Language of document :

2018. október 12-én benyújtott kereset – Európai Bizottság kontra Románia

(C-638/18. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: román

Felek

Felperes: Európai Bizottság (képviselők: L. Nicolae, K. Petersen meghatalmazottak)

Alperes: Románia

Kereseti kérelmek

Az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság

állapítsa meg, hogy mivel Románia 2007-ben szisztematikusan és tartósan nem tartotta tiszteletben a PM10-koncentrációra vonatkozó napi határértékeket, továbbá 2013 kivételével 2007-től 2014-ig szisztematikusan és tartósan nem tartotta tiszteletben a PM10-koncentrációra vonatkozó éves határértékeket a Bukarest RO32101 zónában, nem teljesítette a 2008/50/EK irányelv1 – ezen irányelv XI. mellékletével összefüggésben értelmezett – 13. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;

állapítsa meg, hogy a Bukarest RO32101 zóna esetében Románia 2010. június 11-től nem teljesítette a 2008/50/EK irányelv XV. mellékletének A. szakaszával összefüggésben értelmezett 23. cikkének (1) bekezdése szerinti kötelezettségeit, és különösen a 23. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti, annak biztosítására irányuló kötelezettségét, hogy a PM10 határértékei túllépésének időtartama a lehető legrövidebb ideig tartson;

Romániát kötelezze a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

2007 óta a Bukarest RO32101 zónában szisztematikusan és tartósan túllépték a PM10-koncentrációra vonatkozó napi határértékeket. Ezen túlmenően, 2013 kivételével 2007-től 2014-ig ugyanebben a zónában túllépték a PM10-koncentrációra vonatkozó éves határértékeket. Ezek a túllépések elegendőek ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a 2008/50/EK irányelv – XI. mellékletével összefüggésben értelmezett – 13. cikke (1) bekezdése megsértését.

Románia – annak ellenére, hogy túllépte a határértékeket – nem fogadott el az irányelv 23. cikkének (1) bekezdése szerinti rendelkezéseknek, és különösen az azon kötelezettségnek megfelelő levegőminőségi terveket, amely kötelezettség arra irányul, hogy megfelelő intézkedéseket állapítson meg annak érdekében, hogy a PM10 határértékei túllépésének időtartama a lehető legrövidebb ideig tartson. Ez a jogsértés azon időszak időtartamából ered, amelynek során a határértékeket túllépték, továbbá a határérték-túllépések abbahagyása tekintetében előírt hosszú határidőkből, az irányelv XV. mellékletének A. szakaszában előírt bizonyos tényezők hiányából, és abból, hogy a tervek nem foglalkoznak a határérték-túllépés valamennyi főbb okával, valamint hogy olyan kötelező intézkedéseket sem írnak elő, amelyek elegendőek lennének a határértékek tiszteletben tartásának biztosítására.

____________

1 HL 2008. L 152., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 346., 62. o.