MANUEL CAMPOS SÁNCHEZ‑BORDONA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. december 5.(1)
C‑478/16. P. sz. ügy
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO)
kontra
Group OOD
„Fellebbezés – Európai uniós védjegy – Az európai uniós védjegy meghatározása és megszerzése – Viszonylagos kizáró okok – A nem lajstromozott védjegy vagy a kereskedelmi forgalomban használt egyéb megjelölés jogosultjának felszólalása – A fellebbezési tanács által végzett vizsgálat – Új vagy kiegészítő bizonyítékok – A 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének és a 76. cikke (2) bekezdésének megsértése”
1. A jelen fellebbezési kérelem lehetővé teszi a Bíróság számára a nemzeti jogoknak az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) előtt folyó eljárásokban történő kezelésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatának finomítását. A kérelem elbírálásához előzetesen meg kell vizsgálni, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta‑e a jogot annak megkövetelésével, hogy az EUIPO fellebbezési tanácsa a nemzeti joggal kapcsolatban egyes bizonyítékokat hivatalból vizsgáljon meg.
2. A fellebbezési szakaszba érkező jogvita azzal kezdődött, hogy egy adott vállalkozás (Group OOD) felszólalást terjesztett elő egy uniós védjegybejelentéssel szemben a 207/2009/EK rendelet(2) 8. cikkének (4) bekezdése alapján, arra való hivatkozással, hogy a vállalkozás maga is egy másik hasonló, jóllehet csak nemzeti jelentőségű, nem lajstromozott védjegy jogosultja, amely elsőbbséget élvez.
3. Az EUIPO fórumai (nevezetesen, a felszólalási osztály és a fellebbezési tanács) elutasították a Group OOD kérelmét, mert véleményük szerint a vállalkozás nem nyújtott be elegendő bizonyítékot a nem lajstromozott védjegyre alkalmazandó nemzeti jogra vonatkozóan, illetve azt késedelmesen tette meg.
4. A Törvényszék azonban hatályon kívül helyezte(3) a fellebbezési tanács végső határozatát, és felrótta e tanácsnak, hogy nem élt mérlegelési jogkörével a hivatkozott nemzeti jog tartalmának és terjedelmének hivatalból történő vizsgálata érdekében. A Törvényszék kizárta egyébként, hogy a Group OOD által a fellebbezési tanács elé terjesztett adatok teljességgel újak lennének, ami igazolhatta volna a tanács eljárását.
I. Jogi háttér
A. A 207/2009 rendelet(4)
5. A 8. cikk (4) bekezdése szerint:
„(4) A nem lajstromozott védjegy, illetve a helyi jelentőségűt meghaladó mértékű kereskedelmi forgalomban használt bármely más megjelölés jogosultjának felszólalása alapján nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, ha az irányadó közösségi vagy tagállami jogszabályok szerint
a) a megjelöléshez fűződő jogokat [az európai uniós] védjegybejelentés bejelentési napjánál, illetve – elsőbbség igénylése esetén – az elsőbbség napjánál korábban szerezték meg;
b) a megjelöléshez fűződő jogok alapján a jogosult megtilthatja a későbbi védjegy használatát.”
6. „A tényállás hivatalbóli vizsgálata” című 76. cikk így szól:
„(1) A hivatal az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja. A lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárásban azonban a hivatal a vizsgálat során a felek által előterjesztett tényálláshoz, bizonyítékokhoz és érvekhez,[(5)] valamint a kérelem szerinti igényekhez kötve van.
(2) A hivatal figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő.”
B. A 2868/95 rendelet(6)
7. A felszólalás indoklásáról szóló 19. szabály előírja:
„(1) A Hivatal lehetőséget ad a felszólalónak, hogy benyújtsa a felszólalása alátámasztására szolgáló tényeket, bizonyítékokat és érveket, vagy kiegészítse a 15. szabály (3) bekezdése alapján benyújtott bármely tényt, bizonyítékot vagy érvet az általa megadott határidőn belül, amely legalább 2 hónap attól a naptól kezdve, amelyen a felszólalási eljárást megkezdettnek tekintik a 18. szabály (1) bekezdésével összhangban.
(2) Az (1) bekezdésben említett határidőn belül a felszólaló benyújtja a korábbi védjegye vagy joga létezésének, érvényességének és az oltalom terjedelmének bizonyítékát [helyesen: fennállásának, érvényességének és az oltalom terjedelmének bizonyítékát], valamint a felszólalásra való jogosultságát igazoló bizonyítékot. A felszólaló különösen az alábbi bizonyítékokat nyújtja be:
[…]
d) ha a felszólalás alapja a [207/2009] rendelet 8. cikke (4) bekezdése szerinti korábbi jog, az illető jog megszerzésének, folyamatos fennállásának és oltalmi hatályának [helyesen: oltalma terjedelmének] bizonyítéka;
[…]
(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett tájékoztatás és bizonyítékok nyelve az eljárás nyelve, vagy fordítást mellékelnek. A fordítást az eredeti dokumentum benyújtására rendelkezésre álló határidőn belül nyújtják be.
(4) A Hivatal nem veszi figyelembe az írásbeli beadványokat vagy dokumentumokat, illetve azok azon részét, amelyeket nem nyújtottak be, vagy nem fordítottak le az eljárási nyelvre a Hivatal által megállapított határidőn belül [helyesen: A Hivatal nem veszi figyelembe azokat az írásbeli beadványokat vagy dokumentumokat, illetve azoknak azt a részét, amelyeket nem az eljárás nyelvén vagy nem az eljárás nyelvére lefordítva nyújtottak be a Hivatal által megállapított határidőn belül].”
8. A felszólalás vizsgálatáról szóló 20. szabály (1) bekezdése megállapítja:
„(1) Ha a 19. szabály (1) bekezdésében említett határidő lejártáig a felszólaló nem bizonyítja a korábbi védjegyének vagy jogának meglétét, érvényességét és oltalmi hatályát [helyesen: fennállását, érvényességét és az oltalom terjedelmét], valamint a felszólalásra való jogosultságát, a felszólalást elutasítják mint megalapozatlant.”
9. Az 50. szabály (1) bekezdésének harmadik albekezdése a következőképpen szól:
„Ha a fellebbezés a felszólalási osztályok egyikének határozata ellen irányul, a fellebbezési tanács a rendeletben és e szabályokban megállapított vagy a felszólalási osztály által a rendelettel és e szabályokkal összhangban megadott határidőn belül benyújtott tényekre és bizonyítékokra korlátozza a fellebbezés vizsgálatát, kivéve ha a fellebbezési tanács úgy véli, hogy a rendelet [76]. cikkének (2) bekezdése értelmében további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat kell figyelembe venni.”
