Language of document : ECLI:EU:C:2019:110

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (első tanács)

2019. február 12.(*)

„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – (EU) 2016/343 irányelv – 4. cikk – A bűnösségre történő nyilvános utalások – Az előzetes letartóztatást elrendelő határozat – Jogorvoslati lehetőségek – E határozat törvényességének felülvizsgálatára irányuló eljárás – Az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása – EUMSZ 267. cikk – Az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének második bekezdése – Az észszerű időn belül történő meghallgatáshoz való jog – Olyan nemzeti szabályozás, amely korlátozza a nemzeti bíróságok azon lehetőségét, hogy a Bíróság elé előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszenek, illetve kötelezi őket arra, hogy az e kérelemre adandó válasz megvárása nélkül határozzanak – E szabályozás megsértése esetén alkalmazandó fegyelmi szankciók”

A C‑8/19. PPU. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) a Bírósághoz 2019. január 7‑én érkezett, 2018. december 27‑i határozatával terjesztett elő az

RH

ellen folytatott büntetőeljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: J.‑C. Bonichot tanácselnök, C. Toader (előadó), A. Rosas, L. Bay Larsen és M. Safjan bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság 2018. december 27‑i, a Bírósághoz 2019. január 7‑én érkezett kérelmére, miszerint az előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének megfelelően sürgősségi eljárásban bírálják el,

tekintettel az első tanács e kérelemnek helyt adó 2019. január 16‑i határozatára,

meghozta a következő

Végzést

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során az EUMSZ 267. cikknek, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikke első és második bekezdésének, valamint a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 65., 1. o.) – ezen irányelv (16) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett – 4. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2        Ezt a kérelmet az RH ellen az előzetes letartóztatásának fenntartása tárgyában folytatott büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

 Az EJEE

3        Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én kelt egyezmény (Magyarországon kihirdette az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) „Szabadsághoz és biztonsághoz való jog” című 5. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az alábbi esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján:

[…]

c)      törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel abból a célból, hogy e bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák, vagy amikor észszerű oknál fogva szükséges, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésében vagy annak elkövetése után a szökésben;

[…]

(4)      Szabadságától letartóztatás vagy őrizetbe vétel folytán megfosztott minden személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során őrizetbe vételének törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el.

[…]”

4        Az EJEE „Tisztességes tárgyaláshoz való jog” című 6. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. […]”

 Az uniós jog

5        A 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„Az ártatlanság vélelmét sértené, ha a hatóságok nyilvános nyilatkozatai vagy az igazságügyi határozatok – a bűnösség kérdésében hozott határozatokat leszámítva – a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként utalnának egészen addig, amíg e személy bűnösségét jogszerűen meg nem állapították. Az ilyen nyilatkozatok és igazságügyi határozatok nem tükrözhetnek olyan véleményt, hogy az említett személy bűnös. Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket – így például a vádemelést –, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása, és nem érinti az olyan igazságügyi határozatokat, amelyek eredményeként valamely felfüggesztett büntetés végrehajthatóvá válik, feltéve, hogy tiszteletben tartották a védelemhez való jogot. Nem érinti ez az olyan igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak – így például az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat –, feltéve hogy az említett határozatok nem utalnak bűnösként a gyanúsítottra vagy a vádlottra. Előfordulhat, hogy az illetékes hatóságnak az eljárási természetű előzetes határozat meghozatala előtt meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték áll‑e rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására, és a határozat ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást.”

6        Ezen irányelvnek „A bűnösségre történő nyilvános utalások” címet viselő 4. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy egészen addig, amíg a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségét jogszerűen meg nem állapították, a hatóságok nyilvános nyilatkozatai, valamint az igazságügyi határozatok – a bűnösséget megállapító határozatokat kivéve – ne utaljanak az említett személyekre úgy, mintha bűnösök lennének. Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása, és nem érinti azokat az igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak.”

7        Ugyanezen irányelvnek „A bizonyítási teher” címet viselő 6. cikke értelmében:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségének megállapítása tekintetében a bizonyítási teher a vádhatóságot terhelje. Ez nem érinti a bíró vagy az illetékes bíróság bármely arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a terhelő és a mentő bizonyítékokat egyaránt feltárja, és a védelem arra vonatkozó jogát, hogy az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően bizonyítékot terjesszen elő.

