AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2013. március 13.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – A személyzeti szabályzat 43. cikkének első bekezdése – Előmeneteli jelentések késedelmes elkészítése – Nem vagyoni kár – Az előléptetés esélyének elvesztése”
Az F‑91/10. sz. ügyben,
az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján,
AK, az Európai Bizottság korábbi tisztviselője (lakóhelye: Esbo [Finnország], képviselik: S. Orlandi, A. Coolen, J.‑N. Louis és É. Marchal ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: G. Berscheid és J. Baquero Cruz, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: S. Van Raepenbusch elnök (előadó), R. Barents és K. Bradley bírák,
hivatalvezető: J. Tomac tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. június 20‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2010. szeptember 30‑án érkezett keresetlevelében AK azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– elsődlegesen semmisítse meg az Európai Közösségek Bizottságának 2009. november 24‑i azon határozatát, amelyben elutasították a felperes által egyrészt a neki a 2001-2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as időszakra vonatkozó előmeneteli jelentések elkészítésének elmulasztásával okozott kár megtérítésére, másrészt a lelki zaklatásra vonatkozó állításait illetően közigazgatási eljárás megindítására irányuló kérelmét;
– másodsorban kötelezze a Bizottságot kártérítés megfizetésére.
Jogi háttér
2 Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) a 2009. november 24‑i határozat meghozatalakor hatályos változata 24. cikkének első bekezdése értelmében:
„A Közösségek segítséget nyújtanak minden tisztviselőnek, különösen olyan személy elleni eljárásban, aki a tisztviselő vagy családtagjai sérelmére, a tisztviselő beosztása vagy feladatainak ellátása miatt fenyegetést, becsületsértést, rágalmazást, illetve bármely személy vagy vagyon elleni támadást követett el.”
3 A személyzeti szabályzat 43. cikkének első bekezdése kimondja:
„A tisztviselők alkalmasságáról, teljesítményéről és feladataik teljesítése során tanúsított magatartásáról […] rendszeresen, de legalább minden második évben egyszer az egyes intézmények által […] meghatározott feltételek szerint értékelést kell készíteni.”
4 A személyzeti szabályzat nyugdíjrendszerre vonatkozó VIII. mellékletének 13. cikke értelmében:
„(1) […] az a 65 évesnél fiatalabb tisztviselő, akire vonatkozóan a rokkantsági bizottság a nyugdíjjogosultság megszerzésének ideje alatt olyan tartós teljes [helyesen: állandó teljes] rokkantságot állapít meg, amely megakadályozza egy, az előmeneteli csoportja szerinti beosztással járó feladatok ellátásában, és akinek erre való tekintettel meg kell szüntetnie a Közösségeknél fennálló szolgálati jogviszonyát, a munkaképtelenség időtartamára a személyzeti szabályzat 78. cikke szerinti rokkantsági nyugdíjra [helyesen: támogatásra] jogosult.
(2) A rokkantsági támogatásban részesülő személy a kinevezésre jogosult hatóság előzetes engedélye nélkül nem végezhet jövedelemszerző tevékenységet […]”
A jogvita alapjául szolgáló tényállás
5 A kinevezésre jogosult hatóság 1997. szeptember 9‑i határozatának helyébe lépő 1999. január 25‑i határozatával a felperes A5 besorolási fokozatú és 1. fizetési fokozatú próbaidős tisztviselőként a Bizottság szolgálatába lépett.
6 A felperes 2001. július 1‑je és 2002. december 31. közötti időszakra vonatkozó előmeneteli jelentését (a továbbiakban: 2001–2002‑es előmeneteli jelentés) eredetileg 2003. április 10‑én fogadták el, majd azt az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága a T‑86/04. sz., [AK] kontra Bizottság ügyben 2005. április 20‑án hozott ítéletével (a továbbiakban: 2005. április 20‑i ítélet) megsemmisítette. Az adminisztráció a fent említett időszakra vonatkozóan fellebbviteli értékelő segítségével 2006. június 2‑án újabb előmeneteli jelentést fogadott el, azonban az Elsőfokú Bíróság a T‑102/08. P. sz., [AK] kontra Bizottság ügyben 2009. október 6‑án hozott ítéletével (a továbbiakban: 2009. október 6‑i ítélet) azt is megsemmisítette. A 2001–2002‑es előmeneteli jelentés utolsó változatának elfogadására a jelen eljárás időtartama alatt, 2012. január 25‑én került sor.
7 A felperes 2004‑es évre vonatkozó előmeneteli jelentését (a továbbiakban: 2004‑es előmeneteli jelentés) eredetileg 2005. január 14‑én fogadták el, azonban azt a Közszolgálati Törvényszék az F‑42/06. sz., [AK] kontra Bizottság ügyben 2007. december 13‑án hozott ítéletével (a továbbiakban: 2007. december 13‑i ítélet) megsemmisítette. Ezen előmeneteli jelentés helyébe a jelen eljárás időtartama alatt, 2012. január 25‑én elfogadott előmeneteli jelentés lépett.
8 Ami a felperes 2005. évre vonatkozó előmeneteli jelentését illeti (a továbbiakban: 2005‑ös előmeneteli jelentés), a kinevezésre jogosult hatóság helyt adott a felperes arra vonatkozó 2007. április 23‑i panaszának, így az e jelentés elfogadásához vezető eljárást meg kellett ismételni. A 2005‑ös előmeneteli jelentést végül az eljárás időtartama alatt, 2012. június 8‑án levélben közölték a felperessel.
9 Végül a felperes 2008. évre vonatkozó előmeneteli jelentése (a továbbiakban: 2008‑as előmeneteli jelentés) 2012. szeptember 20‑án, a jelen ügy határozathozatalra alkalmassá nyilvánításakor még nem vált véglegessé.
10 A felperest 2008. március 1‑jén léptették elő AD 12 besorolási fokozatba.
11 A kinevezésre jogosult hatóság, miután megállapította, hogy a felperes három év alatt 426 nap betegség miatti távollétet halmozott fel, 2008 decemberében a rokkantsági bizottság összehívásáról határozott, amely egyhangúlag megállapította, hogy a felperes teljesnek minősített, állandó rokkantságban szenved, amely megakadályozza az előmeneteli csoportja szerinti beosztással járó feladatok ellátásában. E következtetések alapján a kinevezésre jogosult hatóság 2009. május 7‑én teljes állandó rokkantság miatt megszüntette a felperes szolgálati jogviszonyát, és 2009. június 1‑jei hatállyal rokkantsági támogatásban részesítette.
12 2009. július 24‑én a felperes panaszt nyújtott be a fent említett, rokkantság miatti nyugdíjazásról szóló határozat ellen. E panaszt a kinevezésre jogosult hatóság a 2009. október 29‑i határozatával elutasította.
13 Időközben, 2009. augusztus 10‑én, a felperes segítségnyújtás iránti kérelmet terjesztett elő, amely az általa lelki zaklatásnak tekintett tények megállapítását célzó közigazgatási vizsgálat megindítására, valamint 2003 óta az előmeneteli jelentései elkészítése és a betegség miatti távolléteinek ügyintézése során tapasztalt szabálytalanságok, továbbá munkakörnyezetének a betegségét tekintve nem megfelelő volta miatt kártérítés megfizetésére irányult. A felperes többek között azon különbségből eredő vagyoni kárra hivatkozik, amely a rokkantsági támogatása és azon díjazás között áll fenn, amelyben akkor részesülne, ha lehetősége volna dolgozni. E kérelmeket a kinevezésre jogosult hatóság a 2009. november 24‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) elutasította.
14 Jogi képviselőjének 2010. február 24‑i keltezésű levelével a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésén alapuló panaszt nyújtott be a megtámadott határozat ellen. E panaszt a kinevezésre jogosult hatóság 2010. június 18‑i, a felperessel június 21‑én közölt határozatával elutasította.
