A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2011. december 21.(*)
„2003/54/EK irányelv – Villamos energia belső piaca – A villamosenergia-hálózat működése tekintetében alapvető villamosenergia-termelő létesítmények – A villamosenergia-átviteli és ‑elosztó hálózat üzemeltetője által meghatározott korlátok és kritériumok szerinti ajánlattételi kötelezettség a nemzeti villamosenergia-tőzsde piacán – Teherelosztási és kiegyenlítési szolgáltatások – Közszolgáltatási kötelezettségek”
A C‑242/10. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia (Olaszország) a Bírósághoz 2010. május 17‑én érkezett, 2010. január 21‑i határozatával terjesztett elő az előtte
az Enel Produzione SpA
és
az Autorità per l’energia elettrica e il gas
között,
a Terna rete elettrica nazionale SpA
részvételével
folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, U. Lõhmus, A. Rosas, A. Ó Caoimh és A. Arabadjiev (előadó) bírák,
főtanácsnok: P. Cruz Villalón,
hivatalvezető: A. Impellizzeri tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. május 11‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az Enel Produzione SpA képviseletében G. Greco és M. Muscardini avvocati,
– a Terna rete elettrica nazionale SpA képviseletében A. Clarizia, P. Ziotti, P. Clarizia és G. Guida avvocati,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili avvocato dello Stato,
– az oszták kormány képviseletében E. Riedl, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében C. Zadra és O. Beynet, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2011. július 21‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 23., EK 43., EK 49. és EK 56. cikk, valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26‑i 2003/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 176., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 211. o.) 11. cikke (2) és (6) bekezdésének, valamint 24. cikkének értelmezésére irányul.
2 A kérdést az Enel Produzione SpA (a továbbiakban: Enel) és az Autorità per l’energia elettrica e il gas (a továbbiakban: AEEG) között a villamosenergia‑hálózat működése tekintetében alapvető létesítményekkel rendelkező villamosenergia termelőket arra kötelező nemzeti szabályozás tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, hogy villamosenergia szolgáltatási ajánlataikban a villamosenergia‑szállítási és ‑elosztó hálózatot üzemeltető társaság (a továbbiakban: hálózatüzemeltető) által megállapított szabályokat tiszteletben tartsák.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2003/54 irányelv az uniós jogalkotó által a villamosenergia és a gáz piacának progresszív liberalizációja céljából elfogadott „második energiacsomag” részét alkotja. 1. cikke értelmében a 2003/54 irányelv „közös szabályokat állapít meg a villamos energia termelésére, átvitelére, elosztására és a villamosenergia‑ellátásra vonatkozóan. Meghatározza a villamosenergia‑ágazat szervezetével és működésével, a piacra jutással, a versenytárgyalási eljárásoknál alkalmazandó feltételekkel és eljárásokkal, valamint az engedélyek kiadásával és a hálózatok működésével összefüggő szabályokat”.
4 A 2003/54 irányelvnek „Az ágazat szervezésére vonatkozó általános szabályok” című II. fejezetében található, „Közszolgáltatási kötelezettségek és fogyasztóvédelem” című 3. cikke (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek teljes tiszteletben tartásával – különös tekintettel annak 86. cikkére – a tagállamok a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek a biztonságra, az ellátás biztonságát is beleértve, az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára, valamint a környezetvédelemre, beleértve az energiahatékonyságot és az éghajlat védelmét, vonatkoznak. Ezeknek a kötelezettségeknek világosan meghatározottaknak, átláthatóaknak, megkülönböztetéstől menteseknek [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől menteseknek] és ellenőrizhetőeknek kell lenniük, és garantálniuk kell a nemzeti fogyasztókhoz való hozzáférés egyenlőségét az Európai Unió villamosenergia‑ipari vállalkozásai számára […]”.
5 A szóban forgó irányelvnek az átvitelirendszer‑üzemeltetők feladataira vonatkozó 9. cikke előírja:
„Minden átvitelirendszer‑üzemeltető felelős a következőkért:
a) biztosítja, hogy a hálózat hosszú távon képes legyen kielégíteni a villamos energia átvitelére vonatkozó ésszerű igényeket;
b) megfelelő átviteli kapacitás és a hálózat megbízhatóságának biztosításával hozzájárul az ellátás biztonságának fenntartásához;
[…]”
6 Ugyanezen irányelvnek „A kapacitások teherelosztása és kiegyenlítése” című 11. cikke (2) és (6) bekezdése ekképp rendelkezik:
„(2) A termelőlétesítmények közötti teherelosztást és a rendszerösszekötők használatát olyan objektív, nyilvánosságra hozott követelményrendszer alapján kell meghatározni, amelyet a tagállam hagyhat jóvá, és amelyet megkülönböztetéstől mentesen [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől mentesen] alkalmaznak, biztosítva ezzel a belső villamosenergia‑piac megfelelő működését. Számításba kell venni a rendelkezésre álló termelőlétesítményekből és a rendszerösszekötőkön keresztül történő szállításból nyerhető villamos energia gazdasági elsőbbségét és a rendszer műszaki korlátait is.
[...]
(6) Az átvitelirendszer‑üzemeltetők – amennyiben ezt a feladatot is ellátják – átlátható, megkülönböztetéstől mentes [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől mentes], piaci alapú eljárások alapján szerzik be a hálózatuk veszteségeit fedező energiát és a tartalék kapacitást.”
7 A 2003/54 irányelvnek „Az elosztóhálózat üzemeltetése” című V. fejezetében az elosztórendszer‑üzemeltetők feladataira vonatkozó 14. cikk ekképp rendelkezik:
„(1) Az elosztórendszer‑üzemeltető biztonságos, megbízható és hatékony villamosenergia‑elosztó rendszert tart fenn területén, a környezetvédelmi szempontok kellő figyelembevételével.
(2) Minden esetben tartózkodik a megkülönböztető [helyesen: hátrányosan megkülönböztető] bánásmódtól a rendszerhasználókkal vagy azok csoportjaival szemben, különösen a saját kapcsolt vállalkozásai javára.
[…]
(6) Ahol az elosztórendszer‑üzemeltető felel az elosztóhálózat egyensúlyáért, az általa az egyensúly fenntartása érdekében alkalmazott szabályoknak – beleértve a villamos energia egyensúlytól való eltéréséért a rendszerhasználók részéről fizetendő díjakra vonatkozó szabályokat is – objektívnek, átláthatónak és megkülönböztetéstől mentesnek [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől menteseknek] kell lenniük. Az elosztórendszer‑üzemeltetők által nyújtott szolgáltatások feltételeit – beleértve a szabályokat és a tarifákat is – a 23. cikk (2) bekezdésének értelmében megkülönböztetéstől mentes [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől mentes] és költségeket tükröző módon kell kialakítani, és közzé kell tenni azokat.
