A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)
2019. január 10.(*)
„Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja – Határozatlan időre szóló szerződés – Elbocsátás – A bizalmi viszony megromlása – A meghallgatáshoz való jog – Bizonyítási teher”
A T‑160/17. sz. ügyben,
RY, az Európai Bizottság korábbi ideiglenes alkalmazottja (képviselik kezdetben: J.‑N. Louis és N. de Montigny, később: J.‑N. Louis ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: G. Berscheid és L. Radu Bouyon, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a felperes határozatlan időre szóló szerződését felmondó, 2016. április 27‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),
tagjai: S. Gervasoni elnök (előadó), L. Madise, R. da Silva Passos, K. Kowalik‑Bańczyk és C. Mac Eochaidh bírák,
hivatalvezető: M. Marescaux tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2018. szeptember 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 RY felperes 2014. november 1‑jén lépett az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) 2. cikkének c) pontja alapján ideiglenes alkalmazottként, határozatlan időre szóló szerződéssel az Európai Bizottság szolgálatába.
2 A Bizottság Humánerőforrás‑ügyi és Biztonsági Főigazgatóságának főigazgatója által 2014. december 11‑én aláírt munkaszerződés 2. és 3. cikkének megfelelően a felperes 2014. november 1‑jétől a Bizottság egyik tagja melletti, AD 12 besorolási fokozatú, 2. fizetési fokozatú kabinetfőnök‑helyettesi posztját töltötte be.
3 A munkaszerződéshez fűzött, 2015. október 2‑án aláírt kiegészítő megállapodás 2015. október 1‑jei hatállyal módosította a felperes által ellátott feladatköröket, és így a felperes ezt követően a biztosi kabinet AD 13 besorolási fokozatú, 2. fizetési fokozatú szakértőjének álláshelyét töltötte be.
4 A Bizottság Humánerőforrás-ügyi és Biztonsági Főigazgatóságának főigazgatója 2016. április 27‑én hozott határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikkének c) pontja alapján 2016. augusztus 1‑jei hatállyal felmondta a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződését. E határozat három hónapos felmondási időt írt elő a 2016. május 1‑je és 2016. július 31. közötti időszakra vonatkozóan, amely alatt a felperesnek egy főigazgatóság rendelkezésére kellett állnia. A felperesnek a felmondási idő alatt bekövetkezett betegszabadságára tekintettel a felmondási idő ténylegesen 2016. október 30‑án ért véget.
5 2016. július 27‑én a felperes az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a Bizottság munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságához a megtámadott határozattal szemben. Panaszának alátámasztására a felperes egyrészt az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikkének megsértésére, másrészt pedig az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontjára hivatkozott.
6 A Charta 41. cikkének megsértését illetően a felperes panaszában azt állította, hogy a megtámadott határozat egyáltalán nem tartalmaz indokolást, és sérti a meghallgatáshoz való jogot. A panasznak „Az ügy érdeméről” című B. részének 1. pontjában a felperes többek között kifejtette, hogy nem tájékoztatták a szerződése felmondásához vezető okokról, és ezért nem volt olyan helyzetben, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság előtt a megtámadott határozatot érintő elemekre hivatkozzon. Ugyanezen rész 2. pontjában hozzátette, hogy sem a Bizottság érintett tagja, sem más személy nem tájékoztatta őt a bizalmi viszony megromlásáról.
7 A Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős alelnöke munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságként eljárva 2016. november 28‑i határozatával (a továbbiakban: a panaszt elutasító határozat) elutasította a felperes panaszát.
8 A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság e határozatban megállapította, hogy az érintett személy elbocsátás előtti meghallgatására vonatkozó kötelezettség nem áll fenn abban az esetben, ha – mint a jelen ügyben is – az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott szerződését megszüntető határozatot a bizalmi viszony megromlásával indokolják. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság úgy ítélte meg, hogy a védelemhez való jog megsértésére alapított érvet el kell utasítani, mivel a felperesnek a kabinetből való távozása előtt, különösen a 2015 szeptemberében és decemberében tartott megbeszéléseken módjában állt volna ismertetni álláspontját.