(2)      A tagállamok biztosítják, hogy a bűnösség kérdésében felmerült bármely kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára legyen értékelve, ideértve azt az esetet is, amikor a bíróság azt mérlegeli, hogy az érintett személyt fel kell‑e menteni.”

 A bolgár jog

8        A Nakazatelno protsesualen kodeksnek (büntetőeljárásról szóló törvény, a továbbiakban: NPK) 22. cikke értelmében minden büntetőügyet észszerű időn belül kell kivizsgálni, és abban határozatot hozni, különösen ha a vád alá helyezett személy előzetes letartóztatásban van.

9        Az NPK 56. cikkének (1) bekezdésével és 63. cikkének (1) bekezdésével összhangban az előzetes letartóztatásra vonatkozó intézkedés hozható és meghosszabbítható, ha „megalapozott a gyanú”, hogy a vád alá helyezett személy bűncselekményt követett el.

10      Az NPK 65. cikkének (4) bekezdése értelmében, amennyiben a vád alá helyezett személy vitatja a bíróság előtt, hogy az előzetes letartóztatása meghosszabbításának valamennyi jogi feltétele teljesülne, beleértve, hogy még továbbra is megalapozott annak gyanúja, hogy bűncselekményt követett el, annyiban a bíróság köteles választ adni érveire, és értékelni, hogy ezen indokok továbbra is fennállnak‑e, vagy sem.

11      Az NPK 489. cikkének (2) bekezdése szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem esetében, jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság felfüggeszti az előtte folyamatban lévő eljárást, a felek kérelmet terjeszthetnek elő az előzetes letartóztatási intézkedés módosítása iránt, és a bíróságnak e kérelemről érdemi határozatot kell hoznia.

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12      RH‑t azzal gyanúsítják, hogy egy emberölések elkövetése céljából létrehozott bűnszövetségben vett részt, amely bűncselekményt a Nakazatelen kodeks (büntető törvénykönyv) 321. cikkének (2) bekezdésével összhangban értelmezett (3) bekezdése büntetni rendel. E bűncselekmény 3 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel sújtható.

13      2018. október 22‑én elrendelték RH ellen előzetes letartóztatását, mivel az elsőfokú bíróság és a fellebbviteli bíróság úgy találta, hogy megalapozott annak gyanúja, hogy RH elkövette a terhére rótt bűncselekményt.

14      2018. december 20‑án RH ügyvédje ügyfele szabadon bocsátása iránti kérelemmel fordult a kérdést előterjesztő bírósághoz, az NPK 56. cikkének (1) bekezdése és 63. cikkének (1) bekezdése értelmében vitatva ügyfelének az említett bűncselekményben való részvételére vonatkozó gyanú megalapozottságát.

15      Az előzetes letartóztatást elrendelő határozat jogszerűségét illetően, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy RH szabadon bocsátásának kérdése kizárólag attól függ, hogy megalapozott‑e a gyanú, hogy a szóban forgó bűncselekményt ő követte el.

16      A kérdést előterjesztő bíróságban az e kérdésről való döntést illetően kétféle kétség is felmerül. Egyfelől a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy annak vizsgálata során, hogy megalapozott‑e a gyanú, hogy a vádlott követte el a terhére rótt bűncselekményt, jelentős nehézségekbe ütközött azzal kapcsolatban, hogy határozatában milyen megfogalmazást alkalmazzon, amely nem utal bűnösként RH‑ra, és egyben a védője által felvetett kifogásokra is válaszol.

17      A legutóbbi nemzeti ítélkezési gyakorlatból kitűnik ugyanis, hogy az előzetes letartóztatást elrendelő határozat jogszerűségének vizsgálatakor, és annak meghatározásakor, hogy fennáll‑e annak megalapozott gyanúja, hogy a vád alá helyezett személy követte el a terhére rótt bűncselekményeket, „első látásra” kell értékelni a tényeket, ami alapján a vádak megalapozottnak bizonyulnak.