II. A jogvita előzményei
10. 2012. február 13‑án(7) Kosta Iliev európai uniós védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO) a Nizzai Megállapodás szerinti 35., 39. és 43. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében.(8) A kérelemben szereplő ábrás megjelölés a következő volt:
11. 2012. július 11‑én a Group OOD a 207/2009 rendelet 41. cikke alapján felszólalást terjesztett elő az új megjelölés lajstromozásával szemben, arra való hivatkozással, hogy ő az alábbi nem lajstromozott ábrás védjegy jogosultja, amelyet a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában a 39. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében használtak:
12. A Group OOD számos dokumentummal alátámasztva azt állította, hogy 2003 óta használja a nem lajstromozott védjegyet határokon átnyúló autóbuszos személyszállítási tevékenységre, Szófia (Bulgária) és Prága (Cseh Köztársaság) között menetrend szerinti autóbuszjáratok üzemeltetetésével.
13. A 2013. június 14‑i határozatával a felszólalási osztály elutasította a Group OOD felszólalását, mert ez utóbbi nem határozta meg pontosan azt a nemzeti jogot, amelynek alapján a védjegybejelentésben szereplő védjegy használatát az érintett tagállamokban be lehetne tiltani, és e tekintetben bizonyítékokat sem szolgáltatott.
14. A Group OOD‑nek a felszólalási osztály határozatával szemben benyújtott fellebbezését a negyedik fellebbezési tanács elutasította,(9) mivel lényegében úgy ítélte meg, hogy:
a) a Group OOD nem nyújtott be az alkalmazandó nemzeti jog megjelölésére vonatkozó bizonyítékot a felszólalási eljárás folyamán;
b) a nem lajstromozott bolgár védjegyet illetően a felszólalási eljárás során benyújtott dokumentumok semmilyen hivatkozást nem tartalmaztak a bolgár jogra, figyelmen kívül hagyva a 2868/95 rendelet 19. szabályának (2) bekezdését;
c) a három bolgár jogi rendelkezésre a fellebbezési tanács előtt történő hivatkozás elkésett volt, mivel azt a felszólalási eljárásra vonatkozó határidőn belül kellett volna megtenni;
d) nem állt rendelkezésre információ a bolgár jogra vonatkozóan, így például a Zakon za markite i gueografskite oznachenija(10) 12. cikke (6) bekezdésének eredeti változata, és annak bizonyítéka sem, hogy a szöveg hivatalos és hiteles forrásból származik;
e) a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése egyébként sem alkalmazható, mivel néhány nemzeti rendelkezés puszta említése a jelzett hiányosságokkal nem minősül az e cikk értelmében vett tényeknek és bizonyítékoknak.
III. A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet
15. 2014. augusztus 1‑jén a Group OOD keresetet indított a Törvényszék előtt a fellebbezési tanács határozatának hatályon kívül helyezése iránt. Három jogalapra hivatkozott, amelyeket a 207/2009 rendelet 76. cikke (1) bekezdésének, 76. cikke (2) bekezdésének és a 8. cikke (4) bekezdésének megsértésére alapított.
16. A Törvényszék a megtámadott ítéletben elfogadta a Group OOD álláspontját e három jogalap együttes vizsgálatát követően. Mivel a kereset a felperesnek a bolgár jogszabály tartalmának igazolására irányuló, a 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének d) pontja szerinti kötelezettségével volt kapcsolatos, előzetes jelleggel tisztázni kellett, hogy a fellebbezési tanács figyelembe vehette‑e ezeket az első alkalommal előtte ismertetett adatokat.
17. A megtámadott ítélet szerint, először is, a 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének d) pontja nem hivatkozik pontos és kimerítő módon azokra a dokumentumokra, amelyeknek a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésén alapuló felszólalást alá kell támasztaniuk. E szabály csupán az utóbbi cikk értelmében vett korábbi jog megszerzésére, folyamatos fennállására és oltalma terjedelmére vonatkozó bizonyíték benyújtásának kötelezettségére emlékeztet, minden további részletezés nélkül.(11) A Törvényszék kizárta, hogy a fellebbezési tanácsnak a késedelmesen benyújtott tényekre és bizonyítékokra vonatkozóan a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdésében foglalt mérlegelési jogkörét megszorító módon kellene gyakorolnia.(12)
18. Másodsorban, a Törvényszék elvetette az EUIPO által előadott azon érvet, amely szerint a bolgár jog rendelkezéseire történő hivatkozások nem kiegészítő bizonyítékok (az egyetlenek, amelyek tekintetében elfogadható lenne a késedelmes benyújtásuk), hanem teljesen új bizonyítékoknak minősülnek. A Törvényszék ezeket azon bizonyítékok közé sorolta, amelyek a nem lajstromozott bolgár védjegy oltalma megszerzését, folyamatos fennállását és terjedelmét igazolják a 8. cikk (4) bekezdése értelmében.
19. Mindenesetre a Törvényszék szerint a bolgár jogszabályok említése a 207/2009 rendelet 76. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, amelyre a Group OOD a fellebbezési tanács előtt hivatkozik. Egyébként, még ha azt feltételeznénk is, hogy ez a hivatkozás nem elégséges a nemzeti jogszabályok alátámasztására vonatkozó kötelezettség teljesítéséhez, a fellebbezési tanácsnak akkor is gyakorolnia kellett volna mérlegelési jogkörét, amit elmulasztott.(13)
20. A 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének d) pontja értelmében fennálló, a nemzeti jog bizonyítására vonatkozó kötelezettséget illetően a megtámadott ítélet megállapította, hogy sem a 207/2009 és a 2868/95 rendelet, sem pedig az ítélkezési gyakorlat nem határozza meg, hogy annak tartalmát milyen módon kell bizonyítani. Ebből arra következtetett, hogy a fellebbezési tanács nem követelhette meg a felszólalótól a Darzhaven vestnik (bolgár Hivatalos Közlöny) kivonatát vagy a hivatalos bolgár szöveget, különösen, mivel az EUIPO előtti eljárás nyelve az angol volt. E tekintetben úgy vélte, hogy az alkalmazandó nemzeti jog helyes meghatározásához és a védjegybejelentő számára a védelemhez való joga gyakorlásának lehetővé tételéhez sem volt elengedhetetlen, hogy e jogszabályszöveg hivatalos forrásból származzon.(14)
21. Az OHIM kontra National Lottery Commission ítéletet(15) analógia útján alkalmazva a Törvényszék megállapította, hogy az EUIPO illetékes fórumainak feladata értékelni a nemzeti jogra vonatkozóan előterjesztett bizonyítékok bizonyító erejét és hatályát. Ennek érdekében hivatalból kellett volna tájékozódniuk az adott nemzeti jogról, amennyiben az szükséges lett volna a törlési ok alkalmazási feltételeinek, különösen pedig az előadott tények valóságtartalmának vagy a benyújtott okiratok bizonyító erejének a megítéléséhez.
