AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE
(harmadik tanács)
2012. június 13.(*)
„Közszolgálat – Korábbi tisztviselő – Szociális biztonság – Baleset – A személyzeti szabályzat 73. cikke szerinti eljárás befejezése – A tisztviselők baleset vagy foglalkozási megbetegedés elleni biztosítására vonatkozó szabályzat új változatához mellékelt táblázat időbeli hatálya – Az eljárás időtartama”
Az F‑31/10. sz. ügyben,
az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján,
Christian Guittet (az Európai Bizottság korábbi tisztviselője, lakóhelye: Cannes [Franciaország], képviseli: L. Levi ügyvéd)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: J. Currall és D. Martin, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: J.‑L. Fagnart ügyvéd)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: S. Van Raepenbusch elnök (előadó), R. Barents és K. Bradley bírák,
hivatalvezető: J. Tomac tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. március 7‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2010. május 14‑én érkezett keresetlevelében C. Guittet, az Európai Bizottság korábbi tisztviselője többek között azon 2009. július 27‑i határozat megsemmisítését kéri, amellyel a kinevezésre jogosult hatóság befejezte az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának 73. cikke alapján megindított eljárást, és amelyben a felperes fizikai és mentális rokkantságának mértékét 64,5%‑ban állapították meg.
Jogi háttér
A személyzeti szabályzat
2 A személyzeti szabályzat 73. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:
„(1) A tisztviselő a Közösségek intézményei által a személyzeti szabályzati bizottsággal folytatott konzultációt követően közös megegyezéssel meghatározott szabályok alapján, szolgálatba lépésének napjától kezdődően foglalkozási megbetegedés és baleset elleni biztosításban részesül. […]”
(2) A fizetendő ellátások a következők:
[…]
b) [t]eljes végleges [helyesen: állandó] rokkantság esetén:
[a] balesetet megelőző 12 hónap alatti illetményének havi összegei alapján kiszámított éves alapilletmény nyolcszorosával egyenlő átalányösszeg kifizetése a tisztviselő részére,
c) [r]észleges végleges [helyesen: állandó] rokkantság esetén:
[a] b) pontban előírt, az (1) bekezdésben említett szabályokban megállapított táblázat szerint kiszámított összeg arányos részének kifizetése a tisztviselő részére.
[…]
A fenti ellátások a 3. fejezetben meghatározott ellátásokon felül nyújthatók […]”
A személyzeti szabályzat 73. cikkének végrehajtásaként elfogadott biztosítási szabályzat
Az átmeneti rendelkezések hatálya
3 2006. január 1‑jén lépett hatályba a személyzeti szabályzat 73. cikkének (1) bekezdésében előírt, az Európai Unió intézményeinek a baleset vagy foglalkozási megbetegedés elleni biztosításra vonatkozó közös szabályzata (a továbbiakban: biztosítási szabályzat vagy új biztosítási szabályzat), amely felváltotta a legutóbb 1997. július 18‑án módosított, baleset vagy foglalkozási megbetegedés elleni biztosításra vonatkozó közös szabályzatot (a továbbiakban: korábbi biztosítási szabályzat).
4 A biztosítási szabályzat 1. cikke a következőképpen fogalmaz:
„E szabályok [helyesen: szabályzat] a személyzeti szabályzat 73. cikke értelmében rögzíti[k] azokat a feltételeket, amelyek alapján a biztosítottak az egész világon biztosítva vannak baleseti és foglalkozási betegségi kockázatok ellen.
E szabályok [helyesen: szabályzat] alapján az alábbi személyek biztosítottak:
– a tisztviselő;
– az ideiglenes alkalmazott;
– a szerződéses alkalmazott.”
5 A biztosítási szabályzat 30. cikke a következő átmeneti rendelkezéseket tartalmazza:
„[A korábbi biztosítási szabályzat] hatályát veszti.
Mindazonáltal ezeket [helyesen: e szabályzatot] továbbra is alkalmazni kell minden, 2006. január 1‑je előtt a 20. cikk (1) bekezdése értelmében elfogadott határozattervezet esetében […]”
6 A biztosítási szabályzat 31. cikke kimondja:
„Az [új biztosítási szabályzat] a személyzeti szabályzat 73. cikke (1) bekezdésében megszabott intézmények között létrejött megállapodásnak az Európai [Unió] Bíróságának elnöke általi bejegyzését követő hónap első napján lépnek hatályba [helyesen: Az új biztosítási szabályzat az azon hónapot követő hónap első napján lép hatályba, amelynek során az Európai Unió Bíróságának elnöke megállapítja a személyzeti szabályzat 73. cikke (1) bekezdésében előírt, az intézmények közötti közös megállapodás létrejöttét].
Ezeket a szabályokat [helyesen: e szabályzatot] ugyanettől az időponttól kezdve kell alkalmazni.”
Az állandó rokkantság fogalma
7 A biztosítási szabályzat „Állandó rokkantság” című 11. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A teljes vagy részleges tartós [helyesen: állandó] rokkantságot az A. mellékletben szereplő európai rokkantsági táblázatban meghatározott fizikai vagy szellemi képességcsökkenések alapján kell meghatározni.
A táblázat használatára a B. mellékletben bemutatott gyakorlati szabályokat kell alkalmazni.
[...]
(2) Ha a biztosított egy baleset vagy foglalkozási betegség következményeként teljes, tartós [helyesen: állandó] rokkantságot szenved, a fizikai vagy szellemi képességcsökkenés 100%‑os, és részére a személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott egyszeri összeget kell kifizetni.
(3) Ha a biztosított fél egy baleset vagy foglalkozási betegség következményeként részleges tartós [helyesen: állandó] rokkantságot szenved el, részére a személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott, és az e […] táblázatban említett díjak alapján megállapított egyszeri összeget kell kifizetni.
(4) A már előzőleg megrokkant végtagok vagy szervek sérüléséért csak a baleset előtti és utáni állapot közötti különbség alapján fizetnek kárpótlást.
(5) [...]
(6) Az ugyanabból a balesetből eredő számos alapon megállapított rokkantságra járó teljes járadékot összeadással kell megállapítani, azonban ez az összeg nem haladhatja meg sem a tartós [helyesen: állandó] vagy teljes rokkantságra adott teljes egyszeri összeget, sem pedig a sérült végtag vagy szerv teljes elvesztésekor vagy használatának tökéletes elvesztésekor biztosított részleges összeget.”
8 A korábbi biztosítási szabályzat 12. cikke kimondta:
„(1) A tisztviselő balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből származó teljes végleges [helyesen: állandó] rokkantsága esetén számára a személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt összeget kell folyósítani.
(2) A tisztviselő balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből származó részleges végleges [helyesen: állandó] rokkantsága esetén, részére a mellékletben szereplő rokkantsági táblázat alapján meghatározott összeget kell folyósítani.”
Kiegészítő járadék
9 A biztosítási szabályzat 13. cikke előírja, hogy az intézmények által kijelölt orvosok vagy a 22. cikkben említett orvosi bizottság véleménye alapján a biztosítottak kiegészítő részleges állandó rokkantsági járadékban részesülnek a fizikai torzulásért, szexuális zavarokért (kivéve a reprodukciós zavart), a tárgyilagos módon meg nem állapított, azonban orvosilag valószínűsíthető kivételes fájdalomért és szenvedésért, valamint a biztosítottra jellemző szabadidős tevékenységek gyakorlására való képesség csökkenéséért. Ezt a járadékot a szabályzat C. mellékletében szereplő, a károsodások sajátos fajtáinak értékelésére szolgáló táblázat alapján kell meghatározni.
Eljárási rendelkezések
10 A biztosítási szabályzat 18. cikke előírja, hogy az esemény balesetnek minősítésére vagy a betegség foglalkozási eredetének elismerésére, valamint az állandó rokkantság mértékének megállapítására vonatkozó határozatot a kinevezésre jogosult hatóság hozza meg, az ugyanezen szabályzat 20. cikkében előírt eljárást követve, az intézmény által kijelölt orvos vagy orvosok megállapításai alapján, és amennyiben a biztosított ezt kéri, az említett szabályzat 22. cikkében említett orvosi bizottsággal történő konzultációt követően.
