A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2012. szeptember 27.(*)
„Verseny – Kartellek – Az útépítési bitumen holland piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A jogsértő magatartás betudhatósága – Védelemhez való jog – A megsemmisítést kimondó ítélet harmadik személyekkel szembeni joghatásai”
A T‑361/06. sz. ügyben,
a Ballast Nedam NV (székhelye: Nieuwegein [Hollandia], képviselik kezdetben: A. Bosman és J. van de Hel, később: A. Bosman és E. Oude Elferink ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: A. Bouquet, A. Nijenhuis és F. Ronkes Agerbeek, meghatalmazotti minőségben, segítőik kezdetben: F. Wijckmans, F. Tuytschaever és L. Gyselen, később: F. Wijckmans és F. Tuytschaever ügyvédek)
alperes ellen
elsődlegesen az [EK] 81. [cikk] alapján megindított eljárás[ban] (COMP/F/38.456 – „bitumen [Hollandia]”‑ügy) 2006. szeptember 13‑án hozott C (2006) 4090 végleges bizottsági határozat felperest érintő részében való megsemmisítése, másodlagosan pedig egyrészt az említett határozatnak a jogsértés időtartamának a felperes tekintetében való megállapítására vonatkozó részében történő részleges megsemmisítése, másrészt a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),
tagjai: M. Jaeger elnök, N. Wahl és S. Soldevila Fragoso (előadó) bírák,
hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. június 30‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita alapját képező tényállás
1 A felperes Ballast Nedam NV a Ballast Nedam‑csoportot irányítja, amely a hollandiai építőipari ágazatban tevékenykedik. 1995‑ben a csoport felvásárolta az Eemsmond Wegenbouw BV és a Bruil Infrastructuur BV útépítő társaságokat, ezáltal pedig a hollandiai útépítő ágazat fontos szereplőjévé vált, amelynek tevékenységei a Ballast Nedam Grond en Wegen BV (a továbbiakban: BNGW) társaságban összpontosulnak, amely a Ballast Nedam Infra BV (a továbbiakban: BN Infra) 100%‑os leányvállalata, amely maga pedig a felperes 100%‑os tulajdonában van. 2000. október 1‑jétől a csoport útépítési tevékenységeit közvetlenül a BN Infra végezte. 2003. február 14. óta a felperes és a BN Infra közötti köztes társaság szerepét a Ballast Nedam Nederland BV tölti be.
2 A British Petroleum 2002. június 20‑i levelében Hollandiában az útépítési bitumen piacára vonatkozó kartell állítólagos fennállásáról tájékoztatta az Európai Közösségek Bizottságát, és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) alapján bírságmentesség iránti kérelmet terjesztett elő.
3 A Bizottság 2002. október 1‑jén és 2‑án be nem jelentett vizsgálatokat tartott egyes társaságok helyiségeiben. A Bizottság 2003. július 4‑én több társasághoz, köztük a BN Infrához is, tájékoztatáskérést intézett, amelyre utóbbi 2003. szeptember 12‑én válaszolt. 2004. február 10‑én a Bizottság tájékoztatáskérést intézett a felpereshez, amelyre ez utóbbi 2004. március 9‑én válaszolt.
4 A Bizottság 2004. október 18‑án megindította a közigazgatási eljárást, és a következő napon több társaságnak – köztük a felperesnek és a BN Infrának ‑ címzett kifogásközlést fogadott el, amelyre a felperes 2005. május 20‑án válaszolt.
5 A Bizottság 2006. szeptember 13‑án elfogadta az [EK] 81. [cikk] alapján megindított eljárás[ban] (COMP/F/38.456 – „bitumen [Hollandia]”‑ügy) hozott C (2006) 4090 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2007. július 28‑i számában (HL L 196., 40. o.) tették közzé, és amelyet a felperessel 2006. szeptember 25‑én közöltek.
6 A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a határozat címzettjeként megjelölt társaságok az EK 81. cikk (1) bekezdésébe ütköző egységes és folyamatos jogsértésben vettek részt azáltal, hogy az érintett időszakokban rendszeresen közösen megállapították az útépítési bitumen hollandiai eladásának és vásárlásának bruttó árát, a kartellben részt vevő útépítőknek a bruttó árból adott egységes engedményt és a többi útépítő számára a bruttó árból adható kisebb maximum engedményt.
7 Az 1996. június 21‑től 2002. április 15‑ig terjedő időszak vonatkozásában a felperesnek és leányvállalatának, a BN Infrának egyaránt megállapították az e jogsértésért fennálló felelősségét. A Bizottság ugyanis vélelmezte, hogy a felperes ebben az időszakban meghatározó befolyást gyakorolt leányvállalataira, a BN Infrára és a BNGW‑re. A felperessel és a BN Infrával szemben egyetemlegesen 4,65 millió euró bírságot szabtak ki.
Az eljárás és a felek kérelmei
8 A Törvényszék Hivatalához 2006. december 5‑én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.
9 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hatodik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról döntött, és eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez. A felek e kérdésekre az előírt határidőn belül válaszoltak.
10 A felek szóbeli előadásainak és a Törvényszék által feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaiknak a meghallgatására a 2011. június 30‑i tárgyaláson került sor.
11 Mivel a hatodik tanács egyik tagja akadályoztatva volt, a Törvényszék elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 32. cikkének 3. §‑a alapján magát jelölte ki a tanács létszámának kiegészítése érdekében.
12 2011. november 18‑i végzésével a Törvényszék (hatodik tanács) új összetételében újból megnyitotta a szóbeli szakaszt, és tájékoztatta a feleket, hogy egy újabb tárgyaláson hallgatják meg őket.
13 A Bizottság, illetőleg a felperes a 2011. november 25‑i, illetőleg 28‑i levelében tájékoztatta a Törvényszéket, hogy lemond újbóli meghallgatásáról.
14 Következésképpen a Törvényszék elnöke a szóbeli szakasz lezárásáról döntött.
15 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– elsődlegesen a rá vonatkozó részében semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– másodlagosan részlegesen semmisítse meg a megtámadott határozatot a rá vonatkozó részében és annyiban, amennyiben az a jogsértés időtartamát megállapítja, továbbá csökkentse a vele szemben kiszabott bírság összegét;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
16 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
17 Kereseti kérelmeinek alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a felperesnek a BN Infra és a BNGW által elkövetett jogsértésért fennálló felelőssége megállapításakor megvalósult nyilvánvaló mérlegelési hibákon és nyilvánvalóan téves jogalkalmazáson alapul, a második pedig az [EK] 81. és az [EK] 82. [cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 27. cikke (1) bekezdésének és a védelemhez való jognak a megsértésén alapul, mivel a Bizottság a kifogásközlésben nem jelezte, hogy a felperes felelősségét vélelmezi.