A felek kérelmei és az eljárás
15 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– kötelezze a Bizottságot arra, hogy fizessen neki:
„ – 53 000 [eurót] a 2003‑as előléptetési időszakban A5 besorolási fokozatba való előléptetés esélyének elvesztéséért, a nyugdíjjogosultságának a megfelelő járulékok megfizetésével történő rendezése mellett;
– havi 400 [eurót] (a neki fizetett rokkantsági támogatás és azon támogatás közötti különbség 70%‑a, amelyben akkor részesülne, ha 2003‑ban előléptették volna;
– 35 000 [eurót] a szabálytalan hivatali státuszának különösen a [2005. április 20‑i, 2009. október 6‑i és 2007. december 13‑i] ítéletek ellenére történő fenntartása miatt”;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
16 2012. május 4‑i észrevételeiben a felperes megemelte a nem vagyoni kár megtérítéseként kért összeget, azt 70 000 euróra értékelve.
17 2012. július 9‑i levelében a felperes már úgy értékelte, hogy a „2003‑ban, 2005‑ben vagy legkésőbb 2007‑ben történő előléptetés esélyének elvesztése miatt […]” neki fizetendő kártérítés összege „410 070 [euró], 204 996 [euró], illetve 90 130 [euró]”.
18 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
19 2010. szeptember 30‑i, a keresetlevélhez csatolt levelében a felperes névtelenséget kért a jelen ügyre vonatkozóan, és kérelmét 2012. május 7‑én az eljárás sajátos körülményei ellenére megismételte.
20 2011. február 8‑i levelében a Közszolgálati Törvényszék Hivatala felhívta a feleket, hogy vegyenek részt a jogvita egyezség útján történő rendezésére irányuló nem hivatalos találkozón. E találkozó eredményeként, amelyre március 1‑jén került sor az előadó bíró jelenlétében, a felek határidőt kaptak az egyezség megkötésére. Miután megállapította, hogy a felek nem tudnak egyezség útján megállapodni, a Közszolgálati Törvényszék véget vetett e rendezésre tett kísérletnek. Mindazonáltal a 2012. június 20‑án tartott tárgyalás végén az elnök újabb találkozóra hívta a feleket. Az egyezség útján történő rendezésre tett ezen újabb kísérlet sikertelenségét megállapítva a Közszolgálati Törvényszék lezárta a vitát, és a végső észrevételek benyújtását követően az ügyet határozathozatalra alkalmassá nyilvánította.
A jogkérdésről
21 Emlékeztetni kell arra, hogy a felperes 2009. augusztus 10‑i kérelmének két célja volt: az előmeneteli jelentések elkészítése során elkövetett számos szabálytalansággal okozott vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése, és a Bizottságtól segítségnyújtás kérése, a zaklatás tényállásának kivizsgálására irányuló eljárás megindításával. A megtámadott határozat e kérelmet teljes egészében elutasította. Tekintettel e határozat kettős tárgyára, a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmek első részét úgy kell tekinteni, mint amely a megtámadott határozat azon részének megsemmisítésére irányul, amelyben elutasították a kártérítési kérelmet és a lelki zaklatás miatti segítségnyújtás iránti kérelmet.
1. A megtámadott határozat azon részének megsemmisítésére irányuló kérelemről, amelyben elutasították a felperes kártérítési kérelmét
22 A felperes a megtámadott határozat azon részének megsemmisítését kéri, amelyben elutasították a 2009. augusztus 10‑én benyújtott kártérítési kérelmét.
23 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az intézménynek a kártérítési kérelem elutasítására vonatkozó határozata a Közszolgálati Törvényszék előtti, felelősség megállapítása iránti keresetet megelőző, előzetes igazgatási eljárás szerves részét képezi, ebből következően ilyen összefüggésben a megsemmisítés iránti kérelem nem értékelhető a felelősség megállapítása iránti kérelemtől függetlenül. Ugyanis az intézmény által a pert megelőző szakaszban képviselt álláspontot tartalmazó jogi aktus kizárólag azt a célt szolgálja, hogy lehetővé tegye az állítólagosan kárt szenvedett fél számára, hogy kártérítési kérelemmel a Közszolgálati Törvényszékhez forduljon. Következésképpen a megtámadott határozat a felperes kártérítési kérelmét elutasító részének megsemmisítésére irányuló kérelemről nem szükséges külön határozni (az Elsőfokú Bíróság T‑25/02. sz., Sautelet kontra Bizottság ügyben 2003. október 23‑án hozott ítéletének 45. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑256/02. sz., I kontra Bíróság ügyben 2004. október 14‑én hozott ítéletének 47. pontja, a Közszolgálati Törvényszék F‑55/09. sz., Maxwell kontra Bizottság ügyben 2010. május 11‑én hozott ítéletének 48. pontja).
24 Következésképpen, és annyiban, amennyiben azt az említett megsemmisítés iránti kérelmek ellen irányuló kifogásként kell értelmezni, nem szükséges határozni a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogásról, amely arra vonatkozik, hogy a felperesnek, mivel rokkantság miatt hivatalból nyugdíjazták, nem fűződik érdeke a megtámadott határozat azon részének megsemmisítéséhez, amelyben elutasították a kártérítési kérelmét.
25 Ebből az is következik, hogy az alábbiakban meg kell vizsgálni a keresetlevél kártérítésre vonatkozó részét, mielőtt sor kerülne a megtámadott határozat azon részének megsemmisítésére irányuló kérelemről, amelyben a felperes segítségnyújtás iránti kérelmét utasították el.
2. A felperest ért károk megtérítésére irányuló kérelemről
A kártérítési kérelem elfogadhatóságáról
26 A keresetlevél egészéből kitűnik, hogy kártérítési kérelmében a felperes azon kárának megtérítése iránt fordul a Közszolgálati Törvényszékhez, amely őt a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések nem megfelelő időben való elkészítése miatt érte.
27 A Bíróság C‑198/07. P. sz., Gordon kontra Bizottság ügyben 2008. december 22‑én hozott ítéletére támaszkodva a felperes a keresetének megalapozottságára vonatkozó érvek között arra hivatkozik, hogy a rokkantság miatti nyugdíjazás hatására nem veszíti el azon jogát, hogy munkáját igazságosan és méltányosan készített értékelésben jellemezzék. Az előmeneteli jelentések létjogosultságát nem csupán az érintett tisztviselő előmenetelére tekintettel kell értékelni, hanem a bennük található azon értékelésre is figyelemmel, amely a tisztviselő által szakmai tevékenysége gyakorlása során tanúsított emberi tulajdonságokra vonatkozik. Ráadásul a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések információval szolgálhatnak azon orvosi bizottság számára is, amelynek a felperes betegségének foglalkozási eredetéről kell nyilatkoznia, ugyanis valamely betegség foglalkozási eredetűnek minősítése függhet a munkakörnyezettől és a munkafeltételektől, amelyekről minden értékelő jelentés tanúskodik.
28 A Bizottság szerint azonban a rokkantság miatti hivatalból történő nyugdíjazása folytán a felperes nem hivatkozhat a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések véglegesítésének elmaradásával okozott állítólagos kárra. A fent hivatkozott Gordon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet a jelen ügyben nem releváns, mivel abban az ügyben a tartós rokkantság miatti hivatalból történő nyugdíjazás nem volt véglegesnek tekinthető, így a felperes visszahelyezése nem volt hipotetikus (a fent hivatkozott Gordon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 48. pontja). A jelen ügyben nem ehhez hasonló tényállásról van szó.
