A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2020. december 17.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – Az 1. cikk (3) bekezdése – A 6. cikk (1) bekezdése – Tagállamok közötti átadási eljárások – Végrehajtási feltételek – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – A 47. cikk második bekezdése – A független és pártatlan bírósághoz való fordulás joga – Rendszerszintű vagy általános hiányosságok – A »kibocsátó igazságügyi hatóság« fogalma – Az érintett európai elfogatóparancs kibocsátását követően bekövetkezett fejlemények figyelembevétele – A végrehajtó igazságügyi hatóság arra vonatkozó kötelezettsége, hogy konkrétan és pontosan megvizsgálja, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy fennáll annak valós veszélye, hogy átadás esetén sérül az érintett személy tisztességes eljáráshoz való joga”
A C‑354/20. PPU. és C‑412/20. PPU. sz. egyesített ügyekben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) a Bírósághoz 2020. július 31‑én, illetve 2020. szeptember 3‑án érkezett, 2020. július 31‑i, illetve 2020. szeptember 3‑i határozataival terjesztett elő az
L (C‑354/20 PPU),
P (C‑412/20 PPU)
ellen kibocsátott európai elfogatóparancsok végrehajtásával kapcsolatos eljárásokban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: K. Lenaerts elnök, R. Silva de Lapuerta elnökhelyettese, J.‑C. Bonichot, M. Vilaras (előadó), E. Regan, L. Bay Larsen, N. Piçarra és A. Kumin tanácselnökök, T. von Danwitz, D. Šváby, S. Rodin, K. Jürimäe, L. S. Rossi, I. Jarukaitis és N. Jääskinen bírák,
főtanácsnok: M. Campos Sánchez‑Bordona,
hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,
tekintettel a Rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) 2020. július 31‑i és 2020. szeptember 3‑i kérelmeire, miszerint az előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének megfelelően sürgősségi eljárásban bírálják el,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2020. október 12‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– L képviseletében M. A. C. de Bruijn és H. A. F. C. Tack advocaten,
– P képviseletében T. E. Korff és T. Mustafazade advocaten,
– az Openbaar Ministerie képviseletében K. van der Schaft és C. L. E. McGivern,
– a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és J. Langer, meghatalmazotti minőségben,
– a belga kormány képviseletében (C‑354/20 PPU) M. Van Regemorter és M. Jacobs, meghatalmazotti minőségben,
– Írország képviseletében J. Quaney, meghatalmazotti minőségben, segítője: C. Donnelly BL,
– a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, A. Dalkowska, J. Sawicka és S. Żyrek, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében P. Van Nuffel, J. Tomkin, K. Herrmann és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2020. november 12‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikke második bekezdésének, valamint a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) értelmezésére vonatkoznak.
2 E kérelmeket a C‑354/20. PPU. sz. ügyben a Sąd Okręgowy w Poznaniu (poznańi regionális bíróság, Lengyelország) által L‑lel szemben büntetőeljárás lefolytatása céljából 2015. augusztus 31‑én kibocsátott, illetve a C‑412/20. PPU. sz. ügyben a Sąd Okręgowy w Sieradzu (sieradzi regionális bíróság, Lengyelország) által P‑vel szemben szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából 2020. május 26‑án kibocsátott két európai elfogatóparancs végrehajtása keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2002/584 kerethatározat (5), (6) és (10) preambulumbekezdésének szövege az alábbi:
„(5) Az [Európai] Uniónak abból a kitűzött céljából, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon, következik a tagállamok közötti kiadatás eltörlése és annak az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszerrel való felváltása. Emellett az elítéltek vagy gyanúsítottak – büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő – átadásának új, egyszerűsített rendszerének bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését is. A tagállamok között mindeddig irányadó hagyományos együttműködési kapcsolatokat a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségében a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásán nyugvó rendszernek kell felváltania mind az ítélethozatal előtti, mind az azt követő szakaszban.
(6) Az e kerethatározatban előírt európai elfogatóparancs az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt.
[…]
(10) Az európai elfogatóparancs szabályozása a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épül. Végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az [EUSZ] 6. cikk (1) bekezdésében rögzített alapelveket, és ezt a Tanács a Szerződés 7. cikkének (1) bekezdése szerint, a 7. cikkének (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.”
4 E kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározat nem érinti az [EUSZ] 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”
5 Az említett kerethatározat 3., 4. és 4a. cikke felsorolja az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának kötelező, illetve mérlegelhető okait.
6 Ugyanezen kerethatározatnak „Az illetékes igazságügyi hatóságok meghatározása” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes.
(2) Végrehajtó igazságügyi hatóság a végrehajtó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására illetékes.
(3) A tagállamok mindegyike tájékoztatja a Tanács Főtitkárságát a joga szerinti illetékes igazságügyi hatóságról.”
7 A kerethatározatnak a „Határozat az átadásról” című 15. cikke értelmében:
„(1) Az érintett személy átadásáról az e kerethatározatban előírt határidőkön belül és feltételek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság határoz.