11 A biztosítási szabályzat „A sérülések állandósulása” című 19. cikkének (3) bekezdése értelmében:
„A rokkantság fokának meghatározásáról szóló döntést azután hozzák meg, hogy a biztosított fél sérülései állandósultak. A baleset vagy foglalkozási betegség következményeit akkor tekintik állandósultnak, ha azok stabilizálódtak, vagy csak nagyon lassan és nagyon korlátozottan csökkennek. [helyesen: A rokkantság mértékét megállapító határozatot a biztosított sérüléseinek állandósulását követően hozzák meg. A baleset vagy foglalkozási megbetegedés következményei akkor állandósultak, amikor e következmények stabilizálódtak vagy nagyon lassan, illetve rendkívül csekély mértékben enyhülnek.] E célból az érintett biztosított köteles olyan orvosi jelentést benyújtani, amely megállapítja, hogy meggyógyult, vagy állapota stabilizálódott, és részletezi a sérülések jellegét. Az intézmény által kijelölt orvos(ok) vagy a 22. cikkben említett orvosi bizottság azonban ennek az orvosi jelentésnek a hiányában is dönthet(nek) úgy, hogy megtörtént az állapot állandósulása.
[…]”
12 A biztosítási szabályzat 20. cikke a következőképpen fogalmaz:
„(1) A 18. cikk szerinti döntés meghozatalát megelőzően a kinevező hatóság értesíti a biztosítottat vagy azokat, akik a biztosítása alapján kedvezményezettek, a határozattervezetről és az intézmény által kijelölt orvos(ok) megállapításairól. A biztosított vagy a biztosítása alapján kedvezményezettek kérhetik, hogy a teljes orvosi jelentést közöljék velük vagy az általuk kiválasztott orvossal. [helyesen: A 18. cikk szerinti határozat meghozatalát megelőzően a kinevezésre jogosult hatóság megküldi a biztosítottnak vagy az ő révén kedvezményezett személyeknek a határozattervezetet, mellékelve hozzá az intézmény által kijelölt orvos vagy orvosok megállapításait. A biztosított vagy az ő révén kedvezményezett személyek kérhetik, hogy a teljes orvosi jelentést közöljék velük vagy az általuk választott orvossal.]
(2) A biztosított vagy a biztosítása alapján kedvezményezettek 60 napon belül kérhetik, hogy a 22. cikkben meghatározott orvosi bizottság hozza meg a véleményét. Az ügynek az orvosi bizottsághoz való utalására vonatkozó kérésnek tartalmaznia kell a biztosítottat vagy a biztosítása alapján kedvezményezetteket képviselő orvos nevét és egy jelentést ettől az orvostól, amelyben az intézmény által ezen szabályok alkalmazásának céljából kijelölt orvos(ok)kal kapcsolatos vitatott orvosi kérdéseket fejti ki. [helyesen: A biztosított vagy az ő révén kedvezményezett személyek hatvan napon belül kérhetik, hogy a 22. cikkben szereplő orvosi biztosság nyilvánítson véleményt. Az orvosi bizottság összehívása iránti kérelemnek pontosítania kell a biztosítottat vagy az ő révén kedvezményezetteket képviselő orvos nevét, tartalmaznia kell ezen orvos jelentését, megjelölve az intézmény által a jelen szabályzat alkalmazása céljából kijelölt orvos vagy orvosok számára a vitatott orvosi kérdéseket.]
(3) Ha ezen időszak lejártával nem érkezik kérés az orvosi bizottsággal folytatandó konzultációra vonatkozóan, a kinevező hatóság a korábban elkészített tervezettel összhangban hozza meg a döntését. [helyesen: Amennyiben e határidő lejártáig nem érkezett az orvosi bizottság összehívása iránti kérelem, a kinevezésre jogosult hatóság a korábban közölt tervezettel összhangban meghozza határozatát.]”
13 A korábbi biztosítási szabályzat 20. cikkének első bekezdése előírta:
„A rokkantság mértékét megállapító határozatot a tisztviselő sérüléseinek állandósulását követően hozzák meg. [E] célból az érintett tisztviselő köteles olyan orvosi jelentést benyújtani, amely megállapítja, hogy meggyógyult, vagy állapota stabilizálódott, és részletezi a sérülések jellegét.”
14 A biztosítási szabályzat „Orvosi bizottság” című 22. cikke értelmében:
„(1) Az orvosi bizottság három orvosból áll: [helyesen: Az orvosi bizottság három orvosból áll, akik közül:]
– egyet a biztosított vagy a biztosítása alapján kedvezményezettek jelölnek ki; [helyesen: az elsőt a biztosított vagy az ő révén kedvezményezettek,]
– egyet a kinevező hatóság jelöl ki; [helyesen: a másodikat a (kinevezésre jogosult hatóság)],
– egyet az előbbi két orvos közötti megegyezéssel jelölnek ki. [helyesen: a harmadikat az előző két orvos közös megegyezéssel jelöli ki.]
Amennyiben a második orvos kijelölésétől számított két hónapon belül nem tudnak megegyezni a harmadik orvos kijelöléséről, a harmadik orvost bármely fél kérésére az Európai Közösségek Bíróságának elnöke jelöli ki.
A kijelölés módjától függetlenül a harmadik orvosnak igazoltan szakértelemmel kell rendelkeznie a testi sérülések felmérésének és kezelésének területén.
(2) Az intézmény megállapítja az orvosi bizottság feladatait. Ez kiterjed a biztosított felet vagy a biztosítása alapján kedvezményezetteket képviselő orvos jelentése, vagy a 20. cikk (2) bekezdése értelmében átadott orvosi jelentésekben felvetett orvosi kérdésekre.
Az orvosi bizottság orvos tagjainak díjait és kiadásait a[z] […] intézmények igazgatási vezetői által megállapított díjtáblázat alapján kell meghatározni, az orvosi bizottság elé utalt ügy összetettségétől függően.
Az orvosi bizottság feladatkörének megállapítását megelőzően az intézmény tájékoztatja a biztosítottat vagy a biztosítása alapján kedvezményezetteket az általuk a (4) bekezdéssel összhangban fizetendő díjakról és költségekről. A biztosított vagy a biztosítása alapján kedvezményezettek semmilyen körülmények között sem emelhetnek kifogást a harmadik orvossal szemben az általa kért díjakra és költségekre vonatkozóan. A biztosított ugyanakkor bármikor dönthet úgy, hogy megszünteti az orvosi bizottság elé utaló [helyesen: orvosi bizottság összehívása iránti] eljárást. Ebben az esetben a biztosított vagy a biztosítása alapján kedvezményezettek által választott orvos díjai és költségei, valamint a harmadik orvos díjainak és költségeinek fele a biztosítottat vagy a biztosítása alapján kedvezményezetteket terhelik az elvégzett munka tekintetében.
A biztosított vagy a biztosítása alapján kedvezményezettek felelnek a saját orvosuknak a vele megállapodott összeg megfizetéséért, tekintet nélkül arra, hogy az intézmény mennyit hajlandó fizetni.
(3) Az orvosi bizottság kollektív módon vizsgál meg minden beszerezhető, az értékelésben valószínűleg használható okmányt, és minden határozatot többségi szavazattal hoz meg. Az orvosi bizottság felel saját ügyrendi szabályzatának meghatározásáért és elfogadásáért. A harmadik orvos feladata a titkársági teendők ellátása és a jelentés elkészítése. Az orvosi bizottság további vizsgálatokat kérhet, és szakértőkkel konzultálhat az ügy befejezése, vagy a feladatának ellátásához szükséges vélemények beszerzése érdekében.
Az orvosi bizottság csak olyan tényekről adhat orvosi véleményt, amelyeket eléterjesztettek vizsgálatra, vagy amelyeket tudomására hoztak.
Ha az orvosi bizottság, amelynek feladata pusztán az ügy orvosi szempontjaira korlátozódik, úgy véli, hogy az jogvitával függ össze, köteles kijelenteni, hogy a határköre nem terjed ki az ügyre [helyesen: ha az orvosi bizottság, amelynek feladata az ügy pusztán orvosi szempontjaira korlátozódik, úgy véli, hogy az ügy jogvitát vonhat maga után, köteles megállapítani hatáskörének hiányát.]
Az eljárás befejeztével az orvosi bizottság véleményét a kinevező hatóságnak [helyesen: kinevezésre jogosult hatóságnak] szóló jelentésében fogalmazza meg.
A jelentés alapján a kinevező hatóság [helyesen: kinevezésre jogosult hatóság] értesíti a biztosítottat vagy a biztosítása alapján kedvezményezetteket a határozatáról és az orvosi bizottság megállapításairól. A biztosított fél vagy a biztosítása alapján kedvezményezettek kérhetik, hogy a bizottság teljes jelentését továbbítsák az általuk kiválasztott orvosnak, vagy közöljék velük.