A BN Infra és a BNGW által elkövetett jogsértésért fennálló felelősség felperesnek való betudása során megvalósult téves jogalkalmazás eseteire és nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított első jogalapról
Az anyavállalatnak a leányvállalatai üzletpolitikájára gyakorolt meghatározó befolyása fennállásának vélelmezése céljából kizárólag a tulajdonosi viszony figyelembevételén alapuló téves jogalkalmazásról
– A felek érvei
18 A felperes úgy véli, hogy a Bizottság megsértette az EK 81. cikket, amikor a BN Infra és a BNGW által elkövetett jogsértésért kizárólag arra alapozva tette őt felelőssé, hogy e társaságoknak ő a 100%‑os tulajdonosa. Az uniós bíróság azonban egyértelműen kimondta, pusztán az, hogy az anyavállalat rendelkezik a leányvállalat tőkéjének teljes egészével, önmagában nem bizonyítja, hogy az anyavállalat a leányvállalata felett ellenőrzést gyakorol (a Bíróság C‑286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9925. o.] 28. pontja, valamint a Törvényszék T‑325/01. sz., DaimlerChrysler kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑3319. o.] 218. és 219. pontja).
19 A jelen ügyben a felperes sem közvetlenül, sem közvetve nem vett részt a versenyellenes megállapodásokban, a közigazgatási eljárás során soha nem járt el a BN Infrát, illetve a BNGW‑t képviselő tárgyalópartnerként, és a kifogásközlésre adott válaszában kifejezetten azt állította, hogy a BN Infra valódi önállósággal rendelkezik. A BN Infra és a BNGW ily módon üzletpolitikájukat a felperes közreműködése nélkül határozták meg, és anélkül, hogy a felperesnek erről beszámolással tartoztak volna, mivel a felperes szerepe a jogsértés időszakában alapvetően pénzügyi jellegű szempontokra korlátozódott. Ennélfogva a Bizottságnak kellett volna bizonyítania, hogy a felperes a BN Infrának és a BNGW‑nek az érintett piacon tanúsított üzleti magatartására meghatározó befolyást gyakorolt, valamint hogy e befolyás és a jogsértő magatartás között összefüggés áll fenn.
20 A felperes úgy ítéli meg, hogy a Bizottság viszont nem hivatkozhatott olyan, nagyon általános körülményekre, mint például a pénzügyi eredmények konszolidációja, az egyesülésre vonatkozó döntések, a leányvállalatok nyereségének felhasználása, a beruházásra, beszerzésre és értékesítésre vonatkozó üzletpolitika vagy a leányvállalatok igazgatóinak kinevezése, annak bizonyítása céljából, hogy a felperes a BN Infra és a BNGW üzleti magatartására meghatározó befolyást gyakorolt. E kritériumok ugyanis azon kötelezettségeknek felelnek meg, amelyek a holland polgári törvénykönyv szerint minden anyavállalatra vonatkoznak, és ha az ilyen körülmények relevanciáját elismerjük, az azt jelenti, hogy megdönthetetlen vélelmet állítunk fel az anyavállalatok vétkességen alapuló felelősségére vonatkozóan. Az ítélkezési gyakorlat szerint a megfelelő kritérium nem más, mint az anyavállalat lehetősége arra, hogy leányvállalatának üzleti magatartását forgalmazási és árpolitikája tekintetében meghatározza (a Bíróság 107/82. sz., AEG‑Telefunken kontra Bizottság ügyben 1983. október 25‑én hozott ítélete [EBHT 1983., 3151. o.]).
21 Így tehát a felperes szerint azok a kritériumok, amelyeket a Bizottság a leányvállalat által elkövetett jogsértésért fennálló felelősség anyavállalatnak való betudásával kapcsolatban alkalmaz, sértik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkében elismert ártatlanság vélelmét.
22 A Bizottság a felperes összes érvét elutasítja.
– A Törvényszék álláspontja
23 A Bizottság a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a versenyellenes megállapodásokban való részvétel 1996. június 21. és 2000. szeptember 30. között a BNGW alkalmazottai segítségével, majd pedig 2000. október 1‑jétől 2002. április 15‑ig a BN Infra igazgatójának közreműködésével valósult meg. A Bizottság úgy döntött, hogy a felperesnek a jogsértésért való felelősségét a jogsértés időtartamának teljes egészére vonatkozóan megállapítja, mivel a felperes a BN Infra és a BNGW tőkéjének teljes egészével rendelkezett, ezért pedig vélelem áll fenn arra vonatkozóan, hogy a felperes e társaságokra ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt (a megtámadott határozat (293)–(297) preambulumbekezdése).
24 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az uniós versenyjog a vállalkozások tevékenységeire vonatkozik (a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 59. pontja), és hogy az EK 81. cikk értelmében vett vállalkozás fogalma magában foglal minden olyan gazdasági egységet, amely meghatározott, hosszú távú gazdasági célt követő személyi, materiális és immateriális összetevők egységes szervezete, és amely hozzájárulhat az e rendelkezésben foglalt jogsértések elkövetéséhez (lásd a Törvényszék T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 54. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ugyanebben az összefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll (a Bíróság C‑217/05. sz. Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑11987. o.] 40. pontja).
25 A vállalkozás versenyellenes magatartása akkor tudható be valamely másik vállalkozásnak, ha a vállalkozás nem önállóan határozta meg saját piaci magatartását, hanem lényegében az utóbbi által adott utasításokat követte, különösen az őket összekötő gazdasági és jogi kapcsolatokra tekintettel (a Bíróság C‑294/98. P. sz., Metsä‑Serla és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑10065. o.] 27. pontja, C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 117. pontja, valamint C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8237. o.] 58. pontja). Így a leányvállalat magatartása az anyavállalatnak tudható be, ha a leányvállalat nem önállóan határozza meg saját piaci magatartását, hanem lényegében az anyavállalat által adott utasításokat követi, mivel e két vállalkozás gazdasági egységet képez (a Bíróság 48/69. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 1972. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1972., 619. o.] 133. és 134. pontja).
26 Tehát nem merül fel a jogsértéssel kapcsolatos kezdeményezés kérdése az anyavállalat és leányvállalata között, és még kevésbé az előbbi érintettsége az említett jogsértésben, hanem azon tényről van szó, hogy a fent említett értelemben egyetlen vállalkozást képeznek, ami felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy a bírságokat kiszabó határozatot a cégcsoport anyavállalatának címezze. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az uniós versenyjog elismeri, hogy az ugyanazon csoporthoz tartozó különböző társaságok gazdasági egységet képeznek, tehát az EK 81. és EK 82. cikk értelmében vállalkozásnak minősülnek, amennyiben az érintett társaságok nem önállóan határozzák meg piaci magatartásukat (a Törvényszék T‑203/01. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑4071. o.] 290. pontja).
