NIILO JÄÄSKINEN
FŐTANÁCSNOK ÁLLÁSFOGLALÁSA
Az ismertetés napja: 2014. május 2.1(1)
C‑129/14. PPU. sz. ügy
Zoran Spasic
(Az Oberlandesgericht Nürnberg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – A ne bis in idem elve – A schengeni vívmányok – A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 54. cikke – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikke és 52. cikkének (1) bekezdése – Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4. cikke – Elítélés ugyanazon cselekmény miatt – Büntetőjogi szankció végrehajtási feltétele – Két elemből álló szankció”
Tartalomjegyzék
I – Bevezetés
II – Jogi háttér
A – Az EJEE
B – Az uniós jog
1. A Charta
2. A schengeni vívmányok az uniós jogban
a) A Schengeni Megállapodás
b) Az SVE
c) A schengeni vívmányokról szóló jegyzőkönyv
III – Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
IV – Elemzés
A – Bevezetés
1. A Bíróság hatásköréről
2. Az ügy tétjéről
B – Az első, az SVE 54. cikke és a Charta 50. cikke közötti kapcsolatra vonatkozó kérdésről
1. A ne bis in idem elvéről
2. Az SVE 54. cikkében előírt végrehajtási feltételről, és a kapcsolódó okmányok általi alkalmazásáról
3. A hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkéről
4. A Charta 50. cikke és kapcsolata a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkével
5. Az SVE 54. cikkében előírt végrehajtási feltétel a Charta 50. cikkébe ütközik?
6. A végrehajtási feltétel a Charta 52. cikke (1) bekezdésének értelmében vett korlátozásnak vagy eltérésnek minősül?
– Az alapvető jogot sértő beavatkozás fennállásáról
– A beavatkozás igazolásáról a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételekre figyelemmel
– Az igazolásról az arányosság vizsgálata fényében
C – A második, az SVE 54. cikke értelmében vett végrehajtási feltétel értelmezésére vonatkozó kérdésről
V – Végkövetkeztetések
I – Bevezetés
1. A jelen eljárás egy a német hatóságok által Z. Spasic, jelenleg Németországban elfogatóparancs(2) alapján letartóztatásban lévő szerb állampolgár ellen kibocsátott elfogatóparancs hatályát fenntartó határozat ellen indított kereseten alapul. Z. Spasicot Olaszországban csalás miatt elítélték, ugyanazon cselekmény miatt, mint amely az említett elfogatóparancs tárgyát képezi.
2. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel az Oberlandesgericht Nürnberg (Németország) tehát egy új, a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén felmerülő problémával keresi meg a Bíróságot. Ennek keretében arra kérik a Bíróságot, hogy tegye egyértelművé a viszonyt az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) a kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalmát rögzítő 50. cikke, és a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezménynek (a továbbiakban: SVE)(3) az említett elv alkalmazásáról szóló 54. cikke között.
3. A kérdést előterjesztő bíróság különösen arra vár választ, hogy az SVE 54. cikkében rögzített feltétel – mely szerint az ugyanazon cselekmény miatt indított büntetőeljárások tilalma csak azzal a feltétellel alkalmazandó, hogy „a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani” (a továbbiakban: végrehajtási feltétel)(4) –a Charta 50. cikkének a Charta 52. cikke (1) bekezdése értelmében vett igazolt korlátozásának tekinthető‑e. E kérdés alapján a Bíróságnak meg kell határoznia a ne bis in idem elvének hatályát határokon átnyúló összefüggésben, figyelemmel a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség jelenlegi állapotára. A Bíróságot emellett arra is kérik, hogy értelmezze az SVE 54. cikke értelmében vett végrehajtási feltételt abban az esetben, amikor a büntetés két önálló elemből áll.
4. Mivel a Charta 50. cikke megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyve(5) 4. cikkének, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem feltételezi az említett kiegészítő jegyzőkönyv hatályának meghatározását is a ne bis in idem elvének értelmezése céljából.
5. E tekintetben előzetesen megjegyzem, hogy az SVE 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel lehetővé teszi B tagállam hatóságai számára, hogy büntetőeljárást indítsanak vagy folytassanak, annak ellenére, hogy létezik egy A tagállam által ugyanazon személy és ugyanazon cselekmény tekintetében hozott jogerős határozat. Márpedig nemzeti összefüggésben, a ne bis in idem elvének valamely tagállamon belüli alkalmazása esetén az ilyen eljárás tilos lenne, mind a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikke értelmében – ahogy azt az EJEB a Zolotoukhine kontra Oroszország ítéletben(6), és a Muslija kontra Bosznia‑Hercegovina ítéletben(7) értelmezte –, mint pedig a Charta 50. cikke alapján, amelynek – a Chartához fűzött magyarázatok szerint – az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én kelt egyezményben (a továbbiakban: EJEE) foglalt megfelelő joggal azonos a tartalma és terjedelme. Következésképpen B tagállam nemzeti hatóságainak diszkrecionális jogkörét a Chartából fakadó követelményekre figyelemmel is körül kell határolni.(8)
II – Jogi háttér
A – Az EJEE
6. A hetedik kiegészítő jegyzőkönyv „Kétszeres eljárás alá vonás vagy büntetés tilalma” című 4. cikke a következőket írja elő:
„(1) Ha valakit egy állam büntető törvényének és büntető eljárási törvényének megfelelően egy bűncselekmény kapcsán már jogerősen felmentettek vagy elítéltek, e személlyel szemben ugyanennek az államnak az igazságszolgáltatási szervei ugyane bűncselekmény miatt nem folytathatnak büntető eljárást, és vele szemben büntetést nem szabhatnak ki.
(2) Az előző bekezdés rendelkezései nem képezik akadályát annak, hogy az adott állam büntető törvényeinek és büntető eljárási törvényeinek megfelelően az eljárást újból megindítsák, ha új, vagy újólag feltárt tények, vagy az eljárás alapvető hibái természetüknél fogva kihatással vannak a meghozott ítéletre.
(3) A jelen Cikk rendelkezéseitől az [EJEE] 15. Cikkére hivatkozással nem lehet eltérni”.(9)
B – Az uniós jog
1. A Charta
7. A Charta „A kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalma” című 50. cikke a következőképpen szól:
„Senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.”
8. A Chartának „A jogok és elvek hatálya és értelmezése” című 52. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja. […].[(10)]
(3) Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.
[…]
(7) Az Unió és a tagállamok bíróságainak kellően figyelembe kell venniük e Charta értelmezésére vonatkozó iránymutatásként készült magyarázatokat.”
2. A schengeni vívmányok az uniós jogban
a) A Schengeni Megállapodás
9. 1985. június 14‑én a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai Schengenben megállapodást írtak alá közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről.(11)
b) Az SVE
10. Az 1990. június 19‑én ugyanazon szerződő felek által kötött, 1995. március 26‑án hatályba lépő SVE a következőket írja elő a „A kétszeres büntetés tilalma (ne bis in idem) elvének alkalmazása” című 3. fejezetében található 54. cikkében:
„Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.”
11. Az SVE 55. cikke rögzíti azokat az eseteket, amikor egy részes állam kinyilváníthatja, hogy az 54. cikket magára nézve nem tekinti kötelezőnek. Az 56. cikk írja elő azt a szabályt, amely szerint az egyik szerződő fél területén letöltött szabadságvesztés időtartamát le kell vonni a másik állam területén kiszabott büntetésből. Amilyen mértékben a nemzeti jogszabályok lehetővé teszik, a szabadságvesztéssel nem járó büntetéseket is be kell számítani. Az 57. cikk a vonatkozó információk cseréjére vonatkozik az eljárni jogosult hatóságok között. Az 58. cikk szerint a fenti rendelkezések nem zárják ki a külföldön hozott bírósági határozatok tekintetében a ne bis in idem elvével kapcsolatos átfogóbb nemzeti rendelkezések alkalmazását.
c) A schengeni vívmányokról szóló jegyzőkönyv
12. E joganyagot, amelynek az SVE is részét képezi,(12) az uniós jogba a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló, az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt (2.) jegyzőkönyv(13) (a továbbiakban: schengeni vívmányokról szóló jegyzőkönyv) illesztette be „schengeni vívmányok” néven.
13. E jegyzőkönyv 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az Amszterdami Szerződés hatálybalépésének időpontjától kezdődően a schengeni vívmányokat, köztük a schengeni megállapodások által létrehozott Végrehajtó Bizottság ezen időpontot megelőzően elfogadott határozatait e cikk (2) bekezdése rendelkezéseinek sérelme nélkül azonnali hatállyal alkalmazni kell az 1. cikkben említett tizenhárom tagállamra.[(14)] […]
[…] A Tanács a szerződések megfelelő rendelkezéseivel összhangban […] meghatározza a schengeni vívmányokat alkotó valamennyi rendelkezés vagy határozat jogalapját.
