Language of document : ECLI:EU:T:2018:69

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2018. február 7.(*)

„Dokumentumokhoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozat – Az előírt intézkedéseknek az Európai Unió vagy a tagállamok általi végrehajtása – Valamely intézmény jogi szolgálata által létrehozott vagy kapott dokumentumok – Jogi vélemények – A 2016. március 8‑i EU–Törökország nyilatkozat végrehajtása keretében előírt intézkedések jogszerűségére vonatkozó elemzések – A hozzáférés megtagadása – Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja – A közérdek nemzetközi kapcsolatok tekintetében való védelmére vonatkozó kivétel – Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdése – A bírósági eljárások védelmére vonatkozó kivétel – A jogi vélemények védelmére vonatkozó kivétel”

A T‑851/16. sz. ügyben,

az Access Info Europe (székhelye: Madrid [Spanyolország], képviselik: O. Brouwer, E. Raedts és J. Wolfhagen ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: A. Buchet és M. Konstantinidis, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

a 2016. szeptember 19‑i C(2016) 6029 final bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában, amely határozat megerősíti a Bizottság jogi szolgálatától származó és állítólag az Európai Unió állam‑, illetve kormányfői által a török miniszterelnökkel való 2016. március 7‑i találkozójuk után elfogadott 2016. március 8‑i nyilatkozatban leírt fellépések végrehajtása érdekében az Unió és a tagállamai által hozott intézkedések jogszerűségéről szóló dokumentumokhoz a felperes hozzáférésének Bizottság általi megtagadását,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök, P. Nihoul és J. Svenningsen (előadó) bírák,

hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2017. november 8‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

 Az EU–Törökország nyilatkozatokról

1        2015. október 15‑én a Török Köztársaság és az Európai Unió megállapodott az „EU–Turkey joint action plan” elnevezésű közös cselekvési tervről (a továbbiakban: közös cselekvési terv), amely a szíriai helyzettel okozott válságra való válasz érdekében együttműködésük megerősítésére irányul az átmeneti nemzetközi védelemben részesülő szíriai állampolgárok támogatása és a migráció kezelése terén.

2        A közös cselekvési terv arra törekszik, hogy a szíriai válsághelyzetre a következő három módon adjon választ: először is a szíriaiak tömeges távozásához vezető okoknak a gyökereinél fogva történő kezelésével, másodszor az átmeneti nemzetközi védelemben részesülő szíriaiak és a Törökországban lévő befogadó közösségeik támogatásával, harmadszor pedig az Unió felé irányuló jogellenes migrációs áramlás megelőzése kapcsán az együttműködés megerősítésével.

3        2015. november 29‑én az uniós tagállamok állam‑, illetve kormányfői török partnerükkel találkoztak. Ezen a találkozón úgy határoztak, hogy aktiválják a közös cselekvési tervet, és hogy többek között fokozzák az együttműködésüket azon migránsokkal kapcsolatban, akiknek nincs szükségük nemzetközi védelemre, azzal, hogy megakadályozzák a Törökországba és az Unióba történő beutazásukat, hogy gondoskodnak a létrejött kétoldalú visszafogadási rendelkezések alkalmazásáról, és hogy biztosítják, hogy a nemzetközi védelemre nem szoruló migránsokat mihamarabb visszaküldjék származási országukba.

4        Az Európai Tanácsnak és az Európai Unió Tanácsának közös szolgálatai által közzétett, az uniós állam‑, illetve kormányfők 2016. március 8‑i nyilatkozata (a továbbiakban: 2016. március 8‑i EU–Törökország nyilatkozat) jelezte, hogy az uniós állam‑, illetve kormányfők tárgyaltak a török miniszterelnökkel az Unió és a Török Köztársaság közötti kapcsolatokat illetően, valamint hogy a közös cselekvési terv végrehajtása során előrelépések történtek. E találkozóra 2016. március 7‑én került sor.

5        2016. március 18‑án a 144/16. sz. sajtóközlemény formájában közzétételre került a Tanács internetes oldalán egy nyilatkozat, amely „2015 novembere óta […] a harmadik olyan találkozó [eredményeinek ismertetésére irányult], amelynek témája Törökország és az EU kapcsolatainak elmélyítése és a migrációs válság kezelése [volt]”, és erre a találkozóra „[a]z Európai Tanács tagjai” és „a török partnerük […]” között került sor (a továbbiakban: 2016. március 18‑i EU–Törökország nyilatkozat). E nyilatkozat értelmében a Törökországból a görög szigetekre 2016. március 20. után újonnan átkelő összes migránst visszaküldik Törökországba, és a Törökországba visszaküldött minden egyes szír migránsért egy másik szírt telepítenek át Törökországból az Unió területére, figyelembe véve a menekültek kiszolgáltatottsága mértékének megállapítására szolgáló ENSZ‑kritériumokat.

 A dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmekről

 A jelen ügyben szóban forgó dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmekről

6        2016. március 17‑i elektronikus levelében a felperes Access Info Europe egyesület az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) 6. cikke alapján kérte az Európai Bizottság „Migráció és belügyek” főigazgatóságától (a továbbiakban: belügyi főigazgatóság) „[v]alamennyi olyan, Bizottság által létrehozott vagy kapott dokumentum[hoz való hozzáférést], amely [az uniós jogra] és nemzetközi jogra [tekintettel] az Európai Unió és a Török Köztársaság között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás (HL [2014.] L 134[., 3. o.]) jogszerűségével kapcsolatban jogi véleményeket és/vagy elemzéseket tartalmaz” (a továbbiakban: első hozzáférés iránti kérelem), valamint „valamennyi olyan, Bizottság által létrehozott vagy kapott dokumentumhoz való hozzáférést, amely a 2016. március 7‑i találkozó során a Törökországgal kötött megállapodásról szóló nyilatkozatban leírt fellépések végrehajtása keretében az [Unió] és a tagállamai által tett intézkedések jogszerűségével kapcsolatban jogi véleményeket és/vagy elemzéseket tartalmaz[,] […] amely dokumentumokat e találkozó előtt és azóta a mai napig hoztak létre” (a továbbiakban: második hozzáférés iránti kérelem).

7        2016. június 3‑i határozatában (a továbbiakban: a hozzáférést megtagadó első határozat) a Bizottság jogi szolgálatának (a továbbiakban: jogi szolgálat) főigazgatója jelezte a felperesnek, hogy egyrészt az első hozzáférés iránti kérelemmel kapcsolatban az Unió és a Török Köztársaság között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodást érintően meghatározott egy dokumentumot, amely vonatkozásában azonban rögzítette, hogy az nyilvános. Másrészt a második hozzáférés iránti kérelemmel kapcsolatban jelezte a felperesnek, hogy nyolc dokumentumcsoportot határozott meg, amelyek között feljegyzések, valamint a jogi szolgálat és a belügyi főigazgatóság között 2016. március 7. és 31. között váltott elektronikus levelek szerepelnek, amelyekhez a hozzáférést a felperestől megtagadták (ez utóbbi dokumentumokat illetően a továbbiakban: vitatott dokumentumok).

8        A vitatott dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásának alátámasztásaként hivatkoztak elsőként az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése alapján a bírósági eljárások és jogi vélemények védelmének sérelmére, másodikként e rendelet 4. cikkének (3) bekezdése alapján a Bizottság döntéshozatali eljárásának sérelmére. Harmadikként az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján a nemzetközi kapcsolatok védelmére hivatkoztak, mint amely mindenesetre igazolja a hozzáférés felperestől való megtagadását.

9        2016. július 5‑i levelében a felperes az 1049/2001 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének alapján megerősítő kérelmet nyújtott be, amelyben a Bizottságot álláspontja felülvizsgálatára kérte.

10      A 2016. szeptember 19‑i C(2016) 6029 final határozatban (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság az első hozzáférés iránti kérelemmel kapcsolatban az egyeztetések keretében a jogi szolgálat által 2012. május 8‑án létrehozott dokumentumot határozta meg, amelyet mellékelt e határozathoz. Ami a második hozzáférés iránti kérelmet illeti, az lényegében megerősítette a hozzáférést megtagadó első határozatot és e megtagadásnak a hozzáférést megtagadó eredeti határozatban ismertetett indokait, egy dokumentum kivételével, amelyhez részleges hozzáférést engedélyeztek, és mellékelték annak nyilvános változatát kitakarva bizonyos adatokat és részeket. Egyébiránt a Bizottság jelezte, hogy a második hozzáférés iránti kérelemnek a belügyi főigazgatóságnál lévő dokumentumokra vonatkozó részét eljuttatták e főigazgatósághoz, amely 2016. november 30‑i határozatában három, birtokában lévő dokumentumhoz a felperes részére hozzáférést biztosított, azonban az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt kivételre hivatkozva megtagadta a hozzáférést egy negyedik dokumentumhoz, nevezetesen az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának leveléhez.

11      A második hozzáférés iránti kérelemmel összefüggésben vitatott dokumentumok a következők:

–        a jogi szolgálat és a belügyi főigazgatóság által a Bizottság elnökének, J.‑C. Junckernek a kabinetje részére címzett, a menedékkérők Törökországba való visszaküldésének kérdéséről szóló 2016. március 7‑i Ares(2016)2453347 hivatkozási számú közös feljegyzés (a továbbiakban: első vitatott dokumentum);

–        a jogi szolgálat 2016. március 9‑i Ares(2016)2453181 hivatkozási számú, a belügyi főigazgatóságnak, a Bizottság kabinetjei különböző tagjainak és a főtitkárságnak címzett elektronikus levele, amely két mellékletet és a jogi szolgálat észrevételeit foglalta magában a módosítások nyomon követésével (a továbbiakban: második vitatott dokumentum);

–        a jogi szolgálat 2016. március 10‑i Ares(2016)2443418 hivatkozási számú, a belügyi főigazgatóságnak, az elnök kabinetjének és a főtitkárságnak címzett elektronikus levelei egy melléklettel (a továbbiakban: harmadik vitatott dokumentum);

–        a jogi szolgálat 2016. március 16‑i Ares(2016)2447514 hivatkozási számú elektronikus levele a belügyi főigazgatóság részére a menedékkérők Törökországba való visszaküldéséről (a továbbiakban: negyedik vitatott dokumentum);

–        a jogi szolgálat két, 2016. március 18‑i és 21‑i Ares(2016)2447359 hivatkozási számú, a belügyi főigazgatóságnak címzett elektronikus levele a görög fellebbviteli bizottságok kérdésében, amely levelekhez a Bizottság azonban részleges hozzáférést biztosított a felperesnek (a továbbiakban: ötödik vitatott dokumentum);

–        a jogi szolgálat 2016. március 29‑i Ares(2016)2444871 hivatkozási számú elektronikus válaszlevele a belügyi főigazgatóság részére, egy melléklettel (a továbbiakban: hatodik vitatott dokumentum);

–        a jogi szolgálat két, 2016. március 28‑i és 29‑i Ares(2016)1901172 hivatkozási számú elektronikus válaszlevele a belügyi főigazgatóság részére a menedékkérők visszafogadásáról (a továbbiakban: hetedik vitatott dokumentum);

–        a jogi szolgálat 2016. március 31‑i Ares(2016)1901080 hivatkozási számú elektronikus válaszlevele a belügyi főigazgatóság részére, amely levél állítólag a jogi szolgálatnak török hatóságokkal való információmegosztást érintő észrevételeit tartalmazza (a továbbiakban: nyolcadik vitatott dokumentum).

