A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2019. november 28.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – (EU) 2016/343 irányelv – A büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítése – 6. cikk – Bizonyítási teher – A terhelt előzetes letartóztatásának fenntartása”
A C‑653/19. PPU. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) a Bírósághoz 2019. szeptember 4‑én érkezett, 2019. szeptember 4‑i határozatával terjesztett elő a
DK
ellen folytatott,
a Spetsializirana prokuratura
részvételével folyamatban lévő büntetőeljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: J.‑C. Bonichot tanácselnök, M. Safjan, L. Bay Larsen (előadó), C. Toader és N. Jääskinen bírák,
főtanácsnok: M. G. Pitruzzella,
hivatalvezető: M. Aleksejev egységvezető,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2019. november 7‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– DK képviseletében D. Gochev, I. Angelov és I. Yotov advokati,
– az Európai Bizottság képviseletében R. Troosters és Y. Marinova, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2019. november 19‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 65., 1. o.) 6. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 6. és 47. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet a DK ellen az előzetes letartóztatásának fenntartása tárgyában folytatott büntetőeljárás keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2016/343 irányelv (16) és (22) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(16) Az ártatlanság vélelmét sértené, ha a hatóságok nyilvános nyilatkozatai vagy az igazságügyi [helyesen: bírósági] határozatok – a bűnösség kérdésében hozott határozatokat leszámítva – a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként utalnának egészen addig, amíg e személy bűnösségét jogszerűen meg nem állapították. […] Nem érinti ez az olyan igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak – így például az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat –, feltéve, hogy az említett határozatok nem utalnak bűnösként a gyanúsítottra vagy a vádlottra. […]
[…]
(22) A gyanúsítottak vagy vádlottak bűnösségének megállapítása során a bizonyítási teher a vádhatóságra hárul, és bármilyen kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára szolgál. Az ártatlanság vélelme sérülne akkor, ha a bizonyítási teher átfordulna a vádhatóságról a védelemre; ez nem érinti a bíróságnak a tényállás hivatalból való feltárására vonatkozó bármely esetleges hatáskörét, nem érinti a bíróság függetlenségét a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének értékelése során, és nem érinti a gyanúsított vagy a vádlott büntetőjogi felelősségével kapcsolatos ténybeli vagy jogi vélelmek alkalmazását. […]”
4 Ezen irányelv „Hatály” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ezt az irányelvet azokra a természetes személyekre kell alkalmazni, akik büntetőeljárásban gyanúsítottak vagy vádlottak. Ezt az irányelvet a büntetőeljárás minden szakaszában alkalmazni kell, attól a pillanattól kezdve, amikor valamely személyt bűncselekmény vagy feltételezett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak vagy vádolnak meg, azon határozat jogerőre emelkedéséig, amelyben véglegesen megállapítást nyer, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e az érintett bűncselekményt.”
5 Ezen irányelvnek „Az ártatlanság vélelme” című 3. cikke a következőképpen szól:
„A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak mindaddig ártatlannak tekintendők, amíg bűnösségüket jogszerűen meg nem állapították.”
6 Ugyanezen irányelv „A bűnösségre történő nyilvános utalások” című 4. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy egészen addig, amíg a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségét jogszerűen meg nem állapították, a hatóságok nyilvános nyilatkozatai, valamint az igazságügyi [helyesen: bírósági] határozatok – a bűnösséget megállapító határozatokat kivéve – ne utaljanak az említett személyekre úgy, mintha bűnösök lennének. Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása, és nem érinti azokat az igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak.”
7 A 2016/343 irányelvnek „A bizonyítási teher” című 6. cikke a következőképpen fogalmaz:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségének megállapítása tekintetében a bizonyítási teher a vádhatóságot terhelje. Ez nem érinti a bíró vagy az illetékes bíróság bármely arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a terhelő és a mentő bizonyítékokat egyaránt feltárja, és a védelem arra vonatkozó jogát, hogy az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően bizonyítékot terjesszen elő.
(2) A tagállamok biztosítják, hogy a bűnösség kérdésében felmerült bármely kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára legyen értékelve, ideértve azt az esetet is, amikor a bíróság azt mérlegeli, hogy az érintett személyt fel kell‑e menteni.”
