A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hetedik tanács)

2010. szeptember 9.(*)

„Közös kül- és biztonságpolitika – A terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – 2001/931/KKBP közös álláspont és 2580/2001/EK rendelet– Megsemmisítés iránti kereset – A kereseti kérelmek módosítása – Bírósági felülvizsgálat – Pénzeszközök befagyasztására irányuló uniós intézkedés végrehajtásának feltételei”

A T‑348/07. sz. ügyben,

a Stichting Al‑Aqsa (székhelye: Heerlen [Hollandia], képviselik: J. Pauw, G. Pulles, A. M. van Eik és M. Uiterwaal ügyvédek)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: E. Finnegan, G.‑J. Van Hegelsom és B. Driessen, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

a Holland Királyság (képviselik: C. Wissels, M. de Mol és Y. de Vries, meghatalmazotti minőségben)

és

az Európai Bizottság (képviselik: P. van Nuffel és S. Boelaert, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozók,

eredetileg lényegében a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2006/379/EK és a 2006/1008/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. június 28‑i 2007/445/EK tanácsi határozat (HL L 169., 58. o.) felperest érintő részében való megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács),

tagjai: N. J. Forwood elnök (előadó), S. Papasavvas és E. Moavero Milanesi bírák,

hivatalvezető: N. Rosner tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. november 25‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér és a jogvita előzményei

1        A jelen jogvita jogi hátterének és előzményeinek bemutatása végett a Törvényszék a T‑327/03. sz., Al‑Aqsa kontra Tanács ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletére (az EBHT‑ban nem tették közzé, a továbbiakban: Al‑Aqsa‑ítélet), különösen annak 16–21. pontjára utal, ahol bemutatásra kerültek a felperes, Stichting Al‑Aqsa vonatkozásában Hollandiában folytatott azon közigazgatási és bírósági eljárások, amelyek során megszületett a holland külügyminiszter és pénzügyminiszter által 2003. április 3‑án elfogadott Sanctieregeling terrorisme 2003 (a terrorizmusra vonatkozó szankciórendelet, a továbbiakban: Sanctieregeling), az Algemene Inlichtingen‑ en Veiligheidsdienst (információs és biztonsági főszolgálat, a továbbiakban: AIVD) igazgatójának a holland külügyminisztérium politikai ügyek főigazgatóságának küldött 2003. április 9‑i hivatalos memoranduma (a továbbiakban: az AIVD memoranduma), a Rechtbank te ‘s‑Gravenhage, sector civiel recht, voorzieningenrechter (hágai kerületi bíróság [Hollandia], polgári tagozat, ideiglenes intézkedésről határozó bíróság [a továbbiakban: ideiglenes intézkedésről határozó bíróság]) 2003. május 13‑i végzése (a továbbiakban: ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés) és ugyanezen bíróság 2003. június 3‑i jogerős határozata (a továbbiakban: ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat).

2        Az Al‑Aqsa‑ítélettel a Törvényszék megsemmisítette a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2005/930/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. május 29‑i 2006/379/EK tanácsi határozatot (HL L 144., 21. o.) a felperesre vonatkozó részében lényegében azzal az indokkal, hogy a határozatot nem indokolták megfelelően.

3        Az Európai Unió Tanácsa 2007. április 23‑i levelében jelezte a felperesnek, hogy véleménye szerint a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló, 2001. december 27‑i 2580/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 344., 72. o.; helyesbítés: HL 2007. L 164., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 207. o.) mellékletében szereplő listára (a továbbiakban: vitatott lista) való eredeti felvételének hivatkozott indokai továbbra is fennállnak, és ezért továbbra is szerepeltetni kívánja a listán. E levél melléklete tartalmazta a Tanács által hivatkozott indokok ismertetését. Az Európai Unió Tanácsa azt is közölte a felperessel, hogy egy hónapon belül előterjesztheti a Tanácsnak a vitatott listán tartására irányuló szándékára és az e tekintetben hivatkozott indokokra vonatkozó észrevételeit, valamint az ennek alátámasztására szolgáló valamennyi bizonyítékot.

4        Az említett levélhez mellékelt indokolásban a Tanács az alábbiakat adta elő:

„A [felperest] 1993‑ban hozták létre Hollandiában a holland jog szerinti alapítványként. A Hamasz palesztin mozgalomhoz tartozó egyes szervezetek számára gyűjtött pénzeszközöket, amely szerepel a [terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló, 2001. december 27‑i] 2001/931/KKBP [tanácsi] közös álláspont [(HL L 344., 93. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 217. o.)] 1. cikkének (2) bekezdése szerinti, terrorcselekményekben részt vevő csoportok listáján. E szervezetek közül több pénzeszközöket bocsát rendelkezésre terrorcselekmények elkövetése vagy elkövetésének elősegítése érdekében. E cselekmények a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének k) [pontja] alá tartoznak, és e közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének i. és iii. [pontjában] említett célokból követik el azokat.

A [felperes] tehát a 2580/2001 […] rendelet 2. cikke (3) bekezdése ii. [pontjának] hatálya alá tartozik.

A [holland] külügyminiszter és pénzügyminiszter a 2003. április 3‑i DJZ/BR/219‑03 számú, a holland Staatscourantban (hivatalos lap) 2003. április 7‑én közzétett miniszteri rendelettel (ún. Sanctieregeling Terrorisme) a [felperes] összes vagyonának befagyasztását rendelte el. E határozatot a hágai kerületi bíróság polgári tagozatának elnöke által 2003. június 3‑án hozott LJN AF9389. sz. ítélet jóváhagyta. Ezen ítélet megállapította, hogy a [felperest] a Hamaszt támogató szervezetnek kell tekinteni, amely lehetővé teszi utóbbinak terrorcselekmények elkövetését vagy azok elősegítését.

A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének értelmében tehát a [hatáskörrel rendelkező] hatóság határozatot hozott a [felperessel] szemben.

A Tanács meg van győződve arról, hogy továbbra is fennállnak [felperes] [vitatott listára] történő felvételét igazoló indokok.”

5        Nem vitatott, hogy az említett indokolásban ekként hivatkozott miniszteri rendelet és ítélet a Sanctieregeling és az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat.

6        2007. május 25‑i levelében a felperes válaszul a Tanács elé terjesztette észrevételeit. Bírálta a Tanács által a vitatott listán való tartásának igazolására felhozott érdemi érveket és az általa lefolytatott eljárást.

7        2007. június 28‑án az Al‑Aqsa‑ítélet alapjául szolgáló ügyben 2007. január 16‑án tartott tárgyalást követően, de az ítélet meghozatala előtt a Tanácsa elfogadta a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2006/379/EK és a 2006/1008/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2007/445/EK határozatot (HL L 169., 58. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat). A Tanács e határozattal továbbra is szerepelteti a felperes nevét a vitatott listán.

8        A megtámadott határozat (5) preambulumbekezdése értelmében:

„A Tanács – a 2580/2001 […] rendelet 2. cikke (3) bekezdése rendelkezéseinek értelmében – teljes körűen felülvizsgálta az említett rendelet hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek listáját. A Tanács ennek során figyelembe vette az egyes érintett személyek, csoportok és szervezetek által hozzá benyújtott észrevételeket és dokumentumokat.”

9        A megtámadott határozat (6) preambulumbekezdése értelmében:

„E felülvizsgálatot követően a Tanács megállapította, hogy az e határozat mellékletében felsorolt személyek, csoportok és szervezetek a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különleges intézkedések alkalmazásáról szóló [2001/931] közös álláspont […] 1. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében terrorcselekményekben vettek részt, ezen közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében illetékes [helyesen és a továbbiakban: hatáskörrel rendelkező] hatóság velük szemben határozatot hozott, és hogy e személyeknek, csoportoknak és szervezeteknek a továbbiakban is a 2580/2001 […] rendelettel előírt különleges korlátozó intézkedések hatálya alá kell tartozniuk.”

10      A megtámadott határozatot a Tanács 2007. június 29‑i levelében közölte a felperessel. Az e levélhez mellékelt indokolás (a továbbiakban: indokolás) azonos a Tanács 2007. április 23‑i leveléhez csatolt indokolással (lásd a fenti 3. pontot).

 Az eljárás és az eljárás során felmerült új fejlemények

11      A Törvényszék Hivatalához 2007. szeptember 12‑én érkezett keresetlevelével a felperes benyújtotta a jelen keresetet, amelynek tárgya eredetileg lényegében a megtámadott határozat részleges megsemmisítése iránti kérelem volt.

12      2007. december 20‑án a Tanács elfogadta a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a megtámadott határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2007/868/EK határozatot (HL L 340., 100. o.). E határozat a vitatott listán tartja a felperes nevét.

13      A 2008. február 21‑i végzéssel a felek meghallgatását követően a Törvényszék hetedik tanácsának elnöke megengedte a Holland Királyság és az Európai Közösségek Bizottsága számára a beavatkozást a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

14      A Törvényszék Hivatalához 2008. június 12‑én benyújtott levélben a felperes kérte, hogy kérelmeit megfelelően módosíthassa oly módon, hogy a keresete a 2007/868 határozat őt érintő részében történő megsemmisítésére is kiterjedjen. Az e kérelemre vonatkozóan a Törvényszék Hivatalához 2008. július 10‑én és 17‑én benyújtott észrevételeiben a Tanács jelezte, hogy beleegyezik a módosításba.

15      2008. július 15‑én a Tanács elfogadta a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2007/868 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2007/868/EK határozatot (HL L 188., 21. o.) E határozat a vitatott listán tartja a felperes nevét.

16      A Törvényszék Hivatalához 2008. szeptember 10‑én benyújtott levelében a felperes kérte, hogy kérelmeit megfelelően módosíthassa oly módon, hogy a keresete a 2008/583 határozat őt érintő részében történő megsemmisítésére is kiterjedjen. Az e kérelemre vonatkozóan a Hivatalhoz 2008. október 10‑én benyújtott észrevételeiben a Tanács jelezte, hogy beleegyezik a módosításba. A Holland Királyság illetve a Bizottság 2008. október 6‑án illetve 14‑én benyújtott észrevételeiben nem emelt kifogást.

17      2009. január 26‑án a Tanács elfogadta a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2008/583 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2009/62/EK határozatot (HL L 23., 25. o.) E határozat a vitatott listán tartja a felperes nevét.

18      2009. június 15‑én a Tanács elfogadta a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2009/62 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 501/2009/EK rendeletet (HL L 151., 14. o.). E határozat a vitatott listán tartja a felperes nevét.

19      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hetedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzatának 64. cikkében meghatározott pervezető intézkedések keretében írásban két kérdést tett fel a feleknek.

20      Először is a Törvényszék megállapította, hogy a kereseti kérelmeknek a 2007/868 határozat megsemmisítésére irányuló megfelelő módosítására vonatkozó kérelmet az EK 230. cikk ötödik bekezdésében előírt, e határozat kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől számított két hónapos határidő leteltét követően nyújtották be, e kérelem benyújtásának időpontjában tehát a felperes már nem volt jogosult arra, hogy keresetlevél útján az említett jogi aktus elleni megsemmisítési keresetet indítson. Bár ezt az alperesek és beavatkozók nem vitatták, a Törvényszék – miután emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon kérdés, hogy valamely keresetet határidőn túl nyújtották‑e be, eljárásgátló elfogadhatatlansági oknak minősül, és ezért azt a közösségi bíróság hivatalból vizsgálhatja, sőt kell vizsgálnia – felhívta a feleket, hogy írásban nyilatkozzanak azon kérdésről, hogy az említett két hónapos határidő akkor is alkalmazandó‑e, ha a valamely közösségi jogi aktus megsemmisítése iránti keresetet nem keresetlevéllel indítják, hanem a szóban forgó jogi aktus által hatályon kívül helyezett és felváltott korábbi jogi aktus megsemmisítésére vonatkozó kereseti kérelem megfelelő módosítása iránti kérelemmel, amely módosítást a közösségi bíróság főszabály szerint a gondos igazságszolgáltatás és az eljárásgazdaságosság követelményének nevében elfogad.

21      Másodszor a Törvényszék felhívta a feleket, hogy egyértelműen foglaljanak állást írásban a Holland Királyság által a beavatkozási beadványban tett egyes észrevételeket illetően, amelyek arra vonatkoztak, hogy a felperesnek lehetősége lett volna egyrészt fellebbezést benyújtani az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat ellen, másrészt pedig keresetet indítani az eljáró bíróság előtt.

22      A felek az előírt határidőn belül írásban válaszoltak e kérdésekre.

23      A Törvényszék kérdéseire adott, a Hivatalhoz 2009. október 28‑án benyújtott írásbeli válaszában a felperes kérte, hogy kérelmeit megfelelően módosíthassa oly módon, hogy a keresete kiterjedjen a 2008/583 határozat (elírás miatt „2008/538 határozatként” utaltak rá) és a 2009/62 határozat, valamint az 501/2009 rendelet annyiban történő megsemmisítésére, amennyiben ezek a jogi aktusok őt érintik. A Törvényszék felhívta a többi felet, hogy az e kérelemre vonatkozó észrevételeiket szóban terjesszék elő a tárgyaláson.

24      A felek előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait a 2009. november 25‑én tartott tárgyaláson hallgatták meg. Előadásában a felperes pontosan meghatározta azon jogi aktusokat, amelyeknek a megsemmisítését kéri az őt érintő részben. Az alperesek és a beavatkozók kijelentették, hogy elvileg nem ellenzik a kereseti kérelmeknek a felperes által a Törvényszék kérdéseire adott írásbeli válaszában kért módosítását, amit rögzítettek a tárgyalási jegyzőkönyvben.

25      2009. december 22‑én a Tanács elfogadta a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és az 501/2009 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1285/2009/EU tanácsi végrehajtási rendeletet (HL L 346., 39. o.). E rendelet a vitatott listán tartja a felperes nevét.

