A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2019. március 19.(*)
„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Határellenőrzés, menekültügy és bevándorlás – (EU) 2016/399 rendelet – 32. cikk – A belső határokon a határellenőrzés egy tagállam általi ideiglenes visszaállítása – Harmadik országbeli állampolgár jogellenes beutazása – A belső határok külső határokhoz hasonlítása – 2008/115/EK irányelv – Hatály – A 2. cikk (2) bekezdésének a) pontja”
A C‑444/17. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) a Bírósághoz 2017. július 21‑én érkezett, 2017. július 12‑i határozatával terjesztett elő
a Préfet des Pyrénées‑Orientales
és
Abdelaziz Arib,
a Procureur de la République près le tribunal de grande instance de Montpellier,
a Procureur général près la cour d’appel de Montpellier
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: K. Lenaerts elnök, R. Silva de Lapuerta elnökhelyettes, A. Prechal, E. Regan, T. von Danwitz, C. Toader és C. Lycourgos (előadó) tanácselnökök, A. Rosas, Juhász E., M. Ilešič, J. Malenovský, M. Safjan, D. Šváby, C. G. Fernlund és C. Vajda bírák,
főtanácsnok: M. Szpunar,
hivatalvezető: V. Giacobbo‑Peyronnel tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2018. június 12‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a préfet des Pyrénées‑Orientales képviseletében F.‑H. Briard és S. Bonichot avocats,
– a francia kormány képviseletében E. de Moustier, E. Armoet és D. Colas, meghatalmazotti minőségben,
– a német kormány képviseletében R. Kanitz, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga és G. Wils, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2018. október 17‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Schengeni határellenőrzési kódex) (HL 2016. L 77., 1. o.; a továbbiakban: Schengeni határellenőrzési kódex) 32. cikkének, valamint a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 348., 98. o.) 2. cikke (2) bekezdése a) pontjának és 4. cikke (4) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a préfet des Pyrénées‑Orientales (pyrénées‑orientales‑i prefektus, Franciaország), valamint Abdelaziz Arib, a procureur de la République près le tribunal de grande instance de Montpellier (a montpellier‑i általános hatáskörű elsőfokú bíróság mellett működő államügyész, Franciaország) és a procureur général près la cour d’appel de Montpellier (a montpellier‑i fellebbviteli bíróság mellett működő államügyész, Franciaország) között a Franciaország területére jogellenesen belépő A. Arib idegenrendészeti őrizetbe vételének meghosszabbítása tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
Az SMVE
3 A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépő egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.; a továbbiakban: SMVE) a schengeni vívmányok részét képezi.
4 Az SMVE 26. cikke a következőket írja elő:
„(1) A Szerződő Felek – az 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyv által módosított 1951. július 28‑i, menekültek jogállásáról szóló genfi egyezményhez való csatlakozásukból eredő kötelezettségeikre is figyelemmel – kötelezettséget vállalnak arra, hogy nemzeti jogszabályaikba beépítik a következő szabályokat:
a) Ha egy Szerződő Fél megtagadja egy külföldi beléptetését a területére, az őt légi, tengeri vagy szárazföldi úton a külső határra szállító fuvarozó köteles a külföldit haladéktalanul visszavenni. A határőrizeti hatóságok felszólítására a fuvarozó köteles visszaszállítni a külföldit abba a harmadik államba, ahonnan szállította őt, vagy abba a harmadik államba, amely úti okmányait kiadta, vagy egy olyan harmadik államba, amelybe bebocsátása biztosított;
b) A fuvarozó köteles megtenni minden szükséges intézkedést, hogy megbizonyosodjék arról, hogy a légi vagy tengeri úton szállított külföldi rendelkezik‑e a Szerződő Felek területére történő beutazáshoz szükséges úti okmányokkal.
(2) A Szerződő Felek – az 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyv által módosított 1951. július 28‑i, menekültek jogállásáról szóló genfi egyezményhez való csatlakozásukból eredő kötelezettségeikre és alkotmányos jogszabályaikra is figyelemmel – kötelezettséget vállalnak arra, hogy szankciókat vezetnek be azokkal a fuvarozókkal szemben, akik harmadik államból légi vagy tengeri úton olyan külföldieket szállítanak a területükre, akik nem rendelkeznek a szükséges úti okmányokkal.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdés a menetrend szerinti távolsági autóbuszokkal csoportokat szállító nemzetközi fuvarozókra is vonatkozik, a határforgalom kivételével.”
A Schengeni határellenőrzési kódex
5 A Schengeni határellenőrzési kódex 2. cikke értelmében:
„E rendelet alkalmazásában:
1) »belső határok«:
a) a tagállamok közös szárazföldi határai, beleértve az álló‑ vagy folyóvizeken áthaladó határokat is;
b) a tagállamok belső légi járatok indítására és fogadására szolgáló repülőterei;
c) a tagállamok tengeri, folyami és tavi kikötői, amelyek rendszeres belső kompjárat céljára szolgálnak;
2) »külső határok«: a tagállamok szárazföldi határai, beleértve az álló‑ vagy folyóvizeken áthaladó határokat, tengeri határokat és repülőtereket, folyami, tengeri és tavi kikötőket, amennyiben ezek nem belső határok;
[…]”
6 Az említett kódex 5. cikke ekként rendelkezik:
„(1) A külső határokat csak a határátkelőhelyeknél és azok hivatalos nyitvatartási ideje alatt lehet átlépni. A nyitvatartási időt egyértelműen fel kell tüntetni azokon a határátkelőhelyeken, amelyek nem napi 24 órában tartanak nyitva.
A tagállamok a 39. cikknek megfelelően értesítést küldenek a Bizottságnak határátkelőhelyeik listájáról.
[…]
(3) A (2) bekezdésben előírt kivételek vagy a védelemre vonatkozó nemzetközi kötelezettségeik sérelme nélkül a tagállamok a nemzeti joguknak megfelelően szankciókat vezetnek be a külső határoknak a megnyitott határátkelőhelyeken kívüli vagy azok hivatalos nyitvatartási idején kívüli jogellenes átlépésére. E szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.”