A bolgár jog
8 A Nakazatelno protsesualen kodeks (büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 270. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„(1) A kényszerintézkedés megváltoztatása a tárgyalási szakaszban bármikor indítványozható. A körülmények megváltozása esetén a kényszerintézkedéssel kapcsolatban ismételt indítványt lehet tenni az illetékes bíróság előtt.
(2) A bíróság nyilvános tárgyaláson végzésben határoz.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
9 DK‑t bűnszervezetben való részvétellel és emberöléssel vádolják.
10 Az e vádpontok alapján vele szemben megindított büntetőeljárásban DK‑t 2016. június 11‑én előzetes letartóztatásba helyezték.
11 2017. november 9‑én a vádlottat a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) elé állították ítélethozatal céljából.
12 2018. február 5. óta DK hét szabadlábra helyezés iránti kérelmet nyújtott be, amelyek mindegyikét – az elsőfokú eljárásban, illetve a fellebbezési eljárásban – elutasították, azzal az indokkal, hogy az általa előadott érvek nem kellően meggyőzőek a nemzeti jog követelményeire tekintettel.
13 A Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság) előtt 2019. szeptember 4‑én tartott tárgyaláson DK újabb szabadlábra helyezés iránti kérelmet terjesztett elő.
14 A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a bolgár jogszabályból az következik, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett személy ítélethozatal céljából történő bíróság elé állítását követően e bíróságnak előzetesen meg kell vizsgálnia a fogva tartás megalapozottságát. Amennyiben az említett bíróság úgy ítéli meg, hogy a fogva tartás jogszerű, az időbeli korlátozás nélkül folytatódik, és azt a későbbiekben nem vizsgálják hivatalból. A fogva tartott személy szabadon bocsátását csak akkor lehet elrendelni, ha a fogva tartott személy azt kéri, és bizonyítja a szabadlábra helyezését indokoló, új körülmények fennállását.
15 A Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság) úgy véli, hogy a bolgár szabályozásnak a nemzeti ítélkezési gyakorlat által értelmezett követelményeire tekintettel nem valószínű, hogy DK ilyen bizonyítékot tudna szolgáltatni, és ily módon bizonyítani tudná a körülmények olyan megváltozását, amely indokolná szabadlábra helyezését.
16 E bíróság kételkedik azonban abban, hogy a bolgár szabályozás összeegyeztethető lenne a 2016/343 irányelv 6. cikkével és (22) preambulumbekezdésével, mivel e rendelkezéseket úgy lehet értelmezni, hogy azok alapján a vádhatóságra hárul a terhelt előzetes letartóztatása fenntartásának megalapozottságára vonatkozó bizonyítási teher, továbbá úgy, hogy e megalapozottság mellett szóló vélelmeket csak akkor engedik felállítani, ha e vélelmek észszerűen arányosak az elérni kívánt céllal, és figyelembe veszik a védelemhez való jogot.
17 Egyébiránt figyelembe kell venni a Charta 6. és 47. cikkében biztosított jogokat is. Ami különösen a 6. cikket illeti, amely az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény) 5. cikkének felel meg, többek között az EJEB 2019. augusztus 27‑i Magnitskiy és társai kontra Oroszország ítéletéből (CE:ECHR:2019:0827JUD003263109) az következik, hogy a terhelt fogva tartásának jogszerűsége mellett szóló vélelem felállítása ellentétes ezen egyezmény 5. cikkének (3) bekezdésével.
18 E körülmények között a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Összhangban áll‑e a 2016/343 irányelv 6. cikkével és (22) preambulumbekezdésével, valamint a [Charta] 6. és 47. cikkével egy olyan nemzeti jogszabály, amely a büntetőeljárás bírósági szakaszában a körülmények megváltozását szabja feltételül ahhoz, hogy a bíróság helyt adjon a védelem által a terhelt fogva tartása megszüntetése iránti kérelemnek?”
A sürgősségi eljárásról
19 A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.
20 A kérelem alátámasztására e bíróság megjegyzi, hogy DK 2016. június 11. óta előzetes letartóztatásban van, és a szabadlábra helyezésre irányuló kérelem értékelése azon kérdésre adott választól függ, hogy az uniós joggal ellentétes‑e a bizonyítási tehernek az e területen alkalmazandó bolgár szabályozás szerint meghatározott megoszlása.