(4) Az orvosi bizottsági eljárással kapcsolatban felmerült költségeket az az intézmény fedezi, amelyhez a biztosított fél tartozik.
Amennyiben azonban az orvosi bizottság véleménye összhangban van a kinevező hatóság [helyesen: kinevezésre jogosult hatóság] határozattervezetével, a biztosított fél vagy a biztosítása alapján kedvezményezettek fizetik az általuk választott orvos díját és esetleg felmerült kiadásait, és a harmadik orvos díjának és felmerült költségeinek a felét, míg a fennmaradó összeget az intézmény fedezi.
[…]”
15 A korábbi biztosítási szabályzat az orvosi bizottságra vonatkozó 23. cikkében kimondta:
„(1) Az orvosi bizottság három orvosból áll, akik közül:
– egyet a [kinevezésre jogosult hatóság],
– a másodikat a tisztviselő vagy az ő révén kedvezményezettek,
– a harmadikat az előző két orvos közös megegyezéssel jelöli ki.
[A]mennyiben a második orvos kijelölésétől számított két hónapon belül nem tudnak megegyezni a harmadik orvos kijelöléséről, a harmadik orvost bármely fél kérésére a […] Bíróság elnöke jelöli ki.
Az eljárás befejeztével az orvosi bizottság véleményét jelentésben fogalmazza meg, amelyet továbbít a kinevezésre jogosult hatóságnak és a tisztviselőnek vagy az ő révén biztosítottaknak.
(2) Az orvosi bizottsági eljárással kapcsolatban felmerült költségeket az az intézmény fedezi, amelyhez a biztosított fél tartozik.
Amennyiben a tisztviselő által kijelölt orvos nem a tisztviselő beosztási helyén lakik, a tisztviselő viseli az e kijelöléssel járó többletköltségeket, leszámítva a vasúton, első osztályon történő utazás vagy repülővel turistaosztályon történő utazás költségeit, amelyeket az intézmény fedez. E rendelkezés nem alkalmazandó, amikor a feladatok ellátása során vagy azzal összefüggésben, illetve a munkavégzési helyre történő utazás során történt balesetről vagy foglalkozási megbetegedésről van szó.
Amennyiben az orvosi bizottság véleménye összhangban van a kinevezésre jogosult hatóság határozattervezetével, amelyet a 21. cikk értelmében továbbítottak a tisztviselőnek vagy az ő révén biztosítottaknak, ez utóbbi köteles viselni az általa választott orvos díját és járulékos költségeit, valamint a harmadik orvos díjának és járulékos költségeinek a felét, míg a fennmaradó összeget az intézmény fedezi, kivéve ha a feladatok ellátása során vagy azzal összefüggésben, illetve a munkavégzési helyre történő utazás során történt balesetről van szó.
Mindazonáltal kivételes esetben és a [kinevezésre jogosult hatóság] döntése alapján, amelyet az általa kijelölt orvossal folytatott konzultációt követően hoz meg, a fenti bekezdésekben említett összes költséget az intézmény viseli.”
A jogvita alapjául szolgáló tényállás
16 A felperest 2003. december 8‑án súlyos baleset érte. E baleset következtében a felperest 2005. július 1‑jén a személyzeti szabályzat 78. cikke alapján rokkanttá nyilvánították.
17 Másrészt a felperes felesége által tett baleseti bejelentést követően a Bizottság eljárást indított a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján.
18 2005. április 10‑én az intézmény által kijelölt orvos időközi jelentést készített az ideiglenes járadék meghatározása érdekében. E jelentésben az orvos úgy vélte, hogy a stabilizáció időpontjában az állandó rokkantság mértéke legalább 20%‑os lesz.
19 2005. május 30‑án a felperes azzal a kéréssel fordult a Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalhoz (PMO), hogy vizsgálja felül az iratokat annak érdekében, hogy az állandó rokkantság mértékének nem vitatott részét „a valóságnak jobban megfelelő szintben” állapítsa meg.
20 A PMO eleget tett a felperes e kérésének, és arra hívta fel az intézmény által kijelölt orvost, hogy pontosan határozza meg az állandó rokkantság nem vitatott mértékét, adott esetben figyelembe véve a felperes által a magasabb mértékre vonatkozóan előadott érveket.
21 A 2005. július 1‑jei második időközi jelentésben az intézmény által kijelölt orvos úgy vélte, hogy az állandó rokkantság nem vitatott mértéke 40 %‑ban állapítható meg.
22 E jelentés alapján a PMO 2005. augusztus 8‑i határozatában 381 812,22 euró ideiglenes járadékot állapított meg a felperes javára. A járadék kifizetése a felperes javára 2005 novemberében történt meg.
23 Időközben a sérülések stabilizálódásával kapcsolatban a felperes továbbította a PMO‑nak az általa választott orvos 2005. június 28‑i jelentését, amely jelezte, hogy a sérülések stabilizálódtak. A Bizottság – anélkül, hogy ezen állítását vitatnák – jelezte, hogy 2005. június 30‑án továbbította e jelentést a PMO‑nak.
24 A biztosítási szabályzat 20. cikkének (1) bekezdése alapján elkészített 2006. szeptember 21‑i jelentésében az intézmény által kijelölt orvos megállapította, hogy a felperes balesetének szövődményei 2005. június 28‑a óta stabilak; az új biztosítási szabályzatnak megfelelően jelezte, hogy a felperes fizikai és mentális állandó rokkantságának mértéke 62%‑os, amely a következőképpen tevődik össze: 37% fül‑orr‑gégészeti sérülések (12% halláskárosodás, 3% fülzúgás, 20% egyensúlyzavarok, és 2% szagláscsökkenés miatt), 15% reumatológiai bántalmak és 10% pszichés zavarok miatt. Az orvos emellett megállapította, hogy a felperest 3/7 mértékű állandó esztétikai kár is érte, amely 1,5%‑os kiegészítő járadékot alapoz meg.
25 2006. november 7‑i határozattervezetében a kinevezésre jogosult hatóság az intézmény által kijelölt orvos 2006. szeptember 21‑i jelentése alapján 606 126,90 eurót állapított meg a felperes javára, amely 63,5%‑os fizikai és mentális állandó rokkantságnak felel meg, és amelyből levonták a felperes javára már megállapított ideiglenes járadékot, vagyis 381 812,22 eurót. 2006 végén tehát a felperesnek 224 314,68 eurót utaltak át, a már kifizetett járadék kiegészítéseként.
26 Mivel a felperes nem értett egyet a 2006. november 7‑i határozattervezettel, 2007. január 18‑i levelében orvosi bizottság összehívását kezdeményezte.
27 Mivel a felperes által kijelölt orvos és az intézmény által kijelölt orvos nem tudtak megállapodni az orvosi bizottságban részt vevő harmadik orvos személyében, a felperes 2007. május 5‑i levelében a Bíróság elnökéhez fordult, az említett orvos hivatalból történő kijelölése érdekében. 2007. július 25‑én, miután megállapította a harmadik orvos kijelölését és a feladat orvos általi elfogadását, a PMO az orvosi bizottság nevében felhatalmazást adott a harmadik orvosnak.
28 Az orvosi bizottság két ülést tartott, egyet 2008. január 3‑án és egyet 2008. október 13‑án, amelyek után a harmadik orvos 2008. november 12‑én elkészítette jelentését (a továbbiakban: az orvosi bizottság jelentése).
29 Az orvosi bizottság jelentése megerősíti, hogy a felperes fizikai és mentális állandó rokkantságának mértéke 62%‑os, és a 3/7 mértékű állandó esztétikai kár 1,5%‑os kiegészítő járadékot alapoz meg. Emellett e jelentés megállapítja, hogy a felperes életminőségének csökkenése 2/7 mértékű, ami 1%‑os kiegészítő járadékot alapoz meg.
30 Az orvosi bizottság jelentése megerősíti a felperes sérülései stabilizálódásának időpontját is, amely 2005. június 28.
31 Az orvosi bizottság jelentését az intézmény által kijelölt orvos írta alá.
32 2008. december 2‑i, 2009. január 21‑i és 2009. március 28‑i leveleiben a felperes által kijelölt orvos hangot adott az orvosi bizottság jelentésével való egyet nem értésének, amelyet végül aláírt és 2009. március 29‑én visszaküldött a harmadik orvosnak. Az említett jelentés megállapításait illetően a felperes által kijelölt orvos azzal érvelt, hogy az orvosi bizottságnak a korábbi fizikai és mentális állandó rokkantsági táblázatot kellett volna használnia, amely alapján az állandó rokkantság mértéke magasabb lett volna.