29 E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a felperes azon érve, amely szerint a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések hozzájárulhatnának a betegsége foglalkozási eredetének megállapításához, spekulatív jellegű. A szóban forgó előmeneteli jelentésekre tekintettel, amelyeket az eljárás időtartama alatt készítettek el, ezen érv hibásnak is tűnik, mivel ezen előmeneteli jelentések semmiféle objektív adatot nem tartalmaznak a felperes munkakörülményeire vonatkozóan. A 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések legfeljebb nagy vonalakban tartalmaznak – maga a felperes által tett – utalást az egyik tanterem levegőjének rossz minőségére, azok szintén a felperes javaslatára röviden emlékeztetnek a 2008 márciusa és októbere között a felperes egészségi állapotával kapcsolatos adminisztratív intézkedésekre, valamint ugyancsak tőle származóan tömören utalnak arra, hogy a felperes képtelen a Bizottság helyiségeiben dolgozni.
30 Másfelől a fent hivatkozott Gordon kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy igaz ugyan, hogy a rokkantsági bizottság által elismerten teljes állandó rokkantságban szenvedő tisztviselőt hivatalból nyugdíjazni kell, ám az ilyen tisztviselő helyzete különbözik többek között a nyugdíjkorhatárt betöltő tisztviselő helyzetétől, mert állapota visszafordítható: az ilyen tisztviselő ugyanis még visszahelyezhető valamely intézményhez, így munkavégzése csupán szünetel, mivel az intézményen belüli helyzetének alakulása a rokkanttá nyilvánítás feltételeinek rendszeresen ellenőrizhető fennállásától függ. A Bíróság azt is kimondta, hogy a teljes állandó rokkantságban szenvedő tisztviselő megőrzi a szakmai előmeneteli jelentés vitatásához fűződő érdekét (a fenti 27. pontban hivatkozott Gordon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 46., 47. és 51. pontja).
31 Mindazonáltal a fent hivatkozott Gordon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben az érintett teljes állandó rokkantsága nem minősült véglegesnek, és visszahelyezésének lehetősége nem csupán hipotetikus, hanem teljesen valóságos volt (a fenti 27. pontban hivatkozott Gordon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 48. pontja). A Bíróság e körülmények között mondta ki, hogy valamely teljesnek minősített, állandó rokkantságban szenvedő tisztviselő az aktív tisztviselőt megilletővel egyenértékű joggal rendelkezik arra, hogy előmeneteli jelentését méltányosan, tárgyilagosan és a rendszeres értékelés szabályainak megfelelően készítsék el, ha visszahelyezhető az intézmények szolgálatába (a fenti 27. pontban hivatkozott Gordon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontja).
32 Márpedig a jelen ügyben a rokkantsági bizottság azt állapította meg, hogy a „rokkantsághoz vezető betegség állandó jellege” miatt a felperes „semmiféle orvosi felülvizsgálatára nincs szükség”, így e megállapításra tekintettel ki lehet mondani, hogy a felperes visszahelyezése hipotetikus.
33 Meg kell azonban jegyezni, hogy a fent hivatkozott Gordon kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a Bíróság a fent felidézett módon határozott az Elsőfokú Bíróság azon ítéletének hatályon kívül helyezésére vonatkozó jogalapokról, amely maga is valamely előmeneteli jelentés megsemmisítésére irányuló keresetre vonatkozott. Más a helyzet, amikor nem megsemmisítési, hanem kártérítésre irányuló eljáráshoz fűződő érdek elbírálásáról van szó – ahogyan a jelen esetben is –, amely eljárás ráadásul nem valamely állítólagosan jogellenes előmeneteli jelentéssel okozott kár, hanem az előmeneteli jelentés adminisztráció általi elkészítésének késedelmes volta miatt bekövetkezett kár megtérítésére irányul. Ebben az esetben ugyanis a rokkantság miatt hivatalból nyugalmazott tisztviselő – függetlenül attól, hogy visszahelyezése pusztán hipotetikus vagy valós – főszabály szerint megőrzi az e késedelemmel neki okozott kár megtérítéséhez fűződő érdekét.
34 Következésképpen a Bizottság által felhozott és a felperes kártérítési kérelemhez fűződő érdekének hiányára vonatkozó elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
35 Azonban a rokkantság miatt hivatalból nyugdíjazott tisztviselő által főszabály szerint megőrzött, az előmeneteli jelentések késedelmes elkészítésével ténylegesen okozott kár megtérítéséhez fűződő érdek nem mentesíti az említett tisztviselőt az Európai Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására vonatkozó, az ítélkezési gyakorlatban állandóan ismételt szabályok tiszteletben tartása alól, és különösen azon feltétel teljesítése alól, hogy a kártérítés megítéléséhez bizonyítania kell, hogy tényleges és bizonyos kára keletkezett (lásd például a Bíróság 256/80., 257/80., 265/80., 267/80. és 5/81. sz., Birra Wührer és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 1982. január 27‑én hozott ítéletének 9. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑99/95. sz., Stott kontra Bizottság ügyben 1996. december 12‑én hozott ítéletének 72. pontját; a Közszolgálati Törvényszék F-50/09. sz., Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ügyben 2011. május 12‑én hozott ítéletének 117. pontját, amely ítélet ellen T‑401/11. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke előtt, valamint az F‑101/09. sz., AA kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 13‑án hozott ítélet 78. pontját). E kérdés megvizsgálására a kártérítési kérelem érdemi részének vizsgálatakor fog sor kerülni.
36 A Bizottság arra is hivatkozik, hogy a 2001–2002‑es előmeneteli jelentést a 2005. április 20‑i ítélet lényegében azért semmisítette meg, mert e jelentésben ismételt utalások szerepeltek betegség miatti igazolt távollétre, és hogy a felperes ezen ügyben nem kért kártérítést. A Bizottság azt is megjegyzi, hogy noha a 2009. október 6‑i ítéletben az indokolás hiánya miatt megsemmisítették az új 2001–2002‑es előmeneteli jelentést, a felperes kártérítési kérelmét elutasították amiatt, hogy ezen új előmeneteli jelentés, és különösen annak az ítéletben megállapított hiányos indokolással érintett, teljesítményre vonatkozó része semmilyen kifejezett negatív utalást nem tartalmazott a felperesre vonatkozóan, így az új 2001–2002‑es előmeneteli jelentés megsemmisítése önmagában a nem vagyoni kár megfelelő megtérítésének minősült.
37 A Bizottság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a 2001–2002‑es előmeneteli jelentést illetően a kártérítési kérelmet legalább a hivatkozott nem vagyoni kárt érintő részében el kell utasítani, a jogerő megsértésének terhe mellett.
38 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely kereset a korábbi jogerős ítéletből kifolyólag akkor elfogadhatatlan, ha a szóban forgó ítélet alapjául szolgáló jogvita ugyanazon felek között volt folyamatban, a keresetnek ugyanaz volt a tárgya, és ugyanazon a jogcímen alapult (a Bíróság 172/83. és 226/83. sz., Hoogovens Groep kontra Bizottság egyesített ügyekben 1985. szeptember 19‑én hozott ítéletének 9. pontja, az Elsőfokú Bíróság T‑162/94. sz., NMB és társai kontra Bizottság ügyben 1996. június 5‑én hozott ítéletének 37. pontja, az Európai Unió Törvényszékének T‑66/01. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 2010. június 25‑én hozott ítéletének 197. pontja).
39 Márpedig a jelen ügyben a kereset nem a jogellenes előmeneteli jelentés megsemmisítésére irányul, hanem az előmeneteli jelentés késedelmes elkészítésével okozott kár megtérítésére.
40 Ebből következik, hogy a jelen kereset tárgya nem azonos a 2005. április 20‑i és a 2009. október 6‑i ítéletben elbírált keresetek tárgyával.
