A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2019. május 22.(*)

„A kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogram – 2003/361/EK ajánlás – A Bizottság adatellenőrző bizottságának a mikro‑, kis‑ és középvállalkozásokként való minősítésről szóló határozata – A 2012/838/EU, Euratom határozat mellékletének 1.2.6 és 1.2.7. szakasza szerinti felülvizsgálat iránti kérelem – Az 58/2003/EK rendelet 22. cikke értelmében vett, közigazgatási aktusokkal szembeni jogorvoslat hiánya – A védelemhez való jog – A megfelelő ügyintézés elve – Jogbiztonság – Jogos bizalom – Res iudicata – A mikro‑, kis‑ és középvállalkozások meghatározásának kritériumai az Unió politikáiban – A »vállalkozás« fogalma – A »gazdasági tevékenység« fogalma – Függetlenségi kritérium – Indokolási kötelezettség”

A T‑604/15. sz. ügyben,

a European Road Transport Telematics Implementation Coordination Organisation – Intelligent Transport Systems & Services Europe (Ertico – ITS Europe) (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik: M. Wellinger és K. T’Syen ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: R. Lyal és M. Clausen, később: R. Lyal és A. Kyratsou, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjából és az Európai Atomenergia‑közösség nukleáris kutatási és képzési tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjából támogatás útján finanszírozott közvetett cselekvések résztvevőinek létezésére, jogállására és működési és pénzügyi képességeire vonatkozó ellenőrzések következetességét biztosító szabályok elfogadásáról szóló, 2012. december 18‑i 2012/838/EU, Euratom határozat (HL 2012. L 359., 45. o.) mellékletének 1.2.7. szakaszában említett adatellenőrző bizottság 2015. augusztus 18‑i határozata azon részének a megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában, amelyben e határozat megállapítja, hogy a felperes nem minősül a mikro‑, kis‑ és középvállalkozások meghatározásáról szóló, 2003. május 6‑i 2003/361/EK bizottsági ajánlás (HL 2003. L 124., 36. o.) értelmében vett mikro‑, kis‑ és középvállalkozásnak,

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),

tagjai: H. Kanninen elnök, L. Calvo‑Sotelo Ibáñez‑Martín és I. Reine (előadó) bírák,

hivatalvezető: C. Heeren tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2017. október 4‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperes, az 1991‑ben létrejött European Road Transport Telematics Implementation Coordination Organisation – Intelligent Transport Systems & Services Europe (Ertico – ITS Europe) egy belga jog szerint működő korlátolt felelősségű kooperációs társaság. E társaság több szektorra kiterjedő platformot biztosít az intelligens közlekedési rendszerek és szolgáltatások ágazatának magán‑ és közszereplői számára. Létesítő okirata szerinti célja a közlekedési telematika megvalósításának támogatása, előmozdítása, valamint a megvalósítás koordinálásának segítése az európai közlekedési infrastruktúrában.

2        A felperes 2006. december 31. óta a mikro‑, kis‑ és középvállalkozások meghatározásáról szóló, 2003. május 6‑i 2003/361/EK bizottsági ajánlás (HL 2003. L 124., 36. o.) értelmében vett mikro‑, kis‑ és középvállalkozásnak (a továbbiakban: kkv) minősült. E jogállás lehetővé tette számára, hogy az Európai Uniótól éveken keresztül kiegészítő támogatásokban részesüljön, többek között az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramja (2007–2013) (a továbbiakban: hetedik keretprogram) keretében.

3        2013 decemberében a meglévő kutatási programok résztvevői kkv‑jogállásának felülvizsgálata keretében a Kutatási Végrehajtó Ügynökség (a továbbiakban: REA) a résztvevők jogállásával kapcsolatos adatellenőrzést végző szolgálatként a felperestől olyan információkat kért, amelyek lehetővé teszik annak igazolását, hogy őt továbbra is megilleti a kkv‑jogállás. Egy levélváltást követően a REA 2014. január 27‑én úgy határozott, hogy a felperes nem tekinthető kkv‑nak.

4        2014. február 7‑i levelében a felperes vitatta a REA álláspontját, és csatolt két, független külső ügyvédek által készített jogi álláspontot.

5        2014. február 24‑i levelében a REA arról tájékoztatta a felperest, hogy az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjából és az Európai Atomenergia‑közösség nukleáris kutatási és képzési tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjából támogatás útján finanszírozott közvetett cselekvések résztvevőinek létezésére, jogállására és működési és pénzügyi képességeire vonatkozó ellenőrzések következetességét biztosító szabályok elfogadásáról szóló, 2012. december 18‑i 2012/838/EU, Euratom határozat (HL 2012. L 359., 45. o.) mellékletének 1.2.6. és 1.2.7. szakasza értelmében kérheti a 2014. január 27‑i határozat felülvizsgálatát az adatellenőrző bizottság (a továbbiakban: adatellenőrző bizottság) előtt.

6        2014. február 25‑i levelében a felperes a REA‑nál az ügy adatellenőrző bizottság előtti felülvizsgálatát kérte.

7        2014. április 15‑én a REA tájékoztatta a felperest az adatellenőrző bizottság határozatáról, amely helybenhagyta a 2014. január 27‑i határozatot (a továbbiakban: első elutasító határozat).

8        2014. június 23‑án a felperes keresetet indított az első elutasító határozattal szemben a Törvényszék előtt, amelyet a T‑499/14. számon vettek nyilvántartásba. E keresetet az Európai Bizottsággal és az adatellenőrző bizottsággal szemben egyszerre nyújtották be.

9        2014. november 18‑án a REA tájékoztatta a felperest az adatellenőrző bizottság azon határozatáról, amelyben a felperes kkv‑jogállásáról szóló új határozat elfogadásáig visszavonta az első elutasító határozatot. E visszavonást az adatellenőrző bizottság azzal igazolta, hogy az első elutasító határozat nem adott kifejezett választ a felperes által a 2014. február 7‑i levelében felhozott érvekre. E visszavonást követően a Törvényszék megállapította, hogy a T‑499/14. sz. ügyben benyújtott kereset okafogyottá vált, és a 2015. április 30‑i Ertico – Its Europe kontra Bizottság végzésével (T‑499/14, nem tették közzé, EU:T:2015:285) úgy határozott, hogy az említett keresetről már nem szükséges határoznia.

10      2015. augusztus 18‑án az adatellenőrző bizottság új határozatot fogadott el (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyben az első elutasító határozatban foglaltakhoz képest módosított érvelés alapján megállapította, hogy a felperesre nem vonatkozhat a kkv‑jogállás.

 Az eljárás és a felek kérelmei

11      A Törvényszék Hivatalához 2015. október 27‑én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.

12      A Bizottság az ellenkérelmet 2016. február 5‑én nyújtotta be a Törvényszék Hivatalához.

13      A felperes 2016. április 18‑án nyújtotta be a választ a Törvényszék Hivatalához.

14      A Törvényszék elnökének 2016. június 15‑i határozatával a Törvényszék részleges megújulása miatt a jelen ügyet egy új előadó bírónak osztották ki.

15      A Bizottság 2016. június 15‑én viszonválaszt nyújtott be a Törvényszék Hivatalához.

16      Mivel az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, és az előadó bírót a negyedik tanácshoz osztották be, a jelen ügyet következésképpen e tanács elé utalták.

17      2016. november 30‑án és 2017. július 25‑én a Törvényszék az eljárási szabályzat 89. cikke alapján pervezető intézkedésként írásbeli kérdéseket intézett a Bizottsághoz. A Bizottság ezekre a kérdésekre az előírt határidőben válaszolt.

18      2017. január 27‑én a Törvényszék pervezető intézkedésként írásbeli kérdést intézett a felpereshez. A felperes erre a kérdésre az előírt határidőben válaszolt.

19      2017. július 25‑i határozatával a Törvényszék negyedik tanácsának elnöke úgy határozott, hogy a felek ilyen irányú kérelmének hiányában is megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát.

20      A 2017. október 4‑i tárgyaláson a Törvényszék meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett kérdésekre adott válaszaikat.

21      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

22      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant;

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

23      Keresetének alátámasztása érdekében a felperes nyolc jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a közösségi programok igazgatásában bizonyos feladatokkal megbízott végrehajtó hivatalokra vonatkozó alapszabály megállapításáról szóló, 2002. december 19‑i 58/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 11., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 235. o.) 22. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdésének megsértésén, a második ugyanezen 22. cikk, valamint a védelemhez való jog és a megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésén, a harmadik a jogbiztonság, a megfelelő ügyintézés, a bizalomvédelem, valamint a jogerő elvének megsértésén, a negyedik a 2003/361 ajánlás megsértésén, az ötödik a 2003/361 ajánlás, valamint a jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvének – ideértve pártatlanság követelményét is – megsértésén, a hatodik a 2003/361 ajánlás téves alkalmazásán, a hetedik a legkedvezőbb elbánás elvének megsértésén, a nyolcadik pedig a megtámadott határozat ellentmondásos és elégtelen indokolásán alapul.

24      Meg kell jegyezni, hogy az első kérelmével a Bizottság a kereset elfogadhatatlanságának megállapítását kéri. Mindazonáltal az ellenkérelemből kitűnik, hogy ez az első kérelem csak a felperes első megsemmisítési jogalapjának értékeléséhez kapcsolódik. E kérdéssel kapcsolatban tehát az említett jogalap elemzése keretében kell állást foglalni.

 Az első, az 58/2003 rendelet 22. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdésének megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

25      A felperes arra hivatkozik, hogy az 58/2003 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének harmadik francia bekezdése értelmében – amely rendelkezésre a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és 1.2.7. szakasza kifejezetten hivatkozik – a Bizottságnak az adatellenőrző szolgálatok határozatának felülvizsgálatára irányuló kérelem beterjesztésének napjától számított két hónapos határidő állt rendelkezésére ahhoz, hogy határozatot hozzon. Ekképpen – figyelembe véve azt, hogy a felperes az adatellenőrző bizottság általi felülvizsgálatra vonatkozó kérelmét 2014. február 25‑én terjesztette elő – a Bizottságnak a felperes álláspontja szerint legkésőbb 2014. április 25‑ig kellett határozatot hoznia. Márpedig a Bizottság a megtámadott határozatot több mint egy évvel ezen időpontot követően hozta meg, és nem tartotta be az említett határidőt. Ezenkívül az, hogy a Bizottság az előírt két hónapos határidőn belül nem válaszolt, nem jelent a felperes kérelmének elutasításáról szóló hallgatólagos határozatot, amennyiben 2014. április 15‑én az adatellenőrző bizottság elfogadta az első elutasító határozatot, amelyet később visszavontak.

