Ideiglenes változat
HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2018. december 6.(1)
C‑596/17. sz. ügy
Japan Tobacco International SA,
Japan Tobacco International France SAS
kontra
Premier ministre,
Ministre de l’Action et des Comptes publics,
Ministre des Solidarités et de la Santé
(a Conseil d’État [államtanács, Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – 2011/64/EU irányelv – A dohánygyártmányokra alkalmazandó jövedéki adók – A 15. cikk (1) bekezdése – A legmagasabb kiskereskedelmi árak szabad meghatározása – Nemzeti szabályozás, amely a gyártók és importőrök számára minden dohánytermék esetében a kiskereskedelmi egységár 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozó meghatározását írja elő, és nem ad lehetőséget az ár kiszerelési mennyiség függvényében való kialakítására”
I. Bevezetés
1. A Conseil d’État (államtanács, Franciaország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem a dohánygyártmányokra alkalmazott jövedéki adó szerkezetéről és adókulcsáról szóló 2011/64/EU irányelv(2) 15. cikkének az ugyanezen irányelv 2–5. cikkére tekintettel való értelmezésére vonatkozik.
2. E kérelmet a francia hatóságoknak a dohánytermékgyártókhoz és a bejegyzett szállítókhoz, a Franciaország európai területén gyártott dohány kiskereskedelmi árainak jóváhagyási módjai tárgyában intézett két levele egyes rendelkezéseinek megsemmisítése iránti keresettel kapcsolatban nyújtották be. E levelek megismétlik a code général des impôts (adókról szóló általános törvénykönyv, a továbbiakban: CGI) 572. cikkét, és arról rendelkeznek, hogy e piaci szereplők valamennyi dohánytermék tekintetében kiskereskedelmi egységárat alakítanak ki, amelyet 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozóan kell megállapítani. E rendszer eredményeként a termékenkénti egységár – a forgalomba hozott kiszerelés tartalmától függetlenül – azonos marad. A gyártók és importőrök tehát egyik termékük kiskereskedelmi árát sem igazíthatják azok forgalomba kerülő csomagolási egységéhez.
3. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a CGI 572. cikkéhez hasonló joghatást kiváltó nemzeti szabályozás összeegyeztethető‑e a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével. E rendelkezés értelmében a gyártók és importőrök szabadon határozhatják meg a legmagasabb kiskereskedelmi árat minden termékük esetében, amely a dohánygyártmányokra vonatkozó százalékos jövedéki adó számításának alapját képezi.
4. Az elemzésem végén arra a következtetésre jutok, hogy az ilyen nemzeti szabályozás nem ellentétes ezen irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
5. A 2011/64 irányelv – az 1. cikkében foglaltaknak megfelelően – „megállapítja a tagállamok által a dohánygyártmányokra kivetett jövedéki adó szerkezete és adókulcsa összehangolásának általános elveit”.
6. Ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„Ezen irányelv alkalmazásában a dohánygyártmány:
a) cigaretták;
b) szivarok és szivarkák;
c) fogyasztási dohány:
i. cigaretták sodrására szánt, finomra vágott dohány;
ii. egyéb fogyasztási dohány.”
7. Az említett irányelv 3., 4. és 5. cikke sorrendben a cigaretta, a szivar és szivarka, valamint a fogyasztási dohány meghatározását tartalmazza.
8. Ugyanezen irányelv 15. cikke (1) bekezdésének a szövege a következő:
„A gyártók, vagy adott esetben azok Unión belüli képviselői vagy megbízottjai, valamint a harmadik országokból dohányt importálók szabadon határozhatják meg a legmagasabb kiskereskedelmi árat minden termék esetében és minden tagállam számára, ahol a kérdéses terméket szabad forgalomba bocsátják.
Az első albekezdés azonban nem akadályozhatja az árszínvonalak ellenőrzésére vonatkozó nemzeti jogalkotási rendszerek végrehajtását, vagy a meghatározott árak betartását [helyesen: az árszínvonal ellenőrzésére vagy az előírt árak betartására vonatkozó nemzeti jogszabályok alkalmazását], feltéve, hogy azok összeegyeztethetők az Unió jogalkotásával.”
B. A francia jog
9. A CGI 572. cikkének a loi du 26 janvier 2016 de modernisation du système de santé (az egészségügyi rendszer modernizálásáról szóló, 2016. január 26‑i törvény) szerinti változata a következőképpen rendelkezik:
„Bármely termék 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozó kiskereskedelmi ára az egész ország területén egységes, és azt a gyártók és bejegyzett szállítók szabadon határozzák meg. Az ár a ministre chargé de la santé (egészségügyért felelős miniszter) és a ministre chargé du budget (költségvetésért felelős miniszter) együttes rendelete általi, valamint a Conseil d’État (államtanács) által rendeletben meghatározott feltételek mellett történt jóváhagyást követően alkalmazható. Az ár nem hagyható ugyanakkor jóvá, ha az alacsonyabb az önköltségi ár és az adók összegénél.