22. Ha a fellebbezési tanács kételyeket táplált a nemzeti jog hiteles átvételével, alkalmazhatóságával vagy értelmezésével kapcsolatban, gyakorolnia kellett volna vizsgálati jogkörét, alaposabb kutatást végezve a hivatkozott nemzeti rendelkezések tartalmára és hatályára vonatkozóan, akár hivatalból, akár felhívva a felszólalót állításainak alátámasztására a Bíróság elé terjesztett bolgár nemzeti jogot illetően.(16)
23. A Törvényszék végül arra következtetésre jutott, hogy a fellebbezési tanács nem vethette volna el a vizsgálati jogkörének gyakorlását, mellőzve a felszólaló fellebbezésében szereplő, a bolgár védjegytörvény 12. cikkének (6) bekezdésére történő hivatkozást. Következésképpen megtámadott határozatot hatályon kívül helyezte, arra kötelezve az EUIPO‑t és K. Ilievet, hogy maguk viseljék saját költségeiket, valamint a Group OOD részéről felmerült költségeket.
IV. A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
24. A fellebbezési kérelem 2016. szeptember 19‑én érkezett a Bíróság Hivatalához. A Group OOD 2017. január 23‑án nyújtotta be fellebbezési ellenkérelmét.
25. Az EUIPO azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és a Group OOD‑ot kötelezze a költségek viselésére. Ez utóbbi pedig azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezési kérelmet és az EUIPO‑t kötelezze a költségek viselésére.
26. Mivel azt mindkét fél kérte, a Bíróság az eljárási szabályzat 76. cikkének (1) bekezdése alapján 2017. szeptember 28‑án tárgyalást tartott, amelyen mindkét fél megjelent.
V. A fellebbezési kérelem vizsgálata
A. A 207/2009 rendeletnek a 2868/95 rendelet 50. szabályának (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 76. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapuló, első fellebbezési jogalapról
1. A felek érveinek összefoglalása
27. Az EUIPO először is azt állítja, hogy a Bíróság egyértelműen a védjegy lajstromozásával szemben felszólalást előterjesztő személyre rója azt a terhet, hogy nemcsak a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésében szereplő, a nemzeti jogra vonatkozó két feltételnek kell eleget tennie, hanem az említett jogszabályok tartalmára vonatkozó bizonyítékokat is elő kell terjesztenie.(17) E kötelezettség teljesítésének elmulasztása szerinte nem orvosolható a fellebbezési tanács előtti eljárásban, ha a felszólalási osztályhoz egyáltalán nem nyújtottak be a megadott határidőn belül a nemzeti szabályozásra vonatkozó információkat.
28. Másodszor, az EUIPO szerint, a 207/2009 rendeletnek a 2868/95 rendelet 50. szabályának (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 76. cikkének (2) bekezdését kizárólag az első alkalommal a fellebbezési tanács előtt előadott tényekre és benyújtott bizonyítékokra kell alkalmazni, amelyek a 8. cikk (4) bekezdése szerinti ugyanazon feltétel teljesítése céljából előterjesztendő tényekhez és bizonyítékokhoz képest további vagy kiegészítő jellegűek.
29. Harmadszor úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen fogadta el, hogy a nemzeti szabályozásra vonatkozó bármely tájékoztatást a 8. cikk (4) bekezdése szerinti alkalmazási feltételek keretében előzetesen benyújtott bizonyítékok tekintetében kiegészítő jellegűnek kell tekinteni.
30. Negyedszer, a megtámadott ítélet elmulasztotta megvizsgálni, hogy fennáll‑e kellően szoros kapcsolat a nemzeti jogra vonatkozóan a fellebbezési tanács elé terjesztett tájékoztatás és a felszólalási osztályhoz kellő időben benyújtott bizonyíték között. E kapcsolat hiánya esetén a bizonyítékok „teljesen újnak” számítanak, és nem „további vagy kiegészítő” jellegűnek.
31. A Group OOD elutasítja az EUIPO érveit, és különösen tagadja, hogy a bolgár védjegytörvény 12. cikkének (6) bekezdésére történő hivatkozás teljességgel új érvelésnek vagy bizonyítéknak minősülne, és a jogvita egyszerűen e kérdés körül forogna.
32. A Törvényszékkel egyetértésben úgy véli, hogy a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése szerinti mérlegelési jogkör akkor gyakorolható, ha az előterjesztett bizonyítékok a jogvita megoldása és az eljárás azon szakasza szempontjából, amelyben előterjesztésre kerülnek, jelentőséggel bírnak, és az azokat övező körülmények nem képezik akadályát a figyelembevételüknek.
33. A Group OOD szerint a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése nem a nemzeti szabályozás bizonyítását, hanem a korábbi jog tartalmának bizonyítását követeli meg. A nemzeti jogszabályok csak az egyik bizonyítékát képezik azon nem lajstromozott védjegyhez fűződő, érvényes alanyi jog fennállása igazolásának, amelyre a védjegy jogosultja a felszólalását alapította. Ezenfelül a 2868/95 rendelet nem határozza meg, hogy milyen konkrét bizonyítási eszközökkel bizonyítható a nem lajstromozott védjegyekhez fűződő jogokat szabályozó nemzeti jogszabályok tartalma.
34. Végül, a Group OOD az EUIPO állításával szemben arra hivatkozik, hogy az, ha a fellebbezési tanács gyakorolta volna a mérlegelési jogkörét, nem sértette volna K. Iliev védelméhez való jogát. Ellenkezőleg, szerinte a Group OOD jogai sérültek azzal, hogy érveléseit nem vitatták meg, miközben a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése szerinti feltételeknek eleget tett.
