AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (második tanács)
2015. április 29.(*)
„Közszolgálat – Előléptetés – 2011. évi előléptetési időszak – Az előléptethető tisztviselők listájára való felvétel mellőzése – A személyzeti szabályzat 45. cikke – A besorolási fokozatban eltöltött két év szolgálati idő – Az ideiglenes alkalmazottként ledolgozott időszak figyelembevételének hiánya – Az érintett munkavállalók tevékenységének jogi jellegéből eredő eltérő bánásmód – 1999/70/EK irányelv – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 4. szakasz – Hivatkozhatóság – Kizártság”
Az F‑78/12. sz. ügyben,
az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján,
Viara Todorova Androva, az Európai Unió Tanácsának tisztviselője (lakóhelye: Rhode‑Saint‑Genèse [Belgium], képviseli: M. Velardo ügyvéd)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: J. Herrmann és M. Bauer, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatják:
az Európai Bizottság (képviselik: J. Currall és G. Gattinara, meghatalmazotti minőségben)
és
az Európai Unió Számvevőszéke (képviselik kezdetben: T. Kennedy, N. Scafarto és K. Zavřelová, meghatalmazotti minőségben, később: N. Scafarto, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó felek,
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: K. Bradley elnök (előadó), H. Kreppel és M. I. Rofes i Pujol bírák,
hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. január 15‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2012. július 25‑én benyújtott keresetlevéllel V. Todorova Androva keresetet terjesztett elő lényegében egyrészt az Európai Unió Tanácsa azon határozatának a megsemmisítése érdekében, amellyel mellőzték a 2011. évi előléptetési időszakban előléptethető tisztviselők listájára való felvételét, másrészt pedig az ezen határozat jogellenessége miatt őt ért vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése érdekében.
Jogi háttér
2 Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 45. cikke (1) bekezdésének a jogvita idején hatályos változata a következőképpen rendelkezik:
„Az előléptetésről a 6. cikk (2) bekezdésére figyelemmel a kinevezésre jogosult hatóság határoz. Az előléptetés a tisztviselőnek azon csoport következő magasabb besorolási fokozatába történő kinevezésével történik, amelybe a tisztviselő tartozik. Az előléptetés kizárólag olyan tisztviselők közüli választással történhet, akik besorolási fokozatukban minimum két évet letöltöttek, az előléptetésre alkalmas tisztviselők érdemei összehasonlításának figyelembevétele után. […]”
3 1999. június 28‑án a Tanács elfogadta az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70/EK irányelvet (HL L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.).
4 Az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő, az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás) célja annak 1. szakasza értelmében:
„[…]
a) a megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalma elvének alkalmazásával javítani a határozott ideig tartó munkavégzés [helyesen: munkaviszony] minőségét;
b) az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek [helyesen: megakadályozásához szükséges keret] megállapítása.”
5 A keretmegállapodásnak „A megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalmának elve” című 4. szakasza kimondja:
„(1) A foglalkoztatási feltételek [helyesen: munkafeltételek] szempontjából a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók nem részesülhetnek kedvezőtlenebb bánásmódban, mint a velük összehasonlítható, állandó munkavállalók, csupán azért, mert határozott idejű munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek, kivéve, ha az eltérő bánásmód objektív alapon igazolható [helyesen: kivéve ha az eltérő bánásmódot objektív okok igazolják].
[…]
(4) A sajátos munkafeltételekkel kapcsolatos, a vállalkozásnál eltöltött idő alapján történő minősítés a határozott időre alkalmazott munkavállalók és az állandó munkavállalók esetében azonosak, kivéve, ha a vállalkozásnál eltöltött idő alapján történő eltérő minősítést objektív okok indokolják [helyesen: A különös munkafeltételekkel kapcsolatos, a szolgálati időre vonatkozó kritériumok azonosak a határozott időre alkalmazott munkavállalók és a határozatlan időre alkalmazott munkavállalók esetében, kivéve ha az e kritériumokban való eltérést objektív okok igazolják].”
A jogvita alapját képező tényállás
6 A Tanács a felperest 2006. július 1‑jétől az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei) 2. cikke b) pontjának a jogvita idején hatályos változata értelmében vett ideiglenes alkalmazottként alkalmazta. A felperest AD 5‑ös besorolási fokozatba sorolták be, és a főtitkárság Személyzeti és igazgatási főigazgatósága Iratok fordítása és készítése igazgatóságának a bolgár nyelvi egységéhez osztották be nyelvi tisztviselőként. Úgy tervezték, hogy az alkalmazási szerződés a később módosított változatában 2010. december 31‑én jár le.
7 Mivel a felperes időközben sikeresen teljesítette az EPSO/AD/166/09 versenyvizsgát, a 2010. november 23‑i határozattal – amely 2010. december 1‑jén lépett hatályba – AD 5‑ös besorolási fokozatban próbaidős tisztviselővé nevezték ki. A személyzeti szabályzat 32. cikkének harmadik bekezdése alapján a felperes megőrizte a fizetési fokozatban ideiglenes alkalmazotti minőségében megszerzett szolgálati idejét, következésképpen a 4‑es fizetési fokozatba sorolták be.