7 Ugyanezen kódex 13. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A határőrizet fő célja a jogellenes határátlépések megakadályozása, a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelem, valamint a határt illegálisan [helyesen: jogellenesen] átlépő személyek elleni intézkedések meghozatala. A határt illegálisan [helyesen: jogellenesen] átlépő és az érintett tagállam területén tartózkodásra nem jogosult személyeket el kell fogni, és ellenük a 2008/115/EK irányelv rendelkezéseinek megfelelő eljárásokat kell indítani.”
8 A Schengeni határellenőrzési kódex 14. cikke értelmében:
„(1) Meg kell tagadni annak a harmadik országbeli állampolgárnak a tagállamok területére történő beléptetését, aki nem teljesíti az 6. cikk (1) bekezdésében meghatározott valamennyi feltételt, és nem tartozik az 6. cikk (5) bekezdésében említett személyek közé. Ez nem érinti a menedékjogra és a nemzetközi védelemre, illetve a hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumok kiadására vonatkozó különös rendelkezések alkalmazását.
[…]
(4) A határőröknek biztosítaniuk kell, hogy az a harmadik országbeli állampolgár, akinek a beléptetését megtagadták, nem lép be az érintett tagállam területére.
[…]
(6) A beléptetés megtagadására irányadó részletes szabályokat az V. melléklet A. része tartalmazza.”
9 Az említett kódex „Ellenőrzések a tagállamok területén” címet viselő 23. cikke a következőket mondja ki:
„A határellenőrzés hiánya a belső határokon nem érinti a következőket:
a) az egyes tagállamok illetékes hatóságai által a nemzeti jog alapján gyakorolt rendőrségi hatáskör, amennyiben az ilyen hatáskör gyakorlása nem a határforgalom‑ellenőrzéssel azonos tartalmú; ez a határ menti területeken is érvényes. Az első mondat alkalmazásában a rendőrségi hatáskör gyakorlása különösen akkor nem minősül a határforgalom‑ellenőrzéssel azonos tartalmúnak, ha a rendőri intézkedések:
i. célja nem a határellenőrzés;
ii. a közrendet érintő esetleges veszélyekkel kapcsolatos általános rendőrségi információn és tapasztalaton alapulnak, és különösen a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányulnak;
iii. előkészítésének és végrehajtásának módja egyértelműen eltér a külső határokon történő rendszeres személyellenőrzésekétől;
iv. végrehajtására szúrópróbaszerűen kerül sor;
[…]”
10 Ugyanezen kódex 25. cikke ekként rendelkezik:
„(1) Ha a belső határokon történő határellenőrzés nélküli térségben az egyik tagállamban a közrendet vagy a belső biztonságot fenyegető komoly veszély áll fenn, akkor a szóban forgó tagállam kivételesen visszaállíthatja a határellenőrzést belső határainak egészén vagy azok meghatározott részein egy korlátozott, legfeljebb 30 napos időtartamra, illetve a komoly veszély várható időtartamára, ha az meghaladja a 30 napos időszakot. A belső határokon történő határellenőrzés ideiglenes visszaállításának alkalmazási köre és időtartama nem lépheti túl a komoly veszély elhárításához feltétlenül szükséges mértéket.
(2) A belső határokon történő határellenőrzés csak végső megoldásként, a 27., 28. és 29. cikkel összhangban állítható vissza. A 26., illetve a 30. cikkben említett feltételeket a belső határokon történő határellenőrzés visszaállítására vonatkozó valamennyi, a 27., 28. vagy 29. cikk szerinti döntés mérlegelése során figyelembe kell venni.
(3) Amennyiben a közrendet vagy a belső biztonságot az érintett tagállamban fenyegető komoly veszély e cikk (1) bekezdésében meghatározott időtartamon túl is fennáll, a szóban forgó tagállam a belső határokon történő határellenőrzést a 26. cikkben említett feltételek figyelembevételével és a 27. cikkel összhangban, az e cikk (1) bekezdésében említettekkel megegyező okok alapján, valamint bármilyen új elem figyelembevételével legfeljebb 30 napos megújítható időtartamokra meghosszabbíthatja.
(4) A belső határokon történő határellenőrzés visszaállításának teljes időtartama – beleértve az e cikk (3) bekezdése szerinti meghosszabbítások idejét összesen – nem haladhatja meg a hat hónapot. A 29. cikkben említett jellegű kivételes körülmények esetén ez a teljes időtartam az említett cikk (1) bekezdésével összhangban legfeljebb kétéves időtartamra meghosszabbítható.”
11 A Schengeni határellenőrzési kódex 32. cikke a következőket mondja ki:
„Amennyiben a belső határokon a határellenőrzés visszaállítására kerül sor, a II. cím vonatkozó rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.”
12 E kódex 5., 13. és 14. cikke a kódex „Külső határok” elnevezésű II. címének, míg az említett kódex 23., 25. és 32. cikke annak a „Belső határok” elnevezésű III. címének részét képezi.
13 A Schengeni határellenőrzési kódex V. melléklete A. részének 2. pontja a következőket írja elő:
„Amennyiben a harmadik országbeli állampolgárt, akinek a beléptetését megtagadták, fuvarozó szállította a határra, a helyileg illetékes hatóság:
a) a[z SMVE] 26. cikkével és a 2001/51/EK tanácsi irányelvvel […] összhangban utasítja a fuvarozót, hogy vegye át a harmadik országbeli állampolgárt, és haladéktalanul szállítsa vissza abba a harmadik államba, ahonnan elszállította őt, vagy abba a harmadik országba, amely a határátlépésre feljogosító okmányát kiadta, vagy egy olyan harmadik országba, amelybe beutazása biztosított, illetve találjon eszközt a visszaszállításhoz;
b) a visszaszállításig – a nemzeti jognak megfelelően és a helyi körülmények figyelembevételével – megteszi a megfelelő intézkedéseket annak megakadályozására, hogy a harmadik országbeli állampolgárok, akiknek a beléptetését megtagadták, illegálisan [helyesen: jogellenesen] beutazzanak.”