Az ilyen rendelkezésekre és határozatokra vonatkozóan és a Tanács által meghatározott jogalappal összhangban az Európai Közösségek Bírósága a szerződések megfelelő hatályos rendelkezései által ráruházott hatásköröket gyakorolja. […]
[…]
A fent említett intézkedések meghozataláig és az 5. cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül a schengeni vívmányokat alkotó rendelkezéseket és határozatokat az Európai Unióról szóló szerződés VI. címén alapuló jogi aktusoknak kell tekinteni.”
14. A schengeni vívmányokat a (19.) jegyzőkönyv illesztette be az EUM‑Szerződésbe.(15) Az EUM‑Szerződéshez csatolt, az átmeneti rendelkezésekről szóló (36.) jegyzőkönyv(16) 9. és 10. cikkében meghatározza az uniós intézmények, szervek és hivatalok által az EU‑Szerződés alapján a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt elfogadott jogi aktusok joghatását.
III – Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
15. Az alapeljárás terheltje, Z. Spasic szerb állampolgár, akit a Staatsanwaltschaft Regensburg (regensburgi ügyészség, Németország) azzal vádol, hogy bűnszövetség tagjaként Milánóban (Olaszország), 2009. március 20‑án csalást követett el. A bűncselekmény sértettje, W. Soller német állampolgár később hamisnak bizonyult 500 eurós bankjegyekért cserébe 40 000 eurót adott át kisebb címletű bankjegyekben Z. Spasicnak.
16. Mivel a Staatsanwaltschaft Innsbruck (innsbrucki ügyészség, Ausztria) több más, Ausztriában és Németországban 2008‑ban hasonló módon elkövetett bűncselekmények miatt európai elfogatóparancsot bocsátott ki ellene 2009. augusztus 27‑én, Z. Spasicot Magyarországon, 2009. október 8‑án letartóztatták, majd átadták az osztrák hatóságoknak. Ausztriában 2010. augusztus 26‑án elítélték, az ítélet jogerőre emelkedett.
17. 2010. február 25‑én az Amtsgericht Regensburg (regensburgi elsőfokú bíróság) a Milánóban elkövetett csalás miatt nemzeti elfogatóparancsot bocsátott ki, amely aztán a Staatsanwaltschaft Regensburg által 2010. március 5‑én kibocsátott európai elfogatóparancs alapjául szolgált. 2013. november 20‑án az Amtsgericht Regensburg Z. Spasic ellen újabb, kiterjesztett nemzeti elfogatóparancsot bocsátott ki, amelynek I. pontja a Milánóban, 2009. március 20‑án elkövetett csalásra vonatkozik.
18. 2012. június 18‑i ítéletében a Tribunale ordinario di Milano (milánói rendes bíróság, Olaszország) Z. Spasicot a távollétében a Milánóban 2009. március 20‑án elkövetett csalás miatt egyrészt egy év szabadságvesztésre, másrészt 800 euró pénzbüntetésre ítélte. E tekintetben megjegyzem, hogy a Tribunale di Milano ítélete 2012. július 7‑én jogerőre emelkedett, így a Németországban indított eljárások részben egy időben folytak az olasz eljárással.
19. Z. Spasic jelenleg előzetes letartóztatásban van Németországban 2013. december 6‑a óta, vagyis azóta, hogy a 2010. március 5‑i európai elfogatóparancs végrehajtása alapján az osztrák hatóságok átadták őt a német hatóságoknak.(17) Ausztriában Z. Spasic megkezdte egy nyolcéves szabadságvesztés‑büntetés letöltését. A német hatóságoknak való átadására tekintettel, az Ausztriában kiszabott büntetést végrehajtását ideiglenesen felfüggesztették. Mindazonáltal az iratokból nem tűnik ki egyértelműen, hogy előirányozták‑e Z. Spasic visszatérését Ausztriába, mielőtt vagy miután letöltötte a Németországban esetlegesen kiszabott szabadságvesztést.
20. A terhelt az Amtsgericht Regensburg előtt megtámadta a jelenlegi fogvatartását elrendelő határozatot, és lényegében azzal érvelt, hogy a ne bis in idem elve értelmében nem lehet eljárás alá vonni a Milánóban elkövetett cselekmények miatt, amelyek kapcsán vele szemben a Tribunale di Milano már jogerős és végrehajtható ítéletet hozott.
21. Kérelme elutasítását követően Z. Spasic a Landgericht Regensburghoz benyújtotta a 800 euró összeg 2014. január 23‑án történt megfizetéséről szóló fizetési bizonylatot, ami a Tribunale di Milano ítéletében kiszabott pénzbüntetés végrehajtását jelenti.
22. A 2014. január 28‑i határozattal a Landgericht Regensburg helyben hagyta az Amtsgericht Regensburg határozatát, kiemelve, hogy az előzetes letartóztatás fenntartása a továbbiakban kizárólag a 2013. november 20‑i elfogatóparancs I. pontjában meghatározott tényállásra alapítható jogszerűen, egyebekben pedig elutasította a keresetet.
23. Az ezt követően eljáró és a kérdést előterjesztő bíróság előtt Z. Spasic lényegében azzal érvelt, hogy az SVE 54. cikkében előírt végrehajtási feltétel nem korlátozhatja jogszerűen a Charta 50. cikkének hatályát, és hogy a végrehajtást, vagyis a 800 euró pénzbüntetés megfizetését követően őt szabadlábra kell helyezni.
24. E körülmények között az Oberlandesgericht Nürnberg felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1. Összeegyeztethető‑e a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 54. cikke az Európai Unió Alapjogi Chartájának 50. cikkével annyiban, amennyiben a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát ahhoz a feltételhez köti, hogy elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti állam jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani?
2. Akkor is teljesül‑e a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 54. cikke szerinti – említett – feltétel, ha az ítélet meghozatalának helye szerinti államban kiszabott, két önálló részből (a jelen esetben szabadságvesztésből és pénzbüntetésből) álló büntetésnek csak egy részét (a jelen esetben: a pénzbüntetést) hajtották végre?”
25. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének megfelelően sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását kérte. Ahogy az iratokból kitűnik, a német jog szerint a terhelt előzetes letartóztatása különös ok fennállását kivéve nem hosszabbítható meg hat hónapon túl. Márpedig e meghosszabbítás nyilvánvalóan az uniós jog értelmezésétől függ.
26. Az illetékes tanács 2014. március 31‑én a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazása mellett döntött a jelen ügyben. Az ügyet az eljárási szabályzat 113. cikke (2) bekezdésének megfelelően a nagytanács elé utalták.
27. Z. Spasic képviselői, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Tanács és az Európai Bizottság terjesztettek elő írásbeli észrevételeket. A 2014. április 28‑án tartott tárgyaláson az említett feleket, valamint a Francia Köztársaságot és az Olasz Köztársaságot hallgatták meg.
IV – Elemzés
A – Bevezetés
1. A Bíróság hatásköréről
28. Elöljáróban úgy vélem, hogy a Bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés, és az EU 35. cikk alapján az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés megválaszolására.(18)
29. Ami konkrétan a második kérdést illeti, az SVE a schengeni vívmányokról szóló jegyzőkönyv szerint az EU 34. cikk értelmében vett határozatokkal, kerethatározatokkal és egyezményekkel azonos jogállást élvez. Következésképpen a Bíróság hatásköre a második kérdés megválaszolására az említett EU 35. cikken(19) alapul, összefüggésben az 1999/436/EK tanácsi határozat(20) 2. cikkével és A. mellékletével, amit egyébként megerősít az SVE 54. cikkére vonatkozó rendkívül gazdag ítélkezési gyakorlat is.
30. Ezzel szemben, ami az első kérdést illeti, az igaz, hogy az Amszterdami Szerződésből származó korábbi K. 7. cikk (később EU 35. cikk) alapján a Bíróság hatásköre nem terjed ki az egyezmények érvényességének vizsgálatára, sem az előzetes döntéshozatali eljárások, sem pedig a jogszerűségi vizsgálatok során. A feltett első kérdés azonban expressis verbis a Charta és az SVE egyik rendelkezése közötti összeegyeztethetetlenségre vonatkozik, nem pedig az utóbbi érvénytelenségére. E tekintetben megjegyzem, hogy az SVE 134. cikke úgy rendelkezik, hogy az egyezmény rendelkezései csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben összeegyeztethetők a közösségi joggal.(21)
31. A SVE, amely „közösségi szintre emelése” óta kétségtelenül az uniós jog részét képezi, nem kerülheti el a Charta alapján történő felülvizsgálat követelményét. A Bíróság ugyanis kizárólagos hatásköre alapján biztosítja az EUSZ 19. cikk megfogalmazása szerint a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.(22) Úgy kell tekinteni, hogy az elsődleges jog értelmezésére vonatkozó hatásköre fennáll az SVE szempontjából, mivel az egy sui generis uniós jogi aktus, és a normahierarchiában ugyanolyan szinten áll, mint a másodlagos jog.