9 A munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság továbbá úgy ítélte meg, hogy a megtámadott határozat megfelelően indokolt. E tekintetben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság jelezte többek között, hogy a felperest több alkalommal is tájékoztatták arról, hogy munkavégzésének minősége nem kielégítő, és a kabinetfőnökkel, illetve a biztossal tartott megbeszéléseken legalább két ízben felmerült a munkaszerződése felmondásának lehetősége. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság hozzátette, hogy a panaszt elutasító határozat további indokolási elemeket tartalmazott a felperes számára.
Az eljárás és a felek kérelmei
10 A Törvényszék Hivatalához 2017. március 10‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
11 A kilencedik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.
12 Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék (kibővített kilencedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és pervezető intézkedések keretében felkéri a feleket, hogy szóbeli előadásaikat arra a kérdésre összpontosítsák, hogy a Charta 41. cikk (2) bekezdésében biztosított, meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított jogalap alkalmas‑e joghatás kiváltására, és amennyiben igen, úgy arra a kérdésre összpontosítsanak, hogy – különösen a Bizottság érintett tagjának, illetve a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóságnak a szerepére tekintettel – hogyan hajtható végre a meghallgatáshoz való jog.
13 A Törvényszék a 2018. szeptember 12‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.
14 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
15 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
16 A felperes keresete alátámasztására két jogalapot hoz fel. Az első jogalap a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jog megsértésén alapul. A második jogalap a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában szabályozott indokolási kötelezettség adminisztráció általi megsértésén alapul.
17 Elsőként célszerű a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított első jogalapot vizsgálni.
18 E jogalap alátámasztása érdekében a felperes többek között arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat elfogadását megelőzően senki nem tájékoztatta őt a bizalmi viszony állítólagos megromlásáról, és a Bizottság nem terjesztett elő bizonyítékot a Bizottság tagjával és a kabinetfőnökkel különösen 2015 szeptemberében és decemberében folytatott megbeszélésekre vonatkozó állításai alátámasztására.
19 A Bizottság vitatja a felperes érveit. Többek között kifejti, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján kötött szerződést a bizalmi viszony megromlása miatt megszüntető határozat meghozatalához nem szükséges az érintett személy előzetes meghallgatása, és a kabinetfőnök a megtámadott határozat meghozatala előtt többször is meghallgatta a felperest.
A Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított jogalap joghatás kiváltására való alkalmasságáról
20 A Chartának „A megfelelő ügyintézéshez való jog” című 41. cikke értelmében:
„(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék.
(2) Ez a jog magában foglalja:
a) mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák […]”
21 Meg kell állapítani, hogy e rendelkezés, amint az magából a szövegéből is következik, általános hatályú (2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 84. pont).
22 A Bíróság ugyanis mindig is megerősítette a meghallgatáshoz való jog fontosságát és az uniós jogrenden belüli igen széles alkalmazási körét annak megállapításával, hogy e jog alkalmazandó minden olyan eljárásra, amely sérelmet okozó jogi aktus elfogadásához vezethet (lásd: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
23 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartása akkor is kötelező, ha az alkalmazandó szabályozás nem ír elő kifejezetten ilyen alakszerűséget (lásd: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 A meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse álláspontját a közigazgatási eljárásban minden olyan határozat meghozatala előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
25 Az érintett személy hatékony védelmének biztosítása érdekében e jognak többek között az a célja, hogy az érintett kijavíthasson valamilyen hibát, vagy személyes helyzetére vonatkozó olyan tényekre hivatkozhasson, amelyek a határozat elfogadása vagy tartalma ellen szólnak (2014. december 11‑i Boudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 37. pont).
26 A meghallgatáshoz való jog azt a követelményt is magában foglalja, hogy a közigazgatási szerv a megkövetelt figyelemmel hallgassa meg az érintett személy által ily módon kifejtett észrevételeket, gondosan és pártatlan módon megvizsgálva az adott ügy valamennyi releváns elemét (lásd: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
27 Az említett jognak lehetővé kell tennie a közigazgatási szerv számára, hogy az iratokat úgy dolgozza fel, hogy az ügy teljes ismeretében tudjon határozatot hozni, illetve azt megfelelően meg tudja indokolni annak érdekében, hogy az érintett adott esetben érvényesen tudja gyakorolni jogorvoslathoz való jogát (lásd analógia útján: 2014. december 11‑i Boudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 59. pont).