A 2008/115 irányelv
14 A 2008/115 irányelv (5) bekezdése a következőket mondja ki:
„Ennek az irányelvnek olyan horizontális szabályokat kell létrehoznia, amelyek alkalmazhatók minden olyan harmadik országbeli állampolgárra, aki valamely tagállamban érvényes beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem, vagy már nem felel meg.”
15 Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Ez az irányelv a valamely tagállam területén illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó.
(2) A tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák ezt az irányelvet azokra a harmadik országbeli alábbi állampolgárokra:
a) akiktől a Schengeni határellenőrzési kódex 13. cikkével összhangban megtagadták a beutazást, vagy akiket az illetékes hatóságok valamely tagállam külső határának szárazföldi, tengeri vagy légi úton történő illegális [helyesen: jogellenes] átlépése kapcsán fogtak el vagy tartóztattak fel, és akik ezt követően nem kaptak engedélyt vagy jogot az adott tagállamban való tartózkodásra;
b) akiket a nemzeti jogszabályok szerint büntetőjogi szankcióként vagy büntetőjogi szankció következményeként utasítanak ki, vagy akik kiadatási eljárás alatt állnak.
[…]”
16 Az említett irányelv 3. cikke értelmében:
„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározások érvényesek:
[…]
2. »illegális [helyesen: jogellenes] tartózkodás«: olyan harmadik országbeli állampolgár jelenléte valamely tagállam területén, aki a Schengeni határellenőrzési kódex 5. cikkében meghatározott beutazási feltételeknek vagy az adott tagállamban érvényes egyéb beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem vagy már nem felel meg;
3. »kiutasítás«: egy harmadik országbeli állampolgár visszatérési folyamata, függetlenül attól, hogy visszatérési kötelezettség önkéntes teljesítéséről vagy kitoloncolásról van szó:
– a származási országába, vagy
– egy tranzit országba közösségi vagy kétoldalú visszafogadási, megállapodásoknak vagy egyéb megegyezéseknek megfelelően, vagy
– más harmadik országba, ahova az érintett harmadik országbeli állampolgár önkéntesen vissza kíván térni és amely őt befogadja;
[…]”
17 Ugyanezen irányelv 4. cikkének (4) bekezdése a következőket írja elő:
„Harmadik államok azon állampolgárai tekintetében, akikre a 2. cikk (2) bekezdés a) pontja értelmében ez az irányelv nem alkalmazandó, a tagállamok:
a) biztosítják, hogy az említett állampolgárokkal szemben alkalmazott bánásmód és védelmük mértéke nem kedvezőtlenebb a 8. cikk (4) és (5) bekezdésében (kényszerítő intézkedések alkalmazásának korlátozása), a 9. cikk (2) bekezdés a) pontjában (a kitoloncolás elhalasztása), a 14. cikk (1) bekezdés b) és d) pontjában (sürgősségi egészségügyi ellátás és a kiszolgáltatott személyek igényeinek figyelembevétele), valamint a 16. és 17. cikkben (az őrizet körülményei) foglaltaknál, és
b) tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét.”
A francia jog
18 A 2012. december 31‑i 2012‑1560. sz. törvénnyel módosított code de l’entrée et du séjour des étrangers et du droit d’asile (a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a menedékjogról szóló törvény; a továbbiakban: Ceseda) L. 621‑2. cikkének 1° és 2° pontja értelmében:
„Egy év szabadságvesztés‑büntetéssel és 3750 euró pénzbüntetéssel büntetendő az a külföldi, aki nem rendelkezik az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárságával:
1° ha úgy lépett be Franciaország európai államterületére, hogy nem teljesítette a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15‑i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2006. L 105., 1. o.] 5. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában írt feltételeket, és ugyanezen rendelet 5. cikke (4) bekezdésének a) és c) pontja alkalmazásával nem engedélyezték az állam területére való belépését; ugyanígy, ha a külföldi beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll a[z SMVE‑ben] részes másik állam végrehajtható határozata alapján; vagy
2° ha közvetlenül az ezen egyezményben részes államból érkezik, és úgy lépett be az európai államterületre, hogy nem felel meg az ezen egyezmény 19. cikke (1) vagy (2) bekezdésében, 20. cikke (1) bekezdésében és 21. cikke (1) vagy (2) bekezdésében foglalt előírásoknak, kivéve a[z] […] 562/2006/EK rendelet 5. cikke (1) bekezdésének e) pontjában említett feltételeket, továbbá a d) pontjában említett feltételeket, amennyiben a beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés nem a[z SMVE‑ben] részes másik állam által hozott végrehajtható határozaton alapul;
[…]
A jelen cikk alkalmazásában csak azt követően lehet vádat emelni, ha a tényállást a code de procédure pénale [a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv] 53. cikkében előírt körülmények között megállapították.”
19 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv alapeljárásra alkalmazandó változatának (a továbbiakban: büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 53. cikke ekként rendelkezik:
„Tettenérés akkor áll fenn, ha a bűncselekmény vagy vétség elkövetése folyamatban van, vagy éppen befejeződött. Tettenérés áll fenn akkor is, ha a cselekményhez közeli időpontban a gyanúsítottat nyilvánosan üldözik, vagy olyan tárgyakat birtokol, illetve olyan nyomok és gyanújelek merülnek fel, amelyek alapján feltételezhető, hogy bűncselekmény vagy vétség elkövetésében vett részt.
Bűncselekmény vagy vétség tettenérésének megállapítását követően az államügyész ellenőrzése alatt a jelen fejezetben foglalt feltételek mellett zajló vizsgálat megszakítás nélkül nyolc nap alatt folytatható le.
Ha ötévi vagy súlyosabb szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő bűncselekménnyel vagy vétséggel kapcsolatos valóság feltárása érdekében szükséges nyomozásokat nem lehet elhalasztani, az államügyész ugyanilyen feltételek mellett határozhat a vizsgálat legfeljebb nyolc nappal történő meghosszabbításáról.”