27 Abban a különös esetben, ha a jogsértő magatartást folytató leányvállalat tőkéje 100%‑ban az anyavállalat tulajdonában van, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen ilyen befolyást gyakorol (lásd a fenti 25. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
28 E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalat tőkéje teljes egészében az anyavállalatának tulajdonában van, ahhoz, hogy vélelmezze, ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve, ha ezen anyavállalat, amelyre a vélelem megdöntésének terhe hárul, elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követett (a fenti 18. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja, valamint a fenti 25. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontja).
29 Igaz ugyan, hogy a Bíróság a fenti 18. pontban hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontjában a leányvállalat tőkéjével 100%‑ban való rendelkezésen kívül további körülményekre is hivatkozott, például arra a tényre, hogy nem vitatták az anyavállalatnak a leányvállalata üzletpolitikájára gyakorolt befolyását, és a két társaságnak közös volt a képviselete a közigazgatási eljárás során, e körülményeket a Bíróság csupán azért említette meg, hogy ismertesse azon elemek összességét, amelyekre a Törvényszék ezen ügyben az érvelését alapozta, és nem annak érdekében, hogy a fent említett vélelem alkalmazását az anyavállalat által a leányvállalatára ténylegesen gyakorolt befolyásra vonatkozó további ténykörülmények előterjesztésétől tegye függővé (a Bíróság fenti 25. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 62. pontja, valamint C‑90/09. P. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2011. január 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑1. o.] 41. pontja).
30 A felperes úgy véli, hogy a Bizottság által alkalmazott megközelítés ellentétes az EJEE 6. cikkében elismert ártatlanság vélelmével. Az 1/2003 rendelet 2. cikkének rendelkezései értelmében, amely az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében foglalt ártatlanság vélelmét tükrözi, az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a jogsértést állító hatóság viseli. Amint azt a fenti 25. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre vonatkozó indítványában (EBHT 2009., I‑8241. o.) Kokott főtanácsnok hangsúlyozta, azon vélelem alkalmazása, miszerint a leányvállalatának törzstőkéjével 100%‑ban rendelkező anyavállalat az előbbire ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, nem vezet a bizonyítási teher megfordulásához, amely e rendelkezésekre tekintettel gondot okozna, hanem azt a bizonyítási szintet határozza meg, amelynek eleget kell tenni annak eldöntése érdekében, hogy a jogsértésért való felelősség az anyavállatot vagy a leányvállalatot terheli. Mivel az anyavállalat 100%‑os részesedése a leányvállalatában megalapozza a befolyás gyakorlására vonatkozó vélelmet, e vélelem a bizonyítási teher követelményeinek megfelelőnek tekintendő, ha az anyavállalat e vélelmet ellenbizonyítékok előterjesztésével nem vitatja (lásd ebben az értelemben a fenti 24. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 79. pontját). Ily módon minden félnek magának kell bizonyítania állításait, még mielőtt felmerülne az objektív bizonyítási teher kérdése (Kokott főtanácsnoknak a Bíróság C‑105/04. P. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletére [EBHT 2006., I‑8725. o.] vonatkozó indítványának [EBHT 2006., I‑8730. o.] 73. pontja, valamint a Bíróság fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletére vonatkozó fent hivatkozott indítvány 74. pontja).
31 A felperes egyébként úgy véli, hogy azon vélelem Bizottság általi értelmezése, miszerint az anyavállalat a 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalatára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, lehetetlenné teszi a vélelem megdöntését.
32 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából azonban kitűnik, hogy azon vélelem megdöntése érdekében, miszerint a leányvállalatának törzstőkéjével 100%‑ban rendelkező anyavállalat az előbbire ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, az említett anyavállalatnak kell előterjesztenie a Bizottság, majd adott esetben az uniós bíróság általi értékelés érdekében minden olyan, a leányvállalata és közte fennálló szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amelyek szerinte bizonyítják, hogy nem képeznek egyetlen gazdasági egységet, és amelyek az adott esettől függően változhatnak, ezért nem képezhetik kimerítő felsorolás tárgyát (a fenti 25. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja, valamint a fenti 29. pontban hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 51. és 52. pontja). A felperes állításával ellentétben ennélfogva olyan megdönthető vélelemről van szó, amelyet neki kellett volna megdöntenie.
33 A felperes azon érvét illetően, miszerint az anyavállalatra a holland jog értelmében háruló kötelezettségek az említett vélelem megdöntését teljesen lehetetetlenné teszik, emlékeztetni kell arra, hogy valamely társaság nem hivatkozhat a nemzeti szabályozásra annak érdekében, hogy az uniós jog szabályai alól mentességet élvezzen, mivel az uniós jogban használt jogi fogalmakat főszabály szerint a Közösség egészében egységesen kell értelmezni és alkalmazni (a Bíróság 49/71. sz. Hagen‑ügyben 1972. február 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 1972., 23. o.] 6. pontja). Mindenesetre az ilyen vélelem fennállására és megdöntésének kritériumaira vonatkozóan az előzőekben említett elvek összességére tekintettel úgy tűnik, hogy a holland jog által az anyavállalatok számára leányvállalataik irányában előírt kötelezettségekre vonatkozó körülmények megerősítik azt a vélelmet, amelyet a Bizottság a felperessel szemben alkalmaz a felperes által a BN Infra és a BNGW felett gyakorolt ellenőrzés vonatkozásában.
34 Végül a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nagyon formális és általános körülményeknek túl nagy jelentőséget tulajdonított annak bizonyítása végett, hogy a felperes a BN Infrára és a BNGW‑re meghatározó befolyást gyakorolt.
35 E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a felperes által leányvállalatai magatartására ténylegesen gyakorolt meghatározó befolyásra vonatkozó, a Bizottság által közölt további ténykörülmények kiegészítő bizonyítékoknak minősülnek, amelyek – az azon alapuló vélelmen túl, hogy a felperes a leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkezik – nem azt erősítik meg, hogy a felperes az érintett jogsértésben ténylegesen részt vett, hanem azt, hogy leányvállalatai magatartására meghatározó befolyása volt, és hogy e befolyással ténylegesen élt is (a Bíróság C‑176/99. P. sz., ARBED kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑10687. o.] 20. pontja; lásd a fenti 25. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontját is).