28 Végül a meghallgatáshoz való jog megsértésének fennállását többek között az érintett területre vonatkozó jogszabályokra figyelemmel kell értékelni (lásd: 2017. február 9‑i M. ítélet, C‑560/14, EU:C:2017:101, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 A jelen ügyben nem vitatott, hogy a megtámadott határozat, amely a felperes ideiglenes alkalmazotti szerződésének felmondását tartalmazza, a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a felperessel szemben hozott, őt hátrányosan érintő, egyedi intézkedésnek minősül.
30 A Bizottság azonban kiemeli a biztosi kabinetekben feladatot ellátó személyek különleges szerepét. Úgy érvel, hogy mivel ezeknek a személyeknek bírniuk kell a Bizottság azon tagjának bizalmát, akivel munkakapcsolatban állnak, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján kötött szerződést a bizalmi viszony megromlása miatt megszüntető határozat meghozatalának az érintett előzetes meghallgatása nem előfeltétele.
31 E tekintetben igaz, hogy a Bizottság minden tagja személyes tanácsadó munkatársakból álló kabinettel rendelkezik. E munkatársak felvételére intuitu personae – azaz nagyban diszkrecionális jelleggel – kerül sor, mivel az érintetteket szakmai képességeik és erkölcsi értékrendjük, valamint az érintett biztos és kabinetje egészének sajátos módszereihez való alkalmazkodási képességük alapján választják ki (2006. július 11‑i Bizottság kontra Cresson ítélet, C‑432/04, EU:C:2006:455, 130. pont).
32 A munkatársak kiválasztása tekintetében a Bizottság rendelkezésére álló, nagyban diszkrecionális jogkört többek között a biztosi kabinetben ellátott feladatok különleges jellege, valamint annak szükségessége indokolja, hogy a Bizottság adott tagja és a munkatársai között kölcsönös bizalmi viszony álljon fenn (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2004. április 29‑i Parlament kontra Reynolds ítélet, C‑111/02 P, EU:C:2004:265, 51. pont).
33 Ugyanakkor a biztosi kabinetben ellátott feladatok különleges jellege és a kölcsönös bizalmi viszony fenntartásának szükségessége nem foszthatja meg az érintett munkatársat attól, hogy a szerződését a bizalmi viszony megromlása miatt egyoldalúan megszüntető határozat meghozatala előtt gyakorolja a meghallgatáshoz való jogát.
34 Először is emlékeztetni kell arra, hogy azon jog, hogy az érintettet az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák, kifejezetten szerepel a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1‑jei hatálybalépése óta a Szerződésekkel megegyező jogi erővel bíró Charta 41. cikkének (2) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezésekben. Következésképpen amennyiben a Bizottság az Európai Unió Törvényszékének és Közszolgálati Törvényszékének azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amely szerint ha az elbocsátásról szóló határozat meghozatalának bizalomvesztés az indoka, akkor az érintettnek nem áll rendelkezésére a közigazgatási eljárás során eljárási garanciaként biztosított, meghallgatáshoz való jog (2010. február 24‑i P kontra Parlament ítélet, F‑89/08, EU:F:2010:11, 31–33. pont; 2010. július 7‑i Tomas kontra Parlament ítélet, F‑116/07, F‑13/08 és F‑31/08, EU:F:2010:77, 100. és 101. pont; 2011. október 24‑i P kontra Parlament ítélet,T‑213/10 P, EU:T:2011:617, 43. pont), emlékeztetni kell arra, hogy – ahogyan azt utóbb a Közszolgálati Törvényszék kimondta – ezentúl figyelembe kell venni a Charta rendelkezéseit, amelyek a Szerződésekkel megegyező jogi erővel bírnak (2013. december 12‑i CH kontra Parlament ítélet, F‑129/12, EU:F:2013:203, 37. pont; 2014. május 22‑i CU kontra EGSZB ítélet, F‑42/13, EU:F:2014:106, 37. pont).
