A Törvényszék (első tanács) T-738/18. sz., Dragnea kontra Bizottság ügyben 2020. május 12-én hozott végzése ellen Liviu Dragnea által 2020. július 30-án benyújtott fellebbezés
(C-351/20. P. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: angol
Felek
Fellebbező: Liviu Dragnea (képviselők: C. Toby, O. Riffaud, B. Entringer ügyvédek)
A másik fél az eljárásban: Európai Bizottság
A fellebbező kérelmei
a Bíróság teljes egészében helyezze hatályon kívül a Törvényszék vitatott végzését;
semmisítse meg a Bizottság határozatát (OCM(2018)20575), amelyet a fellebbező jogi képviselőjének a 2018. október 1-jei levélben küldtek el;
a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Fellebbezése alátámasztása érdekében a fellebbező három jogalapra hivatkozik.
Az első jogalap azon alapul, hogy megsértették az OLAF rendelet1 9. cikkének (1) bekezdését, 9. cikkének (2) bekezdését, valamint 9. cikkének (4) bekezdését, továbbá a vizsgálatok során a fellebbező védelemhez való jogát, beleértve a meghallgatáshoz való jogot, valamint az ártatlanság vélelmét.
A második jogalap azon alapul, hogy megsértették a megfelelő ügyintézés elvét a vizsgálatokkal és annak megtagadásával összefüggésben, hogy az OLAF általi vizsgálat lefolytatásával kapcsolatban vizsgálatot indítsanak.
A harmadik jogalap azon alapul, hogy megsértették az OLAF általi vizsgálatokkal kapcsolatban a dokumentumokhoz való hozzáférés jogát.
____________
1 Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról, valamint az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. szeptember 11-i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 248., 1. o.).