36 Egyébként amint az a fenti 32. pontban felidézésre került, az uniós bíróság úgy ítéli meg, hogy az anyavállalat és leányvállalata közötti egyetlen gazdasági egység fennállásának vizsgálatakor figyelembe kell vennie minden, a felek által elé terjesztett és a két társaság közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amelyek jellege és jelentősége az adott eset sajátos jellemzőitől függően változhat (a fenti 25. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja). Míg bizonyos körülmények – úgymint a könyvvitel csoport szintjén történő konszolidációja – irrelevánsak (a fenti 29. pontban hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 108. pontja), addig más körülmények – úgymint az anyavállalat és leányvállalata közötti szoros személyes kapcsolatok, illetve az anyavállalat lehetősége arra, hogy a különböző leányvállalatai között a feladatokat átszervezze –, ha önmagukban nem is teszik lehetővé az egyetlen gazdasági egység létezésének bizonyítását, összességükben mégis elégséges egybevágó bizonyítékcsoportnak minősülhetnek.
37 A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperes, amely a BN Infra és a BNGW 100%‑os tulajdonnal rendelkező anyavállalata, mivel ez utóbbiakra meghatározó befolyást gyakorolt, felelős az általuk elkövetett jogsértésért.
A BN Infra és a BNGW által elkövetett jogsértésért való felelősség felperesnek való betudására vonatkozó nyilvánvaló mérlegelési hibákról
– A felek érvei
38 A felperes úgy véli, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el azon különös körülmények tekintetében, amelyekre a megtámadott határozatban abból a célból kívánt támaszkodni, hogy a BN Infra és a BNGW által elkövetett jogsértésért való felelősséget a felperesnek tudja be.
39 A felperes előzetesen hangsúlyozza, hogy a közigazgatási eljárásban a meghatározó befolyás tényleges gyakorlásának vélelme nem érintette a BNGW‑t, és hogy a Bizottság a megtámadott határozatban ez utóbbi kapcsán csupán az útépítési tevékenységek 2000‑ben történt belső átszervezését említette. Ezért a felperes úgy véli, hogy a Bizottság által a bírósági eljárás szakaszában előterjesztett többi körülmény elfogadhatatlan.
40 Szerinte ily módon a Bizottság tévesen vette figyelembe mindössze két személyből álló igazgatótanácsának összetételét, mivel e körülmény csak annak bizonyítását tette lehetővé, hogy a felperesnek – a csoport igen nagyszámú tevékenységét figyelembe véve – nem állt módjában a BN Infra és a BNGW piaci magatartását ellenőrzése alatt tartani. Hasonlóképpen a Bizottság tévesen értelmezte a „concern council” (konszerntanács) funkcióit, amely a felperes igazgatótanácsát és a csoport nagy szervezeti egységeinek vezérigazgatóit tömöríti, és amely csak a csoport egészét érintő stratégiai kérdéseket vitat meg. Az, hogy a BN Infra és a BNGW e szervben képviseltetik magukat, egyébiránt annak a jele, hogy e társaságok a csoporton belül önálló státusszal bírnak, és így módjukban áll a csoporton belüli önállóságukat megvédeni. A Bizottság ezenkívül ténybeli hibát követett el, amikor úgy vélte, hogy a BN Infra azon alkalmazottja, aki 2000 októberétől részt vett a kartell találkozóin, a jogsértés időszakában tagja volt a „concern councilnak”, mivel ez az alkalmazott csak 2004 februárjában – a BN Infra vezérigazgatói posztjára való kinevezésekor – vált e tanács tagjává. Hasonlóan, az a tény, hogy a felperes székhelye ugyanazon a címen található, mint a BN Infráé, nem releváns, hiszen a két társaság különböző épületekben működik. Végül a csoport útépítési tevékenységeinek 2000 októberében történt átszervezése semmiképpen nem utal a BN Infra üzleti önállóságának hiányára, hiszen minden anyavállalat megteheti, hogy a csoportját átszervezi.
41 Ezenkívül a felperes emlékeztet arra – amint azt a kifogásközlésre adott válaszában is hangsúlyozta –, hogy kizárólag pénzügyi holdingként működik, valamint hogy a BN Infra és a BNGW maguk felelősek saját működésük, továbbá személyzeti politikájuk üzleti, pénzügyi és jogi elemeiért. E társaságok kötelesek a felperesnek benyújtandó üzleti tervet bemutatni, amelyben stratégiájukat és pénzügyi előirányzataikat kizárólag nagy vonalakban kell ismertetniük. Ezenkívül bizonyos döntéseiket jóváhagyásra a felperes elé kell terjeszteniük, azonban ezek az üzletpolitikától teljesen eltérő témákra vonatkoznak. A holland társasági jog továbbá azt is előírja minden anyavállalat számára, hogy leányvállalataival bizonyos kapcsolatot tartson fenn, többek között az igazgatóknak a részvényesek közgyűlése által történő kinevezése, a nyereség felhasználására vonatkozó döntéshozatal, a leányvállalatok pénzügyi beszámolói alapján készítendő konszolidált éves beszámoló összeállítása, illetve a csoport szerkezetének módosítására vonatkozó döntések tekintetében.
42 Ennek megfelelően a BN Infra 2000 októberétől teljesen szabadon határozhatja meg üzleti magatartását, különösen az alapanyagok beszerzése terén, mivel csak a bizonyos értékű építési beruházásokra vonatkozó, illetve a konkrét kockázatokkal járó ajánlatokat kell egy, a közbeszerzési szerződésekért felelős bizottság elé terjesztenie, amelynek a felperes is tagja. Ráadásul a BN Infra a felperes igazgatótanácsának engedélyét csak olyan együttműködési megállapodások megkötéséhez köteles kérni, amelyek szokásos működésének keretein kívül esnek.
43 Hasonlóképpen a BNGW 2000 októberéig szabadon dönthetett az útépítési beruházásokra vonatkozó közbeszerzési szerződések megkötéséről, kivéve azon építési beruházásokat, amelyek értéke bizonyos küszöbértéket meghaladott, amelyeket a közbeszerzési szerződésekért felelős bizottság elé terjesztett, de amelyek a forgalmának csak csekély hányadát tették ki. A BNGW ezenkívül negyedévente csak a pénzügyi eredményeit volt köteles átadni a felperes igazgatótanácsának, és soha nem tett említést konkrét projektekről. Végül a BNGW vezetése a csoport más társaságaiban – így a BN Infrában – csak nagyon rövid ideig, a 2000. év folyamán, töltött be funkciókat, és az a tény, hogy a BNGW azon alkalmazottja, aki a kartell találkozóin részt vett, 2000 októberétől a BN Infra kereskedelmi igazgatója lett, nem volt hatással arra, hogy a BNGW ezen időpontig milyen fokú önállósággal rendelkezett.
44 A Bizottság úgy véli, hogy a felperesnek nem sikerült megdöntenie azt a vélelmet, amely szerint a BN Infra és a BNGW üzleti magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt, és hogy mindenesetre a megtámadott határozatban említett több bizonyíték is utal arra – másodlagosan –, hogy a felperes a BN Infra és a BNGW politikájára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.