35 Másodszor hozzá kell tenni, hogy a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartására a határozatlan időre szóló, ideiglenes alkalmazotti szerződés megszüntetése esetében még nagyobb szükség van, mivel az ilyen intézkedés, amennyire csak indokolt lehet, olyan jogi aktusnak minősül, amely súlyos következményekkel jár az érintett személyre nézve, hiszen elveszíti az állását, és a szakmai előmenetele éveken át kedvezőtlenül alakulhat (lásd ebben az értelemben: 2015. október 8‑i DD kontra FRA ítélet, F‑106/13 és F‑25/14, EU:F:2015:118, 95. pont).
36 Harmadszor, amennyiben a bizalmi viszony megromlása miatt helyezik kilátásba a Bizottság egyik tagjának kabinetjében feladatot ellátó alkalmazott elbocsátását, vagyis olyan ok miatt, amellyel kapcsolatban a Bizottság érintett tagja nagyban diszkrecionális jogkörrel rendelkezik, akkor az intézmény helyesen jár el, ha az érintett személyt előzetesen tájékoztatja a tervezett elbocsátásról, aki így észrevételeket tehet, például egy esetleges hibát kijavítva, egy lehetséges félreértést eloszlatva, illetve olyan körülményekre hivatkozva, amelyek a szakmai vagy személyes helyzetét érintik.
37 Negyedszer, különösen abban az esetben, ha a bizalmi viszony megromlása a Bizottság érintett tagjának a munkatársával szembeni értékítéletéből ered, az említett biztos, miután a munkatársa lehetőséget kapott arra, hogy közölje észrevételeit, vélheti úgy is, hogy a bizalmi viszony nem romlott meg véglegesen.
38 Ezen túlmenően, bár a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem köteles saját értékelésével felváltani a Bizottság érintett tagjának a bizalmi viszony megromlására vonatkozó értékelését, azt először is ellenőriznie kell, hogy a bizalmi viszony hiányára vagy elvesztésére ténylegesen hivatkoztak‑e, továbbá meg kell győződnie arról, hogy a tények megfelelnek‑e a valóságnak (lásd ebben az értelemben: 2014. május 22‑i CU kontra EGSZB ítélet, F‑42/13, EU:F:2014:106, 41. pont), végül arról is meg kell győződnie, hogy a felhozott indokra tekintettel a megszüntetés iránti kérelem nem sért‑e alapvető jogokat (lásd ebben az értelemben: 2013. december 12‑i CH kontra Parlament ítélet, F‑129/12, EU:F:2013:203, 41. pont), illetve nem tartalmaz‑e hatáskörrel való visszaélést. Ebben az összefüggésben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az érintett személy által előadott észrevételekre tekintettel azt is megállapíthatja, hogy bizonyos sajátos körülmények az elbocsátáson kívüli más intézkedések – például az érintettnek a Bizottságon belüli más munkakörbe helyezése – kilátásba helyezését indokolják.
39 Ötödször hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság nem hivatkozhat megalapozottan a 2004. április 29‑i Parlament kontra Reynolds ítéletre (C‑111/02 P, EU:C:2004:265) azon álláspont alátámasztása érdekében, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt nem volt köteles meghallgatni a felperest. A jelen ügyben szereplő körülmények ugyanis különböznek az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben fennálló körülményektől, mivel az az ügy a Charta hatálybalépése előtti tényállásra vonatkozott. Egyébiránt a jelen ügyben vitatott határozat az Európai Parlament egyik képviselőcsoportjának főtitkári állását betöltő tisztviselőjének kirendelését megszüntető és a tisztviselőt az eredeti főigazgatóságához visszahelyező határozat volt, nem pedig egy ideiglenes alkalmazott elbocsátásáról szóló határozat.
40 A fentiekből az következik, hogy a Bizottság állításával ellentétben az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott határozatlan időre szóló szerződését a bizalmi viszony megromlása miatt megszüntető határozat nem hozható meg anélkül, hogy előzetesen ne tartanák tiszteletben az alkalmazottnak a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jogát.
41 Ebből következően a felperes érvényesen hivatkozhat a jelen kereset keretében a meghallgatáshoz való jog megsértésére.