[…]”
III. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
10. 2016. szeptember 30‑án és 2017. január 20‑án, a Japan Tobacco International SA és a Japan Tobacco International France SAS társaságok (a továbbiakban együtt: a Japan Tobacco társaságok) a francia hatóságok által a dohánytermékgyártókhoz és bejegyzett szállítókhoz címzett, 2016. április 6‑i és 2016. november 22‑i keltezésű két levél egyes rendelkezéseinek hatáskör túllépése miatt való megsemmisítése iránti keresetet nyújtottak be a Conseil d’État‑hoz (államtanács). E levelek a Franciaország európai területén gyártott dohány kiskereskedelmi árainak a CGI 572. cikkben foglaltak szerinti jóváhagyási módjaira vonatkoznak.
11. E rendelkezés azt írja elő a gyártók és szállítók számára, hogy valamennyi dohánytermékük kiskereskedelmi árát 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozóan, a forgalomba hozott kiszerelés tartalmától függetlenül, egységesen állapítsák meg. A 2016. november 22‑i levél értelmében ebben az összefüggésben a terméket valamely márka és kereskedelmi név megjelölésével kell meghatározni. E szabály – a továbbiakban az 1000 egységre megállapított ár szabálya – azt jelenti, hogy valamennyi termék ára a forgalomba hozott (egységnek nevezett) csomagolási egységétől függetlenül azonos. Az 1000 egységre megállapított ár szabálya a fogyasztás növekedésének elkerülésére irányul, amit egyes termékek árának csökkenése eredményezhet, amennyiben azokat nagyobb kiszerelésben csomagolják.
12. A Japan Tobacco társaságok keresetük alátámasztásaként egyebek között arra hivatkoznak, hogy a CGI 572. cikke, amelyen a megtámadott levelek alapulnak, sérti a dohánytermékek legmagasabb kiskereskedelmi árának szabad meghatározására vonatkozó, a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt elvet, amennyiben ezen árak megállapítása során nem teszi lehetővé a kiszerelési mennyiséghez kapcsolódó költségekben mutatkozó esetleges különbségek figyelembevételét.
13. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróságnak elsősorban ezen irányelv hatályával kapcsolatosan merülnek fel kétségei. Rámutat arra, hogy az említett irányelv az adózásra vonatkozó célkitűzésének megfelelően úgy is értelmezhető, mint amely kizárólag a jövedéki adó hatálya alá tartozó dohánytermékek, azaz – az ugyanezen irányelv 2–5. cikkében meghatározottak szerint – a cigaretta, a szivar, a szivarka és a fogyasztási dohány árát szabályozza.(3) A 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése ennélfogva nem alkalmazható e termékek csomagolási egységére. Következésképpen az 1000 egységre megállapított ár szabálya, amely tiltja a termékek árának a csomagolási egység tartalma függvényében való kialakítását, nem sérti ezt az elvet.
14. Mindazonáltal a Conseil d’État (államtanács) emlékeztet arra, hogy a Bíróság 2002‑ben,(4) illetve 2010‑ben(5) meghozott,kötelezettségszegést megállapító ítéleteiben e rendelkezéssel ellentétesnek találta a CGI 572. cikkének két korábbi változatát, amelyek az 1000 egységre megállapított ár szabálya mellett a dohánytermékek kiskereskedelmi árára vonatkozóan kötelező minimálár‑rendszert vezettek be. A Bíróság szerint e rendszerek hátráltathatják a szabad versenyt azáltal, hogy egyes gyártókat és importőröket akadályoznak abban, hogy a versenytársaikhoz képest alacsonyabb önköltségi áraikból haszonra tegyenek szert. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy ezen ítéletek a Bíróság azon szándékát fejezik‑e ki, hogy a szabad verseny alapelvét a 2011/64 irányelv adózásra vonatkozó célkitűzésével kapcsolatban is érvényesíteni kell. Arra is rákérdez, hogy tekintet nélkül az ezen irányelv 2–5. cikkében fogalt fogalommeghatározásokra, az említett irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében a gyártók és importőrök számára biztosított szabadság kiterjed‑e a dohánytermékek árának a kiszerelés alapján történő megállapítására.
15. Másodsorban, feltéve, hogy a Bíróság e kérdésre igenlő választ ad, a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a CGI 572. cikke összeegyeztethető‑e a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével, amennyiben e piaci szereplőket megakadályozza abban, hogy termékeik kiskereskedelmi árát a kiszerelési mennyiség függvényében alakítsák ki. Ezzel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az 1000 egységre megállapított ár szabálya nem azt tiltja számukra, hogy általánosságban érvényesítsék az áraikban az önköltségben jelentkező különbségeket, tekintet nélkül azok eredetére, hanem csak azt, hogy a szóban forgó árakat a csomagolások méretének függvényében határozzák meg.
16. Ilyen körülmények között a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [2015/64 irányelvet], hogy az a 2., 3. és 4. cikkében a dohánytermékek tekintetében elfogadott meghatározásokra figyelemmel a csomagolt dohánytermékek árainak szabályozására is irányadó?
2) Az előző kérdésre adott igenlő válasz esetén a [2011/64] irányelvnek a dohánytermékárak szabad meghatározása elvét kimondó 15. cikkét az e termékek árainak 1000 egységre vagy 1000 grammra történő rögzítésére irányuló szabályra vonatkozó tilalomként kell‑e értelmezni, amely megtiltja a dohánytermékek gyártói számára, hogy azok az áraikat a csomagolási költségekben jelentkező esetleges különbségek függvényében határozzák meg?”
17. A Japan Tobacco társaságok, a francia, az olasz és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett írásbeli észrevételeket a Bíróság elé.
