JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2004. november 11.(1)
C‑105/03. sz. ügy
Maria Pupino
elleni
büntetőeljárás
(a Tribunale di Firenze [Ufficio del giudice per le indagini preliminari, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Sértettek védelme – Kiskorú tanúkénti kihallgatása”
I – Bevezetés
1. A Bíróságot a jelen eljárásban annak érdekében keresték meg, hogy első alkalommal értelmezzen egy, az EU 31. cikk és az EU 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott kerethatározatot, nevezetesen a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15‑i 2001/220/IB tanácsi kerethatározatot (a továbbiakban: a kerethatározat)(2). A Tribunale di Firenze azt szeretné megtudni, hogy e kerethatározat értelmében az ötéves gyermekek sérelmére elkövetett testi sértés miatt indított büntetőeljárás során e gyermekeket előzetes bizonyításfelvétel útján, a tárgyaláson kívül kell‑e tanúként kihallgatni, annak ellenére, hogy az olasz büntetőeljárás‑jog a kérdéses bűncselekményekre vonatkozóan nem ír elő ilyen eljárást.
II – Jogi háttér
A – Az Európai Unió joga
2. A kerethatározat értelmezésére vonatkozóan az Amszterdami Szerződéssel módosított, az Európai Unióról szóló szerződés az irányadó, mivel a kerethatározatot a Nizzai Szerződés hatálybalépése előtt fogadták el. A kerethatározatok joghatása az EU 34. cikk (2) bekezdése b) pontján alapul:
„… A kerethatározatok az elérendő célokat illetően kötelezőek a tagállamokra, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyják. A kerethatározatoknak nincs közvetlen hatálya;”
3. Az előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazása az Európai Unióról szóló szerződés VI. címében meghatározott jogi aktusokra az EU 35. cikken alapul. Olaszország ennek alapján olyan nyilatkozatot tett, amely valamennyi olasz bíróságot feljogosítja arra, hogy előzetes döntéshozatalt kérelmezzen.
4. A kerethatározat számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely irányadó lehet a büntetőeljárásban a gyermekek mint sértettek vagy tanúk jogállása tekintetében.
5. A 2. cikk általánosságban a sértettek tiszteletben tartására és e minőségük elismerésére vonatkozik:
„(1) Minden tagállam biztosítja, hogy a sértettek a büntetőjogi [helyes fordítás: büntető igazságszolgáltatási] rendszerben tényleges és megfelelő szereppel rendelkezzenek. A tagállamok továbbá minden erejükkel arra törekszenek, hogy az eljárások során biztosítsák a sértettek egyéni méltóságának kellő tiszteletben tartását, és elismerjék a sértettek jogait és jogos érdekeit, különösen a büntetőeljárás keretein belül.
(2) Minden tagállam biztosítja, hogy a különösen veszélyeztetett sértettek a különleges helyzetüknek legmegfelelőbb bánásmódban részesüljenek.”
6. A 3. cikk a sértettekre mint tanúkra vonatkozik:
„Minden tagállam biztosítja a sértett számára az eljárás során a meghallgatás és a bizonyítékok szolgáltatásának lehetőségét.
Minden tagállam megfelelő intézkedéseket tesz annak biztosítása érdekében, hogy hatóságai a sértetteket csak a büntetőeljárás céljainak eléréséhez szükséges mértékben hallgassák ki.”
7. A tagállamoknak a 8. cikk (4) bekezdése értelmében különleges eljárásokat kell kidolgozniuk a tanúskodásra vonatkozóan:
„(4) Minden tagállam biztosítja, hogy azok a sértettek, különösen a legveszélyeztetettebbek, akiket meg kell védeni a nyilvános bírósági tárgyaláson való tanúskodás következményeitől, jogosultak legyenek a bíróság határozata alapján az adott állam jogrendje [helyes fordítás: adott tagállam jogrendjének] alapvető elveivel összeegyeztethető bármely alkalmas eszköz igénybevételével olyan feltételek mellett vallomást tenni, amelyekkel a fenti cél elérhető.”
B – Az olasz jog
8. A kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint az olasz büntetőeljárás-jogban a tárgyalás áll az eljárás középpontjában. Ennek megfelelően a bizonyítás-felvételnek elvben az érintettek kezdeményezésére kell történnie, az érintettek között lefolytatott kontradiktórius eljárás keretében, a bíróság közvetlen felügyelete mellett. Bevezették azonban az előzetes bizonyításfelvétel intézményét is azokra a bizonyítékokra vonatkozóan, amelyek felvétele természeténél fogva nem halasztható a tárgyalásig. Ezen előzetes bizonyításfelvételt a vád is és a védelem is kérelmezheti. A kérelemről a nyomozással megbízott bíró határoz, aki, amennyiben a kérelemnek helyt ad, azonnal elrendeli az érintettek közötti kontradiktórius eljárás keretében történő bizonyításfelvételt. Az előzetes bizonyításfelvétel során felvett bizonyítékok ugyanolyan teljes bizonyító erővel rendelkeznek, mint a tárgyalás során felvett bizonyítékok.
9. A jogalkotó külön kimerítő felsorolását adta azoknak az eseteknek, amelyek tekintetében ez az eljárási eszköz megengedhető, akár a bizonyítékok azon típusának megjelölésével, amelyek előzetesen felvehetők, akár a tényállás azon sajátosságainak megadásával, amelyek igazolják az előzetes bizonyításfelvétel igénybevételét.
10. A codice di procedura penale (büntetőeljárási törvény, a továbbiakban: CCP) 392. cikkének (1) bekezdése többek között előírja, hogy a tanú kihallgatható, ha alappal feltehető, hogy a tanút a főtárgyaláson fogyatékossága vagy súlyos akadályoztatása miatt nem lehetne kihallgatni, vagy ha konkrét és sajátos adatokból alappal feltételezhető annak veszélye, hogy a tanút erőszak, fenyegetés, illetve pénz vagy egyéb előny ígérete a vallomástételben megakadályozhatja, vagy hamis vallomás tételére indíthatja. A későbbi törvénymódosítások értelmében a bíróság előzetes bizonyításfelvételi eljárás keretében elrendelheti a tizenhatodik életévét be nem töltött személy tanúként történő kihallgatását akkor is, ha a már említett okok közül egyik sem áll fenn, amennyiben az ügy tárgya nemi bűncselekmény vagy nemi jellegű bűncselekmény.