2. A fellebbezési jogalap vizsgálata
35. Az EUIPO véleménye szerint, mivel a nemzeti jogra vonatkozó bizonyítékokra első alkalommal a fellebbezési tanács előtt hivatkoztak az eljárásban, a Törvényszéknek meg kellett volna erősítenie az elutasításának érvényességét, mert a fellebbezési tanács mérlegelési jogköre nem terjed ki az új bizonyítékokra.(18)
36. A fellebbezés vizsgálata alapvetően a Group OOD által (a bolgár jogra vonatkozóan) előterjesztett bizonyítékok puszta jogi minősítésére korlátozódhat. Ebből a szempontból kizárólag annak eldöntéséről van szó, hogy azok „új” vagy „kiegészítő” bizonyítékok voltak. A minősítést követően a fellebbezési tanács mérlegelési jogkörének gyakorlása szempontjából a jellegükben rejlő jogi következményekkel kell foglalkozni.
37. Úgy vélem azonban, hogy a felmerült probléma nagyobb horderejű, ami alaposabb vizsgálatot igényel. A fellebbezési tanács feladatainak vizsgálata során különösen figyelembe kell venni: i. a nemzeti jog szerepét az ilyen jellegű eljárásokban; ii. a késedelmesen előterjesztett bizonyítékokra vonatkozó mérlegelési jogkör korlátait; és iii. azt, hogy mikor kell valamely bizonyítékot újnak vagy kiegészítőnek tekinteni. Csak e kérdések megoldása után adható megfelelő válasz az EUIPO kérelmére.
a) A nemzeti jog kezelése a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése szerinti eljárásokban
38. Ha a 207/2009 rendelet a nemzeti jogra utal, ez utóbbi kulcselemmé válhat például annak eldöntése szempontjából, hogy fennáll‑e a védjegybejelentésben szereplő védjegyre vonatkozó viszonylagos kizáró ok. Ez történik az említett jogszabály 8. cikkének (4) bekezdésével, amely alapján a jogvita eldöntése céljából figyelembe vehetők azon „közösségi jogszabályok” és „tagállami jogszabályok is, amelyek az említett megjelölést, [a nem lajstromozott védjegyet vagy a helyi jelentőségűt meghaladó mértékű kereskedelmi forgalomban használt bármely más megjelölést] szabályozzák”.
39. Ilyen esetekben az EUIPO fórumai a leginkább érdekeltek abban, hogy ne kerüljön sor olyan megjelölések lajstromozására, amelyek később egy törlési eljárásban sikerrel megtámadhatók. E közérdek igazolja a késedelmesen benyújtott bizonyítékok figyelembevételét.(19)
40. A Bíróság kimondta, hogy a 207/2009 rendelet 53. cikkének (2) bekezdése alapján indított törlési eljárásokban „nemcsak azt a terhet rój[ák] a kérelmezőre, hogy az OHIM elé terjessze azokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják, hogy fennállnak az általa alkalmazni kért nemzeti jogszabály által ahhoz megkövetelt feltételek, hogy valamely korábbi jog alapján megtilthassa a közösségi védjegy használatát, hanem azt is, hogy az OHIM elé terjessze azokat a bizonyítékokat is, amelyek alátámasztják e jogszabály tartalmát”.(20)
41. Ezen ítélkezési gyakorlat bizonyos nehézségekkel alkalmazható automatikusan az ehhez hasonló felszólalási eljárásokban. Az említett ítélkezési gyakorlat követelményei ugyanis a végrehajtási rendelet 37. szabálya b) pontja iii. alpontjának értelmezéséből erednek,(21) amely expressis verbis megnevezi a nemzeti jogot, amely alatt nemzeti szabályozást ért. Ezzel szemben ugyanezen rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének d) pontja olyan bizonyítékokat követel meg a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésén alapuló felszólaláshoz, amelyek a felszólaló által hivatkozott korábbi jog „megszerzésére, folyamatos fennállására és oltalmának terjedelmére” vonatkozó bizonyítékok. A „nemzeti szabályozásként” értendő nemzeti jog említése a legjobb esetben is megtévesztő.
42. A végrehajtási rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének d) pontját kell tehát eljárási rendelkezésként figyelembe venni, amely a nem lajstromozott korábbi védjegyre hivatkozó (a jelen esetben ez történik) felszólaló számára előírt terhet konkrétan szabályozza.
43. Márpedig, a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésében a „megjelölést szabályozó tagállami jogra” történő hivatkozás annak tisztázását igényli, hogy kinek a feladata bizonyítani a (nemzeti) szabályozás fennállását és tartalmát. Kétségtelen, hogy az ismétlődő 19. szabály nem kötelezi a felszólalót a nemzeti jog ismertetésére, ha egyéb eszközt talál a nem lajstromozott korábbi védjegy megszerzésének, fennállásának és oltalma terjedelmének bizonyítására. Ha azonban a nem lajstromozott megjelölésen fennálló jogai (többek között a védjegybejelentésben szereplő védjegy versenytársak általi használatának megtiltásához való jog) a hivatkozott nemzeti jogszabályokon alapszanak,(22) legalább e jogszabályok tartalmának meghatározásához hozzá kell járulni.
44. Ebben az esetben a 207/2009 rendelet 76. cikke (1) bekezdése második mondatának bizonyításra vonatkozó szokásos rendelkezései (aki hivatkozik, annak kell bizonyítani) irányadók. Azonban nemzeti szabályozásról lévén szó, ezen elv nem kíván további részletezést.