41 A Bizottság által felhozott, a jogerő megsértésére vonatkozó elfogadhatatlansági kifogást tehát el kell utasítani.
A kártérítési kereset érdemi részéről
42 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió felelősségének megállapításához több feltétel teljesülése szükséges: az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a hivatkozott kár tényleges fennállása, valamint a magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑135/00. sz., Morello kontra Bizottság ügyben 2002. december 12‑én hozott ítéletének 130. pontját, a T‑105/03. sz., Dionyssopoulou kontra Tanács ügyben 2005. május 31‑én hozott ítéletének 30. pontját, valamint a Közszolgálati Törvényszék F‑50/08. sz., Bartha kontra Bizottság ügyben 2010. november 23‑án hozott ítéletének 53. pontját).
43 A Közszolgálati Törvényszéknek e három feltételt kell tehát egyesével megvizsgálnia.
A Bizottságnak felrótt magatartás jogellenességéről
44 A felperes több jogellenes magatartásra hivatkozik.
45 Keresetlevelében a Bizottságnak felrótt első magatartást illetően a felperes megállapítja, hogy semmiféle előmeneteli jelentés nem készült a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as évekre vonatkozóan, megsértve ezáltal a személyzeti szabályzat 43. cikkének első bekezdését. A megtámadott határozat annyiban jogellenes, hogy nem állapította meg e jogsértést.
46 A Bizottságnak továbbra is a keresetlevélben felrótt második magatartásra vonatkozóan a felperes megjegyzi, hogy az EUMSZ 266. cikk értelmében az adminisztráció köteles megtenni az uniós bíróság által hozott, a 2001–2002‑es és a 2004‑es előmeneteli jelentések elkészítéséről szóló határozatokat megsemmisítő ítéletben megállapított jogsértések hatásainak megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket. A 2005. április 20‑i, a 2009. október 6‑i, valamint a 2007. december 13‑i ítéletek végrehajtására irányuló intézkedések hiányában a kinevezésre jogosult hatóság fenntartotta a bíróság által megállapított jogsértés hatásait. A szabálytalan helyzet így hét éven keresztül állt fenn a 2001–2002‑es előmeneteli jelentés, és öt éven keresztül a 2004‑es előmeneteli jelentés esetében. Hasonló érvelés vonatkozik a kinevezésre jogosult hatóság azon határozatára, amelyben helyt adott a felperes által a nem véglegesített 2005‑ös előmeneteli jelentés elkészítéséről szóló határozattal szemben benyújtott panasznak.
47 A Közszolgálati Törvényszék által elrendelt pervezető intézkedésekre válaszul megfogalmazott későbbi észrevételeiben a felperes kifogásolja a vele az eljárás időtartama alatt közölt, 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések elfogadásához vezető eljárást, és úgy véli, hogy ezen előmeneteli jelentéseket nem lehet véglegesített jelentéseknek tekinteni. Többek között úgy véli, hogy a kinevezésre jogosult hatóságnak a 2005‑ös előmeneteli jelentésre, és egyrészt a 2005. április 20‑i és 2009. október 6‑i ítéletekre, másrészt a 2007. december 13‑i ítéletre vonatkozó 2007. április 23‑i határozata végrehajtásának ésszerű határidőt meghaladó késedelme már „olyan mértékű, hogy ebben a szakaszban azokat már nem lehet elkészíteni”. Végül a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem tette naprakésszé az előmeneteli aktáját, többek között nem vizsgálta meg az elsőbbségi pontok neki juttatásának lehetőségét.
48 A Bizottság úgy véli, hogy a kártérítési kérelem nem megalapozott, mivel a Bizottság terhére semmiféle hiba elkövetése nem állapítható meg.
49 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adminisztráció köteles ügyelni az előmeneteli jelentéseknek a személyzeti szabályzat vagy az annak alapján elfogadott szabályok által előírt határidőn belüli rendszeres megszövegezésére és az előmeneteli jelentések szabályos elkészítésére, mind a gondos ügyintézés, mind a tisztviselők érdekeinek védelme miatt. Ennélfogva sajátos körülmények hiányában az adminisztráció a felelősségét megalapozó közszolgálati kötelezettségszegést követ el, ha az előmeneteli jelentéseket késedelmesen készíti el (az Elsőfokú Bíróság T‑279/01. sz., Lebedef kontra Bizottság ügyben 2003. október 23‑án hozott ítéletének 55. és 56. pontja).
50 Emlékeztetni kell arra is, hogy azon intézmény, amelynek jogi aktusát a Bíróság megsemmisítette, köteles megtenni az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, azonban amikor az ilyen ítélet végrehajtása bizonyos közigazgatási intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, az intézménynek ésszerű határidő áll rendelkezésére az említett ítélet végrehajtására (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑81/96. sz., Apostolidis és társai kontra Bizottság ügyben 1997. július 10‑én hozott ítéletének 37. pontját, a Közszolgálati Törvényszék F‑44/06. és F‑94/06. sz., C és F kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 17‑én hozott ítéletének 60. pontját). Következésképpen az intézmény megsérti az EUMSZ 266. cikket, és az Unió felelősségét megalapozó kötelezettségszegést követ el, ha a megsemmisítést kimondó ítélet értelmezésének rendkívüli nehézségei vagy gyakorlati nehézségek hiányában elmulasztja ésszerű határidőn belül meghozni az ezen ítélet végrehajtását szolgáló konkrét intézkedéseket (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott C és F kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 63–67. pontját).
51 A jelen ügyben a jelen ítélet 6. és azt követő pontjaiban ismertetett tényállásból kitűnik, hogy a Bizottság rendkívül jelentős késéssel készítette el a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentéseket.
52 A Bizottság azonban azzal érvel, hogy az értékelőket csupán a 2009. október 6‑i ítélet kihirdetésekor tájékoztatták arról, hogy a kedvezőbb értékelés érdekében rendkívüli körülményként figyelembe kell venni a felperes betegség miatti távolléteit, és az előmeneteli jelentéshez fűzött megjegyzésekben utalni kell ennek figyelembevételére, miközben a korábbi jogi szabályozás alapján a betegség miatti távolléteket az értékelők megjegyzéseiben semlegesen kellett kezelni.
53 Azonban a valamely bíróság által valamely uniós jogi szabálynak adott értelmezés e szabály jelentését és terjedelmét szükség esetén csupán tisztázza és pontosítja, ahogyan azt hatálybalépésének pillanatától kezdve érteni és alkalmazni kell vagy kellett volna. Ebből következik, hogy az így értelmezett szabályt a szóban forgó értékelést tartalmazó ítéletet megelőzően létrejött jogi helyzetekre is alkalmazni lehet és kell (lásd ebben az értelemben az Európai Unió Törvényszékének T‑80/09. P. sz., Bizottság kontra Q ügyben 2011. július 12‑én hozott ítéletének 164. pontját). Következésképpen a személyzeti szabályzat 43. cikke első bekezdésének a 2009. október 6‑i ítéletben elfogadott értelmezése teljes mértékben alkalmazandó a felperesnek az említett ítélet kihirdetése előtti ténybeli és jogi helyzetére. Következésképpen nem fogadható el a Bizottságnak a felelősség alóli mentesülés érdekében felhozott, az ítélkezési gyakorlat állítólagos bizonytalanságára való hivatkozása.