[…]”
8 Ezen irányelvnek a „Hálózati hozzáférés szervezése” című VII. fejezetében a szabályozó hatóságokra vonatkozó 23. cikk előírja:
(1) A tagállamok szabályozó hatóságnak egy vagy több illetékes testületet jelölnek ki. Ezek a hatóságok teljes mértékben függetlenek a villamosenergia‑ipar érdekeitől. E cikk alkalmazásában felelősek legalább a piac megkülönböztetéstől mentességért [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől való mentességéért], a hatékony versenyért és a piac hatékony működéséért, különösen a következők felügyeletével:
[…]
b) bármely mechanizmus, amely a nemzeti villamosenergia‑hálózaton belül a szűk keresztmetszeteket kezeli;;
[…]
g) az átviteli‑ és az elosztórendszer‑üzemeltetők milyen mértékben teljesítik a 9. és 14. cikkben megállapított feladataikat;
[…]”
9 A 2003/54 irányelv „Biztonsági intézkedések” című 24. cikke előírja, hogy az energiapiacon fellépő hirtelen válság esetén, vagy amikor személyek biztonsága és testi épsége, készülékek, berendezések biztonsága vagy a hálózat integritása kerül veszélybe, a tagállamok ideiglenesen megtehetik a szükséges biztonsági intézkedéseket, amelyekről haladéktalanul tájékoztatják az Európai Bizottságot.
A nemzeti jog
10 A villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19‑i 96/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL 1997. L 27., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet 2. kötet 3. o.) az 1999. március 16‑i 79. sz. törvényerejű rendelet (GURI 75. sz., 1999. március 31.; a továbbiakban: Bersani‑rendelet) ültette át.
11 E rendelet 2. cikkének (10) bekezdése a teherelosztást úgy határozza meg, mint „olyan tevékenység, amelynek célja a termelőlétesítmények, a hálózat, a szállítás és a kiegészítő szolgáltatások használatára és összehangolt működésére vonatkozó igények elosztása”. Amint az a Bíróság elé terjesztett iratokból kiderül, a teherelosztás az a művelet, amely által a hálózatüzemeltető a kereslet igényeinek függvényében „felhívja” a mérlegkörben található és megfelelő tartalékkapacitással rendelkező termelőlétesítményeket, hogy folyamatosan biztosítsák a villamosenergia‑hálózatban jelentkező kereslet és kínálat közötti egyensúlyt, ily módon garantálva a villamosenergia‑ellátás folyamatosságát.
12 A Bersani‑rendelet 3. cikkének (3) és (5) bekezdése értelmében az AEEG 2003. december 30‑án elfogadta a 168/03. sz. határozatot (GURI 24. sz., 2004. január 30.) a célból, hogy felmérje az elégséges biztonsági körülmények között a villamosenergia‑kereslet kielégítéséhez nélkülözhetetlen termelőlétesítmények helyi piacának teljesítményét. E határozat a villamosenergia‑teherelosztás szolgáltatása működésének és a vonatkozó energiaforrásokkal történő ellátásának feltételeit határozza meg.
13 Amint azt a termelő tevékenységek miniszterének 2003. december 9‑i rendelete (a GURI rendes melléklete, 301. sz., 2003. december 30) előírja, az olasz villamosenergia‑piac három különböző piacból áll, nevezetesen először is a másnapi piacból (a továbbiakban: MP), ahol a villamosenergia értékesítésének és vételének ajánlataival kereskednek a következő nap minden egyes releváns időszaka tekintetében, másodszor a napon belüli piacból (a továbbiakban: NBP), ahol a villamosenergia értékesítésének és vételének ajánlataival kereskednek az MP‑n meghatározott előzetes betáplálási és vételezési programok kiigazítása tekintetében, és harmadsorban a teherelosztási szolgáltatások piacából (a továbbiakban TSZP) áll, amely utóbbi az előzetes teherelosztási szolgáltatások piacára és a kiegyenlítő piacra tagolódik.
14 Az AEEG által 2006. június 9‑én elfogadott 111/06. sz. határozat (a GURI rendes melléklete, 2006. július 4., 153. sz.; a továbbiakban: 111/06. sz. határozat) módosította a jelen ítélet 12. pontjában hivatkozott 168/03. sz. határozatot az elsődleges hálózatüzemeltető, nevezetesen a Terna rete elettrica nazionale SpA (a továbbiakban: Terna) számára olyan eszközt biztosítva, amely lehetővé tette a teherelosztási szolgáltatás tekintetében szükséges erőforrások feltárását. A villamosenergia‑hálózat működése és biztonsága tekintetében alapvető létesítmények rendszeréről van szó (a továbbiakban: az alapvető létesítmények rendszere). Az alapvető létesítmények rendszerére vonatkozó rendelkezéseket a 111/06. sz. határozat A. melléklete 3. részének 2. címe, különösen pedig e melléklet 63., 64. és 65. cikke tartalmazta.
15 A 2009. január 28‑i 2. sz. törvénnyel (a GURI rendes melléklete, 22. sz.., 2009. január 28.) módosított és törvényi szintre emelt, a családokat, a vállalkozásokat és a foglalkoztatást támogató sürgős intézkedésekről, valamint a nemzeti stratégiai keret válságellenes intézkedésekkel történő módosításáról szóló, 2008. november 29‑i 185. sz. rendelettörvény (a GURI rendes melléklete, 280. sz., 2008. november 29.; a továbbiakban: a 185. sz. rendelettörvény) átvette az alapvető létesítmények rendszerének lényegi elemeit. 10. cikkének (3) bekezdése előírja azokat az elveket, amelyeknek meg kell, hogy feleljen a villamosenergia piacára vonatkozó szabályozás, „tekintettel a kivételes nemzetközi gazdasági válságra és ennek a nyersanyagok árpiacára gyakorolt hatására, a célból, hogy biztosítani lehessen a családok és a vállalkozások kisebb terheit, és csökkenteni lehessen a villamos energia árát”.
16 Különösen a TSZP‑t illetően a 185. sz. rendelettörvény 3. cikke (10) bekezdésének d) pontja előírja, hogy „[m]űködtetése a szállítási és a teherelosztási szolgáltatás koncessziója jogosultjának feladata annak érdekében, hogy lehetővé váljon a villamosenergia‑hálózat biztonságának garantálásához szükséges forrásigények kiválasztása az erőforrások által a hálozat részére nyújtott különböző szolgáltatások alapján, és az átlátható, valamint gazdasági szempontból hatékony felhasználás útján. A teherelosztási szolgáltatásokat a szükséges erőforrásoknak az erre feljogosított gazdasági szereplő által történő megvásárlása biztosítja. A [TSZP‑n] az energia ára az egyes feljogosított felhasználók által kötelezően javasolt és a teherelosztási szolgáltatás koncessziójának jogosultja által elfogadott különböző árak alapján kerül meghatározásra, a legalacsonyabb árakat tartalmazó ajánlatok élveznek elsőbbséget a szükségletek teljes kielégítéséig [...]”.
