AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2010. szeptember 30.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Díjazás – A személyzeti szabályzat 64. cikke – A személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése és XI. mellékletének 9. cikke – Korrekciós együttható – Egyenlő bánásmód”
Az F‑29/09. sz. ügyben,
az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján
Giorgio Lebedef és Trevor Jones, az Európai Bizottság tisztviselői (lakóhelyük: Senningerberg [Luxemburg], illetve Ernzen [Luxemburg], képviselik őket: F. Frabetti és J.‑Y. Vergnaud ügyvédek)
felpereseknek
az Európai Bizottság (képviselik: J. Currall és D. Martin, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: K. Zieleśkiewicz és M. Bauer, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó,
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: P. Mahoney elnök, H. Kreppel és S. Van Raepenbusch (előadó) bírák,
hivatalvezető: R. Schiano tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. március 10‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszék hivatalához 2009. március 30‑án érkezett keresetlevelében G. Lebedef és T. Jones elsődlegesen az Európai Közösségek Bizottsága azon állítólagos határozatának megsemmisítését kérik, amely megtagadta a Luxembourgban (Luxemburg) dolgozó tisztviselők vásárlóerejének a Brüsszelben (Belgium) dolgozó tisztviselők vásárlóerejével azonos szintre való emelését, és másodlagosan 2008 júniusától kezdve az illetményelszámoló lapjaik megsemmisítését.
Jogi háttér
2 Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 64. cikke értelmében:
„A tisztviselő euróban kifejezett díjazását az e személyzeti szabályzatban vagy annak végrehajtási rendeleteiben meghatározott kötelező levonások megtörténte után a különböző alkalmazási helyeken fennálló életkörülményektől függően egy 100% fölötti, azzal egyenlő, vagy az alatti százalékértékkel [helyesen: korrekciós együtthatóval] kell súlyozni.
[…] A Közösségek ideiglenes székhelyein dolgozó tisztviselők díjazására vonatkozó súlyozás értéke [helyesen: korrekciós együttható] 1962. január 1‑jétől kezdődően 100%.”
3 A személyzeti szabályzat „A személyzeti szabályzat 64. és 65. cikkének végrehajtására vonatkozó szabályok” címet viselő XI. mellékletének 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az Európai Közösségek Statisztikai Hivatalának (Eurostat) jelentése
A személyzeti szabályzat 65. cikkének (1) bekezdésében előírt felülvizsgálat céljából az Eurostat minden évben október vége előtt jelentést készít a brüsszeli megélhetési költségek változásáról, a brüsszeli és a tagállamokban található meghatározott alkalmazási helyek közötti gazdasági paritásokról, valamint a központi közigazgatás nemzeti közszolgálataiban fizetett bérek vásárlóerejének változásáról.
[…]
(3) A megélhetési költségek változása Brüsszelen kívül (gazdasági paritások és közvetett mutatók)
[…]
d) A Belgiumon és Luxemburgon kívüli alkalmazási helyek tekintetében a megélhetési költségek referencia-időszakon belüli változását közvetett mutatók segítségével kell mérni. Ezeket a mutatókat a Brüsszeli Nemzetközi Index és a gazdasági paritás változásának szorzatával kell megadni.
[…]”
4 A személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése szerint:
„Belgiumban és Luxemburgban nem kell korrekciós együtthatót alkalmazni.”
5 A személyzeti szabályzat XI. melléklete 5. cikkének (3) bekezdése értelmében:
„Az egyes (Brüsszelen és Luxembourgon kívüli) alkalmazási helyek esetében, amelyekre vonatkozóan korrekciós együtthatót határoztak meg, az 1. cikk (3) bekezdésében említett gazdasági paritások decemberre vonatkozó becsült értékét számítják ki. A megélhetési költségek változását az 1. cikk (3) bekezdésében meghatározott szabályokkal összhangban számítják ki.”
