A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2018. október 9.(*)(i)
„Megsemmisítés iránti kereset – Verseny – Összefonódások – A hozzáférés és híváskezdeményezés nagybani piaca és a mobiltávközlés kiskereskedelmi piaca Németországban – Az E‑Plusnak a Telefónica Deutschland általi megszerzése – Az összefonódást a belső piaccal és az EGT‑megállapodásban foglaltak érvényesülésével összeegyeztethetőnek nyilvánító határozat – A végleges kötelezettségvállalások nem mobilhálózat‑üzemeltetői részének végrehajtása – Keresettel nem megtámadható jogi aktusok – Elfogadhatatlanság”
A T‑43/16. sz. ügyben,
az 1&1 Telecom GmbH (székhelye: Montabaur [Németország], képviselik: J.‑O. Murach ügyvéd és P. Alexiadis solicitor)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: N. Khan, M. Farley és C. Vollrath, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
a Telefónica Deutschland Holding AG (székhelye: München [Németország], képviselik: M. Bauer, H.‑J. Freund, B. Herbers és K. Baubkus ügyvédek)
beavatkozó fél,
egy kötelezettségvállalásokhoz kötött vállalati összefonódásnak a belső piaccal és az EGT‑megállapodásban foglaltak érvényesülésével összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (M.7018. sz. Telefónica Deutschland kontra E‑Plus ügy) szóló, 2014. július 2‑i C(2014) 4443 final bizottsági határozat által kötelezővé nyilvánított végleges kötelezettségvállalásokban előírt, nem mobilhálózat‑üzemeltetői korrekciós intézkedések végrehajtásáról szóló, 2015. november 19‑i levélben foglalt, állítólagos bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: S. Frimodt Nielsen elnök, I. S. Forrester (előadó) és E. Perillo bírák,
hivatalvezető: C. Heeren tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2017. december 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 Az egy vállalati összefonódásnak (ügyszám: M.7018 – Telefónica Deutschland/E-Plus) a belső piaccal és az EGT‑megállapodásban foglaltak érvényesülésével összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2014. július 2‑i C(2014) 4443 final határozattal az Európai Bizottság az E‑Plus Mobilfunk GmbH & Co. KG‑nek (a továbbiakban: E‑Plus) a Telefónica Deutschland Holding AG (a továbbiakban: Telefónica Deutschland) általi megszerzését (a továbbiakban: összefonódás) a belső piaccal és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 57. cikkével összeegyeztethetőnek nyilvánította, azzal a feltétellel, hogy a Telefónica Deutschland bizonyos, az említett határozat mellékleteiben foglalt végleges kötelezettségvállalásokat (a továbbiakban: végleges kötelezettségvállalások) betart. A végleges kötelezettségvállalások három részből tevődnek össze: egy „mobilhálózat‑üzemeltetői” részből (a továbbiakban: ORM‑rész), egy „szélessávú mobilhálózathoz hozzáférést biztosító virtuális mobilhálózat‑üzemeltetői” részből (a továbbiakban: „ORMV MBA”‑rész) és egy „nem mobilhálózat‑üzemeltetői” részből (a továbbiakban: nem ORM‑rész).
2 Az ORM‑rész szerint a Telefónica Deutschland lényegében kötelezettséget vállal arra, hogy felajánlja valamely frekvenciasáv kiadását egy új ORM részére, valamint bizonyos eszközöket átruház, és – mint a német piacra új ORM‑ként belépőnek – bizonyos induláshoz szükséges szolgáltatásokat biztosít (hálózati helyek átengedése, üzletek átengedése, belföldi roamingmegállapodás, passzív rádióhálózatok megosztása).
3 Az „ORMV MBA”‑rész szerint a Telefónica Deutschland lényegében kötelezettséget vállal arra, hogy megállapodást köt az összefonódás eredményeként létrejött vállalkozás kombinált hálózati kapacitása 20%‑ának egy vagy több (legalább három) nem mobilhálózat‑üzemeltető részére történő eladásáról. E megállapodás különös kereskedelmi feltételei tárgyalás tárgyát képezhetik, de illeszkedniük kell a következő keretbe: a vásárlóknak kötelezettséget kell vállalniuk, hogy az eredeti ötéves szerződési időszak teljes időtartama alatt kialakítanak egy bizonyos hálózati kapacitást, valamint megfelelő mennyiségű hang‑, adat‑ és szöveges üzenetforgalmat előre meghatározott áron, amely nem függ a ténylegesen felhasznált mennyiségtől; a Telefónica Deutschlandnak legalább egy vásárlóval ilyen megállapodást kell kötnie, mielőtt az összefonódást végrehajthatná; a Telefónica Deutschland kötelezettséget vállal arra, hogy előre meghatározott feltételek alapján felajánlja a vásárlóknak az összefonódás eredményeként létrejött vállalkozás kombinált hálózati kapacitásának 10%‑át.
4 A nem ORM‑rész szerint a Telefónica Deutschland kötelezettséget vállal, többek között, a következőkre (végleges kötelezettségvállalások, 77. és 78. pont):
„a) 2G/3G/4G hozzáférés a már meglévő nagykereskedők számára
A [Telefónica Deutschland] kötelezettséget vállal arra, hogy minden olyan ORMV‑nek, illetve szolgáltatónak, amely jelenleg 2G/3G/4G termékeket vásárol [a Telefónica Deutschlandtól] vagy az E‑Plustól, felkínálja a lehetőséget, hogy a már meglévő szerződéseiket meghosszabbítsák az [összefonódás] lezárásának időpontjától 2025 végéig (vagy minden olyan korábbi időpontig, amelytől [a Telefónica Deutschland] megszüntetné a 2G, 3G vagy 4G termékek nyújtását a saját ügyfelei részére).