(2) Ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó tagállam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri, hogy a szükséges kiegészítő információkat, különösen a 3–5. cikkre, valamint a 8. cikkre tekintettel, soron kívül bocsássák a rendelkezésére, és a 17. cikkben előírt határidők betartását szem előtt tartva határidőt szabhat ezek kézhezvételére.
(3) A kibocsátó igazságügyi hatóság bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.”
A nemzeti jog
8 A 2002/584 kerethatározatot a holland jogba a 2017. február 22‑i törvénnyel (Stb. 2017., 82. szám) módosított, 2004. április 29‑i Wet tot implementatie van het kaderbesluit van de Raad van de Europese Unie betreffende het Europees aanhoudingsbevel en de procedures van overlevering tussen de lidstaten van de Europese Unie (az Európai Unió Tanácsának az európai elfogatóparancsról és az Európai Unió tagállamai közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározatának átültetéséről szóló törvény; Stb. 2004., 195. szám) ültette át.
Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
A C‑354/20. PPU. sz. ügy
9 2020. február 7‑én az officier van justitie (ügyész, Hollandia) a Sąd Okręgowy w Poznaniu (poznańi regionális bíróság) által 2015. augusztus 31‑én kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása iránti kérelemmel fordult a Rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami bíróság, Hollandia).
10 Ezen európai elfogatóparancs L, Hollandiában lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkező lengyel állampolgár kábítószer‑kereskedelem és hamis személyazonossági okmányok birtoklása miatti büntetőeljárás lefolytatása céljából történő elfogására és átadására irányult.
11 A kérdést előterjesztő bíróság a 2020. március 10‑i nyilvános tárgyaláson megvizsgálta az említett európai elfogatóparancs végrehajtása iránti kérelmet. Március 24‑én a Rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) közbenső ítéletet hozott, amelyben felfüggesztette az eljárást annak érdekében, hogy L és az ügyészség írásbeli észrevételeket tehessen a jogállamiság közelmúltbeli lengyelországi fejleményeivel kapcsolatban, valamint e fejleményeknek az e bíróságot a 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítélet (C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586) értelmében terhelő kötelezettségekkel kapcsolatos következményeire vonatkozóan.
12 2020. június 12‑én L és az ügyészség észrevételeinek ismertetését követően tartott nyilvános tárgyaláson a kérdést előterjesztő bíróság új közbenső ítéletet hozott, amelyben arra kérte az ügyészséget, hogy bizonyos kérdéseket terjesszen a szóban forgó európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóság elé. Ez utóbbi hatóság 2020. június 25‑én és július 7‑én válaszolt a feltett kérdésekre, a Sąd Najwyższyt (Izba Dyscyplinarna) (legfelsőbb bíróság, fegyelmi tanács, Lengyelország) érintő kérdések kivételével, amelyekkel kapcsolatban jelezte, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak közvetlenül a Sąd Najwyższyhoz (legfelsőbb bíróság) kell fordulnia.
13 A kérdést előterjesztő bíróság kérelmére az ügyészség ismét kérdést intézett a Sąd Najwyższyval (legfelsőbb bíróság) kapcsolatban a szóban forgó európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatósághoz, valamint az Eurojust közvetítésével magához a Sąd Najwyższyhoz (legfelsőbb bíróság), anélkül azonban, hogy választ kapott volna.
14 A kérdést előterjesztő bíróság több olyan közelmúltbeli fejleményre hivatkozik, amelyek miatt kétségei vannak a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét illetően; ezek között szerepel:
– a 2019. november 19‑i A. K. és társai (A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége) ítélet (C‑585/18, C‑624/18 és C‑625/18, EU:C:2019:982), valamint a 2020. március 26‑i Miasto Łowicz és Prokurator Generalny ítélet (C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234);
– a Sąd Najwyższy (Izba Pracy i Ubezpieczeń Społecznych) (legfelsőbb bíróság, munkaügyi és társadalombiztosítási tanács) a C‑585/18. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló jogvitában 2019. december 5‑én hozott ítélete, amelyben úgy ítélte meg, hogy a Krajowaj Rada Sądownictwa (nemzeti igazságszolgáltatási tanács, Lengyelország) jelenlegi összetételében nem pártatlan szerv, és az nem független a jogalkotó és a végrehajtó hatalomtól;
– az Európai Bizottság által a Lengyel Köztársasággal szemben indított kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset (C‑791/19. sz. ügy), valamint a Bíróság 2020. április 8‑i Bizottság kontra Lengyelország végzése (C‑791/19 R, EU:C:2020:277);
– az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2020. február 14‑én hatályba lépett új törvény 2019. december 20‑i elfogadása, amely alapján a Bizottság ezt követően április 29‑én kötelezettségszegési eljárást indított, és felszólító levelet intézett e tagállamhoz ezen új törvényre vonatkozóan, és
– 2020. június 9‑én a Sąd Najwyższy (Izba Dyscyplinarna) (legfelsőbb bíróság, fegyelmi tanács) előtt tartott, egy lengyel bíró mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó tárgyalás, és az ugyanezen a napon kihirdetett ítélet.