 A dokumentumokhoz való hozzáférés iránti későbbi kérelemről

12      2016. április 26‑i elektronikus levelével a felperes az 1049/2001 rendelet 6. cikke alapján kérte a jogi szolgálattól „valamennyi olyan, Bizottság által létrehozott vagy kapott dokumentum[hoz való hozzáférést], amely a 2016. március 18‑i találkozó során a Török [Köztársasággal] kötött megállapodásról szóló nyilatkozatban leírt fellépések végrehajtása keretében az [Unió] és a tagállamai által tett intézkedések jogszerűségével kapcsolatban jogi véleményeket és/vagy elemzéseket tartalmaz[,] […] amely dokumentumokat e találkozó előtt és azóta a mai napig hoztak létre”.

13      2016. június 16‑i határozatában a jogi szolgálat főigazgatója jelezte a felperesnek, hogy három, a 2016. március 18‑i EU–Törökország nyilatkozattal kapcsolatban létrehozott dokumentumcsoportot, összesen nyolc dokumentumot határozott meg, amelyekből hét elektronikus levél, és amelyek vonatkozásában megtagadta a hozzáférést.

14      Miután a felperes az 1049/2001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján megerősítő kérelmet nyújtott be, a Bizottság a 2016. szeptember 19‑i C(2016) 6030 final határozattal lényegében megerősítette a 2016. június 16‑i, hozzáférést megtagadó első határozatot és e megtagadásnak az e határozatban ismertetett indokait. A Törvényszék Hivatalához 2016. november 30‑án benyújtott keresetlevelével a felperes az EUMSZ 263. cikk alapján a C(2016) 6030 final határozattal szemben keresetet terjesztett elő, amelyet T‑852/16 szám alatt vettek nyilvántartásba.

 Az eljárás és a felek kérelmei

15      A Törvényszék Hivatalához 2016. november 30‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

16      Válaszában a felperes azt kérte, hogy a Törvényszék bizonyításfelvétel keretében kérje fel az alperest a vitatott dokumentumok benyújtására. A Törvényszék eljárási szabályzata 88. cikkének (3) bekezdése értelmében a Bizottság e kérelemről a viszonválasz keretében foglalhatott állást.

17      Mivel a felperes kétségbe vonta a dokumentumokhoz való hozzáférését több, az 1049/2001 rendelet 4. cikkében foglalt kivétel alapján megtagadó határozat jogszerűségét, arra hivatkozva, hogy az érintett intézmény által felhozott kivételek nem alkalmazhatók a kért dokumentumokra, a Törvényszék – amely ebben az esetben köteles elrendelni e dokumentumok benyújtását, és köteles azokat megvizsgálni (2013. november 28‑i Jurašinović kontra Tanács ítélet, C‑576/12 P, EU:C:2013:777, 27. pont) – 2017. július 4‑i végzésével az eljárási szabályzat 91. cikkének c) pontja és 92. cikke alapján felhívta a Bizottságot a vitatott dokumentumok benyújtására, rögzítve, hogy az eljárási szabályzat 104. cikke értelmében azokat nem küldik meg a felperesnek.

18      Két beadványváltást követően az eljárás írásbeli szakasza befejeződött, és a Törvényszék az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról határozott.

19      2017. július 13‑án a Bizottság benyújtotta a vitatott dokumentumokat.

20      A felek szóbeli előadásainak és a Törvényszék kérdéseire adott válaszainak meghallgatása a 2017. november 8‑i tárgyaláson történt meg, amely kapcsán a jelen ügyet egyesítették a T‑852/16. sz., Access Info Europe kontra Bizottság üggyel. Szóbeli előadása keretében a felperes többek között megerősítette, hogy nem kívánja vitatni a Bizottság azon állítását, miszerint az nem volt címzettje a tagállamok azon dokumentumainak, amelyek olyan típusú jogi véleményeket tartalmaztak, mint a saját jogi szolgálata által létrehozott vélemények.

21      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére;

22      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant,

–        a felperest kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

 A jogkérdésről

23      A keresete alátámasztására a felperes lényegében négy jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése a) pontja harmadik francia bekezdésének megsértésére, a másodikat az e rendelet 4. cikke (2) bekezdésének megsértésére, a harmadikat az említett rendelet 4. cikke (3) bekezdése első és második albekezdésének megsértésére, a negyediket pedig másodlagosan ugyanezen rendelet 4. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapítja.

 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése a) pontja harmadik francia bekezdésének megsértésére alapított, első jogalapról

24      Az első jogalap alátámasztása érdekében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság – azzal, hogy a vitatott dokumentumokhoz való hozzáférést azon hipotetikus indokkal utasította el, hogy e dokumentumok hozzáférhetővé tétele sértené a nemzetközi kapcsolatokat – megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának harmadik francia bekezdését. A 2014. július 3‑i Tanács kontra in ’t Veld ítélet (C‑350/12 P, EU:C:2014:2039) 64. pontjából következő ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis a Bizottságnak bizonyítania kellett volna – és a jelen ügyben nem tette meg –, hogy a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tétele konkrétan és ténylegesen milyen módon sértette volna az Unió Török Köztársasággal szembeni helyzetét.

25      A felperes azon állításával miszerint a vitatott dokumentumok a 2016. március 8‑i EU–Törökország nyilatkozat meghatározott pontjai és több, e nyilatkozat tárgyával kapcsolatban releváns uniós jogi aktus rendelkezései hatályának értelmezése vonatkozásában tartalmaztak információkat, úgy véli, hogy a Bizottság nem igazolhatja a vitatott dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadását azon aggodalommal, hogy azok hozzáférhetővé tétele a 2016. március 8‑i EU–Törökország nyilatkozat egyes végrehajtási intézkedéseinek megválasztásával vagy jogszerűségével kapcsolatos eltérő véleményeket fed fel. Egyébiránt azt állítja, hogy a vitatott dokumentumoknak szükségképpen tartalmaznia kellett az Unió hatásköreire vagy a menekültügyi uniós vívmányokra vonatkozó elemzéseket, mivel a Bizottság a hozzáférhetővé tételük megtagadásának alátámasztására a bírósági eljárások védelmével kapcsolatos kivételre hivatkozott a következő végzések alapjául szolgáló ügyek vonatkozásában: 2017. február 28‑i NF kontra Európai Tanács végzés (T‑192/16, EU:T:2017:128), 2017. február 28‑i NG kontra Európai Tanács végzés (T‑193/16, EU:T:2017:129) és 2017. február 28‑i NM kontra Európai Tanács végzés (T‑257/16, EU:T:2017:130) (a továbbiakban: menekültügyi ügyek). Márpedig az e végzésekben a Törvényszék által elbírált kérdésekre tekintettel egyértelmű, hogy azon beavatkozási beadványok, amelyeket a Bizottság benyújthatott volna, ha megengedték volna az említett ügyekbe való beavatkozását, szükségszerűen vonatkoztak volna az Unió és a tagállamai közötti hatáskörmegosztás kérdésére.

26      Következésképpen a Bizottság egyéb tényezők említése nélkül nem állíthatja, hogy az Unió nemzetközi kapcsolatait sértette volna a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tétele. Egyébként nem fejtette ki, hogy az Unió és a Török Köztársaság közötti állítólagos folyamatos párbeszédet konkrétan hogyan sértené e dokumentumok tartalmának felfedése.

27      Egyébiránt a 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet (C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság az ilyen dokumentumokhoz való hozzáférés kapcsán hangsúlyozta, hogy az ilyen típusú dokumentumok intézmények általi hozzáférhetővé tétele hozzájárul ahhoz, hogy az uniós polgárok irányában az intézmények legitimációja és e polgárok demokratikus rendszerbe vetett bizalma növekedjen. Márpedig a felperes szerint a 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatok végrehajtásáról folytatott átlátható vita megerősítette volna a Török Köztársaságnak az Unió által elfogadott intézkedésekbe vetett bizalmát, és így inkább megszilárdította, mintsem veszélyeztette volna az Unió e harmadik országgal való kapcsolatát. E tekintetben azt állítja, hogy a nemzetközi kapcsolatok sérelme kizárólag azon indokkal nem állapítható meg, hogy az Unió partnere, a jelen esetben a Török Köztársaság, nem alkalmazza az átláthatóság elvét, és ennélfogva nem köteles felfedni a saját szervei által az Unióval való tárgyalások keretében kibocsátott jogi vélemények tartalmát. Mindenesetre e harmadik állam érdeke, hogy a 2016. március 8‑i EU‑Törökország nyilatkozatot végrehajtó intézkedések jogalapja érvényes legyen a későbbi bíróság előtti – többek között az ezen aktusok kibocsátói hatáskörének hiányán alapuló jogalap alapján történő – vitatásuk elkerülése érdekében.

28      A felperes végül úgy véli, hogy az Unió nemzetközi kapcsolatait végeredményben súlyosan sérthetné azon tény titkosságának fenntartása, hogy kétségek merültek fel a 2016. március 8‑i EU–Törökország nyilatkozat jogalapjával és egyes végrehajtási intézkedéseinek igénybevételével kapcsolatban. Egyébiránt ezen intézkedéseket illetően megjegyzi, hogy a megtámadott határozat elfogadásakor a nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló, 2015. szeptember 22‑i (EU) 2015/1601 tanácsi határozat (HL 2015. L 248., 80. o.) és a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló, 2001. március 15‑i 539/2001/EK tanácsi rendeletet (HL 2001. L 81., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 65. o.) módosításának elfogadására irányuló eljárás előrehaladott volt. 2016. május 4‑én ugyanis a Bizottság már elfogadta az 539/2001 rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó COM(2016) 279 final javaslatot, miközben 2016. szeptember 29‑én a Tanács végül elfogadta a 2015/1601 határozat módosításáról szóló (EU) 2016/1754 határozatot (HL 2016. L 268., 82. o.).