45. Ahogy azt már előrebocsátottam, az EUIPO abban érdekelt, hogy ne kerüljön sor olyan megjelölések lajstromba vételére, amelyek törlési eljárásokban eredményesen megtámadhatók, még ha az csupán a gondos ügyintézés elve miatt történik is. A meghozandó határozat jelentőségére tekintettel az EUIPO fórumainak teljes körű értékelést kell végezniük, amely adott esetben tartalmazza azon kötelezettséget, hogy hivatalból kérjék a nemzeti jog bizonyítását. E fórumok nem válhatnak „olyan tanácsokká, amelyek egyszerűen csak elfogadják a felszólaló által szolgáltatott nemzeti jogot”,(23) azaz nem kell „a törlést kérelmező által hivatkozott nemzeti jog egyszerű érvényesítőjének szerepére” korlátozódniuk.(24)
46. A Bíróság e területre vonatkozó ítélkezési gyakorlata kétértelműnek minősíthető. Egyrészt, a valamely védjegy használatának, vagy fennállásának, érvényességének és oltalma terjedelmének bizonyítására vonatkozó felperesi kötelezettségre gyakorol hatást.(25) Másrészt, kiemeli az EUIPO azon kötelezettségét, hogy hivatalból vizsgálnia kell a hivatkozott jogszabályok alkalmazási feltételeit és terjedelmét.(26)
47. A nem lajstromozott megjelölést oltalomban részesítő nemzeti jog tartalmának igazolásához a két felvázolt irány közül a másodikat tartom megfelelőbbnek. Így történt az OHIM kontra National Lottery Commission ítéletben(27), amelyben a Bíróság határozottan kimondta, hogy „a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 20. pontjában azt állapította meg, hogy »olyan körülmények között, amikor az OHIM‑nak figyelembe kell vennie többek között annak a tagállamnak a nemzeti jogát, amelyben a törlés iránti kérelmet megalapozó korábbi védjegy oltalomban részesül, az OHIM‑nak hivatalból kell tájékozódnia[(28)] – az erre megfelelőnek tartott módon – az érintett tagállam nemzeti jogáról, amennyiben az erre vonatkozó információk szükségesek a hivatkozott törlési ok alkalmazási feltételeinek, különösen pedig az előadott tények valóságtartalmának vagy a benyújtott okiratok bizonyító erejének a megítéléséhez«”.
48. Az EUIPO fórumainak(29) tehát a nemzeti jog bizonyításának kiegészítése felé kell orientálódniuk azáltal, hogy a felszólalást elbíráló határozat a lehető legalaposabb legyen az esetleges későbbi megtámadásra tekintettel. Ez egyébként lehetővé teszi, hogy a Törvényszék a 207/2009 rendelet 65. cikke (2) bekezdésének értelmében véve a nemzeti jog értelmezésére vonatkozó jogkörét (teljes mértékben) gyakorolja.(30)
49. E kötelezettség nem változtatja meg a felszólalóra háruló bizonyítási terhet. Az EUIPO akkor köteles hivatalból vizsgálódni, ha már rendelkezik a nemzeti jogra vonatkozó adatokkal, akár annak tartalmára vonatkozó állítások, akár a vita során előterjesztett azon iratok formájában, amelyeknek bizonyító erőt tulajdonítottak,(31) akár egy egyszerű bizonyítékkezdeménnyel is.(32)
50. Az adott eset körülményeitől függ az a kérdés, hogy az említett adatok elégségesek‑e a nemzeti szabályozás hivatalból történő vizsgálatára irányuló kötelezettség életbelépéséhez. Az egyik ilyen körülmény éppen az, hogy a nemzeti jogra vonatkozó adatokat az eljárás későbbi időpontjában szolgáltatták a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése értelmében. A másik körülmény az lehet, hogy a két fél ismeri, vagy ismernie kell a nyelvet és a vitatott nemzeti jogot is, mivel állampolgárságuk azonos, főként mivel a jogvita az állampolgárságuk szerinti tagállamból ered.
b) A fellebbezési tanácshoz késedelmesen benyújtott bizonyítékok
51. A 207/2009 rendelet 76. cikke, amelynek megsértésére az EUIPO hivatkozott, az (1) bekezdésének első mondatában megállapítja a tényállás hivatalbóli vizsgálatának (általános) elvét, amely a hivatal minden fórumára kiterjeszthető. Ugyanazon bekezdés második mondata azonban a „lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárások” esetén egy eltérést vezet be: a vizsgálat ebben az esetben az előadott okokra és a felek kérelmeire korlátozódik. Ez utóbbi pontosítás a kereseten túlterjedő (ultra petita) döntés tilalmának elvét jelenti, amely nem meglepő, mivel olyan inter partes eljárásokról van szó, amelyekben a felek határozzák meg a jogvita határait.(33)
52. Ezzel összefüggésben, ugyanazon 76. cikk (2) bekezdése a késedelmesen hivatkozott tények és késedelmesen benyújtott bizonyítékok elfogadhatatlansága alóli kivételt vezet be. Szerinte az EUIPO figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő.(34)
53. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában(35) változatlanul úgy értelmezte e szabályt, hogy „főszabály szerint és eltérő rendelkezés hiányában a tények és bizonyítékok felek általi előterjesztése továbbra is lehetséges a határidők lejárta után, amelyekhez a 207/2009 rendelet értelmében kötve vannak, és az EUIPO‑nak, ideértve a fellebbezési tanácsot is, nem tilos az ilyen, késedelmesen előterjesztett tényeket vagy bizonyítékokat figyelembe vennie”.(36)
54. Abban is következetes volt az ítélkezési gyakorlat, hogy annak meghatározásával, hogy a „podrá” [lehet] ige alkalmazására tekintettel a szóban forgó szabály állandó indokolási kötelezettséggel járó széles mérlegelési jogkört biztosít az EUIPO számára annak eldöntéséhez, hogy az egyes konkrét ügyekben figyelembe veszi‑e a késedelmesen előterjesztett bizonyítékokat.(37)
55. Ami e mérlegelési jogkör felszólalási eljárás keretében történő gyakorlását illeti, ugyanezen ítélkezési gyakorlat igazolja annak az EUIPO által történő alkalmazását, ha szerinte egyrészről a késedelmesen előterjesztett bizonyítékok első ránézésre valós jelentőséggel bírnak a felszólalási eljárás kimenetele szempontjából, másrészről pedig az eljárásnak azon szakaszával, amikor e késedelmes előterjesztésre sor kerül, és az azt övező körülményekkel ez nem ellentétes.(38)
56. A Bíróságnak a jelen ügyben megtámadott ítéletet követő egyik ítélete kijelölte e jogkör egyik korlátját.(39) Az EUIPO kontra Grau Ferrer ügyben a végrehajtási rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdését [a Bíróság] úgy értelmezte, hogy a felszólalási eljárásokban a mérlegelési jogkört nem kell kiterjeszteni az új bizonyítékokra, mivel a szóban forgó rendelkezés csak kiegészítő bizonyítékokról beszél.(40)
57. Az EUIPO a fellebbezési kérelmének(41) jelentős részét az ítélkezési gyakorlat e pontosítására alapította. Úgy vélem azonban, hogy eltérő kérdéseket nem lehet összehasonlítani: a) az EUIPO kontra Grau Ferrer ügyre vonatkozó fellebbezés valamely nemzeti védjegy fennállásának és érvényességének bizonyításáról szólt;(42) b) a jelen ügyben, ezzel szemben, a nemzeti szabályozás bizonyításáról van szó, az ezzel járó különbségekkel.
