A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(első tanács)
2009. november 25.
F‑1/09. sz. ügy
Françoise Putterie‑De‑Beukelaer
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Közszolgálat – Tisztviselők – Előléptetés – Tanúsítványi eljárás – Képességek értékelése”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben F. Putterie‑De‑Beukelaer azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék egyrészt semmisítse meg a Bizottság 2008. szeptember 30‑i azon határozatát, amely elutasította a kinevezésre jogosult hatóságnak a 2008. március 27‑i – a felperes 2007. évi tanúsítványi eljárásban való részvételét nem engedélyező – határozatával szemben a felperes által előterjesztett panaszt, másrészt pedig semmisítse meg ez utóbbi határozatot.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a kerestet elutasítja. A Közszolgálati Törvényszék a felperest kötelezi a költségek viselésére.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Kereset – A panaszt elutasító határozat elleni kereset – Elfogadhatóság
(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)
2. Tisztviselők – Tanúsítványi eljárás – A tanúsítványi eljárásra nem bocsátott pályázó panasza – Elutasító határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem
(Személyzeti szabályzat, 43. cikk; XIII. melléklet, 10. cikk)
3. Tisztviselők – Tanúsítványi eljárás – A Bizottságon belüli végrehajtás részletes szabályai – Eljárásra bocsátási feltételek – Az „adminisztratív asszisztensi” szintű feladatok ellátására való képesség
(Személyzeti szabályzat, XIII. melléklet, 10. cikk, (3) bekezdés)
4. Tisztviselők – Lelki zaklatás – Fogalom – Teljesen helytálló, kedvezőtlen osztályzatokat és megállapításokat tartalmazó előmeneteli jelentés – Kizártság
(Személyzeti szabályzat, 12a. cikk)
1. Ha a tisztviselő a vitatott határozat megsemmisítésén kívül a panaszát elutasító határozat megsemmisítését is kéri, ez utóbbi kereseti kérelem nem rendelkezik önálló tartalommal, és valójában egybeesik a vitatott határozattal szemben előterjesztett kereseti kérelemmel. Jóllehet azonban e tisztviselő keresetét úgy kell vizsgálni, mint amely a vitatott határozat megsemmisítése ellen irányul, e körülmény nem akadályozza meg a kizárólag a panaszt elutasító határozattal szembeni kereseti kérelem előterjesztését. Ha ugyanis nem így lenne, az a tisztviselő, aki szerint a panaszáról a kinevezésre jogosult hatóság nem nyilvánított megfelelően indokolt véleményt, nem rendelkezne lehetőséggel ezen kifogás közösségi bíróság előtti érvényesítésére, jóllehet a panaszt elutasító határozat az a határozat, amely alapján a tisztviselőnek meg kell tudnia ítélni az adminisztráció rá vonatkozó állásfoglalásának megalapozottságát, és lehetőséggel kell rendelkeznie bírósági kereset benyújtására.
(lásd a 32. és 42. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 293/87. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 1989. január 17‑én hozott ítéletének (EBHT 1989., 23. o.) 8. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑330/03. sz., Liakoura kontra Tanács ügyben 2004. június 10‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑191. o. és II‑859. o.) 13. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑34/07. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2008. december 15‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2008., I‑A‑1‑0000. o. és II‑A‑1‑0000. o.) 27. pontja, az ítélettel szemben T‑91/09. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Elsőfokú Bíróság előtt.
2. Nem kötelező indokolni azt a határozatot, amely nem engedélyezi tisztviselőnek a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 10. cikke szerinti tanúsítványi eljárásban való részvételét. Az előléptetéssel kapcsolatos határozatokhoz hasonlóan ugyanis a kinevezésre jogosult hatóság nem a tanúsítványi eljárásra nem bocsátott pályázók tekintetében hozott határozatait, hanem csupán az e pályázók által a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott panaszt elutasító határozatokat köteles indokolni, mivel e határozatok indokolása feltehetően egybeesik azon határozatok indokolásával, amelyek ellen a panasz irányul, így e határozatok indokainak vizsgálata egybeesik. Ezen indokolási kötelezettség – úgy a tanúsítványi eljárással, mint az előléptetéssel kapcsolatban – csak azon jogi körülmények vizsgálatára terjed ki, amelyektől a személyzeti szabályzat és az alkalmazására vonatkozó szabályok a vitatott határozat jogszerűségét függővé teszik.
