Language of document : ECLI:EU:T:2011:110





A Törvényszék (nyolcadik tanács) 2011. március 24‑i ítélete – Kaimer és társai kontra Bizottság

(T‑379/06. sz. ügy)

„Verseny – Kartellek – A rézből és rézötvözetből készült szerelvények ágazata – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Védelemhez való jog – A jogsértésben való részvétel – A jogsértés időtartama – Bírságok – Enyhítő körülmények – Arányosság – Egyenlő bánásmód”

1.                     Verseny – Közigazgatási eljárás – A védelemhez való jog tiszteletben tartása – Iratbetekintés – Terjedelem – Terhelő irat közlésének hiánya – A Bizottságra háruló bizonyítási teherre tekintettel a dokumentum jelentősége szerint változó következmények (vö. 30–32. pont)

2.                     Verseny – Kartellek – Bizonyítás – A Bizottság által elfogadott bizonyítékok esetében megkövetelt pontosság mértéke (EK 81. cikk, (1) bekezdés) (vö. 47–49. pont)

3.                     Verseny – Kartellek – Vállalkozások közötti megállapodások – Bizonyítás – Eljárás alá vont vállalkozás ugyanazon kartellben részt vevő más vállalkozások által vitatott nyilatkozata – Bizonyító erő – Értékelés (EK 81. cikk, (1) bekezdés) (vö. 50. pont)

4.                     Verseny – Közigazgatási eljárás – Jogsértést megállapító bizottsági határozat – A jogsértésnek és a jogsértés időtartamának a Bizottságra háruló bizonyítása – A bizonyítási teher terjedelme (EK 81. cikk, (1) bekezdés) (vö. 51. pont)

5.                     Verseny – Kartellek – Valamely vállalkozás versenyellenes kezdeményezésben való részvétele – Nyilvános elhatárolódás nélküli hallgatólagos jóváhagyásnak a vállalkozás felelősségének megállapításához elégséges volta (EK 81. cikk, (1) bekezdés) (vö. 86–88. pont)

6.                     Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – A vállalkozás passzív vagy vezetőt követő szerepe – Értékelési szempontok (98/C 9/03 bizottsági közlemény) (vö.  98–99. pont)

Tárgy

Az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke értelmében megindított eljárás[ban] (COMP/F‑1/38.121 – „szerelvények”‑ügy) 2006. szeptember 20‑án hozott C (2006) 4180 bizottsági határozat részleges megsemmisítése iránti kérelem, valamint másodlagosan a felperesekre az említett határozatban kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelem.

Rendelkező rész

1)

A Törvényszék az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke értelmében megindított eljárás[ban] (COMP/F‑1/38.121 – „szerelvények”‑ügy) 2006. szeptember 20‑án hozott C (2006) 4180 bizottsági határozat 1. cikkét megsemmisíti annyiban, amennyiben az a Kaimer GmbH & Co. Holding KG és a Sanha Kaimer GmbH & Co. KG részvételét illetően figyelembe veszi az 1996. július 30‑tól 1997. július 31‑ig tartó időszakot, a Sanha Italia Srl részvételét illetően pedig figyelembe veszi az 1998. január 1‑jétől 1999. július 14‑ig tartó időszakot.

2)

A Törvényszék a Kaimerrel szemben kiszabott bírság összegét 7,15 millió euróban állapítja meg, amelyből 7,15 millió euró összeget a Sanha Kaimerrel, 6,325 millió euró összeget pedig a Sanha Italiával egyetemlegesen köteles megfizetni.

3)

A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)

A Kaimer, a Sanha Kaimer és a Sanha Italia viseli saját költségeit, és az Európai Bizottság költségeinek 50%‑át.

5)

A Bizottság viseli saját költségeinek 50%‑át.