54 Ezzel szemben a jelen ügyben nem lehet felróni a Bizottságnak, hogy nem tette naprakésszé a felperes előléptetési aktáját azáltal, hogy nem vizsgálta meg az elsőbbségi pontok adásának lehetőségét, ahogyan azt a Közszolgálati Törvényszék pervezető intézkedései keretében hozott intézkedésekre válaszul adott észrevételeiben a felperes előadta. Ezen állítólagos jogellenes magatartásra való hivatkozással a felperes újabb kifogást tesz hozzá a keresetében felhozottakhoz. Ugyanis míg az előmeneteli jelentés határidőn belüli elkészítését a személyzeti szabályzat 43. cikkének első bekezdése írja elő, addig az előléptetési eljárás, melynek az elsőbbségi pontok adása a részét képezi, ugyanezen jogszabály 45. cikke alá tartozik. Mindazonáltal a fenti megfontolások nem képezik akadályát annak, hogy a felperest ért kár értékelésekor a Közszolgálati Törvényszék megvizsgálja azt is, hogy a felperes elvesztette‑e az előléptetésre való esélyét amiatt, hogy a Bizottság késlekedett az előmeneteli jelentések elkészítésével.
55 Végül a jogvita tárgya alapvető módosításának és a belső jogorvoslati eljárások megkerülésének terhe mellett a jelen eljárásban nem róható fel a Bizottságnak az sem, hogy szabálytalanságokat követett el az eljárás során közölt előmeneteli jelentések elkészítése során.
56 A fentiekből az következik, hogy a Bizottság kötelezettségszegést követett el, amikor nem készítette el a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentéseket az előírt határidőn belül és nem hozta meg ésszerű határidőn belül a 2005. április 20‑i, 2007. december 13‑i és 2009. október 6‑i ítéletek végrehajtásához szükséges intézkedéseket, de semmilyen egyéb kötelezettségszegés nem hozható fel vele szemben az előmeneteli jelentések elkészítését illetően a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárás megindítását követően.
57 Ennélfogva a Közszolgálati Törvényszék feladata annak megvizsgálása, hogy milyen mértékű kár érte a felperest a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések késedelmes elkészítése miatt.
A felperest ért kárról
– A felperes által hivatkozott nem vagyoni kárról
58 A felperes úgy véli, hogy a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések késedelmes elkészítése miatt nem vagyoni kár érte, amely abban áll, hogy bizonytalan és szorongást kiváltó helyzetbe került, amely hét éven, négy értékelési időszakon keresztül állt fenn.
59 Válaszul a Bizottság azt állítja, hogy a felperes által megtéríteni kért nem vagyoni kár tényleges volta nincs bizonyítva.
60 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az előmeneteli jelentések elkészítésének késedelme már önmagában hátrányos lehet a tisztviselő számára, már csak azért is, mert az előmenetelére hatással lehet, ha a rá vonatkozó határozatok meghozatalának időpontjában nem áll rendelkezésre az értékelő jelentés (az Elsőfokú Bíróság T‑59/96. sz., Burban kontra Parlament ügyben 1997. május 28‑án hozott ítéletének 68. pontja és a T‑246/02. sz., Ferrer de Moncada kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 30‑án hozott ítélet 68. pontja). E tekintetben el lehet fogadni, hogy a rokkantság miatt hivatalból nyugdíjazott tisztviselő tényleges és bizonyos nem vagyoni kár megtérítését kérje a benne aktív tisztviselőként az előmeneteli jelentésének hiánya által kiváltott, a szakmai jövőjére vonatkozó bizonytalanság és szorongás miatt. Annál is inkább igaz ez, mivel az előmeneteli jelentés az említett tisztviselő által az érintett időszakban elvégzett munka minőségének írásbeli és alakszerű bizonyítéka.
61 A jelen ügyben a felperes azon lehetőségét, hogy megtérítsék neki az előmeneteli jelentések késedelmes elkészítésével okozott nem vagyoni kárt, nem gyengíti a Bizottság által hivatkozott azon körülmény, hogy amikor a Közszolgálati Törvényszék a 2007. december 13‑i ítélettel megsemmisítette a 2004‑es előmeneteli jelentést, akkor elutasította a nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet, úgy ítélve meg, hogy a megsemmisítés önmagában a felperesnek a megsemmisített jogi aktus által okozott nem vagyoni kár megfelelő és elégséges jóvátételének minősült (a 2007. december 13‑i ítélet 46. pontja). E lehetőséget a 2005‑ös előmeneteli jelentést illetően az sem gyengíti, hogy e jelentést a felperes panasza alapján a kinevezésre jogosult hatóság 2007. április 23‑i határozatával hatályon kívül helyezte, és e hatályon kívül helyezés a nem vagyoni kár tekintetében ugyanolyan jóvátételi hatással rendelkezik, mint a megsemmisítést kimondó ítélet.
62 Ugyanis ismét meg kell állapítani, hogy a jelen kártérítési kereset célja más, mint a 2007. december 13‑i ítéletben elutasított kártérítési kérelemé, mivel előbbi a 2004‑es előmeneteli jelentés előírt határidőn belüli érvényes elkészítésének elmaradásával okozott nem vagyoni kár megtérítésére irányul, utóbbi pedig a kérdéses előmeneteli jelentés felperes szerint becsületsértő megállapításaival okozott nem vagyoni kár megtérítésére irányult a (2007. december 13‑i ítélet 46. pontja). Ugyanígy a 2005‑ös előmeneteli jelentésnek a kinevezésre jogosult hatóság 2007. április 23‑i határozatával történő hatályon kívül helyezése az előmeneteli jelentés szabálytalanságát orvosolta, nem pedig az előmeneteli jelentés elkészítésének késedelmét.
63 Meg kell azonban állapítani, hogy az olyan tisztviselő, mint amilyen a felperes, akinek visszahelyezési kilátásai hipotetikusak, a hivatalból történő nyugdíjazását követő időszakra vonatkozóan nem hivatkozhat a jövőjét érintő bizonytalanságból és aggodalomból eredő tényleges és bizonyos nem vagyoni kárra, mivel pontosan e szakmai jövője hipotetikus.
64 Igaz ugyan, hogy a Közszolgálati Törvényszék az F‑93/08. sz., N kontra Parlament ügyben 2009. november 10‑én hozott ítéletének 46. pontjában kimondta, hogy minden egyes tisztviselő számára mindenképpen biztosítani kell azt a jogot, hogy a rá vonatkozó értékelő jelentést vitathassa. Mindazonáltal az ezen ítélet alapjául szolgáló tényállás nem hasonlítható össze a jelen ügy tényállásával. Abban az ügyben nem az előmeneteli jelentés késedelmes elkészítése miatt valamely rokkantsági támogatásban részesülő olyan korábbi tisztviselő által előterjesztett kártérítési kérelemről volt szó, akinek visszahelyezése hipotetikus, hanem olyan tisztviselő által benyújtott megsemmisítés iránti keresetről, aki az Európai Parlamenttől a Bizottsághoz történő intézmények közötti áthelyezés ellenére megőrizte a Parlament által készített értékelő jelentéssel szembeni eljáráshoz fűződő érdekét, pontosan azért, mert még mindig aktív volt (a fent hivatkozott N kontra Parlament ügyben hozott ítélet 45. cikke).
65 A jelen ítélet 63. pontjában említett, az előmeneteli jelentés késedelmes elkészítésével okozott nem vagyoni kár felperes részére történő megtérítésére vonatkozó korlátozást a jelen ügyben nem gyengítik a felperes által előadott érvek. A felperes keresetének megalapozottságát illetően azzal érvel, hogy nem zárható ki, hogy a Bizottságnál jelenleg fennálló munkakörülmények változása lehetővé tehetik számára, hogy újra munkába álljon, és az orvostudományi ismeretek bővülése vagy a betegsége foglalkozási eredetének elismerésére összehívott orvosi bizottság munkája feltárja rokkantságának pontos okát, és adott esetben azon feltételeket, amelyek között ismét munkába állhatna valamely megfelelő munkakörnyezetben. A felperes hozzáteszi, hogy engedélyezhetnék számára a rokkantságával összeegyeztethető más tevékenység végzését, amelyhez hasznos volna, ha a Bizottságnál végzett munka igazságos és méltányos értékelésével rendelkezne.
