EVGENI TANCHEV
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. február 9.(1)
C‑578/16. PPU. sz. ügy
C. K.,
H. F.,
A. S.
kontra
Republika Slovenija
(a Vrhovno sodišče [legfelsőbb bíróság, Szlovénia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Az olyan nemzeti bíróság fogalma, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség – Közös európai menekültügyi rendszer – A nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása – 604/2013/EU rendelet – A 3. cikk (2) bekezdésének második albekezdése – A menekültügyi eljárás és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételek rendszerszintű hiányosságai a felelős tagállamban – A 17. cikk (1) bekezdése – Szuverenitási záradék”
I. Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet(2) értelmezésére vonatkozik. E rendelet az elődeihez(3) hasonlóan egyrészt annak elkerülésére irányul, hogy a harmadik országok állampolgárai megválaszthassák, hogy mely tagállam vizsgálja meg a kérelmüket, oly módon, hogy több tagállamban nyújtanak be nemzetközi védelem iránti kérelmet (a „forum shopping” jelensége), másrészt pedig annak biztosítására, hogy valamennyi kérelmet ténylegesen megvizsgálja egy tagállam.(4) Ennek érdekében a 604/2013 irányelv előírja, hogy minden egyes kérelmet egyetlen tagállam vizsgál meg, és rögzíti azokat a szempontokat, amelyek lehetővé teszik annak meghatározását, hogy mely tagállamot kell a kérelem megvizsgálásáért felelősként kijelölni.(5)
2. Mi történik akkor, ha egy tagállamot a 604/2013 rendeletben rögzített szempontok alapján felelősként jelöltek ki, és azt állítják, hogy e tagállam nem tartja tiszteletben a menedékkérők alapvető jogait? Kétségtelen, hogy a tagállamok biztosítják az alapvető jogok tiszteletben tartását, melyeket nem csupán az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) ír elő, hanem a Rómában 1950. november 4‑én aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény; a továbbiakban: EJEE) és a menekültek helyzetére vonatkozó, Genfben 1951. július 28‑án aláírt egyezmény(6) (kihirdette: az 1989. évi 15. törvényerejű rendelet; a továbbiakban: Genfi Egyezmény) is. Mindazonáltal nem zárható ki, hogy olyan helyzet áll elő, amelyben egy tagállam megsérti a menedékkérők valamelyik alapvető jogát. A 604/2013 rendelet figyelembe veszi ezt a lehetőséget. E rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése ugyanis azt írja elő, hogy nem lehet átadni a kérelmezőt a felelős tagállamnak, ha e tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek rendszerszintű hiányosságai vannak, aminek eredményeként a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn.
3. És mi a helyzet akkor, ha e hiányosságok nem hatnak ki a felelős tagállam egész menekültügyi rendszerére, hanem csak egy kérelmező sajátos helyzetét érintik? E hiányosságok a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében véve „rendszerszintűnek” minősíthetők? Ha nem minősíthetők ilyennek, akkor ennek ellenére megalapozzák az arra irányuló kötelezettséget, hogy a kérelmezőt ne adják át a felelős tagállamnak? Ezek azok a kérdések, amelyek megválaszolására a Bíróságot a jelen ügyben felkérik.
II. Jogi háttér
A. A nemzetközi jog
4. Az EJEE 3. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
5. A Genfi Egyezmény 33. cikke a következőképpen rendelkezik:
„1. Egyetlen Szerződő Állam sem utasítja ki vagy küldi vissza (»refouler«) a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból van veszélyeztetve, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall.
2. A jelen rendelkezésből folyó kedvezmény azonban nem illeti meg azt a menekültet, akiről alaposan feltehető, hogy veszélyezteti annak az országnak biztonságát, amelynek területén van, vagy aki mivel különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, veszélyt jelent az illető ország lakosságára nézve.”
B. Az uniós jog
1. A Charta
6. A Charta 4. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Senkit sem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
7. A Charta 19. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:
„Senki sem toloncolható ki vagy utasítható ki olyan államba, vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá.”
2. A 604/2013 rendelet
8. A 604/2013 rendelet „A nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálására vonatkozó eljáráshoz való jog [helyesen: A nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó vizsgálati eljáráshoz való jog]” című 3. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:
„Amennyiben az e rendeletben felsorolt feltételek alapján egyetlen tagállam sem jelölhető ki felelősként, a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásáért [helyesen: megvizsgálásáért] azon tagállam felelős, amelynél először nyújtották be azt.
Amennyiben egy kérelmezőt lehetetlen az elsődlegesen felelősnek kijelölt tagállamnak átadni, mivel megalapozott okokból feltételezhető, hogy az adott tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek szisztematikus [helyesen: rendszerszintű] hiányosságai vannak, aminek eredményeként [a Charta] 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállam tovább vizsgálja a III. fejezetben meghatározott feltételeket annak megállapítása érdekében, hogy egy másik tagállam kijelölhető‑e felelős tagállamnak.
Amennyiben az átadás e bekezdés értelmében nem lehetséges egyetlen, a III. fejezetben meghatározott feltételek alapján kijelölt tagállamnak sem, illetve annak az első tagállamnak sem, amelyben a kérelem benyújtásra került, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállam lesz a felelős tagállam.”
9. A 604/2013 rendelet „Mérlegelési záradékok” című 17. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős.
Az a tagállam, amely e bekezdés alapján úgy határozott, hogy megvizsgál egy nemzetközi védelem iránti kérelmet, felelős tagállammá válik, vállalva a felelősséggel együtt járó kötelezettségeket. Ez a tagállam adott esetben az 1560/2003/EK rendelet 18. cikke alapján létrehozott »DubliNet« elektronikus kommunikációs hálózat felhasználásával tájékoztatja a korábbi felelős tagállamot, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállamot, illetve azt a tagállamot, amelyet a kérelmező átvételével vagy visszavételével kapcsolatban kerestek meg.
Az e bekezdés alapján felelőssé váló tagállam e tényt haladéktalanul jelzi az Eurodacban a 603/2013/EU rendeletnek megfelelően, a kérelem megvizsgálásáról szóló határozat meghozatala időpontjának megjelölésével.”
III. A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10. C. K. szíriai állampolgár és férje, H. F. egyiptomi állampolgár Horvátországon keresztül léptek a tagállamok területére 2015. augusztus 16‑án. Horvátország által kiállított turistavízumokkal rendelkeztek, amelyek 2015. augusztus 6. és 2015. augusztus 28. között voltak érvényesek.
