JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. április 18.(1)

C‑501/11. P. sz. ügy

Schindler Holding Ltd és társai

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés – Verseny – Kartellek – EK 81. cikk – A felvonók és mozgólépcsők beépítésének és karbantartásának piaca – Az anyavállalat felelőssége a leányvállalata kartelltevékenységéért – Holdingtársaság – Vállalkozáson belüli megfelelési program (»compliance« program) – Alapvető jogok – Jogállami elvek a bírságkiszabás során – Hatalommegosztás, a meghatározottság elve, a visszaható hatály tilalma, a bizalomvédelem és a vétkesség elve – Az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének érvényessége – Az 1998. évi bizottsági iránymutatás jogszerűsége”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – A jogvita háttere

III – A Bíróság előtti eljárás

IV – A fellebbezés értékelése

A –   A hatalommegosztás, a jogállamiság és a közvetlen bizonyításfelvétel elvéről (első és második jogalap)

1.     A kartelljogi bírságok Bizottság általi kiszabásáról (első jogalap)

a)     Előzetes megjegyzés

b)

c)     A fellebbezők néhány további érvének cáfolatáról

2.     A bírságot kiszabó bizottsági határozatok felülvizsgálata során a Törvényszék általi bizonyításfelvétellel szemben támasztott követelményekről (második jogalap)

a)     Elfogadhatóság

b)     Megalapozottság

3.     Közbenső következtetés

B –   A vállalkozásnak az érdekkörében végzett kartelltevékenységért való felelősségéről

1.     A holdingtársaság egyetemleges felelősségéről (hetedik jogalap)

a)     A Schindlernek a 100%‑os vélelemmel szembeni alapvető kifogásáról (a hetedik jogalap első része)

i.     Az elkülönült felelősség társasági jogi elvéről

ii.   A tagállami hatáskörök állítólagos sérelméről

iii. Az alapvetőségi fenntartás állítólagos megsértéséről

iv.   Közbenső következtetés

b)     A Schindlernek a 100%‑os vélelem konkrét alkalmazásával szembeni kifogásáról (a hetedik jogalap második része)

i.     A Schindler Holding megfelelési programjának jelentőségéről

ii.   A „csoporton belüli kapcsolatok egyértelművé tételére” vonatkozó követelményről

iii. Az „üzletpolitika” fogalmáról a 100%‑os vélelem keretében

2.     A vétkesség elvéről (a hatodik jogalap és a hetedik jogalap egyes részei)

a)     Arról a kifogásról, hogy a 100%‑os vélelem objektív felelősséget eredményez

b)     Arról a kifogásról, hogy nem elégséges, hogy egyes alkalmazottak megsértették a kartelljogot

3.     Közbenső következtetés

C –   Néhány további, a kartelltevékenység miatti bírság kiszabásával és kiszámításával összefüggő jogkérdésről

1.     Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének érvényessége a meghatározottság elvére tekintettel (harmadik jogalap)

a)     A vállalkozás fogalmának állítólagos meghatározatlanságáról (a harmadik jogalap első része)

b)     A bírság keretének állítólagos meghatározatlanságáról (a harmadik jogalap második része)

c)     Közbenső következtetés

2.     Az 1998. évi iránymutatás jogszerűsége (negyedik és ötödik jogalap)

a)     A Bizottságnak az iránymutatás elfogadására vonatkozó hatásköre (negyedik jogalap)

b)     A visszaható hatály tilalma és a bizalomvédelem (ötödik jogalap)

3.     A bírság alapösszege és bírság csökkentésének állítólagos indokai (tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik jogalap)

a)     A jogsértések „különösen súlyosnak” minősítéséről (tizedik jogalap)

b)     Az enyhítő körülményekről (tizenegyedik jogalap)

c)     A Bizottsággal való együttműködéshez kötődő bírságkedvezményekről (tizenkettedik jogalap)

i.     A 2002. évi közlemény keretében történő együttműködésről (a tizenkettedik jogalap első része)

ii.   A 2002. évi közlemény hatókörén kívüli együttműködésről (a tizenkettedik jogalap második része)

iii. Összefoglalás

4.     A bírság mértékére vonatkozó 10%‑os felső határ (nyolcadik jogalap)

5.     A tulajdonhoz való jog (kilencedik jogalap)

a)     Előzetes megjegyzés

b)     A tulajdonhoz való jog mint uniós alapjog kifogásolt megsértéséről

6.     Az arányosság elve (tizenharmadik jogalap)

D –   Összefoglalás

V –   Költségek

VI – Végkövetkeztetések

I –    Bevezetés

1.        A jelen ügy számos alapvető jogkérdést vet fel a kartelltevékenység szankcionálásával összefüggésben. A Schindler Holding Ltd és több leányvállalata (a továbbiakban együttesen: Schindler) alapvetően megkérdőjelezi a kartelljog végrehajtásának európai uniós rendszerét, beleértve az Európai Bizottság mint versenyhatóság intézményi szerepét.

2.        A Schindler különösen a bírságkiszabás alapjául szolgáló 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének és az 1998. évi bizottsági iránymutatásnak(2) a jogszerűségét vonja kétségbe. Ezenkívül a Schindler nem fogadja el az anyavállalatoknak és a leányvállalatoknak az érdekkörükben végzett kartelltevékenységért való egyetemleges felelősségének uniós bíróságok által elismert elveit.

3.        Az említett jogi problémák az Európai Unió több tagállamában működő „felvonókartellel” összefüggésben merülnek fel, amelyet a Bizottság néhány évvel ezelőtt felfedezett, és 2007. február 21‑én bírságot kiszabó határozat tárgyává tett (a továbbiakban: vitatott határozat)(3). A Bizottság négy másik vállalkozás mellett a Schindler‑csoport több társaságának – a cégcsoport csúcsán elhelyezkedő holdingtársaságig terjedően – rótta terhére a felvonókartellben való részvételt, és a cégcsoport forgalma alapján kiszámított bírságokkal sújtotta őket.

4.        Első fokon a Schindler vitatott határozattal szembeni kifogásai nem voltak eredményesek; a Schindler megsemmisítés iránti keresetét a Törvényszék a 2011. július 13‑i ítéletével(4) (a továbbiakban: megtámadott ítélet vagy a Törvényszék ítélete) elutasította. Jelenleg a Schindler a Bíróság előtti fellebbezési eljárásban kér további jogvédelmet, és ennek során többek között az alapvető jogaira, valamint olyan jogállami elvekre hivatkozik, mint a hatalommegosztás, a meghatározottság elve, a visszaható hatály tilalma, a bizalomvédelem és a vétkesség elve.

II – A jogvita háttere

5.        A Schindler az első világszintű, felvonókat és mozgólépcsőket szállító cégcsoportok egyike. Anyavállalata a Svájcban székhellyel rendelkező Schindler Holding Ltd (a továbbiakban: Schindler Holding). A Schindler a felvonók és mozgólépcsők területén nemzeti leányvállalatokon keresztül folytatja tevékenységeit.(5)

6.        A Bizottság 2003 nyarán információkat kapott arról, hogy feltehetően kartell áll fenn a négy fő, felvonókat és mozgólépcsőket gyártó, az Unióban üzleti tevékenységet folytató európai társaság, azaz a Kone, az Otis, a Schindler és a ThyssenKrupp között.(6)

7.        A Bizottság terjedelmes vizsgálata végül azt eredményezte, hogy az említett felvonó‑ és mozgólépcsőgyártók „négy, az EK 81. cikk (1) bekezdésébe ütköző egységes, összetett és folyamatos jogsértésben vettek részt négy tagállamban, mivel felosztották egymás között a piacokat úgy, hogy megegyeztek a felvonók és mozgólépcsők értékesítésével, beépítésével, karbantartásával és korszerűsítésével összefüggő ajánlati felhívások és szerződések elosztásában, illetve azt összehangolták”(7). E tekintetben konkrétan a belga, a német, a luxemburgi és a holland felvonókartellről van szó. A Schindler e kartellekben való részvételének időtartama tagállamonként változó volt, de minden esetben több évig tartott.(8)

8.        A Bizottság a vitatott határozatban mind a négy kartelltevékenység miatt bírsággal sújtotta az adott kartellben részt vevő vállalkozásokat, amely bírság kiszámítása során az 1998. évi iránymutatásra támaszkodott.

9.        A Schindler esetében a Schindler Holding felelősségét az egyes nemzeti leányvállalataival egyetemlegesen állapították meg.(9) A Schindlerrel szemben a négy jogsértésért ilyen módon kiszabott bírságok összesen mintegy 143 millió eurót tesznek ki.

10.      A vitatott határozattal szemben annak több címzettje első fokon a Törvényszék előtt kért jogvédelmet megsemmisítés iránti kereset útján.(10)

11.      A Schindler‑csoportot illetően a Schindler Holding, a Schindler Management AG, a Schindler SA (Belgium), a Schindler Holding GmbH (Németország), a Schindler Sàrl (Luxemburg) és a Schindler Liften BV (Hollandia) a 2007. május 4‑i beadvánnyal első fokon közös keresetet nyújtott be a Törvényszékhez.

12.      A 2011. július 13‑i ítéletében a Törvényszék a jogvitát okafogyottá nyilvánította annyiban, amennyiben a keresetet a Schindler Management AG terjesztette elő.(11) Egyebekben a keresetet – a költségek viselésére való kötelezéssel – elutasította.

III – A Bíróság előtti eljárás

13.      A Törvényszék ítélete ellen a Schindler Holding és az elsőfokú eljárásban részt vevő valamennyi felperes (a továbbiakban: fellebbezők) a 2011. szeptember 27‑i beadvánnyal együttesen terjesztette elő a jelen fellebbezést. Azt kérik, hogy a Bíróság:

1)      helyezze hatályon kívül a Törvényszék ítéletét,

2)      semmisítse meg a bizottsági határozatot,

másodlagosan: törölje vagy csökkentse a fellebbezőkkel szemben e határozatban kiszabott bírságokat,

3)      az 1. és 2. pontban foglalt kérelmekhez képest másodlagosan: a Bíróság az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé, hogy ez utóbbi a Bíróság ítéletében foglalt jogi értékelésnek megfelelően hozzon határozatot, és

4)      minden esetben a Bizottságot kötelezze a Törvényszék és a Bíróság előtti eljárásban felmerült felperesi költségek viselésére.

14.      A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

1)      a fellebbezést teljes egészében utasítsa el, és

2)      a fellebbezőket kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

15.      Végül a Tanács, amely az elsőfokú eljárásban a Bizottságot támogató beavatkozóként vett részt, azt kéri, hogy a Bíróság

1)      az 1/2003 rendelet jogellenességére vonatkozó kifogás tekintetében utasítsa el a fellebbezést, és

2)      megfelelően határozzon a költségekről.

16.      A Bíróság a fellebbezést az eljárás írásbeli szakaszában, valamint a 2013. január 17‑i tárgyaláson vizsgálta meg. A Tanács ennek során a Schindler által elsődlegesen az első és a harmadik jogalapban felvetett, az 1/2003 rendelet érvényességét érintő kérdésre vonatkozó észrevételekre szorítkozott.

IV – A fellebbezés értékelése

17.      A fellebbezők összesen tizenhárom jogalapot hoznak fel, amelyekkel részben nagyon alapvető jogkérdéseket vetnek fel a kartelltevékenység miatti, Európai Bizottság általi bírságkiszabással összefüggésben. Célszerű ezeket a jogalapokat tematikusan csoportosítani, és ennek megfelelően kissé módosított sorrendben vizsgálni.

A –    A hatalommegosztás, a jogállamiság és a közvetlen bizonyításfelvétel elvéről (első és második jogalap)

18.      Az első és a második jogalapjával a Schindler alapjában megkérdőjelezi a kartelltevékenység uniós szinten fennálló szankcionálási rendszerének alapvető jogállami elvekkel való összeegyeztethetőségét.

19.      Egyrészt a Schindler úgy véli, hogy a kartelljogi bírságokat nem szabhatná ki a Bizottság mint közigazgatási hatóság, hanem azokat független bíróságnak kellene kiszabnia (első jogalap, lásd a lenti 1. fejezetet). Másrészt a Schindler a tényállás Bizottság és Törvényszék általi megállapításának módját kifogásolja, amely véleménye szerint sérti a közvetlen bizonyításfelvétel elvét (második jogalap, lásd a lenti 2. fejezetet).

1.      A kartelljogi bírságok Bizottság általi kiszabásáról (első jogalap)

20.      Először is a Schindler álláspontja szerint sérti a hatalommegosztás és a jogállamiság elvét, hogy a kartelljogi bírságokat uniós szinten a Bizottság mint az európai belső piac versenyhatósága, és nem független bíróság szabja ki.

a)      Előzetes megjegyzés

21.      Jóllehet a Schindler általánosságban a hatalommegosztás és a jogállamiság elvére hivatkozik, az első jogalap keretében tett írásbeli és szóbeli fejtegetései azonban azt jelzik, hogy lényegében az EJEE(12) 6. cikkének megsértését, tehát a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság által lefolytatott tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét kifogásolják.

22.      Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az EJEE 6. cikke – a Schindler eltérő állításával ellentétben – uniós szinten további intézkedésig nem bír közvetlen hatállyal. Az Unió ugyanis eddig nem csatlakozott az EJEE‑hez, hanem előbb még végre kell hajtani az EUSZ 6. cikk (2) bekezdését.(13)

23.      Mindazonáltal az EJEE 6. cikkében rögzített alapvető jogok ma már komoly gyakorlati jelentőséggel bírnak uniós szinten. Egyrészt ezekben az uniós jogban is elismert (az EUSZ 6. cikk (3) bekezdése) általános jogelvek jutnak kifejezésre,(14) másrészt ezek az Európai Unió Alapjogi Chartája tartalmilag megfelelő rendelkezéseinek értelmezési mércéi (a Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése).(15)

24.      E körülmények között az EJEE 6. cikke és az EJEB(16) erre vonatkozó ítélkezési gyakorlata nem lebecsülendő jelentőséggel bír a Schindler által felhozott kifogások megválaszolása során, ezért ezekkel az alábbiakban kiemelten foglalkozom. Formálisan vizsgálva azonban nem maga az EJEE 6. cikke, hanem az Alapjogi Charta 47. cikke, különösen annak (2) bekezdése, valamint az uniós jognak az EUSZ 6. cikk (3) bekezdése értelmében vett általános elvei jelentik a kapcsolódási pontot a hatalommegosztás elve és jogállamiság elve Schindler által állított megsértésének vizsgálatához.(17)

b)      A Bizottság általi bírságkiszabást illető alapjogi kétségek hiánya

25.      Jóllehet a versenyjog elismert módon büntetőjogi jellegű,(18) nem tartozik azonban a büntetőjog központi területéhez.(19)

26.      Az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint az EJEE 6. cikkében rögzített büntetőjogi biztosítékok nem szükségszerűen alkalmazandók teljes terjedelmükben a büntetőjog „kemény magján” kívül.(20)

27.      A versenyjog szempontjából ez azt jelenti, hogy a kartelltevékenységet szankcionáló bírságot nem kell szükségszerűen független bíróságnak kiszabnia, hanem az erre vonatkozó jogkör főszabály szerint átruházható egy közigazgatási hatóságra is. Az EJEE 6. cikkében támasztott követelmények teljesülnek, amennyiben az érintett vállalkozás az összes vele szemben hozott, kartelljogi bírságot kiszabó határozattal szemben korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező igazságügyi szervhez (franciául: „pleine juridiction”, angolul: „full jurisdiction”) fordulhat.(21)

28.      A bírságot kiszabó kartelljogi határozat felülvizsgálatára jogosult bíróságnak az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint(22) hatáskörrel kell rendelkeznie arra, hogy a közigazgatási hatóság határozatát bármely tény‑ vagy jogkérdésben „megváltoztassa”.(23) A látszat ellenére ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy magának a Bíróságnak minden kérdésben lehetősége kell, hogy legyen a bírságot kiszabó határozat tartalmi megváltoztatására (franciául: „réformer”). Éppen ellenkezőleg, elegendő, hogy a bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az előtte folyamatban lévő vita szempontjából releváns valamennyi tény‑ és jogkérdést megvizsgálja,(24) és a megtámadott határozatot bármilyen tekintetben megsemmisítse (angolul: „to quash”).(25)

29.      Ezeknek a követelményeknek eleget tesz az az uniós szinten létrehozott jogvédelmi rendszer, amelynek keretében a Bizottság versenyügyekben hozott, bírságot kiszabó határozatait az érintett vállalkozások megtámadhatják. Megfelel ugyanis a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának, hogy az uniós bíróság az ilyen határozatok tekintetében kétféle hatáskörrel rendelkezik:(26)

–        Egyrészt az uniós bíróság jogszerűségi vizsgálatot végez (az EUMSZ 263. cikk első bekezdése). Az első látszat ellenére ennek keretében a bíróság nincs puszta jogkérdésekre korlátozva, hanem megvizsgálhatja a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és koherenciáját; ezenkívül hatásköre van annak vizsgálatára, hogy a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes releváns adatot, hogy alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket, valamint hogy a Bizottság e vonatkozásban elégségesen indokolta‑e a határozatát. A Bizottságnak e tekintetben nincs olyan mérlegelési mozgástere, amely mentesülne a bírósági felülvizsgálat alól.(27)

–        Másrészt az uniós bíróság a pénzügyi szankciók tekintetében korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik (az 1/2003 rendelet 31. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 261. cikk), amelyet az összetévesztés elkerülése érdekében leginkább a szűk értelemben vett „pleine juridiction”‑nak (franciául) vagy „full jurisdiction”‑nek (angolul) kellene nevezni. E jogkör felruházza a bíróságot arra, hogy a jogszerűség egyszerű felülvizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje.(28)

30.      Ezáltal az uniós bíróságok a bírságot kiszabó kartelljogi határozatok vonatkozásában mind ténybeli, mind jogi szempontból rendelkeznek azzal a tágabb értelemben vett „korlátlan felülvizsgálati jogkörrel” (franciául: „pleine juridiction”, angolul: „full jurisdiction”), amelyet az Alapjogi Charta 47. cikkének (2) bekezdése – az EJEE 6. cikkének és az EJEB ítélkezési gyakorlatának fényében értelmezve és alkalmazva – megkövetel.(29)

31.      A Schindler azon válasza, hogy a „jelenlegi gyakorlat szerint” a Bizottság versenyjogi eljárásban hozott határozatai nincsenek teljes körű bírósági felülvizsgálatnak alávetve, nem több puszta állításnál, amelyet a jelen ügy tekintetében semmilyen módon nem fejtettek ki részletesebben.(30) Valójában a Törvényszék a Schindler által az elsőfokú eljárásban felvetett valamennyi ténykérdésnek utánajárt, és ezeket alaposan megvizsgálta.

