VERICA TRSTENJAK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2011. szeptember 22.(1)

C‑411/10. sz. ügy

N. S.

kontra

Secretary of State for the Home Department

(A Court of Appeal of England and Wales [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„343/2003 rendelet – Menedékkérők átadása a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamnak – Az átadó tagállamnak a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlására vonatkozó kötelezettsége – A menedékkérő átadásának az Alapjogi Chartával, az EJEE‑vel és a Genfi Egyezménnyel való összeegyeztethetősége – Az Alapjogi Charta alkalmazási köre – Az Alapjogi Charta, a Genfi Egyezmény és az EJEE közötti viszony – Hatékony jogorvoslathoz való jog – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló (30.) jegyzőkönyv”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – Jogi háttér

A –   Az uniós jog

1.     Az Alapjogi Charta

2.     Az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló (30.) jegyzőkönyv

3.     A másodlagos jog

a)     A 343/2003 rendelet

b)     A 2001/55 irányelv

c)     A 2003/9 irányelv

d)     A 2004/83 irányelv

e)     A 2005/85 irányelv

B –   A nemzetközi jog

1.     A Genfi Egyezmény

2.     Az emberi jogokról szóló európai egyezmény

III – A tényállás és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem

IV – A Bíróság előtti eljárás

V –   A felek érvei

VI – A jogkérdésről

A –   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés

B –   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdés

1.     A másodlagos jogi menekültügyi intézkedések és azoknak az Alapjogi Chartához, a Genfi Egyezményhez és az EJEE‑hez fűződő viszonya

a)     Elsődleges jogi felhatalmazó rendelkezés

b)     A 2001/55, a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv

c)     A 343/2003 rendelet

d)     Közbenső következtetés

2.     A görög menekültügyi rendszer túlterheltsége

3.     A tagállami menekültügyi rendszerek túlterheltségének a 343/2003 rendelet alkalmazása során történő figyelembevételéről

a)     Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés: a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlásának kötelezettsége, ha a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén az alapvető jogok megsértésének súlyos veszélye áll fenn

i)     Az alapvető jogok megsértésének a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén fennálló súlyos veszélyének kérdésköréről

ii)   A 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási kötelezettségről

iii) Közbenső következtetés

b)     Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés: megdönthetetlen vélelmek alkalmazása a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlásával összefüggésben

C –   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdés: a menedékkérők Alapjogi Charta és EJEE szerinti védelme közötti viszony

D –   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik kérdés: a Genfi Egyezménynek és az EJEE‑nek a 343/2003 rendelet szerinti elsődlegesen felelős tagállamban történő betartásának bírósági felülvizsgálata

1.     Az Alapjogi Charta 47. cikkének első bekezdése és a Genfi Egyezménynek, illetve az EJEE‑nek a menedékkérő 343/2003 rendelet alapján történő átadását követő megsértésének veszélye

2.     Azon megdönthetetlen bírósági vélelem összeegyeztethetetlensége az Alapjogi Charta 47. cikkével, amely szerint a menedékkérőt az elsődlegesen felelős tagállamban nem fenyegeti annak veszélye, hogy őt a Genfi Egyezménnyel, illetve az EJEE‑vel összeegyeztethetetlen módon másik államba utasítják ki

E –   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hetedik kérdés

VII – Végkövetkeztetések

I –    Bevezetés

1.        A közös európai menekültügyi rendszer kialakításakor az egyik legnagyobb kihívás az Európai Unió tagállamainak menekültügyi rendszerei által a bevándorlás következményeinek viselésére tett erőfeszítések közötti méltányos, de egyúttal hatékony egyensúly megteremtése. Ez különösen a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem példáján keresztül válik nyilvánvalóvá, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság arról kér tájékoztatást a Bíróságtól, hogy valamely tagállami menekültügyi rendszer túlterheltsége miként gyakorol hatást az Unióban benyújtott menedékjog iránti kérelmekért felelős tagállamok meghatározására vonatkozó uniós szabályokra.

2.        Az Unióban benyújtott menedékjog iránti kérelemért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételeket az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2003. február 18‑i 343/2003 tanácsi rendelet(2) tartalmazza. Az e rendelettel bevezetett menekültügyi felelősségmegosztási rendszer egyik lényeges jellemzője, hogy az Unióban benyújtott valamennyi menedékjog iránti kérelemért főszabály szerint csak egyetlen tagállam felelős. Arra az esetre, ha egy harmadik ország állampolgára a 343/2003 rendelet alapján olyan tagállamban kért menedékjogot, amely nem elsődlegesen felelős a kérelem megvizsgálásáért, az említett rendelet a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadására vonatkozó eljárási szabályokat ír elő.

3.        A görög menekültügyi rendszert jelenleg sújtó válságra tekintettel mindazonáltal a többi tagállam részéről felmerül a kérdés, hogy a 343/2003 rendelet előírásainak megfelelően átadhatók‑e a menedékkérők Görögországnak menedékjog iránti kérelmeik megvizsgálása céljából, ha a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmód és kérelmeik megvizsgálása Görögországban nem felel meg az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Alapjogi Charta), valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezménynek (a továbbiakban: EJEE). Mivel a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a rendes felelősségi szabályoktól eltérve az elsődlegesen felelős tagállamtól átvállalják a területükön benyújtott menedékjog iránti kérelmek megvizsgálását, felmerül továbbá a kérdés, hogy a tagállamok ezen úgynevezett „független felelősségvállalási joga” „független felelősségvállalási kötelezettségé” alakulhat‑e át akkor, ha a menedékkérőt az elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén alapvető és emberi jogai megsértésének veszélye fenyegeti.

4.        A kérdést előterjesztő bíróságnak ezekről a kérdésekről kell az alapeljárásban határoznia, amelyben egy afgán menedékkérő az Egyesült Királyságból Görögországba történő kiutasítással szemben védekezik. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az Egyesült Királyság az uniós jog alapján köteles‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben – és ha igen, mely feltételek mellett – bekapcsolódni a menedékjog iránti kérelmek megvizsgálásába, jóllehet a 343/2003 rendelet szerint e vizsgálatért elsődlegesen Görögország felelős.

5.        Mivel az Alapjogi Charta ezen összefüggésben különös jelentőséggel bír, a kérdést előterjesztő bíróság az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló (30.) jegyzőkönyv tartalmáról és hatályáról is tájékoztatást kér.

6.        Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolása során ezenfelül az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) – az előzetes döntéshozatalra utaló ítélet benyújtását követően hozott – 2011. január 21‑i M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítéletét(3) is figyelembe kell venni, amelyben az EJEB egy afgán menedékkérő Belgium által Görögországnak történő átadását az EJEE 3. és 13. cikkének Belgium általi megsértéseként értékelte.

7.        A jelen ügy ezenfelül szoros kapcsolatban áll a C‑493/10. sz., M. E. és társai üggyel, amelyben ugyanazon a napon ismertetem az indítványomat, mint a jelen ügyben. Az M. E. és társai ügy középpontjában a menedékkérők Írország által Görögországnak a 343/2003 rendelet előírásai alapján történő átadásával kapcsolatos kérdéskör áll, és ezt az ügyet a Bíróság elnökének végzésével a jelen üggyel – az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából – egyesítették. Az áttekinthetőség érdekében mindazonáltal a jelen ügyben és az M. E. és társai ügyben külön‑külön ismertetem indítványaimat.

II – Jogi háttér

A –    Az uniós jog

1.      Az Alapjogi Charta

8.        Az Alapjogi Charta „Az emberi méltóság” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”

9.        Az Alapjogi Charta „A kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalma” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Senkit sem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”

10.      Az Alapjogi Charta „A menedékjog” című 18. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A menekültek jogállásáról szóló 1951. július 28‑i genfi egyezmény és az 1967. január 31‑i jegyzőkönyv rendelkezéseivel, valamint az Európai Unióról szóló szerződéssel és az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel […] összhangban a menedékjogot biztosítani kell.”

11.      Az Alapjogi Charta „Védelem a kitoloncolással, a kiutasítással és a kiadatással szemben” című 19. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Tilos a kollektív kiutasítás.

(2)      Senki sem toloncolható ki vagy utasítható ki olyan államba, vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá.”

12.      Az Alapjogi Charta „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.

Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.”

13.      Az Alapjogi Charta „Alkalmazási kör” című 51. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ennek megfelelően saját hatáskörükben és a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül tiszteletben tartják az ebben a Chartában foglalt jogokat, és betartják az abban foglalt elveket, valamint előmozdítják azok alkalmazását.

(2)      Ez a Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl, továbbá nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára, és nem módosítja a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat.”

14.      Az Alapjogi Charta „A jogok és elvek hatálya és értelmezése” című 52. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

(2)      A Charta által elismert, a Szerződések egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak az ott meghatározott feltételek és korlátozások mellett gyakorolhatók.

(3)      Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.

[…]

(7)      Az Unió és a tagállamok bíróságainak kellően figyelembe kell venniük e Charta értelmezésére vonatkozó iránymutatásként készült magyarázatokat.”

2.      Az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló (30.) jegyzőkönyv

15.      Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló 30. jegyzőkönyv (a továbbiakban: 30. jegyzőkönyv) két cikket tartalmaz, amelyek a következőket írják elő:

„1. cikk

(1)      A Charta nem terjeszti ki az Európai Unió Bíróságának, Lengyelország vagy az Egyesült Királyság bármely bíróságának vagy törvényszékének hatáskörét az annak megállapítására való lehetőségre, hogy Lengyelország vagy az Egyesült Királyság törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései, gyakorlatai vagy intézkedései nincsenek összhangban azokkal az alapvető jogokkal, szabadságokkal és elvekkel, amelyeket a Charta újólag megerősít.

(2)      Így különösen, és minden kétely eloszlatására, a Charta IV. címében semmi nem keletkeztet Lengyelországra vagy az Egyesült Királyságra alkalmazható, jogilag érvényesíthető jogokat, kivéve ha Lengyelország vagy az Egyesült Királyság ilyen jogokról nemzeti jogában rendelkezik.

2. cikk

Amennyiben a Charta valamely rendelkezése nemzeti jogszabályokra vagy gyakorlatokra hivatkozik, Lengyelországban vagy az Egyesült Királyságban kizárólag annyiban kell alkalmazni, amennyiben a benne foglalt jogokat és elveket Lengyelország vagy az Egyesült Királyság jogszabályaiban és gyakorlatában elismerik.”

3.      A másodlagos jog

16.      Az Európai Tanács az 1999. október 15–16‑i tamperei rendkívüli ülésén egyetértett abban, hogy olyan közös európai menekültügyi rendszert kell kidolgozni, amely az 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyvvel módosított, a menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28‑i genfi egyezmény (a továbbiakban: Genfi Egyezmény) teljes és átfogó alkalmazásán alapul, tiszteletben tartva a visszaküldés tilalmának elvét, és biztosítva ily módon, hogy senkit nem küldenek vissza oda, ahol üldöztetésnek lenne kitéve. Az Európai Tanács e rendkívüli ülésen elismerte továbbá a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek átmeneti védelmére vonatkozó megállapodás szükségességét a tagállamok közötti szolidaritás alapján.

17.      A tamperei következtetések átültetése céljából többek között az alábbi rendelet és az alábbi irányelvek elfogadására került sor(4):

–        343/2003 rendelet,

–        a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek tömeges beáramlása esetén nyújtandó átmeneti védelem minimumkövetelményeiről, valamint a tagállamok e személyek befogadása és a befogadás következményeinek viselése tekintetében tett erőfeszítései közötti egyensúly előmozdítására irányuló intézkedésekről szóló 2001/55/EK tanácsi irányelv(5),

–        a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról szóló, 2003. január 27‑i 2003/9/EK tanácsi irányelv(6),

–        a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelv(7),

–        a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei 2005/85/EK tanácsi irányelv(8).

18.      E rendelet és irányelvek részletesen a következőket írják elő.

a)      A 343/2003 rendelet

19.      Az 1. cikke értelmében a 343/2003 rendelet megállapítja egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok valamelyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételeket és eljárási szabályokat.

20.      A 343/2003 rendelet 3. cikke értelmében:

„(1) A tagállamok megvizsgálják harmadik országok minden olyan állampolgárának kérelmét, aki egy tagállam határán vagy területén menedékjogot kér. A kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős.

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérve minden tagállam megvizsgálhatja a harmadik ország állampolgára által hozzá benyújtott menedékjog iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős. Ez esetben ez a tagállam válik e rendelet értelmében felelős tagállammá, vállalva a felelősséggel együtt járó kötelezettségeket. Ez a tagállam szükség esetén tájékoztatja a korábbi felelős tagállamot, a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytató tagállamot, vagy azt a tagállamot, amelyet a kérelmező átvételével vagy visszavételével kapcsolatban kerestek meg.

(3)   Minden tagállam fenntartja a jogot nemzeti joga szerint, hogy a genfi egyezmény rendelkezéseivel összhangban harmadik országba küldje a menedékkérőt.

(4)   A menedékkérőt írásban tájékoztatják e rendelet alkalmazásáról, az abban előírt határidőkről és joghatásokról, olyan nyelven, amelynek megértése a menedékkérőről ésszerűen feltételezhető.”

21.      A 343/2003 rendelet 4. cikke értelmében:

„(1) A felelős tagállam e rendelet szerinti meghatározására vonatkozó eljárás azonnal kezdetét veszi, amint a menedékjog iránti kérelmet először benyújtják a tagállamhoz.

(2)   A menedékjog iránti kérelem akkor tekintendő benyújtottnak, ha a menedékjog kérelmezője által előterjesztett formanyomtatvány vagy a hatóságok által készített jelentés megérkezik az érintett tagállam illetékes hatóságához. Ha a kérelmet nem írásban nyújtják be, a szándéknyilatkozat és a jelentés elkészítése között a lehető legrövidebb időnek kell eltelnie.

[…]”

22.      A 343/2003 rendelet 5. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) A felelős tagállam meghatározásának feltételeit az e fejezetben megállapított sorrendben kell alkalmazni.

(2)   A feltételek szerinti felelős tagállam meghatározása során azt a helyzetet kell alapul venni, amikor a menedékkérő először nyújtotta be kérelmét egy tagállamhoz.”

23.      A 343/2003 rendelet 10. cikke értelmében:

„(1) Amennyiben a 18. cikk (3) bekezdésében említett két listán ismertetett közvetlen vagy közvetett bizonyíték alapján, beleértve a 2725/2000/EK rendelet III. fejezetében említett adatokat, megállapítást nyer, hogy a menedékkérő harmadik országból érkezve jogellenesen lépte át egy tagállam határát szárazföldön, tengeri vagy a légi úton, az a tagállam felelős a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért, amelynek területére így lépett be. Ez a felelősség 12 hónappal a jogellenes határátlépést követően megszűnik.

(2)   Ha egy tagállam az (1) bekezdés szerint nem vagy tovább már nem minősül felelősnek, és a 18. cikk (3) bekezdésében említett két listában leírt bizonyíték vagy közvetett bizonyíték alapján megállapítást nyer, hogy a menedékkérő – aki szabálytalanul lépett a tagállamok területére, vagy akinek belépési körülményei nem állapíthatók meg – a kérelem benyújtásának időpontját megelőzően már legalább öt hónapig folyamatosan egy tagállamban élt, ez a tagállam felelős a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért.

Amennyiben a menedékjog kérelmezője legalább öt hónapos időszakokon keresztül tartózkodott különböző tagállamokban, az a tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért, amelyben legutóbb ennyi időt töltött.”

24.      A 343/2003 rendelet 13. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„Amennyiben az e rendeletben felsorolt feltételek alapján egyetlen tagállam sem határozható meg felelősként a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért, az első olyan tagállam felelős a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért, amelynél a menedékjog iránti kérelmet benyújtották.”

25.      A 343/2003 rendelet 16. cikke értelmében:

„(1) A menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért e rendelet szerint felelős tagállam köteles:

a)     a 17–19. cikkben megállapított feltételek mellett átvenni azt a menedékkérőt, aki egy másik tagállamban nyújtotta be menedékjog iránti kérelmét;

b)     teljesíteni a menedékjog iránti kérelem elbírálását;

[…]

(3)   Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek megszűnnek, amint a harmadik ország állampolgára legalább három hónapra elhagyta a tagállam területét, kivéve ha a harmadik ország állampolgára a felelős tagállam által kiadott érvényes tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

[…]”

26.      A 343/2003 rendelet 17. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) Amennyiben az a tagállam, amelyben menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be, úgy véli, hogy egy másik tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért, haladéktalanul, de mindenképpen a 4. cikk (2) bekezdése értelmében benyújtott kérelem időpontját követő három hónapon belül felkérheti a másik tagállamot, hogy vegye át a kérelmezőt.

Amennyiben a kérelmező átvétele iránti megkeresésre a három hónapos időszakon belül nem kerül sor, a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, ahol a kérelmet benyújtották.

[…]”

27.      A 343/2003 rendelet 18. cikke értelmében:

„(1) A megkeresett tagállam elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, és a kérelmező átvétele iránti megkeresésről a kézhezvételtől számított két hónapon belül határozatot hoz.

[…]

(7)      Az (1) bekezdésben említett két hónapos határidő és a (6) bekezdésben említett egy hónapos határidő be nem tartása a kérelem elfogadásával egyenértékű, és az adott személy átvételének kötelezettségét vonja maga után, beleértve a megérkezésével kapcsolatos megfelelő intézkedésekre vonatkozó rendelkezéseket.”

28.      A 343/2003 rendelet 19. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) Amennyiben a megkeresett tagállam kész átvenni a kérelmezőt, az a tagállam, amelyben a menedékjog iránti kérelmet benyújtották, értesíti a kérelmezőt arról a határozatáról, hogy nem vizsgálja meg a kérelmét, valamint a kérelmező felelős tagállamnak történő átadására vonatkozó kötelezettségéről.