66 Tekintettel azonban a megtámadott határozatban felsorolt azon intézkedésekre, amelyeket a Bizottság hozott annak érdekében, hogy a felperes számára biztosítsa a megfelelő munkakörülményeket, e körülmények újabb, kedvező változásának bekövetkezése hipotetikusnak tűnik. Ugyanígy az orvostudomány fejlődése vagy az orvosi bizottság munkájának eredménye is spekulatív, és jogi szempontból nem teszi hihetővé a felperes betegségének enyhülését vagy megszűnését, és a felperes aktív szolgálatba való esetleges visszatérését sem. Ráadásul a felperesnek, aki 1954‑ben született, és 2019‑ben éri el a személyzeti szabályzat 52. cikke értelmében történő hivatalból történő nyugdíjazás korhatárát, a kora is olyan tényező, amely még kevésbé valószínűvé teszi az aktív szolgálatba való visszatérést. Másfelől azon állítás, amely szerint a felperes végezhetne az egészségi állapotával összeegyeztethető más szakmai tevékenységet, szintén olyan feltételezés, amelyet semmiféle konkrét bizonyíték nem támaszt alá.
– Az esély felperes által hivatkozott elvesztéséről
67 A felperes másfelől azzal érvel, hogy elveszítette az esélyt arra, hogy a 2003‑as előléptetési időszakban A4 – 2004. május 1‑je után A*12, 2006. május 1‑je óta pedig AD 12 – besorolási fokozatba léptessék elő, noha tekintettel a korábbi besorolási fokozatban eltöltött szolgálati idejére, és arra, hogy nem vált érdemtelenné, ezen előléptetés több mint valószínű volt. Érdempontok és elsőbbségi pontok juttatása hiányában ugyanis a Bizottság 2003 óta nem tudta figyelembe venni a helyzetét az esetleges előléptetés vonatkozásában.
68 A Bizottság a maga részéről azt állítja, hogy nincs bizonyítva a felperes által megtéríteni kért azon kár ténylegessége, amely a felperes szerint az AD 12 besorolási fokozatba történő tényleges előléptetésnél korábbi előléptetésre való állítólagos esély elvesztéséből ered.
69 Az ítélkezési gyakorlat szerint a többek között a korábbi előléptetésre vonatkozó esély elvesztése – amennyiben megfelelően bizonyított – megtéríthető vagyoni kárnak minősül (az Európai Unió Törvényszékének T‑260/09. P. sz., OHIM kontra Simões Dos Santos ügyben 2010. november 10‑én hozott ítéletének 104. pontja, a fenti 35. pontban hivatkozott AA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 81. pontja). Ezen ítélkezési gyakorlat fényében azt is meg kell állapítani, hogy a rokkantság miatt hivatalból nyugdíjazott tisztviselő megőrzi azon jogát, hogy az előléptetésre való esély elvesztésével okozott kár megtérítését kérje, még akkor is, ha a szolgálatba való visszatérésének esélye hipotetikus, mivel ezen esély elvesztése kárt okozhatott neki akkor, amikor még aktív volt, és kihatással lehet a neki fizetett rokkantsági támogatás összegére, akárcsak a később neki fizetendő öregségi nyugdíj összegére.
70 A Bizottság azonban úgy véli, hogy igen kevéssé valószínű, hogy az új értékelések a felperes előléptetéséhez vezessenek vagy vezettek volna, olyan nagy az eltérés a felperes által összegyűjtött pontok és a 2003–2008 közötti előléptetési küszöbök között. A Bizottság azt állítja, hogy a beosztás szerinti főigazgatóság részéről esetleges elsőbbségi pontok adása soha nem automatikus, még akkor sem, ha a feltételek teljesülnek, és a felperes érdempontjainak száma a vitatott előmeneteli jelentések megfelelő véglegesítése után is csekély marad.
71 E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes semmiféle konkrétumot nem szolgáltat azon állításának hitelt érdemlő alátámasztására, amely szerint jelentős esélye volt arra, hogy 2003‑ban előléptessék A4 besorolási fokozatba. Az eljárást megindító iratában ugyanis a felperes arra szorítkozik, hogy felsorolja az A5 besorolási fokozatban szerzett szolgálati idejét, az e fokozatban eltöltött átlagos szolgálati időt – annak konkrét időtartamának megjelölése nélkül –, valamint jelzi, hogy nem vált érdemtelenné. Későbbi észrevételeiben sem ad további pontosítást arra vonatkozóan, hogyan léptethették volna elő 2003‑ban vagy legkésőbb 2007‑ben. Még ha feltételezzük is, hogy a besorolási fokozatban eltöltött átlagos szolgálati időre történő hivatkozással a felperes a személyzeti szabályzat I. mellékletének B pontjában szereplő 25%‑os előléptetési arányra utal, emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 6. cikkének (2) bekezdése szerint ezen arány kizárólag az átlagos előmenetelt juttatja kifejezésre, és főként az érdemeken alapuló előmenetel elvének sérelme nélkül.
72 Ezzel szemben a Bizottság a maga részéről számszerű adatokkal szolgált 2003‑ra vonatkozóan az A5 besorolási fokozatból A4 besorolási fokozatba, 2005‑re vonatkozóan az A*11 – korábbi A5 – besorolási fokozatból A*12 besorolási fokozatba és 2006‑ra vonatkozóan az AD 11 besorolási fokozatból AD 12 besorolási fokozatba való előléptetésre irányadó előléptetési küszöböket illetően, amelyek hihetővé teszik azon elméletet, hogy a felperesnek ezen előléptetési időszakokban kevés esélye volt az előléptetésre. Ugyanígy, pontosítva, hogy a felperesnek további 12,5 pontra volt szüksége az AD 12 besorolási fokozatba való előléptetéshez, a Bizottság bizonyította, hogy noha matematikailag nem lehetetlen, hogy a felperest 2008 előtt előléptették volna AD 12 besorolási fokozatba, ez meglehetősen valószínűtlen volt.
73 Ráadásul rá kell mutatni, hogy az eljárás időtartama alatt elkészített, 2001–2002‑es és 2004‑es előmeneteli jelentésekben egy pont juttatása, valamint a szintén az eljárás időtartama alatt elkészített 2005‑ös előmeneteli jelentésben egy fél pont juttatása esetén a felperes továbbra is nagyon távol állna a 2008‑at megelőző előléptetési időszakokra vonatkozóan meghatározott előléptetési küszöböktől, még akkor is, ha további elsőbbségi pontok juttatását is számításba vesszük.
74 A fentiekre tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a felperes jogosult kártérítést kérni egyrészt azon nem vagyoni kárért, amelyet neki a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések hiánya által kiváltott, a szakmai jövőjére vonatkozó bizonytalanság és aggodalom okozott, amikor még aktív volt, másrészt a 2003‑as időszakban és legkésőbb a 2007‑es időszakban történő előléptetésre való esély elvesztésével okozott vagyoni kárért. Ezen esély elvesztése miatt a felperes azon kár megtérítését is kérheti, amely őt amiatt érte, hogy megfosztották a magasabb összegű rokkantsági támogatásban, majd később magasabb összegű öregségi nyugdíjban való részesülés lehetőségétől. Mindazonáltal e vagyoni kár megtérítése során figyelembe kell venni, hogy a felperes által elvesztett esély rendkívül csekély volt.