26      A felperes megjegyzi, hogy a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és 1.2.7. szakasza, valamint az 58/2003 rendelet 22. cikke egy és ugyanazon felülvizsgálati eljárásra vonatkoznak. Ezenkívül a 2014. február 24‑i levelében a REA csak a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6.. és 1.2.7. szakaszában foglalt jogorvoslatot említette az 58/2003 rendelet 22. cikkében meghatározott jogorvoslat nélkül, amely folytán megállapította, hogy nem különálló jogorvoslatokról van szó.

27      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

28      Az 58/2003 rendelet 22. cikke állítólagos megsértésének vizsgálata érdekében előzetesen ellenőrizni kell, hogy ez a rendelkezés alkalmazható‑e a jelen ügyben, amit a Bizottság vitat. Ez magában foglalja annak vizsgálatát, hogy a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és 1.2.7. szakasza, valamint az 58/2003 rendelet 22. cikke egy és ugyanazon felülvizsgálati eljárásra vonatkoznak‑e, ahogyan azt a felperes állítja. Ha nem ez a helyzet, azt kell meghatározni, hogy a felperesnek az adatellenőrző bizottság előtti felülvizsgálati kérelme ténylegesen az 58/2003 rendelet 22. cikkében előírt eljárás részét képezi‑e.

29      Ebben a tekintetben először is igaz, hogy a 2012/838 határozat melléklete 1.2.6. szakaszának 2. pontja tartalmaz egy lábjegyzetet, amely megállapítja, hogy az 58/2003 rendelet 22. cikke értelmében a végrehajtó ügynökségek aktusai a jogszerűség felülvizsgálata céljából a Bizottság elé terjeszthetők. Mindazonáltal ez az említett jogorvoslatra történő puszta hivatkozás – önmagában és az ebben a tekintetben tett pontosítás hiányában – nem értelmezhető arra utaló jelként, hogy a 2012/838 határozat melléklete 1.2.6. és 1.2.7. szakaszában, valamint az 58/2003 rendelet 22. cikkében előírt jogorvoslatok egybemosódnak, és egyetlen jogorvoslati lehetőséget jelentenek.

30      Ellenkezőleg, egyrészt a 2012/838 határozat melléklete 1.2.6. és 1.2.7. szakaszának, másrészt pedig az 58/2003 rendelet 22. cikkének szövegéből, valamint azok összefüggéséből következik, hogy e rendelkezések különböző jogorvoslatokra vonatkoznak. E két jogorvoslat ugyanis a vonatkozó eljárások és jellegük alapján egyaránt eltérnek egymástól. Ekképpen az 58/2003 rendelet 22. cikkében előírt jogorvoslatot a Bizottság előtt kell kezdeményezni. Szigorú határidők vonatkoznak rá, és a jogorvoslat tárgyát képező aktus jogszerűségének korlátozott vizsgálatára irányul, anélkül hogy azt maga a Bizottság módosítani tudná. Ellenben az adatellenőrző bizottság előtti felülvizsgálati kérelmek minden külön formai követelmény nélkül az adatellenőrző szolgálatokhoz – a jelen esetben a REA‑hoz – vannak címezve, amely a Bizottságtól elkülönült jogi személyiséggel rendelkezik az 58/2003 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében. Ezenkívül semmilyen határidő nincs előírva e jogorvoslat keretében. Végül az adatellenőrző bizottság határozata az elé utalt határozat teljeskörű – egyaránt jogi és ténybeli – felülvizsgálatáról szól.

31      Ebből következik, hogy a két jogorvoslati lehetőség különböző.

32      Ekképpen, figyelembe véve egyfelől a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és 1.2.7. szakaszában, másfelől pedig az 58/2003 rendelet 22. cikkében foglaltakat, másodszor azt kell megvizsgálni, hogy a jelen ügy konkrét körülményeire tekintettel a felperes a felülvizsgálati kérelmét ténylegesen az 58/2003 rendelet 22. cikke szerinti eljárás keretében nyújtotta‑e be, valamint hogy következésképpen a megtámadott határozat késedelmes elfogadására alapított érveit el lehet‑e fogadni.

33      Ebben a tekintetben először is rá kell mutatni, hogy – ahogyan azt a Törvényszék a fenti 6. pontban megállapította – a felperes a 2014. február 25‑i levelében kérte az ügyének az adatellenőrző bizottság által történő felülvizsgálatát. Ezt a kérelmet a 2012/838 határozat melléklete 1.2.6. szakaszának 2. pontjával összhangban a REA‑nak címezték, nem pedig a Bizottságnak.

34      Márpedig – ahogyan azt a Törvényszék a fenti 30. pontban megállapította – az 58/2003 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében említett, jogszerűségi felülvizsgálat iránti kérelmeket a Bizottsághoz, nem pedig a REA‑hoz kell benyújtani. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmét nem ez utóbbi rendelkezésnek megfelelően (lásd ebben az értelemben: 2017. március 27‑i Frank kontra Bizottság végzés, T‑603/15, nem tették közzé, EU:T:2017:228, 56. és 57. pont), hanem a 2012/838 határozat melléklete 1.2.6. szakaszának 2. pontja alapján nyújtották be.

35      Másodszor, a 2012/838 határozat melléklete 1.2.6. szakaszának 3. pontjában előírt eljárásnak megfelelően az adatellenőrző szolgálatok visszaigazolják az adatellenőrző bizottság általi felülvizsgálat iránti kérelem átvételét. A jelen ügyben az ügyiratból következik, hogy 2014. március 8‑án a REA – amely a jelen ügyben az adatellenőrző szolgálat volt – visszaigazolta a felperes felülvizsgálati kérelmének átvételét, és az utóbbit tájékoztatta arról, hogy az ügyiratát a 2012/838 határozattal összhangban, e határozat mellékletének 1.2.7. szakaszára történő hivatkozással az adatellenőrző bizottság elé utalta. Semmilyen hivatkozás nem történt az 58/2003 rendelet 22. cikkére. Ezen túlmenően a REA ugyanebben a levélben megjegyezte, hogy az adatellenőrző bizottság előtti eljárás nem írja elő a felperes beavatkozását, ami összhangban áll a 2012/838 határozat melléklete 1.2.6. és 1.2.7. szakaszában foglalt előírásokkal. Ellenben – ahogyan azt egyébként a felperes állítja – az 58/2003 rendelet 22. cikke előírta, hogy az érdekelt felet mindennemű határozathozatal előtt meg kell hallgatni. Ugyanakkor a felperes nem fordult a REA‑hoz annak érdekében, hogy ez utóbbi rendelkezés megsértésére hivatkozzon.

36      Bár a felperes meg volt győződve arról, hogy a jogorvoslatával az 58/2003 rendelet 22. cikkének (3) bekezdésével összhangban élt, a jelen ügy körülményei alapján meg kellett volna kérdőjeleznie az ezen átminősítéshez vezető okokat, valamint a kérelmének a REA és nem pedig a Bizottság által történő kezelését, vagy akár érdeklődnie kellett volna azokról (lásd ebben az értelemben: 2017. március 27‑i Frank kontra Bizottság végzés, T‑603/15, nem tették közzé, EU:T:2017:228, 58. és 59. pont). Következésképpen a felperes nem állíthatja azt, hogy a ténybeli összefüggés igazolja, hogy gondatlanság vagy hanyagság nélkül tévedhetett abban, hogy a Bizottság a kérelmével kapcsolatban nem hozott határozatot az 58/2003 rendelet 22. cikke alapján (lásd ebben az értelemben: 2017. március 27‑i Frank kontra Bizottság végzés, T‑603/15, nem tették közzé, EU:T:2017:228, 60. pont).

37      Harmadszor, a megtámadott határozatban az adatellenőrző bizottság teljes körű, érdemben történő felülvizsgálatot folytatott le a REA 2014. január 27‑i határozatával kapcsolatban. Ez a megközelítés összhangban áll a 2012/838 határozat melléklete 1.2.7. szakaszával, amely előírja, hogy az adatellenőrző bizottság az elé utalt eseteket kivizsgálja és azokban döntést hoz. Ellenben – ahogyan azt a Törvényszék a fenti 33. pontban megállapította – az 58/2003 rendelet 22. cikkének (3) bekezdése értelmében a Bizottság csak „jóváhagyhatja a végrehajtó hivatal határozatát, vagy dönthet arról, hogy a hivatalnak részben vagy egészben módosítania kell azt”, anélkül hogy ezt a határozatot maga megváltoztathatná.

38      A fentiekből következik, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmét a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és 1.2.7. szakaszával összhangban nyújtották be, és arra e rendelkezések voltak az irányadók.

39      Végezetül a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a 2014. február 24‑i levelében a REA elmulasztotta megemlíteni az 58/2003 rendelet 22. cikkében foglalt jogorvoslat benyújtásának lehetőségét, jóllehet ez a REA számára kötelező lett volna, ha ez utóbbi jogorvoslat elkülönült az adatellenőrző bizottság előtti felülvizsgálati eljárástól.

40      Ebben a tekintetben, még ha a REA köteles is lett volna megjelölni a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket, meg kell állapítani, hogy az említett 2014. február 24‑i levélben a REA jelezte a felperes számára, hogy a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és 1.2.7. szakaszát kell alkalmazni, valamint hogy – e rendelkezésekkel összhangban – ha a felperes a REA álláspontjának felülvizsgálatát kívánja, utóbbinak az ügyiratot az adatellenőrző bizottság elé kell utalnia.

41      Márpedig e jogorvoslati lehetőség lehetővé teszi a felperes számára, hogy az adatellenőrző bizottság elé utalt határozat teljeskörű – egyaránt ténybeli és jogi – felülvizsgálatára kerüljön sor, és az nem korlátozódik egy jogszerűségi felülvizsgálatra.

42      A fentiekből következik, hogy az 58/2003 rendelet 22. cikke nem alkalmazható a jelen ügyben. Ennélfogva mellőzni kell a felperes arra alapított érveit, hogy a Bizottság megsértette az említett rendelet 22. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdését, anélkül hogy szükséges lenne állást foglalni a kereset elfogadhatatlanságával kapcsolatban, amire a Bizottság hivatkozik az említett rendelkezés esetleges alkalmazásának esetén. Ennélfogva az első jogalapot mint hatástalant el kell utasítani.