8 A felek között nem vitatott, hogy miután a felperest próbaidős tisztviselővé nevezték ki, továbbra is ugyanazokat a feladatokat látta el, mint amelyeket már ideiglenes alkalmazottként végzett.
9 A 2011. július 12‑i határozattal – amely 2011. szeptember 1‑jén lépett hatályba – a felperest tisztviselővé nevezték ki.
10 A 2011. szeptember 12‑i 87/11. sz. személyzeti közleményben a kinevezésre jogosult hatóság közzétette a 2011. évi előléptetési időszakban előléptethető tisztviselők listáját. A felperes neve nem szerepelt rajta.
11 2011. október 17‑én közzétették a 2011. évi előléptetési időszakban előléptetett tisztviselők listáját tartalmazó 100/11. sz. személyzeti közleményt. A felperes neve nem szerepelt rajta.
12 2011. december 9‑én a felperes panaszt nyújtott be a 87/11. sz. személyzeti közleményben szereplő azon határozattal szemben, amellyel mellőzték az előléptethető tisztviselők listájára való felvételét.
13 A 2012. április 18‑i határozattal a Tanács főtitkár‑helyettese a kinevezésre jogosult hatóság minőségében eljárva többek között azzal az indokkal utasította el a panaszt, hogy a felperes a tisztviselőként történt kinevezése óta nem teljesítette a személyzeti szabályzat 45. cikkében megkövetelt, a besorolási fokozatban eltöltendő két év szolgálati időt ahhoz, hogy az előléptethető tisztviselők között szerepeljen (a továbbiakban: panaszt elutasító határozat).
Az eljárás és a felek kérelmei
14 Az előadó bíró lemondására – akinek az ügyet eredetileg kiosztották –, valamint a tanácsok összetételeinek a módosulására tekintettel a Közszolgálati Törvényszék elnöke 2013. május 6‑án új előadó bírót jelölt ki.
15 A 2013. június 24‑i levélben a Közszolgálati Törvényszék arról tájékoztatta a feleket, hogy az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak, az Európai Unió Bíróságának, valamint az Európai Unió Számvevőszékének a felhívását tervezi a beavatkozási szándékuk jelzése érdekében, és az ezzel kapcsolatos észrevételeik benyújtására kérte őket.
16 A felek nem kifogásolták a beavatkozó félként történő perbehívást, amelyet a Közszolgálati Törvényszék második tanácsa elnökének 2013. december 4‑i végzése (Todorova Androva kontra Tanács, F‑78/12, EU:F:2013:206) helyezett kilátásba, és a Bizottság, valamint a Számvevőszék számára megengedték a beavatkozást. A Parlament és a Bíróság nem kívánt a jelen ügybe beavatkozni.
17 A Bizottság 2014. január 14‑én, a Számvevőszék 2014. január 15‑én nyújtotta be beavatkozási beadványát.
18 A 2014. február 13‑i levélben a Tanács arról tájékoztatta a Közszolgálati Törvényszéket, hogy nincsenek a Bizottság és a Számvevőszék beavatkozási beadványával kapcsolatos észrevételei. 2014. március 10‑én a felperes elküldte a Bizottság és a Számvevőszék beavatkozási beadványával kapcsolatos észrevételeit.
19 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg a 2011. szeptember 12‑i 87/11. sz. személyzeti közleményben szereplő azon határozatot, amellyel mellőzték a 2011. évi előléptetési időszakban előléptethető tisztviselők listájára való felvételét;
– semmisítse meg a panaszt elutasító határozatot;
– kötelezze a Tanácsot az ideiglenesen 40 000 euróra becsült vagyoni és nem vagyoni kár – amely pontosabban az eljárás során kerül meghatározásra –, valamint a 6,75% ‑os kiegyenlítő és késedelmi kamatok megtérítésére;
– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
20 A Tanács azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
21 A Bizottság és a Számvevőszék azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék utasítsa el a keresetet, és kötelezze a felperest a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A panaszt elutasító határozat ellen irányuló kérelemről
22 Az ítélkezési gyakorlat szerint a formálisan valamely panaszt elutasító határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelem magában foglalja azon aktusnak a bíróság előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották, amennyiben e kérelem önmagában nem rendelkezik önálló tartalommal (Balionyte‑Merle kontra Bizottság ítélet, F‑113/12, EU:F:2013:191, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
23 A jelen esetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a panaszt elutasító határozat megerősíti azt a határozatot, amellyel mellőzték a felperes nevének az előléptethető tisztviselők listájára való felvételét, és bemutatja ez utóbbi határozat indokolását. Hasonló esetben a sérelmet okozó eredeti aktus jogszerűségét a panaszt elutasító határozat indokolásának figyelembevételével kell vizsgálni, mivel ennek az indokolásnak egybe kell esnie ezen aktussal (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Birkhoff ítélet, T‑377/08 P, EU:T:2009:485, 58. és 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 Következésképpen a panaszt elutasító határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelem nem rendelkezik önálló tartalommal, és úgy kell tekinteni, hogy a kereset a 2011. szeptember 12‑i 87/11. sz. személyzeti közleményben szereplő azon határozat ellen irányul, amellyel mellőzték a felperesnek a 2011. évi előléptetési időszakban előléptethető tisztviselők listájára való felvételét (a továbbiakban: megtámadott határozat), és amelynek indokolását a panaszt elutasító határozat pontosan meghatározza (lásd ebben az értelemben: Eveillard kontra Bizottság ítélet, T‑258/01, EU:T:2004:177, 31. és 32. pont; Buxton kontra Parlament ítélet, F‑50/11, EU:F:2012:51, 21. pont).
A megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelemről
25 Kérelmének alátámasztása érdekében a felperes formálisan a következő három jogalapra hivatkozik:
– a személyzeti szabályzat 45. cikkének megsértésére, valamint a nyilvánvaló értékelési hibára alapított első jogalap;
– az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított második jogalap;
– a gondoskodási kötelezettség megsértésére alapított harmadik jogalap.
26 Mindazonáltal a felperes által kérelmének alátámasztása érdekében kifejtett érvelésre, valamint az általa a tárgyaláson szolgáltatott pontosításokra tekintettel az első jogalapot úgy kell érteni, hogy az elsődlegesen a személyzeti szabályzat 45. cikkének a megsértésén, másodlagosan pedig kifogás útján a személyzeti szabályzat 45. cikkének a jogellenességén alapul, amennyiben e cikk sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának a keretmegállapodás 4. szakaszában kifejtett elvét.
A személyzeti szabályzat 45. cikkének a megsértésére, kifogás útján pedig e rendelkezés jogellenességére alapított első jogalapról
– A felek érvei
27 A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy az előléptethető tisztviselőkhöz képest nem igazolható hátrányos megkülönböztetés érte, mivel ideiglenes alkalmazottként ugyanazokat a feladatokat látta el, mint egy tisztviselő, ugyanakkor az ebben a minőségben teljesített szolgálati időszakokat nem vették figyelembe a személyzeti szabályzat 45. cikkének megfelelően a besorolási fokozatban eltöltendő előírt két év szolgálati idő kiszámításához annak érdekében, hogy előléptethető legyen. A felperes ugyanis az ideiglenes alkalmazottként történő szolgálatba lépése óta mindig ugyanazokat a feladatokat látta el.
28 A felperes a beavatkozási beadványokkal kapcsolatos észrevételeiben és a tárgyaláson pontosított első jogalapjában elsődlegesen azt állítja, hogy a megtámadott határozat a személyzeti szabályzat 45. cikkének téves olvasatán alapul. A Tanács ugyanis ezt a rendelkezést úgy értelmezte, hogy a besorolási fokozatban eltöltendő két év szolgálati idő – amelyet a tisztviselőknek az előléptetésre való alkalmassághoz igazolniuk kell – kiszámításához nem kell figyelembe venni az olyan tisztviselők által esetlegesen megszerzett szolgálati időt, akik – mint a felperes – a tisztviselőként történő kinevezésük előtt ideiglenes alkalmazottak voltak. A felperes szerint a személyzeti szabályzat 45. cikkének a szövege megengedi az ilyen figyelembevételt, és ez az egyetlen olyan értelmezés, amely megfelel az 1999/70 irányelvnek.
29 A felperes úgy véli, hogy ha a személyzeti szabályzat 45. cikkét nem lehet úgy értelmezni, hogy az megengedi az ideiglenes alkalmazotti minőségben megszerzett szolgálati idő figyelembevételét a besorolási fokozatban eltöltendő előírt két év szolgálati idő kiszámításához annak érdekében, hogy magasabb besorolási fokozatba léptessék elő, akkor e cikk ellentétes az 1999/70 irányelvvel és az egyenlő bánásmód elvével, amelyet ez az irányelv fejez ki, következésképpen pedig e cikket jogellenesnek kellene nyilvánítani.
30 A felperes szerint a Bíróság a Rosado Santana ítéletben (C‑177/10, EU:C:2011:557) úgy ítélte meg, hogy a keretmegállapodást úgy kell értelmezni, hogy az a „személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó tisztviselők” és az „ideiglenes tisztviselők” között minden eltérő bánásmódot tilt, kivéve ha ez az eltérés objektív indokon alapul, következésképpen pedig ellentétes ezzel a keretmegállapodással az, hogy annak a megállapítása érdekében, hogy valamely személy kérheti‑e az előléptetést, nem kerül figyelembevételre az az szolgálati időszak, amelyet e személy a tisztviselőkénti kinevezése előtt „ideiglenes tisztviselőként” teljesített.
31 A felperes úgy véli, hogy az 1999/70 irányelv kötelezi az uniós intézményeket az alkalmazottaikkal való kapcsolatokban. A keretmegállapodás 4. szakasza, amelynek alapján a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az időszakos alkalmazottként teljesített szolgálati időszakokat ugyanúgy figyelembe kell venni, mint a tisztviselőként teljesített szolgálati időszakokat, az egyenlő bánásmód általános elvének kifejeződése, amely egy „alapelv”.
32 Másodlagosan a felperes úgy véli, hogy még akkor is, ha a Közszolgálati Törvényszéknek úgy kellene döntenie, hogy nem hivatkozhat valamely alapelv fennállására, az intézmények kötelesek a személyzeti szabályzat 45. cikkének az 1999/70 irányelv tükrében való értelmezésére, mégpedig az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt jóhiszemű együttműködési kötelezettség alapján.