(2)   Az (1) bekezdésben említett határozatnak tartalmaznia kell az alapjául szolgáló indokokat. Tartalmazza az átadás lebonyolításának részletezett határidejét, és szükség esetén információt nyújt a helyről és időpontról, ahol és amikor a kérelmezőnek meg kell jelennie, ha utazásáról a felelős tagállamba maga gondoskodik. Ez a határozat fellebbezés vagy felülvizsgálat tárgya lehet. A határozatra vonatkozó fellebbezésnek vagy felülvizsgálatnak nincs felfüggesztő hatálya az átadás végrehajtására, kivéve ha a bíróságok vagy az illetékes hatóságok, amennyiben ezt a nemzeti jog megengedi, eseti alapon másként nem döntenek.

(3)   A kérelmező átadása a menedékjog iránti kérelem benyújtása szerinti tagállam részéről a felelős tagállamnak az előbbi tagállam nemzeti joga szerint történik az érintett tagállamok egymás közötti konzultációját követően, a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb hat hónappal az átvétel iránti megkeresés elfogadását, illetve a felfüggesztő hatályú fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos határozatot követően.

[…]

(4)   Amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, az a tagállam a felelős, amelyben a menedékjog iránti kérelmet benyújtották. E határidő legfeljebb egyéves időtartamra meghosszabbítható, ha az átadásra a menedékkérő börtönbüntetése miatt nem kerülhetett sor, illetve legfeljebb tizennyolc hónapra, ha a menedékkérő ismeretlen helyen tartózkodik.

[…]”

b)      A 2001/55 irányelv

29.      Az 1. cikke értelmében a 2001/55 irányelv célja a hazájukba visszatérni nem képes, lakóhelyüket elhagyni kényszerült, harmadik országból származó személyek tömeges beáramlása esetén nyújtandó átmeneti védelem minimumkövetelményeinek meghatározása, valamint a tagállamok e személyek befogadására, illetve a befogadás következményeinek viselésére tett erőfeszítései közötti egyensúly elősegítése.

30.      A 2001/55 irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében az „átmeneti védelem” kivételes jellegű eljárás, amelynek célja a hazájukba visszatérni nem képes, lakóhelyüket elhagyni kényszerült, harmadik országból származó személyek tömeges beáramlása vagy várható tömeges beáramlása esetén azonnali és átmeneti védelem biztosítása az ilyen személyek részére, különösen akkor, ha annak kockázata is fennáll, hogy a menekültügyi rendszer nem lesz képes ezt a beáramlást feldolgozni anélkül, hogy az hátrányosan ne érintené annak hatékony működését az érintett, illetve a védelemért folyamodó más személyek érdekében.

31.      A 2001/55 irányelv II. fejezete az átmeneti védelem időtartamát és végrehajtását szabályozza. A III. fejezet a tagállamoknak az átmeneti védelmet élvező személyeket illető kötelezettségeire vonatkozik. Az irányelv IV. fejezete az átmeneti védelem alatt álló személyek menekültügyi eljáráshoz való hozzáférésének lehetőségét szabályozza. Az irányelv V. fejezete az érintett személyek visszatérésére és az átmeneti védelem megszűnését követő intézkedésekre vonatkozik. A VI. fejezet a tagállamoknak az uniós szolidaritás jegyében megvalósuló közös teherviselésére és feladatellátására vonatkozik.

c)      A 2003/9 irányelv

32.      Az 1. cikke értelmében a 2003/9 irányelv célja, hogy megállapítsa a menedékkérők befogadásának minimumszabályait a tagállamokban.

33.      A 2003/9 irányelvben megállapított minimumszabályok a tagállamok menedékkérőkkel szembeni tájékoztatási kötelezettségére (az 5. cikk), a menedékkérők dokumentációval való ellátására (a 6. cikk), a menedékkérők lakóhelyére és mozgásszabadságára (a 7. cikk), a menedékkérők családjai egységének fenntartására (a 8. cikk), a kiskorúak iskoláztatására és oktatására (a 10. cikk), a menedékkérők munkavállalásra való jogosultságára (a 11. cikk) és szakképzésére (a 12. cikk), valamint a menedékkérők befogadásának anyagi feltételeire és egészségügyi ellátására (a 13. és azt követő cikkek) vonatkoznak.

34.      A 2003/9 irányelv „Jogorvoslat” című 21. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy ezen irányelv szerinti ellátások nyújtását érintő elutasító határozatokkal, illetve a 7. cikk alapján hozott, menedékkérőket egyénileg érintő határozatokkal szemben a nemzeti jogban előírt eljárások szerint jogorvoslattal élhessenek. Legalább a végső szakban biztosítani kell bírósági szerv elé tartozó fellebbezést vagy felülvizsgálatot.

(2)      A jogsegély igénybevételére ilyen esetekben irányadó eljárásokat a nemzeti jog állapítja meg.”

35.      A 2003/9 irányelv 23. cikke értelmében alkotmányos berendezkedésük figyelembevételével a tagállamok gondoskodnak megfelelő vezetés, ellenőrzés és irányítás kialakításáról a befogadási feltételek szintjén. A 24. cikk (2) bekezdése értelmében a tagállamok továbbá ezen irányelv végrehajtására hozott nemzeti rendelkezéseknek megfelelően osztják el a szükséges erőforrásokat.

d)      A 2004/83 irányelv

36.      A 2004/83 irányelv 1. cikke értelmében ezen irányelv célja a harmadik országok állampolgárai, illetve hontalan személyek menekültként vagy más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerése feltételeinek és a védelem tartalmára vonatkozó minimumszabályok megállapítása.

37.      A 2004/83 irányelv II., III. és V. fejezete a menekült jogállás elismerése, illetve a kiegészítő védelem biztosítása iránti kérelem értékelésére, valamint valamely harmadik ország állampolgára menekültkénti, illetve kiegészítő védelemre jogosult személykénti elismerésére vonatkozó előírásokat és kritériumokat tartalmazza. A IV. fejezet egyrészt rögzíti, hogy a tagállamok harmadik ország olyan állampolgárát, illetve olyan hontalan személyt ismernek el menekültként, aki megfelel a II. és III. fejezetben előírt feltételeknek (a 13. cikk). Az említett fejezet másrészt meghatározza a menekült jogállás visszavonásának, megszüntetésének, illetve megújítása megtagadásának módját (a 14. cikk). A VI. fejezet a kiegészítő védelmi jogállás elismerésére (a 18. cikk), valamint visszavonására, megszüntetésére, illetve megújításának megtagadására (a 19. cikk) vonatkozó megfelelő előírásokat tartalmazza. A VII. fejezet a nemzetközi védelemnek a többek között a visszaküldés elleni védelmet (a 21. cikk) magában foglaló tartalmát határozza meg. A VIII. fejezet a közigazgatási együttműködés kérdéseit szabályozza. A 36. cikk értelmében a tagállamok gondoskodnak többek között arról, hogy az ezen irányelvet végrehajtó hatóságok és más szervezetek megkapják a szükséges képzést.

e)      A 2005/85 irányelv

38.      A 2005/85 irányelv 1. cikke értelmében ennek az irányelvnek a célja a tagállamokban a menedékjog megadására és visszavonására vonatkozó minimumszabályok és eljárási szabályok megállapítása.

39.      A 2005/85 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében ezen irányelvet a tagállamok területén, ideértve a határon vagy a tranzitzónákban benyújtott menedékjog iránti kérelem elbírálására és a menekültstátusz visszavonására kell alkalmazni. A 4. cikk (1) bekezdésének első albekezdése értelmében a tagállamok valamennyi eljárásra kijelölnek egy eljáró hatóságot, amely ezen irányelv rendelkezései szerint felelős a kérelmek megfelelő elbírálásáért.

40.      Az ezen eljárásokra vonatkozó alapelveket, valamint a menedékkérők számára azokkal összefüggésben biztosítandó garanciákat a 2005/85 irányelv II. fejezete állapítja meg. A menedékjog megadására vonatkozó eljárásokat szabályozó konkrét előírásokat az irányelv III. fejezete tartalmazza, amely a biztonságos harmadik ország (a 27. cikk), illetve a biztonságos származási ország elvét (a 31. cikk) is rögzíti. Az V. fejezet a menedékkérő hatékony jogorvoslathoz való jogát szabályozza (a 39. cikk).

B –    A nemzetközi jog

1.      A Genfi Egyezmény

41.      A Genfi Egyezmény 33. cikkének (1) bekezdése értelmében egyetlen Szerződő Állam sem utasítja ki vagy küldi vissza a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból van veszélyeztetve, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall.

2.      Az emberi jogokról szóló európai egyezmény

42.      Az EJEE 3. cikke értelmében senkit sem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak, vagy büntetésnek alávetni.

43.      Az EJEE 13. cikke értelmében bárkinek, akinek az EJEE‑ben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.

III – A tényállás és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem

44.      A kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárásban a High Court (England & Wales), Queen’s Bench Division, Administrative Court (a továbbiakban: Administrative Court) által hozott határozat ellen egy afgán menedékkérő (a továbbiakban: az alapeljárás felperese) által benyújtott fellebbezés tárgyában kell határoznia, amellyel az alapeljárás felperese az Egyesült Királyság által Görögországnak történő átadásával szemben védekezik. Az alapeljárás alperese, a Secretary of State for the Home Department (belügyminiszter), az Egyesült Királyság Kormányának bevándorlásért és menekültügyért felelős tagja.

45.      Afganisztánból az Egyesült Királyságba irányuló utazása során az alapeljárás felperese több országon, így Görögországon is átutazott, ahol 2008. szeptember 24‑én letartóztatták, és rögzítették ujjlenyomatait. Görögországban nem folyamodott menedékjogért. Az ezen tagállamban foganatosított fogva tartását követően az alapeljárás felperesét kötelezték, hogy 30 napon belül hagyja el Görögországot, ezt követően pedig kiutasították Törökországba. A törökországi fogva tartásból megszökve sikerült eljutnia az Egyesült Királyságba, ahová 2009. január 12‑én érkezett meg, és ahol ugyanezen időpontban menedékjog iránti kérelmet nyújtott be.

46.      2009. április 1‑jén a Secretary of State a 343/2003 rendelet előírásainak megfelelően megkereste Görögországot, hogy vegye át az alapeljárás felperesét. Mivel a görög hatóságok nem válaszoltak a 343/2003 rendeletben meghatározott határidőn belül, úgy tekintették, hogy Görögország a rendelet alapján elfogadta felelősségét a menedékjog iránti kérelem megvizsgálása tekintetében.

47.      Az alapeljárás felperesét 2009. július 30‑án tájékoztatták arról, hogy 2009. augusztus 6‑án kiutasítják Görögországba. 2009. július 31‑én a Secretary of State közölte az alapeljárás felperesével azt az Asylum and Immigration (Treatment of Claimants, etc) Act 2004 alapján hozott határozatot, amely megerősítette, hogy kérelme, amely szerint a Görögországba való kiutasítása sértené az EJEE‑ből eredő jogait, nyilvánvalóan megalapozatlan. E határozat eredményeként az alapeljárás felperesének a nemzeti jog alapján nem volt joga fellebbezni az őt Görögországba kiutasító határozat ellen, hiába lett volna arra egyébként jogosult.

48.      Sikertelen kérelmét követően, amelyben azt kérte a Secretary of State‑től, hogy a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján vállalja a felelősséget menedékjog iránti kérelmének elbírálásáért, többek között azon az alapon, hogy az uniós jogból eredő alapvető jogai sérelmet szenvednének, amennyiben őt kiutasítanák Görögországba, az alapeljárás felperesét 2009. augusztus 4‑én arról tájékoztatták, hogy a Secretary of State fenntartja a Görögországba való kiutasítását elrendelő határozatot.

49.      2009. augusztus 6‑án az alapeljárás felperese kérte azon határozat bírósági felülvizsgálatát, amely az EJEE‑re alapított kérelmét mint megalapozatlant elutasította, kérte továbbá az őt Görögországba kiutasító határozat bírósági felülvizsgálatát is. E kérelem eredményeként a Secretary of State visszavonta azokat az utasításokat, amelyek alapján az alapeljárás felperesét ki kellett volna utasítani Görögországba.

50.      Figyelemmel a felmerült kérdések fontosságára, az Administrative Court 2009. október 14‑i határozatával megengedte az alapeljárás felperese által benyújtott kérelem bírósági felülvizsgálatát, és az eljárást a 343/2003 rendelet alapján Görögországba irányuló kiutasítások tekintetében Angliában és Walesben precedensértékűnek minősítette.

51.      2010. március 31‑én hozott ítéletében az Administrative Court elutasította az alapeljárás felperesének kérelmét, ugyanakkor, figyelemmel a felvetett kérdések általános jelentőségére, megengedte az alapeljárás felperesének, hogy fellebbezzen a kérdést előterjesztő bírósághoz.

52.      A kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a fellebbezés elbírálása alapvető kérdéseket vet fel a 343/2003 rendelet 3. cikkének alkalmazási körével, valamint az e rendelkezésre az alapeljárás felperese által az Alapjogi Charta és az EJEE‑hez hasonló nemzetközi egyezmények alapján hivatkozott jogok által gyakorolt hatásokkal kapcsolatban.

53.      Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság az alapeljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

1.      Az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke és/vagy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 51. cikke értelmében az uniós jog hatálya alá tartozik‑e valamely tagállamnak a 343/2003 tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) 3. cikkének (2) bekezdése alapján arról hozott határozata, hogy megvizsgál‑e egy olyan menedékjog iránti kérelmet, amelynek megvizsgálásáért a rendelet III. fejezetében szereplő feltételek alapján nem felelős?

Az 1. kérdésre adott igenlő válasz esetén:

2.      A tagállam teljesíti‑e az európai uniós alapvető jogok (beleértve a Charta 1., 4., 18. cikkében, 19. cikkének (2) bekezdésében és 47. cikkében szereplő jogokat is) tiszteletben tartására irányuló kötelezettségét, amennyiben abba a tagállamba küldi a menedékkérőt, amelyet a 3. cikk (1) bekezdése a rendelet III. fejezetében szereplő feltételekkel összhangban felelős államként jelöl ki (a továbbiakban: Felelős Állam), tekintet nélkül a Felelős Államban fennálló helyzetre?

3.      Különösen, kizárja‑e az európai uniós alapvető jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége annak a megdönthetetlen vélelemnek az alkalmazását, amely szerint a Felelős Állam tiszteletben fogja tartani i. a kérelmező uniós jogon alapuló alapvető jogait; és/vagy ii. a 2003/9/EK irányelv (a továbbiakban: befogadási irányelv), a 2004/83/EK irányelv (a továbbiakban: elismerési irányelv) és/vagy a 2005/85/EK irányelv (a továbbiakban: eljárási irányelv) (a továbbiakban együtt: irányelvek) által előírt minimumszabályokat?

4.      Másodlagosan, a tagállam az uniós jog alapján köteles‑e, és ha igen, milyen körülmények között köteles, a rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerint megvizsgálni egy kérelmet és felelősséget vállalni azért, amennyiben a Felelős Államnak való átadás esetén a kérelmezőt alapvető jogainak, különösen a Charta 1., 4., 18. cikkében, 19. cikkének (2) bekezdésében, és/vagy 47. cikkében szereplő jogainak megsértése fenyegeti, és/vagy fennáll a veszély, hogy rá nézve nem fogják alkalmazni az irányelvek által előírt minimumszabályokat?

5.      Azon személyek tekintetében, akikre a rendelet vonatkozik, szélesebb körű‑e az uniós jog általános elvei, és különösen a Charta 1., 18. és 47. cikkében szereplő jogok által biztosított védelem, mint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: egyezmény) 3. cikke által biztosított védelem?

6.      Összeegyeztethető‑e a Charta 47. cikkében szereplő jogokkal a nemzeti jog valamely olyan rendelkezése, amely arra kötelezi a bíróságot, hogy annak megítélése során, hogy valamely személy a rendelet alapján jogszerűen kiutasítható‑e egy másik tagállamba, úgy kezelje ezt a tagállamot, mint olyan államot, amelyből nem küldik tovább a szóban forgó személyt az egyezmény, illetve az 1951. évi egyezmény és az 1967. évi, a menekültek helyzetére vonatkozó jegyzőkönyv szerinti jogainak megsértésével másik államba?

7.      Amennyiben az előző kérdések az Egyesült Királyság kötelezettségei kapcsán merülnek fel, a Charta Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló (30.) jegyzőkönyv figyelembevétele befolyásolja‑e a 2–6. kérdésre adott válaszokat?

IV – A Bíróság előtti eljárás

54.      A 2010. július 12‑án kelt előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2010. augusztus 18‑án érkezett a Bíróság Hivatalához. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az eljárási szabályzat 104b. cikkének 1. §‑a alapján az előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálását kérte. A Bíróság elnökének 2010. október 1‑jei végzése e kérelmet elutasította.

55.      A Bíróság elnökének 2010. november 9‑i végzésével a C‑411/10. sz. és a C‑493/10. sz. ügyeket az írásbeli szakasz, valamint a Bíróság elnökének 2011. május 16‑i végzésével a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélethozatal céljából egyesítették.

56.      Az írásbeli szakasz során az alapeljárás felperese, az Amnesty International Limited és az AIRE (Advice on Individual Rights in Europe) Centre, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa és az Equality and Human Rights Commission mint az alapeljárás beavatkozói, a Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Görög Köztársaság, az Ír Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, az Egyesült Királyság, a Cseh Köztársaság, a Svájci Államszövetség, valamint az Európai Bizottság nyújtott be észrevételeket. A 2011. június 28‑i tárgyaláson az alapeljárás felperesének, az Amnesty International Limitednek és az AIRE (Advice on Individual Rights in Europe) Centre‑nek, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának és az Equality and Human Rights Commissionnek, a Szlovén Köztársaságnak, a Francia Köztársaságnak, a Görög Köztársaságnak, az Ír Köztársaságnak, a Holland Királyságnak, a Lengyel Köztársaságnak, az Egyesült Királyságnak, valamint a Bizottságnak a képviselői vettek részt.