15 A kérdést előterjesztő bíróság többek között ezen új tényezők alapján úgy véli, hogy nem biztosított a lengyel bíróságok függetlensége, ideértve az alapügyben szóban forgó európai elfogatóparancsot kibocsátó bíróságot is. A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint ugyanis a lengyel bírákat az a veszély fenyegeti, hogy velük szemben olyan fórum előtt indítanak fegyelmi eljárást, amelynek függetlensége nem biztosított, különösen abban az esetben, ha e bírák ellenőriznék, hogy valamely bíró vagy bíróság rendelkezik‑e az uniós jog által megkövetelt függetlenségi garanciákkal.
16 A kérdést előterjesztő bíróság szerint először is az a kérdés merül fel, hogy ellentétes‑e az uniós joggal az, ha valamely végrehajtó igazságügyi hatóság olyan kibocsátó igazságügyi hatóság által kibocsátott európai elfogatóparancsot hajt végre, amelynek függetlensége már nem biztosított, tekintettel az ezen elfogatóparancs kibocsátását követően bekövetkezett fejleményekre.
17 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a 2019. május 27‑i OG és PI (Lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletből (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 74. pont) kitűnik, hogy még ha az európai elfogatóparancsot kibocsátó hatóság bíró vagy bíróság is, e hatóságnak biztosítékot kell tudnia adni a végrehajtó igazságügyi hatóság számára arra vonatkozóan, hogy függetlenül jár el az európai elfogatóparancs kibocsátásával járó feladatok ellátása során. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság szerint az európai elfogatóparancsot kibocsátó bíróságnak még ezen elfogatóparancs kibocsátását követően is eleget kell tennie ezen követelménynek, mivel az európai elfogatóparancs kibocsátásához szervesen kapcsolódó feladatokat elvégzésére is felkérhetik, mint például a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében vett kiegészítő vagy további információk szolgáltatására, illetve az átadott személy fogva tartásának vagy befogadásának körülményeire vonatkozó garancia nyújtására. Márpedig a Bíróság még nem döntött arról a kérdésről, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak végre kell‑e hajtania egy olyan kibocsátó igazságügyi hatóság által kibocsátott európai elfogatóparancsot, amely már nem felel meg a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek.
18 Másodszor, arra az esetre nézve, ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre nemleges válasz adandó, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a jelen ítélet 14. pontjában említett közelmúltbeli fejleményekből kitűnik, hogy a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét illetően rendszerszintű és általános hiányosságok állnak fenn, ily módon a független bírósághoz való jog már nem biztosított a lengyel bíróság előtti megjelenésre kötelezett személyek számára. Következésképpen felmerül a kérdés, hogy egy ilyen megállapítás önmagában elegendő‑e az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának igazolásához, anélkül hogy szükséges lenne megvizsgálni – amint azt a 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítélet (C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 79. pont) megköveteli – az ilyen elfogatóparanccsal érintett személy személyes helyzetét.
19 A kérdést előterjesztő bíróság szerint erre a kérdésre igenlő választ kell adni ezen ítélet ellenére; ez az ítélet ugyanis nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő rendszerszintű és általános hiányosságok olyan jellegűek, hogy a kibocsátó tagállam jogszabályai már nem biztosítják ezt a függetlenséget.
20 Harmadszor, arra az esetre nézve, ha a második kérdésre nemleges válasz adandó, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy bár az alapeljárásban szóban forgó európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóságnak a Sąd Najwyższyra (Izba Dyscyplinarna) (legfelsőbb bíróság, fegyelmi tanács) vonatkozóan feltett kérdése válasz nélkül maradt, más forrásokból tudja, hogy ez utóbbi továbbra is hozott döntést a lengyel bírákra vonatkozó ügyekben, még a 2020. április 8–i Bizottság kontra Lengyelország végzés (C‑791/19 R, EU:C:2020:277) meghozatalát követően is. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ez elegendő‑e annak megállapításához, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló európai elfogatóparanccsal érintett személyt a tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye fenyegeti, jóllehet a személyes helyzete, az eljárást megalapozó bűncselekmények jellege és az európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli háttere alapján nem vélelmezhető, hogy a végrehajtó vagy a jogalkotó hatalom nyomást gyakorolna a kibocsátó tagállam bíróságaira annak érdekében, hogy az e személlyel szemben indított büntetőeljárást befolyásolják. Álláspontja szerint erre a kérdésre is igennel kell válaszolni.
21 E körülmények között a Rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Ellentétes‑e a [2002/584] kerethatározattal, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével és/vagy a Charta 47. cikkének második bekezdésével az, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság végrehajtja a valamely bíróság által kibocsátott európai elfogatóparancsot, ha az európai elfogatóparancs kibocsátását követően a kibocsátó tagállam nemzeti jogszabályai oly módon módosultak, hogy a bíróság már nem felel meg a hatékony bírói jogvédelem vagy a hatékony jogvédelem követelményeinek, mivel ezek a jogszabályok már nem biztosítják függetlenségét?