18      E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy az előzetes letartóztatást elrendelő határozatra vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmezése már képezte előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát, a 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732) alapjául szolgáló ügyben. A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utalást és az eljárás felfüggesztését követően a vád alá helyezett személy két alkalommal kérte a fogva tartása törvényességének felülvizsgálatát, ugyanazon indokok alapján, mint amelyeket az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmaz.

19      Másfelől, a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésével,és az előtte folyamatban lévő jogvita felfüggesztésével tiszteletben tartja‑e az uniós jogot, beleértve az észszerű időn belüli határozathozatal kötelezettségét. Jóllehet az NPK 489. cikkének (2) bekezdése nem írja kifejezetten elő, hogy e bíróságnak kell az előzetes letartóztatást elrendelő határozat módosítására irányuló kérelemről határoznia, az új ítélkezési gyakorlat e rendelkezést úgy értelmezi, hogy nem lehetséges előzetes döntéshozatalra utalás.

20      A kérdést előterjesztő bíróság szerint azon bíróság ellen, amely az előtte folyamatban lévő, a 2018. szeptember 19 ‑i Milev ítélet (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732) alapjául szolgáló jogvitában előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő, és felfüggesztette az eljárást a felsőbb fokú bíróság kötelező utasításai ellenére, a Visshia sadeben savet (legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács, Bulgária) előtt fegyelmi eljárás indult, az észszerű időn belüli határozathozatal kötelezettségének megsértése miatt.

21      E körülmények között a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1.      Összhangban van‑e az EUMSZ 267. cikkel és a[…] Charta 47. cikkének második bekezdésével a nemzeti jognak, nevezetesen az NPK […] 489. cikke (2) bekezdésének olyan értelmezése, amely arra kötelezi a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy egy büntetőeljárás keretében az előzetes letartóztatás törvényességéről közvetlenül határozzon, ahelyett, hogy megvárná a Bíróság válaszát, jóllehet e bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő e letartóztatás törvényességét illetően[?]

Amennyiben az első kérdésre nemleges válasz adandó:

2.      a)      Tekintettel a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésének utolsó mondatára, a nemzeti bíróság köteles‑e úgy értelmezni a nemzeti jogát, hogy az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról szóló határozat meghozatala előtt »meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték áll‑e rendelkezésre […] az említett határozat meghozatalának megindokolására«[?]

b)      Abban az esetben, ha a vád alá helyezett személy védője érvekkel alátámasztva, komolyan vitatja éppen azt, hogy »elegendő terhelő bizonyíték [áll] rendelkezésre«, az előzetes letartóztatás meghosszabbítása bírósági felülvizsgálatának keretében a nemzeti bíróság köteles‑e erre választ adni a hatékony jogorvoslat Charta 47. cikkének első bekezdésében előírt követelményével összhangban[?]

c)      A nemzeti bíróság megsérti‑e [a 2016/343 irányelv] 3. cikkével összefüggésben ezen irányelvnek a [2018. szeptember 19‑i Milev ítéletben (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732)] értelmezett 4. cikkét, amennyiben az előzetes letartóztatás meghosszabbítására vonatkozó határozatát az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjára vonatkozó ítélkezési gyakorlatával összhangban indokolja, és éppen azt állapítja meg, hogy a vádat olyan bizonyítékok támasztják alá, amelyek természetüknél fogva »képesek meggyőzni egy független és objektív szemlélőt annak valószínűségéről, hogy az érintett személy elkövette a bűncselekményt«, és az EJEE 5. cikkének (4) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlattal összhangban ténylegesen és valóban választ nyújt a vád alá helyezett személy védője által az előzetes letartóztatás törvényességével kapcsolatban felhozott kifogásokra[?]”

 A sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásról

22      A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.

23      E tekintetben ki kell emelni, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2016/343 irányelv értelmezésére vonatkozik, amely irányelv az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségére vonatkozó V. címe alá tartozik. E kérelem tehát az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikkében és eljárási szabályzatának 107. cikkében előírt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgya lehet.