32.      Mindent egybevetve tehát megalapozatlan az EJEE 6. cikkére alapozott azon kifogás, hogy a kartelljogi bírságok Bizottság általi kiszabása sérti a hatalommegosztást és a jogállamiságot.

c)      A fellebbezők néhány további érvének cáfolatáról

33.      A fellebbezők előadják, hogy a Bizottság az uniós szinten kiszabott kartelljogi bírságok puszta összegénél fogva a büntetőjog „kemény magjába” hatol be, amelyben a szankciók kiszabása az EJEE 6. cikke szerint független bíróságok számára van fenntartva.

34.      Ez az érvelés nem meggyőző. Az, hogy valamely tárgykör az EJEE 6. cikke értelmében a büntetőjog „kemény magjához” tartozik‑e, nem ítélhető meg kizárólag a kiszabott szankciók mértéke alapján, különösen nem akkor, ha ennek során az érintett vállalkozások nagyságát és teljesítőképességét figyelmen kívül hagyják, és csupán a számszerű pénzösszegek képezik a vizsgálat tárgyát.

35.      Nem kizárólag a mennyiségi vizsgálat bír jelentőséggel, hanem döntően a kiszabott szankciók minőségi vizsgálata is. A Schindler azt is figyelmen kívül hagyja, hogy az uniós szinten kiszabott kartelljogi szankciók – a számszerű mértéküktől függetlenül – mindig vállalkozásokat érintenek. Az 1/2003 rendelet nem ismer természetes személyekkel szembeni büntetőjogi vagy büntetőjogi jellegű szankciókat, szabadságvesztéssel járó szankciókat pedig végképp nem. Mindez számottevő különbséget jelent a büntetőjog „kemény magjához” képest, amelyre az EJEB az ítélkezési gyakorlatában(31) utal.

36.      A fellebbezők úgy vélik továbbá, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatából megállapítható, hogy a „kis bűncselekmények” és a „tömeges eljárások” körén kívül a szankcionálási jog közigazgatási hatóságra történő átruházása nem áll összhangban az EJEE 6. cikke által támasztott követelményekkel.(32)

37.      Ezzel kapcsolatban elegendő rámutatni arra, hogy az EJEB jelenlegi ítélkezési gyakorlata szerint egy jelentős összegű kartelljogi bírság közigazgatási hatóság általi kiszabása nem jelenti az EJEE 6. cikkének megsértését.(33) Ezt a Schindler perbeli képviselőinek is el kellett ismerniük a Bíróság előtt tárgyaláson.

38.      Megjegyzem, hogy a kartelltevékenység miatti bírságok versenyhatóságok általi kiszabása legalábbis a kontinentális Európában egy teljesen elterjedt hagyománynak felel meg.

39.      Végül a fellebbezők úgy vélik, hogy a Lisszaboni Szerződés megköveteli azon kérdés újraértékelését, hogy a Bizottság mint versenyhatóság kiszabhat‑e kartelljogi bírságokat.

40.      Azonban ez az érv sem helytálló. Egyfelől a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt elfogadott vitatott határozat jogszerűségét az akkor hatályos jogi helyzet alapján kell megítélni. Másfelől a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1‑jei hatálybalépésével a jelen ügyben releváns alapjogi előírások lényegében nem változtak. E Szerződés ugyan az Alapjogi Chartát a kötelező jellegű elsődleges uniós jog rangjára emelte, és kimondta, hogy a Charta és a Szerződések jogilag egyenrangúak (az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének első albekezdése). Az uniós szinten elismert, hatékony jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való alapvető jog tartalmát azonban az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése, valamint az EJEB és az uniós bíróságok e tárgykörrel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata lényegesen meghatározza. A Lisszaboni Szerződéssel ez az alapjogi tartalom nem ment keresztül lényeges változásokon.(34)

41.      Az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének második mondata szerint az uniós jogban kétségkívül túl lehet menni az EJEE‑ben rögzített követelményeken. A Szerződést elfogadó jogalkotó mindazonáltal tisztázta, hogy a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat a Charta rendelkezései semmilyen módon nem változtatják meg (a Charta 51. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének második albekezdése). E körülmények között a Chartában szereplő alapvető jogok – nevezetesen a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jog – nem szolgálhatnak az Európai Bizottság mint az európai belső piac versenyhatósága és az Európai Unió Bírósága mint bírósági felülvizsgálati szerv közötti hatáskörmegosztás alapvető megváltoztatásának támaszául.

2.      A bírságot kiszabó bizottsági határozatok felülvizsgálata során a Törvényszék általi bizonyításfelvétellel szemben támasztott követelményekről (második jogalap)

42.      A Bizottságnak a kartelltevékenység miatti bírságkiszabás során betöltött intézményes szerepét érintő alapvető kritika mellett a fellebbezők a közvetlen bizonyításfelvétel elvének megsértését kifogásolják. A jelen ügyben a Bizottság és a Törvényszék nem „közvetlen bizonyításfelvétel” útján állapította meg a tényállást. Így például a Bizottság csak írásbeli bizonyítékokra támaszkodott, nem pedig természetes személyek tanúvallomásaira. Továbbá az engedékenységi kérelmet előterjesztőket nem hallgatták meg igazmondási kötelezettség mellett és az eljárás valamennyi résztvevőjének jelenlétében. Ez az EJEE 6. cikke (1) bekezdése és (3) bekezdése d) pontja megsértésének minősül.(35) A Törvényszék jogállami kötelezettsége, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetekben saját ténymegállapításokat tegyen.

a)      Elfogadhatóság

43.      A Bizottság vitatja e jogalap elfogadhatóságát. Ez a kifogás differenciált vizsgálatot igényel.

44.      Amennyiben a Schindler azt rója fel a Bizottságnak, hogy a bizonyítást az engedékenységi kérelmet előterjesztők által írásban szolgáltatott, nem ellenőrzött információkra alapozta, az érve elfogadhatatlan. Ahogyan ugyanis a Bizottság jogosan megjegyzi, olyan új jogalapról van szó, amelyet ebben a formában nem adtak elő a Törvényszék előtt. Jóllehet a Schindler első fokon az engedékenységi kérelmet előterjesztők általi bizonyítás más jogi aspektusait hozta fel,(36) nem pedig az engedékenységi kérelmet előterjesztők által szolgáltatott információk ellenőrzésének hiányát, amelyre jelenleg az érveit összpontosítja. Ezzel a Schindler – az elsőfokú eljáráshoz képest – elfogadhatatlan módon kiterjeszti a jelen jogvita tárgyát.(37)

45.      Más a helyzet a Schindler azon kiegészítő kifogását illetően, hogy a Törvényszék is megszegte a közvetlen bizonyításfelvétel elvét a vitatott határozat felülvizsgálata során. Ezzel a kifogással a Schindler konkrétan a megtámadott ítélettel szemben gyakorol kritikát, amelyet jellegénél fogva csak a fellebbezési eljárás szakaszában tud felhozni. Amennyiben tehát a második jogalap tárgya a Törvényszék eljárása bizonyítási kérdésekben, az elfogadható.

b)      Megalapozottság

46.      Mindazonáltal a Schindler érvei érdemben nem meggyőzőek.

47.      Az uniós bíróságok előtti közvetlen kereseti eljárásokban a rendelkezési elv és a bizonyítékszolgáltatás elve érvényesül. Ennek megfelelően a felperestől megkövetelhető, hogy megjelölje a megtámadott határozat vitatott elemeit, e tekintetben kifogásokat fogalmazzon meg, és olyan bizonyítékokat terjesszen elő, amelyek a kifogásai megalapozottságának bizonyítására alkalmas komoly ténykörülményeknek minősülhetnek.(38)

48.      Ahogy a fellebbezőknek a Bíróság előtti tárgyaláson el kellett ismerniük, a Schindler az elsőfokú eljárás során soha nem kérdőjelezte meg a Bizottság által megállapított tényállás helyességét, és nem terjesztett elő tanúmeghallgatás iránti kérelmet sem, jóllehet erre a Törvényszék előtt teljesen vitathatatlanul elegendő alkalom volt. Ellenkezőleg, a Schindler – a Törvényszék e tekintetben nem vitatott megállapításai szerint – kifejezetten elismerte a kifogásközlésben ismertetett tényállást.(39)

49.      E körülmények között a Schindler jelenleg, a fellebbezési eljárás szakaszában nehezen hozhatja fel azt a kifogást, hogy a Törvényszék nem tett eleget a tényállás felderítésére vonatkozó kötelezettségének.

50.      Egyébként is, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag a Törvényszék dönthet a rendelkezésére álló információk kiegészítésének szükségességéről.(40) Ez nem utolsósorban attól függ, hogy a Törvényszék a döntéséhez szükségesnek tartja‑e egyáltalán a tényállás bizonyos vonatkozásainak felderítését.

51.      Csak rendkívül kivételes esetben lehet megállapítani, hogy a Törvényszék széles mérlegelési jogköre annak megítélése során, hogy egy bizonyos tény bizonyítására milyen bizonyítási eszköz alkalmas és szükséges, azt a kötelezettséget eredményezi, hogy saját kezdeményezésére még akkor is további bizonyítást folytasson le, ha egyik fél sem terjesztett elő erre vonatkozó kérelmet. Ez annál inkább érvényes, ha az eljárásban részt vevő felek – ahogy a jelen ügyben – versenyjogi kérdésekben némi tapasztalattal rendelkező nagy vállalkozások, és erre szakosodott ügyvédek képviselik őket.

52.      Mindenesetre az a körülmény, hogy a Bizottság egy bírságot kiszabó kartelljogi határozatban döntően egy engedékenységi kérelmet előterjesztő észrevételeire támaszkodott, önmagában véve nem alkalmas arra, hogy a Törvényszéket további bizonyításfelvétel kezdeményezésére kötelezzék.

53.      Megjegyzem, hogy a vállalkozások versenyjogi eljárásban tett írásbeli észrevételeinek nem tulajdonítható eleve kisebb bizonyító erő, mint a természetes személyek szóbeli nyilatkozatainak. Ellenkezőleg, sok versenyjogi eljárás összetettségére tekintettel a tényállás felderítése és megállapítása érdekében csaknem elkerülhetetlen, de legalábbis rendkívül célszerű, ha írásbeli dokumentumokra lehet támaszkodni, beleértve a kartellben részt vevő vállalkozások által önként benyújtott dokumentumokat.

54.      Bizonyos, hogy minden egyedi esetben gondosan vizsgálni kell, hogy a valamely vállalkozás által tett észrevételek, főképp egy kartellben részt vevő, engedékenységi kérelmet előterjesztő fél jogállásával rendelkező vállalkozás észrevételei kitűnnek‑e esetleg az események egyoldalú, hiányos vagy téves ismertetése révén, vagy azokat a kartell többi résztvevőjével szembeni terhelő észrevételek tétele iránti igyekezet határozza‑e meg. Nem helyénvaló azonban, hogy az engedékenységi kérelmet előterjesztők versenyjogi eljárásban tett írásbeli észrevételeinek valóságtartalmát és bizonyító erejét eleve általánosságban megkérdőjelezzék, vagy azt általában kisebb mértékben állapítsák meg, mint más bizonyítási eszközök esetében.

55.      Ez annál is inkább érvényes, mivel a kartell többi tagja már a közigazgatási eljárásban lehetőséget kapott arra, hogy megtekintse azokat a bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság támaszkodik, valamint hogy az általa adott esetben eltérően értékelt tényállást a Bizottságnak előadja (az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) és (2) bekezdése), és így szükség esetén a valamely engedékenységi kérelmet előterjesztő észrevételeire alapozott ténymegállapításokat vitassa, vagy legalábbis más fénybe helyezze.

56.      Egyik fél sem vitatta azonban tartalmilag a Bizottság egy engedékenységi kérelmet előterjesztő észrevételein alapuló ténymegállapításait, és egyébként sem állnak fenn támpontok azok egyoldalúságára, tévességére vagy hiányosságára vonatkozóan, így nincs indok a Törvényszék számára, hogy kiegészítő vizsgálatokat végezzen, és további bizonyításfelvételt kezdeményezzen.

57.      Teljesen általánosságban a Törvényszék nem lehet köteles arra, hogy a Bizottság által megállapított, lényegében nem vitatott tényállást érintő összes lehetséges részletkérdés – például a Schindler fellebbezési eljárásban előterjesztett válaszában megjelölt részletek(41) – vonatkozásában bizonyítást folytasson le, ha ezek – ahogy a jelen ügyben – a jogvita eldöntése szempontjából semmilyen vagy esetleg marginális jelentőséggel bírnak. Hogy csak egy példát említsek: ha a jogsértés súlyának minősítése során jogi szempontból nem eredményez különbséget, hogy a kartell jelentős vagy csak csekély hatást fejtett ki a piacra, erre a hatásra vonatkozóan nem is kell bizonyítást lefolytatni.(42)

3.      Közbenső következtetés

58.      Mindent egybevetve a Schindler által felhozott, alapvető jogállami elvek megsértésére vonatkozó kifogások megalapozatlanok. Következésképpen az első és a második jogalapot el kell utasítani.

B –    A vállalkozásnak az érdekkörében végzett kartelltevékenységért való felelősségéről

59.      A hatodik és a hetedik jogalappal az állandó ítélkezési gyakorlatban elismert, a vállalkozásnak az érdekkörében végzett kartelltevékenységért való felelősségére vonatkozó uniós jogi elveket hozzák fel. A fellebbezők egyrészt azt kifogásolják, hogy a Törvényszék téves jogalkalmazással állapította meg a Schindler Holding egyetemleges felelősségét a négy nemzeti leányvállalata kartelltevékenységéért (hetedik jogalap, lásd a lenti 1. fejezetet). Másrészt teljesen általánosan a vétkesség elvének megsértésére hivatkoznak (hatodik jogalap és részben a hetedik jogalap is, lásd a lenti 2. fejezetet).

1.      A holdingtársaság egyetemleges felelősségéről (hetedik jogalap)

60.      A hetedik jogalap tárgyát azok az elvek képezik, amelyek szerint az uniós jogban megállapítják az anyavállalatok egyetemleges felelősségét a 100%‑os tulajdonukban álló leányvállalataik kartelltevékenységéért. Az érdeklődés középpontjában e tekintetben az úgynevezett „100%‑os vélelem” áll. Ez kimondja, hogy az anyavállalatnak a leányvállalatában fennálló 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedése esetén megdönthető vélelem áll fenn arra vonatkozóan, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalat piaci magatartására. Ez abban az esetben is érvényes, ha az anyavállalat a leányvállalatát köztes társaság révén közvetetten irányítja, minek során az anyavállalat 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedéssel rendelkezik a köztes társaságban, a köztes társaság pedig 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedéssel rendelkezik a leányvállalatban. A 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedés az ítélkezési gyakorlat szerint elegendő ahhoz, hogy az anyavállalat és a leányvállalat egységes vállalkozásnak minősüljön, ami azzal a következménnyel jár, hogy az anyavállalatot egyetemlegesen felelősségre vonják a leányvállalata kartelltevékenységéért.

61.      Ezt a 100%‑os vélelmet az uniós bíróságok állandó ítélkezési gyakorlatukban – az úgynevezett Akzo Nobel(43) ítélkezési gyakorlatban – teljesen vitathatatlanul alkalmazzák, és csak az utóbbi időben kétszer megerősítették a Bíróság nagytanácsának ítéleteiben(44).

62.      Jóllehet a fellebbezők azt az álláspontot képviselik, hogy a Törvényszék jogellenesen állapította meg a 100%‑os vélelemre való hivatkozással a Schindler Holdingnak, a Schindler‑csoport anyavállalatának egyetemleges felelősségét a négy nemzeti – a németországi, a belgiumi, a hollandiai és a luxemburgi – leányvállalata által a felvonókartell keretében végzett kartelltevékenységért. A fellebbezők egyrészt magának a 100%‑os vélelemnek a jogszerűségét kérdőjelezik meg (lásd rögtön az a) pontot), másrészt e 100%‑os vélelem Törvényszék általi, jelen ügyben történő konkrét alkalmazását kifogásolják (lásd a lenti b) pontot).

a)      A Schindlernek a 100%‑os vélelemmel szembeni alapvető kifogásáról (a hetedik jogalap első része)

63.      A hetedik jogalap első részében a Schindler alapvető kifogást emel magával a 100%‑os vélelemmel szemben. Ez a kritika lényegében három kifogáson alapul, amelyeket az alábbiakban egymást követően fogok megvizsgálni.

 i.     Az elkülönült felelősség társasági jogi elvéről

64.      Először is a Schindler – ahogy már az elsőfokú eljárásban – azt állítja, hogy a 100%‑os vélelem a társasági jogban uralkodó szétválasztási elvbe ütközik, amely szerint a jogi személyek főszabály szerint önállóan és elkülönülten felelnek, ezzel szemben a részesedéssel rendelkező tulajdonos felelősségének megállapítása nem megengedett. Az „elkülönült felelősség” ezen elvének esetleges áttörése csak kivételesen és szigorú feltételekkel jön tekintetbe, nevezetesen, ha valamely anyavállalat a leányvállalata tartozásaiért való felelősséget szándékosan átvállalta, vagy saját kötelezettségszegés róható a terhére.

65.      A szétválasztási elv esetében elismert módon egy a tagállamok társasági jogában széles körűen elterjedt elvről van szó, amely elsősorban a gazdasági társaságokkal – például korlátolt felelősségű társaságokkal vagy részvénytársaságokkal – összefüggő polgári jogi felelősségre vonatkozó kérdések szempontjából bír nem lebecsülendő gyakorlati jelentőséggel.

66.      Valamely vállalkozás kartelljogi felelősségének megítélése során azonban nem lehet mérvadó, hogy az anya‑ és a leányvállalat között „corporate veil” áll‑e fenn. Sokkal inkább a gazdasági realitás bír döntő jelentőséggel, a versenyjog ugyanis nem az alakiságokat, hanem a vállalkozások tényleges piaci magatartását veszi alapul.(45) Valamely vállalkozás piaci versenyben tanúsított magatartásának kartelljogi megítélése szempontjából nem játszik szerepet, hogy a vállalkozás mögött álló természetes vagy jogi személyek milyen jogi konstrukciókat választottak a jogviszonyaik szabályozására.

