2013. február 19., Yefimova kontra Oroszország (CE:ECHR:2013:0219JUD003978609, 221. §– 225. §). Lásd még: EJEB, 2012. január 17., Othman (Abu Qatada) kontra Egyesült Királyság (CE:ECHR:2012:0117JUD000813909, 284. § és 285. §).

87      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 95–98. pont).

88      E tekintetben megjegyzem, hogy a lengyel kormány írásbeli észrevételeiben azt rója fel a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy nem vette figyelembe azokat a jogalkotási reformokat, amelyekre a Bizottság indokolással ellátott javaslatának elfogadását követően került sor.

89      2015. július 16‑i Lanigan ítélet (C‑237/15 PPU, EU:C:2015:474, 38. pont); 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 98. pont).

90      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 104. pont).