17 A 185. sz. rendelettörvény 3. cikkének (11) bekezdése lényegében azt írja elő, hogy annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a családok és a vállalkozások kisebb terheit, és csökkenteni lehessen a villamos energia árát:
„ az [AEEG] a következő elvek és fő irányvonalak szerint fogadja el határozatait, a villamosenergia‑teherelosztásra vonatkozó határozatokat is beleértve:
a) azok az alanyok, amelyek a teherelosztási szolgáltatások szükségleteihez kellő, az [AEEG] által jelen alpont alapelveivel összhangban álló szempontok alapján meghatározott alapvető létesítményekkel vagy létesítménycsoportokkal rendelkeznek, kötelesek ajánlatot tenni a piacokon az [AEEG] által meghatározott feltételeknek megfelelően, amely hatóság precíz mechanizmusokat vezet be a rendszer terheinek minimalizálása és a termelők méltányos díjazásának biztosítása érdekében: különösen lényegesek a teherelosztási szolgáltatások szükségletei tekintetében azok a létesítmények – azon időintervallumok alatt, amelyekben a következőkben leírt feltételek fennállnak –, amelyek műszakilag és strukturálisan tartósan nélkülözhetetlenek a hálózati túlterheltség feloldásához vagy az országos villamosenergia‑rendszer megfelelő biztonsági szintjének fenntartásához.
b) a [TSZP] hatékonyabbá tétele, a szóban forgó szolgáltatások költsége csökkentésének ösztönzése, az erőforrások határidős lekötése és a végfelhasználók által fizetendő ellenszolgáltatás stabilizációja céljából intézkedések kerülnek elfogadásra.”
18 Az AEEG a 185. sz. rendelettörvénynek megfelelően 2009. április 29‑én elfogadta az ARG/elt 52/09. sz. határozatot (a GURI rendes melléklete, 133. sz., 2009. június 11.; a továbbiakban: 52/09. sz. határozat), amelynek 1. cikke módosítja a 111/06. sz. határozat A. mellékletének 63., 64. és 65. cikkét. Az 52/09. sz. határozattal az AEEG új szabályozást vezetett be a villamosenergia‑hálózat működése és biztonsága szempontjából alapvető létesítményekre a teherelosztás vonatkozásában.
19 Az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 63. cikkének (9) bekezdése értelmében a hálózat üzemeltetőjének el kell készítenie és közzé kell tennie a villamosenergia‑hálózat működése és biztonsága tekintetében alapvetőnek minősülő létesítmények és létesítménycsoportok jegyzékét. E létesítmények az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. mellékletének 63–65. cikkében előírt ajánlattételi kötelezettség és díjszabási rendszer hatálya alá tartoznak.
20 Az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. mellékletének 64. cikkében rögzített szabályozás (a továbbiakban: általános szabályozás) előírja, hogy az alapvető létesítmények tulajdonosainak – azon mennyiségek tekintetében és azon időszak alatt, amelynek során létesítményük alapvetőnek minősül – a következő korlátozásoknak alávetett ajánlatokat kell tenniük:
– az MP‑n és az NBP‑n az értékesítési ajánlatokat nullával egyenlő áron kell megtenni, a vételi ajánlatokat pedig az ár megjelölése nélkül, és
– a TSZP‑n az ajánlatokat az MP‑n értékesített villamosenergia árával megegyező áron kell megtenni.
21 Amint az a Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik, a termelőnek lehetősége van, hogy szabadon meghatározott árat kínáljon a nem alapvetőnek minősített mennyiségek és órák tekintetében.
22 Az 52/09. sz. határozat ezenkívül a 111/06. sz. határozat A. mellékletébe beillesztette a 65a. cikket, amely előírja az alapvető létesítmények tulajdonosai számára annak lehetőségét, hogy létesítményei tekintetében szerződéses alapon az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. mellékletének 63–65. cikkében előírtaktól eltérő ajánlattételi módot válasszon, oly módon, hogy a tulajdonában álló egyetlen termelőlétesítmény sem kerül fel az alapvető létesítmények jegyzékére azon naptári év vonatkozásában, amelyre a szerződés irányul.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
23 Villamosenergia‑termelő vállalkozásként és alapvetőnek minősített létesítmények tulajdonosaként az Enel az 52/09. sz. határozat megsemmisítésére irányuló keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz elsősorban arra hivatkozva, hogy az ellentétes a 2003/54 irányelvvel, különösen annak 11. cikke (2) és (6) bekezdésével.
24 Az Enel azt állítja, hogy a megtámadott szabályozás által bevezetett rendszerben a hálózatüzemeltető részéről a teherelosztási szolgáltatások nyújtásához szükséges energia rendelkezésre bocsátása kívül kerül a kereslet és a kínálat alakulásának szabályán, és az az alapvetőnek minősített létesítményeket vagy létesítménycsoportokat tulajdonló vállalkozásoknak adott olyan utasítások alapján megy végbe, amelyek szerint azok kötelesek az energiatőzsdét alkotó minden piacon, nevezetesen az MP‑n, az NBP‑n és a TSZP‑n meghatározott energiamennyiségeket rendelkezésre bocsátani, nem a termelő saját üzleti stratégiája körében meghatározott, hanem maga az AEEG által megszabott, a MP‑n és az NBP‑n kialakult tőzsdei középáron alapuló áron, a sajátos tőzsdei referenciapiac, a TSZP áraitól eltérő díjszabás alapján.
25 Ez ellentétes a 2003/54 irányelv céljával és rendelkezéseivel, amely irányelv az egyes tagállamok jogalkotásának egységesítése szándékával előírta, hogy az energia termelésének és értékesítésének szabadpiaci versenykörnyezetben, nem pedig irányított gazdasági modell alapján kell történnie. Az 52/09. sz. határozatban előírt szabályozás ellentétes ezen irányelv 11. cikkének (2) és (6) bekezdésével is, amely rendelkezések előírják, hogy a teherelosztási szolgáltatásoknak figyelemmel kell lenniük a termelőlétesítményekből nyerhető energia gazdasági elsőbbségére, az ajánlatokat gazdasági szempontok alapján választva ki, illetve az átvitelirendszer‑üzemeltetőknek átlátható, hátrányos megkülönböztetéstől mentes, piaci alapú eljárások alapján kell beszerezniük a hálózatuk veszteségeit fedező energiát és a tartalék kapacitást.
26 A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás összeegyeztethető‑e a Szerződésnek a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságára, valamint az áruk és a tőke szabad mozgására vonatkozó előírásaival. A szerződéskötési kötelezettség előírása ugyanis főszabály szerint lényegi korlátozásnak minősül a gazdasági szereplők által élvezett szerződéskötési szabadság tekintetében, és olyan jellegű, hogy ez utóbbiak számára többletköltségeket és a kereskedelmi stratégia változtatását eredményezhetik. A letelepedés szabadságát pedig az energia eladási árának előre történő meghatározása is korlátozza.
27 A kérdést előterjesztő bíróság kétli, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések igazolhatóak lennének az EK 86. cikk (2) bekezdése és a 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése által előírt eltérések címén, mivel nem bizonyos, hogy ezek közszolgáltatási kötelezettségeknek minősülhetnek.
28 A kérdést előterjesztő bíróság a szóban forgó intézkedések arányosságát illetően is kétségeket táplál. Ezeknek az intézkedéseknek ugyanis nem az a célja, hogy megvalósítsák a versenyfeltételeket a TSZP‑n a meghatározó helyzetben lévő gazdasági szereplők erőfölényének csökkentésével, hanem – ezen erőfölény csökkentése érdekében – korlátozzák a TSZP szerepét egy, a hálózatüzemeltető által irányított adminisztratív energiaellátási rendszerrel szemben. Továbbá nem bizonyított, hogy a hivatkozott gazdasági szereplők erőfölénye nem csökkenthető a piac liberalizációjával összeegyeztethető intézkedésekkel.