33 Az orvosi bizottság jelentését a PMO 2009. június 9‑én kapta kézhez. E jelentés alapján a kinevezésre jogosult hatóság 2009. július 27‑i döntésében a felperes 64,5%‑os fizikai és mentális állandó rokkantságát állapította meg, és jelezte a felperesnek, hogy átutalják a neki járó, fennmaradó 9 543,31 eurót, ami 1%‑os fizikai és mentális állandó rokkantságnak felel meg. A kérdéses összeget 2009. november 9‑én utalták át a felperesnek.
34 A felperes 2009. október 23‑án a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a kinevezésre jogosult hatóság 2009. július 27‑i határozata ellen. A panaszt 2009. december 8‑án részletes érvelés egészítette ki. A kinevezésre jogosult hatóság 2010. február 15‑i határozatával elutasította e panaszt.
A felek érvei
35 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg a kinevezésre jogosult hatóság 2009. július 27‑i határozatát, amellyel befejezte a felperes 2003. december 8‑i balesetét követően a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárást, és a felperes fizikai és mentális rokkantságának mértékét 64,5%‑ban állapította meg;
– amennyiben ez szükséges, semmisítse meg a felperes panaszát elutasító 2010. február 15‑i határozatot;
– ennek megfelelően a részleges végleges rokkantság mértékét a baleset időpontjában és 2006. január 1‑jéig hatályban lévő biztosítási szabályzat, és fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alapján állapítsa meg, és újból vizsgáltassa meg a felperes által a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján benyújtott kérelmet egy olyan pártatlan, független és semleges orvosi bizottsággal, amely képes gyorsan, teljesen függetlenül és előítéletek nélkül dolgozni;
– kötelezze a Bizottságot a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján járó alapösszeg után 12%‑os késedelmi kamat megfizetésére, a legkésőbb 2004. december 8‑ától kezdődő és az alapösszeg teljes kifizetéséig terjedő időszakra;
– kötelezze a Bizottságot az általa hozott határozattal okozott nem vagyoni kárért méltányosan megállapított 50 000 euró kártérítés megfizetésére;
– kötelezze a Bizottságot az általa hozott határozattal okozott vagyoni kárért 15 000 euró kártérítés megfizetésére;
– a Bizottságot kötelezze az összes költség viselésére.
36 A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– nyilvánítsa a keresetet elfogadhatatlannak, de legalábbis megalapozatlannak;
– a költségekről a jogszabályoknak megfelelően határozzon.
A jogkérdésről
A jogvita tárgyáról
37 A kinevezésre jogosult hatóság a felperes fizikai és mentális rokkantságának mértékét 64,5%‑ban megállapító 2009. július 27‑i határozatának (a továbbiakban: 2009. július 27‑i határozat) megsemmisítésén kívül a felperes kéri a panaszát elutasító 2010. február 15‑i határozat megsemmisítését is. Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a formálisan valamely panasz elutasítása ellen irányuló kérelem magában foglalja azon aktusnak a bíróság előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották, amennyiben ez a kérelem, mint olyan, nem rendelkezik önálló tartalommal (lásd ebben az értelemben a Bíróság 293/87. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 1989. január 17‑én hozott ítéletének 8. pontját, az Elsőfokú Bíróság T‑309/03. sz., Camós Grau kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítéletének 43. pontját).
38 Mivel a 2009. július 27‑i határozattal szemben benyújtott panaszt elutasító határozat megsemmisítésére irányuló kérelem nem rendelkezik önálló tartalommal, úgy kell tehát tekinteni, hogy a kereset a 2009. július 27‑i határozat ellen irányul.
A megsemmisítés iránti kérelemről
39 Megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztására a felperes nyolc jogalapra hivatkozik:
– az első a rá vonatkozóan alkalmazott fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat jogellenességére vonatkozik;
– a második az Európai Közösség és egy biztosítótársaság közötti megállapodás megsértésére, valamint a személyzeti szabályzat 73. cikkének megsértésére vonatkozik amiatt, hogy a Bizottság a „biztosítók” érdekeire hivatkozott;
– a harmadik az ésszerű határidő, a gondos ügyintézés és a gondoskodási kötelezettség megsértésére vonatkozik;
– a negyedik a jogbiztonság elvének és a visszaható hatály tilalmának megsértésére, valamint a szerzett jogok megsértésére vonatkozik;
– az ötödik az új biztosítási szabályzat rá való alkalmazhatatlanságára vonatkozik;
– a hatodik az orvosi bizottság harmadik orvosa kijelölésének szabálytalanságára és a jóhiszeműség elvének megsértésére vonatkozik;
– a hetedik a kollegialitás, a függetlenség, a pártatlanság és a semlegesség elveinek megsértésére vonatkozik; amely elveknek az orvosi bizottság munkáját uralnia kell;
– a nyolcadik az orvosi bizottság által a megbízatása megsértésére, az orvosi bizottság jelentésében nyilvánvaló hiba elkövetésére és a jelentés szabálytalan indokolására vonatkozik.
40 Mindenekelőtt a negyedik, a jogbiztonság elvének és a visszaható hatály tilalmának megsértésére, valamint a szerzett jogok sérelmére vonatkozó jogalapot kell megvizsgálni.
A szerzett jogok sérelmére, valamint a jogbiztonság elvének és a visszaható hatály tilalmának megsértésére vonatkozó jogalapról
– A jogalap elfogadhatóságáról
41 A Bizottság azt állítja, hogy a szóban forgó jogalap elfogadhatatlan. Arra ugyanis a felperes már hivatkozott azon panaszában, amelyet a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indított ugyanazon eljárásban már benyújtott. Márpedig e panaszt 2006. július 31‑én elutasították, és mivel az elutasító határozatot nem vitatták, az véglegessé vált.
42 Mindazonáltal nem kétséges, és a Bizottság sem vitatja, hogy a 2009. július 27‑i határozat sérelmet okozó aktusnak minősül, és hogy a panasz elutasítása, amelyre a Bizottság hivatkozik, megelőzi e határozatot.
43 Márpedig a felperes bármely olyan jogalapot, érvet vagy tényt felhozhat, amely megkérdőjelezheti a sérelmet okozó aktus jogszerűségét, és még abban az esetben is lehetősége van erre, ha ugyanazon jogalapot, érvet vagy tényt valamely korábbi, más aktus ellen irányuló panaszában már felhozta (lásd ebben az értelemben a Közszolgálati Törvényszék F‑12/09. sz., A kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 14‑én hozott ítéletének 136. pontját, amely ítélet ellen T‑595/11. P. számon fellebbezés van folyamatban a Törvényszék előtt).
– A jogalap megalapozottságáról
44 Az új biztosítási szabályzat 30. és 31. cikke értelmében a korábbi biztosítási szabályzatot hatályon kívül helyezik, és az új szabályzat az azon hónapot követő hónap első napján lép hatályba, amelynek során az Európai Unió Bíróságának elnöke megállapítja a személyzeti szabályzat 73. cikke (1) bekezdésében előírt, az intézmények közötti közös megállapodás létrejöttét, és azt e naptól kell alkalmazni. A jelen esetben a személyzeti szabályzat 73. cikke (1) bekezdésében előírt intézmények közötti közös megállapodás létrejöttét a Bíróság elnöke 2005. december 13‑án állapította meg, így az új biztosítási szabályzat 2006. január 1‑jén lépett hatályba. Az új biztosítási szabályzat 30. cikkének második bekezdése azonban pontosítja, hogy a korábbi biztosítási szabályzat – amelyet úgy kell értelmezni, mint amely magában foglalja a mellékletét képező fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázatot is – „alkalmazandó marad mindazon határozattervezetekre, amelyeket a [kinevezésre jogosult hatóság] 2006. január 1‑je előtt fogadott el”, vagyis minden olyan határozattervezetre nézve, amelyet ezen időpontot megelőzően fogadtak el, és amely valamely esemény balesetként való elismerésére vagy valamely betegség foglalkozási eredetének elismerésére, valamint a fizikai és mentális rokkantság mértékének, és az annak megfelelő összegnek a meghatározására vonatkozik.