 A felek kérelmei

26      A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot, a 2007/868, 2008/583 és 2009/62 határozatot, valamint az 501/2009 rendeletet annyiban, amennyiben ezek a jogi aktusok érintik a felperest;

–        állapítsa meg, hogy a 2580/2001 rendelet rá nem alkalmazandó;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

27      A Holland Királyság beavatkozási beadványára vonatkozóan tett észrevételeiben a felperes felajánlja, hogy ha a Törvényszék kívánja, bizonyítékokat nyújt az ideiglenes intézkedés iránti eljárás holland jog szerinti természetéről és jellegéről, valamint az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság hatásköreiről, ami szakértők meghallgatását és/vagy jogi kézikönyvek bemutatását jelenti.

28      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet, mint teljes egészében megalapozatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

29      A Holland Királyság és a Bizottság támogatja a Tanács kérelmeit.

 A jogkérdésről

1.     A megtámadott határozat hatályon kívül helyezésének és az eljárás során más jogi aktusokkal történő felváltásának eljárási következményeiről

30      Amint a fentiekből kitűnik, a keresetlevél benyújtása óta a megtámadott határozatot hatályon kívül helyezték, és annak helyébe először a 2007/868 határozat, majd a 2008/583, a 2009/62 határozat és az 501/2009 rendelet, végül pedig az 1285/2009 végrehajtási rendelet lépett. A felperes kérte, hogy eredeti kérelmeit megfelelően módosíthassa oly módon, hogy a keresete e három határozat és az 501/2009 rendelet megsemmisítésére is kiterjedjen annyiban, amennyiben ezen jogi aktusok érintik őt. A jelen ítélet kihirdetésének időpontjában viszont nem kérte, hogy a kérelmeit megfelelően módosíthassa oly módon, hogy a keresete az 1285/2009 végrehajtási rendelet megsemmisítésére is vonatkozzon. Egyebekben fenntartotta a hatályon kívül helyezett és felváltott korábbi aktusok megsemmisítése iránti kérelmeit.

31      Helyt kell adni ezen kérelmeknek, és úgy kell tekinteni, hogy a felperesnek a megtámadott határozat, a 2007/868, 2008/583 és 2009/62 határozat, valamint az 501/2009 rendelet megsemmisítése iránti kérelme elfogadható, amennyiben ezen jogi aktusok őt érintik, anélkül hogy a jelen esetben különbséget kellene tenni aszerint, hogy az említett kérelmeket az azok által érintett jogi aktusok kihirdetésétől vagy közlésétől számított, az EK 230. cikk ötödik bekezdésében előírt két hónapos határidőn belül nyújtották‑e be.

32      E tekintetben a Törvényszék úgy véli, hogy az említett határidő főszabály szerint ugyanúgy alkalmazandó akkor is, ha a valamely jogi aktus megsemmisítése iránti keresetet keresetlevéllel nyújtják be, mintha azt folyamatban lévő eljárás során, és a Bíróság 14/81. sz., Alpha Steel kontra Bizottság ügyben 1982. március 3‑án hozott ítéletének (EBHT 1982., 749. o.) 8. pontjával bevezetett ítélkezési gyakorlat értelmében a szóban forgó jogi aktus által hatályon kívül helyezett és felváltott korábbi jogi aktus megsemmisítése iránti kérelmek megfelelő módosítása iránti kérelem útján nyújtják be.

33      Ezt a megállapítást igazolja ugyanis azon körülmény, hogy a keresetindítási határidőkre vonatkozó szabályok feltétlen alkalmazást igénylő szabályok, és azokat a bíróságnak a jogbiztonság valamint a jogalanyok törvény előtti egyenlőségének biztosításával kell alkalmaznia (a Bíróság C‑229/05. P. sz., PKK és KNK kontra Tanács ügyben 2007. január 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑439. o.] 101. pontja), hogy a bírósági eljárásban ne érvényesülhessen hátrányos megkülönböztetés, sem önkényes bánásmód (a Bíróság 152/85. sz. Misset kontra Tanács ügyben 1987. január 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 223. o.] 11. pontja).

34      Az ezen elv alóli kivételként azonban a Törvényszék – a Tanácshoz és a Bizottsághoz hasonlóan – úgy véli, hogy az említett határidő nem alkalmazandó folyamatban lévő eljárás során, amikor egyrészt a szóban forgó jogi aktusnak valamint az azt hatályon kívül helyező és annak helyébe lépő jogi aktusnak az érintett vonatkozásában ugyanaz a tárgya, azok lényegében ugyanazokon az indokokon alapulnak, és a tartalmuk lényegében azonos, és így csak az időbeli hatályuk különböző, másrészt pedig a kérelmek megfelelő módosítása iránti kérelmet magának az ezen korábbi jogi aktust hatályon kívül helyező szóban forgó jogi aktusnak az elfogadásán kívül nem alapozzák semmilyen egyéb jogalapra, új tényre vagy bizonyítékra. Pontosan ez a helyzet a jelen esetben, amint azt valamennyi fél elismerte a Törvényszék által feltett kérdésekre válaszul adott írásbeli és szóbeli észrevételeiben.

35      Ilyen esetben ugyanis, tekintettel arra, hogy a jogvitának az eredeti kereset által meghatározott tárgya és kerete az időbeli hatály kivételével nem módosult, a jogbiztonságot egyáltalán nem sérti azon körülmény, hogy a kereseti kérelmek megfelelő módosítása iránti kérelmet a szóban forgó két hónapos határidő lejártát követően nyújtották be.

36      E kivétel igazolást nyer azon kötelezettségekre tekintettel is, amelyek valamely megsemmisítést kimondó ítéletből a megsemmisített jogi aktust kibocsátó intézmény számára következnek azon intézkedések alapján, amelyek meghozatalát az EK 233. cikk írja elő ezen ítélet végrehajtása érdekében.

37      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az intézmény, ahhoz hogy az ilyen ítéletnek eleget tegyen, nemcsak az ítélet rendelkező részét köteles tiszteletben tartani, hanem az annak szükséges alátámasztását képező indokokat is, mivel ezek elengedhetetlenek a rendelkező részben foglaltak pontos értelmének megállapításához. Ezek ugyanis azok az indokok, amelyek egyrészt megnevezik a jogellenesnek minősülő adott rendelkezést, másrészt rámutatnak a rendelkező részben megállapított jogellenesség pontos okaira, és amelyeket a megsemmisített aktus helyébe lépő új aktusnál az érintett intézménynek figyelembe kell vennie (a Bíróság 97/86., 99/86., 193/86. és 215/86. sz., Asteris és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1988., 2181. o.) 27. pontja).

38      Azonban, a megsemmisítést kimondó ítélet indokolásában megállapított jogellenesség kimondása – jóllehet elsősorban arra kötelezi a jogi aktust kibocsátó intézményt, hogy a megsemmisített jogi aktus helyébe léptetni tervezett jogi aktusban küszöbölje ki ezt a jogellenességet –, amennyiben egy adott területre vonatkozó, meghatározott tartalommal bíró rendelkezésre irányul, más következményekkel is járhat ezen intézmény számára (a fent hivatkozott Asteris és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 28. pontja).

39      A jelen ügyhöz hasonló esetben, amikor a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése értelmében rendszeres időközönként felülvizsgálandó, pénzeszközök befagyasztására vonatkozó közösségi intézkedés megsemmisítéséről van szó, az azt kibocsátó intézmény mindenekelőtt köteles biztosítani, hogy a megsemmisítést kimondó ítéletet követően meghozandó, az ítélet meghozatala utáni időszak vonatkozásában a pénzeszközök befagyasztására irányuló esetleges későbbi intézkedésekben ne forduljanak elő ugyanezek a hibák vagy jogellenességek (a Törvényszék T‑256/07. sz., People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ügyben 2008. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑3019. o.; a továbbiakban: PMOI I‑ítélet] 62. pontja; lásd analógia útján a fent hivatkozott Asteris és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 29. pontját).

40      Azt is el kell azonban ismerni, hogy a megsemmisítést kimondó ítéletek visszaható hatálya folytán a jogellenesség kimondása a megsemmisített jogi aktus hatálybalépésének időpontjára nyúlik vissza (a fent hivatkozott Asteris és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontja).

41      A jelen esetben ez azt vonhatja maga után, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése esetén a Tanács köteles megsemmisíteni mindazokat a pénzeszközök befagyasztására irányuló egymást követő intézkedéseket is, amelyek a megsemmisítést kimondó ítélet kihirdetéséig hatályon kívül helyezték a megtámadott határozatot és annak helyébe léptek, mivel ez utóbbi határozat hibákat tartalmaz, illetve jogellenes (lásd ebben az értelemben analógia útján a fent hivatkozott Asteris és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját és a PMOI I‑ítélet 64. pontját).

42      A jelen ügynek a fenti 34. pontban bemutatott körülményeihez hasonló körülmények között a felperes pénzeszközeinek a megtámadott határozat által elrendelt befagyasztása jogellenességének bármely megállapítása tehát nemcsak arra az időszakra vonatkozik, amely alatt e határozat hatályban volt, hanem az eljárás során megtámadott, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó valamennyi későbbi intézkedés érvényességi időszakaira is (lásd ebben az értelemben analógia útján a fent hivatkozott Asteris és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 31. pontját).

43      Mivel a Tanács nem hajlandó eleget tenni a fenti 41. pontban meghatározott kötelezettségnek, nem tesz eleget azon kötelezettségeknek, amelyeket az EK 233. cikk számára előír, és amelyek szankcionálását lehetővé teszi az EK 232. cikk szerinti eljárás (lásd ebben az értelemben analógia útján a fent hivatkozott Asteris és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját).

44      Ilyen feltételek mellett és a PMOI I‑ítélet 45–48. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat szellemében ellentétes lenne a gondos igazságszolgáltatás és a pergazdaságosság követelményével a felperest elfogadhatatlanság terhe mellett arra kötelezni, hogy az EK 230. cikk ötödik bekezdésében előírt két hónapos határidőn belül nyújtsa be a kereseti kérelmei eljárás során történő megfelelő módosítása iránti kérelmét.

45      Végül emlékeztetni kell arra, hogy a 2580/2001 rendelet alapján elfogadott, pénzeszközök befagyasztására irányuló egymást követő intézkedésekkel szembeni keresetekre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a felperes megőrzi a jelen kereset keretében megtámadott valamennyi jogi aktus megsemmisítésének eléréséhez fűződő érdekét, jóllehet azokat más aktusok hatályon kívül helyezték és azok helyébe más aktusok léptek a jelen ítélet kihirdetésének időpontjában (lásd ebben az értelemben a PMOI I‑ítélet 48. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

2.     A megsemmisítés iránti kérelmekről

46      Mivel a Tanács által a megtámadott határozat, a 2007/868, 2008/583 illetve 2009/62 határozat, valamint az 501/2009 rendelet igazolása érdekében hivatkozott indokolás azonos, az ezen jogi aktusok megsemmisítése iránti kérelmek alátámasztása érdekében hivatkozott jogalapok szintén azonosak. A jelen ítélet későbbi részeiben a megtámadott határozatra történő bármely hivatkozás tehát feltételezhetően a 2007/868, 2008/583 és 2009/62 határozatra, valamint az 501/2009 rendeletre is vonatkozik.

47      Ezzel kapcsolatban a felperes lényegében öt jogalapra hivatkozik. Az első jogalap, amely négy részre tagolódik, a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (1), (2) és (4) bekezdésének valamint a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértésére vonatkozik. A második jogalap az arányosság elvének megsértésére vonatkozik. A harmadik jogalap a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértésére valamint lényeges eljárási szabály megsértésére vonatkozik. A negyedik jogalap a tulajdonával való békés rendelkezéshez való alapvető joga megsértésére vonatkozik. Végül az ötödik jogalap az EK 253. cikkben előírt indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik.

48      Először az első, majd a harmadik jogalapot kell megvizsgálni.

 A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (1), (2) és (4) bekezdésének valamint a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapról

49      E jogalap négy részre tagolódik, amelyek a következőkre vonatkoznak: a felperes nem személy, csoport vagy szervezet azon rendelkezések értelmében, amelyek megsértésére hivatkoznak, ugyanezen rendelkezések értelmében egyetlen hatáskörrel rendelkező hatóság nem hozott határozatot vele szemben, nem bizonyított, hogy a felperesnek szándékában állt terrorcselekmények elkövetésének elősegítése, és végül a felperest már nem lehet úgy tekinteni, mint aki elősegíti ilyen cselekmények elkövetését.

 Az első jogalap első részéről

–       A felek érvei

50      A felperes azt állítja, hogy nem felel meg a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (2) bekezdésének értelmében „terrorcselekményekben részt vevő személyek, csoportok és szervezetek” fogalmának. Ennélfogva az említett közös álláspont 1. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy sem az említett közös álláspont, sem következésképpen az azt végrehajtó 2580/2001 rendelet nem alkalmazható rá.

51      Egyrészt ugyanis a felperes, mivel nem természetes személy, nem tartozik a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (2) bekezdése első francia bekezdésének hatálya alá, amely szerinte csak ilyen személyekre vonatkozik, jogi személyekre nem. Ebben az értelemben azon kettős körülményre hivatkozik, hogy e rendelkezés második francia bekezdése különbséget tesz a csoportok, szervezetek és személyek között, és hogy a vitatott lista csak természetes személyeket említ a „Személyek” rovatban, míg a „Csoportok és szervezetek” rovatban több jogi személy van felsorolva.

52      Másrészt a felperes nyilvánvalóan nem tartozik az említett közös álláspont 1. cikke (2) bekezdése második francia bekezdésének hatálya alá, mivel még az indokolás értelmében is kizárólag azt róják fel neki, hogy a Hamaszhoz tartozó egyes szervezetek számára pénzeszközöket gyűjtött, amelyeket e szervezetek terrorcselekmények elkövetéséhez vagy azok elkövetésének elősegítéséhez bocsátanak rendelkezésre.

53      A felperes a válaszában pontosítja, hogy a jelen rész arra vonatkozik, hogy a Tanácsnak nem volt hatásköre arra, hogy felvegye a jogi személyeket a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése ii. pontjának hatálya alá. Azáltal ugyanis, hogy így járt el, túllépte a 2001/931 közös álláspont alkalmazási körét.