20 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 62‑2. cikke a következőket mondja ki:
„Az őrizetbe vétel a rendőrség által, bírósági felülvizsgálat mellett elrendelt olyan kényszerintézkedés, amellyel azt a személyt, aki megalapozottan gyanúsítható szabadságvesztéssel büntetendő bűntett vagy vétség elkövetésével vagy annak kísérletével, a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsátják.
[…]”
21 A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 78‑2. cikke a következőket írja elő:
„A bűnügyi rendőrség tisztjei, valamint az ez utóbbiak utasítására és felügyelete alatt eljáró, a 20. cikkben és 21‑1. cikkben említett bűnügyi rendőrök vagy helyettes bűnügyi rendőrök felkérhetnek személyazonossága bármilyen módon történő igazolására minden olyan személyt, akiről egy vagy több elfogadható ok alapján feltételezhető, hogy:
– jogsértést követett el vagy kísérelt meg elkövetni;
– vagy bűntett vagy vétség elkövetésére készül;
– vagy bűntett vagy vétség nyomozásához hasznos információkkal szolgálhat;
– vagy aki megsértette azokat a kötelezettségeket vagy megszegte azokat a tilalmakat, amelyeket részére bírósági felügyelet, illetve a mozgás elektronikus nyomon követéssel párosuló házi őrizeti intézkedés, illetve a büntetés‑végrehajtási bíróság által felügyelt büntetés vagy intézkedés keretében határoztak meg;
– vagy akinek igazságügyi hatóság körözését rendelte el.
Az államügyész írásbeli indítványára – az általa meghatározott jogsértések kivizsgálása és üldözése érdekében – bármely személy személyazonossága ellenőrizhető ugyanilyen módon, az ezen ügyész által meghatározott helyeken és időtartamig. Az a tény, hogy a személyazonosság ellenőrzése az államügyész indítványában meghatározott jogsértésen kívül más jogsértéseket tár fel, semmiképpen nem eredményezi a közbenső eljárások érvénytelenségét.
Az előző bekezdésben előírt feltételek alapján bármely személy személyazonossága – magatartásától függetlenül – ellenőrizhető a közrend, különösen a személyek vagy javak biztonsága veszélyeztetésének megelőzése érdekében.
A Franciaország és a[z SMVE‑ben] részes államok közötti szárazföldi határ mentén húzódó 20 kilométeres sávban, valamint nemzetközi összeköttetést biztosító és a határon átnyúló bűnözéshez kapcsolódó bűncselekmények megelőzése és felkutatása érdekében rendeletben meghatározott kikötők, repülőterek és vasúti vagy autóbusz‑pályaudvarok közönség számára nyitva álló területein bármely személy személyazonossága ellenőrizhető az első bekezdésben meghatározott módon, az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése céljából. […] Amennyiben létezik olyan autópályaszakasz, amely az első mondatban említett területről indul, és amelyen az első fizetőhely a 20 kilométeres szakaszon kívül esik, az ellenőrzésre sor kerülhet az első fizetőhely előtti pihenőhelyeken, e fizetőhelyen, valamint az abból nyíló pihenőhelyeken is. Az e rendelkezésben említett fizetőhelyeket rendelet határozza meg. Az a tény, hogy a személyazonosság ellenőrzése a fent említett kötelezettségek be nem tartásán kívül más jogsértéseket tár fel, semmiképpen nem eredményezi a közbenső eljárások érvénytelenségét. A jelen bekezdés alkalmazásában az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek ellenőrzését csupán egybefüggő 6 órás időtartamot meg nem haladó időtartamban lehet ugyanazon helyen végezni, és az nem jelentheti a jelen lévő vagy az ugyanezen bekezdésben említett területeken vagy helyeken közlekedő személyek rendszeres ellenőrzését.
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
22 Franciaországban a határellenőrzésnek az ezen ország schengeni térséghez tartozó más tagállamokkal közös belső határain – a Schengeni határellenőrzési kódex 25. cikkének megfelelően – történő ideiglenes visszaállítását követően, a marokkói állampolgárságú A. Aribot 2016. június 15‑én ellenőrzésnek vetették alá a Franciaországot és Spanyolországot elválasztó határ mentén húzódó 20 kilométeres sávban a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 78‑2. cikkének kilencedik bekezdésében előírt feltételeknek megfelelően. A. Arib – aki korábban, egy vele 2013. augusztus 10‑én közölt kiutasítási intézkedés következtében elhagyta Franciaországot – egy Marokkóból érkező buszon tartózkodott.
23 Mivel fennállt a gyanúja annak, hogy A. Arib jogellenesen lépett be Franciaország területére, ami a Ceseda L. 621‑2. cikkében szereplő vétség elkövetésének minősül, őrizetbe vették. Másnap a pyrénées‑orientales‑i prefektus határozatában elrendelte vele szemben Franciaország területének elhagyását, valamint idegenrendészeti őrizetbe vételét.
24 2016. június 21‑én a tribunal de grande instance de Perpignan (perpignani általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) kényszerintézkedéseket elrendelő bírája végzést hozott A. Arib őrizetbe vételének, illetve az azt követő eljárásnak, beleértve az idegenrendészeti őrizetbe vételt is, semmisségéről, azon okból, hogy a szóban forgó őrizetbe vételt nem lehet foganatosítani. E tekintetben megállapította, hogy a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár A. Arib átlépett egy belső határt Franciaország és Spanyolország között, aminek – e bíró szerint – a 2008/115 irányelv alkalmazását kell maga után vonnia, amely irányelv értelmében nem szabható ki szabadságvesztés‑büntetés a jelen ügyben fennállókhoz hasonló körülmények között.
25 2016. június 22‑i végzésében a cour d’appel de Montpellier (montpellier‑i fellebbviteli bíróság, Franciaország) mellett működő tanácsos helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát. A pyrénées‑orientales‑i prefektus felülvizsgálati kérelemmel fordult e végzés ellen a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Cour de cassationhoz (semmítőszék, Franciaország), és többek között azzal érvelt, hogy a közrendet vagy a belső biztonságot fenyegető komoly veszély fennállása esetén valamely tagállam kivételesen visszaállíthatja a határellenőrzést belső határain, ekképpen részben felfüggesztve a 2008/115 irányelv alkalmazását. E prefektus álláspontja szerint – mivel hasonló helyzetben nem alkalmazandók a 2008/115 irányelvben előírt védelmi intézkedések – a Franciaországba jogellenesen belépő személyt alá lehet vetni a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 78‑2. cikke kilencedik bekezdésének rendelkezései szerinti ellenőrzésnek, és – mivel jogellenes tartózkodásról van szó – szabadságvesztés‑büntetést lehet vele szemben kiszabni, ennélfogva pedig őrizetbe lehet venni.