18. A Japan Tobacco társaságok, a francia kormány és a Bizottság képviseltették magukat a 2018. szeptember 5‑én tartott tárgyaláson.
IV. Elemzés
A. Előzetes észrevételek
1. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgyáról
19. Két kérdésével, amelyeket együtt fogok vizsgálni, a Conseil d’État (államtanács) lényegében arra keresi a választ, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint a CGI 572. cikke, amely a gyártókat és importőröket arra kötelezi, hogy valamennyi termékük kiskereskedelmi egységárát 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozóan határozzák meg, és ily módon megakadályozza őket abban, hogy ezt az árat e termékek forgalomba kerülő különböző kiszerelési mennyiségeinek függvényében határozzák meg, összeegyeztethető‑e a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével.
20. Első kérdésével e bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy ezen irányelv irányadó‑e a csomagolt dohánytermékek árának meghatározására. Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, e kérdés közelebbről az említett irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt azon alapelv hatályára vonatkozik, amelynek értelmében a gyártók és importőrök szabadon határozhatják meg a legmagasabb kiskereskedelmi árat minden termék esetében.
21. Egyrészt, ahogyan azt a Japan Tobacco társaságokon kívül valamennyi érdekelt fél állítja, a gyártók és importőrök e rendelkezésben foglalt szabadsága úgy is értelmezhető, mint amely a kiskereskedelmi ár „minden termék” esetében történő meghatározása alatt az említett irányelv 2–5. cikkében foglalt fogalommeghatározások egyikének megfelelő, adott márkájú és típusú dohánygyártmányra vonatkozik, függetlenül attól, hogy az milyen kiszerelésekben kapható (például minden X márkájú és Y típusú cigaretta).(6)
22. Másrészt, ahogyan azt a Japan Tobacco társaságok állítják, a „minden termék” kifejezés úgy is értelmezhető, mint amely az ilyen termékek egyes csomagolási egységeit jelöli (például az X márkájú és Y típusú cigaretták 20, 25, vagy 30 szálat tartalmazó dobozai). A 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése tehát a gyártóknak és importőröknek a kiskereskedelmi ár meghatározására vonatkozó szabadságát minden általuk kereskedelmi forgalomba hozott egység tekintetében biztosítja.
23. A második kérdést csak arra az esetre terjesztik a Bíróság elé, ha az első kérdésre adott válaszában a 2011/64 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének a fenti pontban ismertetett értelmezését fogadná el. A Conseil d’État (államtanács) azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapügyben vitatott 1000 egységre megállapított ár szabálya, sérti‑e ezt a rendelkezést a tekintetben, hogy megakadályozza a gyártókat és importőröket abban, hogy a különböző kiszerelési mennyiségeket tartalmazó egységek közötti árkülönbséget szabadon megállapíthassák.
24. Abban az esetben, ha a Bíróság ezzel szemben azt állapítja meg, hogy a 2011/64 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „termék” a kiszerelési mennyiségtől függetlenül magát a dohánygyártmányt jelöli, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a CGI 572. cikke nem ütközhet ebbe a rendelkezésbe. Azért sem, mert magának a CGI 572. cikkének a szövege is kimondja, hogy az ily módon meghatározott termékek árát szabadon állapítják meg.
25. Teljes mértékben osztom ez utóbbi álláspontot, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket együttesen vizsgáló elemzésemben pontosan kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt az olyan nemzeti szabályozás, mint a CGI 572. cikkében előírt 1000 egységre megállapított ár szabálya, közvetett módon sem korlátozza a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében biztosított szabadságot. Különösen fontos annak kifejtése, hogy az ilyen szabályozás miben különbözik a CGI 572. cikkének azon korábbi változataitól, amelyeket a Bíróság megsemmisített amiatt, hogy korlátozták e szabadságot.(7)
2. Az alapügyben vitatott nemzeti szabályozás által kiváltott azon joghatásról, amelyre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vonatkoznak
26. Hasznosnak vélem előzetesen azt is hangsúlyozni, hogy jóllehet a CGI 572. cikke a dohánygyártmányok gyártói és importőrei kereskedelmi politikájára számos korlátozó hatást gyakorol, ezek közül csupán egy képezi a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát. A Conseil d’État (államtanács) kizárólag azt kérdezi a Bíróságtól, hogy ellentétes‑e a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével e nemzeti rendelkezés azon vonatkozása, amely e piaci szereplőket arra kötelezi, hogy a kiskereskedelmi árat 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozóan határozzák meg minden termékük esetében, mivel ezen ár azonos marad, azon kiszerelés tartalmától függetlenül, amelyben a szóban forgó terméket forgalomba hozták.
27. Ezzel szemben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések nem érintik a CGI 572. cikkének az ármeghatározás szabadsága elvével való összeegyeztethetőségét azon vonatkozásokban, hogy e rendelkezés ezentúl egyrészt megköveteli, hogy minden termék kiskereskedelmi ára egységes legyen Franciaország európai területein, másodszor minimálárat állapít meg,(8) és harmadszor megtiltja a gyártók és importőrök számára, hogy a közigazgatási hatóság által jóváhagyott kiskereskedelmi árat növeljék vagy csökkentsék.