6 Végül a személyzeti szabályzat XI. melléklete 9. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az érintett tagállamok megfelelő hatóságai, a[z Európai Unió] valamely intézményének vezetése vagy az adott alkalmazási helyen dolgozó [európai uniós] tisztviselők képviselői kérhetik az arra a helyre vonatkozó korrekciós együttható megállapítását.
Ezt a kérelmet az alkalmazási hely és az érintett tagállam fővárosa (Hollandia kivételével, ahol Amszterdam helyett Hágát veszik figyelembe) között a megélhetési költségek tekintetében néhány éven keresztül észrevehető különbséget kimutató objektív tényezőkkel kell alátámasztani. Amennyiben az Eurostat megerősíti, hogy a különbség észrevehető (több mint 5%) és folyamatosan fennálló, a Bizottságnak javaslatot kell tennie, hogy az adott alkalmazási helyre vonatkozóan korrekciós együtthatót határozzanak meg.”
A jogvita előzményei
7 M. Ott, a Solidarité européenne szakszervezet elnöke, miután úgy vélte, hogy a Luxembourgban dolgozó tisztviselők vásárlóereje – a Brüsszelben dolgozó tisztviselőkhöz képest – az utóbbi néhány évben folyamatos csökkenés jelét mutatja, 2005. október 28‑án feljegyzést küldött S. Kallasnak, a Bizottság alelnökének, amelyben azt kérte, hogy vizsgálják meg a luxembourgi korrekciós együttható létrehozásának lehetőségét.
8 2005. november 29‑i levelében S. Kallas azt a választ adta, hogy a személyi állománynak nem érdeke a luxembourgi korrekciós együtthatóra vonatkozó munkába kezdenie, többek között azért, mert az ilyen intézkedéshez a személyzeti szabályzat módosítása szükséges, amely a díjazások éves kiigazítási módszere újratárgyalásának veszélyét foglalja magában, amely módszer a „reform keretében, hosszadalmas és nehéz tárgyalásokat követően” született meg.
9 2007. április 3‑án a közös intézményközi szakszervezet, amely az Európai Parlament, a Bizottság és az Európai Unió Bíróságának több szakszervezetét és szakmai szervezetét tömöríti, feljegyzést küldött az Eurostat igazgatójának, felkérve tanulmány készítésére annak alátámasztása érdekében, hogy a Luxembourgban és a Brüsszelben dolgozó tisztviselők vásárlóereje közötti különbség észrevehető, kérve továbbá a személyzeti szabályzat XI. mellékletének 9. cikkében előírt eljárás megindítására Luxembourg saját korrekciós együtthatójának létrehozása céljából.
10 A 2007. június 6‑i feljegyzésében az Eurostat igazgatója azt válaszolta, hogy a korrekciós együtthatók létrehozása iránti bármely kérelem kívül esik az Eurostat hatáskörén, és azt a Bizottság „Személyzeti és igazgatási” főigazgatóságának kell címezni.
11 2008. április 12‑i feljegyzésében több, közös szakszervezeti egyesületbe tartozó szakszervezet és szakmai szervezet az intézmények személyi állománya vásárlóerejének csökkenésére vonatkozó intézményközi egyeztetést kért a „Személyzeti és igazgatási” főigazgatótól.
12 2008. szeptember 12‑i, az adminisztráció által ugyanezen év szeptember 15‑én iktatott levelükben a felperesek panaszt nyújtottak be egyrészt a 2008. júniusi illetményelszámoló lapjaikkal szemben, amelyek a 2007 végén történt illetménykiigazítás korrekcióját az alkalmazási helyük saját korrekciós együtthatója nélkül tartalmazták, másrészt az ezt követő hónapok illetményelszámoló lapjaival szemben.
13 A 2008. december 18‑án kézbesített, december 17‑i határozatával a kinevezésre jogosult hatóság elutasította az említett panaszt.