67.      Az tehát, hogy valamely anyavállalat és a leányvállalata(i) egységes vállalkozásként jelenik‑e (jelennek‑e) meg a piacon, nem állapítható meg pusztán formai jogi vizsgálat alapján. Az sem ítélhető meg kizárólag a társasági jog alapján, hogy valamely leányvállalat a piaci magatartását önállóan határozhatja‑e meg, vagy pedig anyavállalatának meghatározó befolyása alatt áll. Máskülönben egyszerűvé válna az érintett anyavállalatok számára, hogy tisztán társasági jogi eseményekre hivatkozva kivonják magukat a 100%‑os tulajdonukban lévő leányvállalataik kartelltevékenységéért viselt felelősség alól.(46)

68.      E körülmények között a Törvényszék helytállóan utasította el a Schindlernek a 100%‑os vélelemmel és – általánosságban – az anyavállalatok leányvállalataik kartelltevékenységéért viselt egyetemleges felelősségének uniós jogi elveivel szemben felhozott, kizárólag társasági jogi indokokra alapozott kifogását.(47)

 ii.   A tagállami hatáskörök állítólagos sérelméről

69.      A Schindler előadja továbbá, hogy az uniós bíróságoknak az anyavállalatok leányvállalataik kartelltevékenységéért viselt egyetemleges felelősségére vonatkozó ítélkezési gyakorlata tagállami hatásköröket sért. A Schindler álláspontja szerint ugyanis kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy mikor függeszthető fel az anyavállalat és a leányvállalata között főszabály szerint fennálló, elkülönült felelősség.

70.      Ahogy a Bizottság helytállóan kifejti, e kifogás esetében új jogalapról van szó, amelyre először a fellebbezési eljárás szakaszában hivatkoznak. A hetedik jogalap e része tehát elfogadhatatlan.(48)

71.      A Schindler érvei érdemben sem meggyőzőek.

72.      A hatáskör‑átruházás elvének megfelelően az Unió természetesen kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében (az EUSZ 5. cikk (1) bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett (2) bekezdésének első mondata, korábban az EK 5. cikk első bekezdése). Ezenkívül az egyes uniós intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül járnak el (az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésének első mondata), és minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad (az EUSZ 4. cikk (1) bekezdése és az EUSZ 5. cikk (2) bekezdésének második mondata).

73.      Mindazonáltal azon állítás, miszerint az Unió nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az anyavállalatokat és a 100%‑os tulajdonukban lévő leányvállalataikat kartelltevékenység végzése miatt egyetemlegesen felelősségre vonja, minden alapot nélkülöz.

74.      Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint ugyanis a Bizottság szankció kiszabására vonatkozó hatásköre nem korlátozódik konkrét jogi személyekkel – például valamely cégcsoporton belül a kartellben közvetlenül részt vevő társaságokkal – szembeni intézkedésekre, hanem az megengedi a Bizottság számára, hogy a kartelltevékenységet végző vállalkozással szemben szabjon ki bírságot. A szankció kiszabására vonatkozó e hatáskör az EK 83. cikk (2) bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett EK 83. cikk (1) bekezdésében (jelenleg az EUMSZ 103. cikk (2) bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett EUMSZ 103. cikk (1) bekezdése) kifejezetten rögzítésre került az elsődleges jogban.

75.      Magának a vállalkozásnak a fogalmát szintén rögzítették az elsődleges uniós jogban, az tehát az uniós jogrenden belül alkotmányi ranggal rendelkezik (lásd különösen az EK 81. cikket, az EK 82. cikket, az EK 86. cikket és az EK 87. cikket, jelenleg az EUMSZ 101. cikket, az EUMSZ 102. cikket, az EUMSZ 106. cikket és az EUMSZ 107. cikket). Tartalmának és alkalmazási körének értelmezés útján történő meghatározása az Európai Unió Bíróságának legeredetibb feladatai közé tartozik, amely biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során (az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második mondata).

76.      A belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok lényeges elemeként a vállalkozás fogalmát az Európai Unió egészében egységesen kell értelmezni és alkalmazni, és az nem függhet a tagállamok nemzeti társasági jogának sajátosságaitól. Máskülönben nem lehetne a belső piacon működő vállalkozások számára egységes jogi keretet („level playing field”) biztosítani.

77.      Még ha a társasági jog szabályozására vonatkozó hatáskör a jelenlegi helyzetben messzemenően a tagállamok hatáskörében maradt is, a tagállamoknak e hatáskör gyakorlása során(49) – ahogy más jogterületeken is(50) – figyelembe kell venniük a releváns uniós jogot, és tiszteletben kell tartaniuk az Unió hatásköreit.

78.      Összességében tehát a fellebbezőknek az Unió hatáskörének hiányára alapozott érvelését elfogadhatatlanként, de legalábbis megalapozatlanként el kell utasítani.

 iii. Az alapvetőségi fenntartás állítólagos megsértéséről

79.      Végül a Schindler arra hivatkozik, hogy az anyavállalatnak a leányvállalata kartelltevékenységéért való egyetemleges felelősségére vonatkozó elvek megállapítása nem engedhető át a Bizottság és az uniós bíróságok gyakorlata számára, hanem az az uniós jogalkotó számára van fenntartva. Ez a Lisszaboni Szerződés óta az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdésében szereplő alapvetőségi fenntartásból következik.

80.      Az elsőfokú eljáráshoz képest ez a kifogás is új jogalapnak minősül, következésképpen ugyanazon okból elfogadhatatlan, mint a korábban kifejtett, a tagállami hatáskörök sérelmére vonatkozó kifogás.(51)

81.      Tartalmilag meg kell jegyezni, hogy maga az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdése a jelen ügyben szóban forgó kérdésben egyáltalán nem releváns, mert az csak a Bizottság általi, az uniós szervek jogalkotási aktusait kiegészítő vagy módosító delegált jogalkotást érinti. Ezzel szemben a kartelltevékenység uniós szinten történő üldözése a Bizottság mint versenyhatóság eredeti hatáskörébe tartozik, amelyet nem az Európai Parlament vagy az Európai Unió Tanácsa ruházott rá, hanem a Bizottságot az 1/2003 rendelettől függetlenül is, az elsődleges jog alapján megilleti (EUMSZ 105. cikk, korábban az EK 85. cikk).

82.      Még ha feltételezzük is azonban, hogy a Schindler az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdésére csak annyiban hivatkozik, amennyiben abban azon általános alkotmányos elv jut kifejezésre, miszerint valamely tárgykör alapvető szabályait a jogalkotónak kell elfogadnia, és azok nem ruházhatók át a végrehajtó szervre, az érvelése akkor sem célravezető.

83.      Az anyavállalatnak a 100%‑os vagy majdnem 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalatai kartelltevékenységéért való egyetemleges felelősségéhez – ahogy már említettem – a kapcsolódási pontot a vállalkozás versenyjogi fogalma jelenti, amely különbözik a jogi személy fogalmától. A vállalkozás vesz részt a kartellben, és a vállalkozást sújtják bírsággal, függetlenül attól, hogy egy vagy több jogi személy testesíti‑e meg ezt a vállalkozást.

84.      A Schindler állításával ellentétben a vállalkozás fogalmának önállósága nem a Bizottság mint végrehajtó szerv vagy a Bíróság mint ítélkező szerv puszta gyakorlatán alapul, hanem azt maguk a Szerződések rögzítik. Így már az elsődleges uniós jog gondosan különbséget tesz a jogi személy fogalma (lásd például az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdését, az EUMSZ 54. cikk második bekezdését, az EUMSZ 75. cikk első bekezdését, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdését és az EUMSZ 265. cikk harmadik bekezdését), a társaság fogalma (lásd az EUMSZ 50. cikk (2) bekezdésének g) pontját és az EUMSZ 54. cikk második bekezdését) és az elsődlegesen a versenyjogban megtalálható vállalkozás fogalma (lásd például az EUMSZ 101. cikket, az EUMSZ 102. cikket, az EUMSZ 106. cikket és az EUMSZ 107. cikket) között.

85.      Más szavakkal a Szerződéseket elfogadó jogalkotó általi eredeti meghatározásra vezethető vissza, hogy valamely kartelltevékenységért nem szükségszerűen csak egyes jogi személyek vagy gazdasági társaságok vonhatók felelősségre, hanem egy sui generis gazdasági egység, nevezetesen a kartellben részt vevő vállalkozás is.

86.      Következésképpen a Schindlernek az alapvetőségi fenntartásra alapozott érvelése nem helytálló.

87.      Ezen az a körülmény sem változtat, hogy az uniós jogalkotó az 1/2003 rendelet 23. cikkének (4) bekezdésében különös szabályozást fogadott el, miszerint a vállalkozások társulásaival szemben kiszabott bírságok bizonyos körülmények között azok tagjaival szemben is végrehajthatók. Az említett rendelkezés ugyanis egyáltalán nem a vállalkozásoknak az általuk végzett kartelltevékenységért való felelősségével foglalkozik, hanem vállalkozásoknak egy nagyobb egység kartelltevékenységéért való felelősségével, amely egység nem rendelkezik a vállalkozás jogállásával, hanem csak több vállalkozásból áll. Ha tehát lehet egyáltalán bármilyen következtetést levonni az 1/2003 rendelet 23. cikkének (4) bekezdéséből az alapvetőségi fenntartással összefüggésben, akkor az állapítható meg, hogy különös törvényi szabályozás csak olyan esetekre szükséges, amelyekben a kartelltevékenységért felelősek körét kiterjesztik a vállalkozás fogalmának határain kívülre.

88.      Összességében a Schindlernek az alapvetőségi fenntartásra vonatkozó érveit elfogadhatatlanként, de legalábbis megalapozatlanként el kell utasítani.

 iv.   Közbenső következtetés

89.      Mindent egybevetve a hetedik jogalap első részét tehát el kell utasítani.

b)      A Schindlernek a 100%‑os vélelem konkrét alkalmazásával szembeni kifogásáról (a hetedik jogalap második része)

90.      A hetedik jogalap második részében a Schindler kifogást emel a 100%‑os vélelem Törvényszék általi konkrét alkalmazásával szemben, különösen az e vélelem megdöntésével szemben támasztott követelmények tekintetében. A fellebbezők úgy vélik, hogy a jelen ügyben a Törvényszék jogellenesen indult ki a Schindler Holdingnak mint anyavállalatnak(52) a négy nemzeti – a németországi, a belgiumi, a hollandiai és a luxemburgi – leányvállalata által végzett kartelltevékenységért viselt egyetemleges felelősségéből.

91.      Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy e kifogással csupán a tényeknek és a bizonyítékoknak a Törvényszék általi értékelését kérdőjelezik meg, és arra kérik a Bíróságot, hogy a Törvényszék értékelését a saját értékelésével helyettesítse. Ez a fellebbezési eljárásban elfogadhatatlan lenne.(53) Valójában azonban itt arról a kérdésről van szó, hogy a Törvényszék a tényállás és a bizonyítékok értékelése során helyes kritériumokat és elveket vett‑e alapul. E tekintetben olyan jogkérdésről van szó, amelyet a Bíróság fellebbviteli bíróságként felülvizsgálhat.(54)

92.      Különösen azt kell tisztázni, hogy egy „compliance”‑program (magyarul: megfelelési program)(55) puszta fennállása elegendő‑e az anyavállalat egyetemleges felelősség alóli mentesüléséhez. Ezenkívül a felek arról is vitáznak, hogy a 100%‑os vélelem megdöntéséhez mennyiben kell egyértelművé tenni az anyavállalat és a leányvállalatai közötti „csoporton belüli kapcsolatokat”.

 i.     A Schindler Holding megfelelési programjának jelentőségéről

93.      Először is a Schindler azt az álláspontot képviseli, hogy az anyavállalatot már akkor mentesíteni kell a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalata kartelltevékenységéért való egyetemleges felelősség alól, ha az a gondossági kötelezettségét teljesítette, és különösen egy megfelelési programot dolgozott ki. A Schindler úgy véli, hogy az anyavállalattól nem követelhető meg több egy „működő” megfelelési program bizonyításánál.

94.      Ez az érvelés nem meggyőző. Nyilvánvalóan azon a téves elképzelésen alapul, hogy az anyavállalatnak a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalata(i) kartelltevékenységéért való egyetemleges felelőssége valamiféle szervezeti vétkesség megállapításán, tehát az anyavállalatot terhelő bizonyos gondossági kötelezettségek megsértésén alapul. Nem erről van azonban szó.

95.      Az anyavállalat felelőssége tekintetében nem a munkafolyamatoknak a cégcsoporton belüli hiányos megszervezése vagy felügyelete jelenti a kapcsolódási pontot, hanem inkább kizárólag az a körülmény, hogy az anyavállalat a kartelltevékenység időpontjában meghatározó befolyást gyakorolt leányvállalata üzletpolitikájára. Ezt a meghatározó befolyást – és nem például valamiféle szervezeti vétkességet – vélelmezik, ha az adott leányvállalat az anyavállalatának 100%‑os vagy majdnem 100%‑os tulajdonában van (100%‑os vélelem).

96.      Ennek megfelelően a 100%‑os vélelem megdöntése szempontjából az sem bír jelentőséggel, hogy az anyavállalat rendelkezik‑e megfelelési programmal. Jóllehet az ilyen program lehetővé teheti, hogy a kartelltevékenység (és általánosabban: a jogsértések) elkerülése érdekében bizonyos vállalkozáson belüli erőfeszítéseket tegyenek – olyan erőfeszítéseket, amelyek hasznossága nem kérdőjelezhető meg. Egy megfelelési program azonban semmilyen módon nem alkalmas annak bizonyítására, hogy az anyavállalat nem gyakorolt meghatározó befolyást a leányvállalat üzletpolitikájára, vagy annak csak kezdetleges bizonyítására, hogy az anyavállalat és a 100%‑os tulajdonában álló leányvállalat – az első látszat ellenére – nem képez a versenyjog értelmében vett közös vállalkozást.

97.      Még ha – a fent kifejtettekkel ellentétben – meg is akarnánk állapítani, hogy az anyavállalatnak a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalatai kartelltevékenységéért való egyetemleges felelőssége szervezeti vétkesség megállapításán alapul, ezt a kifogást nem lehet a „működő megfelelési programra” való rövid utalással hatástalanítani, ahogy azt a Schindler a jelen ügyben megkísérli.

98.      „Működő” megfelelési programból ugyanis eleve nem lehet kiindulni, ha egy vagy több 100%‑os leányvállalat egy több éves időszakon keresztül ilyen súlyosan megsértette az európai belső piac versenyszabályait, ahogy ezt a Schindlernek a németországi, a belgiumi, a hollandiai és a luxemburgi felvonókartellben való részvétele esetében megállapították.

99.      Lehet, hogy egy megfelelési program ésszerűen nem akadályozhat meg minden kisebb jogsértést. Egy „működő” megfelelési programnak azonban alkalmasnak kell lennie arra, hogy a súlyos és hosszú ideig tartó kartelltevékenységeket hatékonyan megakadályozza, valamint az esetlegesen elkövetett jogsértéseket felfedezze, és azonnal megszüntesse. Ez a Törvényszéknek a Schindler felvonókartellben való részvételének időtartamára és súlyára vonatkozó – lényegében nem vitatott – megállapításai szerint még jóindulatú megközelítés esetén sem állapítható meg. Aligha lehet tehát abból kiindulni, hogy a Schindler „megtett minden tőle telhetőt” a vitatott kartelltevékenység megakadályozása érdekében, és ezt – a Schindler következetes állításával ellentétben – a Törvényszék sem állapította meg a megtámadott ítélet egyik pontjában sem.(56)

100. Következésképpen a Schindlernek a „működő megfelelési programra” alapozott érveit el kell utasítani.

 ii.   A „csoporton belüli kapcsolatok egyértelművé tételére” vonatkozó követelményről

101. Ezenkívül a fellebbezők az ítéletnek azt a szakaszát kifogásolják,(57) amelyben a Törvényszék a Schindlernek a 100%‑os vélelem megdöntésére vonatkozó egyéb érveit elégtelennek minősítette.

102. A fellebbezők kifogásának alapja különösen a megtámadott ítélet 90. pontja, amelyben a Törvényszék a Schindler belső igazgatási struktúrájára és a nemzeti leányvállalatok egyes alkalmazottainak beszámolási kötelezettségére („reporting lines” és „reporting obligations”) vonatkozó érveinek minőségét tárgyalja. A Törvényszék ott megállapítja, hogy a Schindler érvei nem elégségesek a 100%‑os vélelem megdöntéséhez, mivel a Schindler Holding és az érintett országokban tevékenykedő leányvállalatai közötti társasági kapcsolatokat közelebbről nem világították meg.(58)

103. A Schindler válaszul előadja, hogy az anyavállalat által a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalataira gyakorolt meghatározó befolyás hiányának bizonyítása érdekében „semmiképpen sem követelhető meg a csoporton belüli kapcsolatok egyértelművé tétele”.

104. Ez az értékelés téves. Természetesen megkövetelhető a 100%‑os vélelmet megdönteni kívánó anyavállalattól, hogy átfogó tájékoztatást adjon a leányvállalataival fennálló kapcsolatairól, főképp mivel az összes erre vonatkozó információ az anya‑ és a leányvállalat által alkotott vállalkozás belső szférájából származik.

105. Az egyes alkalmazottak beszámolási kötelezettségének terjedelmére vonatkozó szórványos utalások önmagukban nem adhatnak átfogó, meggyőző képet ezekről a vállalkozáson belüli kapcsolatokról. Arra lenne szükség, hogy az érintett vállalkozás az adott leányvállalat és az anyavállalat közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolattal összefüggő valamennyi releváns szempontot megvilágítsa.(59) Különösen azt kell megvilágítani a vállalkozás mindennapi életéből eredő konkrét támpontokra való hivatkozással, hogy a leányvállalat az üzletpolitikáját és a piaci magatartását maga határozza‑e meg, és így autonóm módon, azaz az anyavállalatától függetlenül cselekszik‑e, és ha igen, mennyiben. Az alkalmazottak beszámolási kötelezettségének terjedelmére való puszta utalás nyilvánvalóan alkalmatlan arra, hogy a leányvállalatok üzletpolitikájára gyakorolt meghatározó befolyás hiányát meggyőzően bizonyítsák.