[A Telefónica Deutschland] proaktívan el fog küldeni egy önkéntes kötelezettségvállalási levelet minden ORMV‑nek, illetve már meglévő szolgáltatónak, amely 2G, 3G vagy 4G hálózathoz való hozzáférésről szóló, a lezárás időpontjában hatályos szerződést kötött [a Telefónica Deutschlanddal] vagy az E‑Plusszal, amelyben lemond a szerződésen alapuló rendes felmondási jogáról – ahogyan azt a szóban forgó nagykereskedelmi árubeszerzésre vonatkozó szerződésében kikötötték – 2025 végéig (vagy minden olyan korábbi időpontig, amelytől [a Telefónica Deutschland] megszüntetné a 2G, 3G vagy 4G termékek nyújtását a saját ügyfelei részére). Ez a rendelkezés nem sérti a súlyos okon alapuló rendkívüli felmondási jogot (az alkalmazandó jogban előírtak szerint).”
5 A C(2014) 4443 final határozat összefoglalóját 2015. március 13‑án tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL 2015. C 86., 10. o.), és 2015. december 15‑én tették közzé az említett határozat nem bizalmas változatát a Bizottság internetes oldalán.
6 A felperes, az 1&1 Telecom GmbH (a továbbiakban: felperes vagy 1&1) 2013. december 12‑én egy ORMV‑szerződést kötött az E‑Plusszal, amelynek értelmében az E‑Plus a 2G/3G/4G hálózataihoz való hozzáférést biztosította számára (a továbbiakban: az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés).
7 Az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés a 10. cikke értelmében legalább egy négyéves, minimális időtartamra jött létre. A minimális időtartam lejártát követően az említett szerződés határozatlan időre automatikusan meghosszabbodik, kivéve, ha az egyik vagy másik fél felmondással él a minimális időtartam lejárta előtt, vagy később, minden negyedév végén, de mind a két esetben tizenkét hónapos írásbeli értesítéssel.
8 Ezenfelül az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés 5. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Amennyiben az [1&1] szintén ORMV‑szolgáltatást, vagy hasonló szolgáltatást harmadik féltől vesz igénybe, az [1&1] kötelezettséget vállal arra, hogy évente átlagosan aktiválja az új, sikeresen aktivált mobil lakossági ügyfelek 37%‑át a forgalmazás kezdetétől számított első évben, 43%‑át a forgalmazás kezdetét követő 13. hónaptól a 24. hónapig, és éves átlagban (»Minimális piaci részesedés«) legalább 46%‑át a 25. hónaptól a 48. hónapig (minimális időtartam vége), akik 24 havi minimális időtartamú, havi alapdíjas előfizetéssel rendelkeznek, és akik az E‑Plus által olyan ténylegesen nyújtott alapszolgáltatáshoz kapcsolódnak, amelyre a jelen szerződés 2. mellékletében meghatározott árak alkalmazandók az E‑Plus hálózatában vagy minden olyan más mobilhálózatban, amely a részvénytársaságokról szóló német törvény (AktG) 15. és azt követő szakaszai szerint társasági jogi értelemben az E‑Plushoz kötődik, és akik az ORMV‑szolgáltatásokat az 1&1 ügyfeleiként veszik igénybe (»Bruttó új ügyfélszerzési arány«). Az együttműködés keretében az [1&1] bruttó 50%‑os új ügyfélszerzési arányt kíván elérni […].”
9 Az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés 5. cikke (1) bekezdésének negyedik és ötödik albekezdése is úgy rendelkezik, hogy az új ügyfelek E‑Plus hálózatán történő bizonyos százalékának aktiválásával kapcsolatos szerződéses kötelezettség be nem tartása esetén az 1&1‑nek pénzügyi kártérítést kell az E‑Plus részére megfizetnie.
10 Végül, az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés 15. cikkének (7) bekezdése úgy rendelkezik, hogy minden, az említett szerződéssel kapcsolatban felmerülő jogvita a düsseldorfi (Németország) bíróságok hatáskörébe tartozik.
11 A Telefónica Deutschland 2015. február 27‑én megküldte a felperesnek az önkéntes kötelezettségvállalási levelet a végleges kötelezettségvállalások 77. és 78. pontja szerint (a továbbiakban: önkéntes kötelezettségvállalási levél). A Telefónica Deutschland 2015. augusztus 17‑én megküldött a felperesnek egy levelet, amely az önkéntes kötelezettségvállalási levél bizonyos feltételeit pontosítja (a továbbiakban: pontosító levél). Mind az önkéntes kötelezettségvállalási levelet, mind a pontosító levelet egy olyan standard levélminta alapján írták meg, amelyet minden ORMV‑nek, illetve minden olyan szolgáltatónak küldenek meg, amely nagykereskedelmi hozzáférési szerződést kötött a Telefónica Deutschlanddal.
12 Az önkéntes kötelezettségvállalási levél „Lemondás a rendes felmondás jogáról” címet viselő 2. szakasza a következőképpen rendelkezik:
„(1) Amennyiben az [E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés] lehetővé teszi az E‑Plus számára, hogy [e szerződést] 2025. december 31. éjfél előtti hatállyal [indoklás nélkül] felmondja, az E‑Plus ezzel lemond e rendes felmondási jogról a jelen 2. szakasz értelmében (»Lemondás«). Következésképpen minden E‑Plus általi, 2025. december 31. éjfél előtti dátumú hatállyal történő rendes felmondás tilos, és az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződésben lefektetett szabályok szerint arra a leghamarabb csak 2025. december 31. éjféltől van lehetőség. Az 1. szakasz (2) bekezdését ennek megfelelően alkalmazni kell.
