AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (első tanács)
2013. február 26.
F‑124/10. sz. ügy
Vassilliki Labiri
kontra
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB)
„Közszolgálat – Segítségnyújtási kötelezettség – A személyzeti szabályzat 12a. cikke – Lelki zaklatás – Közigazgatási vizsgálat”
Tárgy: Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján előterjesztett kereset, amelyben V. Labiri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) főtitkárának 2010. január 18‑i határozatának megsemmisítését kéri, amely nem állapítja meg a felperes egységvezetője felelősségét, és további következmények nélkül zárja le a lelki zaklatás miatt benyújtott panasz nyomán az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága által közösen indított igazgatási vizsgálati eljárást.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a 2010. január 18‑i határozatot megsemmisíti. Az EGSZB viseli a saját költségeit, és köteles viselni a felperes részéről felmerült költségeket.
Összefoglaló
1. Tisztviselők keresetei – Sérelmet okozó aktus – Fogalom – Lelki zaklatás miatt benyújtott panasz nyomán az Európai Unió két külön szerve által közösen indított közigazgatási vizsgálati eljárást további következmények nélkül lezáró határozat – A felperes vonatkozásában határkörrel nem rendelkező kinevezésre jogosult hatóság által elfogadott határozat – Bennfoglaltság
(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk; IX. melléklet)
2. Tisztviselők keresetei – Az eljáráshoz fűződő érdek – Lelki zaklatás állítólagos áldozatává vált tisztviselő által a segítségnyújtás megtagadása miatt benyújtott kereset – Az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradása
(Személyzeti szabályzat, 91. cikk)
3. Tisztviselők – Lelki zaklatás – Fogalom – Az érintett lejáratására vagy munkafeltételei romlásának előidézésére irányuló magatartás – A magatartás ismétlődő jellegére vonatkozó követelmény – A magatartás szándékosságának követelménye – Terjedelem – A zaklató ártó szándékára vonatkozó követelmény hiánya
(Személyzeti szabályzat, 12. cikk, (3) bekezdés)
1. Csak azok a kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések minősülnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak és határozatoknak, amelyek a felperes jogi helyzetének jelentős módosításával a felperes érdekeit közvetlenül és azonnal érintik. Lelki zaklatás miatt benyújtott panasz nyomán az Európai Unió két külön szerve által közösen indított közigazgatási vizsgálati eljárás esetében az ezen eljárást további következmények nélkül lezáró, a feltételezett zaklató intézményének kinevezésre jogosult hatósága által meghozott határozat a felperes számára sérelmet okozó aktusnak minősül, mivel e hatóság a felperes személyével és többek között a zaklatási helyzetekkel kapcsolatban nem rendelkezik hatáskörrel.
A személyzeti szabályzat IX. mellékletének 3. cikkéből ugyanis kitűnik, hogy az esetleges fegyelmi következményekről való döntés az érintett – azaz a vizsgálati jelentésben megjelölt – tisztviselő, nem pedig a felperes kinevezésre jogosult hatóságának hatáskörébe tartozik.
Egyébként az Unió két külön szervének kinevezésre jogosult hatóságai közösen is megindíthatják és lefolytathatják a személyzeti szabályzat IX. mellékletében foglaltak szerinti közigazgatási vizsgálatot. Abban az esetben, ha e két hatóság nem egy közös végleges határozatot hoz, hanem két önálló és elkülönülő határozatot, a mindkét szerv alkalmazásában álló érintett tisztviselőnek ahhoz a kinevezésre jogosult hatósághoz kell panaszát benyújtania, illetve azon hatóság ellen kell adott esetben keresetet előterjesztenie a Közszolgálati Törvényszéknél, amely a lelki zaklatás feltételezett áldozatát elsőként tájékoztatta a sérelmet okozó aktusról.
(lásd a 42. és 51–53. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 204/85. sz., Stroghili kontra Számvevőszék ügyben 1987. január 21‑én hozott ítéletének 6. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑47/06. sz., Aimi és társai kontra Bizottság ügyben 2006. december 13‑án hozott végzésének 58. pontja; F‑52/06. sz., Pimlott kontra Europol ügyben 2007. november 29‑én hozott ítéletének 48. pontja.
2. A természetes vagy jogi személy által indított, megsemmisítés iránti kereset csak annyiban elfogadható, amennyiben e személynek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, vagy más megfogalmazás szerint a kereset – eredményét tekintve – az azt indító személy javára szolgálhat.