54      A Tanács – amelyet a Holland Királyság és a Bizottság támogat – vitatja a felperes érveit.

–       A Törvényszék álláspontja

55      A 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (2) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Ennek a közös álláspontnak az alkalmazásában a »terrorcselekményekben részt vevő személyek, csoportok és szervezetek«:

–        a terrorcselekményeket elkövető vagy elkövetését megkísérlő, vagy a terrorcselekményekben részt vevő vagy azok elkövetését elősegítő személyek,

–        az ilyen személyek közvetett vagy közvetlen tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek; az ilyen személyek és szervezetek nevében vagy irányítása alatt eljáró személyek, ideértve az ilyen személyek és a velük kapcsolatban álló személyek és szervezetek közvetlen tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló vagyonból származó vagy abból keletkezett pénzeszközöket is.”

56      A felperes érvelése, amely szerint az e rendelkezés első francia bekezdésében szereplő „személyek” kifejezés csak a természetes személyekre vonatkozik, nem elfogadható.

57      A szokásos jogi felfogás szerint – amelyre a jogalkotó kifejezett ellenkező útmutatása hiányában hivatkozni kell – ugyanis a „személyek” kifejezés azokat jelöli, akik jogalanyisággal rendelkeznek, tehát természetes személyeket ugyanúgy, mint jogi személyeket.

58      A 2001/931 közös álláspont 1. cikk (2) bekezdésének első francia bekezdésében említett „személyek” tehát ugyanúgy jelölhetnek természetes személyeket, mint jogi személyeket, míg a 2001/931 közös álláspont 1. cikk (2) bekezdésének második francia bekezdésében említett „csoportok és szervezetek” a társadalmi szervezetek minden más típusát jelölhetik, amelyek bár nem rendelkeznek jogi személyiséggel, mégis van egy többé‑kevésbé strukturált létezési formájuk.

59      Amint azt a Tanács jogosan állapítja meg, ezen értelmezést alátámasztja a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (5) bekezdése, amelynek értelmében „[a] Tanács törekszik annak biztosítására, hogy a mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, csoportok vagy szervezetek nevét olyan, megfelelően részletes adatokkal egészítse ki, hogy lehetséges legyen az adott emberek és jogi személyek, szervezetek vagy szervek tényleges azonosítása”.

60      A felperes mint jogi személy tehát állításával ellentétben tényleg a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (2) bekezdése első francia bekezdésének hatálya alá tartozik, és következésképpen a 2580/2001 rendelet hatálya alá is.

61      E tekintetben nincs jelentősége a felperes által hivatkozott azon körülménynek, miszerint a 2001/931 közös állásponthoz mellékelt lista – akárcsak a vitatott lista – csak természetes személyeket említ a „Személyek” rovatban, míg több jogi személy, köztük ő maga a „Csoportok és szervezetek” rovatban szerepel. Ezen listák ugyanis – amelyeket csak abból a célból állítottak fel, hogy az általuk felsorolt egyének esetében végrehajtsák a 2001/931 közös álláspontot és a 2580/2001 rendeletet – nincsenek hatással a „személyek, csoportok és szervezetek” említett jogi aktusokban foglalt meghatározására. Ennélfogva ugyanez igaz a „személyek” valamint a „csoportok és szervezetek” közötti azon esetleges csoportosítási hibákra is, amelyeket e listák tartalmazhatnak.

62      Következésképpen az első jogalap első részét, mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az első jogalap második részéről

–       A felek érvei

63      A felperes azt állítja, hogy ellentétben az indokolásban szereplő kijelentéssel, a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének értelmében egyetlen hatáskörrel rendelkező hatóság nem hozott vele szemben határozatot. Ennélfogva nem tartozik a 2580/2001 rendelet hatálya alá.

64      Ugyanis sem a Sanctieregeling, sem az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat nem tartozik az e rendelkezés által említett négy határozattípus – terrorcselekmény miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítása, ilyen cselekmény elkövetésének kísérlete miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítása, ilyen cselekményben való részvétel vagy annak elősegítése miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítása, vagy az említett bűncselekmények miatt kiszabott ítélet – valamelyikébe. Konkrétan az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság arra szorítkozott az ítéletében, hogy ideiglenesen elutasítsa a felperes kérelmeit, anélkül, hogy az említett rendelkezés értelmében határozatot hozott volna vele szemben.

65      Másodlagosan a felperes azt állítja, hogy sem a Sanctieregelinget kibocsátó miniszterek, sem az ideiglenes intézkedésről határozó bíró, a hágai kerületi bíróság polgári tagozatának elnöke, nem tekinthetők hatáskörrel rendelkező hatóságnak a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében.

66      Egyrészt ugyanis ezen hatóságoknak egyáltalán nincs hatáskörük a terrorista tevékenységek miatti nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, mivel azok Hollandiában az officier van justitie (Királynő ügyésze) kizárólagos hatáskörébe tartoznak.

67      Másrészt ezen hatóságoknak egyáltalán nincs hatáskörük arra, hogy terrorista tevékenységek miatt büntetést szabjanak ki, mivel az a strafrechter (büntetőbíró) kizárólagos hatáskörébe tartozik.

68      Ezenkívül a felperes úgy érvel, hogy az indokolásban szereplő állításokkal ellentétben az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság egyáltalán nem „erősítette meg” a Sanctieregelinget. E bíróság csak arra szorítkozott, hogy az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során elutasítsa a felperes arra irányuló kérelmét, hogy a holland kormánynak megtiltsák a vagyona befagyasztását. Végül is egy miniszteri rendelet meghatározásánál fogva törvényerővel bír, és soha nem „erősíthető meg” igazságügyi hatóság aktusával.

69      Válaszában a felperes azt is megemlíti, hogy ha – amint azt a Tanács állítja – az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság valóban hatáskörrel rendelkező „igazságügyi” hatóság, akkor a miniszterek nem jelenthetnek „megfelelő” hatóságot e téren, mivel az ilyen hatóságok kölcsönösen kizárják egymást a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése második albekezdésének értelmében. A Tanács érvelése ezért ellentmondásos és érthetetlen.

70      A Holland Királyság beavatkozási beadványára válaszul előterjesztett észrevételeiben a felperes hozzáfűzi, hogy sem az ideiglenes intézkedés holland jog szerinti természete, sem büntető jellegének hiánya nem releváns a jelen jogalap vizsgálata céljából. Szintén nincs relevanciája az e beavatkozónak az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott ítélet elleni fellebbezés lehetőségére és az arra a tényre vonatkozó észrevételeinek, hogy nem indítottak érdemi eljárást.

71      Másodlagosan, amennyiben a Törvényszék bizonyítékokat kívánna szerezni az ideiglenes intézkedés iránti eljárás holland jog szerinti jellegére, tartalmára és eljárási aspektusaira vonatkozóan, a felperes felajánlja, hogy szakértők meghallgatásához és/vagy jogi kézikönyvek bemutatásához folyamodva szolgál e bizonyítékokkal.

72      A felperes továbbá azt állítja, hogy a Holland Királyság állításával ellentétben a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében említett határozatok felsorolása kimerítő. Ezen értelmezést alátámasztja mind e rendelkezés szövege, különösen annak német nyelvű változata, mind a logika. A szóban forgó rendelkezésben ugyanis a határozatlan és korlátlan tartalommal bíró „határozat” kifejezés csak az azt követő felsorolásnak köszönhetően nyer értelmet. A szóban forgó felsorolás mindenesetre jelentős, és azt mutatja, hogy konkrét típusú határozatokról van szó, amelyek vagy nyomozás megindításának, vagy büntetőeljárás megindításának, illetve ítéletnek felelnek meg, illetve ahhoz erősen hasonlítanak. A jelen esetben az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat nyilvánvalóan nem felel meg ezeknek a feltételeknek.

73      A Tanács – akit a Holland Királyság és a Bizottság támogat – vitatja a felperes érveit.

74      A Tanács különösen hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat csak az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozaton alapszik, amely szerinte a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének értelmében hatáskörrel rendelkező – a jelen esetben igazságügyi – hatóság felperessel szemben hozott határozatának minősül. Ez egyértelműen kitűnik az indokolásból, a Tanács azonban hozzáfűzi, hogy ugyanezen rendelkezés értelmében a Sanctieregelinget is tekinthette volna hatáskörrel rendelkező hatóság határozatának.

75      A Holland Királyság szintén azt állítja, hogy az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság határozatának minősül, amely alapul szolgált a Tanács azon döntéséhez, hogy felvegye a felperest a vitatott listára.

–       A Törvényszék álláspontja

76      A Törvényszék a T‑228/02. sz., Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletben (EBHT 2006., II‑4665. o.; a továbbiakban: OMPI‑ítélet), a 2006. december 12‑én hozott PMOI I‑ítéletben, a T‑284/08. sz., People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ügyben 2008. december 4‑én hozott ítéletben (EBHT 2008., II‑3487. o.; a továbbiakban: PMOI II‑ítélet), a T‑341/07. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletben (az EBHT‑ban még nem tették közzé, a továbbiakban: Sison II‑ítélet) meghatározta, majd megerősítette a) a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése alkalmazásának feltételeit; b) az ezzel összefüggésben a Tanácsra háruló bizonyítási terhet; c) a bírósági felülvizsgálat vonatkozó terjedelmét.

77      Amint a Törvényszék az OMPI‑ítélet 115. és 116. pontjában, a PMOI I‑ítélet 130. pontjában, a PMOI II‑ítélet 50. pontjában és a Sison II‑ítélet 92. pontjában rámutatott, a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése meghatározza, hogy milyen ténybeli és jogi elemek lehetnek a feltételei annak, hogy valamely személlyel, csoporttal vagy szervezettel szemben pénzeszközeinek befagyasztása iránti intézkedés kerüljön alkalmazásra. E rendelkezés szerint a Tanács egyhangúlag és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4)–(6) bekezdésében megállapított rendelkezéseivel összhangban eljárva megállapítja, felülvizsgálja és módosítja azoknak a személyeknek, csoportoknak és szervezeteknek a listáját, akikre, illetve amelyekre az említett rendelet vonatkozik. A szóban forgó listát tehát a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban az ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek arra utalnak, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatot hozott az érintett személyekkel, csoportokkal és szervezetekkel szemben, függetlenül attól, hogy a határozat komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények alapján terrorcselekmény, vagy ilyen cselekmény elkövetésének kísérlete, abban való részvétel vagy annak elősegítése miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, illetve ilyen bűncselekmények miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e. „Illetékes [helyesen: hatáskörrel rendelkező] hatóság” az igazságügyi hatóság, vagy ha az nem rendelkezik hatáskörrel, akkor az e téren hatáskörrel rendelkező megfelelő hatóság. Továbbá a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban a listán szereplő személyek és szervezetek nevét rendszeresen és legalább hathavonként felül kell vizsgálni az arról való meggyőződés érdekében, hogy továbbra is indokolt‑e a listán tartásuk.

78      Az OMPI‑ítélet 117. pontjában, a PMOI I‑ítélet 131. pontjában, a PMOI II‑ítélet 51. pontjában és a Sison II‑ítélet 93. pontjában a Törvényszék ezekből a rendelkezésekből azt a következtetést vonta le, hogy a vonatkozó szabályozás alapján a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedéshez vezető eljárás két szinten folyik, amelyek közül az egyik nemzeti, a másik közösségi. Az első szakaszban a hatáskörrel rendelkező nemzeti – főszabály szerint igazságügyi – hatóságnak kell a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése fogalommeghatározásának megfelelő határozatot meghoznia az érdekelttel szemben. Amennyiben a határozat nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására vonatkozik, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokon vagy ténykörülményeken kell alapulnia. A második szakaszban a Tanácsnak egyhangúlag eljárva el kell döntenie az érdekeltnek a vitatott listára való felvételét, az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai alapján, amelyek arra utalnak, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság ilyen határozatot hozott. Ezt követően a Tanácsnak rendszeresen, legalább hathavonta meg kell győződnie arról, hogy továbbra is indokolt‑e az érdekeltnek a vitatott listán tartása. E tekintetben annak ellenőrzése, hogy van‑e olyan nemzeti hatósági határozat, amely megfelel az említett fogalommeghatározásnak, úgy tűnik, lényeges előzetes feltétele a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat Tanács általi meghozatalának, míg az e határozathoz kapcsolódó további intézkedések nemzeti szinten történő ellenőrzése elengedhetetlennek tűnik a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozat elfogadásával összefüggésben.

79      Az OMPI‑ítélet 123. pontjában, a PMOI I‑ítélet 132. pontjában, a PMOI II‑ítélet 52. pontjában és a Sison II‑ítélet 94. pontjában a Törvényszék másfelől emlékeztetett arra, hogy az EK 10. cikk alapján a tagállamok és a közösségi intézmények közötti kapcsolatokat a jóhiszemű együttműködés kölcsönös kötelezettsége határozza meg (lásd a Bíróság C‑339/00. sz., Írország kontra Bizottság ügyben 2003. október 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑11757. o.] 71. és 72. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ez az elv általánosan alkalmazandó, és többek között az EU‑Szerződés Lisszaboni Szerződést megelőző változatának VI. címe által szabályozott, büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés [szokásos elnevezéssel „bel‑ és igazságügy” (IB)] keretében szükséges, amely egyébként teljes egészében a tagállamok és az intézmények közötti együttműködésen alapul (a Bíróság C‑105/03. sz. Pupino‑ügyben 2005. június 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5285. o.] 42. pontja).

80      Az OMPI‑ítélet 124. pontjában, a PMOI I‑ítélet 133. pontjában, a PMOI II‑ítélet 53. pontjában és a Sison II‑ítélet 95. pontjában a Törvényszék úgy vélte, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének – amelyek a terrorizmus elleni küzdelem keretében a Tanács és a tagállamok közötti egyfajta külön együttműködést létrehozó rendelkezések – alkalmazása esetén ezen elv a Tanácsra nézve azon kötelezettséggel jár, hogy amennyire lehetséges, bízzon meg a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok értékelésében, főleg ha bíróságról van szó, különösen a határozatuk alapjául szolgáló „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények” fennállását illetően.