28. Ugyanakkor, a Japan Tobacco társaságok e rendelkezést e hármas joghatására tekintettel szintén bírálják. Különösen azzal az indokkal hivatkoznak a CGI 572. cikkének az ármeghatározás szabadsága alapelvével való összeegyeztethetetlenségére, hogy az e rendelkezésnek megfelelően megállapított kiskereskedelmi ár a jóváhagyást követően már nem csupán a legmagasabb, hanem egyben a legalacsonyabb árat is jelenti, ennélfogva rögzített viszonteladási árról van szó.
29. A félreértések elkerülése végett, e kérdést illetően mindenekelőtt leszögezem, hogy a CGI 572. cikkének az árpolitikára vonatkozó ezen aspektusa a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése szempontjából nem releváns. Amint az az alábbiakban bemutatott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik,(9) e rendelkezésből mindössze az következik, hogy a gyártók és importőrök minden termékének legmagasabb kiskereskedelmi árát, mint az ad valorem jövedéki adó alapját, e piaci szereplők szabadon határozhatják meg. Azzal nem ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amely a gyártók és importőrök számára az általuk szabadon meghatározott rögzített ár tiszteletben tartását írja elő.
30. E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy a 2011/64 irányelv nem képezi akadályát olyan árpolitikának, amely nem áll ellentétben az említett irányelv céljaival, többek között az ugyanazon csoportba tartozó dohánygyártmányok kategóriái közötti versenytorzulás kizárásának céljával.(10)
31. Ebben az összefüggésben az Etablissements Fr. Colruyt ítéletben(11) a Bíróság kimondta, hogy az említett irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megtiltja a kiskereskedők számára, hogy a dohánytermékeken rögzített adójegyen a gyártó vagy az importőr által feltüntetett ár alatti egységáron értékesítsék e termékeket, feltéve hogy ezt az árat az importőr szabadon határozta meg. A Bíróság szerint egy ilyen nemzeti rendelkezés nem tartozik a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése szerinti helyzetek körébe.(12)
32. Hasonlóképpen, e rendelkezés nem tiltja olyan nemzeti rendelkezés alkalmazását, amely a jóváhagyott kiskereskedelmi ár egységességét írja elő – azaz egyúttal minimumát és maximumát is rögzíti –, feltéve hogy ezen árat a gyártók és importőrök szabadon határozták meg.
B. A 2011/64 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének értelmezéséről
33. Amint azt korábban említettem, a Conseil d’État (államtanács) annak meghatározására kéri a Bíróságot, hogy a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „minden termék” kifejezés a gyártók és importőrök által forgalomba hozott egy‑egy márkához és típushoz tartozó dohánytermékeket jelenti‑e, vagy e dohánytermékek egyes csomagolási egységeit. A kérdést előterjesztő bíróság abból a célból terjeszti elő ezt a kérdést, hogy dönteni tudjon az 1000 egységre megállapított ár szabályának az e rendelkezéssel való összeegyeztethetőségéről, amennyiben az tiltja valamennyi említett dohánytermék kiskereskedelmi árának a különféle kiszerelési mennyiség függvényében való kialakítását.
34. Mivel a 2011/64 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének szövege nem pontosítja a szóban forgó kifejezés terjedelmét, azt e rendelkezésnek az irányelv általános rendszerével való együttes értelmezése útján, valamint az említett rendelkezésnek, és azon irányelvnek a célkitűzésére figyelemmel szükséges meghatározni, amelynek e rendelkezés részét képezi.(13)
1. Az általános rendszer fényében történő értelmezés
35. A jövedéki adók szerkezetének a 2011/64 irányelv általi összehangolása érdekében a gyártók és importőrök termékeinek az irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében hivatkozott legmagasabb kiskereskedelmi ára képezi a dohánygyártmányokra kivetett százalékos jövedéki adó számítási alapját.(14)
36. Ebben az összefüggésben, az e rendelkezésben említett „termékek” alatt, melyeknek legmagasabb kiskereskedelmi árát e piaci szereplők szabadon határozzák meg, megítélésem szerint a jövedéki adóköteles dohánygyártmányokat kell érteni.
37. E tekintetben a 2011/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy az összehangolt jövedéki adó hatálya alá tartozó „dohánygyártmányoknak” először is a cigaretták, másodszor a szivarok és szivarkák, harmadszor pedig a fogyasztási dohány minősülnek. Ezen irányelv 3–5. cikke a dohánygyártmányok e három kategóriáját jellemzőik és rendeltetésük szerint határozza meg.(15) E meghatározások csupán a dohány fogyasztását lehetővé tévő „elsődleges” kiszerelésről(16) tesznek említést, a dohánygyártmányok között „külső” csomagolásuk(17) alapján nem tesznek különbséget.
38. Ezzel szemben, amint arra a francia kormány és a Bizottság rámutatott, a dohánytermékek külső csomagolása a 2014/40 irányelv keretében meghozott harmonizációs intézkedések tárgyát képezi. Ezen irányelv 2. cikkének 4. pontja határozza meg a „dohánytermék” fogalmát. A „cigaretta” és a „szivar” fogalmát e cikk 10. és 11. pontja rögzíti, visszautalva a 2011/64 irányelv 3. cikkében, illetve 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt meghatározásokra. E fogalmaktól különválik a „csomagolási egység” fogalma, amelyet a 2014/40 irányelv 2. cikkének 30. pontja „a forgalomba hozott dohánytermék vagy kapcsolódó termék legkisebb egyedi csomagolásaként” határoz meg. Ehhez kapcsolódóan ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdése az egyes dohánytermékek csomagolási egységeinek minimális tartalmát szabályozza.