58. A 207/2009 rendelet alkalmazásával kapcsolatos nemzeti jog ugyanis nem tekinthető pusztán ténybeli elemnek, mivel e rendelet 65. cikkének (2) bekezdése alapján legalább az EUIPO fórumai által adott értelmezés azon, Törvényszék általi jogszerűségi szempontból történő, teljes körű felülvizsgálat tárgyát képezi, amely hivatalból megállapíthatja a nemzeti jog tartalmát és alkalmazási feltételeit.(43) Ezt követően e kettős jellegre hivatkozom.
c) Új, további vagy kiegészítő bizonyíték
59. Az EUIPO fellebbezésében arra hivatkozik, hogy a nemzeti szabályozásra vonatkozó kiegészítő bizonyítékok elfogadásához az ugyanezen jogszabályokra vonatkozó egyéb bizonyítékokat előzetesen és kellő időben be kellett volna nyújtani. A jelen ügyben nem így történt, mivel a Group OOD a bolgár jogra vonatkozó adatokat csak a fellebbezési tanács előtti eljárásban nyújtotta be (nem pedig a felszólalási osztály előtti eljárásban, amely az alsóbb fokú szerv).
60. Az új bizonyítékot a jelen ügy szempontjából az jellemzi,(44) hogy nem kapcsolódik korábban benyújtott egyéb dokumentumhoz és benyújtása megkésett. A kiegészítő vagy további bizonyíték, ezzel szemben, a már korábban és határidőn belül benyújtott bizonyítékokhoz kapcsolódik.
61. E megkülönböztetés, valamint az egyes bizonyítási kategóriák joghatásai alátámasztják a Bíróság ítélkezési gyakorlatát: „ha az érintett védjegy használatát semmilyen módon nem bizonyították az EUIPO által előírt határidőn belül, ez utóbbi hivatalból elutasítja a felszólalást. Ezzel szemben, ha nyújtottak be bizonyítékokat az EUIPO által előírt határidőn belül, kiegészítő bizonyítékok továbbra is előterjeszthetők (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i New Yorker SHK Jeans kontra OHIM ítélet, C‑621/11 P, EU:C:2013:484, 28. és 30. pont)”.(45)
62. A nemzeti jog tartalma, ezzel összefüggésben, tényállási elemeket (előírják az erre való hivatkozást, és legalább egy bizonyítékkezdemény benyújtását az erre hivatkozó személy által) és szigorúan vett jogi elemeket ötvöz (a Törvényszék és, adott esetben, a Bíróság feladata eldönteni, hogy e tartalmat az EUIPO fórumai jól vagy rosszul értelmezték).
63. Éppen e szimbiózis igényli azt, hogy az EUIPO fórumai a nemzeti szabályok értelmének és terjedelmének megállapítása során aktív magatartást tanúsítsanak, ha előttük oly módon érveltek, hogy bizonyítékkezdeményről beszélhetünk. Ezen érvelés alapján, minimális okirati alátámasztással, a bizonyítékok későbbi előterjesztése a fellebbezési tanácshoz lehetővé teszi, hogy azokat kiegészítő vagy további bizonyítékoknak, nem pedig új bizonyítékoknak minősítsék.
64. Fel kell azonban tenni a kérdést, hogy e minősítések közül melyik felel meg a nemzeti jog bizonyításának a jelen jogvitához hasonló olyan helyzetben, amelyben két olyan fél kerül szembe, akik azonos állampolgársággal rendelkeznek, ugyanazon nemzeti jogrendszer vonatkozik rájuk, és az országukban, Bulgáriában már megindított jogvitát folytattak az EUIPO előtt.
d) A jelen ügyet megelőző értelmezési szabályok alkalmazása
65. A megtámadott ítélet 57. pontjában a Törvényszék szerint a Grupo OOD által a fellebbezési tanács előtt hivatkozott három bolgár jogszabályi rendelkezés nem tekinthető új bizonyítéknak, mivel azok a felszólalásban hivatkozott, nem lajstromozott bolgár védjegy megszerzését, folyamatos fennállását és oltalmának terjedelmét igazoló bizonyítékok közé tartoztak.(46)
66. Mint jogi minősítés a bizonyítékok jellegének ezen értékelése főszabály szerint a Bíróság felülvizsgálata alá tartozik a fellebbezési eljárásban.(47) Ezzel kapcsolatban néhány pontosítás szükséges.
67. Először is a Gau Ferrer ítélet 27. pontját az azt megelőző 26. ponttal teljes összhangban kell értelmezni, amiből az következik, hogy az említett ügy a használatra vonatkozó bizonyítékokról szólt, amelyek teljes hiánya a felszólalás hivatalból történő elutasítására kötelezte az EUIPO‑t.(48) Az említett ügyben tehát a felszólaló nem nyújtott be a felszólalását részben megalapozó, védjegy fennállására vonatkozó bizonyítékot a felszólalási osztályhoz. A jelen ügyben ezzel szemben nem vitatott, hogy a felszólalás alapját képező, nem lajstromozott védjegy használatára vonatkozóan, különösen Bulgária tekintetében, rendelkezésre állnak bizonyítékok függetlenül bizonyító erejük mértékétől.
68. E körülményekre tekintettel a fellebbezési tanács elé terjesztett, a bolgár jogra vonatkozó bizonyíték jogi szempontból csak kiegészítette a nem lajstromozott védjegy oltalma megszerzésére, folyamatos fennállására és terjedelmére vonatkozó bizonyítékokat, a végrehajtási rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének d) pontja alapján. E nézőpontból tehát a Törvényszék nem tévedett abban, hogy a bizonyítékokat további bizonyítékoknak minősítette.