 A második, az 58/2003 rendelet 22. cikke (1) bekezdésének, valamint a védelemhez való jog és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

43      A felperes arra hivatkozik, hogy az adatellenőrző bizottság nem hallgatta meg a megtámadott határozat elfogadása előtt, és egyébként az első elutasító és visszavont határozat elfogadását megelőzően sem, annak ellenére, hogy e bizottságnak ezt az 58/2003 rendelet 22. cikkének (1) bekezdése értelmében meg kellett volna tennie. Álláspontja szerint ez a szabálytalanság annál is inkább elfogadhatatlan, mivel a megtámadott határozat az első elutasító határozatban, valamint a REA 2014. január 27‑i elutasító határozatában említett érvekhez képest teljesen új érveken alapul. Konkrétan azt a kérdést, hogy a felperes valódi és független kkv‑nak minősül‑e, nem említették az adatellenőrző bizottság első elutasító határozatában.

44      Következésképpen a felperes szerint az adatellenőrző bizottság megsértette a felperes védelemhez való jogát, valamint a megfelelő ügyintézés elvét. A felperes hozzáteszi, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve az uniós jog alapvető elve, amelyet tiszteletben kell tartani minden olyan eljárásban, amely valamely személlyel szemben indult, és e személyre nézve kedvezőtlen intézkedéshez vezethet, és ezt a jogot még konkrét szabályozás hiányában is biztosítani kell.

45      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

46      Emlékeztetni kell mindenekelőtt arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog alapvető elvei közé tartozik a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely valamely személlyel szemben indult, és e személyre nézve kedvezőtlen intézkedéshez vezethet, és ezt a jogot még a szóban forgó eljárásra vonatkozó szabályozás hiányában is biztosítani kell. Ez az elv azt a követelményt fogalmazza meg, hogy valamely határozat azon címzettjét, akinek az érdekeit e határozat érezhetően érinti, olyan helyzetbe kell hozni, hogy álláspontját alkalmas módon kinyilváníthassa (lásd ebben az értelemben: 2006. június 15‑i Dokter és társai ítélet, C‑28/05, EU:C:2006:408, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2003. április 9‑i Forum des migrants kontra Bizottság ítélet, T‑217/01, EU:T:2003:106, 56. pont). Mindazonáltal ez a kötelezettség nem áll fenn egy már felhozott információ puszta átfogalmazása, kiigazítása vagy kifejtése esetén, amely információval kapcsolatban a szóban forgó határozat címzettje már alkalmas módon kinyilváníthatta álláspontját (lásd ebben a tekintetben analógia útján: 2003. szeptember 30‑i Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság ítélet, T‑191/98 és T‑212/98 – T‑214/98, EU:T:2003:245, 194. pont).

47      Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a bármely eljárásban történő meghallgatáshoz való jogot nemcsak az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. és 48. cikke írja elő, amely biztosítja a védelemhez való jognak és a méltányos eljáráshoz való jognak a valamennyi bírósági eljárás keretében történő tiszteletben tartását, hanem az Alapjogi Charta 41. cikke is, amely a megfelelő ügyintézéshez való jogot biztosítja. Az Alapjogi Charta 41. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a megfelelő ügyintézéshez való ezen jog magában foglalja többek közt mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák (2014. július 3‑i Kamino International Logistics és Datema Hellmann Worldwide Logistics ítélet, C‑129/13 és C‑130/13, EU:C:2014:2041, 29. pont; 2016. december 15‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, T‑466/14, EU:T:2016:742, 40. pont).

48      Végül, ahhoz, hogy a védelemhez való jog megsértése a megtámadott határozat megsemmisítését vonja maga után, az szükséges, hogy e szabálytalanság hiányában az eljárás más eredményre vezethessen. E tekintetben a bizonyítási teher a felperesre hárul, mivel a védelemhez való jog bármely megsértése olyan formai hibának minősül, amely megköveteli, hogy az érdekelt fél a jogsértés saját egyéni jogaira gyakorolt különös negatív hatásaira hivatkozzon (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 4‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, T‑211/05, EU:T:2009:304, 45. és 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49      Ezen elvek fényében kell megvizsgálni a jelen kereset keretében felhozott második jogalapot.

50      Előzetesen, figyelembe véve az első jogalappal, valamint az 58/2003 rendelet 22. cikke (1) bekezdése alkalmazhatóságának a fenti 42. pontban megállapított hiányával kapcsolatos megfontolásokat, el kell utasítani a felperesnek az e rendelkezés azáltal történő megsértésével kapcsolatos érveit, hogy az adatellenőrző bizottság őt nem hallgatta meg a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

51      Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a 2012/838 határozat mellékletének a jelen ügyben alkalmazandó 1.2.6. és 1.2.7. szakaszai semmilyen jogot nem írnak elő az érdekelt felek számára ahhoz, hogy az adatellenőrző bizottság meghallgassa őket.

52      Mindazonáltal a fenti 46. és 47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a felperes védelemhez való jogának, valamint a megfelelő ügyintézés elvének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség még az ilyen tartalmú különös rendelkezés hiányában is fennáll. Ebből következik, hogy a felperesnek olyan helyzetben kellett lennie, hogy álláspontját alkalmas módon kinyilvánítsa a megtámadott határozat elfogadása előtt, annak ellenére, hogy ilyen jog nem volt számára kifejezetten biztosított a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és 1.2.7. szakasza értelmében. Márpedig a felek között nem vitatott, hogy a felperest sem a REA, sem pedig az adatellenőrző bizottság nem hallgatta meg azt követően, hogy a dossziéját az utóbbi elé utalták.

53      Ellenőrizni kell tehát, hogy a fenti 46. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a megtámadott határozat olyan új információkon alapul‑e, amelyekkel kapcsolatban a felperes nem tudott érdemben állást foglalni a REA előtti eljárás során.

54      Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat két indokon alapul.

55      Az első indokot illetően a megtámadott határozat 2.2. pontjából következik, hogy az adatellenőrző bizottság szerint a felperes nem végzett rendszeresen ellenszolgáltatás fejében gazdasági tevékenységet egy adott piacon. Következésképpen megállapítást nyert, hogy nem minősült a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikke szerinti vállalkozásnak.

56      A második indokot illetően a megtámadott határozat 2.3. pontja megállapítja, hogy még ha a felperes egyik tagja sem rendelkezett a tőkéjében 25%‑os vagy annál nagyobb részesedéssel vagy a szavazati jogok 25 vagy annál nagyobb %‑ával – tehát e felperes formálisan megfelelt a 2003/361 ajánlásban előírt, függetlenségi kritériumnak –, gazdasági szempontból a felperes nem felelt meg ezeknek a feltételeknek, mivel de facto egy nagy gazdasági csoporthoz tartozott. Következésképpen a felperesnek nem kell szembenéznie olyan hátrányokkal, amelyek a kkv‑kat rendszerint érintik.

57      Márpedig, ami a megtámadott határozat első indokát illeti, a REA az előtte folyó eljárás során a 2013. december 13‑i levelében arra kérte a felperest, hogy határozza meg pontosan azokat a tevékenységeket, amelyekből a forgalma keletkezik, és különösen azt, hogy ez a forgalom versenyző piacon történő szolgáltatásnyújtásból vagy termékértékesítésből ered‑e. A REA azon jövedelmek megoszlásáról is kérdezte a felperest, amelyek többek között támogatásokból, tagdíjakból vagy adományokból származnak. Rá kell mutatni, hogy ez a levél a REA 2014. január 27‑i levelét, valamint az adatellenőrző bizottság első elutasító határozatát és a megtámadott határozatot egyaránt megelőzte.

58      A felperes a REA kérdéseire a 2013. december 31‑i levelében válaszolt. A REA e válaszokat követően, 2014. január 3‑án kétségeit fejezte ki a felperes által hivatkozott bizonyos jövedelmeknek a gazdasági tevékenységhez abból a célból való hozzárendelését illetően, hogy a felperes a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikke szerinti vállalkozásnak minősüljön. Ezenfelül a felperes 2014. január 20. és 24. között telefonbeszélgetést folytatott a REA‑val e szempont megvitatása érdekében.

59      A megtámadott határozat második indokát illetően a REA 2014. január 27‑i határozatából következik, hogy a 2003/361 ajánlásban foglalt függetlenségi kritérium célja annak biztosítása, hogy a kkv‑kat célzó intézkedések azon vállalkozásoknak kedvezzenek, amelyek mérete hátrányt jelent a számukra. Ebben a tekintetben a REA megállapította, hogy a felperes – mivel a mérete nem jelent számára hátrányt – nem minősülhet valódi kkv‑nak.

60      A felperes e kérdéssel kapcsolatban a 2014. február 7‑i leveléhez csatolt két, független külső ügyvédek által készített jogi álláspont útján, azt megelőzően nyilvánított véleményt, hogy a dossziéját az adatellenőrző bizottság elé utalták, és e jogi álláspontokban kitértek erre a szempontra. Az ügyiratból következik továbbá, hogy e jogi álláspontokat az adatellenőrző bizottság elemezte, miután azokat a REA e bizottság elé utalta.

61      Egyébként emlékeztetni kell arra, hogy az első elutasító határozatot azzal az indokkal vonták vissza, hogy az nem adott kifejezett választ a felperes által a 2014. február 7‑i levelében felhozott érvekre. Ennélfogva a megtámadott határozat éppen arra irányult, hogy jobban megvizsgálja a felperes által a REA előtt hivatkozott érveket, ideértve a felperes valódi és független kkv‑nak történő minősítésén alapuló érveket is.

62      Ebből következik, hogy a megtámadott határozat átveszi a REA előtti közigazgatási eljárás során megvitatott szempontokat, amely eljárás során a felperes állást tudott foglalni, ahogyan az a fenti 57–60. pontból következik. A szóban forgó levélváltásra jóval azelőtt került sor, hogy a felperes dossziéját az adatellenőrző bizottság elé utalták. A megtámadott határozat így tartalmazza a felperes által a közigazgatási eljárás során felhozott érvekre adott válaszokat, amely válaszok nem szerepeltek az első elutasító határozatban, és ez indokolta annak visszavonását. Következésképpen a megtámadott határozat nem alapul olyan új információkon, amelyekkel kapcsolatban a felperes nem nyilváníthatta ki alkalmas módon az álláspontját.

