AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (első tanács)

2012. szeptember 25.(*)

„Közszolgálat – Tisztviselők – Lelki zaklatás – Segítségnyújtás iránti kérelem – Nyilvánosságra hozatalhoz való jog – Újrabeosztás – Szolgálati érdek”

A F‑41/10. sz. ügyben,

az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján,

Moises Bermejo Garde, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tisztviselője (lakóhelye: Brüsszel [Belgium], képviseli: L. Levi ügyvéd)

felperesnek

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) (képviseli: M. Echevarría Viñuela, meghatalmazotti minőségben, segítője: B. Wägenbaur ügyvéd)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: H. Kreppel elnök (előadó), E. Perillo és R. Barents bírák,

hivatalvezető: J. Tomac tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. január 31‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2010. június 7‑én érkezett keresetlevelében M. Bermejo Garde egyfelől azon határozatok megsemmisítését kéri, amelyekkel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) elnöke egyrészt elutasította a lelki zaklatás miatt benyújtott segítségnyújtás iránti kérelmet, és megtagadta az Európai Csaláselleni Hivatalhoz (OLAF) való fordulást, másrészt pedig megszüntette a felperes korábbi feladatkörét, és elrendelte újrabeosztását, másfelől az EGSZB arra való kötelezését kéri, hogy az kártérítést fizessen a felperesnek.

 Jogi háttér

2        Az Európai Unió Alapjogi Chartája „Az emberi méltóság” címet viselő 1. cikke értelmében:

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”

3        A Charta „A megfelelő ügyintézéshez való jog” címet viselő 41. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:

„(1)      Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.

(2)      Ez a jog magában foglalja:

a)      mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák,

b)      mindenkinek a jogát arra, hogy a személyére vonatkozó iratokba a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekintsen,

c)      az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják.”

4        Ami a Charta „Tisztességes és igazságos munkafeltételek” címet viselő 31. cikkét illeti, az az (1) bekezdésében kimondja, hogy „[m]inden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez”.

5        Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 12a. cikke értelmében:

„(1)      A tisztviselő tartózkodik a pszichológiai [helyesen: lelki] vagy szexuális zaklatás minden formájától.

(2)      Azt a tisztviselőt, aki pszichológiai [helyesen: lelki] vagy szexuális zaklatás áldozatává vált, az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás. Azt a tisztviselőt, aki pszichológiai [helyesen: lelki] vagy szexuális zaklatásra vonatkozó bizonyítékkal szolgál, az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás, feltéve hogy a tisztviselő tisztességesen járt el.

(3)      »Pszichológiai zaklatás [helyesen: lelki zaklatás]«: bármely olyan helytelen magatartás, amely egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen előfordul, és olyan fizikai magatartást [helyesen: olyan magatartást], szóbeli vagy írott nyelvhasználatot, gesztusokat vagy más cselekvéseket tartalmaz, amelyek szándékosak, és alkalmasak arra, hogy bármely másik személy személyiségét, méltóságát, fizikai vagy pszichológiai integritását [helyesen: testi vagy lelki épségét] aláássák.

(4)      »Szexuális zaklatás«: olyan, szexuális magatartás, amely azon személy számára, akire irányul, nemkívánatos, és amelynek célja vagy hatása az említett személy megsértése [helyesen: személy méltóságának a megsértése], illetve megfélemlítő, ellenséges, bántó vagy zavarba ejtő közeg megteremtése. A szexuális zaklatást nemen alapuló megkülönböztetésként kell kezelni.”

6        A személyzeti szabályzat 22a. cikke szerint:

„(1)      Az a tisztviselő, akinek a feladatai ellátása során vagy azokkal összefüggésben olyan tények jutnak a tudomására, amelyek okot adnak egy esetleges törvényellenes tevékenység feltételezésére, beleértve a Közösségek érdekeinek hátrányt okozó csalást vagy korrupciót, illetve a szakmai feladatok teljesítésével kapcsolatos olyan magatartást, amely a Közösségek tisztviselőire vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését képezi, erről haladéktalanul tájékoztatja közvetlen felettesét, vagy főigazgatóját, vagy – ha hasznosnak ítéli – a főtitkárt vagy vele egyenértékű beosztásban dolgozó személyeket, illetve közvetlenül az [OLAF‑ot].

Az első albekezdésben említett tájékoztatást írásban teszik meg.

Ezt a bekezdést kell alkalmazni olyan esetekben is, ha az intézmény egy tagja vagy az intézmény szolgálatában álló vagy részére munkát végző bármely más személy követ el hasonló súlyos kötelezettségszegést.

(2)      Az (1) bekezdésben említett tájékoztatást átvevő tisztviselő haladéktalanul továbbít az OLAF részére minden olyan, tudomására jutott bizonyítékot, amely alapján az (1) bekezdésben említett szabálytalanságok fennállása feltételezhető.

(3)      Azt a tisztviselőt, aki közli az intézménnyel az (1) és (2) bekezdésben említett információkat, az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás ennek következtében, feltéve hogy a tisztviselő jóhiszeműen járt el.

(4)      Az (1)–(3) bekezdést nem kell alkalmazni a – függőben lévő vagy lezárt – jogi esetekben az eljárás céljára megőrzött vagy az eljárás folyamán létrehozott, illetve a tisztviselő számára nyilvánosságra hozott bármilyen formátumú iratokra és egyéb irattári anyagokra, jelentésekre, feljegyzésekre vagy információkra.”

7        A személyzeti szabályzat 22b. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Azt a tisztviselőt, aki nyilvánosságra hozza a 22a. cikkben meghatározott információkat a[z Európai] Bizottság, a[z Európai Unió] Számvevőszék[e], a[Európai Unió] Tanács[a], illetve az Európai Parlament elnöke vagy az Európai Ombudsman felé, saját intézménye részéről nem érhetik sérelmes hatások, feltéve hogy mindkét alábbi feltétel teljesül:

a) a tisztviselő jóhiszeműen úgy véli, hogy a nyilvánosságra hozott információ és annak bármely állítása alapjában véve igaz; és

b) a tisztviselő ezt megelőzően az OLAF vagy saját intézménye felé felfedte ugyanezt az információt, és a hivatal vagy az intézmény által – az eset összetettségének függvényében – meghatározott időt hagyott az OLAF‑nak vagy az intézménynek, hogy megtegye a megfelelő intézkedéseket. A tisztviselőt az említett időtartamról 60 napon belül megfelelően tájékoztatják.”

8        Az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25‑i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.; a továbbiakban: költségvetési rendelet) 60. cikkének (6) bekezdése többek között kimondja, hogy „[b]ármely jogellenes tevékenység, csalás vagy korrupció esetén, amely sértheti a Közösség érdekeit” a személyzet bármely, a tranzakciók pénzügyi lebonyolításában és ellenőrzésében részt vevő tagja „tájékoztatja az alkalmazandó jogszabályok által kijelölt hatóságokat és szerveket”.

9        A költségvetési rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23‑i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet (HL L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.) 72. cikke a következőképpen szól:

„A költségvetési rendelet 60. cikkének (6) bekezdésében […] említett hatóságok és szervek [a személyzeti szabályzat], valamint a közösségi intézmények csalás, korrupció és a Közösségek érdekeit sértő, egyéb jogellenes tevékenységek megelőzésével kapcsolatos belső vizsgálatok feltételeit érintő határozatai által kijelölt szerveket jelentenek.”

10      Az EGSZB eljárási szabályzata 72. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A [személyzeti szabályzat] által biztosított kinevezési jogkörrel rendelkeznek:

–        a főtitkárt illetően az [e]lnökség;

–        AD 16‑os, AD 15‑ös és AD 14‑es [tanácsosi] tisztségcsoportba tartozó tisztviselőket illetően – a személyzeti szabályzat 13., 29., 30., 31., 32., 40., 41., 49., 50., 51., 78. cikke és a 90. cikk (1) bekezdésének alkalmazása esetén, a főtitkár javaslata alapján – az [e]lnökség; a személyzeti szabályzat egyéb rendelkezéseinek (ideértve a 90. cikk (2) bekezdését is) alkalmazása esetén pedig – a főtitkár javaslata alapján – az elnök;

–        az AD 13‑as, AD 12‑es és AD 11‑es tisztségcsoportba tartozó tisztviselőket illetően – a főtitkár javaslata alapján – az elnök;

–        az AD tisztségcsoport egyéb besorolási fokozataiba és az AST tisztségcsoportba tartozó tisztviselőket illetően a főtitkár.”

11      1999. október 11‑én az EGSZB elfogadta a csalás, a korrupció és a Közösségek érdekeit sértő jogellenes tevékenységek elleni küzdelemmel kapcsolatos belső vizsgálatok feltételeiről és módjairól szóló 396/99 A határozatot.

12      A 363/99 A határozatnak „A tájékoztatási kötelezettség” címet viselő 2. cikke értelmében:

„Az [EGSZB] minden tisztviselője vagy alkalmazottja, aki olyan tényekről szerez tudomást, amelyek a Közösségek érdekeire nézve hátrányos csalás, korrupció vagy bármely más jogellenes tevékenység esetleges előfordulásának feltételezését vagy a szakmai tevékenységek teljesítésével kapcsolatos olyan súlyos esetek esetleges előfordulásának feltételezését vetik fel, amelyek a Közösségek tisztviselőinek vagy alkalmazottainak olyan kötelezettségei teljesítésének elmulasztását valósíthatják meg, amely fegyelmi vagy adott esetben büntetőeljárást von maga után, illetve amelyek a személyzeti szabályzat hatálya alá nem tartozó tagok, vezetők vagy személyzet tagjai által elkövetett hasonló kötelezettségmulasztást valósíthatják meg, ezekről haladéktalanul köteles tájékoztatni szolgálatának vezetőjét vagy főigazgatóját, vagy amennyiben ezt hasznosnak találja, főtitkárát vagy közvetlenül a[z OLAF‑ot].

A főtitkár, a főigazgatók és a szolgálatok vezetői vagy [az EGSZB] vezetői haladéktalanul továbbítanak [az OLAF] részére minden olyan tudomásukra jutott ténybeli információt, amely alapján az első bekezdésben említett szabálytalanságok fennállása vélelmezhető.

Az [EGSZB] vezetőivel, tisztviselőivel vagy alkalmazottaival szemben semmiképpen nem lehet méltánytalan vagy megkülönböztető bánásmódot alkalmazni az első és a második bekezdésben említett információk közlése miatt.

Azok a tagok, akik az első bekezdésben említett tényekről tudomást szereznek, kötelesek tájékoztatni az [EGSZB] elnökét, vagy amennyiben ezt hasznosnak tartják, közvetlenül a[z OLAF‑ot].”

 Tényállás

13      Az 1990 óta tisztviselő felperes 1991. június 1‑jén lépett az EGSZB szolgálatába, ahol jogi tanácsadóként az igazgatási, személyzeti és pénzügyi igazgatósághoz osztották be.

14      1997. június 1‑jétől az igazgatási, személyzeti és pénzügyi igazgatóság „Jogi szolgálat” egységének (a továbbiakban: jogi szolgálat) vezetőjévé nevezték ki.

15      2007. április 1‑jén a felperest AD 13 besorolási fokozatba léptették elő.

16      2008. október 1‑jén hivatalba lépett M. W., az EGSZB új főtitkára (a továbbiakban: főtitkár).

17      A következő nap a főtitkár szolgálati feljegyzésben tájékoztatta a személyi állományt, hogy ideiglenesen ő fogja betölteni a személyzeti és pénzügyi igazgatóság akkor üres igazgatói álláshelyét.

18      Kétségtelen, hogy nem sokkal M. W. főtitkári kinevezése után az ő és a felperes közötti viszony megromlott, mivel ez utóbbi többek között felrótta a főtitkárnak, hogy „jogellenes” nyomást gyakorol a jogi szolgálatra.

19      2009. december 7‑én a felperes feljegyzést nyújtott be az EGSZB‑hez, amely feljegyzést az EGSZB elnökének (a továbbiakban: elnök) és az EGSZB‑t alkotó három szociális partnercsoport elnökeinek mint az EGSZB elnökségi tagjainak címzett. E feljegyzésben, amelyhez mellékleteket és tájékoztató adatokat is csatolt, a felperes kifejezetten a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdésére hivatkozva arról tájékoztatta az EGSZB elnökségét (a továbbiakban: elnökség), hogy a főtitkár és kisebb mértékben a személyzeti és pénzügyi igazgatóság „Felvétel, előmenetel, képzés” egységének vezetője feladataik ellátása során számos súlyos szabálytalanságot követett el. A felperes különösen a következőket bírálta:

–        a jogi szolgálatra gyakorolt nyomás;

–        bűncselekményi tényállásért felelős tisztviselő elleni fegyelmi intézkedés alkalmazásának és e tényállás miatt az OLAF megkeresésének megtagadása;

–        az EGSZB igazgatói álláshelyeinek szabálytalan betöltése.