81      Amint a PMOI I‑ítélet 134. pontjában, a PMOI II‑ítélet 54. pontjában és a Sison II‑ítélet 96. pontjában a Törvényszék megállapította, a fentiekből az következik, hogy jóllehet a Tanácsra hárul annak bizonyításának terhe, hogy a releváns szabályozásra tekintettel továbbra is jogszerűen indokolt‑e valamely személy, csoport vagy szervezet pénzeszközeinek befagyasztása, viszonylag korlátozott a bizonyítási teher tárgya a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó közösségi eljárás szintjén. A pénzeszközök befagyasztására irányuló eredeti határozat esetében a bizonyítási teher lényegében az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai meglétére vonatkozik, amelyek arra utalnak, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti fogalommeghatározásnak megfelelő nemzeti hatóság az érdekelt vonatkozásában ilyen határozatot hozott. Másfelől a pénzeszközök befagyasztására irányuló későbbi határozat esetében, felülvizsgálatot követően, a bizonyítási teher lényegében arra vonatkozik, hogy az adott ügy valamennyi releváns körülményére és különösen a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság említett határozatához kapcsolódó további intézkedésekre tekintettel továbbra is indokolt‑e a pénzeszközök befagyasztása.

82      Ami a Törvényszék által végzett felülvizsgálatot illeti, az OMPI‑ítélet 159. pontjában, a PMOI I‑ítélet 137. pontjában, a PMOI II‑ítélet 55. pontjában és a Sison II‑ítélet 97. pontjában a Törvényszék elismerte, hogy a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a közös kül‑ és biztonságpolitika alapján elfogadott közös álláspontnak megfelelően az EK 60., EK 301. és EK 308. cikk alapján gazdasági és pénzügyi szankciós intézkedések meghozatala érdekében figyelembe veendő elemeket illetően. Ez a mérlegelési jogkör különösen azokra a célszerűségi szempontokra vonatkozik, amelyeken az ilyen határozatok alapulnak.

83      Jóllehet a Törvényszék az adott területen széles mérlegelési jogkört ismer el a Tanács számára, ez nem jelenti azonban, hogy nem vizsgálhatja felül azt, hogyan értelmezi a Tanács a releváns adatokat (lásd a PMOI I‑ítélet 138. pontját, a PMOI II‑ítélet 55. pontját és a Sison II‑ítélet 98. pontját). A közösségi bíróságnak ugyanis nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és koherenciáját kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy ezek a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes releváns adatot, valamint hogy alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket. E felülvizsgálat keretében azonban a közösségi bíróság nem helyettesítheti a Tanács célszerűségi értékelését a sajátjával (lásd analógia útján a Bíróság C‑525/04. P. sz., Spanyolország kontra Lenzing ügyben 2007. november 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑9947. o.] 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

84      A jelen ügyben ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően mindenekelőtt azt kell vizsgálni, hogy a megtámadott határozatot az ügyiratok olyan pontos információi, illetve anyagai alapján hozták‑e meg, amelyek arra utalnak, hogy a felperes vonatkozásában a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti fogalommeghatározásnak megfelelő határozat meghozatalára került sor.

85      E tekintetben a Tanács felpereshez címzett, 2007. április 23‑i és 2007. június 29‑i levelének mellékletében található indokolások 3. pontjukban két olyan határozatra hivatkoznak, amelyekről előzetesen állítható, hogy azokat a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóságok hozták, azaz: a Sanctieregelingre és az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozatra.

86      Igaz, ellenkérelmének 24. pontjában a Tanács azt állította, hogy a megtámadott határozatot egyedül az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatra alapozta, miközben az említett beadvány 22. pontjában azt állította, hogy azt a Sanctieregelingre is alapozhatta volna. Úgy tűnik, ezen állítást, amellyel a Holland Királyság egyetértett, alátámasztja – ahogyan azt a Tanács is megállapította – azon körülmény, hogy a felperessel közölt indokolások a 4. pontjukban kijelentett következtetésben csak azt állapítják meg egyesszámban, hogy „a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság határozatot hozott [a felperessel szemben]”.

87      Ezáltal és a Sison II‑ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó bírósági határozatok és Sanctieregeling esetével ellentétben, a jelen esetben nem lehet elszigetelten, a Sanctieregeling egyidejű figyelembevétele nélkül tekintetbe venni a ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozatot, hiszen éppen a Sanctieregeling volt az oka az ideiglenes intézkedésről határozó bírósághoz fordulásnak, és éppen a végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelem volt az e bíróság elé terjesztett jogvita tárgya (lásd szintén az Al‑Aqsa‑ítélet 18. pontját). Nyilvánvalóan ebben az értelemben kell érteni a Sanctieregelingre történő kifejezett és részletes hivatkozást, amely az indokolásban is szerepel.

88      Ami tehát először is a Sanctieregelinget illeti, az kétségkívül közigazgatási, és nem igazságügyi hatóság határozata. E körülmény azonban önmagában nem meghatározó. Amint ugyanis azt jogosan állapítja meg a Tanács, a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének a szövege kifejezetten úgy rendelkezik, hogy nem igazságügyi hatóság is minősülhet hatáskörrel rendelkező hatóságnak e rendelkezés értelmében.

89      Ezen értelmezést egyébként alátámasztja a Törvényszék ítélkezési gyakorlata. Különösen a PMOI I‑ítélet (lásd a 6. pontját) alapjául szolgáló ügyben a Tanács a Secretary of State for the Home Department (az Egyesült Királyság belügyminisztere) azon rendeletére hivatkozott, amely a Terrorism Act 2000 (a terrorizmusról szóló 2000. évi törvény) alapján a felperes mint a terrorizmusban közreműködő szervezet említett ügyben való betiltására vonatkozott. A PMOI I‑ítélet 144. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a vonatkozó nemzeti jogszabályokra tekintettel valóban úgy tűnik, hogy az említett végzés hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság határozatának minősül, és mint ilyen, megfelel a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt fogalommeghatározásnak.

90      A jelen esetben nem vitatott (lásd szintén az Al‑Aqsa‑ítélet 16. pontját), hogy a Sanctieregelinget 2003. április 3‑án fogadta el a holland külügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben a 2002. május 16‑án módosított Sanctiewet 1977‑nek (a szankciókról szóló 1977. évi törvény) megfelelően, amely hatáskörrel ruházza fel ezen hatóságokat a személyek és szervezetek pénzeszközeinek befagyasztására az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa 2001. szeptember 28‑i 1373. (2001) számú határozatának végrehajtása keretében, amely stratégiákat állapít meg arra, hogy minden eszközzel küzdjenek a terrorizmus, és különösen annak finanszírozása ellen. A PMOI I‑ügyben szóban forgó határozathoz nagyon hasonló határozatról van tehát szó, mind a tartalmát, mind a formáját illetően.

91      Azt egyébként nem állították, hogy egy olyan határozat, mint a Sanctieregeling, igazságügyi hatóságok hatáskörébe tartozik, kivéve a jogszerűsége bírósági felülvizsgálatát.

92      Másodszor ami az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozatot illeti, az mindenképpen igazságügyi hatóság határozatának minősül, amelyet olyan eljárás eredményeként hirdettek ki, amely pontosan a Sanctieregeling látszólagos jogszerűségére vonatkozott, amely végrehajtásának felfüggesztését a felperes igyekezett elérni a holland jognak megfelelően.

93      Ilyen körülmények között el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság arra szorítkozott, hogy elutasítsa a Sanctieregeling végrehajtásának felfüggesztése iránt kérelmet, anélkül hogy 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének értelmében „határozatot” hozott volna vele szemben, mivel ezen érv az az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat túlságosan formalista értelmezéséből ered.

94      Ugyanez vonatkozik a felperes azon érvére, amely szerint az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság tulajdonképpen nem „erősítette meg” a Sanctieregelinget.

95      Mindezzel együtt igaz, hogy ugyanúgy, ahogy a Sanctieregeling, az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat sem minősül tulajdonképpen „terrorcselekmény miatt nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására” vonatkozó határozatnak, és nem vonatkozik a felperes „elítélésére” sem a kifejezés büntetőjogi értelmében.

96      A Törvényszék mindazonáltal úgy véli, hogy a Sanctieregelinggel együtt vizsgált, ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat – tartalmára, terjedelmére és szövegösszefüggéseire tekintettel – valójában a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2 cikkének (3) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott „határozatnak” minősül.

97      Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy valamely közösségi rendelkezés tartalmának meghatározása során tekintettel kell lenni mind annak megfogalmazására, mind összefüggéseire és céljaira (lásd a Bíróság C‑280/04. sz. Jyske Finans ügyben 2005. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑10683. o.] 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

98      Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen esetben szóban forgó rendelkezések nem követelik meg, hogy a nemzeti „határozat” a szó szoros értelmében büntetőeljárás részét képezze, bár leggyakrabban ez a helyzet. Ezt támasztja alá a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének második albekezdése, amely – mivel kifejezetten rendelkezik azon lehetőségről, hogy az igazságügyi hatóság nem rendelkezik a szóban forgó bekezdés „hatálya alá tartozó területen hatáskörrel” – azt vonja maga után, hogy az ilyen határozatok a szó szoros értelmében vett büntetőjog területén kívüli terület hatálya alá tartoznak. Hasonlóképp a 2001/931 közös álláspont 1. cikk (4) bekezdése első albekezdésének második mondata úgy rendelkezik, hogy a listára felvehetők azon személyek, csoportok és szervezetek, akiket illetve amelyeket az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa a terrorizmussal kapcsolatban állóként azonosított, és akikkel illetve amelyekkel szemben szankciókat rendelt el. Márpedig a Biztonsági Tanácsa által eldöntött szankciók nem szükségszerűen büntető jellegűek (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑6351. o.] 358. pontját és a Törvényszék T‑47/03. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé, a továbbiakban: Sison I‑ítélet] 101. pontját).

99      Ilyen körülmények között mint nem relevánst el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint egyrészt a nyomozások és büntetőeljárások, másrészt pedig a büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletek az officier van justitie illetve a strafrechter kizárólagos hatáskörébe tartoznak.

100    A jelen esetben szóban forgó rendelkezések által követett célkitűzésekre tekintettel az 1373. (2001) számú biztonsági tanácsi határozat végrehajtásának keretében a szóban forgó nemzeti eljárás tárgyának mégis a tágabb értelemben vett terrorizmus elleni küzdelemnek kell lennie.

101    A Sison II‑ítéletben (111. pont) az adott ügyben szereplő rendelkezések megfogalmazására, összefüggéseire és céljaira tekintettel (lásd különösen a 2001/931 közös álláspont (1) preambulumbekezdését), valamint a nemzeti hatóságoknak a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó, a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt eljárásban betöltött kiemelkedő szerepére tekintettel a Törvényszék megállapította, hogy a „nyomozás vagy büntetőeljárás megindítását elrendelő határozat”, – annak érdekében, hogy arra a Tanács érvényesen hivatkozhasson – a terrorizmus elleni küzdelem céljából, az érdekeltnek a terrorizmusban való részvétele miatti megelőző vagy megtorló jellegű intézkedés érdekelttel szembeni meghozatalára közvetlenül és elsődlegesen irányuló nemzeti eljárás részét kell, hogy képezze. A Törvényszék kifejtette, hogy nem felel meg e követelménynek valamely nemzeti igazságügyi hatóság olyan határozata, amely mindössze kiegészítőleg és mellékesen tesz említést az érdekelt ilyen tevékenységben való lehetséges érintettségéről valamely, például polgári jogi jogokra és kötelezettségekre vonatkozó megállapítás keretében.

102    Márpedig a Sison II‑ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó bírósági határozatokkal ellentétben a Tanács által a jelen esetben hivatkozott ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat kellően közvetlenül illeszkedik az érdekelttel szemben terrorista tevékenységben való közreműködése miatt gazdasági szankciós intézkedés kiszabására – vagyis a maga a Sanctieregeling által elrendelt pénzeszköz‑befagyasztásra – elsődlegesen irányuló nemzeti eljárás keretébe (lásd a fenti 90. pontot).

103    E tekintetben jogosan állítja azt a felperes, hogy sem az ideiglenes intézkedés holland jog szerinti természete, sem büntető jellegének hiánya nem releváns e vizsgálat szempontjából. Ezért nem tűnik szükségesnek, hogy a Törvényszék elrendelje a felperes által felajánlott bizonyítást e kérdésekben (lásd a fenti 27. és 71. pontot).

104    A Sanctieregelinggel együtt vizsgált ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat ezért a vonatkozó nemzeti jogszabályokra tekintettel úgy tűnik, hogy hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság határozatának minősül, és mint ilyen megfelel a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt fogalommeghatározásnak.

105    Az ilyen határozatot tehát meghozatalának idején a Sanctieregelinggel együtt úgy lehetett tekinteni, mint amely megfelel a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése követelményeinek, és ezért főszabály szerint igazolhatta a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése alapján a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó intézkedés elfogadását.

106    Azon kérdés, hogy ez a határozat továbbá szolgálhatott‑e jogszerűen a megtámadott határozat alapjául elfogadásakor, tekintettel a jelen eset valamennyi releváns körülményére és különösen a nemzeti jogban fenntartott ahhoz kapcsolódó további intézkedésekre, a harmadik jogalap vizsgálatának keretébe tartozik, amelyre a jelen ítélet későbbi részében kerül sor.

107    Mindezek alapján az első jogalap második részét, mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az első jogalap harmadik részéről

–       A felek érvei

108    A felperes azt állítja, hogy sem az indokolás, sem az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat, sem a Sanctieregeling, illetve az AIVD memoranduma nem tükrözi részéről a legcsekélyebb szándékot, hibát vagy tudomást terrorista tevékenységek támogatására vonatkozóan. Márpedig ezen tényezők bizonyítása, amely szerinte a Tanácsot terheli, meghatározó lenne a 2001/931 közös álláspont és a 2580/2001 rendelet, különösen annak a terrorcselekmények elkövetését „elősegítő” jogi személyekre vonatkozó 2. cikke (3) bekezdése ii. pontjának alkalmazása szempontjából.

