A Törvényszék (negyedik tanács) T-561/19. sz., Lipidos Santiga kontra Bizottság ügyben 2020. június 11-én hozott végzése ellen a Lipidos Santiga, SA által 2020. augusztus 24-én benyújtott fellebbezés
(C-402/20 P. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: angol
Felek
Fellebbező: Lipidos Santiga, SA (képviselő: P. Muñiz Fernández, abogado)
A másik fél az eljárásban: Európai Bizottság
A fellebbező kérelmei
A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:
helyezze hatályon kívül a Törvényszék (negyedik tanács) T-561/19. sz., Lipidos Santiga kontra Bizottság ügyben 2020. június 11-én hozott, a fellebbezővel 2020. június 12-én közölt végzését annyiban, amennyiben az a keresetet elfogadhatatlanság miatt elutasította;
állapítsa meg a fellebbező által benyújtott keresetet elfogadhatóságát, és utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé annak érdekében, hogy az az ügy érdemében határozatot hozzon; és
az Európai Bizottságot kötelezze a jelen eljárás és a Törvényszék előtti eljárás költségeinek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Első fellebbezési jogalap: a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a fellebbező helyzetét nem érinti, hogy az Európai Unió az uniós piacról kizárta a pálmaolajat, mint bioüzemanyagot.
A Törvényszék nem adott megfelelő indokolást, mivel elmulasztotta megvizsgálni, hogy a pálmaolajnak, mint bioüzemanyagnak létezik-e piaca a 2009/28/EK irányelv kötelező célkitűzésein kívül.
A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott rendelkezések nem vonják maguk után a 2009/28/EK irányelv1 26. cikkének (2) bekezdésében a pálmaolaj, mint bioüzemanyag tekintetében előírt kifejezett tilalmat.
A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az alacsony ILUC-kockázatra vonatkozó kivétel miatt a fellebbezőt a vitatott rendelkezések nem érintik közvetlenül.
Második fellebbezési jogalap: a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a 2009/28/EK irányelv 26. cikkének (2) bekezdésében foglalt, a vitatott rendelkezések alapján alkalmazandó tilalom végrehajtását illetően.
Harmadik fellebbezési jogalap: a vitatott rendelkezésekből eredő, a fellebbező helyzetére gyakorolt hatásoknak a Törvényszék általi jogi elemzése, valamint a közvetlen érintettségre vonatkozó tesztnek a Törvényszék általi értelmezése és alkalmazása nyilvánvalóan téves.
____________
1 A++ megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 328., 82. o.)