A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2018. december 6.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Szakmai képesítések elismerése – 2005/36/EK irányelv – Egymást részben átfedő képzési idők végén megszerzett képesítést tanúsító okiratok elismerése – A fogadó tagállam vizsgálati jogköre”
A C‑675/17. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Consiglio di Stato (államtanács, Olaszország) a Bírósághoz 2017. november 30‑án érkezett, 2017. október 12‑i határozatával terjesztett elő
a Ministero della Salute
és
Hannes Preindl
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: M. Vilaras, a negyedik tanács elnöke, a harmadik tanács elnökeként eljárva, J. Malenovský, L. Bay Larsen (előadó), M. Safjan és D. Šváby bírák,
főtanácsnok: M. Bobek,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– H. Preindl képviseletében M. Schullian és C. Senoner avvocati,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Russo avvocato dello Stato,
– a spanyol kormány képviseletében kezdetben: A. Gavela Llopis, később: L. Aguilera Ruiz, meghatalmazotti minőségben,
– az osztrák kormány képviseletében G. Hesse, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében H. Støvlbæk és L. Malferrari, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2005. L 255., 22. o.) 21., 22. és 24. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Ministero della Salute (egészségügyi minisztérium, Olaszország) (a továbbiakban: minisztérium) és H. Preindl között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya az illetékes osztrák hatóság által kiállított képesítés megszerzését tanúsító okirat elismerésének e minisztérium által történő megtagadása.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2005/36 irányelv (1) és (19) preambulumbekezdésének szövege az alábbi:
„(1) A [z EK‑] Szerződés 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a személyek és a szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgását gátló akadályok eltörlése a [z Európai Unió] egyik célkitűzése. Ez a tagállamok állampolgárai számára biztosítja különösen azt a jogot, hogy önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként valamely szakmát egy attól eltérő tagállamban gyakoroljanak, mint ahol szakmai képesítésüket megszerezték. Ezenkívül, a [z EK‑] Szerződés 47. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy irányelveket kell kibocsátani az oklevelek, a bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerése céljából.
[…]
(19) A mozgás szabadságát, valamint az orvosok, általános ápolók, fogorvosok, állatorvosok, szülésznők, gyógyszerészek és építészmérnökök előírt képesítése megszerzését tanúsító okiratok kölcsönös elismerését az előírt képesítések megszerzését tanúsító okiratoknak az összehangolt képzési minimumkövetelményeken alapuló feltétel nélküli elismerésének alapelvére kell alapozni. Emellett, a tagállamokban az orvosi, általános ápolói, fogorvosi, állatorvosi, szülésznői és gyógyszerészi szakma gyakorlásának megkezdését attól kell függővé tenni, hogy az érintett személy rendelkezzen egy adott képesítéssel, ami garantálja, hogy olyan képzésben részesült, amely a minimumkövetelményeknek megfelel. Ezt a rendszert ki kell egészíteni számos, a megfelelően képesített szakembereket bizonyos feltételek mellett megillető szerzett joggal”.
4 Ezen irányelv „Cél” című 1. cikke így rendelkezik:
„Ez az irányelv megállapítja azokat a szabályokat, amelyek szerint az a tagállam, amely a területén egy szabályozott szakma gyakorlásának megkezdését, illetve gyakorlását ahhoz köti, hogy az érintett személy egy adott szakmai képesítéssel rendelkezzen (a továbbiakban: fogadó tagállam), az adott szakma gyakorlásának megkezdése és gyakorlása érdekében el kell, hogy ismerje azokat a szakmai képesítéseket, amelyeket egy vagy több más tagállamban (a továbbiakban: saját tagállam) szereztek, és amelyek feljogosítják az adott képesítéssel rendelkező személyt a fogadó tagállam területén ugyanazon szakma gyakorlására”.