2) Ellentétes‑e a [2002/584] kerethatározattal és a Charta 47. cikkének második bekezdésével az, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancsot végrehajtja, ha megállapította, hogy a kibocsátó tagállamban minden gyanúsított személy – így a keresett személy – esetében fennáll e tagállamnak a keresett személlyel szembeni eljárásokra hatáskörrel rendelkező bíróságaitól, a személyes helyzetétől, a büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekmény jellegétől és az ezen európai elfogatóparancs alapjául szolgáló tényállástól függetlenül a független bírósághoz forduláshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye, ami azzal áll összefüggésben, hogy a kibocsátó tagállam bíróságai a rendszerszintű és általános hiányosságok miatt már nem függetlenek?
3) Ellentétes‑e a [2002/584] kerethatározattal és a Charta 47. cikkének második bekezdésével az, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancsot végrehajtja, ha megállapította, hogy:
– a kibocsátó tagállamban minden gyanúsított személy esetében fennáll a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye, ami az adott tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű és általános hiányosságokkal függ össze,
– ezek a rendszerszintű és általános hiányosságok ezért e tagállamnak a keresett személlyel szemben indított eljárások elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróságait nemcsak érinthetik, hanem ténylegesen érintik is, és
– komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető tehát, hogy a keresett személyt annak a valós veszélye fenyegeti, hogy megsértik a független bírósághoz való fordulás alapvető jogát, és ezáltal sérül a tisztességes eljáráshoz való alapvető jogának lényeges tartalma,
még ha a keresett személy a rendszerszintű és általános hiányosságoktól eltekintve nem is fejezte ki konkrét aggályait, és a személyes körülményei, az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekmény jellege e rendszerszintű és általános hiányosságoktól eltekintve sem ad aggodalomra okot a tekintetben, hogy a végrehajtó hatalom és/vagy a törvényhozó hatalom a szóban forgó büntetőeljárás keretében nyomást gyakorol vagy befolyásolja azt?”
A C‑412/20. PPU. sz. ügy
22 2020. június 23‑án az ügyészség a Sąd Okręgowy w Sieradzu (sieradzi regionális bíróság) által 2020. május 26‑án kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása iránti kérelemmel fordult a Rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami bíróság).
23 Ezen európai elfogatóparancs P‑nek a Sąd Rejonowy w Wieluniu (wielúni kerületi bíróság, Lengyelország) 2019. július 18‑i ítéletével P‑vel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés hátralévő részének végrehajtása céljából történő elfogására és átadására irányult. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy P‑t fenyegetést és erőszakot megvalósító bűncselekmények miatt ítélték el, amely cselekmények mindegyikét a vele szemben hasonló bűncselekmények miatt kiszabott, hat hónapot meg nem haladó szabadságvesztés‑büntetés letöltését követő öt éven belül követte el.
24 A kérdést előterjesztő bíróság a C‑354/20. PPU. sz. ügy tárgyát képező előzetes döntéshozatal iránti kérelemben felhozott indokokra hivatkozik. E bíróság pontosítja, hogy véleménye szerint az európai elfogatóparancsot kibocsátó bíróságnak meg kell felelnie a hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükséges feltételeknek, mind abban az esetben, ha a keresett személy átadását büntetőeljárás lefolytatása céljából kérik, mind pedig akkor, ha szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából kérik. Hozzáteszi, hogy a C‑412/20 PPU. sz. ügyben az alapügyben szóban forgó európai elfogatóparancsot a jelen ítélet 14. pontjában említett közelmúltbeli fejleményeket követően bocsátották ki.
25 E körülmények között a Rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Ellentétes‑e a [2002/584] kerethatározattal, az [EUSZ] 19. cikke (1) bekezdésének második albekezdésével és/vagy a [Charta] 47. cikkének második albekezdésével az, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság végrehajt egy európai elfogatóparancsot, holott azt olyan bíróság bocsátotta ki, amely nem felel meg, és már az európai elfogatóparancs kibocsátása időpontjában sem felelt meg a hatékony bírói jogvédelem vagy a hatékony jogvédelem követelményének, mivel a kibocsátó tagállam joga nem biztosítja e bíróság függetlenségét, és már az európai elfogatóparancs kibocsátásának időpontjában sem biztosította azt?”
A Bíróság előtti eljárás
26 A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke szerinti sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását kérte. Kérelmei alátámasztása érdekében arra hivatkozott, hogy mind L, mind pedig P jelenleg meg van fosztva szabadságától.
27 Elsősorban meg kell jegyezni, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgya többek között a 2002/584 kerethatározat értelmezése, amely kerethatározat az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségére vonatkozó V. címe alá tartozik. Így e kérelmek sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képezhetik.
28 Másodsorban, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az alapügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és hogy további fogva tartása az alapjogvita kimenetelétől függ (2019. május 27‑i OG és PI [Lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 Márpedig az L‑lel szemben hozott fogvatartási intézkedést – a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott magyarázatok szerint – az érintett személlyel szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásával összefüggésben rendelték el. Ami P‑t illeti, noha a kérdést előterjesztő bíróság jelezte, hogy a C‑412/20. PPU. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek a Bíróság elé terjesztésekor egy holland bíróság által kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása keretében fogva tartásban volt, ugyanakkor azt is pontosította, hogy e fogva tartás 2020. október 20‑án megszűnik, és hogy P‑t a vele szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása céljából a rákövetkező napon fogva tartásba veszik.