11. 2015. augusztus 17‑én a hat hónapos terhes C. K., és H. F. hamis görög személyazonosító okmányokkal beléptek Szlovéniába. Jelenleg is itt tartózkodnak, és a ljubljanai befogadóállomáson vannak elszállásolva.
12. 2015. augusztus 20‑án C. K. és H. F. nemzetközi védelem iránti kérelmeket nyújtottak be Szlovéniában. A szlovén kormány észrevételeiből kitűnik, hogy ugyanezen a napon egy orvos megvizsgálta C. K.‑t, és megállapította, hogy terhességének lefolyása problémamentes, nincsenek nyilvánvaló pszichológiai tünetei, valamint hogy kommunikatív. Ugyanezen a napon H. F.‑et is megvizsgálta egy orvos, aki megállapította, hogy jó egészségi állapotnak örvend.(7)
13. 2015. augusztus 28‑án a szlovén hatóságok megkeresték a horvát hatóságokat. 2015. szeptember 14‑én a Horvát Köztársaság olyan választ adott, amely szerint ő a felelős C. K. és H. F. kérelmének megvizsgálásáért.
14. 2015. november 20‑án megszületett C. K. fia, A. S. 2015. november 27‑én nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be Szlovéniában A. S. számára. A szlovén hatóságok e kérelmet együtt kezelték a C. K. és H. F. által benyújtott kérelmekkel.
15. 2016. január 18‑án a szlovén hatóságok olyan orvosi véleményeket kaptak a felperesek képviselőjétől, amelyek azt támasztották alá, hogy C. K. veszélyeztetett terhes volt, valamint hogy a szülés után nehézségei voltak. E dokumentumok között szerepelt C. K. 2015. december 4‑i pszichiátriai vizsgálati értékelése is, amelyben az szerepel, hogy C. K.‑nak és újszülöttjének a befogadóállomáson kell maradniuk, mivel ellátásra szorulnak. További, 2016. április 1‑jei, április 15‑i, április 22‑i és május 13‑i pszichiátriai értékelések szerint C. K. a szülése óta depresszióban szenved, illetve periodikus szuicid hajlamai vannak, és ezek jogállása bizonytalanságának tudhatók be.
16. Többek között a kiskorú gyermek jelenléte miatt a szlovén hatóságok biztosítékokat kértek a megfelelő horvát hatóságoktól azon egészségügyi ellátást illetően, amelyben a család a horvátországi befogadóállomáson fog részesülni. 2016. április 7‑én biztosítékot kaptak arra, hogy C. K., H. F. és gyermekük szállást és megfelelő ellátást kapnak, valamint a szükséges egészségügyi ellátásban részesülnek Horvátországban.(8)
17. 2016. május 5‑i határozatukkal (a továbbiakban: 2016. május 5‑i határozat) a szlovén hatóságok megtagadták C. K., H. F. és A. S. nemzetközi védelem iránti kérelmeinek megvizsgálását. E határozat a 604/2013 rendelet 12. cikkének (2) bekezdésén alapul, amely szerint amennyiben a kérelmezőnek érvényes vízuma van, a vízumot kibocsátó tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért.
18. 2016. június 1‑jei ítéletével az Upravno sodišče (közigazgatási bíróság, Szlovénia) megsemmisítette a 2016. május 5‑i határozatot. Ugyanezen a napon kelt végzésével felfüggesztette a 2016. május 5‑i határozat végrehajtását a végleges határozatnak a közigazgatási jogvitában való meghozataláig.
19. 2016. június 29‑i ítéletével a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság, Szlovénia) megváltoztatta az Upravno sodišče (közigazgatási bíróság) ítéletét, és helybenhagyta a 2016. május 5‑i határozatot. A Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) többek között úgy ítélte meg, hogy a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése nem alkalmazható. Sem az Európai Unió intézményeinek, sem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának egyetlen jelentése sem állapította meg ugyanis, hogy Horvátországban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek rendszerszintű hiányosságai állnak fenn. Éppen ellenkezőleg, az említett főbiztosság egyik jelentéséből az tűnik ki, hogy Horvátországban a helyzet megfelelő, és különösen, hogy a horvátországi kutinai befogadóállomáson a menekültek fogadásának feltételei megfelelőek. Ez a menedékkérők veszélyeztetett csoportjainak szánt befogadóállomás legfeljebb száz kérelmező befogadására alkalmas, de rendszerint csupán húsz‑harminc közötti kérelmezőt szállásol el. Az ellátáshoz való hozzáférés biztosított (hetente egy alkalommal jön egy orvos, illetve egy nőgyógyász is), sürgősségi esetekben pedig a menedékkérők igénybe vehetik Kutina vagy Zágráb helyi kórházát. A kutinai befogadóállomáson minden nap jelen van egy szociális munkás, és havonta kétszer biztosítanak jogi segítséget.
20. A felperesek alkotmányjogi panaszt terjesztettek az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság, Szlovénia) elé a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) időközben jogerőre emelkedett 2016. június 29‑i ítéletével szemben.
21. Az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) 2016. szeptember 28‑i határozatával megsemmisítette a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) ítéletét, és az ügyet visszautalta elé.
22. Az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) a 2016. szeptember 28‑i határozatában helybenhagyta a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) azon álláspontját, amely szerint a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése nem alkalmazható, mivel Horvátországban nincsenek a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek olyan rendszerszintű hiányosságai, amelyek eredményeként a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn. Az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) ugyanakkor ebből mindazonáltal nem vonta le azt a következtetést, hogy a felperesek átszállíthatók Horvátországba. Úgy ítélte ugyanis meg, hogy annak eldöntéséhez, hogy megdőlt‑e az a vélelem, amely szerint a Horvát Köztársaság biztonságos állam, a szlovén hatóságoknak figyelembe kell venniük valamennyi releváns körülményt, többek között a kérelmezők személyes helyzetét és egészségi állapotát. Márpedig a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság), bár értékelte, hogy C. K. és újszülöttje megfelelő egészségügyi ellátásban részesül‑e majd Horvátországban, azt nem vizsgálta meg, hogy az áthelyezés maga hatással lehet‑e C. K. és újszülöttje egészségi állapotára. Ez indokolja a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) ítéletének megsemmisítését és az ügynek az e bíróság el való visszautalását annak érdekében, hogy megvizsgáljon minden releváns körülményt.
23. A folyamatban lévő ügyben eljáró Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) felfüggesztette az eljárást és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:
„1) A tagállami bírósághoz tartozik‑e végső soron a [604/2013 rendelet] 17. cikkének (1) bekezdése szerinti mérlegelési záradék alkalmazásával kapcsolatos szabályok értelmezése, figyelembe véve e rendelkezés természetét, és e szabályok mentesítik‑e a bíróságot – amelynek határozatai ellen nem lehet jogorvoslattal élni – azon kötelezettség alól, hogy az ügyet a Bíróság elé terjessze az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikkének harmadik bekezdése alapján?
