2006. július 24-én benyújtott kereset - Duyster kontra Bizottság
(F-80/06. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: holland
Felek
Felperes: Tineke Duyster (Oetrange, Luxembourg) (képviselő: W.H.A.M. van den Muijsenbergh ügyvéd)
Alperes: Európai Közösségek Bizottsága
Kereseti kérelmek
A Közszolgálati Törvényszék nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak, illetve másodlagosan részlegesen elfogadhatónak;
a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a kinevezésre jogosult hatóság 2005. december 22-i és 2006. május 11-i határozatát, illetve másodlagosan határozzon azok részleges megsemmisítéséről;
a Közszolgálati Törvényszék mondja ki, hogy semmilyen jogszabállyal nem ellentétes, hogy a felperes szülői szabadságát a személyzeti szabályzat szülői szabadságra vonatkozó 42. cikke általános végrehajtási szabályai 2. cikkének alkalmazásával vegye ki;
a Közszolgálati Törvényszék állapítsa meg, hogy az alperes egyetlen olyan érvényes érvet vagy érvényes jogalapot sem adott elő, amely cáfolná azt a megállapítást, hogy a felperes aktív állományban van;
a Közszolgálati Törvényszék állapítsa meg, hogy az alperes semmilyen érvet nem adott elő, amely megfosztaná a felperest az aktív állományhoz fűződő előnyöktől;
másodlagosan a Közszolgálati Törvényszék mondja ki, hogy semmilyen jogszabállyal nem ellentétes, hogy az alperes összehangolja az érdekeket, valamint hogy az általános végrehajtási szabályok 2. cikkének (4) bekezdését alkalmazza és a szülői szabadság kivételekor e jogszabály alapján hozza meg határozatát;
harmadlagosan a Közszolgálati Törvényszék részlegesen adjon helyt a fenti megállapítások közül egynek vagy többnek;
a Közszolgálati Törvényszék az alperest kötelezze a költségek viselésére, beleértve a felperes 2005. december 6-i kérelmét követően hozott határozatokkal kapcsolatos jogsegély költségeit is.
Jogalapok és fontosabb érvek
Az F-51/05.
1 és F-18/06. sz.
2 ügyben a felperes már vitatta, hogy a Bizottság őt 2004. november 1-től 2005. április 30-ig helyezte szülői szabadságra, majd 2005. november 17-i levelével a szülői szabadság kezdetét 2004. november 8-ra módosította.
2005. december 6-án a felperes különösen a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdésén és a szülői szabadságra vonatkozó általános végrehajtási szabályokon alapuló kérelmet nyújtott be. A felperes kérelme a kinevezésre jogosult hatóság levelében foglalt szülői szabadság megsemmisítésére irányult. 2005. december 22-én a kinevezésre jogosult hatóság e kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánította. A felperes ezt követően 2005. február 14-én a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a 2005. december 22-i határozat ellen. 2006. május 16-án a kinevezésre jogosult hatóság egy mindössze néhány soros határozatban szintén elfogadhatatlannak nyilvánította a panaszt.
Az elfogadhatatlansági határozat ellen benyújtott keresetének alátámasztására a felperes különösen az alábbiakra hivatkozik: i) a határozatok alapjául szolgáló hibás tényekre; ii) a személyzeti szabályzat 90. cikke (1) és (2) bekezdése tartalmának és értelmének megsértésére; iii) ellentmondásokra; iv) a határozatok nem egyértelmű jellegére; v) a személyzeti szabályzat 42a. cikke tartalmának és értelmének megsértésére; vi) az általános végrehajtási szabályok 2. cikke tartalmának és értelmének megsértésére; vii) az ítélkezési gyakorlat megsértésére; viii) a személyzeti szabályzat 25. cikke tartalmának és értelmének megsértésére; ix) az arányosság, a jogos bizalom, az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság elvének sérelmére, valamint az érdekek összhangba hozatalára vonatkozó elv megsértésére, a munkáltató tájékoztatási kötelezettségének megsértésére, valamint a gondos ügyintézés elvének megsértésére; x) a kinevezésre jogosult hatóság azon állítására vonatkozó bizonyíték hiányára, mely szerint a felperes által benyújtott kérelem az F-51/05. sz. ügyhöz tartozik.
A felperes szintén előadja, hogy álláspontja szerint kérelme érdeméről kedvező határozat hozható. Mindezen felül különösen egy olyan új helyzetre hivatkozik, amely indokolttá teszi egy (akár visszaható hatályú) új kérelem benyújtását a személyzeti szabályzat 42a. cikkének tartalma és értelme, az általános végrehajtási rendelkezések, illetve különösen annak 2. cikke (4) bekezdése, valamint a személyzeti szabályzat 35., 36., 59. ás 62. cikke és a fenti x) pontban említett jogelvek alapján.
____________1 - HL C 217., 2005.9.3. (az ügyet eredetileg az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságánál T-249/05. számon vették nyilvántartásba, majd 2005. december 15-i végzéssel áttették az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékéhez)2 - HL C 154., 2006.7.1.