20      Ugyanebben a feljegyzésben a felperes többek között a következőket kérte az elnökségtől:

–        „a tényállás és a felmerült szabálytalanságok megállapítása [céljából] közigazgatási vizsgálat indítás[át]”;

–        „a személyzeti szabályzat 22b. cikke (1) [bekezdése] b) [pontjában] foglalt határidő vele való közlés[ét]”;

–        „a [főtitkárság] megfelelő működésének helyreállítására irányuló intézkedések megtételét”;

–        „a [j]ogi szolgálat függetlenségének az [Európai Unió] Bíróságának ítélkezési gyakorlatában megkövetelt feltételek melletti biztosítását”;

–        „az OLAF szükséges beavatkozását követően elkerülhetetlen személyi felelősségre vonást”.

21      A 2009. december 7‑i feljegyzésben a felperes a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján az elnökség segítségét is kérte annak érdekében, hogy az tegye meg a „szükséges intézkedéseket a [főtitkár által vele szemben] tanúsított lelki zaklatás megszüntetése érdekében”.

22      Ugyanezen a napon kelt elektronikus leveleiben a felperes tájékoztatta az elnökség többi tagját, hogy a 2009. december 7‑i feljegyzés másolatát tartalmazó, nekik szóló borítékot helyezett el hozzájuk tartozó csoportok irodáiban. A felperes szerint e borítékok nem jutottak el a címzettekhez, mivel az elnök és a csoportok elnökei megakadályozták a kézbesítést.

23      2009. december 10‑én az elnök a felperes által a 2009. december 7‑i feljegyzésben közölt információk „előzetes vizsgálatára” utasította a kabinetfőnökét.

24      Ezen utasítás végrehajtása során az elnök kabinetfőnöke meghallgatta a 2009. december 7‑i feljegyzéssel érintett személyeket. A felperest különösen két alkalommal hallgatták meg: 2009. december 15‑én és 2010. január 14‑én.

25      2010. január végén az elnök kabinetfőnöke jelentést írt a felperes által a 2009. december 7‑i feljegyzésben megfogalmazott, lelki zaklatásra és az EGSZB‑n belül elkövetett szabálytalanságokra vonatkozó állításokról. E jelentésben az elnök kabinetfőnöke megállapította, hogy ezen állítások nem voltak megalapozottak. Különösen arra mutatott rá, hogy a jogi szolgálat és a főtitkárság között „feszült a légkör”, és „úgy tűnik, hogy e nehézség […] alapvetően a [jogi szolgálat] szerepéről alkotott véleménykülönbségből fakad”, továbbá „a különböző, zaklatásnak minősített esetek csupán e véleménykülönbség megnyilvánulásai, amelyeket adott esetben a jogterületet és az érintettek személyiségét jellemző jelentős kulturális különbségek súlyosbítottak”.

26      A 2010. február 22‑i meghallgatás során az elnök kérte a felperest, hogy vonja vissza a 2009. december 7‑i feljegyzésében foglalt kérelmeket.

27      2010. február 26‑i elektronikus levelében a felperes elutasította e kérést, és kifejtette, hogy „miután teljes meggyőződéssel vélte úgy, hogy szabálytalan magatartásokra került sor […], most sem mondhat ellent saját magának anélkül, hogy azt érezné, megsérti a személyzeti szabályzat 21. cikkét”. A felperes egyébiránt ragaszkodott „ahhoz, hogy az eljárását semmilyen személyes érdek vagy összeütközés nem befolyásolta, az szigorúan szakmai alapon nyugodott”.

28      A 2010. március 3‑i 088/10 A határozattal (a továbbiakban: 2010. március 3‑i határozat) az elnök „az elnökség által 2010. február 16‑án ráruházott hatáskör alapján” a 2009. december 7‑i feljegyzésben foglalt valamennyi kérelmet elutasította, mivel „a hivatkozott tények nem minősülhetnek bűncselekménynek, sem pedig a fegyelmi felelősségre vonatkozó személyzeti szabályzatbeli rendelkezések megsértésének”.

29      Ugyanebben a határozatban, amely szerint „megkísérelték az egyeztetést, azonban […] a [felperes] nem fogadta el a javasolt megoldást”, az elnök megállapította, hogy „a főtitkár vagy bármely más tisztviselő általi munkahelyi üldözésre vonatkozó kifogás nem megalapozott, mivel a rendelkezésre álló csekély számú bizonyíték a panaszos által hivatkozott érvekkel ellentétes irányba mutat”, és hogy „a főtitkár által megvalósított hatáskörrel való visszaélésre és az elnökség hatásköreinek főtitkár általi visszaélésszerű gyakorlására vonatkozó vádakat […] nem bizonyították”.

30      Egyébiránt e határozatban az elnök azt is megállapította, hogy „a főtitkár a felperesre a képzettségeinek és besorolási fokozatának megfelelő feladatot bízott, megtartva az egységvezetői juttatását, az ilyen jellegű tisztséghez szükséges következő előléptetése céljából, ha jelenleg ilyen csak a jogi szolgálattól eltérő egységnél állna rendelkezésre”.

31      Végül az elnök hozzátette, hogy „a főtitkár megjelölt más olyan közigazgatási intézkedéseket, amelyek elősegíthetik a közigazgatási tevékenység megfelelő gyakorlását, és a főtitkárságon belüli összetűzések és nézeteltérések leküzdését, tiszteletben tartva a megfelelő ügyintézés elvét, és azon elvet, hogy a különböző szervezeti egységek a saját hatásköreiket, felelősségeiket és jogköreiket gyakorolják”.

32      A 2010. március 3‑i határozatot annak eredeti, olasz változatban az elfogadás napján, majd spanyol és francia változatban március 10‑én közölték a felperessel.

33      2010. március 24‑én az elnök elfogadta a 2010. március 3‑i határozat „kiegészítését”, amelyben kifejtette, hogy a „[2010. március 3‑i] határozatnak a főtitkár által elfogadandó [átmeneti] intézkedéseit az elnök felügyelete mellett kell végrehajtani” (a továbbiakban: 2010. március 24‑i kiegészítés).

34      2010. március 24‑én a 133/10 A határozattal az elnök „a főtitkárral való egyeztetést követően és annak beleegyezésével” „szolgálati érdekből” és „azonnali hatállyal” megszüntette a felperesnek a jogi szolgálat vezetőjeként ellátott feladatkörét, és jelezte, hogy azt „2010. április [6‑tól] újrabeosztják az EGSZB másik szervezeti egységéhez egységvezetőként és az álláshelyét megtartva” (a továbbiakban: korábbi feladatkört megszüntető határozat).

35      A 2010. április 13‑i 184/10 A határozattal az elnök „a főtitkárral való egyeztetést követően és annak beleegyezésével” „működési okokból” a logisztikai igazgatóságra osztotta be a felperest „egységvezetőként és az álláshelyét megtartva […] többek között a szerződéseket és közbeszerzés[eke]t érintő jogi ügyek ellátása céljából”. A határozat szerint az 2010. április 6‑én lépett hatályba (a továbbiakban: újrabeosztásról hozott határozat).

36      2010. június 3‑i feljegyzésében a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a következőkkel szemben:

–        a 2010. március 3‑i határozat;

–        a 2010. március 24‑i kiegészítés;

–        a korábbi feladatkört megszüntető határozat;

–        az újrabeosztásról hozott határozat.

 Az eljárás és a felek kérelmei

37      A felperes a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdése alapján a panaszról hozott határozatot meg nem várva benyújtotta a jelen keresetet, amely a panasszal érintett határozatok megsemmisítésére irányul. Ugyanezen a napon ugyanezen határozatok végrehajtásának felfüggesztésére irányuló ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is benyújtott a Közszolgálati Törvényszékhez.

38      A hivatalvezető 2010. június 11‑i leveleivel a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdése alapján az alapeljárás felfüggesztéséről tájékoztatta a feleket.

39      A Közszolgálati Törvényszék elnöke a 2010. július 14‑i végzésével az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasította.

40      A panasz elutasításáról szóló határozat 2010. október 1‑jei meghozatalát és a felperessel való október 15‑i közlését követően a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdése alapján tájékoztatták a feleket a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárás újraindulásáról.

41      A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        semmisítse meg a 2010. március 3‑i határozatot, a 2010. március 24‑i kiegészítést, a korábbi feladatkört megszüntető határozatot és az újrabeosztásról hozott határozatot;

–        kötelezze az EGSZB‑t, hogy fizessen számára 17 500 euró kártérítést;

–        az EGSZB‑t kötelezze valamennyi költség megtérítésére.

42      Az EGSZB azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze valamennyi költség viselésére, az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült költségeket is beleértve.

 A jogkérdésről

1.     A 2010. március 3‑i határozat és a 2010. március 24‑i kiegészítés megsemmisítése iránti kérelemről

43      Először is meg kell határozni a 2010. március 3‑i határozat és a 2010. március 24‑i kiegészítés tartalmát, ami feltételezi a 2009. december 7‑i feljegyzés pontos tartalmának előzetes megállapítását.

44      A 2009. december 7‑i feljegyzésben a felperes két külön csoportba osztható tényekkel fordult az adminisztrációhoz.

45      Először is az érintett őt közvetlenül érintő tényeket jelentett be. Különösen kifogásolta a főtitkárnak tulajdonított lelki zaklatásra utaló tényeket, amelyek alapvetően a jogi szolgálatra gyakorolt „jogellenes” nyomásban nyilvánultak meg. Kérte az adminisztrációtól, hogy az a személyzeti szabályzat 24. cikkének első bekezdése alapján nyújtson számára segítséget, amelynek elsősorban a jogi szolgálatnak a főtitkár közvetlen felelőssége alóli kivonását kell jelentenie (a továbbiakban: segítségnyújtás iránti kérelem).

46      Másodszor a 2009. december 7‑i feljegyzésben az érintett olyan tényekre is felhívta a figyelmet, amelyek bár őt közvetlenül nem érintik, véleménye szerint sérthetik az EGSZB érdekeit. Így különösen megemlítette, hogy a főtitkár megtagadta fegyelmi intézkedésnek bűncselekményi tényállásért felelős tisztviselővel szembeni alkalmazását, hogy a tanácsadói munkák „A” igazgatósága, valamint a személyzeti és pénzügyi igazgatóság igazgatói álláshelyeinek betöltésére vonatkozó eljárás szabálytalan volt, továbbá a főtitkár jogellenesen gyakorolta az elnökség EGSZB egyéb tisztviselőinek kinevezésével kapcsolatos jogköreit. A felperes kérte, hogy ezen információkat a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (2) bekezdése alapján haladéktalanul közöljék az OLAF‑fal (a továbbiakban: az OLAF megkeresése iránti kérelem).

47      A 2009. december 7‑i feljegyzés tartalmának ilyen módon történő meghatározását követően meg kell állapítani, hogy a 2010. március 3‑i határozatban az elnök elutasította mind a segítségnyújtás iránti kérelmet, mind pedig az OLAF megkeresése iránti kérelmet, és ezenkívül jelezte a felperesnek, hogy azt a jövőben újrabeosztják, ennek módját pedig a főtitkár határozza meg. Ezt követően a 2010. március 24‑i kiegészítésben az elnök hozzátette, hogy a felperes újrabeosztását az ő felügyelete mellett kell végrehajtani.

48      Ilyen körülmények között a következőket kell egymást követően elbírálni:

–        a 2010. március 3‑i határozat megsemmisítése iránti kérelmet annyiban, amennyiben e határozat az jelezte, hogy a felperest újrabeosztják, és a 2010. március 24‑i kiegészítés megsemmisítése iránti kérelmet;

–        a 2010. március 3‑i határozat megsemmisítése iránti kérelmet annyiban, amennyiben e határozat elutasította az OLAF megkeresése iránti kérelmet;

–        a 2010. március 3‑i határozat megsemmisítése iránti kérelmet annyiban, amennyiben e határozat elutasította a segítségnyújtás iránti kérelmet.

 A 2010. március 3‑i határozat megsemmisítése iránti kérelemről annyiban, amennyiben e határozat az jelezte, hogy a felperest újrabeosztják, és a 2010. március 24‑i kiegészítés megsemmisítése iránti kérelemről

49      Ahogy az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, csak a kötelező joghatással járó, a felperes érdekeinek – jogi helyzete lényeges megváltoztatásával történő – közvetlen és azonnali befolyásolására alkalmas jogi aktusok vagy intézkedések minősülnek sérelmet okozónak (lásd a Közszolgálati Törvényszék F‑52/09. sz., Da Silva Pinto Branco kontra Bíróság ügyben 2010. szeptember 14‑én hozott ítélet 32. pontját), és az ilyen jogi aktusnak vagy intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező hatóságtól kell származnia, és az adminisztráció végleges állásfoglalását kell tartalmaznia (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑95/04. sz., Lavagnoli kontra Bizottság ügyben 2006. május 17‑én hozott ítéletének 35. pontját). A hatáskörrel rendelkező hatóság puszta szándéknyilatkozata arról, hogy a jövőben adott tartalmú határozatot kíván hozni, nem keletkeztethet sem jogokat, sem pedig kötelezettségeket az érintett tisztviselő(k) számára (az Elsőfokú Bíróság T‑33/89. és T‑74/89. sz., Blackman kontra Parlament egyesített ügyekben 1993. március 16‑án hozott ítéletének 27. pontja).