29      A Bizottság kéri az első jogalap megalapozatlanként történő elutasítását.

30      E tekintetben mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy a megtámadott határozatban jelezte a felperesnek, hogy „az EU–Törökország nyilatkozat és annak a különböző érintett szereplők általi végrehajtása az Unió Török [Köztársasággal] fenntartott külső kapcsolataiban a legnagyobb jelentőséggel bír[t]”, és hogy konkrétan „[a] [megtagadott] dokumentumokban szereplő, Bizottságtól származó jogi véleményt tartalmazó jogi elemzés hozzáférhetővé tétele azt a konkrét veszélyt hordozná, hogy nehezebbé válna az [Uniónak] a Török Köztársasággal folytatott párbeszéd során elfoglalt helyzete, és így sérülnének az [Unió] nemzetközi kapcsolatai”.

31      Ezután, emlékeztetve arra, hogy az Unió és a Török Köztársaság között a migrációs válságról szóló, 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatok végrehajtásának igen érzékeny és fontos kérdéséről folyamatos párbeszéd zajlik, a Bizottság úgy véli, hogy e párbeszédnek a kölcsönös bizalom légkörében kell lezajlania, és annak keretében az Uniónak és a Török Köztársaságnak egyenrangúnak kell lennie. Márpedig az olyan belső jogi véleményeket tartalmazó vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tétele, amelyeket a Bizottság képviselőinek az Unió és e harmadik állam közötti kapcsolatok keretében kell használniuk, felborítaná ezt az egyensúlyt egyrészt azzal, hogy lehetővé tenné az említett államnak, hogy az Unió belső jogi véleményeinek birtokába kerüljön, másrészt azzal, hogy félreértést okozna az uniós polgárok szemében. A migráció kérdésének érzékenységét és a helyzet sérülékenységét e tekintetben figyelembe kell venni. Egyébiránt a tárgyaláson a Bizottság kifejtette, hogy az átláthatóságnak tanújelét adta annak elfogadásával, hogy felfedje a felperesnek, hogy miről szóltak a hozzáférés iránti kérelmének tárgyába tartozóként azonosított vitatott dokumentumok.

32      Végül a Bizottság emlékeztet arra, hogy a felperes állításával ellentétben a megtámadott határozatban egyértelműen kifejtette, hogy a vitatott dokumentumok nem tartalmaztak jogi véleményt a 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatokkal érintett területtel kapcsolatos hatáskörök Unió és a tagállamai közötti elhatárolásának kérdéséről, amely nyilatkozatok ezen intézmény véleménye szerint nem minősülnek az EUMSZ 218. cikk értelmében vett nemzetközi megállapodásoknak, függetlenül ezen aktusok formájától és jellegétől. E tekintetben a menekültügyi ügyekben hozott 2017. február 28‑i NF kontra Európai Tanács végzés (T‑192/16, EU:T:2017:128), 2017. február 28‑i NG kontra Európai Tanács végzés (T‑193/16, EU:T:2017:129) és 2017. február 28‑i NM kontra Európai Tanács végzés (T‑257/16, EU:T:2017:130) nem releváns a megtámadott határozat jogszerűségének értékelése szempontjából, mivel azokat az említett határozat elfogadását követően hozták.

 Az 1049/2001 rendelettel kapcsolatos általános megfontolások

33      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy (1) preambulumbekezdése értelmében az 1049/2001 rendelet illeszkedik az EU‑Szerződés 1. cikke második bekezdésében kifejezett azon szándékhoz, hogy „az Európai Unióról szóló szerződés új szakaszt jelent[sen] az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatában, amelyben a döntéseket a lehető legnyilvánosabban és az állampolgárokhoz a lehető legközelebb eső szinten hozzák meg”. Amint arra az említett rendelet (2) preambulumbekezdése emlékeztet, az intézmények dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférés joga az intézmények demokratikus jellegéhez kapcsolódik (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 34. pont; 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 27. pont).

34      E tekintetben az 1049/2001 rendelet célja – amint az a rendelet (4) preambulumbekezdéséből és 1. cikkéből kitűnik –, hogy a nyilvánosság számára a lehető legszélesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa az intézmények dokumentumaihoz (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 61. pont; 2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 69. pont; 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 28. pont).

35      Azonban e jognak vannak a köz‑, illetve a magánérdek indokain alapuló korlátai (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 62. pont). Konkrétabban és az 1049/2001 rendelet (11) preambulumbekezdésével összhangban, az említett rendelet a 4. cikkében olyan kivételrendszert határoz meg, amely feljogosítja az intézményeket, hogy megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha az sértené az e cikkel védett valamely érdeket (2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 71. pont; 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 29. pont).

36      Az ilyen kivételeket – mivel eltérnek a dokumentumokhoz való lehető legszélesebb körű nyilvános hozzáférés elvétől – szigorúan kell értelmezni és alkalmazni (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 63. pont; 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 36. pont; 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 30. pont), így önmagában az a körülmény, hogy valamely dokumentum egy kivétellel védett érdeket érint, nem elégséges e kivétel alkalmazásának igazolására (2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 64. pont; 2005. április 13‑i Verein für Konsumenteninformation kontra Bizottság ítélet, T‑2/03, EU:T:2005:125, 69. pont; 2011. június 7‑i Toland kontra Parlament ítélet, T‑471/08, EU:T:2011:252, 29. pont).

37      Az érintett intézménynek ugyanis, ha úgy dönt, hogy megtagadja a hozzáférést az olyan dokumentumhoz, amelynek a hozzáférhetővé tételét kérték tőle, főszabály szerint magyarázatot kell adnia arra a kérdésre, hogy az e dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen miként sérthetné az intézmény által hivatkozott, az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt kivétellel védett érdeket. Ráadásul az ilyen sérelem kockázatának észszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie (lásd: 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. július 3‑i Tanács kontra in ’t Veld ítélet, C‑350/12 P, EU:C:2014:2039, 52. pont).

 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének sajátos rendszeréről és annak a jelen ügyre való alkalmazásáról

38      Ami az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában védett érdekeket illeti, a Bíróság megállapította, hogy el kell ismerni, ezen érdekek különösen érzékeny és alapvető volta együtt azzal, hogy az intézménynek az említett rendelkezés alapján kötelezően meg kell tagadnia a hozzáférést, ha a dokumentum nyilvánosság számára való hozzáférhetővé tétele sértené ezeket az érdekeket, az intézmény által így meghozandó határozatot különleges óvatosságot igénylően összetetté és kényessé teszi, és hogy a jelen ügyben az ilyen határozat tehát mérlegelési mozgásteret igényel (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 35. pont). Ezt erősíti az a tény, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt kivételek kötelező jelleggel vannak megfogalmazva, így az intézmények kötelesek az e kötelező kivételek hatálya alá tartozó dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadni, ha bizonyítják az említett kivételekkel érintett körülményeket, és nem szükséges egyensúlyba hozni a közérdek védelmét valamely nyomós közérdekkel (lásd ebben az értelemben: 2007. április 25‑i WWF European Policy Programme kontra Tanács ítélet, T‑264/04, EU:T:2007:114, 44. és 45. pont; 2013. szeptember 12‑i Besselink kontra Tanács ítélet, T‑331/11, nem tették közzé, EU:T:2013:419, 44. pont).

39      Ezzel összefüggésben a Bíróság hangsúlyozta, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában leírt szempontok igen általánosak, a hozzáférést ugyanis meg kell tagadni, mint e rendelkezésből kitűnik, ha az érintett dokumentum hozzáférhetővé tétele „sértené” a „közérdek” védelmét többek között a „közbiztonság” vagy a „nemzetközi kapcsolatok” tekintetében, és nem csak akkor kell megtagadni – ahogy arra az e rendelet elfogadásához vezető jogalkotási eljárás során javaslatot tettek –, ha e védelem „jelentős” sérelmét ténylegesen megállapítják (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 36–38. pont).

40      Így az 1049/2001 rendelet 4. cikkében foglalt kivételek szigorú értelmezésének elvével nem ellentétes az, hogy az e cikk (1) bekezdésének a) pontjában szereplő közérdekre vonatkozó kivételeket illetően az érintett intézmény széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak meghatározásában, hogy sértené‑e az e rendelkezéssel védett érdekeket valamely dokumentum nyilvánosság számára való hozzáférhetővé tétele, és ezzel párhuzamosan a valamely dokumentum hozzáférhetővé tételét az említett kivételek valamelyike alapján az intézmény által elfogadott megtagadó határozat jogszerűségének Törvényszék által történő felülvizsgálata az eljárási és indokolási szabályok betartásának, a tények tárgyi pontosságának, valamint a nyilvánvaló mérlegelési hiba és a hatáskörrel való visszaélés hiányának vizsgálatára korlátozódik (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 64. pont; 2013. szeptember 12‑i Besselink kontra Tanács ítélet, T‑331/11, nem tették közzé, EU:T:2013:419, 34. pont).

41      Következésképpen a jelen ügyben meg kell határozni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság hihető magyarázatot adott‑e abban a kérdésben, hogy a vitatott dokumentumokhoz való hozzáférés miként sérthetné konkrétan és ténylegesen az Unió nemzetközi kapcsolatainak védelmét, és ha az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésében foglalt kivételeket illetően a Bizottság széles mérlegelési jogköre határain belül az állítólagos sérelem tekinthető‑e észszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak.

42      E tekintetben a vitatott dokumentumokhoz való hozzáférés 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése alapján való, a Bizottság általi megtagadása azon alapult, hogy szerinte e dokumentumok nyilvánosság számára való hozzáférhetővé tétele súlyosan sértené az Unió és a Török Köztársaság közötti legfontosabb kapcsolatokat egy nagymértékben érzékeny helyzetben, vagyis a migrációs válság kezelésében.

43      Ami az első vitatott dokumentumot illeti, amely a jogi szolgálat és a belügyi főigazgatóság által a Bizottság elnökének, J.‑C. Junckernek a kabinetje részére címzett, a menedékkérők Törökországba való visszaküldésének kérdéséről szóló, 2016. március 7‑i közös feljegyzést tartalmazza, a Törvényszék megállapítja, hogy az említett dokumentum – miközben tartalmaz egy olyan bekezdést, amely összefoglalóan a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; a továbbiakban: eljárásokról szóló irányelv) 33. és 38. cikke tartalmára emlékeztet – lényegében áttekinti az Unió migrációs válság kezelésében kitűzött politikai céljait, és kockázatelemzést is tartalmaz.

44      Márpedig e tekintetben a Törvényszék már kimondta, hogy az Unió és a tagállamai által a határozatokban követett célokkal kapcsolatos elemek hozzáférhetővé tétele, különösen ha azok valamely tervezett megállapodás sajátos tartalmát vagy az Unió által a tárgyalások során elérni kívánt stratégiai célkitűzéseket érintik, aláásná az ezen elemeket tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó határozat elfogadásakor folyamatban lévő tárgyalásokba vetett bizalom légkörét (lásd ebben az értelemben: 2012. május 4‑i in ’t Veld kontra Tanács ítélet, T‑529/09, EU:T:2012:215, 35., 36. és 39. pont).