32. Mindenesetre a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a Bíróság rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a Charta alapján értékeljen egy közvetlenül alkalmazandó másodlagos jogi aktust.(23)
2. Az ügy tétjéről
33. Az SVE ne bis in idem elvéről szóló 54. cikkére is kiterjedő schengeni vívmányok Unió keretében történő végrehajtása az európai integráció elmélyítésére irányul, és különösen annak lehetővé tételére, hogy az Unió még gyorsabban a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggé válhasson, amelynek fenntartása és fejlesztése az Unió célja. Ez az ambiciózus célkitűzést jelenleg a büntető joghatóságok, a jelen ügyben az Olasz Köztársaság mint a bűncselekmény elkövetésének helye, és a Németországi Szövetségi Köztársaság mint a sértett állampolgársága szerinti állam közötti ütközésének problémája akadályozza.(24)
34. Ahogy arra Sharpston főtanácsnok rámutatott az M‑ügyben ismertetett indítványában, „[j]elenleg nincsenek megállapodáson alapuló uniós szabályok a büntető‑joghatóság felosztásáról. A ne bis in idem elvének alkalmazása korlátozottan és néha önkényesen oldja meg a problémát. Ezen elv – egy megállapodáson alapuló feltételrendszerhez képest – nem helyettesíti kielégítő módon az ilyen összeütközések megoldására irányuló eljárást”.(25)
35. Márpedig a ne bis in idem elv forrása transznacionális szinten az a körülmény, hogy amennyiben egy bűncselekmény olyan elemeket hordoz, amelyek több jogrendhez is kötik, fennáll a veszélye, hogy mindegyik saját joghatóságát írja elő, ezáltal kialakítva az állami bűnüldözés halmozódásának kockázatát.(26) Ezzel együtt a jelen ügy nem vet fel kérdéseket azoknak a ne bis in idem elv alkalmazásához kapcsolódó problémáknak a tekintetében, amelyek nemrégiben élénk bírósági és tudományos viták tárgyát képezték, mind európai, mind nemzeti szinten, többek között az azonos cselekményeket illető büntető‑ és közigazgatási eljárások kapcsán. Ezenfelül, e viták keretében felmerült az a kérdés, hogy miként kell meghatározni a bűncselekmény azonosságának fogalmát, illetve a „jogerős határozatban rögzített ítélet” fogalmát abban az esetben, ha az eljárást nem bírósági határozat zárta le.
36. A jelen ügyben szereplő eset teljes mértékben az SVE 54. cikkének hatálya alá tartozik. Nem vitatott ugyanis, hogy az Olaszországban és a Németországban lefolytatott eljárás ugyanazon cselekményre(27), mutatis mutandis a csalás bűncselekményére vonatkozik. A két eljárás büntetőjogi jellege nem kérdőjelezhető meg(28), a Tribunale ordinario di Milano 2012. június 18‑i ítéletének bírósági, és 2012. július 7‑től jogerős jellege pedig még kevésbé.(29)
37. Másként fogalmazva, mind a „bis” elem, mind pedig az „idem” elem megvalósult a jelen ügyben. Valójában az SVE 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel álla Charta 50. cikkére figyelemmel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem középpontjában.
38. E tekintetben nyilvánvaló, hogy az SVE 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel nem szerepel a Charta 50. cikkében. Ezenfelül megjegyzem, hogy a Charta 50. cikkének hatályát a Bíróság ítélkezési gyakorlata még nem határolta véglegesen körül.
39. A ne bis in idem elve ugyanis a „klasszikus” büntetőjogon kívül is érvényesül(30), aminek a leggyakoribb példája a versenyjog, ahol az elv alkalmazásának három feltétele a cselekmények azonossága, a jogsértő azonossága és a védett jogi érdek azonossága.(31) Ebből következik tehát, hogy azonos gazdasági szereplővel szemben a nemzeti hatóságok és a Bizottság egyszerre folytathatnak eljárást, valamint szabhatnak ki szankciót ugyanazon cselekmény miatt, mivel a két eljárás elkülönült célra irányul.(32)
40. Egyébként a ne bis in idem elve érvényesül az uniós jog megszegésével elkövetett szabálytalanságok ellenőrzési és szankciórendszerének területén is,(33) amire a Bíróság a közigazgatási szankciók halmozódó alkalmazása kapcsán hivatkozott.(34)
41. Következésképpen, elöljáróban úgy vélem, hogy a ne bis in idem elv terjedelmét illetően a Charta alapján végzett elemzésnek a jelen ügyben a klasszikus büntetőjog területére kell korlátozódnia, ezáltal kizárva tehát a közigazgatási szankciókhoz kapcsolódó kérdéseket, minden olyan következménnyel és sajátossággal, amelyeket a büntetőjog e területe hordozhat.
42. Végül, mivel ismert, hogy a Charta 50. cikkének szövege azonos a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének szövegével, és az egyetlen különbséget területi hatályuk jelenti, mindenekelőtt elemezni kell az Emberi Jogok Európai Bírósága e kérdéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának hatásait.
B – Az első, az SVE 54. cikke és a Charta 50. cikke közötti kapcsolatra vonatkozó kérdésről
1. A ne bis in idem elvéről
43. A Bíróság által a „méltányosság általános követelményének”(35) minősített ne bis in idem elvét a nemzeti jogrendszerek általánosan elismerik. Ugyanakkor a nemzetközi közjog nem írja elő ezt az elvet az államok számára, és azt nem tekintették az EJEE 6. cikkében rögzített tisztességes eljáráshoz való jog fogalmába tartozónak.(36)
44. Az uniós jogban a ne bis in idem elvének alkalmazhatóságát(37) a Bíróság 1966‑tól a Gutmann kontra Bizottság ítéletben(38) ismerte el. Ahogy a Bíróság később kimondta, „a ne bis in idem elve, amelyet [a] […] hetedik kiegészítő [jegyzőkönyv] 4. cikke is elismer, a közösségi jog alapvető jogelve, amelynek megtartását a bíróságok biztosítják”.(39) Különösen gazdag ítélkezési gyakorlat forrása tehát, többek között a versenyjog és a büntetőügyekben folytatott együttműködés, valamint az Unió pénzügyi érdekeinek védelme területén, ami álláspontom szerint azon megállapítás ellen szól, amely szerint a ne bis in idem fogalma az uniós jog valamennyi területén azonos és egységes. Végül, az említett elvet a Charta 50. cikke ismerte el alapvető jogként.
45. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, emlékeztetni kell arra, hogy a ne bis in idem elve két elkülönült jogi szempontot vagy fogalmat takar.(40) Egyrészt az ugyanarra a személyre vonatkozó ugyanazon ügyben indított második eljárás tilalmáról van szó („Erledigungsprinzip”, vagyis az eljárások kimerülésének elve), másrészt pedig a beszámítás elvéről („Anrechnungsprinzip”), amely szerint, ha ugyanazon bűncselekmény miatt már sor került elítélésre egy másik országban, az új határozatnak ezt figyelembe véve mérsékelnie kell a második elítélést.(41) Amint Colomer főtanácsnok megfogalmazta, az első szempont a jogbiztonság követelményein alapul, míg a második inkább a méltányosság követelményeit tükrözi, amelyek egyik eszköze az arányosság.(42)
46. Nem vitatott, hogy szövegezésére figyelemmel az SVE 54. cikke csak az első szempontra vonatkozik, vagyis a kétszeres eljárás tilalmára, míg a Charta 50. cikkének, illetve a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének szövege mindkét szempontra kiterjed.