24      A sürgősség kritériumát illetően – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint – figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az alapügyben érintett személy jelenleg meg van fosztva szabadságától, és további fogva tartása az alapeljárás kimenetelétől függ (2018. december 6‑i IK ítélet (Egy mellékbüntetés végrehajtása), C‑551/18 PPU, EU:C:2018:991, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25      Amint az a jelen végzés 12–14. pontjában megállapításra került, az alapügyben RH‑t azzal gyanúsítják, hogy egy emberölések elkövetése céljából létrehozott bűnszövetségben vett részt, és 2018. október 22‑én előzetes letartóztatást elrendelő határozatot hoztak vele szemben. 2018. december 20‑án RH ügyvédje ügyfele szabadon bocsátása iránti kérelemmel fordult a kérdést előterjesztő bírósághoz, vitatva ügyfelének a szóban forgó bűncselekményben való részvételére vonatkozó „gyanú megalapozottságát”.

26      Ebből következik, hogy RH előzetes letartóztatásának fenntartása a Bíróság határozatától függ, amennyiben a Bíróságnak a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdésekre adott válasza közvetlen hatást gyakorol az előzetes letartóztatás kimenetelére.

27      E körülmények között az előadó bíró javaslatára a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság első tanácsa 2019. január 16‑án úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

28      Eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében a Bíróság, ha az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, vagy ha az előzetes döntéshozatalra elé terjesztett kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek, az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.

29      A jelen előzetes döntéshozatalra utalás keretében e rendelkezést kell alkalmazni.

 Az első kérdésről

30      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 267. cikket és a Charta 47. cikkének második bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az ítélkezési gyakorlat által oly módon értelmezett nemzeti szabályozás, amely azzal a következménnyel jár, hogy a nemzeti bíróságnak az előzetes letartóztatást elrendelő határozat törvényességéről anélkül kell határozatot hoznia, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztene a Bíróság elé, vagy az arra adandó választ megvárná.

31      A kérdést előterjesztő bíróság szerint e szabályozás célja ugyanis az, hogy ne sérüljön a gyanúsított vagy a vád alá helyezett személy azon joga, hogy az említett előzetes letartóztatást elrendelő határozat törvényességével kapcsolatos kérelmét észszerű időn belüli megvizsgálják, e szabályozás megsértése esetén ugyanis fegyelmi szankciók szabhatók ki e bíróság tagjával szemben.

32      Először is ki kell emelni, hogy a vád alá helyezett személyeket megillető, az ügyük észszerű időn belüli tárgyalásához való jogot az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése, valamint a bírósági eljárást illetően a Charta 47. cikkének második bekezdése rögzíti. A büntetőjog területén e jogot nem csupán ezen eljárás során kell tiszteletben tartani, hanem a nyomozási szakaszban is, azon időponttól kezdődően, amikor az érintett személlyel szemben vádat emelnek (lásd ebben az értelemben: 2018. június 5‑i Kolev és társai ítélet, C‑612/15, EU:C:2018:392, 70. és 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33      E gondolatmenetet követve emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk negyedik bekezdése értelmében, ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés egy nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő, valamely fogva tartott személyt érintő ügyben merül fel, a Bíróság a lehető legrövidebb időn belül jár el.

34      E tekintetben az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikke szerinti sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás az egyik módja azon mindenkit megillető jog megvalósításának, hogy ügyét észszerű időn belül tárgyalják.

35      Következésképpen az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikke szerinti eljárások kifejezetten ezen, a Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített jog tiszteletben tartására irányulnak.

36      Másodszor azt illetően, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésének vagy a Bíróság válasza bevárásának lehetőségét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk második bekezdése kimondja többek között, hogy a nemzeti bíróság, amennyiben úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van e kérdés eldöntésére, előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé terjeszthet kérdéseket.