5 Ezen irányelvnek „A feltétel nélküli elismerés elve” című 21. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Minden tagállam elismeri azokat az V. melléklet 5.1.1., 5.1.2., 5.2.2., 5.3.2., 5.3.3., 5.4.2., 5.6.2., illetve 5.7.1. pontjában szereplő, általános orvosi és szakorvosi szakmai tevékenységek megkezdésére jogosító orvosi, általános ápolói, fogorvosi, fogszakorvosi, állatorvosi, gyógyszerészi, illetve építészmérnöki, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratokat, amelyek megfelelnek a 24., 25., 31., 34., 35., 38., 44., illetve 46. cikkben foglalt képzési minimumkövetelményeknek, és a szakmai tevékenységek gyakorlásának megkezdése és gyakorlása céljából ezeket az okiratokat a saját területén ugyanolyan hatályúnak tekinti, mint az előírt képesítések megszerzését tanúsító, általa kibocsátott okiratokat.
Az ilyen, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratot a tagállam illetékes szerveinek kell kibocsátania, és ahhoz szükség szerint az V. melléklet 5.1.1., 5.1.2., 5.2.2., 5.3.2., 5.3.3., 5.4.2., 5.6.2., illetve 5.7.1. pontjában említett igazolást kell csatolni.
[…]”
6 Ugyanezen irányelv „A képzésre vonatkozó közös rendelkezések” című 22. cikke a) pontjának szövege az alábbi:
„A 24., 25., 28., 31., 34., 35., 38., 40., 44. és 46. cikkben említett képzés tekintetében:
a) a tagállamok az illetékes hatóságok által megállapított feltételek mellett engedélyezhetik a nem nappali [helyesen: részidős] képzést; ezek a hatóságok biztosítják, hogy az ilyen képzés teljes időtartama, szintje és minősége ne maradjon el a folyamatos nappali [helyesen: folyamatos teljes idejű képzéséhez] képest”.
7 A 2005/36 irányelv „Általános orvosi képzés” című 24. cikkének (2) és (3) bekezdése az alábbiakat írja elő:
„(2) „Az ilyen jellegű orvosi képzés teljes időtartama legalább hat év, illetve a képzés 5 500 órából áll, és egyetemi vagy egy egyetem felügyelete alatt biztosított elméleti és gyakorlati oktatást tartalmaz.
[…]
(3) Az általános orvosi képzésnek garantálnia kell, hogy az érintett személy megszerezte a következő ismereteket és készségeket:
a) megfelelő ismeretek az orvoslás alapját képező tudományokról, illetve a tudományos módszerek – ideértve a biológiai funkciók mérési elveit – helyes megértése, a tudományosan megalapozott tények értékelésének és az adatok elemzésének képessége;
b) az egészséges és beteg emberi test felépítésének, funkcióinak és viselkedésének, valamint az emberi egészség, illetve a fizikai és társadalmi környezet közötti kapcsolatnak megfelelő megértése;
c) a klinikai szakterületek és gyakorlatok megfelelő ismerete, amely egységes képet biztosít az orvos számára a mentális és fizikális betegségekről a betegségmegelőzés, a diagnózis és terápia, illetve az emberi szaporodás szempontjából;
d) kórházban, megfelelő felügyelet alatt elsajátított klinikai gyakorlat”.
8 Ezen irányelv a „Fogorvosi alapképzés” című 34. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
(2) A fogorvosi alapképzés összesen legalább ötéves időtartamú, nappali tagozatos elméleti és gyakorlati – legalább az V. melléklet 5.3.1. pontjában leírt programot tartalmazó – tanulmányokat foglal magában, amelyekre egyetemen vagy azzal egyenértékű szintűként elismert képzést adó, vagy egyetem felügyelete alatt álló felsőoktatási intézményben kerül sor.