69. Másodszor, a megtámadott ítélet 35. pontjából az következik, hogy Group OOD nem nyújtott be egyetlen bizonyítékot sem a felszólalási osztályhoz az alkalmazandó nemzeti jogszabályokkal kapcsolatban. A tárgyaláson nyilvánvalóvá vált, hogy első alkalommal a fellebbezési tanács előtt említették kifejezetten a bolgár védjegytörvény 12. cikkének (6) bekezdését.(49)
70. Mindazonáltal, harmadszor, nem hagyható figyelmen kívül, hogy az új védjegy bejelentője és a Grupo OOD is bolgár volt, és olyan hivatásos képviselők képviselték őket, akikről feltételezhető volt, hogy ismerték hazájuk jogszabályait, különösen a nem lajstromozott védjegyek oltalmát tekintve. Az EUIPO érvelésével szemben, ilyen körülmények között nem csökken a védelemhez való jog, és az általa hivatkozott jogbizonytalanság sem következik be.(50)
71. Továbbá, nem tűnik úgy, hogy a két szóban forgó fél a felszólalási osztály előtt kétségbe vonná a tekintetükben alkalmazott nemzeti jog tartalmát. Az új megjelölés bejelentője (K. Iliev) bolgár állampolgár, akit a bolgár bíróságok előtt bolgár ügyvédek képviseltek a bolgár jog alkalmazásával, azt megelőzően, hogy a jogvitájukba bevonták volna az EUIPO‑t is egy uniós védjegy lajstromozása iránti kérelemmel. Ilyen feltételek között a Group OOD úgy gondolhatta, hogy a bizonyítási teher, amelyre a felszólalását alapította, csak a releváns tényekre (azaz a helyi jelentőségűt meghaladó mértékű kereskedelmi forgalomban használt korábbi, nem lajstromozott megjelölés használatára), nem pedig a nemzeti jogra irányult, amelynek tartalmát, úgy tűnik, nem vitatják. De mi a lényeg az EUIPO számára?
72. A nemzeti jog területén az EUIPO sajátos álláspontot képvisel, ha a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésére alapított felszólalási eljárással találkozik. A hivatkozott bolgár nemzeti szabály szerepelt a nemzeti jogokról készült egyértelmű táblázatban, amelyet az EUIPO az európai uniós védjegyek vizsgálatára vonatkozó iránymutatásokban tesz közzé (konkrétan, az említett cikkre alapított felszólalások bemutatásának szentelt fejezetben).(51) Érthető, hogy ezen adat, illetve a bejelentő és felszólaló közötti korábbi viszontagságos körülmények fényében az utóbbi nem érzi, hogy köteles lenne a felszólalási osztály előtt világosabb hivatkozásokat tenni az említett iránymutatásokban már szereplő nemzeti szabályokra vonatkozóan.
73. Ilyen egyedi körülmények között a felszólalási osztály könnyen kérhetett volna a felszólalótól a nemzeti jogra vonatkozó tájékoztatást anélkül, hogy emiatt változott volna a fegyveregyenlőség elve, mivel a másik fél később hivatkozhatott arra, hogy mit tart célszerűnek e tekintetben. Semmi nem akadályozta az EUIPO e szervét, hogy a 207/2009 rendelet 78. cikkének (1) bekezdése alapján(52) például, bizonyítási intézkedést hozzon, ha kételyeket táplált a hivatkozott nemzeti jog alkalmazhatóságát és értelmezését illetően, vizsgálati jogkörét gyakorolva, ahogy azt a Törvényszék megjegyezte.(53)
74. Végezetül, annak megkövetelése, ahogy az az EUIPO szándékában is állt, hogy a felszólalási eljárásban kezdettől fogva terjesszék elő a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése szerinti négy feltételre vonatkozó összes vagy egyes bizonyítékot, túlzottan szigorú alakisághoz vezet, ami ellentétes az azon védjegy lajstromozásának elkerülésére irányuló céllal, amely később törlés tárgyát képezheti. Ezenkívül, az ilyen követelmény a minimálisra csökkentheti a megkésett bizonyítékok elfogadására irányuló mérlegelési mozgásteret, amely, emlékeznünk kell, a Bíróság szavaival élve „általános szabálynak” minősül.(54)
75. Végeredményben úgy vélem, hogy kellően indokolt volt a fellebbezési tanács előtt hivatkozott három bolgár jogszabályi rendelkezésre vonatkozó bizonyítékot kiegészítőnek tekinteni a felszólalási osztályhoz benyújtott többi bizonyítékhoz képest. Következésképpen, semmilyen jogi tévedés nem állapítható meg a megtámadott ítéletben a végrehajtási rendelet 50. szabályával kapcsolatban. A Törvényszék helytállóan állapíthatta meg ezzel szemben, hogy a fellebbezési tanács előtt a bolgár jogra történő hivatkozások kiegészítő jellegűek és nem újak voltak.(55)
76. Ebből kiindulva, a Törvényszék akkor sem alkalmazza tévesen a jogot, ha kijelenti, hogy: a) a jelen ügyben nem volt releváns „a fellebbezési tanács mérlegelési jogkörének” korlátozott gyakorlása „a késedelmesen benyújtott tények és bizonyítékok esetleges figyelembevétele […] tekintetében”, amely kijelentést az EUIPO nem vitatta a fellebbezési eljárásban;(56) és b) a fellebbezési tanács „tévesen nem gyakorolta azon mérlegelési jogkörét, amellyel pedig fel volt ruházva, és tévesen igazolta az előtte benyújtott, bolgár jogra történő hivatkozások figyelembevételének megtagadását. Ezzel a fellebbezési tanács megsértette a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdését, valamint a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdését.”(57)
77. Az első fellebbezési jogalapot tehát el kell utasítani.
B. A 207/2009 rendeletnek a végrehajtási rendelet 19. szabályának (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 8. cikke (4) bekezdésének megsértésére alapított második fellebbezési jogalapról
1. A felek álláspontjainak összefoglalása
78. Az EUIPO a második fellebbezési jogalapjában az állítja, hogy a megtámadott ítélet megsértette a végrehajtási rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének d) pontját annak megállapításával, hogy nem állnak fenn a nemzeti szabályozás bizonyítására vonatkozó alaki feltételek. Az inter partes eljárásban a védelemhez való jog tiszteletben tartása, teszi hozzá, bizonyos alakiságok betartását igényli.
79. Ezáltal az „alaki párhuzamosság” elve alapján a védjegyek lajstromozására vonatkozó bizonyítékkal összefüggő követelményeket, amelyek a 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában szerepelnek, analógia útján alkalmazni kell azon nemzeti szabályok bizonyítására, amelyek a nem lajstromozott védjegyeknek joghatásokat tulajdonítanak.
80. A Group OOD elutasítja a javasolt, analógián alapuló alkalmazhatóságot, arra való hivatkozással, hogy a végrehajtási rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének a) pontja és az ugyanezen bekezdés többi pontja szerinti eset a megkövetelhető bizonyítási eszközöket tekintve eltér, a felszólalásban hivatkozott korábbi alanyi jog jellegétől függően. Az említett szabály nem határoz meg egyetlen bizonyítási módot a különböző esetekre (lajstromozott, bejelentett, közismert, jóhírű, nem lajstromozott, vagy akár rosszhiszeműen lajstromozott nemzeti védjegy).