V –    A felek érvei

57.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett azon első kérdésre, hogy az uniós jog hatálya alá tartozik‑e valamely tagállam arról hozott határozata, hogy a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján megvizsgál‑e egy menedékjog iránti kérelmet, a Bizottságnak, a finn, a francia és a holland kormánynak, az alapeljárás felperesének, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának, az Amnesty International Limitednek és az AIRE Centre‑nek, valamint az Equality and Human Rights Commissionnek a véleménye szerint igenlő választ kell adni. Az uniós alapvető jogok hatálya az osztrák kormány véleménye szerinti is kiterjed valamely tagállam arról hozott határozatára, hogy gyakorolja‑e a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jogát.

58.      Az ír és az olasz kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a belga kormány véleménye szerint ellenben a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlásáról hozott határozat nem tartozik az uniós jog hatálya alá. A belga kormány azonban jelentős mértékben árnyalja nyilatkozatát azáltal, hogy rámutat arra, hogy a menedékkérő 343/2003 rendelet szerinti elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása az uniós jog hatálya alá tartozik.

59.      A cseh kormány az első kérdésre adandó válasz szempontjából különbséget tesz a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog tagállam általi gyakorlásának esete és e jog gyakorlása mellőzésének esete között. Csak a 3. cikk (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlásáról hozott határozat tartozik e tekintetben az uniós jog hatálya alá. A 3. cikk (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlásának mellőzése ezzel szemben nem tartozik az uniós jog hatálya alá.

60.      A német kormány nem foglal kifejezetten állást az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés kapcsán, és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett további kérdéseket arra az esetre válaszolja meg, ha a Bíróság arra a következtetésre jutna, hogy a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti diszkrecionális jogkör gyakorlását úgy kell tekinteni, hogy az Alapjogi Charta 51. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében „az Unió jogát hajtják végre”.

61.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdésre adandó válasz szempontjából a Bizottság, a finn, a francia, a német és a holland kormány, az Egyesült Királyság Kormánya(9), valamint a belga kormány, az alapeljárás felperese és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa lényegében azon az állásponton van, hogy a 343/2003 rendelet alkalmazása körében abból a megdönthető vélelemből lehet kiindulni, hogy a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam az uniós és a nemzetközi joggal összhangban jár el. Amennyiben azonban a konkrét esetben megállapítást nyer, hogy a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása, illetve a menedékkérővel kapcsolatos e tagállambeli bánásmód az Alapjogi Chartában a menedékkérő számára biztosított jogokat sértené, az átadó tagállam a Bizottságnak, a finn, a francia és a belga kormánynak, az Egyesült Királyság Kormányának, az alapeljárás felperesének, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának, az Amnesty International Limitednek és az AIRE Centre‑nek a véleménye szerint köteles a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jogát gyakorolni. A német és a holland kormány véleménye szerint a menedékkérő ilyen esetben nem adható át az elsődlegesen felelős tagállamnak.

62.      Az Egyesült Királyság Kormánya ezenfelül hangsúlyozza, hogy a független felelősségvállalási jog gyakorlásának kötelezettsége csak rendkívüli körülmények között állhat fenn, mégpedig akkor, ha a felelős tagállam emberi jogokkal és uniós joggal összhangban álló eljárásának vélelme a menedékkérők bizonyos csoportja tekintetében egyértelműen megdőlt, és a menedékkérő e csoportba tartozik.

63.      A Svájci Államszövetség véleménye szerint(10) a 343/2003 rendelet azt a megdönthető vélelmet foglalja magában, hogy a Genfi Egyezményben és az EJEE‑ben részes államok ezen egyezményeket betartják. Ha azonban ez a vélelem valamely konkrét esetben megdől, és nem garantált, hogy a menedékkérőt a felelős államban a nemzetközi joggal összhangban álló módon kezelik, akkor ki van zárva az ezen államnak történő átadás, és a 343/2003 rendelet szerinti független felelősségvállalási jog kivételesen kötelezettségé válik.

64.      Az olasz, az ír, a lengyel, a szlovén és a görög kormány véleménye szerint ezzel szemben a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdéséből nem vezethető le a független felelősségvállalási jog gyakorlására vonatkozó kötelezettség. A görög, a szlovén és a lengyel kormány véleménye szerint ezenfelül uniós jogi szempontból ki van zárva, hogy valamely tagállam ellenőrizze, hogy egy másik tagállam eljárása összhangban áll‑e az uniós joggal.

65.      Az Egyesült Királyság Kormánya, valamint az olasz és a holland kormány az ötödik kérdésre válaszolva kifejti, hogy az azon személyek számára biztosított védelem hatálya, akikre a 343/2003 rendeletet az Alapjogi Charta 1., 18. és 47. cikkében szereplő jogok alapján kell alkalmazni, nem szélesebb körű, mint az EJEE 3. cikke által biztosított védelem. Az alapeljárás felperese, az Equality and Human Rights Commission, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa, az Amnesty International Limited és az AIRE Centre ezzel szemben kifejti, hogy az átadandó menedékkérőt az Alapjogi Charta és az uniós jog általános elvei alapján megillető védelem meghaladja az EJEE 3. cikke által nyújtott védelmet.

66.      A német kormány véleménye szerint az Alapjogi Charta 4. cikkéből és 19. cikkének (2) bekezdéséből eredő uniós alapvető jogok megfelelnek az EJEE 3. cikkéből eredő alapvető jognak. Az Alapjogi Charta 18. cikke nem a menedékjog biztosításához, hanem a Genfi Egyezmény 33. cikkével összhangban a kitoloncolással szembeni védelemhez való jogot tartalmaz. Az Alapjogi Charta 47. cikkének hatálya tágabb az EJEE 6. és 13. cikkének hatályánál annyiban, amennyiben az első bekezdés bírói jogorvoslatot kíván meg, a második bekezdés pedig nem a polgári és büntetőjogi eljárásokra korlátozódik.

67.      A Bizottság, a holland kormány, az alapeljárás felperese, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa, az Amnesty International Limited és az AIRE Centre a hatodik kérdésre válaszolva kifejti, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint megdönthetetlen vélelem áll fenn azt illetően, hogy minden tagállam olyan biztonságos országnak minősül, amelyből nem küldik tovább a menedékkérőt az EJEE, valamint a Genfi Egyezmény szerinti jogainak megsértésével másik államba, nem egyeztethető össze az Alapjogi Charta 47. cikkével. Az Egyesült Királyság Kormánya kiemeli, hogy e vélelem csak az alapvető és az emberi jogok nyilvánvaló megsértése esetén tekinthető megdöntöttnek. Az olasz kormány ellenben úgy véli, hogy a nemzeti jogban alkalmazott – a többi tagállamot biztonságos országnak minősítő – megdönthetetlen vélelem összeegyeztethető az Alapjogi Charta 47. cikkével.

68.      A Bizottság, a lengyel kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, az alapeljárás felperese, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa, az Equality and Human Rights Commission, az Amnesty International Limited és az AIRE Centre a hetedik kérdésre válaszolva kifejti, hogy a 30. jegyzőkönyv rendelkezései nem befolyásolják az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre általuk javasolt válaszokat.

VI – A jogkérdésről

A –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés

69.      Arra vonatkozó első kérdésével, hogy az EUSZ 6. cikk és/vagy az Alapjogi Charta 51. cikke értelmében az uniós jog hatálya alá tartozik‑e valamely tagállam arról hozott határozata, hogy a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében rögzített független felelősségvállalási jogát gyakorolva az elsődlegesen felelős tagállam helyett megvizsgál egy menedékjog iránti kérelmet, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kér választ, hogy tiszteletben kell‑e tartaniuk a tagállamoknak – és ha igen, mely feltételek mellett – az Alapjogi Charta rendelkezéseit a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási joguk gyakorlásáról történő határozathozatal során.(11)

70.      E kérdés megválaszolása során az EUSZ 6. cikk (1) bekezdéséből kell kiindulni, amely az Alapjogi Chartát elsődleges uniós jognak minősíti (első albekezdés), és egyúttal megállapítja, hogy az Alapjogi Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit (második albekezdés). Az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése az Alapjogi Charta konkrét értelmezése és alkalmazása tekintetében az Alapjogi Charta VII. címére (51–54. cikk) utal.

71.      Az Alapjogi Charta 51. cikke az Alapjogi Charta alkalmazási körét állapítja meg. E rendelkezés egyrészt megerősíti, hogy az Alapjogi Charta rendelkezéseinek címzettjei az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok. Másrészt leszögezi, hogy az alapvető jogok uniós intézmények és tagállamok általi alkalmazandósága nem eredményez hatáskör‑eltolódást a tagállamok terhére, és az uniós jog alkalmazási körét sem terjeszti ki az Unió Szerződésekben meghatározott hatáskörein túl.(12)

72.      Az Unió hatásköreinek a tagállamok terhére történő kiterjesztését kizárandó az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése különösen a következőket írja elő:

–        az Alapjogi Charta alkalmazása nem korlátozza a szubszidiaritás elvét (az 51. cikk (1) bekezdésének első mondata),

–        a tagállamok annyiban kötelesek alkalmazni a Chartát, amennyiben az uniós jogot hajtják végre (az 51. cikk (1) bekezdésének első mondata),

–        a Charta tiszteletben tartására és alkalmazására a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül kerül sor (az 51. cikk (1) bekezdésének második mondata).

73.      Az Alapjogi Charta 51. cikkének (2) bekezdése emellett általános jelleggel megállapítja, hogy a Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl, továbbá nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára, és nem módosítja a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat.

74.      A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdése minderre tekintettel az Alapjogi Charta 51. cikke (1) bekezdésének első mondatában rögzített azon feltételhez kapcsolódik, hogy a tagállamok annyiban kötelesek alkalmazni az Alapjogi Chartát, amennyiben az uniós jogot hajtják végre. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben arra vár választ, hogy a tagállamok e rendelkezés értelmében „az uniós jogot hajtják‑e végre”, ha a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti diszkrecionális jogkörüket gyakorolva arról határoznak, hogy az elsődlegesen felelős tagállam helyett megvizsgálnak‑e egy menedékjog iránti kérelmet, vagy sem.

75.      Véleményem szerint erre a kérdésre igenlő a válasz.

76.      Miként az az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatokból (a továbbiakban: Magyarázatok)(13) kiderül, az Alapjogi Charta 51. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti szabály, amely szerint a tagállamok annyiban kötelesek alkalmazni az Alapjogi Chartát, amennyiben az uniós jogot hajtják végre, a Bíróságnak az alapvető jogok tagállamok általi tiszteletben tartásának uniós összefüggésben való előírásával kapcsolatos eddigi ítélkezési gyakorlatának megerősítéseként értelmezendő. A Magyarázatok e tekintetben kifejezetten utalnak a Wachauf‑ügyben(14) és az ERT‑ügyben(15) hozott elvi döntésekre, valamint a Karlsson‑ügyben hozott ítéletre(16).

77.      A Bíróság a Wachauf‑ügyben hozott ítéletben megállapította, hogy a tagállamoknak figyelemmel kell lenniük az uniós jogi szabályozás végrehajtása nyomán az alapvető jogok uniós jogrendbeli védelmének követelményeire, és e szabályokat, amennyire lehetséges, ezen követelményekkel összhangban kell alkalmazniuk.(17) A Bíróság az ERT‑ügyben hozott ítéletben ezenfelül megállapította, hogy az alapvető szabadságok tagállamok általi korlátozásainak is ki kell elégíteniük az alapvető jogok uniós jogrendbeli védelmének követelményeit.(18)

78.      Különösen arra a körülményre figyelemmel, hogy a Magyarázatok mind a Wachauf ítélkezési gyakorlatra, mind pedig az ERT ítélkezési gyakorlatra hivatkoznak, abból kell kiindulni, hogy a tagállamoknak az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése alapján mind az uniós jogi szabályozás végrehajtása során, mind pedig az alapvető szabadságok nemzeti korlátozásaival összefüggésben alkalmazniuk kell az Alapjogi Chartát.(19)

79.      A jelen ügyben e körülmények között az a kérdés merül fel, hogy az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése szempontjából és a Wachauf ítélkezési gyakorlatra figyelemmel a 343/2003 rendelet tagállami végrehajtásának tekintendő‑e valamely tagállam arról hozott határozata, hogy a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján megvizsgál egy menedékjog iránti kérelmet.

80.      Véleményem szerint erre a kérdésre igenlő a válasz. Az említett határozat meghozatala tekintetében a tagállamot megillető diszkrecionális jogkör nem zár ki egy efféle minősítést. Döntő jelentőséggel sokkal inkább az bír, hogy a 343/2003 rendelet kimerítően szabályozza a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározását. A tagállamok számára a menedékjog iránti kérelmeknek a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján történő megvizsgálására biztosított lehetőség e szabályozás szerves részét képezi, ami többek között abban nyilvánul meg, hogy a rendelet átfogóan szabályozza egy efféle döntés jogkövetkezményeit.(20) Ennélfogva a tagállamok által a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján hozott határozatokat is az említett rendelet végrehajtásának kell tekinteni a tagállamokat megillető diszkrecionális jogkör ellenére.

81.      Ezt az elemzést támasztja alá a Wachauf‑ügyben hozott ítélet(21), amelyben a Bíróság többek között az 1371/84 rendelet(22) egyes rendelkezéseinek az alapvető jogok uniós jogrendbeli védelmének követelményeivel való összeegyeztethetőségét vizsgálta. Az 1371/84 rendelet felhatalmazta a tagállamokat arra, hogy a tejtermelő gazdaságok haszonbérlői számára a haszonbérleti jogviszony megszűnését követően bizonyos körülmények között a tejtermeléssel való végleges felhagyásért járó ellenszolgáltatást biztosítsanak. Az alapügyben egy haszonbérlő indított keresetet azért, mert ezt az ellenszolgáltatást megtagadták tőle, jóllehet az általa kiépített tejtermelő gazdaságot véglegesen megszüntette. E körülmények között a Bíróságnak többek között arról kellett határoznia, hogy az ellenszolgáltatás biztosításának e megtagadása kötelezően következett‑e az 1371/84 rendeletből, és hogy az összhangban állt‑e az – általános jogelvekként elismert – uniós alapvető jogokkal. Ítéletében a Bíróság egyrészt kiemelte, hogy a szóban forgó ellenszolgáltatás termeléssel felhagyó haszonbérlők számára történő biztosításának megtagadása úgy értékelendő, hogy megsértették az alapvető jogok uniós jogrendbeli védelmére vonatkozó követelményeket, ha a haszonbérlőt ezáltal kártalanítás nélkül fosztják meg munkája és az általa a haszonbérbe vett gazdaságban elvégzett beruházások hasznaitól.(23) Mivel azonban az 1371/84 rendelet a tagállamok számára kellő mértékű diszkrecionális jogkört biztosított arra, hogy a haszonbérlők számára éppen ilyen esetekben az alapvető jogok védelmének követelményeivel összhangban álló méltányos ellenszolgáltatást biztosítsanak, a rendeletben foglalt szabályozást a Bíróság véleménye szerint végeredményben úgy kellett tekinteni, mint amely összhangban áll az alapvető jogokkal.(24)

82.      Jóllehet a Bíróság a Wachauf‑ügyben hozott ítéletben elsősorban a szóban forgó rendelet alapvető jogi összhangjával foglalkozik, legalább közvetetten elismerte, hogy az ellenszolgáltatás termeléssel felhagyó haszonbérlők számára történő biztosítására vonatkozóan a nemzeti hatóságok által az 1371/84 rendeletben biztosított diszkrecionális jogkört gyakorolva hozott tagállami határozatoknak is – a lehető legnagyobb mértékben – összhangban kell állniuk az alapvető jogok védelmének követelményeivel. A Bíróság ezzel egyúttal azt is elismerte, hogy az alapvető jogok uniós jogi védelme szempontjából a valamely uniós szabályozás keretében a tagállamokat megillető diszkrecionális jogkör alapján hozott tagállami határozatokat is az adott uniós szabályozás végrehajtásának kell tekinteni.(25)

83.      A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre úgy kell válaszolni, hogy valamely tagállamnak a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján arról hozott határozata, hogy megvizsgál‑e egy olyan menedékjog iránti kérelmet, amelynek megvizsgálásáért az említett rendelet III. fejezetében szereplő feltételek alapján nem felelős, az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az Unió jogának végrehajtását jelenti.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdés

84.      Az általam fent kifejtettekből az következik, hogy a tagállamoknak az arról történő határozathozatal során, hogy a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján megvizsgálnak egy olyan menedékjog iránti kérelmet, amelynek megvizsgálásáért az említett rendelet III. fejezetében szereplő feltételek alapján elsődlegesen egy másik tagállam felelős, tiszteletben kell tartaniuk az Alapjogi Chartát. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az Alapjogi Charta tiszteletben tartásának előbb említett követelményére tekintettel kötelesek lehetnek‑e a tagállamok – és ha igen, milyen körülmények között lehetnek kötelesek – a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jogukat gyakorolni, ha megállapítást nyer, hogy az elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadás esetén a menedékkérőt alapvető jogainak megsértése fenyegeti, illetve fennáll a veszély, hogy az utóbbi tagállam nem tartja be a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv szerinti kötelezettségeit.

85.      A kérdést előterjesztő bíróság azért veti fel e kérdéseket, mert egyértelmű adatokkal rendelkezik arra nézve, hogy széles szakadék tátong a menekültügyi rendszerének kialakítása tekintetében Görögországra vonatkozó uniós jogi előírások és a menedékkérőkkel való konkrét görögországi bánásmód között, olyannyira, hogy a menedékkérők Görögországnak történő átadása esetén akár a menedékkérők alapvető és emberi jogai is sérelmet szenvedhetnek.