50      A jelen ügyben az elnök – azzal, hogy a 2010. március 3‑i határozatban tájékoztatta a felperest, hogy arra „a képzettségeinek és besorolási fokozatának megfelelő feladatot [fognak bízni] […] a jogi szolgálattól eltérő egységnél” – mindössze az adminisztráció arra irányuló szándékát fejezte ki, hogy a jövőben az érintettet újrabeosztják, és pusztán e szándéknyilatkozattal nem keletkeztetett a felperes számára sem jogot, sem pedig kötelezettséget. Ugyanez vonatkozik a 2010. március 24‑i kiegészítésre, amelyben az elnök csupán annyit jelzett, hogy a „[2010. március 3‑i] határozatnak a főtitkár által elfogadandó [átmeneti] intézkedéseit az elnök felügyelete mellett kell végrehajtani”.

51      Ilyen körülmények között, és mivel kétségtelen, hogy a felperes tényleges újrabeosztására csupán a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról szóló határozatokkal került sor, a fent említett kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

 A 2010. március 3‑i határozat megsemmisítése iránti kérelemről annyiban, amennyiben e határozat elutasította az OLAF megkeresése iránti kérelmet

52      A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a 2010. március 3‑i határozatot annyiban, amennyiben az elutasította az OLAF megkeresése iránti kérelmet, kérelme alátámasztására pedig több jogalapra hivatkozik, amelyeket a következőkre alapít: a személyzeti szabályzat 22a. cikke (2) bekezdésének, a 363/99 A határozat 2. cikke második bekezdésének, a költségvetése rendelet 60. cikke (6) bekezdésének, a 2342/2002 rendelet 72. cikkének, valamint az Európai Unió általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó belső szabályokról szóló 005/03 A határozat 11. cikkének megsértése.

53      Meg kell vizsgálni az említett kérelem elfogadhatóságát.

54      E tekintetben elsősorban arra kell emlékeztetni, hogy a 2004. március 22‑i 723/2004/EK, Euratom tanácsi rendelettel módosított személyzeti szabályzat biztosítja a tisztviselő azon jogát, hogy értesítse a felettesét vagy külső szervet az általa az intézményében tapasztalt súlyos szabálytalanságokról annak érdekében, hogy ezek ismertté váljanak, és ha szükséges, jogkövetkezménnyel járjanak. A személyzeti szabályzat 22a. cikke (1) bekezdésének első albekezdése ennek megfelelően kifejezetten úgy rendelkezik, hogy „[a]z a tisztviselő, akinek a feladatai ellátása során vagy azokkal összefüggésben olyan tények jutnak a tudomására, amelyek okot adnak egy esetleges törvényellenes tevékenység feltételezésére, beleértve a[z Unió] érdekeinek hátrányt okozó csalást vagy korrupciót, illetve a szakmai feladatok teljesítésével kapcsolatos olyan magatartást, amely a[z Unió] tisztviselőire vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését képezi, erről haladéktalanul tájékoztatja közvetlen felettesét, vagy főigazgatóját, vagy – ha hasznosnak ítéli – a főtitkárt vagy vele egyenértékű beosztásban dolgozó személyeket, illetve közvetlenül az [OLAF‑ot]”.

55      Az EGSZB személyi állományának sajátos esetében a tisztviselő vagy alkalmazott azon joga, hogy értesítse feletteseit vagy közvetlenül az OLAF‑ot, szerepel egy külön szabályban is, vagyis a 363/99 A határozat 2. cikkének első bekezdésében, amely értelmében „[a]z [EGSZB] minden tisztviselője vagy alkalmazottja, aki olyan tényekről szerez tudomást, amelyek a Közösségek érdekeire nézve hátrányos csalás, korrupció vagy bármely más jogellenes tevékenység esetleges előfordulásának feltételezését vagy a szakmai tevékenységek teljesítésével kapcsolatos olyan súlyos esetek esetleges előfordulásának feltételezését vetik fel, amelyek a Közösségek tisztviselőinek vagy alkalmazottainak olyan kötelezettségei teljesítésének elmulasztását valósíthatják meg, amely fegyelmi vagy adott esetben büntetőeljárást von maga után, illetve amelyek a személyzeti szabályzat hatálya alá nem tartozó tagok, vezetők vagy személyzet tagjai által elkövetett hasonló kötelezettségmulasztást valósíthatják meg, ezekről haladéktalanul köteles tájékoztatni szolgálatának vezetőjét vagy főigazgatóját, vagy amennyiben ezt hasznosnak találja, főtitkárát vagy közvetlenül a[z OLAF‑ot]”.

56      Másodszor meg kell állapítani, hogy amennyiben a tisztviselő él a számára a személyzeti szabályzat 22a. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében biztosított azon lehetőséggel, hogy értesítse a feletteseit vagy a külső szervet, az említett személyzeti szabályzat 22a. cikkének (2) bekezdése arra kötelezi a tájékoztatást átvevő személyt, hogy „haladéktalanul továbbít[sa] az OLAF részére minden olyan, tudomására jutott bizonyítékot, amely alapján a[ személyzeti szabályzat 22a. cikkének] (1) bekezdés[é]ben említett szabálytalanságok fennállása feltételezhető”.

57      Az értesítést adó tisztviselő által átadott információk OLAF‑fal való közlésére vonatkozó kötelezettségre az EGSZB vonatkozásában a 363/99 A határozat 2. cikkének második bekezdése is emlékeztet, amely szerint „[a] főtitkár, a főigazgatók és a szolgálatok vezetői vagy [az EGSZB] vezetői haladéktalanul továbbítanak [az OLAF] részére minden olyan tudomásukra jutott ténybeli információt, amely alapján a[ jelen cikk első bekezdésében] említett szabálytalanságok fennállása vélelmezhető”.

58      Végül a költségvetési rendelet 60. cikke (6) bekezdésének és a 2342/2002 rendelet 72. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből kitűnik, hogy az intézmény bármely, „a tranzakciók pénzügyi lebonyolításában és ellenőrzésében” részt vevő alkalmazottja köteles tájékoztatni az OLAF‑ot „[b]ármely jogellenes tevékenység, csalás vagy korrupció esetén, amely sértheti a Közösség érdekeit”.

59      A Közszolgálati Törvényszék által elbírálandó kérdés az, hogy e tisztviselőnek sérelmet okozó aktusnak minősül‑e, és ha igen, milyen mértékben, az a határozat, amelyben a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdésében foglalt információkat a tisztviselőtől megkapó felettes megállapítja, hogy nem kell az OLAF‑ot értesíteni.

60      E kérdésre nemleges választ kell adni abban a sajátos esetben, ha a feletteseit értesítő tisztviselőtől eredő információk olyan tényekre vonatkoznak, amelyek – bár sértik az Unió érdekét, vagy a tisztviselői kötelezettségeknek a személyi állomány tagja(i) általi súlyos megszegését jelentik – közvetlenül nem érintik őt.

61      Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy magának a személyzeti szabályzat 22a. cikkének értelmében az a tisztviselő, aki esetleges jogellenes tevékenységet kíván bejelenteni, vagy a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését, közölheti közvetlenül az OLAF‑fal azon bizonyítékokat, amelyekkel szerinte e szabálytalanságok fennállásával kapcsolatban rendelkezik. Így abban az esetben, ha tisztviselő által értesített személy megtagadja az OLAF megkeresését, e tisztviselő továbbra is élhet azzal a lehetőséggel, hogy közvetlenül fordul az OLAF‑hoz.

62      Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a tisztviselő nem jogosult arra, hogy a törvény vagy az intézmények érdekében lépjen fel, és a kereset alátámasztására kizárólag olyan kifogásokra hivatkozhat, amelyek őt személyében érintik (az Elsőfokú Bíróság T‑178/97. sz., Moncada kontra Bizottság ügyben 1998. július 7‑én hozott végzés 39. pontja). Márpedig annak elfogadása, hogy a felettesét az őt személyesen nem érintő szabálytalanságokról értesítő tisztviselő keresetet indíthat akkor, ha e felettes megtagadja ezen információk OLAF‑fal való közlését, annak lehetővé tételét jelentené, hogy e tisztviselő jogosult legyen a törvény érdekében fellépni. E következtetés levonása azonban a tisztviselő azon lehetőségét nem érinti, hogy amennyiben úgy véli, hogy a felettessel való információközlés miatt az érdekeit sértő határozatot hoztak vele szemben, keresetet nyújtson be e határozat ellen.

63      A jelen ügyben, ahogy azt fentebb már megállapítottuk, az OLAF megkeresése iránti kérelemben a felperes által előadott tények közvetlenül őt nem érintették, mivel különösen azt kifogásolta, hogy a főtitkár megtagadta fegyelmi intézkedéseknek az egyik EGSZB tisztviselővel szembeni alkalmazását, hogy az EGSZB‑n belül egyes igazgatói álláshelyeket szabálytalanul töltöttek be, vagy hogy a főtitkár jogellenesen gyakorolta az elnökség EGSZB egyéb tisztviselőinek kinevezésével kapcsolatos jogköreit.

64      Következésképpen a 2010. március 3‑i határozat annyiban, amennyiben elutasította az OLAF megkeresése iránti kérelmet, nem minősül a felperesnek sérelmet okozó aktusnak, és ezért az e határozat megsemmisítése iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

 A 2010. március 3‑i határozat megsemmisítése iránti kérelemről annyiban, amennyiben e határozat elutasította a segítségnyújtás iránti kérelmet

65      Az említett kérelem alátámasztása érdekében a felperes több kifogásra is hivatkozik, amelyeket lényegében három jogalapként lehet csoportosítani, amelyeket a következőkre alapít:

–        az elnök 2010. március 3‑i határozat elfogadására vonatkozó hatáskörének hiánya, az eljárás és a Charta 41. cikkének megsértése;

–        a személyzeti szabályzat 86. cikkének, a személyzeti szabályzat IX. mellékletének, a fegyelmi eljárásokra és közigazgatási vizsgálatokra vonatkozó általános végrehajtási rendelkezésekről szóló, 635/05 A EGSZB elnöki határozatnak (a továbbiakban: a személyzeti szabályzat IX. mellékletének általános végrehajtási rendelkezései) és a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének megsértése;

–        a személyzeti szabályzat 24. cikkének, a segítségnyújtási kötelezettségnek és a Chartának a megsértése, valamint nyilvánvaló mérlegelési hiba fennállása.

 Az elnök 2010. március 3‑i határozat elfogadására vonatkozó hatáskörének hiányára, az eljárás és a Charta 41. cikkének megsértésére alapított jogalapról

–       A felek érvei

66      A felperes azt állítja, hogy a 2010. március 3‑i határozatot – annyiban, amennyiben az elutasította a segítségnyújtás iránti kérelmet – az elnökségnek, nem pedig – ahogy a jelen esetben történt – az elnöknek kellett volna elfogadnia.

67      A felperes hozzáteszi, hogy az EGSZB több eljárási szabálytalanságot is elkövetett, megsértve többek között a Charta 41. cikkében foglalt megfelelő ügyintézéshez való jogot, valamint az elnökség 2007. október 23‑án elfogadott működési szabályait. Az elnök és a csoportok elnökei kivételével ugyanis az elnökség tagjai sosem fértek hozzá a segítségnyújtás iránti kérelemhez. Ugyanígy az elnökség tagjai nem fértek hozzá a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozattervezet tartalmához sem. Végül az elnökség megbeszéléseinek jegyzőkönyvei nem említik sem a végül elfogadott határozatot, sem pedig az elnökség tagjainak nyilatkozatait.

68      Az EGSZB a jogalap elutasítását kéri.

–       A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

69      Az EGSZB eljárási szabályzata 72. cikke (1) bekezdésének harmadik francia bekezdése értelmében az AD 13, AD 12 és AD 11 besorolási fokozatba tartozó tisztviselőket illetően a személyzeti szabályzat által biztosított kinevezési jogkörrel a főtitkár javaslata alapján az elnök rendelkezik.