2. Az SVE 54. cikkében előírt végrehajtási feltételről, és a kapcsolódó okmányok általi alkalmazásáról
47. Az SVE 54. cikke az első olyan rendelkezés, amely a büntetőjogban a határokon átnyúló viszonyokban alkalmazandó ne bis in idem kötelező szabályát rögzít.(43) Az SVE 54. cikkében szereplővel lényegileg megegyező rendelkezés vitathatatlanul szerepelt a ne bis in idem elvének alkalmazásáról szóló egyezményben, de az nem lépett hatályba.(44) Ezenkívül a határokon átnyúló esetekre vonatkozó végrehajtási feltételnek megvannak az előzményei az európai kiadatási egyezményekben is.(45)
48. Véleményem szerint egyértelműek azok az okok, amelyek miatt az SVE megszövegezői a ne bis in idem elvének alkalmazását ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a büntetést „már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy […] azt többé nem lehet végrehajtani”. Amint azt a német kormány és a Bizottság megjegyzi, e feltétel annak biztosítását célozza, hogy az érintett személyt ténylegesen legalább egyszer megbüntessék a szóban forgó bűncselekmény miatt; másként fogalmazva, e rendelkezés a büntetlenség elkerülésére irányul. A büntetlenség megakadályozására irányuló cél egyértelműen kitűnik a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, többek között a Miraglia‑ítéletből(46) és a Kretzinger‑ítéletből(47).
49. A végrehajtási feltételhez kötött ne bis in idem elvét ezt követően a 2002/584/IB kerethatározatba(48) beillesztették, és az az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának okai között szerepel.(49) Márpedig ezen kerethatározat elfogását megelőzően a büntetőjogi szankciókkal sújtott személyek – a tagállamok között mozogva és különösen az állampolgárságuk szerinti tagállamba visszatérve – könnyen elkerülhették azok végrehajtását. A kerethatározat, valamint az utóbb elfogadott egyéb uniós jogi aktusok fokozták a bűncselekmények üldözésének hatékonyságát határokon átnyúló helyzetekben, és megkönnyítették a büntetőítéletek végrehajtását.(50)
50. Ezenkívül, az SVE 54. cikkében szereplőhöz hasonlóan kialakított végrehajtási feltétel szerepel az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény(51) 7. cikkében, illetve az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény(52) 10. cikkében.
51. Ezzel szemben több uniós jogi aktus, többek között a 2008/909/IB kerethatározat(53) 9. cikke is a büntetőítélet végrehajtása megtagadásának okai között említi a ne bis in idem elvét, anélkül hogy ahhoz végrehajtási feltétel kapcsolódna.(54)
52. Elfogadva, hogy pusztán a büntetőjog területén folytatott együttműködés hatékonyabb rendszerének kialakítása önmagában nem érintheti az SVE 54. cikkében előírt végrehajtási feltétel értelmezését, e fejlemény azonban mindenképpen kihat az említett cikknek a Charta 50. cikkével való összeegyeztethetőségére, illetve annak a Charta 52. cikke (1) bekezdésének értelmében vett arányossági értékelésére. Amint ugyanis a Bizottság a fent hivatkozott zöld könyvben(55) megállapította, „[e]z a feltétel a kölcsönös jogsegély hagyományos rendszerében indokolt volt, hiszen a büntetés más tagállamokban való végrehajtása időnként nehézkesnek bizonyult. Kérdés azonban, hogy a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben is szükség van‑e még erre, hiszen ma már a kölcsönös elismerésre vonatkozó uniós jogi eszközök segítségével valósul meg a határon átnyúló végrehajtás”(56).
3. A hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkéről
53. Ellentétben az SVE 54. cikkével a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikke nem alkalmazandó a határokon átnyúló viszonyokra, annak hatálya szigorúan az állam belső helyzeteire korlátozódik. Ahogy már megjegyeztem, az említett cikk nem tartalmaz az SVE 54. cikkében szereplőhöz hasonló végrehajtási feltételt, ezzel szemben kiterjed mind a kétszeres eljárás, mind a kétszeres büntetés tilalmára.
54. Az 1984. november 22‑én elfogadott hetedik kiegészítő jegyzőkönyvet az Európa Tanács 43 tagállama ratifikálta, beleértve az Európai Unió valamennyi tagállamát, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Holland Királyság, illetve Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága kivételével. Amint az az Unió EJEE‑hez való csatlakozásáról szóló egyezmény tervezetéből kitűnik, e kiegészítő jegyzőkönyv nem szerepel azon intézkedések között, amelyek esetében az Unió csatlakozását tervezik.(57) Azt, hogy az említett kiegészítő jegyzőkönyvre az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem hivatkozik, magyarázhatja tehát az, hogy azt a Németországi Szövetségi Köztársaság nem ratifikálta.(58) Ugyanakkor az említett kiegészítő jegyzőkönyv aláírása során tett bizonyos nyilatkozatokat.(59)
55. A hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének (1) bekezdése szerint senkivel szemben nem lehet két büntetőeljárást lefolytatni, illetve senkit sem lehet kétszer megbüntetni. E cikk (2) bekezdése szerint az eljárás újbóli megindítása az adott állam büntető törvényeinek és büntető eljárási törvényeinek megfelelően ugyanakkor lehetséges, ha új, vagy újólag feltárt tények, vagy az eljárás alapvető hibái természetüknél fogva kihatással vannak a meghozott ítéletre. A hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének (3) bekezdése tiltja az említett cikk rendelkezéseitől való eltérést az EJEE 15. cikke alapján, amely háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén lehetővé teszi az EJEE‑ben meghatározott kötelezettségektől eltérő intézkedések meghozatalát.
56. Összegezve, a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikke tehát olyan védelmet biztosít, amely nem abszolút, mindazonáltal magasabb szintű, mint az EJEE rendelkezései által általában biztosított védelem.
57. A hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének rendelkezései az Emberi Jogok Európai Bírósága gazdag és változatos ítélkezési gyakorlatának forrását képezik, amely véleményem szerint nélkülözi a pontosságot a büntetőeljárások, illetve a büntetőjogi szankciók fogalmának meghatározását és különösen a bűncselekmény fogalmának értelmezését illetően.
58. Ami ezt az utolsó kérdést illet, az EJEB a Zolotoukhine kontra Oroszország ítéletében úgy értelmezte a bűncselekmény fogalmát, hogy az „azon konkrét körülmények összessége, amelyek ugyanarra az elkövetőre vonatkoznak, és időben és térben elválaszthatatlanok egymástól”(60). Közelített tehát a Bíróság által az SVE 54. cikke és a „történeti tényállás azonossága” – az említett cikk alkalmazásának egyedüli jelentőséggel bíró szempontja – kapcsán elfogadott ítélkezési gyakorlatához.(61)
59. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata egyhangúlag alátámasztja azt, hogy a ne bis in idem elve nemcsak a kétszeres elítélés esetére vonatkozik, hanem a kétszeres eljárásra is.(62) A hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének célja a jogerősen lezárult büntetőeljárások megismétlésének tilalma. Márpedig egy határozat akkor tekinthető jogerősnek, „ha a res iudicata erejével bír. Ez a helyzet áll fenn, amikor az megtámadhatatlan, vagyis ha további rendes jogorvoslat nem áll rendelkezésre, vagy ha a felek kimerítették az ilyen jogorvoslatokat, vagy hagyták annak határidejét letelni, anélkül hogy éltek volna vele”.(63)
60. Ezenkívül egy újabb, a Muslija kontra Bosznia‑Hercegovina ügyben hozott ítéletből kitűnik, hogy a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikke tiltja a párhuzamos büntetőeljárások folytatását abban az esetben, ha valamelyik eljárás során jogerős határozatot hoztak. Ilyen esetben a többi eljárást be kell fejezni.(64)
4. A Charta 50. cikke és kapcsolata a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkével
61. Amint már megjegyeztem, a Charta 50. cikkének szövegezése azonos a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkével, a ne bis in idem elv területi hatályát érintő egyetlen különbséggel, amely a Charta esetében kiterjed az Unió egészére,(65) míg a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének esetében csak egy állam területét érinti.
62. Nem vitatott, hogy a Chartát az EJEE megfelelő rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy e megközelítés alkalmazandó‑e azokban az esetekben is, amikor az EJEE egy rendelkezése nem kötelező valamennyi tagállamra nézve. E tekintetben a ne bis in idem elv uniós jogi értelmezése céljából az Emberi Jogok Európai Bírósága teljes ítélkezési gyakorlatának figyelembevételét illetően már több eltérő álláspont került kifejtésre.(66)
63. Álláspontom szerint az, hogy egyes tagállamok nem ratifikálták a hetedik kiegészítő jegyzőkönyvet, nem érintheti a Charta 50. cikkének értelmezését, mivel e tény nem módosíthatja az említett rendelkezés hatályát. Az ellenkező eset egyenértékű lenne annak elismerésével, hogy a tagállamok egyoldalú értelmezési jogkörrel rendelkeznek az alapvető jogok uniós rendszerének tartalmát illetően. Márpedig az uniós jog önállósága elvének fényében – összhangban a Bíróság arra irányuló feladatával, hogy biztosítsa e jog egységes értelmezését – ezt ki kell zárni.