86.      E kérdések jobb megértése érdekében először a jelen ügyben releváns másodlagos jogi menekültügyi intézkedésekkel, valamint ezen intézkedéseknek az Alapjogi Chartához, a Genfi Egyezményhez és az EJEE‑hez fűződő viszonyával fogok foglalkozni. Ezt követően azt a problémát fogom megvizsgálni, amellyel a görög menekültügyi rendszer jelenleg szembesülni kényszerül. Majd pedig azzal a kérdéssel fogok foglalkozni, hogy a többi tagállamnak miként kell figyelembe vennie a görög menekültügyi rendszer túlterheltségét a 343/2003 rendelet alkalmazása során.

1.      A másodlagos jogi menekültügyi intézkedések és azoknak az Alapjogi Chartához, a Genfi Egyezményhez és az EJEE‑hez fűződő viszonya

a)      Elsődleges jogi felhatalmazó rendelkezés

87.      Az uniós hatáskörök menedékjogi és menekültügyi kérdésekre történő kiterjesztésére az 1997. évi Amszterdami Szerződésben került sor, amellyel a menedékjoggal, a menekültekkel, a bevándorlással és a harmadik országbeli állampolgárok tartózkodásával kapcsolatos jogalkotói hatásköröket az Unióra ruházták át. Elsődleges jogi felhatalmazó rendelkezésként ehhez egy új 73k. cikket iktattak az EK‑Szerződésbe, amelyet később EK 63. cikkre számozták át.

88.      A menedékjog területén a jogalkotói hatásköröket azzal az EK 63. cikk első bekezdésében foglalt kikötéssel ruházták át az Unióra, hogy az uniós jogalkotó által a menekültügyre vonatkozóan elfogadandó intézkedéseknek összhangban kell állniuk a Genfi Egyezménnyel és a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑ei jegyzőkönyvvel, valamint az egyéb irányadó egyezményekkel. Az EJEE is „az egyéb irányadó egyezmények[…]” körébe tartozik.(26) Az EK 63. cikk első bekezdése ezenfelül kifejezetten előírta, hogy a harmonizációs hatáskör a menedékjog területén minimumszabályok megállapítására korlátozódik.(27)

b)      A 2001/55, a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv

89.      Az uniós jogalkotó az említett elsődleges jogi felhatalmazó rendelkezés alapján négy irányelvet fogadott el, amelyek a nemzeti menekültügyi rendszerek különböző vonatkozásait szabályozó minimumszabályokat tartalmaznak. Elsőként a 2001/55 irányelv elfogadására került sor, amely többek között a menekültek tömeges beáramlása esetén nyújtandó átmeneti védelem minimumkövetelményeit állapítja meg. A három további irányelvvel a menedékkérők befogadására (2003/9 irányelv), a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeire és az e státuszok tartalmára (2004/83 irányelv), valamint a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárásokra (2005/85 irányelv) vonatkozó közös minimumkövetelményeket vezettek be szinte valamennyi tagállamban.(28)

90.      Az EK 63. cikk első bekezdése szerinti elsődleges jogi előírásoknak megfelelően, amelyek szerint az e rendelkezés alapján elfogadott másodlagos jogi aktusoknak tiszteletben kell tartaniuk a Genfi Egyezményt, a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv preambulumbekezdései egyöntetűen utalnak az Európai Tanács tamperei következtetésére, amely szerint a létrehozandó Közös Európai Menekültügyi Rendszernek a Genfi Egyezmény teljes és mindenre kiterjedő alkalmazásán kell alapulnia.(29) Az említett irányelvek preambulumbekezdései ezenfelül hangsúlyozzák, hogy ezen irányelvek tiszteletben tartják az Alapjogi Chartában elismert alapvető jogokat és elveket(30), és hogy az ezen irányelvek hatálya alá tartozó személyekkel kapcsolatos bánásmód tekintetében a tagállamokat kötik az olyan nemzetközi jogi eszközök, amelyeknek azok részes felei(31).

91.      A 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv ennélfogva lényeges minimumkövetelményeket tartalmaz a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmód és kérelmeik megvizsgálása tekintetében. A 2003/9 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése ezenfelül kifejezetten előírja, hogy a tagállamoknak rendelkezésre kell bocsátaniuk az irányelvben a menedékkérők befogadása tekintetében megállapított minimumszabályok végrehajtásához szükséges erőforrásokat. A 2004/83 irányelv 36. cikke hasonló módon azt írja elő, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az ezen irányelvet végrehajtó hatóságok és más szervezetek megkapják a szükséges képzést.

92.      Erre tekintettel jogi szempontból biztosított, hogy a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmód és kérelmeik megvizsgálása a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv szerinti minimumkövetelmények betartására köteles tagállamokban elvben mind az Alapjogi Charta, mind a Genfi Egyezmény, mind pedig az EJEE előírásait kielégíti.(32)

c)      A 343/2003 rendelet

93.      Az EK 63. cikk első bekezdése alapján elfogadott 343/2003 rendelet célja annak (3) preambulumbekezdése szerint egy világos és alkalmazható módszer kialakítása annak a tagállamnak a meghatározása céljából, amely felelős egy, az Unió területén(33) benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért. A (4) preambulumbekezdés értelmében e módszernek mind a tagállamok, mind az érintett személyek vonatkozásában objektív és méltányos szempontokon kell alapulnia, és lehetővé kell tennie a felelős tagállam gyors meghatározását, hogy garantálják a menekültügyi eljáráshoz való hatékony hozzáférést és a menedékjog iránti kérelmekben történő gyors döntéshozatalt.

94.      E célkitűzések megvalósítása érdekében, amelyek többek között a menedékkérők általi forum shopping megakadályozását is szolgálják, a 343/2003 rendelet olyan szabályozást tartalmaz, amely szerint az Unióban benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért csak egyetlen tagállam felelős, amelynek meghatározására objektív szempontok alapján kerül sor. Ezen objektív szempontok körébe tartozik például a menedékkérő vagy valamely családtag és a tagállamok egyike között fennálló menedékjogi vagy idegenrendészeti kapcsolat.(34) Az Unió területére történő jogellenes beutazás esetén a 343/2003 rendelet 10. cikke értelmében az első beutazás szerinti tagállam felelős a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért.(35) A 343/2003 rendelet 16. cikke értelmében a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam köteles átvenni azt az ő felelősségi körébe tartozó menedékkérőt, aki egy másik tagállamban nyújtotta be menedékjog iránti kérelmét, és teljesíteni a menedékjog iránti kérelem elbírálását.(36) A menedékkérő átadására vonatkozó eljárást a 343/2003 rendelet 17–19. cikke szabályozza.

95.      A menedékjog iránti kérelemért felelős tagállam meghatározása és a menedékkérő e tagállamnak történő átadása tekintetében a 343/2003 rendeletben meghatározott rendszer nem kifejezetten van figyelemmel az egyes tagállamokban fennálló menekültügyi rendszerek és eljárások kialakításában és alkalmazásában esetlegesen tetten érhető különbségekre. Sem a felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek megállapítása, sem pedig a menedékkérő tagállamok közötti átadására vonatkozó eljárás körében nem történik konkrét hivatkozás a menedékkérővel szemben a menedékjog iránti kérelméért elsődlegesen felelős tagállamban – várhatóan – tanúsított bánásmódra.

96.      A menedékkérővel szemben az elsődlegesen felelős tagállamban tanúsított bánásmódra történő konkrét hivatkozás e hiánya a 343/2003 rendelet és a 2003/9, a 2004/83, valamint a 2005/85 irányelv, illetve az előbbi rendelet és az egyes tagállamok nemzetközi jogi kötelezettségei közötti kölcsönhatással magyarázható. Mivel a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmódnak és menedékjog iránti kérelmeik megvizsgálásának az említett irányelvek szerint minden tagállamban lényeges minimumkövetelményeket kell kielégíteniük, és mivel valamennyi tagállam csatlakozott az EJEE‑hez és a Genfi Egyezményhez, jogi szempontból biztosított, hogy a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmódnak minden tagállamban meg kell felelnie az Alapjogi Charta és a Genfi Egyezmény, valamint az EJEE előírásainak.(37)

97.      E szemszögből nézve sem az Alapjogi Chartával, sem a Genfi Egyezménnyel, sem pedig az EJEE‑vel nem ellentétes a 343/2003 rendelet rendszere, amely a menedékkérők menedékjog iránti kérelmeik megvizsgálása céljából történő átvételére köteles tagállamok meghatározását, valamint a menedékkérők e tagállamnak történő átadását úgy szabályozza, hogy nem hivatkozik kifejezetten az adott tagállam menekültügyi rendszerének és eljárásának konkrét kialakítására és alkalmazására.(38)

d)      Közbenső következtetés

98.      Mindezek alapján összefoglalásképpen azt lehet megállapítani, hogy a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmódra és a menedékjog iránti kérelmek megvizsgálására vonatkozó – a 2003/9, a 2004/83, valamint a 2005/85 irányelv, és a 343/2003 rendelet közötti kölcsönhatásból eredő – másodlagos jogi előírások főszabály szerint mind célkitűzésük, mind pedig jogi kialakításuk szempontjából összhangban állnak az Alapjogi Charta, a Genfi Egyezmény és az EJEE rendelkezéseivel.

2.      A görög menekültügyi rendszer túlterheltsége

99.      A 343/2003 rendelet nem szabályozza kifejezetten azt az esetet, amelyben a tagállamok – például földrajzi fekvésük okán – a menekültügyi rendszerük kapacitását meghaladó számú menedékkérővel kénytelenek szembesülni, és így tisztán ténybeli szempontból e menedékkérőkkel szemben már nem képesek a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelvnek, illetve az alapvető és a nemzetközi jogi kötelezettségeiknek megfelelő bánásmódot tanúsítani, és menedékjogi iránti kérelmeiket megvizsgálni.(39)

100. Úgy tűnik, hogy Görögországban ilyen szükséghelyzet következett be.

101. Egyértelműen erre utal az EJEB 2011. január 21‑i M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítélete(40), amelyben az EJEB egy, Törökországból Görögországon keresztül az Unióba jogellenesen beutazó, majd Görögországban letartóztatott afgán állampolgár ügyével foglalkozott. Az afgán állampolgár anélkül, hogy Görögországban menedékjogért folyamodott volna, szabadon bocsátását követően elhagyta Görögországot, és végül Belgiumban kért menedékjogot. Mivel a belga idegenrendészeti hatóság az afgán menedékkérő adatainak ellenőrzését követően arra a következtetésre jutott, hogy a menedékkérő jogellenes beutazására tekintettel a 343/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) bekezdése alapján Görögország felelős a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért, Belgium a 343/2003 rendelet rendelkezéseinek megfelelően megindította a menedékkérő Görögországnak történő átadására irányuló eljárást, és az eljárás befejezését követően a menedékkérőt Görögországnak adta át. Átadása előtt azonban az afgán menedékkérő keresetet indított az EJEB‑nél.

102. Ítéletében az EJEB megállapította, hogy az afgán menedékkérő görögországi őrizetének körülményeit és az ottani életfeltételeit az EJEE 3. cikkének megsértéseként kell értékelni. Az EJEB ezenfelül a menedékkérő menedékjog iránti kérelmének megvizsgálásával összefüggő hiányosságokra, a menedékkérőnek a származási országába a menedékjog iránti kérelme megalapozottságának alapos vizsgálata nélkül történő közvetlen vagy közvetett visszatoloncolásával járó kockázatokra és a hatékony jogorvoslat hiányára utalva megállapította, hogy Görögország megsértette az EJEE 3. cikkével összefüggésben értelmezett 13. cikkét. Ezenfelül megállapította, hogy Belgium is megsértette az EJEE 3. cikkét, mert az afgán menedékkérőt a Görögországnak történő átadás révén a görög menekültügyi rendszer megállapított hiányosságaival járó kockázatoknak, valamint az EJEE 3. cikkét sértő őrizeti körülményeknek és életfeltételeknek tette ki. Az EJEB végezetül az EJEE 3. cikkével összefüggésben értelmezett 13. cikkének Belgium általi megsértését is megállapította.

103. A 343/2003 rendelettel és a menedékkérők Görögországnak történő átadásával összefüggésben már az egyes tagállamok nemzeti bíróságai is foglalkoztak bíráló jelleggel a görög menekültügyi rendszerrel, valamint a menedékkérők őrizetének görögországi körülményeivel és életfeltételeivel. Így az osztrák Verfassungsgerichtshof 2010. október 7‑i ítéletében(41) egy háromgyermekes egyedülálló afgán nő Görögországnak a 343/2003 rendelet alapján történő átadása alkotmányosságának vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a védelemre méltó személyek Görögországnak a menekültügyi eljárás lefolytatása céljából történő visszaadása esetén főszabály szerint fennáll ugyan az állami gondoskodás lehetősége, de az illetékes hatóságok által a konkrét eset vonatkozásában adott egyedi garanciák nélkül ebből nem lehet automatikusan kiindulni.

104. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás tekintetében, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság fellebbviteli bíróságként az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben ismertet, hasonló a helyzet.(42) Ezenfelül a Bizottság a jelen eljárásban tett írásbeli észrevételeiben rámutatott arra, hogy 2009. november 3‑án az EK 226. cikkel összhangban felszólító levelet, majd 2010. június 24‑én egy kiegészítő felszólító levelet intézett Görögországhoz, amelyekben többek között a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv különböző előírásainak megsértését kifogásolta.(43)

105. E megállapításokból az következik, hogy a görög menekültügyi rendszerre a túlterheltség miatt különös nyomás nehezedik, miáltal már nem biztosítható folyamatosan, hogy a menedékkérőkkel szemben a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv előírásainak megfelelő bánásmódot tanúsítsanak, és kérelmeiket ezen előírásoknak megfelelően vizsgálják meg. E körülmények között nem zárható ki, hogy a 343/2003 rendelet szerinti előírásoknak és eljárásnak megfelelően egy másik tagállam által Görögországnak átadandó menedékkérők átadásukat követően az Alapjogi Charta, a Genfi Egyezmény és az EJEE rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen bánásmódban részesülnek majd.

3.      A tagállami menekültügyi rendszerek túlterheltségének a 343/2003 rendelet alkalmazása során történő figyelembevételéről

106. A görög menekültügyi rendszer túlterheltségére és az e túlterheltség által a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmódra és kérelmeik megvizsgálására gyakorolt hatásokra tekintettel a kérdést előterjesztő bíróságban az a kérdés merül fel, hogy valamely tagállam akkor is átadhatja‑e a menedékkérőt Görögországnak a 343/2003 rendelet rendelkezéseinek betartása mellett, ha megállapítást nyer, hogy az átadás esetén a menedékkérőt alapvető és emberi jogainak megsértése fenyegeti. A kérdést előterjesztő bíróság ezt az elvi kérdést az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdésben fejti ki.

107. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arról kér tájékoztatást a Bíróságtól, hogy a tagállamok a 343/2003 rendelet alkalmazása során kiindulhatnak‑e abból a megdönthetetlen vélelemből, hogy a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam a menedékkérő átadását követően mind a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv minimumkövetelményeit, mind pedig a menedékkérő alapvető jogait tiszteletben fogja tartani (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés), és így a menedékkérők 343/2003 rendelet alapján történő átadása minden esetben az uniós alapvető jogokkal összeegyeztethetőnek tekintendő, mégpedig tekintet nélkül a felelős tagállamban fennálló helyzetre (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés).

108. Az e kérdésekre adandó nemleges válasz esetén előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a tagállam a 343/2003 rendelet alkalmazása során köteles‑e, és ha igen, milyen körülmények között köteles, az említett rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerint átvállalni egy menedékjog iránti kérelem megvizsgálását, amennyiben az elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadás esetén a menedékkérőt alapvető jogainak megsértése fenyegeti, és/vagy fennáll a veszély, hogy rá nézve nem fogják alkalmazni a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv által előírt minimumszabályokat?

109. A következőkben először az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdéssel fogok foglalkozni. Majd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdést fogom megvizsgálni.

a)      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés: a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlásának kötelezettsége, ha a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén az alapvető jogok megsértésének súlyos veszélye áll fenn

i)      Az alapvető jogok megsértésének a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén fennálló súlyos veszélyének kérdésköréről

110. Ha valamely tagállam bármely okból nincs abban a helyzetben, hogy a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmód, illetve menedékjog iránti kérelmeik megvizsgálása tekintetében betartsa a 2003/9, a 2004/83 vagy a 2005/85 irányelv előírásait, illetve nemzetközi jogi kötelezettségeit, de facto annak veszélye áll fenn, hogy a menedékkérők e tagállamnak történő átadásuk esetén alapvető és emberi jogaikat sértő bánásmódnak lesznek kitéve.

111. Ezzel összefüggésben például az Alapjogi Charta 1. cikkében rögzített, az emberi méltóság tiszteletben tartásához és védelméhez való jognak, illetve az Alapjogi Charta 4. cikkében foglalt, a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának az elsődlegesen felelős tagállambeli megsértésétől lehet tartani.(44)

112. Ha valamely tagállamban az annak átadott menedékkérőt az Alapjogi Charta 1. cikke értelmében vett emberi méltóság megsértésének, illetve az Alapjogi Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmódnak a súlyos veszélye fenyegeti, akkor a menedékkérők e tagállamnak történő átadása is összeegyeztethetetlen lenne az Alapjogi Charta 1., illetve 4. cikkével. Az Alapjogi Charta 1. cikke értelmében ugyanis az emberi méltóságot nem csak „[t]iszteletben kell tartani”, hanem „védelmezi [is] kell”. Az Alapjogi Charta 4. cikke is ilyen pozitív védelmi rendeltetéssel bír.(45) Az Alapjogi Charta 19. cikkének (2) bekezdése ezzel összefüggésben ezenfelül kifejezetten előírja, hogy senki sem toloncolható ki vagy utasítható ki olyan államba, vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá.(46)

113. Valamely tagállami menekültügyi rendszer teljes túlterheltségének következményeként bizonyos körülmények között azt is meg kell vizsgálni, hogy a menedékkérő e tagállamnak történő átadása összeegyeztethető‑e az Alapjogi Charta 18. cikkével.