21 E tekintetben elsősorban hangsúlyozni kell, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2016/343 irányelv értelmezésére vonatkozik, amely irányelv az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címe alá tartozik. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tehát elbírálható sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban.
22 Másodsorban a sürgősség kritériumát illetően – a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint – figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az alapügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és további fogva tartása az alapeljárás kimenetelétől függ (2016. július 28‑i JZ ítélet, C‑294/16 PPU, EU:C:2016:610, 29. pont; 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet, C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 35. pont).
23 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből és a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság tájékoztatáskérésére 2019. szeptember 13‑án adott válaszból, valamint az e bíróság által 2019. szeptember 25‑én és 27‑én a Bírósághoz benyújtott kiegészítő információkból kitűnik, hogy DK jelenleg fogva tartásban van, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a Bíróság határozata alapján határoznia kell a fogva tartás fenntartásáról, és hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésre adott válasz közvetlen hatással lehet a DK által benyújtott szabadlábra helyezés iránti kérelem értékelésére.
24 E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság első tanácsa 2019. október 1‑jén úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi eljárásban bírálják el.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
25 Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/343 irányelvnek a (22) preambulumbekezdésével, valamint a Charta 6. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 6. cikkével ellentétes–e az olyan nemzeti szabályozás, amely az előzetes letartóztatásban lévő személy szabadon bocsátását attól teszi függővé, hogy e személy bizonyítja a szabadlábra helyezését indokoló új körülmények fennállását.
26 A 2016/343 irányelv 2. cikke előírja, hogy az irányelvet azokra a természetes személyekre kell alkalmazni, akik büntetőeljárásban gyanúsítottak vagy vádlottak, továbbá hogy azt a büntetőeljárás minden szakaszában alkalmazni kell, attól a pillanattól kezdve, amikor valamely személyt bűncselekmény vagy feltételezett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak vagy vádolnak meg, azon határozat jogerőre emelkedéséig, amelyben véglegesen megállapítást nyer, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e az adott bűncselekményt.
27 Ez az irányelv tehát olyan, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetre vonatkozik, amelyben valamely nemzeti bíróságnak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy előzetes letartóztatása fenntartásának törvényességéről kell határozatot hoznia (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet, C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 40. pont).
28 Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy – tekintettel az említett irányelv által elérni kívánt harmonizáció minimális szintjére – az irányelv nem értelmezhető úgy, hogy az olyan teljes és kimerítő jogi aktus, amelynek célja, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatok elfogadásával kapcsolatos valamennyi feltételt meghatározza (2018. szeptember 19‑i Milev ítélet, C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 47. pont; 2019. február 12‑i RH végzés, C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110, 59. pont).
29 Ugyanezen irányelv 3. és 4. cikke megköveteli ugyanakkor, hogy az előzetes letartóztatás fenntartására vonatkozóan valamely igazságügyi hatóság által hozott határozat ne utaljon bűnösként a fogva tartott személyre (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet, C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 43. és 44. pont; 2019. február 12‑i RH végzés, C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110, 51. pont).
30 Ezzel szemben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy azt, hogy az ilyen határozat meghozatalára hivatott bíróságnak milyen mértékben kell meggyőződéssel rendelkeznie a bűncselekmény elkövetőjét illetően, hogyan kell vizsgálnia a különféle bizonyítékokat, valamint hogy milyen terjedelmű indokolással kell szolgálnia az elé terjesztett érvekre válaszul, nem ez a 2016/343 irányelv szabályozza, hanem azok kizárólag a nemzeti jog hatálya alá tartoznak (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet, C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 48. pont).
31 Ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szabályozza „a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségének megállapítása tekintetében a bizonyítási teher” megoszlását. Az említett irányelv 6. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy „a bűnösség kérdésében felmerült bármely kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára legyen értékelve”.
32 E tekintetben a 2016/343 irányelv 4. cikkéből az következik, hogy az irányelv megkülönbözteti a bűnösséget megállapító bírósági határozatokat, amelyeket szükségszerűen a büntetőeljárás eredményeképpen hoznak meg, a más eljárási cselekményeket, mint a vádhatósági cselekményeket, és az eljárási természetű előzetes határozatokat.
33 A 2016/343 irányelv 6. cikkének (1) és (2) bekezdésében szereplő „bűnösség” megállapítására történő hivatkozást ennélfogva úgy kell érteni, hogy e rendelkezés célja az, hogy a bizonyítási teher megoszlását kizárólag a bűnösségre vonatkozó bírósági határozatok meghozatala tekintetében szabályozza.
