Language of document :

A Törvényszék (kilencedik tanács) T-562/19. sz., Christoph Klein kontra Európai Bizottság ügyben 2020. július 2-án hozott végzése ellen Christoph Klein által 2020. szeptember 11-én benyújtott fellebbezés

(C-430/20. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: német

Felek

Fellebbező: Christoph Klein (képviselő: H.-J. Ahlt ügyvéd)

A másik fél az eljárásban: Európai Bizottság

A fellebbező kérelmei

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

helyezze hatályon kívül a Törvényszék (kilencedik tanács) T-562/19. sz. ügyben 2020. július 2-án hozott végzését;

állapítsa meg, hogy a kereset elfogadható és hogy az Európai Bizottság megsértette a Szerződést azáltal, hogy tartózkodott a Németországi Szövetségi Köztársaság által 1998. január 7-én indított védzáradék-eljárásban való fellépéstől és attól, hogy a CE-jelöléssel ellátott „Inhaler Broncho Air” orvostechnikai eszköz tekintetében a 93/42/EGK irányelvnek1 megfelelően határozatot hozzon;

másodlagosan helyezze hatályon kívül a Törvényszék végzését és az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé;

az Európai Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket és a bizonyítékokat, nem minősítette megfelelően a tényeket és megsértette az uniós jogot, közelebbről az EUMSZ 265. cikket és a meghallgatáshoz való jogot, mivel azt állapította meg, hogy a keresetet határidőn túl nyújtották be, és mivel elutasította, hogy a fellebbező saját jogán rendelkezhet kereshetőségi joggal.

Továbbá a Törvényszék tévesen értelmezte az uniós jogot és megsértette a 93/42 irányelv 8. cikkének (2) bekezdését.

Végül a Törvényszék megtámadott végzésének elégtelen az indokolása.

____________

1     az orvostechnikai eszközökről szóló, 1993. június 14-i 93/42/EGK tanácsi irányelvnek (HL 1993. L 169., 1. o.)