70      A jelen ügyben nem vitatott, hogy a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító 2010. március 3‑i határozat elfogadásának időpontjában a felperes AD 13 besorolási fokozatú tisztviselő volt. Az elnök e határozatot tehát az EGSZB eljárási szabályzata 72. cikke (1) bekezdése harmadik francia bekezdésének tiszteletben tartása mellett fogadta el. Következésképpen a felperes nem megalapozottan állítja, hogy a fent említett határozatot az elnökségnek, és nem az elnöknek kellett volna meghoznia.

71      Egyébiránt, mivel – ahogy azt az imént megállapítottuk – az elnöknek, és nem az elnökségnek volt hatásköre a segítségnyújtás iránti kérelem elbírálására, a 2010. március 3‑i határozatot érintő – többek között az elnökség tagjainak a segítségnyújtás iránti kérelem elbírálásába való bevonásának elmaradásából eredő – eljárási szabálytalanságokra alapított kifogást mint hatástalant el kell utasítani.

72      Ebből következően a felhozott első jogalapot el kell utasítani.

 A személyzeti szabályzat 86. cikkének, a személyzeti szabályzat IX. mellékletének, a személyzeti szabályzat IX. mellékletének általános végrehajtási rendelkezéseinek és a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének megsértésére alapított jogalapról

–       A felek érvei

73      A felperes azzal érvel, hogy a segítségnyújtás iránti kérelemben legalább bizonyítékkezdeményt szolgáltatott az őt ért lelki zaklatás valódiságáról, és különösen a főtitkárnak a jogi szolgálat függetlensége csorbítására irányuló szándékáról. Márpedig az elnök ahelyett, hogy a személyzeti szabályzat 86. cikkének (2) bekezdése, a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 1. és 2. cikke, valamint a személyzeti szabályzat IX. mellékletének általános végrehajtási rendelkezéseinek 2. cikke értelmében vett közigazgatási vizsgálatot indított volna – ahogy arra köteles lett volna –, mindössze a kabinetfőnökét utasította egy egyszerű előzetes vizsgálat lefolytatására, amelynek következtetéseit végeredményben nem közölték a felperessel a 2010. március 3‑i határozatot megelőzően.

74      Védekezésként az EGSZB a jogalap elutasítását kéri.

–       A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

75      Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikke értelmében az uniós intézményeknek meg kell védeniük a személyi állományukat a felettesek lelki zaklatásától, vagy bármely megalázó bánásmódjával szemben. Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a szolgálat rendjével és nyugalmával összeegyeztethetetlen esemény bekövetkeztekor az adminisztráció a segítségnyújtási kötelezettség alapján köteles a kellő határozottsággal fellépni, valamint az ügy körülményei alapján szükséges gyorsasággal és gondossággal reagálni a tények megállapítása és azokból a megfelelő következtetéseknek az ügy ismeretében való levonása érdekében. E célból elegendő, ha az intézménye védelmét igénylő tisztviselő bizonyítékkezdeménnyel szolgál annak a támadásnak a valódiságáról, amely őt állítása szerint érte. Ilyen körülmények esetén a szóban forgó intézmény feladata a megfelelő intézkedések meghozatala, így különösen a panasz alapjául szolgáló tényeknek a panaszossal folytatott együttműködésben történő megállapítására irányuló vizsgálat lefolytatása (a Bíróság 224/87. sz., Koutchoumoff kontra Bizottság ügyben 1989. január 26‑án hozott ítéletének 15. és 16. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑5/92. sz., Tallarico kontra Parlament ügyben 1993. április 21‑én hozott ítéletének 31. pontja és a T‑136/98. sz., Campogrande kontra Bizottság ügyben 2000. december 5‑én hozott ítélet 42. pontja).

76      A jelen ügyben az ügy irataiból kiderül, hogy a segítségnyújtás iránti kérelem benyújtását követően az elnök három napon belül, azaz 2009. december 10‑én utasította a kabinetfőnökét a főtitkárnak felrótt lelki zaklatásra és szabálytalanságokra vonatkozó állításokat érintő „előzetes vizsgálat” lefolytatására. Márpedig a felperes 2009. december 15‑i és 2010. január 14‑i meghallgatását, valamint a segítségnyújtás iránti kérelemben megvádolt személyek meghallgatását követően az elnök kabinetfőnöke 2010 januárjában részletes jelentést készített, amelyben megvizsgálta és megvitatta a felperes által a főtitkárral szemben megfogalmazott különböző vádak megalapozottságát. Ilyen körülmények között az EGSZB eleget tett az előző pontban említett ítélkezési gyakorlatban megfogalmazott kötelezettségének, vagyis lefolytatta a vizsgálatot annak érdekében, hogy a kérelem benyújtójával együttműködésben megállapítsa a segítségnyújtás iránti kérelemben foglalt tényeket.

77      El kell utasítani azt az érvet, amely szerint az EGSZB‑nek a személyzeti szabályzat 86. cikkének (2) bekezdése, a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 1. és 2. cikke, valamint a személyzeti szabályzat IX. mellékletének általános végrehajtási rendelkezéseinek 2. cikke értelmében vett közigazgatási vizsgálatot kellett volna indítani. Miközben ugyanis e rendelkezésekből kitűnik, hogy az általuk szabályozott közigazgatási vizsgálatok a fegyelmi eljárás részét képezik, és csupán akkor indíthatók meg, ha a bizonyítékok okot adnak annak feltételezésére, hogy a tisztviselőt terhelő kötelezettségek megszegése áll fenn, a segítségnyújtás iránti kérelem nem tartalmazott olyan tényt, amely akár az előzetes vizsgálat lefolytatása nélkül igazolta volna ilyen, fegyelmi jellegű közigazgatási vizsgálat főtitkárral szembeni megindítását.

78      Végül nem fogadható el az a kifogás, amely szerint az EGSZB a védelemhez való jog megsértésével elmulasztotta a segítségnyújtás iránti kérelem elutasítását megelőzően közölni a felperessel az elnök kabinetfőnöke által készített jelentés következtetéseit, valamint az általa vezetett vizsgálat keretében szervezett meghallgatásokról készült különböző beszámolókat. Kétségtelen, hogy az uniós jog alapelvei közé tartozik a védelemhez való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely meghatározott személyre nézve hátrányos intézkedéshez vezethet, és ezt a jogot még különleges szabályozás hiánya esetén is biztosítani kell (lásd például az Elsőfokú Bíróság T‑36/96. sz., Gaspari kontra Parlament ügyben 1997. július 10‑én hozott ítéletének 32. pontját). Mindazonáltal a jelen ügyben a segítségnyújtás iránti kérelem nyomán indított eljárás nem tekinthető a felperessel szemben indított eljárásnak (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑67/99. sz., K kontra Bizottság ügyben 2000. június 27‑én hozott ítéletének 72. pontját). Így a 2010. március 3‑i határozat annyiban, amennyiben elutasította a segítségnyújtás iránti kérelmet, nem szerepel azon határozatok között, amelyek tekintetében a védelemhez való jogot tiszteletben kell tartani.

79      Következésképpen a felhozott második jogalapot el kell utasítani.

 A személyzeti szabályzat 24. cikkének, a segítségnyújtási kötelezettségnek és a Chartának a megsértésére, valamint nyilvánvaló mérlegelési hiba fennállására alapított jogalapról

–       A felek érvei

80      A felperes azt állítja, hogy lelki zaklatás áldozata volt, és ezért az elnök a segítségnyújtás iránti kérelem elutasításával nyilvánvaló értékelési hibát követett el, megsértette a személyzeti szabályzat 24. cikkét és a segítségnyújtási kötelezettséget, valamint a Charta 1. cikkét és 31. cikkének (1) bekezdését, amelyek értelmében „[a]z emberi méltóság sérthetetlen[, t]iszteletben kell tartani, és védelmezni kell”, továbbá „[m]inden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez”.

81      Az EGSZB válaszul arra hivatkozik, hogy a felperes lelki zaklatásnak minősíti azt, ami csupán a főtitkárral való kapcsolatokban jelentkező nehézség, és a jogi ügyeket érintő nézeteltérés.

–       A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

82      A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése „helytelen magatartásként” határozza meg a lelki zaklatást, amelynek megállapítása két feltétel együttes teljesülését igényli. Az első feltétel olyan magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések létére vonatkozik, amelyek „egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen” fordulnak elő – ami azt vonja magával, hogy a lelki zaklatás az időben szükségszerűen folyamatként jelenik meg, és ismétlődő vagy folyamatos cselekvést feltételez –, és amelyek „szándékosak”. Az elsőhöz az „és” mellérendelő kötőszóval kapcsolódó második kumulatív feltétel arra vonatkozik, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések alkalmasak legyenek arra, hogy bármely másik személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák. Azon tényből, hogy a „szándékos” jelző az első feltételhez kapcsolódik, nem pedig a másodikhoz, két következtetést lehet levonni. Egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdésében szereplő magatartásoknak, szóbeli vagy írott nyelvhasználatnak, gesztusoknak vagy más cselekvéseknek szándékosaknak kell lenniük, ami kizárja e rendelkezés alkalmazási köréből a véletlen cselekvéseket. Másrészt azonban nem szükséges, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések azzal a szándékkal valósuljanak meg, hogy más személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák.

83      Másként fogalmazva a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy a zaklatónak szándékában állt volna az áldozatot lejáratni, vagy annak munkakörülményeit szándékosan rontani. Elegendő az is, hogy szándékosan megvalósított cselekvései objektíve ilyen következményekkel járnak (lásd ebben az értelemben a Közszolgálati Törvényszék F‑52/05. sz., Q kontra Bizottság ügyben 2008. december 9‑én hozott ítéletének 135. pontját, amely ítéletet e tekintetben nem helyezett hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének a T‑80/09. P. sz., Bizottság kontra Q ügyben 2011. július 12‑én hozott ítélete; és az F‑42/10. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2012. május 16‑án hozott ítélet 65. pontját).

84      E megfontolások fényében kell határozni a lelki zaklatás fennállására vonatkozó kifogásról, ami feltételezi a felperes által a főtitkárnak felrótt cselekedetek valódiságának vizsgálatát, és annak megállapítását, hogy e cselekedetek objektíve aláásták‑e a felperes személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét.

85      Először is a felperes hangsúlyozza, hogy a főtitkár nyomást próbált gyakorolni rá annak érdekében, hogy a jogi szolgálat vezetőjeként jogilag nem megfelelő jogi véleményt írjon alá. Ez történt különösen egy tisztviselő visszamenőleges előléptetése alkalmával.

86      E tekintetben az ügy irataiból kiderül, hogy 2009. január 25‑én a 2008. évre vonatkozó előléptetési eljárás keretében az elnök az egyik tisztviselő 2008. január 1‑jei visszamenőleges hatályú előléptetéséről döntött, nyilvánvalóan megsértve az EGSZB‑n belül hatályos szabályokat.

87      Mindazonáltal akkor is, ha e határozatot „a főtitkár javaslatára” fogadták el, meg kell állapítani, hogy a felperes ez utóbbit nem vádolta azzal, hogy tőle ered e jogellenes határozat, sőt elismerte, hogy a főtitkár az elnökség azon tagjának nyomására járt el, aki az EGSZB elnökévé kívánt válni.

88      Ezenkívül a felperes nem szolgáltat kellő bizonyító erővel rendelkező tényeket azon – az EGSZB által végeredményben formálisan vitatott – állítás alátámasztására, miszerint a főtitkár a 2009. június 8‑án tartott megbeszélésen utasította őt a szóban forgó határozat jogszerűségét megállapító jogi vélemény kibocsátására. Az e megbeszélésről végül maga a felperes által készített beszámoló különösen nem bizonyítja sem ilyen nyomás fennállását, sem egyébiránt olyan sértések elhangzását, amelyeket a főtitkár e megbeszélésen a felperessel kapcsolatban fogalmazott volna meg.

89      Egyébiránt kétségtelen, hogy szintén 2009. június 8‑án a főtitkár az EGSZB személyi állománya tagjainak elektronikus levelet küldött, amelyben jelezte, hogy ha az érintett visszamenőleges előléptetésről szóló határozat ellen keresetet nyújtanak be, ügyvédi szolgáltatást kell igénybe venni, mivel „egyértelmű, hogy a felperes nem járhat el az adminisztráció érdekében”.

90      Mindazonáltal tekintettel az elektronikus levél elküldésének körülményeire, a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a levél célja nem a felperes szakmai képességeinek vitatása volt, hanem azon szükségszerűség tudomásulvétele, hogy a szóban forgó előléptetésről szóló határozat jogszerűségével szembeni ismételt felperesi bírálatok miatt az EGSZB védelmével ügyvédet kell megbízni kereset benyújtása esetén. Egyébiránt a 2009. június 8‑i megbeszélésről a felperes által készített beszámolóban az utóbbi megemlítette, hogy ő maga javasolta a főtitkárnak e megoldást.

91      Ennek következtében el kell utasítani azt a kifogást, amely szerint a főtitkár nyomást próbált gyakorolni a jogi szolgálatra.