64. Következésképpen az 50. cikket a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkével összhangban kell értelmezni, abból az elvből kiindulva, hogy a két rendelkezés értelme azonos az azokban szereplő azonos szövegre tekintettel.
5. Az SVE 54. cikkében előírt végrehajtási feltétel a Charta 50. cikkébe ütközik?
65. A jelen problémakör összetettségére tekintettel az SVE 54. cikke és a Charta 50. cikke közötti kapcsolat alábbiak szerinti elemzését javaslom. Mindenekelőtt fel kívánom vetni a két rendelkezés közötti esetleges összeegyeztethetetlenség kérdését. Ezt követően, ha ilyen összeegyeztethetetlenség nem állapítható meg, akkor álláspontom szerint el kell dönteni, hogy az ugyanazon bűncselekmény kapcsán történő kétszeres eljárás, illetve kétszeres büntetés tilalmára vonatkozó alapvető jog gyakorlásába való beavatkozásról van‑e szó. Ennek keretében elemezni kell, hogy az SVE 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel ilyen beavatkozásnak minősülhet‑e. Végül meg kell vizsgálni a Charta 52. cikkében szereplő feltételeket, és külön ki kell térni a szóban forgó alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartására vonatkozó feltételre, valamint a beavatkozás arányosságának vizsgálatára, amely a Charta 50. cikkére figyelemmel az SVE 54. cikkéből ered.
66. Nem vitatott, hogy az SVE 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel olyan további feltételeket határoz meg a ne bis in idem elv alkalmazását illetően, amelyek a Charta 50. cikkében nem szerepelnek, és amelyek nem felelnek meg a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének (2) bekezdése által megengedett eltéréseknek.
67. Ezenfelül álláspontom szerint e feltétel alkalmazása olyan eredményhez vezet, amely érdemben nem felel meg az Emberi Jogok Európai Bírósága fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatának, amely továbbra is alkalmazandó a kizárólag államon belüli helyzetekre korlátozva. Az SVE 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel ugyanis önmagában nem akadályozza meg ugyanazon cselekmény tekintetében az eljárás megindítását vagy folytatását, még akkor sem, ha egy másik tagállamban a büntetőítélet jogerőre emelkedett.
68. Mindazonáltal az EJEE‑vel való összeegyeztethetetlenségre vonatkozó állítás, amelyet egyedül Z. Spasic képviselője hangoztatott, négy olyan helyzetben képzelhető el, amelyek a Charta 50. cikkében szereplő „az Unióban” kifejezés alá tartoznak. Az uniós hatóságok által folytatott kétszeres eljárásról, a nemzeti hatóságok és az uniós hatóságok által folytatott kétszeres eljárásról, a nemzeti szinten folyatatott kétszeres eljárásról, valamint a határokon átnyúló kétszeres eljárásról van szó. Mivel tudjuk, hogy csak a két utolsó eset releváns az uniós jog jelenlegi állása szerinti büntetőügyekben folytatott együttműködés területén csupán ezeket kell megvitatni.
69. Álláspontom szerint a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkében szereplő különösen magas szintű védelem, amely szerint senkivel szemben sem lehet kétszer eljárást folytatni ugyanazon cselekmény miatt, valamint a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítása – amelyen belül a határokon átnyúló végrehajtás az uniós jog kölcsönös elismerésre vonatkozó aktusainak köszönhetően immár érvényesül –, a Charta 50. cikkének szigorú alkalmazása mellett szólnak. Ebből első ránézésre kitűnik tehát az SVE 54. cikke és a Charta között fennálló összeegyeztethetetlenség.
70. Mindamellett e megállapítás ellentmondásba kerülhet a Chartához fűzött magyarázatokkal, amelyek láthatóan különbséget tesznek a nemzeti helyzetek és a határokon átnyúló helyzetek között a ne bis in idem elvének alkalmazása szempontjából.
71. Az említett magyarázatok szerint ugyanis „[a] hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkében említett helyzetet illetően, vagyis az elvnek ugyanazon tagállamon belüli alkalmazását illetően, a biztosított jognak az EJEE‑ben foglalt megfelelő joggal azonos a tartalma és terjedelme”. Az 50. cikk tehát megfelel a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikkének, de „alkalmazási köre kiterjed az Európai Unió szintjére a tagállamok bíróságai között”. Ez arra látszik utalni, hogy a határokon átnyúló helyzetekben a Charta 50. cikkének tartalma és hatálya eltérhet az EJEE‑től. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a magyarázatok szerzői inkább úgy tekintették, hogy az ott említett uniós vívmányok a Charta 50. cikkében rögzített alapvető jog gyakorlásának a Charta 52. cikke (1) bekezdésének megfelelő korlátozását jelentik.
72. Ezenfelül a Charta 50. cikkének nem túl pontos szövegezése alapján nem lehet egyértelmű és egységes következtetéseket levonni azon nagyszámú helyzet tekintetében, amelyekben az említett elv alkalmazására sor kerülhet – akár a klasszikus büntetőjog területére, akár azon kívül eső – a jelen ügynél kevésbé egyértelmű helyzetekben.
73. A fenti okok összessége miatt álláspontom szerint a Bíróság nem állapíthatja meg, hogy a végrehajtási feltétel önmagában összeegyeztethetetlen a Chartával.
6. A végrehajtási feltétel a Charta 52. cikke (1) bekezdésének értelmében vett korlátozásnak vagy eltérésnek minősül?
– Az alapvető jogot sértő beavatkozás fennállásáról
74. Ha elfogadjuk a Chartához fűzött magyarázatok fent ismertetett értelmezését, akkor álláspontom szerint tagadhatatlan, hogy a végrehajtási feltétel összeütközésben áll a Charta 50. cikkével. Márpedig egy alapvető jogot illetően korlátozás vagy eltérés csak akkor képzelhető el, ha a szóban forgó szabály az érintett alapvető jogba való beavatkozást jelent.(67)
75. Hivatkozva a német felsőbíróságok(68) ítélkezési gyakorlatára, és a Chartához fűzött magyarázatok 2007. évi kiigazított változatának(69) fényében a kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy az SVE 54. cikke a Charta 52. cikke (1) bekezdésének értelmében vett korlátozó rendelkezésnek minősül. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az említett magyarázatok szövegében szereplő „[a]z említett egyezményekben foglalt rendkívül korlátozott számú kivételt, amely lehetővé teszi a tagállamok számára a ne bis in idem elvétől való eltérést” rész azokra az egyezményekre(70) utal, amelyek az SVE mintájára kialakított ne bis in idem elvet tartalmazzák, vagy azok eltérést engedő rendelkezéseire, beleértve az SVE 54–58. cikkét is.
76. Igaz, hogy a Bíróság köteles megfelelően figyelembe venni ezeket a magyarázatokat, az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének és a Charta 52. cikke (7) bekezdésének megfelelően.(71) Ez a contrario azt jelenti, hogy a Bíróságot ezek a Charta értelmezése során nem kötik. Ezenfelül azokban az esetekben, amelyekben az említett magyarázatok az uniós vívmányokra utalnak a másodlagos jogot illetően, ez álláspontom szerint nem jelenti azt, hogy e vívmányok Chartával való összeegyeztethetőségének kérdését ne lehetne megkérdőjelezni, figyelembe véve az Emberi Jogok Európai Bírósága és a Bíróság ítélkezési gyakorlatának alakulását, valamint az uniós jog fejlődését.
77. Anélkül, hogy állást kívánnék foglalni azzal kapcsolatban, hogy mi az SVE 55–58. cikkének státusza a Charta 52. cikkének (1) bekezdésére figyelemmel, véleményem szerint e rendelkezések némelyike egyértelműen megalapozza a ne bis in idem elve által képviselt alapvető jog korlátozásait.
78. Ezzel szemben ez jóval kevésbé egyértelmű az SVE 54. cikke esetében. Az említett rendelkezésben szereplő végrehajtási feltétel célja ugyanis inkább a ne bis in idem szabály hatályának körülhatárolása vagy pontosítása határokon átnyúló összefüggésben, nem pedig az említett szabályt érintő korlátozás vagy eltérés kialakítása. Igaz ugyan, hogy írásbeli észrevételeiben a Bizottság a végrehajtási feltételt az SVE 54. cikke alkalmazási feltételének minősíti, nem pedig az e rendelkezés alóli kivételnek. Mindazonáltal az SVE rendelkezésének e belső minősítése az SVE 54. cikkének egésze, és a Charta 50. cikke közötti kapcsolat szempontjából a Charta 52. cikke alapján hatástalan.