[…]
(3) Ha az [E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződést] 2025. december 31. éjfélig, vagy egy későbbi dátumig meghosszabbították, mert az E‑Plus 2025. december 31. éjfél előtti dátummal nem mondhatja fel többé a szerződést a Lemondás miatt, a Lemondás azzal a feltétellel alkalmazandó, hogy [az 1&1] általi kötelezettségeket – amelyeket a szerződő felek figyelembe vettek, amikor megállapodtak [az 1&1] ellenszolgáltatását illetően (például kis mennyiségek vásárlása), és amelyek hiánya a nyújtott szolgáltatások és ellenszolgáltatások közötti kapcsolat egyensúlyának hiányához vezetne – továbbra is alkalmazni kell a többi szerződéses rendelkezéssel együttesen, és – ha az [E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződésben] meghatároztak egy dátumot e kötelezettségek időtartamára –, hogy ez az a dátum, amikor az [E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés] felmondható lett volna az E‑Plus által.”
13 A felperes 2015. augusztus 18‑án tájékoztatta a Bizottságot, hogy „alapvetően [egyetért] az önkéntes kötelezettségvállalási levél tartalmával”.
14 Ugyanakkor a felperes 2015. szeptember 3‑tól kezdődően számos alkalommal az önkéntes kötelezettségvállalási levél 2. szakasza (3) bekezdésének jogszerűségével kapcsolatos kételyeit fejezte ki a Bizottságnak, mivel szerinte a végleges kötelezettségvállalások a Telefónica Deutschlandot egy olyan levél megküldésére kötelezték, amellyel a felperes feltétel nélkül lemondott az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés rendes felmondásának jogáról 2025 végéig.
15 A Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának az ügyért felelős csapata a 2015. szeptember 28‑i e‑mailben lényegében megállapította, hogy a Telefónica Deutschland nem sértette meg a végleges kötelezettségvállalásokat a 2. szakasz (3) bekezdésének az önkéntes kötelezettségvállalási levélbe történő beillesztésével a (továbbiakban: 2015. szeptember 28‑i e‑mail). A 2015. szeptember 28‑i e‑mail pontosította, hogy csak a Bizottság egyik részlegének a véleményéről van szó, és nem egy Bizottság által elfogadott határozatról.
16 A 2015. szeptember 28‑i e‑mailt követően a felperes többek között megismételte a kifogásait a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága főigazgatójának címzett 2015. október 9‑i levélben. Ebben a levélben a felperes azt kérte, hogy a Bizottság hozzon egy hivatalos határozatot a végleges kötelezettségvállalásoknak az önkéntes kötelezettségvállalási levél általi betartásáról.
17 A Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának főigazgatója által aláírt 2015. november 19‑i levélben e főigazgató megállapította, hogy „[a végleges] kötelezettségvállalások nem akadályoz[ták] meg a Telefónicát abban, hogy a [2. szakasz (3) bekezdését] beillessze az önkéntes kötelezettségvállalási levél szövegébe”, illetve hogy „ez tükröz[te] azt a tényt, hogy e feltétel célja annak biztosítása [volt], hogy az [E‑ Plusszal] a kezdetben megtárgyalt és megkötött [ORMV‑szerződés] kereskedelmi egyensúlya a végleges kötelezettségvállalások értelmében, a meghosszabbítást követően nem szűn[t] meg”. Következésképpen a Versenypolitikai Főigazgatóság főigazgatója arra a következtetésre jutott, hogy „a fentiek fényé[ben], ebben a szakaszban nem kap[ott] olyan bizonyítékokat, amelyek arra utalnának, hogy a Telefónica által 2015. március 4‑én megküldött és augusztus 17‑én a pontosító levéllel kiegészített önkéntes kötelezettségvállalási levél nem felel[t] meg a végleges kötelezettségvállalásoknak”, és „[k]övetkezésképpen ebben a szakaszban nem lát[ott] okot arra, hogy további lépéseket tegyen a Telefónicával szemben, vagy hogy elfogadjon akármilyen, a végleges kötelezettségvállalások Telefónica általi betartásáról szóló határozatot”.
18 A jelen kereset a Bizottságnak a fenti 17. pontban hivatkozott 2015. november 19‑i levélben (a továbbiakban: 2015. november 19‑i levél) foglalt állítólagos határozatának megsemmisítésére irányul.
Az eljárás és a felek kérelmei
19 A Törvényszék Hivatalához 2016. január 29‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
20 A Bizottság 2016. február 25‑én a Törvényszék Hivatalához benyújtott beadványában a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő, mivel vitatja a kereset előterjesztésének szabályosságát. A Törvényszék a 2016. június 22‑i 1&1 Telecom kontra Bizottság végzésben (T‑43/16, EU:T:2016:402), az említett elfogadhatatlansági kifogást elutasította.
21 A Törvényszék Hivatalához 2016. március 16‑án benyújtott beadványával a Telefónica Deutschland a jelen eljárásra vonatkozóan beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Bizottság kérelmeinek támogatása végett. A 2016. szeptember 14‑i végzésében a Törvényszék harmadik tanácsának elnöke megengedte a beavatkozást. A Telefónica Deutschland előterjesztette beadványát, és a felek az előírt határidőn belül benyújtották az azzal kapcsolatos észrevételeiket.