63      Mindenesetre a fenti 48. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ahhoz, hogy a védelemhez való jog megsértése a megtámadott határozat megsemmisítését vonja maga után, az szükséges, hogy e szabálytalanság hiányában az eljárás más eredményre vezethessen, amit a felperes köteles bizonyítani. Márpedig elegendő azt megállapítani, hogy a felperes semmilyen erre vonatkozó érvet nem terjeszt elő.

64      A fentiek fényében el kell utasítani a felperesnek a védelemhez való jog, valamint a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított érveit.

65      Ennélfogva a második jogalapot el kell utasítani.

 A harmadik, a jogbiztonság, a megfelelő ügyintézés és a bizalomvédelem elvének, valamint a jogerő elvének megsértésére alapított jogalapról

 A harmadik jogalapnak a jogbiztonság, a megfelelő ügyintézés és a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított első részéről

–       A felek érvei

66      A felperes arra hivatkozik, hogy az adatellenőrző bizottság – azáltal, hogy az első elutasító határozat indokolását teljesen új indoklással váltotta fel, jóllehet nem álltak fenn olyan új és releváns tények, amelyeket figyelembe kellett volna venni – megsértette a jogbiztonság, a megfelelő ügyintézés és a bizalomvédelem elvét. A felperes szerint az első elutasító határozat visszavonását követően az eljárást a REA 2014. január 27‑i elutasító határozatának elfogadását megelőző szakaszban kellett volna folytatni.

67      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

–       A Törvényszék álláspontja

68      Az uniós jog alapelvei közé tartozó jogbiztonság elve – amellyel a bizalomvédelem elve szükségszerűen együtt jár – megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek, pontosak és hatásaikat illetően előre láthatóak legyenek annak érdekében, hogy az érdekeltek az uniós joggal kapcsolatos helyzetekben és jogviszonyokban eligazodhassanak (lásd: 2011. december 8‑i France Télécom kontra Bizottság ítélet, C‑81/10 P, EU:C:2011:811, 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. október 13‑i Prezes Urzędu Komunikacji Elektronicznej és Petrotel ítélet, C‑231/15, EU:C:2016:769, 29. pont; 2016. december 15‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, T‑808/14, nem tették közzé, EU:T:2016:734, 193. pont).

69      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelem elve az uniós jog egyik alapvető elve. Az ezen elvre való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, aki olyan helyzetben van, amelyből az tűnik ki, hogy valamely uniós intézmény megalapozott várakozásokat keltett benne. Ilyen várakozások keltésére alkalmas biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül a feljogosított és megbízható forrásból származó pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás (lásd: 2016. június 14‑i Marchiani kontra Parlament ítélet, C‑566/14 P, EU:C:2016:437, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. január 12‑i Timab Industries és CFPR kontra Bizottság ítélet, C‑411/15 P, EU:C:2017:11, 134. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. szeptember 26‑i B&S Europe kontra Bizottság ítélet, T‑222/13, nem tették közzé, EU:T:2014:837, 47. pont).

70      Az ítélkezési gyakorlatból következik továbbá, hogy a közigazgatási eljárások uniós jogi garanciái közé tartozik különösen a megfelelő ügyintézés elve, amelyhez a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége kapcsolódik, hogy az adott ügy minden lényeges elemét gondosan és részrehajlás nélkül vizsgálja meg (lásd: 2011. szeptember 15‑i CMB és Christof kontra Bizottság ítélet, T‑407/07, nem tették közzé, EU:T:2011:477, 182. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71      Ezen elvek fényében kell megvizsgálni a harmadik jogalap első részét.

72      Ami mindenekelőtt a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét illeti az első elutasító határozat tekintetében, rá kell mutatni, hogy egy, az ítélkezési gyakorlatban kidolgozott általános jogelvvel összhangban az adatellenőrző bizottságnak joga volt az első elutasító határozatot visszavonni és azt egy új határozattal felváltani, amennyiben a visszavonás észszerű határidőn belül történt, és ez a bizottság kellően figyelemmel volt arra, hogy az érdekelt esetlegesen milyen mértékben bízhatott a jogi aktus jogszerűségében (lásd ebben az értelemben: 1982. március 3‑i Alpha Steel kontra Bizottság ítélet, 14/81, EU:C:1982:76, 10. pont; 2011. október 18‑i Reisenthel kontra OHIM – Dynamic Promotion [Ketrecek és kosarak], T‑53/10, EU:T:2011:601, 40. pont; 2013. július 11‑i BVGD kontra Bizottság ítélet, T‑104/07 és T‑339/08, nem tették közzé, EU:T:2013:366, 65. pont).

73      Márpedig a jelen ügyben az első elutasító határozatot körülbelül hét hónappal az elfogadását követően és legalább öt hónappal a felperes e határozat megsemmisítésére irányuló keresetének benyújtását követően vonták vissza. Egyébként a felperest az adatellenőrző bizottság első elutasító határozata visszavonásának időpontjában tájékoztatták arról, hogy új határozat elfogadására kerül sor azon érvek megválaszolása érdekében, amelyeket a felperes a 2014. február 7‑i levelében hozott fel. Ezenfelül a felperes – azáltal, hogy az első elutasító határozat vitatása érdekében benyújtotta a keresetét a Törvényszékhez – bizonyította, hogy nem bízott annak jogszerűségében. Következésképpen az adatellenőrző bizottság az első elutasító határozat visszavonásával nem sértette meg a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét.

74      Ami az első elutasító határozatot illeti, meg kell állapítani, hogy a felperes egyáltalán nem ad magyarázatot arra, hogy miben áll a jogbiztonság elvének megsértése ebben a tekintetben, és arra sem, hogy melyek azok az okok, amelyek miatt a jogi helyzete nem volt egyértelmű, pontos és előrelátható pusztán a megtámadott határozat elfogadása miatt, amely utóbbi a fenti 62. pontban megállapítottakhoz képest teljesen új indokoláson alapult.

75      A felperes nem fejti ki azt sem, hogy a bizalomvédelem elvének állítólagos megsértését illetően milyen pontos, feltétlen és egybehangzó biztosítékokat nyújtottak számára az első elutasító határozatban, továbbá azt sem, hogy ezek a biztosítékok mennyiben kelthettek benne megalapozott várakozásokat. Ezen túlmenően – ahogyan azt a Törvényszék a fenti 73. pontban megállapította – az, hogy a felperes e határozattal szemben megsemmisítési keresetet nyújtott be a Törvényszékhez, inkább azt bizonyítja, hogy a felperes ezt a határozatot nem tekintette jogszerűnek, tehát alkalmasnak arra, hogy jogos bizalmat keltsen benne.

76      Ezt követően a megfelelő ügyintézés elvének megsértését illetően a felperes nem bizonyította, és nem is állította, hogy az adatellenőrző bizottság nem vizsgálta meg gondosan és pártatlanul az ügy összes releváns körülményét.

77      Végül a felperes megalapozatlanul állítja, hogy az első elutasító határozat visszavonását követően az eljárást a REA 2014. január 27‑i határozatának elfogadását megelőző szakaszban kellett volna folytatni, amely határozatot a felperes dossziéjának az adatellenőrző bizottság elé történő utalását megelőzően fogadták el. Az első elutasító határozat visszavonása ugyanis önmagában egyáltalán nem befolyásolta ezt a határozatot, és nem foglalt magában az e határozatban megállapított jogszerűtlenséget. Következésképpen a felperes állításával ellentétben a REA nem volt köteles az eljárást a 2014. január 27‑i határozat elfogadását megelőző szakaszban folytatni.

78      A fentiek fényében el kell utasítani a harmadik jogalap első részét.

 A harmadik jogalapnak a jogerő elvének megsértésére alapított második részéről

–       A felek érvei

79      A felperes arra hivatkozik, hogy a 2015. április 30‑i Ertico – Its Europe kontra Bizottság végzésében (T‑499/14, nem tették közzé, EU:T:2015:285) a Törvényszék megállapította, hogy az első elutasító határozatot megsemmisítettnek kell tekinteni. Ily módon a felperes kkv‑jogállását jogerősen helybenhagyták. Ennélfogva a megtámadott határozat, amely a felperessel szemben megtagadja a kkv‑jogállást, sérti az e végzéshez kapcsolódó jogerő elvét.

80      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

–       A Törvényszék álláspontja

81      Először is rá kell mutatni, hogy a felperes félreértette a 2015. április 30‑i Ertico – Its Europe kontra Bizottság végzést (T‑499/14, nem tették közzé, EU:T:2015:285), amelynek értelmében a Törvényszék csak azt állapította meg, hogy az első elutasító határozat ellen benyújtott megsemmisítési kereset okafogyottá vált e határozat visszavonása miatt.

82      A Törvényszék kétségkívül megállapította, hogy az első elutasító határozat visszavonása egy megsemmisítést megállapító ítélet joghatásaival azonos joghatást váltott ki (2015. április 30‑i Ertico – Its Europe kontra Bizottság végzés, T‑499/14, nem tették közzé, EU:T:2015:285, 10. pont).

83      Mindazonáltal a Törvényszék egyáltalán nem foglalt állást az első elutasító határozat jogszerűségével és még kevésbé a felperes kkv‑jogállásával kapcsolatban.

84      Ennélfogva a harmadik jogalap második részét, következésképpen a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A negyedik, a 2003/361 ajánlás megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

85      A felperes arra hivatkozik, hogy annak megállapítása érdekében, hogy az esetében nem állapítható meg gazdasági tevékenység gyakorlása, a megtámadott határozat olyan kiegészítő kritériumokra hivatkozik, amelyeket a 2003/361 ajánlás nem ír elő, azaz a 2012/838 határozat melléklete 1.1.3.1. szakaszának 6. c) pontjában meghatározott kritériumokra. A felperes szerint ez a megközelítés már csak azért sem fogadható el, mert a 2003/361 ajánlás hatálya a 2012/838 határozat hatályánál tágabb, hiszen az utóbbi a hetedik keretprogramra korlátozódik. Ennélfogva a felperes úgy véli, hogy őt jogszerűtlenül büntették azokon a területeken, amelyek nem tartoznak a hetedik keretprogram hatálya alá.