45      Ilyen körülmények között a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát azzal, hogy az első vitatott dokumentumot illetően az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a nemzetközi kapcsolatok védelmére vonatkozó kivételre hivatkozott.

46      Ami a második vitatott dokumentumot illeti, a belügyi főigazgatóság az azt átküldő elektronikus levelében azt a következőképpen jellemezte: „[e főigazgatóság] kezdeti elképzelése arról, hogyan hajtsák végre az állam‑, illetve kormányfők nyilatkozatában szereplő visszaküldést […] és újbóli letelepítést […]”, és azt a jogi szolgálat bizonyos kérdéseket pontosítandó észrevételekkel ellátva küldte számára vissza.

47      Ami a második vitatott dokumentum első mellékletét illeti, az leírja, hogyan küldhetők vissza Görögországból Törökországba az illegális bevándorlók és az elutasított menedékkérők többek között az eljárásokról szóló irányelv 33. és 38. cikke alapján, továbbá részletezi azon operatív intézkedéseket, amelyeket e két államnak meg kell vitatnia és el kell fogadnia. Ami az említett dokumentum második mellékletét illeti, az részletezi a 2016. március 8‑i EU–Törökország nyilatkozat végrehajtására rendelkezésre álló jogi lehetőségeket, beleértve a Törökországgal közös önkéntes humanitárius visszafogadási program igénybevételét és a 2015/1601 határozat módosításának lehetőségét, valamint a költségvetési hatásokat.

48      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy különösen a nemzetközi tárgyalásokkal összefüggésben az Unió által elfogadott álláspontok e tárgyalások folyamán, valamint a különböző érdekelt felek által ennek keretében tett engedmények és kompromisszumok alapján – értelemszerűen – alakulhatnak. Így a tárgyalási álláspontok kialakítása néhány taktikai megfontolást vonhat maga után a tárgyaló felek – köztük maga az Unió – részéről, ily módon a nemzetközi tárgyalásokon képviselt uniós álláspontok hozzáférhetővé tétele sértheti a nemzetközi kapcsolatokhoz fűződő közérdek védelmét (2013. szeptember 12‑i Besselink kontra Tanács ítélet, T‑331/11, nem tették közzé, EU:T:2013:419, 70. és 72. pont).

49      Márpedig a jelen ügyben a Törvényszék megállapítja, hogy a második vitatott dokumentum tartalma – amelyet részletesebben nem lehet feltárni az e rendelkezés által védett érdek sérelme nélkül – az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának harmadik francia bekezdése értelmében vett nemzetközi kapcsolatok védelmének hatálya alá tartozik, többek között azért, mert e dokumentum a címzettek, vagyis a Bizottság elnökének kabinetje számára stratégiai jelentőségű dokumentumot jelentett az Unió, a tagállamai és a Török Köztársaság közötti tárgyalások során. Következésképpen a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát akkor, amikor a megtámadott határozatban megtagadta az e dokumentumhoz való hozzáférést.

50      Ami a harmadik vitatott dokumentumot illeti, az abban foglalt elektronikus levelek célja a jogi szolgálattal az e levélváltáshoz mellékelt dokumentumról való egyeztetés. E dokumentum közvetlenül az Unió migrációs válsággal kapcsolatos, a Török Köztársasággal való kapcsolatokban képviselt álláspontjának tartalmára vonatkozik. Ebből következően a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát a felperes e dokumentumhoz való hozzáférésének az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése alapján való megtagadásával sem.

51      Ami a negyedik vitatott dokumentumot illeti, az azon elektronikus levélváltásba tartozik, amely útján a belügyi főigazgatóság a jogi szolgálattól kért felvilágosítást azon kérdésről, hogy „a [Görög Köztársaság] a »dublini« eljárás lefolytatása előtt alkalmazha[tt]a‑e elfogadhatatlanságra vonatkozó eljárásokat”. Így ellentétben azzal, amit a Bizottság a megtámadott határozatban állított, valamint jóllehet e dokumentumot kérhették a 2016. március 8‑i EU–Törökország nyilatkozat végrehajtása keretében és a március 18‑i nyilatkozat előkészítése érdekében, az önmagában nem tartalmazta az Unió Török Köztársaságra vonatkozó álláspontját, és általában véve nem az Unió nemzetközi kapcsolataira vonatkozott. Következésképpen a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésére való hivatkozással megtagadta az említett dokumentumhoz való hozzáférést.

52      Az ötödik vitatott dokumentum a belügyi főigazgatóság és a jogi szolgálat elektronikus levélváltását tartalmazza, amely útján e főigazgatóság a görög hatóságokkal tartandó találkozó érdekében a jogi szolgálat véleményét kérte a görög szabályozás különböző kérdéseiről az eljárásokról szóló irányelv 46. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke szempontjából. Ismételten ellentétben azzal, amit a Bizottság a megtámadott határozatban állított, és jóllehet e dokumentumot kérhették a 2016. március 18‑i EU–Törökország nyilatkozat végrehajtása keretében, ezen ötödik vitatott dokumentum, amelyhez a Bizottság ugyanakkor részleges hozzáférést biztosított, önmagában nem tartalmazta az Unió Török Köztársaságra vonatkozó álláspontját, és általában véve nem az Unió nemzetközi kapcsolataira vonatkozott. Következésképpen a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésére való hivatkozással részlegesen megtagadta az említett dokumentumhoz való hozzáférést.

53      A hatodik és hetedik vitatott dokumentum a belügyi főigazgatóság és a jogi szolgálat 2016. március 18‑i EU–Törökország nyilatkozat végrehajtási módjai tárgyában a célból lefolytatott elektronikus levélváltásába illeszkedik, hogy választ adjanak az Európai Unió Tanácsa elnökségét abban az időpontban ellátó holland hatóságok kérelmére, amelyek válaszolni kívántak a török hatóságoknak egy olyan mód kapcsán, amelyet a holland hatóságok nem kívántak elfogadni a Görög Köztársaság és a Török Köztársaság közötti magyarázó jegyzék kidolgozása keretében, amely jegyzéket mellékelték ezen elektronikus levélváltáshoz.

54      E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy e hatodik és hetedik vitatott dokumentum a tartalma alapján – amelyet a jelen kereset keretében részletesebben nem lehet feltárni – az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának harmadik francia bekezdése értelmében véve a közérdek nemzetközi kapcsolatok tekintetében való védelmének hatálya alá tartozik, így a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát az e két dokumentumhoz való hozzáférés felperestől történő megtagadásával.

55      Egyébiránt e megállapítást nem teszi vitássá az a körülmény, hogy a hatodik vitatott dokumentum röviden utal az Unió Görög Köztársaság és Török Köztársaság közötti magyarázó jegyzékben való részvételének kérdésére. Ezenkívül a Törvényszék megállapítja, hogy ellentétben a felperes állításával a vitatott dokumentumok nem tartalmaznak fejtegetést vagy kérdésfeltevést a migrációs válság kezelésével és a 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatok elfogadásával kapcsolatban az Unió és tagállamai közötti hatáskör‑elhatárolásról.

56      A nyolcadik vitatott dokumentum a belügyi főigazgatóság és a jogi szolgálat között annak érdekében lezajlott elektronikus levélváltásába illeszkedik, hogy a jogi szolgálat segítse e főigazgatóságot az eljárásokról szóló irányelv bizonyos államok esetében való konkrét működési módjainak megértésében, tekintettel azok szabályozására és nemzeti gyakorlatára, ahogy arról e főigazgatóságnak ezen időszakban tudomása volt. E dokumentum e kérdésekkel kapcsolatban részletes jogi véleménynek minősül. Mindazonáltal, jóllehet az a menedékjog ezen államokban való végrehajtásával kapcsolatos értékeléseket tartalmaz, a Törvényszék megállapítja, hogy függetlenül az e tekintetben fennálló széles mérlegelési jogkörétől a Bizottság nem bizonyította, hogy az említett dokumentum hozzáférhetővé tétele miként sértené közérdeknek az Unió nemzetközi kapcsolatai tekintetében való védelmét.

57      A fenti megfontolásokból következik, hogy ami az első, második, harmadik, hatodik és hetedik vitatott dokumentumhoz való hozzáférés Bizottság általi megtagadását illeti, az első jogalapot el kell utasítani, mivel egyrészt a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetése nélkül indokolhatta e megtagadást azzal, hogy az ilyen dokumentumok hozzáférhetővé tétele azt a konkrét veszélyt hordozná, hogy nehezebbé válna az Uniónak a Török Köztársasággal folytatott párbeszéd során elfoglalt helyzete, és ennek következtében sértené az Unió kapcsolatait, másrészt a Bizottság joggal szorítkozott az ilyen indok összefoglaló jellegű kifejtésére, ha – ahogy az a jelen ügyben történt – bővebb magyarázat nyújtása – az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének szövegében a jogalkotó által előírt kötelező védelem megsértésével – maga után vonhatta volna magának az e rendelkezésben biztosított védelem hatálya alá tartozó dokumentumok tartalmának a felfedését.

58      Ezzel szemben az első jogalapnak részlegesen helyt kell adni a hozzáférés Bizottság általi, az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése alapján való megtagadása vonatkozásában a negyedik, ötödik és nyolcadik vitatott dokumentum esetében.

59      Mivel a vitatott dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadását az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) és (3) bekezdésével is indokolták, meg kell még határozni, hogy e megtagadási okok a jelen ügyben alkalmazhatók voltak‑e, igazolva mindenesetre a megtámadott határozatot.

 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított, második jogalapról

60      Második jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdését. E jogalap három részből áll, amelyeket egymást követően kell megvizsgálni.

 A második jogalap első, a bírósági eljárások védelmére vonatkozó részéről

61      A második jogalap első részének alátámasztásaként a felperes azt állítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozattal megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdését, mivel a jelen ügyben a vitatott dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásának általános vélelmét alkalmazta. Egyrészt ugyanis az ítélkezési gyakorlat nem ismeri el az ilyen vélelem alkalmazását a folyamatban lévő bírósági eljárások vonatkozásában. Márpedig a megtámadott határozat elfogadásakor nem volt folyamatban bírósági eljárás. Másrészt továbbra is az ítélkezési gyakorlat értelmében a bírósági eljárások védelmének sérelmére vonatkozó általános vélelem csak az ilyen eljárások keretében benyújtott beadványokat érinti, a vitatott dokumentumok pedig nem ilyen iratok.