37      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a bíróságok közötti párbeszéden alapul, amelynek az előterjesztése teljes mértékben a nemzeti bíróságnak az említett kérelem helytállóságára és szükségességére vonatkozó mérlegelésétől függ (2008. december 16‑i Cartesio ítélet, C‑210/06, EU:C:2008:723, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. február 1‑i Tolley ítélet, C‑430/15, EU:C:2017:74, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38      Ekképpen a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben a közösségi jog valamely rendelkezésének értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó, a Bíróság döntését igénylő kérdés merül fel (lásd ebben az értelemben: 2010. június 22‑i Melki és Abdeli ítélet, C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39      Közelebbről, a nemzeti bíróságok e lehetőség igénybevételére az eljárás során bármikor jogosultak, amikor azt helyénvalónak tartják. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bírósághoz való előterjesztésére legmegfelelőbb időpont kiválasztása ugyanis a nemzeti bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik (2016. július 5‑i Ognyanov ítélet, C‑614/14, EU:C:2016:514, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      Egyébiránt a Bíróság már kimondta, hogy az EUMSZ 267. cikk által minden nemzeti bíróság számára biztosított azon hatáskör, mely alapján a Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről határoznak, nem kérdőjelezhető meg olyan nemzeti jogszabályok alkalmazásával, amelyek lehetővé teszik a fellebbviteli bíróság számára, hogy a Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező végzést megváltoztassa, e kezdeményezést mellőzze és az említett végzést meghozó bíróságot a felfüggesztett nemzeti eljárás folytatására utasítsa (lásd ebben az értelemben: 2008. december 16‑i Cartesio ítélet, C‑210/06, EU:C:2008:723, 95. és 98. pont).

41      Azt illetően, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak szükséges‑e megvárnia a Bíróságnak az előzetes döntéshozatali kérelem tárgyában történő határozathozatalát, vagy az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló körülmények között határozatot hozhat az előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elbírálása során benyújtott szabadon bocsátás iránti kérelem ügyében, mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy nincs akadálya annak, hogy a nemzeti bíróság engedélyezze a gyanúsított vagy vád alá helyezett személy szabadon bocsátását, különösen ha a rendelkezésére álló bizonyítékok emellett szólnak.

42      Figyelembe kell venni továbbá a Bíróság eljárási szabályzata 100. cikkének (1) bekezdését, amelynek értelmében a kérdést előterjesztő bíróság megőrzi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés visszavonásának lehetőségét, amíg az ítélethirdetés napját nem közlik az érdekeltekkel.

43      Hasonlóképpen, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós jog szerint megítélendő jogvitában eljáró nemzeti bíróságnak az uniós jog alapján hivatkozott jogok létezésére vonatkozóan meghozandó határozat hatékony érvényesülése érdekében lehetősége kell, hogy legyen ideiglenes intézkedések elrendelésére. Az EUMSZ 267. cikkel létrehozott rendszer hatékony érvényesülése ugyanis csökkenne, ha az a nemzeti bíróság, amely az eljárást felfüggeszti addig, amíg a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdését meg nem válaszolja, nem rendelhetne el ideiglenes intézkedést a Bíróság válaszát követően meghozandó ítéletének kihirdetéséig (lásd ebben az értelemben: 1990. június 19‑i Factortame és társai ítélet, C‑213/89, EU:C:1990:257, 21. és 22. pont).

44      A Bíróság a maga részéről,bármikor vizsgálhatja, hogy a hatáskörével kapcsolatos feltételek továbbra is teljesülnek‑e, amint az az eljárási szabályzata 100. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik.

45      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az EUMSZ 267. cikk szövegéből is, és rendszeréből is kitűnik egyebek mellett, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek keretében a nemzeti bíróságnak az előzetes döntést tekintetbe vevő határozatot kell hoznia (2014. június 5‑i Antonio Gramsci Shipping és társai végzés, C‑350/13, EU:C:2014:1516, 10. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46      Harmadszor, a fegyelmi szankcióknak a felsőbb fokú bíróság kötelező utasításainak figyelmen kívül hagyása esetében fennálló, a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott kockázatát, illetve e bíróság függetlenségét illetően a Bíróság már kimondta, hogy e függetlenség különösen alapvető azon igazságügyi együttműködési rendszer megfelelő működése szempontjából, amelyet az EUMSZ 267. cikkben előírt előzetes döntéshozatali mechanizmus testesít meg, amennyiben e mechanizmust csak olyan, az uniós jog alkalmazásáért felelős fórum hozhatja működésbe, amely többek között ezen, függetlenségre vonatkozó feltételt teljesíti (2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai], ún. LM ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47      E tekintetben az érintett fórum tagjainak elmozdíthatatlanságához vagy ahhoz hasonlóan, hogy e tagok olyan szintű illetményben részesüljenek, amely összhangban áll az általuk ellátott feladatok jelentőségével, a függetlenség követelménye azt is feltételezi, hogy az ítélethozatal feladatával megbízott személyekre vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszer tartalmazza az ahhoz szükséges garanciákat, hogy elkerülhető legyen annak veszélye, hogy ezt a rendszert a bírósági határozatok tartalmának politikai felülvizsgálatát szolgáló rendszerként alkalmazzák (lásd e tekintetben: 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ún. LM ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 64. és 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A bírói függetlenség lényegi biztosítékát alkotja az is hogy, nem legyenek kitéve fegyelmi szankcióknak egy olyan, a kizárólagos hatáskörükbe tartozó lehetőség igénybevételéért, mint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság elé terjesztése, vagy az előttük folyamatban lévő jogvitáról érdemben történő határozathozatal előtt az ilyen kérelemre adandó válasz megvárása (lásd ebben az értelemben: 2016. július 5‑i Ognyanov ítélet, C‑614/14, EU:C:2016:514, 17. és 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      Ebből következően az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 267. cikket és a Charta 47. cikkének második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az ítélkezési gyakorlat által értelmezett azon nemzeti szabályozás, amely azzal a következménnyel jár, hogy a nemzeti bíróságnak az előzetes letartóztatást elrendelő határozat törvényességéről anélkül kell határozatot hoznia, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszthetne a Bíróság elé, vagy az arra adandó választ megvárhatná.