109    Konkrétan az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság annak megállapítására szorítkozott, hogy a felperes által gyűjtött pénzeszközökben a Hamasszal kapcsolatban álló szervezetek részesültek, és hogy utóbbiak e pénzeszközöket e mozgalom rendelkezésére bocsátották, terrorcselekmények elkövetésének vagy azok elősegítésének lehetővé tétele érdekében (lásd különösen az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat 3.2 pontját). Következésképpen pontatlan az indokolásban szereplő azon kijelentés, amely szerint az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperest olyan szervezetnek kell tekinteni, amely támogatja a Hamaszt, és lehetővé teszi utóbbinak, hogy terrorcselekményeket kövessen el vagy elősegítse azokat. Ellenkezőleg, az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság által használt kifejezések arra utalnak, hogy semmiképpen nem bizonyított, hogy a felperes tudta vagy tudnia kellett volna, hogy terrorista célokra fogják felhasználni azokat a pénzeszközöket, amelyeket más szervezetek rendelkezésére bocsátott. A felperes vitatja, hogy erről tudomása lett volna.

110    Válaszában a felperes hozzáfűzi, hogy jóhiszeműsége bizonyítéka abból is kitűnik, hogy megengedte az ideiglenes intézkedésről határozó bíróságnak, hogy tudomást szerezzen az AIVD bizalmas iratanyagáról.

111    Az AIVD memorandumában szereplő megállapításokat illetően a felperes a Holland Királyság beavatkozási beadványára reagálva kifejti, hogy azon körülmény, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság hosszasan idézte e dokumentumot két ítéletében, semmiképpen nem jelenti azt, hogy annak minden szavát helyeselte. Ez különösen érvényes a felperes és igazgatói által a Hamasz javára történő pénzgyűjtésben játszott állítólagos aktív szerepet illetően.

112    A Holland Királyság azon érvét illetően, amely szerint a „tudomás” kifejezés nemcsak „tudást”, hanem a „feltehető tudást” is magában foglalja, a felperes megállapítja, hogy azt nem támasztják alá maguk a jogalkotó által a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének k) pontjában használt kifejezések, pedig a jogalkotó könnyen használhatott volna más megfogalmazást, ha ilyen szándéka lett volna.

113    Mindenesetre még az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatból sem tűnik ki, hogy a felperesnek „tudnia kellett volna”, hogy az általa kifizetett pénzeszközöket terrorista célokra használják fel.

114    E tekintetben a felperes hozzáfűzi, hogy a Holland Királyság állításával ellentétben az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatból (különösen annak 3.4 pontjából) egyáltalán nem tűnik ki, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság meg volt győződve arról, hogy a felperesnek tudomása volt vagy feltehetően tudomása volt a pénzeszközei terrorista célokra történő végső felhasználásáról.

115    A felperes hozzáfűzi, hogy a Tanács nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor feltételezte, hogy a felperes tudta, hogy egyes szervezetek, amelyek számára adományozás történt, kapcsolatban álltak a Hamasszal, és hogy e szervezetek pedig terrortámadások elkövetésére használták fel e pénzeszközöket.

116    Mindenesetre a felperes hangsúlyozza, hogy a Hamasz szervezet mint olyan csak 2003. szeptember 12‑től szerepelt (a 2001/931 közös álláspont naprakésszé tételéről és a 2003/482/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. szeptember 12‑i 2003/651/KKBP tanácsi közös álláspont [HL L 229., 42. o.] révén) a vitatott listán, vagyis az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatot, sőt a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó eredeti közösségi intézkedést követően. Ezen időpontot megelőzően csak a Hamasznak csak a Tanács vonatkozó aktusaiban „Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem” néven azonosított terrorista szárnya (lásd többek között a 2001/931 közös álláspont naprakésszé tételéről és a 2003/402/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló 2003. június 27‑i 2003/482/KKBP tanácsi közös álláspontot [HL L 160., 100. o.]) szerepelt ezen a listán. A felperes ebből arra következtet, hogy 2003. szeptember 12‑ig egy átlagos európai polgár, és így ő is jogosan vélte úgy, hogy a Hamasz humanitárius szárnyának juttatott adományokat nem fogják terrorista célokra használni.

117    A Tanács – akit a Holland Királyság és a Bizottság támogat – azt állítja, hogy az alkalmazandó releváns rendelkezéseknek megfelelően a jelen esetben bizonyított, hogy a felperesnek tudomása volt arról, hogy a Hamasz tevékenységeiben való közreműködése hozzájárul e csoport bűnöző tevékenységeihez.

118    A Holland Királyság hozzáteszi, hogy ugyanezen rendelkezések értelmében „tudomás” alatt nemcsak azt kell érteni, hogy „tudja”, hanem hogy „tudnia kell” vagy „feltehetőleg tudja”.

–       A Törvényszék álláspontja

119    Amint azt a Tanács jogosan állapítja meg, maga a 2580/2001 rendelet nem írja elő kifejezetten ezen intézmény számára azon kötelezettséget, hogy bizonyítsa, hogy az érdekeltnek „szándékában” állt terrorcselekmény elkövetése vagy elkövetésének elősegítése. E szándékos elem bizonyítását azonban megköveteli a 2001/931 közös álláspont, amelynek az indokolásban a felperessel szemben hivatkozott 1. cikke (3) bekezdésének k) pontja úgy rendelkezik, hogy a terrorcsoport tevékenységeiben való részvételnek magában kell foglalnia, „annak tudatá[t], hogy az hozzájárul a csoport bűnöző tevékenységeihez”. E bizonyíték ezért követelmény a 2580/2001 rendelet 1. cikkének (4) bekezdése alapján is, figyelembe véve e rendelkezés szövegét.

120    Meg kell tehát vizsgálni, hogy e bizonyítékot megfelelően szolgáltatták‑e a jelen ügyben.

121    A jelen esetben a Sanctieregeling indokolásából kitűnik, hogy azt arra várva fogadták el, hogy a felperessel szemben a 2580/2001 rendelet alapján közösségi határozatot hozzanak a felperes által pénzeszközöknek a közép‑keleti terrorizmust támogató szervezetek részére történő átutalására utaló ténykörülmények alapján (lásd szintén az Al‑Aqsa‑ítélet 17. pontját).

122    A felperes keresetet indított a Holland Királyság ellen az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság előtt többek között a Sanctieregeling által előírt intézkedések végrehajtásának felfüggesztésére irányulóan.

123    Az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzésben az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság különösen a következőket állapította meg:

„1. A tényállás

Az ügy iratai és a 2003. május 6‑án tartott tárgyalás alapján az [ideiglenes intézkedésről határozó bíróság] az alábbi tényeket veszi alapul.

[...]

1.9.      2003. április 3‑án a külügyminiszter elfogadta [a Sanctieregelinget] [...]

1.10. A [Sanctieregeling] indokolása megemlíti, hogy vannak arra utaló ténykörülmények, hogy a [felperes] pénzeszközöket utalt át a közép‑keleti terrorizmust támogató szervezeteknek.

1.11. 2003. április 9‑i levelében az [AIVD] vezetője a következő tényeket közölte a külügyminisztérium politikai ügyek főigazgatóságával:

»[...] A korábbi közlemények megerősítése céljából az alábbiakat kívánjuk jelezni. Az AIVD jogszabályon alapuló megbízatásának teljesítése során megbízható, de bizalmas forrásokból az alábbi tényeket tudta meg:

A Hollandiában letelepedett, [1993.] augusztus 24‑én alapított szervezet [...] amelynek székhelye Heerlenben található, a Hamasszal a Közép‑Keleten kapcsolatban álló szervezetek javára gyűjtött pénzt Hollandiában. E szervezetek közül több terrorcselekmények elkövetése vagy elősegítése érdekében bocsát rendelkezésre pénzt.

Az AIVD arra a következtetésre jutott, hogy többé nem tartható fenn a Hamasz szociális illetve terrorista tevékenységei közötti különbségtétel. A Hamaszt, amellyel kapcsolatban állnak a hivatkozott, pénzeszközöket összegyűjtő szervezetek, olyan szervezeti egységnek kell tekinteni, amely elősegíti mind a humanitárius, mind a terrorista tevékenységeket, mivel e tevékenységek kiegészítik egymást.

Az Al‑Aqsa alapítvány kapcsolatban áll vagy állt a Hamasz számára pénzeszközöket gyűjtő szervezetekkel. Az Al‑Aqsa alapítvány kapcsolatban áll vagy állt a németországi Al‑Aqsával (amelyet 2002 közepén tiltottak be), a dániai Al‑Aqsával (a vagyonát 2002 végén fagyasztották be), a belgiumi Al‑Aqsával, valamint a Hamasz számára az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Svájcban, Svédországban és Franciaországban pénzeszközöket gyűjtő szervezetekkel.

A pénzeszközöket gyűjtő szervezetek – az Al‑Aqsa Hollandiát is beleértve – közös nemzetközi pénzgyűjtő akciót folytatnak a Hamasz javára Union of the Good (arabul Ittilaf Al‑Khair) néven. Az Union of the Good Katarban lakó vezetője a múltban vallási okokból engedélyezett öngyilkos merényleteket. Az (Al‑Aqsa) németországi betiltásáig az Al‑Aqsa Németország elnöke a hollandiai Al‑Aqsának is elnöke volt. A szervezet németországi betiltása után az Al‑Aqsa Belgium igazgatóságának egyik tagja, aki a holland igazgatóságnak is tagja volt, a hollandiai Al‑Aqsa elnöke lett [...]«

[A Sanctieregeling] alapjául e hivatalos közlemény szolgál, amelyet kiegészítenek az alábbi információk.

1.12. A [felperes] kérésére 2003. április 17‑én tájékoztató megbeszélésre került sor a [felperes] igazgatósága és tanácsadói, illetve a külügyminisztérium képviselői között. E megbeszélés során a [felperes] igazgatósága kiegészítő információkkal szolgált a felperes tevékenységéről. Ezen információk azonban nem indították [a Holland Királyságot] arra, hogy visszavonja vagy módosítsa a [felperessel] szemben hozott intézkedéseket. A [felperes] által e tekintetben megfogalmazott utólagos kérelmeket [a Holland Királyság] nem vette figyelembe.

2.      A kérelem, az indokolása és a védelem

A [felperes] lényegében azt kéri:

[...]

E célból a [felperes] az alábbiakra hivatkozik.

A [felperes] elleni vádakat nem támasztják alá bizonyított tények. Az AIVD hivatalos közleménye nem minősül kellő alapnak e vádak szempontjából. Ezenkívül [a Holland Királyság] korábban azt jelezte, hogy nem kell intézkedéseket hozni a [felperessel] szemben. A [felperesnek] nincs semmilyen kapcsolata a Hamasszal vagy a Hamasszal kapcsolatban álló szervezetekkel. A pénzeszközöket, amelyeket gyűjtött, kizárólag szociális tevékenységekre fordítják, amit alaposan ellenőriznek az érintett hatóságok. [A Sanctieregeling] elfogadása előtt [a Holland Királyság] nem tette lehetővé a [felperes] számára, hogy ismertesse az álláspontját. A [felperes] teljesen őszintén járt el [a Holland Királysággal] szemben, és lehetővé tette számára valamennyi tevékenysége ellenőrzését. [A Holland Királyság] ok nélkül nem követte a [felperes] ezen javaslatát. [A Holland Királyság] tehát jogellenesen járt el a [felperessel] szemben. Az a mód, ahogyan [a Holland Királyság] eljárt, helyrehozhatatlanul sérti a [felperes] érdekeit. A [felperes] ugyanis már nem tudja teljesíteni fizetési kötelezettségeit (bérlet, gáz, víz, villany, bérek) és véget kellett vetnie a folyamatban lévő projektjeinek.

Még ha jogszerűnek kellene is tekinteni azt a módot, ahogyan [a Holland Királyság] eljárt, az mégis jogszerűtlen amiatt, hogy [a Holland Királyság] nem hozott intézkedést, hogy véget vessen [felperes] jelenlegi embertelen helyzetének.

Azáltal, hogy bizonyos nyilvánosságot adott a médiában a [felperes] ellen felhozott vádaknak, [a Holland Királyság] megsértette a jó hírnevét és a becsületét. A [felperest] tehát kár érte, amelyet [a Holland Királyság] köteles megtéríteni.

[...]

3.      A jogvita vizsgálata

3.1.      Tekintettel a benyújtott bizonyítékokra és a tárgyalás során kibontakozott vitákra, meg kell állapítani, hogy a [felperes] különösen annak megtiltására törekszik, hogy [a Holland Királyság] folytassa [a Sanctieregeling] végrehajtását. Meg kell vizsgálni, hogy [a Holland Királyság] jogellenesen járt‑e el a [felperessel] szemben, amikor elfogadta és alkalmazta [a Sanctieregelinget].

[...]

3.4.      A Hoge Raad (der Nederlanden [Legfelsőbb Bíróság, Hollandia]) állandó ítélkezési gyakorlata szerint a bíróság jogellenesnek minősítheti általánosan kötelező rendelkezések (anyagi jogi értelemben törvények) elfogadását és végrehajtását azzal az indokkal, hogy önkényességről van szó, abban az értelemben, hogy az érintett szerv ésszerűen nem fogadhatta volna el a szóban forgó rendelkezést, tekintettel azokra az érdekekre, amelyekről e szerv tudott vagy tudnia kellett volna a végrehajtási határozat meghozatalakor. A bíróságnak ezen felülvizsgálat során a szükséges fenntartást kell tanúsítania a Hoge Raad szerint.

3.5.      A [Holland Királyság] érdeke [a Sanctieregelinggel] kapcsolatban általában véve a terrorista tevékenységek elleni küzdelemben és konkrétan az ezen tevékenységek pénzügyi támogatásának megszüntetésében rejlik. A [felperes] érdeke viszont a tevékenységeinek akadálytalan folytatása.

3.6.      [A Sanctieregeling] az AIVD fent hivatkozott hivatalos közleményén alapul. E közlemény tartalma elsősorban arra a tényre vonatkozik, hogy a [felperes] által Hollandiában gyűjtött pénzeszközök a Hamasz iszlámista (palesztin) mozgalommal kapcsolatban álló szervezetek javára szolgálnak, és hogy a (Hamasszal kapcsolatban álló) ezen szervezetek közül több pénzeszközöket bocsát rendelkezésre a Hamasz terrorista tevékenységeinek elkövetése vagy elősegítése céljából.