Másodlagosan, ha az első kérdésre nemleges a válasz:
2) A [604/2013 rendelet] 3. cikkének (2) bekezdése szerinti körülmények mérlegelése (olyan esetben, mint amely a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képezi) elegendő‑e az Európai Unió Alapjogi Chartájának az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 3. cikkével, valamint a Genfi Egyezmény 33. cikkével együttesen értelmezett 4. cikke és 19. cikkének (2) bekezdése szerinti követelményeknek való megfeleléshez?
Ezzel a kérdéssel összefüggésben:
3) Az következik‑e a [604/2013 rendelet] 17. cikke (1) bekezdésének értelmezéséből, hogy olyan esetekben, mint amely a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képezi, kötelező a mérlegelési záradék tagállam általi alkalmazása [a Charta] 4. cikke szerinti jogok megsértésével szembeni hatékony védelem biztosítása érdekében, illetve hogy ez az alkalmazás tiltja a nemzetközi védelmet kérelmezőnek a felelős tagállamba történő átadását, amely elismerte a felelősségét e rendeletnek megfelelően?
Amennyiben a [harmadik] kérdésre igenlő a válasz:
4) A [604/2013 rendelet] 17. cikkének (1) bekezdése szerinti mérlegelési záradék szolgálhat‑e alapul a nemzetközi védelmet kérelmező vagy más személy számára az e rendelet szerinti átadási eljárás során arra, hogy hivatkozzon e záradék alkalmazására, amelyet a hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságoknak és a tagállami bíróságoknak mérlegelniük kell, vagy az említett közigazgatási hatóságok és bíróságok kötelesek hivatalból megállapítani az említett körülményeket?”
24. 2016. december 1‑jén a Bíróság úgy döntött, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének (1) bekezdése alapján a sürgősségi eljárást alkalmazza.(9) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket illetően az alapeljárás felperesei, a Szlovén Köztársaság és az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. E felek, valamint az Olasz Köztársaság és az Egyesült Királyság a 2017. január 23‑i tárgyaláson is előadták az álláspontjukat.
IV. Elemzés
A. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
25. Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy egy tagállam azon döntése, hogy a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése alapján maga vizsgál meg egy nemzetközi védelem iránti kérelmet, az uniós jog vagy a nemzeti jog hatálya alá tartozik‑e, és hogy a második esetben a végső fokon eljáró bíróság köteles‑e kérdést intézni a Bírósághoz.
26. A felek(10) egyetértenek abban, hogy a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében szereplő jogkör gyakorlása az uniós jog hatálya alá tartozik.
27. A kérdés második részét illetően az alapeljárás felperesei úgy vélik, hogy az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) nem volt köteles kérdést intézni a Bírósághoz, többek között azért, mert kizárólag a nemzeti bíróságra tartozik annak értékelése, hogy az uniós jog helyes alkalmazása annyira nyilvánvaló‑e, hogy az semmilyen észszerű kétségnek nem enged teret. A szlovén kormány úgy ítéli meg, hogy mivel a Bíróság még nem hozott döntést a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében szereplő jogkör gyakorlásának a körülményeit illetően, az olyan bíróság, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, köteles kérdést intézni a Bírósághoz. A Bizottság előadja, hogy azon nemzeti bíróságoknak kell mérlegelniük, hogy acte clairrel állnak‑e szemben, vagy kérdést kell intézniük a Bírósághoz, amelyek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség.
28. Először is úgy vélem, hogy az uniós jog hatálya alá tartozik a tagállam azon döntése, hogy él‑e a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében számára arra vonatkozóan biztosított jogkörrel, hogy annak ellenére maga vizsgáljon meg egy menedékjogi iránti kérelmet, hogy a rendelet nem őt jelöli ki felelősként, vagy nem gyakorolja azt.
29. A 604/2013 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős. A 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy az a tagállam, amelyhez kérelmet nyújtottak be, „határozhat úgy”, hogy maga vizsgálja meg azt, noha a rendeletben előírt feltételek szerint nem ő a felelős. E tagállam tehát mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntését illetően, hogy él‑e a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében számára biztosított vizsgálati jogkörrel, vagy sem.
30. Márpedig nem lehet úgy tekinteni, hogy az uniós jog hatályán kívül esik az, ha egy tagállam gyakorolja az őt megillető mérlegelési jogkört annak eldöntése érdekében, hogy megvizsgál‑e egy kérelmet, vagy sem. Ahogyan azt a Bíróság a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletben (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865, 65–69. pont) kimondta, az a tagállam, amely úgy határoz, hogy maga vizsgálja meg a menedékjog iránti kérelmet, a 604/2013 rendelet értelmében felelős tagállam lesz, és erről tájékoztatnia kell a menedékjog iránti kérelemmel érintett tagállamot vagy tagállamokat. Az e rendelkezés által a tagállamok részére biztosított mérlegelési jogkör gyakorlása tehát a felelős tagállam meghatározását szolgáló mechanizmus része. Ennélfogva az uniós jog hatálya alá tartozik az a határozat, amely révén a tagállam eldönti, hogy gyakorolja‑e a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében számára biztosított jogkört, vagy sem.
31. Másodszor, a végső fokon eljáró bíróság azon kötelezettségét illetően, hogy kérdést intézzen a Bírósághoz, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést elolvasva nehéz eldönteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi‑e a Bíróságtól, hogy az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) köteles a Bírósághoz fordulni, vagy azt, hogy ő maga köteles‑e erre. Az első kérdés ugyanis pusztán arra „[a bíróságra utal,] amelynek határozatai ellen nem lehet jogorvoslattal élni”, anélkül hogy megnevezné azt. Számomra ugyanakkor úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt saját kötelezettségeinek egyértelművé tételére törekszik, egyrészt azért, mert a 2016. június 29‑i ítélet meghozatalát megelőzően nem fordult a Bírósághoz, másrészt pedig, mivel most annak ellenére kérdést intéz hozzá, hogy a felsőbb bíróság, vagyis az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) maga nem tett fel kérdést a Bíróságnak. Következésképpen az alábbiakban azt vizsgálom, hogy a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) köteles‑e kérdést intézni a Bírósághoz a 604/2013 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének értelmezését illetően. Álláspontom szerint ez a helyzet.
32. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy amennyiben uniós jogi kérdés merül fel egy olyan bíróság előtt, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles eleget tenni azon kötelezettségének, hogy az ügyet a Bíróság elé terjessze, kivéve ha azt állapította meg, hogy a felmerült kérdés nem releváns, a szóban forgó uniós jogi rendelkezést a Bíróság már értelmezte, vagy az uniós jog helyes alkalmazása annyira nyilvánvaló, hogy az semmilyen észszerű kétségnek nem enged teret.(11)
33. Először is véleményem szerint az a körülmény, hogy a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) ítéleteivel szemben alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani, nem zárja ki, hogy az az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében vett olyan bíróságnak minősüljön, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség. A 2013. január 15‑i Križan és társai ítéletben (C‑416/10, EU:C:2013:8, 72. pont) ugyanis a Bíróság azt mondta ki, hogy azon lehetőség, hogy a Najvyšší súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága) határozatai a szlovák alkotmánybíróság előtt „a nemzeti alkotmányban vagy valamely nemzetközi egyezményben garantált jogok és szabadságok esetleges megsértésének vizsgálatára korlátozódó keresettel megtámadhatók”, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Najvyšší súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága) nem minősül az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése szerinti olyan bíróságnak, amelynek határozataival szemben a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség. A Najvyšší súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága) „legfelsőbb bíróságként” „köteles [volt] előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Bírósághoz fordulni”. Ugyanez vonatkozik a Vrhovno sodiščére (legfelsőbb bíróság, Szlovénia). Alkotmányjogi panasz e bíróság ítéleteivel szemben ugyanis csak a felperes alapvető jogainak és szabadságainak megsértése esetén nyújtható be.
34. Másodszor, nem releváns, hogy a Vrhovno sodiščét (legfelsőbb bíróság) a nemzeti jog értelmében köti a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdése második albekezdésének és 17. cikke (1) bekezdésének az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) által megállapított értelmezése. A 2013. január 15‑i Križan és társai ítéletben (C‑416/10, EU:C:2013:8, 68. pont) ugyanis a Bíróság azt mondta ki, hogy az olyan nemzeti szabály, amelynek értelmében a magasabb szintű bíróság, az adott ügyben az Ústavný súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság alkotmánybírósága) által tett megállapítások kötik valamely másik nemzeti bíróságot (a Najvyšší súd Slovenskej republikyt [a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága]), még nem fosztja meg ez utóbbit attól a lehetőségtől, hogy az e jogi megállapításokkal érintett uniós jogi rendelkezések értelmezésével kapcsolatban kérdéseket terjesszen a Bíróság elé. Márpedig a Najvyšší súd Slovenskej republiky (legfelsőbb bíróság), ahogyan az az előző pontból kitűnik, az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében vett, olyan bíróság, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség. Ennélfogva a Vrhovno sodiščét (legfelsőbb bíróság) a Najvyšší súd Slovenskej republiky‑hoz (legfelsőbb bíróság) hasonlóan nem mentesíti a Bíróság megkeresésére irányuló kötelezettsége alól az a belső jogi szabály, amely alapján kötve van a nemzeti alkotmánybíróság által megállapított értelmezéshez, a fortiori abban az esetben sem, ha az a jelen ügyhöz hasonlóan elmulasztott kérdést intézni a Bírósághoz.
35. Harmadszor, azon kérdést illetően, hogy a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése olyan acte clairnek tekintendő‑e, amely mentesíti a Vrhovno sodiščét (legfelsőbb bíróság) a Bíróság megkeresésére irányuló kötelezettsége alól, rámutatok egyrészt arra, hogy kizárólag a nemzeti bíróságra tartozik annak értékelése, hogy az uniós jog helyes alkalmazása olyan nyilvánvaló‑e, hogy az minden észszerű kétséget kizár,(12) másrészt pedig, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyértelműen kitűnik, hogy a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) által 2016. szeptember 28‑án hozott határozat alapján úgy tekinti, hogy a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése nem minősül acte clairnek.(13)
36. Az első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az a határozat, amely révén a tagállam eldönti, hogy gyakorolja a 604/2013 rendelet által részére biztosított jogkört, az uniós jog hatálya alá tartozik. A kérdést előterjesztő bírósághoz hasonló nemzeti bíróságot az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében vett, olyan bíróságnak kell tekinteni, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, amennyiben a határozatai ellen az érintett tagállam alkotmánybíróságához benyújtható jogorvoslati kérelem az alapvető jogok és szabadságok esetleges megsértésének vizsgálatára korlátozódik. E tekintetben nem releváns, hogy a nemzeti jog értelmében e nemzeti bíróságot kötik az alkotmánybíróság értékelései.
B. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
37. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő helyzet, vagyis az, ha a felelősnek kijelölt tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek olyan rendszerszintű hiányosságai vannak, amelyek eredményeként a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn, az egyetlen olyan helyzet‑e, amelyben nem lehet átadni a kérelmezőt az említett tagállamnak. Azt szeretné megállapítani, hogy vannak‑e más olyan helyzetek is, amelyekben nem lehet átadni a kérelmezőt a felelős tagállamnak, mégpedig abban az esetben, ha a kérelmező egészségi állapota miatt maga az átadás jelenti a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázatát. Másként fogalmazva, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy amennyiben a kérelmező sajátos helyzetét érintő hiányosságok eredményeként áll fenn a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata, úgy át lehet‑e adni a kérelmezőt.
38. Kiemelem, hogy az alapeljárásban mind a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) a 2016. június 29‑i ítéletében, mind az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) a 2016. szeptember 28‑i határozatában úgy ítélte meg, hogy Horvátországban nincsenek a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek olyan rendszerszintű hiányosságai, amelyek eredményeként a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn. A Vrhovno sodiščétől (legfelsőbb bíróság) eltérően azonban az Ustavno sodišče (alkotmánybíróság) ebből nem vonta le azt a következtetést, hogy az alapeljárás felpereseit át lehet adni Horvátországnak. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy az a vélelem, amely szerint a tagállamok tiszteletben tartják a kérelmezők alapvető jogait, nem csak abban az esetben dönthető meg, ha a felelős tagállamban a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében hivatkozott rendszerszintű hiányosságok állnak fenn, hanem akkor is, ha a felelős tagállam nem tartja tiszteletben az EJEE 3. cikke vagy a Genfi Egyezmény 33. cikkének (1) bekezdése alapján őt terhelő kötelezettségeket. Az utóbbi eset vonatkozik azokra a helyzetekre, amelyek nem tartoznak a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdése második albekezdésének hatálya alá. Következésképpen annak eldöntése érdekében, hogy át lehet‑e adni egy kérelmezőt a felelős tagállamnak, az illetékes hatóságoknak figyelembe kellett venniük minden releváns körülményt, többek között a kérelmezők személyes helyzetét és egészségi állapotát. Márpedig a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) nem vizsgálta meg, hogy az átadás hatással lesz‑e C. K. és gyermeke egészségi állapotára. Ennélfogva a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság) által 2016. június 29‑én hozott ítéletet hatályon kívül kell helyezni, és az ügyet vissza kell utalni hozzá, annak érdekében, hogy C. K. és gyermeke személyes helyzetére figyelemmel mérlegelje, hogy van‑e lehetőség Horvátországnak történő átadásukra.