 A második kérdésről

49      Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 4. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az ártatlanság vélelméből fakadó követelmények előírják, hogy amikor az illetékes bíróság egy előzetes letartóztatás törvényességéről való határozathozatal céljából azon gyanú megalapozottságát vizsgálja, mely szerint a gyanúsított vagy vád alá helyezett személy elkövette a terhére rótt bűncselekményt, akkor az elé terjesztett terhelő és mentő bizonyítékokat mérlegeli, és határozatát nem csupán az elfogadott bizonyítékok feltüntetésével indokolja, hanem az érintett személy védője által felhozott kifogásokra is választ adva.

50      Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság ismeri a Bíróság által a 2018. szeptember 19‑i Milev ítéletben (C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732) adott értelmezést, mivel maga is kifejezetten hivatkozik rá, azonban úgy találja, hogy a Bíróság magyarázatai nem válaszolják meg maradéktalanul a kérdéseit.

51      Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság az említett ítéletben kimondta, hogy a 2016/343 irányelv 3. cikkét és 4. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az előzetes letartóztatás intézkedés fenntartására vonatkozóan valamely igazságügyi hatóság által hozott határozathoz hasonló olyan eljárási természetű előzetes határozatok elfogadása, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak, feltéve hogy ezek a határozatok nem utalnak bűnösként a fogva tartott személyre, valamint hogy ezen irányelv ugyanakkor nem szabályozza azokat a feltételeket, amelyek mellett az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatokat el lehet fogadni.

52      A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés az „alapos gyanú” tágabb fogalmába illeszkedik az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében, és úgy tűnik különösen a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésének utolsó mondatán alapul, mely kimondja, hogy „az illetékes hatóságnak az eljárási természetű előzetes határozat meghozatala előtt meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték áll‑e rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására, és a határozat ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást”.

53      A jelen esetben a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdése megfelel az irányelv 4. cikkének, amennyiben az előbbi célja, hogy ismertesse az utóbbi célkitűzéseit, és ekképpen a (16) preambulumbekezdés utolsó mondatát e preambulumbekezdés egészére és az irányelv 4. cikkére tekintettel kell értelmezni.

54      E tekintetben, egyfelől a 2016/343 irányelvnek „A bűnösségre történő nyilvános utalások” című 4. cikke, valamint ezen irányelv (16) preambulumbekezdésének első, második, harmadik és negyedik mondata azon körülménnyel foglalkozik, hogy a hatóságok nyilvános nyilatkozatai, illetve az igazságügyi határozatok – a bűnösség kérdésében hozott határozatokat leszámítva – a gyanúsítottra vagy a vádlottra nem utalhatnak bűnösként. A 2016/343 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének második mondata egyébiránt kifejezetten kimondja, hogy ez a rendelkezés „nem érinti azokat az igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat […], amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak”.