79. E tekintetben tehát fel kell tenni a kérdést, hogy a korlátozás, mint olyan minősítése szubjektív vagy objektív értékelésen alapul.
80. Az első esetben egy norma kizárólag akkor jelent a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett korlátozást, ha azt ilyenként fogadták el. E felvetés, amely kizárhatja az SVE 54. cikkében előírt végrehajtási feltételt az említett 52. cikk hatálya alól, tehát azt feltételezi, hogy a jogalkotó a normát annak érdekében fogadja el, hogy korlátozza az érintett alapvető jogot, valamint, hogy a korlátozás elfogadása során az említett cikk második mondata értelmében figyelembe vegye annak arányosságát is.
81. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében hivatkozott korlátozás fogalmát objektív fogalomként kell felfogni. Ily módon az uniós jog, illetve az uniós jogot végrehajtó nemzeti jog bármely rendelkezése, amely jogilag vagy ténybelileg korlátozhatja a Chartában rögzített jogok és szabadságok gyakorlását, értékelhető a Chartával való összeegyeztethetősége, és ebből következően a tekintetben, hogy a Charta 52. cikke értelmében vett korlátozásnak minősülhet‑e. Ezenfelül az uniós jog rendelkezéseinek a csak 2009‑ben jogi kötőerőt szerző Chartában foglalt alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségét érintő vizsgálatot el kell végezni a korábban elfogadott rendelkezések tekintetében is.(72)
82. Következésképpen az SVE 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel alkalmazása a Charta 50. cikkében meghatározott alapvető jognak a Charta 52. cikke (1) bekezdésének értelmében vett korlátozását jelentheti.
– A beavatkozás igazolásáról a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételekre figyelemmel
83. Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság elismeri, hogy egyes kivételekkel(73) az alapvető jogok nem tekinthetők abszolút követelménynek, hanem korlátozhatók, feltéve, hogy a korlátozás a kérdéses intézkedés által követett közérdekű célkitűzéseknek megfelel, és nem jelent a kitűzött célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely az így biztosított jogok lényegét sértené.(74) A Bíróság tehát ítélkezési gyakorlatában olyan mechanizmust próbál kialakítani, amely lehetővé teszi a megfelelő egyensúly megtalálását egyrészt a különböző jogok és érdekek, másrészt pedig az alapvető jogok és gazdasági szabadságok között,(75) és e mérlegelés során figyelembe vesziazt is, hogy az alapvető jog korlátozása milyen szélt szolgál.(76)
84. Az Emberi Jogok Európai Bírósága hasonló okfejtést alkalmaz(77), elfogadva, hogy egyes jogok korlátozások alá esnek, feltéve, hogy e korlátozások nem érintik a jog lényeges tartalmát. Ezenkívül az ilyen korlátozások csak akkor egyeztethetők össze az EJEE érintett rendelkezésével, ha jogszerű célra irányulnak, és ésszerű arányosság áll fent az alkalmazott eszközök és a követett cél között.(78) Különösen az EJEE által meghatározott szabadságokat érintő beavatkozás megállapítása nem jelenti az egyezmény megsértését, hanem annak vizsgálatát teszi szükségessé, hogy e beavatkozás megfelel‑e a formális jogszerűség (törvény írja elő), a materiális jogszerűség (az érintett rendelkezésre figyelemmel jogszerű célokat követ), valamint a demokratikus társadalomban nélkülözhetetlen jelleg feltételeinek.(79)
85. Emlékeztetek arra, hogy a Charta 52. cikke (1) bekezdésének első mondata azzal a feltétellel engedélyezi a Chartában rögzített alapvető jogok korlátozását, hogy e korlátozásokat törvény írja elő, és azok tiszteletben tartják az érintett jogok és szabadságok lényeges tartalmát. Az említett cikk második mondata e korlátozások tekintetében az arányosság követelményét írja elő.(80)
86. A jelen esetben magától értetődik, hogy a végrehajtási feltétel megfelel annak a feltételnek, hogy azt törvény írja elő.
87. Ami a szóban forgó alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartását illeti, úgy vélem, némiképp habozva, hogy a végrehajtási feltétel e kritériumnak is megfelel.
88. A ne bis in idem elve esetében ugyanis nehéz körülhatárolni az elv megkülönböztető lényeges tartalmát. Ezen alapvető jog nemzetközi és nemzeti védelmének fejlődésére támaszkodva mindazonáltal lehetségesnek tűnik „kemény magjának” azonosítása. Ily módon, ezen alapvető jog lényege úgy fogható fel, hogy az a következő elemekből áll: i. a jogerős ítélet meghozatalát követően a büntetőeljárás megindításának tilalma; ii. a jogerős ítélet klasszikus büntetőjogi ítélet; iii. amelyet ugyanazon állam hatóságai hoztak; iv. azonos cselekmények tekintetében; v. jogi minősítésük is azonos, figyelemmel az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően védelem alá eső tárgyra; vi. feltéve, hogy az első eljárásban nem történ súlyos hiba; és vii. feltéve, hogy nem állnak rendelkezésre új bizonyítékok. Ugyanakkor ez az alapvető jog nem alkalmazandó olyan különösen súlyos bűncselekményekre, mint a népirtás.
89. Következésképpen a beavatkozás elfogadható a klasszikus büntetőjog területén kívül, alaki halmazat, illetve határokon átnyúló helyzetek esetében. Az utóbbi eset többek között az SVE 54. cikkét érinti, amely csak abban az esetben akadályozza meg az újabb büntetőeljárás megindítását ugyanazon cselekmény miatt, ha az érintett személyt egy másik tagállamban már jogerősen elítélték. Ez egyébként pontosan ráillik Z. Spasic helyzetére.
90. Ezen észrevételekre figyelemmel annak megállapítását javaslom, hogy a ne bis in idem elvét határokon átnyúló összefüggésben tükröző SVE 54. cikke tiszteletben tartja a ne bis in idem elve, mint alapvető jog lényegét.
– Az igazolásról az arányosság vizsgálata fényében
91. Ilyen körülmények között meg kell tehát vizsgálni a megállapított beavatkozás arányosságát. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében – megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére, és ne haladják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket.(81)
92. Ami a jelen ügyben szereplő korlátozás mögött meghúzódó általános érdekű célkitűzést illeti, a Charta 50. cikkében rögzített, ahhoz fűződő alapvető jogot, hogy senkit se vonjanak büntetőeljárás alá és ne büntessenek kétszer ugyanazon bűncselekményért, az SVE 54. cikke korlátozza az Unió által elismert azon cél érdekében, hogy elkerüljék a büntetlenséget az EUSZ 3. cikk (2) bekezdésének értelmében vett, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakításával összefüggésben, amelyben biztosított a személyek szabad mozgása.
93. Ami a végrehajtási feltétel alkalmazásának arra való alkalmasságát illeti, hogy elérje a büntetlenség megakadályozására irányuló célt, mindenekelőtt meg kell vizsgálni azt, hogy mivel indokolható a német hatóságok által a Z. Spasic ellen – a Tribunale di Milano által hozott ítélet jogerőre emelkedését követően – indított eljárás folytatására irányuló büntető joghatóság gyakorlása. E tekintetben álláspontom szerint két eset képzelhető el.
94. Ha az eljárás indoka az volt, hogy olyan második szankciót kívántak kiszabni Z. Spasiccsal szemben, amely szigorúbb, mint amely a Tribunale di Milano 2012. június 18‑i, a terhelt és az ügyész között kötött megállapodásból eredő mérsékelt büntetést tükröző ítéletéből következik, annak érdekében, hogy fokozottabb védelmet biztosítsanak a német állampolgárságú sértett számára, akkor meg kell állapítani, hogy az uniós jog a ne bis in idem elvének alkalmazása tekintetében nem írja elő feltételként a tagállamok büntető jogszabályainak harmonizációját vagy közelítését. A követelmény tehát az, hogy a tagállamok kölcsönös bizalommal viseltetessenek egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerei iránt, illetve hogy mindegyikük fogadja el a másik tagállamban érvényben lévő büntető jogszabályok alkalmazását, még akkor is, ha saját nemzeti jogának alkalmazása eltérő eredményre vezetne.(82) Ez az indok tehát az arányosság elve fényében nem fogadható el a végrehajtási feltétel alkalmazásának igazolásaként.