106. A Schindlernek a megtámadott ítélet 90. pontjával szembeni kifogása tehát megalapozatlan.

 iii. Az „üzletpolitika” fogalmáról a 100%‑os vélelem keretében

107. Végül a fellebbezők – elsősorban a megtámadott ítélet 86. pontja tekintetében – azt kifogásolják, hogy a Törvényszék a leányvállalatok azon „üzletpolitikájának” túl tág értelmezésére támaszkodik, amelynek az anyavállalat általi jelentős befolyásolását vélelmezik 100%‑os tulajdoni részesedés esetén.

108. Ezt az érvet szintén el kell utasítani.

109. Az, hogy valamely leányvállalat a piaci magatartása tekintetében az anyavállalata meghatározó befolyása alatt áll‑e, nem kizárólag attól függ, hogy ki határozza meg a szűk értelemben vett üzletpolitikáját, tehát például az árpolitikát, a gyártási és forgalmazási tevékenységet, az értékesítési célkitűzéseket, a bruttó hasznot, az értékesítési költségeket, a „cash flow”‑t, az árukészletet és a marketinget. Végső soron ugyanis a leányvállalat piaci magatartását az anyavállalattal fennálló gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatával összefüggő valamennyi releváns szempont befolyásolhatja. Ennek megfelelően a Bíróság elismerte, hogy a 100%‑os vélelem megdöntése tekintetében ezen összes szempont jelentőséggel bír, és következésképpen a tágabb értelemben vett üzletpolitikára gyakorolt befolyás hiányának bizonyítása a meghatározó.(60) A Törvényszék helyesen alkalmazta ezt az ítélkezési gyakorlatot a jelen ügyre.

110. Az üzletpolitika fogalmának terjedelmével kapcsolatos vitától függetlenül rá kell mutatni arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 84–90. pontjában a Schindlernek a 100%‑os vélelem megdöntésére vonatkozó összes érvével részletesen foglalkozott, és azt kifogásolta, hogy ezek az érvek lényegében olyan állításokon alapultak, amelyeket nem fejtettek ki bővebben.(61) A Törvényszék teljesen jogosan nem tartotta elégségesnek az ilyen puszta állításokat a 100%‑os vélelem megdöntéséhez.(62)

2.      A vétkesség elvéről (a hatodik jogalap és a hetedik jogalap egyes részei)

111. A fellebbezők a hatodik jogalapjukkal és a hetedik jogalap egyes részeivel ezenkívül arra hivatkoznak, hogy a vállalkozásnak az érdekeltségi körében végzett kartelltevékenységért való felelősségére vonatkozó uniós jogi elvek sértik a vétkesség elvét.

112. A vétkesség elvének megsértésére vonatkozó kifogás részletes vizsgálat alapján két külön kifogáson alapul: egyrészt a Schindler azt kifogásolja, hogy a Törvényszék olyan módon alkalmazta a 100%‑os vélelmet a Schindler Holding terhére, amely objektív felelősséget eredményez(63) (lásd rögtön az a) pontot). Másrészt a Schindler azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben „nem tett eleget alapvető felelősségi elveknek”, mivel a kartelljogi felelősség szempontjából elégségesnek tekintette, hogy „a leányvállalatoknál valamely alkalmazott a kartelljog megsértésével járt el”(64) (lásd a lenti b) pontot).

a)      Arról a kifogásról, hogy a 100%‑os vélelem objektív felelősséget eredményez

113. Az a körülmény, hogy a Törvényszék tagadta a Schindler megfelelési programjának felmentő hatását, a fellebbezőket annak kifogásolására készteti, hogy a 100%‑os vélelem a Schindler Holding mint anyavállalat objektív felelősségét eredményezi.

114. Kétségtelenül a versenyjogi eljárásban uniós szinten figyelembe veendő általános jogelvek közé tartozik a nulla poena sine culpa (bűnösség nélkül nincs büntetés) elve, amely a jogállamiság elvére és a vétkesség elvére vezethető vissza. Ahogy nemrég más helyen kifejtettem, olyan alapjogi jellegű elvről van szó, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból ered.(65)

115. Ugyan az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az EJEE‑ben ez az elv kifejezetten nem kerül említésre, az ártatlanság vélelmének azonban szükséges előfeltétele. Ezért ki lehet indulni abból, hogy a nulla poena sine culpa elvét implicit módon mind a Charta 48. cikkének (1) bekezdése, mind az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése tartalmazza, amelyeket kartelleljárásokban elismert módon figyelembe vesznek.(66) Végeredményben a Charta és az EJEE e két rendelkezése a nulla poena sine culpa elve eljárásjogi megjelenésének tekinthető.(67)

116. A Bizottság által kiszabandó kartelljogi szankciókkal összefüggésben a nulla poena sine culpa elve az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében jelenik meg: e rendelkezés szerint kartelljogi bírságot csak szándékos vagy gondatlan jogsértésekért lehet kiszabni.

117. Teljesen jogosan utaltak tehát a fellebbezők a jelen ügyben a nulla poena sine culpa elvének érvényesülésére, amelyet a „vétkesség elvének” fogalmával írnak le. Nem helytálló azonban az az álláspontjuk, miszerint a 100%‑os vélelem az anyavállalat objektív felelősségét eredményezi, és ellentétes a nulla poena sine culpa elvével csupán azért, mert az anyavállalattól megtagadják a belső megfelelési programra való hivatkozással történő kimentést.

118. Úgy tűnik számomra, hogy a fellebbezők félreértik a 100%‑os vélelem tartalmát. Ez a vélelem nem mond ki semmit arról, hogy a vállalkozás vétkesen (azaz szándékosan vagy gondatlanul) végzett‑e kartelltevékenységet. Nem a vétkesség vélelméről van szó. A 100%‑os vélelem sokkal inkább csupán tájékoztatást ad arról a kérdésről, hogy milyen alkotóelemekből áll az a vállalkozás, amely – bizonyított módon szándékosan vagy gondatlanul – részt vett valamely kartellben. A vállalkozás összetételére vonatkozó megállapítás önmagában még nem tartalmazza a vétkesség megállapítását a jogellenes kartelltevékenységre vonatkozóan.

119. A 100%‑os vélelem szerint ki lehet indulni abból, hogy valamely anyavállalat és a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalata(i) általában ugyanannak a vállalkozásnak a részei. Az ilyen jellegű részesedési viszonyok esetében ugyanis a látszat amellett szól, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalata(i) üzletpolitikájára.

120. Az anyavállalatnak jogában áll ezt a vélelmet megdönteni azáltal, hogy meggyőző bizonyítékokat terjeszt elő arra vonatkozóan, hogy az adott leányvállalat az üzletpolitikáját a látszat ellenére autonóm módon határozza meg, így a helyzete különbözik a 100%‑os vagy majdnem 100%‑os leányvállalat általános esetétől. Az ilyen ellenbizonyítást azonban – ahogy már említettem(68) – nem lehet egy megfelelési programra való puszta hivatkozással lefolytatni. Egy ilyen program ugyanis nem alkalmas annak bizonyítására, hogy az anyavállalat nem gyakorolt meghatározó befolyást a leányvállalat üzletpolitikájára.

121. Amennyiben az anyavállalat – ahogy a jelen ügyben – nem tudja cáfolni, hogy meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalata(i) üzletpolitikájára, akkor az egyike az azon vállalkozást alkotó jogalanyoknak, amely részt vett a szóban forgó kartellben. Az anyavállalat – a leányvállalattal vagy leányvállalatokkal együtt – azon vállalkozás jogi megtestesítője, amelynek a kartelltevékenységet a terhére róják.(69)

122. Az, hogy ez a vállalkozás az alkalmazottai közvetítésével vétkesen részt vett‑e a szóban forgó kartelltevékenységben, más lapra tartozik. Nem vitatott, hogy kétség esetén a vállalkozásnak a jogellenes kartelltevékenységben történő részvétele vonatkozásában fennálló vétkességét a nulla poena sine culpa elvével összhangban külön meg kell állapítani.(70) A 100%‑os vélelem azonban nem függ össze ezzel a vétkességre vonatkozó kérdéssel.

123. Következésképpen azt a kifogást, hogy a 100%‑os vélelem sérti a vétkesség elvét, el kell utasítani.

124. Amennyiben a fellebbezők vitatni akarják, hogy az általuk megtestesített vállalkozás vétkesen részt vett a felvonókartell tevékenységében, megfelelő érveket kellett volna felhozniuk. A 100%‑os vélelemmel szemben a jelen ügyben felhozott kifogás erre nem alkalmas.

b)      Arról a kifogásról, hogy nem elégséges, hogy egyes alkalmazottak megsértették a kartelljogot

125. Ezenkívül a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a megtámadott ítéletben hiányoznak az arra a kérdésre vonatkozó konkrét megállapítások, hogy mely alkalmazottaik vettek részt a felvonókartell által elkövetett jogsértésekben. Ezáltal a Törvényszék – a Schindler szerint – „nem tett eleget alapvető felelősségi elveknek”.

126. Ahogy a Bizottság jogosan kiemeli, a Schindler az elsőfokú eljárásban nem hozott fel hasonló kifogást. Következésképpen új jogalapról van szó, amelynek az első alkalommal a fellebbezési eljárás szakaszában történő felhozatala elfogadhatatlan.(71)

127. Ez a kifogás tartalmilag is megalapozatlan.

128. A fellebbezők az eljárás során soha nem vitatták, hogy azok a személyek, akik a Schindler részéről a felvonókartell versenyellenes tevékenységében részt vettek, a Schindler alkalmazottai. Így a megtámadott ítéletben eleve nem volt szükség részletesebb fejtegetésekre arról, hogy pontosan kik voltak ezek a személyek,(72) és hogy azok magatartását a Schindlernek kell‑e betudni.

129. Amennyiben a fellebbezők a kifogásukkal ezenfelül arra akarnak utalni, hogy a Schindler Holdingnak és a négy nemzeti leányvállalatának csak a törvényes képviselőik vagy a különös felhatalmazással rendelkező alkalmazottak jogellenes magatartását lehet betudni, az érvei akkor sem fogadhatók el. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az uniós jogi kartelltilalom alkalmazása nem az érintett vállalkozás tulajdonosainak vagy ügyvezetőinek a részvételét, vagy erről való tudomását feltételezi, hanem annak a személynek a részvételét, aki jogosult e vállalkozás nevében eljárni.(73)

130. Amennyiben a versenyjogi eljárásokban csak azon alkalmazottak magatartását akarnák betudni a vállalkozásoknak, akiknek a versenyellenes tevékenysége bizonyíthatóan a vállalkozás vezetőinek konkrét utasításán vagy felhatalmazásán alapult, vagy akiknek e tevékenységét a vállalkozás vezetői tudatosan eltűrték, akkor az uniós jogi kartelltilalmat megfosztanák a hatékony érvényesüléstől. Ebben az esetben a vállalkozások számára könnyű lenne tisztán formális okokból kivonni magukat a kartelltevékenységért való felelősség alól.

131. Helyesen a vállalkozásnak általában az összes jogellenes tevékenységet be kell tudni – az olyanokat is, amelyekre a vállalkozás vezetőinek tudomása vagy kifejezett engedélye nélkül került sor –, amennyiben ezeket a tevékenységeket a vállalkozás érdekkörében végezték. Ez az eset rendszerint akkor áll fenn, ha a szóban forgó cselekményeket a saját alkalmazottak a vállalkozás részére végzett tevékenységükkel összefüggésben hajtották végre.

132. Pusztán az a körülmény, hogy valamely vállalkozás alkalmazottait egy megfelelési program keretében rendszeresen felhívják a jogszerű magatartásra, nem lehet elégséges ahhoz, hogy a vállalkozás mentesüljön a kartelljogi felelőssége alól. Ha ugyanis az ilyen program ellenére éveken keresztül súlyos kartelltevékenységet végeztek, ki lehet indulni abból, hogy a megfelelésre irányuló vállalkozáson belüli erőfeszítések elégtelenek voltak,(74) és hogy a vállalkozás alkalmazottait különösen nem ösztönözték alkalmas módon a jogellenes tevékenységektől való tartózkodásra.

3.      Közbenső következtetés

133. Mindent egybevetve tehát a Schindlernek a Schindler Holding mint anyavállalat egyetemleges felelősségére és a vétkesség elvére vonatkozó érvei megalapozatlanok. Következésképpen a hatodik és a hetedik jogalapot el kell utasítani.

C –    Néhány további, a kartelltevékenység miatti bírság kiszabásával és kiszámításával összefüggő jogkérdésről

134. A többi jogalapjával a Schindler számos, a kartelltevékenység miatti bírság kiszabásával és kiszámításával összefüggő jogkérdést vet fel.

1.      Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének érvényessége a meghatározottság elvére tekintettel (harmadik jogalap)

135. A harmadik jogalap keretében a Schindler az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének – a kartelljogi bírságok Bizottság általi kiszabása jogalapjának – érvényességét támadja. A Schindler álláspontja szerint e rendelkezés sérti a meghatározottság büntetőjogi elvét.

136. A meghatározottság büntetőjogi elve, amelynek érvényességét a Bíróság a kartelljogi szankciók tekintetében is elismerte,(75) a törvényesség elvének következménye a bűncselekményekkel és a büntetésekkel összefüggésben (nullum crimen, nulla poena sine lege). Ez az elv a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak alapjául szolgáló általános jogelvek közé tartozik(76), és időközben az Alapjogi Charta 49. cikke értelmében uniós alapjoggá vált. Az egységesség elvének (a Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondata) értelmében a Charta 49. cikkének értelmezése során figyelembe kell venni nem utolsósorban az EJEE 7. cikkét és az EJEB erre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát.

137. A meghatározottság büntetőjogi elvéből az következik, hogy a törvénynek világosan meg kell határoznia a bűncselekményeket és a hozzájuk kapcsolódó büntetéseket(77)(nullum crimen, nulla poena sine lege certa).

138. A Schindler előadja, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdését túl pontatlanul fogalmazták meg, mégpedig egyrészt a vállalkozás ott alkalmazott fogalma tekintetében (lásd rögtön az a) pontot), másrészt az ott előírt bírságkeret tekintetében (lásd a lenti b) pontot).

a)      A vállalkozás fogalmának állítólagos meghatározatlanságáról (a harmadik jogalap első része)

139. A vállalkozás fogalmának az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének keretében fennálló állítólagos meghatározatlanságát illetően meg kell jegyezni, hogy a Schindler első fokon egyáltalán nem hozott fel megfelelő kifogást. Következésképpen új jogalapról van szó, amelyre a fellebbezési eljárás szakaszában már nem lehet hivatkozni, mert az a vita tárgyát nem megengedett módon terjesztené ki.(78)

140. Ez a kifogás érdemben sem megalapozott.

141. Igaz, hogy a vállalkozás fogalmát sem az elsődleges jog, sem a másodlagos jog nem határozza meg pontosan. Meghatározatlan jogi fogalmak alkalmazása azonban nem minősül rendkívülinek a klasszikus büntetőjoghoz tartozó, a büntethetőség alapjául szolgáló rendelkezésekben sem(79).

142. A nullum crimen, nulla poena sine lege certa elvének eleget tesznek, ha a jogalany – a releváns rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után a büntetőjogi felelősségét.(80)

143. A vállalkozásnak az uniós jogi kartelltilalom (EUMSZ 101. cikk, korábban EK 81. cikk) és a kapcsolódó szankciórendelkezés (az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja) keretében alkalmazott versenyjogi fogalma tekintetében ez a helyzet. Ezt a fogalmat az uniós bíróságok évtizedek óta azonos módon értelmezik („minden gazdasági tevékenységet folytató jogalany, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjától”).(81)

144. Ezenkívül – ahogy már kifejtettem(82) – már az elsődleges jog szintjén egyértelműen különbséget tesznek a jogi személy, a társaság és a vállalkozás fogalma között. A Szerződéseket elfogadó jogalkotó általi eredeti meghatározásra vezethető tehát vissza, hogy valamely kartelltevékenységért nem szükségszerűen csak egy adott jogi személy vagy gazdasági társaság vonható felelősségre, hanem egy sui gerenis gazdasági egység, nevezetesen a kartellben részt vevő vállalkozás is. A másodlagos jog szintjén folytatódik a jogi személy fogalma és a vállalkozás fogalma közötti különbségtétel, ahogy nem utolsósorban az 1/2003 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének és 23. cikkének összehasonlítása jelzi.

145. Az uniós bíróságok az állandó ítélkezési gyakorlatban elismerték továbbá, hogy a kartellben részt vevő vállalkozást több jogi személy, különösen egy anyavállalat és a leányvállalata(i) testesítheti(k) meg.(83) Az ítélkezési gyakorlat ezenkívül egyértelmű kritériumokat alakított ki, nem utolsósorban a 100%‑os vélelmet,(84) amelyek szerint a társaságok adott esetben egyetemlegesen felelősségre vonhatók.

146. E körülmények között egyetlen jogalany sem helyezkedhet komolyan arra az álláspontra, hogy a vállalkozás kartelljogi szankciók kiszabásának alapjául szolgáló fogalma nem elég konkrét, vagy hogy vállalkozásnak az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében mindig csak az a jogi személy tekinthető, amely közvetlenül részt vett a kartell tevékenységében.

147. Következésképpen a harmadik jogalap első részét el kell utasítani.

b)      A bírság keretének állítólagos meghatározatlanságáról (a harmadik jogalap második része)

148. A fellebbezők azt kifogásolják továbbá, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése úgy hatalmazza fel a Bizottságot bírságok kiszabására, hogy erre vonatkozóan nem ír elő kellően meghatározott jogi keretet.

149. Az uniós bíróságok már többször foglalkoztak a kartelltevékenység miatti bírságkiszabás uniós jogi keretével szembeni hasonló kifogásokkal, és ezeket mindig elutasították.(85) Jóllehet az eddigi ítélkezési gyakorlat többnyire még a 17. EGK rendelet 15. cikkének (2) bekezdéséhez kapcsolódik,(86) az minden további nélkül alkalmazható az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében szereplő, tartalmilag lényegében azonos későbbi szabályozásra.

150. A Törvényszék helytállóan és részletesen idézte és alkalmazta a megtámadott ítéletben ezt az állandó ítélkezési gyakorlatot,(87) ezért ennek ismertetésétől a következőkben eltekintek. A Schindler által írásban és szóban előadott érvek vizsgálatát követően nem látok indokot arra, hogy a Bíróságnak az ezen ítélkezési gyakorlattól való eltérést javasoljam.