26 A kérdést előterjesztő bíróság rámutat egyrészről arra, hogy a Schengeni határellenőrzési kódex bevezeti a schengeni térségben a szabad mozgás elvét, és előírja a tagállamok közötti belső határokon a határellenőrzések hiányát, másrészről pedig, hogy e kódex 25. cikke alapján egy tagállam – a közrendjére vagy belső biztonságára nézve komoly veszélyt jelentő esetekben – kivételesen, korlátozott időtartamra visszaállíthatja a határellenőrzést belső határainak egészén vagy azok részein.
27 Ez a bíróság emellett előadja, hogy – a Schengeni határellenőrzési kódex 32. cikke szerint – amennyiben a belső határokon a határellenőrzés visszaállítására kerül sor, e kódex II. címének külső határokra vonatkozó releváns rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell. E tekintetben hangsúlyozza, hogy az említett kódex 5. cikkének (3) bekezdése értelmében a tagállamok hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat vezetnek be a külső határok jogellenes átlépésére. A kérdést előterjesztő bíróság ehhez hozzáfűzi, hogy ugyanezen kódex 13. cikke értelmében a határőrizet célja a jogellenes határátlépések megakadályozása és a határt jogellenesen átlépő személyek elleni intézkedések meghozatala, ily módon a határt jogellenesen átlépő és az érintett tagállam területén tartózkodásra nem jogosult személyeket el kell fogni, és ellenük a 2008/115 irányelv rendelkezéseinek megfelelő eljárásokat kell indítani.
28 A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 2008/115 irányelv kötelezi a tagállamokat, hogy a területükön jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan kiutasítási határozatot hozzanak, e harmadik országbeli állampolgárokat pedig kizárólag a kiutasítás előkészítése vagy a kitoloncolás végrehajtása céljából lehet őrizetben tartani, amennyiben nem lehet más elégséges, de kevésbé kényszerítő intézkedést hatékonyan alkalmazni. Ez a bíróság emlékeztet a 2016. június 7‑i Affum ítéletre (C‑47/15, EU:C:2016:408), amelyben a Bíróság megállapította, hogy a 2008/115 irányelvvel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a jogellenes tartózkodáshoz vezető, belső határon keresztül való jogellenes beutazás puszta ténye miatt lehetővé teszi azon harmadik országbeli állampolgárral szemben szabadságvesztés alkalmazását, akinek tekintetében az ezen irányelvben foglalt kiutasítási eljárás még nem fejeződött be.
29 A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a Ceseda L. 621‑2. cikke – tettenérés esetén – pénzbüntetéssel kiegészülő szabadságvesztés‑büntetéssel bünteti a Franciaország területére való jogellenes beutazást.
30 E rendelkezésre figyelemmel ez a bíróság mindenekelőtt arra kíván választ kapni, hogy a valamely tagállamban visszaállított belső határellenőrzés hasonlítható‑e ahhoz az ellenőrzéshez, amelyet egy külső határ harmadik országbeli állampolgár általi jogosulatlan átlépésekor, tettenérés esetén kell végezni.
31 Igenlő válasz esetén ezután – az említett bíróság szerint – ezen ellenőrzés részletes szabályait kell meghatározni. E tekintetben rámutat egyrészről, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy külső határaikon továbbra is alkalmazzák az egyszerűsített nemzeti kiutasítási eljárásokat – anélkül, hogy követniük kellene az említett irányelvben előírt valamennyi eljárási szakaszt – annak érdekében, hogy az e határok átlépése során feltartóztatott harmadik országbeli állampolgárokat gyorsabban kiutasíthassák. Másrészről hangsúlyozza, hogy az említett irányelv 4. cikkének (4) bekezdése körülhatárolja az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt lehetőség tagállamok általi gyakorlását, így a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk bizonyos minimális garanciákat, köztük többek között az őrizetnek az ugyanezen irányelv 16. és 17. cikkében megállapított feltételeit.
32 A kérdést előterjesztő bíróság ennélfogva arra kíván választ kapni, hogy az a tagállam, amely visszaállította a belső határokon az ellenőrzést, hivatkozhat‑e az említett 2. cikk (2) bekezdésének a) pontjára azért, hogy kivonja a 2008/115 irányelv alkalmazása alól azt a harmadik országbeli állampolgárt, aki jogellenesen lépett át egy ilyen határt és aki még nem tartózkodott az ország területén.
33 Igenlő válasz esetén végül felmerül az a kérdés, hogy a 2008/115 irányelv 4. cikkének (4) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy az – a jelen ügy körülményei között – nem képezi akadályát a harmadik országbeli állampolgárok szabadságvesztés‑büntetésének.
34 E körülmények között a Cour de cassation (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [Schengeni határellenőrzési kódex] 32. cikkét, amely előírja, hogy amennyiben a belső határokon a határellenőrzés visszaállítására kerül sor, a (külső határokról szóló) II. cím vonatkozó rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell, hogy a valamely tagállamban visszaállított belső határellenőrzés hasonlítható ahhoz az ellenőrzéshez, amelyet egy külső határ harmadik ország állampolgára általi jogosulatlan átlépése esetén kell végezni?
2) A belső határok ellenőrzésének azonos körülmények között történő visszaállítása esetén e [kódex] és a [2008/115] irányelv alapján alkalmazható‑e a visszaállított határon keresztül beutazó harmadik országbeli állampolgár helyzetére a[z ezen] irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott lehetőség arra, hogy a tagállamok külső határaikon továbbra is alkalmazzák az egyszerűsített nemzeti kiutasítási eljárásokat?