45 Egyébiránt a válaszban a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperes az általa a BN Infra és a BNGW üzleti magatartására ténylegesen gyakorolt meghatározó befolyással kapcsolatos vélelem megdöntésére irányuló egyes bizonyítékokat első alkalommal a keresetlevélben terjesztett elő, ami ellentétes a Törvényszék ítélkezési gyakorlatával (a T‑330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítélet [EBHT 2006., II‑3389. o.] 89. pontja). Ugyanakkor egy, a Törvényszék által a Bíróság C‑407/08. P. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2010. július 1‑jén hozott ítéletének (EBHT 2010., I‑6371. o.) 89–92. pontjával kapcsolatban feltett kérdésre adott válaszában a Bizottság kijelentette, hogy már nem ellenzi a felperes által az említett vélelem megdöntése végett előterjesztett érvek elfogadhatóságát.
46 Végül a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ha a Törvényszék elfogadhatónak tartaná azon bizonyítékokat, amelyeket a felperes első alkalommal a Törvényszék előtt adott elő, és amelyek ugyanezen vélelem megdöntésére irányultak, akkor a Törvényszéknek lehetővé kell tennie, hogy a Bizottság ezen érvekre a bírósági eljárás folyamán reagálhasson.
– A Törvényszék álláspontja
47 Azon kifogások vizsgálata során, amelyek annak bizonyítását célozzák, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el azáltal, hogy a BN Infra és a BNGW által elkövetett jogsértésért a felperest tette felelőssé, azt kell meghatározni, hogy a felperes előterjesztett‑e olyan bizonyítékokat, amelyek lehetővé teszik azon vélelem megdöntését, miszerint e három társaság egyetlen gazdasági egységet képez.
48 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az EK 81. és EK 82. cikk alkalmazása kapcsán az uniós jog egyik rendelkezése sem írja elő a kifogásközlés címzettje számára, hogy a közigazgatási eljárás során annak terhe mellett vitassa az abban szereplő különböző ténybeli és jogi elemeket, hogy azt a bírósági eljárás szakaszában utólag többé nem teheti meg), mivel az ilyen korlátozás ellentétes a jogszerűség és a védelemhez való jog tiszteletben tartásának alapelvével (a fenti 45. pontban hivatkozott Knauf Gips kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 89–92. pontja).
49 Azon kérdést illetően, hogy a Bizottság a peres eljárásban szintén előterjeszthetett‑e kiegészítő ténykörülményeket a felperes és a BNGW által alkotott egyetlen gazdasági egység fennállására vonatkozóan, emlékeztetni kell arra, hogy az EK 230. cikk alapján indított megsemmisítés iránti kereset folyamán, jóllehet a Bizottság a megtámadott határozat alátámasztása érdekében nem terjeszthet elő új, a határozatban nem említett terhelő bizonyítékot, válaszolhat a felperes érveire, ha az a Törvényszékhez általa benyújtott dokumentumoktól eltérő iratok alapján annak megállapítását kéri, hogy a Bizottság ténybeli tévedést követett el (a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 175. és 176. pontja). Ráadásul a Bíróság már elismerte, hogy a megtámadott határozat kibocsátója a peres eljárásban tehet pontosításokat annak érdekében, hogy kiegészítsen egy, már önmagában elégséges indokolást, mivel e pontosítások hasznosak lehetnek a határozat indokolásának az uniós bíróság által elvégzett belső felülvizsgálata szempontjából, amennyiben lehetővé teszik az intézmény számára, hogy kifejtse a határozatának alapjául szolgáló indokokat (a Bíróság C‑298/98. P. sz., Finnboard kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑10157. o.] 46. pontja).
50 Meg kell tehát állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság válaszolhatott a felperes által a peres eljárásban felhozott azon érvekre, amelyek annak a vélelemnek a megdöntésére irányultak, miszerint a felperes a BNGW üzleti magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.
51 Elsődlegesen emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat (293)–(297) preambulumbekezdése szerint a Bizottság először kifejtette, hogy alkalmazhatja azon vélelmet, miszerint a felperes a BNGW‑re az 1996. június 21. és 2000. szeptember 30. közötti időszakban, majd a BN Infrára a 2000. október 1. és 2002. április 15. közötti időszakban ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Ezt követően úgy vélte, hogy a csoport szerkezetére vonatkozóan több körülmény is e vélelmet erősíti meg. Így például az, hogy a felperes igazgatótanácsa csak két személyből áll, akik a nagy szervezeti egységek vezérigazgatóival együtt a „concern councilt” alkotják, amelynek tagja volt a BN Infra azon alkalmazottja, aki 2000 óta közvetlenül részt vett a kartellben. Ezenkívül a Bizottság azt is megjegyezte, hogy a felperes és a BN Infra székhelye azonos címen található. Végül a Bizottság hangsúlyozta azon intézményi jogköröket, amelyekkel a felperes a csoport megszervezése terén rendelkezik, és amelyeket többek között az útépítési tevékenység 2000‑ben történő átszervezése során gyakorolt.
52 Először is, bár a felperes úgy véli, hogy a Bizottságnak olyan bizonyítékokra kellett volna támaszkodnia, amelyek alapján meg lehetne ítélni a felperesnek az érintett jogsértő magatartásban játszott szerepét ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy a felperes felelős lehet a leányvállalatai által elkövetett jogsértésért, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az anyavállalat által a leányvállalatai felett gyakorolt ellenőrzésnek nem kell feltétlenül kapcsolatban lennie a jogsértő magatartással (lásd a fenti 26. pontot, valamint a fenti 25. pontban hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontját, továbbá a fenti 29. pontban hivatkozott General Química és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38., 102. és 103. pontját). Ennélfogva nem szükséges megvizsgálni, hogy a felperes ténylegesen befolyást gyakorolt‑e a BN Infra és a BNGW jogsértő magatartására.