33 Mindenesetre mivel a személyzeti szabályzat 45. cikkének több értelmezése is lehetséges, a felperes úgy véli, hogy a Tanácsnak figyelembe kellett volna vennie az 1999/70 irányelvet, majd a keretmegállapodás rendelkezéseit annak a meghatározásához, hogy hogyan kell értelmezni a személyzeti szabályzat 45. cikkének értelmében vett, a „besorolási fokozat[...]ban két évet letöltött” fogalmát.
34 Másfelől a felperes úgy érvel, hogy az a körülmény, hogy a Rosado Santana ítélet (EU:C:2011:557) egy belső kiválasztási eljárásra, nem pedig egy előléptetési eljárásra vonatkozott, nem igazolja azt, hogy a Bíróság által kialakított megoldás ne legyen a jelen ügyre alkalmazandó. Az előléptetési eljárás, ahogy a belső kiválasztási eljárás is, hozzájárul ugyanis a közhivatalnokok előmenetelének előmozdításához, és e tekintetben a munkafeltételekhez kapcsolódik, amelyre a keretmegállapodás 4. szakasza utal.
35 A felperes szerint az ideiglenes alkalmazottként és a tisztviselőként megszerzett szolgálati idők közötti folytonosság fennállását a személyzeti szabályzat nem zárja ki, sőt az kitűnik annak egyes rendelkezéseiből. A személyzeti szabályzat 45. cikke ugyanis nem mondja ki kifejezetten, hogy az ebben a cikkben említett szolgálati időt kizárólag tisztviselői minőségben kellett megszerezni. Egyébiránt az említett cikk nem zárja ki azt, hogy az érintett személy tisztviselőként történő kinevezése óta készítettektől eltérő értékelő jelentéseket lehessen figyelembe venni. Éppen ellenkezőleg, a személyzeti szabályzat 32. cikkének harmadik bekezdéséből kifejezetten kitűnik, hogy a tisztviselőkké kinevezett ideiglenes alkalmazottak megőrizhetik azt a kedvezményt, amit a korábban megszerzett szolgálati idejük jelent, még akkor is, ha egy másik jogi szabályozás szerint foglalkoztatták őket.
36 A Tanács azt állítja, hogy a felperes álláspontja ellenkezik a jogalkotó azon szándékával, amely szerint a személyzeti szabályzat 45. cikkének alkalmazásához kizárólag a tisztviselői minőségben teljesített szolgálati időszakokat veszik figyelembe; ez a szándék kitűnik a személyzeti szabályzat 45. cikkének magában a szövegében szereplő, a „besorolási fokozat[...]ban [...] letöltöttek” kifejezéseiből.
37 Továbbá a Tanács szerint a felperes álláspontja az ideiglenes alkalmazotti és a tisztviselői jogállás közötti jogfolytonosság fennállását vonja maga után. Márpedig a személyzeti szabályzat és az ítélkezési gyakorlat, különösen pedig a Kyriazi kontra Bizottság végzés (F‑66/06, EU:F:2006:92) és a Pereira Sequeira kontra Bizottság végzés (F‑65/06, EU:F:2006:124), valamint a Toronjo Benitez kontra Bizottság ítélet (F‑33/07, EU:F:2008:25) elemzésének a Közszolgálati Törvényszéket arra kell vezetnie, hogy kizárja az ilyen jogfolytonosságot.
38 Végül a Tanács szerint az egyenlő bánásmód általános elvére való hivatkozás nem kérdőjelezheti meg a jogalkotó azon választását, amely szerint a személyzeti szabályzat 45. cikkének összefüggésében kizárólag a tisztviselői minőségben teljesített szolgálati időszakokat vegyék figyelembe. Az ítélkezési gyakorlat, különösen pedig a Chetcuti kontra Bizottság ítélet (C‑16/07 P, EU:C:2008:549, 40. pont) és a Wasmeier kontra Bizottság ítélet (T‑381/00, EU:T:2002:190, 122. pont) szerint ugyanis nem jelent hátrányos megkülönböztetést az, ha a tisztviselők az ideiglenes alkalmazottaktól eltérő bánásmódban részesülnek, mivel ezen kategóriák mindegyikének a meghatározása az igazgatás jogos igényeihez és az általa ellátandó állandó vagy ideiglenes feladatok jellegéhez igazodik.
39 Egyébiránt a Tanács úgy véli, hogy a Rosado Santana ítéletben (EU:C:2011:557) figyelembe vett megoldás a jelen ügy esetére nem ültethető át.
40 A Tanács mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy a Rosado Santana ítélet (EU:C:2011:557) olyan irányelv értelmezésére vonatkozik, amelyet valamely tagállamban kellett alkalmazni, valamint hogy az irányelv valamely intézménnyel szemben kizárólag közvetetten, az Aayhan és társai kontra Parlament ítéletben (F‑65/07, EU:F:2009:43, 113–116. pont) levezetett esetekben hivatkozható. Márpedig a keretmegállapodás 4. szakasza ezen esetek egyike közé sem tartozik. Különösen, az 1999/70 irányelvvel végrehajtott keretmegállapodás 4. szakasza nem valamely általános jogelv kifejeződése, és mivel a személyzeti szabályzat 45. cikkének a szövege egyértelmű, e rendelkezés értelmének a meghatározásához nem szükséges az irányelvre hagyatkozni.