3) Erre az utolsó kérdésre adott igenlő válasz esetén ellentétes‑e a[z említett] irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjával és 4. cikkének (4) bekezdésével az olyan nemzeti szabályozás, mint a [Ceseda] L. 621‑2. cikke, amely szabadságvesztés‑büntetéssel rendeli büntetni azon harmadik országbeli állampolgár által a nemzeti területre történő jogellenes belépést, akinek tekintetében az [ugyan]ezen irányelvben foglalt kiutasítási eljárás még nem fejeződött be?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első és a második kérdésről
35 Együttesen vizsgálandó első és második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a Schengeni határellenőrzési kódex 32. cikkével összefüggésben értelmezett a) pontját akként kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó a valamely tagállam belső határának közvetlen közelében elfogott harmadik országbeli állampolgár helyzetére, ha ez a tagállam ezen a határon a közrendjét vagy belső biztonságát fenyegető komoly veszély miatt – e kódex 25. cikke értelmében – visszaállította a határellenőrzést.
36 Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy – a jelen ítélet 22. és 23. pontjában említetteknek megfelelően – a marokkói állampolgársággal rendelkező A. Arib esetében nem a Franciaország területére való beléptetést tagadták meg, hanem őt a francia hatóságok a francia–spanyol határ közvetlen közelében ellenőrzésnek vetették alá, azt követően, hogy a Schengeni határellenőrzési kódex 25. cikke értelmében ezen a határon visszaállították a határellenőrzést, továbbá hogy az ellenőrzést követően őrizetbe vették, mivel fennállt a gyanúja annak, hogy elkövette a Ceseda L. 621‑2. cikkében említett, a Franciaország területére való jogellenes belépés vétségét.
37 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy mind a „jogellenes tartózkodásnak” a 2008/115 irányelv 3. cikkének 2. pontjában szereplő fogalommeghatározásából, mind pedig ezen irányelv (5) preambulumbekezdéséből – amely szerint az irányelv alkalmazandó „minden olyan harmadik országbeli állampolgárra, aki [a] beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem, vagy már nem felel meg” – az következik, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgár, aki a valamely tagállam területére való jogellenes beutazását követően a beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek való megfelelés nélkül van jelen e területen, emiatt jogellenesen tartózkodik ott, anélkül hogy e jelenlét minimális időtartammal vagy az e területen maradás szándékával kapcsolatos feltételtől függne (lásd ebben az értelemben: 2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 48. és 59. pont).
38 Ennélfogva azt az A. Aribhoz hasonló harmadik országbeli állampolgárt, akit – azt követően, hogy jogellenesen utazott be egy tagállam területére – e tagállam területén az egyik belső határ közvetlen közelében feltartóztatnak, és aki esetében nem teljesülnek az e területre vonatkozó beutazási, ott‑tartózkodási vagy letelepedési feltételek, az említett tagállam területén jogellenesen tartózkodó személynek kell tekinteni.
39 Az ehhez hasonló helyzetben lévő harmadik országbeli állampolgár – a 2008/115 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint, továbbá az ezen irányelv 2. cikkének (2) bekezdésére is figyelemmel – ez utóbbi irányelv hatálya alá tartozik. Kiutasítása érdekében tehát – főszabály szerint – az irányelvben előírt közös normáknak és eljárásoknak kell rá vonatkozniuk, amíg a tartózkodás adott esetben nem válik szabályossá (lásd ebben az értelemben: 2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 61. pont).
40 E tekintetben másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az említett irányelvvel nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi azon harmadik országbeli állampolgárral szemben szabadságvesztés‑büntetés alkalmazását, aki vonatkozásában az említett irányelvben foglalt kiutasítási eljárást folytattak le, és aki vagy jogellenesen tartózkodik e tagállam területén – anélkül, hogy vissza nem térést igazoló indok állna fenn –, vagy pedig a beutazási tilalom megsértésével újra beutazott ezen állam területére (lásd ebben az értelemben: 2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 54. és 64. pont).
41 A Bírósághoz benyújtott iratokból, valamint a Bíróság által feltett kérdésekre a tárgyaláson adott válaszokból azonban kitűnik, hogy A. Arib nincs az előző pontban említett két helyzet egyikében sem.
42 Harmadszor meg kell állapítani, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy – az irányelv 4. cikkének (4) bekezdésében szereplő rendelkezésekre is figyelemmel – két konkrét helyzetben mellőzzék az irányelv alkalmazását, azaz olyan harmadik országbeli állampolgárok helyzetében, akiktől valamely tagállam külső határán a Schengeni határellenőrzési kódex 14. cikkével összhangban megtagadták a beutazást, illetve olyan harmadik országbeli állampolgárok helyzetében, akiket egy ilyen külső határ jogellenes átlépése kapcsán fogtak el vagy tartóztattak fel, és akik ezt követően nem kaptak engedélyt vagy jogot az adott tagállamban való tartózkodásra.
43 A jelen ítélet 36. pontjában kifejtetteknek megfelelően A. Aribtól nem tagadták meg a Franciaország területére való beutazást. Ebből következik, hogy semmi esetre sem tartozhat a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett két helyzet közül az elsőbe.
44 Ennélfogva meg kell határozni, hogy a valamely tagállam területén jogellenesen tartózkodó és az e tagállam belső határának közvetlen közelében elfogott harmadik országbeli állampolgár a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett második helyzetbe tartozik‑e, amennyiben ezen a határon az érintett tagállam – a Schengeni határellenőrzési kódex 25. cikkének megfelelően – a közrendjét vagy belső biztonságát fenyegető komoly veszély miatt visszaállította a határellenőrzést.
45 E tekintetben emlékeztetni kell elsősorban arra, hogy – a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében – a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett két helyzet kizárólag valamely tagállam Schengeni határellenőrzési kódex 2. cikkében meghatározott külső határának átlépéséhez kapcsolódik, nem vonatkozik tehát a schengeni térséghez tartozó tagállamok közös határának átlépésére (2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 69. pont).