95. Ha ezzel szemben az SVE 54. cikkben előírt végrehajtási feltétel alkalmazásának indoka azon a félelmen alapul, hogy a németországi eljárás hiányában Z. Spasic büntetlenül marad a Milánóban elkövetett bűncselekmény tekintetében, a Charta 50. cikkében rögzített alapvető jogot érintő beavatkozás elméletileg alkalmas arra, hogy elérje a büntetlenség megakadályozására irányuló célt.
96. Ez utóbbi esetben azonban megkérdőjeleződik a tagállamok között a büntető igazságszolgáltatási rendszereik tekintetében fennálló kölcsönös bizalom követelménye is. E tekintetben megjegyzem, hogy 2013. január 5‑én a Tribunale di Milano mellett működő ügyészség meghozta az elítélt fogvatartását elrendelő határozatot, annak érdekében, hogy szabadságvesztés büntetését Olaszországban töltse le.(83) Márpedig az Olasz Köztársaság mindeddig nem bocsátott ki ennek érdekében európai elfogatóparancsot.
97. Ezek után meg kell vizsgálni a végrehajtási feltétel alkalmazásának a Charta 52. cikke (1) bekezdésének értelmében vett szükségességét.
98. Álláspontom szerint a büntetlenség megakadályozásának követelménye nem igényli az SVE 54. cikke által előírt végrehajtási feltétel általános alkalmazását, mivel a szükségesség feltétele nem tekinthető következetesen teljesítettnek az uniós jog jelenlegi állása szerint.
99. Ugyanis a Bizottság által a fent hivatkozott zöld könyvben felvetett, a kölcsönös elismerés elvén alapuló okmányokra alapított határokon átnyúló végrehajtás összefüggésében a végrehajtási feltétel igazolásával összefüggő kérdés(84) valójában még relevánsabbá vált.
100. Az uniós jog jelenleg biztosít alacsonyabb szintű beavatkozással járó másodlagos jogi eszközöket(85), amelyek lehetővé tehetik a tagállamok számára a büntetőjogi szankciók végrehajtását azokban az esetekben, amelyekben az elítélt egy másik tagállamban található, valamint a vele kapcsolatos információk cseréjét.(86) Egyebekben a büntetőügyekben folytatott együttműködés területén több másodlagos jogi aktus is hivatkozik a ne bis in idem elvére, amelyhez nem kapcsolódik végrehajtási feltétel.(87)
101. Ebben az összefüggésben, a követett cél eléréshez megfelelő és szükséges mértéket meghaladja az, ha a már jogerős büntetőítélettel elítélt személyeket szisztematikusan a másik tagállambeli második eljárás kockázatának teszik ki.
102. Egyebekben elfogadva, hogy az az elv, amely szerint „minden büntetést végre kell hajtani”, a jogállamiság részét képezi,(88) úgy vélem, hogy a tagállamok diszkrecionális jogkörrel rendelkeznek a nemzeti bíróságok által hozott ítéletek végrehajtását célzó eszközök elfogadását illetően. Az SVE 54. cikkének hatálya alá tartozó esetekben lehetséges, hogy az első tagállam még nem kívánta, vagy nem volt képes végrehajtani az ítéletet, például egy olyan nemzeti jogszabályra figyelemmel, amely különös eljárást ír elő a végrehajtási módok konkrét meghatározását illetően, vagy a büntetés‑végrehajtási intézetek telítettsége miatt, vagy mert az elítélt egy másik büntetést tölt egy másik tagállamban, illetve mert egyedi megállapodást kötöttek, amely a végrehajtás elhalasztását tartalmazza, családi, vagy az elítélt egészségi állapotához kapcsolódó okok miatt. Az uniós jog tehát nem kötelezhet például arra egy államot, hogy bocsásson ki európai elfogatóparancsot a büntetlenség elkerülése végett.(89)
103. A fenti indokok miatt a végrehajtási feltétel általános alkalmazása nem felel meg az arányosság követelményének, és nem tekinthető a kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalmához való jog Charta 52. cikke értelmében vett igazolt megsértésének.
104. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a tagállamoknak a másodlagos jogi aktusokat nem csupán az alapvető jogokkal összhangban kell értelmezniük, hanem úgy is kell alkalmazniuk.(90) E kötelezettség azzal is járhat, hogy a szóban forgó jogi aktust nem lehet minden, a szövegezéséből következő helyzetben alkalmazni.(91)
105. Az uniós jog jelenlegi állása szerint ugyanis még léteznek olyan határesetek, amelyekben az SVE 54. cikke szerinti végrehajtási feltétel alkalmazása szükségesnek tekintendő az elérni kívánt cél megvalósításához.
106. Igaz ez először is azokra a helyzetekre, amelyek a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv – Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett – 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartoznak. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az EJEE‑nek megfelelően a nemzeti helyzetekre vonatkozó kivétel alkalmazható az olyan határokon átnyúló helyzetekben, amelyek a Charta alapján szintén a ne bis in idem elv hatálya alá tartoznak.
107. Másodszor, álláspontom szerint azon bűncselekmények esetében, amelyek elkövetőit az államok az általános nemzetközi jog szerint kötelesek megbüntetni, mint az emberiesség elleni bűncselekmények, a népirtás és a háborús bűncselekmények, le kell folytatni a második eljárást, ha a ne bis in idem elvének alkalmazása büntetlenségüket eredményezné.(92) Egy a népirtással, az emberiség elleni bűncselekményekkel és a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozásról és büntetőeljárásról szóló tanácsi határozat is tükrözi a megszorító megközelítés szükségességét e tekintetben.(93)
108. Harmadszor, a büntetlenség elkerülése érdekében újabb bírósági eljárásra és újabb büntetésre van szükség abban az esetben is, ha a határozatok végrehajtását illető jogsegély tartós akadályba ütközik. Ez megfelel annak a helyzetnek, amelyben a két érintett tagállam hatóságainak rendelkezésére álló, kisebb fokú beavatkozással járó eszközök alkalmazása ellenére vagy alkalmazása hiányában fennáll a büntetlenség elkerülésére irányuló uniós cél ellehetetlenülésének veszélye.
109. Egyebekben a Bizottság helyesen emlékeztet a 2009/948 kerethatározat 10–12. cikkében rögzített kötelezettségekre, amelyek szerint a két érintett állam valamely büntetőeljárás lefolytatása tekintetében fennálló párhuzamos joghatóságra hivatkozó hatóságai kötelesek konzultálni egymással annak érdekében, hogy elkerüljék a párhuzamos eljárások hátrányos következményeit. Igaz, hogy e kötelezettség formálisan megszűnik a jogerős határozat valamelyik tagállamban történő meghozatalát követően. Mindazonáltal álláspontom szerint az SVE 57. cikke (1) bekezdésének a jóhiszemű együttműködés elvének megfelelő, valamint az alapvető jogok védelmének szellemében végzett értelmezése jelentheti ilyen kötelezettség forrását.(94)
110. A fentiek összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy az uniós jog jelenlegi állása szerint az SVE 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel alkalmazása a hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó esetekben, amennyiben a tagállamok a bűncselekményeket a nemzetközi jog alapján kötelesek büntetni, valamint ha az uniós jog alapján alkalmazandó intézkedések nem elegendőek a büntetlenség megakadályozásához, a Charta 50. cikke szerinti kétszeres eljárás alá vonás és kétszeres büntetés tilalmát garantáló alapvető jogba való, a Charta 52. cikke értelmében vett arányos, ennélfogva igazolt beavatkozásnak minősül. A nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy az utóbbi eset fennáll‑e a jelen ügyben.
C – A második, az SVE 54. cikke értelmében vett végrehajtási feltétel értelmezésére vonatkozó kérdésről
111. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az SVE 54. cikke értelmében úgy kell‑e tekinteni, hogy a valamely részes állam bírósága által kiszabott büntetést „már végrehajtották” vagy „végrehajtása folyamatban van” vagy „azt többé nem lehet végrehajtani”, ha a terheltet a részes állam jogszabályainak megfelelően két részből, szabadságvesztésből és pénzbüntetésből álló büntetésre ítélték, és csak a pénzbüntetést hajtották végre.
112. Z. Spasic, aki megfizette a 800 eurós pénzbüntetést, ugyanis arra hivatkozik, hogy az ilyen részleges végrehajtás következtében úgy kell tekinteni, hogy a büntetést az SVE 54. cikke értelmében „már végrehajtották” vagy „végrehajtása folyamatban van”. Megjegyzem, hogy észrevételeiben a Bizottság osztja ezt az álláspontot, figyelemmel a büntetés e részleges végrehajtására, valamint arra, hogy a terhelt másik tagállamban történő fogvatartása a gyakorlatban objektíve lehetetlenné teszi a büntetés második elemének azonnali végrehajtását. Ily módon a Bizottság szerint nincs szükség egy második, a büntetlenség elkerülését célzó büntetőeljárásra.