[…]
(3) A fogorvosi alapképzésnek garantálnia kell, hogy az érintett személy megszerezte a következő ismereteket és készségeket:
a) a fogászat alapját képező tudományok megfelelő ismerete, valamint a tudományos módszerek – beleértve a biológiai funkciók mérésének alapelveit, a tudományosan megalapozott tények kiértékelését és adatok elemzését – helyes megértése;
b) az egészséges és beteg személyek szervezetének, fiziológiai funkcióinak és viselkedésének, valamint a természeti és társadalmi környezetnek az ember egészségi állapotát befolyásoló hatására vonatkozó megfelelő ismeretek, amennyiben ezek a tényezők érintik a fogászatot;
c) mind az egészségesek, mind a betegek fogai, szája, állkapcsai és a kapcsolódó szövetek szerkezetének és funkciójának, valamint azoknak a beteg általános egészségi állapotával, fizikai és társadalmi közérzetével kapcsolatos megfelelő ismerete;
d) a klinikai szaktárgyak és módszerek megfelelő ismerete, amely a fogorvosnak koherens képet nyújt a fogak, a száj, az állkapcsok és a kapcsolódó szövetek rendellenességeiről, sérüléseiről és betegségeiről, valamint a preventív, diagnosztikus és terápiás fogászatról;
e) megfelelő felügyelet mellett szerzett megfelelő klinikai gyakorlat.
[…]”
9 Az említett irányelv „Dokumentáció és formai követelmények” című 50. cikke (2) bekezdésének szövege az alábbi:
„Alapos kétség esetén a fogadó tagállam egy másik tagállam illetékes hatóságától kérheti, hogy igazolja az ez utóbbi tagállamban kiadott tanúsítványok és előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratok hitelességét, valamint adott esetben azt, hogy a jogosult az e cím III. fejezetében említett szakmák tekintetében megfelel a 24., 25., 28., 31., 34., 35., 38., 40., 44., illetve 46. cikkben megállapított képzési minimumkövetelményeknek”.
Az olasz jog
10 Az 1993. augusztus 31‑i Regio Decreto no n. 1592 – approvazione del testo unico delle leggi sull’istruzione superiore (a felsőoktatásról szóló törvények egységes szövegének jóváhagyásáról szóló 1592. sz. rendelet) a tényállás megvalósulásának időpontjában hatályos változata (a GURI 1933. december 7‑i 283. számának rendes melléklete) 142. cikkének második bekezdése előírja, hogy „a 39. cikk c) pontjának sérelme nélkül tilos a különböző egyetemekre vagy felsőoktatási intézményekbe, az ugyanazon egyetem vagy intézmény különböző karaira vagy iskoláiba, az ugyanazon egyetemi kar vagy iskola különböző egyetemi képzéseire vagy egyéb képesítés megszerzésére irányuló képzéseire való egyidejű beiratkozás”.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
11 2013. március 26‑án H. Preindl olasz állampolgár a fogorvosi szakma Olaszországban való gyakorlása céljából kérelmet nyújtott be az innsbrucki orvosi egyetem (Ausztria) által 2013. január 8‑án kibocsátott „Doktor der Zahnheilkunde” elnevezésű okirat elismerése iránt.
12 2013. május 20‑i határozatával a minisztérium ezen okiratot a fogorvosi szakma gyakorlására jogosító okiratként ismerte el, miután tanulmányozta az illetékes osztrák hatóság, azaz az osztrák fogorvosi kamara által kiállított dokumentumot, amely igazolja, hogy a hivatkozott fogorvosi képesítés megszerzését tanúsító okirat megfelel a 2005/36/EK irányelv 34. cikkében foglalt minimumkövetelményeknek.
13 2014. október 16‑án H. Preindl – a „sebészorvosi” szakma Olaszországban való gyakorlása céljából – az ugyancsak az innsbrucki orvosi egyetem által 2014. augusztus 20‑án kibocsátott „Doktor der Gersamten Heilkunde” elnevezésű okirat elismerése iránti kérelmet nyújtott be a minisztériumhoz. E kérelemhez csatolta többek között az illetékes osztrák hatóság, azaz az osztrák orvosi kamara írásbeli nyilatkozatát, amely tanúsítja, hogy ezen okirat teljesíti a 2005/36/EK irányelv 24. cikkében foglalt minimumkövetelményeket, és megfelel a 2005/36 irányelv V. melléklete 5.1.1 pontjában foglalt, az orvosi egyetemi fokozat megszerzését Ausztria vonatkozásában tanúsító oklevélnek.