86      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

87      A jelen jogalap keretében azt kell megvizsgálni, hogy a megtámadott határozat a 2003/361 ajánlásban foglaltakhoz képest eltérő kritériumokra hivatkozott‑e annak meghatározása érdekében, hogy a felperes minősíthető‑e az ezen ajánlás mellékletének 1. cikke szerinti vállalkozásként, konkrétabban pedig hogy folytatott‑e gazdasági tevékenységet.

88      A megtámadott határozat a gazdasági tevékenység fennállásával kapcsolatos elemzés tekintetében részben átveszi a 2012/838 határozat melléklete 1.1.3.1. szakaszának 6. c) pontját, amely az e határozat mellékletben használt kifejezések meghatározásáról szól, és amely megállapítja, hogy e határozat keretében bizonyos fogalommeghatározások, többek között a „gazdasági tevékenység” fogalma, a kkv‑kra „[a] 2003/361/EK ajánlásban található fogalommeghatározások mellett” alkalmazandók.

89      Egyébként a megtámadott határozat 1.2. pontjából következik, hogy a felperes kkv‑jogállásának értékelése céljából a 2003/361 ajánlásra történik utalás, amely a 2012/838 határozattal ellentétben – amely a hetedik keretprogramra korlátozódik – nem kötelező erejű, átfogó eszköz.

90      Hozzá kell tenni, hogy a megtámadott határozat 2.2. pontja a felperes vállalkozásnak történő minősítését az e határozat 1.2. pontjában említett kritériumokra történő hivatkozással elemzi, amelyek szerint a felperesnek ellenszolgáltatás fejében részt kell vennie egy adott piacon a kereskedelem valamilyen formájában vagy valamilyen tevékenységi formában.

91      Márpedig nem róható fel az adatellenőrző bizottságnak az, hogy ezekre a kritériumokra hivatkozott a vállalkozásnak történő minősítéssel kapcsolatos elemzése során.

92      Rá kell mutatni ugyanis, hogy a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikkével összhangban jogi formájától függetlenül vállalkozásnak tekintendő minden gazdasági tevékenységet folytató jogalany. A „gazdasági tevékenység” fogalma itt nincs kifejezetten meghatározva.

93      Mindazonáltal a 2003/361 ajánlás harmadik preambulumbekezdése – amelyet figyelembe kell venni ezen ajánlás értelmezése során – (lásd ebben az értelemben: 2004. április 29‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑91/01, EU:C:2004:244, 49. pont; 2014. február 27‑i HaTeFo ítélet, C‑110/13, EU:C:2014:114, 30. pont) megállapítja, hogy a „vállalkozás” fogalmát az EUMSZ 54., EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkel összhangban kell értékelni, e cikkeknek a Bíróság általi értelmezése szerint.

94      Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a versenyjogban már megállapítást nyert, hogy gazdasági tevékenységnek minősül többek között minden olyan tevékenység, amely adott piacon szolgáltatások kínálásából – azaz általában ellenszolgáltatás fejében végzett szolgáltatásnyújtásokból – áll (lásd ebben az értelemben: 2002. február 19‑i Wouters és társai ítélet, C‑309/99, EU:C:2002:98, 46–48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2006. július 11‑i FENIN kontra Bizottság ítélet, C‑205/03 P, EU:C:2006:453, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95      Ennélfogva, annak ellenére, hogy a 2012/838 határozat melléklete 1.1.3.1. szakaszának 6. e) pontja a „gazdasági tevékenység” fogalmának meghatározása tekintetében kiegészítő kritériumokat ír elő a 2003/361 ajánláshoz képest, és hogy e pont tartalmára a megtámadott határozat hivatkozott, semmi nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ez a jelen ügyben azt eredményezte, hogy az adatellenőrző bizottság kiegészítő kritériumokat alkalmazott a versenyjogban alkalmazott és következésképpen a 2003/361 ajánlásban előírt kritériumokhoz képest. Ennélfogva azok a kritériumok, amelyeket az adatellenőrző bizottság a felperes vállalkozási jogállásának értékelése céljából alkalmazott, összhangban állnak ezzel az ajánlással.

96      A negyedik jogalap tehát nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

 Az ötödik, a 2003/361 ajánlásnak, valamint a jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvének – ideértve a pártatlanságra vonatkozó követelményt is – megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

97      A felperes emlékeztet arra, hogy a megtámadott határozat elismerte, hogy ő formálisan megfelel a 2003/61 ajánlásban előírt függetlenségi kritériumnak. Mindazonáltal a megtámadott határozat – azáltal, hogy ezen ajánlás szellemére tekintettel megállapította, hogy a felperes nem minősülhet kkv‑nak – téves, és figyelmen kívül hagyja a 2003/361 ajánlás egyértelmű megfogalmazását, amelynek célja a jogbiztonság megteremtése azáltal, hogy egységes megfogalmazást alakít ki az „kkv” fogalmára. Következésképpen a megtámadott határozat – azáltal, hogy eltért a 2003/361 ajánlás szövegétől – megsértette a jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvét, ideértve a pártatlanságra vonatkozó követelményt is. A megtámadott határozatban alkalmazott megközelítést egyébként az ítélkezési gyakorlat nem támasztja alá.

98      Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy az adatellenőrző bizottság tévedett, amikor azt állította, hogy a 2003/361 ajánlás (9)–(12) preambulumbekezdései esetről esetre történő elemzést írnak elő annak biztosítása érdekében, hogy a kkv jogállás csak azokat a vállalkozásokat illesse meg, amelyek – még ha a formális kritériumokat tiszteletben is tartották – a kkv‑kra jellemző hátrányokkal néznek szembe. Ez az értelmezés egyébként ellentétes lenne a kkv felhasználói útmutatóval, amely a kkv fogalmának tág alkalmazását szorgalmazza.

99      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

100    Már megállapítást nyert, hogy a kkv‑knak biztosított előnyök a leggyakrabban kivételt képeznek az általános szabályok alól – mint ahogy például a közbeszerzések területén is – ezért a kkv‑k meghatározását szigorúan kell értelmezni (2014. február 27‑i HaTeFo ítélet, C‑110/13, EU:C:2014:114, 32. pont).

101    Emlékeztetni kell arra is, hogy a 2003/361 ajánlás (9) és (12) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a kapcsolt vállalkozások meghatározásának az a célja, hogy pontosabb képet lehessen nyerni a kkv‑k tényleges gazdasági helyzetéről, valamint hogy ebből a kategóriából eltávolítsák a kkv‑k gazdasági erejét túllépő vállalkozások csoportjait annak biztosítása érdekében, hogy csak azok a vállalkozások részesedhessenek a kkv‑k kategóriájának nyújtott különböző szabályokból és intézkedésekből származó előnyökből, amelyeknek valóban szüksége van rá (2014. február 27‑i HaTeFo ítélet, C‑110/13, EU:C:2014:114, 31. pont).

102    A függetlenségi kritérium célja annak biztosítása, hogy a kkv‑kat célzó intézkedések ténylegesen azon vállalkozásokat segítsék, amelyek mérete hátrányt eredményez, és ne azokat, amelyek nagy csoport részeként hozzáférhetnek olyan pénzeszközökhöz és támogatásokhoz, amelyek az azonos nagyságú, de nagy csoporthoz nem tartozó versenytársaknak nem állnak rendelkezésre. E körülmények között annak érdekében, hogy csak a ténylegesen független kkv‑nek minősülő vállalkozások maradjanak ebben a kategóriában, meg kell vizsgálni azon kkv‑k szerkezetét, amelyek olyan gazdasági csoportot alkotnak, amelynek ereje meghaladja az ilyen vállalkozás erejét, és ügyelni kell arra, hogy a kkv meghatározását ne kerüljék meg tisztán formális indokokból (lásd ebben az értelemben: 2004. április 29‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑91/01, EU:C:2004:244, 50. pont; 2014. február 27‑i HaTeFo ítélet, C‑110/13, EU:C:2014:114, 33. pont; 2004. október 14‑i Pollmeier Malchow kontra Bizottság ítélet, T‑137/02, EU:T:2004:304, 61. pont).

103    A függetlenségi kritériumot tehát e célkitűzésre tekintettel kell értékelni, így egy olyan vállalkozás, amelynek tőkéjében egy nagy vállalkozás kevesebb mint 25%‑os részesedéssel rendelkezik, és ezáltal formálisan megfelel e kritériumnak, azonban valójában egy nagy vállalkozáscsoporthoz tartozik, mindazonáltal nem tekinthető úgy, hogy megfelel ennek a kritériumnak (lásd ebben az értelemben: 2004. április 29‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑91/01, EU:C:2004:244, 51. pont). A 2003/361 ajánlás mellékletének 3. cikkét is ezen célkitűzésre tekintettel kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 2014. február 27‑i HaTeFo ítélet, C‑110/13, EU:C:2014:114, 34. pont).

104    Ezen elvek fényében kell megvizsgálni a jelen kereset keretében felhozott ötödik jogalapot.

105    Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat alátámasztása érdekében az adatellenőrző bizottság a fenti 102. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által megállapított kritériumokat vette alapul.

106    A jelen ügyben a kkv‑jogállásnak a felperessel szemben történő megtagadása érdekében az adatellenőrző bizottság a megtámadott határozat 2.3. pontjában többek között a 2003/361 ajánlás célját vette figyelembe, nevezetesen azt, hogy a hogy a kkv‑kat célzó intézkedések ténylegesen azon vállalkozásokat segítsék, amelyek mérete hátrányt eredményez, és ne azokat, amelyek egy nagy csoporthoz tartoznak, tehát hozzáférhetnek olyan pénzeszközökhöz és támogatásokhoz, amelyek az azonos nagyságú versenytársaknak nem állnak rendelkezésre. Közelebbről, a megtámadott határozat ugyanezen pontjában az áll, hogy még ha a felperes formálisan meg is felelt a 2003/361 ajánlásban előírt függetlenségi kritériumnak, gazdasági szempontból de facto egy nagy gazdasági csoporthoz tartozik. Ugyancsak a megtámadott határozat ezen pontjában az adatellenőrző bizottság rámutatott, hogy a felperes és a partnerei vagy tagjai közötti szervezeti kapcsolatok miatt a felperes alapokhoz, hitelekhez és támogatásokhoz fért hozzá, következésképpen nem olyan hátrányokkal nézett szembe, mint amelyek a kkv‑kat rendszerint érintik.

107    Ebből következik, hogy az adatellenőrző bizottság által a megtámadott határozatban alkalmazott függetlenségi kritérium nem sérti a 2003/361 ajánlást.