34 Ezt az értelmezést – amint arra a főtanácsnok az indítványának 31. pontjában rámutatott – alátámasztja a 2016/343 irányelv (16) és (22) preambulumbekezdésének összehasonlítása. Egyrészt e (16) preambulumbekezdés az ártatlanság vélelmének megőrzésére vonatkozik az ezen irányelv 4. cikkében szabályozott cselekmények, azaz a hatóságok nyilvános nyilatkozatai és a gyanúsított bűnösségének jogszerű megállapítását megelőzően elfogadott eljárási cselekmények kapcsán. Ez a preambulumbekezdés kifejezetten hivatkozik az eljárási természetű előzetes határozatokra alkalmazandó rendszerre. Másrészt az említett (22) preambulumbekezdés, amely a bizonyítási tehernek az említett irányelv 6. cikke által szabályozott megoszlására vonatkozik, az ilyen határozatokra nem, hanem kizárólag a gyanúsított bűnösségének megállapítását lehetővé tévő eljárásra hivatkozik.
35 Márpedig az olyan bírósági határozat, amelynek egyetlen célja a terhelt előzetes letartóztatásának esetleges fenntartása, kizárólag azon kérdés eldöntésére irányul, hogy ezt a személyt – a releváns körülmények összességére tekintettel – szabadon kell‑e bocsátani, anélkül hogy meghatározná, hogy az említett személy elkövette‑e a terhére rótt bűncselekményt.
36 A jelen ítélet 29. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból egyébiránt kitűnik, hogy a 2016/343 irányelv 3. és 4. cikkével ellentétes az, ha egy ilyen határozat a vádlottra bűnösként utal.
37 E határozat tehát nem minősíthető az ezen irányelv értelmében vett, a vádlott bűnösségét megállapító bírósági határozatnak.
38 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az említett irányelv 6. cikke nem alkalmazható az ilyen határozat elfogadásához vezető eljárásra, ily módon a bizonyítási tehernek ezen eljárás keretében történő megoszlása kizárólag a nemzeti jog hatálya alá tartozik.
39 Ezt a megállapítást nem teheti kérdésessé a 2019. február 12‑i RH végzés (C‑8/19 PPU, EU:C:2019:110) 56. pontja. Ugyanis, bár ebben az 56. pontban a Bíróság utalt a 2016/343 irányelv 6. cikkére, e végzés 57. pontjából kitűnik, hogy a Bíróság csupán az ezen irányelv 4. cikkét meghatározó szövegkörnyezetet kívánta láttatni annak megállapítása érdekében, hogy az ezen végzés alapjául szolgáló ügyben a nemzeti szabályozás által előírt indokolási mód nem tekinthető egyenértékűnek azzal, hogy a gyanúsítottra vagy a vádlottra a 4. cikk értelmében bűnösként utal; nem állapította meg azonban az említett irányelv 6. cikkének egy előzetes letartóztatást elrendelő határozat elfogadásához vezető eljárásban való alkalmazhatóságát.
40 Egyébiránt a Charta 6. és 47. cikkét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében a Charta címzettjei a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre.
41 Mivel a bizonyítási tehernek az alapügyben szóban forgóhoz hasonló eljárás keretében való megoszlását nem az uniós jog szabályozza, így a Charta rendelkezései, köztük a 6. és 47. cikke, nem alkalmazhatók az e megoszlást szabályozó nemzeti szabályokra (lásd analógia útján: 2017. március 7‑i X és X ítélet, C‑638/16 PPU, EU:C:2017:173, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2016/343 irányelv 6. cikke, illetve a Charta 6. és 47. cikke nem alkalmazható az olyan nemzeti szabályozásra, amely az előzetes letartóztatásban lévő személy szabadon bocsátását attól teszi függővé, hogy e személy bizonyítja a szabadlábra helyezését indokoló új körülmények fennállását.
A költségekről
43 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
A büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikke, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6. és 47. cikke nem alkalmazható az olyan nemzeti szabályozásra, amely az előzetes letartóztatásban lévő személy szabadon bocsátását attól teszi függővé, hogy e személy bizonyítja a szabadlábra helyezését indokoló új körülmények fennállását.
Aláírások