151. Különösen nem ad indokot a probléma alapvető újraértékelésére az időközben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés. Az uniós szinten elismert meghatározottság büntetőjogi elvének tartalmát ugyanis jelentős mértékben az EJEE 7. cikkének (1) bekezdése, valamint az EJEB és az uniós bíróságok e kérdéskörre vonatkozó ítélkezési gyakorlata határozza meg. A Lisszaboni Szerződéssel ez az alapjogi tartalom lényegesen nem változott.(88) Nem is tűnik szükségesnek – különösen egy olyan területen, mint a kartelljog, amely nem tartozik a büntetőjog központi területéhez(89) –, hogy az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének második mondata értelmében túlmenjenek az EJEE‑ben rögzített követelményeken. Ez annál is inkább érvényes, mivel a törvényben előírt büntetési keretet rendszerint még a klasszikus büntetőjogban is nagyon tágan fogalmazzák meg, és a bűnüldöző hatóságok minden konkrét esetben jelentős mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a szankció konkrét mértékének megállapítása során.

152. Önmagában az a körülmény, hogy a Bizottság által kartelltevékenység miatt kiszabott bírságok az évek során – számszerűen vizsgálva – jelentősen emelkedtek, a Schindler álláspontjával ellentétben nem enged túlzottan meghatározatlan jogi keretre következtetni. Megfelel az állandó ítélkezési gyakorlatnak, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet (korábban: 17. rendelet) által megszabott határokon belül jogosult a kartelljogi bírság mértékét felemelni, ha ez az uniós versenypolitika végrehajtásának biztosítása érdekében szükséges.(90)

153. A nulla poena sine lege certa elve sem zárja ki, hogy valamely meglévő büntetőjogi rendelkezés alkalmazását a megváltozott körülményekhez – különösen a jogsértések gyakoriságához, összetettségéhez és súlyához – igazítsák.(91) Ennek még inkább érvényesnek kell lennie az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontjához hasonló büntetőjogi jellegű rendelkezések tekintetében,(92) amelyekre a büntetőjog központi területére vonatkozó alapjogi garanciák – ahogy már megjegyeztem – nem szükségszerűen alkalmazandók teljes terjedelmükben.(93)

154. A Schindlernek a bírság 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében előírt, a vállalkozás teljes forgalma 10%‑ának megfelelő felső határával szembeni kifogása sem helytálló. E felső határ esetében elismert módon változó mértékről van szó abban a tekintetben, hogy az nem egy abszolút, számszerű maximális összeghez, hanem a forgalom egy bizonyos hányadához kapcsolódik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rendelkezésből hiányozna a meghatározottság. Minden vállalkozás ismeri a saját forgalmát, ezért probléma nélkül meg tudja becsülni, hogy legfeljebb milyen összeget tesz ki a kartelltevékenység miatt esetlegesen kiszabandó bírság. A várható szankció ilyen előreláthatósága eleget tesz a nulla poena sine lege certa elve által támasztott követelményeknek.(94)

155. Ahogy nemrég más helyen kifejtettem,(95) a kartelljogi bírságok kiszámítása egyébként sem olyan mechanikus folyamat, amelyben minden kartell tekintetében számtanilag mintegy előre pontosan meghatározható, hogy milyen összegű lesz a kiszabandó szankció. A szankció ilyen, utolsó tizedesjegynyi pontossággal való előreláthatósága egyébként egyáltalán nem is lenne elfogadható, mert ez a kartell résztvevői számára túlságosan megkönnyítené jogsértő magatartásuk „árának” előre történő kiszámítását, és annak kalkulálását, hogy a jogellenes vagy a jogszerű üzleti magatartás jövedelmezőbb‑e számukra. Ezáltal a kartelljogi szankciórendszer egyik alapfunkciója, az elrettentő hatás komoly veszélybe kerülne.

156. Az említett okokból el kell utasítani a fellebbezők azon kifogását, hogy a bírságnak az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt kerete magasabb szintű joggal összeegyeztethetetlen.

157. Végül nem következik más az alapvetőségi fenntartásból sem, amelyre a Schindler kiegészítőleg utal. Ahogy már más összefüggésben említettem,(96) ez az alkotmányos elv kimondja, hogy valamely tárgykör alapvető szabályait a jogalkotónak kell elfogadnia, és azok nem ruházhatók át a végrehajtó szervre. E követelmények az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja esetében teljesülnek, mivel maga az uniós jogalkotó rögzítette a kartelltevékenység miatti bírság kiszabásának keretét – ahogy az imént kifejtettem – kellően meghatározott módon.

c)      Közbenső következtetés

158. Mindent egybevetve a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

2.      Az 1998. évi iránymutatás jogszerűsége (negyedik és ötödik jogalap)

159. A fellebbezők az 1998. évi iránymutatást kifogásolják továbbá, amelynek jogszerűségét azért vonják kétségbe, mivel a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel annak elfogadására (lásd a lenti a) pontot), és ezt az iránymutatást a jelen ügyben visszamenőleges hatállyal alkalmazták (lásd a lenti b) pontot)

a)      A Bizottságnak az iránymutatás elfogadására vonatkozó hatásköre (negyedik jogalap)

160. A negyedik jogalapjával a Schindler „az 1998. évi iránymutatás érvénytelenségét” kifogásolja „a Bizottság jogalkotási hatásköre hiányára tekintettel”.

161. Jelentős kételyeim vannak e kifogás elfogadhatóságát illetően, mivel abban sehol nem jelölik meg konkrétan, hogy a megtámadott ítélet mely része ellen irányul.(97)

162. Még ha feltételezzük is, hogy a Schindler a megtámadott ítélet 133. pontját kifogásolja, az érdemi érve nyilvánvalóan azon a téves elképzelésen alapul, hogy az 1998. évi iránymutatás esetében jogalkotási aktusról, vagy legalábbis olyan kötelező jogi normáról van szó, amellyel a kartelltevékenységek „büntethetőségét” vagy az ezek miatt kiszabható szankciókat határozzák meg.

163. Mindazonáltal nem ez a helyzet.(98) A kartelljogi bírságok Bizottság általi kiszabásának alapja kizárólag az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése, amely – ahogy már kifejtettem(99) – az alapvetőségi fenntartás és a nullum crimen, nulla poena sine lege certa elve által támasztott követelményeknek bőven eleget tesz. Ennek megfelelően a Bizottság által elfogadott bírságkiszabási iránymutatásnak, nevezetesen az 1998. évi iránymutatásnak eleve nem az a feladata, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében található bármilyen szabályozási hézagot megszüntessen.

164. Az 1998. évi iránymutatás sokkal inkább egyfelől a Bizottság saját igazgatási gyakorlatának magyarázatát tartalmazza.(100) Másfelől a Bizottság ezen iránymutatással az Európai Unió versenyhatóságaként általános versenypolitikai véleményt fogalmaz meg az európai belső piac torzításmentes versenyt biztosító rendszerének fenntartása és fejlesztése érdekében ráruházott felelősség keretében.(101) Erre az EK 211. cikk második francia bekezdésével összefüggésben értelmezett EK 85. cikk (jelenleg az EUMSZ 292. cikk negyedik mondatával összefüggésben értelmezett EUMSZ 105. cikk) értelmében rendelkezik hatáskörrel.

165. Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

b)      A visszaható hatály tilalma és a bizalomvédelem (ötödik jogalap)

166. Az ötödik jogalapjával, amely a megtámadott ítélet 117–130. pontja ellen irányul, a Schindler arra hivatkozik, hogy az 1998. évi iránymutatásnak a jelen ügyre történő alkalmazása sérti az EJEE 7. cikkének (1) bekezdésében rögzített visszaható hatály tilalmát, valamint a bizalomvédelem elvét. E kifogás háttere minden bizonnyal az, hogy a felvonókartell, amelyben a Schindler részt vett, már 1998 előtt megkezdte a tevékenységét.

167. Ahogy már más összefüggésben kifejtettem,(102) ezt a kifogást nem közvetlenül az EJEE, hanem az Alapjogi Charta – a jelen ügyben a Charta 49. cikke – alapján kell vizsgálni, amelyet mindazonáltal az EJEE 7. cikkének (1) bekezdésével összhangban kell értelmezni és alkalmazni (a Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése).

168. A Schindler érvei érdemben nem helytállóak.

169. Az uniós bíróságok már többször foglalkoztak a Bizottság kartelltevékenység miatti bírságkiszabási gyakorlatára vonatkozó hasonló kifogásokkal, és ezeket mindig elutasították. A bíróságok mind a visszaható hatály tilalmának megsértésére, mind a bizalomvédelem elvének megsértésére nemleges választ adtak,(103) amikor a Bizottság a bírság kiszámítása során általa alapul vett módszert megváltoztatta, és ezt korábban megkezdett kartelltevékenységekre alkalmazta.

170. A Törvényszék a megtámadott ítéletben helytállóan és részletesen idézte és alkalmazta ezt az állandó ítélkezési gyakorlatot,(104) ezért ennek ismertetésétől a következőkben eltekintek. A Schindler által előadott érvek vizsgálatát követően nem látok indokot arra, hogy a Bíróságnak az ezen ítélkezési gyakorlattól való eltérést javasoljam.

171. A 17. rendelet 1962. évi hatálybalépése óta a Bizottság kartelltevékenység miatt a vállalkozás teljes forgalma legfeljebb 10%‑ának megfelelő mértékű bírságot szabhat ki.

172. A Schindler nem bízhatott abban, hogy a felvonókartell fennállásának időtartama alatt a Bizottság által a bírság kiszámítása során eredetileg alkalmazott módszer és a Bizottság által kiszabott bírságok eredetileg ismert nagyságrendje semmilyen módon nem változik. Már akkor kellően közismert volt ugyanis, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet (korábban: 17. rendelet) által megszabott határokon belül jogosult a kartelljogi bírságok mértékét felemelni, ha ez az uniós versenypolitika végrehajtásának biztosítása érdekében szükséges.(105)

173. Egyébként az általános büntetőjogban sem bízhat senki abban, hogy egy meglévő büntetőjogi rendelkezést mindig azonos módon és elsősorban mindig azonosan enyhén vagy szigorúan alkalmaznak. Különösen nem indulhat ki egyetlen jogalany sem ésszerűen abból, hogy a bűnüldöző szervek gyakorlata valamely konkrét jogsértésért kiszabott szankció mértékének megállapítása tekintetében – a fennálló, törvény által előírt mérlegelési mozgásterén belül – soha nem fejlődik tovább. Éppen ellenkezőleg, e gyakorlatnak a megváltozott körülményekhez, így a jogsértések gyakoriságához, összetettségéhez és súlyához történő hozzáigazítása megengedett.(106)

174. A Schindler jogos bizalma a jelen ügyben azért sem állapítható meg, mivel a felvonókartell keretében terhére rótt jogsértések nagyrészt az 1998. évi iránymutatás közzététele után történtek. Erre jogosan utalt a Bizottság.

175. Mindent egybevetve tehát az ötödik jogalapot is el kell utasítani.

3.      A bírság alapösszege és bírság csökkentésének állítólagos indokai (tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik jogalap)

176. A tizedik, a tizenegyedik és a tizenkettedik jogalap tárgyát a Schindlerrel szemben kiszabott bírságok kiszámításának részletkérdései képezik.

a)      A jogsértések „különösen súlyosnak” minősítéséről (tizedik jogalap)

177. A tizedik jogalappal a Schindler a felvonókartell keretében elkövetett jogsértései „különösen súlyosnak” minősítését kifogásolja. A Schindler úgy véli, hogy e jogsértések piacra gyakorolt hatása nagyon csekély volt, és ezt a Törvényszék a kiszabandó bírságok alapösszege tekintetében nem vette kellően figyelembe.

178. Ehhez elegendő arra utalni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely versenyellenes magatartás hatása a bírság megfelelő összege értékelésének önmagában nem meghatározó kritériuma. Különösen, a szándékosságból eredő tényezők nagyobb jelentőséggel bírhatnak, mint a szóban forgó hatásokkal kapcsolatos tényezők, főleg, amikor lényegét tekintve olyan súlyos jogsértésekről van szó, mint a piac felosztása, amelyre a jelen esetben sor került.(107)

179. A felvonókartell tárgyát éppen ilyen lényeges, a verseny korlátozását célzó korlátozások képezték. A kartell résztvevői a négy érintett tagállamban a megbízások és a piacok egymás közötti felosztását tűzték ki célul. Helyes az, hogy az ilyen jogsértéseket a bírság alapösszegének megállapítása során a piacra gyakorolt konkrét hatásaikra való tekintet nélkül különösen súlyosnak minősítik.

180. Következésképpen a tizedik jogalapnak nem lehet helyt adni.

181. Amennyiben a Schindler a tizedik jogalap keretében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem folytatott le saját bizonyítást, egyebekben a második jogalappal kapcsolatban fentebb kifejtettek(108) érvényesek. A Törvényszéknek általában egyébként sem kell hivatalból megvizsgálnia a Bizottság által a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vett elemek súlyozását.(109)

b)      Az enyhítő körülményekről (tizenegyedik jogalap)

182. A tizenegyedik jogalappal a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszéknek bírságcsökkentő tényezőként figyelembe kellett volna vennie egyrészt a németországi jogsértés Schindler általi, a 2000. évben történt önkéntes megszüntetését, másrészt a Schindlernek az egész cégcsoportra kiterjedő megfelelési programját.

183. A bírság csökkentéséhez való ilyen jog azonban a Schindler által felhozott egyik szempontból sem állapítható meg.

184. Először is a németországi „jogsértés önkéntes megszüntetését” illetően a Törvényszék jogosan nem csökkentette a bírságot. A jogsértés önkéntes megszüntetése nem eredményezheti automatikusan a kartelltevékenység miatt kiszabott bírság csökkentését, sokkal inkább a konkrét ügy körülményei bírnak jelentőséggel. A jelen ügyben a Törvényszék többek között megállapította, hogy „a Schindler az ügy iratai szerint kizárólag azért lépett ki a kartellből, mert nem értett egyet a többi résztvevővel”(110). Ilyen körülmények között a Törvényszék téves jogalkalmazás nélkül indulhatott ki abból, hogy egyáltalán nem a Schindler által említett „törvényességhez való visszatérésről” van szó, amelyre tekintettel a vállalkozás esetlegesen érdemes lehet a bírság csökkentésére.

185. A vállalkozások esetleges megfelelési programját illetően már kifejtettem, hogy ezeket versenyjogi eljárásokban esetleg akkor lehet figyelembe venni, ha alkalmasak arra, hogy a súlyos és hosszú ideig tartó kartelltevékenységet hatékonyan megakadályozzák, valamint az esetlegesen elkövetett jogsértéseket felfedezzék, és azonnal megszüntessék.(111) A Schindler megfelelési programja a jelen ügyben nyilvánvalóan nem rendelkezett ilyen pozitív hatással, éppen ellenkezőleg, a Schindler saját fejtegetései szerint ez még meg is nehezítette a jogsértések felfedezését.(112) Paradox lenne, ha egy vállalkozást az efféle, nyilvánvalóan alkalmatlan megfelelési programra tekintettel – enyhébb bírsággal – még jutalmaznának is.

186. Következésképpen a tizenegyedik jogalapot is el kell utasítani.

c)      A Bizottsággal való együttműködéshez kötődő bírságkedvezményekről (tizenkettedik jogalap)

187. A tizenkettedik jogalap tárgyát a Schindlerrel szemben a belgiumi, a németországi és a luxemburgi kartellben való részvételéért kiszabott bírságok amiatti csökkentése képezi, hogy a vállalkozás a közigazgatási eljárás során együttműködött a Bizottsággal. A Schindler úgy véli, hogy a Törvényszék a jelen ügyben nem tulajdonított megfelelő jelentőséget az együttműködés során nyújtott hozzájárulásainak.

 i.     A 2002. évi közlemény keretében történő együttműködésről (a tizenkettedik jogalap első része)

188. A tizenkettedik jogalap első részében a Schindler arra hivatkozik, hogy a Törvényszék jogellenesen járt el, amikor a Bizottság számára a 2002. évi engedékenységi közlemény(113) keretében jelentős mérlegelési mozgásteret biztosított, és maga csak a nyilvánvaló hibák felülvizsgálatára szorítkozott.

189. A Törvényszék valóban kifejtette, hogy a Bizottság „széles mérlegelési mozgástérrel” rendelkezik akkor, amikor azt értékeli, hogy a valamely vállalkozás által a 2002. évi közlemény keretében szolgáltatott bizonyítékok „az említett közlemény 21. pontja értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselnek‑e”, és „a Törvényszék kizárólag e mozgástér nyilvánvaló túllépését kifogásolhatja”(114).

190. A Törvényszék e jogi álláspontja téves. Azon bizonyítékok értékének megítélésére, amelyeket a vállalkozások a 2002. évi közlemény keretében a közigazgatási eljárás során a Bizottsággal való együttműködés céljából szolgáltatnak, a bírság összegének kiszámításával összefüggésben kerül sor. Ezáltal ez az értékelés a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének hatálya alá tartozik (az 1/2003 rendelet 31. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 261. cikk), amelynek keretében a Törvényszék jogosult arra, hogy a jogszerűség egyszerű felülvizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse.(115) Ha azonban a Törvényszék ebben az összefüggésben a Bizottság „széles mérlegelési mozgásterére” utal, a saját jogkörének terjedelmét téves jogalkalmazással határozza meg.

191. Mindazonáltal az ilyen téves jogalkalmazásnak nem kell szükségszerűen a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését eredményeznie.(116) Sokkal inkább annak van jelentősége, hogy milyen mércét alkalmazott a Törvényszék az érintett vállalkozás Bizottsággal való együttműködése hozzáadott értékének konkrét vizsgálata során.

192. A jelen ügyben a Törvényszék ennek során semmiképpen nem tartózkodott a saját értékeléstől, hanem behatóan foglalkozott a Schindler által felhozott azon érvekkel, amelyek a közigazgatási eljárásban tanúsított, a Bizottsággal való együttműködése hozzáadott értékére vonatkoznak.(117) Így a Törvényszék – a téves jogalkalmazást tartalmazó bevezető megjegyzések ellenére – végeredményben eleget tett a jogi követelményeknek.