39. A 2011/64 irányelvnek a harmonizált jövedéki adó számítására vonatkozó rendelkezései sem utalnak az ezen irányelv 2–5. cikkénél részletesebben azon csomagolási egységekre, amelyek formájában a dohánygyártmányokat értékesítik.
40. Ami a cigarettákat illeti, azokra – az említett irányelv 7. cikkének (1) bekezdése alapján – a vámokat is tartalmazó legmagasabb kiskereskedelmi ár alapján számított ad valorem jövedéki adót és a termék egységére meghatározott tételes jövedéki adót kell kivetni. Szemben azzal, amit a Japan Tobacco társaságok állítanak, a „legmagasabb kiskereskedelmi ár” fogalma ebben az összefüggésben egyáltalán nem a termékek csomagolási egységeire utal a „termék egységének” fogalmával szemben. Ugyanis a „legmagasabb kiskereskedelmi ár” annyiban különbözik a „termék egységétől”, hogy az első a százalékos jövedéki adó alapját képezi, amelyet úgy számítanak ki, hogy minden cigarettára azonos adókulcsot alkalmaznak, míg a második a tételes jövedéki adó számításának alapját képezi, amelynek összege minden cigaretta esetében azonos.(18)
41. Amint azt a francia kormány megjegyzi, a 2011/64 irányelv egyik rendelkezése sem a cigarettásdobozt adja meg a jövedéki adó egyik vagy másik összetevője kiszámításának a mértékegységeként. Ezen túlmenően, abból fakadóan, hogy minden cigaretta esetében azonosnak kell lenniük, az ad valorem jövedéki adókulcs és a tételes jövedéki adó összege nem változhat az egyes csomagolási egységek által tartalmazott mennyiség szerint.
42. Véleményem szerint szintén téves a Japan Tobacco társaságok azon állítása, hogy a 2011/64 irányelv 8. cikkének (2) bekezdésében, valamint 10. cikkében említett „súlyozott kiskereskedelmi értékesítési átlagár” csak abban az esetben bírhat jelentőséggel, ha a cigaretta egységára a doboz méretétől függően eltérhet. Ugyanis e fogalom szolgál viszonyítási alapként a tételes jövedéki adók teljes adóterhen belüli jelentőségének, valamint a cigarettákra kivetett általános jövedékiadó‑minimumnak a meghatározásához. Ebben az összefüggésben a „súlyozott kiskereskedelmi értékesítési átlagárat” a (bármely márkanév alatt) forgalomba hozott cigaretták összértékéhez viszonyítva kell kiszámítani, az összes adót tartalmazó kiskereskedelmi értékesítési ár és az előző naptári év során forgalomba bocsátott cigaretták teljes mennyiségének hányadosaként. Az említett fogalom tehát egyáltalán nem függ attól, hogy van‑e különbség ugyanazon cigaretta árai között aszerint, hogy milyen csomagolási egységben jelenik meg.
43. A cigarettán kívüli dohánygyártmányokat a 2011/64 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése értelmében jövedéki adó terheli, amely lehet ad valorem (a szabadon meghatározott legmagasabb kiskereskedelmi árak alapján számított), tételes (kilogrammban, illetve a szivarok és szivarkák esetében darabszámban kifejezett), illetve kombinált. A csomagolási egység ebben az összefüggésben sem szolgál a jövedéki adó kiszámításának alapjául.
44. Ezenkívül, e rendelkezés kimondja, hogy a tagállamok megszabhatják az ad valorem vagy kombinált jövedéki adó minimumösszegét, míg ezen cikk (2) bekezdése előírja, hogy a teljes jövedéki adónak el kell érnie bizonyos mértéket, illetve minimumösszeget. Az említett cikk (3) bekezdésének megfelelően e kulcsok vagy összegek minden olyan termékre érvényesek, amelyek az érintett dohánygyártmány csoportjába tartoznak,(19) anélkül hogy az egyes csoportokon belül különbséget kellene tenni többek között a kiszerelés alapján. Amint arra a francia kormány hivatkozott, e rendelkezés azt feltételezi, hogy a jövedéki adó minimális mértéke, illetve összege nem változhat attól függően, hogy egy adott csoportba tartozó termékek milyen kiszerelésben jelennek meg.
45. E megállapítások összessége azt mutatja, hogy a harmonizált jövedéki adó hatálya alá tartozó dohánygyártmányoknak nem a dohánytermékek csomagolási egységei, hanem a 2011/64 irányelv 2–5. cikkében meghatározottak szerint – függetlenül attól, hogy milyen kiszerelési mennyiségről van szó – a cigaretták, szivarok, szivarkák és fogyasztási dohányok minősülnek.
46. Meglátásom szerint a harmonizált jövedéki adó tárgyának ilyen meghatározása egyben az ezen irányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „termék” fogalmának körvonalait is meghatározza. Ily módon, mivel a gyártók és importőrök termékeinek az általuk szabadon meghatározott legmagasabb kiskereskedelmi ára képezi az ad valorem jövedéki adó alapját, e termékek alatt az előző pontban meghatározottak értelmében vett dohánygyártmányokat kell érteni.