62      Egyébiránt a felperes úgy véli, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem bizonyította, hogy a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tétele konkrétan és ténylegesen hogyan sértené a bírósági eljárások védelmét. Márpedig e tekintetben hangsúlyozza, hogy a vitatott dokumentumokat nem bírósági eljárás céljából szövegezték. Annak ellenére ugyanis, hogy a második hozzáférés iránti kérelem benyújtásának időpontját követően nyújtották be a menekültügyi ügyekben hozott végzések alapját képező kereseteket, a felperes arra hivatkozik, hogy a vitatott dokumentumokat a releváns uniós vívmányok vizsgálata céljából hozták létre, ami nagymértékben túlmutat e keresetek tárgyán.

63      Mindenesetre egyrészt a felperes megjegyzi, hogy a Bizottság nem volt alperes a menekültügyi ügyekben, és így nem hivatkozhat a fegyveregyenlőség elvére, sem általánosságban a bírósági eljárások védelmére valamennyi olyan dokumentummal kapcsolatban, amelynek köze van ezen, akkor folyamatban volt bírósági eljárások tárgyához. Másrészt a felperes úgy véli, hogy a Bizottság ellentmondásban van, amikor a jelen ügyben e védelemre hivatkozik, azt állítva, hogy a vitatott dokumentumok kapcsolatban állnak az említett ügyekkel, továbbá, hogy e dokumentumok alapvetően a 2015/1601 határozat és az 539/2001 rendelet módosítását érintik. Valójában az említett dokumentumok csak olyan objektív elemeket tartalmaznak, amelyek hozzáférhetővé tétele a felperes szerint nem sértheti a Bizottság hivatkozott bírósági eljárásokban elfoglalt helyzetét.

64      A Bizottság a második jogalap első részének elutasítását kéri, mindenekelőtt azt állítva, hogy a felperes állításával ellentétben a megtámadott határozatban nem hivatkozott a hozzáférhetővé tétel megtagadásának olyan általános vélelmére, amely a bírósági eljárások védelmére vonatkozó kivételen vagy az 1049/2001 rendeletben foglalt másik kivételen alapul. A hozzáférés megtagadásáról ugyanis a vitatott dokumentumok tartalmának egyedi vizsgálatát követően döntött, és ami azt a körülményt illeti, hogy a vitatott dokumentumok nem bírósági eljárások keretében benyújtott beadványok, a Bizottság a 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítéletre (T‑796/14, EU:T:2016:483, 88. pont) és a 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítéletre (T‑18/15, nem tették közzé, EU:T:2016:487, 64. pont) hivatkozik, amely ítéleteket a felperes a Bíróság ítélkezési gyakorlatával ellentétesnek tart, és amelyekben a Törvényszék kimondta, hogy a bírósági eljárások védelmére vonatkozó kivétel olyan dokumentumokra is vonatkozott, amelyeket nem kizárólag bírósági eljárás céljából hoztak létre.

65      Márpedig a Bizottság szerint a megtámadott – és a jelen ügyben egyedül releváns – határozat elfogadásakor a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tétele elkerülhetetlenül maga után vonta volna a megtámadott határozatban kifejezetten megemlített menekültügyi ügyek keretében benyújtandó későbbi beavatkozási beadványai tartalmának hozzáférhetővé tételét, mivel a vitatott dokumentumok akkor releváns kapcsolatban álltak ezen ügyekkel. Így a fegyveregyenlőség elve alapján és jóllehet a Bizottság az említett ügyekben nem volt alperes, a beavatkozását végül nem engedték meg, mivel ezen ügyeket végzéssel zárták le, és így nem nyújthatta be beavatkozási beadványát, a vitatott dokumentumokhoz való hozzáférésnek az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdése alapján való megtagadása szükséges és indokolt volt. Ebben az összefüggésben a Bizottság vitatja a felperes azon állítását, miszerint a jövőbeli beavatkozási beadványai szükségszerűen szóltak volna az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztásról, és hangsúlyozza, hogy ezekben az ügyekben mindössze a Törvényszék által az Európai Unió Bírósága alapokmányának 24. cikke alapján feltett kérdésekre válaszolt.

66      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egyfelől az érintett intézménynek, ha úgy dönt, hogy megtagadja a hozzáférést az olyan dokumentumhoz, amelynek a hozzáférhetővé tételét kérték tőle, főszabály szerint magyarázatot kell adnia arra a kérdésre, hogy az e dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen miként sérthetné az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt, az intézmény által hivatkozott kivétellel védett érdeket, mivel az ilyen sérelem kockázatának észszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie (lásd: 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. július 3‑i Tanács kontra in ’t Veld ítélet, C‑350/12 P, EU:C:2014:2039, 52. pont).

67      Másfelől, ha valamely intézmény az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott egyik kivételt alkalmazza, akkor ezen intézmény feladata, hogy egyensúlyt teremtsen az érintett dokumentum hozzáférhetővé tételének mellőzésével védeni kívánt különleges érdek, valamint különösen az e dokumentum hozzáférhetővé tételéhez fűződő általános érdek között, tekintettel azokra az előnyökre, amelyek – amint azt az 1049/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése megállapítja – a nagyobb átláthatóságból származnak, vagyis hogy a polgárok még inkább részt vehetnek a döntéshozatali folyamatban, valamint biztosítva van a polgárok irányában az igazgatás nagyobb legitimációja, hatékonysága és felelőssége a demokratikus rendszerben (lásd: 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. július 3‑i Tanács kontra in ’t Veld ítélet, C‑350/12 P, EU:C:2014:2039, 53. pont).

68      Ami a „bírósági eljárások” védelmére vonatkozó, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében említett kivételt illeti, abból az következik, hogy a közérdek védelme nemcsak azon dokumentumok tartalmának hozzáférhetővé tételét nem teszi lehetővé, amelyek kizárólag egy adott bírósági eljárás céljaira készültek (lásd: 2006. július 6‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítélet, T‑391/03 és T‑70/04, EU:T:2006:190, 88. és 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. október 3‑i Jurašinović kontra Tanács ítélet, T‑63/10, EU:T:2012:516, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), azaz a benyújtott beadványokét vagy iratokét, hanem a folyamatban lévő ügy intézésével kapcsolatos belső dokumentumokét, valamint az érintett főigazgatóság és az intézmény jogi szolgálata vagy egy ügyvédi iroda közötti, az ügyre vonatkozó érintkezését sem; a kivétel alkalmazási körének e körülhatárolása egyrészt a Bizottságon belüli munka, másrészt a bizalmas jelleg és az ügyvédi titoktartás elve védelmének biztosítására szolgál (2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 76. pont; 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑18/15, nem tették közzé, EU:T:2016:487, 52. pont).

69      Ebben az összefüggésben a Bíróság elismerte a hozzáférhetővé tétel megtagadása általános vélelmének fennállását az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdése szerinti bírósági eljárásokhoz tartozó beadványok tekintetében addig, amíg az említett eljárás folyamatban van (2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 94. pont; 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 77. pont; 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑18/15, nem tették közzé, EU:T:2016:487, 53. pont), jóllehet e vélelem kizárólag valamely folyamatban lévő konkrét eljárás esetén alkalmazható, és főszabály szerint arra többé nem hivatkozhat az érintett intézmény, ha a szóban forgó eljárást bírósági határozattal befejezték (2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 130. pont).

70      Egyébiránt a Bíróság azt is megállapította, hogy a bírósági eljárások védelmére vonatkozó kivétel azt foglalja magában, hogy a fegyveregyenlőség, valamint a megfelelő igazságszolgáltatás elveinek tiszteletben tartása biztosított legyen. Valamely félnek a dokumentumokhoz való hozzáférése ugyanis megbonthatja az eljárásban részt vevő felek közötti nélkülözhetetlen egyensúlyt – amely egyensúly a fegyveregyenlőség elvének alapját képezi –, amennyiben a hozzáférhetővé tételi kötelezettség nem az eljárásban részt vevő valamennyi félre, hanem kizárólag a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemmel érintett intézményre vonatkozna (2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 85–87. pont).

71      Valamely intézmény által jogalkotási javaslat kidolgozásával kapcsolatban adott előzetes véleményhez való hozzáférésre vonatkozó ügyek keretében többek között emiatt mondta ki a Törvényszék, hogy a 2006. július 6‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítéletben (T‑391/03 és T‑70/04, EU:T:2006:190, 88–91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) megállapítottak ellenére a jelen ítélet előző pontjában említett ítélkezési gyakorlat nem zárta ki, hogy a beadványokon és az intézmény jogi szolgálatával konkrétan a folyamatban lévő üggyel kapcsolatban váltott dokumentumokon kívül egyéb dokumentumok a bírósági eljárások védelmére vonatkozó kivétel hatálya alá tartozhassanak. E tekintetben a Törvényszék, hangsúlyozva, hogy a fegyveregyenlőség elve és a megfelelő igazságszolgáltatás elve az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében foglalt védelem középpontjában áll, megállapította, hogy a fegyveregyenlőség bíróság előtti biztosításának szükségességét nemcsak a kizárólag egy adott jogvita céljából készített dokumentumok, hanem azon dokumentumok védelmét is igazolja, amelyek hozzáférhetővé tétele egy adott jogvita keretében veszélyeztetheti a szóban forgó egyenlőséget, amely szorosan hozzátartozik a tisztességes eljárás fogalmához (2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 88. pont; 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑18/15, nem tették közzé, EU:T:2016:487, 64. pont).

72      Jóllehet ugyanis az említett dokumentumokat nem egy adott bírósági eljárás keretében készítették, az érintett bírósági eljárás integritása és a felek közötti fegyveregyenlőség mindkét esetben súlyosan sérülhetne, ha a felek kiváltságos hozzáférést kapnának a másik fél olyan belső információihoz, amelyek szoros kapcsolatban állnak valamely folyamatban lévő vagy potenciális, de küszöbön álló jogvita jogi vonatkozásaival (2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 90. pont; 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑18/15, nem tették közzé, EU:T:2016:487, 65. pont).

73      Mindazonáltal ahhoz, hogy ez a kivétel alkalmazható legyen, arra van szükség, hogy a kért dokumentumok a hozzájuk történő hozzáférést megtagadó határozat meghozatalának időpontjában releváns kapcsolatban álljanak vagy az uniós bíróság előtt folyamatban lévő azon bírósági eljárással, amely esetében az érintett intézmény a kivételre hivatkozik, vagy nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárással, azzal a feltétellel, hogy ezen intézmény uniós jogi aktus értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdést vet fel, így az ügy körülményeire figyelemmel, előzetes döntéshozatalra utalás különösen valószínűnek tűnik (2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 88. és 89. pont; 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑18/15, nem tették közzé, EU:T:2016:487, 64. pont).