11. A CPP 398. cikkének (5a) bekezdése értelmében a bíróság a bizonyítékok felvételének és jegyzőkönyvbe vételének különleges formáit választhatja, amennyiben az ügy tárgya nemi bűncselekmény vagy nemi jellegű bűncselekmény, és tizenhatodik életévét be nem töltött személy tanúvallomását kell felvenni előzetes bizonyításfelvételi eljárás keretében, amennyiben ezt a kiskorú helyzete célszerűvé és szükségessé teszi. Ezek a különleges formák a bíróságon kívüli helyszínen történő kihallgatás lehetőségét jelentik, különösen a különleges segítő szervezetnél vagy akár a kiskorú lakóhelyén is. Ebből következően a vallomás egészét hang‑ vagy kép‑hang‑felvevő eszközzel rögzíteni kell.
III – A tényállás és az előzetes döntéshozatali kérelem
12. A kérdést előterjesztő bíróság előtt egy óvónő, M. Pupino elleni büntetőeljárás van folyamatban, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2001 januárja és ferbruárja folyamán a felügyeletére bízott gyermekekkel szemben visszaélt felügyeleti eszközeivel, és a gyermekeknek sérülést okozott.
13. Az ügyészség 2001 augusztusában kérelmezte nyolc, olyan 1996‑os születésű gyermek előzetes bizonyításfelvételi eljárás keretében történő kihallgatását, akik az eljárás tárgyát képező bűncselekmények tanúi és sértettjei, és előadta, hogy a bizonyításfelvétel a tanúk rendkívül fiatal kora és lelki állapotuk elkerülhetetlen változása, valamint az esetleges „elfojtási folyamat” miatt nem ismételhető meg a tárgyaláson. Ebből következően kérelmezte, hogy a bizonyításfelvétel védett körülmények között történjen, azaz a meghallgatásra egy különleges szervezetnél, olyan körülmények között kerüljön sor, amelyek védik a gyermekek méltóságát, magánéletét és lelki nyugalmát, szükség szerint pszichológus szakértő igénybevételével, a tények kényessége és súlyossága, valamint a sértettek fiatal korához fűződő kihallgatási nehézségek miatt.
14. A védelem ellenezte e kérelmet, mivel a kérdéses bűncselekményekre vonatkozóan a bizonyításfelvétel e formája nincs előírva.
15. A kérdést előterjesztő bíróságnak az az álláspontja, hogy az ügyészség kérelmét az olasz büntetőeljárás-jog fent említett rendelkezései értelmében el kellene utasítani, mivel az előzetes bizonyításfelvétel, mint a tárgyaláson történő bizonyításfelvételt időben megelőző eszköz, abszolút kivételes jellegű eljárási mechanizmus, amely kizárólag a törvényben kifejezetten rögzített esetekre alkalmazható.
16. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli azonban, hogy a különleges előzetes bizonyításfelvételi eljárás alkalmazásának az olasz jog által történő korlátozása sérti a kerethatározat 2., 3. és 8. cikkét. A kiskorú személy mindig a kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése szerinti „különösen veszélyeztetett tanúnak” minősül. Ezért az adott bűncselekménytől függetlenül a kiskorúak védelmére a tanúkihallgatás különleges formáit kell alkalmazni. A kerethatározat 3. cikkéből a kérdést előterjesztő bíróság arra következtet, hogy a sértettek kihallgatásának ismétlését általánosan csökkenteni kell a pszichológiai teher miatt. A kiskorú sértettek különös veszélyeztetettsége miatt ezért el kell térni a fő szabálytól, amely szerint csak a tárgyaláson felvett vallomásoknak tulajdonítható bizonyító erő. A kerethatározat 3. cikke a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint azt az elvet tükrözi, hogy a bíróságnak mindig rendelkeznie kell jogkörrel arra, hogy a nyilvános tárgyalástól eltekintsen, amennyiben annak a sértettre vagy a tanúra nézve káros hatásai vannak.
17. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság megerősítést kér az olasz jognak a kerethatározat fényében történő értelmezése lehetőségére vonatkozóan, arra kéri a Bíróságot, hogy állapítsa meg, a kerethatározat 2. cikkének, 3. cikkének és 8. cikke (4) bekezdésének a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt értelmezése helyes‑e.
IV – A jogkérdésről
A – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére vonatkozó jogosultságról
18. Ahogy valamennyi érintett elismerte, a kérdést előterjesztő bíróság alapvetően jogosult kerethatározatokhoz kapcsolódó kérdésekkel a Bírósághoz fordulni, mivel Olaszország élt az EU 35. cikk (3) bekezdésének b) pontjában előírt azon lehetőséggel, hogy valamennyi nemzeti bírósága számára biztosítsa e jogkört.
B – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról
19. A francia és az olasz kormány, és hallgatólagosan a svéd kormány is vitatja az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát, mivel a Bíróság válasza az alapeljárásban nem szükséges. A Bizottság álláspontja szerint a kerethatározat azonban előírja, hogy a nemzeti jogot a kerethatározattal összhangban kell értelmezni, ezért a kerethatározat Bíróság által történő értelmezését az alapeljárásban figyelembe kell venni.
1. Az elfogadhatóság feltételeiről
20. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag a jogvitát elbíráló nemzeti bíróság jogkörébe tartozik, hogy az adott ügyre tekintettel mérlegelje mind az előzetes döntéshozatal szükségességét az ítélet meghozatalához, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Ezért amennyiben az előzetes döntéshozatalra utalt kérdések a közösségi jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság elvben köteles az előzetes döntéshozatalra.(3) A Bíróság azonban azt is megállapította, hogy kivételes esetekben annak megállapítása érdekében, hogy rendelkezik‑e hatáskörrel, meg kell vizsgálnia a nemzeti bíróság által történő előzetes döntéshozatalra utalás körülményeit. Az ítélkezési gyakorlat értelmében elfogadhatatlan az előzetes döntéshozatal iránti kérelem többek között akkor, ha az nyilvánvalóan nincs kapcsolatban az alapügy tényállásával vagy tárgyával.(4) Bár ezen ítélkezési gyakorlatot a Bíróság az EK 234. cikk összefüggésében fejlesztette ki, semmi nem akadályozza ezen ítélkezési gyakorlatnak az EU 35. cikk szerinti előzetes döntéshozatalra való alkalmazását.
21. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságának vitatása lényegében azon az állásponton alapul, hogy a Bíróság válasza az alapügy tekintetében nem szükséges. A jelen ügyben azonban az előzetes döntéshozatal iránti kérelem mindenképpen szükséges az alapügy tekintetében, amennyiben a kerethatározat 2., 3. és 8. cikkét elvben a kérdéses olasz rendelkezések értelmezése során figyelembe kell venni.(5) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ebből következően elfogadható, amennyiben a nemzeti jogot a kerethatározatnak megfelelően kell vagy lehet értelmezni (lásd ehhez kapcsolódóan az alábbi 2. részt), és az olasz büntetőeljárás-jog kérdéses rendelkezéseinek ezzel összhangban álló értelmezése nem zárható ki eleve (lásd ehhez kapcsolódóan az alábbi 3. részt).
2. A nemzeti jognak a kerethatározatokkal összhangban történő értelmezésére vonatkozó kötelezettségről
22. A görög és portugál kormány, valamint a Bizottság álláspontja szerint a kerethatározatok is megkívánják, hogy a nemzeti jogot rendelkezéseikkel összhangban értelmezzék. Ezzel szemben a svéd kormány azzal érvel, hogy az Európai Unióról szóló szerződés IV. címe csupán államok közötti együttműködést ír elő. Az EU 34. cikk értelmében elfogadott jogi aktusok ezért tisztán nemzetközi jogi jellegűek, és nem keletkeztethetnek a nemzeti bíróságok számára az uniós jog értelmében fennálló kötelezettségeket az e jogi aktusokkal összhangban álló értelmezésre vonatkozóan. Az olasz kormány és Nagy‑Britannia kormánya az eljárás szóbeli szakaszában hasonló álláspontot képviselt.
23. Az összhangban álló értelmezésnek az állandó ítélkezési gyakorlatból származó alapjait a következőképpen lehet összefoglalni: az EK 249. cikk harmadik bekezdése és az EK 10. cikk, valamint minden irányelv arra kötelezi a tagállamokat, azaz valamennyi hatóságot, a bíróságokat is beleértve, hogy elérjék az irányelvben előírt célt úgy, hogy minden, e kötelezettség teljesítésére alkalmas általános vagy különleges intézkedést meghozzanak. Ebből következik, hogy amennyiben a nemzeti bíróságnak a nemzeti jog alkalmazása során – akár az irányelv előtt, akár az irányelv után elfogadott jogról van szó ‑ e jogot értelmeznie kell, az értelmezésnek az irányelv szövegére és céljára tekintettel kell lennie, amennyire csak lehetséges, az irányelv által követett cél elérése, és ezáltal annak betartása érdekében.(6)
24. Ezek a feltételek megfelelően adottak a kerethatározatra vonatkozóan is. Bár az EK 10. cikknek nincs szó szerinti megfelelője az uniós jogban, a tagállamok kötelesek az Unió iránt hűséget tanúsítani. Az EU 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja az e ponton releváns mértékben megfelel az EK 249. cikk harmadik bekezdésének, ezért magából a kerethatározatból is származnak a tagállamokra vonatkozó kötelezettségek, beleértve az összhangban álló értelmezés kötelezettségét is.
Ezekről külön‑külön:
a) Az Unió iránti hűségről
25. Az olasz kormány és Nagy‑Britannia kormánya hangsúlyozza, hogy az uniós jogban nincs az EK 10. cikknek megfelelő rendelkezés. Ennek ellenére, ahogy a közösségi jogban is, a tagállamok és az intézmények az uniós jog alapján is kötelesek egymás iránt kölcsönösen hűséget tanúsítani.
26. Ez egyértelmű az Európai Unióról szóló szerződés rendelkezéseinek áttekintése során. Az EU 1. cikk megállapítja az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatában egy új szakasz megteremtésének a célkitűzését, amely során a tagállamok közötti és a népeik közötti kapcsolatok koherens és szolidáris módon szervezhetők. Ezt a célkitűzést csak úgy lehet elérni, ha a tagállamok és az Unió intézményei jóhiszeműen és jogkövető módon együttműködnek. A tagállamok és az intézmények közötti jóhiszemű együttműködés az Európai Unióról szóló szerződés VI. címének is központi célkitűzése, mely szerepel mind a címben – büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezések ‑, mind szinte valamennyi cikkben.
27. E háttér mellett az EK 10. cikk megállapít néhány alapelvet, nevezetesen, hogy a kötelezettségeket teljesíteni kell, és tartózkodni kell a károkozó intézkedésektől. Ugyanez szintén vonatkozik az uniós jogra, kifejezett említés nélkül is.
b) Az EU 34. cikk (2) bekezdésének b) pontjáról
28. Ebből következően az uniós jogi kerethatározatok szerkezetükben a közösségi jogi irányelvekkel nagymértékben azonosak. Az EU 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében a kerethatározatok az elérendő célokat illetően kötelezőek a tagállamokra, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyják. Bár a közvetlen hatály kifejezetten kizárt, legalábbis az elérendő cél kötelező jellegére vonatkozó szöveg megfelel az EK 249. cikk harmadik bekezdésének, amely alapján, más okok mellett, a Bíróság kifejlesztette az irányelvekkel összhangban történő alkalmazás doktrináját.
29. A svéd kormány ellenvetése azonban alapvetően abban áll, hogy a hasonló szöveg ellenére az EU 34. cikk (2) cikkének b) pontja nem keletkeztet az EK 249. cikkhez hasonlítható joghatásokat. E tekintetben a Bíróság valóban azt állapította meg, különösen az Európai Gazdasági Térséghez kapcsolódóan, hogy az a tény, hogy valamely megállapodásnak és a megfelelő közösségi jogi rendelkezéseknek a szövege egyezik, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy azokat ugyanolyan módon kell értelmezni. Egy nemzetközi szerződés értelmezése során nemcsak annak szövegét, hanem annak célját is figyelembe kell venni, ahogy azt az 1969. május 23‑i, a szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény is előírja.(7)
30. Az EK‑Szerződéshez(8) vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodáshoz hasonlóan az Európai Unióról szóló szerződés nemzetközi jogi eredetű szerződés. Az EK‑Szerződéstől a kisebb fokú integráció tekintetében, az EGT‑Megállapodástól pedig elsősorban célkitűzései tekintetében különbözik.