14 Az elismerés iránti második kérelem elbírálása során a minisztérium megállapította, hogy H. Preindl a fogorvosi képesítés megszerzését tanúsító okiratot 2013. január 8‑án szerezte meg, míg az orvosi képesítés megszerzését tanúsító okiratot 2014. augusztus 20‑án, és ezen utóbbit egy olyan orvosi képzés végén bocsátották ki, amelynek időtartama tizenöt hónap, amely jóval rövidebb a 2005/36/EK irányelv 24. cikkében az orvosi képesítés megszerzését tanúsító okirat megszerzésére vonatkozóan megjelölt hatéves időtartamnál.
15 A minisztérium így az osztrák orvosi kamarához fordult felvilágosításért a tekintetben, hogy a H. Preindl számára kiállított orvosi képesítés megszerzését tanúsító okirat miként felelhet meg a hivatkozott 24. cikkben foglalt valamennyi feltételnek.
16 Az osztrák orvosi kamara 2015. március 19‑én megerősítette, hogy ezen okirat megfelel e feltételeknek, és hogy H. Preindl fogorvosi tanulmányait 2004. szeptember 7‑én kezdte meg, és 2013. január 8‑án fejezte be, orvosi tanulmányait pedig 2006. március 21‑én kezdte meg, és 2014. augusztus 20‑án fejezte be.
17 Ezen információk fényében a minisztérium megtagadta a sebész orvosi szakma Olaszországban való gyakorlására jogosító okirat elismerését azzal az indokkal, hogy a 2005/36 irányelv nem rendelkezik arról, hogy egy személy egyidejűleg két képzést is folytathat.
18 H. Preindl keresetet indított a Tribunale amministrativo regionale del Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország) előtt, amelyben arra hivatkozik, hogy a minisztérium által történő elutasítás nyilvánvalóan ellentétes az orvosi képesítés megszerzését tanúsító okiratok feltétlen elismerésének a 2005/36 irányelv 21. cikkében kimondott elvével. Az érintett hozzátette továbbá, hogy az osztrák orvosi kamara megfelelő tanúsítványa az irányelv 21. cikkének (1) bekezdése szerinti, az irányelv 24. cikkében megjelölt képzési minimumkövetelményeknek a felperes által folytatott képzés során való teljesítését kifejezetten elismerte.
19 A Tribunale amministrativo regionale del Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága) helyt adott a keresetnek. A minisztérium fellebbezést nyújtott be a Consiglio di Stato (államtanács, Olaszország) előtt. A minisztérium szerint a 2005/36/EK irányelv taxatíve meghatározza azokat a képzési követelményeket, amelyeket a tagállamoknak biztosítaniuk kell az általános orvosi képesítés megszerzését tanúsító okirat kibocsátása tekintetében. Erre vonatkozóan a 24. cikk többek között akként rendelkezik, hogy az általános orvosi képzésnek összesen legalább hatéves tanulmányi időszakot vagy 5500 órányi elméleti és gyakorlati képzést kell magában foglalnia, amelyet egyetem nyújt, vagy amelyet egyetem felügyelete alatt nyújtanak. A jelen ügyben a H. Preindl által letett számos vizsga egyidejűleg beszámított mind a fogorvosi, mind az orvosi képesítés megszerzését tanúsító okirat kibocsátása tekintetében. Ez az eljárás az osztrák belső jog által szabályozott olyan eljárási mechanizmus, amely a minisztérium szerint nyilvánvalóan ellentétes a 2005/36 irányelv rendelkezéseivel, és így jelentős hátrányos megkülönböztetést eredményez az osztrák állampolgárok és az Európai Unió más tagállamai – köztük az Olasz Köztársaság – állampolgárai között, amely államok kifejezetten tiltják a két egyetemi képzésre történő egyidejű beiratkozást.