108    Ebben az összefüggésben el kell utasítani a jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvének – ideértve a pártatlanság követelményét is – állítólagos megsértését, amely a 2003/361 ajánlás esetleges megsértésén alapul.

109    Az ötödik jogalapot tehát el kell utasítani.

 A hatodik, a 2003/361 ajánlás téves alkalmazására alapított jogalapról

110    A hatodik jogalapja keretében a felperes vitatja az adatellenőrző bizottság által a megtámadott határozatban megállapított kritériumoknak a jelen ügyben történő konkrét alkalmazását.

111    Ebben a tekintetben a felperes először is azt állítja, hogy őt a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikke szerinti vállalkozásnak kellett volna minősíteni. Másodszor hozzáteszi, hogy ő önálló vállalkozás, harmadszor pedig, hogy megfelel a 2003/361 ajánlás mellékletének 2. cikkében előírt, a személyzet létszámára és a pénzügyi küszöbértékekre vonatkozó valamennyi kritériumnak.

112    E három kifogást egymást követően kell megvizsgálni.

 A felperes vállalkozásnak történő minősítéséről

–       A felek érvei

113    A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat tévesen állapította meg azt, hogy nem minősülhet a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikke szerinti vállalkozásnak amiatt, hogy nem folytat rendszeresen ellenszolgáltatás fejében gazdasági tevékenységeket egy adott piacon.

114    A felperes szerint a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikke szerinti „vállalkozás” fogalma egyértelmű és önálló fogalom, és azt a versenyjogban alkalmazott fogalommal azonos módon kell értelmezni. Ezenfelül – az említett ajánlás e rendelkezésével és az ítélkezési gyakorlattal összhangban – a felperes jogi formája az adatellenőrző bizottság megközelítésével ellentétben nem releváns ezen elemzés szempontjából. Az elvégzett tevékenység jellegét kell figyelembe venni.

115    A felperes megállapítja, hogy a jelen ügyben ő gazdasági tevékenységet folytat, és a 2003/361 ajánlás értelmében elegendő, ha ez a tevékenység alkalmi vagy marginális jellegű. Egyébként a felperes forgalmának legalább egyötöde a harmadik személyeknek nyújtott szolgáltatásokból származik. Ezenkívül a felperes számára a tagjai által a részükre nyújtott szolgáltatások ellentételezéseként fizetett tagdíjak nem zárhatók ki az elemzésből kizárólag e díjazás formája miatt. A felperes hozzáteszi, hogy a megtámadott határozat maga ismeri el, hogy a felperes gazdasági tevékenységet folytat, és hogy harmadik személyek részére ellenszolgáltatás fejében nyújt szolgáltatásokat. A megtámadott határozat a 2.3. pontban ugyanis elismerte, hogy a felperesnek vannak versenytársai. Következésképpen nem lehet azt állítani, hogy nem aktív valamelyik piacon.

116    Ezenfelül az adatellenőrző bizottság első elutasító határozata elismerte a felperes vállalkozási jogállását.

117    A Bizottság arra hivatkozik, hogy a támogatások, tagdíjak és az adományok nem minősülnek egy adott piacon történő termékértékesítésért vagy szolgáltatásnyújtásért járó díjazásnak vagy jutalomnak, és hogy következésképpen azok nem minősülnek gazdasági tevékenységből származó jövedelemnek.

–       A Törvényszék álláspontja

118    Amint azt a Törvényszék a fenti 93. pontban megjegyezte, a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikke értelmében vett „vállalkozás” fogalmát az EUMSZ 54., EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkel összhangban kell értékelni, e cikkeknek a Bíróság általi értelmezése szerint. Ez a „vállalkozás” fogalom minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól. Gazdasági tevékenységnek minősül többek között minden olyan tevékenység, amely adott piacon szolgáltatások kínálásából – azaz általában ellenszolgáltatás fejében végzett szolgáltatásnyújtásokból – áll (lásd ebben az értelemben: 2002. február 19‑i Wouters és társai ítélet, C‑309/99, EU:C:2002:98, 46–48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2006. július 11‑i FENIN kontra Bizottság ítélet, C‑205/03 P, EU:C:2006:453, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebben a tekintetben a díjazás alapvető jellemzője az, hogy a szóban forgó szolgáltatásnyújtás gazdasági ellenszolgáltatásának minősül.

119    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését alkalmazni kell a társulásokra is, amennyiben saját vagy tagvállalkozásaik tevékenysége olyan hatások kiváltására irányul, amelyeket az említett rendelkezés büntetni rendel. Önmagában az a körülmény, hogy a vállalkozások társulásába olyan személyek, illetve jogalanyok is beléphetnek, akik/amelyek nem minősülhetnek vállalkozásnak, nem kérdőjelezi meg a vállalkozások társulásaként való minősítést (lásd ebben az értelemben: 2006. december 13‑i FNCBV és társai kontra Bizottság ítélet, T‑217/03 és T‑245/03, EU:T:2006:391, 49. és 55. pont).

120    Ezen elvek fényében kell megvizsgálni a jelen kereset keretében felhozott hatodik jogalapot.

121    A megtámadott határozatban az adatellenőrző bizottság megállapította, hogy a felperes vállalkozások olyan társulásának minősül, amely nem nyújt szolgáltatásokat díjazás ellenében, és amely a tagjainak a nevében és azok javára jár el. Ezenkívül a felperes a jövedelmeinek jelentős részét támogatásokból, tagdíjakból és adományokból szerzi, amelyek nem minősülnek gazdasági tevékenységből származó jövedelemnek. Ezenfelül a felperes csak marginálisan nyújtott szolgáltatásokat harmadik személyeknek. Következésképpen a felperes nem tekinthető vállalkozásnak, mivel nem végez rendszeresen ellenszolgáltatás fejében gazdasági tevékenységet egy adott piacon.

122    Ez a megtámadott határozatban foglalt megállapítás nem fogadható el.

123    Mindenekelőtt ugyanis meg kell állapítani, hogy a fenti 118. és 119. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal összhangban a felperes jogállása vagy annak vállalkozások társulásaként való minősítése önmagában nem akadályozhatja meg, hogy vállalkozásként minősüljön (lásd analógia útján: 2005. január 26‑i Piau kontra Bizottság ítélet, T‑193/02, EU:T:2005:22, 72. pont).

124    Ezenfelül a felperes létesítő okiratának 8.2. cikkéből következik, hogy a tagjai tagdíjakat kötelesek fizetni a felperes által nyújtott szolgáltatások ellentételezéseként. Ezt a megtámadott határozat 2.1. pontja is megerősíti.

125    Márpedig a fenti 118. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a gazdasági tevékenység fennállása nem függ a finanszírozási módjától. Ebben a tekintetben a valamely gazdasági tevékenységből származó díjazás azon alapul, hogy utóbbi a nyújtott szolgáltatások gazdasági ellenszolgáltatásának minősül.

126    Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat már elismerte, hogy a versenyjogi szabályoknak a valamely jogalany esetében történő alkalmazása tekintetében az e jogalany által beszedett tagdíjak jövedelemként vehetők figyelembe az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdés alapján kiszabott bírságok kiszámítása során (lásd ebben az értelemben: 2006. december 13‑i FNCBV és társai kontra Bizottság ítélet, T‑217/03 és T‑245/03, EU:T:2006:391, 220. pont).

127    Ebből következik, hogy azok a szolgáltatások, amelyeket a felperes a tagjai számára tagdíjfizetés ellenében nyújt, ellenszolgáltatás fejében végzett gazdasági tevékenységnek minősülnek. Ezenfelül figyelembe véve azt, hogy ezeket a tagdíjakat éves díj formájában fizetik, azok a felperes javára szóló rendszeres jövedelemnek minősülnek.

128    Ennélfogva a felperes az általa folytatott ezen gazdasági tevékenységek miatt a megtámadott határozat 2.2. pontjában megállapítottakkal ellentétben olyan vállalkozásnak minősül, amely nem esik kívül a gazdasági tevékenység körén (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 40. pont).

129    Végül a megtámadott határozat maga ismeri el, hogy a felperes bizonyos gazdasági tevékenységeket folytatott, és többek között, hogy jövedelmet szerezett a rendezvényszervezés során. A felperes megjegyezte, hogy 2012‑ben e jövedelmek a teljes forgalmának körülbelül 15%‑át képezték. A Bizottság – miután a tárgyaláson elismerte azt, hogy ezeket a rendezvényeket olyan közönségnek szervezték, amely nem a felperes tagjaiból állt – nem vitatta, hogy a felperes e jövedelmeket ténylegesen megkapta.

130    Ezenkívül, ami a felperes célját illeti, a felperes létesítő okiratának 3. cikkével összhangban a felperes célja a közlekedési telematika megvalósításának támogatása, előmozdítása, valamint a megvalósítás koordinálásának elősegítése az európai közlekedési infrastruktúrában, főként a tagjai számára. A versenyjogi szabályokat már alkalmazták olyan jogalanyok esetében, amelyek célja hasonló volt (lásd ebben az értelemben: 2005. január 26‑i Piau kontra Bizottság ítélet, T‑193/02, EU:T:2005:22, 2. pont).

131    A fenti megfontolásokra tekintettel ebből az következik, hogy az adatellenőrző bizottság nem állapíthatta meg megalapozottan, hogy a felperes nem vállalkozás, és nem végez ellenszolgáltatás fejében rendszeres gazdasági tevékenységet egy adott piacon.

132    A fentiekből következik, hogy a megtámadott határozat mérlegelési hibát tartalmaz, mivel a 2.2. pontjában azt állapította meg, hogy a felperes nem minősül a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikke szerinti vállalkozásnak.

133    Mindazonáltal a fenti 132. pontban megállapított mérlegelési hiba nem elegendő a megtámadott határozat megsemmisítéséhez. E határozat 1.2. pontjából ugyanis az következik, hogy ha egy jogalany vállalkozásnak minősül, azt is ellenőrizni kell, hogy megfelel‑e a függetlenségi kritériumnak. Következésképpen még ha a felperes vállalkozásnak is minősül, teljesítenie kell még a 2003/361 ajánlásban előírt függetlenségi kritériumot is annak érdekében, hogy számára elismerjék a kkv‑jogállást.

134    Ennélfogva azt kell még megvizsgálni, hogy a jelen ügy körülményeit figyelembe véve az adatellenőrző bizottság megállapíthatta‑e a felperes függetlenségének hiányát.