114. Az Alapjogi Charta 18. cikke értelmében a menedékjogot a Genfi Egyezmény rendelkezéseivel, valamint az EUSZ‑szel és az EUMSZ‑szel összhangban kell biztosítani.(47) A Genfi Egyezmény egyik alapvető eleme a menekült üldöző államba történő közvetlen vagy közvetett kiutasításának vagy visszaküldésének az ezen egyezmény 33. cikkében rögzített tilalma, az úgynevezett non‑refoulement elve. Jóllehet a visszaküldés e tilalmának pontos hatálya vitatott, abból kell kiindulni, hogy az a menekülteket(48) nem csupán az üldöző államba történő közvetlen kitoloncolással, hanem az úgynevezett láncszerű kitoloncolással szemben is védi, amelynek esetében a menekültet olyan államnak adják át, amelyben az üldöző államba történő kitoloncolás veszélye áll fenn.(49)

115. Ha valamely tagállami menekültügyi rendszer túlterheltségének következményeként a menekülteket ebben a tagállamban az üldöző államba történő közvetlen vagy közvetett visszaküldés veszélye fenyegeti, az Alapjogi Charta 18. cikke megtiltja a többi tagállamnak a menekültek e tagállamnak történő átadását.

ii)    A 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási kötelezettségről

116. Az általam fent kifejtettekből egyrészt az következik, hogy valamely tagállami menekültügyi rendszer túlterheltsége olyan környezet kialakulását eredményezheti, amelyben az Alapjogi Chartában a menedékkérő számára biztosított jogok közül egy vagy több sérelmet szenvedhet. Másrészt arra a következtetésre jutottam, hogy a menedékkérők olyan tagállamnak történő átadása, amelyben a menedékkérőket megillető alapvető jogok megsértésének súlyos veszélye áll fenn, nem egyeztethető össze az Alapjogi Chartával.

117. Minderre tekintettel felmerül a kérdés, hogy értelmezhető‑e úgy a 343/2003 rendelet, hogy kizárhatóvá váljon a menedékkérők alapvető jogokkal ellentétes átadása.

118. Az, hogy a 343/2003 rendeletet a lehető legteljesebb mértékben az alapvető jogokkal összhangban kell értelmezni, egyrészt a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, amely szerint a tagállamoknak arra is ügyelniük kell, hogy a másodlagos uniós jog valamely szabályának ne olyan értelmezését vegyék alapul, amely ellentétes az uniós jogrend révén védelemben részesített alapvető jogokkal vagy az uniós jog más általános elveivel.(50) A 343/2003 rendelet alapvető jogokkal összhangban álló értelmezése másrészt annál inkább fontos, mivel az említett rendelet elsődleges jogi felhatalmazó rendelkezését képező EK 63. cikk első bekezdése kifejezetten rögzíti, hogy a menekültügyre vonatkozóan elfogadott uniós jogi intézkedéseknek összhangban kell állniuk a Genfi Egyezménnyel, valamint az egyéb irányadó egyezményekkel.(51) A 343/2003 rendelet (15) preambulumbekezdése ezenfelül kifejezetten leszögezi, hogy az említett rendelet tiszteletben tartja az Alapjogi Chartában elismert alapvető jogokat és elveket.(52)

119. Véleményem szerint a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése kellően széles diszkrecionális jogkört biztosít a tagállamoknak ahhoz, hogy lehetővé tegye számukra az említett rendeletnek az alapvető jogok védelmének követelményeivel összeegyeztethető alkalmazását abban az esetben, ha a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása során az Alapjogi Chartában a menedékkérő számára biztosított alapvető jogok megsértésének súlyos veszélye állna fenn.

120. A 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése ugyanis jogot biztosít a tagállamok számára ahhoz, hogy a menedékkérő által e tagállamban benyújtott menedékjog iránti kérelmet akkor is megvizsgálják, ha a rendelet III. fejezete szerinti rendelkezésekkel összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) bekezdése alapján egy másik tagállam az elsődlegesen felelős. Ha valamely tagállam gyakorolja e független felelősségvállalási jogát, akkor a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján ő válik a felelős tagállammá, vállalva a felelősséggel együtt járó valamennyi kötelezettséget.

121. Amennyiben a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén az Alapjogi Chartában a menedékkérő számára biztosított alapvető jogok megsértésének súlyos veszélye áll fenn, úgy a menedékjog iránti kérelem benyújtásának helye szerinti tagállam e veszélyt a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jogát gyakorolva teljes mértékben elháríthatja.

122. Különösen arra a körülményre figyelemmel, hogy a tagállamok a 343/2003 rendeletet az alapvető jogokkal összhangban kötelesek alkalmazni, és hogy az átadó tagállamnak főszabály szerint a menedékkérők olyan tagállamnak történő átadását is az Alapjogi Charta megsértéseként kell értékelnie, amelyben annak súlyos veszélye fenyeget, hogy a menedékkérőt megillető alapvető jogok közül egy vagy több sérelmet szenvedhet, a tagállamok véleményem szerint kötelesek a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jogukat gyakorolni, ha az elsődlegesen felelős tagállamban az Alapjogi Chartában az átadandó menedékkérő számára biztosított jogok megsértésének veszélye áll fenn.

123. A 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv egyes rendelkezései – nem az Alapjogi Chartában az átadandó menedékkérők számára biztosított alapvető jogok megsértésének minősülő – megsértésének az elsődlegesen felelős tagállamban fennálló súlyos veszélye ellenben nem elegendő annak megalapozásához, hogy az átadó tagállamot a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlására irányuló kötelezettség terheli.

124. Ezzel összefüggésben elsősorban azt kell kiemelni, hogy a 343/2003 rendelet alapvető jogokkal összhangban álló értelmezése nem követelheti meg a 3. cikk (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlását, ha a fogadó tagállam anélkül sérti meg a 2003/9, a 2004/83 vagy a 2005/85 irányelv egyes rendelkezéseit, hogy az Alapjogi Chartát is megsértené. Ezenfelül a menedékkérő olyan tagállamnak történő átadása, amelyben nem áll fenn az Alapjogi Chartában e menedékkérő számára biztosított jogok megsértésének veszélye, főszabály szerint az Alapjogi Chartának az átadó tagállam általi megsértését sem eredményezi.

125. Csak nehezen lenne továbbá összeegyeztethető a 343/2003 rendelet céljaival, ha a 2003/9, a 2004/83 vagy a 2005/85 irányelv tiszteletben tartásának elmulasztása minden esetben elegendő lenne ahhoz, hogy meghiúsuljon a menedékkérő elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása.(53) A 343/2003 rendelet célja ugyanis a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására irányuló, világos és alkalmazható módszer kialakítása, amely ezenfelül e tagállam gyors meghatározását is lehetővé teszi.(54) E célkitűzés megvalósítása érdekében a 343/2003 rendelet olyan szabályozást tartalmaz, amely szerint az Unióban benyújtott valamennyi menedékjog iránti kérelemért csak egyetlen tagállam felelős, amelynek meghatározására objektív szempontok alapján kerül sor. Az Unió területére történő jogellenes beutazás esetén a 343/2003 rendelet 10. cikke értelmében az első beutazás szerinti tagállam felelős a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért.(55)

126. Ha a 2003/9, a 2004/83 vagy a 2005/85 irányelv különálló rendelkezéseinek a jogellenes első beutazás szerinti tagállam általi bármely megsértése minden esetben azzal járna, hogy a menedékjog iránti kérelem benyújtásának helye szerinti tagállam köteles lenne a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jogát gyakorolni, akkor a felelős tagállam meghatározása tekintetében a rendelet III. fejezetében rögzített objektív szempontok mellett egy új, széles körű kizáró feltétel jönne létre, amely szerint a 2003/9, a 2004/83 vagy a 2005/85 irányelv előírásainak az egyes tagállamok általi jelentéktelen mértékű megsértése is azt eredményezhetné, hogy e tagállamok mentesülnének a 343/2003 rendeletben megállapított felelősségeik és az azokhoz kapcsolódó feladatok alól. Ez nem csupán a 343/2003 rendeletben kialakított felelősségi rendszer teljes kiüresedésével járhatna, hanem az e rendszer által szolgált, az Unióban benyújtott menedékjog iránti kérelmek megvizsgálásáért felelős tagállamok gyors meghatározására irányuló célt is veszélybe sodorhatná.

iii) Közbenső következtetés

127. A fentiekre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésére úgy kell válaszolni, hogy a menedékjog iránti kérelem benyújtásának helye szerinti tagállam köteles a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásához való jogát a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban gyakorolni, ha a menedékkérő a 343/2003 rendelet III. fejezete szerinti rendelkezésekkel összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) bekezdése szerinti elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén az Alapjogi Chartában számára biztosított alapvető jogok megsértése súlyos veszélyének lenne kitéve. A 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv egyes rendelkezései – nem az Alapjogi Chartában az átadandó menedékkérők számára biztosított alapvető jogok megsértésének minősülő – megsértésének az elsődlegesen felelős tagállamban fennálló súlyos veszélye ellenben nem elegendő a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlása tekintetében fennálló kötelezettség megalapozásához.

b)      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés: megdönthetetlen vélelmek alkalmazása a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlásával összefüggésben

128. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a tagállamok a 343/2003 rendelet alkalmazása során kiindulhatnak‑e abból a megdönthetetlen vélelemből, hogy a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam a menedékkérő átadását követően a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv minimumkövetelményeit, illetve a menedékkérő alapvető jogait tiszteletben fogja tartani (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés), és így a menedékkérők 343/2003 rendelet alapján történő átadása minden esetben az uniós alapvető jogokkal összeegyeztethetőnek tekintendő, mégpedig tekintet nélkül a felelős tagállamban fennálló helyzetre (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés).

129. Véleményem szerint ezekre a kérdésekre nemleges a válasz.

130. Miként azt már fent kifejtettem, sohasem zárható ki teljes mértékben annak veszélye, hogy a menedékkérők egy másik tagállamnak menedékjog iránti kérelmeik megvizsgálása céljából történő átadása esetén de facto alapvető és emberi jogaikat sértő bánásmódnak lesznek kitéve. Ha a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért elsődlegesen felelős tagállamban az Alapjogi Chartában a menedékkérők számára biztosított jogok megsértésének súlyos veszélye áll fenn, a menedékjog iránti kérelem benyújtásának helye szerinti tagállam köteles a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jogot gyakorolni.

131. E megállapításokból közvetlenül következik, hogy a 343/2003 rendelet azon megdönthetetlen vélelem alapján történő alkalmazása, amely szerint a kérelemért elsődlegesen felelős tagállamban tiszteletben fogják tartani a menedékkérő alapvető jogait, nem egyeztethető össze a tagállamok arra irányuló kötelezettségével, hogy a 343/2003 rendeletet az alapvető jogokkal összhangban kell értelmezniük és alkalmazniuk.(56) Ebben az esetben ugyanis a menedékjog iránti kérelem benyújtásának helye szerinti tagállam sohasem lenne köteles a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jogot gyakorolni, és ezért az sem lenne kizárható, hogy a menedékkérőket az Alapjogi Chartában számukra biztosított jogok megsértésének súlyos veszélye ellenére egy másik tagállamnak adják át.

132. Ugyanezen okból a 343/2003 rendelet azon megdönthetetlen vélelem alapján történő alkalmazását is el kell vetni az uniós joggal fennálló ellentét folytán, amely szerint a fogadó tagállamban a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv minden minimumkövetelményét be fogják tartani. Az a megdönthetetlen vélelem ugyanis, amely szerint a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv minden minimumkövetelményét be fogják tartani, de facto nem különbözik azon megdönthetetlen vélelemtől, amely szerint az elsődlegesen felelős tagállamban tiszteletben fogják tartani az Alapjogi Chartában a menedékkérők számára biztosított alapvető jogokat.

133. Ez mindazonáltal nem jelenti azt, hogy a tagállamok a 343/2003 rendelet alkalmazása során főszabály szerint ne indulhatnának ki abból a megdönthető vélelemből, amely szerint a kérelemért elsődlegesen felelős tagállamban tiszteletben fogják tartani a menedékkérő emberi és alapvető jogait. Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmódnak és kérelmeik megvizsgálásának a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv szerint minden tagállamban lényeges minimumkövetelményeket kell kielégíteniük, és hogy valamennyi tagállamnak tiszteletben kell tartania az Alapjogi Chartát(57), valamint – részes államokként – az EJEE‑t és a Genfi Egyezményt. Az ezáltal – jogi szempontból – biztosított magas szintű védelemre tekintettel egyenesen kézenfekvő a menedékkérők átadása körében abból a megdönthető vélelemből kiindulni, hogy e menedékkérőkkel szemben az elsődlegesen felelős tagállamban az emberi és alapvető jogokkal összhangban álló bánásmódot fognak tanúsítani.(58) A 343/2003 rendelet (2) preambulumbekezdése ebben az értelemben kifejezetten hangsúlyozza, hogy a tagállamok, amelyek mind tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét, harmadik országok állampolgárai vonatkozásában biztonságos országoknak tekintendők.(59)

134. Ha a tagállamok egy ilyen megdönthető vélelem alkalmazása mellett döntenek, tiszteletben kell tartaniuk a hatékony érvényesülés elvét, amely szerint az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlása nem tehető gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé.(60)

135. Amennyiben tehát a tagállamok azon megdönthető vélelem bevezetése mellett döntenek, hogy az elsődlegesen felelős tagállamban tiszteletben fogják tartani a menedékkérő emberi és alapvető jogait, úgy a menedékkérők számára eljárásjogi lehetőséget kell biztosítani e vélelem tényleges megdöntésére. Az ehhez rendelkezésre álló bizonyítékok konkrét formája, valamint a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó szabályok és elvek megállapítása a hatékony érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett az egyes tagállamok nemzeti jogrendjének feladata.

136. A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésére úgy kell válaszolni, hogy a 343/2003 rendelet alapvető jogokkal összhangban álló értelmezésének kötelezettségével ellentétes az olyan megdönthetetlen vélelem alkalmazása, amely szerint a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért elsődlegesen felelős tagállam tiszteletben tartja a menedékkérőnek az uniós jogból eredő alapvető jogait, illetve a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv minden minimumkövetelményét. A tagállamoknak azonban a 343/2003 rendelet alkalmazása során lehetőségük van abból a megdönthető védelemből kiindulni, hogy a menedékjog iránti kérelemért elsődlegesen felelős tagállamban tiszteletben fogják tartani a menedékkérő emberi és alapvető jogait.

C –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdés: a menedékkérők Alapjogi Charta és EJEE szerinti védelme közötti viszony

137. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az Alapjogi Charta 1., 18. és 47. cikke szélesebb körű védelmet biztosít‑e a 343/2003 rendelet előírásai alapján egy másik tagállamnak átadandó menedékkérők számára az EJEE 3. cikkénél.

138. Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság e kérdés jogi hátterét nem kifejezetten taglalta, úgy tűnik azonban, hogy az EJEB 2008. december 2‑i K.R.S. kontra Egyesült Királyság határozata(61) különös jelentőséggel bírt annak előterjesztése szempontjából. Az EJEB‑nek ebben a határozatban egy – az Egyesült Királyság által a 343/2003 rendelet előírásainak megfelelően Görögországnak átadandó – iráni állampolgár emberi jogi keresete tárgyában kellett határoznia. Az iráni menedékkérő véleménye szerint Görögországba történő kitoloncolása ellentétes lenne az EJEE 3. cikkével. 2008. december 2‑i határozatában az EJEB e keresetet mint nyilvánvalóan megalapozatlant elutasította.

139. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés megszövegezésének időpontjában tehát a kérdést előterjesztő bíróság előtt az a kérdés merült fel, hogy miként kell figyelembe vennie az EJEB K.R.S. kontra Egyesült Királyság határozatát. Ennek körében azt kellett tisztázni, hogy az EJEB azon megállapítása, amely szerint az iráni menedékkérő Görögországnak történő átadása nem ellentétes az EJEE 3. cikkével, nem zárja‑e ki az Alapjogi Charta 1., 18. és 47. cikke megsértésének az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben történő megállapítását.

140. Miként azt már kifejtettem, az EJEB a 2011. január 21‑i M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítéletében(62), és ezáltal az előzetes döntéshozatalra utaló végzés benyújtását követően továbbfejlesztette ítélkezési gyakorlatát, és egy menedékkérő Belgium által Görögországnak a 343/2003 rendelet alapján történő átadását az EJEE 3. cikkének és az EJEE 3. cikkével összefüggésben értelmezett 13. cikkének Belgium általi megsértéseként értékelte.

141. Az EJEB ítélkezési gyakorlatának e fejlődésére tekintettel a kérdést előterjesztő bíróságnak immár elsődlegesen alighanem nem azzal a kérdéssel kell foglalkoznia, hogy a menedékkérők Görögországnak történő átadása az EJEB K.R.S. kontra Egyesült Királyság határozatának ellenére mely feltételek mellett eredményezheti az Alapjogi Chartában a menedékkérők számára biztosított jogok megsértésének megállapítását, hanem azzal, hogy az EJEB M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítéletére figyelemmel összeegyeztethetőnek tekinthető‑e még egyáltalán az Alapjogi Chartával a menedékkérők Görögországnak történő átadása.