45 A felperes azt állítja, hogy az új biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat rá való alkalmazása sérti a korábbi biztosítási szabályzat hatálya alatt megszerzett jogait. Azzal érvel, hogy a baleset, a baleset bejelentése és még a sérülések stabilizálódása is olyan esemény, amely a bekövetkeztekor szerzett jogokat keletkeztet a biztosított javára. Ebből következően rá a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázatot kellene alkalmazni, annak ellenére, hogy a 2003. december 8‑i balesetet követően indult eljárásban a kinevezésre jogosult hatóság még nem fogadott el határozattervezetet.
46 A felperes tehát a biztosítási szabályzat 30. cikkének jogellenességére hivatkozik annyiban, amennyiben az kizárólag abban az esetben írja elő a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alkalmazását az új biztosítási szabályzathatályba lépése, vagyis 2006. január 1‑je előtt indult eljárásokban, ha ezen időpontban az eljárás már a kinevezésre jogosult hatóság által elfogadott határozattervezet szakaszába érkezett, miközben ha a baleset, a baleset bejelentése és a sérülések stabilizálódása 2006. január 1‑je előtt megtörtént, a korábbi biztosítási szabályzatot kellene alkalmazni a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás befejezéséig.
47 E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy általánosan elfogadott elv szerint – a kivételektől eltekintve – valamely új szabály azonnal alkalmazandó a később létrejövő helyzetekre, valamint a korábbi jogszabály hatálya alatt létrejött, de nem teljesen kialakult jogi helyzetek jövőbeni hatásaira (lásd ebben az értelemben a Bíróság 96/77. sz., Bauche és Delquignies ügyben 1978. február 15‑én hozott ítéletének 48. pontját; a 84/78. sz. Tomadini‑ügyben 1979. május 16‑án hozott ítéletének 21. pontját; a 40/79. sz., P. kontra Bizottság ügyben 1981. február 5‑én hozott ítéletének 12. pontját; a 270/84. sz., Licata kontra Gazdasági és Szociális Bizottság ügyben 1986. július 10‑én hozott ítéletének 31. pontját, és a C‑162/00. sz. Pokrzeptowicz‑Meyer ügyben 2002. január 29‑én hozott ítélet 50. pontját; a Bíróság C‑336/05. sz. Echouikh‑ügyben 2006. június 13‑án hozott végzésének 54. pontját; a C‑443/07. P. sz., Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ügyben 2008. december 22‑én hozott ítélet 61–63. pontját; a Közszolgálati Törvényszék F‑77/05. sz., Balabanis és La Dour kontra Bizottság ügyben 2006. november 30‑án hozott ítéletének 39. pontját, és az F‑22/07. sz., Lafili kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 4‑én hozott ítéletének 84. pontját).
48 A jelen esetben tehát azt kell megvizsgálni, hogy abban az időpontban, amikor az új biztosítási szabályzat alkalmazandóvá vált, vagyis 2006. január 1‑jén, a felperes olyan helyzetben volt‑e, amely a régi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat hatálya alatt már teljesen kialakult. Kizárólag ebben az esetben lehetne elismerni, hogy az új biztosítási szabályzat rokkantsági táblázatát – amely táblázat végeredményben nem tekinthető eljárási szabálynak (lásd a contrario a Bíróság C‑121/91. és C‑122/91. sz., CT Control [Rotterdam] és JCT Benelux kontra Bizottság egyesített ügyekben 1993. július 6‑án hozott ítéletének 22. és 23. pontját) – visszaható hatállyal alkalmazták a felperesre. Ebben az esetben meg kellene vizsgálni a felperes jogellenességi kifogását, és közelebbről az új biztosítási szabályzat rokkantsági táblázata visszaható hatályú alkalmazásának jogszerűségét a jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek fényében.
49 E kérdés vizsgálata előtt hangsúlyozni kell, hogy a korábbi biztosítási szabályzat 12. cikkének (2) bekezdése szerint, ahogyan egyébként az új biztosítási szabályzat 11. cikkének (3) bekezdése szerint is, a személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének c) pontjában részleges állandó rokkantság esetére előírt összeget az e szabályzatokhoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alapján számítják ki.
50 Ilyen körülmények között ahhoz, hogy a biztosított helyzetét a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat hatálya alatt teljesen kialakultnak lehessen tekinteni, megállapíthatónak kell lennie, hogy legkésőbb az új biztosítási szabályzat hatálybalépését megelőző napon, vagyis 2005. december 31‑én a helyzete olyan volt, hogy lehetővé tette a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázatban szereplő értékek szerinti, a fizikai és mentális rokkantsága meghatározására való jog keletkezését.
51 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy önmagában a baleset vagy a foglalkozási megbetegedés bekövetkezése nem elegendő ahhoz, hogy jogot keletkeztessen a felperes számára a fizikai és mentális rokkantsága mértékének meghatározására.
52 Igaz ugyan, hogy a személyzeti szabályzat 73. cikke előírja, hogy a tisztviselő „szolgálatba lépésének napjától kezdődően foglalkozási megbetegedés és baleset elleni biztosításban részesül”. E rendelkezés azt is előírja, hogy az e kockázatokat fedező ellátásokat „fizetik” a tisztviselő számára.
53 Mindazonáltal, míg az uniós jogalkotó biztosítási rendszert hozott létre a balesetek és foglalkozási megbetegedések kockázatai ellen, az intézmények a személyzeti szabályzat 73. cikkének (1) bekezdése alapján a szóban forgó biztosítási ellátásokra való jogosultság megnyílását és ezen ellátások kifizetését bizonyos feltételek tiszteletben tartásától tették függővé.
54 Így a korábbi biztosítási szabályzat 20. cikkének első bekezdése értelmében, ahogyan egyébként az új biztosítási szabályzat 19. cikkének (3) bekezdése szerint is, a fizikai és mentális rokkantság mértékének meghatározásáról szóló határozatot csupán a biztosított sérüléseinek stabilizálódása után lehet meghozni, a stabilizálódás pedig a sérült azon állapota, amikor sérülései oly módon állandósultak, hogy azok gyógyulása vagy az állapot javulása nem várható, és főszabály szerint nincs szükség további kezelésre, hacsak nem a súlyosbodás elkerülése érdekében (az Elsőfokú Bíróság T‑148/95. sz., W kontra Bizottság ügyben 1996. május 21‑én hozott ítéletének 36. pontja).
55 Ez azt jelenti, ahogyan azt a Bíróság a C‑186/80. sz., Suss kontra Bizottság ügyben 1981. július 14‑én hozott ítéletében (15. pont, lásd továbbá a Törvényszék F‑119/07. sz., Strack kontra Bizottság ügyben 2011. február 17‑én hozott ítéletének 88. pontját) kimondta, hogy a személyzeti szabályzat 73. cikke (2) bekezdésének c) pontjában részleges állandó rokkantság esetére előírt járadék folyósításához való jogosultság csupán az összes sérülés stabilizálódásakor nyílik meg. A biztosított ugyancsak ezen időponttól számítva jogosult a fizikai és mentális rokkantsága mértékének meghatározására.
56 A fizikai és mentális rokkantság mértékének meghatározásához való jog tekintetében a biztosított helyzete a sérülések stabilizálódásának időpontjában alakul ki, amely időpontban a biztosítottra főszabály szerint a stabilizálódás időpontjában hatályos fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázatot kell alkalmazni.
57 Végül hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság állításától eltérően a biztosított helyzete a baleset és foglalkozási megbetegedés kockázata elleni biztosítás tekintetében egyértelműen különbözik a versenyvizsga sikeres pályázójának besorolási fokozathoz való joga tekintetében fennálló helyzetétől, amelyről a fent hivatkozott Centeno Mediavilla és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben (63–68. pont) szó volt. A versenyvizsga sikeres pályázójának besorolási fokozatba való besorolása ugyanis az érintett kinevezésétől függ. Márpedig az adminisztráció széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a versenyvizsga sikeres pályázójának kinevezését illetően, amely széles mérlegelési jogkör azon tény velejárója, hogy a jogszabályok nem mondják ki, hogy a versenyvizsga sikeres pályázója – ilyen minőségében – jogosult a kinevezésre. Ezzel szemben a biztosított járadékának kifizetése a balesetet vagy foglalkozási megbetegedést követően nem az adminisztráció döntésén múlik, amelyet a rendelkezésére álló széles mérlegelési jogkörben hoz meg, hanem a stabilizációt követően az állandó rokkantság megállapításának a következménye.