29 Végül a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a szóban forgó intézkedések a belső energiapiac rendszerétől való állandó eltérésnek minősülnek. Az ilyen intézkedések továbbá nem minősülhetnek a 2003/54 irányelv 24. cikke szerinti „biztonsági intézkedéseknek”.
30 E körülmények között a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Ellentétes‑e az [EK] 23., [EK] 43., [EK] 49. és [EK] 56. cikkel, illetve a 2003/54 irányelv 11. cikkének (2) és (6) bekezdésével, valamint 24. cikkével az a nemzeti szabályozás, amely – anélkül, hogy azt az Európai Bizottságnak bejelentették volna – a teherelosztási szolgáltatások szükségletei kielégítéséhez alapvetőnek bizonyuló, meghatározott villamosenergia‑termelők számára adott körülmények között kötelezően előírja, hogy az energiatőzsde piacain ajánlatot tegyenek a hálózatüzemeltető által egyoldalúan meghatározott programok alapján, és amely kivonja ezen ajánlatok díjszabását a termelő szabad meghatározása alól, és olyan paraméterekhez köti, amelyeket nem az »átlátható, megkülönböztetéstől mentes [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől mentes], piaci alapú eljárások alapján« határoztak meg?”
Az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésről
Előzetes megállapítások
31 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy értelmezze az EK 56. cikknek a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseit.
32 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság nem dönthet a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről, amennyiben nem rendelkezik azon ténybeli, illetve jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdésekre hasznos választ tudjon adni (lásd ebben az értelemben a C‑94/04. és C‑202/04. sz., Cipolla és társai egyesített ügyekben 2006. december 5‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑11421. o.] 25. pontját, valamint a C‑380/05. sz. Centro Europa 7 ügyben 2008. január 31‑én hozott ítélet [EBHT 2008., I‑349. o.] 53. pontját). Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatnak meg kell jelölnie azon okokat, amelyek a nemzeti bíróságot arra indították, hogy felvesse a közösségi jog értelmezésének kérdését, és amelyek alapján szükségesnek tartotta a Bíróság elé terjeszteni a kérdéseit. Ezért elengedhetetlen, hogy a nemzeti bíróság minimális magyarázatot adjon az értelmezni kért közösségi rendelkezések kiválasztásának okaira, valamint e rendelkezések és az alapügyben alkalmazandó nemzeti jogszabály közötti kapcsolatra (a fent hivatkozott Centro Europa 7 ügyben hozott ítélet 54. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság semmiféle magyarázatot nem szolgáltat a Szerződésnek a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezései és az alapjogvita vagy e jogvita tárgya közötti, általa megállapított kapcsolat tekintetében. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a kérdés a Szerződésnek a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseire vonatkozó részében elfogadhatatlan.
34 A Szerződésnek az áruk szabad mozgására, a szolgáltatásnyújtás szabadságára és a letelepedés szabadságára vonatkozó, a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott rendelkezéseit illetően egyrészt arra kell emlékeztetni, hogy a 2003/54 irányelvet elsősorban a hivatkozott szabadságokra vonatkozó rendelkezések, az EK 47. cikk (2) bekezdése és az EK 55. cikk alapján fogadták el. Másfelől az alapeljárás a teherelosztásról szóló nemzeti szabályozás ellen benyújtott kereset alapján indult. Márpedig éppen ez utóbbi a 2003/54 irányelv 11. cikkének tárgya. Az alapeljárás tekintetében ezen irányelv biztosítja a villamosenergia‑ágazatban a Szerződésben rögzített szabadságok megvalósulását, köztük az áruk szabad mozgását, a szolgáltatásnyújtás szabadságát és a letelepedés szabadságát. Tehát a szóban forgó irányelv tekintetében kell megvizsgálni e szabadságok korlátozásainak esetleges fennállását.
35 Ami a 2003/54 irányelvnek a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 24. cikkét illeti, meg kell állapítani, hogy e cikk tárgyát azon biztonsági intézkedések alkotják, amelyeket valamely tagállam a hálózatot fenyegető kivételes kockázatok esetén jogosult elfogadni. Hangsúlyozni kell azonban, hogy még ha a 185. sz. rendelettörvényt „a kivételes nemzetközi gazdasági válságra és ennek a nyersanyagok árpiacára gyakorolt hatására [tekintettel]” fogadták is el, a Bíróság elé terjesztett iratokból nem következik, hogy e szabályozás elfogadására az energiapiacon fellépő hirtelen válság okán került sor, vagy amikor személyek biztonsága és testi épsége, készülékek, berendezések biztonsága vagy a hálózat integritása került veszélybe, amint azt a 24. cikk rögzíti. E körülményekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a szóban forgó cikk nem releváns az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésre adandó válasz tekintetében.
36 Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy – mivel a kérdést előterjesztő bíróság kétségeket táplál azon kérdés tekintetében, hogy a szóban forgó intézkedések közszolgáltatási kötelezettségeknek minősülhetnek‑e – figyelembe kell venni a 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését is, amelynek értelmében a tagállamok a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára előírhatnak ilyen közszolgáltatási kötelezettségeket.
37 E tényezőkre figyelemmel, és hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára az alapeljárás megoldása tekintetében hasznos választ lehessen adni, az előterjesztett kérdést úgy kell érteni, mint amely annak értékelésére irányul, hogy a 2003/54 irányelvet, és különösen 3. cikkének (2)bekezdését, valamint 11. cikkének (2) és (6) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely a nemzeti szabályozó hatóság által megállapított kritériumok alapján a teherelosztási szolgáltatások villamosenergia szükségletei kielégítéséhez alapvetőnek minősített létesítményeket vagy létesítménycsoportokat tulajdonló gazdasági szereplőket arra kötelezi, hogy a villamosenergia nemzeti piacain az e hatóság által előzetesen meghatározott feltételek mellett tegyenek ajánlatokat.
A tagállamok beavatkozásának feltételei
Közszolgáltatási kötelezettségek
38 A 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az EK 86. cikk teljes tiszteletben tartásával a tagállamok a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek a biztonságra, az ellátás biztonságát is beleértve, az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára vonatkoznak.
39 Ki kell emelni, hogy a 2003/54 irányelv 3. cikkének (6) bekezdése alapján a tagállamok kötelesek tájékoztatni a Bizottságot minden olyan intézkedésről, amelyet a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése érdekében hoztak, valamint azok belföldi és nemzetközi versenyre gyakorolt lehetséges hatásairól, függetlenül attól, hogy a szóban forgó intézkedések esetében szükség van‑e az ezen irányelv rendelkezéseitől való eltérésre, továbbá kétévenként kötelesek tájékoztatni a Bizottságot ezen intézkedések minden esetleges módosításáról (lásd ebben az értelemben a C‑265/08. sz., Federutility és társai ügyben 2010. április 20‑án hozott ítélet [EBHT 2010., I‑3377. o.] 23. pontját), és az ezen intézkedésekről történő tájékoztatás lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy valamely tagállam közszolgálati kötelezettséget szándékozott‑e előírni. Mindazonáltal a tájékoztatás hiánya önmagában nem elegendő annak bizonyítására, hogy a szóban forgó szabályozás nem minősül közszolgáltatási kötelezettségnek.