30 E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság negyedik tanácsa 2020. augusztus 12‑én, illetve 2020. szeptember 10‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmeinek, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.
31 Egyebekben úgy határozott, hogy a C‑354/20. PPU. sz. ügyet és a C‑412/20. PPU. sz. ügyet visszautalja a Bíróság elé annak érdekében, hogy azokat a nagytanács elé utalja.
32 A Bíróság 2020. szeptember 15‑i határozatával az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatása és ítélethozatal céljából egyesítette a C‑354/20. PPU. és C‑412/20 PPU. sz. ügyet a köztük lévő összefüggés miatt.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
33 E két ügyben előterjesztett, együttesen vizsgálandó kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését és 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásáról dönteni hivatott végrehajtó igazságügyi hatóság olyan információkkal rendelkezik, amelyek az ezen elfogatóparancsot kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő olyan rendszerszintű vagy általános hiányosságokról tanúskodnak, amelyek már a kibocsátás időpontjában fennálltak, vagy amelyek a kibocsátást követően léptek fel, ez a hatóság elvitathatja az említett elfogatóparancsot kibocsátó bíróság „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” minősülését, továbbá komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezheti, hogy az utóbbi tagállamnak történő átadás esetén a keresett személyt a Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített, tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye fenyegeti, anélkül hogy konkrét és pontos vizsgálatot kellene végeznie, figyelembe véve többek között az említett személy személyes helyzetét, a szóban forgó bűncselekmény jellegét és az európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli hátterét.
34 A feltett kérdések megválaszolásához először is azt kell meghatározni, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság elvitathatja az európai elfogatóparancsot kibocsátó bíróság e rendelkezés értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” minősülését pusztán azzal az indokkal, hogy olyan információkkal rendelkezik, amelyek a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő olyan rendszerszintű vagy általános hiányosságokról tanúskodnak, amelyek ezen elfogatóparancs kibocsátásának időpontjában már fennálltak, vagy amelyek a kibocsátást követően léptek fel.
35 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy mind a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve, mind pedig a köztük fennálló kölcsönös bizalmon alapuló kölcsönös elismerés elve alapvető jelentőséggel bír az uniós jogban, mivel lehetővé teszik egy belső határok nélküli térség létrehozását és fenntartását. Pontosabban a kölcsönös bizalom elve, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében mindegyik államtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat (2014. december 18‑i 2/13 vélemény, EU:C:2014:2454, 191. pont; 2019. május 27‑i OG és PI [Lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 43. pont).
36 Közelebbről, a 2002/584 kerethatározatot illetően, annak (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az európai elfogatóparancs „az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt”. Amint azt a Bíróság megjegyezte, ez az elv a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében jut érvényre, amelynek értelmében a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően kötelesek végrehajtani (2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 41. pont).
37 Ebből következően a végrehajtó igazságügyi hatóságok főszabály szerint csakis a végrehajtás megtagadásának a 2002/584 kerethatározatban taxatíve felsorolt eseteiben tagadhatják meg az európai elfogatóparancs végrehajtását, és annak végrehajtását kizárólag az e kerethatározat 5. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt feltételekhez köthetik. Következésképpen, míg az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadása kivételként tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni (2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Mindazonáltal a kölcsönös elismerés elve azt feltételezi, hogy kizárólag a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett európai elfogatóparancsokat kell e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően végrehajtani, ami azt követeli meg, hogy az ilyen elfogatóparancsot, amelyet e rendelkezés „bírósági határozatnak” minősít, e kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „igazságügyi hatóságnak” kell kibocsátania (2019. május 27‑i OG és PI [Lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez utóbbi fogalom azt jelenti, hogy az érintett hatóság függetlenül jár el az európai elfogatóparancs kibocsátásával járó feladatai ellátása során (lásd ebben az értelemben: 2019. május 27‑i OG és PI [Lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 74. és 88. pont).
39 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a bírák függetlenségére vonatkozó követelmény a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog lényegéből következik, amely döntő jelentőségű a jogalanyok uniós jogból eredő valamennyi joga védelmének biztosítása és a tagállamok EUSZ 2. cikkben felsorolt közös értékeinek, különösen pedig a jogállamiság értékének a megőrzése szempontjából (2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 48. pont).
40 Ilyen körülmények között az egyes tagállamok feladata, hogy – a 2002/584 kerethatározat által létrehozott európai elfogatóparancs szabályozása működésének alapját képező kölcsönös bizalom és kölcsönös elismerés elvének teljes körű alkalmazását garantálandó – biztosítsák, a Bíróság végső felülvizsgálata mellett, az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzését, tartózkodva minden olyan intézkedéstől, amely ezt sértheti.