 A függetlenségi kritériumról

–       A felek érvei

135    A felperes emlékeztet arra, hogy a megtámadott határozat 2.3. pontja elismerte, hogy a felperes formálisan megfelel a 2003/361 ajánlásban előírt függetlenségi kritériumnak, azonban megállapítást nyert, hogy nem néz szembe azokkal a hátrányokkal, amelyek a kkv‑kat rendszerint érintik, valamint hogy következésképpen nem minősülhet kkv‑nak ezen ajánlás céljára és szellemére tekintettel.

136    A felperes azt állítja, hogy önálló vállalkozás. Hozzáteszi, hogy nem minősül sem a 2003/361 ajánlás 3. cikke szerinti „partnervállalkozásnak”, sem pedig az ugyanezen cikk szerinti „kapcsolt vállalkozásnak”, mivel egyik tagja sem rendelkezett a tőkéjében 25%‑nál kisebb részesedéssel vagy a szavazati jogok kevesebb mint 25%‑ával.

137    Ennélfogva a felperes a 2003/361 ajánlásban foglalt valamennyi feltételnek megfelel, anélkül hogy fel lehetne neki róni az említett ajánlás megkerülését. A felperes arra hivatkozik, hogy mivel a 2003/361 ajánlásban nincs ilyen előírás, a kkv‑jogállás vele szemben történő megtagadása nem alapulhat azon, hogy a részvényesei között van egy vagy több olyan társaság, amely nem kkv. Ezenfelül téves és részrehajló lenne azt javasolni, hogy egy társaságban egyetlen részvényt birtokló valamely részvényes jelenléte ez utóbbi számára lehetővé teszi, hogy finanszírozási lehetőségekhez férjen hozzá az e társaságon belüli ellenőrzési jogkör hiányában.

138    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

–       A Törvényszék álláspontja

139    A megtámadott határozat 2.3. pontjában megállapítást nyert, hogy még ha a felperes formálisan meg is felel a 2003/361 ajánlásban előírt függetlenségi kritériumnak, gazdasági szempontból de facto egy nagy gazdasági csoporthoz tartozik. A felperes és a partnerei vagy tagjai közötti szervezeti kapcsolatok miatt a felperes alapokhoz, hitelekhez és támogatásokhoz fér hozzá, következésképpen nem szenved el olyan hátrányokat, mint amelyekkel a kkv‑nak rendszerint szembe kell nézniük. A megtámadott határozat 1.2. pontja ezenkívül megállapítja, hogy esetről esetre történő elemzés szükséges a szóban forgó vállalkozás gazdasági helyzetének megállapításához, valamint annak biztosításához, hogy csak a 2003/361 ajánlás céljának és szellemének megfelelő vállalkozások minősüljenek kkv‑nak.

140    A jelen ügyben emlékeztetni kell arra – amint az a fenti 106–107. pontból következik –, hogy az adatellenőrző bizottság helyénvalóan alapíthatta az elemzését a 2003/361 ajánlás céljára és szellemére annak megállapítása céljából, hogy még ha a felperes formálisan meg is felel az említett ajánlásban előírt függetlenségi kritériumnak, még meg kell vizsgálni azt, hogy olyan hátrányokkal szembesül‑e, mint amelyek a kkv‑kat rendszerint érintik.

141    Azt is meg kell állapítani, hogy a felperes tagjai többek között nagy vállalkozások, valamint állami tulajdonban lévő szervezetek.

142    Ebben a tekintetben mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a felperes a létesítő okiratának 3. cikkével összhangban – amelyre a megtámadott határozat 2.1. pontja hivatkozik – főként a tagjai javára jár el.

143    Ezenfelül a felperes tőkéje a létesítő okiratának 5. cikke szerint korlátlan. Márpedig rá kell mutatni, hogy a tőke a felperes javára fizetett hozzájárulások teljes összegét mutatja. Ezenfelül a felperes partnerei és esetleges kölcsönadói tekintetében garanciát jelent. Így a jelentős tőke lehetőséget jelent a felperes számára a harmadik személyekkel való kapcsolatai tekintetében.

144    Végül, amint azt a Törvényszék a fenti 124. pontban megállapította, a felperes létesítő okiratának 8.2. cikkéből következik, hogy a felperes által a tagjai részére nyújtott szolgáltatások ellentételezéseként e tagok a felperes részére a felügyelőtanács által meghatározott éves hozzájárulást fizetnek. A felperes létesítő okiratának 8.3. cikkéből ugyanis – ellentétben azzal, amire a felperes a tárgyaláson hivatkozott – az következik, hogy a felügyelőtanács az említett éves hozzájárulások összegét a felperes kiadásai alapján állapítja meg. Ezenkívül a felügyelőtanács a számviteli év során vagy azt követően csökkentheti a hozzájárulásokat azoknak a felperes tényleges kiadásaihoz való hozzáigazítása érdekében.

145    A fenti 144. pontból következik, hogy a felperes tagjai által fizetett hozzájárulásokat a felperes konkrét kiadásai alapján kell meghatározni és kiigazítani. Ennélfogva a felperes kiadásait a tagjai fedezik, akik – anélkül, hogy azt a felperes vitatná – nem minősülnek kkv‑nak. Ez a tény arra utal, hogy – amint arra a felperes a tárgyaláson hivatkozott – még ha a hozzájárulás mértéke 20 éve nem is változott, a felperes a létesítő okirata alapján számíthatott a tagjaitól érkező forrásokra, amelyek messzemenően elegendőek és a kkv forrásainál nagyobbak, valamint amelyek igazodnak a felperes kiadásaihoz.

146    Ebből következik, hogy a megtámadott határozat 2.3. pontjában az adatellenőrző bizottság nem alkalmazta tévesen a 2003/361 ajánlást azáltal, hogy megállapította, hogy a felperes nem szembesül olyan hátrányokkal, amelyek a kkv‑kat rendszerint érintik, mivel a felperes nem minősülhetett az ezen ajánlás szerinti kkv‑nak, annak ellenére, hogy vállalkozás.

 A 2003/361 ajánlás mellékletének 2. cikkében előírt, a személyzet létszámára és a pénzügyi küszöbértékekre vonatkozó kritériumokról

147    A felperes arra hivatkozik – anélkül, hogy a Bizottság ebben a tekintetben konkrét érvelést fejtene ki –, hogy teljesíti a 2003/361 ajánlás mellékletének 2. cikkében előírt, a személyzet létszámára és a pénzügyi küszöbértékekre vonatkozó kritériumokat, azaz azt, hogy kevesebb, mint 250 személyt kell foglalkoztatnia, hogy az éves forgalma nem haladhatja meg az 50 millió eurót, valamint hogy az éves mérlegfőösszege nem haladhatja meg a 43 millió eurót.

148    Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Törvényszék a fenti 140. pontban megállapította – nem minősülhetnek kkv‑nak azok a vállalkozások, amelyek formálisan megfelelnek a függetlenségi kritériumnak, azonban a gazdasági erejük meghaladja a kkv‑k gazdasági erejét.

149    Így – amint arra a Törvényszék a fenti 102. pontban emlékeztetett – a függetlenségi kritérium célja annak biztosítása, hogy a kkv‑kat célzó intézkedések ténylegesen azon vállalkozásokat segítsék, amelyek mérete hátrányt eredményez, és ne azokat, amelyek egy nagy csoporthoz tartoznak, tehát hozzáférhetnek olyan pénzeszközökhöz és támogatásokhoz, amelyek az azonos méretű versenytársaknak nem állnak rendelkezésre.

150    Ennélfogva – analógia útján – a felperes nem következtethetett a kkv‑jogállására abból, hogy ő formálisan megfelel a 2003/361 ajánlás mellékletének 2. cikkében előírt kritériumoknak, ha valójában nem néz szembe olyan hátrányokkal, amelyek rendszerint a kkv‑kat érintik. Márpedig, amint az a fenti 146. pontban megállapítást nyert, a felperes nem szenvedett ilyen hátrányokat.

151    Ennélfogva ha egy vállalkozást valójában nem sújtják a kkv‑kra jellemző hátrányok, az adatellenőrző bizottságnak joga van megtagadni tőle ezt a jogállást (lásd ebben a tekintetben: 2004. április 29‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑91/01, EU:C:2004:244, 54. pont).

152    Mivel ugyanis a felperes tekintetében nem nyert megállapítást, hogy megfelel a függetlenségi kritériumnak, nem lehet azt állítani, hogy megfelel a 2003/361 ajánlás mellékletének 2. cikkében előírt, a személyzet létszámára és a pénzügyi küszöbértékekre vonatkozó kritériumoknak. Ekképpen a 2003/361 ajánlás mellékletének 6. cikkével összhangban ezek a személyzet létszámára és a pénzügyi küszöbértékekre vonatkozó kritériumok nem határozhatók meg a felperestől elkülönült adatok alapján, mivel a felperes nem független vállalkozás és a tagjai olyan vállalkozások, amelyek nem kkv‑k.

153    A fentiek fényében el kell utasítani a hatodik jogalapot.

 A hetedik, a legkedvezőbb elbánásnak a 2012/838 határozat és a „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogram által előírt elvének a megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

154    A felperes azt állítja, hogy mivel a megtámadott határozat 2.2. pontjában elismerték egyrészt azt, hogy legalább néhány gazdasági tevékenységet folytat, és hogy néhány szolgáltatást nyújt harmadik személyeknek ellenszolgáltatás fejében, másrészt pedig azt, hogy formálisan megfelelt a 2003/361 ajánlásban előírt függetlenségi kritériumnak, őt kkv‑nak kell minősíteni a hetedik keretprogram és a „Horizont 2020” program tekintetében.

155    A felperes ugyanis úgy véli, hogy a hetedik keretprogramot illetően – a 2012/838 határozat melléklete 1.1.3. szakaszának ötödik francia bekezdése szerint – ha egy jogalany több kategóriába is besorolható, az adatellenőrző szolgálatok azt a besorolást veszik figyelembe, amely az adott jogalany számára a legkedvezőbb. A felperes úgy véli, hogy ugyanez a megállapítás az érvényes a „Horizont 2020” program keretében a nyilvántartásba vételi és az adatellenőrzési eljárásról, valamint a kedvezményezettek pénzügyi fenntarthatóságnak ellenőrzésére irányuló eljárásról szóló, 2014. április 11‑i bizottsági útmutató 5. oldala értelmében.