47. Az általam javasolt értelmezés azt is jelenti, hogy e rendelkezés egyedül annak szabadságát biztosítja e piaci szereplők számára, hogy a cigarettáik, szivarjaik és szivarkáik egységárát, illetve a fogyasztási dohányaik súly szerinti egységárát adott márka és típus vonatkozásában meghatározzák, azt azonban nem, hogy ezeket az árakat e termékek kiszerelési mennyisége függvényében alakítsák ki.
48. Általánosságban az említett irányelv célkitűzése, közelebbről pedig a 15. cikke (1) bekezdésének a célkitűzése ezt az értelmezést támasztja alá.
2. Teleologikus értelmezés
49. Amint azt 1. cikkében kimondja, a 2011/64 irányelv célja, hogy megállapítsa a tagállamok által a dohánygyártmányokra kivetett jövedéki adó szerkezete és adókulcsa összehangolásának általános elveit. E harmonizáció célja különösen annak biztosítása, amint az irányelv (9) preambulumbekezdése is említi, hogy „az ugyanazon csoportba tartozó dohánygyártmányok kategóriái közötti verseny az adóterhek következtében ne torzuljon, és hogy ez a tagállamok nemzeti piacainak megnyitását valósítsa meg”. Az említett irányelv (10) preambulumbekezdése szerint „[a] szabad verseny követelménye a szabad árképzést jelenti a dohánygyártmányok minden csoportja tekintetében”.
50. Ezzel összefüggésben, az ítélkezési gyakorlat szerint a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése egyrészt azt kívánja biztosítani, hogy a dohánytermékeket terhelő százalékos jövedéki adó alapjának, azaz e termékek legmagasabb kiskereskedelmi árának a meghatározása minden tagállamban ugyanazon szabályok alapján történjék. E rendelkezés célja másrészt pedig az, hogy megvédje a fent említett gazdasági szereplők szabadságát, annak érdekében, hogy az esetlegesen alacsonyabb önköltségi árból következő versenyelőnyt ténylegesen élvezhessék és arra fordíthassák, hogy kedvezőbb kiskereskedelmi árat kínáljanak.(20)
51. Egyébiránt a Bíróság pontosította, hogy a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése a dohány adóztatási rendszerének keretében azt is magában foglalja, hogy valamennyi termék esetében a gyártók vagy importőrök által meghatározott és a hatóság által jóváhagyott árat legmagasabb árként kötelező alkalmazni, és azt ilyenként kell tiszteletben tartani az értékesítési lánc minden lépcsőjében a fogyasztónak való értékesítésig. E szabály lehetővé teszi annak elkerülését, hogy a megállapított ár túllépése miatt az adóbevételek teljessége sérüljön.(21) Biztosítja, hogy a gyártók az adók kivetésének pillanatában ne adjanak meg alacsonyabb értékesítési árat a kisebb adóteher elérése érdekében, hogy azután az árukat drágábban értékesítsék.(22)
52. E célkitűzések megvalósításához álláspontom szerint egyedül az szükséges, hogy e piaci szereplők szabadon határozhassák meg az általuk forgalomba hozott, adott márkához és típushoz tartozó cigaretták, szivarok és szivarkák egységárát, illetve a fogyasztási dohányok súly szerinti egységárát. Nem feltétele a 2011/64 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének olyan értelmezése, amely ezenfelül azt is megköveteli, hogy e piaci szereplők valamennyi termékük kiskereskedelmi árát a csomagolási egységek függvényében is változtathassák.
53. Különösen a szabad versenyre vonatkozó célkitűzést illetően a Bíróság hangsúlyozta, hogy a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a gyártók és importőrök szabadon meghatározhatják a legmagasabb kiskereskedelmi árat minden termék esetében „annak érdekében, hogy hatékony verseny érvényesüljön közöttük” (kiemelés tőlem)(23). A legmagasabb kiskereskedelmi ár szabad meghatározásának elve ily módon azt biztosítja, hogy a 2011/64 irányelv által előírt adóztatási rendszer ne járjon a verseny torzításának és az áruk mozgása korlátozásának másodlagos hatásával.(24)
54. Ebben az összefüggésben, a megőrizni kívánt versenyelőny véleményem szerint az önköltség terén fennálló minden olyan előny, amellyel a gyártó vagy importőr más gyártókhoz és importőrökhöz képest rendelkezik.(25) Nem azt a versenyelőnyt jelöli, amellyel egy adott márkához és típushoz tartozó dohánygyártmány csomagolási egysége az ugyanezen piaci szereplő által értékesített ugyanezen dohánygyártmány másik csomagolási egységéhez képest rendelkezhet.