41 Ugyanakkor az a végrehajtó igazságügyi hatóság, amely olyan információkkal rendelkezik, amelyek a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő olyan rendszerszintű vagy általános hiányosságokról tanúskodnak, amelyek már a szóban forgó európai elfogatóparancs kibocsátásakor fennálltak, vagy amelyek e kibocsátást követően léptek fel, nem vitathatja el minden olyan bíró és bíróság 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” minősülését, amelyek jellegüknél fogva a végrehajtó hatalomtól teljes mértékben függetlenül járnak el.
42 Az ilyen hiányosságok fennállása ugyanis nem szükségképpen hat ki minden határozatra, amelyet az említett tagállam bíróságai az egyes esetekben meghozhatnak.
43 Az ezzel ellentétes értelmezés a kölcsönös bizalom és elismerés elve tekintetében alkalmazható korlátozásoknak a jelen ítélet 35. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett „kivételes körülményeken” túli kiterjesztéséhez vezetne azáltal, hogy ezen elvek alkalmazásának általános kizárását eredményezné az e hiányosságokkal érintett tagállam bíróságai által kibocsátott európai elfogatóparancsok keretében.
44 Egyébiránt pedig azt jelentené, hogy e tagállam egyik bírósága sem tekinthető többé „bíróságnak” az uniós jog más rendelkezéseinek, különösen az EUMSZ 267. cikknek az alkalmazása szempontjából (lásd e tekintetben: 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 38. és 43. pont).
45 A kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 2019. május 27‑i OG és PI (Lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletből (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) eredő következtetések nem tehetik kérdésessé a fenti megfontolásokat.
46 Ebben az ítéletben a Bíróság ugyanis mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő „igazságügyi hatóság” kifejezés nem szorítkozik kizárólag a tagállami bírák vagy bíróságok kijelölésére, hanem azt úgy kell érteni, mint amely tágabb értelemben kijelöli az ezen állam büntető igazságszolgáltatásában részt vevő hatóságokat is, eltérően többek között a minisztériumoktól vagy rendőrségektől, amelyek a végrehajtó hatalomhoz tartoznak (2019. május 27‑i OG és PI [Lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 50. pont).
47 Továbbá a Bíróság megállapította, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság biztosítékot kell, hogy tudjon adni a végrehajtó igazságügyi hatóság számára arra vonatkozóan, hogy a kibocsátó tagállam bírósági rendszere által nyújtott garanciákra tekintettel függetlenül jár el az európai elfogatóparancs kibocsátásával járó feladatok ellátása során. A Bíróság pontosította, hogy a függetlenség megköveteli a jogállásra és a szervezetre vonatkozó olyan szabályok fennállását, amelyek képesek biztosítani, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat meghozatala keretében ne legyen kitéve azon kockázatnak, hogy többek között a végrehajtó hatalomtól származó egyedi utasításnak lehet alávetve (2019. május 27‑i OG és PI [Lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 74. pont).
48 A Bíróság ily módon úgy ítélte meg, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyekben szóban forgó ügyészségek nem azon tényezők alapján nem felelnek meg a „kibocsátó igazságügyi hatóság” 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalmában rejlő függetlenség követelményének, amelyek az ezen ügyészségek szerinti tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállásának bizonyítására alkalmasak, hanem az ezen tagállam által eljárási autonómiájának keretében elfogadott, a jogállásra és a szervezetre vonatkozó olyan szabályok okán, amelyek az említett ügyészégeket törvényben meghatározott alárendeltségi viszonyba rendelik a végrehajtó hatalomhoz képest, és ezáltal kiteszik az ügyészségeket annak a kockázatnak, hogy a végrehajtó hatalomtól származó egyedi rendelkezéseknek, illetve utasításoknak lehetnek alárendelve az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat meghozatala keretében.
49 Márpedig a jogi unióban a bíróságok függetlenségére vonatkozó követelmény kizárja, hogy a bíróságok bármilyen hierarchikus kapcsolatban legyenek, vagy bárkinek alá legyenek rendelve, illetve hogy bárhonnan utasításokat kapjanak (lásd ebben az értelemben: 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 44. pont; 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 63. pont; 2020. január 21‑i Banco de Santander ítélet, C‑274/14, EU:C:2020:17, 57. pont).
50 E körülmények között a 2019. május 27‑i OG és PI (Lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletből (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) nem vonható le az a következtetés, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok – bármennyire súlyosak is – önmagukban elegendők ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy tekinthesse, hogy e tagállam egyetlen bírósága sem tartozik a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalma alá.
51 Másodszor meg kell határozni, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásáról dönteni hivatott végrehajtó igazságügyi hatóság olyan információkkal rendelkezik, amelyek a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélyéről tanúskodnak, akkor komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezheti, hogy az utóbbi tagállamnak történő átadás esetén a keresett személy ennek a veszélynek ki lenne téve, anélkül hogy konkrét és pontos vizsgálatot kellene végeznie, figyelembe véve többek között az említett személy személyes körülményeit, a szóban forgó bűncselekmény jellegét, és az európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli hátterét.