39. Az alapeljárás felperesei, valamint az olasz kormány azon az állásponton vannak, hogy a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő helyzet nem az egyetlen olyan eset, amelyben nem lehet átadni a kérelmezőt a felelős tagállamnak. A szlovén kormány, az Egyesült Királyság Kormánya és a Bizottság ellenkező állásponton vannak. E tekintetben a Bizottság hangsúlyozza, hogy az a 604/2013 rendelet alapját jelentő vélelem, amely szerint valamennyi tagállam tiszteletben tartja a kérelmezők alapvető jogait, csak kivételes helyzetekben dönthető meg. Az ilyen helyzetekre a rendszerszintű hiányosságok megléte jellemző. A Bizottság szerint a rendszerszintű hiányosságok alatt a rendkívül kiszolgáltatott személyek egészségügyi ellátását és ellátását érintő hiányosságok is értendők, ahogy a közigazgatási és/vagy bírósági eljárás észszerűtlen tartama is. A jelen ügyben a rendszerszintű hiányosságok horvátországi fennállása nem állapítható meg. C. K. egészségi állapota a Bizottság szerint nem kellően kritikus ahhoz, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatának megfelelően igazolja az átadás lehetetlenségét.
40. Az alábbiakban bemutatom azt a helyzetet, amelyben a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján nem lehet átadni a kérelmezőt a felelős tagállamnak, majd azt az általánosabb esetet is, amelyben az EJEB tiltja az államok számára a kérelmező átadását. Ezt követően kiemelem, hogy álláspontom szerint miért kell a kérelmező átadásának tilalmára vonatkozó kötelezettséget kizárólag a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében szereplő helyzetre korlátozni.
1. A 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése: kizárólag a „rendszerszintű” hiányosságok figyelembevétele
41. Emlékeztetek arra, hogy a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése azt írja elő, hogy miután egy tagállamot a rendelet III. fejezetében előírt feltételek alapján felelősként jelöltek ki egy nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására, a kérelmező nem adható át e tagállamnak, ha „megalapozott okokból feltételezhető, hogy az adott tagállamban a menekültügyi eljárásnak és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeknek szisztematikus [helyesen: rendszerszintű] hiányosságai vannak, aminek eredményeként [a Charta] 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata áll fenn”.
42. Márpedig sem a 604/2013 rendelet, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem határozza meg a „rendszerszintű hiányosságok” fogalmát.
43. Álláspontom szerint „rendszerszintű” hiányosságok alatt csak azokat a hiányosságokat lehet érteni, amelyek a felelős tagállamnak magát a menekültügyi rendszerét érintik, legyen szó az e rendszert alkotó jogszabályokról vagy azok gyakorlati alkalmazásáról. Kiemelem, hogy e hiányosságoknak súlyosaknak kell lenniük, mivel a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletben (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865, 84. és 85. pont) a Bíróság kizárta, hogy a menekültügyi irányelvek(14) „legcsekélyebb megsértése” vagy „jelentéktelen mértékű megsértése” is rendszerszintű hiányosságnak minősüljön. Az ilyen hiányosságokat komoly és egybehangzó bizonyítékokkal kell alátámasztani, mint többek között a nemzetközi nem kormányzati szervezetek, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az uniós intézmények rendszeres és egybehangzó jelentései.(15) Ezenfelül, mivel a hiányosságoknak a menekültügyi rendszert magát kell érinteniük, a kérelmező sajátos helyzetét érintő hiányosságok figyelembevétele ki van zárva. A 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése tehát nem írja elő a tagállamok számára, hogy eseti vizsgálatot végezzenek annak megállapítása érdekében, hogy a szóban forgó kérelmező vonatkozásában fennáll‑e a felelős tagállamban az embertelen vagy megalázó bánásmód kockázata.(16)
44. A 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletet (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865) kodifikálja. Ebben az ítéletben a nagytanácsban eljáró Bíróság rámutatott arra, hogy bár azt kell vélelmezni, hogy a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmód minden tagállamban megfelel a Charta követelményeinek, nem zárható azonban ki, hogy a közös európai menekültügyi rendszer egy adott tagállamban súlyos működési nehézségekkel szembesül. Ez a helyzet az embertelen vagy megalázó bánásmóddal járó rendszerszintű hiányosságok fennállása esetén.(17) A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy a tagállamok kötelessége, hogy ne adják át a felelős tagállamnak a kérelmezőt, „ha tudomással kell bírniuk arról, hogy a felelős tagállamban a menekültügyi eljárást és a menedékkérők befogadásának feltételeit illetően tapasztalható rendszeres zavarok miatt alapos okkal, bizonyítottan feltételezhető, hogy a kérelmező a Charta 4. cikke értelmében embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyének lesz kitéve”(18).
45. Márpedig a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletben (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865) a felelős tagállam a Görög Köztársaság volt. Egyáltalán nem volt kétséges, hogy e tagállamban a hiányosságok magát a menekültügyi rendszert érintették. Görögországot ugyanis tizenegy hónappal korábban marasztalta el az EJEB azért, mert embertelen és megalázó bánásmódot alkalmazott a menedékkérőkkel szemben.(19) Ezzel szemben a kérdést előterjesztő bíróság szerint Horvátországban nem állnak fenn a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében vett rendszerszintű hiányosságok.(20) Ennélfogva a szlovén hatóságok számára kizárólag az alapeljárás felpereseinek sajátos helyzete alapján bizonyulhat lehetetlennek az, hogy átadják őket Horvátországnak. Márpedig, míg a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése kizárja a kérelmezők sajátos helyzetének vizsgálatát, addig az EJEE EJEB által értelmezett 3. cikke megköveteli az ilyen vizsgálatot.