22 A jelen üggyel párhuzamosan a felperes a Törvényszék Hivatalához 2015. június 5‑én benyújtott, és a T‑307/15. ügyszámon nyilvántartásba vett kérelmében a C(2014) 4443 final határozat megsemmisítése iránt szintén keresetet terjesztett elő. A Törvényszék Hivatalához 2017. szeptember 11‑én benyújtott beadványával a felperes azonban elállt, és a T‑307/15. sz. ügyet a 2017. október 23‑i 1&1 Telecom kontra Bizottság végzéssel (T‑307/15, nem tették közzé, EU:T:2017:773) törölték.
23 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a Bizottság a 2015. november 19‑i levelében szereplő határozatát;
– kötelezze a Bizottságot annak előírására, hogy a Telefónica Deutschland bocsásson ki olyan új, önkéntes kötelezettségvállalási levelet, amely szigorúan – ahogyan azt a végleges kötelezettségvállalások 78. pontja is rögzíti – a tőle elvárt kötelezettségre szorítkozik;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
24 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– teljes egészében utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
25 A Telefónica Deutschland azt kéri, hogy a Törvényszék:
– teljes egészében utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
Az elfogadhatóságról
26 A Bizottság – anélkül, hogy az eljárási szabályzat 130. cikke szerinti alakszerű elfogadhatatlansági kifogást nyújtott volna be – vitatja a kereset egészének elfogadhatóságát.
Az első, a 2015. november 19‑i levél megsemmisítése iránti kereseti kérelemről
27 A Telefónica Deutschland által támogatott Bizottság vitatja a felperes első kereseti kérelmének elfogadhatóságát azon az alapon, hogy a 2015. november 19‑i levél nem képezheti az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megsemmisítés iránti kérelem tárgyát.
28 A Bizottság mindenekelőtt különösen azt állítja, hogy a 2015. november 19‑i levél csak egy véleményt fejez ki az önkéntes kötelezettségvállalási levélnek a végleges kötelezettségvállalásokkal szembeni megfelelőségéről. Márpedig a véleménynyilvánítás nem minősül megtámadható aktusnak. Ezt követően a 2015. november 19‑i levél nem szükséges a végleges kötelezettségvállalásokban előírt, jogviták rendezésére szolgáló gyorsított eljárás létezése és a düsseldorfi bíróságoknak az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés keretében eldöntendő jogvita rendezésére fennálló hatásköre miatt. Végül a 2015. november 19‑i levél semmilyen joghatást nem vált ki a felperes vonatkozásában, mivel a Telefónica Deutschland és a felperes közötti jogi kapcsolatra kizárólag a végleges kötelezettségvállalások és az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés irányadó.
29 A felperes vitatja a Bizottság állítását és fenntartja, hogy a 2015. november 19‑i levél az EUMSZ 263. cikkben foglalt, valóban megtámadható aktusnak minősül.
30 Először, a felperes azt állítja, hogy a levél formája nem releváns annak meghatározásához, hogy a levél megtámadható jogi aktusnak minősül‑e. Márpedig az említett levél véglegesen meghatározza a Bizottság álláspontját az önkéntes kötelezettségvállalási levél 2. szakasza (3) bekezdésének jogszerű jellegével kapcsolatban. Ráadásul a felperesre joghatással bír, ha a Telefónica Deutschland hivatkozhat a levélre, és lehetetlenné teszi az egyik fennálló lehetőséget az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés minimális időszakának végén, azaz a minimális átvétel kötelezettsége nélküli hosszabbítást. Ennek következtében a 2015. november 19‑i levél terhet ró a felperesre.
31 Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a Bizottság és a Versenypolitikai Főigazgatóság főigazgatója hatáskörrel rendelkezik arra, hogy határozzon a végleges kötelezettségvállalások értelmezéséről és végrehajtásáról. Az európai uniós bíróságnak tehát hatáskörrel kell rendelkeznie a Bizottság által nyújtott értelmezés jogszerűségének ellenőrzésére, ha nem akarja megfosztani a felperest a hatékony bírói jogvédelemhez való jogtól.
32 Harmadszor, nem bír jelentőséggel az a kérdés, hogy a 2015. november 19‑i levél szükséges volt‑e, vagy jogkérdésre irányult‑e. Hasonlóképpen irreleváns az a tény is, hogy a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet (HL 2004. L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.) nem ír elő keretet a kötelezettségvállalások be nem tartásával kapcsolatos panaszok határozat útján történő elutasításához.
33 E tekintetben elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságával kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy annak meghatározásához, hogy valamely jogi aktus megtámadható‑e ilyen keresettel, e jogi aktus tényleges tartalma az irányadó, a jogi aktus formája e tekintetben – főszabály szerint – lényegtelen (1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont; 2008. július 17‑i Athinaïki Techniki kontra Bizottság ítélet, C‑521/06 P, EU:C:2008:422, 42. és 43. pont; 2017. január 19‑i Bizottság kontra Total és Elf Aquitaine ítélet, C‑351/15 P, EU:C:2017:27, 35. pont).
34 Az állandó ítélkezési gyakorlatból szintén kitűnik, hogy csak azok az intézkedések minősülnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak vagy határozatoknak, amelyek olyan kötelező joghatásokat váltanak ki, amelyek a jogi helyzetét jelentősen módosítva érinthetik a felperes érdekeit (1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont; 2008. július 17‑i Athinaïki Techniki kontra Bizottság ítélet, C‑521/06 P, EU:C:2008:422, 29. pont; 2017. január 19‑i Bizottság kontra Total és Elf Aquitaine ítélet, C‑351/15 P, EU:C:2017:27, 36. pont).