3.7.      A [felperes] erélyesen állítja, hogy nem bocsátott pénzt a Hamasz vagy az e mozgalommal kapcsolatban álló más szervezetek rendelkezésére. A [felperes] szerint az általa gyűjtött pénzeszközöket (2002‑ben 1 300 000 eurót) Izraelben, az Izrael által elfoglalt területeken és más országokban (többek között Kanadában és Ausztráliában) letelepedett intézményeknek utalták át, amelyek csak szociális célokat követnek és csak szociális tevékenységeket szerveznek. Az összegyűjtött pénzeszközök felhasználása ezt követően az ezekben az országokban/elfoglalt területeken alkalmazandó törvények betartása és az ezen országok/területek hatóságainak ellenőrzése mellett történik.

3.8.      Az AIVD hivatalos közleménye csak általános kijelentéseket tartalmaz. E kijelentéseket semmilyen ténybeli adat nem támasztja alá. Következésképpen sem az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság, sem a [felperes] nem vizsgálhatja, hogy az említett közleményben megfogalmazott következtetéseket alátámasztják‑e a vizsgálat adatai; más szóval e hivatalos közlemény hitelessége nem állapítható meg. Annak hitelessége annál is inkább problematikus, mivel a [felperes] – a lehetőségekhez képest indokolt módon – vitatta e közlemény tartalmát.

3.9.      Bár a hivatalos közleménnyel kapcsolatban elismerhető bizonyos logika, az [ideiglenes intézkedésről határozó bíróság] úgy véli, hogy amikor valamely jogalany működése hivatalos közlemény alapján jelentős mértékben akadályozott a gyakorlatban, [a Holland Királyság] nem elégedhet meg annyival, hogy e közleményre hivatkozzon, ha az nincs alátámasztva, és ha a [felperes] annak tartalmát indokolt módon vitatta. El kell utasítani a [Holland Királyság] azon érvelését is, amely szerint a hivatalos közleményre történő egyszerű utalás elég a szabályozásnak az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság általi felülvizsgálata során, és az e közleményt alátámasztó források bizalmas jellegére tekintettel.

3.10. Másodlagosan [a Holland Királyság] azt javasolta, hogy kizárólag az [ideiglenes intézkedésről határozó bíróságnak] legyen lehetősége betekinteni a szóban forgó információkba. A [felperes] nem vitatta [a Holland Királyság] azon állítását, amely szerint utóbbinak érdekében állt megőrizni az AIVD azon információinak bizalmas jellegét, amelyeken a hivatalos közlemény alapul. A [felperes] egyetértését fejezte ki azon ténnyel kapcsolatban, hogy csak az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság ismerje meg a szóban forgó bizalmas információkat.

3.11. A releváns bizonyítékoknak az [ideiglenes intézkedésről határozó bíróság] általi titkos megtekintése ellentétesnek tűnik az eljárásjog egyik alapvető elvével, a kontradiktórius eljárás elvével. A (végleges) végzés indokolása ugyanis nem hivatkozik azokra az információkra, amelyeket az [ideiglenes intézkedésről határozó bíróság] bizalmasan megtekinthetett, így az említett indokolás nem vizsgálható felül közvetlenül. Elfogadható azonban, hogy az eljárás folytatásához nélkülözhetetlen megfontolásokból kivételt tegyenek a fent hivatkozott elv alól. Ez a helyzet a jelen esetben. Az is fontos, hogy a felek elfogadták, hogy kivételt tegyenek ezen elv alól, és hogy a jelen eljárás hasonlóságokat mutat a közigazgatási joggal, amelynek keretében a bíróság általi bizalmas tudomásszerzés nem szokatlan (lásd a közigazgatási jogi törvénykönyv 8.29 cikkét).

3.12. Következésképpen [a Holland Királyság] köteles lehetővé tenni az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság számára, hogy hivatalvezetőjével együtt bizalmasan tudomást szerezzen az AIVD hivatalos közleményének alapjául szolgáló információkról. Az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság úgy véli, hogy e bizalmas betekintésre gyorsan sort kell keríteni [...]

4. A határozat

Az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság [k]ötelezi [a Holland Királyságot] hogy [a jelen végzést követő naptól] számított egy héten belül tájékoztassa azon módról, ahogyan bizalmasan tudomást szerezhet a hivatalvezető jelenlétében az ügyirat azon elemeiről, amelyek alátámasztják az AIVD hivatalos közleményét.

[...]”

124    A holland kormány eleget tett e közbenső ítéletnek, és 2003. május 21‑én az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság tudomást szerzett az AIVD ügyiratáról annak hivatalos helyiségében.

125    Az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatban az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság többek között az alábbiakat állapította meg.

„[...]

2.      A tényállás, a kérelem, az indokolás és a védelem

Ezen kérdéseket illetően az [ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzésre] utal vissza.

3.      A jogvita vizsgálata

3.1.      Tekintettel az [ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzésben] megfogalmazott megfontolásokra, először is arra a kérdésre kell válaszolni, hogy a [a Holland Királyság] jogellenesen járt‑e el a [felperessel] szemben azáltal, hogy elfogadta és végrehajtotta [a Sanctieregelinget] és hogy ezért kötelezni kell‑e arra, hogy hagyja abba [a Sanctieregeling] végrehajtását.

3.2.      Vizsgálata alapján az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az AIVD megállapításai kellően megalapozottak az (AIVD) azon következtetésének igazolásához, amely szerint a [felperes] által Hollandiában gyűjtött pénzeszközök a Hamasz iszlámista (palesztin) mozgalommal kapcsolatban álló szervezetek javára szolgáltak, és azon következtetést is igazolhatják, hogy a (Hamasszal kapcsolatban álló) ezen szervezetek közül több pénzeszközöket bocsát rendelkezésre a Hamasz terrorista tevékenységeinek elkövetése vagy elősegítése céljából.

3.3.      Semmilyen arra utaló tényt nem hoztak az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság tudomására, hogy az AIVD tévesen hajtotta volna végre az információs és biztonsági szolgálatokról szóló törvény által ráruházott megbízatást.

3.4.      A [felperes] továbbá úgy érvel, hogy még azon vélekedés esetén is, hogy [a Holland Királyság] nem járt el jogellenesen vele szemben, amikor elfogadta és végrehajtotta [a Sanctieregelinget], a [Holland Királyság] jogi aktusainak jogellenes jellege mindenesetre abban rejlik, hogy utóbbi anélkül hajtotta végre [a Sanctieregelinget], hogy rendelkezett volna olyan kiigazításról, amely véget vet a [felperes] jelenlegi helyzetének. Ezen érvelést el kell utasítani. Bizonyított, hogy a [felperes] [a Holland Királyság] magatartása miatt kárt szenvedett, és még mindig szenved. Azonban kizárólag maga a [felperes] magatartása miatt keletkezett e kár, és fog keletkezni adott esetben továbbra is. A már elszenvedett kár és az, amely be fog következni, teljes egészében a [felperesnek] tudható be.

3.5.      A [felperes] azt is megállapította, hogy [a Holland Királyság] (a külügyminiszter személyében) korábban, azaz 2002 októberében – a második kamara tagjai által feltett kérdésekre válaszolva – kijelentette, hogy nem szükséges intézkedéseket hozni a [felperessel] szemben. [A Holland Királyság] azonban kellően elfogadhatóvá tette – ami a második kamara által felhozott, fent hivatkozott kérdésekre adott válaszokból is kitűnik –, hogy az AIVD vizsgálata akkor olyan szakaszban volt, hogy a [felperessel] szembeni intézkedések elfogadása nem volt igazolható, de hogy a vizsgálat intenzívebbé válását követően az ilyen intézkedések elfogadása már nem kizárt.

3.6.      Az előző megfontolásokra tekintettel a 3.1. pontban megfogalmazott kérdésre nemleges válasz adandó. Következésképpen el kell utasítani a [felperes] arra irányuló kérelmét, hogy [a Holland Királyságnak] tiltsák meg a tulajdonában lévő valamennyi vagyoni érték befagyasztását, tiltsák meg, hogy megakadályozza a felperes számára történő és javára szolgáló pénzügyi műveleteket, valamint hogy megtiltsa harmadik személyek számára, hogy közvetlenül vagy közvetve eszközöket bocsássanak a felperes rendelkezésére.

[...]

A határozat

Az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság elutasítja a kérelmeket.

[...]”

126    Tekintettel az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzésre és az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatra, nem szükséges arról határozni, hogy – amint azt a Holland Királyság állítja – a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (3) bekezdésének k) pontja által megkövetelt „tudat” elem Tanács általi értékelése bírósági felülvizsgálatának a nyilvánvaló hiba felülvizsgálatára kell‑e korlátozódnia.

127    Ugyanis a Tanács a legcsekélyebb értékelési hiba elkövetése nélkül, a két szóban forgó ítéletre tekintettel úgy vélhette, hogy a felperes az említett rendelkezés értelmében tudott arról, hogy a pénzeszközök gyűjtésére és rendelkezésre bocsátására vonatkozó tevékenysége terrorista csoport, a jelen esetben a Hamasz, pontosabban a tényállás idején annak fegyveres szárnya, a Hamas‑Izz al‑Din al‑Qassem bűnöző tevékenységeihez járul hozzá.

128    Ellentétben azzal, amit a felperes e két ítélet túlságosan formalista és szó szerinti értelmezése alapján állít, az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság által megállapított tényállás és az általa az AIVD memoranduma és az ügy azt alátámasztó anyagai alapján végzett értékelések azt mutatják, hogy az AIVD nyilvánvalóan meg volt győződve arról, hogy a felperes tudott a pénzeszközei terrorista célokra történő végső felhasználásáról. Az ilyen megállapítások és értékelések közül a Holland Királyság által az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés 1.11 pontjára történő hivatkozással felhozott néhány példa közvetetten, de biztosan erre utal.

129    Végül is nem annyira ezen tudati elemre vagy szándékosságra, hanem alapvetőbben inkább a felperes és a Hamasz közötti állítólagos kapcsolatokra vonatkoztak az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság előtti viták. Amint azt az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság megállapította, a felperes ugyanis „erélyesen” állította az eljárás ezen szakaszában, hogy „nem bocsát[ott] pénzt a Hamasz vagy az ezen mozgalommal kapcsolatban álló egyéb szervezetek rendelkezésére”, és azt is, hogy „semmilyen kapcsolata nem [volt] a Hamasszal vagy a Hamasszal kapcsolatban álló egyéb szervezetekkel.” Ezen állításokat egyértelműen cáfolta az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság, miután megismerte az AIVD memorandumát alátámasztó iratanyagot. Ilyen feltételek mellett nem volt szükség arra, hogy ezen bíróság kifejezetten megállapítsa az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat 3.2 pontjában, hogy a felperes milyen mértékben „tudott” a helyzetről.

130    Mindenesetre annak megállapításával, hogy a felperes által a Sanctieregeling miatt már elszenvedett és még várható kár neki „teljes egészében betudható” volt, az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság szükségszerűen megállapította ennek a „tudat[i]” elemnek a meglétét, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megállapítsa a felperes felelősségét az érdekek általa elvégzendő mérlegelése során (lásd többek között az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzés 3.5 pontját).

131    Másfelől a felperes által a Holland Királyság beavatkozási beadványára vonatkozó észrevételeiben kifejtett érvelésnek azon állítólagos különbségtétel alapján, amelyet alkalmazni kell legalábbis a 2003. szeptember 12‑e előtti időszakra vonatkozóan a Hamasz humanitárius és terrorista szárnya között, nincs jelentősége az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság következtetése alapján, amely szerint egyrészt a felperes által Hollandiában gyűjtött pénzeszközök a Hamasszal kapcsolatban álló szervezetek javára szolgáltak, másrészt pedig ezen szervezetek közül több pénzeszközöket bocsátott rendelkezésre a Hamasz terrorista tevékenységeinek elkövetése vagy elősegítése érdekében.

132    Ráadásul ezen érvelés, amelynek értelmében a felperesnek jogában állt volna a tényállás idején úgy tekinteni, hogy a Hamasz humanitárius szárnyának átutalt adományokat nem fogják a terrorizmus céljaira használni, összeegyeztethetetlen azon érveléssel, amelyet az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság előtt adott elő, amelynek keretében tagadott a Hamasszal vagy a Hamasszal kapcsolatban álló szervezetekkel való bármilyen kapcsolatot.

133    Az előzőekre tekintettel az első jogalap harmadik részét, mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az első jogalap negyedik részéről

–       A felek érvei

134    A felperes úgy érvel, hogy a 2001/931 közös álláspont, valamint a 2580/2001 rendelet tárgya és célja a terrorizmus jelenlegi és jövőbeli finanszírozása, nem pedig a múltbeli finanszírozása elleni küzdelem. Ezért szerinte, ha nem bizonyítható annak jelenlegi vagy jövőbeli veszélye, hogy valamely szervezet a terrorizmust finanszírozza, ezen jogi aktusok rá nem alkalmazandók.

135    Márpedig sem az indokolás, sem az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat nem utal a legcsekélyebb olyan jelenlegi vagy jövőbeli veszély felperes részéről való fennállására, amelyből arra lehet következtetni, hogy utóbbit még 2007‑ben is úgy lehetett tekinteni, mint aki terrorista tevékenységeket segít elő. A 2003. június 3‑a óta eltelt idő következtében az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat rendelkezései már egyébként sem alkalmazhatók ilyen következtetés megalapozásához.

136    Különösen egyáltalán nem tűnik ki az indokolásból, hogy azon szervezetek, amelyeknek a felperes 2003. június 3‑a előtt pénzeszközöket folyósított, feltéve, hogy azok ténylegesen terrorista tevékenységeket segítettek elő a tényállás idején, még mindig azt teszik. Az is lehet, hogy ezek a szervezetek már nem is léteznek. Maga a Tanács nem tudja ellenőrizni ezeket a körülményeket, mivel az érintett szervezetek kiléte nem derült ki, és mivel nem volt hozzáférése az AIVD azon iratanyagához, amelyen az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozaton alapul.

137    Ráadásul semmi nem sugallja azt, hogy ha a vagyona befagyasztására vonatkozó intézkedést megszüntetnék, a felperes újból támogatná ugyanazokat a szervezeteket. E tekintetben a felperes kifejezetten kijelenti, hogy ha a Tanács átadja neki azon szervezetek listáját, amelyeket úgy kell tekinteni, mint akik támogatják a terrorizmust, a legcsekélyebb pénzügyi támogatást sem fogja nekik nyújtani.

