Language of document :

A Tribunal Judicial da Comarca dos Açores (Portugália) által 2020. március 12-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem – MV kontra SATA Internacional – Serviços de Transportes Aéreos S. A.

(C-137/20. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: portugál

A kérdést előterjesztő bíróság

Tribunal Judicial da Comarca dos Açores

Az alapeljárás felei

Felperes: MV

Alperes: SATA Internacional – Serviços de Transportes Aéreos S.A

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

Az olyan esemény, mint amely 2016. június 6-án következett be, amelynek során egy repülőjáratot töröltek a célállomás repülőterén uralkodó meteorológiai körülmények miatt, konkrétan azért, mert az indulás tervezett időpontjában az említett repülőtér pályáján nem állt fenn a minimális horizontális látástávolság, és a minimális vertikális látástávolság sem, és így nem voltak biztosítottak azok a biztonsági feltételek, amelyeket a célállomás szerinti repülőtéren és a szóban forgó repülőgép esetében a leszállási művelet megkövetelt, továbbá az ezt követő órákra vonatkozóan még a meteorológiai körülmények rosszabbodását is előre jelezték, a 261/2004 rendelet1 5. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, olyan „rendkívüli körülménynek” minősül-e, amely a légi fuvarozót mentesíti a kártalanítás megfizetése alól?

____________

1 A++ visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése [helyesen: jelentős késése] esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. február 11-i 261/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 46., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 8. kötet, 7. o.; helyesbítés: HL 2019. L 119., 202. o.).