42 Ebben a szakaszban azt kell megvizsgálni, hogy megsértették‑e a felperes meghallgatáshoz való jogát.
A meghallgatáshoz való jog megsértése
43 A felperes azt állítja, hogy nem hallgatták meg a megtámadott határozat meghozatala előtt. Kifejti, hogy a szerződése megszüntetését megelőzően senki nem tájékoztatta őt a bizalmi viszony állítólagos megromlásáról. Nem címeztek hozzá olyan dokumentumot, amely azt tartalmazta volna, hogy nem alkalmas a feladatai ellátására, illetve hogy problémák merülnek fel a teljesítményével és feladatai teljesítése során tanúsított magatartásával kapcsolatban. Úgy érvel, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy az ellenkérelem 28–36. pontjában hivatkozott, a Bizottság tagjával és a kabinetfőnökkel különösen a 2015. szeptember 3‑i és december 14‑i találkozón folytatott megbeszélésekre sor került. Vitatja továbbá a Bizottság erre vonatkozó állításait.
44 A Bizottság azt állítja, hogy a felperest többször is meghallgatták a megtámadott határozat meghozatala előtt. Az eredetileg kabinetfőnök‑helyettesként felvett felperes számára a Bizottság szerint nehézséget okozott az intézményi környezethez való alkalmazkodás, valamint a biztos vezetése alatt álló tárcát illetően kiemelt fontosságot élvező biztonsági ügyekre tekintettel történő feladatellátás, amiről a kabinetfőnök és a biztos többször is beszélt a felperessel. 2015. szeptember 3‑án megbeszélésre került sor a kabinetfőnök és a felperes között, amely során kilátásba helyezték a felperes távozását a kabinetből. Ezt a megbeszélést követően a biztos ugyanebben a témában tartott találkozót. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a felperesnek 2015 októberében felajánlották egy szakértői állást, hogy a kabineten belül tudja folytatni a munkáját. 2015. december 14‑én a kabinetfőnök behívatta a felperest, és konkrétabban megtárgyalták a felperes távozásának kérdését. A felperes ismételten elő tudta adni álláspontját, és egy későbbi megbeszélés során személyesen a biztossal is meg tudta ezt újból tárgyalni. A kabinet által tett kezdeményezések ellenére a felperes nem javított a teljesítményén. Ezen okból kifolyólag a biztos 2016 áprilisában úgy határozott, hogy lépéseket tesz a felperes szerződésének a bizalmi viszony megromlásával indokolt megszüntetésére.
45 Emlékeztetni kell, hogy abban az esetben, ha a határozatot csak a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartásával lehet elfogadni, az érintettnek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által kezdeményezett szóbeli vagy írásbeli egyeztetés keretében megfelelően ismertethesse a határozattervezettel kapcsolatos álláspontját, ennek bizonyítására pedig e hatóság köteles (lásd ebben az értelemben: 2007. december 6‑i Marcuccio kontra Bizottság ítélet, C‑59/06 P, EU:C:2007:756, 47. pont; 2015. június 3‑i BP kontra FRA ítélet, T‑658/13 P, EU:T:2015:356, 54. pont). Téves ezért a Bizottságnak a viszonválaszban foglalt azon állítása, hogy a felperes viseli a bizonyítás terhét azzal kapcsolatban, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgatták‑e.
46 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem szolgál bizonyítékkal arra, hogy a felperesnek lehetősége lett volna írásbeli vagy szóbeli egyeztetés keretében érdemben ismertetni a tervezett intézkedéssel kapcsolatos álláspontját.
47 Ugyanis, bár a Bizottság azt állítja, hogy a biztos és a kabinetfőnök, illetve a felperes között megbeszélésekre került sor, még ha feltételezzük is, hogy ezek a megbeszélések alkalmasak voltak arra, hogy az érintett a fenti 45. pontban foglaltak értelmében megfelelően ismertetni tudja a tervezett intézkedéssel kapcsolatos álláspontját, a Bizottság annak ellenére nem szolgáltat bizonyítékokat, hogy a felperes vitatja állításait. A Bizottság nem nyújtott be semmilyen feljegyzést, levelet vagy tanúvallomást például. Nem állítja egyébiránt azt sem, hogy a 2015 szeptemberében és decemberében tartott megbeszéléseken felmerült volna a felperessel szemben a bizalomvesztés és az ebből következő szerződésmegszüntetés.