52 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítéletben (C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 79. pont) kimondta, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásáról dönteni hivatott végrehajtó igazságügyi hatóság olyan bizonyítékokkal rendelkezik, mint amelyek a Bizottság által az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott indokolással ellátott javaslatban szerepelnek, amelyek alkalmasak annak alátámasztására, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán fennáll a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye, akkor e hatóságnak konkrétan és pontosan értékelnie kell, hogy – e személynek a személyes helyzetére, az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény jellegére és az európai elfogatóparancs ténybeli hátterére tekintettel, illetve az említett kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdésének megfelelően a kibocsátó tagállam által szolgáltatott információkra figyelemmel – komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy az érintett személy az e tagállamnak történő átadása esetén ennek a veszélynek ki lenne téve.
53 Ebből következik, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának a 2002/584 kerethatározat – ezen ítéletben értelmezett – 1. cikkének (3) bekezdése alapján történő megtagadásának lehetősége két szakaszból álló vizsgálatot feltételez.
54 Az első szakaszban a szóban forgó európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóságnak meg kell határoznia, hogy léteznek‑e olyan objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán fennáll a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye (lásd ebben az értelemben: 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 61. pont).
55 A második szakaszban e hatóságnak konkrétan és pontosan meg kell vizsgálnia, hogy e hiányosságok milyen mértékben lehetnek hatással e tagállamnak a keresett személlyel szemben indított eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező bíróságaira, valamint hogy e személy személyes helyzetére, az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény jellegére és az európai elfogatóparancs ténybeli hátterére tekintettel, illetve a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdésének megfelelően a kibocsátó tagállam által alkalmasint szolgáltatott információkra figyelemmel komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy az érintett személy az e tagállamnak történő átadása esetén ennek a veszélynek ki lenne téve (lásd ebben az értelemben: 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 74–77. pont).
56 Hangsúlyozni kell, amint arra a jelen ítélet 53–55. pontja emlékeztet, hogy e vizsgálat két szakasza a kapott információ eltérő kritériumok alapján történő elemzését foglalja magában, így e szakaszok nem keverendők össze.
57 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amint az a 2002/584 kerethatározat (10) preambulumbekezdéséből kitűnik, az európai elfogatóparancs szabályozásának végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az EUSZ 2. cikkben rögzített alapelveket, köztük a jogállamiság elvét, és ezt a Tanács az EUSZ 7. cikk (2) bekezdése szerint, az EUSZ 7. cikk (3) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.
58 A Bíróság ily módon kimondta, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság csakis abban az esetben köteles automatikusan megtagadni a kibocsátó tagállam által kibocsátott valamennyi európai elfogatóparancs végrehajtását, anélkül hogy konkrétan vizsgálnia kellene, hogy fennáll‑e a valós veszélye annak, hogy az érintett személy tisztességes eljáráshoz való alapvető jogának lényeges tartalma sérül, ha az Európai Tanács az előző pontban meghatározottak szerinti határozatot hoz, és a Tanács ennek következtében e tagállam tekintetében felfüggeszti a 2002/584 kerethatározat alkalmazását (2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 72. pont)
59 Márpedig annak elismerése, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán – bármennyire súlyosak is – komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személyt az e tagállamnak való átadása esetén a tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye fenyegeti, ami igazolja az említett elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását, az említett tagállam által kibocsátott valamennyi elfogatóparancs végrehajtásának automatikus megtagadásához vezetne, ennélfogva pedig az európai elfogatóparancsra vonatkozó szabályozás alkalmazásának e tagállam tekintetében történő tényleges felfüggesztéséhez, annak ellenére, hogy az Európai Tanács és a Tanács nem fogadott el az előző pontban említettek szerinti határozatot.
60 Következésképpen ilyen határozatok hiányában, noha annak megállapítása az európai elfogatóparancsot végrehajtó igazságügyi hatóság által, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságokról, illetve az ilyen hiányosságok súlyosbodásáról tanúskodó információk állnak rendelkezésre, ezt a hatóságot – amint azt a főtanácsnok az indítványának 76. pontjában lényegében megjegyezte – körültekintésre kell, hogy ösztönözze, e hatóság azonban nem elégedhet meg ennek puszta megállapításával ahhoz, hogy mellőzze a jelen ítélet 53–55. pontjában hivatkozott vizsgálat második szakaszának elvégzését.
61 E hatóságnak ugyanis e második szakasz keretében értékelnie kell – adott esetben a súlyosbodás fényében –, hogy a szóban forgó európai elfogatóparancsban átadni kért személy személyes helyzetére, a büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekmény jellegére és az ezen európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli hátterére, így a hatóságoknak az adott ügy elbírálásának befolyásolására alkalmas nyilatkozataira tekintettel, és a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján a kibocsátó igazságügyi hatóság által szolgáltatott információkra figyelemmel, komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy az érintett személy az e tagállamnak történő átadása esetén a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése valós veszélyének lenne kitéve. Amennyiben ez a helyzet, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak e kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése alapján mellőznie kell az érintett európai elfogatóparancs végrehajtását. Ellenkező esetben az említett kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében előírt főszabály szerinti kötelezettségnek megfelelően végre kell hajtania az európai elfogatóparancsot.