58 Nyilvánvalóan igaz, ahogyan arra a Bizottság rámutat, hogy a sérülések stabilizálódásának időpontjában a biztosított csupán „értéktartozás” hitelezője, nem pedig „összegtartozásé”, mivel a neki fizetendő összeg megállapítására csak akkor kerül sor, amikor a kinevezésre jogosult hatóság az orvosi értékelés alapján elfogadja a fizikai és mentális rokkantság mértékének, és az ennek megfelelő járadékösszegnek a meghatározására vonatkozó határozatát.
59 Mindazonáltal, míg a biztosított követelése csupán a kinevezésre jogosult hatóságnak az intézmény által kijelölt orvos véleményén alapuló, a fizetendő összeget meghatározó határozatának elfogadásakor válik folyósíthatóvá, az ilyen határozat, amely főszabály szerint befejezi a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárást, azt feltételezi, hogy előzőleg meghatározták a biztosított fizikai és mentális rokkantságának mértékét. Márpedig a jelen esetben felmerülő kérdés pontosan azon fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázatnak a meghatározása, amelynek alapján az intézmény által kijelölt orvosnak és adott esetben az orvosi bizottságnak értékelnie kell azon biztosított fizikai és mentális rokkantságát, akinek testi és lelki sérülései az új biztosítási szabályzat hatályba lépése előtt stabilizálódtak.
60 Végül, noha a kinevezésre jogosult hatóságnak a biztosított fizikai és mentális rokkantságának mértékét, valamint az ennek megfelelő járadékösszeget rögzítő határozattervezet elfogadásának időpontját kell az alkalmazandó fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat meghatározásához releváns időpontként figyelembe venni, ahogyan az az új biztosítási szabályzat 30. cikkéből kitűnik, ez oda vezethet, hogy eltérő szabályokat alkalmaznak olyan személyekre, akiknek sérülései ugyan azonos időpontban stabilizálódtak, azonban az adminisztráció eltérő gyorsasággal intézte az ügyüket, és ez az önkényesség kockázatával jár (lásd a kiegészítő nyugdíjjogosultságok folyósítására alkalmazandó jogszabály meghatározását illetően a T‑439/09. sz., Purvis kontra Parlament ügyben 2011. október 18‑án hozott ítélet 39. és 40. pontját).
61 A jelen ügyben az iratokból és különösen az intézmény által kijelölt orvos 2006. szeptember 26‑i jelentéséből kitűnik, hogy a felperes sérülései stabilizálódásának időpontja 2005. június 28‑a. Ezen időponttól számítva volt tehát a felperes jogosult arra, hogy az ezen időpontban hatályos baleset vagy foglalkozási megbetegedés elleni biztosításra vonatkozó szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat, vagyis a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alapján kiszámítsák a fizikai és mentális rokkantságának mértékét.
62 A fenti megfontolásokra tekintettel úgy tűnik, hogy a biztosítási szabályzat 30. cikke, amely előírja, hogy a kinevezésre jogosult hatóságnak a fizikai és mentális rokkantság mértékét rögzítő határozata hiányában a balesetet szenvedett vagy foglalkozási megbetegedéssel érintett olyan biztosítottakra, akiknek sérülései e szabályzat hatályba lépése, vagyis 2006. január 1‑je előtt stabilizálódtak, az e szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázatot kell alkalmazni, ezen biztosítottakat illetően a korábbi biztosítási szabályzathoz csatolt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat hatálya alatt teljesen kialakult helyzetekre vonatkozik. A biztosítási szabályzat 30. cikke tehát e tekintetben visszaható hatályt biztosít a mellékletében szereplő táblázatnak.
63 Márpedig főszabály szerint a jogbiztonság elvével ellentétes, hogy valamely uniós jogi aktus alkalmazhatóságának időpontja megelőzze annak hatálybalépését (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑110/97. sz., Hollandia kontra Tanács ügyben 2001. november 22‑én hozott ítélet 151. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
64 Azonban ettől kivételesen el lehet térni, ha ezt az elérni kívánt cél megkívánja, és az érintettek jogos bizalmát megfelelően figyelembe veszik (lásd a 98/78. sz. Racke‑ügyben 1979. január 25‑én hozott ítélet 20. pontját és a fent hivatkozott Hollandia kontra Tanács ügyben hozott ítélet 151. pontját).
65 A jelen ügyben az előző pontban említett feltételek nem látszanak teljesülni. Mindenekelőtt a Bizottság nem bizonyította olyan cél létezését, amely megkövetelné az új biztosítási szabályzat visszaható hatályú alkalmazását. E tekintetben a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat hiányosságaira vonatkozó érv, amely a Bizottság személyi állományának az új biztosítási szabályzat hatályba lépését bejelentő, 2005. december 19‑i, 91‑2005. sz. Közigazgatási Tájékoztató szavaival élve „régi, nehezen használható és nem európai léptékű” (a korábbi táblázat a [h]ivatalos [b]elga [r]okkantsági [t]áblázat volt), nem ad meggyőző magyarázatot arra, hogy miért volt szükséges az említett táblázat modernizálása célkitűzésének eléréséhez visszaható hatályt biztosítani neki.
66 Továbbá az új biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alkalmazása olyan biztosítottakra, akiket ezen új biztosítási szabályzat 2006. január 1‑jei hatálybalépése előtt ért baleset vagy foglalkozási megbetegedés, és akiknek sérülései ezen időpont előtt stabilizálódtak, szükségszerűen sérti e biztosítottak jogos bizalmát.
67 Még ha feltételezzük is – ahogyan azt a Bizottság a tárgyaláson megjegyezte –, hogy az új biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alkalmazása a szóban forgó sérülés jellegétől függően járhat akár a baleset és foglalkozási megbetegedés kockázata fedezésének növekedésével, akár annak csökkenésével a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázathoz képest, az intézmények által közös megegyezéssel elfogadott baleset vagy foglalkozási megbetegedés elleni biztosításra vonatkozó szabályzat egysége és egységes alkalmazása főszabály szerint megköveteli, hogy e szabályzat hatálybalépésére minden intézménynél ugyanazon időpontban és a teljes személyi állományra nézve kerüljön sor, leszámítva a kifejezetten a korábbi szabályzat hatálya alatt megszerzett jogok megóvását szolgáló eltérő rendelkezéseket (lásd analógia útján a fent hivatkozott Racke‑ügyben hozott ítélet 16. pontját). Igaz, az intézmény számára nem tilos kiterjeszteni a korábbi biztosítási szabályzat hatálya alatt keletkezett és véglegesen kialakult helyzetekre az új biztosítási szabályzat kedvezményeit, amennyiben az kedvezőbb a biztosítottakra nézve, azonban az új biztosítási szabályzatban semmiféle erre vonatkozó átmeneti rendelkezés nem szerepel.
68 A fentiekből következik, hogy az új biztosítási szabályzatot jogellenesnek kell nyilvánítani annyiban, amennyiben a hozzá csatolt táblázat alkalmazását írja elő a balesetet szenvedett vagy foglalkozási megbetegedéssel érintett olyan biztosítottakra, akiknek sérülései az új szabályzat hatályba lépése előtt stabilizálódtak.
69 Az orvosi bizottság tehát a 2009. június 9‑i jelentése elkészítésekor, majd a kinevezésre jogosult hatóság a 2009. július 27‑i határozat meghozatalakor tévesen alkalmazta az új biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázatot. Következésképpen ezen okból meg kell semmisíteni a 2009. július 27‑i határozatot, anélkül hogy a jelen megsemmisítés iránti kérelem elbírálása során határozni kellene a felperes által felhozott más jogalapokról.
A kártérítési kérelmekről
70 A felperes három különböző kár bekövetkeztére hivatkozik: az egyik a késedelmi kamat fizetését igazolja, egy a vagyoni kárra, egy pedig a nem vagyoni kárra vonatkozik.
A késedelmi kamat megfizetéséről
71 A felperes azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy kötelezze a Bizottságot késedelmi kamat megfizetésére a neki a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján járó összeg után.
72 A felperes beadványának az e kártérítési kérelmére vonatkozó részében nem pontosítja, hogy milyen kötelezettségszegés alapján terjeszti elő az említett kérelmet. Azonban általánosságban jelzi, hogy a Bizottság felelősségét azon jogellenességek miatt kell megállapítani, amelyeket megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztására hozott fel.