41 Továbbá a Tanács hangsúlyozza, hogy alapvető különbség áll fenn a felperes és F. J. Rosado Santana helyzete között, nevezetesen az, hogy utóbbi mindig ugyanazon általános jogi szabályozás hatálya alatt állt, mivel a „személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó tisztviselővé” történő kinevezése előtt „ideiglenes tisztviselő” volt, miközben a felperes egymást követően két különböző szabályozás alá, tehát ideiglenes alkalmazottként az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei, majd tisztviselőként a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozott.
42 A Tanács a pervezető intézkedésekre adott válaszában a Rivas Montes végzésre (C‑178/12, EU:C:2013:150) alapítva pontosította álláspontját. A Tanács szerint e végzésből az következik, hogy a keretmegállapodás 4. szakasza nem hivatkozható a személyzeti szabályzat 45. cikkével kapcsolatos jogellenességi kifogás megalapozásához. Ez a szakasz ugyanis a határozott idejű munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók tekintetében kizárólag az ezen munkaviszony időtartamán alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik, miközben a jelen esetben az ideiglenes alkalmazottak és a tisztviselők közötti eltérő bánásmód az uniós intézményekkel fennálló munkaviszonyuk jogi jellegén alapul.
43 Annak a feltételezésével, hogy a Rosado Santana ítélet (EU:C:2011:557) során kialakított megoldás átültethető az Európai Unió közszolgálati ügyeire, a Tanács arra hivatkozik, hogy az igazgatás jogos igényei és az általa ellátandó állandó vagy ideiglenes feladatok jellege olyan objektív indokok, amelyek igazolják az előléptetés gyakorlása szempontjából a felperes által ideiglenes alkalmazottként teljesített szolgálati időszakok figyelembevételének hiányát.
44 A Bizottság szerint a Közszolgálati Törvényszéknek a jogellenességi kifogást hivatalból elfogadhatatlannak kellene nyilvánítania, mivel ezt a kifogást a panasz keretében nem vetették fel.
45 A Bizottság az ügy érdemi részét illetően a Tanács valamennyi érvét támogatja, és az ideiglenes alkalmazott, valamint a tisztviselő jogállásának gyökeresen különböző jellegét hangsúlyozza.
46 Különösen, a Bizottság úgy véli, hogy az a körülmény, hogy a felperes ideiglenes alkalmazottként ugyanazokat a feladatokat látta el, mint amelyeket a próbaidős tisztviselőként történő kinevezését követően bíztak rá, egyáltalán nem releváns. A felperes álláspontja a Bizottság szerint túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítana a pusztán véletlenszerű tényeknek, valamint a több feladatot ellátó alkalmazottakhoz képest indokolatlan előnyhöz juttatná azokat az alkalmazottakat, akik először ideiglenes alkalmazottként, majd tisztviselőként mindig ugyanazokat a feladatokat látták el.
47 A Számvevőszék beavatkozási beadványában – csatlakozva a Tanács érveihez – lényegében megállapítja, hogy a személyzeti szabályzat 45. cikkének alkalmazása szempontjából a tisztviselő által ideiglenes alkalmazottként megszerzett szolgálati idő figyelembevételének a hiányát illetően a keretmegállapodás 4. szakasza nem hivatkozható az Európai Unió intézményeivel szemben. Úgy véli, hogy az ilyen helyzet nem minősül sem a hátrányos megkülönböztetés tilalma elve megsértésének, sem pedig az egymást követő határozott idejű munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő visszaélésnek, mindenesetre pedig a felperes nem hivatkozott ilyen visszaélésre.
– A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
48 A Közszolgálati Törvényszék először azt a kérdést vizsgálja meg, hogy a Tanács megsértette‑e a személyzeti szabályzat 45. cikkének a hatályát azzal, hogy azt úgy értelmezte, hogy e rendelkezés nem engedi meg számára a felperes által ideiglenes alkalmazottként megszerzett szolgálati idő figyelembevételét azon két év szolgálati idő kiszámításához, amelynek eltöltését a besorolási fokozatában igazolnia kell ahhoz, hogy előléptethető legyen. A személyzeti szabályzat 45. cikke jogszerűségének a felperes által másodlagosan felvetett kérdése ugyanis a jelen esetben csak akkor releváns, ha a Tanács ezen rendelkezés értelmezése során nem követett el hibát.
49 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogi rendelkezések értelmezésekor nem csupán azok kifejezéseit kell figyelembe venni, hanem annak a szabályozásnak a céljait is, amelynek részét képezik, valamint a szövegkörnyezetüket (Hoštická és társai ítélet, C‑561/13, EU:C:2014:2287, 29. pont).
50 A jelen esetben a személyzeti szabályzat 45. cikke előírja, hogy az előléptetés „kizárólag olyan tisztviselők közüli választással történhet, akik besorolási fokozatukban minimum két évet letöltöttek”. Márpedig a „besorolási fokozatukban [...] letöltöttek” kifejezés és az „‑uk” birtokos személyjel – amely a „tisztviselőkre” utal – használatával e rendelkezés szövege jelzi, hogy a kinevezésre jogosult hatóságnak kizárólag a besorolási fokozatban tisztviselőként megszerzett szolgálati időt kell figyelembe vennie.