48 Bár kétségtelen, hogy – amint erre a Bizottság is hivatkozott – a fenti 45. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartásához nem követeli meg, hogy meghallgatást tartsanak, illetve hogy a meghallgatásról jelentést vagy jegyzőkönyvet készítsenek, ennek ellenére amennyiben az ideiglenes alkalmazott – ahogyan a jelen esetben is – vitatja azt, hogy meghallgatták volna, a Bizottságnak kell bizonyítani, hogy az érintett lehetőséget kapott arra, hogy közölje a Bizottság arra irányuló szándékával kapcsolatos észrevételeit, hogy a bizalmi viszony megromlására hivatkozva felmondja a szerződését. Egyébként Bizottság által hangsúlyozott körülmény, hogy a biztosi kabinetek kis létszámú szervezetek, önmagában még nem alkalmas annak bizonyítására, hogy az egyik ilyen kabinetben feladatokat ellátó alkalmazottat jogszerűen meghallgatták, mielőtt az elbocsátásáról határozatot hoztak. Végül, bár a felperes nem fűz magyarázatot vagy indokolást a Bizottság által hivatkozott, 2015 szeptemberében és decemberében tartott megbeszélésekhez, elegendő annyit megjegyezni, hogy a felperes vitatja a Bizottság azon állításait, hogy ezeken a megbeszéléseken őt jogszerűen meghallgatták volna, továbbá nem szabad a Bizottság puszta állításainak elsőbbséget adni a másik fél tagadásával szemben (lásd ebben az értelemben: 2007. december 6‑i Marcuccio kontra Bizottság ítélet, C‑59/06 P, EU:C:2007:756, 69. és 70. pont).
49 Egyébiránt a Bizottság által felhozott azon kérdéssel kapcsolatban, hogy elfogadható és megalapozott‑e a felperes arra vonatkozó kifogása, hogy nem készült próbaidőt lezáró jelentés, elegendő annyit megállapítani, hogy ez nem befolyásolja azt a megállapítást, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy tiszteletben tartották a felperes meghallgatáshoz való jogát.
50 A fentiekből az következik, hogy megsértették a felperes ahhoz fűződő jogát, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgassák.
A meghallgatáshoz való jog megsértéséből eredő következmények
51 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a meghallgatáshoz való jog megsértése csak abban az esetben vonja maga után a szóban forgó közigazgatási eljárás végén hozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában ez az eljárás eltérő eredményre vezetett volna (2013. szeptember 10‑i G. és R. ítélet, C‑383/13 PPU, EU:C:2013:533, 38. pont; 2017. április 24‑i HF kontra Parlament ítélet, T‑584/16, EU:T:2017:282, 157. pont; lásd továbbá: 2015. szeptember 9‑i De Loecker kontra EKSZ ítélet, F‑28/14, EU:F:2015:101, 127. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 A jelen ügyben a felperes azt állítja, hogy abban az esetben, ha a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgatták volna, akkor lehet, hogy tájékoztatták volna az ellene felhozott kifogásokról, észrevételeket tehetett volna, és olyan iratokat tudott volna bemutatni, amelyek alátámasztják, hogy a Bizottság által felhozott indokok nem megalapozottak. Előadja, hogy a Bizottság által a megtámadott határozat indokolásául közölt kifogások olyan szubjektív elemek, amelyeket természetüknél fogva meg lehetett volna változtatni, ha meghallgatták volna őt.
53 A panaszt elutasító határozatból e tekintetben lényegében az következik, hogy a felperes és az érintett biztos közötti bizalmi viszony megromlását az eredményezte, hogy „a [felperes] számára nehézséget okozott a Bizottság intézményi környezetéhez való alkalmazkodás, valamint a kiemelt fontosságot élvező biztonsági ügyekre tekintettel történő feladatellátás”. Ezenkívül a panaszt elutasító határozat értelmében a felperes „nem tudott tanácsokat adni [a biztos] számára a hozzá tartozó ügyekben, és többek között az uniós polgárságra vonatkozó stratégia kidolgozásával kapcsolatban”.