73 Az erre vonatkozóan előadott jogalapokra és kifogásokra tekintettel egyértelmű, hogy a felperes késedelmi kamatok megfizetése iránti kérelmét arra kívánja alapozni, hogy az adminisztráció nem határozott ésszerű időn belül.
74 Meg kell tehát vizsgálni, hogy a 2009. július 27‑i határozat elfogadásának határideje ésszerűtlen volt‑e.
75 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a korábbi biztosítási szabályzat 20. cikkének rendelkezései előírják, hogy a biztosított köteles továbbítani az állapota stabilizálódásáról szóló orvosi jelentést annak érdekében, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a fizikai és mentális rokkantság mértékét megállapító határozatot hozhasson.
76 Márpedig a jelen esetben a felperes csupán az általa választott orvos 2005. június 28‑i jelentésének a PMO részére 2005. június 28‑án való továbbításával tájékoztatta ez utóbbit a sérülései 2005. június 28‑i stabilizálódásáról.
77 Ebből következően, ami a baleset 2003. december 8‑i bekövetkezése és a felperes által kijelölt orvos a sérülések stabilizálódásáról szóló jelentésének 2005. június 30‑i kézhezvétele közötti időszakot illeti, az így eltelt időtartam – legalábbis nagyrészt – a felperesnek tudható be.
78 Továbbá nem tűnik ésszerűtlennek azon tizenöt hónapos időtartam, amelynek elteltével az intézmény által kijelölt orvos a kinevezésre jogosult hatóság számára elkészítette 2006. szeptember 21‑i jelentését. Az említett orvos ugyanis értékelését az ezen időtartam alatt elvégzett és legalább négy orvosi területre tartozó (pszichiátria, szemészet, reumatológia, fül‑orr‑gégészet) hat kiegészítő vizsgálatra alapozta.
79 Ezt követően a kinevezésre jogosult hatóság 2006. november 7‑i, a felperes fizikai és mentális rokkantságának mértékét és az ennek megfelelően fizetendő összeget rögzítő határozatát november 21‑én közölték a felperessel, vagyis az intézmény által kijelölt orvos jelentését követő három hónapos határidőn belül, ami nem tűnik ésszerűtlennek.
80 Mivel a felperes nem értett egyet a kinevezésre jogosult hatóság 2006. november 7‑i, a felperes fizikai és mentális rokkantságának mértékét és az ennek megfelelően fizetendő összeget rögzítő határozatával, 2007. január 18‑i levelében orvosi bizottság összehívását kérte.
81 Mivel a felperes által kijelölt orvos és az intézmény által kijelölt orvos nem tudtak megállapodni az orvosi bizottságban részt vevő harmadik orvos személyében, a felperes 2007. május 5‑i levelében a Bíróság elnökéhez fordult, az említett orvos hivatalból történő kijelölése érdekében.
82 2007. július 25‑én, miután megállapította a harmadik orvos kijelölését és a feladat orvos általi elfogadását, a PMO az orvosi bizottság nevében felhatalmazást adott a harmadik orvosnak.
83 Így a 2006. november 7‑e – a jelentéstervezet kelte – és 2007. július 25‑e – azon időpont, amikor az orvosi bizottság el tudta kezdeni a munkát – között eltelt időszak maga az eljárás előrehaladásának következménye, és nem a Bizottság tétlenségének tudható be.
84 Ezt követően az orvosi bizottság 2008. november 12‑én készítette el jelentését, vagyis körülbelül tizenöt hónappal azt követően, hogy el tudta kezdeni a munkát. Az adott ügy körülményeire tekintettel e határidő nem tűnik ésszerűtlennek.
85 Az orvosi bizottság első jelentését ugyanis, amely ugyan nem volt teljes, a harmadik orvos már 2008. január 10‑én elkészítette, az orvosi bizottság 2008. január 3‑án tartott első ülését követően. Ugyanakkor e jelentés több levélváltást eredményezett, egy levél a felperes által kijelölt orvostól, kettő magától a felperestől, egy pedig az intézmény által kijelölt orvostól származott.
86 A 2008. november 12‑i jelentésben, amelyet az orvosi bizottság nevében készített, a harmadik orvos jelezte többek között, hogy a felperes egyik levelét a felperes nem szakmai tevékenységeire vonatkozó „számos és terjedelmes melléklet” kísérte. Megemlítve azt is, hogy a felperes 2008. február 28‑i levelében újabb észrevételeket tett harmadik személy segítségére vonatkozóan, a harmadik orvos pontosította:
„[S]zemély szerint meglepődtem a kérelem terjedelmén, tekintettel az első [ülésen] előadott panaszokra és tekintetbe véve azt is, hogy ezen első [ülés] alkalmával pontos kérdéseket intéztünk hozzá…”
87 Noha nem róható fel a biztosítottnak, hogy a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás keretében az általa az orvosi bizottság álláspontja kialakításához fontosnak ítélt minden iratot és minden megjegyzést továbbítson az orvosi bizottságnak, nyilvánvaló, hogy terjedelmes iratok benyújtása, akárcsak az eljárás folyamán a korábban érintett kérdésekre vonatkozó újabb megjegyzések tétele hozzájárul az eljárást befejező határozat meghozatala határidejének kitolódásához.
88 Másfelől, továbbra is az orvosi bizottság 2008. november 12‑i jelentésében, a harmadik orvos jelezte, hogy különösen a felperes által kijelölt orvossal nehéz volt megegyezni az orvosi bizottság második ülésének időpontjában, amelyet csupán 2008. október 13‑án lehetett megtartani.
89 Igaz, 2008. december 2‑i levelében a felperes által kijelölt orvos jelezte, hogy 2008. szeptember 26‑át és 29‑ét javasolta az orvosi bizottság ülésének időpontjául, azonban ezek nem feleltek meg az orvosi bizottság más tagjainak. Ugyanakkor a felperes által kijelölt orvos e kezdeményezései nem teszik lehetővé a mentesítését az orvosi bizottság második ülése időpontjának meghatározásához szükséges határidő elhúzódásának részben rá háruló felelőssége alól.
90 Így a fent kifejtettekre tekintettel a 2005. július 25‑e – amikor az orvosi bizottság meg tudta kezdeni munkáját – és 2008. november 12‑e – az orvosi bizottság jelentése elkészültének időpontja – között eltelt közel tizenöt hónapos időtartam nem tűnik ésszerűtlennek.
91 Ezt követően az orvosi bizottság csupán 2009. június 9‑én továbbította jelentését a PMO‑nak, vagyis közel hét hónappal azután, hogy a harmadik orvos elkészítette az említett jelentést. Ugyanakkor ezen időtartamot legalábbis részben az magyarázza, hogy a felperes által kijelölt orvos 2008. december 2‑i, majd 2009. január 21‑i levelében először a jelentés módosítását kérte a harmadik orvostól – amely jelentés tartalmával az orvosi bizottság másik két tagja egyetértett –, majd miután erre nem került sor, csupán 2009. március 28‑án továbbította az aláírásával ellátott jelentést.
92 Végül az orvosi bizottság 2009. június 9‑én megérkezett jelentése alapján a kinevezésre jogosult hatóság meghozta a 2009. július 27‑i határozatot, és közölte azt a felperessel, aki arról 2009. augusztus 9‑én szerzett tudomást. A 2009. június 9‑e, amely időpontban a jelentés a kinevezésre jogosult hatóság rendelkezésére állt, és 2009. augusztus 9‑e, amikor a kinevezésre jogosult hatóság továbbította a felperesnek a 2009. július 27‑i határozatot, közötti két hónapos időtartam nem tűnik ésszerűtlennek.
93 Végső soron a 2009. július 27‑i határozat elfogadásához vezető eljárás egyik szakaszának időtartama sem tűnik ésszerűtlennek.
94 Ráadásul még az ezen időtartamok összességének kumulatív hatását és az adminisztrációnak betudható késést figyelembe véve is az tűnik ki a fenti pontokból, hogy a 2009. július 27‑i határozatot ésszerű határidőn belül hozták meg (lásd ebben az értelemben az F‑124/05. és F‑96/06. sz., A és G kontra bizottság egyesített ügyekben 2010. január 13‑án hozott ítélet 394. pontját).
95 A fentiekből következik, hogy el kell utasítani a felperes azon kérelmét, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze a Bizottságot a felperes részére már kifizetett összeg után késedelmi kamat fizetésére.
96 Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a felperes azon összegbe, amely alapján a késedelmi kamatot ki kell számolni, nem csupán a neki már kifizetett összeget érti bele, hanem azon további összeget is, amelyet szerinte a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alapján neki ki fognak fizetni.