55. Ezt az értelmezést nem kérdőjelezik meg azok az ítéletek, amelyekben a Bíróság az árak szabad meghatározásának elvével összeférhetetlennek ítélte a dohánygyártmányok kiskereskedelmi árára vonatkozóan kötelező minimálárat bevezető rendszereket, amelyek korábban több tagállamban, közöttük Franciaországban is érvényben voltak.(26)
56. E tekintetben a 2002. február 27‑i Bizottság kontra Franciaország ítéletben(27) a CGI 572. cikkének az alapügyben szereplőnél korábbi változatát a 95/59/EK irányelv(28) 9. cikkének (1) bekezdésével (amelynek tartalmát a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése vette át) ellentétesnek ítélték. A CGI 572. cikkének a jelen ügyben alkalmazandó változatához képest ezen korábbi változata egy további megkötést tartalmazott, amennyiben azt írta elő, hogy egy adott márkanév alatt forgalomba hozott cigaretták valamely csoportjához tartozó termékek 1000 egységre vonatkozó ára – a csomagolás módjától és egységétől függetlenül – nem lehet alacsonyabb az adott márka legkeresettebb termékének áránál. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás valójában – még ha közvetett módon is – kötelező minimálárat állapított meg a cigaretták kiskereskedelmére vonatkozóan. Márpedig a Bíróság szerint a kiskereskedelmi minimálárnak a hatóságok által történő meghatározása tagadhatatlanul korlátozza a gyártók és importálók szabadságát legmagasabb kiskereskedelmi áruk meghatározásában, mivel az semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint az előírt minimálár.
57. A 2010. március 4‑i Bizottság kontra Franciaország ítélet(29) a CGI 572. cikkének egy másik korábbi változatát, amely a gyártók és importőrök számára a cigaretták kiskereskedelmi minimálárát rendelet útján a piacon forgalomba hozott cigaretták átlagárának bizonyos százalékában rögzítette, szintén ellentétesnek találta az árak szabad meghatározásának elvével. Az így megállapított rendszer előidézhette a versenyző termékek közötti árkülönbség megszüntetését, és ezen áraknak a legdrágább termék árához való közelítését. Ezen túl, e rendszer korlátozta a gyártók és importőrök termékeik legmagasabb kiskereskedelmi árának meghatározása tekintetében fennálló szabadságát. A Bíróság ugyanezen a napon az Ausztriában és Írországban bevezetett, ehhez hasonló rendszereket,(30) valamint ugyanebben az évben az Olaszországban előírt kötelező minimálárra vonatkozó rendszert is felülbírálta.(31)
58. A Bíróság e 2010‑ben meghozott négy ítéletében azt is pontosította, hogy – az ott tárgyalt rendszerekkel szemben – az árak szabad meghatározásának elvével olyan minimálár‑rendszer lenne összeegyeztethető, amelyet oly módon igazítanak ki, hogy minden esetben kizárja az alacsonyabb önköltségi árból e termékek gyártói és importőrei egy részénél kialakult versenyelőny sérelmét, és azt, hogy ebből következően torzuljon a verseny.(32)
59. A jelen ügyben a Japan Tobacco társaságok azt állítják, hogy az 1000 egységre megállapított ár szabálya ugyanazt a hatást váltja ki, mint az olyan minimálár‑rendszer, amelyet a Bíróság a 2002. február 27‑i Bizottság kontra Franciaország ítéletben(33) szankcionált. E társaságok szerint a gyártó vagy importőr kénytelen egy adott márkához és kereskedelmi névhez tartozó valamennyi termék referenciaáraként e termék valamely csomagolási egységének árát kiválasztani, és azt az említett termék valamennyi csomagolási egysége tekintetében egyformán érvényesíteni. Ily módon megszűnik az a versenyelőny, amelyet a dohánygyártmány nagyobb mennyiséget tartalmazó csomagolási egységének alacsonyabb költsége biztosíthatna e piaci szereplő számára. Ez ugyanis akadályozza abban, hogy a nagyobb kiszerelés miatt alacsonyabb egységáron kínált termékek vásárlására ösztönözze a fogyasztókat.
60. Ez az érvelés nem meggyőző számomra.
61. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2011/64 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének célkitűzései között nem szerepel azon lehetőségnek a gyártó vagy importőr számára való biztosítása, hogy a termékeik nagyobb kiszerelésben való csomagolásával költségcsökkenést érhessenek el annak érdekében, hogy a keresletet a meghatározott márkájú és típusú dohánytermékek legnagyobb mennyiségét tartalmazó csomagjainak vásárlása felé tereljék. Kizárólag az a fontos, hogy e piaci szereplők versenytársaikkal szemben élhessenek a termékeik alacsonyabb önköltségéből származó esetleges versenyelőnyükkel.(34)
62. Márpedig e rendelkezés olyan értelmezése, amely nem biztosítja a gyártók és importőrök számára annak szabadságát, hogy valamennyi dohánygyártmányuk árát a kiszerelési mennyiség függvényében változtathassák, és ennélfogva lehetővé teszi az alapügyben vitatott, 1000 egységre megállapított ár szabályához hasonló nemzeti rendelkezés bevezetését, nem eredményezi az ilyen versenyelőny megszűnését.
63. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozta, e szabály egyedüliként azt a megkötést vezeti be, hogy azonos márkával és kereskedelmi névvel jelölt termékre nem lehet eltérő kiskereskedelmi árat meghatározni attól függően, hogy milyen kiszerelésben értékesítik. Az érintett gyártó vagy importőr egyebekben szabadon határozhatja meg e termék 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozó árát, anélkül, hogy a legkeresettebb csomag árához kötve lenne. Az 1000 egységre megállapított ár szabálya nem korlátozza a gyártók és importőrök azon lehetőségét, hogy termékeik kiskereskedelmi árában általánosságban érvényesíthessék a versenytársaik termékeihez képest az önköltségben jelentkező esetleges különbséget.