74      A Törvényszék ezen ítélkezési gyakorlatából eredő megfontolások alapján kell megközelíteni a második jogalap első részét, mivel a felperes állításával ellentétben az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében foglalt kivételre vonatkozó részletes ítélkezési gyakorlat – a fentiekben felidézetteknek megfelelően, valamint a 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítéletből (T‑796/14, EU:T:2016:483) és a 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítéletből (T‑18/15, nem tették közzé, EU:T:2016:487) eredően – e kivételnek nem tág értelmezést ad, amely összeütközésbe kerülne a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amely végeredményben akkor e kérdést közvetlenül még nem vizsgálta.

75      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a vitatott dokumentumokat nem kifejezetten folyamatban lévő bírósági eljárással kapcsolatban hozták létre.

76      Mindazonáltal egyrészt meg kell állapítani, hogy 2016. szeptember 19‑én, a megtámadott és a jelen ügyben egyedül releváns határozat elfogadásakor (lásd ebben az értelemben: 2010. január 26‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ítélet, C‑362/08 P, EU:C:2010:40, 54. pont) három bírósági eljárás, vagyis a menekültügyi ügyek folyamatban voltak, és kifejezetten a 2016. március 8‑i EU–Törökország nyilatkozatot követő 2016. március 18‑i EU–Törökország nyilatkozat jogszerűségéről szóltak. Egyébiránt ezekben az ügyekben a Bizottság, amely nem volt alperes, ebben az időpontban már az eljárási szabályzat 143. cikke alapján benyújtotta a beavatkozás iránti kérelmét.

77      Másrészt a Törvényszék megállapítja, hogy a vitatott dokumentumokat a jogi szolgálat hozta létre, amelynek feladata a Bizottság e bírósági eljárásokban való képviselete, és azok szoros kapcsolatban állnak az e bírósági eljárások tárgyát képező jogvita jogi kérdéseivel. E dokumentumok ugyanis a jogellenesen tartózkodó migránsok uniós jogban létrehozott menekültügyi eljárások tiszteletben tartásával való visszaküldésének módjaira, nevezetesen a menekültügyi ügyek középpontjában álló „biztonságos harmadik ország” fogalmára vonatkoznak. Következésképpen előrelátható és nem feltételezésen alapuló kockázat állt fenn a tekintetben, hogy az említett dokumentumok hozzáférhetővé tétele sérti a Bizottság mint beavatkozó fél helyzetét, mivel e dokumentumok alapvetően előzetes jogi állásfoglalást tartalmaznak menekültügyi ügyekben felmerült kérdésekről.

78      E körülmények között el kell fogadni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban hivatkozhatott az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében említett, bírósági eljárások védelmére vonatkozó kivételre a vitatott dokumentumok összessége vonatkozásában.

79      E tekintetben a felperes állításával ellentétben a Bizottság a bírósági eljárások védelme címén nem a hozzáférhetővé tétel megtagadásának vélelmét alkalmazta, hanem valamennyi vitatott dokumentumot egyedileg megvizsgálta. Ezt erősíti az a tény, hogy az ötödik vitatott dokumentumhoz részleges hozzáférést biztosított.

80      Következésképpen a második jogalap első részét el kell utasítani.

 A második jogalap második, a jogi vélemények védelmére vonatkozó részéről

81      A második jogalap második részének keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a második hozzáférés iránti kérelem tárgyát képező jogi vélemények és elemzések olyan jogi aktusok elfogadására vonatkoznak, amelyeket a 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatok végrehajtása érdekében fogadtak vagy fogadnak el, így álláspontja szerint azok jogalkotási eljáráshoz, a jelen esetben a 2015/1601 határozat és az 539/2001 rendelet módosítására irányuló eljáráshoz kapcsolódtak, ezért a Bizottság nem tagadhatta meg a hozzáférhetővé tételüket.

82      E kérdéstől függetlenül és feltételezve akár, hogy „a kért dokumentumokban szereplő előzetes álláspontok összefüggése nem vonatkozott a fent említett jogalkotási eljárásokra”, a felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság mindenesetre nem fejtette ki, hogy a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tétele miként fosztaná meg azon lehetőségtől, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében véve őszinte, objektív és teljes körű véleményeket kaphasson. E tekintetben ugyanis annak ellentmondást nem tűrő állítására szorítkozott, hogy azok hozzáférhetővé tétele „megfosztaná az EU‑Törökország nyilatkozat végrehajtását érintő […] alapvető tényezőtől”. Márpedig a 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítéletben (C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 57–64. pont) a Bíróság kimondta azt az elvet, miszerint a jogalkotással kapcsolatos jogi véleményeket közzé kell tenni. Mindenesetre mivel a felperes szerint a vitatott dokumentumok célja az volt, hogy tájékoztassák a Bizottságot a 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatok elfogadására vonatkozó uniós hatáskörről és a menekültügyi uniós vívmányokról, ezen intézmény észszerűen nem számíthatott arra, hogy e jogi vélemények bizalmasak maradnak. Arra viszont számítania kellett, hogy azokat egy nap nyilvánossá teszik, és e tekintetben a felperes nem érti, hogy általánosságban az olyan dokumentumok hozzáférhetővé tétele, mint a vitatott dokumentumok, hogyan akadályoznák ezen intézményt jogi vélemények kérésében.

83      A válaszában a felperes rámutat, hogy jóllehet a jogi vélemények védelme igazolhatja a megtámadott határozatot, ez utóbbi határozatot azonban meg kell semmisíteni az „érvelés hiánya” („lack of reasoning”) miatt, a Bizottság – a vitatott dokumentumok jellegét, tartalmát és létrehozásának körülményeit érintő – következetlen leírásából és homályos érveléséből kifolyólag.

84      A Bizottság a második jogalap második részének mint megalapozatlannak az elutasítását kéri, kifejtve először is, hogy a felperes állításával ellentétben a vitatott dokumentumokat – a 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet (C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374) 68. pontja értelmében véve – nem a tagállamokban vagy a tagállamokra jogilag kötelező aktusok elfogadására irányuló eljárások keretében hozták létre vagy kapták meg. E dokumentumok ugyanis csupán kérdésekkel kapcsolatos előzetes vélemények voltak, amelyeket a 2015/1601 határozat és az 539/2001 rendelet módosításáról szóló javaslatok elfogadására irányuló eljárások keretében párhuzamosan tárgyaltak. Így nem tekinthetők e két, jelenleg hatályos uniós jogi aktushoz kapcsolódó jogalkotási eljárások céljából létrehozott dokumentumoknak. Mivel e dokumentumok nem képezik az intézmény előzetes belső jogi véleményét, azokat a Bizottság szerint rosszul lehetne értelmezni, vagy félre lehetne érteni, ha hozzáférhetővé válnának azon környezeten kívül, amelyben azokat létrehozták.

85      A megtámadott határozatban a Bizottság megmagyarázta a felperesnek a menekültválság érzékeny kérdésével kapcsolatban a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságokkal együtt végzett, folyamatban lévő munkálatokat. Márpedig a menekültügyi uniós vívmányok értelmezéséről szóló vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tétele súlyos hatással lenne a Bizottság ahhoz fűződő érdekére, hogy őszinte, objektív és teljes körű véleményt kapjon, és mindezt olyan körülmények között, amelyekben ezen intézmény 2016 márciusa óta folyamatos és intenzív kapcsolatban volt az érintett tagállamokkal, nevezetesen a Görög Köztársasággal a 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatok végrehajtása biztosításához és a migrációs válság ellenőrzéséhez szükséges intézkedések tárgyában.

86      E tekintetben a felperes által hivatkozott azon körülmény, hogy a vitatott dokumentumok állítólag objektív értelmezést tartalmaznak, és hogy az e dokumentumokban így megvizsgált kérdések szakértők közti viták tárgyai voltak, nem akadályozhatja meg a Bizottságot azon képességének védelmében, hogy őszinte, objektív és teljes körű véleményt kapjon valamely érzékeny területen és a 2016. március 18‑i EU–Törökország nyilatkozat végrehajtására irányuló időszakban, mivel a Bizottság ügyel arra, hogy rendszeresen a nyilvánosság rendelkezésére bocsássa az említett nyilatkozat végrehajtására vonatkozó információkat.

87      Végül a Bizottság úgy véli, hogy az „érvelése” állítólagos „hiányára” alapított megsemmisítési jogalapra csupán a válaszban hivatkoztak, és e jogalap késedelmét igazoló, a felperes által hivatkozott érvényes indokok hiányában azt elfogadhatatlanként el kell utasítani. Mindenesetre a felperes egyáltalán nem támasztotta alá ezen igényét, amely végeredményben nyilvánvalóan megalapozatlan.

88      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében szereplő, jogi véleményekre vonatkozó kivétel célja az intézmény azon érdekének védelme, hogy őszinte, objektív és teljes körű véleményeket kaphasson, valamint hogy ahhoz, hogy e kivételre az intézmények hivatkozhassanak, e kockázatnak észszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 42 és 43. pont).

89      E tekintetben, ami azt a tényt illeti, hogy a jogi szolgálat által valamely jogalkotási javaslatra vonatkozóan készített vélemény hozzáférhetővé tétele az illető jogalkotási aktus törvényességének kétségbe vonásához vezethet, a Bíróság már megállapította, hogy épp az ezzel kapcsolatos átláthatóság az, amely – a különböző álláspontok nyílt megvitatását lehetővé téve – hozzájárul az intézményeknek az európai polgárok vonatkozásában fennálló nagyobb legitimitásához, valamint az európai polgárok bizalmának növeléséhez. Sokkal inkább az információ és a vita hiánya ugyanis az, amely kételyeket ébreszthet a polgárokban nem csupán valamely egyedi aktus jogszerűségét illetően, hanem az egész döntéshozatali eljárás legitimitásával kapcsolatban is (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 59. pont).

90      A jelen ügyben mindazonáltal meg kell állapítani, hogy ellentétben azzal, amit a felperes állít – utalva arra, hogy a megtámadott határozat az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésében foglalt kivétellel kapcsolatban hivatkozik a 2015/1601 határozat és az 539/2001 rendelet módosítására vonatkozó javaslatokra –, a vitatott dokumentumok nem képeznek konkrét jogalkotási javaslatra vonatkozó jogi véleményeket. Függetlenül ugyanis a második vitatott dokumentumban foglalt, a 2015/1601 határozat módosításának esetleges szükségességére vonatkozó hivatkozástól, a vitatott dokumentumok több, menekültüggyel kapcsolatos uniós jogi kérdésre vonatkozó, továbbá az uniós és török állam‑, illetve kormányfők között megtárgyalt és „EU–Törökország nyilatkozatok” név alatt tett politikai kötelezettségvállalásokat érintő, a jogi szolgálat által megfogalmazott előzetes állásfoglalásnak minősülnek.