35 Ezért a megsemmisítés iránti kereset főszabály szerint csak olyan intézkedéssel szemben indítható, amellyel az érintett intézmény a közigazgatási eljárás végén véglegesen meghatározza álláspontját. Ellenben az olyan közbenső jogi aktusok, amelyek célja a végső határozat előkészítése, valamint a megerősítő aktusok vagy a tisztán végrehajtási aktusok nem minősíthetők megtámadhatónak, mivel az ilyen aktusoknak nem céljuk az uniós intézmény előkészített, megerősített vagy végrehajtott jogi aktusához kapcsolódó joghatásokhoz képest önálló kötelező joghatások kiváltása (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 12‑i Reynolds Tobacco és társai kontra Bizottság ítélet, C‑131/03 P, EU:C:2006:541, 55. pont; 2007. december 6‑i Bizottság kontra Ferriere Nord ítélet, C‑516/06 P, EU:C:2007:763, 29. pont; 2017. január 19‑i Bizottság kontra Total és Elf Aquitaine ítélet, C‑351/15 P, EU:C:2017:27, 37. pont).
36 A jelen ügyben következésképpen azt kell megállapítani, hogy a Bizottság a 2015. november 19‑i levéllel olyan kötelező joghatásokat kiváltó aktust fogadott‑e el, amely az EUMSZ 263. cikkben foglaltak szerint a felperes jogi helyzetének jelentős megváltoztatásával a felperes érdekeit érinti.
37 E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a 2015. november 19‑i levéllel – amelynek tartalma a 17. pontban felidézésre került – a Bizottság lényegében egyrészről a végleges kötelezettségvállalásokat a jelen összefüggésben értelmezte, és másrészről megállapította, hogy nem volt szükség sem a Telefónica Deutschland elleni intézkedések megtételére, sem a végleges kötelezettségvállalások betartásáról szóló határozat meghozatalára.
38 Először is, amennyiben a 2015. szeptember 28‑i e‑maillel együttesen értelmezett 2015. november 19‑i levél úgy értelmezi a végleges kötelezettségvállalásokat, mint amely nem akadályozza meg a Telefónica Deutschlandot abban, hogy a 2. szakasz (3) bekezdését beillessze az önkéntes kötelezettségvállalási levél szövegébe, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az írásbeli véleménynyilvánítás, vagy az egyszerű szándéknyilatkozat nem minősül olyan határozatnak, amely megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti, mivel nem alkalmas joghatás kiváltására, vagy nem is ilyen hatás kiváltására irányul (2009. szeptember 2‑i E.ON Ruhrgas és E.ON Földgáz Trade kontra Bizottság végzés, T‑57/07, nem tették közzé, EU:T:2009:297, 31. pont; 2010. február 12‑i Bizottság kontra CdT végzés, T‑456/07, EU:T:2010:39, 55. pont; 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság végzés, T‑393/10, EU:T:2015:515, 96. pont).
39 Kétségtelen, hogy ha egy Bizottság által javasolt jogi rendelkezés értelmezése nem minősül megtámadható aktusnak, helytálló – amint azt a felperes állítja –, hogy egy adott helyzetre történő alkalmazása főszabály szerint joghatással járhat (2009. szeptember 2‑i E.ON Ruhrgas és E.ON Földgáz Trade kontra Bizottság végzés, T‑57/07, nem tették közzé, EU:T:2009:297, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Azonban, a felperes állításával ellentétben, meg kell állapítani jelen esetben, hogy a 2015. november 19‑i levél csak megerősíti a végleges kötelezettségvállalásokat anélkül, hogy módosítaná a felperes jogi helyzetét. Még akkor is, ha a 2015. november 19‑i levél figyelembe veszi az olyan ténybeli elemeket, amelyek a C(2014) 4443 final határozat elfogadását követően jelentkeztek – vagyis az önkéntes kötelezettségvállalási levelet –, a 2015. november 19‑i levél lényegében a végleges kötelezettségvállalások tartalmának ismétlésére szorítkozik anélkül, hogy az ezekben foglaltakhoz képest új tényállási vagy jogi elemet tartalmazna (lásd ebben az értelemben: 2004. december 7‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság végzés, C‑521/03 P, nem tették közzé, EU:C:2004:778, 47. pont; 2011. február 17‑i RapidEye kontra Bizottság végzés, T‑330/09, nem tették közzé, EU:T:2011:48, 28. és 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanis, amennyiben a Telefónica Deutschland és a végleges kötelezettségvállalások nem ORM‑részében részesülni kívánó nem mobilhálózat‑üzemeltetők jogait és kötelezettségeit kizárólag a végleges kötelezettségvállalások szabályozzák, sem az önkéntes kötelezettségvállalási levél, sem a 2015. november 19‑i levél nem alkalmas arra, hogy a felperes jogi helyzetét jelentős mértékben megváltoztassa (lásd ebben az értelemben: 2001. február 7‑i Inpesca kontra Bizottság ítélet, T‑186/98, EU:T:2001:42, 51. pont).
41 A 2015. november 19‑i levél nem minősül a Telefónica Deutschland kötelezettségei új és jelentős tények tükrében történő felülvizsgálatának sem, hanem ezeknek egy egyszerű megismétlése, ahogyan azokat a végleges kötelezettségvállalások előírják, és amelyeket a Bizottság vizsgálata után a C(2014) 4443 final határozat kötelezővé tett. Következésképpen a 2015. november 19‑i levél egy pusztán megerősítő aktus. Meg kell tehát különböztetni a jelen ügyet azoktól az ügyektől, amelyekben a megtámadott aktust úgy ítélték meg, mint amely nem pusztán egy korábbi határozatot erősít meg, mivel az előzőekben megvizsgáltakhoz képest más ténybeli és jogi elemekre, valamint a korábbi határozat alapjául szolgáló okokhoz képest más okokra alapozva fogadták el (lásd ebben az értelemben: 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság végzés, T‑393/10, EU:T:2015:515, 107. pont).