193. Ebben az összefüggésben különösen el kell utasítani azt az érvet, hogy a kartell résztvevői által a közigazgatási eljárásban szolgáltatott bizonyítékok mindig hozzáadott értékkel rendelkeznek a Bizottság bizonyításfelvétele szempontjából, és ezeknek a bírság csökkentését kell eredményezniük. A bizonyítékok értékét nem a számuk határozza meg („iudex non calculat”), és nem is az, hogy a Bizottság a vitatott határozatban milyen gyakran hivatkozott ezekre.(118)

194. Egyébként a Bíróságnak nem feladata a fellebbezési eljárásban, hogy a Schindler által szolgáltatott információk hozzáadott értékére vonatkozó saját értékelésével helyettesítse a Bizottság és a Törvényszék értékelését.(119) Ennek megfelelően e helyen nem szükséges még egyszer megvizsgálni, hogy a Schindler által a Bizottság számára szolgáltatott információk ugyanolyan értékkel rendelkeztek‑e, mint a Thyssenkrupp, az Otis és a Kone által szolgáltatott információk, vagy jelentettek‑e egyáltalán hozzáadott értéket a Bizottság bizonyításfelvételéhez.

 ii.   A 2002. évi közlemény hatókörén kívüli együttműködésről (a tizenkettedik jogalap második része)

195. A tizenkettedik jogalap második részében a Schindler a megtámadott ítélet 350–361. pontját kifogásolja, és azt sérelmezi, hogy a 2002. évi közlemény hatókörén kívüli együttműködéséért túlzottan alacsony, mégpedig csak 1%‑os bírságcsökkentésben részesült a tényállás vitatásától való tartózkodásra tekintettel. Az 1998. évi iránymutatás 3. pontjának hatodik francia bekezdésére való hivatkozással a Schindler úgy véli, hogy bírságainak nagyobb mértékű csökkentésére jogosult.

196. Ez az érv nem megalapozott.

197. Ahogy a Bizottság jogosan kifejti, az 1998. évi iránymutatás 3. pontjának hatodik francia bekezdése nem arra szolgál, hogy „az elégtelen engedékenység iránti kérelmeket mégis jutalmazzák”. A Schindleréhez hasonló együttműködés vonatkozásában – amely jóllehet az „engedékenységi szabályozás” (azaz a 2002. évi közlemény) hatálya alá tartozik, nem teljesül azonban annak összes feltétele, különösen nem a „jelentős hozzáadott értékre” vonatkozó feltétel – nem áll fenn a bírság csökkentéséhez való jog, különösen nem az 1998. évi iránymutatás 3. pontjának hatodik francia bekezdése alapján.

 iii. Összefoglalás

198. Következésképpen a tizenkettedik jogalapot összességében el kell utasítani.

4.      A bírság mértékére vonatkozó 10%‑os felső határ (nyolcadik jogalap)

199. A nyolcadik jogalapjával a Schindler arra hivatkozik, hogy a bírságra vonatkozó, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdése szerinti 10%‑os felső határ alkalmazása során kizárólag a Schindler adott nemzeti leányvállalatának forgalma bír jelentőséggel, nem pedig a Schindler Holding cégcsoport forgalma.

200. Ezen érvelés téves. A vállalkozásnak egyfelől az EK 81. cikkben (jelenleg EUMSZ 101. cikk), másfelől az 1/2003 rendelet 23. cikkében szereplő fogalma mindig ugyanaz. Mindkét rendelkezést koherens módon kell alkalmazni. A 10%‑os felső határ tekintetében tehát annak a vállalkozásnak a forgalmát kell figyelembe venni, amelyet az anyavállalat – itt a Schindler Holding – és a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalatok – itt a németországi, a belgiumi, a hollandiai és a luxemburgi nemzeti leányvállalatok – együttesen testesítenek meg.

201. A nyolcadik jogalap csak akkor lehetne eredményes, ha a Schindlernek a 100%‑os vélelem jelen ügyben való alkalmazására vonatkozó kifogása – a fent kifejtettekkel(120) ellentétben – megalapozott lenne. Mivel nem ez a helyzet, ezt a jogalapot el kell utasítani.

5.      A tulajdonhoz való jog (kilencedik jogalap)

202. A kilencedik jogalap tárgya a tulajdonhoz való jog. A Schindler úgy véli, hogy a Schindler Holdinggal, valamint a belgiumi, a hollandiai és a luxemburgi leányvállalataival(121) szembeni bírságkiszabás a „túlzott mértéke miatt” sérti „az Európai Unió által a Schindler mint svájci vállalkozás számára biztosított, a nemzetközi jogban rögzített alapvető beruházásvédelmi és tulajdoni garanciákat”. A Schindler ebben az összefüggésben különösen azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe az EJEB tulajdonhoz való jogra vonatkozó releváns ítélkezési gyakorlatát.

a)      Előzetes megjegyzés

203. A tulajdonhoz való jog olyan alapvető jog, amely uniós szinten az Alapjogi Charta 17. cikke szerint és az uniós jog általános jogelvei keretében is(122) (EUSZ 6. cikk (3) bekezdése) védelemben részesül. Erre azok a magánszemélyek is hivatkozhatnak, akik nem az Unió valamely tagállamának állampolgárai(123).

204. Mivel az Unió még nem tagja az EJEE‑nek, az EJEE‑hez csatolt első kiegészítő jegyzőkönyv(124) 1. cikke – a Schindler álláspontjával ellentétben – nem vehető figyelembe a tulajdonhoz való jog közvetlen alapjaként;(125) e rendelkezés azonban – az EJEB kapcsolódó ítélkezési gyakorlatával együtt – az Alapjogi Charta 17. cikkének értelmezésére és alkalmazására vonatkozó mérceként jelentőséggel bír (a Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése)(126).

205. Amennyiben a Schindler ezenfelül a fellebbezésében pontosan meg nem jelölt nemzetközi jogi garanciákra hivatkozik, a jelen fellebbezési eljárásban felhozott érvei nem kellően konkrétak ahhoz, hogy ezeket a Bíróság megvizsgálhassa, ezért elfogadhatatlanok(127).

b)      A tulajdonhoz való jog mint uniós alapjog kifogásolt megsértéséről

206. A Schindler által kifogásolt alapjogi sérelemmel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy tulajdonképpen nem tűnik szükségszerűnek, hogy a kartelltevékenység miatti bírságkiszabás egyáltalán a tulajdonhoz való jog megsértésének minősüljön. Az uniós szervek ugyanis nem fosztják meg az érintett vállalkozást valamely konkrét tulajdonosi jogállástól, hanem általában csupán egy pénzösszegnek a vállalkozás vagyonából történő megfizetésére vonatkozó kötelezettséget írnak elő. Ebben az értelemben a Törvényszék is hangsúlyozta a megtámadott ítéletben, hogy a vitatott határozat nem érinti a Schindleren belüli tulajdoni szerkezetet.(128)

207. Az EJEB‑nek az EJEE‑hez csatolt első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata szerint azonban a bírság a tulajdonhoz való jog megsértésének minősül, mivel az érintettől a vagyonának egy részét, mégpedig az általa fizetendő pénzösszeget elvonják.(129) Az egységesség elve az Alapjogi Charta 17. cikkének olyan értelmezését követeli meg, hogy uniós szinten a tulajdonhoz való jog tartalmát és terjedelmét az EJEE‑ben biztosított tartalommal és terjedelemmel azonosnak kell tekinteni (a Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondata).

208. Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tulajdonhoz való jog egyébként sem abszolút vagy korlátlan jogosultságként ölt testet, hanem a társadalomban betöltött szerepe függvényében kell értékelni.(130)

209. Az Alapjogi Charta 52. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi továbbá a Chartában szereplő jogok gyakorlásának korlátozását, feltéve hogy a korlátozásra a törvény által, e jogok és szabadságok lényeges tartalmának, valamint az arányosság elvének tiszteletben tartásával kerül sor, továbbá a korlátozás elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.(131)

210. A kartelljogi bírságok kiszabása az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontjával törvényi alapon nyugszik.(132) Ennek közérdekű célkitűzése van: az ilyen bírságok a hatékony verseny fenntartását szolgálják az európai belső piacon,(133) különösen azáltal, hogy a kartelltevékenység végzésétől elrettentenek, és erősítik a piaci szereplők által az európai belső piac versenyszabályainak hatékonyságába vetett bizalmat.(134)

211. Azt egyébként, hogy a pénzügyi szankciók kiszabása főszabály szerint jogszerű, az EJEE‑hez csatolt első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének (2) bekezdésében is kifejezetten elismerik. Eszerint az állam azon joga, hogy alkalmazza a – többek között – a bírságok megfizetésének biztosításához általa szükségesnek tartott törvényeket, érintetlen marad, és ennek során az állam az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint mérlegelési mozgástérrel rendelkezik.(135)

212. A bírság végső soron csak akkor eredményezheti a tulajdonhoz való jog sérelmét, ha túlzott mértékű terhet ró az érintettre, vagy ha a pénzügyi helyzetét alapvetően befolyásolja; más szavakkal a bírság nem lehet aránytalan.(136) Az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint hiányzik az arányosság, ha különösen magas összegekről van szó, amelyek olyan túlzott mértékű teherrel járnak, hogy gyakorlatilag kisajátítást jelentenek.(137)

213. Ennek a követelménynek a Törvényszék a jelen ügyben teljes mértékben eleget tett, amikor megvizsgálta, hogy a kiszabott bírságok nem jelentenek‑e olyan aránytalan és elviselhetetlen sérelmet, amely sérti magának a tulajdon tiszteletben tartásához fűződő alapvető jognak a lényegét.(138)

214. Az, hogy a bírság ilyen aránytalan terhet eredményez‑e, nem állapítható meg kizárólag a számszerű összege alapján, hanem döntően a címzett teljesítőképességétől függ. Az, hogy az EJEB a különböző vámjogsértésekért kiszabott összesen mintegy 8 millió euró bírságot egy természetes személy esetében a tulajdonhoz való jog megsértésének tekintette,(139) önmagában véve nem enged meg következtetéseket a jelen ügyre vonatkozóan, amelyben egy több tagállamban leányvállalattal rendelkező nagy nemzetközi vállalkozás súlyos és hosszú ideig tartó kartelltevékenységéről van szó.

215. A Bizottság által az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint kiszabott bírságok minden bizonnyal kellemetlenek lehetnek a Schindlerhez hasonló nagy vállalkozások számára is. Ez azonban megfelel a bírság funkciójának, és különösen a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló, súlyos és hosszú ideig tartó kartelltevékenység esetében semmiképpen nem igazságtalan. Az előző évi teljes forgalom 10%‑ának megfelelő törvényi felső határra tekintettel továbbá általában nem kerülhet sor arra, hogy aránytalan, gyakorlatilag kisajátítást jelentő terhet rónak a vállalkozásra.(140)

216. A fellebbezők által felhozott, kisajátításra vonatkozó kifogás ugyanis nem a Schindlert mint vállalkozást vagy a Schindler Holdingot mint jogi személyt sújtó terhen alapul, hanem sokkal inkább azon terhek egyediesített vizsgálatán, amelyek állítólag a Schindler három nemzeti – a belgiumi, a hollandiai és a luxemburgi – leányvállalatával szemben kiszabott bírságokból erednek. Egyes jogi személyek helyzetének ilyen egyediesített vizsgálata azonban eleve megengedhetetlen, ha olyan vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságról van szó, amelyek gazdasági egységet képeznek, és amelyeket csupán formálisan testesít meg együttesen több jogi személy.(141)

217. A Schindler Holdingnak a három nemzeti leányvállalatában lévő befektetései értékének csökkenésére való hivatkozása sem meggyőző érv ebben az összefüggésben. A belső viszonyokban a Schindler Holding maga dönthet arról, hogy a vállalkozással szemben kiszabott bírságokat az egyes leányvállalatok vagyonából kívánja‑e megfizettetni, vagy e célra anyavállalatként a saját vagyonát akarja igénybe venni. Ahogy a Törvényszék helytállóan kifejtette, az ugyanazon csoporthoz tartozó, ugyanazon bírság megfizetésére egyetemlegesen kötelezett egyes társaságok hozzájárulását ez utóbbiak saját maguk határozzák meg.(142)

218. Végül emlékeztetni kell arra, hogy egy cégcsoport anyavállalata, amely a leányvállalatai üzletpolitikájára meghatározó befolyást gyakorol, és ezáltal a cégcsoporton belül ő „mozgatja a szálakat”, még akkor sem vonhatja ki magát a kartelltevékenységért való személyes felelősség alól, ha kifelé csak a leányvállalatok jelentek meg a kartell résztvevőiként.(143) A bírság kiszámítása és a vállalkozás fizetőképességének megítélése során tehát az anyavállalat pénzügyi teljesítőképességét is figyelembe kell venni.

219. A vállalkozásokkal szemben kiszabott kartelljogi bírságok hatékonysága jelentősen csökkenne, ha az adott szankció kiszámítása során tekintettel lennének a cégcsoportok belső szervezetére, és megengednék, hogy a pénzügyileg erős anyavállalat holdingtársasági minőségében a befektetései értékvesztésére hivatkozzon, máskülönben azonban „mossa kezeit”, és az esetleges kartelltevékenységért való felelősséget megkísérelje áthárítani a pénzügyileg kevésbé erős leányvállalataira, jóllehet azok üzletpolitikájára meghatározó befolyást gyakorolt.

220. Mindent egybevetve tehát a Törvényszék a tulajdonhoz való jog vizsgálata során a helyes jogi kritériumokat vette alapul, és ezen az alapon teljesen jogosan utasította el a Schindler tulajdona megsértésének fennállását.(144) Ennek megfelelően a kilencedik jogalapot el kell utasítani.

6.      Az arányosság elve (tizenharmadik jogalap)

221. Végül a Schindler a tizenharmadik jogalap keretében az arányosság elvével foglalkozik. A Schindler véleménye szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 365–372. pontjában nem szentelt kellő figyelmet ennek az elvnek.

222. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kartelltevékenység miatti bírságkiszabás során figyelembe kell venni az arányosság elvét.(145) Az Alapjogi Charta 49. cikkének (3) bekezdése szerint ez az elv – amely kimondja, hogy a büntetés mértéke a bűncselekményhez képest nem lehet aránytalan – jelenleg alapjogi státuszt élvez.

223. Mindazonáltal a fellebbezési szakaszban a Bíróság a bírság arányosságának kérdése tekintetében nem helyettesíti méltányossági okokból a Törvényszék értékelését a saját értékelésével, hanem annak vizsgálatára szorítkozik, hogy a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során követett‑e el nyilvánvaló hibákat, például mert nem vette figyelembe az összes releváns szempontot.(146) A Törvényszék általi, a bírság nem megfelelő összege miatti téves jogalkalmazást a fellebbezési eljárásban csak kivételesen lehetne megállapítani, mégpedig akkor, ha „a szankció mértéke nem csupán nem megfelelő, hanem oly mértékben eltúlzott, hogy az már aránytalan”(147).

224. Efféle téves jogalkalmazás a jelen ügyben nem állapítható meg.

225. Először is megalapozatlan a Schindler azon kifogása, hogy a Törvényszék az egyedi eset vizsgálata nélkül megelégedett annak puszta megállapításával, hogy a bírságra vonatkozó, az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének második albekezdése szerinti 10%‑os felső határt nem lépték túl. Valójában a Törvényszék rendkívül részletesen foglalkozott a Bizottság által a Schindlerrel szemben kiszabott bírságok arányosságával, minek során kitért – többek között – olyan szempontokra, mint a jogsértések különös súlya, a szankciók elrettentő hatásának követelménye, valamint a Schindler mint vállalkozás által képviselt gazdasági egység nagysága és gazdasági ereje.(148)

226. Másodszor a Schindler azon érve sem meggyőző, hogy a vállalkozás nagyságának és gazdasági erejének vizsgálata során a Schindler Holdingot nem lehetett volna figyelembe venni. Éppen ellenkezőleg, ahogy már kifejtettem,(149) jogilag szükséges volt az egész Schindler vállalkozás – beleértve a Schindler Holding anyavállalatot – teljesítőképességének figyelembevétele.

227. Végül, amennyiben a Schindler a bírságok arányosságát a puszta számszerű mértékükre tekintettel próbálja meg kétségbe vonni, és ennek során az EJEB ítélkezési gyakorlatára hivatkozik,(150) az érvelését ugyanabból az okból el kell utasítani, amelyet már a tulajdonhoz való joggal összefüggésben fentebb kifejtettem.(151)

228. Összességében tehát a tizenharmadik jogalapot is el kell utasítani.

D –    Összefoglalás

229. Mivel a fellebbezők által hivatkozott jogalapok egyikének sem lehet helyt adni, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

V –    Költségek

230. Amennyiben a Bíróság a fellebbezést – amint a jelen ügyben javasolom – elutasítja, az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése szerint maga határoz a költségekről, aminek során a részleteket ezen eljárási szabályzat 184. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 137–146. cikke szabályozza.(152)

231. Az eljárási szabályzat 184. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 138. cikkének (1) és (2) bekezdéséből következik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte; több pervesztes fél esetén a Bíróság határoz a költségek megosztásáról. Mivel a fellebbezők pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően a fellebbezőket kell kötelezni a költségek viselésére. Tekintettel arra, hogy a fellebbezést együtt nyújtották be, e költségeket egyetemleges kötelezettként viselik.(153)

232. Elképzelhető lenne ugyan, hogy a Tanácsot mint az elsőfokú eljárásban a Bizottságot támogató beavatkozót, amely a fellebbezési eljárásban is részt vett, az eljárási szabályzat 184. cikke (4) bekezdése második mondatának alkalmazásával a saját költségeinek viselésére kötelezzék.(154) Ez azonban nem kötelező, ahogy már e rendelkezés szövegéből is következik („határozhat”). A jelen ügyben véleményem szerint nem állnak fenn nyomos indokok arra, hogy a Tanácsot a saját költségei viselésére kötelezzék. Még ha feltételezzük is ugyanis, hogy a Tanácsnak jelentős intézményi érdeke fűződik az 1/2003 rendelet érvényességének megvédéséhez, fontolóra kell venni, hogy a fellebbezők az e rendelettel szemben felhozott jogalapjaikkal nem vetettek fel ténylegesen új, eddig tisztázatlan jogkérdéseket.(155) A fellebbezők e pontban csupán megkísérelték a Bíróságot az eddigi ítélkezési gyakorlatának megváltoztatására ösztönözni. Jogos, hogy az ezzel kapcsolatos költségkockázatot ők viseljék. A Bíróságnak ezért – a saját költségeik mellett – a Tanács költségeinek viselésére is köteleznie kellene a fellebbezőket, ahogy más esetekben is a pervesztes fellebbezőt kötelezte az elsőfokú eljárásban az ellenérdekű fél oldalán beavatkozó fél költségeinek megfizetésére, ha beavatkozó kérelmeinek – ahogy a jelen ügyben a Tanács kérelmeinek – a fellebbezési eljárásban helyt adtak.(156)

VI – Végkövetkeztetések

233. A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

1)      A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)      A fellebbezők az eljárás valamennyi költségét egyetemlegesen viselik.