46 Konkrétabban: a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett második helyzet feltételezi a harmadik országbeli állampolgár elfogása vagy feltartóztatása, valamint a külső határ átlépése közötti közvetlen időbeli és térbeli kapcsolatot. Ezért azok a harmadik országbeli állampolgárok érintettek, akiknek az illetékes hatóságok általi elfogására vagy feltartóztatására a külső határ jogellenes átlépésének pillanatában, vagy ezen átlépést követően e határ közelében került sor (lásd ebben az értelemben: 2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 72. pont).
47 Ily módon a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontját akként kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a tagállamok számára azt, hogy kivonják ezen irányelv hatálya alól a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat a belső határon keresztül való jogellenes beutazásuk miatt (2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 69. és 77. pont).
48 Másodsorban ugyanakkor meg kell határozni, hogy azon körülmény alapján, hogy valamely tagállam a belső határain – a Schengeni határellenőrzési kódex 25. cikkének megfelelően – visszaállította a határellenőrzéseket, az e tagállam területén jogellenesen tartózkodó és egy ilyen belső határ közelében elfogott harmadik országbeli állampolgár helyzete tartozhat‑e a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá.
49 A Schengeni határellenőrzési kódex 25. cikke kivételesen és bizonyos feltételek fennállása esetén engedélyezi, hogy egy tagállam – a közrendjét vagy a belső biztonságát fenyegető komoly veszély esetén – belső határainak egészén vagy azok meghatározott részein ideiglenesen visszaállítsa a határellenőrzést. E kódex 32. cikke értelmében amennyiben a belső határokon a határellenőrzés visszaállítására kerül sor, az említett kódex külső határokra vonatkozó rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.
50 E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt kivételt – az irányelv hatálya alóli eltérésként – szigorúan kell értelmezni.
51 Márpedig, amint az már a jelen ítélet 45. és 47. pontjából kitűnik, ez a rendelkezés – az e tekintetben teljesen egyértelmű, szövege szerint – azon harmadik országbeli állampolgár helyzetére vonatkozik, aki egy tagállam „külső határán” vagy egy ilyen külső határ közvetlen közelében tartózkodik. Így ez a rendelkezés semmilyen módon nem említi azt a körülményt, hogy ehhez a helyzethez lehetne hasonlítani az olyan harmadik országbeli állampolgár helyzetét, aki olyan belső határon tartózkodik, ahol a Schengeni határellenőrzési kódex 25. cikke értelmében visszaállították a határellenőrzést, illetve aki egy ilyen belső határ közvetlen közelében tartózkodik, holott ezen irányelv elfogadásának időpontjában az 562/2006 rendelet 23. és 28. cikke már előírta egyrészről, hogy a tagállamok – a közrendjüket vagy belső biztonságukat fenyegető komoly veszély esetén – belső határaikon kivételesen visszaállíthatják a határellenőrzést, másrészről pedig, hogy ilyen esetben e rendelet külső határokra vonatkozó rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.
52 Másodszor, a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában elérni kívánt célkitűzést illetően a Bíróság már megállapította, hogy az arra irányul, hogy az e rendelkezésben említett két helyzetben lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy külső határaikon továbbra is alkalmazzák az egyszerűsített kiutasítási eljárásokat – anélkül, hogy követniük kellene az ezen irányelvben előírt valamennyi eljárási szakaszt – annak érdekében, hogy az ilyen határok átlépése során feltartóztatott harmadik országbeli állampolgárokat a lehető leggyorsabban kiutasíthassák (2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 74. pont).
53 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja azonosan kezeli a valamely tagállam Schengeni határellenőrzési kódex 13. cikkében említett külső határának közvetlen közelében történő feltartóztatást, illetve elfogást, valamint a beléptetés e kódex 14. cikke értelmében vett megtagadását.
54 Ugyanis jóllehet – amint azt a Schengeni határellenőrzési kódex 14. cikkének (4) bekezdése megerősíti – a schengeni térség területére való beléptetés megtagadásának célja annak megakadályozása, hogy a beléptetés megtagadásával érintett harmadik országbeli állampolgár belépjen erre a területre, az ilyen jogellenesen tartózkodó állampolgárnak a külső határ átlépésekor vagy egy ilyen határ közvetlen közelében történő elfogása, illetve feltartóztatása azt is lehetővé teszi az illetékes nemzeti hatóságok számára, hogy – az említett állampolgár elfogásának helyére figyelemmel – könnyen és gyorsan meghozzák az annak elkerüléséhez szükséges intézkedéseket, hogy az ilyen állampolgár továbbra is az említett területen tartózkodjon, oly módon, hogy haladéktalanul visszakísérik ahhoz a külső határhoz, amelyet jogellenesen átlépett.
55 A többek között a külső határ közelségével jellemzett ilyen körülmények között igazolt lehet engedélyezni a tagállam számára, hogy ne kövesse a 2008/115 irányelvben előírt valamennyi eljárási szakaszt, azért, hogy felgyorsítsa a területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok valamely harmadik országba való kiutasítását.
56 Megfordítva: a határellenőrzésnek a tagállam belső határain való puszta visszaállítása nem jár azzal a következménnyel, hogy a jogellenesen tartózkodó és az e határ átlépésekor vagy annak közvetlen közelében elfogott harmadik országbeli állampolgárt – azáltal, hogy haladéktalanul visszakísérik egy külső határhoz – gyorsabban vagy könnyebben lehet kitoloncolni a schengeni térség területéről, mint akkor, ha a Schengeni határellenőrzési kódex 23. cikkének a) pontja értelmében vett rendőrségi ellenőrzés alkalmával ugyanazon a helyen fogták volna el anélkül, hogy a határellenőrzést visszaállították volna az említett határokon.
57 Ellentétben azzal, amivel a német kormány lényegében érvel, ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg a Schengeni határellenőrzési kódex V. melléklete A. részének 2. pontja és az SMVE 26. cikke értelmében a fuvarozók tekintetében előírt kötelezettségek figyelembevétele.