2. Az EJEB álláspontja: a kérelmező sajátos helyzetének figyelembevétele
46. 2014. november 4‑i Tarakhel kontra Svájc ítéletében (CE:ECHR:2014:1104JUD 002921712)(21) az EJEB a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletet (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865) idézve emlékeztet arra a vélelemre, amely szerint a tagállamok tiszteletben tartják a menedékkérők alapvető jogait. Ezt követően rámutat arra, hogy annak eldöntése szempontjából, hogy megdőlt‑e ez a vélelem, közömbös a „viselt kockázat eredete”. Nem releváns, hogy az embertelen és megalázó bánásmód veszélye abból fakad, hogy az érintett tagállamban rendszerszintű hiányosságok állnak fenn. Az átadó tagállam köteles „alaposan és egyedi jelleggel megvizsgálni az intézkedés tárgyát képező személy helyzetét, és felfüggeszteni az eljárást abban az esetben, ha bebizonyosodik az embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének fennállása”(22). Az említett ügyben a felperest Olaszországnak kellett volna átadni. Az EJEB úgy véli, hogy bár az általános olaszországi helyzet nem jelenti akadályát az átadásnak, „nem megalapozatlan az a feltevés, amely szerint számos ezen országnak átadott menedékkérő nem kap szállást, vagy túlzsúfolt, sőt egészségtelen vagy erőszakkal érintett körülmények között, túltelített létesítményekben kap elhelyezést”. Következésképpen az EJEB azt követeli meg a svájci hatóságoktól, hogy mielőtt átadnák a kérelmezőket az Olasz Köztársaságnak, szerezzenek be ettől az államtól „egyedi garanciát” arra, hogy őket az EJEE 3. cikkében szereplő követelményeknek megfelelően fogják elhelyezni.(23)
47. Másként fogalmazva, míg a Bíróság egy kérelmező felelős államnak való átadásának megtiltásához az e tagállamban fennálló „rendszerszintű” hiányosságokat követel meg, addig az EJEB számára elegendőek a kérelmező sajátos helyzetét érintő hiányosságok.
3. A „rendszerszintű hiányosságok”, vagyis az egyetlen olyan helyzet, amelyben az átadás lehetetlen
48. A 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésével ellentétes‑e, ha elismerik a kérelmező át nem adására irányuló kötelezettség fennállását az e rendelkezésben előírt – vagyis a felelős tagállamban a menekültügyi eljárás és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételek rendszerszintű hiányosságaira vonatkozó – helyzettől eltérő esetben?
49. Álláspontom szerint ez ellentétes az említett rendelkezéssel.
50. Az igaz, hogy a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdése második albekezdésének szövegében semmi sem utal arra, hogy az ott szereplő helyzet, vagyis a rendszerszintű hiányosságok megléte az egyetlen olyan helyzet, amelyben nincs lehetőség a kérelmező átadására. E rendelkezés ugyanis azt írja elő, hogy „egy kérelmezőt lehetetlen az […] átadni, mivel megalapozott okokból feltételezhető, hogy az adott tagállamban […] rendszerszintű [hiányosságok] vannak”: arra lehet tehát gondolni, hogy az átadás a rendszerszintű hiányosságokon kívül más okból is lehetetlen lehet. Ezenkívül lehetséges, hogy a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletben (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865) a Bíróság nem kívánta előírni a kérelmező átadása lehetetlenségének feltételeként, hogy a hiányosságok rendszerszintűek legyenek, hanem pusztán nem tért ki a kérdésre. Mivel ezen ítélet esetében a hiányosságok vitathatatlanul rendszerszintűek voltak, a Bíróságnak felesleges volt taglalnia azon hiányosságok következményeit, amelyek kizárólag a kérelmező helyzetét érintik.
51. Ugyanakkor a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdését álláspontom szerint nem lehet így értelmezni. Először is az ilyen értelmezés véleményem szerint kevésbé egyeztethető össze a közös európai menekültügyi rendszer alapját képező kölcsönös bizalom elvével. E tekintetben rámutatok arra, hogy a 604/2013 rendelet (3) preambulumbekezdése szerint „a tagállamok, amelyek mind tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét, harmadik országbeli állampolgárok vonatkozásában biztonságos országoknak tekintendők”. Ennélfogva a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség sarokkövét(24) jelentő kölcsönös bizalom elve azt követeli meg a tagállamoktól, hogy „– kivételes körülményektől eltekintve – úgy [tekintsék], hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat”.(25) Márpedig annak előírása a tagállamok számára, hogy egy kérelmező felelős tagállamnak való átadását megelőzően vizsgálják meg, hogy e tagállamban nem áll‑e fenn semmilyen, e kérelmező sajátos helyzetét érintő hiányosság, annak megkövetelését jelentené, hogy a tagállamok következetesen vizsgálják meg, hogy a felelős tagállam tiszteletben tartja‑e a menedékkérők alapvető jogait. E kötelezettség előírása nem csak a kölcsönös bizalom elvét veszélyeztetné, hanem a 604/2013 hatékony érvényesülését, valamint a felelős tagállam gyors meghatározásának a (5) preambulumbekezdésnek megfelelően az irányelv által kialakított mechanizmusát is.(26)
52. Másodszor, álláspontom szerint nem lehet úgy tekinteni, hogy a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletben (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865) a Bíróság nem tért ki a kizárólag a kérelmezőt érintő hiányosságok esetére, mivel a „rendszerszintű hiányosságok” kifejezés nem szerepel Trstenjak főtanácsnok indítványában.(27)
53. Harmadszor, emlékeztetek arra, hogy a Bíróság egyáltalán nem köteles követni az EJEB álláspontját. Az igaz, hogy a Charta 52. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy amennyiben a Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, „akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az EJEE‑ben szerepelnek”. A Chartához fűzött magyarázatok szerint „a biztosított jogok tartalmát és terjedelmét nem csak [az EJEE és kiegészítő jegyzőkönyvei] szövege határozza meg, hanem az Emberi Jogok Európai Bíróságának, valamint az Európai Unió Bíróságának esetjoga is”.(28) Mindazonáltal, ahogyan arra Trstenjak főtanácsnok rámutat, „téves lenne [a Charta] alkalmazása körében az EJEB ítélkezési gyakorlatát korlátlan érvényű értelmezési forrásnak tekinteni”(29).