138    Válaszában a felperes hozzáfűzi, hogy ellentétben azzal, amit a Tanács az ellenkérelmében állít, a Törvényszék teljesen felül tudja vizsgálni a jelen esetben a megtámadott határozat megalapozottságát a jelen jogalapra tekintettel. A felperes a Tanács által e tekintetben hivatkozott vizsgálati szempontokra hivatkozva hangsúlyozza, hogy nem volt, és nincs semmilyen előélete a terrorista erőszak területén, hogy a Tanács a jövőbeli szándékait illetően nem hozhat fel ésszerűen semmilyen komoly érvet kizárólag a rendelkezésére álló dokumentumok alapján, és hogy mind a 2003‑tól hatályon kívül helyezett Sanctieregeling, mind az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat sokat veszített jelentőségéből.

139    A Holland Királyság beavatkozási beadványára vonatkozó észrevételeiben a felperes továbbá azt állítja, hogy a Tanács értékelése nyilvánvalóan téves volt. Hangsúlyozza, hogy a Tanács maga nem ismerte azon szervezetek kilétét, amelyeket a felperes támogatott, és hogy ráadásul a Tanács nem ismeri e szervezetek közül azokat, amelyek következésképpen támogatták a terrorizmust. A Tanács azt sem tudja, hogy e szervezetek léteznek‑e még. E körülményre tekintettel lehetetlen, hogy a Tanács az általa ismert bizonyítékokra hivatkozva kijelentse, hogy a felperest még mindig úgy lehet tekinteni, mint aki terrorcselekményeket segít elő. A Tanács nyilvánvalóan tévesen alkalmazta tehát a mérlegelési mozgásterét.

140    A Tanács – akit a Holland Királyság és a Bizottság támogat – vitatja a felperes érvelését.

–       A Törvényszék álláspontja

141    A felperes által az első jogalap negyedik részének keretében kifejtett érvelés lényegében megfelel a PMOI I‑ítélet alapjául szolgáló ügyben a kereset harmadik jogalapjának keretében a felperes által kifejtett érveléssel.

142    E harmadik jogalapról határozva a Törvényszék többek között azt állapította meg a PMOI I‑ítéletben, hogy a) a 2580/2001 rendelet és a 2001/931 közös álláspont szóban forgó rendelkezéseiben semmi nem tiltja azt, hogy ezt igazoló körülmények fennállása esetén korlátozó intézkedéseket lehessen foganatosítani olyan személyekkel vagy szervezetekkel szemben, akik vagy amelyek terrorcselekményeket követtek el a múltban, akkor is, ha nincsen bizonyíték arra, hogy jelenleg elkövetnek terrorcselekményt vagy részt vesznek ilyenben (107. pont); b) az ezen jogi aktusok által követett célkitűzés – azaz a nemzetközi béke és biztonság terrorcselekmények általi fenyegetettsége elleni küzdelem, amely a nemzetközi közösség számára alapvető fontosságú – megvalósítását veszélyeztetné, ha a pénzeszközök befagyasztására irányuló, e jogi aktusokban meghatározott intézkedéseket csak azokra a személyekre, csoportokra és szervezetekre lehetne alkalmazni, akik vagy amelyek a jelenben vagy a közelmúltban követnek, illetve követtek el terrorcselekményt (109. pont); c) az alapvetően ilyen cselekmények elkövetését vagy megismétlődését megakadályozni kívánó említett intézkedések inkább az aktuális vagy jövőbeli fenyegetettség értékelésén alapulnak, semmint múltbeli magatartások megítélésén (110. pont), és d) a Tanácsnak a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedések elfogadása vagy fenntartása kapcsán a körülmények figyelembevételére vonatkozó széles mérlegelési jogköre kiterjed annak a fenyegetettségnek az értékelésére is, amelyet a terrorista múlttal bíró, ám jelenleg hosszabb vagy rövidebb ideje terroristatevékenységét felfüggesztő, sőt látszólag beszüntető szervezet továbbra is képvisel (112. pont).

143    A Sison II‑ítélet 66. pontjában a Törvényszék hozzáfűzte, hogy ilyen körülmények között és tekintettel a pénzeszközök befagyasztására irányuló későbbi határozatok indokolásának kötelezettségére vonatkozó ítélkezési gyakorlatra (lásd e tekintetben a PMOI I‑ítélet 82. pontját), nem lehet megkövetelni a Tanácstól, hogy még pontosabban megjelölje, az érintett pénzeszközeinek befagyasztása konkrétan mennyiben tudna hozzájárulni a terrorizmus elleni küzdelemhez, vagy hogy bizonyítékokat szolgáltasson annak alátámasztására, hogy a felperes ezeket a pénzeszközöket a jövőben terrorcselekmények elkövetésére vagy elősegítésére használhatná fel.

144    A jelen esetben ebből az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy azon körülmény, hogy a Tanács kizárólag 2003. június 3‑át megelőző, az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság által megállapított körülményekre hivatkozik, önmagában nem elég a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (1), (2) és (4) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdése megsértésének megállapításához (lásd ebben az értelemben a PMOI I‑ítélet 113. pontját).

145    Ugyanez igaz a felperes „kifejezett nyilatkozatára”, amely szerint ha a vagyona befagyasztására vonatkozó intézkedést megszüntetnék, a legcsekélyebb pénzügyi támogatást sem nyújtaná azon szervezeteknek, amelyeket a Tanács úgy tüntetett fel előtte, mint amelyek támogatják a terrorizmust.

146    Azon kérdés, hogy tekintettel az egyéb releváns körülmények összességére (különösen a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozat óta eltelt idő, hogy mi történt időközben azokkal a szervezetekkel, amelyeknek a felperes pénzeszközöket folyósított, a felperes terrorizmussal kapcsolatos előélete, jövőbeli szándékai, a Sanctieregeling hatályon kívül helyezése és az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat jelenlegi relevanciája), a Tanács túllépte‑e a mérlegelési jogköre korlátait, inkább a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése alapján a Tanácsra háruló kötelezettségek tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálata alá tartozik. Mivel ezen kötelezettségek megsértésére külön hivatkozott a felperes a harmadik jogalap keretében, ezért ezen jogalap vizsgálata során kell azt adott esetben vizsgálni (lásd ebben az értelemben és analógia útján a PMOI I‑ítélet 114. pontját).

147    Ezzel a fenntartással így el kell utasítani az első jogalap negyedik részét, mint megalapozatlant, és ezzel együtt szintén a fenti 106. pontban megfogalmazott fenntartással az első jogalapot teljes egészében.

 A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértésére valamint lényeges eljárási szabály megsértésére alapított harmadik jogalapról

 A felek érvei

148    A felperes szerint, aki a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdésére, a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésére és a Törvényszék által az OMPI‑ítéletben kifejtett elvekre hivatkozik, a Tanács ténylegesen egyáltalán nem vizsgálta felül a vitatott listán való tartásának lehetőségét. A Tanács így lényeges eljárási szabályt sértett meg.

149    E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy az indokolás semmiképpen nem utal arra, hogy a Tanács ténylegesen elvégezte a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó eredeti határozatot igazoló indokok tartósságának ilyen felülvizsgálatát, még kevésbé arra, ahogyan azt tette. Minden inkább azt sugallja, hogy a Tanács kizárólag az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatra és a Sanctieregelingre alapította a megtámadott határozatot. Márpedig ezen aktusok nem minősülnek valamely, a pénzeszközök befagyasztásának fenntartására vonatkozó későbbi határozatot igazoló, bizonyító erejű és önálló jogalapnak. A felperes szerint a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó minden egyes későbbi határozat alkalmával ugyanazzal a két nemzeti határozattal előhozakodni nem jelenti a helyzete komoly és aktuális felülvizsgálatát a Törvényszék által az OMPI‑ítéletben megkövetelt értelemben.

150    A felperes azt is megjegyzi, hogy már nem áll módjában holland bírósággal ellenőriztetni az AIVD által 2003‑ban felhozott vádak ténybeli pontosságát vagy pontatlanságát, még kevésbé azon szervezetek jelenlegi helyzetét, amelyeknek pénzeszközöket adott át.

151    A tárgyalás során a felperes többek között a Sison II‑ítélet 116. pontjára hivatkozva továbbá úgy érvelt, hogy a Sanctieregeling és az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat akkor nem adott lehetőséget Hollandiának vele szemben nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, holott a Sanctieregelinget a pénzeszközei befagyasztására vonatkozó első közösségi intézkedés elfogadását követően azonnal hatályon kívül helyezték. Ebből arra következtet egyrészt, hogy semmilyen intézkedés nem követte a nemzeti határozatot, amelynek alapján a Tanács eredetileg úgy döntött, hogy befagyasztja a pénzeszközeit, másrészt pedig hogy a Tanács nem veszi megfelelően figyelembe e körülményt, mivel véglegesen fenntartja ezen intézkedést.

152    A Tanács elutasítja a felperes állításait, és kijelenti, hogy részletes érdemi felülvizsgálatot végzett, mielőtt úgy határozott, hogy a felperest továbbra is a vitatott listán tartja, az arról való meggyőződés érdekében, hogy a listán való tartás továbbra is igazolt.

153    A Tanács – emlékeztetve arra, hogy azon kérdés, hogy valamely terrorista szervezettel szemben hozott korlátozó intézkedéseket fenn kell‑e tartani, politikai jellegű kérdés, amelyet csak a jogalkotó dönthet el – úgy véli, érdemben figyelembe vette az összes releváns szempontot.

154    Az eljárást tekintve is gondosan ügyelt a Tanács az OMPI‑ és Sison I‑ítéletben (141. és 184. pont) megállapított, a védelemhez való jogra és a meghallgatáshoz való jogra vonatkozó kötelezettségek betartására. A Tanács a felperes észrevételeinek teljes ismeretében végezte el tehát ezen felülvizsgálatot.

155    E tekintetben a Tanács a megtámadott határozat (5) preambulumbekezdésére és azon 2007. június 29‑i levelére utalva, amelyben a megtámadott határozatot közölte a felperessel, hangsúlyozza, hogy alaposan megvizsgálta az utóbbi által 2007. május 25‑én előterjesztett észrevételeket, mielőtt úgy határozott, hogy továbbra is a listán tartja.

156    Mivel ez így van, a Tanács úgy véli, hogy ugyan az OMPI‑ és Sison I‑ítéletnek megfelelően feladata az érdekeltek számára lehetővé tenni, hogy előterjesszék észrevételeiket, és hogy ő azokat figyelembe vegye, nem köteles válaszolni ezen észrevételekre. Azon tény, hogy az indokolást nem módosították a 2007. április 23‑án közölt indokoláshoz képest, egyszerűen arra utal, hogy a felperes által az észrevételeiben előadott érvek közül egyik sem győzte meg a Tanácsot, és hogy nem volt hozzáteendő új körülmény.

157    A Törvényszék írásbeli kérdéseire válaszul benyújtott észrevételeiben a Tanács, a Holland Királyság és a Bizottság egyébként úgy érvelt, hogy a Törvényszék által a Sison II‑ítéletben megállapított elveknek megfelelően a Tanács jogosan vette figyelembe azt a tényt, hogy a felperes nem vitatta a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság azon határozatát, amelyre az arra vonatkozó saját határozatot alapította, hogy a felperest korlátozó intézkedéseknek vesse alá.

158    A tárgyaláson a Holland Királyság hangsúlyozta, hogy a Sanctieregelingnek a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó eredeti közösségi intézkedés elfogadását követő hatályon kívül helyezése nem járt a hatáskörrel rendelkező hatóságok részéről új állásfoglalással ez utóbbihoz képest, hanem a holland kormány azon törekvéséből fakadt, hogy elkerüljék a nemzeti intézkedés és a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó közösségi intézkedés közötti átfedést.

 A Törvényszék álláspontja

159    Amint az a fenti 106. és 146. pontban megállapításra került, a jelen jogalap keretében kell vizsgálni egyrészt azon kérdést is, hogy az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat szolgálhatott‑e még jogszerűen a megtámadott határozat alapjául annak elfogadása idején, tekintettel a jelen eset valamennyi releváns körülményére, és különösen a Sanctieregelingre vonatkozóan a nemzeti jogban fenntartott további intézkedésekre, másrészt pedig azon kérdést, hogy a Tanács azáltal, hogy kizárólag ezen ítéletre hivatkozott, túllépte‑e a mérlegelési jogköre korlátait. Ezzel összefüggésben merül fel az a kérdés is, hogy a felperesnek rendelkezésére álltak‑e és állnak‑e még jogorvoslati lehetőségek a nemzeti jogban az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozattal szemben, valamint az ahhoz a tényhez kapcsolódó következmények kérdése, hogy nem élt ezekkel a jogorvoslati lehetőségekkel.

160    E kérdések vizsgálata előtt emlékeztetni kell a Törvényszéknek a terrorizmus elleni küzdelem érdekében a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedésekre vonatkozó jogvitákkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát – többek között az OMPI‑, PMOI I‑ és PMOI II‑ , valamint Sison I‑ és Sison II‑ítéletet (lásd ebben a tekintetben a fenti 78–83. pontot) – alátámasztó elvekre.

161    Ezek az elvek megállapítják egyrészt azon széles mérlegelési jogkört, amelyet a Tanács számára el kell ismerni a 2580/2001 rendelet alapján a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések meghozatala vagy fenntartása érdekében figyelembe veendő elemeket illetően. E mérlegelési jogkör különösen azokra a célszerűségi szempontokra vonatkozik, amelyeken az ilyen határozatok alapulnak (lásd a fenti 82. és 83. pontot, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), és kiterjed annak a fenyegetettségnek az értékelésére is, amelyet a terrorista múlttal bíró, ám jelenleg hosszabb vagy rövidebb ideje terroristatevékenységét felfüggesztő, sőt látszólag beszüntető szervezet továbbra is képviselhet (lásd a fenti 142. pontot és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

162    Másrészt ezek az elvek megállapítják azon döntő szerepet, amelyet a mérlegelési jogkör gyakorlása során azon nemzeti eljárás elemeinek kell tulajdonítani, amely során a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében említett hatáskörrel rendelkező hatóság meghozta a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó közösségi határozat alapjául szolgáló határozatát.