53 Másodszor, a felperes által annak bizonyítása céljából előterjesztett bizonyítékok, hogy nem gyakorolt meghatározó befolyást a BN Infra és a BNGW üzleti magatartására, nem teszik lehetővé az e befolyás gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntését. Az az érv ugyanis, miszerint a felperes igazgatótanácsa csak két személyből áll, ami a csoport számos tevékenységének nyomon követését megnehezíti, önmagában nem elegendő e vélelem megdöntéséhez, hiszen nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a felperes a BN Infra és a BNGW feletti ellenőrzési jogkörének gyakorlásával felhagyott. Hasonlóképpen a felperes azon kijelentései, amelyek szerint a BN Infra és a BNGW igazgatóinak a „concern councilban” való jelenléte azt jelzi, hogy e társaságok a csoporton belül önálló státusszal bírnak, nem elegendőek annak bizonyításához, hogy a felperes e társaságok számára teljes önállóságot biztosított piaci magatartásuk meghatározása terén, mivel a „concern council” létezése önmagában is arra utal, hogy a felperes a leányvállalataival azok stratégiai célkitűzéseinek meghatározásában szorosan együttműködött. Egyébiránt azon tény, hogy a BN Infra és a BNGW bizonyos küszöbérték alatt viszonylag önálló üzletpolitikát folytatott, önmagában nem teszi lehetővé azon megállapítás megcáfolását, miszerint 100%‑os részvényesként a felperes a BN Infra és a BNGW üzleti magatartására meghatározó befolyást gyakorolt. Ez az érv ugyanis nem döntő jelentőségű azon vélelem megdöntése szempontjából, amely szerint a felperes ugyanezen küszöbérték felett ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Végül azon körülmény, hogy a BNGW vezetése a csoport más társaságaiban – köztük a BN Infrában – csak nagyon rövid ideig töltött be funkciókat, nem elegendő a BNGW felperessel szembeni önállóságának bizonyításához. Ez az érv ugyanis nem tartalmaz olyan bizonyítékot, amely a vélelmet azon időszak tekintetében megdönthetné, amelynek során a BNGW vezetése e funkciókat betöltötte.
54 Harmadszor a felperes azt állítja, hogy kizárólag olyan pénzügyi holdingként működött, amely távolságot tartott a BN Infra és a BNGW operatív tevékenységeitől. A holding fogalma különböző helyzeteket foglal magában, de általánosságban a holding olyan társaságként határozható meg, amely egy vagy több társaságban részesedéssel rendelkezik az utóbbi társaságok ellenőrzése érdekében (a Törvényszék T‑69/04. sz., Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2567. o.] 60. pontja). Jóllehet a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem főszabály szerint megkérdőjelezhető akkor, ha az anyavállalat tisztán pénzügyi holdingként viselkedik, az ügy irataiból kitűnik, hogy a jelen esetben a felperes nem ilyenként viselkedett. Így a felperes részvényesei közgyűlésének feladata volt, hogy a leányvállalatok igazgatóit kinevezze és a leányvállalatok több fontos – például a nyereségfelhasználás, a bírósági keresetek, a banki hitelek, a beruházások, illetve a más vállalkozásokkal való együttműködés tárgyát érintő – stratégiai döntését jóváhagyja. Hasonlóképpen a „concern council” létezése arra utal, hogy a felperes a leányvállalataival szorosan együttműködött azok stratégiai célkitűzéseinek és a csoport szerkezetének meghatározásában, amint azt egyébként az útépítési tevékenységek 2000‑ben történő átszervezése is mutatta. Végül a leányvállalatok kötelesek voltak negyedévente számos adatot közölni a felperessel, úgymint az üzleti terveket, a bizonyos összeget meghaladó értékű építési beruházási ajánlatokat és pénzügyi beszámolóikat. E bizonyítékok együtt azt mutatják, hogy a felperes szerepe több volt, mint egy egyszerű pénzügyi holdingé.
55 Mindenesetre e bizonyítékok összességéből, valamint különösen a felperes és a leányvállalatai közötti jelentős gazdasági és szervezeti kapcsolatok létezéséből kitűnik, hogy a Bizottság megalapozottan állapíthatta meg e leányvállalatok önállóságának hiányát, és ebből következően az egyetlen gazdasági egység fennállását.
56 Azon körülmény, hogy a felperes és a BN Infra székhelye – bár külön épületekben – azonos címen található, és hogy e két társaság harmadik személyek irányában azonos néven jelenik meg, szintén olyan ténykörülménynek minősülhet, amely – más ténykörülmények által megerősítve – lehetővé teszi az egyetlen gazdasági egység fennállásának megállapítását. Végül az a körülmény, hogy a BN Infra azon alkalmazottja, aki 2000 októberétől közvetlenül részt vett a kartell találkozóin, a „concern councilba” 2004‑ben, vagyis a jogsértés időszakát követően került be, arra utaló további ténykörülmény, hogy a BN Infra és a felperes között hierarchikus viszony és szoros kapcsolat áll fenn. E tekintetben egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy – a felperes állításával ellentétben – a Bizottság a megtámadott határozatban egyáltalán nem tesz említést arról, hogy ez az alkalmazott a jogsértés időszakában a „concern council” tagja volt.
57 A fentiek összességéből következik, hogy a felperes által a közigazgatási és a bírósági eljárásban előterjesztett bizonyítékok nem teszik lehetővé azon vélelem megdöntését, miszerint a felperes – a BN Infra és a BNGW 100%‑os tulajdonosaként – e társaságokra ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Ezért meg kell erősíteni a megtámadott határozatban szereplő azon megállapítást, amely szerint a felperes a BN Infrával és a BNGW‑vel együtt az EK 81. cikk szerinti vállalkozást alkotott, és nem szükséges megvizsgálni azt, hogy a felperes a BN Infra és a BNGW jogsértő magatartására befolyást gyakorolt‑e.
Az 1/2003 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének és a védelemhez való jognak a megsértésére alapított második jogalapról
A felek érvei
58 A felperes kijelenti, hogy a Bizottság megsértette az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdését és az ő védelemhez való jogát, mivel a kifogásközlésben nem közölte, hogy a felperes felelősségét azon tényre alapozva vélelmezi, hogy a felperes az 1996. június 21. és 2000. október 1. közötti időszakban a BNGW‑re ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. A felperes ezért úgy véli, hogy a bírság összegét a jogsértés időtartamával arányosan csökkenteni kell, és ennek megfelelően 1 213 650 euróban kell megállapítani.
59 A Bizottság ugyanis a kifogásközlésben nem tett említést arról, hogy a BNGW‑t a BN Infra egyik leányvállalatának tekinti, továbbá arról sem, hogy megítélése szerint a felperes a BNGW‑re meghatározó befolyást gyakorolt. Az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése és az uniós bíróság ugyanakkor megköveteli, hogy a kifogásközlés címzettjének lehetősége legyen megfelelően kifejteni álláspontját a hivatkozott tényállás és körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint azokról a dokumentumokról, amelyeket a Bizottság a Szerződés megsértésének fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált (a fenti 24. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 66. pontja).