Egy olyan súlyos kérdést illetően, mint a lelki zaklatás, el kell ismerni, hogy az állítása szerint ilyen zaklatás áldozatává váló tisztviselő vagy alkalmazott, aki bíróság előtt megtámadja a segítségnyújtás – azaz a vizsgálat megindításáról vagy más megfelelő intézkedés meghozataláról való döntéshez szükséges vizsgálat – iránti kérelem érdemi vizsgálatának az intézmény általi megtagadását, főszabály szerint megőrzi az ítélkezési gyakorlat által a kereset elfogadhatatlanságának feltételeként megkövetelt jogos érdeket. Ez abban az esetben is így van, ha a megtámadott határozat nem adott helyt a zaklatás miatt panaszt tevő tisztviselő panaszának.
(lásd az 56. és 57. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság 53/85. sz., AKZO Chemie és AKZO Chemie UK kontra Bizottság ügyben 1986. június 24‑én hozott ítéletének 21. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑480/93. és T‑483/93. sz., Antillean Rice Mills és társai kontra Bizottság egyesített ügyben 1995. szeptember 14‑én hozott ítéletének 59. és 60. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; T‑188/99. sz., Euroalliages kontra Bizottság ügyben 2001. június 20‑án hozott ítéletének 26. pontja; T‑310/00. sz., MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28‑án hozott ítéletének 44. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑43/09. sz., van Heuckelom kontra Europol ügyben 2010. szeptember 30‑án hozott ítéletének 31. pontja; F‑95/09. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2011. február 8‑án hozott ítéletének 25. pontja; F‑42/10. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2012. május 16‑án hozott ítéletének 31. pontja.
3. A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése egyáltalán nem teszi a feltételezett zaklató ártó szándékát a lelki zaklatás megvalósulásának feltételévé. E rendelkezés ugyanis „helytelen magatartásként” határozza meg a lelki zaklatást, amelynek megállapítása két feltétel együttes teljesülését igényli. Az első feltétel olyan magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések létére vonatkozik, amelyek „egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen” fordulnak elő, és amelyek „szándékosak”. Az elsőtől az „és” kötőszóval elkülönített második feltétel arra vonatkozik, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések alkalmasak legyenek arra, hogy bármely „másik személy személyiségét, méltóságát, fizikai vagy pszichológiai integritását aláássák [helyesen: testi vagy lelki épségét sértsék]”.
Két következtetés vonható le abból, hogy a „szándékos” jelző az első feltételhez kapcsolódik, nem pedig a másodikhoz. Egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdésében szereplő magatartásoknak, szóbeli vagy írott nyelvhasználatnak, gesztusoknak vagy más cselekvéseknek kell szándékosaknak lenniük, ami kizárja e rendelkezés alkalmazási köréből a véletlen cselekvéseket. Másrészt nem szükséges, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések azzal a szándékkal valósuljanak meg, hogy más személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét sértsék. Másként fogalmazva a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy a zaklatónak szándékában állt volna az áldozatot lejáratni, vagy annak munkakörülményeit rontani. Elegendő az is, hogy szándékosan megvalósított cselekvései objektíve ilyen következményekkel járnak. E tekintetben a zaklatásnak minősítés attól a feltételtől függ, hogy objektíve is annak tekinthető‑e a kellő mértékben, abban az értelemben, hogy egy pártatlan, ésszerűen gondolkodó, átlagos érzékenységű és ugyanilyen helyzetben lévő szemlélő is túlzottnak és kifogásolhatónak tekintené.
A személyzeti szabályzat 12a. cikke (3) bekezdésének ezzel ellentétes értelmezése megfosztaná e rendelkezést a hatékony érvényesüléstől, mivel nehéz bizonyítani a lelki zaklatás elkövetőjének ártó szándékát. Ugyanis, noha esetenként az ilyen szándék természetes módon levezethető a zaklató magatartásából, az ilyen helyzetek ritkák, és az esetek többségében a feltételezett zaklató tartózkodik minden olyan magatartástól, amely utalna az áldozat lejáratására vagy munkakörülményei rontására irányuló szándékára.
(lásd a 65–68. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék F‑52/05. sz., Q kontra Bizottság ügyben 2008. december 9‑én hozott ítéletének 133–136. pontja; a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 65. pontja.