54 Az ilyen jellegű, nagyon általánosan megfogalmazott állítások a felperes munkájára vonatkozó, objektív tényezőkön és értékítéleten egyaránt alapuló értékelésekből származnak. Márpedig ezek, különösen az értékítéletek – ahogyan ezt a felperes jogosan hangsúlyozza – jellegüknél fogva szubjektívek, ezért az érintettel folytatott egyeztetés során még módosulhatnak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. szeptember 18‑i Wahlström kontra Frontex ítélet, T‑653/13 P, EU:T:2015:652, 28. pont). Ezenkívül, függetlenül attól, mennyire szubjektívek ezek az értékelések, a Bizottság azáltal, hogy nem adott lehetőséget a felperesnek arra, hogy álláspontját ismertesse, elvette tőle a lehetőséget, hogy meggyőzze a Bizottságot arról, hogy más módon is értékelhető a munkája, és így elvette tőle azt a lehetőséget is, hogy a biztos és közte fennálló bizalmi viszony helyreállítására törekedjen. A felperes ugyanis, ha meghallgatták volna, olyan észrevételeket közölhetett volna a munkájára, illetve a személyes vagy szakmai helyzetére vonatkozóan, amelyek más olvasatba helyezik a vele szemben felhozott kifogásokat.
55 Annál is inkább ez a helyzet, mivel – amint az a fenti 32. és 36. pontban is szerepel – az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett munkatársak kiválasztása tekintetében az érintett biztos nagyban diszkrecionális jogkörrel rendelkezik, amely tág mozgásteret biztosít számára arra is, hogy az említett munkatársak elbocsátására tegyen javaslatot, és arra is, hogy ne adjon helyt ilyen javaslatnak.
56 Ilyen körülmények között annak elfogadása, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság mindenképpen ugyanilyen határozatot hozott volna abban az esetben is, ha a felperes a közigazgatási eljárásban megfelelően ismertetni tudja álláspontját, a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt meghallgatáshoz való jog lényegének kiüresítését jelentené, mivel e jog tartalma magában foglalja, hogy az érintettnek lehetősége van a szóban forgó döntéshozatali eljárás befolyásolására (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 14‑i Marcuccio kontra Bizottság ítélet, T‑236/02, EU:T:2011:465, 115. pont; 2016. október 5‑i ECDC kontra CJ ítélet, T‑395/15 P, nem tették közzé, EU:T:2016:598, 80. pont).
57 Végül, ami a Bizottság által az ellenkérelmében felhozott azon érvét illeti, miszerint nem tekinthető elfogadhatónak, hogy a felperes a peres eljárás későbbi szakaszában a keresetlevélben hivatkozott e‑maileket mutatott be – még ha feltételezzük is, hogy ezek az e‑mailek valóban léteznek, és azt tartalmazzák, amit a felperes állít –, egyrészt rá kell mutatni, hogy a felperes nem terjesztette elő ezeket a Törvényszék előtt, másrészt pedig, hogy az említett e‑mailek Törvényszék előtti esetleges elfogadhatatlansága nem érinti annak a lehetőségét, hogy ha biztosítják számára a meghallgatást, akkor a felperes ezeket az e‑maileket, illetve bármely más fontos bizonyítékot előterjesztett volna a közigazgatási eljárásban, hogy megpróbálja elkerülni az elbocsátásáról szóló, tervezett határozat meghozatalát.
58 E körülmények között nem zárható ki, hogy az elbocsátásra irányuló eljárás eltérő eredményre vezetett volna, ha a felperest megfelelő módon meghallgatták volna.
59 A fentiekből az következik, hogy a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jog megsértésén alapuló jogalapnak helyt kell adni.
60 Következésképpen a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni anélkül, hogy az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, a felperes által másodikként felhozott jogalapot meg kellene vizsgálni.
A költségekről
61 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a jelen ügyben a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az Európai Bizottság RY határozatlan időre szóló szerződését felmondó, 2016. április 27‑i határozatát megsemmisíti.
2) A Törvényszék a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.
Gervasoni | Madise | da Silva Passos |
Kowalik‑Bańczyk | | Mac Eochaidh |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. január 10‑i nyilvános ülésen.
Aláírások