A kötelezettségszegés és a kár közötti okozati összefüggésről
75 Az ítélkezési gyakorlat állandó jelleggel állapítja meg, hogy kizárólag a közvetlen okozati összefüggéssel kárt előidéző kötelezettségszegés váltja ki az intézmény felelősségének megállapítását. Másként fogalmazva, az Unió csupán olyan kár miatt vonható felelősségre, amely kellően közvetlen módon ered az érintett intézmény jogellenes magatartásából (a fenti 35. pontban hivatkozott Missir Mamachi di Lusignano kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 179. pontja).
76 Közelebbről, a tisztviselő nem hivatkozhat a rá vonatkozó előmeneteli jelentés késedelmes elkészítésére, ha e késedelem – legalábbis részben – neki tudható be, vagy ha jelentős mértékben hozzájárult annak bekövetkezéséhez (az Elsőfokú Bíróság T‑296/01. sz., Tatti kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének 60. pontja, a fenti 49. pontban hivatkozott Lebedef kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. pontja és a fenti 60. pontban hivatkozott Ferrer de Moncada kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 85. pontja).
77 E tekintetben a Bizottság által felhozott azon körülmény, hogy a felperes nem tett meg minden tőle telhetőt az előmeneteli jelentés elkészítésében bekövetkező késedelem elkerülése érdekében, a jelen ügyben további pontosítás hiányában nem minősülhet az intézmény felelősségét kizáró körülmények.
78 Ugyanígy, az előmeneteli jelentés késedelmes elkészítésére történő hivatkozáshoz való jog megtagadásához nem elegendő az általános gondosság hiányát tulajdonítani a felperesnek – ahogyan a Bizottság teszi –, anélkül, hogy e tekintetben további részletekkel szolgálna. Valamely visszaélés bizonyítása nélkül nem róható fel a felperesnek, hogy nem élt következetesen a belső jogorvoslati lehetőségekkel (ez utóbbi kérdés tekintetében lásd a fenti 60. pontban hivatkozott Ferrer de Moncada kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 86. pontját), vagy hogy hivatalból történő nyugdíjazását követően visszatért származási országába, ami postai úton történő levélváltást igényelt. Így a belső jogorvoslati utak felperes általi használata és a származási országába való visszatérése olyan objektív tényeknek minősül, amelyek önmagukban nem tudhatók be a Bizottságnak sem, az említett tények Bizottság általi kezelése során elkövetett késedelem pontos bizonyítása nélkül.
79 A Bizottság szabálytalan magatartása és a kár közötti okozati összefüggést tehát a fenti mértékben meg kell állapítani.
A felperest ért károk megtérítéséről
80 A fentiek alapján a Közszolgálati Törvényszéknek értékelnie kell a felperest ért károkat, és meg kell állapítania a felperesnek járó kártérítés összegét.
81 Ellenkérelmében a Bizottság azt kérte, hogy abban az esetben, ha a Közszolgálati Törvényszék úgy ítélné meg, hogy teljesültek a felperes kártérítésének feltételei, a vagyoni kár értékelésére kerülhessen sor később, és kizárólag akkor, ha a felek nem tudnának megállapodásra jutni a kártérítés mértékét illetően.
82 Ezen eljárási módot azonban el kell utasítani. A Közszolgálati Törvényszéknek figyelembe kell vennie, hogy az egyezség útján történő rendezésre tett két kísérlet sikertelen volt. Emellett a Bizottság szabadon döntött úgy, hogy ellenkérelmében és a tárgyalás során nem érinti az esetlegesen járó kártérítés összegét, noha lehetősége volt arról állást foglalni.
– A felperes nem vagyoni kárának megtérítése
83 Az eljárást megindító iratában a felperes a neki a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések hiányával okozott bizonytalanság és aggodalom miatt őt ért nem vagyoni kár megtérítéseként járó összeget méltányosan 35 000 euróra értékelte.
84 2012. május 4‑i észrevételeiben a felperes a nem vagyoni kár megtérítéseként járó összeget 70 000 euróval növelte, az említett kárnak a Bizottság által a vitatott előmeneteli jelentések eljárás időtartama alatt történő elkészítése során elkövetett hibák miatti súlyosbodása, valamint a Bizottság gondosságának általános hiánya miatt.
85 E tekintetben figyelembe kell venni a Bizottság által a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések elkészítése során felhalmozott késedelem jelentős voltát, tekintetbe véve azonban, a jelen ítélet 63. pontjában kifejtettekkel összhangban, hogy a felperes által a jövőjét illetően érzett bizonytalanságból és aggodalomból eredő, megtéríthető nem vagyoni kár azon időszakra korlátozódik, amikor a felperes még aktív volt, így a rokkantság miatti nyugdíjazásának időpontja, vagyis 2009. január 1‑je óta eltelt időszak nem számítható ide.
86 Emellett emlékeztetni kell arra, hogy a belső jogorvoslati utak igénybe vétele és a felperes származási országába való visszatérése olyan objektív tényeknek minősülnek, amelyek sem a felperesnek, sem a Bizottságnak nem tudhatók be a felperest az előmeneteli jelentések késedelmes elkészítése miatt ért kár értékelésekor.
87 Végül a Közszolgálati Törvényszék nem tud helyt adni a felperes azon törekvésének, hogy a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as előmeneteli jelentések elkészítése során a Bizottság által állítólagosan elkövetett hibák miatt magasabb összegű kártérítést állapítson meg, anélkül, hogy ne ítélkezne előre ezen előmeneteli jelentések jogellenességéről, és ne lépné túl a jogvitának a keresetlevél által meghatározott kereteit.
88 A fentiekre tekintettel a felperest ért nem vagyoni kár összegét méltányosan 15 000 euróban kell megállapítani.
– Az előléptetés esélyének elvesztéséért járó kártérítésről
89 Az előléptetés esélyének elvesztéséért járó kártérítést illetően, és úgy tekintve, hogy a 2003‑as előléptetési időszakban az A4 besorolási fokozatba való előléptetés esélye több mint valószínű lett volna, ha a felperest az előírt határidőig érvényesen értékelték volna, a felperes az őt ért kár mértékét az eljárást megindító iratában az A5 besorolási fokozatú tisztviselőként kapott díjazása és az A4 besorolási fokozatú tisztviselőként járó díjazás közötti különbség 70%‑ára értékelte, amely a 2003‑as előléptetési időszaktól számítva 53 000 eurót tesz ki. A felperes szerint ehhez hozzá kell adni havi 400 eurót, amely a neki fizetett rokkantsági támogatás és azon rokkantsági támogatás különbözete, amelyet akkor kapott volna, ha 2003‑ban előléptették volna A4 besorolási fokozatba. Végül a felperes öregségi nyugdíját is ki kellene igazítani a megfelelő járulékok befizetésével.
90 2012. július 9‑i észrevételeiben a felperes, 95%‑ra becsülve a 2003‑ban, 2005‑ben vagy legkésőbb 2007‑ben történő előléptetésre való esélyét, az annak elvesztése miatt járó kártérítés összegét, 410 000, 204 996 és 90 130 euróra emelte. A felperes állítása szerint érdempontok és elsőbbségi pontok juttatása nélkül a Bizottság 2003 óta nem tudta az esetlege előléptetést illetően figyelembe venni az ő helyzetét, és a Bizottság által elkövetett hibák sokasága lehetetlenné tette számára a 2005. április 20‑i, 2007. december 13‑i és 2009. október 6‑i ítéletek, valamint a 2005‑ös előmeneteli jelentéssel szemben benyújtott panaszának helyt adó 2007. április 23‑i határozat végrehajtását.
91 Az ítélkezési gyakorlat szerint az esély elvesztése miatt fizetendő kártérítés összegének megállapításához meg kell határozni, hogy a felperest milyen esélytől fosztották meg, mely időponttól rendelkezhetett volna ezen eséllyel, továbbá ezen esélyt számszerűsíteni kell, végül meg kell határozni, hogy az esély elvesztése számára milyen pénzügyi következményekkel járt (a fenti 35. pontban hivatkozott AA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 83. pontja).