20 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a részidős képzés a több egyetemi képzés egyidejű folytatásának lehetőségéből következik, és felmerül benne az a kérdés, hogy a szakmai képesítések 2005/36 irányelv 21. és 24. cikke szerinti feltétel nélküli elismerése ellenére egy ilyen képzés teljesíti‑e az ezen irányelv 24. cikkében és V. mellékletében foglalt minimumkövetelményeket. Amennyiben igen, e bíróság arra is választ keres, hogy a képesítés megszerzését tanúsító okiratok elismerése iránti kérelem tárgyában eljáró tagállamnak joga van‑e megvizsgálni, hogy a származási tagállamban megszerzett részmunkaidős képzés ténylegesen megfelel‑e az e rendelkezések által előírt minimális képzésnek.
21 E körülmények között a Consiglio di Stato (államtanács) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A [2005/36] irányelv 21., 22. és 24. cikke előírja‑e a teljes idejű képzés kötelezettségéről és a két egyetemi képzésre való egyidejű beiratkozás tilalmáról rendelkező tagállam részére azon okiratok feltétel nélküli elismerését, amelyeket a saját tagállamban ugyanakkor egyidejűleg vagy egymást részlegesen átfedő időszakokban szereztek meg?
2) Igenlő válasz esetén, értelmezhető‑e úgy a [2005/36] irányelv 22. cikkének a) pontja és 21. cikke, hogy az a tagállami hatóság, amelytől az elismerést kérték, vizsgálhatja azt a feltételt, hogy az ilyen képzés teljes időtartama, szintje és minősége ne maradjon el a folyamatos nappali képzéséhez képest?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Előzetes észrevételek
22 Amint az a jelen ítélet 20. pontjában említést nyer, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy abból a körülményből, hogy az érintett egyidejűleg több egyetemi képzést folytatott, észszerűen levonható az a következtetés, hogy az egyetemi képzés részidőben történt.
23 Ezzel szemben az Európai Bizottság, a spanyol és az osztrák kormány hangsúlyozza, hogy a két képzés egyidejű folytatása nem zárja ki szükségszerűen, hogy e képzések teljes idejű képzéseknek feleljenek meg.
24 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egyfelől az EUMSZ 267. cikk által bevezetett együttműködési eljárás keretében nem a Bíróság, hanem a kérdést előterjesztő bíróság feladata a jogvita alapjául szolgáló tényállás megállapítása és ebből a határozatára vonatkozó következmények levonása. Másfelől a Bíróság feladata az, hogy – az uniós és nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretén belül – figyelembe vegye azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés illeszkedik (lásd ebben az értelemben: 2018. június 7‑i Scotch Whisky Association ítélet, C‑44/17, EU:C:2018:415, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
25 Következésképpen, jóllehet a Bizottság, valamint a spanyol és osztrák kormány elmélete nem tűnik a priori híján minden valószerűségnek, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálatára a kérdést előterjesztő bíróság által előadott tények alapján kerül sor.
Az első kérdésről
26 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2005/36 irányelv 21., 22. és 24. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy azok előírják azon tagállam számára, amelynek jogszabályai a teljes idejű képzés kötelezettségéről és a két egyetemi képzésre való egyidejű beiratkozás tilalmáról rendelkeznek, azon okiratok feltétel nélküli elismerését, amelyeket egy másik tagállamban, egymást részlegesen átfedő képzések végén állítottak ki.
27 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv – amint az (19) preambulumbekezdéséből kitűnik – többek között az orvosi és a fogorvosi szakma tekintetében előírja az előírt képesítések megszerzését tanúsító okiratoknak az összehangolt képzési minimumkövetelményeken alapuló, feltétel nélküli elismerését (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑i Ordre des architectes ítélet, C‑365/13, EU:C:2014:280, 20. pont).
28 Így a 2005/36 irányelv feltétel nélküli elismerés elvére vonatkozó 21. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy minden tagállam elismeri többek között azokat az V. melléklet 5.1.1. és 5.3.2. pontjában szereplő, általános orvosi és fogorvosi, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratokat, amelyek megfelelnek a 24. és 34. cikkben foglalt képzési minimumkövetelményeknek, és a szakmai tevékenységek gyakorlásának megkezdése és gyakorlása céljából ezeket az okiratokat a saját területén ugyanolyan hatályúnak tekinti, mint az előírt képesítések megszerzését tanúsító, általa kibocsátott okiratokat.