142. E körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdést végeredményben úgy kell értelmezni, hogy a Bíróságtól azon kérdések tisztázását kérik, hogy milyen viszonyban áll az EJEE 3. és 13. cikke az Alapjogi Charta megfelelő rendelkezéseivel(63), és hogy az EJEB azzal kapcsolatos ítélkezési gyakorlata, hogy a menedékkérők Görögországnak történő átadása összeegyeztethető‑e az EJEE‑vel, miként gyakorol hatást az ilyen átadások Alapjogi Chartával való összeegyeztethetőségének vizsgálatára.

143. E kérdéseket az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdéséből kiindulva kell megválaszolni. E rendelkezés értelmében az Alapjogi Chartában foglalt azon jogok tartalmát és terjedelmét, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az EJEE‑ben szerepelnek. Az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdése ezenfelül kifejezetten leszögezi, hogy ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.

144. Az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdéséhez fűzött Magyarázatok hangsúlyozzák, hogy e rendelkezés célja az Alapjogi Charta és az EJEE közötti szükséges összhang biztosítása. A Magyarázatok szerint e hivatkozás nem csupán az EJEE szövegére és az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvekre vonatkozik, hanem az abban biztosított jogok tartalmának és terjedelmének az EJEB esetjoga általi pontosítására is. Az uniós jog és a Bíróság önállóságát ez mindazonáltal nem érinti.

145. Az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdésével összhangban tehát biztosítani kell, hogy az Alapjogi Charta által azokon a területeken nyújtott védelem, amelyeken az Alapjogi Charta rendelkezései átfedést mutatnak az EJEE garanciáival, ne maradjon el az EJEE által nyújtott védelem mögött. Mivel az EJEE által nyújtott védelem az EJEE EJEB általi értelmezésére tekintettel folyamatosan fejlődik(64), az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdésében foglalt EJEE‑hivatkozást is dinamikus jellegű hivatkozásként kell értelmezni, amely főszabály szerint az EJEB ítélkezési gyakorlatát is felöleli(65).

146. Ezzel összefüggésben természetesen figyelemmel kell lenni arra, hogy az EJEB ítéletei jellegüknél fogva minden esetben egyedi bírósági határozatokat képeznek, nem pedig magukat az EJEE előírásait, és így téves lenne az Alapjogi Charta alkalmazása körében az EJEB ítélkezési gyakorlatát korlátlan érvényű értelmezési forrásnak tekinteni.(66) E megállapítás természetesen nem csökkentheti annak jelentőségét, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlata az Alapjogi Charta értelmezése során különös jelentőséggel és rendkívüli súllyal bír, és így annak az Alapjogi Charta értelmezése során történő figyelembevétele nélkülözhetetlen.(67)

147. E megállapításokat a Bíróság ítélkezési gyakorlata támasztja alá, amely az Alapjogi Charta rendelkezéseinek értelmezésével összefüggésben rendszeresen figyelembe veszi az EJEB‑nek az EJEE megfelelő rendelkezéseivel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát.(68)

148. A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdésre úgy kell válaszolni, hogy az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdésével összhangban biztosítani kell, hogy az Alapjogi Charta által azokon a területeken nyújtott védelem, amelyeken az Alapjogi Charta rendelkezései átfedést mutatnak az EJEE rendelkezéseivel, ne maradjon el az EJEE által nyújtott védelem mögött. Mivel az EJEE által nyújtott védelem tartalmát és terjedelmét az EJEB ítélkezési gyakorlata pontosította, ezen ítélkezési gyakorlat az Alapjogi Charta megfelelő rendelkezéseinek Bíróság általi értelmezése során különös jelentőséggel és rendkívüli súllyal bír.

D –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik kérdés: a Genfi Egyezménynek és az EJEE‑nek a 343/2003 rendelet szerinti elsődlegesen felelős tagállamban történő betartásának bírósági felülvizsgálata

149. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy összeegyeztethető‑e az Alapjogi Charta 47. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a bíróságoknak a 343/2003 rendelet alkalmazásának felülvizsgálata során abból a megdönthetetlen vélelemből kell kiindulniuk, hogy a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért elsődlegesen felelős tagállam biztonságos országnak minősül, amelyben a menedékkérőket nem fenyegeti annak veszélye, hogy őket a Genfi Egyezménnyel vagy az EJEE‑vel összeegyeztethetetlen módon egy üldöző államba utasítják ki.

150. E kérdés megválaszolása érdekében először a menedékkérőknek az Alapjogi Charta 47. cikke szerinti jogai és az üldöző államba a Genfi Egyezménnyel vagy az EJEE‑vel összeegyeztethetetlen módon történő kiutasításnak a menedékkérők elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén fennálló veszélye közötti viszonnyal fogok foglalkozni. Majd az ennek kapcsán tett megállapítások alapján a kérdést előterjesztő bíróság hatodik kérdését fogom megválaszolni.

1.      Az Alapjogi Charta 47. cikkének első bekezdése és a Genfi Egyezménynek, illetve az EJEE‑nek a menedékkérő 343/2003 rendelet alapján történő átadását követő megsértésének veszélye

151. Az Alapjogi Charta 47. cikkének első bekezdése értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

152. Az Alapjogi Charta 47. cikke alkalmazásának tehát az az alapfeltétele, hogy megsértették az uniós jog által biztosított jogokat és szabadságokat. A Genfi Egyezmény vagy az EJEE megsértése erre tekintettel csak akkor keletkeztet jogot az Alapjogi Charta 47. cikkének első bekezdése szerinti hatékony jogorvoslathoz, ha e jogsértést egyúttal az uniós jog által biztosított jogok és szabadságok megsértésének kell tekinteni.

153. Jóllehet a Genfi Egyezménynek vagy az EJEE‑nek a menedékkérő olyan tagállamnak történő átadása során elkövetett megsértését, amelyben a menedékkérő üldöző államba történő kiutasításának súlyos veszélye áll fenn, de iure szigorúan meg kell különböztetni az uniós jog ezzel járó esetleges megsértésétől, ilyen esetben főszabály szerint de facto fennáll a Genfi Egyezmény, illetve az EJEE és az uniós jog megsértése közötti párhuzam.

154. Annak megítéléséhez, hogy uniós jogi szempontból jogszerű‑e a menedékkérő olyan tagállamnak történő átadása, amelyben annak súlyos veszélye áll fenn, hogy a menedékkérőt a Genfi Egyezmény megsértésével utasítják ki másik államba, az Alapjogi Charta 18. cikkéből kell kiindulni, amelynek értelmében a menedékjogot a Genfi Egyezmény rendelkezéseivel összhangban kell biztosítani.(69) E Genfi Egyezményre történő kifejezett hivatkozás folytán az Alapjogi Charta 18. cikke a menedékjog iránti kérelmet benyújtó menekülteknek védelmet nyújt a Genfi Egyezménnyel összeegyeztethetetlen átadásokkal szemben.(70) Minderre tekintettel nem egyeztethető össze az Alapjogi Chartával a menekültnek a menedékjog iránti kérelméért elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása, ha e tagállamban az üldöző államba történő – a Genfi Egyezménnyel nem összeegyeztethető – közvetlen vagy közvetett kiutasítás súlyos veszélye áll fenn.

155. Annak megítéléséhez, hogy uniós jogi szempontból jogszerű‑e a menedékkérő olyan tagállamnak történő átadása, amelyben annak súlyos veszélye áll fenn, hogy a menedékkérőt az EJEE megsértésével utasítják ki valamely harmadik országba, az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdése szerinti elvből kell kiindulni, amely szerint az Alapjogi Chartában rögzített jogok által nyújtott védelem mértéke nem maradhat el az EJEE garanciái mögött.(71)

156. Ezzel összefüggésben az EJEB az EJEE‑ben a menedékkérők tagállamok közötti átadása tekintetében rögzített garanciákat legutóbb az M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítéletében taglalta. Ennek során hangsúlyozta, hogy a menedékkérő valamely köztes – és az EJEE‑ben is részes – államnak történő átadása nem érinti a kiutasító állam felelősségét, amely az EJEE 3. cikke értelmében köteles a kitoloncolást mellőzni, ha bizonyítást nyer, hogy alapos okkal feltételezhető, hogy az érintett a köztes államnak történő átadása esetén ott valóban annak a veszélynek lesz kitéve, hogy őt az EJEE 3. cikkével ellentétes módon egy másik államnak adják át.(72)

157. Az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdése szerinti előírásokra figyelemmel főszabály szerint az Alapjogi Charta megsértése is megvalósul abban az esetben, amelyben a menedékkérő 343/2003 rendelet szerinti elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása a közvetett refoulement veszélye miatt az EJEE 3. cikkébe ütközik. Ezzel összefüggésben különösen a menedékkérők számára az Alapjogi Charta 1. és 4. cikkében, valamint 19. cikkének (2) bekezdésében biztosított alapvető jogok megsértése jöhet szóba.(73)

158. Mindezek alapján összefoglalásképpen azt lehet megállapítani, hogy a menedékkérő 343/2003 rendelet szerinti elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása főszabály szerint nem egyeztethető össze az uniós joggal, ha a menedékkérőt e tagállamban annak súlyos veszélye fenyegeti, hogy őt a Genfi Egyezménnyel vagy az EJEE‑vel összeegyeztethetetlen módon egy üldöző államba utasítják ki. Amennyiben a menedékkérő átadása sérti az uniós jogot, alkalmazandó az Alapjogi Charta 47. cikke.

2.      Azon megdönthetetlen bírósági vélelem összeegyeztethetetlensége az Alapjogi Charta 47. cikkével, amely szerint a menedékkérőt az elsődlegesen felelős tagállamban nem fenyegeti annak veszélye, hogy őt a Genfi Egyezménnyel, illetve az EJEE‑vel összeegyeztethetetlen módon másik államba utasítják ki

159. Az Alapjogi Charta 47. cikkének első bekezdése értelmében mindenkinek, akinek az uniós jog által biztosított jogait és szabadságait megsértették, a bíróság előtti hatékony jogorvoslatot kell biztosítani e jogsértés felülvizsgálata céljából. Mivel e jogorvoslat annak tisztázását szolgálja, hogy valóban sor került‑e az uniós jog által biztosított jogok és szabadságok megsértésére, e hatékony jogorvoslathoz való jog már a jogsértés megfelelő módon történt kifogásolásának időpontjától kezdve fennáll.(74)

160. Az Alapjogi Charta 47. cikke értelmében vett hatékony jogorvoslat konkrét eljárásjogi formáját túlnyomórészt a tagállamok határozzák meg. E tagállami szabályozási jogkört mindazonáltal korlátozza az az előírás, hogy a jogorvoslat hatékonyságát folyamatosan biztosítani kell. Ezzel összefüggésben arra is figyelemmel kell lenni, hogy az Alapjogi Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerint a hatékony jogorvoslathoz való jog gyakorlása csak a törvény által(75), és e jog lényeges tartalmának, valamint az arányosság elvének tiszteletben tartásával korlátozható.

161. A hatékony jogorvoslathoz való jog minimális tartalmához tartozik, hogy a jogosult számára biztosítandó jogorvoslatnak meg kell felelnie a hatékony érvényesülés elvének.(76) Ezen elv szerint az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlása nem tehető gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé.(77)

162. Ezekből az Alapjogi Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog jellege és minimális tartalma kapcsán tett megállapításokból véleményem szerint közvetlenül következik, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a bíróságoknak a menedékkérő 343/2003 rendelet szerinti elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadásának felülvizsgálata során abból a megdönthetetlen vélelemből kell kiindulniuk, hogy e tagállam nem fogja másik államba kiutasítani a menedékkérőt az EJEE vagy a Genfi Egyezmény megsértésével, nem egyeztethető össze az Alapjogi Charta 47. cikkével.

163. E szempontból döntő jelentőséggel az bír, hogy egy ilyen vélelem rendkívül nehézzé teszi, vagy de facto kizárja az üldöző államba az Alapjogi Chartával összeegyeztethetetlen módon történő láncszerű kitoloncolás veszélyének bírósági felülvizsgálatát. Logikusan ugyanis nehezen lenne érthető, ha valamely nemzeti bíróság az üldöző államba történő láncszerű kitoloncolás veszélyét az EJEE és a Genfi Egyezmény szempontjából tagadná, az üldöző államba történő láncszerű kitoloncolás érdemben azonos veszélyét az Alapjogi Charta szempontjából ellenben megállapítaná. Ezért a szóban forgó megdönthetetlen vélelem, amely szerint az elsődlegesen felelős tagállam nem fogja egy üldöző államba kiutasítani a menedékkérőt az EJEE és a Genfi Egyezmény megsértésével, nem egyeztethető össze az Alapjogi Charta 47. cikkével.

164. A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik kérdésére úgy kell válaszolni, hogy nem egyeztethető össze az Alapjogi Charta 47. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a bíróságoknak annak megítélése során, hogy valamely menedékkérő a 343/2003 rendelet alapján jogszerűen kiutasítható‑e egy másik tagállamba, abból a megdönthetetlen vélelemből kell kiindulniuk, hogy e tagállam biztonságos országnak minősül, amelyben a menedékkérőket nem fenyegeti annak veszélye, hogy őket a Genfi Egyezménnyel vagy az EJEE‑vel összeegyeztethetetlen módon egy üldöző államba utasítják ki.

E –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hetedik kérdés

165. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló (30.) jegyzőkönyv tartalmáról és hatályáról kér tájékoztatást a Bíróságtól. Ezzel kapcsolatban lényegében azt kérdezi, hogy az Alapjogi Charta jelen eljárás szempontjából releváns rendelkezései e jegyzőkönyvre tekintettel korlátlanul képesek‑e joghatásukat az Egyesült Királyság jogrendjében kifejteni.

166. E kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében tehát arra keres választ, hogy a 30. jegyzőkönyv az Egyesült Királyságnak és a Lengyel Köztársaságnak az Alapjogi Charta alóli „opt‑outjaként” értékelendő‑e, és ha igen, mennyiben.

167. Véleményem szerint arra a kérdésre, hogy a 30. jegyzőkönyv az Egyesült Királyságnak és a Lengyel Köztársaságnak az Alapjogi Charta alóli általános jellegű opt‑outjaként értékelendő‑e, egyértelműen nemleges választ kell adni.(78) Erre enged következtetni a 30. jegyzőkönyv nyelvtani értelmezése, különös figyelemmel annak preambulumára.

168. A 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében a Charta nem terjeszti ki a Bíróságnak, Lengyelország vagy az Egyesült Királyság bármely bíróságának vagy törvényszékének hatáskörét annak megállapítására, hogy Lengyelország vagy az Egyesült Királyság törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései, gyakorlatai vagy intézkedései nincsenek összhangban azokkal az alapvető jogokkal, szabadságokkal és elvekkel, amelyeket a Charta újólag megerősít.

169. A 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdése tehát annak szövege szerint leszögezi, hogy az Alapjogi Charta nem eredményezhet hatáskör‑eltolódást az Egyesült Királyság vagy Lengyelország terhére, és az uniós jog alkalmazási körét sem terjesztheti ki az Unió Szerződésekben meghatározott hatáskörein túl. A 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdése ezáltal azonban csupán az Alapjogi Charta 51. cikkének normatív tartalmát erősíti meg, amelynek célja éppen az uniós hatáskörök, illetve az uniós jog alkalmazási köre efféle kiterjesztésének kizárása.(79) A 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdése tehát nem kérdőjelezi meg alapvetően, hogy az Alapjogi Charta hatálya az Egyesült Királyságra és Lengyelországra is kiterjed.(80)

170. E megállapításokat alátámasztja a jegyzőkönyv preambuluma, amelyben többször is megerősítést nyer, hogy az Alapjogi Charta hatálya a lengyel, valamint az angol jogrendre is kiterjed.(81) Így a harmadik preambulumbekezdés hangsúlyozza, hogy a Chartát az EUSZ 6. cikk szerint Lengyelország és az Egyesült Királyság bíróságainak szigorúan az ugyanezen cikkben említett magyarázatoknak megfelelően kell alkalmazniuk és értelmezniük. A nyolcadik és kilencedik preambulumbekezdés Lengyelország és az Egyesült Királyság azon óhajára utal, hogy tisztázzák a Charta alkalmazásának egyes szempontjait, valamint hogy tisztázzák a Charta alkalmazását Lengyelország és az Egyesült Királyság joga és közigazgatási intézkedései tekintetében.

171. Míg a 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdése nem kérdőjelezi meg az Alapjogi Charta hatályát, hanem az csupán az Alapjogi Charta 51. cikke normatív tartalmának kifejezett megerősítéseként értékelendő, addig úgy tűnik, hogy a 30. jegyzőkönyv 1. cikke (2) bekezdésének célja annak a hatálynak a pontosítása, amellyel az Alapjogi Charta egyes rendelkezései az Egyesült Királyság és Lengyelország jogrendjében bírnak. A 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (2) bekezdése szerint ugyanis az Alapjogi Charta IV. címében semmi nem keletkeztet Lengyelországra vagy az Egyesült Királyságra alkalmazható, bíróság előtt érvényesíthető jogokat, kivéve ha az adott nemzeti jogrendek ilyen jogokról rendelkeznek.