40 Az EK 86. cikk (2) bekezdése előírja egyfelől, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozások olyan mértékben tartoznak a versenyszabályok hatálya alá, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását, másfelől pedig a kereskedelem fejlődését ez nem befolyásolhatja olyan mértékben, amely ellentétes az Unió érdekeivel.
41 Amint a Bíróság rámutatott, e rendelkezés arra irányul, hogy összeegyeztesse a tagállamok azon érdekeit, hogy egyes vállalkozásokat gazdaság‑ vagy szociálpolitikai eszközként vegyenek igénybe, valamint az Uniónak a versenyszabályok tiszteletben tartására és a közös piac egységének megóvására vonatkozó érdekeit (lásd ebben az értelemben a C‑67/96. sz. Albany‑ügyben 1999. szeptember 21‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑5751. o.] 103. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
42 Magának az EK 86. cikknek a szövegéből következik, hogy a 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése alapján a vállalkozásokra előírható közszolgáltatási kötelezettségeknek tiszteletben kell tartaniuk az arányosság elvét, és épp ezért ezek a kötelezettségek kizárólag olyan mértékben veszélyeztethetik a villamosenergia‑ellátás árának szabad meghatározását, amennyiben az általuk kitűzött, általános gazdasági érdeknek való megfeleléshez szükséges (a fent hivatkozott Federutility és társai ügyben hozott ítélet 33. pontja).
A villamosenergia‑piacra és a teherelosztásra vonatkozó uniós szabályozás
43 A villamosenergia‑piac fokozatos liberalizációja keretében a tagállamok által kijelölt szabályozó hatóságokat különleges felelősséggel ruházták fel. A 2003/54 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének b) és g) pontja értelmében ugyanis az olyan szabályozó hatóságoknak, mint az AEEG, biztosítaniuk kell a hátrányos megkülönböztetéstől való mentességet, a hatékony versenyt és a piac hatékony működését, különös tekintettel a nemzeti villamosenergia‑hálózaton belüli szűk keresztmetszeteket kezelő mechanizmusokra, és azon mértékre, amelyben az átviteli‑ és az elosztórendszer‑üzemeltetők teljesítik a 9. és 14. cikkben megállapított feladataikat.
44 A 2003/54 irányelv 9. cikkének a) és b) pontja előírja, hogy minden hálózatüzemeltető köteles biztosítani, hogy a hálózat hosszú távon képes legyen kielégíteni a villamos energia átvitelére vonatkozó ésszerű igényeket, valamint köteles hozzájárulni az ellátás biztonságának fenntartásához a megfelelő átviteli kapacitás és a hálózat megbízhatóságának biztosításával. Ezen irányelv 14. cikkének (1), (2) és (6) bekezdése előírja, hogy ezen üzemeltetők feladata a biztonságos, megbízható és hatékony villamosenergia‑elosztó rendszer fenntartása területükön, minden esetben tartózkodva a rendszerhasználókkal szembeni hátrányosan megkülönböztető bánásmódtól.
45 Ami különösen a teherelosztási szolgáltatásokat illeti, ki kell emelni, hogy a 2003/54 irányelv 9. és 11. cikke értelmében a hálózatüzemeltető felelős a villamosenergiának a hálózatban történő átviteléért, hogy garantálja biztonságát, megbízhatóságát és hatékonyságát. Ezen irányelv tehát a hálózatüzemeltetőre ruházza a területén található termelőlétesítmények teherelosztásáért való felelősséget is.
46 A 2003/54 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése értelmében a termelőlétesítmények közötti teherelosztást olyan objektív, nyilvánosságra hozott követelményrendszer alapján kell meghatározni, amelyet a tagállam hagyhat jóvá, és amelyet hátrányos megkülönböztetéstől mentesen alkalmaznak. E kritériumoknak figyelembe kell venniük a rendelkezésre álló termelőlétesítményekből nyerhető villamos energia gazdasági elsőbbségét és a rendszer műszaki korlátait is. E cikk (6) bekezdése pedig lényegében azt írja elő, hogy a hálózatüzemeltetők átlátható, hátrányos megkülönböztetéstől mentes, piaci alapú eljárások alapján szerzik be az általuk használt energiát.
47 A 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése és 11. cikkének (2) és (6) bekezdése lehetővé teszi az érintett tagállam számára, hogy a szabályozó hatóságok és a hálózatüzemeltetők közvetítésével közszolgáltatási kötelezettségeket írjanak elő a teherelosztási szolgáltatás szükségleteinek kielégítéséhez szükséges termelőlétesítményekkel rendelkező vállalkozások számára, amennyiben fennállnak az e rendelkezésekben előírt feltételek.
48 Az ilyen beavatkozást előíró szabályozásnak általános gazdasági érdeket kell szolgálnia, és tiszteletben kell tartania az arányosság elvét. Továbbá a szóban forgó kötelezettségeknek világosan meghatározottaknak, átláthatóaknak, hátrányos megkülönböztetéstől menteseknek és ellenőrizhetőeknek kell lenniük, és garantálniuk kell a nemzeti fogyasztókhoz való hozzáférés egyenlőségét a hivatkozott vállalkozások számára. Mindenesetre az e létesítmények útján történő teherelosztást objektív, nyilvános és hátrányos megkülönböztetéstől mentesen alkalmazott követelményrendszer alapján kell megoldani, amely számításba veszi a hivatkozott termelőlétesítményekből nyerhető villamos energia gazdasági elsőbbségét és a rendszer műszaki korlátait is.
49 Az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megítélnie, hogy e követelmények teljesülnek‑e. A Bíróságnak azonban ehhez minden szükséges útmutatást meg kell adnia e bíróság számára az uniós joggal kapcsolatban.
Az általános gazdasági érdek
50 Emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok – az uniós jog tiszteletben tartása mellett – jogosultak az általános gazdasági érdekű szolgáltatásaik terjedelmét és szervezetét meghatározni. Különösen figyelembe vehetik a nemzeti politikájukra jellemző sajátos célokat (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Albany‑ügyben hozott ítélet 104. pontját és a fent hivatkozott Federutility és társai ügyben hozott ítélet 29. pontját).
51 Amint az a Bersani‑rendelet 3. cikkéből következik, a villamosenergia teherelosztási szolgáltatása olyan közszolgáltatás, amelynek célja, hogy biztosítsa a nemzeti villamosenergia‑átviteli hálózatban jelentkező kereslet és kínálat közötti egyensúlyt, ily módon garantálva a villamosenergia‑ellátás biztonságát és folyamatosságát.
52 Azt a kérdést illetően, hogy az olyan vállalkozást, mint a Terna, megbízták‑e közérdekű szolgáltatás ellátásával, meg kell állapítani, hogy – amint az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik –közjogi koncesszióval e vállalkozásra ruházták a teherelosztási szolgáltatás felelősségét.