62 E tekintetben hozzá kell tenni továbbá, hogy az európai elfogatóparancs szabályozása többek között arra irányul, hogy küzdjön az olyan keresett személy büntetlensége ellen, aki más államban tartózkodik, mint ahol állítólag bűncselekményt követett el (lásd ebben az értelemben: 2018. december 6‑i IK [Mellékbüntetés végrehajtása] ítélet, C‑551/18 PPU, EU:C:2018:991, 39. pont).
63 E célkitűzéssel ellentétes a 2002/584 kerethatározat 1. cikke (3) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint valamely tagállamban az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállása vagy súlyosbodása önmagában elegendő az e tagállam valamely igazságügyi hatósága által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának igazolására.
64 Az ilyen értelmezés ugyanis azon személyek büntetlenségének magas kockázatát vonná maga után, akik elítélésüket vagy bűncselekmény elkövetésével való gyanúsításukat követően megpróbálnak elmenekülni az igazságszolgáltatás elől, még akkor is, ha nincsenek e személyek személyes helyzetére vonatkozó olyan adatok, amelyek alapján megállapítható lenne, hogy a szóban forgó európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak történő átadás esetén a tisztességes eljáráshoz való alapvető joguk megsértése valós veszélyének lennének kitéve.
65 Azt a kérdést illetően, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak adott esetben figyelembe kell‑e vennie a kibocsátó tagállamban az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő olyan rendszerszintű vagy általános hiányosságokat, amelyek a végrehajtani kért európai elfogatóparancs kibocsátását követően léptek fel, emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállam annak érdekében bocsátja ki az európai elfogatóparancsot, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
66 A C‑354/20. PPU. sz. ügyben szóban forgóhoz hasonló, valamely tagállam által büntetőeljárás lefolytatása végett keresett személy átadása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs esetében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak – annak konkrét és pontos értékelése céljából, hogy az adott ügy körülményei között komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy az érintett személyt a tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye fenyegeti – többek között meg kell vizsgálnia, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok milyen mértékben lehetnek hatással e tagállamnak a keresett személlyel szemben indított eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező bíróságaira (lásd ebben az értelemben: 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 68. és 74. pont). E vizsgálat következésképpen magában foglalja a szóban forgó európai elfogatóparancs kibocsátását követően fellépő ilyen hiányosságok hatásának figyelembevételét.
67 Ugyanez a helyzet áll fenn a valamely tagállam által szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett keresett személy átadása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs esetében is, ha az esetleges átadását követően e személyt újabb bírósági eljárás alá vonják, adott esetben e szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására vonatkozó fellebbezés, vagy azon bírósági határozattal szemben benyújtott fellebbezés benyújtása miatt, amelynek végrehajtása az európai elfogatóparancs tárgyát képezi.
68 Mindazonáltal e második esetben a végrehajtó igazságügyi hatóságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a kibocsátó tagállamban az európai elfogatóparancs kibocsátásának időpontjában fennálló rendszerszintű vagy általános hiányosságok a jelen ügy körülményei között mennyiben érintették e tagállam azon bíróságának függetlenségét, amely azon szabadságvesztés‑büntetést vagy szabadságelvonással járó intézkedést kiszabta, amelynek végrehajtása az európai elfogatóparancs tárgyát képezi.
69 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését és 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásáról dönteni hivatott végrehajtó igazságügyi hatóság olyan információkkal rendelkezik, amelyek az ezen elfogatóparancsot kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő olyan rendszerszintű vagy általános hiányosságokról tanúskodnak, amelyek már a kibocsátás időpontjában fennálltak, vagy amelyek a kibocsátást követően léptek fel, ez a hatóság nem vitathatja el az említett elfogatóparancsot kibocsátó bíróság „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” minősülését, továbbá komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból nem vélelmezheti, hogy az utóbbi tagállamnak történő átadás esetén a keresett személyt a Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített, tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye fenyegeti, anélkül hogy konkrét és pontos vizsgálatot kellene végeznie, figyelembe véve többek között az említett személy személyes helyzetét, a szóban forgó bűncselekmény jellegét, és az európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli hátterét, így a hatóságoknak az adott ügy elbírálásának befolyásolására alkalmas nyilatkozatait.
A költségekről
70 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését és 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásáról dönteni hivatott végrehajtó igazságügyi hatóság olyan információkkal rendelkezik, amelyek az ezen elfogatóparancsot kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő olyan rendszerszintű vagy általános hiányosságokról tanúskodnak, amelyek már a kibocsátás időpontjában fennálltak, vagy amelyek a kibocsátást követően léptek fel, ez a hatóság nem vitathatja el az említett elfogatóparancsot kibocsátó bíróság „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” minősülését, továbbá komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból nem vélelmezheti, hogy az utóbbi tagállamnak történő átadás esetén a keresett személyt a Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített, tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye fenyegeti, anélkül hogy konkrét és pontos vizsgálatot kellene végeznie, figyelembe véve többek között az említett személy személyes helyzetét, a szóban forgó bűncselekmény jellegét, és az európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli hátterét, így a hatóságoknak az adott ügy elbírálásának befolyásolására alkalmas nyilatkozatait.
Aláírások