60 A felperes úgy véli, hogy a BNGW‑nek a kifogásközlésben két helyen (a 342. pontban és az 518. sz. lábjegyzetben) történő puszta említése nem elegendő. A Bizottság ugyanis egyrészt tévesen nevezte meg a BNGW‑t a BN Infra jogelődjeként, másrészt pedig egyszer sem jelölte meg a BNGW‑t olyan független jogalanyként, amely a kartellben részt vett, és amelynek üzletpolitikájára a felperes meghatározó befolyást gyakorolt volna. Hasonlóképpen az, hogy a Bizottság pusztán emlékeztet azon általános szabályokra, amelyek a leányvállalataik által elkövetett jogsértésekért való felelősség anyavállalatoknak való betudhatóságára vonatkoznak, nem helyettesítheti az érintett leányvállalatok konkrét megnevezését. Végül a felperes úgy ítéli meg, hogy azon tény, hogy a kifogásközlésre adott válaszában általánosságban utalt a BNGW‑re, nem elegendő annak megállapításához, hogy a Bizottság megfelelt az ítélkezési gyakorlatban a kifogásközlés tartalmára vonatkozóan rögzített követelményeknek (a Bíróság fenti 35. pontban hivatkozott ARBED kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 23. pontja, valamint C‑65/02. P. és C‑73/02. P. sz., ThyssenKrupp kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑6773. o.] 85. pontja).
61 Egyébiránt a tárgyaláson a felperes azt állította, hogy ő mindenesetre nem kötelezhető a bírság megfizetésére akkor, ha a Törvényszék a T‑362/06. sz. ügyben úgy döntene, hogy megsemmisíti a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben az a BNGW által tanúsított magatartás BN Infrának való betudhatóságára vonatkozik, mivel az anyavállalat felelőssége nem terjedhet túl a leányvállalatának felelősségén.
62 A Bizottság a felperes összes érvét cáfolja. A tárgyaláson a Bizottság – a felperes azon érveire reagálva, amelyek a megtámadott határozatnak a T‑362/06. sz. ügyben történő esetleges részleges megsemmisítéséből eredő következményekre vonatkoztak – úgy vélte, hogy a felperessel szemben kiszabott bírságot mindenképpen fenn kell tartani, hiszen a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik azon kérdést illetően, hogy a vállalkozásnak mely egységeit tekinti valamely jogsértésért felelősnek.
A Törvényszék álláspontja
– A védelemhez való jog megsértéséről
63 Az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A 7., 8., 23. cikkben és a 24. cikk (2) bekezdésében meghatározott határozatok meghozatala előtt a Bizottság az általa lefolytatott eljárás alá vont vállalkozásoknak vagy vállalkozások társulásainak lehetőséget nyújt arra, hogy meghallgassák őket [az általa] kifogásolt kérdésekkel kapcsolatban [helyesen: lehetőséget nyújt az [általa] felhozott kifogások tárgyában való meghallgatásukra]. A Bizottság csak olyan kifogásokra alapozhatja határozatát, amelyekre az érintett felek megtehették észrevételeiket. A panaszosok szorosan kapcsolódnak az eljáráshoz.”
64 Az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletbentartása megköveteli, hogy a közigazgatási eljárás során az érintett vállalkozásoknak lehetőségük legyen megfelelően kifejteni álláspontjukat a hivatkozott tényállás és körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint azokról a dokumentumokról, amelyeket a Bizottság a Szerződés megsértésének fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált (a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., I‑1825. o.] 10. pontja, valamint C‑310/93. P. sz., BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., I‑865. o.] 67. pontja). Ezen túlmenően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kifogásközlés jelentőségére tekintettel egyértelműen meg kell jelölnie azt a jogi személyt, amelyre később bírság szabható ki, és azt ez utóbbinak kell címezni (a Bíróság C‑395/96. P. és C‑396/96. P. sz., Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑1365. o.] 143. és 146. pontja, valamint fenti 35. pontban hivatkozott ARBED kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 21. pontja; a fenti 45. pontban hivatkozott Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 87. pontja). A kifogásközlésnek azt is meg kell jelölnie, hogy a benne foglalt tényeket milyen minőségében róják fel a vállalkozásnak (a Bíróság C‑322/07. P., C‑327/07. P. és C‑338/07. P. sz., Papierfabrik August Koehler és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7191. o.] 39. pontja).
65 E tekintetben azonban emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a határozatnak nem feltétlenül kell a kifogásközlés pontos másolatának lennie (a Bíróság 209/78–215/78. és 218/78. sz., van Landewyck és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. október 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1980., 3125. o.] 68. pontja). Ennélfogva a védelemhez való jog megsértését csak akkor kell megállapítani, ha a végleges határozat az érintett vállalkozásoknak más jogsértést ró fel, mint amely a kifogásközlésben szerepel, vagy más tényeket tartalmaz (a Bíróság 41/69. sz., ACF Chemiefarma kontra Bizottság ügyben 1970. július 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1970., 661. o.] 26. és 94. pontja, valamint a Törvényszék T‑39/92. és T‑40/92. sz., CB és Europay kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. február 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑49. o.] 49–52. pontja). Ez nincsen így, ha a kifogásközlés és a végleges határozat közötti állítólagos eltérések nem vonatkoznak más magatartásokra, mint amelyekkel kapcsolatban az érintett vállalkozások már kifejtették álláspontjukat, és azok ezért nem minősülnek teljesen új kifogásnak (a Törvényszék T‑191/98., T‑212/98–T‑214/98. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑3275. o.] 191. pontja).
66 E tekintetben hangsúlyozni kell, ahhoz, hogy a megtámadott határozatban foglalt kifogásokkal szemben fel lehessen hozni a védelemhez való jog megsértését, az érintett vállalkozásoknak nem elég pusztán arra hivatkozniuk, hogy eltér egymástól a kifogásközlés és a megtámadott határozat, anélkül hogy adott esetben pontosan és konkrétan kifejtenék, hogy az egyes eltérések mennyiben jelentenek olyan új kifogást, amellyel kapcsolatban nem fejthették ki álláspontjukat (a fenti 65. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 192. pontja). Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az egyes esetek sajátos körülményei alapján kell megvizsgálni a védelemhez való jog megsértését, mivel az alapvetően azoktól a kifogásoktól függ, amelyeket a Bizottság az érintett vállalkozásokkal szemben kifogásolt jogsértés alátámasztására felhozott (a Törvényszék T‑36/91. sz., ICI kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1847. o.] 70. pontja).
67 A felperes úgy véli, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem tett eleget kötelezettségeinek, mivel a kifogásközlésben nem közölte, hogy a felperes felelősségét azon tényre alapozva vélelmezi, hogy a felperes az 1996. június 21. és 2000. október 1. közötti időszakban a BNGW‑re meghatározó befolyást gyakorolt.