(lásd a 43., 44. és 51. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑115/92. P. sz., Parlament kontra Volger ügyben 1993. december 9‑én hozott ítéletének (EBHT 1993., I‑6549. o.) 22. pontja; 188/73. sz., Grassi kontra Tanács ügyben 1974. október 30‑án hozott ítéletének (EBHT 1974., 1099. o.) 11–14. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑142/95. sz., Delvaux kontra Bizottság ügyben 1997. december 18‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑477. o. és II‑1247. o.) 84. pontja; T‑230/99. sz., McAuley kontra Tanács ügyben 2001. június 14‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑127. o. és II‑583. o.) 51. pontja; T‑131/00. sz., Schochaert kontra Tanács ügyben 2001. július 12‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑161. o. és II‑743. o.) 19. pontja.
3. A harmadik feltétel, amelytől a Bizottság tisztviselőinek tanúsítványa a tanúsítványi eljárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló, 2006. november 29‑i bizottsági határozat értelmében függ, az „adminisztratív asszisztensi” szintű feladatok ellátására való képességgel kapcsolatos, és egyáltalán nem sérti a személyzeti szabályzatnak a tanúsítványi eljárásra vonatkozó rendelkezéseit. Az említett határozat ugyanis e tekintetben mindössze pontosítja a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 10. cikkének (3) bekezdésében említett „érdemre” vonatkozó feltétel terjedelmét. Ezenkívül ez utóbbi rendelkezésből egyértelműen kitűnik, hogy mivel az érdem a tisztviselő tanúsítványához megkövetelt egyik feltétel, a tisztviselő tekintetében csak akkor fogadhatnak el tanúsítványt adó határozatot, ha a felettese elégedett a feladatok ellátásával.
A 2006. november 29‑i határozat 5. cikkének (1) bekezdését egyébiránt a megfogalmazása ellenére úgy kell értelmezni, hogy az csupán a 2004. május 1‑je óta B* besorolási osztállyá alakult B besorolási osztályba tartozó tisztviselők által az asszisztensi csoport létrehozása előtt ellátott feladatoknak megfelelő feladatokra vonatkozik. Ezenkívül a régi B*‑szintű feladatok állátására való „képesség” fogalma pontos tartalmának hiányában olyan fogalmat kell megalkotni, amely a képesség bizonyítását nem csupán legalább bizonyos, régi B*‑szintű feladatok tényleges ellátásától, hanem attól is függővé teszi, hogy a tanúsítványra pályázó hogyan látja el feladatait. A „képesség” fogalmának ilyen felfogása teljes mértékben megfelel azon céloknak, amelyeket közösségi jogalkotó a tanúsítványi eljárással követ. A tanúsítvány ugyanis lehetővé teszi az abban részesülő tisztviselőknek, hogy kedvezőbb előmeneteli kilátásokat szerezzenek, mivel kiválaszthatóvá válnak az előmeneteli eljárásra, amely szokásos esetben nem nyitott előttük, és mivel idővel hozzáférhetnek a tanácsosok csoportjába tartozó tisztviselőkéhez olykor hasonló felelősségi szinthez és díjazáshoz. Természetes tehát, hogy a tanúsítványt lehetővé tevő régi C és D besorolási osztályba tartozó tisztviselők rendelkezésére álló előmeneteli lehetőségek „felső határának megszüntetése” részben azon alapul, hogy az érintett hogyan teljesít, és nem kizárólag attól függ, hogy milyen jellegű feladatokat bíztak rá.
(lásd a 59, 62 és 64.‑67. pontot)
4. Önmagában nem tekinthető lelki zaklatásra utaló jelnek az a tény, hogy a tisztviselő előmeneteli jelentése kedvezőtlen osztályzatokat és megállapításokat tartalmaz, amennyiben ezek az alapjukat képező, rendelkezésre álló bizonyítékok fényében teljesen helytállónak tűnnek.
(lásd a 84. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑73/05. sz., Magone kontra Bizottság ügyben 2006. május 16‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑107. o. és II‑A‑2‑485. o.) 29. és 79. pontja.