91      Ugyanakkor az intézmények nem jogalkotási tevékenysége is az 1049/2001 rendelet hatálya alá tartozik. E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy e rendelet 2. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy e rendelet „az intézmény birtokában lévő valamennyi olyan dokumentumra vonatkozik, amelyet az intézmény állított ki, vagy amelyek hozzá érkeztek, és amelyek az Unió tevékenységi területeire vonatkoznak” (lásd ebben az értelemben: 2011. július 21‑i Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, C‑506/08 P, EU:C:2011:496, 87., 88. és 109. pont; 2014. július 3‑i Tanács kontra in ’t Veld ítélet, C‑350/12 P, EU:C:2014:2039, 107. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92      A jelen ügyben a vitatott dokumentumok a Bizottságon belüli szervezeti egységek közötti jogi egyeztetéseket tartalmaznak, és nem képeznek olyan jogi véleményt, amely véglegesen meghatározza az intézmény álláspontját, valamint a felperes állításával ellentétben nincs szó jogalkotási eljárások keretében kibocsátott olyan jogi véleményekről sem, mint amelyek a 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet (C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374) alapjául szolgáló ügy tárgyát képezték. Ezen egyeztetéseket, amelyeket kizárólag a Bíróság elnöke és a Bizottság belügyekért felelős tagja kabinetjének címeztek, rövid határidővel kérték annak érdekében, hogy segítsék a Bizottság képviselőit a Görög Köztársaság és a Török Köztársaság képviselőivel azon intézkedésekről tartott találkozóikon, amelyeket e két országnak meg kellett hozni a 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatok alapján tett kötelezettségvállalások végrehajtása keretében.

93      E tekintetben – ahogy azt a Bizottság jogosan állítja – az ilyen, valamely tagállam és harmadik állam képviselői, továbbá az intézmény közötti politikai párbeszédcéljából készített előkészítő és belső jogi vélemények hozzáférhetővé tétele előre látható módon ténylegesen sértené a Bizottság ahhoz fűződő érdekét, hogy a különböző szervezeti egységeitől őszinte, objektív és teljes körű véleményeket kérhessen és kaphasson a saját, intézményként képviselt végleges álláspontja kidolgozása érdekében, ráadásul bizonyos politikai érzékenységet mutató területen és az érzékeny migrációs helyzet orvoslása miatt sürgős helyzetben. A szervezeti egységek közötti – a vitatott dokumentumokban lezajló, azonban telefonhívásokkal is kiegészülő – egyeztetések ugyanis ezen intézmény megfelelő működéséhez elengedhetetlenül szükséges előkészítő munkát képeznek.

94      Márpedig ezen – többek között a szóban forgó elektronikus leveleknek a jogi szolgálat tagjai által a Bizottság elnöksége és a belügyekért felelős bizottsági tag vezetése alatt álló főigazgatóság részére, késői órákban való elküldése alapján – sürgős jogi egyeztetések őszintesége, objektivitása, teljessége, továbbá gyorsasága sérült volna a jelen ügyben, ha az ilyen – a szóban forgó intézmény, valamely tagállam és egy harmadik állam képviselői közötti találkozók előkészítése céljából sürgőséggel lefolytatott – egyeztetések szereplői előre tudták volna, hogy az ilyen elektronikus leveleket a nyilvánosság rendelkezésére lehet bocsátani.

95      Végül, ami a felperes által a válaszban megfogalmazott és a Bizottság megtámadott határozatban foglalt „érvelésének hiányára” vagy elégtelen indokolásra alapított kifogást illeti, elegendő megállapítani, hogy a felperes állításával ellentétben a megtagadott dokumentumok jellegének és tartalmának leírása, valamint a megtámadott határozatban a Bizottság által előadott megtagadási okok, beleértve azon körülmények bemutatását, amelyek között a dokumentumok létrejöttek, nem ellentmondásosak, és megfelelnek az EUMSZ 296. cikk követelményeinek. Következésképpen e kifogást mindenképpen el kell utasítani, anélkül hogy vizsgálni kellene a Bizottság által a viszonválaszban felhozott elfogadhatatlansági kifogást.

96      A fentiekre tekintettel a második jogalap második részét el kell utasítani.

 A második jogalap harmadik, a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tételéhez fűződő nyomós közérdek fennállására vonatkozó részéről

97      Feltételezve, hogy a jelen ügyben elismerhető a bírósági eljárások és jogi vélemények védelmének sérelmére vonatkozó általános vélelem vagy a konkrét sérelem fennállása, a felperes másodlagosan, a második jogalap harmadik részében arra hivatkozik, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondata alapján a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tételéhez fűződő nyomós közérdek áll fenn. Az uniós intézmények ugyanis a polgáraik nevében hozott döntéseket csak akkor magyarázhatják meg, és azok legitimitását csak akkor bizonyíthatják, ha e polgárok meg tudják érteni azon jogi hátteret, amely keretében e döntéseket meghozták. Így a vitatott dokumentumokhoz való hozzáférést biztosítani kell a polgárok számára, még akkor is, ha e hozzáférhetővé tétel esetlegesen sérti a bírósági eljárások és jogi vélemények védelmét.

98      Mindenesetre a fellebbező azt állítja, hogy a megtámadott határozat megsérti az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondatát, mivel a Bizottság nem vizsgálta a hozzáférhetővé tételhez fűződő közérdek fennállását, és általánosságban nem mérlegelte a hozzáférhetővé tétel által szolgált érdekeket és az ilyen hozzáférhetővé tétellel szembeni érdekeket. E tekintetben a felperes vitatja ezen intézmény azon állítását, miszerint ő csak általános megfontolásokat adott elő, amelyek nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az átláthatóság elve a jelen ügyben különös nyomatékkal bír. A migrációs válság és az annak orvoslása érdekében elfogadott intézkedések sajátos jellegére való hivatkozás elegendő annak bizonyítására, hogy a jelen ügyben az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondata alapján a hozzáférhetővé tételhez fűződő nyomós közérdek áll fenn.

99      A Bizottság a második jogalap harmadik részének megalapozatlanként való elutasítását kéri, hangsúlyozva, hogy a megtámadott határozatban jelezte a felperesnek, hogy mindössze az átláthatóság elvére hivatkozott, annak bizonyítása nélkül, hogy ezen elv a jelen ügyben mennyiben bír olyan különös nyomatékkal, amely erősebb lehetne a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tételének megtagadását igazoló jogszerű okoknál.

100    A jelen ügyben a Bizottság megvizsgálta a nyomós közérdek fennállását, szerinte azonban a felperesnek kell bizonyítania ilyen közérdek fennállását. Márpedig a felperes e kérdéssel kapcsolatban mindössze olyan általános megfontolásokra hivatkozott, mint a társadalom tájékoztatáshoz való joga, és a polgárok ahhoz való joga, hogy megértsék a szóban forgó jogi környezetet, amely megfontolások a Bizottság szerint nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az átláthatóság elve a jelen ügyben olyan különös nyomatékkal bír, amely erősebb a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tételének megtagadását igazoló okoknál, annál is inkább, mivel a Bizottság kifejezetten ügyelt a polgárok tájékoztatására olyan naprakész információk közlésével, mint „Az EU és Törökország között a migráció területén folytatott együttműködés soron következő operatív lépései” című, 2016. március 16‑i közlemény. Egyébiránt a tudományos viták fennállása nem képezi az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett nyomós közérdek fennállásának bizonyítékát.

101    Mindenesetre a Bizottság azt állítja, hogy a vitatott dokumentumok közül egyesekre alkalmazható a nemzetközi kapcsolatok védelmére vonatkozó kivétel. Márpedig ezen, az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében szabályozott kivételt illetően az uniós jogalkotó nem írt elő, hogy egyensúlyt teremtsen e kivétel és a hozzáférhetővé tételhez fűződő nyomós közérdek között.

102    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy ha valamely intézmény az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott egyik kivételt alkalmazza, akkor ezen intézmény feladata, hogy egyensúlyt teremtsen az érintett dokumentum hozzáférhetővé tételének mellőzésével védeni kívánt különleges érdek, valamint különösen az e dokumentum hozzáférhetővé tételéhez fűződő közérdek között, tekintettel azokra az előnyökre, amelyek – amint azt az 1049/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése megállapítja – a nagyobb átláthatóságból származnak, vagyis hogy a polgárok még inkább részt vehetnek a döntéshozatali folyamatban, valamint biztosítva van a polgárok irányában az igazgatás nagyobb legitimációja, hatékonysága és felelőssége a demokratikus rendszerben (2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

103    A kérelmező feladata azonban, hogy konkrétan hivatkozzon az érintett dokumentumok hozzáférhetővé tételét igazoló ilyen nyomós közérdeket megalapozó körülményekre (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 94. pont; 2015. július 16‑i ClientEarth kontra Bizottság ítélet, C‑612/13 P, EU:C:2015:486, 90. pont; 2017. január 23‑i Justice & Environment kontra Bizottság ítélet, T‑727/15, nem tették közzé, EU:T:2017:18, 49. pont).

104    Így kétségtelen, hogy a valamely dokumentum hozzáférhetővé tételének igazolására alkalmas nyomós közérdeknek nem kell szükségszerűen elkülönülnie az 1049/2001 rendeletet átható elvektől (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 92. pont; 2015. július 16‑i ClientEarth kontra Bizottság ítélet, C‑612/13 P, EU:C:2015:486, 92. pont).

105    E tekintetben az 1049/2001 rendelet alapjául szolgáló és a felperes által hivatkozott átláthatóság elve hozzájárul a demokrácia megerősítéséhez, mivel lehetővé teszi a polgárok számára mindazon információk ellenőrzését, amelyek valamely jogalkotási aktus alapjául szolgáltak. Annak lehetősége ugyanis, hogy a polgárok megismerjék a jogalkotási tevékenységek alapjait, a demokratikus jogaik tényleges gyakorlásának feltételét képezi (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 46. pont).

106    A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a vitatott dokumentumokat nem az EUM‑Szerződés értelmében vett jogalkotási eljárás keretében hozták létre.

107    A felperes azonban az átláthatóság elvére vonatkozó általános megfontolásokra hivatkozott, amelyekből a közérdekre tekintettel következik, hogy a polgárok még inkább részt vehetnek a döntéshozatali folyamatban, valamint biztosítva van a polgárok irányában az igazgatás nagyobb legitimációja, hatékonysága és felelőssége a demokratikus rendszerben (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 45. pont).

108    E tekintetben mindenekelőtt, mivel ki lett mondva, hogy az első, második, harmadik, hatodik és hetedik vitatott dokumentumhoz való hozzáférés megtagadása az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésében foglalt kivételek hatálya alá tartozik, a második jogalap harmadik részét el kell utasítani mint e dokumentumok tekintetében hatástalant. E rendelkezés keretében ugyanis az intézmény köteles az e kötelező kivételek hatálya alá tartozó dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadni, ha bizonyítják az e kivételekkel érintett körülményeket, és nem szükséges egyensúlyba hozni a közérdek védelmét valamely nyomós közérdekkel (lásd ebben az értelemben: 2007. április 25‑i WWF European Policy Programme kontra Tanács ítélet, T‑264/04, EU:T:2007:114, 44. és 45. pont; 2013. szeptember 12‑i Besselink kontra Tanács ítélet, T‑331/11, nem tették közzé, EU:T:2013:419, 44. pont).