31. Az Európai Unióról szóló szerződés kisebb fokú integrációja megmutatkozik a kerethatározatra vonatkozó fogalommeghatározásban, amely kizárja a közvetlen hatályt. A közösségi joghoz képest a Bíróság hatásköre is csökkentett az EU 35. cikk értelmében. A Bíróság érdemi felülvizsgálati jogkörét az (5) bekezdés kifejezetten kizárja a tagállamok rendőrsége vagy más bűnüldözési szolgálata által végrehajtott intézkedések érvényességének vagy arányosságának, illetve a közrend fenntartásával és a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlásának kérdése tekintetében. Az előzetes döntéshozatali eljárás csak az érintett tagállam általi kifejezett „opt‑in” esetén alkalmazható, és a Bizottság nem indíthat kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet. Ezenfelül a tanácsi határozatok esetében nem szükségszerű követelmény a Bizottság javaslata, hanem az bármely tagállam kezdeményezésére is elfogadható. Az EU 34. cikk (2) bekezdése értelmében a Tanács nem többséggel határoz, hanem fő szabály szerint egyhangúlag. Végezetül az EU 39. cikk értelmében a Parlament szerepe csupán a konzultációra korlátozódik.
32. Az EGT‑Megállapodással szemben, amely kizárólag a szerződő felek közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokban a szabad kereskedelem és verseny szabályainak alkalmazására vonatkozik(9), de nem írja elő szuverén jogok átruházását az általa létrehozott kormányközi szervekre(10), az Európai Unióról szóló Szerződés, ahogy annak 1. cikke második bekezdése megállapítja, új szakaszt jelent az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatában. E cél érdekében a közösség tevékenységeit új politikákkal és együttműködési formákkal egészíti ki. A politikák kifejezés azt jelzi, hogy – a svéd kormány álláspontjával ellenkezőleg – az Európai Unióról szóló szerződés nemcsak kormányközi együttműködést foglal magában, hanem a szuverenitás közös gyakorlását is az Unió által. Az EU 3. cikk első bekezdése továbbá arra kötelezi az Uniót, hogy a közösségi vívmányokat tiszteletben tartsa és továbbfejlessze.(11)
33. Az „egyre szorosabb együttműködés” kifejezésben tükrüződő fokozódó integrációt az Európai Unióról szóló szerződés fejlődése is mutatja, amelyet a Maastrichti Szerződéssel történő létrehozását követően az Amszterdami Szerződéssel és a Nizzai Szerződéssel még inkább összhangba hoztak a közösségi jog struktúráival, és az Alkotmányos Szerződésben teljes mértékben egyesítik a közösségi joggal.
34. Következésképpen a kerethatározat meghatározása szerint igen közel áll az irányelvhez, és az EU 34. cikk (2) bekezdésének b) pontját ugyanúgy kell értelmezni, mint az EK 249. cikk harmadik bekezdését, abban a mértékben, amennyiben e rendelkezések tartalmukban megegyeznek.
35. Az eljárás szóbeli szakasza során Nagy‑Britannia kormánya azzal érvelt az EU 34. cikk alapján elfogadott jogi aktusok tekintetében, hogy a közösségi joggal szemben(12) ezek vonatkozásásban nincsen olyan teljes jogorvoslati és eljárási rendszer, amely biztosítja, hogy az intézmények jogi aktusainak jogszerűsége bírósági felülvizsgálat tárgyát képezze. Ezen jogi aktusok jogszerűségének a felülvizsgálata előzetes döntéshozatal iránti kérelem útján csak akkor lehetséges, ha az érintett tagállam az EU 35. cikk (2) bekezdése értelmében elfogadta a Bíróság előzetes döntéshozatalra vonatkozó hatáskörét. A magánszemélyek számára szintén nem áll fenn a közvetlen kereset lehetősége. Az olasz kormány hasonló álláspontot képviselt. E nézettel szemben meg kell állapítani, hogy az összhangban álló értelmezés nem vezet új szabályok bevezetéséhez, hanem előfeltételezi, hogy már léteznek olyan szabályok, amelyek a nemzeti jog által megengedett mértékben a kerethatározattal összhangban értelmezhetők. Ebből következően a jogvédelmet az adott esetben összhangban értelmezendő nemzeti jogi rendelkezésekben kell keresni.
c) Közbenső következtetések
36. Összefoglalva az EU 34. cikk (2) bekezdése b) pontjából és az Unió iránti hűségből az következik, hogy a kerethatározatok a nemzeti bíróságokat arra kötelezik, hogy a nemzeti jogot ‑ akár a kerethatározat előtt, akár a kerethatározat után elfogadott rendelkezésről van szó – amennyire csak lehetséges, a kerethatározatok szövege és célja szerint értelmezzék a kerethatározat által követett cél elérése érdekében.
37. Még abban az esetben is, ha egyet kellene érteni a svéd kormánnyal azon nézete tekintetében, hogy a kerethatározat a nemzetközi jog részét képezi, a nemzeti jognak a kerethatározattal összhangban történő értelmezése legalábbis célszerű megoldás. A kerethatározat nemzetközi jogi aktusként is kötelező a tagállamokra. Következésképpen, ahogy a brit kormány a szóbeli szakasz során érvelt, még abban az esetben is, ha a kerethatározat tisztán nemzetközi jogi jellegűnek tekintendő, feltételezni kell, hogy a tagállamok valamennyi hatósága, beleértve a bíróságokat is, e kötelezettséggel a lehető legnagyobb mértékben összahangolja cselekményeit. Ugyanakkor a brit kormány rámutatott arra, hogy az összhangban álló értelmezés e formája nem részesülhet ugyanolyan elsőbbségben, mint a közösségi jog, és ezért a nemzeti jog értelmében az értelmezés más formái mellett háttérbe szorulhat. Ez azonban nem akadályozza, hogy a Bíróság által adott válasz a nemzeti átültető jog értelmezéséhez segítséget nyújtson.
3. Az összhangban álló értelmezés lehetősége az alapeljárásban
38. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságának előfeltétele, még az összhangban álló értelmezésre vonatkozó kötelezettség fennállása esetén is, hogy e kötelezettség ne legyen nyilvánvalóan szükségtelen az adott alapeljárásban amiatt, hogy ilyen értelmezés nem lehetséges.