42 Annál is inkább, mivel a Telefónica Deutschland nem a 2015. november 19‑i levél címzettje, és ez utóbbi levelet nem a 139/2004 rendelet 8. cikkének (4) és (5) bekezdése értelmében fogadták el. Az említett levél nem lehet tehát olyan jellegű, amely bármilyen módon módosítja a Telefónica Deutschland olyan kötelezettségeit, mint amelyek a végleges kötelezettségvállalásokból következnek, és – következésképpen – amely általában, vagy a Telefónica Deutschland tekintetében módosítja az olyan harmadik felek, mint a felperes jogi helyzetét.
43 Egyébiránt, a felperes állításával ellentétben az a tény, hogy a Telefónica Deutschland a 2015. november 19‑i levelet igyekszik annak hivatkozására felhasználni, hogy az önkéntes kötelezettségvállalási levél 2. szakaszának (3) bekezdése a felperest arra kötelezi, hogy betartsa az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés 5. cikkének (1) bekezdésében előírt, minimális átvételi kötelezettséget 2025 végéig, e szerződésnek e dátumig, a végleges kötelezettségvállalások alapján történő meghosszabbítása esetén, semmit nem változtat az említett levél jellegén (lásd ebben az értelemben: 2005. december 1‑jei Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑301/03, EU:C:2005:727, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2009. szeptember 2‑i E.ON Ruhrgas és E.ON Földgáz Trade kontra Bizottság végzés, T‑57/07, nem tették közzé, EU:T:2009:297, 49. pont). Ugyanis – mint az a fenti 40–42. pontban megállapítást nyert – a 2015. november 19‑i levél a végleges kötelezettségvállalások tartalmának ismétlésére szorítkozik anélkül, hogy önálló joghatásokat szándékozna keletkeztetni. A végleges kötelezettségvállalásoknak a Bizottság által adott értelmezése az említett levelében nem tesz hozzá semmit az azokból következő jogokhoz és kötelezettségekhez, valamint nem kötelezi azokat a nemzeti bíróságokat, amelyeknek a felek között e kérdésben fennálló vitáját kell elbírálnia.
44 Következésképpen a 2015. november 19‑i levél, a végleges kötelezettségvállalások alkalmazási körének értelmezése során, nem minősül határozatnak, hanem egy egyszerű, jogilag nem kötelező erejű nyilatkozatnak, amelyre a Bizottságnak felhatalmazása van az összefonódás‑ellenőrzési határozatai helyes végrehajtásának visszamenőleges felügyelete keretében (lásd analógia útján: 2011. február 17‑i RapidEye kontra Bizottság végzés, T‑330/09, nem tették közzé, EU:T:2011:48, 44. pont).
45 Másrészt, amennyiben a 2015. november 19‑i levél megállapítja, hogy nincs szükség semmilyen intézkedésre a Telefónica Deutschlanddal szemben, sem – válaszul a felperes kérelmeire – a végleges kötelezettségvállalások betartásáról szóló határozat meghozatalára, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy valamely levelet megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusnak lehessen tekinteni az EUMSZ 263. cikk értelmében, ekként megsemmisítés iránti keresetet lehessen indítani velük szemben, nem elegendő, hogy azt az Európai Unió valamely intézménye küldje a címzettnek az utóbbi által megfogalmazott kérelemre válaszul (lásd, ebben az értelemben: 1993. október 28‑i Zunis Holding és társai kontra Bizottság ítélet, T‑83/92, EU:T:1993:93, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Jelen esetben meg kell állapítani, hogy a felperes nem rendelkezik semmilyen alanyi joggal arra, hogy a Bizottságot kötelezze egy olyan határozat meghozatalára, amely megállapítaná, hogy a Telefónica Deutschland megsértette a végleges kötelezettségvállalásokat, és amely intézkedéseket tenne a 139/2004 rendelet 8. cikkének (4) vagy (5) bekezdése értelmében vett hatékony verseny feltételeinek helyreállítására, még akkor is, ha teljesülnek azok a feltételek, amelyek igazolnának egy ilyen határozatot (lásd ebben az értelemben: 2015. január 27‑i UNIC kontra Bizottság végzés, T‑338/14, nem tették közzé, EU:T:2015:59, 29. pont; 2015. november 24‑i Delta Group agroalimentare kontra Bizottság végzés, T‑163/15, nem tették közzé, EU:T:2015:911, 29. és 39. pont). A 2015. november 19‑i levél tehát nem minősülhet olyan határozatnak, amely a felperes tekintetében joghatás kiváltására alkalmas úgy, hogy megváltoztassa a jogi helyzetét.
47 Meg kell ugyanis állapítani, hogy sem a 139/2004 rendelet, sem a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló 139/2004/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 7‑i 802/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 133., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 8. fejezet, 3. kötet, 88. o.) nem írja elő azt az eljárást, amellyel az összefonódás által érintett harmadik személyeknek jogában állna hivatalos panaszt benyújtani a Bizottsághoz az említett összefonódás feleivel szemben, az azon határozatnak megfelelő feltételek megsértéséért, amely a belső piaccal összeegyeztetőnek nyilvánítja az említett összefonódást, még akkor is, ha ezek a harmadik személyek potenciálisan e feltételek kedvezményezettjei. Még abban az esetben is, ha az összefonódások ellenőrzését illetően hiányosság áll fenn, a jogalkotó és nem az uniós bíróság feladata lenne adott esetben annak a megszüntetése.