29 A 2005/36 irányelv 22. cikkének a) pontja előírja továbbá bizonyos képzések, köztük az ezen irányelv 24. és 34. cikkében említett orvosi és fogorvosi képzés tekintetében, hogy a tagállamok az illetékes hatóságok által megállapított feltételek mellett engedélyezhetik a részidős képzést, amennyiben az ilyen képzés teljes időtartama, szintje és minősége nem marad el a folyamatos teljes idejű képzéséhez képest.
30 Végül meg kell jegyezni, hogy az említett irányelv egyik rendelkezésével sem ellentétes, hogy a tagállamok engedélyezzék az egyidejűleg több képzésre való beiratkozást.
31 Tehát a képesítést, köztük az orvosi alapképzést és fogorvosképzést tanúsító okiratok elismerése automatikus és feltétel nélküli, amennyiben kötelezi a tagállamokat a 2005/36 irányelv által elismert képesítés megszerzését tanúsító okiratok egyenértékűségének elfogadására anélkül, hogy az érintettől az ezen irányelv által előírt feltételektől eltérő feltételek teljesítését megkövetelhetnék. Ez az elismerés a tagállamoknak a más tagállamok által kiállított képesítés megszerzését tanúsító okiratok megfelelő voltába vetett kölcsönös bizalmán alapul, és e bizalom olyan képzési rendszeren nyugszik, amelynek szintjét közös megegyezéssel határozták meg (lásd analógia útján: 2003. június 19‑i Tennah‑Durez ítélet, C‑110/01, EU:C:2003:357, 30. pont).
32 Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2005/36 irányelv 21., 22. és 24. cikkét akként kell értelmezni, hogy azok előírják azon tagállam számára, amelynek jogszabályai a teljes idejű képzés kötelezettségéről és a két egyetemi képzésre való egyidejű beiratkozás tilalmáról rendelkeznek, azoknak az, ezen irányelv szerinti, képesítést tanúsító okiratoknak a feltétel nélküli elismerését, amelyeket egy másik tagállamban, egymást részlegesen átfedő képzések végén állítottak ki.
A második kérdésről
33 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2005/36 irányelv 21. cikkét és 22. cikkének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a fogadó tagállam hatósága vizsgálhatja azon feltétel teljesítését, hogy a részidős képzés teljes időtartama, szintje és minősége nem marad el a folyamatos teljes idejű képzéshez képest.
34 Amint az a jelen ítélet 28. és 29. pontjában kifejtésre került, a 2005/36 irányelv 21. és 22. cikkében előírja az orvosi és fogorvosi képesítés megszerzését tanúsító okiratok kölcsönös elismerését, és feljogosítja a tagállamokat arra, hogy, bizonyos követelmények tiszteletben tartásával, szervezzenek részidős orvosi és fogorvosi képzést. Márpedig az annak biztosítására vonatkozó felelősség, hogy a 2005/36 irányelv által előírt minőségi és mennyiségi képzési követelmények hiánytalanul teljesülnek, teljes egészében a képesítés megszerzését tanúsító okiratot kiállító tagállam illetékes hatóságát terheli (lásd analógia útján: 2003. június 19‑i Tennah‑Durez ítélet, C‑110/01, EU:C:2003:357, 56. pont).
35 E hatóságnak hatásköre gyakorlása során figyelemmel kell lennie arra, hogy a képesítés megszerzését tanúsító okiratoknak, automatikus és feltétel nélküli elismerésük értelmében, lehetővé kell tenniük jogosultjaik számára, hogy az Unió valamennyi tagállamában szabadon mozogjanak és gyakorolják szakmai tevékenységüket (lásd ebben az értelemben: 2003. június 19‑i Tennah‑Durez ítélet, C‑110/01, EU:C:2003:357, 56. pont) amely elismerés, amint arra a jelen ítélet 31. pontja emlékeztet, a tagállamoknak a más tagállamok által kiállított képesítés megszerzését tanúsító okiratok megfelelő voltába vetett kölcsönös bizalmán alapul.