92      Másodszor a felperes azt állítja, hogy az EGSZB álláshirdetést tett közzé, amelyben a kiválasztási eljárásban való részvételhez szükséges feltételek szándékosan úgy voltak megfogalmazva, hogy kizárják az ő pályázatát.

93      E tekintetben az ügy irataiból kitűnik, hogy 2009. július 6‑án a személyzeti szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárásnak megfelelően az EGSZB intranetjén közzétették a 26/09. sz. álláshirdetést (a továbbiakban: első álláshirdetés), amelynek célja az EGSZB általános ügyek igazgatóságának igazgatói álláshelyének AD 14 besorolási fokozatú tisztviselővel való betöltése, és hogy e hirdetés, amely az EGSZB és az Unió más intézményei tisztviselőinek szólt, egyéb feltételek mellett „az Európai Unió hivatalos nyelvei közül kettőnek az alapos ismeretét, és az Európai Unió legalább [egy] másik hivatalos nyelvének az ismeretét” követelte meg, továbbá megjegyezte, hogy „[s]zolgálati okokból az [angol] és [francia] nyelv megfelelő ismerete különösen szükséges”. A felperes benyújtotta pályázatát az első álláshirdetésben foglalt álláshelyre.

94      Ezt követően, miután az elnökség 2009. szeptember 29‑én az első álláshirdetés visszavonásáról, valamint arról határozott, hogy „az [álláshirdetést] a személyzeti szabályzat 29. cikk[ének (1) és (2) bekezdése] szerint újra közzéteszi”, az általános igazgatóság ugyanazon igazgatói álláshelyének betöltésére irányuló, 43/09. sz. álláshirdetést közzétették az EGSZB intranetjén és az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 247. A, 1. o., a továbbiakban: új álláshirdetés). Az új álláshirdetésben foglalt nyelvi követelmények a következők voltak: „Az Európai Unió egyik hivatalos nyelvének alapos ismerete és az Európai Unió legalább két másik hivatalos nyelvének magas szintű ismerete; a munkakör ellátásához szükséges az angol és a francia nyelv alapos ismerete”. A felperes az új álláshirdetésben foglalt álláshelyre vonatkozó pályázatát megerősítette, majd 2009. december 3‑án visszavonta.

95      Kétségtelen, hogy – amint azt a Közszolgálati Törvényszék a mai napon hozott külön ítéletben (a F‑51/10. sz., Bermejo Garde kontra EGSZB ügyben 2012. szeptember 25‑én hozott ítélet) megállapította – a nyelvi követelmények ilyen megváltoztatása azzal járt, hogy a felperesnek az általános ügyek igazgatóságának igazgatói álláshelyére benyújtott pályázatát a gyakorlatban kizárta, mivel a felperes csupán egy hivatalos nyelv (spanyol) alapos ismeretével, egy másik hivatalos nyelv (francia) legalább magas szintű ismeretével, és egy harmadik uniós hivatalos nyelv (angol) mindössze „megfelelő ismeretével” rendelkezett. A Közszolgálati Törvényszék ebből arra a következtetésre jutott, hogy az új álláshirdetés a felperesnek sérelmet okozó aktusnak minősül.

96      Mindazonáltal a felperes nem szolgáltat olyan konkrét és egybehangzó bizonyítékokat, amelyek alátámaszthatnák azt az állítást, miszerint a nyelvi követelményeket az ő pályázatának kizárása céljából módosították.

97      Ellenben az ügy irataiból kiderül, hogy az EGSZB tájékoztatta a felperest és az első álláshirdetésre a felpereshez hasonlóan jelentkező többi pályázót, hogy ellenkező jelzés hiányában az új álláshirdetés pályázóinak tekintik őket, ami ellentmond a hatáskörrel való visszaélésre vonatkozó állításnak.

98      Ezenkívül meg kell állapítani, hogy – amint az szintén az ügy irataiból kitűnik – az új álláshirdetésben foglalt nyelvi követelményekkel azonos követelmények szerepeltek egy korábbi, 2009. február 24‑én közzétett, a személyzeti és pénzügyi igazgatóság igazgatói álláshelyének betöltésére irányuló álláshirdetésben.

99      Harmadszor, a felperes előadja, hogy a főtitkár 2009. október 15‑én a főtitkárság és a jogi szolgálat közötti jó viszony helyreállítása céljából találkozót szervezett, amely azonban ténylegesen „fegyelmi jellegű meghallgatás” volt. A felperes azonban nem terjeszt elő bizonyítékot azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó találkozó ilyen jellegű volt. Különösen nem minősül ilyen bizonyítéknak az, hogy e találkozón a főtitkár mellett jelen volt „A személyi állománynak való segítségnyújtás, egyéni jogok, esélyegyenlőség” egység vezetője.

100    Ilyen körülmények között, mivel a felperes által a főtitkárnak felrótt tények, akár külön‑külön vagy együtt vizsgálva, objektíve nem ásták alá a felperes személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét, el kell utasítani az arra alapított jogalapot, hogy az elnök nyilvánvaló értékelési hibát követett el azzal, hogy megtagadta annak megállapítását, hogy a felperes lelki zaklatás áldozata volt, és hogy elutasította a segítségnyújtás iránti kérelmet.

101    Végül, bár a felperes azt állítja, hogy az elnök megpróbálta meggyőzni arról, hogy egyszerűen vonja vissza a segítségnyújtás iránti kérelmét – ami különösen bizonyítja az elnök elfogultságát –, e körülmény csupán azt bizonyítja, hogy az elnök, aki nem volt meggyőződve a felperes által felhozott, lelki zaklatásra vonatkozó vádak megalapozottságáról, a gondoskodási kötelezettség és a megfelelő ügyintézés elvének tiszteletben tartása mellett a vita egyezség útján való rendezésére törekedett. Mindenesetre hasonló kezdeményezés nem befolyásolhatja a 2010. március 3‑i határozat jogszerűségét – annyiban, amennyiben az elutasította a segítségnyújtás iránti kérelmet –, amely határozatot – ahogy azt korábban megállapítottuk – szabályos és nyilvánvaló mérlegelési hibát nem tartalmazó eljárásban fogadták el.

102    A fentiekből következik, hogy el kell utasítani a 2010. március 3‑i határozat annyiban való megsemmisítése iránti kérelmet, amennyiben az elutasította a segítségnyújtás iránti kérelmet.

2.     A korábbi feladatkört megszüntető határozat és az újrabeosztásról hozott határozat megsemmisítése iránti kérelemről

103    A fent említett, a tartalmukra tekintettel a felperesnek sérelmet okozó aktusnak minősülő (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑51/01. Sz., Fronia kontra Bizottság ügyben 2002. április 16‑án hozott ítéletének 32. pontját) dokumentumok megsemmisítése iránti kérelem alátámasztása érdekében a felperes lényegében hét jogalapot terjeszt elő, amelyeket a következőkre alapít:

–        az aktus kibocsátója hatáskörének hiánya;

–        a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének megsértése;

–        az indokolási kötelezettség megsértése;

–        a személyzeti szabályzat 12a., 22a. és 86. cikkének megsértése;

–        nyilvánvaló értékelési hiba;

–        a segítségnyújtási kötelezettség és a megfelelő ügyintézés elvének megsértése;

–        a személyzeti szabályzat 22b. cikke (1) bekezdésének megsértése.

 Az aktus kibocsátója hatáskörének hiányára alapított jogalapról

 A felek érvei

104    A felperes kiemeli, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok valódi kibocsátója – a látszat ellenére – a főtitkár, nem pedig az elnök, amit az a tény is bizonyít, hogy a korábbi feladatkört megszüntető határozatban az elnök a főtitkárra ruházta azt a feladatot, hogy a felperes új hatásköreit meghatározza.

105    Mindenesetre a felperes hozzáteszi, hogy a szóban forgó határozatok megfogalmazása nyilvánvalóvá teszi, hogy azokat a főtitkárral való egyeztetést követően és annak egyetértésével fogadták el, miközben az EGSZB eljárási szabályzata 72. cikkének (1) bekezdése e téren a főtitkárnak csupán javaslattételi jogot biztosít.

106    Az EGSZB azt válaszolja, hogy az elnök rendelkezett hatáskörrel a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok elfogadására.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

107    Ahogy azt a jelen ítélet 69. pontja megállapítja, az EGSZB eljárási szabályzata 72. cikke (1) bekezdésének harmadik francia bekezdése értelmében az AD 13, AD 12 és AD 11 besorolási fokozatba tartozó tisztviselőket illetően a személyzeti szabályzat által biztosított kinevezési jogkörrel a főtitkár javaslata alapján az elnök rendelkezik.

108    A jelen ügyben, magából a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok megfogalmazásából kitűnik, hogy e határozatokat az elnök fogadta el, ahogy azt az említett határozatok alján található aláírása is tanúsítja.

109    A felperes azonban hangsúlyozza, hogy a 2010. március 24‑i kiegészítésben az elnök jelezte, hogy a korábbi feladatkört megszüntető határozat „[átmeneti] intézkedéseit”, amely az új hatáskörök meghatározását jelenti, „a főtitkár fogja meghozni”. Mindössze e megfogalmazásból ugyanakkor nem vezethető le az, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokat, amelyek az elnök aláírását viselik, ténylegesen a főtitkár, és nem az elnök fogadta el. Végül a 2010. március 24‑i kiegészítésben az elnök hangsúlyozta, hogy az említett „[átmeneti] intézkedéseket” az ő „felügyelete mellett” kell végrehajtani.

110    Végül, bár igaz, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokban az elnök jelezte, hogy e határozatokat a „főtitkár egyetértésével” fogadták el, e megfogalmazás – jóllehet nem szerencsés – nem jelenti azt, hogy az elnök helytelenül úgy vélte, hogy a főtitkár kedvező véleménye rá kötelező, és hogy ezzel megsértette volna az EGSZB eljárási szabályzata 72. cikke (1) bekezdésének harmadik francia bekezdése szerinti hatáskörét.

111    Következésképpen az aktus kibocsátója határkörének hiányára alapított jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

112    A felperes kifejti, hogy az elnök – mivel a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok meghozatala előtt nem hallgatta őt meg – megsértette a többek között a Charta 41. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvét.

113    Az EGSZB a jogalap elutasítását kéri.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

114    A Bíróság korábban kimondta, hogy a jelen ügyhöz hasonló, kapcsolatokban jelentkező nehézségek között előirányzott és a tisztviselő akarata ellenére elrendelt újrabeosztásról hozott határozat a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének alkalmazását kívánja, amely jog az uniós jog alapelvei közé tartozik, amelyet még a szóban forgó eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiánya esetén is biztosítani kell (a Bíróság C‑59/06. P. sz., Marcuccio kontra Bizottság ügyben 2007. december 6‑án hozott ítéletének 46. pontja).

115    Következésképpen az ilyen határozatot csak azután lehet elfogadni, hogy az érintettnek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a kinevezésre jogosult hatóság által kezdeményezett szóbeli és/vagy írásbeli egyeztetés keretében megfelelően ismertethesse a határozattervezettel kapcsolatos álláspontját, ennek bizonyítására pedig e hatóság köteles (a fent hivatkozott Marcuccio kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. pontja).

116    A jelen ügyben az ügy irataiból kitűnik, hogy a 2010. március 3‑i határozatban az elnök tájékoztatta a felperest annak újrabeosztására irányuló szándékáról, hiszen jelezte, hogy a felperesre „a képzettségeinek és besorolási fokozatának megfelelő feladatot [fognak bízni] […] a jogi szolgálattól eltérő egységnél”.

117    A felperes a 2010. március 3‑i határozat címzettjeként tehát megtehette észrevételeit az őt érintő újrabeosztás tervével kapcsolatban.

118    Ilyen körülmények között, mivel a felperes ismertethette álláspontját azelőtt, hogy az elnök elfogadta a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokat, a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani.

 Az indokolási kötelezettségre alapított jogalapról

 A felek érvei

119    A felperes azt állítja, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokat nem indokolták, megsértve ezzel a Charta 41. cikkének (2) bekezdését.

120    Az EGSZB a jogalap elutasítását kéri.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

121    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében előírt indokolási kötelezettség célja egyrészt az, hogy a sérelmet okozó aktus megalapozottságának megítélését és a Közszolgálati Törvényszék előtt kereset indítását lehetővé tévő kellő tájékoztatást nyújtson az érintett számára, másrészt pedig az, hogy biztosítsa a Közszolgálati Törvényszék számára az aktus jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó jogköre gyakorlását (az Elsőfokú Bíróság T‑132/03. sz., Casini kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének 30. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezenkívül a Charta a 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában megerősíti, hogy a megfelelő ügyintézéshez való alapvető jog magában foglalja többek között az „igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják”.