163    A Törvényszék így számos alkalommal megállapította, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése alkalmazása esetén – amely rendelkezések a terrorizmus elleni küzdelem keretében a Tanács és a tagállamok között egyfajta külön együttműködést hoznak létre – a jóhiszemű együttműködés elve a Tanácsra nézve azon kötelezettséggel jár, hogy amennyire lehetséges, bízzon meg a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok értékelésében, főleg ha bíróságról van szó, különösen a határozata alapjául szolgáló „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy ténykörülmények” fennállását illetően (lásd a fenti 80. pontot és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

164    A Törvényszék azonban azt is kiemelte, hogy a Tanács, amikor felülvizsgálatot követően, a 2580/2001 rendelet értelmében a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedést kíván elfogadni vagy fenntartani valamely terrorcselekmény miatti, „nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására” vonatkozó nemzeti határozat alapján, nem vonatkoztathat el e nyomozás vagy büntetőeljárás utólagos alakulásától (lásd a Sison II‑ítélet 116. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

165    Következésképpen kitűnik a PMOI I‑ítélet 146. pontjából, hogy mivel a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak a pénzeszközök befagyasztására irányuló közösségi határozat alapjául szolgáló határozatát a belső jog szerinti bírósági jogorvoslattal – akár közvetlenül a határozattal, akár közvetve az ugyanezen nemzeti hatóság ennek visszavonását vagy hatályon kívül helyezését elutasító bármely későbbi határozatával szemben – bármikor meg lehet támadni, a Tanács ésszerűen tartja értékelése szempontjából meghatározónak azt a körülményt, hogy ez a határozat továbbra is hatályban van. A Törvényszék ezért ugyanennek az ítéletnek a 147. pontjában a terhelő és a mentő bizonyítékok mérlegelésével kapcsolatban úgy vélte, hogy a Tanács ésszerűen és körültekintően jár el, amikor olyan helyzetben, amelyben a hatáskörrel rendelkező nemzeti közigazgatási hatóságnak a pénzeszközök befagyasztására irányuló közösségi határozat alapjául szolgáló határozatát a nemzeti jog szerint bírósági jogorvoslattal megtámadják vagy megtámadhatják, elvként elutasítja, hogy állást foglaljon az érintett által az ilyen jogorvoslat alátámasztásául érdemben előterjesztett érvei megalapozottsága tekintetében, mielőtt megtudná a jogorvoslat kimenetelét. Ellenkező esetben ugyanis a Tanács által politikai vagy igazgatási intézményként végzett értékelés ténybeli vagy jogi kérdésekben összeütközésbe kerülhetne a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság által lefolytatott értékeléssel.

166    Ugyanígy, a T‑37/07. és T‑323/07. sz., El Morabit kontra Tanács egyesített ügyekben 2009. szeptember 2‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban nem tették közzé) 51. és 52. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a Tanács a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének és a 2580/2001 rendeletnek megfelelően járt el, amikor a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozatát elsőfokú nemzeti bíróság által kihirdetett büntetőítéletre alapította, anélkül hogy megvárta volna az érintett által ezen ítélettel szemben benyújtott fellebbezés kimenetelét.

167    A fent hivatkozott El Morabit kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 53. pontjában a Törvényszék azonban a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően hozzátette, hogy ha az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés egyszerű benyújtása nem is érinti a Tanács azon jogát, hogy a 2580/2001 rendelet és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése alapján az elítélt személyt vagy szervezetet felvegye a vitatott listára, a Tanács köteles a fellebbezési eljárás befejeződését követően ellenőrizni az érintett pénzeszközei befagyasztásának fenntartását igazoló indokok fennállását. A jelen esetben a Törvényszék az 54. pontban megállapította, hogy a Tanács levonta az érintett másodfokon való felmentésének közvetlen következményét azzal, hogy törölte a vitatott listáról. A Törvényszék szerint a Tanács ezáltal ésszerűen értelmezte jogköreit és követte a holland bírósági rendszer határozatának alakulását.

168    A Törvényszék a Sison II‑ítélet 116. pontjában hasonlóképpen figyelembe vette azon lehetőséget, hogy valamely rendőrségi vagy nemzetbiztonsági nyomozást minden további igazságügyi következmény nélkül zárnak le, mivel azok nem eredményeztek elegendő bizonyítékot, vagy, hogy valamely bírósági nyomozás ugyanezen indokok miatt okafogyottá válik, vagy még inkább azért, mert valamely, büntetőeljárás megindítására vonatkozó határozat ezen eljárás megszüntetéséhez, vagy büntetőjogi felmentéshez vezet. A Törvényszék kiemelte, hogy megengedhetetlen volna, hogy a Tanács ne vegye figyelembe ezeket az elemeket, amelyek a helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes releváns adat körébe tartoznak (lásd a fenti 83. pontot). Ettől eltérő határozat hozatala azzal a következménnyel járna, hogy a Tanács és a tagállamok túlzott hatáskörhöz jutnának arra, hogy bírósági felülvizsgálat nélkül, és az esetlegesen folytatott bírósági eljárások kimenetelétől függetlenül befagyasszák valamely személy pénzeszközeit.

169    Ugyanezek a megfontolások alkalmazandók akkor, amikor a pénzeszközök befagyasztására vagy valamely szervezet terrorizmus miatti betiltására vonatkozó nemzeti közigazgatási intézkedést visszavonja a kibocsátója vagy bírósági határozat megsemmisíti, amint az a PMOI I‑ítélet alapjául szolgáló ügyben történt.

170    Márpedig a jelen esetben nem vitatott, hogy a Sanctieregelinget 2003. augusztus 3‑án, azaz a felperes pénzeszközei befagyasztására vonatkozó eredeti közösségi intézkedés 2003. június 28‑i hatálybalépését követően szinte azonnal hatályon kívül helyezték.

171    Ezzel kapcsolatban igaz, hogy a megtámadott határozat állítólag nem magán a Sanctieregelingen alapul, hanem kizárólag az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozaton (lásd a fenti 86. pontot). A fenti 87. pontban kifejtett indokok miatt azonban a jelen esetben nem lehet az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatot elszigetelten, a Sanctieregeling egyidejű figyelembevétele nélkül tekintetbe venni.

172    Ezért el kell ismerni, hogy a Sanctieregelingnek a holland jogrendszerben való hatályon kívül helyezése óta az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat, amely – amint az felidézésre került – azzal szétválaszthatatlan egységet alkot, már nem szolgálhat jogszerűen a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó közösségi intézkedés alapjául.

173    Ebben az ítéletben ugyanis az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság egész egyszerűen elutasította, hogy ideiglenesen felfüggessze a Sanctieregeling joghatásait. Márpedig utóbbi hatályon kívül helyezésénél fogva véglegesen megszűnt az, hogy bármilyen joghatást váltson ki. Következésképpen szükségszerűen ugyanez vonatkozik az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozathoz fűződő joghatásokra, mivel az csak ideiglenes megállapítást tartalmaz, és nem érinti az eljárás végén történő érdemi döntéshozatalt.

174    E tekintetben a Törvényszék továbbá úgy véli, hogy az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatnak pusztán a 2580/2001 rendelet végrehajtásának céljából nem lehetnek a Sanctieregeling joghatásaitól elválasztható olyan joghatásai, amelyek a jelen esetben utóbbinak a holland jogban történő hatályon kívül helyezése ellenére is fennmaradnak. Egyébként nem lenne összeegyeztethető e rendelet általános rendszerével, amelyet a Tanács értékelésében a nemzeti eljárás elemei által betöltendő döntő szerep jellemez, hogy a Sanctieregeling, amely már semmilyen hatást nem fejt ki a holland jogrendben, közvetetten és határozatlan ideig továbbra is joghatásokat fejtsen ki az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat révén a közösségi jogrendben.

175    Ez annál is inkább igaz, mivel az ideiglenes intézkedés tárgyában a felperes keresete folytán hozott ítélet jelentéktelen eseménynek minősül a Sanctieregelinghez képest. Utóbbi indokolásából ugyanis kitűnik, hogy azt „közösségi határozat meghozatalára várva” fogadták el, és hogy azt hatályon kívül kellett helyezni „az ilyen határozat hatálybalépésekor” (lásd szintén az Al‑Aqsa‑ítélet 17. pontját). A Holland Királyság által a tárgyaláson adott magyarázatok szerint e hatályon kívül helyezés a holland kormány azon törekvéséből fakadt, hogy elkerüljék a nemzeti intézkedés és a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó közösségi intézkedés közötti átfedést. Ebből következik, hogy a Sanctieregelinget mindenképpen azonnal hatályon kívül helyezték volna a felperes pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó eredeti közösségi intézkedés elfogadását követően, függetlenül attól, hogy utóbbi indított‑e ideiglenes intézkedés iránti vagy érdemi eljárást.

176    Az ilyen eljárás maga is sérti a 2580/2001 rendelet általános rendszerét, amely a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó közösségi intézkedés elfogadását vagy a terrorizmus elleni küzdelem céljából, az érdekeltnek a terrorizmusban való részvétele miatti megelőző vagy megtorló jellegű intézkedés érdekelttel szembeni meghozatalára közvetlenül és elsődlegesen irányuló nemzeti eljárás megindításától vagy aktív folytatásától (lásd a Sison II‑ítélet 111. pontját), vagy az érdekelt ilyen tényállás miatti elítélésére vonatkozó határozat kihirdetésétől és végrehajtásától teszi függővé.

177    Márpedig a vizsgált esetben a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó, először nemzeti szinten meghozott határozatot az igazolja, hogy „közösségi határozat meghozatalára vártak”, a közösségi intézkedést pedig a nemzeti határozat meghozatala igazolja, amelyet azonnal hatályon kívül helyeznek. Az ilyen eljárással a körkörösség hibájába lehet esni.

178    Mivel már nem hivatkozhatott az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozatra, a Tanácsnak le kellett volna vonnia a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó nemzeti intézkedés hatályon kívül helyezésének ésszerű következményét, és meg kellett volna állapítania, hogy a nemzeti jogban nincs már olyan „alaptényező”, amely jogilag megkövetelt módon igazolja a megfelelő közösségi intézkedés fenntartását, és tennie kellett volna mindezt a hatályon kívül helyezett nemzeti intézkedéssel szemben alkalmazott esetleges bírósági jogorvoslatoktól függetlenül.

179    Ilyen feltételek mellett azon kettős körülmény, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság elutasította a felperes által a Sanctieregelinggel szemben benyújtott keresetet, és hogy az érdekelt nem nyújtott be fellebbezést az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott bírósági határozat ellen, és nem indított érdemi keresetet, a megtámadott határozat jogszerűségének értékelése szempontjából lényegtelennek tűnik.

180    A jelen eset körülményei között – amelyeket mindenekelőtt a Sanctieregeling hatályon kívül helyezése jellemez – viszont el kell ismerni, hogy a Tanács túllépi a mérlegelési jogköre korlátait azzal, hogy a felperest határozatlan ideig a vitatott listán tartja helyzetének a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése és a 2580/2001 rendelet, 2. cikkének (3) bekezdése alapján történő rendszeres felülvizsgálata során kizárólag azzal az indokkal, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíróság határozatát a holland bírósági rendszerben az ideiglenes intézkedésről határozó fellebbviteli bíróság vagy az érdemi határozatot hozó bíróság nem kérdőjelezte meg, holott azon közigazgatási határozatot, amely joghatásainak felfüggesztését e bíróságtól kérték, időközben hatályon kívül helyzete annak kibocsátója.

181    Ez annál is inkább így van, mivel – amint a felperes azt a tárgyaláson állította anélkül, hogy a többi fél ellentmondott volna – a Sanctieregeling hatályon kívül helyezése óta és a megtámadott határozat nemzeti jogban való végrehajtásán kívül a hatáskörrel rendelkező holland közigazgatási vagy igazságügyi hatóságok már nem hoztak a felperessel szemben a terrorizmus elleni küzdelem nevében és a felperes abban való részvétele miatt büntetőjogi vagy gazdasági szankció kiszabására irányuló intézkedést.

182    Ebből következik, hogy a harmadik jogalap megalapozott.

183    Ilyen körülmények között a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, anélkül hogy szükséges lenne megvizsgálni a felperes egyéb jogalapjait és érveit.

184    Ilyen feltételek mellett nem szükséges határozni az arra irányuló kérelemről, hogy a Törvényszék az EK 241. cikk alapján nyilvánítsa jogellenesnek 2580/2001 rendeletet (lásd ebben az értelemben az Al‑Aqsa‑ítélet 66. és 67. pontját; lásd szintén a Bíróság C‑91/05. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 2008. május 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑3651. o.] 111. pontját).

 A költségekről

185    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség, illetve kivételes körülmények fennállása esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. A jelen ügy körülményei között, ahol a Tanács pervesztes lett a megsemmisítés iránti kérelem tekintetében, amely a jogvita lényeges tárgya, a Tanácsot kötelezni kell saját költségein kívül a felperes valamennyi költségének viselésére a felperes kereseti kérelmének megfelelően.

186    Az említett szabályzat 87. cikke 4. §‑ának első bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék megsemmisíti a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2006/379/EK és a 2006/1008/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. június 28‑i 2007/445/EK tanácsi határozatot, a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, és a 2007/445 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. december 20‑i 2007/868/EK tanácsi határozatot, a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2007/868 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 15‑i 2008/583/EK tanácsi határozatot, a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3)bekezdésének végrehajtásáról és a 2008/583 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 26‑i 2009/62/EK tanácsi határozatot, valamint a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2009/62 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. június 15‑i 501/2009/EK tanácsi rendeletet annyiban, amennyiben ezen jogi aktusok érintik a Stichting Al‑Aqsát.

2)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Törvényszék az Európai Unió Tanácsát kötelezi saját költségei viselésén túl a Stichting Al‑Aqsa részéről felmerült költségek viselésére.

4)      A Holland Királyság és az Európai Bizottság maguk viselik saját költségeiket.

Forwood Papasavvas Moavero Milanesi

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. szeptember 9‑i nyilvános ülésen.

[Aláírások]

* Az eljárás nyelve: holland.