58 Ugyanis meg kell állapítani, hogy – még ha az említett kódex 32. cikke értelmében ezeket a kötelezettségeket is alkalmazni kell akkor, ha a belső határokon visszaállították a határellenőrzést – a Schengeni határellenőrzési kódex V. melléklete A. részének 2. pontja és az SMVE 26. cikke következtében a fuvarozók csak akkor kötelesek visszaszállítani az általuk szállított harmadik országbeli állampolgárt, ha annak beléptetését megtagadták, nem pedig akkor, ha ezt az állampolgárt – A. Aribhoz hasonlóan – a határ jogellenes átlépését követően fogták el vagy tartóztatták fel.
59 Ebből következik, hogy – a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjával elérni kívánt célkitűzésre figyelemmel – nem kell különbséget tenni a jogellenesen tartózkodó és a belső határ közvetlen közelében elfogott harmadik országbeli állampolgár helyzetében aszerint, hogy az említett határon visszaállították‑e a határellenőrzést, vagy sem.
60 Harmadszor, azt, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatályát megszorítóan kell értelmezni, az e rendelkezés hátteréül szolgáló kontextus elemzése, még konkrétabban pedig a Schengeni határellenőrzési kódex rendszertani értelmezése is alátámasztja.
61 E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy ebből a kódexből következik, hogy nem képez az ugyanezen kódex értelmében vett külső határt az a belső határ, ahol egy tagállam az említett kódex 25. cikke értelmében visszaállította a határellenőrzést.
62 A Schengeni határellenőrzési kódex 2. cikke értelmében ugyanis a „belső határok” és a „külső határok” fogalma kizárja egymást. Márpedig e kódex 32. cikke annak előírására szorítkozik, hogy amennyiben valamely tagállam visszaállítja a határellenőrzést a belső határokon, az említett kódexnek kizárólag a külső határokra vonatkozó releváns rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni. Ezzel szemben az említett 32. cikk – amint arra a főtanácsnok indítványának 52. pontjában lényegében rámutatott – nem írja elő, hogy ilyen esetben alkalmazni kell a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontját. Ennélfogva magával a Schengeni határellenőrzési kódex szövegével ellentétes, hogy ezen irányelv alkalmazásában külső határhoz legyen hasonlítható az a belső határ, amelyen e kódex 25. cikke értelmében visszaállították a határellenőrzést.
63 Ezután, igaz – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza –, hogy a Schengeni határellenőrzési kódex 5. cikkének (3) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy a külső határoknak a megnyitott határátkelőhelyeken kívüli vagy azok hivatalos nyitvatartási idején kívüli jogellenes átlépése esetére hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat vezessenek be.
64 Mindazonáltal és függetlenül attól, hogy ez a rendelkezés a Schengeni határellenőrzési kódex 32. cikke értelmében vett olyan releváns rendelkezést képez‑e, amelyet értelemszerűen alkalmazni kell, amennyiben egy tagállam belső határain visszaállítja a határellenőrzést, mindenesetre meg kell állapítani, hogy az említett rendelkezés egyáltalán nem szándékozik eltérni a 2008/115 irányelvvel létrehozott közös normáktól és eljárásoktól, amit egyébként az említett kódex 13. cikkének (1) bekezdése kifejezetten megerősít, amely előírja, hogy intézkedéseket kell hozni azon személlyel szemben, aki jogellenesen lépett át egy külső határt, valamint hogy ha ez a személy nem jogosult az érintett tagállam területén tartózkodni, őt el kell fogni és ellene a 2008/115 irányelv rendelkezéseinek megfelelő eljárásokat kell indítani (lásd ebben az értelemben: 2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 90. pont).
65 A Schengeni határellenőrzési kódex 13. cikkének (1) bekezdése ily módon a határőrizet és a 2008/115 irányelvben előírt kiutasítási eljárások lefolytatása közötti kapcsolatot szándékozik pontosítani (2017. július 26‑i Jafari ítélet, C‑646/16, EU:C:2017:586, 69. pont). Ebből következik, hogy a határőrizet hatékonyságának biztosítása céljából a tagállamok által – többek között a Schengeni határellenőrzési kódex 5. cikkének (3) bekezdésével összhangban – elfogadott intézkedések hatásaként nem módosulhatnak a 2008/115 irányelvből eredően a tagállamokra háruló kötelezettségek.
66 Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv nem zárja ki a tagállamok azon lehetőségét, hogy szabadságvesztés‑büntetéssel sújtsák a kizárólag a jogellenes beutazással összefüggőtől eltérő vétségek elkövetését, és ezt olyan helyzetekben is megtehetik, amikor az ezen irányelvvel bevezetett kiutasítási eljárás még nem fejeződött be (2016. június 7‑i Affum ítélet, C‑47/15, EU:C:2016:408, 65. pont). Ennélfogva nem ellentétes az említett irányelvvel a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár elfogása vagy őrizetbe vétele sem, amennyiben ezeket az intézkedéseket azon gyanú alapján teszik meg, hogy az említett állampolgár a pusztán a tagállam területére való jogellenes beutazáson kívül más vétséget, így az érintett tagállam közrendjére vagy belső biztonságára nézve fenyegetést jelentő vétséget is elkövetett.
67 A fentiekből következik, hogy az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a Schengeni határellenőrzési kódex 32. cikkével összefüggésben értelmezett a) pontját akként kell értelmezni, hogy az akkor sem alkalmazandó a valamely tagállam belső határának közvetlen közelében elfogott és a tagállam területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár helyzetére, ha ez a tagállam ezen a határon a közrendjét vagy belső biztonságát fenyegető komoly veszély miatt – e kódex 25. cikke értelmében – visszaállította a határellenőrzést.
A harmadik kérdésről
68 Az első és a második kérdésre adott válaszra figyelemmel a harmadik kérdésre nem szükséges válaszolni.
A költségekről
69 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
A harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Schengeni határellenőrzési kódex) 32. cikkével összefüggésben értelmezett a) pontját akként kell értelmezni, hogy az akkor sem alkalmazandó a valamely tagállam belső határának közvetlen közelében elfogott és a tagállam területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár helyzetére, ha ez a tagállam ezen a határon a közrendjét vagy belső biztonságát fenyegető komoly veszély miatt – e rendelet 25. cikke értelmében – visszaállította a határellenőrzést.
Aláírások