39. E tekintetben az olasz és a francia kormány azt az álláspontot képviseli, hogy a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által elérni kívánt eredmény nem lehetséges az olasz jog ezzel ellenkező rendelkezései miatt. Ezen állásponttal egyet kell érteni annyiban, hogy az összhangban álló értelmezés csak abban az esetben lehetséges, ha a nemzeti jog előírja az ilyen értelmezés lehetőségét. Ez fejeződik ki a Bíróság által alkalmazott „amennyire csak lehetséges” kifejezésben(13). Bár az uniós jogi rendelkezések céljai megkövetelik az elsőbbséget valamennyi egyéb értelmezési módszerhez képest, nem vezethetnek olyan eredményre, amely a nemzeti jogban értelmezés útján nem érhető el.(14) Azt, hogy a nemzeti jog végső soron mennyiben enged teret erre, csak a nemzeti bíróságok határozhatják meg.(15)
40. A jelen ügyben azonban a nemzeti jognak a kerethatározattal összhangban álló értelmezése nem egyértelműen lehetetlen, és ezért nem egyértelmű, hogy a Bíróság válasza a nemzeti bíróság számára szükségtelen. Maga az olasz kormány utal a kiskorú sértettek a tárgyaláson különlegesen védett körülmények között történő kihallgatásának jogalapjaira, amelyek a kérdést előterjesztő bíróság figyelmét elkerülték.(16) Az előzetes bizonyításfelvételi eljárás tekintetében szintén nem tűnik kizártnak a CCP 392. cikkének (1) bekezésében szereplő „súlyos akadályoztatása” kifejezés olyan értelmezése, hogy az magában foglalja a gyermekek által a tárgyalás során történő kihallgatás által okozott emlékezőképesség‑romlást és pszichológiai stresszt, amely így a CPP 392. cikk 1a) pontján kívüli jogalapot biztosít az előzetes bizonyításfelvételi eljárás alkalmazásához. Mi több, a kérdést előterjesztő bíróság, annak ellenére, hogy vélelmezi a kerethatározat megsértését, azt feltételezi, hogy az azzal összhangban álló értelmezés lehetséges. Bár az előzetes döntéshozatal iránti kérelem e tekintetben tartalmaz ellentmondásokat, nem a Bíróság feladata ezt az értékelést kérdésessé tenni.
41. Ellentétben a francia, a görög és a holland kormány álláspontjával, a nemzeti jog összhangban álló értelmezésének kötelezettsége a büntetőeljárás-joggal összefüggésben nem képezi tárgyát az uniós jog szerinti olyan különleges korlátozásoknak sem, amelyek kizárják az előzetes döntéshozatal iránti kérelem relevanciáját. Megfelel a valóságnak, hogy figyelembe kell venni azt a szabályt, amely szerint a bűncselekményeket és a büntetéseket szigorúan törvényben kell meghatározni (nullum crimen, nulla poena sine lege [scripta(17)])(18). Ez a szabály a tagállamok alkotmányos hagyományaiban meglevő közös általános jogi elvek egyike. Ezt az elvet rögzíti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 7. cikke és a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya(19) 15. cikke (1) bekezdésének első mondata, valamint az Európai Unió alapjogi chartája 49. cikke (1) bekezdésének első mondata. Ez az elv a jogbiztonság elvének különös kifejeződése az anyagi büntetőjogban.
42. A jelen ügy tárgya azonban nem az anyagi büntetőjogot érinti, hanem a büntetőeljárás-jogot. A jelen ügy tárgya nem a büntetőjogi felelősség megalapozása vagy súlyosbítása, hanem az ítélethez vezető bírósági eljárás. Ezért a jelen ügyre nem a nulla poena sine lege elve vonatkozik, hanem a tisztességes eljárás elve, amelyet a továbbiakban részletesebben kell vizsgálni.
43. Az összefüggésben álló értelmezés elvét az a tény sem zárja ki, hogy a nyomozás tárgyát képező események a kerethatározat elfogadását megelőzően történtek. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az eljárási szabályokat általában minden olyan eljárásra alkalmazni kell, amely az eljárási szabályok hatályba lépésekor folyamatban van(20).
44. Következésképpen a jelen ügyben az olasz jognak a kerethatározattal összefüggésben álló értelmezése nem nyilvánvalóan kizárt. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ezért elfogadható.
C – A kerethatározat értelmezéséről
45. A kérdést előterjesztő bíróság alapvetően azt szeretné megtudni, hogy a kerethatározat 2., 3. és 8. cikke megalapozza‑e annak kötelezettségét, hogy nyolc ötéves gyermeket előzetes bizonyításfelvételi eljárás keretében, a gyermekek számára megfelelő módon hallgassanak ki olyan állítólagos fizikai bántalmazások tanúiként, amelyeknek e gyermekek a sértettjei. A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint tartani kell attól, hogy egyrészt a gyermekek pszichológiai fejlődése miatt a bűncselekmény tekintetében az emlékezőképességük romlik, és másrészt, hogy a (későbbi) tárgyaláson történő vallomástétel káros pszichológiai hatásokkal járhat a gyermekekre nézve.
46. Ilyen kötelezettség alapjául a kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése, 3. cikke, és 8. cikkének (4) bekezdése szolgálhat. A kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése értelmében a különösen veszélyeztetett sértetteket a különleges helyzetüknek legmegfelelőbb bánásmódban kell részesíteni. A 8. cikk (4) bekezdése e kötelezettség konkrét kifejeződése. E rendelkezés előírja, hogy azok a sértettek, különösen a legveszélyeztetettebbek, akiket meg kell védeni a nyilvános bírósági tárgyaláson való tanúskodás következményeitől, jogosultak a bíróság határozata alapján az adott tagállam jogrendjének alapvető elveivel összeegyeztethető bármely alkalmas eszköz igénybevételével olyan feltételek mellett vallomást tenni, amelyekkel a fenti cél elérhető. A 3. cikk értelmében minden tagállamnak biztosítania kell a sértett számára az eljárás során a meghallgatás és a bizonyítékok szolgáltatásának lehetőségét. Különösen minden tagállamnak megfelelő intézkedéseket kell tennie annak biztosítása érdekében, hogy hatóságai a sértetteket csak a büntetőeljárás céljainak eléréséhez szükséges mértékben hallgassák ki.
47. Ennek megfelelően a következőkben azt kell mérlegelni, hogy a jelen ügyben érintett gyermekeket különösen veszélyeztetett sértetteknek kell‑e tekinteni. Amennyiben igen, mérlegelni kell, hogy a kérelmezett előzetes bizonyításfelvételi eljárás a helyzetüknek legmegfelelőbb bánásmód‑e, amely biztosítja az eljárásban tanúként történő hatékony részvételüket.