54. Negyedszer, rámutatok arra, hogy a 2013. december 10‑i Abdullahi‑ítéletben (C‑394/12, EU:C:2013:813, 60. pont) a Bíróság úgy értelmezte a 343/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdését, amely szerint az átadásról szóló határozat fellebbezés tárgya lehet, hogy amennyiben egy tagállamot a 343/2003 rendeletben szereplő valamelyik feltétel(30) alapján a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelősként kijelöltek, a kérelmező „csupán abban az esetben kérdőjelezheti meg e feltétel alkalmazását, ha arra hivatkozik, hogy e tagállamban a menekültügyi eljárást és a menedékkérők befogadásának feltételeit illetően rendszeres zavarok tapasztalhatók, amelyek miatt alapos okkal, bizonyítottan feltételezhető, hogy e kérelmező a Charta 4. cikke értelmében embertelen vagy megalázó bánásmód tényleges veszélyének lesz kitéve”(31). Másként fogalmazva, a 604/2013 rendeletben szereplő feltételek alapján felelősnek kijelölt tagállam csak egyetlen esetben mentesül felelőssége alól, ha a menekültügyi eljárásának és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételeinek a rendelet 3. cikke (2) bekezdésének értelmében vett rendszerszintű hiányosságai vannak. Nem mentesül tehát akkor, ha e hiányosságok csak a kérelmező sajátos helyzetét érintik.
55. Az igaz, hogy a 2016. június 7‑i Ghezelbash‑ítéletben (C‑63/15, EU:C:2016:409, 61. pont), a Bíróság kimondta, hogy „a menedékkérő hivatkozhat az őt érintő, átadásra vonatkozó határozattal szembeni jogorvoslat keretében [a 604/2013] rendelet III. fejezetében előírt valamely felelősségi feltétel téves alkalmazására”. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy ebben az ügyben a kérelmező nem állította, hogy a felelős tagállamban embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének lenne kitéve.(32) A Bíróság tehát e kérdésben nem foglalt állást. Következésképpen a 2016. június 7‑i Ghezelbash‑ítéletből (C‑63/15, EU:C:2016:409) nem lehet levezetni azt, hogy a felelős tagállamban fennálló rendszerszintű hiányosságok nem az egyetlen olyan helyzetet jelentik, amelyben e tagállam mentesül felelőssége alól, és amelyben a kérelmező nem adható át ennek a tagállamnak.
56. Úgy vélem tehát, hogy a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdése második albekezdésének értelmében vett rendszerszintű hiányosságok fennállása az egyetlen olyan helyzet, amelyben nincs lehetőség a kérelmező átadására. Álláspontom szerint nem lehetetlen a kérelmező átadása a felelős tagállamnak, ha az annak sajátos helyzetét érintő hiányosságok jelentik a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyét.
57. A jelen ügyben az alapeljárás felperesei előadják, hogy C. K. és gyermeke Horvátországnak történő átadása egészségi állapotukra figyelemmel a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyével jár. Márpedig annak vizsgálata, hogy az átadás kihathat‑e C. K. és gyermeke egészségi állapotára, azt eredményezné, hogy figyelembe veszik sajátos helyzetüket, ami, amint kiderült, ellentétes lenne a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésével. Mindenesetre rámutatok arra, hogy a jelen ügyben a szlovén hatóságok biztosítékokat kaptak a megfelelő horvát hatóságoktól, hogy az alapeljárás felperesei számára biztosítanak szállást, megfelelő ellátást, valamint a szükséges egészségügyi ellátást.
58. Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésével ellentétes az, ha a felelős tagállamot meghatározó tagállam nem adhatja át a kérelmezőt a felelős tagállamnak a 3. cikk (2) bekezdésének második albekezdésétől, vagyis attól az esettől eltérő helyzetben, amikor a felelős tagállamban a menekültügyi eljárás és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételek olyan rendszerszintű hiányosságai állnak fenn, amelyek a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyével járnak. Konkrétabban, nem lehetetlen a kérelmező átadása a felelős tagállamnak abban az esetben, ha maga az átadás jár a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyével.
C. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről
59. A harmadik kérdést arra az esetre teszik fel, ha a Bíróság a második kérdésre válaszolva úgy ítélné meg, hogy a 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésével nem ellentétes az, ha a tagállamok nem adhatják át a kérelmezőt az ott szereplőktől eltérő helyzetekben. Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy e rendelet 17. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben egy tagállam nem adhat át egy kérelmezőt a felelős tagállamnak, akkor gyakorolnia kell a rendelkezés által számára biztosított jogkört, és neki kell megvizsgálnia a nemzetközi védelem iránti kérelmet.
60. Figyelemmel az általam a második kérdésre adni javasolt válaszra, úgy vélem, hogy a harmadik kérdésre nem szükséges válaszolni. Mindazonáltal másodlagos jelleggel, arra az esetre, ha a Bíróság nem értene egyet a második kérdésre vonatkozó elemzésemmel, meg fogom vizsgálni a harmadik kérdést.
61. Az alapeljárás felperesei előadják, hogy a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében előírt jogkör gyakorlása kötelező, amennyiben fennáll a komoly veszélye annak, hogy a kérelmezővel szemben a felelős tagállamban embertelen vagy megalázó bánásmódot alkalmaznak. A szlovén és az olasz kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság úgy vélik, hogy a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésére nem alapítható ilyen kötelezettség.
62. A 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésére álláspontom szerint nem alapítható a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására irányuló kötelezettség abban az esetben, ha nem lehet átadni a kérelmezőt a felelős tagállamnak.
63. Először is az ilyen értelmezés ugyanis ellentétes lenne e rendelkezés szövegével. E rendelkezés, amint az a 604/2013 rendelet 17. cikkének címéből kitűnik, egy „mérlegelési záradék”. E cikk (1) bekezdése kifejezetten azt rögzíti, hogy az a tagállam, amelyhez kérelmet nyújtottak be, „határozhat úgy”, hogy maga vizsgálja meg azt, noha az e rendeletben előírt feltételek szerint nem ő a felelős.
64. Másodszor, a 2013. november 14‑i Puid‑ítéletben (C‑4/11, EU:C:2013:740, 37. pont) a Bíróság azt mondta ki, hogy „az, hogy nem lehetséges a menedékkérő átadása az eredetileg felelős tagállamként meghatározott tagállamnak, önmagában nem jelenti azt, hogy a felelős tagállamot meghatározó tagállam köteles lenne maga megvizsgálni a menedékjog iránti kérelmet a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján” (amely megfelel a 604/2013 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének). Ehhez hasonlóan a 2011. december 21‑i N. S. és társai ítéletben (C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865, 96. pont) a Bíróság úgy döntött, hogy a kérelmező átadásának lehetetlensége esetén a kérelem azon tagállam általi megvizsgálása, amelynek át kell adnia a menedékkérőt, puszta „lehetőség”. Végül, a 17. cikknek a szintén a „mérlegelési záradékok” körébe tartozó (2) bekezdése kapcsán a Bíróság azt mondta ki, hogy az „fakultatív rendelkezés, amely széles mérlegelési jogkört biztosít a tagállamoknak”(33).