81. Mindenesetre, a 19. szabály (2) bekezdésének d) pontja nem kötelezi a felszólalót arra, hogy az általa hivatkozott nemzeti szabályozás eredeti nyelvű, hivatalos szövegének másolati példányát átadja az EUIPO fórumainak. Az EUIPO a nemzeti jogot illetően ellenőrzési és vizsgálati jogkörrel rendelkezik a szabályozás pontos tartalmának megállapítása céljából.
2. A fellebbezési jogalap vizsgálata
82. A második fellebbezési jogalapot, amilyen módon azt az EUIPO előterjesztette, nem találom meggyőzőnek.
83. Először is, a lajstromozott védjegyek esetén előírt (a végrehajtási rendelet 19. szabálya (2) bekezdése a) pontjának ii. alpontja) bizonyítási eszközökkel való összehasonlítást illetően a Group OOD véleményével értek egyet: a jogalkotó az egyes esetekben hivatkozott alanyi jog jellegéhez igazította a bizonyító okiratokat.
84. Így a lajstromozott védjegyek esetén logikusnak tűnik, hogy előírják olyan tanúsítványok, lajstromkivonatok vagy általában a lajstromozás során kiállított egyéb okiratok benyújtását, amelyek bizonyító ereje vitathatatlan. Úgy tekinthetjük, hogy a lajstromozott védjegy jogosultja, amennyiben általában elvárható gondossággal jár el, rendelkezik e tanúsítványokkal, vagy könnyen be tudja azokat szerezni.
85. E logika szerint, ha a felszólaló jóhírű lajstromozott védjegyre hivatkozik (a 19. szabály (2) bekezdésének c) pontja), ugyanezeket a tanúsítványokat követelik meg tőle, továbbá az arra vonatkozó „bizonyítékot, hogy a védjegy jóhírnévvel rendelkezik”. Semmi nem korlátozza a hivatkozott jóhírnév bizonyítását a védjegy jogosultja által célszerűnek tartott (bármely) eszközzel, amely jóhírnév a hivatalos okiratokban általában nem szerepel.
86. E gondolatmenettel összhangban vannak a nem lajstromozott védjegyek esetében előírt bizonyítékok. Mivel jellegüknél fogva e megjelölések nem rendelkeznek hivatalos lajstrombejegyzésekkel, érthető a használatuk és az ehhez fűződő jogok bizonyítására szolgáló eszközök körülírásának homályosabb mivolta, éppen a szigorú alakiságok elkerülése érdekében, egy olyan területen, ahol azok nyilvánvalóan nem is létezhetnek.
87. A nem lajstromozott megjelölés jogosultja által benyújtandó bizonyítási eszközök egyébiránt, ha felszólalást terjesztenek elő egy új védjegy lajstromozásával szemben, alapvetően a jogosult által hivatkozott alanyi joghoz kapcsolódnak. A szóban forgó nem lajstromozott védjegyek oltalmának megszerzése, folyamatos fennállása és terjedelme akkor igazolható, ha a nemzeti szabályok (vagy a jelen ügytől eltérő esetekben akár az uniós szabályok) alapján elismerték volna a jogosult számára a megjelölés használatához és a későbbi megjelölések használatának megtiltásához való jogát.
88. Következésképpen, a bizonyítási eszközökre vonatkozóan olyan alakiságok előírása, amelyek tekintetében a jogszabályszöveg szándékosan (és véleményem szerint helyesen) némileg szabad mozgásteret biztosít, a végrehajtási rendelet oly módon történő átírását jelentené, amely nem felel meg az uniós jogalkotó szándékának.
89. Másodszor, elvileg elfogadható az arra vonatkozó feltétel, hogy a felszólalásban hivatkozott nemzeti jogszabályok fordítását csatolják, ha a másik fél (azaz a védjegy bejelentője) nem érti e jogszabályok nyelvét. Elegendő azonban emlékeztetni arra, hogy a jelen ügyben K. Iliev bejelentő szintén bolgár állampolgár, és az eljárás során egyszer sem merült fel, hogy ne értené e tagállam nyelvét.
90. Harmadszor, nagyon erőltetett az alaki párhuzamosság alkalmazása a Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének b) pontja alapján, amely a nemzeti bíróságokat felhívja arra, hogy [a kérelemnek] az előterjesztett kérdések szövegén kívül az ügyben esetlegesen alkalmazandó nemzeti rendelkezések tartalmát, és – adott esetben – a vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlatot is tartalmaznia kell. E dokumentumok arra szolgálnak, hogy a Bíróság jobban megértse a nemzeti bíróságnál felmerülő jogkérdést, e tájékoztatás elengedhetetlen a valamely jogszabályi szöveg értelmezésére irányuló, erga omnes hatályú ítélet meghozatalához.
91. Nyilvánvaló, hogy semmilyen hasonlóság nem áll fenn a védjegy lajstromozásával szembeni felszólalási eljárással. Ez utóbbi esetében a nemzeti jogra vonatkozó bizonyítékokat és az arra való hivatkozásokat valamely alanyi jog alátámasztása céljából nyújtják be a versenytárs alanyi jogával szemben egy inter partes közigazgatási eljárás keretében, amelynek végkimenetele csak a feleket érinti. Szinte szükségtelen megjegyezni, hogy a Bíróságnak az előzetes döntéshozatali kérelmek megválaszolása során betöltött igazságszolgáltatási szerepe nem azonosítható az EUIPO fórumainak szerepével.
92. Következésképpen, a megtámadott ítéletben – különösen annak 69., 70. és 81. pontjában, annak megállapítását illetően, hogy a nemzeti szabályozás bizonyítására vonatkozóan nincsenek alaki követelmények előírva – a 207/2009 rendeletnek a végrehajtási rendelet 19. szabálya (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 8. cikke (4) bekezdésének semmilyen megsértését nem észlelem.
93. A második fellebbezési jogalapnak tehát nem lehet helyt adni, ami az első jogalap elutasításával együtt az egész fellebbezési kérelem elutasításához vezet.
94. A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az EUIPO‑t, mivel pervesztes lett és a Group OOD kérelmének megfelelően, kötelezni kell a költségek viselésére
VI. Végkövetkeztetések
95. A fent kifejtett érvek alapján azt javasolom, hogy a Bíróság:
1) A fellebbezést utasítsa el.
2) Az EUIPO‑t kötelezze a jelen eljárás költségeinek viselésére.