53 Különösen az alapvető létesítmények rendszerét illetően, ezt – amint a 185. sz. rendelettörvény 3. cikkének (10) bekezdése előírja – a célból fogadták el, hogy biztosítani lehessen a háztartások és a vállalkozások terheinek könnyítését, és csökkenteni lehessen a villamos energia árát.
54 Az előző pontban említett kötelezettségek megfelelnek a 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében szereplő, a hálózat biztonságára és a fogyasztók védelmére vonatkozó előírásoknak. Főszabály szerint tehát el kell fogadni, hogy az alapvető létesítmények rendszere általános gazdasági érdeket szolgál.
Az arányosság elvének tiszteletben tartása
55 Ha – amint az a jelen ítélet 42. pontjából következik – a 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése az EK 86. cikkel összefüggésben lehetővé teszi, hogy a közszolgáltatás ellátásával megbízott vállalkozással szemben elsősorban a villamosenergia‑szállítás árára vonatkozó kötelezettségeket lehessen előírni, az e kötelezettségeket előíró nemzeti szabályozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy biztosítsa az általa követett cél megvalósulását, és ne haladja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket, azaz megfeleljen az arányosság követelményének.
56 Azt kell tehát megvizsgálni, hogy az olyan szabályozás, mint az alapügyben szereplő, alkalmas‑e a hivatkozott célok megvalósítására, nevezetesen a hálózat biztonságának és a fogyasztók védelmének garantálására.
57 A Bíróság elé terjesztett iratokból az következik, hogy e nemzeti szabályozást kizárólag az alapvető létesítménnyel rendelkező gazdasági szereplők tekintetében kell alkalmazni, azaz olyan esetekben, amikor csak egy termelőlétesítmény létezik, amely műszaki jellemzői és teljesítményének gyors változtathatósága okán képes megtermelni a teherelosztás követelményeihez szükséges forrásokat. Az olyan piacon, mint a villamosenergia piaca, ahol a keresletet a rugalmatlanság jellemzi, és a szóban forgó áru nem tárolható, az ilyen létesítmény nélkülözhetetlen a hálózati túlterheltség feloldásához és/vagy a villamosenergia‑rendszer megfelelő biztonsági szintjeinek fenntartásához. E nélkülözhetetlen vagy alapvető jelleg az ilyen létesítménnyel rendelkező gazdasági szereplőre a stratégiai helyzetben lévő és megkerülhetetlen gazdasági szereplő jogállását ruházza.
58 Az Olasz Köztársaság – anélkül, hogy ennek ellentmondtak volna – e tekintetben hangsúlyozta, hogy ez a helyzet a villamosenergia költségeinek és végső árának indokolatlan emelkedését okozta, amely emelkedés nem felel meg a költségek valós növekedésének, és veszélyeztetheti az ellátás biztonságát.
59 E tekintetben nem lehet eleve kizárni, hogy az értékesítési ajánlatok árának túlzott, e stratégiai és megkerülhetetlen helyezetek fennállásának tényéből eredő emelkedése a végső fogyasztók és a vállalkozások által fizetett villamosenergia‑árban is tükröződik.
60 E körülményekre figyelemmel elfogadható, hogy az alapvető létesítmények rendszerének az olyan termelőkkel szembeni alkalmazása, amelyek tekintetében megállapítható, hogy stratégiai és megkerülhetetlen helyzetben vannak a piacon, alkalmas arra, hogy garantálja a hálózat biztonságát és a fogyasztók védelmét.
61 Az alapvető létesítményeknek az 52/09. sz. határozattal módosított rendszerét illetően a Bíróság elé terjesztett iratokból az tűnik ki, hogy a 185. sz. rendelettörvényt és az 52/09. sz. határozatot annak következtében fogadták el, hogy megállapítást nyert, hogy az akkor hatályban lévő rendszer mind az alapvetőnek minősített létesítmények kis száma miatt, mind pedig azért, mert az „alapvetőség” fogalma az egyes létesítményekre vonatkozott, és nem az azokat tulajdonló vállalkozásokra, nem volt elég hatékony, amiért is „megtörténhetett, hogy önmagában egyetlen létesítmény kötelező jellegű rendszerbe vonása nem volt elegendő meghatározott gazdasági szereplők erőfölényes piaci helyzetének megszüntetésére, hiszen egyéb, összességükben a teherelosztás szükségleteinek lefedéséhez alapvető létesítmények tulajdonosaiként egyoldalúan határozhatták volna meg a meghatározott hálózatműködési feltételek között szükséges marginális mennyiségű energiára vonatkozó eladási árat”.
62 Következésképpen, mivel az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 63. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a Terna alapvetőnek minősít minden olyan létesítményt, amely nélkül lehetetlen volna garantálni a hálózat biztonságát, és mivel e cikk (3) bekezdésének a) és b) pontja értelmében olyan termelőlétesítményekről van szó, amelyek kifejezetten szükségesek és nélkülözhetetlenek a teherelosztási szolgáltatás szükségleteinek kielégítéséhez, az olyan szabályozás, mint az alapvető létesítmények rendszere, alkalmas arra, hogy garantálja a hálózat biztonságát és a fogyasztó védelmét.
63 Meg kell azonban vizsgálni, hogy a beavatkozás e módszere nem lépi‑e túl a követett általános gazdasági érdekeknek való megfeleléshez szükséges mértéket.
64 Az ENEL e tekintetben – anélkül, hogy ellentmondtak volna ennek – arra hivatkozik, hogy az 52/09. sz. határozatnak az a joghatása, hogy termelőkapacitásának jelentős része – a korábbi 500 MW helyett több mint 10 000 MW – az alapvető létesítmények rendszerébe kerül. A kérdést előterjesztő bíróság feladata ezen állítás megalapozottságának vizsgálata.
65 E körülményekre figyelemmel az alapvető létesítményeknek az 52/09. sz. határozattal módosított rendszere főbb jellemzőit kell megvizsgálni.
66 Az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 63. cikke (9) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a Terna hatásköre az alapvetőnek minősített létesítmények és/vagy létesítménycsoportok órái számának és teljesítményének meghatározása. A Terna tehát az egységeket és a létesítményeket kizárólag csak azon időintervallumokban és mennyiségek tekintetében tartja nyilván, amelyek vonatkozásában a termelőlétesítmény a hálózat biztonsága szempontjából alapvetőnek minősül. A nem alapvetőnek minősített mennyiségeket illetően az általános szabályozás előírja, hogy a termelőnek lehetősége van a piacon az általa kívánt áron felkínálni az általa meghatározott mennyiséget.
67 Továbbá az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 64. cikkének (3) és (4) bekezdése előírja, hogy a TSZP‑re vonatkozó korlátok és kritériumok meghatározása során a Ternának figyelembe kell vennie az MP‑n és az NBP‑n elért eredményeket. Pontosabban a TSZP‑n elfogadott eladási vagy vételi ajánlatok árát illetően az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 64. cikkének (7) bekezdése előírja, hogy az megfelel a villamos energia eladási árának a termelő létesítmény mérlegköre MP‑jén. Következésképpen, ha ezen energiáért a termelő nem azt az árat kapja, amelyet felajánlhatott és megkaphatott volna az e piacokon, mivel az ajánlat értékének az MP‑n és az NBP‑n nullával egyenlőnek kell lennie, meg kell állapítani, hogy ezért a termelő az ugyanazon mérlegkör átlagos piaci árát kapja.