172. A 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (2) bekezdése az Alapjogi Charta IV. címében (27–38. cikk) foglalt alapvető szociális jogokra és elvekre vonatkozik. A „Szolidaritás” címet viselő cím az Alapjogi Charta keletkezési történetének egyik legvitatottabb területe. Nem csupán az az elvi kérdés képezte vita tárgyát, hogy fel kell‑e venni az Alapjogi Chartába a szociális jogokat és elveket, hanem az is, hogy hány szociális jogot kell felvenni, azokat miként kell részletesen kialakítani, azok milyen kötőerővel bírnak, és hogy azokat alapvető jogoknak vagy inkább elveknek kell‑e minősíteni.(82)

173. Annak megállapításával, hogy az Alapjogi Charta IV. címében semmi nem keletkeztet Lengyelországra vagy az Egyesült Királyságra alkalmazható, bíróság előtt érvényesíthető jogokat, a 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (2) bekezdése mindenekelőtt az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdésében kifejezésre jutó azon elvet erősíti meg, hogy az Alapjogi Charta nem keletkeztet magánszemélyek között bíróság előtt érvényesíthető jogokat. Úgy tűnik azonban, hogy a 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (2) bekezdése ezenfelül azt is kizárja, hogy az Alapjogi Charta 27–38. cikkéből olyan új uniós jogok és jogosultságok fakadjanak, amelyekre a jogosultak az Egyesült Királysággal vagy Lengyelországgal szemben hivatkozhatnának.(83)

174. Mivel azonban a jelen eljárásban szóban forgó alapvető jogok nem az Alapjogi Charta IV. címében felsorolt alapvető szociális jogok és elvek körébe tartoznak, a 30. jegyzőkönyv 1. cikke (2) bekezdése pontos hatályának kérdésével nem szükséges mélyrehatóbban foglalkozni. E tekintetben elegendő a 30. jegyzőkönyv tizedik preambulumbekezdésére utalni, amely szerint az ebben a jegyzőkönyvben foglalt, a Charta különös rendelkezéseinek működésére vonatkozó hivatkozások semmiképpen nem érintik a Charta többi rendelkezésének működését.

175. A 30. jegyzőkönyv 2. cikke végezetül előírja, hogy amennyiben a Charta valamely rendelkezése nemzeti jogszabályokra vagy gyakorlatokra hivatkozik, Lengyelországban vagy az Egyesült Királyságban kizárólag annyiban kell alkalmazni, amennyiben a benne foglalt jogokat és elveket Lengyelország vagy az Egyesült Királyság jogszabályaiban és gyakorlatában elismerik.

176. A már említett preambulumbekezdésekre tekintettel a 30. jegyzőkönyv 2. cikke sem enged az Egyesült Királyságnak és a Lengyel Köztársaságnak az Alapjogi Charta alóli általános jellegű opt‑outjára következtetni. A 30. jegyzőkönyv 2. cikke ezenfelül kizárólag az Alapjogi Charta nemzeti jogszabályokra és gyakorlatokra hivatkozó rendelkezéseire vonatkozik.(84) Az Alapjogi Charta jelen eljárás szempontjából releváns rendelkezései esetében nem ez a helyzet.

177. A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hetedik kérdésére úgy kell válaszolni, hogy a 30. jegyzőkönyv értelmezése nem járt olyan eredménnyel, amely alkalmas lenne annak megkérdőjelezésére, hogy az Alapjogi Charta jelen eljárás szempontjából releváns rendelkezéseinek hatálya az Egyesült Királyságra is kiterjed.

VII – Végkövetkeztetések

178. A fent kifejtett megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Court of Appeal (England and Wales) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

1)         Valamely tagállamnak az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2003. február 18‑i 343/2003 tanácsi rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján arról hozott határozata, hogy megvizsgál‑e egy olyan menedékjog iránti kérelmet, amelynek megvizsgálásáért az említett rendelet III. fejezetében szereplő feltételek alapján nem felelős, az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az Unió jogának végrehajtását jelenti.

2)         A menedékjog iránti kérelem benyújtásának helye szerinti tagállam köteles a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásához való jogát a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban gyakorolni, ha a menedékkérő a 343/2003 rendelet III. fejezete szerinti rendelkezésekkel összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) bekezdése szerinti elsődlegesen felelős tagállamnak történő átadása esetén az Alapjogi Chartában számára biztosított jogok megsértése súlyos veszélyének lenne kitéve. A menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról szóló, 2003. január 27‑i 2003/9 tanácsi irányelv, a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelv vagy a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei 2005/85/EK tanácsi irányelv egyes rendelkezései – nem az Alapjogi Chartában az átadandó menedékkérők számára biztosított alapvető jogok megsértésének minősülő – megsértésének az elsődlegesen felelős tagállamban fennálló súlyos veszélye ellenben nem elegendő a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlása tekintetében fennálló kötelezettség megalapozásához.

3)         A 343/2003 rendelet alapvető jogokkal összhangban álló értelmezésének kötelezettségével ellentétes az olyan megdönthetetlen vélelem alkalmazása, amely szerint a menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért elsődlegesen felelős tagállam tiszteletben tartja a menedékkérőnek az uniós jogból eredő alapvető jogait, illetve a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv minden minimumkövetelményét. A tagállamoknak azonban a 343/2003 rendelet alkalmazása során lehetőségük van abból a megdönthető védelemből kiindulni, hogy a menedékjog iránti kérelemért elsődlegesen felelős tagállamban tiszteletben fogják tartani a menedékkérő emberi és alapvető jogait.

4)         Az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdésével összhangban biztosítani kell, hogy az Alapjogi Charta által azokon a területeken nyújtott védelem, amelyeken az Alapjogi Charta rendelkezései átfedést mutatnak az EJEE rendelkezéseivel, ne maradjon el az EJEE által nyújtott védelem mögött. Mivel az EJEE által nyújtott védelem tartalmát és terjedelmét az EJEB ítélkezési gyakorlata pontosította, ezen ítélkezési gyakorlat az Alapjogi Charta megfelelő rendelkezéseinek Bíróság általi értelmezése során különös jelentőséggel és rendkívüli súllyal bír.

5)         Nem egyeztethető össze az Alapjogi Charta 47. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a bíróságoknak annak megítélése során, hogy valamely menedékkérő a 343/2003 rendelet alapján jogszerűen kiutasítható‑e egy másik tagállamba, abból a megdönthetetlen vélelemből kell kiindulniuk, hogy e tagállam biztonságos országnak minősül, amelyben a menedékkérőket nem fenyegeti annak veszélye, hogy őket a Genfi Egyezménnyel vagy az EJEE‑vel összeegyeztethetetlen módon egy üldöző államba utasítják ki.

6)         Az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló (30.) jegyzőkönyv értelmezése nem járt olyan eredménnyel, amely alkalmas lenne annak megkérdőjelezésére, hogy az Alapjogi Charta jelen eljárás szempontjából releváns rendelkezéseinek hatálya az Egyesült Királyságra is kiterjed.

1 – Az indítvány eredeti nyelve: német. Az eljárás nyelve: angol.

2 – HL L 50., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 109. o.

3 – A 2011. január 21‑i M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítélet (30696/09. sz. kereset).

4 – Az itt említett rendelet és az itt említett irányelvek mellett a közös menekültügyi rendszer létrehozásával, a legális bevándorlás politikájával és az illegális bevándorlás elleni küzdelemmel kapcsolatos számos további másodlagos jogi aktus létezik, így például az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal létrehozásáról szóló, 2010. május 19‑i 439/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 132., 11. o.) vagy a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 348., 98. o.).

5 – HL L 212., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 162. o.

6 – HL L 31., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 101. o.

7 – HL L 304., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.

8 – HL L 326., 13. o.

9 – Az Egyesült Királyság Kormánya az előzetes döntéshozatalra előterjesztett további kérdéseket arra az esetre válaszolta meg, ha a Bíróság – javaslatától eltérően – arra a következtetésre jutna, hogy a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti független felelősségvállalási jog gyakorlásáról hozott határozat az uniós jog hatálya alá tartozik.

10 –      A Svájci Államszövetség az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között, a tagállamban vagy Svájcban benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős állam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló megállapodás (HL 2008. L 53., 5. o.) alapján részt vesz a menedékjog iránti kérelmekért felelős államok meghatározására irányuló uniós rendszerben. E megállapodás 5. cikkének (2) bekezdése értelmében a Svájci Államszövetség jogosult arra, hogy írásbeli észrevételeket nyújtson be a Bíróságnak, amennyiben egy tagállam bírósága a 343/2003 rendelet értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatalra terjesztett elő kérdést a Bíróságnak.

11 – A kérdést előterjesztő bíróság előtt azért merül fel ez a kérdés az alapeljárásban, mert a Secretary of State kifejtette, hogy a tagállamok a 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt diszkrecionális jogkörük gyakorlása során nem kötelesek tiszteletben tartani az uniós alapvető jogokat, mivel e diszkrecionális jogkör gyakorlása nem tartozik az uniós jog hatálya alá.

12 – Lásd ehhez az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatokat is (HL 2007. C 303., 32. o.).

13 – HL 2007. C 303., 32. o. Az Alapjogi Charta 52. cikkének (7) bekezdése értelmében az Unió és a tagállamok bíróságainak kellően figyelembe kell venniük ezeket az Alapjogi Charta értelmezésére vonatkozó iránymutatásként készült magyarázatokat. Az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése szintén kifejezetten elismeri a Magyarázatoknak az Alapjogi Charta egyes rendelkezéseinek értelmezésében betöltött jelentőségét.

14 – Az 5/88. sz. Wachauf‑ügyben 1989. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 1989., 2609. o.).

15 – A C‑260/89. sz. ERT‑ügyben 1991. június 18‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑2925. o.).

16 – A C‑292/97. sz., Karlsson és társai ügyben 2000. április 13‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑2737. o.). Ez az ítélet a „Wachauf” ítélkezési gyakorlat körébe tartozik.

17 – A 14. lábjegyzetben hivatkozott Wachauf‑ügyben hozott ítélet 19. pontja. Ezen ítélet többek között a C‑540/03. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 2006. június 27‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑5769. o.) 104. és azt követő pontjában nyert megerősítést.

18 – A 15. lábjegyzetben hivatkozott ERT‑ügyben hozott ítélet 41. és azt követő pontjai.

19 – Ugyanebben az értelemben Ladenburger, C., 51. cikk, Europäische Grundrechtecharta (szerk.: Tettinger, P./Stern, K.), München 2006., 22. és azt követő pont; Nowak, C., Handbuch der Europäischen Grundrechte (szerk.: Heselhaus/Nowak), München 2006., 6. §, 44. és azt követő pontok.

20 – A 343/2003 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése értelmében az önként a menedékjog iránti kérelem megvizsgálása mellett határozó tagállam válik e rendelet értelmében felelős tagállammá, vállalva a felelősséggel együtt járó kötelezettségeket.

21 – A 14. lábjegyzetben hivatkozott Wachauf‑ügyben hozott ítélet.

22 – A 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett kiegészítő illeték részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló [nem hivatalos fordítás], 1984. május 16‑i 1371/84/EGK bizottsági rendelet (HL L 132., 11. o.).

23 – A 14. lábjegyzetben hivatkozott Wachauf‑ügyben hozott ítélet 19. pontja.

24 – Uo., 22. és azt követő pont.

25 – Ugyanebben az értelemben lásd a 17. lábjegyzetben hivatkozott Parlament kontra Tanács ügyben hozott ítélet 104. pontját.

26 – Helytállóan közli Graßhof, M., EU‑Kommentar (szerk. Schwarze), 2. kiadás, Baden‑Baden 2009., EKSZ 63. cikk, 4. pont.

27 – Az EK 63. cikk 1. pontjának b), c) és d) alpontja.

28 – Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló (5.) jegyzőkönyv 1. és azt követő cikkével összhangban Dánia nem vett részt ezen irányelvek elfogadásában, és így azok rá nézve nem kötelező erejűek, és azokat nem köteles alkalmazni (lásd a 2003/9 irányelv (21) preambulumbekezdését, a 2004/83 irányelv (40) preambulumbekezdését és a 2005/85 irányelv (34) preambulumbekezdését). Míg az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló (4.) jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban Írország részt vett a 2004/83 és a 2005/85 irányelv elfogadásában (lásd az említett irányelvek (39), illetve (33) preambulumbekezdését), addig az említett jegyzőkönyv 1. cikkének megfelelően nem vett részt a 2003/9 irányelv elfogadásában (lásd az említett irányelv (20) preambulumbekezdését). Az Egyesült Királyság az említett jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban részt vett az említett három irányelv elfogadásában (lásd a 2003/9 irányelv (19) preambulumbekezdését, a 2004/83 irányelv (38) preambulumbekezdését és a 2005/85 irányelv (32) preambulumbekezdését).

29 – Lásd a 2003/9 irányelv, a 2004/83 irányelv és a 2005/85 irányelv (2) preambulumbekezdését.

30 – Lásd a 2003/9 irányelv (5) preambulumbekezdését, a 2004/83 irányelv (10) preambulumbekezdését és a 2005/85 irányelv (8) preambulumbekezdését.

31 – Lásd a 2003/9 irányelv (6) preambulumbekezdését, a 2004/83 irányelv (11) preambulumbekezdését és a 2005/85 irányelv (9) preambulumbekezdését.

32 – Ezzel összefüggésben lásd a C‑175/08., C‑176/08., C‑178/08. és C‑179/08. sz., Salahadin Abdulla egyesített ügyekben 2010. március 2‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 51. és azt követő pontjait, valamint a C‑57/09. és C‑101/09. sz., B egyesített ügyekben 2010. november 9‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 77. és azt követő pontját is, amely pontokban a Bíróság a 2004/83 irányelv értelmezése körében egyrészt kiemelte, hogy azért fogadták el az említett irányelvnek a menekült jogállás nyújtásának feltételeire, valamint e jogállás tartalmára vonatkozó rendelkezéseit, hogy közös fogalmakra és feltételekre támaszkodva segítsék a tagállamok illetékes hatóságait a Genfi Egyezmény alkalmazása során, másrészt pedig megállapította, hogy az említett irányelve értelmezése során tiszteletben kell tartani az alapvető jogokat és különösen a Charta által elismert alapelveket. Ezzel összefüggésben lásd a C‑31/09. sz. Bolbol‑ügyben 2010. június 17‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 38. pontját is.

33 – Dánia, az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló (5.) jegyzőkönyv 1. és azt követő cikkével összhangban, a 343/2003 rendelet elfogadásában nem vett részt, ezért e rendelet Dániát eleinte nem kötelezte, és alkalmazása rá nem vonatkozott. Így a Dublini Egyezmény eleinte hatályban maradt Dánia és a többi tagállam között (lásd a 343/2003 rendelet (18) és azt követő preambulumbekezdését). Az Európai Közösség és a Dán Királyság között a Dániában vagy az Európai Unió egy másik tagállamában benyújtott menedékjog iránti kérelem elbírálásáért felelős állam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról, valamint a Dublini Egyezmény hatékony alkalmazása érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítására irányuló „Eurodac” létrehozásáról szóló megállapodás (HL L 66., 2006. március 8., 38. o.) a 343/2003 rendelet hatályát az Unió és Dánia közötti kapcsolatokra is kiterjesztette. Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló (4.) jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban Írország és az Egyesült Királyság részt vett a 343/2003 rendelet elfogadásában és alkalmazásában (lásd a 343/2003 rendelet (17) preambulumbekezdését). Ezenfelül arra is figyelemmel kell lenni, hogy néhány nem EU‑tagállam – mint például a Svájci Államszövetség – nemzetközi jogi szerződések erejénél fogva szintén részt vett a menedékjog iránti kérelmekért felelős állam meghatározására vonatkozó uniós jogi rendszerben; lásd ehhez a jelen indítvány 10. lábjegyzetét.

34 – Lásd a 343/2003 rendelet 6. cikkének első bekezdését, 7. és 8. cikkét, valamint 9. cikkének (1) és (2) bekezdését.

35 – A 343/2003 rendelet 10. cikke. Ez a felelősség azonban 12 hónappal a jogellenes határátlépést követően megszűnik.

36 – A 2005/85 irányelv 25. cikkének (1) bekezdése ennek megfelelően előírja, hogy a tagállamok nem kötelesek azt vizsgálni, hogy a menedékkérő a 2004/83 irányelv értelmében menekültnek minősülhet‑e, ha erre a 343/2003 rendelet szerint kötelesek.

37 – Lásd a jelen indítvány 92. pontját.

38 – E körülmények között a 343/2003 rendelet preambuluma szintén az Európai Tanács tamperei következtetéseire utal, amelyek szerint a kidolgozandó közös európai menekültügyi rendszernek a Genfi Egyezmény teljes és átfogó alkalmazásán kell alapulnia (lásd a 343/2003 rendelet (2) preambulumbekezdését). A preambulum hangsúlyozza továbbá, hogy az említett rendelet hatálya alá tartozó személyekkel kapcsolatos bánásmód tekintetében a tagállamokat kötik az azokból a nemzetközi jogi okmányokból eredő kötelezettségek, amelyeknek részesei (lásd a 343/2003 rendelet (12) preambulumbekezdését), és hogy az említett rendelet tiszteletben tartja Alapjogi Chartában elismert alapvető jogokat és elveket (lásd a 343/2003 rendelet (15) preambulumbekezdését).

39 – A 343/2003 rendelet átdolgozását célzó, egy harmadik ország állampolgára, illetve hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó bizottsági javaslat (COM(2008) 820 végleges) ezzel szemben a menedékkérők olyan tagállamoknak történő átadása ideiglenes felfüggesztésének rendszerét vezeti be, amelyek olyan különösen sürgős helyzettel néznek szembe, amely rendkívül súlyos teherként nehezedik befogadó képességükre, menekültügyi rendszerükre vagy infrastruktúrájukra (31. cikk). A Bizottság indokolásából kiderül, hogy ennek célja azon helyzetek szabályozása, amikor rendkívüli nyomás nehezedik a tagállamok befogadó képességére és menekültügyi rendszereire.

40 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítélet.

41 – A Verfassungsgerichtshof U694/10. sz. 2010. október 7‑i ítélete, az Interneten elérhető a szövetségi jogi információs rendszerben (http://www.ris.bka.gv.at).

42 – A 2010. július 12‑i előzetes döntéshozatal iránti kérelem 13. és azt követő pontjai.

43 – E felszólító levelek a Bizottság írásbeli észrevételeinek 1. és 2. mellékletét képezik.