122    Egyébiránt a tisztviselő akarata ellenére való áthelyezéséről szóló határozat a személyzeti szabályzat 25. cikke értelmében vett, sérelmet okozó aktus, és ebből következően azt indokolni kell (az Elsőfokú Bíróság T‑129/98. sz., Sabbioni kontra Bizottság ügyben 1999. november 23‑án hozott ítéletének 28. pontja).

123    Végül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség terjedelmét minden esetben a konkrét körülmények alapján kell megítélni (a Bíróság 61/76. sz., Geist kontra Bizottság ügyben 1977. július 14‑én hozott ítéletének 28. pontja és C‑169/88. sz., Prelle kontra Bizottság ügyben 1989. december 13‑án hozott ítéletének 9. pontja). Nevezetesen egy határozat akkor kellően indokolt, ha az érintett tisztviselő előtt ismert összefüggésben fogadták el, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (az Elsőfokú Bíróság T‑198/02. sz., N kontra Bizottság ügyben 2004. április 1‑jén hozott ítéletének 70. pontja).

124    Ahogy az az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az érintett tisztviselő számára ismert körülmények között fogadják el a határozatot, amely ezért megfelel a személyzeti szabályzat 25. cikkében foglalt indokolási követelményeknek, ha azon körülmények, amelyek között a szóban forgó jogi aktust, továbbá az ahhoz kapcsolódó szolgálati feljegyzést és más közleményeket elfogadták, lehetővé teszik azon tényezők megismerését, amelyek az adminisztráció döntését befolyásolták (a fent hivatkozott Sabbioni kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. és 30. pontja).

125    A jelen ügyben kétségtelen, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok nem voltak megindokolva jogilag megkövetelt módon, és különösen a korábbi feladatkört megszüntető határozat mindössze általában véve hivatkozott a „szolgálati érdekre”.

126    Meg kell azonban állapítani, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokat a felperes számára ismert körülmények között fogadták el. A 2010. március 3‑i határozatban ugyanis az elnök jelezte a felperesnek, hogy a vele szemben a jövőben alkalmazandó újrabeosztást a felperes által a főtitkárral szemben megfogalmazott, „munkahelyi üldözésre” vonatkozó állítások elutasítása igazolja, és hozzátette, hogy ezen intézkedés célja, hasonlóan az ezen újrabeosztás keretében hozható más intézkedésekhez, „a közigazgatási tevékenység megfelelő gyakorlásának [előmozdítása]”, és annak lehetővé tétele, hogy „a főtitkárságon belüli összetűzéseket és nézeteltéréseket leküzd[jék], tiszteletben tartva a megfelelő ügyintézés elvét, és azon elvet, hogy a különböző szervezeti egységek a saját hatásköreiket, felelősségeiket és jogköreiket gyakorolják”. Egyébiránt a felperes által a jogvita tárgyát képező határozatok ellen benyújtott panasz tartalmából nyilvánvaló, hogy a felperes tudta, hogy e határozatokat a segítségnyújtás iránti kérelem és az OLAF megkeresése iránti kérelem adminisztráció szerinti megalapozatlansága miatt fogadták el.

127    Mindenesetre feltételezve akár, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok elfogadásának körülményei nem tették lehetővé a felperes számára az említett határozatok tartalmának megértését, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az indokolás elégtelenségét ellentételezhetik a bírósági eljárás során az adminisztráció által előadott további részletek (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑158/94. sz., Brunagel kontra Parlament ügyben 1996. szeptember 19‑én hozott ítélet 115. pontját). Márpedig a jelen ügyben ez így történt, mivel az EGSZB az ellenkérelmében és a viszonválaszában részletesen kifejtette a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok alapjául szolgáló ténybeli és jogi indokokat. Így különösen az ellenkérelemben az EGSZB rámutatott, hogy „a felperes által a panaszában többek között a főtitkár személyével kapcsolatban előadott különböző vádak személyessége és hevessége megrendítette azon bizalmat, amelyet a felperesre mint a jogi szolgálat vezetőjére bízott tisztség különösen megkövetel”, és hogy „mind az intézmény, mind pedig a felperes szempontjából az egyetlen működőképes megoldás a felperes olyan helyre való beosztása, ahol nem áll szoros kapcsolatban a főtitkárral”.

128    Következésképpen az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, harmadik jogalapot el kell utasítani.

 A személyzeti szabályzat 12a., 22a. és 86. cikkének megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

129    A felperes előadja, hogy a személyzeti szabályzat 12a., 22a. és 86. cikkének megsértésével rejtett szankciót alkalmaztak ellene amiatt, hogy segítséget kért a munkáltatójától, és tájékoztatta azt a főtitkár által elkövetett súlyos szabálytalanságokról.

130    Az EGSZB a jogalap elutasítását kéri.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

131    A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (2) bekezdése értelmében „[a]zt a tisztviselőt, aki pszichológiai [helyesen: lelki] vagy szexuális zaklatás áldozatává vált, az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás”, és „[a]zt a tisztviselőt, aki pszichológiai [helyesen: lelki] vagy szexuális zaklatásra vonatkozó bizonyítékkal szolgál, az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás, feltéve hogy a tisztviselő tisztességesen járt el”. A személyzeti szabályzat 22a. cikkének (3) bekezdése szerint azt a tisztviselőt, aki a 22a. cikk (1) bekezdésben foglalt tényeknek – azaz olyan tényeknek, amelyek esetlegesen jogellenes tevékenységre, többek között „a[z Unió] érdekeinek hátrányt okozó csalás[ra] vagy korrupció[ra]” engednek következtetni, illetve a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegésének – ismeretében, e tényekről értesíti a felettesét vagy közvetlenül az OLAF‑ot, „az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás ennek következtében, feltéve hogy a tisztviselő jóhiszeműen járt el”. Végül a személyzeti szabályzat 86. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a]zon tisztviselő vagy volt tisztviselő, aki az e személyzeti szabályzat szerinti kötelezettségeit szándékosan vagy gondatlanságból megsérti, fegyelmi intézkedéssel sújtható”.

132    A jelen ügyben nem vitatható, hogy a felperesnek kára származott a segítségnyújtás iránti kérelmet és az OLAF megkeresése iránti kérelmet tartalmazó 2009. december 7‑i feljegyzésének közléséből. Az érintettet ugyanis éppen e feljegyzés elküldése miatt fosztották meg a jogi szolgálat vezetői tisztségétől, amelyet 1997. június 1‑je óta töltött be.

133    Mindenesetre e kár csak akkor fakadhat a személyzeti szabályzat 12a. és 22a. cikkének az EGSZB általi megsértéséből, ha bebizonyosodik, hogy a felperes ténylegesen – jóhiszeműen – olyan tényeket közölt, amelyek okot adtak egyrészt az őt ért lelki zaklatás, másrészt pedig jogellenes tevékenység – többek között csalás vagy korrupció –, illetve a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegésének feltételezésére.

134    E tekintetben annak megállapításához, hogy a tisztviselő jóhiszeműen élt‑e a személyzeti szabályzat 12a. és 22a. cikkében foglalt nyilvánosságra hozatal jogával, a Közszolgálati Törvényszéknek több tényezőt is figyelembe kell vennie.

135    A Közszolgálati Törvényszéknek először is meg kell vizsgálnia, hogy azon információk, amelyekkel kapcsolatban a tisztviselő úgy dönt, hogy azokat a felettesével vagy adott esetben közvetlenül az OLAF‑fal közli, nyilvánvalóan súlyos szabálytalanságok‑e, amennyiben azokat ténylegesen elkövették. E mellett szól az, hogy a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdése a bejelentendő jogellenes tevékenységek között a csalást vagy a korrupciót említi, és hozzáteszi, hogy ezeknek „a[z Unió] érdekeinek [kell] hátrányt okoz[niuk]”. Ugyanígy a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdése értelmében a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek megszegése csak akkor jelenthető be, ha az „súlyos”.

136    A második figyelembe veendő szempont a nyilvánosságra hozott információk valódisága, vagy legalábbis valószínűsége. Ugyanis a véleménynyilvánítás szabadsága, amely magában foglalja a tisztviselő azon lehetőségét, hogy bejelentse a lelki zaklatást, vagy a jogellenes tényeket, illetve a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését, kötelezettségeket és felelősséget is magában foglal, valamint az ilyen információkat nyilvánosságra hozó személynek, amennyiben a körülmények lehetővé teszik, gondosan meg kell vizsgálnia, hogy az információk helyesek és hitelt érdemlőek. Azon tisztviselőnek tehát, aki véleménye szerint a személyzeti szabályzat 12a. és 22a. cikk hatálya alá tartozó szabálytalanságokat jelent be, meg kell bizonyosodnia arról, hogy az által felhozott vádak pontos tényeken alapulnak, vagy hogy azok legalább „elegendő ténybeli alapon” nyugszanak (lásd az EJEB Heinisch kontra Németország 2011. július 21‑i 28274/08. sz. ítéletet, 79. §). E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy a személyzeti szabályzat 22a. cikke csak olyan konkrét tények közlésére vonatkozik, amelyekről az azokat közlő tisztviselő első ránézésre ésszerűen feltételezheti valamely jogellenes tevékenység vagy súlyos kötelességszegés fennállását, és hogy e rendelkezést egyébiránt össze kell egyeztetni a tisztviselőkre vonatkozó tárgyilagosság és pártatlanság kötelezettségével, azon kötelezettséggel, hogy ügyeljenek tisztségük méltóságára, és az együttműködési kötelezettségükkel, valamint azon kötelezettséggel, hogy tartsák tiszteletben az érintett személyek becsületét és az ártatlanság vélelmét (a Közszolgálati Törvényszék F‑77/09. sz., Nijs kontra Számvevőszék ügyben 2011. január 13‑án hozott ítéletének 66–70. pontja).

137    A Közszolgálati Törvényszéknek figyelembe kell vennie a tisztviselő által a nyilvánosságra hozatalhoz használt eszközöket, és különösen a személyzeti szabályzat 22a. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó szabálytalanságokat illetően meg kell vizsgálnia, hogy a tisztviselő a hatáskörrel rendelkező hatósághoz vagy szervhez, azaz a „felettesé[hez], vagy főigazgatójá[hoz], vagy – ha hasznosnak ítéli – a főtitkár[hoz] vagy vele egyenértékű beosztásban dolgozó személyek[hez], illetve közvetlenül az [OLAF‑hoz]” fordult‑e.

138    Végül a szabálytalanságokat bejelentő tisztviselő indítéka egy másik olyan figyelembe veendő tényező azon kérdés szempontjából, hogy a tisztviselő jóhiszeműen járt‑e el. A személyes ellenszenvvel vagy kifogással, továbbá a személyes előny – többek között pénzügyi haszon – lehetőségével motivált bejelentés nem tekinthető jóhiszeműnek.

139    A fenti megfontolásokra tekintettel kell a Közszolgálati Törvényszéknek megvizsgálnia a személyzeti szabályzat 12a., 22a. és 86. cikkének megsértésére alapított jogalap megalapozottságát.

140    A jelen ügyben nem vitatott, hogy a 2009. december 7‑i feljegyzésben a felperes főleg a főtitkár ellen súlyos kifejezésekkel fogalmazta meg vádjait, kijelentve, hogy az őt lelkileg zaklatta, és jogellenes tevékenységeket végzett, amelyek közül egyesek a belga büntetőtörvénykönyvben foglalt tényállásoknak minősülnek.

141    Márpedig a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a 2009. december 7‑i feljegyzés nem tartalmaz egyetlen olyan tényt sem, amely okot ad a személyzeti szabályzat 12a. cikk értelmében vett lelki zaklatásnak, vagy a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdése értelmében véve a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegésének a feltételezésére.

142    Először ugyanis a felperes azt kifogásolta, hogy a főtitkár lelkileg zaklatta, mivel többek között megkövetelte tőle, hogy jogilag nem megfelelő jogi véleményt készítsen. Mindazonáltal a felperes nem terjesztett elő – ahogy azt fentebb már megállapítottuk – olyan tényeket, amelyek alapján bizonyítható, vagy legalábbis vélelmezhető lenne, hogy a személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláásó magatartást tanúsítottak vele szemben.

143    Másodszor a felperes amiatt is bejelentette a főtitkárt, hogy az nem fordult az OLAF‑hoz azon tisztviselő esetében, aki az EGSZB‑hez tartozó eszközöket tulajdonított el, és hogy nem alkalmazott fegyelmi intézkedést e tisztviselővel szemben. A főtitkár e magatartása azonban nem minősíthető jogellenesnek vagy a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegésének, tekintettel többek között a szóban forgó tisztviselő által eltulajdonított eszközök csekély értékére, és a fegyelmi tanács azon véleményére, hogy ne alkalmazzanak vele szemben fegyelmi intézkedést. Végül hangsúlyozni kell, hogy a személyzeti szabályzat IX. melléklete 3. cikkének b) pontja alapján a főtitkár figyelmeztetést intézett e tisztviselőhöz.