113. E tekintetben, a Tribunale di Milano által hozott ítélet jellegét illetően megjegyzem, hogy az iratokból kitűnik, hogy az említett ítéletet a terhelt „távollétében” hozták. Az olasz bíróság ugyanis egyértelműen kiemeli, hogy az eljárás során Z. Spasic börtönben volt Ausztriában. Egyebekben az említett ítéletből az is kitűnik, hogy a terhelt megállapodást kötött az ügyészséggel annak érdekében, hogy az olasz büntetőtörvénykönyv 444. cikke alapján csökkentsék büntetését. Ez a helyzet tehát nem a vádlott távollétében történő elítélésének klasszikus példája. Az SVE 54. cikke azonban álláspontom szerint teljes mértékben alkalmazható a jelen ügyben, mivel e rendelkezés alkalmazásának előfeltétele egyedül a részes állam által hozott jogerős ítélet.(95)
114. Ezenkívül emlékeztetek arra, hogy az SVE 54. cikkében rögzített ne bis in idem elve két alapvető szerepet játszik. Egyrészt nem egyszerű eljárási szabálynak minősül, hanem a polgárokat szolgáló alapvető garanciának azon jogrendszerekben, amelyek az egyéneket a közhatalmi fellépésekkel szemben megillető jogok és szabadságok elismerésén alapulnak. Az említett rendelkezés tehát a bűncselekmények üldözéséhez és megbüntetéséhez fűződő jog gyakorlásának korlátozása.(96) Másrészt a tagállamok büntető jogszabályai harmonizációjának vagy közelítésének hiányában az említett cikk garantálja a jogbiztonságot a közhatalmat gyakorló szervek jogerőre emelkedett határozatainak tiszteletben tartása révén.(97)
115. Ez a harmonizáció hiányára vonatkozó szempont véleményem szerint jelentős a jelen kérdés megválaszolása szempontjából, figyelemmel a büntetéskiszabási rendszerek sokféleségére a nemzeti jogokban. Következésképpen az SVE 54. cikkének értelmezése során esetről esetre figyelembe kell venni a kiszabott büntetés típusát, valamint az elítélés szerint tagállam büntetőjogi rendszerének sajátosságait.(98)
116. A jelen ügyben egyetlen bűncselekmény miatt történt elítélésről van szó. Az olasz büntetőtörvénykönyv 640. cikke szerint az olasz bíróság két, az olasz büntetőjogban „főbüntetésnek” tekintett büntetést szabott ki, mégpedig szabadságvesztést és pénzbüntetést.(99) Amint azt a tárgyaláson az olasz kormány képviselője megerősítette, az olasz jog szerint tehát nem egy főbüntetésről és egy mellékbüntetésről van szó.
117. Az SVE 54. cikke szerinti végrehajtási feltétel három részét illetően a következőket kell megállapítani:
118. Először, ami a „már végrehajtott” büntetés feltételét illeti, egyértelműnek tűnik, hogy amennyiben ugyanazért a bűncselekményét két büntetést szabnak ki, mint a jelen ügyben az olasz ítélet esetében, ezek közül az egyik végrehajtása nem eredményezheti azt, hogy az említett feltételt teljesítettnek legyen tekinthető. Nem vitatott, hogy a jelen esetben a 800 euró összegű pénzbüntetés megfizetését „már végrehajtott” büntetésnek kell tekinteni. Ami azonban a szabadságvesztést illeti, egyáltalán nem kétséges, hogy azt a terhelttel szemben még nem „hajtották végre”.
119. Az ettől eltérő értelmezés ugyanis kiüresítené az SVE 54. cikkében rögzített ne bis in idem elv értelmét, figyelemmel a fent hivatkozott két funkciójára. Márpedig, ahogy arra a Bíróság a Gözütok és Brügge ítéletben emlékeztetett, e cikk értelmezésének biztosítania kell az említett elv hatékony érvényesülését.(100)
120. Mindenesetre, ami konkrétan a szabadságvesztés büntetést illeti, nem vitatott, hogy a terhelttel szemben kiszabott büntetés végrehajtása során módosulhat: az időtartam csökkentése, ideiglenes eltávozások, idő előtti szabadon bocsátás, feltételes szabadságra bocsátás. A szabadságvesztés büntetést tehát „már végrehajtottnak” kell tekinteni a feltételes szabadságra bocsátás esetén, mivel a végrehajtási folyamat megfelel a jogerős és kimerítő jelleg feltételének. Nem szükséges tehát, hogy az érintettel szemben kiszabott büntetés teljes mértékben letöltött legyen. Ilyen esetben új büntetés nem szabható ki anélkül, hogy ne kerüljön sor újabb kötelezettségszegésre vagy újabb bűncselekmény elkövetésére.(101)
121. Másodszor, az a feltételt, amely szerint a büntetés „végrehajtásának folyamatban kell lennie”, álláspontom szerint szintén nem teljesült a jelen ügyben.
122. E tekintetben, a szabadságvesztés büntetést illetően, mivel Z. Spasicot nem egy olasz börtönben tartják fogva a Tribunale di Milano ítéletének végrehajtása érdekében, nem fér ésszerű kétség ahhoz, hogy e feltétel nem teljesül nem.
123. E tekintetben megjegyzem, hogy a Tribunale di Milano 2012. június 18‑i ítéletéből egyértelműen kitűnik, hogy az említett ítélet meghozataláig nem kérték a végrehajtás felfüggesztését, és – amint azt az olasz kormány képviselője megerősítette a tárgyaláson – a jelen ügyben nem merült fel az olasz jog alapján az esetleges hivatalból történő felfüggesztés sem.(102) Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés, minthogy az elítélt személy jogellenes magatartását szankcionálja, az SVE 54. cikke értelmében vett büntetésnek minősül. A büntetést kiszabó ítélet jogerőre emelkedésétől kezdve, valamint a próbaidő tartama alatt az említett büntetés úgy tekintendő, mint amelynek „végrehajtása folyamatban van”. Ezt követően, amint a próbaidő letelt, ugyanezen rendelkezés értelmében a büntetést úgy kell tekinteni, hogy azt „már végrehajtották”(103).
124. Végül, nyilvánvalóan nem olyan helyzettel állunk szemben, amelyben a büntetést az ítélet meghozatalának helye szerinti állam jogszabályai értelmében „már nem lehet végrehajtani”. A Tribunale di Milano mellett működő ügyészség 2013. január 5‑i határozatából kitűnik, hogy az olasz hatóságok egyetértenek azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtható.
125. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy az SVE 54. cikkében szereplő feltétel nem teljesül, amennyiben a terheltet a részes állam jogszabályai alapján két önálló részből, mégpedig szabadságvesztésből és pénzbüntetésből álló büntetésre ítélték, és csak a pénzbüntetést hajtották végre, míg a másik büntetést még nem hajtották végre, végrehajtása nincs folyamatban, de az elítélés szerinti tagállam jogszabályai értelmében az még végrehajtható.
V – Végkövetkeztetések
126. A fenti okokból azt javasolom, hogy a Bíróság az Oberlandesgericht Nürnberg által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja:
1) Az uniós jog jelenlegi állása szerint a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 54. cikkében rögzített végrehajtási feltétel alkalmazása a Charta 52. cikke értelmében vett arányos, ennélfogva igazolt beavatkozásnak minősül a Charta 50. cikke szerinti kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalmát garantáló alapvető jogba
– az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 1984. november 22‑én Strasbourgban aláírt, a tizenegyedik jegyzőkönyv által – annak 1998. november 1‑jei hatálybalépésével – módosított hetedik kiegészítő jegyzőkönyve 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó esetekben,
– amennyiben a tagállamok a bűncselekményeket a nemzetközi jog alapján kötelesek büntetni, valamint
– ha az uniós jog alapján alkalmazandó intézkedések nem elegendőek a büntetlenség megakadályozásához.
A nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy az utóbbi eset fennáll‑e a jelen ügyben.
2) A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 54. cikkében szereplő feltétel nem teljesül, amennyiben a terheltet a részes állam jogszabályai alapján két önálló részből, mégpedig szabadságvesztésből és pénzbüntetésből álló büntetésre ítélték, és csak a pénzbüntetést hajtották végre, míg a másik büntetést még nem hajtották végre, végrehajtása nincs folyamatban, de az elítélés szerinti tagállam jogszabályai értelmében az még végrehajtható.