44 – Annak kérdésével, hogy az Alapjogi Charta 1. cikke alkalmazható‑e önállóan az Alapjogi Charta 4. cikke mellett – és ha igen, mely feltételek mellett –, a jelen eljárásban nem szükséges mélyrehatóbban foglalkozni. Utalni kell azonban arra, hogy a német szakirodalomban uralkodó álláspont szerint először az Alapjogi Charta 4. cikkének vizsgálatát kell elvégezni. Amennyiben az e különleges alapvető jog által védett körbe történő beavatkozás állapítható meg, e különleges alapvető jog elsőbbséget élvez, és az Alapjogi Charta 1. cikke elszigetelt vagy kiegészítő jellegű vizsgálati zsinórmértékként már nem vizsgálható; lásd ebben az értelemben Jarass, D., Charta der Grundrechte der Europäischen Union, München 2010., 1. cikk, 4. pont; Borowsky, D., Charta der Grundrechte der Europäischen Union (szerk.: Meyer, J.), 3. kiadás, Baden‑Baden 2011., 1. cikk, 33. pont; Höfling, W., Kölner Gemeinschaftskommentar zur Europäischen Grundrechte‑Charta (szerk.: Tettinger, J. / Stern, K.), München 2006., 1. cikk, 18. pont.

45 – Lásd ehhez Höfling, W., hivatkozás a 44. lábjegyzetben, 4. cikk, 3. pont; Borowsky, D., hivatkozás a 44. lábjegyzetben, 4. cikk, 20. pont.

46 – Annak kérdésével, hogy az Alapjogi Charta 1. és/vagy 4. cikke alkalmazható‑e önállóan az Alapjogi Charta 19. cikkének (2) bekezdése mellett – és ha igen, mely feltételek mellett –, a jelen eljárásban nem szükséges mélyrehatóbban foglalkozni. Utalni kell azonban arra, hogy a német szakirodalomban uralkodó álláspont szerint az Alapjogi Charta 19. cikke (2) bekezdése az Alapjogi Charta 1. és/vagy 4. cikkével fennálló átfedése esetén különös rendelkezésként vizsgálati szempontból elsőbbséget élvez. Lásd ehhez Jarass, D., hivatkozás a 44. lábjegyzetben, 19. cikk, 4. pont.

47 – Annak megállapításával, hogy a menedékjogot az EUSZ‑szel és az EUMSZ‑szel összhangban kell biztosítani, többek között az EUSZ‑hez és az EUMSZ‑hez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló (21.) jegyzőkönyvre történik utalás. Mivel az Egyesült Királyság mindazonáltal az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban részt vett a 2003/9, a 2004/83 és a 2005/85 irányelv, valamint a 343/2003 rendelet elfogadásában, az alapügyben e tekintetben nem merül fel az Alapjogi Charta 18. cikke Egyesült Királysággal szembeni hatályának kérdése.

48 – Mivel a visszaküldésnek a Genfi Egyezmény 33. cikke szerinti tilalma a menekültekre vonatkozik, az Alapjogi Charta 18. cikkének védelmi köre e tekintetben a Genfi Egyezmény menekültfogalmához igazodik (lásd ebben az értelemben: Jarass, D., hivatkozás a 44. lábjegyzetben, 18. cikk, 5. pont). A visszaküldésnek a Genfi Egyezmény 33. cikke szerinti tilalma szempontjából a menekült fogalma nem csupán a már menekültként elismert személyeket öleli fel, hanem azokat is, akik teljesítik a menekültkénti elismerés feltételeit. Lásd ebben az értelemben Lauterpacht, E. / Bethlehem, D., „The scope and content of the principle of non‑refoulement: Opinion”, Refugee Protection in International Law (szerk.: Feller, E. / Türk, V. / Nicholson, F.), Cambridge 2003., 87., 116. és azt követő oldalak.

49 – Lásd ebben az értelemben Lauterpacht, E. / Bethlehem, D., hivatkozás a 48. lábjegyzetben, 122. o.; Hailbronner, K., Asyl‑ und Ausländerrecht, 2. kiadás, Stuttgart 2008., 655. pont.

50 – Lásd ebben az értelemben a C‑403/09. PPU. sz. Detiček‑ügyben 2009. december 23‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 34. pontját, a C‑305/05. sz., Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben 2007. június 26‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑5305. o.) 28. pontját, és a C‑101/01. sz. Lindqvist‑ügyben 2003. november 6‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑12971. o.) 87. pontját.

51 – Lásd ezzel összefüggésben Lenaerts, K., „The Contribution of the European Court of Justice to the Area of Freedom, Security and Justice”, ICLQ 2010., 255., 298. o., aki a Bíróságnak az európai menekültügyi rendszer területével kapcsolatos legutóbbi ítélkezési gyakorlatának alapos vizsgálatát követően arra a következtetésre jut, hogy a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában ügyel arra, hogy tiszteletben tartsa az európai menekültügyi rendszer alapvető jogi szempontjait.

52 – Lásd ehhez továbbá a 32. lábjegyzetben hivatkozott Salahadin Abdulla egyesített ügyekben hozott ítélet 54. pontját és a 32. lábjegyzetben hivatkozott Bolbol‑ügyben hozott ítélet 38. pontját a 2004/83 irányelv hasonlóan hangzó (10) preambulumbekezdésével és a vonatkozó irányelvi rendelkezések alapvető jogokkal összhangban álló értelmezésének abból eredő kötelezettségével összefüggésben.

53 – Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi; lásd a C‑19/08. sz., Petrosian és társai ügyben 2009. január 29‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑495. o.) 34. pontját.

54 – Lásd a 343/2003 rendelet (3) és azt követő preambulumbekezdését.

55 – A 343/2003 rendelet 10. cikke.

56 – Lásd a jelen indítvány 118. pontját.

57 – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló 30. jegyzőkönyv tartalmához és hatályához lásd a jelen indítvány 165. és azt követő pontjait.

58 – Így például az EJEB is abból a feltevésből indult ki a 2008. december 2‑i K.R.S. kontra Egyesült Királyság határozatában (32733/08. sz. kereset), hogy vélelmezendő, hogy Görögország teljesíti a 2005/85 és a 2003/9 irányelv szerinti kötelezettségeket.

59 – Lásd ezzel összefüggésben az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Európai Unió tagállamainak állampolgárai számára nyújtott menedékjogról szóló (24.) jegyzőkönyvet is. E jegyzőkönyv először rámutat arra, hogy tekintettel az Európai Unió tagállamai által az alapvető jogokra és szabadságokra vonatkozóan nyújtott védelem szintjére, a tagállamokat egymás vonatkozásában a menedékjogi ügyekkel összefüggő valamennyi jogi és gyakorlati célból biztonságos származási országoknak kell tekinteni. Majd a jegyzőkönyv erre tekintettel megállapítja, hogy a tagállamok valamelyikének állampolgára által benyújtott bármely menedékjog iránti kérelmet egy másik tagállam csak a jegyzőkönyvben felsorolt, rendkívül szigorú feltételek mellett veheti figyelembe, illetve nyilváníthatja az eljárás lefolytatásához elfogadhatónak.

60 – A hatékony érvényesülés elvéhez lásd a C‑246/09. sz. Bulicke‑ügyben 2010. július 8‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 25. pontját; a C‑2/06. sz. Kempter‑ügyben 2008. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑411. o.) 57. pontját; a C‑222/05–C‑225/05. sz., Van der Weerd és társai egyesített ügyekben 2007. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑4233. o.) 28. pontját, valamint a C‑432/05. sz. Unibet‑ügyben 2007. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2271. o.) 43. pontját.

61 – A K.R.S. kontra Egyesült Királyság ítélet (hivatkozás az 58. lábjegyzetben).

62 – Hivatkozás a 3. lábjegyzetben.

63 – Az EJEE 3. és 13. cikkének ellenpárja az Alapjogi Charta 4. cikkében és 47. cikkének első bekezdésében található. A 4. cikkhez fűzött Magyarázatok ezzel összefüggésben kifejtik, hogy a 4. cikkben megállapított jog és annak szövegezése az EJEE 3. cikkében biztosított joggal megegyező, és így az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében e jog tartalma és terjedelme azonos az EJEE cikkével. A 47. cikk első bekezdéséhez fűzött Magyarázatok kiemelik, hogy e rendelkezés az EJEE 13. cikkén alapul, de a védelem ugyanakkor szélesebb körű, mivel bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot biztosít.

64 – Az EJEB az állandó ítélkezési gyakorlatban elismerte, hogy az EJEE „élő eszközként” értelmezendő; lásd az EJEB 1978. április 25‑i Tyler kontra Egyesült Királyság ítéletének (5856/72. sz. kereset) 31. pontját és 1999. december 16‑i V. kontra Egyesült Királyság ítéletének (24888/94. sz. kereset) 72. pontját.

65 – Lásd ezzel összefüggésben Rengeling, H.‑W. / Szczekalla, P., Grundrechte in der Europäischen Union, Köln 2004., 468. pont, akik rámutatnak arra, hogy az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdése jelentős mértékű dinamikát csempész az uniós alapvető jogok fejlődésébe. Naumann, K., „Art. 52 Abs. 3 GrCh zwischen Kohärenz des europäischen Grundrechtsschutzes und Autonomie des Unionsrechts”, EuR 2008., 424. o., rámutat arra, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatának figyelembevétele nélkül egyébként sem állapítható meg az EJEE szerinti jogok tartalma és terjedelme, és hogy csak a dinamikus hivatkozás képes megakadályozni a Bíróság és az EJEB ítélkezési gyakorlatának egymástól való eltávolodását.

66 – Lásd ehhez Poiares Maduro főtanácsnok C‑465/07. sz. Elgafaji‑ügyre vonatkozó, 2008. szeptember 9‑i indítványának (a 2009. február 17‑én hozott ítélethez kapcsolódó főtanácsnoki indítvány [EBHT 2009., I‑921. o.]) 23. pontját.

67 – Lásd ezzel összefüggésben von Danwitz, T., „Art. 52”, Europäische Grundrechtecharta (szerk.: Tettinger, P. / Stern, K.), München 2006., 57. és azt követő pont. Egyrészt hangsúlyozza, hogy az Alapjogi Charta természetesen nem biztosítja az EJEB számára a megfelelő jogok értelmezésének kizárólagos hatáskörét, másrészt azonban elismeri, hogy a Bíróságra nézve kötelező az egyezménybeli jogoknak az EJEB ítélkezési gyakorlata általi értelmezése annyiban, amennyiben az nem csökkentheti az EJEB által biztosított védelmi szintet. Lásd továbbá Lenaerts, K. / de Smijter, E., „The Charter and the Role of the European Courts”, Maastricht Journal of European and Comparative Law 2001., 90., 99. o., akik – úgy tűnik – a Bíróságnak az EJEB vonatkozó ítélkezési gyakorlatának tiszteletben tartására és átvételére vonatkozó kötelezettségét feltételezik.

68 – Lásd legutóbb a C‑92/09. és C‑93/09. sz., Volker és Markus Schecke egyesített ügyekben 2010. november 9‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 43. és azt követő pontjait. Szintén lásd a C‑465/07. sz. Elgafaji‑ügyben 2009. február 17‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑921. o.) 44. pontját, amely pontban a Bíróság obiter dictumként hangsúlyozta, hogy a 2004/83 irányelv szóban forgó rendelkezéseinek az említett ítéletben elvégzett értelmezése teljesen megfelel az EJEE‑nek, ideértve az EJEB‑nek az EJEE 3. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát is. A C‑400/10. PPU. sz. McB‑ügyben 2010. október 5‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 53. pontjában a Bíróság az Alapjogi Charta 7. cikke tekintetében kifejezetten megállapította, hogy e rendelkezés tartalmát és terjedelmét az EJEB ítélkezési gyakorlata által értelmezett EJEE 8. cikke (1) bekezdésével azonosnak kell tekinteni.

69 – Lásd a jelen indítvány 114. és azt követő pontját.

70 – Az Alapjogi Charta 18. cikkének a Genfi Egyezményre történő hivatkozásával összefüggésben lásd Bernsdorff, N., Charta der Grundrechte der Europäischen Union (szerk.: Meyer, J.), 3. kiadás, Baden‑Baden 2011., 18. cikk, 10. pont; Wollenschläger, M., Handbuch der Europäischen Grundrechte (szerk.: Heselhaus/Nowak), München 2006., 16. §, 32. pont; Jochum, G., Europäische Grundrechtecharta (szerk.: Tettinger, P. / Stern, K.), München 2006., 18. cikk, 6. pont.

71 – Lásd a jelen indítvány 143. és azt követő pontjait.

72 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítélet 342. pontja.

73 – Annak kérdéséhez, hogy az Alapjogi Charta 1. és 4. cikke, valamint 19. cikkének (2) bekezdése egymás mellett is alkalmazható‑e önállóan a menedékkérő valamely tagállamnak történő, e rendelkezésekkel nem összeegyeztethető átadása esetén, lásd a fenti 44. és 46. lábjegyzetet.

74 – Lásd Jarass, D., hivatkozás a 44. lábjegyzetben, 47. cikk, 11. pont; Alber, S., Europäische Grundrechtecharta (szerk.: Tettinger, P. / Stern, K.), München 2006., 47. cikk, 25. pont; Nowak, C., hivatkozás a 19. lábjegyzetben, 51. §, 32. pont. Lásd ebben az értelemben az EJEB‑nek az EJEE 13. cikkével kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlatát is, amely szerint az e rendelkezésben rögzített hatékony jogorvoslathoz való jog már akkor is alkalmazható, ha az EJEE megsértését megfelelő módon kifogásolják – úgynevezett „arguable complaint”. Lásd a M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítélet 288. pontját (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) és a 2000. október 26‑i Kudła kontra Lengyelország ítélet (30210/96. sz. kereset) 157. pontját.

75 – Az alapvető jogok korlátozására vonatkozó törvényi fenntartás folytán az Alapjogi Chartában rögzített jogok csak az uniós vagy a nemzeti jogalkotó által korlátozhatók. Ha az alapvető jogok korlátozására nemzeti jogi szinten kerül sor, akkor e törvényi fenntartást mindazonáltal tágan kell értelmezni, miáltal az – különös figyelemmel a tagállamok eltérő jogi hagyományaira – a szokásjogot vagy az esetjogot is magában foglalhatja; lásd Jarass, D., hivatkozás a 44. lábjegyzetben, 52. cikk, 28. pont; Borowsky, D., hivatkozás a 44. lábjegyzetben, 52. cikk, 20. pont.

76 – A hatékony érvényesülés elvének az Alapjogi Charta 47. cikkének alkalmazásában betöltött szerepéhez lásd Alber, S., hivatkozás a 74. lábjegyzetben, 47. cikk, 34. pont; Jarass, D., „Bedeutung der EU-Rechtsschutzgewährleistung für nationale und EU‑Gerichte”, NJW 2011., 1393., 1395. o. Ugyancsak lásd az EJEB‑nek az EJEE 13. cikkével kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlatát, amely szerint az e rendelkezésben rögzített hatékony jogorvoslathoz való jogot úgy kell értelmezni, hogy a jogorvoslatnak mind de facto, mind pedig de iure a jogosult rendelkezésére kell állnia, minek körében az illetékes nemzeti hatóságoknak képeseknek kell lenniük mind az EJEE állítólagos megsértésének érdemi felülvizsgálatára, mind pedig annak méltányos orvoslására. Lásd a 3. lábjegyzetben hivatkozott M.S.S. kontra Belgium és Görögország ítélet 290. és azt követő pontját.

77 – Lásd a 60. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

78 – Ugyanebben az értelemben: House of Lords – European Union Committee, The Treaty of Lisbon: an impact assessment. Volume I: Report (10^th Report of Session 2007–08), http://www.parliament.the-stationery-office.co.uk/pa/ld200708/ldselect/ldeucom/62/62.pdf, 5.87. és 5.103. pont. Ugyanígy Pernice, I., „The Treaty of Lisbon and Fundamental Rights”, Griller, S./Ziller, J. (szerk.), The Lisbon Treaty. EU Constitutionalism without a Constitutional Treaty?, Bécs 2008., 235., 245. o.

79 – Lásd a jelen indítvány 71. és azt követő pontjait. Ugyanebben az értelemben Craig, P., The Lisbon Treaty, Oxford 2010., 239. o.; Pernice, I., hivatkozás a 78. lábjegyzetben, 246. és azt követő oldal.

80 – Ugyanígy House of Lords – European Union Committee, hivatkozás a 78. lábjegyzetben, 5.103. pont, a) alpont; Dougan, M., „The Treaty of Lisbon 2007: winning minds, not hearts”, CMLR 2008., 617., 669. o. Lásd továbbá Craig, P., hivatkozás a 79. lábjegyzetben, 239. o., aki ezzel összefüggésben helyesen hangsúlyozza, hogy a 30. jegyzőkönyv 1. cikkének (2) bekezdése értelmét vesztené, ha e jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdése egy általános jellegű opt‑outot tartalmazna.

81 – Lásd ehhez House of Lords – European Union Committee, hivatkozás a 78. lábjegyzetben, 5.102. pont.

82 – Lásd ehhez Riedel, E., Charta der Grundrechte der Europäischen Union (szerk.: Meyer, J.), 3. kiadás, Baden‑Baden 2011., a IV. cím előtt, 7. és azt követő pontok.

83 – Lásd ehhez House of Lords – European Union Committee, hivatkozás a 78. lábjegyzetben, 5.103. pont, b) alpont, amely úgy véli, hogy a jegyzőkönyv 1. cikkének (2) bekezdése kizárja, hogy a Bíróság a IV. cím szerinti egyes „jogok” értelmezése során arra a következtetésre jusson, hogy e „jogokból” az Egyesült Királysággal szemben bírósági úton érvényesíthető igények fakadhatnak.

84 – Ugyancsak lásd Dougan, M., hivatkozás a 80. lábjegyzetben, 670. o.; House of Lords – European Union Committee, hivatkozás a 78. lábjegyzetben, 5.103. pont, C. alpont; Pernice, I., hivatkozás a 78. lábjegyzetben, 248. és azt követő oldal.