1 –      Eredeti nyelv: német.

2 –      A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás című bizottsági közlemény (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.); a továbbiakban: 1998. évi iránymutatás.

3 –      Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 81. cikke szerinti eljárásról (COMP/E‑1/38.823 – „felvonók és mozgólépcsők”‑ügy) szóló, 2007. február 21‑i bizottsági határozat, az értesítés a C(2007) 512 végleges dokumentummal történt, helyesbítette a 2007. szeptember 4‑i határozat, összefoglalva: HL 2008. C 75., 19. o.

4 – A Törvényszék T‑138/07. sz., Schindler Holding és társai kontra Bizottság ügyben 2011. július 13‑án hozott ítélete (EBHT 2011., II‑4819. o.).

5 –      A vitatott határozat (27)–(32) preambulumbekezdése és a megtámadott ítélet 3. pontja.

6 –      A vitatott határozat (3) és (91) preambulumbekezdése, valamint a megtámadott ítélet 4. pontja.

7 –      A vitatott határozat (3) és (91) preambulumbekezdése, valamint a megtámadott ítélet 22. pontja.

8 –      A vitatott határozat 1. cikke és a megtámadott ítélet 31. pontja.

9 –      A vitatott határozat 2. cikke és a megtámadott ítélet 31. pontja.

10 – A megtámadott ítélet mellett lásd a Törvényszék három további ítéletét, nevezetesen a T‑141/07., T‑142/07., T‑145/07. és T‑146/07. sz., General Technic‑Otis és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. július 13‑án hozott ítéletet (EBHT 2011., 4977. o.), a T‑144/07., T‑147/07–T‑150/07. és T‑154/07. sz., ThyssenKrupp Liften Ascenseurs kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. július 13‑án hozott ítéletet (EBHT 2011., II‑5129. o.) és a T‑151/07. sz., Kone és társai kontra Bizottság ügyben 2011. július 13‑án hozott ítéletet (EBHT 2011., II‑5313. o.). A ThyssenKrupp Liften Ascenseurs kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet jogerőre emelkedett, miután a ThyssenKrupp‑csoport különböző társaságai a Bírósághoz benyújtott hat fellebbezést visszavonták (C‑503/11. P., C‑504/11. P., C‑505/11. P., C‑506/11. P., C‑516/11. P. és C‑519/11. P. sz. ügyek). A Kone és társai kontra Bizottság ügyben jelenleg még fellebbezési eljárás van folyamatban a Bíróság előtt (C‑510/11. P. sz., Kone és társai kontra Bizottság ügy). A General Technic‑Otis és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet elleni két további fellebbezést a Bíróság a C‑493/11. P. sz., United Technologies kontra Bizottság ügyben 2012. június 15‑én hozott végzéssel (az EBHT‑ban nem tették közzé) és a C‑494/11. P. sz., Otis Luxemburg (korábban General Technic‑Otis) kontra Bizottság ügyben 2012. június 15‑én hozott végzéssel (az EBHT‑ban nem tették közzé) elutasította.

11 – A jogvita e részleges okafogyottságát a Törvényszék azért állapította meg, mert a Bizottság a vitatott határozatot 2007. szeptember 4‑én úgy helyesbítette, hogy a Schindler Management AG már nem tartozott annak címzettjei közé (lásd a megtámadott ítélet 40–44. pontját).

12 –      Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény („EJEE”, 1950. november 4‑én Rómában írták alá).

13 – Ebben az értelemben a C‑617/10. sz. Åkerberg Fransson‑ügyben 2013. február 26‑án hozott ítélet 44. pontjának első mondata is.

14 – A C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., 8417. o.) 21. pontja, a C‑50/00. P. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑6677. o.) 39. pontja és a C‑432/05. sz. Unibet‑ügyben 2007. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2271. o.) 37. pontja.

15 – Ebben az értelemben a 13. lábjegyzetben hivatkozott Åkerberg Fransson‑ügyben hozott ítélet 44. pontjának első mondata.

16 –      Emberi Jogok Európai Bírósága.

17 – Ebben az értelemben a C‑279/09. sz. DEB‑ügyben 2010. december 22‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑13849. o.) 30–33. pontja; a C‑386/10. P. sz., Chalkor kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑13085. o.) 51. pontja; a C‑199/11. sz., Otis és társai ügyben 2012. november 6‑án hozott ítélet 47. pontja, valamint a C‑396/11. sz. Radu‑ügyben 2013. január 29‑én hozott ítélet 32. pontja.

18 – Lásd a C‑280/06. sz., ETI és társai ügyre vonatkozó 2007. július 3‑i indítványom (EBHT 2007., I‑10893. o.) 71. pontját és a C‑17/10. sz., Toshiba Corporation és társai ügyre vonatkozó 2011. szeptember 8‑i indítványom 48. pontját további hivatkozásokkal. Az EJEB a 2011. szeptember 27‑i Menarini Diagnostics kontra Olaszország ítéletben, (43509/08. sz. kereset) 38–45. §, egy, az olasz versenyhatóság által kiszabott kartelljogi bírságnak az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett büntetőjogi jellegét állapította meg. Hasonló módon jár el az EFTA‑Bíróság az E‑15/10. sz., Posten Norge kontra EFTA Felügyeleti Hatóság, ún. „Posten Norge”‑ügyben 2012. április 18‑án hozott ítéletének 87. és 88. pontjában az EFTA Felügyeleti Hatóság által kiszabott kartelljogi bírság vonatkozásában.

19 – Az EJEB, 2006. november 23‑i Jussila kontra Finnország ítélet, (73053/01. sz. kereset, Ítéletek és Határozatok Tára 2006‑XIV.) 43. §.

20 – A 19. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Jussila kontra Finnország ítélet, 43. §; ebben az értelemben a 18. lábjegyzetben hivatkozott Menarini Diagnostics kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 62. §‑a; lásd továbbá az EFTA‑Bíróság 18. lábjegyzetben hivatkozott Posten Norge ügyben hozott ítéletének 89. pontját.

21 – A 18. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Menarini Diagnostics kontra Olaszország ítélet, 59. §.

22 –      Uo.

23 – Franciául: „le pouvoir de réformer en tous points, en fait comme en droit, la décision entreprise, rendue par l’organe inférieur” (a 18. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Menarini Diagnostics kontra Olaszország ítélet, 59. §).

24 – Franciául: „compétence pour se pencher sur toutes les questions de fait de droit pertinentes pour le litige” (a 18. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Menarini Diagnostics kontra Olaszország ítélet, 59. §); angolul: „jurisdiction to examine all questions of fact and law relevant to the dispute” (az EJEB, 2006. március 21‑i Valico kontra Olaszország végzés, 70074/01. sz. kereset, Ítéletek és Határozatok Tára 2006‑III., 20. o., további hivatkozásokkal).

25 – Angolul: „the power to quash in all respect, on questions of fact and law, the challenged decision” (az EJEB, 2002. július 23‑i Janosevic kontra Svédország ítélet, [34619/97. sz. kereset, Ítéletek és Határozatok Tára 2002‑VII.] 81. § és a 24. lábjegyzetben hivatkozott Valico kontra Olaszország végzés, 20. o.).

26 – A 17. lábjegyzetben hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja, valamint a C‑272/09. P. sz., KME és társai kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 93. pontja, és a C‑389/10. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 120. pontja.

27 – A C‑12/03. P. sz., Bizottság kontra Tetra Laval ügyben 2005. február 15‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑987. o.) 39. pontja, a 17. lábjegyzetben hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54., 61. és 62. pontja, valamint a 17. lábjegyzetben hivatkozott Otis és társai ügyben hozott ítélet 59–61. pontja.

28 – A 17. lábjegyzetben hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontja, és a 17. lábjegyzetben hivatkozott Otis és társai ügyben hozott ítélet 62. pontja.

29 – Ebben az értelemben a 17. lábjegyzetben hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 67. pontja, és a 17. lábjegyzetben hivatkozott Otis és társai ügyben hozott ítélet 63. pontja is.

30 – A Schindler azon kifogása, hogy a Törvényszék nem tett saját ténymegállapításokat, átfedésben van a második jogalappal, és ennek keretében tárgyalandó (lásd a jelen indítvány lenti 42–57. pontját).

31 – A 19. lábjegyzetben hivatkozott EJEB, Jussila kontra Finnország ítélet, 43. §; ebben az értelemben a 18. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Menarini Diagnostics kontra Olaszország ítélet, 62. §.

32 – A fellebbezők az EJEB, 1984. február 21‑i Öztürk kontra Németország ítéletre, (8544/79. sz. kereset, A. sorozat, 73. szám) 56. § és az 1994. február 24‑i Bendenoun kontra Franciaország ítéletre, (12547/86. sz. kereset, A. sorozat, 284. szám) 46. §, hivatkoznak.

33 – A 18. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Menarini Diagnostics kontra Olaszország ítélet; abban az ügyben az olasz versenyhatóság által kiszabott 6 millió euró összegű kartelljogi bírságról volt szó (lásd az ítélet 41. és 42. §‑át).

34 –      Egyrészt a Charta 47. cikke és másrészt az EJEE 6. és 13. cikke közötti szoros kapcsolat a Charta magyarázataiban (HL 2007. C 303., 17. [29. és az azt követő] o.) világosan kifejezésre jut. A Bíróság ítélkezési gyakorlata, amelyben a hatékony jogorvoslathoz való jogot általános jogelvként ismerik el, szintén meghatározóan az EJEE e két rendelkezésére támaszkodik (lásd a fenti 14. lábjegyzetben hivatkozott ítéleteket).

35 – Amennyiben hasonló kifogásokat mellékesen már az első jogalap keretében felhoztak, ezek a következőkben szintén kifejtésre kerülnek.

36 – Első fokon a Schindler csupán az engedékenységi kérelmet előterjesztők általi bizonyításnak a nemo tenetur se ipsum accusare, nemo tenetur se ipsum prodere és az in dubio pro reo elvével, az arányosság elvével és a Bizottság számára biztosított mérlegelési jogkör korlátaival való összeegyeztethetetlenségét kifogásolta (lásd az első fokon felhozott negyedik jogalapot a keresetlevél 68–89. pontjában).

37 –      A C‑136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1994., I‑1981. o.) 59. pontja, a C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑8237. o.) 38. pontja, és a C‑628/10. P. és C‑14/11. P. sz., Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, ún. „AOI” egyesített ügyekben 2012. július 19‑én hozott ítélet 111. pontja.

38 – A 17. lábjegyzetben hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 64. és 65. pontja, valamint a 17. lábjegyzetben hivatkozott Otis és társai ügyben hozott ítélet 61. pontjának első mondata.

39 –      A megtámadott ítélet 57. pontjának vége.

40 – A C‑315/99. P. sz., Ismeri Europa kontra Számvevőszék ügyben 2001. július 10‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑5281. o.) 19. pontja, a C‑385/07. P. sz., Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑6155. o.) 163. pontja és a C‑89/11. P. sz., E.ON Energie kontra Bizottság ügyben 2012. november 22‑én hozott ítélet 115. pontja.

41 – Lásd a Schindler fellebbezési eljárásban benyújtott válaszbeadványának 17. pontját.

42 –      Lásd a tizedik jogalapra vonatkozó fejtegetéseimet is (a jelen indítvány lenti 177–180. pontja).

43 – A 37. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58–61. pontja; lásd kiegészítőleg a C‑286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑9925. o.) 29. pontját, a C‑90/09. P. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2011. január 20‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑1. o.) 39. és 40., valamint 85–90. pontját, és a C‑521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑8947. o.) 54–60. pontját.

44 – A C‑201/09. P. és C‑216/09. P. sz., ArcelorMittal Luxemburg és társai kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben 2011. március 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑2239. o.) 96–98. pontja, és a 37. lábjegyzetben hivatkozott AOI egyesített ügyekben hozott ítélet 46. és 47. pontja.

45 – Lásd a C‑440/11. P. sz., Bizottság kontra Stichting Administratiekantoor Portielje, ún. „Portielje”‑ügyre vonatkozó 2012. november 29‑i indítványom 72. pontját.

46 – Lásd ismét a 45. lábjegyzetben hivatkozott Portielje‑ügyre vonatkozó indítványom 71. pontját.

47 –      A megtámadott ítélet 81–83. pontja.

48 –      Lásd a 37. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

49 – Az Unió e területen fennálló hatásköreiről lásd különösen az EUMSZ 50. cikk (2) bekezdésének g) pontját.

50 – Lásd többek között a C‑279/93. sz. Schumacker‑ügyben 1995. február 14‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑225. o.) 21. pontját a közvetlen adókról, a C‑11/06. és C‑12/06. sz., Morgan és Bucher egyesített ügyekben 2007. október 23‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑9161. o.) 24. pontját az oktatási rendszerek kialakításáról és az oktatás tartalmának meghatározásáról, valamint a C‑169/07. sz. Hartlauer‑ügyben 2009. március 10‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑1721. o.) 29. pontját a szociális biztonsági rendszerek kialakításáról.

51 –      Lásd a jelen indítvány fenti 70. pontját és a fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

52 – Az anyavállalatot a Schindler a „cégcsoport anyavállalatának” is nevezi. A következőkben azonban az egyszerűség kedvéért az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlat értelmében vett „anyavállalat” megjelölést használom.

53 – A C‑95/04. sz., British Airways kontra Bizottság ügyben 2007. március 15‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2331. o.) 137. pontja; lásd ezenkívül a C‑413/06. P. sz., Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ügyben 2008. július 10‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑4951. o.) 29. pontját, a C‑352/09. P. sz., ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben 2011. március 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑2359. o.) 180. pontját és a 43. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 68. pontját.

54 – A C‑109/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 2011. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑10329. o.) 51. pontja és a C‑110/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 2011. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑10439. o.) 46. pontja.

55 – A „compliance” fogalma alatt általában azokat a vállalkozáson belüli törekvéseket foglalják össze, amelyek a jogszabálykövetés biztosítását szolgálják a vállalkozás mindennapi életében. A fellebbezők a fellebbezési eljárásban és az elsőfokú eljárásban benyújtott beadványaikban a Schindler cégcsoporton belül 1996 óta érvényben lévő magatartási kódexre („Code of conduct”) és az ahhoz kapcsolódó iránymutatásokra („Guidelines”) hivatkoznak, amelyekben a vállalkozás alkalmazottait többek között az összes releváns jogszabály és közigazgatási rendelkezés betartására („comply with all applicable laws and regulations”), és ezek megsértésének bejelentésére hívják fel. Kiemelik az alkalmazottak rendszeres tájékoztatását és képzését, és hangsúlyozzák, hogy az említett vállalkozáson belüli szabályok betartása folyamatos felügyelet alatt áll, minek során a szabályszegéseket következetesen szankcionálják. A fellebbezők úgy vélik, hogy a Schindler megfelelési programja „példaértékű”.

56 – A megtámadott ítélet 88. pontjában, amelyre a Schindler többször hivatkozik, a Törvényszék semmiképpen nem tett ténymegállapításokat, hanem csak azt a feltételezést fejtette ki, hogy „a Schindler Holding lehet, hogy megtett minden tőle telhetőt”, mindazonáltal nyilvánvalóan anélkül, hogy a Törvényszék ezt a kijelentést a magáévá tette volna.

57 –      A megtámadott ítélet 84–90. pontja.

58 –      A megtámadott ítélet 90. pontjának vége.

59 – A 37. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. és 74. pontja, és a 43. lábjegyzetben hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 51. pontja; ebben az értelemben a 43. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontja és a 37. lábjegyzetben hivatkozott AOI egyesített ügyekben hozott ítélet 43. pontja.

60 –      Uo.

61 –      A megtámadott ítélet 86., 87. és 90. pontja.

62 – A 43. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. és 61. pontja, valamint a C‑495/11. P. sz., Total és társai kontra Bizottság ügyben 2012. szeptember 13‑án hozott végzés 57. pontja.

63 – Ezt a kifogást különösen a hetedik jogalap második részének keretében hozzák fel.

64 – Ez a kifogás a hatodik jogalap tárgyát képezi.

65 – Lásd a C‑681/11. sz., Schenker és társai ügyre vonatkozó 2013. február 28‑i indítványom 40. és 41. pontját.

66 – A C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑4287. o.) 149. és 150. pontja az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése vonatkozásában, valamint a 40. lábjegyzetben hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. és 73. pontja az Alapjogi Charta 48. cikkének (1) bekezdése vonatkozásában; ebben az értelemben már a 27/76. sz., United Brands és United Brands Continentaal kontra Bizottság ügyben 1978. február 14‑én hozott ítélet (EBHT 1978., 207. o.) 265. pontja.

67 –      Lásd ismét a 65. lábjegyzetben hivatkozott Schenker és társai ügyre vonatkozó indítványom 41. pontját.

68 –      Lásd a jelen indítvány fenti 93–100. pontját.

69 – Lásd a 37. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó 2009. április 23‑i indítványom 98. pontját.

70 – Például a 65. lábjegyzetben hivatkozott Schenker és társai ügyre vonatkozó indítványomban, különösen a 38–48. pontban kifejtettem, hogy nem sújtható bírsággal valamely vállalkozás az uniós jogi kartelltilalom megsértése miatt, ha a vállalkozás tévedett magatartása jogszerűségében (jogellenességben való tévedés), és ez a tévedés nem róható fel neki.

71 –      Lásd a fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

72 – A Bizottság helyesen mutat rá arra, hogy a vitatott határozat erre vonatkozóan az összes szükséges adatot tartalmazza (lásd a határozat (157), (224), (311), (347) és (387) preambulumbekezdését).

73 – A 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 1825. o.) 97. pontja, és a C‑68/12. sz. Slovenská sporitel’ňa ügyben 2013. február 7‑én hozott ítélet 25. pontja.

74 –      Lásd már a jelen indítvány fenti 97–99. pontját.