55      Másfelől, amennyiben a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésének az első és második mondata csupán emlékeztet a nyilvános nyilatkozatokban az ártatlanság vélelme megóvásának szükségességére, e preambulumbekezdés harmadik és a negyedik mondata megismétli azt az elképzelést, mely szerint a nyilvános nyilatkozatok körültekintése nincs hatással az eljárási cselekményekre vagy az eljárási természetű előzetes határozatokra, különösen az előzetes letartóztatással kapcsolatosakra.

56      Egyébiránt a 2016/343 irányelvnek „A bizonyítási teher” című 6. cikke az (1) bekezdésének második mondatában kifejezetten kimondja, hogy e rendelkezés nem érinti a bíró vagy az illetékes bíróság bármely arra vonatkozó kötelezettségét, hogy „a terhelő és a mentő” bizonyítékokat egyaránt feltárja, és a védelem arra vonatkozó jogát, hogy az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően bizonyítékot terjesszen elő.

57      Így, amennyiben a terhelő és mentő bizonyítékok vizsgálatát követően a nemzeti bíróság arra a következtetésre jut, hogy megalapozott a gyanúja annak, hogy a gyanúsított vagy a vádlott követte el a terhére rótt cselekményeket, és ez irányú előzetes határozatot hoz, a 2016/343 irányelv 4. cikke értelmében ez nem tekinthető egyenértékűnek azzal, hogy a gyanúsítottra vagy a vádlottra e cselekmények vonatkozásában bűnösként utal.

58      Ezen irányelv 4. cikke (1) bekezdésének második mondatából ugyanis kitűnik, hogy e rendelkezés nem érinti az igazságügyi hatóságok által hozott eljárási természetű előzetes határozatokat, és az említett irányelv (16) preambulumbekezdésének negyedik mondata ezen előzetes határozatok között említi az előzetes letartóztatással kapcsolatos határozatokat is (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet, C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 44. pont).

59      Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy – figyelemmel a 2016/343 irányelv által elérni kívánt harmonizáció minimális szintjére – az irányelv nem értelmezhető akként, hogy az olyan teljes és kimerítő jogi aktus, amelynek célja, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatok elfogadásával kapcsolatos valamennyi feltételt meghatározza, beleértve a különféle bizonyítékok vizsgálatának módjait vagy az ilyen határozat indokolásának terjedelmét (lásd: 2018. szeptember 19‑i Milev ítélet, C‑310/18 PPU, EU:C:2018:732, 47. pont).

60      A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 4. és 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az ártatlanság vélelméből fakadó követelményekkel nem ellentétes, hogy amikor az illetékes bíróság az előzetes letartóztatás törvényességéről való határozathozatal céljából azon gyanú megalapozottságát vizsgálja, amely szerint a gyanúsított vagy a vád alá helyezett személy elkövette a terhére rótt bűncselekményt, akkor az elé terjesztett terhelő és a mentő bizonyítékokat mérlegeli, és határozatát nem csupán az elfogadott bizonyítékok feltüntetésével indokolja, hanem az érintett személy védője által felhozott kifogásokra is választ adva, amennyiben e határozat a fogva tartott személyre nem bűnösként utal.

 A költségekről

61      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1)      Az EUMSZ 267. cikket és az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az ítélkezési gyakorlat által értelmezett azon nemzeti szabályozás, amely azzal a következménnyel jár, hogy a nemzeti bíróságnak az előzetes letartóztatást elrendelő határozat törvényességéről anélkül kell határozatot hoznia, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszthetne a Bíróság elé, vagy az arra adandó választ megvárhatná.

2)      A büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv (16) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 4. és 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az ártatlanság vélelméből fakadó követelményekkel nem ellentétes, hogy amikor az illetékes bíróság az előzetes letartóztatás törvényességéről való határozathozatal céljából azon gyanú megalapozottságát vizsgálja, amely szerint a gyanúsított vagy a vád alá helyezett személy elkövette a terhére rótt bűncselekményt, akkor az elé terjesztett terhelő és a mentő bizonyítékokat mérlegeli, és határozatát nem csupán az elfogadott bizonyítékok feltüntetésével indokolja, hanem az érintett személy védője által felhozott kifogásokra is választ adva, amennyiben e határozat a fogva tartott személyre nem bűnösként utal.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: bolgár.