144    Harmadszor a felperes azzal vádolta a főtitkárt, hogy az megsértette a költségvetési rendelet 27. cikkének és a személyzeti szabályzat IX. melléklete 21. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit is. A felperes szerint ugyanis a főtitkár utasítást adott arra, hogy az előző pontban említett tisztviselő ügyvédjének fizessenek 32 019 eurót, amely az ügyvéd azon megbízási díjának felel meg, amely egyrészt az említett tisztviselővel szemben indított fegyelmi eljárásban, másrészt pedig a fegyelmi eljárás megindítását megelőzően végzett vizsgálatban merült fel. Márpedig, ahogy arra a felperes emlékeztet, a személyzeti szabályzat IX. melléklete 21. cikkének (1) bekezdése értelmében az intézmény csupán a szankció alkalmazása nélkül lezárt fegyelmi eljárás során felmerült költségeket köteles viselni.

145    Nem bizonyították azonban, hogy a szóban forgó megbízási díj nem kizárólag a büntetendő cselekményért felelős tisztviselő ellen indított fegyelmi eljárásban merült fel. Ezenkívül bár a felperesben a jogi szolgálat vezetőjeként jogosan merülhet fel a kérdés ezen összeg nagyságát illetően, tekintettel az európai közszolgálat hasonló eljárásaira, az ügy irataiból nem derül ki, hogy a fegyelmi eljárás időtartamára és a fegyelmi tanács által tartott ülések számára tekintettel ezen összeg nyilvánvalóan túlzó volt, és hogy azért a főtitkár által az összeg kifizetésére adott utasítás igazolta az OLAF megkeresése iránti kérelmet.

146    Negyedszer a 2009. december 7‑i feljegyzésben a felperes azon szabálytalanságokat is bejelentette, amelyek 2009‑ben a tanácsadói munkák „A” igazgatósága, valamint a személyzeti és pénzügyi igazgatóság igazgatói álláshelyeinek betöltésére vonatkozó eljárást jellemezték különösen az ezen álláshelyek betöltéséhez szükséges képzettségek, a kiválasztási bizottságok összetétele vagy a pályázatok vizsgálata tekintetében. Márpedig bár igaz, hogy maga az elnök kabinetfőnöke megerősítette a vizsgálati jelentésében „sajnálatos […] hibák” fennállását, az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy e hibák elérték a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdésében foglalt szabálytalanságok súlyosságának szintjét. Végül maga az érintett fejtette ki a 2009. december 7‑i feljegyzésben, hogy egyrészt a tanácsadói munkák „A” igazgatósága igazgatói álláshelyére felvett pályázót „hibás gyakorlat vagy csalás” nélküli eljárásban választották ki, másrészt a személyzeti és pénzügyi igazgatóság igazgatói álláshelyeinek betöltésére szervezett eljárást végül a 2009. december 7‑i feljegyzés elküldése előtt kevéssel visszavonták.

147    Ötödször a 2009. december 7‑i feljegyzésben szereplő állításokkal ellentétben az ügy irataiból nem derül ki, hogy a főtitkár jogellenesen gyakorolta az elnökségnek vagy az elnöknek az EGSZB egyes vezető tisztviselőinek kinevezésével kapcsolatos jogköreit. Egyébiránt bár igaz, hogy a 2009. december 7‑i feljegyzés elküldésének időpontjában a főtitkár több mint egy éve töltötte be ideiglenesen a személyzeti és pénzügyi igazgató tisztségét, az ilyen helyzet – jóllehet azt az elnök kabinetfőnöke a vizsgálati jelentésben „rendkívülinek” minősítette – nem annyira súlyos, hogy a személyzeti szabályzat 22a. cikke (1) bekezdésének alapján bejelenthető lenne. Ugyanez vonatkozik a felperes főtitkárral szembeni azon kifogására, hogy az nem jellemezte kellő pontossággal a főtitkárhelyettes feladatait és hatásköreit.

148    Végül hatodszor a felperes a 2009. december 7‑i feljegyzésben azt is felrótta, hogy a személyzeti és pénzügyi igazgatóság „Felvétel, előmenetel, képzés” egységének vezetője megsértette a személyzeti szabályzat 11a. cikkének (1) bekezdését, amely értelmében „[a] tisztviselő feladatainak ellátása során […] nem foglalkozhat olyan üggyel, amelyhez közvetlenül vagy közvetve olyan személyes – különösen családi vagy pénzügyi – érdekei fűződnek, amelyek csorbíthatják függetlenségét”. E tekintetben ugyanis az ügy irataiból kitűnik, hogy a személyzeti és pénzügyi igazgatóság ezen egységvezetője ugyanezen igazgatóság igazgatói álláshelyére pályázott, és hogy megpróbálta meggyőzni a jogi szolgálat tagjait arról, hogy hibás a jogi szolgálatnak az arra a lehetőségre vonatkozó véleménye, hogy AD 14 besorolási fokozatú tisztviselő pályázatot nyújtson be ezen álláshelyre. Mindazonáltal az ezen egységvezető által gyakorolt hatáskörökre tekintettel az, hogy ez utóbbi egyet nem értését fejezi ki a jogi szolgálat véleményének tartalmával kapcsolatban, önmagában nem jelentheti a személyzeti szabályzat 11a. cikkének (1) bekezdéséből következő kötelezettségek tisztviselő általi megsértését.

149    Következésképpen a 2009. december 7‑i feljegyzésben szereplő információk nem tárnak fel sem olyan súlyos közigazgatási szabálytalanságot, amelyek a felperest ért lelki zaklatásra engednének következtetni, sem pedig általánosabban a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett jogellenes tevékenységet – többek között csalást vagy korrupciót –, illetve a tisztviselőkre vonatkozó kötelezettségek súlyos megszegését.

150    Egyébiránt miközben a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdése szerint az a tisztviselő, aki az e cikkben biztosított bejelentési jogával kíván élni, „tájékoztatja közvetlen felettesét, vagy főigazgatóját, vagy – ha hasznosnak ítéli – a főtitkárt vagy vele egyenértékű beosztásban dolgozó személyeket”, meg kell állapítani, hogy a felperes a 2009. december 7‑i feljegyzést nem csupán az elnöknek, valamint a csoportok elnökeinek juttatta el a 2009. december 7‑i feljegyzés keltével egy napon megküldött elektronikus levélben, hanem az elnökség többi tagját is tájékoztatta arról, hogy az említett feljegyzés másolatát tartalmazó, nekik szóló borítékot helyezett el hozzájuk tartozó csoport irodáiban. Az érintett azzal, hogy az e feljegyzésben szereplő vádaknak különösen széles nyilvánosságot kívánt adni, megsértette az arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az OLAF hatáskörébe tartozó vádaknak a lehető legnagyobb óvatossággal és visszafogottsággal kell nyilvánosságot adni (a fent hivatkozott Nijs kontra Számvevőszék ügyben hozott ítélet 80. pontja).

151    Ilyen körülmények között a felperes nem megalapozottan állította, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokat, amelyek végül is nem fosztották meg az egységvezetői minőségétől, a személyzeti szabályzat 12a. cikke (2) bekezdésének és a 22a. cikke (3) bekezdésének megsértésével fogadták el, vagy hogy azok a személyzeti szabályzat 86. cikkének megsértésével rejtett szankciónak minősülnek.

152    Következésképpen a negyedik jogalapot nem lehet elfogadni.

 A nyilvánvaló értékelési hiba fennállására alapított jogalapról

 A felek érvei

153    A felperes azt állítja, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaznak, mivel azokat a szolgálati érdeket megsértve fogadták el. A felperes különösen hangsúlyozza, hogy nem helyettesítették a jogi szolgálat élén, és hogy az EGSZB a szervezeti ábráján késlekedett feltüntetni az e határozatokkal a belső szervezetében elvégzett módosításokat, megsértve az eljárási szabályzata 71. cikkének (6) bekezdését. Végül hozzáteszi, hogy az új felelősségi köre lényegesen kisebb, mint az újrabeosztása előtt gyakorolt hatáskörei.

154    Az EGSZB azt válaszolja, hogy a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokat a szolgálat érdekében fogadták el a felperes és a főtitkár közötti bizalom azután való megszűnése miatt, hogy a felperes megalapozatlanul személyes jellegű támadást intézett az elnök ellen. Az EGSZB szerint mind a saját, mind pedig a felperes érdeke szempontjából az egyetlen működőképes megoldás a felperes olyan helyre való beosztása volt, ahol nem áll szoros kapcsolatban a főtitkárral.

155    Az EGSZB hozzáteszi, hogy a felperes új beosztása a felperes állításaival ellentétben nem jelenti a felelősségei jelentős csökkenését.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

156    Az ítélkezési gyakorlat szerint igaz ugyan, hogy az adminisztrációnak az az érdeke, hogy a tisztviselőket sajátos készségeiknek és személyes preferenciájuknak megfelelően ossza be, a sajátos feladatok ellátásához vagy megőrzéséhez való jogosultság azonban nem illeti meg őket. Következésképpen, bár a személyzeti szabályzat, és különösen annak 7. cikke, nem biztosítja kifejezetten a tisztviselő „újrabeosztásának” lehetőségét, az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a szervezeti egységeik szervezésében a rájuk bízott feladatoktól függően, valamint azok alapján a rendelkezésükre bocsátott személyi állomány beosztásában, azzal a feltétellel azonban, hogy e beosztásnak szolgálati érdekből és a munkakörök egyenértékűségének tiszteletben tartásával kell történnie, az érintett erre vonatkozó szemlélete azonban nem releváns (a Bíróság 19/87. sz., Hecq kontra Bizottság ügyben 1988. március 23‑án hozott ítéletének 6. pontja; a Közszolgálati Törvényszék F‑55/06. sz., Albuquerque kontra Bizottság ügyben 2007. január 25‑én hozott ítéletének 55. pontja).

157    A jelen ügyben meg kell tehát vizsgálni, hogy a feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok megfelelnek‑e a fenti két feltételnek.

–       A szolgálati érdekről

158    Emlékeztetni kell mindenekelőtt arra, hogy az adminisztráció szolgálati érdek értékelését illető mérlegelési jogkörére tekintettel a Közszolgálati Törvényszék szolgálati érdekre vonatkozó feltétel tiszteletben tartását érintő felülvizsgálatának arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy a kinevezésre jogosult hatóság ésszerű korlátok között maradt‑e, és mérlegelési jogkörében nem nyilvánvalóan hibásan járt‑e el (az Elsőfokú Bíróság T‑223/99. sz., Dejaiffe kontra OHIM ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének 53. pontja).

159    E tekintetben az ítélkezési gyakorlat szerint amikor a belső kapcsolatokban jelentkező nehézségek a szervezeti egység jó működésére nézve káros feszültséget keltenek, akkor e nehézségek igazolhatják a tisztviselő szolgálati érdekből történő áthelyezését a tarthatatlanná vált közigazgatási helyzet megszüntetése érdekében (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑116/88. és C‑149/88. sz., Hecq kontra Bizottság egyesített ügyekben 1990. március 7‑én hozott ítéletének 22. pontját és a C‑294/95. P. sz., Ojha kontra Bizottság ügyben 1996. november 12‑én hozott ítélet 41. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑78/96. és T‑170/96. sz., W kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. május 28‑án hozott ítéletének 88. pontját). Az ilyen, a szolgálat érdekében elhatározott újrabeosztás esetében nem szükséges az érintett tisztviselő beleegyezése (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑23/96. sz., De Persio kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének 138. pontját). Ráadásul annak vizsgálata érdekében, hogy a kapcsolatokban jelentkező nehézségek igazolhatják‑e a tisztviselő szolgálati érdekből való áthelyezését, nem szükséges a szóban forgó összetűzés felelősének, vagy annak megállapítása, hogy a megfogalmazott kifogások megalapozottak‑e (lásd ebben az értelemben a Bíróság 124/78. sz., List kontra Bizottság ügyben 1979. július 12‑én hozott ítéletének 13. pontját és a fent hivatkozott kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 41. pontját).

160    A jelen ügyben a korábbi feladatkört megszüntető határozat elfogadásának időpontjában nyilvánvalóan különösen konfliktusos viszony állt fenn az érintett és a főtitkár között a 2009. december 7‑i feljegyzés benyújtása miatt. Márpedig e viszony alkalmas volt arra – tekintettel a jogi szolgálat feladataira, és különösen arra, hogy ez utóbbi köteles segítséget nyújtani a főtitkárnak –, hogy megzavarja az EGSZB működését.