1. A kerethatározat jogalapjáról
48. Bár a kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben nem tett fel kérdést, az említett rendelkezések értelmezése előtt szükséges kitérni arra, hogy a rendelkezéseket jogszerűen fogadták‑e el a választott jogalap alapján. Éppen az EU 34. cikk értelmében elfogadott jogi aktusok esetében különös figyelmet kell fordítani a jogszerűségre vonatkozó kételyekre, mivel ahogy a brit kormány hangsúlyozta, e jogi aktusok tekintetében a jogvédelem lehetőségei korlátozottak.(21) Igaz ugyan, hogy a jogi aktusok jogszerűségét vélelmezni kell, és ezáltal azok joghatásokat keletkeztetnek addig, amíg azokat vissza nem vonják, megsemmisítés iránti kereset alapján meg nem semmisítik, vagy előzetes döntéshozatal iránti kérelem vagy jogellenességi kifogás következtében nem nyilvánítják érvénytelennek. Ez az elv azonban nem vonatkozik azokra a jogi aktusokra, amelyek annyira nyilvánvalóan súlyos szabálytalanságot hordoznak magukban, hogy az már nem fogadható el. Az ilyen jogi aktusokat jogilag nem létezőnek kell tekinteni.(22) Ezért amennyiben komoly kételyek merülnek fel, a Bíróságnak hivatalból mindenképpen meg kell vizsgálnia az előzetes döntéshozatali eljárás során az értelmezendő rendelkezések jogszerűségét. Az értelmezésnek ugyanis csak abban az esetben van értelme, ha az értelmezendő rendelkezések érvényesek.
49. Első látásra kétely vethető fel arra vonatkozóan, hogy az EU 31. cikk és az EU 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja elégséges jogalap‑e az értelmezendő rendelkezések tekintetében. A 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja csupán meghatározza a kerethatározatot mint az intézkedések megengedett formáját. A jelen ügyben értelmezendő rendelkezések lényegére vonatkozóan az egyetlen lehetséges jogalap ezért az EU 31. cikk. E cikk szerint a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó közös fellépés magában foglal számos – az a)‑e) pontban felsorolt – területet, amelyeket azonban nehezen lehet a sértettek védelmére vonatkoztatni. A sértettek védelme nem tartozik sem az eljárások lefolytatása és a határozatok végrehajtása terén az együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása területére [a) pont], sem a kiadatás megkönnyítése területére [b) pont], sem a joghatósági összeütközések megelőzése területére [d) pont], sem az egyes bűncselekmények tényállásainak összehangolása területére. A sértettek védelmét egyedül a c) pont foglalhatja magában, amely a tagállamokban alkalmazandó szabályok olyan mértékű összeegyeztethetőségének biztosítása, amely az ilyen együttműködés javításához szükséges. A sértettek védelmének közös standardjai azonban nem alapvetően szükségesek az együttműködés javításához.
50. A közös fellépés területeinek kifejezett felsorolása azonban nem kimerítő, amely a bevezető mondat francia változatából a legegyértelműbb. A francia változat a „magában foglalja” kifejezés helyett a „viser entre autres” kifejezést használja. A politikák konkrét területei ezért csak lehetséges szabályozási területeket jelölnek, anélkül hogy az Unió hatáskörét ezáltal szigorúan korlátoznák. Ezt a hatáskört a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó, az EU 29. cikkben meghatározott általános célkitűzések fényében kell meghatározni. E cikk értelmében a fő célkitűzés a polgárok magas szintű biztonságának biztosítása ‑ különösen a jobb igazságügyi együttműködés útján ‑ egy olyan térségben, amely a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapul.
51. Azon polgárok védelme, akik a biztonságuk biztosítása érdekében tett erőfeszítések ellenére bűncselekmény sértettjeivé váltak, e területen mindenképpen kiemelkedő helyet érdemel. A közös standardok, melyek a sértetteknek a büntetőeljárás során történő vallomástétel tekintetében való védelmére vonatkoznak, ugyanakkor elősegíthetik az igazságügyi hatóságok közötti együttműködést, mivel biztosítják, hogy minden egyes vallomás valamennyi tagállamban értékelhető legyen. Végezetül, a kerethatározatoknak a Tanács által történő elfogadására vonatkozó egyhangúsági követelmény biztosítja, hogy egy tagállamra se terjedjen ki valamely kerethatározat hatálya a tagállam hozzájárulása nélkül.
52. Következésképpen minden bizonytalanság ellenére, amely első látásra az értelmezendő rendelkezések jogalapjára vonatkozóan fennáll, a jelen ügyben nem lehet minden további nélkül abból kiindulni, hogy e rendelkezésekre az Unió jogalkotási hatásköre nem terjed ki. Az eljárás szóbeli szakasza során az erre vonatkozó kérdésre a francia kormány, a holland kormány és a Bizottság is ezt a nézetet fejezte ki. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása ezért nem értelmetlen azon oknál fogva, hogy az értelmezendő jog nem létező.
2. A gyermekek különös veszélyeztetettségéről
53. A Bizottság, ahogyan a kérdést előterjesztő bíróság is, feltételezi, hogy a gyermekek elvben különösen veszélyeztetett sértettek. A Bizottság ezen álláspontját elsősorban az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló, 2002. július 19‑i 2002/629/IB tanácsi kerethatározat(23) ötödik preambulumbekezdésére alapozza, amely szerint a gyermekek kiszolgáltatottabbak, és ezért nagyobb a veszélye annak, hogy az emberkereskedelem áldozataivá válnak. A francia kormány álláspontja szerint ugyanakkor a sérülékenységet az egyedi ügy valamennyi körülményére tekintettel kell értékelni, figyelembe véve nemcsak a sértett korát és a bűncselekmény jellegét, hanem a többi körülményt is.
54. A kerethatározat nem határozza meg, hogy mely sértettek különösen veszélyeztetettek. Különösen nem tartalmaz utalást arra, hogy a gyermekek különösen veszélyeztetettek. Ilyen utalásokat tartalmazott Portugália javaslata, amely 2. cikkének (2) bekezdésében és 8. cikkének (4) bekezdésében kifejezetten utalt a korra mint a különös veszélyeztetettség egyik okára.(24) A Parlament még kifejezetten kérte is a gyermekek külön figyelembevételét a 3. cikk összefüggésében(25).