156    Ennélfogva, mivel a megtámadott határozat elismeri, hogy a felperes legalább is részben kkv‑nak minősülhet, teljes jogú kkv‑jogállást kellett volna biztosítania neki.

157    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

158    A jelen jogalap keretében elegendő megállapítani azt, hogy a megtámadott határozat egyetlen pillanatig sem ismerte el, hogy a felperes – akár részben – a 2003/361 ajánlás szerinti kkv‑nak minősülhet. Következésképpen, ami a hetedik keretprogramot illeti, a 2012/838 határozat melléklete 1.1.3. szakaszának ötödik francia bekezdése, amelyre a felperes hivatkozik, a jelen ügyben nem alkalmazható. Ugyanez a következtetés állapítható meg a „Horizont 2020” program keretében a fenti 155. pontban hivatkozott bizottsági útmutató 5. oldalát illetően.

159    Ebből következik, hogy a hetedik jogalapot mint hatástalant el kell utasítani.

 A nyolcadik, megtámadott határozat ellentmondásos és elégtelen indokolásán alapuló jogalapról

 A felek érvei

160    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat indokolása elégtelen és ellentmondásos.

161    Először is a felperes véleménye szerint az adatellenőrző bizottság vitatja a felperes vállalkozási jogállását, majd megállapítja egyfelől, hogy a felperes formálisan megfelel a 2003/361 ajánlásban előírt függetlenségi kritériumnak, ami magában foglalja azt, hogy vállalkozás, és másfelől azt, hogy vannak versenytársai.

162    Másodszor a megtámadott határozat nem adott magyarázatot arra, hogy melyek azok az új ténybeli elemek, amelyek érvénytelenítik az első elutasító határozatban foglalt azon megállapítást, hogy a felperes a 2003/361 ajánlás mellékletének 1. cikke értelmében vett vállalkozásnak minősül.

163    Harmadszor a felperes szerint a megtámadott határozat nem hivatkozhatott a 2012/838 határozat melléklete 1.1.3.1. szakaszának 6. c) pontjában előírt kiegészítő kritériumokra a 2003/361 ajánlás értelmében vett vállalkozásként történő minősítés megtagadása érdekében.

164    Következésképpen a megtámadott határozat megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdését, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.) 6. cikkét, az Alapjogi Charta 47. és 48. cikkét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot, amely az EUSZ 6. cikk alapján általános jogelvnek minősül.

165    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

166    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolást az adott jogi aktus természetéhez kell igazítani, valamint a jogi aktust kiadó intézmény érvelését világosan és egyértelműen kell megfogalmazni, hogy az az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokait megismerhetővé, az uniós bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogkört gyakorolhatóvá tegye. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, amennyiben azt a kérdést, hogy valamely jogi aktus indokolása megfelel‑e a követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni (1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 63. pont; 2011. október 26‑i Dufour/EKB ítélet, T‑436/09, EU:T:2011:634, 47. pont; 2018. április 26‑i European Dynamics Luxembourg és Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, T‑752/15, nem tették közzé, EU:T:2018:233, 22. és 23. pont).

167    Ezenkívül az indokolásnak logikusnak kell lennie, és különösen nem tartalmazhat olyan belső ellentmondást, amely megakadályozza a jogi aktus indokainak megfelelő megértését (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 169. pont; 2011. szeptember 29‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 151. pont).

168    Emlékeztetni kell arra is, hogy pusztán a valamely határozatban foglalt ellentmondás fennállása nem elegendő annak a megállapításához, hogy a határozatot az indokolási kötelezettség megsértésével hozták, amennyiben egyfelől a határozat egésze lehetővé teszi a felperes számára ezen következetlenség azonosítását és az arra való hivatkozást, másfelől pedig a határozat kellően egyértelmű és pontos ahhoz, hogy lehetővé tegye számára a határozat pontos tartalmának a megértését (lásd ebben az értelemben: 2003. december 11‑i Adriatica di Navigazione kontra Bizottság ítélet, T‑61/99, EU:T:2003:335, 49. pont; 2015. december 16‑i Air Canada kontra Bizottság ítélet, T‑9/11, nem tették közzé, EU:T:2015:994, 76. pont).

169    Ezen elvek fényében kell megvizsgálni a felperes által a jelen kereset keretében felhozott nyolcadik jogalapot.

170    A jelen jogalap első kifogását illetően – amelyet a fenti 161. pont foglal össze – igaz, hogy a megtámadott határozat megállapította, hogy a felperes nem minősülhet vállalkozásnak, annak ellenére, hogy egyfelől elvégezte a 2003/361 ajánlás szerinti függetlenségi kritérium elemzését, ami azt feltételezte, hogy a vállalkozási jogállást számára elismerték, másfelől pedig kifejezetten elismerte, hogy a felperesnek vannak versenytársai.

171    Ebben a tekintetben rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat 1.2. pontjában egyértelműen megállapítást nyer, hogy abban az esetben, ha a felperes vállalkozásnak minősül, még azt is ellenőrizni kell, hogy ez a vállalkozás olyan hátrányokkal szembesül‑e, amelyek rendszerint a kkv‑kat érintik. Márpedig a megtámadott határozatban az adatellenőrző bizottság először is megállapította, hogy a felperes nem minősülhet vállalkozásnak, így már nem volt köteles a függetlenségi kritérium vizsgálatára. Ekképpen az adatellenőrző bizottság ezt az elemzést csak a teljesség kedvéért végezte el.

172    Következésképpen a megtámadott határozat világosan és egyértelműen tünteti fel az adatellenőrző bizottság által megvizsgált két indok közötti kapcsolatot, anélkül hogy ebben a tekintetben az indokolása ellentmondást tartalmazna.

173    Ezenfelül a fenti 168. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a megtámadott határozat kellően világos és egyértelmű, mivel lehetővé tette a felperes számára az állítólagos következetlenség azonosítását és az arra történő hivatkozást, valamint azt, hogy megértse a megtámadott határozat pontos tartalmát, ami a jelen kereset keretében az említett határozat két indoka tekintetében hivatkozott érvek pontosításából következik.

174    Ennélfogva a jelen jogalapban hivatkozott első kifogást el kell utasítani.

175    Ami a jelen jogalap második, a fenti 162. pontban ismertetett kifogását illeti, elegendő megállapítani azt, hogy az első elutasító határozatot az adatellenőrző bizottság visszavonta. E határozat visszavonása egy megsemmisítést megállapító ítélet joghatásaival azonos joghatást váltott ki (2015. április 30‑i Ertico – Its Europe kontra Bizottság végzés, T‑499/14, nem tették közzé, EU:T:2015:285, 10. pont).

176    Márpedig az uniós bíróság által hozott megsemmisítő ítélet szükségképpen visszaható hatályú, mivel a jogellenesség megállapítása a megsemmisített aktus hatálybalépésének időpontjára nyúlik vissza (lásd ebben az értelemben: 2008. február 12‑i CELF és ministre de la Culture et de la Communication ítélet, C‑199/06, EU:C:2008:79, 61. pont).

177    Ebből következik, hogy a felperes a jelen jogalap alátámasztása érdekében nem hivatkozhat az első elutasító határozatra, amelynek hatásait a határozat visszavonásakor visszamenőleges hatállyal megsemmisítették.

178    Következésképpen a jelen jogalap második kifogását el kell utasítani.

179    Ami a jelen jogalapban foglalt harmadik, a fenti 163. pontban bemutatott kifogást illeti – figyelembe véve a negyedik jogalap keretében a fenti 95. pontban kifejtett megfontolásokat –, azt el kell utasítani, mivel az adatellenőrző bizottság a megtámadott határozatban nem vett alapul olyan kiegészítő kritériumokat, amelyeket a 2003/361 ajánlás nem írt elő.

180    A fenti megfontolásokra tekintettel a nyolcadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

181    Következésképpen, a felperes által felhozott valamennyi jogalap elutasítását követően a jelen keresetet teljes egészében el kell utasítani, mint megalapozatlant.

 A költségekről

182    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mindazonáltal az eljárási szabályzat 135. cikkének (1) bekezdése szerint kivételesen, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a saját költségein felül a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi. Ezenfelül ugyanezen szabályzat 135. cikkének (2) bekezdése szerint a Törvényszék a pernyertes felet is kötelezheti a költségek részbeni vagy teljes viselésére, ha az a pernyertes magatartása – beleértve a kereset benyújtását megelőzően tanúsított magatartását is – alapján indokoltnak tűnik. A Törvényszék többek között kötelezhet olyan intézményt is a költségek viselésére, amelynek határozata nem került megsemmisítésre, az utóbbi elégtelensége okán, amely a felperest kereset indítására sarkallhatta (2016. április 22‑i Olaszország és Eurallumina kontra Bizottság ítélet, T‑60/06 RENV II és T‑62/06 RENV II, EU:T:2016:233, 245. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

183    A felperes pervesztes lett. Mindazonáltal, amint az a fenti 29. pontból következik, az egyfelől a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és az 1.2.7. szakaszában, másfelől pedig az 58/2003 rendelet 22. cikkében szabályozott jogorvoslati eljárások egymáshoz való viszonya nem következik egyértelműen a 2012/838 határozat rendelkezéseiből, amit a Bizottság megerősített a tárgyaláson.

184    Ezenfelül az adatellenőrző bizottság tekintetében alkalmazandó eljárás leírása, amelyet a 2012/838 határozat mellékletének 1.2.6. és az 1.2.7. szakasza tartalmaz, jelentős hiányosságokat mutat, többek között azt – amint azt a fenti 30. pont megállapítja –, hogy az eljárási határidők nincsenek feltüntetve, ami még inkább megnehezíti az alkalmazandó szabályok megfelelő megértését.

185    Következésképpen ezek a körülmények hozzájárulhattak a jelen ügy összetettségéhez, és azok növelhették a felperes költségeit. Ebben az összefüggésben a Törvényszék úgy véli, hogy igazságos és méltányos úgy határozni, hogy a felperes a saját költségeinek csak a felét viseli. A Bizottság maga viseli a saját költségeit, valamint a felperes részéről felmerült költségek felét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A European Road Transport Telematics Implementation Coordination Organisation – Intelligent Transport Systems & Services Europe (Ertico – ITS Europe) maga viseli saját költségeinek felét.

3)      Az Európai Bizottság saját költségein kívül viseli az Ertico – ITS Europe részéről felmerült költségek felét.

Kanninen Calvo‑Sotelo Ibáñez‑Martín Reine

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. május 22‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.