97 A felperesnek a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alkalmazása következtében járó további összegek után járó késedelmi kamatok megfizetésére irányuló kérelmet illetően, az ilyen összeg kifizetése nem csupán azt foglalja magába, hogy kellő bizonyossággal megállapítást nyerjen, hogy a felperes fizikai és mentális rokkantságának mértéke magasabb a 2009. július 27‑i határozatban megállapítottnál, hanem azt is, hogy az ezen táblázaton alapuló fizikai és mentális rokkantság mértékét már meg is lehetett határozni. Márpedig nem ez a helyzet. Következésképpen, még ha feltételezzük is, hogy a felperes ilyen kérelmet terjeszthetett elő, az idő előtti volna, és ezért el kellene utasítani.
A vagyoni kárról
98 A felperes a vagyoni kárhoz számítja az orvosi bizottság működéséhez kapcsolódó költségeket, az orvosi bizottság munkájának a 2009. július 27‑i határozat megsemmisítését követő újrakezdéséhez kapcsolódó költségeket, valamint a pert megelőző szakaszban a tanácsadójának kifizetett költségeket és díjakat.
99 Az orvosi bizottság működéséhez kapcsolódó költségeket illetően, e költségek közé tartozik a felperes által kijelölt orvos díjazása, az utazásának költségei és egyéb költségek. A felperes e költségeket összesen 5 500 euróra becsüli.
100 Ugyanakkor a felperes a beadványaiban semmiféle olyan iratra nem utal, amely igazolná ezen összeget.
101 Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint a megtérítendő kárnak ténylegesnek és bizonyosnak kell lennie, és azt a felperesnek kell bizonyítania (lásd például a Bíróság C‑243/05. P. sz., Agraz és társai kontra Bizottság ügyben 2006. november 9‑én hozott ítéletének 27. pontját).
102 Ráadásul a keresetlevél semmiféle bizonyítékot nem ajánlott fel erre vonatkozóan. Márpedig a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata 39. cikke 1. §‑ának e) pontja szerint a keresetlevélnek szükség esetén tartalmaznia kell a felajánlott bizonyítékok megjelölését.
103 Az előző pontban említett bizonyítékok hiányában meg kell állapítani, hogy a felperes nem igazolta a hivatkozott kár mértékét, noha arra lehetősége volt, mivel általa teljesített átutalásokról van szó. A felperesnek az orvosi bizottság működéséhez kapcsolódó költségekre vonatkozó kártérítési kérelmét tehát el kell utasítani.
104 Az orvosi bizottság munkájának újrakezdéséhez kapcsolódó költségeket illetően a kinevezésre jogosult hatóság feladata lesz, hogy a jelen, megsemmisítést kimondó ítéletet követően megindított eljárás befejezésekor határozatot hozzon az orvosi bizottság munkája költségeinek viseléséről. Jelenleg tehát idő előtti határozni e kárról.
105 A felperes tanácsadójának a pert megelőző szakaszban felmerült költségeit és díjazását illetően emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat rendelkezései szerint a pert megelőző eljárásban a tisztviselőnek nem kell jogi képviselővel eljárnia, ennek fejében azonban – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – az adminisztrációnak nem szabad a panaszt megszorítóan értelmezni, hanem azt nyitottan kell megvizsgálnia. Következésképpen meg kell állapítani, hogy rendkívüli körülményektől eltekintve a tisztviselő nem tarthat igényt tanácsadójának a kártérítési eljárás pert megelőző szakaszában felmerült költségeinek és díjazásának megtérítésére. Márpedig semmi sem utal ilyen rendkívüli körülmények fennállására (az Elsőfokú Bíróság T‑57/99. sz., Nardone kontra Bizottság ügyben 2008. december 10‑én hozott ítéletének 139. és 140. pontja).
106 A fentiekből következik, hogy a Bizottság vagyoni károk megtérítésére való kötelezése iránti kérelmet el kell utasítani.
A nem vagyoni kártérítésről
107 A jelen ügyben a keresetlevél nem tartalmaz adatokat arra vonatkozóan, hogy azon nem vagyoni kárt, amelynek megtérítését a felperes kéri, miért nem orvosolja teljes mértékben a 2009. július 27‑i határozat megsemmisítése és azon intézkedések, amelyeket a kinevezésre jogosult hatóság e megsemmisítést követően hozni köteles.
108 Mindenekelőtt a Közszolgálati Törvényszék által megállapított, a szerzett jogok megsértésre vonatkozó jogellenesség nem kellő súlyú ahhoz, hogy nem vagyoni kártérítés megítélését alapozza meg.
109 Ráadásul a felperes csupán azt rója fel a Bizottságnak, hogy véleménye szerint méltatlan módon járt el vele szemben a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás lefolytatása során, majd a pert megelőző eljárásban.
110 Az azonban nem tűnik ki az ügy irataiból, hogy a 2009. július 27‑i határozat, vagy akár a 2010. február 16‑i panaszt elutasító határozat kifejezetten negatív értékelést adna a felperes képességeiről, amely őt sérthetné. Ugyanez a helyzet az orvosi bizottság 2008. november 27‑i jelentésével, amelyen e két határozat alapszik.
111 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a jelen megsemmisítés hatására a felperesnek ismét várnia kell a 2003. december 8‑án bekövetkezett balesetet követően a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján indult eljárás végleges rendezésére. A várakozás ilyen elhúzódása és a 2009. július 27‑i határozat jogellenessége okozta bizonytalanság olyan nem vagyoni kárt okoz, amelynek mértékét méltányosan 2 500 euróra kell értékelni.
112 E tekintetben, mivel a nem vagyoni kár közvetlenül a 2009. július 27‑i határozatból következik, a Bizottság nem hivatkozhat eredményesen az azon alapuló elfogadhatatlansági kifogásra, hogy már véglegessé vált határozatban döntött a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdésén alapuló, egyenértékű nem vagyoni kártérítés iránti kérelemről.
113 Következésképpen a Bizottságot kötelezni kell arra, hogy nem vagyoni kártérítés címén fizessen meg a felperesnek 2 500 eurót.
A lényegében arra irányuló kérelemről, hogy pártatlan orvosi bizottság a korábbi biztosítási szabályzat alapján értékelje újra a felperes fizikai és mentális rokkantságát
114 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós bíróságnak nem feladata, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkén alapuló jogszerűségi felülvizsgálat keretében utasítsa az adminisztrációt (lásd például az Elsőfokú Bíróság T‑187/01. sz., Mellone kontra Bizottság ügyben 2002. június 12‑én hozott ítéletének 16. pontját).
115 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék a fizikai és mentális rokkantságának mértékét a korábbi biztosítási szabályzathoz mellékelt fizikai és mentális rokkantsági értékelő táblázat alapján állapítsa meg, valamint „vizsgálja meg újból a felperes által a személyzeti szabályzat 73. cikke alapján benyújtott kérelmet egy olyan pártatlan, független és semleges orvosi bizottsággal, amely képes gyorsan, teljesen függetlenül és előítéletek nélkül dolgozni”. Mivel a felperes az adminisztrációval szemben jogi nyilatkozatot, illetve az adminisztráció utasítását kéri, e kérelmeket mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.
116 Végezetül, a Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti a 2009. július 27‑i határozatot, és kötelezi a Bizottságot arra, hogy a felperesnek nem vagyoni kártérítés címén fizessen 2 500 eurót. A felperes kérelmeit ezt meghaladóan el kell utasítani.
A költségekről
117 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a értelmében, ha az említett szabályzat II. címe 8. fejezetének többi rendelkezése alapján a Közszolgálati Törvényszék másként nem határoz, a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a szerint, ha a méltányosság alapján indokolt, a Közszolgálati Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
118 A fent kifejtett indokok alapján lényegében a Bizottság a pervesztes fél. Továbbá a felperes kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a Bizottság viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a felperesnél felmerült költségeket.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék a kinevezésre jogosult hatóság 2009. július 27‑i határozatát, amellyel befejezte a felperes 2003. december 8‑i balesetét követően az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának 73. cikke alapján indult eljárást, megsemmisíti.
2) A Közszolgálati Törvényszék kötelezi a Bizottságot arra, hogy fizessen C. Guittet‑nek 2 500 eurót.
3) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
4) A Bizottság viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a C. Guittet‑nél felmerült költségeket.
Van Raepenbusch | Barents | Bradley |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. június 13‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | S. Van Raepenbusch |