51 A személyzeti szabályzat 45. cikkének ezen szó szerinti értelmezését megerősíti a személyzeti szabályzat teljes egészében történő elemzése. Úgy tűnik ugyanis, hogy a jogalkotó szerint nincs jogfolytonosság a tisztviselővé vált ideiglenes alkalmazott előmenetelében (lásd ebben az értelemben: Bellantone kontra Számvevőszék ítélet, F‑85/06, EU:F:2007:171, 51. pont; Toronjo Benitez kontra Bizottság ítélet, EU:F:2008:25, 87. pont; Prieto kontra Parlament végzés, F‑42/07, EU:F:2011:159, 61. pont).
52 E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a személyzeti szabályzat 34. cikke szerint „[a] tisztviselők beiktatásuk előtt kilenc hónapos próbaidőt teljesítenek”. E rendelkezés semmilyen különbséget nem tesz a korábban ideiglenes alkalmazottként dolgozó, majd próbaidős tisztviselővé kinevezett alkalmazottak és az egyéb alkalmazottak között, még ha ugyanazokat a feladatokat látták is el egyik vagy másik szabályozás hatálya alatt. Ha a jogfolytonossággal kapcsolatos felperesi álláspont megalapozott lenne, az ilyen rendelkezés értelmetlen lenne azon kinevezett tisztviselők számára, akik már dolgoztak ideiglenes alkalmazottként.
53 Továbbá amikor a jogalkotó figyelembe kívánta venni a valamely alkalmazott által ideiglenes alkalmazotti minőségben teljesített szolgálati időszakokat ahhoz, hogy abból következményeket származtasson a tisztviselő előmenetelére, azt kifejezetten megtette. Ez a helyzet a személyzeti szabályzat 32. cikke harmadik bekezdésének esetében, amely szerint „[a]z intézmény által elfogadott besorolási kritériumoknak megfelelően besorolt ideiglenes alkalmazottak megőrzik a fizetési fokozatban e minőségükben megszerzett szolgálati idejüket, amennyiben közvetlenül az ideiglenes szolgálati időszakot követően ugyanolyan beosztású tisztviselőnek nevezik ki őket”, és ez a rendelkezés eltér a 32. cikk első bekezdésétől, amelynek értelmében a tisztviselőt a besorolási fokozatának első fizetési fokozatába kell felvenni. Ugyanígy az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 40. cikkének második bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z Európai Unió ideiglenes alkalmazottjaként töltött szolgálati időt figyelembe kell venni a nyugdíjszerző szolgálati éveknek a személyzeti szabályzat VIII. melléklete szerinti kiszámítása során”.
54 Ebből az következik, hogy a Tanács nem követett el hibát a személyzeti szabályzat 45. cikkének akként történő értelmezésével, hogy az előléptetési eljárás keretében kizárólag a besorolási fokozatban tisztviselőként megszerzett szolgálati idő vehető figyelembe, annál is inkább, mivel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek nem írják elő, hogy e cikk bármilyen módon is alkalmazandó lenne az ideiglenes alkalmazottak helyzetére.
55 El kell tehát vetni a személyzeti szabályzat 45. cikkének értelmezésével kapcsolatos hibára alapított kifogást, és meg kell vizsgálni a felperes által másodlagosan emelt, arra alapított jogellenességi kifogást, hogy a személyzeti szabályzat 45. cikke azzal, hogy megakadályozza a tisztviselő által ideiglenes alkalmazottként eltöltött tevékenységi időszakainak a figyelembevételét, sérti a keretmegállapodás 4. szakaszát.
56 A jelen ügy körülményei között pergazdaságossági okokból az említett jogellenességi kifogást érdemben kell megvizsgálni, anélkül hogy ezt megelőzően határozni kellene az elfogadhatóságáról, mivel az említett kifogás az alábbiakban kifejtett indokok miatt mindenképpen megalapozatlan (AT kontra EACEA ítélet, F‑113/10, EU:F:2012:20, 49. pont).
57 Mindenekelőtt azt kell meghatározni, hogy a keretmegállapodás 4. szakasza alkalmazandó‑e a jelen esetben, tehát a személyzeti szabályzat 45. cikkével kapcsolatos jogellenességi kifogás alapulhat‑e az említett szakasz megsértésén.
58 A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az 1999/70 irányelv és a mellékletét képező keretmegállapodás rendelkezéseit nem lehet olyannak tekinteni, mint amelyek kötelezettségeket rónak az intézményekre a személyi állományukkal való kapcsolatukat illetően (Aayhan és társai kontra Parlament ítélet, EU:F:2009:43, 111. pont).
59 Mindazonáltal e rendelkezések többek között közvetett módon is kötelezhetik az intézményeket, ha az uniós jog valamely általános elvét fogalmazzák meg, amelyet az intézményeknek ilyenként tehát alkalmazniuk kell (Adjemian és társai kontra Bizottság ítélet, T‑325/09 P, EU:T:2011:506, 56. pont; Aayhan és társai kontra Parlament ítélet, EU:F:2009:43, 113. pont; AI kontra Bíróság ítélet, F‑85/10, EU:F:2012:97, 134. pont).