48 Következésképpen – ellentétben a Bizottság által az [EUMSZ 101. és 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 7. cikkében, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 12. cikkében előírtakkal – meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak nincs semmilyen kötelezettsége arra, hogy válaszoljon az olyan esetleges panaszokra, amelyeket az összefonódások ellenőrzésével kapcsolatos határozatok megsemmisítés iránti kereset tárgyát képező határozat általi be nem tartása miatt terjesztettek elő. Az állami támogatással kapcsolatos panasz elutasításáról szóló ítélkezési gyakorlatnak tehát nincs jelentősége a jelen ügyben.
49 Következésképpen a 2015. november 19‑i levél, amellyel a Bizottság lényegében értesítette a felperest, hogy nem fog intézkedéseket hozni a Telefónica Deutschlanddal szemben, nem vált ki olyan kötelező joghatást, amely a felperes érdekeit érintené (lásd ebben az értelemben: 2015. január 27‑i UNIC kontra Bizottság végzés, T‑338/14, nem tették közzé, EU:T:2015:59, 29. pont; 2015. november 24‑i Delta Group agroalimentare kontra Bizottság végzés, T‑163/15, nem tették közzé, EU:T:2015:911, 29. és 39. pont).
50 Egyébiránt meg kell állapítani, hogy amennyiben a 2015. november 19‑i levél nem minősül határozatnak (lásd a fenti 44. pontot), és nem vált ki olyan kötelező joghatást, amely a felperes érdekeit érintené (lásd a fenti 49. pontot), a felperes azon érvei hatástalanok, amelyekkel annak megállapítására törekszik, hogy az említett levél őt közvetlenül és személyesen érintette (lásd ebben az értelemben: 2005. február 22‑i Bizottság kontra max.mobil ítélet, C‑141/02 P, EU:C:2005:98, 70. pont; 2011. szeptember 23‑i Vivendi kontra Bizottság végzés, T‑567/10, nem tették közzé, EU:T:2011:528, 16. és 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 A 44. és 49. pontokban megfogalmazott következtetést nem kérdőjelezheti meg a felperes azon állítása, amely szerint az első kérelem elfogadhatatlanságból kifolyólag történő elutasítása a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának megsértése lenne.
52 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a magánszemélyek hatékony bírói jogvédelemre jogosultak azon jogaikat illetően, amelyeket az uniós jogrendből származtatnak. A bírói jogvédelemhez való jogot hivatalosan az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény 6. és 13. cikke, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke vezette be, amely akként rendelkezik, hogy „[m]indenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz”.
53 Ezenfelül az EUSZ 19. cikk értelmében „a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek”.
54 Következésképpen az EUM‑Szerződés egyrészt a 263. cikk, másrészt a 267. cikk által teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, melynek célja, hogy biztosítsa az intézményi jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát, az uniós bíróságra ruházva azt. Mivel a természetes vagy jogi személyek ebben a rendszerben az EUMSZ 263. cikkben meghatározott elfogadhatósági feltételek miatt közvetlenül nem támadhatják meg az uniós jogi aktusokat, lehetőségük van arra, hogy ezen aktusok érvénytelenségére hivatkozzanak a nemzeti bíróságok előtt, és mivel ez utóbbiak nem rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy maguk állapítsák meg az említett jogi aktusok érvénytelenségét, a természetes vagy jogi személyek indítványozhatják a nemzeti bíróságnál, hogy e tekintetben előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen a Bíróság elé.
55 Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy az összefonódások ellenőrzésének célja, hogy az érintett vállalkozásoknak megadja a valamennyi európai léptékű összefonódás végrehajtásához szükséges, előzetes engedélyt. Az ellenőrzés keretében e vállalkozások kötelezettségvállalást ajánlhatnak fel a Bizottságnak, hogy az olyan határozatot hozzon, amelyben megállapítja az összefonódásuk belső piaccal való összeegyeztethetőségét (2010. július 6‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, T‑342/07, EU:T:2010:280, 448. pont).
56 A közigazgatási eljárás előrehaladásától függően a felajánlott kötelezettségvállalásoknak lehetővé kell tenniük a Bizottság számára vagy annak megállapítását, hogy a bejelentett művelet az előzetes vizsgálat szakaszában már nem vet fel komoly kétségeket a belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően (a 139/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése), vagy az átfogó vizsgálat keretében megfogalmazott kifogások megválaszolását (a 139/2004 rendelet 18. cikkének (3) bekezdésével együtt értelmezett 8. cikkének (2) bekezdése). E kötelezettségvállalások tehát mindenekelőtt elkerülhetővé teszik az átfogó vizsgálat megindítását, vagy ezt követően az összefonódást a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat elfogadását (2010. július 6‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, T‑342/07, EU:T:2010:280, 449. pont).
57 A 139/2004 rendelet 8. cikkének (2) bekezdése alapján ugyanis a Bizottság az összefonódást a rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételnek megfelelően a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozatához olyan feltételeket és kötelezettségeket kapcsolhat, amelyek célja annak biztosítása, hogy az érintett vállalkozások betartsák a kötelezettségvállalásokat, amelyeket az összefonódás belső piaccal összeegyeztethetővé tétele érdekében tettek (2010. július 6‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, T‑342/07, EU:T:2010:280, 450. pont).
58 A 139/2004 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének megfogalmazásából az következik, hogy a Bizottság határozattal kötelezővé teheti az érintett vállalkozások által felajánlott kötelezettségvállalásokat, amennyiben e kötelezettségvállalások a bejelentett összefonódást a belső piaccal összeegyeztethetővé teszik (lásd ebben az értelemben: 2010. július 6‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, T‑342/07, EU:T:2010:280, 452. pont).
