Language of document :

A Törvényszék (kilencedik tanács) T-401/16. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2020. szeptember 9-én hozott ítélete ellen az Európai Bizottság által 2020. november 20-án benyújtott fellebbezés

(C-635/20. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelvei: spanyol és olasz

Felek

Fellebbező: Európai Bizottság (képviselők: G. Gattinara, D. Milanowska, T. Lilamand, N. Ruiz García, meghatalmazottak)

A többi fél az eljárásban: Olasz Köztársaság, Spanyol Királyság

A fellebbező kérelmei

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

amennyiben a Bíróság úgy határozna, hogy az ügy állása lehetővé teszi, utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

az Olasz Köztársaságot és a Spanyol Királyságot kötelezze a jelen eljárás és az elsőfokú eljárás költségeinek a viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Fellebbezése alátámasztásául a Bizottság három jogalapra hivatkozik.

Az első jogalap a személyzeti szabályzat 1d. cikke (6) bekezdésének értelmezése, valamint az indokolási kötelezettség értelmezése során vétett téves jogalkalmazásra, továbbá a Törvényszék ítéleteinek indokolására vonatkozó kötelezettség megsértésére vonatkozik.

E jogalap három részre tagolódik. Az első rész téves jogalkalmazáson és a Törvényszék ítéleteinek indokolására vonatkozó kötelezettség megsértésén alapul a jelöltek azonnali alkalmazhatósága tekintetében. Ez az első rész a megtámadott ítélet 157. és 181–183. pontjára vonatkozik.

A második rész a Bizottságot illető aránytalan bizonyítási teher meghatározásán és a versenyvizsga-kiírások indokolására vonatkozó kötelezettség meghatározása során elkövetett téves jogalkalmazáson alapul. E második rész a megtámadott ítélet 113. pontjának utolsó mondatára, 158. és 164. pontjára, 167. pontjának utolsó mondatára, 180–183, 201.és 205. pontjára vonatkozik.

A harmadik rész kötelező erejű jogi aktusnak a Bizottság által az eljárás keretében benyújtott belső jogi normák közötti keresése során vétett téves jogalkalmazáson alapul, és a megtámadott ítélet 152–155. pontjára vonatkozik.

A második jogalap keretében a fellebbező a Törvényszék által a bizonyítékok értékelése során vétett elferdítésekre, valamint téves jogalkalmazásra hivatkozik.

Az első elferdítés a Bizottság elnöke közleményének és annak a testület részéről történő jóváhagyásának értékelését érinti, ezt a megtámadott ítélet 132–137. pontja és 158. pontja tartalmazza.

A második elferdítés a Bizottság belső eljárási szabályzatának és alkalmazása részletes szabályainak értékelését érinti; ezt a megtámadott ítélet 139–140. pontja tartalmazza.

A harmadik elferdítés az Eljárási kézikönyvben foglalt, nyelvi követelményekre vonatkozó szakasznak az elfogadásra irányuló eljárás függvényében történő értékelését illeti, ezt a megtámadott ítélet 165–169. pontja tartalmazza.

A negyedik elferdítés a fenti i)-iii) pontban hivatkozott dokumentumok átfogó értékelésének elmulasztását érinti, és a megtámadott ítélet 152–157. és 159. pontjára vonatkozik.

Az ötödik elferdítés a SEC(2006)1489 final közlemény értékelését érinti, és ezt a megtámadott ítélet 160–163. pontja tartalmazza.

A hatodik elferdítés a jelöltek felé irányuló szolgálatok által használt nyelvekre vonatkozó dokumentumok értékelését érinti, továbbá téves jogalkalmazásra is vonatkozik; ezt a megtámadott ítélet 180–185. és 188–196. pontja tartalmazza.

Végül a fellebbezés harmadik jogalapja a Törvényszéknek a jelöltekkel való kommunikáció nyelvére vonatkozó értékelésének jogellenességén alapul; ez a megtámadott ítélet 231–236. pontjára vonatkozik.

____________