60 A keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja tiltja, hogy a munkafeltételek tekintetében kedvezőtlenebb bánásmódban részesítsék a határozott időre alkalmazott munkavállalókat, mint az összehasonlítható határozatlan időre alkalmazott munkavállalókat, csupán azért, mert határozott időre alkalmazzák őket, kivéve ha az eltérő bánásmód objektív okokkal igazolható. E szakasz 4. pontja ugyanezt a tilalmat mondja ki a különös munkafeltételekkel kapcsolatos, a szolgálati időre vonatkozó kritériumokat illetően (Rosado Santana ítélet, EU:C:2011:557, 64. pont; Valenza és társai ítélet, C‑302/11–C‑305/11, EU:C:2012:646, 39. pont).
61 Márpedig a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve, valamint az egyenlő bánásmód elve, amelyeket a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja rendel alkalmazni, az uniós jogrend olyan alapelveinek minősülnek (Aayhan és társai kontra Parlament ítélet, EU:F:2009:43, 101. pont), amelyeknek a figyelembevételével kell a személyzeti szabályzat 45. cikkének jogszerűségét vizsgálni.
62 Célszerű azonban pontosítani, hogy a keretmegállapodás alkalmazásáról való döntés során a tisztviselők és a tagállami közigazgatások közötti jogviták összefüggésében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó személyi állomány és a szerződéses alkalmazottak közötti esetleges eltérő bánásmód nem tartozik a hátrányos megkülönböztetés tilalma keretmegállapodásban foglalt elvének a hatálya alá, ugyanis az ilyen eltérő bánásmód alapját nem a munkaviszony határozott vagy határozatlan időtartama jelenti, hanem a személyzeti szabályzaton alapuló vagy szerződéses jellege (Rivas Montes végzés, EU:C:2013:150, 44. és 45. pont).
63 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 45. cikke nem valósít meg eltérő bánásmódot a határozott időre alkalmazott munkavállalók és a határozatlan időre alkalmazott munkavállalók között. A személyzeti szabályzat 45. cikke által figyelembe vett egyetlen tényező ugyanis az érintett alkalmazottak alkalmazásának jogi jellege, amely a tisztviselők által megszerzett szolgálati idő és az egyéb alkalmazottak által megszerzett szolgálati idő között ténylegesen eltérő bánásmódot valósít meg. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen eltérő bánásmód nem tartozik a hátrányos megkülönböztetés tilalma keretmegállapodásban foglalt elvének hatálya alá (lásd: Rivas Montes végzés, EU:C:2013:150, 44. és 47. pont).
64 Ebből az következik, hogy a felperes a személyzeti szabályzat 45. cikkével kapcsolatos jogellenességi kifogást nem alapíthatja a keretmegállapodás 4. szakasza 1. pontjának megsértésére vagy az egyenlő bánásmód elvének a megsértésére, amelyet e szakasz rendel alkalmazni.
65 Mindenesetre a felperes nem hivatkozhat a Bíróság által a Rosado Santana ítéletében (EU:C:2011:557) kialakított elvekre. Az alapügybeli felperes célja ugyanis lényegében az azzal kapcsolatos eltérő bánásmód kifogásolása volt, hogy egy belső kiválasztási eljárás érdekében a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó tisztviselőként, nem pedig az ideiglenes tisztviselői minőségben teljesített szolgálati időszakokat vették figyelembe (Rosado Santana ítélet, EU:C:2011:557, 42. pont). A jelen ügyben a felperes a tisztviselők – akiknek a szolgálati idejét a személyzeti szabályzat 45. cikkének alkalmazása szempontjából figyelembe vették – és az ideiglenes alkalmazottak – akiket határozatlan vagy határozott idejű munkaszerződés keretében alkalmaztak – közötti eltérő bánásmód jogszerűségét vitatja.
66 Az első jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell tehát utasítani.
Az egyenlő bánásmód elvének a megsértésére alapított második jogalapról
67 A felperes megjegyzi, hogy az előléptetett tisztviselők listáján „több tisztviselő” neve szerepel, akik hozzá hasonlóan fordítással foglalkozó ideiglenes alkalmazottak voltak, és a „tisztségükben” ugyanannyi szolgálati időt töltöttek el, azonban őket a felperes előtt nevezték ki tisztviselővé. A kinevezésre jogosult hatóság az előléptetett tisztviselők listájának ilyen feltételek mellett történő összeállításával nem végzett tehát összehasonlító vizsgálatot, amelyet az ítélkezési gyakorlat szerint gondosan és pártatlanul, szolgálati érdekből és az egyenlő bánásmód elvének megfelelően kell elvégezni, és e hatóság különösen az egyenlő bánásmód elvének a megsértésével járt el.
68 Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes nem jelöli meg keresetlevelében azokat a tisztviselőket, akiket az egyenlő bánásmód elvének a megsértésével járó összehasonlító vizsgálat alapján léptettek elő, és a Közszolgálati Törvényszék számára semmilyen olyan információt nem mutat be, amely lehetővé tenné számára ezen érvek pontosságának ellenőrzését. A felperes kétségtelenül ajánlkozik azzal, hogy a Közszolgálati Törvényszék kérelmére „felfedi” ezen tisztviselők nevét. Az ilyen ajánlat azonban a keresetlevél pontossága hiányának orvoslásához nem elegendő.