68 E körülményekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy az Enel állításával ellentétben úgy tűnik, hogy a TSZP‑n rendelkezésre bocsátott energiáért nem az egyedi tőzsde referenciapiaci értékektől teljesen idegen díjszabás alapján fizetnek. Mivel az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat 64. cikkének (7) bekezdése előírja, hogy ezért az energiáért a termelő létesítmény mérlegköre piaci átlagárának megfelelő árat kell fizetni, meg kell állapítani, hogy – amint egyébiránt azt a 185. sz. rendelettörvény 3. cikkének (11) bekezdése is előírja – e rendszer láthatóan alkalmas arra, hogy biztosítsa az ilyen létesítményekkel rendelkező gazdasági szereplők méltányos díjazását.
69 Továbbá az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 64. cikkének (8) bekezdése előírja, hogy ha ez az ár alacsonyabb, mint a létesítmény változó költségei, a Terna az alapvető létesítménnyel rendelkező gazdasági szereplő számára a különbözetnek megfelelő kompenzációt nyújt, amennyiben ezen, a szóban forgó termelőegységeknek tulajdonított változó költség és a villamosenergiának az MP‑re vonatkozó eladási ára közötti különbözet pozitívnak mutatkozik. A Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik, hogy e mechanizmus célja, hogy garantálja a teherelosztást igénybe vevő számára, hogy a piacokon rendelkezésre álló alapvető létesítmények díjazása ne legyen alacsonyabb, mint magának a létesítménynek a változó költségei.
70 Továbbá az alapvető létesítmények rendszere bizonyos rugalmasságot mutat, és az alapvető létesítményekkel rendelkező gazdasági szereplők számára olyan alternatívákat kínál, amelyek láthatóan arra irányulnak, hogy enyhítsék e rendszer tekintetükben történő alkalmazásának hatását.
71 Az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 63. cikkének (5) bekezdése ugyanis lehetővé teszi a teherelosztást igénybe vevő számára, hogy kiválassza, melyik minimális termelőlétesítmény‑csoport – köztük a Terna által előzetesen kiválasztottak is – kerüljön be az alapvető létesítmények rendszerébe.
72 Az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 63. cikkének (11) bekezdése lehetővé teszi a teherelosztást igénybe vevő számára, hogy az AEEG‑től a „költségkompenzációs rendszer” alkalmazását kérjék, amely lehetővé teszi, hogy a létesítmény elismert termelési költségei, valamint az alapvető létesítmények jegyzékébe való bejegyzés időtartama alatt ugyanazon létesítményből származó nyereség különbözetével egyenértékű, az AEEG által meghatározott különleges díjazásban részesüljenek. Ennek fejében előírásra került, hogy a szóban forgó létesítmény nem csak hogy az általános szabályozás hatálya alatt marad az alapvetőnek minősített időszakok és kapacitás vonatkozásában, hanem további, a nem alapvető, azaz „szabad” mennyiségeket és időszakokat érintő, az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. mellékletének 65. cikkében rögzített korlátozások is vonatkoznak rá.
73 A 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 63. cikkének (1) bekezdésében szereplő jegyzékre felvett létesítményeket illetően – amelyek nem kerültek be a hivatkozott költségkompenzációs rendszerbe – e módosított határozat 64. cikkének (9) bekezdése előírja, hogy a teherelosztást igénybe vevő javasolhatja a Ternának az általuk együttesen előre meghatározott határidőkön belül és módozatok szerint, hogy egy vagy több termelőegységet a tulajdonában lévő más termelőegységekkel helyettesítsen.
74 Egyébiránt az alapvető létesítmények tulajdonosai eltérhetnek az alapvető létesítményekre alkalmazandó szabályozástól az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. mellékletének 65a. cikkében előírt szerződéses megoldással, amely lehetővé teszi számukra, hogy a Ternával az e cikkben előírt kétfajta szerződés egyikét megkössék. E szerződéseket a hivatkozott tulajdonosokkal történő megkötésük előtt jóváhagyja az AEEG. E szerződés rendelkezései értelmében a teherelosztás érdekében igénybe vett alapvető létesítmény tulajdonosa kötelezi magát, hogy a TSZP‑n a Terna rendelkezésére bocsát előre meghatározott termeléskapacitás‑mennyiségeket, ezeket vételre és eladásra felajánlva az AEEG által előzetesen meghatározott árakon, a Terna által fizetett díj megfizetése ellenében. Hangsúlyozni kell egyébként, hogy az Enel ezt az alternatív mechanizmust választotta.
75 Ami az alapügyben szóban forgó szabályozás által előírt beavatkozás időtartamát illeti, annak szigorúan az e szabályozás által követett cél eléréséhez szükséges időtartamra kell korlátozódnia. E tekintetben meg kell állapítani, hogy mivel az alapvető létesítmények jegyzékét évente áttekintik és ellenőrzik, a létesítményeket csak korlátozott időtartamra veszik fel e jegyzékbe. Mindenesetre valamely létesítmény e jegyzékbe történő felvételét csak addig kell fenntartani, amíg e létesítmény alapvetőnek minősül, tehát ameddig nem létezik más olyan létesítmény, amely versenytársként képes felajánlani a teherelosztás követelményeihez szükséges erőforrásokat egy meghatározott mérlegkörben.
76 E tekintetben ki kell emelni, hogy a 185. sz. rendelettörvény célja elsősorban az átviteli hálózat minőségének javítása, 3. cikke (11) bekezdésének b) pontja pedig előírja, hogy az AEEG más jellegű intézkedéseket is elfogad a teherelosztási szolgáltatások piaca hatékonyságának javítása, a szóban forgó szolgáltatások ellátási költségei csökkentésének ösztönzése, a határidős erőforrások lekötése, valamint a végfelhasználók által fizetendő ellenszolgáltatás stabilizálása céljából.
77 Ki kell emelni, hogy az Olasz Köztársaság hangsúlyozta, hogy az alapvető létesítmények rendszerét nem állandó jellegűnek szánták, és ennek alkalmazását mellőzni lehet, amennyiben a hálózatot érintő közép‑ és hosszútávú strukturális beavatkozások – amelyek már kezdetüket vették a legkritikusabb mérlegkörökben, mint például Szicíliában és Szardínián, vagy amelyeket már előírt a nemzeti jogalkotó – már javítottak a teherelosztási szolgáltatások kezelésének hatékonyságán, csökkentve az erőfölényt e létesítmények helyi piacain.
78 Meg kell végül állapítani, hogy – amint az az 52/09. sz. határozat által módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 63. cikke (2) bekezdésének b) pontjából is kitűnik – az alapvető létesítmények rendszere a teherelosztási szolgáltatások valamelyike szükségleteinek kielégítéséhez egyedileg nélkülözhetetlen létesítményeken kívül lehetővé tette bizonyos, a teherelosztási szolgáltatások szükségleteinek kielégítéséhez globálisan nélkülözhetetlen létesítmények e rendszerbe sorolását is.