92 Ráadásul az ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben lehetséges, az esélyt, amelytől a tisztviselőt megfosztották, objektív módon, pontos számításon alapuló matematikai együttható segítségével kell kiszámítani. Ha azonban az említett esély e módon nem számszerűsíthető, a bekövetkezett kárt méltányossági alapon kell megállapítani (a fenti 35. pontban hivatkozott AA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 93. és 94. pontja).
93 A jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék nem tud az esély elvesztését tükröző matematikai együtthatót megállapítani, egyrészt azért, mert a felperes A4 vagy 2008. március 1‑je előtt azzal egyenértékű besorolási fokozatba való előléptetésre vonatkozó esélyének rendkívül csekély jellege megakadályozza ezen esély számszerűsítését, másrészt azért, mert a felek nem terjesztettek a Közszolgálati Törvényszék elé olyan pontos, értékelhető tényeket, amelyek alapján ki lehetne számolni ezen együtthatót, a felperes pedig csupán annak jelzésére szorítkozott, hogy jó esélye volt az ezen időpont előtti előléptetésre.
94 Ennélfogva a Közszolgálati Törvényszék élve azon lehetőségével, hogy a bekövetkezett kárt méltányossági alapon határozza meg, a felperes javára átalányösszeget állapít meg az esély elvesztéséért, amely őt annak következtében érte, hogy a 2001–2002‑es, 2004‑es, 2005‑ös és 2008‑as években nyújtott teljesítményét nem értékelték érvényesen az arra előírt határidőben (lásd ebben az értelemben a Közszolgálati Törvényszék F‑6/07. sz., Suvikas kontra Tanács ügyben 2008. május 8‑án hozott ítéletének 143. és 144. pontját).
95 Az említett kártérítés összegének meghatározásakor számításba kell venni, hogy ugyan a felperesnek az A5‑nél vagy 2008. március 1‑je előtt azzal egyenértékűnél magasabb besorolási fokozat elérésre való esélye rendkívül csekély, de elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye megfelelő kártérítésre jogosító kár fennállásának megállapítását. Ráadásul nem hanyagolható el az a körülmény, hogy a felperest a 2008‑as előléptetési időszakban léptették elő AD 12 besorolási fokozatba (lásd ebben az értelemben az Európai Unió Törvényszékének T‑91/09. P. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 1‑jén hozott ítéletének 72. pontját).
96 A fentiekre tekintettel a Közszolgálati Törvényszék a felperesnek az őt a 2008. március 1‑je előtt A4 besorolási fokozatba való előléptetés esélyének elvesztése miatt ért vagyoni kár megtérítéseként fizetendő összeget méltányosan 4000 euró átalányösszegben állapítja meg.
97 Mivel a megítélt kártérítés átalányösszeg, nem szükséges a Bizottságot kiegészítő járulékok befizetése révén a felperes öregségi nyugdíjának rendezésére kötelezni.
3. A megtámadott határozat segítségnyújtást megtagadó részének megsemmisítésére irányuló kérelemről
98 A felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy megtagadta az őt ért zaklatás tényállásának kivizsgálására irányuló közigazgatási eljárás megindítását. A felperes hangsúlyozza, hogy nem fér hozzá a személyi aktájához, hogy e tényeket illetően bizonyítékokkal vagy az őt ért kárról pontos adatokkal szolgáljon, továbbá nem tudja ezen adatokat esetlegesen továbbítani a betegsége foglalkozási eredetéről nyilatkozni hivatott orvosi csoportnak.
99 Meg kell állapítani, hogy a keresetlevél nem teszi lehetővé annak pontos megállapítását, hogy a felperes mely megsemmisítési jogalapra hivatkozik.
100 Feltételezve, hogy e jogalapot úgy kell tekinteni, mint amely a személyzeti szabályzat 24. cikkén alapul, és nyilvánvaló értékelési hiba elkövetésére vonatkozik, meg kell jegyezni, hogy a felperes lelki zaklatás miatti vizsgálat megindítására irányuló kérelme lényegében feltételezéseken és általánosan megfogalmazott állításokon alapul, anélkül hogy az e vádak alapját képező konkrét körülmények, és a zaklatást elkövető személy vagy személyek kiléte azonosítva lenne. A felperes számára a zaklatás tényállásának bizonyítása vagy a kárra vonatkozó adatok szolgáltatása céljából a személyi aktájához való hozzáférés állítólagos lehetetlensége nem vonja maga után az adminisztráció számára azon kötelezettséget, hogy vizsgálatot indítson csupán ezen állítások alapján. Az ítélkezési gyakorlat ugyanis megköveteli, hogy a magát zaklatás áldozatának tartó tisztviselő legalább bizonyítékkezdeményt szolgáltasson az őt ért támadások valódiságáról (az Európai Unió Törvényszékének a T‑402/09. sz., Marcuccio kontra Bizottság ügyben 2011. május 5‑én hozott végzésének 37. és 39. pontja, a Közszolgálati Törvényszék F‑71/10. sz., Cantisani kontra Bizottság ügyben 2012. június 5‑én hozott ítéletének 78. pontja). Márpedig általánosságban véve, bizonyíték hiányában a felperes semmiféle zaklatásra utaló gyanújelre nem hivatkozott.
101 Ami különösen a felperes előmeneteli jelentései elkészítésének elhúzódását illeti, meg kell jegyezni, hogy noha e késedelmek közszolgálati kötelezettségszegésnek minősülnek, önmagukban nem olyan jellegűek, hogy olyan súlyú cselekmény bizonyítékkezdeményének volnának tekinthetők, mint amilyen a zaklatás.
102 Emellett, és amennyiben a felperes jogalapját úgy kell értelmezni, mint amely az orvosi jellegű problémái miatti segítségnyújtásra is vonatkozik, meg kell állapítani, hogy egyrészt a jogalap tömörsége miatt, másrészt a Bizottság által a megfelelő munkakörülmények biztosítása céljából hozott, a megtámadott határozatban felsorolt intézkedésekre tekintettel nem tűnik úgy, hogy a Bizottság megsértette volna a személyzeti szabályzat 24. cikkét vagy nyilvánvaló értékelési hibát követett volna el a segítségnyújtás megtagadásakor.
103 Végül a felperes látszólag nem kérdőjelezi meg a kinevezésre jogosult hatóság által a felperes orvosi dossziéjához való hozzáférés iránti kérelemre vonatkozó 2010. június 18‑i határozatban adott válaszát.
104 A jogalapot ezért el kell utasítani, akárcsak azon kérelmet, amely a megtámadott határozatnak a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító részének megsemmisítésére irányul.
A költségekről
105 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
106 A jelen ítéletben kifejtett indokolásból kitűnik, hogy a felperes pernyertes lett az elsődleges kérelme, azaz az előmeneteli jelentései késedelmes elkészítése miatt őt ért kár megtérítése tekintetében, következésképpen a Bizottság pervesztes lett. Továbbá a felperes kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a Bizottság viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a felperesnél felmerült költségeket.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék arra kötelezi az Európai Bizottságot, hogy fizessen AK‑nak 15 000 euró kártérítést az őt ért nem vagyoni kár megtérítéseként.
2) A Közszolgálati Törvényszék arra kötelezi az Európai Bizottságot, hogy fizessen AK‑nak 4000 euró kártérítést az A5‑nél vagy 2008. március 1‑je előtt azzal egyenértékűnél magasabb besorolási fokozatba való előléptetés esélyének elvesztéséért.
3) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
4) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit és köteles viselni az AK‑nál felmerült költségeket.
Van Raepenbusch | Barents | Bradley |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. március 13‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | S. Van Raepenbusch |