64. Ugyanis, az e piaci szereplők által az azonos márkájú és típusú cigaretta, szivar vagy szivarka darabszáma, illetve fogyasztási dohány súlya szerinti szabad ármeghatározás célja, hogy az e márkához és típushoz tartozó termékekkel kapcsolatosan felmerülő önköltségek egy részét összevonja. Az előállítási költségek részeként – amelyek maguk is az önköltség részét képezik – a csomagolás költségei is idetartoznak. Ahogyan azt a Bizottság hangsúlyozta, a gyártók és importőrök minden dohánygyártmányuk egységárának meghatározására vonatkozó szabadsága azt is magában foglalja, hogy abban a termékeik különböző kiszereléseivel kapcsolatos költségeket az általuk választott mértékben és módszer szerint érvényesítsék.
65. E piaci szereplők dönthetnek például úgy, hogy az adott márkához és típushoz tartozó cigaretta egységárát az e cigaretta különböző csomagolásai átlagköltségének figyelembevételével állapítják meg. Azt is választhatják többek között, hogy olyan árat határoznak meg, amely a legmagasabb vagy a legalacsonyabb csomagolási költséget foglalja magában.
66. Következésképpen, az 1000 egységre megállapított ár szabálya nem gátolja a gyártókat és az importőröket abban, hogy valamennyi dohánygyártmányuk árában érvényesíthessék a versenytársaikhoz képest alacsonyabb önköltségben jelentkező – ideértve a csomagolásból származó – esetleges versenyelőnyüket. E versenyelőnynek ugyanakkor el kell oszlania az azonos márkájú és típusú termékek különböző csomagolási egységeinek összessége között.
67. E fejtegetések rávilágítottak arra, hogy az olyan nemzeti szabályozást, mint az 1000 egységre megállapított ár szabályát, hatásai tekintetében nem lehet valamely kötelező minimálárat bevezető rendszerrel azonosítani. Az ilyen típusú szabályozás nem korlátozza a gyártók és importőrök termékeik legmagasabb kiskereskedelmi árának meghatározására vonatkozó szabadságát, ennélfogva a hatékony versenyt sem korlátozza e piaci szereplők között.
3. Záró megjegyzések
68. A fent kifejtettek összességére figyelemmel úgy vélem, hogy a 2011/64 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének célja, hogy a gyártók és importőrök szabadon határozzák meg a legmagasabb kiskereskedelmi árat minden dohánygyártmány mint jövedéki adóköteles termék esetében. E termékek alatt – függetlenül a kiszerelési mennyiségtől – az egy meghatározott márkához és típushoz tartozó cigarettákat, szivarokat és szivarkákat, valamint a fogyasztásra szánt dohányt kell érteni.
69. Következésképpen e rendelkezéssel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint a CGI 572. cikke, amely előírja, hogy egy adott márkához és típushoz tartozó valamennyi terméknek a fenti piaci szereplők által szabadon meghatározott egységárát 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozóan kell megállapítani, ennek következtében az a forgalomba hozott kiszerelési mennyiségektől függően nem változhat.
70. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy e megállapítás alapján nem lehet arra következtetni, hogy – amint azt az olasz kormány és a Bizottság állítja – a 2011/64 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése, noha nem zárja ki, megkövetelné, hogy minden olyan termék legmagasabb kiskereskedelmi ára, amely esetében ez az ár ad valorem jövedéki adó kivetésének alapjául szolgál, azonos legyen az egységre (vagy súlyra) számított árral, függetlenül attól, hogy a termék milyen kiszerelésben kerül forgalomba.(35)
71. Annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára olyan válasszal szolgáljak, ami lehetővé teszi számára az alapjogvita megoldását, elegendő annak tisztázása, hogy e rendelkezés nem biztosítja a gyártók és importőrök számára annak szabadságát, hogy termékeik árát a kiszerelési mennyiség függvényében alakítsák ki, ennélfogva az a nemzeti szabályozás, amely kizárja az ilyen árkialakítás lehetőségét, nem ellentétes e rendelkezéssel. Nem szükséges annak vizsgálata, hogy a 2011/64 irányelv által a jövedéki adó szerkezetére vonatkozóan végrehajtott harmonizáció keretében a tagállamok megőrzik‑e azon jogosultságukat, hogy e piaci szereplők számára minden termékükre vonatkozóan engedélyezzék a százalékos jövedéki adó kiszámításának alapját képező legmagasabb kiskereskedelmi árnak a forgalomba hozott kiszerelési mennyiség függvényében való kialakítását.
V. Végkövetkeztetés
72. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre együttesen a következő választ adja:
A dohánygyártmányokra alkalmazott jövedéki adó szerkezetéről és adókulcsáról szóló, 2011. június 21‑i 2011/64/EU tanácsi irányelv 15. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az alapügyben vitatotthoz hasonló olyan nemzeti rendelkezés, amely előírja, hogy a gyártók és importőrök szabadon határozzák meg egy meghatározott márkához és típushoz tartozó valamennyi dohánygyártmányuk kiskereskedelmi egységárát 1000 egységre vagy 1000 grammra vonatkozóan, és ez az ár nem alakítható ki az egyes termékek forgalomba hozott kiszerelési mennyiségének függvényében.