79 Egyébiránt, amint arra a főtanácsnok is rámutatott indítványának 70. pontjában, ez utóbbi létesítmények gazdasági szempontból lehetnek szükségesek, mivel ezek tulajdonosaikat erőfölénybe hozzák a piacon, ami lehetővé teszi számukra a villamos energia árának ellenőrzését, a teherelosztási szolgáltatásokért fizetett árat is beleértve.
80 E körülményekre figyelemmel az alapügyben szóban forgó szabályozás láthatóan nem lépi túl az általa követett cél eléréséhez szükséges mértéket. A kérdést előterjesztő bíróság feladata ugyanakkor annak vizsgálata, hogy ez valóban így van‑e.
A 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében és 11. cikkének (2) és (6) bekezdésében előírt egyéb feltételek tiszteletben tartása
81 Amint az a jelen ítélet 48. pontjából is következik, még azt is meg kell vizsgálni, hogy a Ternát és az egyéb, alapvető létesítményekkel rendelkező gazdasági szereplőket terhelő közszolgáltatási kötelezettségek objektívek‑e, világosan meghatározottak‑e, átláthatók‑e, ellenőrizhetők‑e, illetve nyilvánosak‑e.
82 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat, a 185. sz. rendelettörvény 3. cikkének (11) bekezdése, valamint a hálózat átviteli, teherelosztási, fejlesztési és biztonsági törvénykönyve (Codice di trasmissione, dispacciamento, sviluppo e sicurezza della rete) előírják azokat a feltételeket és kritériumokat, amelyek alapján a Terna alapvetőnek minősíthet egy létesítményt vagy létesítménycsoportot. Az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. mellékletének 63. cikke azt is előírja, hogy a Terna minden évben összeállítja majd közzéteszi a szóban forgó létesítményeket felsoroló jegyzéket. Amint az az ügy irataiból is kitűnik, ezeket a kritériumokat az 52/09. sz. határozat tartalmát magyarázó műszaki jelentésben magyarázzák, és a hivatkozott törvénykönyv 4. fejezetében részletezik.
83 Közelebbről e 63. cikk (9) bekezdése előírja, hogy a Terna köteles az AEEG és – a tulajdonukban lévő alapvető létesítményeket illetően – a teherelosztásban érintett szolgáltatók számára megküldeni azt a jelentést, amely először is feltünteti az e csoport termelő létesítményeinek a jegyzékbe való felvételét igazoló indokokat, másodsorban megjelöli az év azon időszakait és azon körülményeket, amelyekre tekintettel az egyes létesítmények tekintetében a Terna előírja, hogy azok nélkülözhetetlenek a hálózat biztonsága tekintetében, pontosítva, hogy melyik létesítményről van szó, harmadsorban feltünteti az előírt főbb üzemi paramétereket, valamint a következő naptári év azon érintett időszakait, amelyek során a hivatkozott paramétereknek meg kell valósulniuk a Terna által megadott előírások függvényében, és negyedsorban tartalmazza a termelő létesítmények, valamint azon egyéb létesítmények összességének valószínű igénybevételének becslését, amelyek azon időszakok alatt, amíg ezek nélkülözhetetlennek bizonyulhatnak a villamosenergia‑hálózat biztonságos üzemeltetése biztosításának tekintetében, egy csoport részét alkotják, amely becslést a lehető legelkülönítettebb módon készítik el minden egyes előírt paraméter tekintetében.
84 Ezen adatok alapján a teherelosztásban érintett szolgáltató az ajánlatoknak az MP‑n történő megtétele határidejének lejártát legalább tizenkét órával megelőzően közli a Ternával, hogy a hálózati túlterheltség feloldása tekintetében alapvető létesítmények közül mely egységek szolgálnak majd az ajánlattételi kötelezettségek teljesítéséhez.
85 Egyébiránt a teherelosztásban érintett szolgáltatókat terhelő kötelezettségeket az 52/09. sz. határozattal módosított 111/06. sz. határozat A. melléklete 63. cikkének (7) bekezdése és 64. cikkének (1)–(10) bekezdése írja elő, amelyek meghatározzák azokat a körülményeket, amelyek között meg lehet tenni az ajánlatokat.
86 Az alapvető létesítmények rendszerének nincs hátrányosan megkülönböztető jellege, amint azt az Enel kifogásolja e rendszerrel szemben. E rendszert ugyanis megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni valamennyi olyan gazdasági szereplővel szemben, aki egy adott időszak során egy vagy több olyan létesítménnyel rendelkezik, amely objektív műszaki kritériumok alapján alapvetőnek bizonyulhat a teherelosztási szolgáltatások villamosenergia szükségleteinek kielégítése tekintetében.
87 Azt a követelményt illetően, miszerint a teherelosztás során figyelembe kell venni a villamosenergia gazdasági elsőbbségét, az ügy irataiból nem következik, hogy az MP‑n és az NBP‑n tett eladási ajánlatokat a Terna nem az úgynevezett gazdasági érdem szerinti kritériumok alapján választja ki, a legalacsonyabb ajánlattól indulva, növekvő sorrendben.
88 Végül azon követelményt illetően, miszerint az alapügyben szóban forgó szabályozásnak ellenőrizhetőnek kell lennie, meg kell állapítani, hogy az 52/09. sz. határozat közigazgatási határozat, amely – mint ilyen – láthatóan megtámadható bíróság előtt, amint arra a Terna is rámutatott a tárgyalás során feltett kérdésre adott válaszában. E tekintetben ki kell emelni, hogy az alapügyet az e határozattal szemben benyújtott kereset indította el.
89 A fentiekből az következik, hogy az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/54 irányelvet, különösen annak 3. cikke (2) bekezdését és 11. cikke (2) és (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely a villamosenergia árának a villamosenergia‑hálózat biztonsága és a végső fogyasztó érdekében történő csökkentése céljából a nemzeti szabályozó hatóság által meghatározott kritériumok alapján a teherelosztási szolgáltatások villamosenergia‑kereslete szükségleteinek kielégítése tekintetében alapvetőnek minősített létesítményekkel vagy létesítménycsoportokkal rendelkező gazdasági szereplők tekintetében azt a kötelezettséget írja elő, hogy ajánlataikat a nemzeti piacon az e hatóság által előzetesen meghatározott feltételek mellett tegyék meg, feltéve hogy ez a szabályozás nem lépi túl az általa követett célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben e feltétel teljesül‑e.
A költségekről
90 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
A villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26‑i 2003/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet, és különösen annak 3. cikke (2) bekezdését, valamint 11. cikke (2) és (6) bekezdését, úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely a villamosenergia árának a villamosenergia‑hálózat biztonsága és a végső fogyasztó érdekében történő csökkentése céljából a nemzeti szabályozó hatóság által meghatározott kritériumok alapján a teherelosztási szolgáltatások villamosenergia‑kereslete szükségleteinek kielégítése tekintetében alapvetőnek minősített létesítményekkel vagy létesítménycsoportokkal rendelkező gazdasági szereplők tekintetében azt a kötelezettséget írja elő, hogy ajánlataikat a nemzeti piacon az e hatóság által előzetesen meghatározott feltételek mellett tegyék meg, feltéve hogy ez a szabályozás nem lépi túl az általa követett célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben e feltétel teljesül‑e.
Aláírások