55. A különösen veszélyeztetett sértettek ily módon történő konkretizálásának elmulasztása azzal magyarázható, hogy a különös veszélyeztetettségnek számos oka lehet, amelyeket nehéz lenne meghatározásban összefoglalni. A sértettek védelme európai rendszerének létrehozására tett erőfeszítések során figyelembe vett dokumentumok is hangsúlyozzák ezt. Az 1999‑es bizottsági közlemény(26), amely a kerethatározat második preambulumbekezdésében említésre kerül, szinte kizárólag azon uniós polgárok helyzetével foglalkozott, akik más tagállamban bűncselekmény sértettjeivé váltak. E tekintetben a Bizottság felvetette azt a lehetőséget, hogy a sértettek számára könnyítsék meg a más tagállamban büntetőeljárásban történő részvételt, például videokonferencia vagy telefonon történő vallomástétel alkalmazásával(27). Egy korábbi tanácsi állásfoglalás szintén hasonló intézkedéseket ír elő, amely azonban a tanúknak a közvetlen vagy közvetett fenyegetés, nyomás vagy megfélemlítés minden formájával szemben történő védelmére vonatkozik, különösen a szervezett bűnözés tekintetében.(28) Az Európai Tanács Tamperében tartott ülésének a következtetései, amelyre a harmadik preambulumbekezdés hivatkozik, a tanúk védelmét csak az igazságszolgáltatáshoz való jog szempontjából említi.(29) Az Európa Tanács ajánlása, amelyet a portugál kormány a kerethatározatra vonatkozó javaslatában említett, általánosságban utal a sértetteknek és méltóságuknak a büntetőeljárás során történő tiszteletbentartására(30), illetve a sértettek a szervezett bűnözéssel szemben történő védelmének különös szükségességére(31). A gyermekek tekintetében csupán a nevelésre jogosultnak a kihallgatáson való jelenléte kapott említést.(32)
56. A gyermekekre vonatkozóan azonban nemzetközi szinten már minden tagállam elismerte a védelem különös szükségességét. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata 25. cikke (2) bekezdésének első mondata értelmében a gyermekek különleges segítségre és támogatásra jogosultak. A Politikai és polgári jogok nemzetközi egyezségokmánya 24. cikkének (1) bekezdése kinyilvánítja a gyermek jogát a védelemre, amely őt kiskorú állapota folytán az állam részéről megilleti. A Gyermek jogairól szóló egyezmény(33), amelyet az Unió valamennyi tagállama megerősített, e védelmi kötelezettséget konkretizálja. Különösen a 3. cikk (1) bekezdése értelmében a gyermek mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venni elsősorban. A 39. cikk első mondata előírja az egyezményben részes államok számára, hogy tegyenek meg minden alkalmas intézkedést arra, hogy az elhanyagolás, a kizsákmányolás és a durva bánásmód, a kínzás vagy a kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód bármely más formájának, illetőleg a fegyveres konfliktusnak áldozatává vált bármely gyermek testi és szellemi rehabilitációját és a társadalomba való beilleszkedését megkönnyítsék.
57. Ennek megfelelően az Európai Unió alapjogi chartájának 24. cikke biztosítja a gyermekek jogát a jóllétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A hatóságok gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek felett álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.
58. Mivel ezekből következően a gyermekeknek elvben különösen szükségük van a védelemre, fő szabály szerint különösen veszélyeztetettnek kell őket tekinteni, amennyiben bűncselekmény sértettjei. A jelen ügyben semmilyen szempont nem indokolja, hogy az érintett gyermekek veszélyeztetettsége bármely más módon kerüljön értékelésre. A gyermekek a bűncselekmény időpontjában és a tervezett kihallgatás időpontjában ötesztendős életkorban voltak, amelyben a történtek által okozott pszichológiai károsodást nem lehet kizárni. Ezenfelül az óvónő ‑ azaz egy bizalmi helyzetben lévő személy ‑ által elkövetett visszaélés gyanúja, amely az eljárás tárgyát képezi, különösen alkalmas arra, hogy a gyermekek fejlődésére káros hatást gyakoroljon.
59. Összefoglalva meg kell állapítani, hogy a gyermekek, mint a bűncselekmények sértettjei, fő szabály szerint különösen veszélyeztetettek.
3. Az előzetes bizonyításfelvételi eljárás szükségességéről
60. Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság osztja a fenti ideiglenes értékelést, további kérdésként felmerül, hogy a kerethatározat értelmében szükséges‑e a fent leírt előzetes bizonyításfelvételi eljárás keretében történő kihallgatás. Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság és a portugál kormány azt feltételezi, hogy a jelen ügyben a kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése és 3. cikke értelmében szükséges a tárgyalás előtti előzetes bizonyításfelvételi eljárás.
61. E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy e két rendelkezés közül egyik sem tartalmaz konkrét előírásokat arra vonatkozóan, hogy az általuk előírt célkitűzéseket hogyan kell elérni. A kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése azonban előírja, hogy a különösen veszélyeztetett sértettek a helyzetüknek legmegfelelőbb bánásmódban részesüljenek. A kerethatározat ezáltal továbbmegy a portugál javaslathoz képest, amely csupán megfelelő intézkedéseket írt elő. A 2. cikk (2) bekezdése értelmében ezért csak abban az esetben lehet két eljárási forma közül választani, amennyiben mindkettő egyenlő mértékben megfelelő a sértett helyzete tekintetében. Ezenfelül a 3. cikk első bekezdéséből az következik, hogy a sértettek számára biztosítani kell a hatékony vallomástétel lehetőségét. A jelen ügyben is elsőbbséget érdemel a hatékony részvételt elősegítő eljárás. Végezetül a 3. cikk második bekezdése szerint a sértetteket csak a szükséges mértékben szabad kihallgatni. A kihallgatás felesleges ismétléseit ezért kerülni kell.
62. A kérdést előterjesztő bíróság és valószínűleg a portugál kormány is abból a feltevésből indul ki, hogy a jelen ügyben a sértettek számára kisebb megterhelést jelentene az előzetes bizonyításfelvételi eljárás, mint az azt követő tárgyaláson történő vallomástétel. A kérdést előterjesztő bíróságnak ugyanakkor az az álláspontja, hogy a sértettek ily módon jobban hozzá tudnának járulni a tények tisztázásához, mivel a tárgyaláson esetleg már nem tudnának olyan jól visszaemlékezni az eseménysorra. Amennyiben e feltevések valóban igazoltak, amelyet csak a tényállást elbíráló bíróság értékelhet minden esetben az érintett gyermek figyelembevételével és adott esetben szakértőkkel történő konzultációt követően, az előzetes bizonyításfelvételi eljárás alkalmazása a jelen ügyben a sértettek számára valóban a legmegfelelőbb bánásmód, amely hatékonyan és védelmet bizosítva lehetővé teszi számukra a büntetőeljárásban a tanúkénti részvételt.
63. Az olasz és a francia kormány azonban azt állítja, hogy az olasz büntető eljárásjog a CPP 392. cikkének (1a) bekezdése értelmében az előzetes bizonyításfelvételi eljárás csak nemi bűncselekmények esetében megengedett olyan gyermekek vallomástételére vonatkozóan, akik sértettek és tanúk is egyben. Az olasz jog e rendelkezése az olasz és francia kormány állítása szerint nem sérti a kerethatározat által megengedett mérlegelési jogkört, amelyet az eljárás szóbeli szakasza során a holland kormány is hangsúlyozott.