36 E tekintetben megállapítható, hogy a képesítés megszerzését tanúsító okiratok elismerésének azon automatikus és feltétel nélküli rendszere, mint amelyet a 2005/36 irányelv 21. cikke előír, súlyosan sérülne, ha a tagállamok mérlegelésük alapján megkérdőjelezhetnék a valamely másik tagállam illetékes hatóságának ezen okirat kiállítására vonatkozó határozatát (lásd analógia útján: 2003. június 19‑i Tennah‑Durez ítélet, C‑110/01, EU:C:2003:357, 75. pont).
37 Márpedig a képesítés megszerzését tanúsító okiratok elismerésének automatikus és feltétel nélküli jellege akkor marad változatlan, ha a származási tagállam a 2005/36 irányelv 22. cikkének a) pontjával összhangban nyújtott orvosi alapképzést vagy fogorvosi képzést követően állít ki képesítés megszerzését tanúsító okiratot. Ugyancsak ennek keretében a származási tagállam illetékes hatóságainak a feladata, kizárva ebből a fogadó tagállam illetékes hatóságait, annak biztosítása, hogy a részidős képzések teljes időtartama, szintje és minősége ne maradjon el a folyamatos teljes idejű képzéséhez képest, és általánosabb jelleggel, hogy a 2005/36 irányelv által előírt követelmény maradéktalanul teljesüljön.
38 Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a 2005/36 irányelv 50. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy alapos kétség esetén egy másik tagállam illetékes hatóságától kérje, hogy igazolja az ez utóbbi tagállamban kiadott tanúsítványok és előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratok hitelességét, valamint adott esetben azt, hogy a jogosult megfelel az ezen irányelvben megállapított képzési minimumkövetelményeknek.
39 Egy ilyen eszköz végső soron lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy meggyőződjön arról, hogy az előtte benyújtott tanúsítványok és képesítés megszerzését tanúsító okiratok automatikusan és feltétel nélkül elismerhetőek (lásd analógia útján: 2003. június 19‑i Tennah‑Durez ítélet, C‑110/01, EU:C:2003:357, 76. pont).
40 Tehát ha egy képzés megfelel a 2005/36 irányelv által megállapított képzési követelményeknek, aminek vizsgálata a képesítés megszerzését tanúsító okiratot kiállító tagállam hatóságának a feladata, a fogadó tagállam hatóságai nem tagadhatják meg ezen okirat elismerését. Az a körülmény, hogy az érintett az ezen irányelv 22. cikkének a) pontja szerinti részidős képzést folytatott, illetve egyidejűleg vagy akár egymást részlegesen átfedő időszakokban folytatott képzést, e tekintetben nem bír relevanciával, amennyiben az említett irányelv által meghatározott képzési követelmények teljesülnek.
41 A fenti megfontolások fényében a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2005/36 irányelv 21. cikkét és 22. cikkének a) pontját akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes, hogy a fogadó tagállam hatósága vizsgálja azon feltétel teljesítését, hogy a részidős képzés teljes időtartama, szintje és minősége nem marad el a folyamatos teljes idejű képzéshez képest.
A költségekről
42 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) A szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 21., 22. és 24. cikkét akként kell értelmezni, hogy azok előírják azon tagállam számára, amelynek jogszabályai a teljes idejű képzés kötelezettségéről és a két egyetemi képzésre való egyidejű beiratkozás tilalmáról rendelkeznek, azoknak az, ezen irányelv szerinti, képesítést tanúsító okiratoknak a feltétel nélküli elismerését, amelyeket egy másik tagállamban, egymást részlegesen átfedő képzések végén állítottak ki.
2) A 2005/36 irányelv 21. cikkét és 22. cikkének a) pontját akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes, hogy a fogadó tagállam hatósága vizsgálja azon feltétel teljesítését, hogy a részidős képzés teljes időtartama, szintje és minősége ne maradjon el a folyamatos teljes idejű képzéshez képest.
Aláírások