69 Ebből következően a második jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
A gondoskodási kötelezettség megsértésére alapított harmadik jogalapról
70 A felperes úgy véli, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a megtámadott határozat elfogadásával nem vette figyelembe az érdekét, és ezért megsértette a gondoskodási kötelezettségét.
71 A Közszolgálati Törvényszék megjegyzi, hogy a harmadik jogalapot a panasz keretében nem hozták fel, valamint az az abban szereplő egyetlen jogalaphoz vagy érvhez sem kapcsolódik, a panasz pedig arra korlátozódik, hogy a nyilvánvaló értékelési hibát, valamint a határozott és a határozatlan időre alkalmazott munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a megsértését idézze fel.
72 A harmadik jogalapot mint elfogadhatatlant el kell tehát utasítani, ugyanis azt első alkalommal a keresetlevélben hozták fel, és ez a személyzeti szabályzat 91. cikkének (2) bekezdése értelmében a panasz és az azt követő keresetlevél közötti összhang szabályának a megsértésével történt, amely megköveteli, hogy a kereset elfogadhatatlanságának terhe mellett az uniós bíróság előtt felhozott, a közvetlenül a kifogásolt jogi aktussal szembeni jogalapokat már a pert megelőző eljárásban felhozzák annak érdekében, hogy a kinevezésre vagy az alkalmazási szerződés megkötésére jogosult hatóság megismerhesse az érintett által a megtámadott határozattal szemben megfogalmazott kritikákat (Bizottság kontra Moschonaki ítélet, T‑476/11 P, EU:T:2013:557, 71. pont).
73 A megtámadott határozattal szemben benyújtott megsemmisítésre irányuló kérelmet teljes egészében el kell tehát utasítani.
A kártérítési kérelmekről
74 Egyrészt a felperes azt állítja, hogy vagyoni kár érte amiatt, hogy ha a Tanács felvette volna az előléptethető tisztviselők listájára, a személyzeti szabályzatban említett besorolási fokozat átlagos időtartamára, a Tanácsnál fordítói tisztségben eltöltött szolgálati idejére, értékelő jelentéseinek kedvező jellegére, valamint arra a körülményre tekintettel, hogy a felperessel megegyező feladatot ellátó egyes tisztviselőket előléptették, 90% esélye lett volna az előléptetésre. Továbbá a felperes a kárát 30 000 euróra becsüli, az előmenetel lelassulására – amelynek a következményeit viselnie kell –, valamint az említett lelassulásnak a munkabérére és a nyugdíjjogosultságára való kihatására tekintettel.
75 Másrészt a felperes azt állítja, hogy olyan nem vagyoni kár érte, amely a megtámadott határozat puszta megsemmisítésével nem téríthető meg amiatt, hogy noha lehetséges az elkövetett jogellenesség orvoslását lehetővé tevő bármely intézkedés elfogadása, nem zárható ki, hogy a Tanács csak anélkül veszi fel a felperes nevét az előléptethető tisztviselők listájára, hogy a megsemmisítést kimondó ítéletnek egyéb következményeket tulajdonítana. A felperes ezt a nem vagyoni kárt 10 000 euróra becsüli.
76 A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, amennyiben a felperes által hivatkozott kár alapjául a megsemmisítés iránti kérelem tárgyát képező határozat elfogadása szolgál, a megsemmisítés iránti kérelem elutasítása – főszabály szerint – a kártérítés iránti kérelem elutasítását is maga után vonja, lévén hogy e kérelmek szorosan kapcsolódnak egymáshoz (Arguelles Arias kontra Tanács ítélet, F‑122/12, EU:F:2013:185, 127. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
77 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott vagyoni és nem vagyoni károk alapjául a Tanács azon határozata szolgál, amellyel mellőzte a felperesnek az előléptethető tisztviselők listájára való felvételét. Márpedig, mivel a Közszolgálati Törvényszék anélkül utasította el a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmet, hogy a Tanács döntéshozatali magatartásában szabálytalanságot állapított volna meg, a felperes kártérítési kérelmeit el kell utasítani.
78 Az előzőek összességéből az következik, a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
79 Az eljárási szabályzat 101. cikke értelmében az említett szabályzat második címe nyolcadik fejezetének többi rendelkezésére is figyelemmel, a pervesztes fél maga viseli saját költségeit, és a Közszolgálati Törvényszék kötelezi a másik fél költségeinek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 102. cikkének (1) bekezdése szerint ha az a méltányosság alapján indokolt, a Közszolgálati Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes fél maga viseli saját költségeit, de őt a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére. Végül az eljárási szabályzat 103. cikkének (4) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket.
80 A jelen ítéletben ismertetett indokokból az következik, hogy a felperes pervesztes lett. A Tanács továbbá kereseti kérelmeiben kifejezetten kérte, hogy a felperest kötelezzék a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 102. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazását, a felperesnek kell viselnie saját költségeit, és kötelezni kell a Tanács részéről felmerült költségek viselésére.
81 Végül az eljárási szabályzat 103. cikke (4) bekezdése első mondatának megfelelően a Bizottság és a Számvevőszék maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) V. Todorova Androva maga viseli saját költségeit, és köteles viselni az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.
3) Az Európai Bizottság és az Európai Unió Számvevőszéke maguk viselik saját költségeiket.
Bradley | Kreppel | Rofes i Pujol |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. április 29‑i nyilvános ülésen.