161    Ilyen körülmények között, és mivel a 2009. december 7‑i feljegyzés nem tartalmazott – ahogy azt már megállapítottuk – olyan tényeket, amelyek alapján a személyzeti szabályzat 22a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás vagy szabálytalanság feltételezhető, az elnök nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát annak megállapításával, hogy a szolgálat érdeke egyrészt megkívánta, hogy véget vessenek az EGSZB számára károssá vált közigazgatási helyzetnek, másrészt igazolta a felperes újrabeosztását.

–       A munkakörök egyenértékűségéről

162    Emlékeztetni kell arra, hogy a tisztviselő feladatkörének módosítása esetén a különösen a személyzeti szabályzat 7. cikkében előírt, a besorolási fokozat és a munkakör közötti megfelelés szabálya nem az érintett jelenlegi és korábbi feladatkörének, hanem jelenlegi feladatkörének és besorolási fokozatának az összehasonlítását vonja maga után (a Közszolgálati Törvényszék F‑119/06. sz., Kerstens kontra Bizottság ügyben 2008. május 8‑án hozott ítélet 96. pontja).

163    Következésképpen a besorolási fokozat és a munkakör közötti megfelelés szabályával nem ellentétes az, hogy valamely határozat új feladatkörök kijelölésével járjon, amelyek annak ellenére, hogy eltérnek a korábbi feladatköröktől, és az érdekelt számára felelősségét korlátozónak tűnnek, megfelelnek a besorolási fokozatának. Így a tisztviselő felelősségének tényleges korlátozása kizárólag akkor sérti a besorolási fokozat és a munkakör közötti megfelelés szabályát, ha a tisztviselő új feladatköre összességében nyilvánvalóan elmarad a besorolási fokozatának és munkakörének megfelelő feladatkörtől, figyelembe véve annak jellegét, jelentőségét és terjedelmét (a fent hivatkozott 19/87. sz., Hecq kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 7. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑46/89. sz., Pitrone kontra Bizottság ügyben 1990. október 23‑án hozott ítéletének 35. pontja).

164    Végül bár a személyzeti szabályzat célja biztosítani a tisztviselőknek a megszerzett besorolási fokozatot és az e fokozatnak megfelelő álláshelyet, a személyzeti szabályzat nem ruház a tisztviselőkre valamely meghatározott álláshelyhez való jogot, hanem épp ellenkezőleg a kinevezésre jogosult hatóságnak biztosítja az arra vonatkozó hatáskört, hogy a tisztviselőket a szolgálat érdekében a besorolási fokozatuknak megfelelő álláshelyekre osszák be (a fent hivatkozott W kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 102. pontja). Egyébiránt igaz ugyan, hogy az adminisztrációnak az az érdeke, hogy a tisztviselőket sajátos készségeiknek és személyes preferenciájuknak megfelelően ossza be, a sajátos feladatok ellátásához vagy megőrzéséhez, illetve az munkakörük típusának tartozó bármely más feladat elutasításához való jogosultság azonban nem illeti meg őket (a Bíróság 218/80. sz., Kruse kontra Bizottság ügyben 1981. október 22‑én hozott ítéletének 7. pontja, valamint 36/81., 37/81. és 218/81. sz., Seton kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 1‑jén hozott ítéletének 41–44. pontja; a fent hivatkozott W kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 105. pontja).

165    A jelen ügyben nem vitatott, hogy az újrabeosztásról hozott határozat a logisztikai igazgatóságra osztotta be a felperest „egységvezetőként és az álláshelyét megtartva” „többek között a szerződéseket és közbeszerzés[eke]t érintő jogi ügyek ellátása céljából”. Márpedig nem bizonyították, hogy ezen új feladatok nem felelnek meg az érintett besorolási fokozatának. Bár a felperes rámutat, hogy a szerződéseket és közbeszerzéseket érintő jogi kérdések az újrabeosztásról hozott határozat elfogadása előtt az EGSZB‑n belül csak másodlagos szereppel bírtak, e körülményből nem lehet arra következtetni, hogy a szerződéseket és közbeszerzéseket érintő jogi kérdéseket érintő, logisztikai igazgatóságon felmerülő feladatok a felperes újrabeosztásától kezdve nem bírhatnak nagyobb jelentőséggel, és az érintett jogi tapasztalatának köszönhetően nem kaphatnak kiemeltebb figyelmet az EGSZB‑n belül. Egyébiránt a felperes maga is elismeri, hogy a szerződések és közbeszerzések jogi kérdéseiről szóló útmutató összeállításával bízták meg.

166    Végül az, hogy a felperes új feladatai nem foglalnak magukban személyi állomány feletti irányítást, nem bizonyíthatja azt, hogy az említett feladatok egyértelműen alacsonyabb rendűek a felperes besorolási fokozatába tartozó feladatoknál, mivel ahogy azt fentebb megállapítottuk, a magasabb besorolási fokozatok nincsenek szükségszerűen olyan személyeknek fenntartva, akik vezetői álláshelyet töltenek be, hanem olyan tisztviselők is e fokozatba sorolhatók, akik magas szintű tanácsadói feladatokat látnak el (a fent hivatkozott Kerstens kontra Bizottság ítélet 101. pontja).

167    Ilyen körülmények között a felperes nem megalapozottan állítja, hogy az újrabeosztásról hozott határozat megsértette a munkakörök egyenértékűségét.

168    Következésképpen a nyilvánvaló értékelési hibára alapított, ötödik jogalapot el kell utasítani.

 A gondoskodási kötelezettségnek és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

169    A felperes azt állítja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem tett eleget a gondoskodási kötelezettségének, és nem tartotta tiszteletben a megfelelő ügyintézés elvét akkor, amikor kapkodva és megalapozatlanul elfogadta a korábbi feladatkörét megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokat. A felperes hozzáteszi, hogy legalább tizenhárom napig, 2010. március 24. és április 13. között nem volt beosztása.

170    Az EGSZB a jogalap elutasítását kéri.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

171    Bár állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adminisztrációnak az alkalmazottaival szembeni gondoskodási kötelezettsége tükrözi a kölcsönös jogok és kötelezettségek közötti egyensúlyt, amelyet a személyzeti szabályzat hozott létre a hatóság és annak alkalmazottai közötti viszonyokban, e kötelezettség nem akadályozhatja meg a kinevezésre jogosult hatóságot a szolgálat érdekében szükségesnek ítélt intézkedések meghozatalában, mivel minden állás betöltésének elsősorban a szolgálati érdeken kell alapulnia. Figyelemmel az intézményeknek a szolgálati érdek megítélésével kapcsolatos mérlegelési jogkörének terjedelmére, a Közszolgálati Törvényszék vizsgálatának arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a nem kifogásolható kereteken belül maradt‑e, és mérlegelési jogkörével nem élt‑e nyilvánvalóan hibásan.

172    A jelen ügyben, mivel – ahogy az fentebb megállapítottuk – a korábbi feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatokat a szolgálat érdekében fogadták el, egyáltalán nincs bizonyítva, hogy azok rejtett szankciót képeznek, el kell utasítani az arra alapított jogalapot, hogy az említett határozatok megsértették a gondoskodási kötelezettséget és a megfelelő ügyintézés elvét. Egyébiránt bár a felperes azt állítja, hogy 2010. március 24. és április 13. között nem volt beosztása, e körülmény – bár sajnálatos – nem érinti az említett határozatok jogszerűségét.

173    Következésképpen a hatodik jogalapot nem lehet elfogadni.

 A személyzeti szabályzat 22b. cikkének megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

174    A felperes végül azt állítja, hogy a kinevezésre jogosult hatóság megsértette a személyzeti szabályzat 22b. cikkét, mivel a 2009. december 7‑i feljegyzés benyújtásától számított 60 napon belül nem közölt vele minden hasznos információt azon határidőről, amelynek lejártakor a felperes az adminisztráció tétlensége esetén nyilvánosságra hozhatja a feljegyzésében foglalt információkat az Európai Bizottság, az Európai Unió Számvevőszéke, az Európai Unió Tanácsa, illetve az Európai Parlament elnöke vagy az Európai Ombudsman felé.

175    Az EGSZB a jogalap elutasítását kéri.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

176    A személyzeti szabályzat 22b. cikkének (1) bekezdése szerint „[a]zt a tisztviselőt, aki nyilvánosságra hozza a 22a. cikkben meghatározott információkat a Bizottság, a Számvevőszék, a Tanács, illetve az Európai Parlament elnöke vagy az Európai Ombudsman felé, saját intézménye részéről nem érhetik sérelmes hatások, feltéve hogy mindkét alábbi feltétel teljesül: a) a tisztviselő jóhiszeműen úgy véli, hogy a nyilvánosságra hozott információ és annak bármely állítása alapjában véve igaz; és b) a tisztviselő ezt megelőzően az OLAF vagy saját intézménye felé felfedte ugyanezt az információt, és a hivatal vagy az intézmény által – az eset összetettségének függvényében – meghatározott időt hagyott az OLAF‑nak vagy az intézménynek, hogy megtegye a megfelelő intézkedéseket. A tisztviselőt az említett időtartamról 60 napon belül megfelelően tájékoztatják.”

177    A jelen ügyben a felperes által hivatkozott jogalap csak akkor lehet releváns, ha a kinevezésre jogosult hatóság a felperesre sérelmes határozatot amiatt fogadta el, hogy az a személyzeti szabályzat 22b. cikke alapján a Bizottság, a Számvevőszék, a Tanács, illetve a Parlament elnökéhez vagy az Ombudsmanhoz fordult. Márpedig azon túl, hogy a felperes nem bizonyította, és nem is állította, hogy a személyzeti szabályzat 22b. cikke értelmében vett eljárást alkalmazta, a feladatkört megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok semmiképpen sem kapcsolódnak az ilyen eljáráshoz.

178    Az utolsó jogalapot tehát mint hatástalant el kell utasítani.

179    Mivel a korábbi feladatkörét megszüntető és az újrabeosztásról hozott határozatok elleni jogalapok mindegyikét el kellett utasítani, az említett határozatok megsemmisítése iránti kérelmet el kell utasítani.

180    A fentiek összességéből következik, hogy valamennyi, megsemmisítés iránti kérelmet vagy mint elfogadhatatlant, vagy mint megalapozatlant el kell utasítani.

3.     A kártérítési kérelemről

 A felek érvei

181    A felperes azt állítja, hogy a jelen keresetben megtámadott határozatok jogellenessége miatt nem vagyoni kára keletkezett, amelyet méltányossági alapon 15 000 euróban határoz meg.

182    Ami a neki okozott vagyoni kárt illeti, a felperes hangsúlyozza, hogy a pert megelőző eljárással kapcsolatban merült fel ügyvédi költsége, 1000 euró, amelynek kéri megtérítését.

183    Az EGSZB a kártérítési kérelem elutasítását kéri.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

184    Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a tisztviselői keresetek esetében el kell utasítani azt a kár jóvátételére irányuló kereseti kérelmet, amely a megalapozatlanság miatt elutasított, megsemmisítés iránti kereseti kérelemmel szorosan összefügg (az Elsőfokú Bíróság T‑330/03. sz., Liakoura kontra Tanács ügyben 2004. június 10‑én hozott ítéletének 69. pontja). A jelen ügyben, mivel a megsemmisítés iránti kereseti kérelem alátámasztása érdekében előadott kifogások vizsgálta nem tárta fel a megtámadott határozatok jogellenességét, és így az adminisztráció felelősségét megalapozó hibát, a felperesnek a megtámadott határozatok jogellenességével okozott vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet is el kell utasítani.

185    Egyébiránt ha a felperes kérelme arra is irányulna, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze az EGSZB‑t a megsemmisítés iránti kérelemmel szoros kapcsolatban nem álló közszolgálati kötelezettségszegéssel okozott kár megtérítésére, az ilyen kérelem elfogadhatatlan lenne, mivel a felperes nem terjesztett az adminisztrációhoz a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kérelmet.

186    A fentiek összességéből következik, hogy a keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

187    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

188    A jelen ítélet indokolásából következik, hogy a felperes a pervesztes fél. Ezenkívül az EGSZB a kereseti kérelmében egyértelműen kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a felperest kötelezze a költségek viselésére. Ugyanakkor – ahogy azt fentebb megállapítottuk – bár a 2009. december 7‑i feljegyzésben a felperes által előadott tények nem voltak elegendők a személyzeti szabályzat 22a. cikke értelmében vett lelki zaklatás vagy súlyos szabálytalanságok bizonyításához vagy valószínűsítéséhez, több szabálytalanságra is rávilágítottak. Következésképpen, mivel a jelen ügy körülményei igazolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑a rendelkezéseinek alkalmazását, úgy kell dönteni, hogy mindkét fél maga viselje saját költségeit, az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült költségeket is beleértve.

A fenti indokok alapján

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A felek maguk viselik saját költségeiket.

Kreppel Perillo Barents

Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. szeptember 25‑i nyilvános ülésen.

W. Hakenberg       H. Kreppel

hivatalvezető       elnök

* Az eljárás nyelve: francia.