75 – A C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustrie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑5425. o.) 215–223. pontja, a C‑266/06. P. sz., Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben 2008. május 22‑én hozott ítélet különösen 38–40. pontja, és a C‑413/08. P. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2010. június 17‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑5361. o.) 94. és 95. pontja.

76 –      A C‑303/05. sz. Advocaten voor de Wereld ügyben 2007. május 3‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑3633. o.) 49. pontja, és a C‑308/06. sz., Intertanko és társai ügyben 2008. június 3‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑4057. o.) 70. pontja.

77 – A 76. lábjegyzetben hivatkozott Advocaten voor de Wereld ügyben hozott ítélet 50. pontja; a 75. lábjegyzetben hivatkozott Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 39. pontja; a 76. lábjegyzetben hivatkozott Intertanko ügyben hozott ítélet 71. pontja és a 75. lábjegyzetben hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 94. pontja; ebben az értelemben a C‑74/95. és C‑129/95. sz., X egyesített ügyekben 1996. december 12‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑6609. o.) 25. pontja, és az 53. lábjegyzetben hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 80. pontja.

78 –      Lásd a 37. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

79 – Ez a helyzet például a német büntető törvénykönyvben (StGB) a „tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás” esetében a csalás keretében (az StGB 263. §‑a), a „bizalmi viszony” esetében a hűtlen kezelés keretében (az StGB 266. §‑ának második fordulata), „a másik fél jelentős akaratgyengeségének kihasználása” és „a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti feltűnő aránytalanság” esetében az uzsora keretében (az StGB 291. §‑a) vagy a „kényszerítés” (az StGB 240. §‑a) büntetőjogi tényállása esetében.

80 – A 76. lábjegyzetben hivatkozott Advocaten voor de Wereld ügyben hozott ítélet 50. pontja, a 75. lábjegyzetben hivatkozott Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 40. pontja, a 76. lábjegyzetben hivatkozott Intertanko‑ügyben hozott ítélet 71. pontja és a 75. lábjegyzetben hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 94. pontja. Ebben az értelemben, az EJEE 7. cikkéről lásd az EJEB, 1995. szeptember 27‑i G kontra Franciaország ítéletet, (15312/89. sz. kereset, A. sorozat, 325‑B. szám) 25. §, és a 2000. június 22‑i Coëme és társai kontra Belgium ítéletet, (többek között a 32492/96. sz. kereset, Ítéletek és Határozatok Tára 2000‑VII.) 145. §.

81 – A C‑41/90. sz., Höfner és Elser ügyben 1991. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑1979. o.) 21. pontja, a 37. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontja; a 43. lábjegyzetben hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 34. pontja, a 44. lábjegyzetben hivatkozott ArcelorMittal Luxemburg és társai kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 95. pontja, és a 37. lábjegyzetben hivatkozott AOI egyesített ügyekben hozott ítélet 42. pontja; hasonlóképpen már a 170/83. sz. Hydrotherm Gerätebau ügyben 1984. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 2999. o.) 11. pontja.

82 –      Lásd a jelen indítvány fenti 84. és 85. pontját.

83 – A 81. lábjegyzetben hivatkozott Hydrotherm Gerätebau ügyben hozott ítélet 11. pontja, a 37. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontja, és a 37. lábjegyzetben hivatkozott AOI egyesített ügyekben hozott ítélet 42. pontja.

84 –      Lásd a jelen indítvány fenti 60. pontját.

85 – A 75. lábjegyzetben hivatkozott Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 36–63. pontja, és a 75. lábjegyzetben hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 94. és 95. pontja; a Törvényszék T‑11/05. sz., Wieland‑Werke és társai kontra Bizottság ügyben 2010. május 19‑én hozott ítéletének (az EBHT‑ban nem tették közzé) 58–73. pontja, és a T‑446/05. sz., Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének (EBHT 2010., II‑1255. o.) 123–152. pontja.

86 –      A Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. EGK rendelet (HL 1962. 13. sz., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.).

87 –      Lásd különösen a megtámadott ítélet 97–109. pontját.

88 –      Egyrészt a Charta 49. cikke és másrészt az EJEE 7. cikkének (1) bekezdése közötti szoros kapcsolat a Charta magyarázataiban (HL 2007. C 303., 17. [30. és az azt követő] o.) világosan kifejezésre jut. A Bíróság ítélkezési gyakorlata (lásd a fenti 75. és 76. lábjegyzetet), amelyben a nullum crimen, nulla poena sine lege elvét általános alapjogként ismerték el, szintén meghatározóan az EJEE 7. cikkének (1) bekezdésére támaszkodik.

89 –      Lásd a jelen indítvány fenti 25. pontját.

90 – A 73. lábjegyzetben hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 109. pontja, a 75. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 169. pontja, és a C‑280/08. P. sz., Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben 2010. október 14‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑9555. o.) 294. pontja.

91 – Az EJEB, 1995. november 22‑i SW kontra Egyesült Királyság ítélet, (20166/92. sz. kereset, A. sorozat, 335‑B. szám) 36. § az EJEE 7. cikke (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozóan egy házasságon belüli erőszakos közösülés miatt kiszabott – nem kifejezetten törvényben szabályozott – büntetés tekintetében.

92 –      Ebben az értelemben a Törvényszék T‑99/04. sz., AC‑Treuhand kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének (EBHT 2008., II‑1501. o.) 113. pontja.

93 –      Lásd a jelen indítvány fenti 26. pontját.

94 – A 75. lábjegyzetben hivatkozott Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 44. és 50. pontja, és a 75. lábjegyzetben hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 95. pontja; a bizonyos magatartás büntetőjogi következményeinek előreláthatóságára vonatkozó követelményről az EJEE 7. cikke (1) bekezdésének keretében lásd az EJEB, 2009. december 17‑i M kontra Németország ítéletet, (19359/04. sz. kereset) 90. §.

95 – Lásd a C‑439/11. P. sz., Ziegler kontra Bizottság ügyre vonatkozó 2012. december 13‑i indítványom 120. pontját.

96 –      Lásd a jelen indítvány fenti 82. pontját.

97 – A C‑369/09. P. sz., Polska és társai kontra Bizottság ügyben 2011. március 24‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑2011. o.) 66. pontja; lásd a C‑173/95. P. sz., Hogan kontra Bizottság ügyben 1995. december 14‑én hozott végzés (EBHT 1995., 4905. o.) 20. pontját és a 14. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 113. pontját is.

98 – Lásd a C‑226/11. sz. Expedia‑ügyre vonatkozó 2012. szeptember 6‑i indítványom 26. és 30. pontját; ebben az értelemben a 75. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustrie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 209. és 210. pontját, a C‑360/09. sz. Pfleiderer‑ügyben 2011. június 14‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑5161. o.) 21. és 23. pontját és a C‑520/09. P. sz., Arkema kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑8901. o.) 88. pontját.

99 –      Lásd a harmadik jogalapra vonatkozó fejtegetéseimet, különösen a jelen indítvány 148–157. pontját.

100 – A 98. lábjegyzetben hivatkozott Arkema kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 88. pontja; lásd a 17. lábjegyzetben hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontját is.

101 –      Lásd a 98. lábjegyzetben hivatkozott Expedia‑ügyre vonatkozó indítványom 29. pontját. A Bizottságnak az Európai Unió versenypolitikájának meghatározásában betöltött szerepéről lásd ezenkívül a C‑344/98. sz. Masterfoods‑ügyben 2000. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑11369. o.) 46. pontjának első mondatát.

102 –      Lásd különösen a jelen indítvány fenti 22–24. és 136. pontját.

103 – A 75. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustrie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 217., 218. és 227–231. pontja, és a C‑3/06. P. sz., Group Danone kontra Bizottság ügyben 2007. február 8‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑1331. o.) 87–94. pontja.

104 –      Lásd különösen a megtámadott ítélet 118–128. pontját.

105 –      Lásd a 90. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

106 –      Lásd a jelen indítvány fenti 153. pontját is.

107 – A C‑194/99. P. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑10821. o.) 118. pontja, a C‑534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑7415. o.) 96. pontja, és a C‑554/08. P. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2009. november 12‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban nem tették közzé) 84. pontja.

108 –      Lásd különösen a jelen indítvány fenti 47–50. és 57. pontját.

109 –      A 26. lábjegyzetben hivatkozott KME és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 56. pontja.

110 –      A megtámadott ítélet 276. pontja.

111 –      Lásd a jelen indítvány fenti 99. és 132. pontját.

112 – A fellebbezésben kifejtik, hogy „a Schindler megfelelési programja mellékhatásként megnehezíti a mégis előforduló jogsértések belső felfedezését, mivel a jogsértő munkavállalók számára súlyos szankciókat helyeztek kilátásba” (sic!).

113 –      A kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.), a továbbiakban: 2002. évi közlemény.

114 –      A megtámadott ítélet 295–300. pontja, különösen a 298. és a 300. pont.

115 – A 17. lábjegyzetben hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontja, és a 17. lábjegyzetben hivatkozott Otis és társai ügyben hozott ítélet 62. pontja.

116 – A 26. lábjegyzetben hozott KME és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 109. pontja, a 26. lábjegyzetben hivatkozott KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 136. pontja, és a 17. lábjegyzetben hivatkozott Chalkor kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 82. pontja.

117 –      A megtámadott ítélet 301–349. pontja.

118 –      Így helytállóan a Törvényszék is a megtámadott ítélet 346. pontjában.

119 – A C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑8681. o.) 256. pontja, és a 26. lábjegyzetben hivatkozott KME és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja.

120 – Lásd a hetedik jogalapra vonatkozó fejtegetéseimet.

121 – A Schindler német leányvállalatával szemben kiszabott bírság nem képezi e jogalap tárgyát.

122 – Lásd többek között a 4/73. sz., Nold kontra Bizottság ügyben 1974. május 14‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 491. o.) 14. pontját, a 44/79. sz. Hauer‑ügyben 1979. december 13‑án hozott ítélet (EBHT 1979., 3727. o.) 17. pontját, valamint a C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság, ún. „Kadi” egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6351. o.) 355. pontját.

123 – Így a Bíróság például a 122. lábjegyzetben hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 354–371. pontjában megengedte, hogy harmadik államokból származó magánszemélyek az uniós jogban alapvető jogként védelemben részesülő tulajdonhoz való jogra hivatkozzanak.

124 –      Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 1952. március 20‑án kelt jegyzőkönyve (ETS 9. sz.).

125 –      Lásd a jelen indítvány fenti 22. pontját.

126 –      Egyrészt a Charta 17. cikke és másrészt az EJEE‑hez csatolt első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke közötti szoros rokonság a Charta magyarázataiban (HL 2007. C 303., 17. [23.] o.) világosan kifejezésre jut. A Bíróság ítélkezési gyakorlata, amelyben a tulajdonhoz való jogot általános jogelvként ismerik el, szintén meghatározóan az említett kiegészítő jegyzőkönyvre támaszkodik (lásd például a 122. lábjegyzetben hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 356. pontját).

127 –      A C‑51/92. P. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑4235. o.) 113. pontja és a C‑227/04. P. sz., Lindorfer kontra Tanács ügyben 2007. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑6767. o.) 83. pontja.

128 –      A megtámadott ítélet 192. pontja.

129 – Az EJEB, 2007. január 11‑i Mamidakis kontra Görögország ítélet, (35533/04. sz. kereset) 44. §; ebben az értelemben, adók vonatkozásában az EJEB, 2003. július 3‑i Buffalo kontra Olaszország ítélet, (38746/97. sz. kereset) 32. §.

130 – Lásd az újabb ítéletek közül a C‑544/10. sz. Deutsches Weintor ügyben 2012. szeptember 6‑án hozott ítélet 54. pontját, a C‑416/10. sz., Križan és társai ügyben 2013. január 15‑én hozott ítélet 113. pontját, és a C‑12/11. sz. McDonagh‑ügyben 2013. január 31‑én hozott ítélet 60. pontját.

131 – Lásd a 130. lábjegyzetben hivatkozott McDonagh‑ügyben hozott ítélet 61. pontját is.

132 – Azt, hogy egy rendelet törvényi alapnak tekintendő, a Bíróság a C‑92/09. és C‑93/09. sz., Schecke és Eifert egyesített ügyekben 2010. november 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2010., I‑11063. o.) 66. pontjában elismerte.

133 – E célkitűzésnek a vitatott határozat elfogadásának időpontjában fennálló elsődleges jogi rögzítéséről lásd az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontját. Ugyanez állapítható meg ma a Szerződésekhez csatolt, a belső piacról és a versenyről szóló 27. jegyzőkönyvből (HL 2008. C 115., 309. o., HL 2010. C 83., 309. o.), ahogy a Bíróság az EUMSZ 102. cikkel összefüggésben megerősítette (a C‑52/09. sz. TeliaSonera Sverige ügyben 2011. február 17‑én hozott ítélet [EBHT 2011., I‑527. o.] 20–22. pontja). Lásd ezenkívül az EUMSZ 119. cikk (1) bekezdését (korábbi EK 4. cikk), miszerint a tagállamok és az Unió alá vannak vetve a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvének.

134 –      Lásd a 65. lábjegyzetben hivatkozott Schenker és társai ügyre vonatkozó indítványom 114. pontját.

135 – A 129. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Mamidakis kontra Görögország ítélet, 48. §.

136 – A 129. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Mamidakis kontra Görögország ítélet, a 44. § vége, 45. és 47. §; lásd az EJEB, 2001. július 5‑i Philips kontra Egyesült Királyság ítéletet, (41087/98. sz. kereset, Ítéletek és Határozatok Tára 2001‑VII.) 51. § és az EJEB, 2004. január 13‑i Orion Břeclav kontra Cseh Köztársaság végzést (43783/98. sz. kereset) is.

137 – A 129. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Mamidakis kontra Görögország ítélet, 47. és 48. §, és a 129. lábjegyzetben hivatkozott Buffalo kontra Olaszország ítélet, 32. §, valamint a 136. lábjegyzetben hivatkozott Orion Břeclav kontra Cseh Köztársaság végzés.

138 –      Lásd különösen a megtámadott ítélet 190. és 191. pontját.

139 – A 129. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Mamidakis kontra Görögország ítélet, 47. és 48. §.

140 – Más lehet a helyzet, ha a bírság kiszabásának időpontjában a vállalkozás pénzügyi teljesítőképességét rendkívüli körülmények erősen befolyásolják. A jelen ügyben azonban nem állnak fenn erre vonatkozó támpontok, és a Schindler nem hivatkozott ilyen rendkívüli körülményekre.

141 –      Lásd a hatodik és hetedik jogalapra vonatkozó fejtegetéseimet (a jelen indítvány fenti 60–133. pontja).

142 –      A megtámadott ítélet 194. pontja.

143 – Lásd a 37. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom 99. pontját.

144 –      A megtámadott ítélet 185–196. pontja.

145 –      Ebben az értelemben a 75. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 319. pontja, és a C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.) 365. pontja.

146 –      Ebben az értelemben a 145. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 365. pontja, a 75. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 244. és 303. pontja, és a 14. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 128. pontja.

147 – A 40. lábjegyzetben hivatkozott E.ON Energie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 125. és 126. pontja.

148 –      Lásd a megtámadott ítélet 367–370. pontját.

149 – Lásd a jelen indítvány fenti 199–201., valamint 218. és 219. pontját.

150 – A Schindler a 129. lábjegyzetben hivatkozott, EJEB, Mamidakis kontra Görögország ítéletet, 44. §, idézi.

151 –      Lásd különösen a jelen indítvány fenti 214–219. pontját.

152 – Azon általános elv szerint, hogy az új eljárási szabályzat valamennyi, a hatálybalépésének az időpontjában folyamatban lévő ügyre alkalmazandó (állandó ítélkezési gyakorlat, lásd különösen a 212/80–217/80. sz., Meridionale Industria Salumi és társai egyesített ügyekben 1981. november 12‑én hozott ítélet [EBHT 1981., 2735. o.] 9. pontját), a jelen ügyben a költségfizetésre vonatkozó határozat a Bíróság 2012. november 1‑jén hatályba lépett, 2012. szeptember 25‑i eljárási szabályzata szerint alakul (ebben az értelemben lásd a C‑441/11. P. sz., Bizottság kontra Verhuizingen Coppens ügyben 2012. december 6‑án hozott ítélet 83–85. pontját). Tartalmilag azonban nem különbözik a Bíróság 1991. június 19‑i eljárási szabályzata 118. cikkével és 122. cikkének 1. §‑ával összefüggésben értelmezett 69. cikkének 2. §‑ától.

153 – A C‑550/07. P. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai ügyben 2010. szeptember 14‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑8301. o.) 123. pontja; ebben az értelemben a C‑122/99. P. és C‑125/99. P. sz., D és Svédország kontra Tanács egyesített ügyekben 2001. május 31‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑4319. o.) 65. pontja; ez utóbbi ügyben D és a Svéd Királyság ráadásul két külön fellebbezést nyújtott be, és mégis egyetemlegesen kötelezték őket a költségek viselésére.

154 – Így történt a 75. lábjegyzetben hivatkozott Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben hivatkozott ítélet rendelkező részének 3. pontjában.

155 – Ebben a jelen ügy alapvetően különbözik a 75. lábjegyzetben hivatkozott Evonik Degusa kontra Bizottság ügytől, amelyben a 17. rendelet érvényessége még elvi jellegű új jogkérdésnek volt tekinthető. A C‑583/11. P. sz., Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ügyben is egy még megoldatlan, alapvető jelentőségű jogkérdést kell tisztázni, ezért azt javasoltam a Bíróságnak, hogy abban az ügyben alkalmazza az eljárási szabályzat 184. cikke (4) bekezdésének második mondatát, és kötelezze az elsőfokú eljárásban beavatkozóként részt vevő Bizottságot a saját költségeinek viselésére (lásd az arra az ügyre vonatkozó 2013. január 17‑i indítványom 151. és 152. pontját.

156 – Ebben az értelemben lásd többek között a C‑337/09. P. sz., Tanács kontra Zhejiang Xinan Chemical Industrial Group ügyben hozott ítélet 112. pontját; abban az ügyben a Tanácsot mint pervesztes fellebbezőt kötelezték többek között az Audace, az elsőfokú eljárásban az ellenérdekű fél oldalán beavatkozó részéről felmerült költségek viselésére, amely beavatkozó kérelmeinek a fellebbezési eljárásban helyt adtak.