109    Ezt követően a felperes állításával ellentétben az átláthatóság elvére vonatkozó, a megerősítő kérelemben általa felhozott általános megfontolásokat a Bizottság a megtámadott határozatban figyelembe vette, azonban megállapította, hogy azok nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a jelen ügyben az átláthatóság elve olyan különös nyomatékkal bírt, amely esetleg erősebb lett volna a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tételének megtagadását igazoló okoknál.

110    E tekintetben azt is meg kell állapítani, hogy a felperes állításával ellentétben a vitatott dokumentumok szerzői e dokumentumokban a 2016. március 8‑i és 18‑i EU–Törökország nyilatkozatok elfogadása szempontjából nem értékelték az Unió és tagállamai közötti hatáskörmegosztást.

111    E megállapítást nem teszi vitássá az, hogy – a vitatott dokumentumokból felfedhető részek határain belül, és nem sértve a nemzetközi kapcsolatokat érintő közérdek védelmét – a hatodik vitatott dokumentumban foglalt egyik mondat arra utal, hogy a Görög Köztársaság és a Török Köztársaság közötti magyarázó jegyzék egyes kérdései az Unió hatáskörébe tartozhatnak, és így az Unió említett jegyzékben való részvételét igényelhetik, csakúgy mint hogy a hetedik vitatott dokumentum röviden hivatkozik arra, hogy az Unió EUMSZ 218. cikkben foglalt módokon való részvétele szükségesnek bizonyulhat, ha e két állam közötti visszafogadási egyezménytől függően kötelezettségeket kell előírni. Az ilyen megfontolások ugyanis az EU–Törökország nyilatkozatok végrehajtását érintik, azonban nem vonatkoznak az Unió e nyilatkozatok elfogadására kiterjedő hatáskörének – felperes által felvetett – kérdésére, mivel a menekültügyi ügyekben a Törvényszék megállapította, hogy a 2016. március 18‑i EU–Törökország nyilatkozat nem tekinthető az Európai Tanács által – sem egyébiránt más uniós intézmény, szerv vagy szervezet által – elfogadott aktusnak.

112    Ilyen körülmények között a felperes által előadott érvekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy az nem bizonyította, hogy a jelen ügyben az átláthatóság elve miért bírt olyan különös nyomatékkal, amely legalább az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésében foglalt kivételek hatálya alá nem tartozó dokumentumok vonatkozásában igazolja a bírósági eljárások és jogi vélemények védelmének hatálya alá tartozó vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tételét. E még inkább érvényes olyan összefüggésben, amelyben a Bizottság rendszeresen közölt a nyilvánossággal általános információkat (lásd ebben az értelemben: 2017. január 23‑i Justice & Environment kontra Bizottság ítélet, T‑727/15, nem tették közzé, EU:T:2017:18, 60. pont). A teljesség kedvéért a Törvényszék megállapítja, hogy ez érvényes az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésében foglalt kivételek hatálya alá tartozó dokumentumokra is.

113    A harmadik részt el kell utasítani, és így a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított, negyedik jogalapról

114    A harmadik jogalapot megelőzően vizsgálandó negyedik, másodlagosan előterjesztett jogalap keretében a fellebbező vitatja a Bizottság azon állítását, miszerint a vitatott dokumentumokhoz való részleges hozzáférés nem volt lehetséges. E dokumentumok jellegét figyelembe véve ugyanis elképzelhetetlen, hogy az azokban foglalt teljes szöveg a Bizottság által hivatkozott kivételek hatálya alá tartozik. Következésképpen a Bizottság azzal, hogy a megtámadott határozatban megtagadta a felperestől a részleges hozzáférést, megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdését.

115    A Bizottság a jogalap elutasítását kéri, hangsúlyozva, hogy a megtámadott határozatban kifejtette, hogy felvetette a vitatott dokumentumokhoz való részleges hozzáférés engedélyezésének lehetőségét, azonban megtagadta azt amiatt, hogy e dokumentumok összessége a hozzáférhetővé tétel 1049/2001 rendelet alapján való megtagadását igazoló kivételek hatálya alá tartozik.

116    E tekintetben az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdése értelmében „ha a kivételek bármelyike a kért dokumentumnak csak részeit érinti, a dokumentum fennmaradó részei hozzáférhetővé tehetők”.

117    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézmények valamely dokumentumához történő részleges hozzáférést az arányosság elvének tükrében kell megvizsgálni (2013. szeptember 12‑i Besselink kontra Tanács ítélet, T‑331/11, nem tették közzé, EU:T:2013:419, 83. pont; lásd még ebben az értelemben: 2001. december 6‑i Tanács kontra Hautala ítélet, C‑353/99 P, EU:C:2001:661, 27. és 28. pont).

118    Az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdésében foglaltakból közvetlenül következik, hogy az intézmény köteles megvizsgálni, lehetséges‑e a hozzáférés iránti kérelemmel érintett dokumentum részleges hozzáférhetővé tételének engedélyezése, ezáltal csak az említett kivételek hatálya alá tartozó részekre korlátozva a hozzáférés esetleges megtagadását. Az intézmény köteles ilyen részleges hozzáférést biztosítani, ha az intézmény által a dokumentumhoz való hozzáférés megtagadásával elérni kívánt cél úgy is megvalósítható, ha az említett intézmény a védelmezni kívánt közérdeket esetlegesen sértő részek elfedésére szorítkozik (2007. április 25‑i WWF European Policy Programme kontra Tanács ítélet, T‑264/04, EU:T:2007:114, 50. pont; 2013. szeptember 12‑i Besselink kontra Tanács ítélet, T‑331/11, nem tették közzé, EU:T:2013:419, 84. pont; lásd még ebben az értelemben: 2001. december 6‑i Tanács kontra Hautala ítélet, C‑353/99 P, EU:C:2001:661, 29. pont).

119    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban, és ahogy azt e határozatban jelezte, vizsgálta annak lehetőségét, hogy a felperesnek részleges hozzáférést biztosítson a vitatott dokumentumokhoz. Ezt egyébként megerősíti az, hogy a Bizottság az ötödik vitatott dokumentumhoz részleges hozzáférést biztosított a felperesnek.

120    Ezenkívül a Törvényszék megállapítja, hogy – hasonlóan ahhoz, amit az ötödik vitatott dokumentummal tett – a Bizottságnak lehetősége volt arra, hogy részleges hozzáférést adjon az első vitatott dokumentum „Legal framework” című részének első mondatához, valamint a második vitatott dokumentum 1. melléklete I. pontja „EU Legal Framework” című a) alpontjának első mondatához. E mondatok ugyanis pusztán a szóban forgó rendelkezések leírásának bizonyulnak, nem tartalmaznak azonban jogi vagy stratégiai állásfoglalást az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) és (2) bekezdésében foglalt kivételekkel kapcsolatban.

121    Ellenben a Bizottság által a Törvényszékhez benyújtott vitatott dokumentumokból nem derül ki, hogy lehetséges volt‑e részleges hozzáférést adni más dokumentumokhoz anélkül, hogy e lépés a dokumentumok olyan részei – nevezetesen az EU–Törökország nyilatkozatok Görög Köztársaság és Török Köztársaság általi, az Unió ösztönzése melletti végrehajtásáról szóló vita alapját képező stratégiai célok – tartalmának felfedését vonja maga után, amelyek vonatkozásában a hozzáférés megtagadása igazolható volt.

122    Márpedig e tekintetben az uniós Bíróság már elismerte, hogy ilyen esetben az alperes intézmény, a jelen ügyben a Bizottság, a megtámadott aktus indokolásában nem köteles meghatározni a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tétellel fel nem tárható érzékeny tartalmát, ha az ilyen lépés olyan információk felfedéséhez vezetne, amelyeknek védelmére a hivatkozott, a nemzetközi kapcsolatokat érintő közérdek védelmével kapcsolatos kivétel vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 82. pont; 2013. szeptember 12‑i Besselink kontra Tanács ítélet, T‑331/11, nem tették közzé, EU:T:2013:419, 106. pont).

123    Ugyanez vonatkozik a negyedik és a nyolcadik vitatott dokumentumra, valamint az ötödik vitatott dokumentum fel nem fedett részére, amelynek tartalmát nem lehetett részben felfedni, anélkül hogy a bírósági eljárásoknak és jogi véleményeknek biztosított védelem ne sérült volna.

124    Következésképpen a jelen ítélet 120. pontjában megállapított keretek között a negyedik jogalapnak részben helyt kell adni, és azt az ezt meghaladó részben el kell utasítani.

 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított, harmadik jogalapról

125    Mivel egyrészt az első és a második jogalap elutasítása, valamint negyedik jogalap részbeni elutasítása azt vonja maga után, hogy a Bizottság – a jelen ítélet 120. pontjában említett dokumentumrészek kivételével – joggal hivatkozott az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) és (2) bekezdésében foglalt kivételekre, másrészt a negyedik jogalapra vonatkozó megfontolások akár e rendelet 4. cikke (3) bekezdésében foglalt kivétel alkalmazhatóságának feltételezésével érnek fel, nem szükséges megvizsgálni a harmadik jogalap ez utóbbi kivétel szempontjából való megalapozottságát.

126    Következésképpen anélkül, hogy határozni kellene a harmadik jogalapról:

–        meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben a Bizottság megtagadta a részleges hozzáférést az első vitatott dokumentum „Legal framework” című részének első mondatához, valamint a második vitatott dokumentum 1. melléklete I. pontja „EU Legal Framework” című a) alpontjának első mondatához;

–        a keresetet az ezt meghaladó részében el kell utasítani.

 A költségekről

127    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. E rendelet 134. cikkének (3) bekezdése értelmében azonban részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

128    Mivel a felperes csupán részlegesen lett pervesztes, úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Európai Bizottság 2016. szeptember 19i C(2016) 6029 final határozatát megsemmisíti annyiban, amennyiben az megtagadja, hogy részleges hozzáférést biztosítson az Access Info Europenak az Ares(2016)2453347 hivatkozási számú bizottsági dokumentum „Legal framework” című részének első mondatához, valamint az Ares(2016)2453181 hivatkozási számú bizottsági dokumentum 1. melléklete I. pontja „EU Legal Framework” című a) alpontjának első mondatához.

2)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A felek maguk viselik saját költségeiket.

Pelikánová

Nihoul

Svenningsen

Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. február 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: angol.