64. A kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdéséből azonban nem lehet ilyen mérlegelési jogkörre következtetni. A cikk különösen nem tartalmaz fenntartást az egyes bűncselekményekre vonatkozóan. Az sem tűnik ki a cikkből, hogy csak az olasz jogalkotás által kifejezetten megnevezett bűncselekmények kívánják meg a gyermekek javára az előzetes bizonyításfelvételi eljárást. Nem zárható ki, hogy más bűncselekmények esetében is ez az eljárás lenne a különösen veszélyeztetett sértett helyzetének legmegfelelőbb bánásmód, és ezáltal a kerethatározat által előírt bánásmód.(34)
65. Az egyetlen korlátozás a kerethatározat 8. cikkének (4) bekezdéséből következik. E rendelkezés értelmében minden tagállamnak biztosítani kell, hogy azok a sértettek, különösen a legveszélyeztetettebbek, akiket meg kell védeni a nyilvános bírósági tárgyaláson való tanúskodás következményeitől, jogosultak legyenek a bíróság határozata alapján az adott tagállam jogrendjének alapvető elveivel összeegyeztethető bármely alkalmas eszköz igénybevételével olyan feltételek mellett vallomást tenni, amelyekkel a fenti cél elérhető. A kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdéséhez képest ez a rendelkezés annyiban lex specialis, hogy a sértettek védelmének kötelezettségére vonatkozóan különleges feltételeket szab meg, amennyiben a nyilvános bírósági tárgyaláson történő vallomástétel általános gyakorlatától el kell tekinteni. A vallomások azon formái, amelyek a nyilvános tárgyalás elvét áttörik, csak abban a mértékben megengedettek, amennyiben a tagállam jogrendjének alapvető elveivel összeegyeztethetőek. A jelen ügyben azonban nem lehet azzal érvelni, hogy az előzetes bizonyításfelvételi eljárás alapvetően összeegyeztethetetlen Olaszország jogrendjének alapvető elveivel, mivel azok kizárólag az olasz jogból származnak. A CPP 392. cikkének (1a) bekezdése ugyanis engedélyezi az előzetes bizonyításfelvételt, legalábbis a felsorolt bűncselekmények tekintetében.
66. Ahogy a Bizottság és a francia kormány helyesen rámutat, minden tagállam jogrendjének alapvető elvei esetében figyelembe kell venni a gyanúsított tisztességes eljáráshoz való jogát. Az EU 6. cikk (2) bekezdése szerint az Uniónak – azaz a Közösségnek és a tagállamoknak – szintén tiszteletben kell tartani ezt a jogot, amelyet az alapvető jogok chartája is rögzít.(35) Az EJEE 6. cikke különösen releváns e tekintetben. E rendelkezés szerint a bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van többek között ahhoz, hogy ügyét nyilvánosan tárgyalják, és hogy a mentő tanúkat meghallgassák és kikérdezzék a kontradiktórius eljárás lehetővé tétele érdekében. Ennek során a gyanúsítottnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tanúkhoz kérdéseket intézzen, és a tanúk által előadottakat vitassa.(36)
67. E jogoknak egyensúlyban kell lenniük a tanúk érdekeivel, amelyek szintén emberi jogi védelemben részesülnek, különösen amennyiben e tanúk sértettek is egyben.(37) Ezen összefüggésben az Emberi Jogok Európai Bírósága elismeri, hogy az EJEE 6. cikke esetében megengedett a kiskorú tanúk érdekeinek figyelembevétele a büntetőeljárás során(38). A gyanúsítottnak azonban jogot kell biztosítani legalább a vád fő tanúinak kikérdezésére(39). Ennek megfelelően az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az EJEE 6. cikkét sérti, ha a büntetőjogi felelősség megállapításának alapja a gyermekek olyan különleges, a gyermek jogait biztosító eljárás keretében történő kihallgatása, amelynek során a gyanúsított vagy ügyvédje nem lehetett jelen, és nem tehetett fel kérdéseket(40). Másrészről engedélyezte a gyermek jogait biztosító kihallgatást a tárgyalás előtt egy olyan esetben, amikor bár a gyanúsított ügyvédjének lehetősége volt a kihallgatáson való jelenlétre és kérdések feltevésére, nem élt ezzel a lehetőségével.(41)
68. Hogy mennyiben engedélyezhető ezen elvek alapján az előzetes bizonyításfelvételi eljárás, csupán minden egyedi eset mérlegelésével lehet megállapítani, figyelembe véve a tanúk érdekeit, a védelem jogait, és adott esetben az állam részéről fennálló bűnüldözési érdeket. E tekintetben az EJEE 6. cikkének figyelembevételekor is fő szabály szerint abból kell kiindulni, hogy legalább a gyermekek testi sértését magában foglaló bűncselekmények esetében olyan különleges védelmi intézkedések alkalmazása szükséges, mint a jelen esetben.
69. A fentiek összefoglalásaként a kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése, 3. cikke és 8. cikkének (4) bekezdése az adott ügy körülményei alapján a nemzeti bíróságok számára megalapozhatja annak kötelezettségét, hogy a gyermek jogait biztosító előzetes bizonyításfelvételi eljárást alkalmazzon, feltéve hogy ez az eljárás a tagállam jogrendjének alapvető elveivel – beleértve az uniós alapjogokat is – összeegyeztethető.
V – Végkövetkeztetések
70. A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
1. Az EU 34. cikk (2) bekezdésének b) pontja és az Unió iránti hűség elve alapján a kerethatározatok a nemzeti bíróságokat arra kötelezik, hogy a nemzeti jog értelmezése során – akár a kerethatározat előtt, akár a kerethatározat után elfogadott rendelkezésekről van szó – amennyire csak lehetséges, tekintetbe vegyék a kerethatározat szövegét és célját a kerethatározat által követett cél elérése érdekében.
2. A gyermekek, akik bűncsekemény sértettjei, fő szabály szerint különösen veszélyeztetett sértetteknek minősülnek a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15‑i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése és 8. cikkének (4) bekezdése alkalmazásában.
3. A 2001/220/IB kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdését, 3. cikkét és 8. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az az adott ügy körülményei alapján a nemzeti bíróságok számára megalapozhatja annak kötelezettségét, hogy a gyermek jogait biztosító előzetes bizonyításfelvételi eljárást alkalmazzon, feltéve hogy ez az eljárás a tagállam jogrendjének alapvető elveivel – beleértve az uniós alapjogokat is – összeegyeztethető.