59 Ennek során valamely piaci szereplő adott, harmadik személyekkel szembeni magatartását kötelezővé téve az 139/2004 rendelet 8. cikkének (2) bekezdése alapján hozott határozat közvetve erga omnes joghatást válthat ki, amelyre az érintett vállalkozás önmagában nem lenne képes.
60 Jelen esetben meg kell állapítani, hogy a végleges kötelezettségvállalások értelmében a Telefónica Deutschland jogilag kötelező érvénnyel kötelezettséget vállalt arra, hogy „proaktívan” el fog küldeni egy önkéntes kötelezettségvállalási levelet minden ORMV‑nek vagy már meglévő szolgáltatónak, amely 2G, 3G vagy 4G hálózathoz való hozzáférésről szóló szerződést kötött a Telefónica Deutschlanddal vagy az E‑Plusszal, amelyben lemond a szerződésen alapuló rendes felmondási jogáról – ahogyan azt a szóban forgó nagykereskedelmi árubeszerzésre vonatkozó szerződésben kikötötték – 2025 végéig (a végleges kötelezettségvállalások 78. pontja). Ilyen körülmények között a végleges kötelezettségvállalások közvetve joghatásokat váltottak ki a nem ORM‑rész rendelkezéseiben foglalt harmadik felek javára, amelyek betartását az illetékes nemzeti bíróságok felügyelik, az uniós jog által a Bizottság számára e tekintetben elismert előjogok sérelme nélkül. Következésképpen – a Bizottság azon lehetőségének sérelme nélkül, hogy megállapíthassa a végleges kötelezettségvállalások megsértését, illetve hogy a 139/2004 rendelet 8. cikke (4) és (5) bekezdésének értelmében elfogadott határozat útján általa szükségesnek ítélt intézkedéseket tehessen – teljességgel megengedhető a nem ORM‑rész rendelkezéseiben foglalt olyan harmadik felek számára, mint amelyek közé a felperes is tartozhat, hogy ezekre a joghatásokra az illetékes nemzeti bíróságok előtt hivatkozzanak. E nemzeti bíróságoknak kell ezt követően döntenie az ilyen, végleges kötelezettségvállalások végrehajtásáról szóló jogvitákban. Ezzel összefüggésben a Bizottság által kifejezett minden, a végleges kötelezettségvállalások értelmezésére vonatkozó vélemény csak egy olyan lehetséges értelmezés, amely az EUMSZ 288. cikk értelmében hozott határozatokkal ellentétben kizárólag meggyőzésre alkalmas, ám nem kötelező az illetékes nemzeti bíróságok számára. Egyébiránt – az EUMSZ 267. cikk rendelkezéseinek értelmében – e bíróságoknak a végleges kötelezettségvállalások, illetve a C(2014) 4443 final határozat érvényességét vagy értelmezését illetően előzetes döntéshozatal iránti kérelmet lehet vagy kell előterjeszteniük a Bírósághoz.
61 Ez annál is inkább így van a jelen esetben, ahol a felperes és a Telefónica Deutschland között folyó vita arról szól, hogy ez utóbbi milyen módon hajtja végre az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződésben foglalt szerződéses kötelezettségvállalásait, ahogyan azokat a végleges kötelezettségvállalások módosították. Márpedig az E‑Plusszal kötött ORMV‑szerződés 15. cikkének (7) bekezdéséből kifejezetten az következik, hogy minden, az említett szerződéssel kapcsolatban felmerülő jogvita a düsseldorfi bíróságok hatáskörébe tartozik.
62 A fentiek fényében meg kell állapítani, hogy a 2015. november 19‑i levél nem minősül az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megsemmisítés iránti keresettel megtámadható döntéshozatali aktusnak. Következésképpen a felperes első kereseti kérelmét – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.
A második, a Bizottság arra történő kötelezése iránti kereseti kérelemről, hogy a Telefónica Deutschland számára írja elő egy új önkéntes kötelezettségvállalási levél megküldését
63 A Telefónica Deutschland által támogatott Bizottság rámutat, hogy a második kereseti kérelem elfogadhatatlan, mivel a kártérítés meghagyás útján történő megszerzésére irányuló kísérletnek minősül.
64 E tekintetben – ahogyan azt a Bizottság jogosan állítja – az állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy nem a Törvényszék feladata, hogy meghagyást intézzen az uniós intézményekhez (1986. június 24‑i AKZO Chemie és AKZO Chemie UK kontra Bizottság ítélet, 53/85, EU:C:1986:256, 23. pont; 1995. január 24‑i Ladbroke Racing kontra Bizottság ítélet, T‑74/92, EU:T:1995:10, 75. pont).
65 Következésképpen meg kell állapítani, hogy mint elfogadhatatlant el kell utasítani a második kereseti kérelmet, és ebből következően a kereset teljes egészét is.
A költségekről
66 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A jelen ügyben, mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság és a Telefónica Deutschland kérelmének megfelelően kötelezni kell őt a saját költségeinek, valamint a Bizottság és a Telefónica Deutschland részéről felmerült költségeknek a viselésére, a Bizottságnak a 2016. június 22‑i 1&1 Telecom kontra Bizottság végzéssel (T‑43/16, EU:T:2016:402) elutasított elfogadhatatlansági kifogás keretében felmerült költségei kivételével.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) Az 1&1 Telecom GmbH viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság és a Telefónica Deutschland Holding AG részéről felmerült költségeket, a Bizottságnak a 2016. június 22‑i 1&1 Telecom kontra Bizottság végzéssel (T‑43/16, EU:T:2016:402) elutasított elfogadhatatlansági kifogás keretében felmerült költségei kivételével.
Frimodt Nielsen | Forrester | Perillo |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. október 9‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
i A jelen szöveg 48. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.