68 A kifogásközlésben a Bizottság mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy mindegyik érintett vállalatcsoport egyetlen vállalkozást alkot, és hogy a csoport anyavállalatának lehetősége van arra, hogy leányvállalatai magatartására meghatározó befolyást gyakoroljon (324. pont). A Bizottság ezután azt állította, hogy a felperes a BNGW igazgatója révén (a kifogásközlés 236. pontja), majd a BN Infra révén (a kifogásközlés 339. pontja) vett részt a kartellben, és hogy mivel a felperes a Ballast Nedam Nederland köztes szervezet révén a BN Infra (korábban Ballast Nedam Wegenbouw BV és BNGW) tőkéjének teljes egésze felett ellenőrzést gyakorol, a Bizottság az anyavállalatnak e két leányvállalat magatartására gyakorolt meghatározó befolyását vélelmezi. A Bizottság végül a felperes és a BN Infra által alkotott egyetlen vállalkozás létezésére vonatkozó bizonyos további bizonyítékokat terjesztett elő (a kifogásközlés 340. pontja). E bizonyítékok összességére tekintettel a Bizottság arról határozott, hogy a kifogásközlés címzettjeként a BN Infrát kell megjelölnie a megállapodásokban való közvetlen részvételéért (és jogelődjei közvetlen részvételéért), és a felperest kell megjelölnie a BN Infra magatartására ténylegesen gyakorolt meghatározó befolyása révén történő részvételéért (a kifogásközlés 342. pontja).
69 E bizonyítékok összességéből kitűnik, hogy noha a kifogásközlésben alkalmazott megfogalmazás – különösen a BN Infra és a BNGW közötti kapcsolatot illetően – világosabb is lehetett volna, a Bizottság a jogsértés fennállására vonatkozó állításának alátámasztása végett felhasznált tényállás és körülmények megértéséhez elegendő információt szolgáltatott a felperes részére, és egyértelműen megjelölte azon jogi személyeket, amelyekkel szemben bírság szabható ki. Pusztán az a tény ugyanis, hogy a Bizottság a kifogásközlésben a felperes és a BNGW által alkotott egyetlen vállalkozás létezésére vonatkozóan semmilyen további bizonyítékot nem terjesztett elő, nem elegendő annak megállapításához, hogy a Bizottság nem közölte egyértelműen, hogy alkalmazni kívánja azt a vélelmet, amely szerint a felperes a BN Infra és a BNGW üzleti magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. A Törvényszék így megállapítja, hogy a kifogásközlésben szereplő információk alapján a felperesnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a BNGW anyavállalataként a Bizottság végleges határozatának címzettje lehet.
70 Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a kifogásközlésben megfogalmazott ezen állításra reagálva a felperes a kifogásközlésre adott válaszában azt állította, hogy a BN Infra a BNGW‑nek nem jogutódja, hanem 100%‑os tulajdonosa, és érveket terjesztett elő abból a célból, hogy a BNGW vele szembeni önállóságát bizonyítsa.
71 E körülmények között a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a felperesnek a kifogásközlés szakaszától kezdve lehetősége nyílt arra, hogy megértse a Bizottság azon kifogásának terjedelmét, miszerint ő a BNGW anyavállalataként részt vett a jogsértésben, és hogy ily módon megfelelően védekezzen.
– A T‑362/06. sz. ügyben hozott, megsemmisítést kimondó ítélet joghatásairól
72 A felperes a tárgyalás során azt állította, hogy mivel úgy tekintik, hogy ő a BN Infrával az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, a BN Infrával szemben kiszabott bírság összegének csökkentéséből az következik, hogy a vele mint anyavállalattal szemben egyetemlegesen kiszabott bírságot is csökkenteni kell.
73 Mindenesetre, anélkül hogy ezen érvek elfogadhatóságáról dönteni kellene, emlékeztetni kell arra, az, hogy a Törvényszék a T‑362/06. sz. ügyben a megtámadott határozat 1. cikkének a) pontját megsemmisítette annyiban, amennyiben az az 1996. június 21. és 2000. október 1. közötti időszak tekintetében a BNGW jogsértő magatartását a BN Infrának tudta be, abból következik, hogy a Bizottság megsértette a BN Infra védelemhez való jogát azáltal, hogy a kifogásközlésben nem közölte vele, hogy a BNGW által elkövetett jogsértésért mint a BNGW anyavállalatát, és nem mint jogutódját tartja felelősnek. Jóllehet a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság ily módon megsértette a BN Infra védelemhez való jogát, azt viszont nem állapította meg, hogy a BNGW magatartása nem volt jogsértő.
74 Márpedig a megtámadott határozat (295) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság vélelmezte a felperesnek a BNGW‑re gyakorolt meghatározó befolyását, mivel az közvetve a BNGW tőkéjének teljes egészével rendelkezik.
75 A felperes ennélfogva nem állíthatja, hogy a Bizottság nem tehette volna meg azt, hogy a BNGW jogsértő magatartását az 1996. június 21. és 2000. október 1. közötti időszak tekintetében neki tudja be, sem pedig azt, hogy őt a bírság megfizetésére egyetemlegesen kötelezi. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntése kérdésében, hogy egy adott vállalkozáson belül mely egységeket tekint valamely jogsértésért felelősnek (a Törvényszék T‑65/89. sz., BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben 1993. április 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 1993., II‑389. o.] 154. pontja, valamint fenti 26. pontban hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 290. pontja). Ezért semmi akadálya annak, hogy a BNGW magatartásáért a felperes egyedüli felelősségét állapítsák meg.
76 Végül rá kell mutatni arra, hogy a felperes nem vitatta a BNGW által az 1996. június 21. és 2000. október 1. közötti időszakban elkövetett jogsértés fennállását, és hogy a fenti 57. pont szerint a felperesnek nem sikerült megdöntenie azon vélelmet, miszerint a BNGW 100%‑os tulajdonosaként e társaságra ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.
77 A fentiekből következik, hogy a felperes azon érvelését, amely a megtámadott határozatnak a T‑362/06. sz. ügyben történő részleges megsemmisítéséből eredő következményekre vonatkozik, el kell utasítani.
78 A második jogalapot tehát, és következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
79 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Ballast Nedam NV‑t kötelezi a költségek viselésére.
Jaeger | Wahl | Soldevila Fragoso |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. szeptember 27‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita alapját képező tényállás
Az eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
A BN Infra és a BNGW által elkövetett jogsértésért fennálló felelősség felperesnek való betudása során megvalósult téves jogalkalmazás eseteire és nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított első jogalapról
Az anyavállalatnak a leányvállalatai üzletpolitikájára gyakorolt meghatározó befolyása fennállásának vélelmezése céljából kizárólag a tulajdonosi viszony figyelembevételén alapuló téves jogalkalmazásról
– A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
A BN Infra és a BNGW által elkövetett jogsértésért való felelősség felperesnek való betudására vonatkozó nyilvánvaló mérlegelési hibákról
– A felek érvei
– A Törvényszék álláspontja
Az 1/2003 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének és a védelemhez való jognak a megsértésére alapított második jogalapról
A felek érvei
A Törvényszék álláspontja
– A védelemhez való jog megsértéséről
– A T‑362/06. sz. ügyben hozott, megsemmisítést kimondó ítélet joghatásairól
A költségekről