65. Harmadszor, a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdését „szuverenitási záradéknak” minősítették.(34) A 2013. május 30‑i Halaf‑ítéletben (C‑528/11, EU:C:2013:342, 37. pont) a Bíróság a 343/2003 rendelet elfogadásához vezető bizottsági javaslatra hivatkozott, amelyben „az szerepel, hogy a rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt szabályt azért vezették be, hogy minden tagállam politikai, humanitárius vagy gyakorlati szempontok alapján önállóan dönthessen úgy, hogy megvizsgálja a menedékjog iránti kérelmet”. Ennélfogva paradox lenne e rendelkezés alkalmazásából az érintett tagállamot terhelő kötelezettséget csinálni.
66. Negyedszer, rámutatok arra, hogy a 604/2013 rendelet módosítására irányuló javaslatában(35) a Bizottság még a szuverenitási záradék alkalmazásának lehetőségét is korlátozni kívánta. A bizottsági javaslat 19. cikkének (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy „minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár, vagy egy hontalan személy által hozzá benyújtott, a 2. cikk g) pontjában fel nem ölelt, a tágabb értelemben vett családhoz kapcsolódó családi okokra alapozott nemzetközi védelem iránti kérelmet” (a szűkebb család a kérelmező házastársa vagy élettársa, kiskorú gyermekei, kiskorúsága esetén pedig édesapja és édesanyja).(36) Ha még a kérelem szuverenitási záradékon alapuló megvizsgálásának lehetősége is korlátozott, akkor nem merülhet fel annak kötelezettséggé tétele.(37)
67. Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy amennyiben egy tagállam nem adhat át egy kérelmezőt a felelős tagállamnak, úgy neki kell megvizsgálnia a hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet, még akkor is, ha ezért az e rendeletben megállapított feltételek alapján nem felelős.
D. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésről
68. A negyedik kérdést arra az esetre tették fel, ha a Bíróság a harmadik kérdésre válaszolva úgy ítélné meg, hogy amennyiben egy tagállam nem adhat át egy kérelmezőt a felelős tagállamnak, úgy a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése alapján neki kell megvizsgálnia a hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet. Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az átadó tagállam közigazgatási és igazságügyi hatóságai kötelesek‑e hivatalból alkalmazni a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdését.
69. Figyelemmel az általam a harmadik kérdésre adni javasolt válaszra, úgy vélem, hogy a negyedik kérdésre nem szükséges válaszolni. Mindazonáltal másodlagos jelleggel, arra az esetre, ha a Bíróság nem értene egyet a második kérdésre vonatkozó elemzésemmel, meg fogom vizsgálni a negyedik kérdést.
70. Az alapeljárás felperesei előadják, hogy mivel a kérelmező olyan „védhető kifogásra” hivatkozik, amely szerint a felelős tagállamnak történő átadása eredményeként sérülnének az alapvető jogai, az illetékes közigazgatási és igazságügyi hatóságok kötelesek hivatalból alkalmazni a 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdését. A szlovén kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság úgy vélik, hogy az illetékes közigazgatási és igazságügyi hatóságok nem kötelesek hivatalból alkalmazni e rendelkezést. Hangsúlyozzák, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésén alapuló megvizsgálása lehetőség az érintett tagállam számára, nem pedig a kérelmezőt megillető jog.
71. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az adott területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában az ilyen szabályok meghozatala az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).(38)
72. A jelen ügyben a 604/2013 rendelet, noha tartalmaz eljárási rendelkezéseket (II. és VI. fejezet), nem szól a közigazgatási és igazságügyi hatóságok azon lehetőségéről vagy kötelezettségéről, hogy hivatalból vizsgálják, hogy a kérelmező esetében fennáll‑e a veszélye annak, hogy a felelős tagállamban embertelen vagy megalázó bánásmódot alkalmaznak vele szemben, amely esetben az átadó tagállam köteles maga megvizsgálni a nemzetközi védelem iránti kérelmet. Ennélfogva az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvére figyelemmel kell eldönteni, hogy a nemzeti közigazgatási és igazságügyi hatóságok kötelesek‑e hivatalból megvizsgálni a Charta 4. cikkének megsértésére és a 604/2013 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének alkalmazására alapított jogalapot.
73. Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárás felperesei a közigazgatási eljárás szakaszától kezdve kifogásolhatták Horvátországnak való átadásukat arra hivatkozva, hogy ez az embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének tenné ki őket. Ennélfogva úgy vélem, hogy a kérdés hipotetikus, és mint ilyen, elfogadhatatlan.(39)
74. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdést utasítsa el mint elfogadhatatlant.
V. Végkövetkeztetések
75. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság, Szlovénia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre az alábbiak szerint válaszoljon:
Elsődlegesen:
1) Az a határozat, amely révén a tagállam eldönti, hogy gyakorolja az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (átdolgozás) által részére biztosított jogkört, az uniós jog hatálya alá tartozik.
2) A kérdést előterjesztő bírósághoz hasonló nemzeti bíróságot az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében vett olyan bíróságnak kell tekinteni, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, amennyiben a határozatai ellen az érintett tagállam alkotmánybíróságához benyújtható jogorvoslati kérelem az alapvető jogok és szabadságok esetleges megsértésének vizsgálatára korlátozódik. E tekintetben nem releváns, hogy a nemzeti jog értelmében e nemzeti bíróságot kötik az alkotmánybíróság értékelései.
3) A 604/2013 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdésével ellentétes az, ha egy a felelős tagállamot meghatározó tagállam nem adhatja át a kérelmezőt a felelős tagállamnak a 3. cikk (2) bekezdésének második albekezdésétől, vagyis attól az esettől eltérő helyzetben, amikor a felelős tagállamban a menekültügyi eljárás és a kérelmezőkre vonatkozó befogadási feltételek olyan rendszerszintű hiányosságai állnak fenn, amelyek a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyével járnak. Konkrétabban, nem lehetetlen a kérelmező átadása a felelős tagállamnak abban az esetben, ha maga az átadás jár a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyével.
Másodlagosan:
4) A 604/2013 rendelet 17. cikkének (1) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy amennyiben egy tagállam nem adhat át egy kérelmezőt a felelős tagállamnak, úgy neki kell megvizsgálnia a hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet, még akkor is, ha ezért az e rendeletben megállapított feltételek alapján nem felelős.
5) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés elfogadhatatlan.