A felek kérelmei és az eljárás
14 A felperesek azt kérik, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
„– [e]lsődlegesen semmisítse meg a luxembourgi illetmények vásárlóerejének a brüsszeli illetmények vásárlóerejével azonos szintre emelését megtagadó hallgatólagos határozatot;
– [m]ásodlagosan, semmisítse meg a felperesek részére a 2008. június 15‑től kezdődő időszakra kiállított illetményelszámoló lapokat;”
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
15 A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.
16 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához faxon 2009. június 25‑én érkezett levelében (az eredeti példány benyújtására június 29‑én került sor) az Európai Unió Tanácsa kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatására beavatkozhasson az ügybe. A Közszolgálati Törvényszék harmadik tanácsának elnöke 2009. szeptember 7‑i végzésében helyt adott e kérelemnek.
17 A Közszolgálati Törvényszék hivatalához faxon 2009. október 16‑án érkezett beavatkozási beadványában a Tanács azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék a keresetet, mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant utasítsa el, és másodlagosan a felperesek által a keresetük alátámasztására felhozott jogellenességi kifogást illetően, mint megalapozatlant utasítsa el.
A kereset elfogadhatóságról
A felek érvei
18 A Bizottság szerint a kereset elfogadhatatlan, akár a luxembourgi korrekciós együttható létrehozásának állítólagos elutasítása, akár a 2008. júniustól kiállított illetményelszámoló lapok ellen irányul.
19 Egyrészt a Bizottság hangsúlyozza, hogy az összes, a panaszt megelőzően tett intézkedés szakszervezeti, illetve politikai jellegű, és nem a személyzeti szabályzaton alapul. Soha nem volt még példa a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése értelmében vett olyan kérelemre, amely egyénileg, valamely tisztviselőtől származott volna.
20 Mindenesetre a keresetet annyiban, amennyiben a luxembourgi korrekciós együttható létrehozásának állítólagos elutasítása ellen irányul, késedelmesen nyújtották be, mivel sem az S. Kallas általi 2005. októberi elutasítást követő három hónapban, sem az Eurostat igazgatója által a kért számítás elvégzésének elutasítását követő három hónapban nem terjesztettek elő panaszt. A Bizottság azt is előadja, hogy nem a felperesek voltak a szóban forgó kérelmek benyújtói.
21 Ezenkívül a keresetnek nem ugyanaz a tárgya, mint a korábbi intézkedéseknek. A kereset fő tárgya a luxembourgi korrekciós együttható hiányának bejelentése, amely együttható a felperesek szerint szükségszerűen magasabb a brüsszelinél, ezzel szemben a korábbi lépések a számítások vagy az egyeztetések hiányára vonatkoztak.
22 Másrészt a Bizottság elismeri, hogy korábban már elfogadhatónak ítélték, hogy a tisztviselő megtámadja az illetményelszámoló lapját, amennyiben az nem tartalmazza azon korrekciós együttható alkalmazását, amelyhez a tisztviselőnek, álláspontja szerint, joga van (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑64/92. sz., Chavane de Dalmassy és társai kontra Bizottság ügyben 1994. október 27‑én hozott ítéletét [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑227. o. és II‑723. o.]). E lehetőség azonban azt feltételezi, hogy a szóban forgó elszámoló lap helyzetváltozást vagy új határozatot testesít meg – 2008 júniusában viszont nem ez volt a helyzet.
23 A tárgyaláson a felperesek azzal érveltek először is, hogy jogosultak voltak közvetlenül a Közszolgálati Törvényszék előtt megtámadni azon hallgatólagos határozatot, amely megtagadta, hogy külön korrekciós együttható létrehozásával a Luxembourgban dolgozó tisztviselők vásárlóerejét a Brüsszelben dolgozó tisztviselők vásárlóerejével azonos szintre emeljék, továbbá hogy a 2008. júniusi illetményelszámoló lap helyzetbeli változást mutatott, mivel tartalmazta a 2007 végi éves felülvizsgálatot követő illetménykiigazítást, nem tartalmazta ugyanakkor a luxembourgi korrekciós együtthatót, végül hogy a panasz és a kereset benyújtásának határidejét teljes mértékben tiszteletben tartották.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
A keresetről annyiban, amennyiben azon állítólagos hallgatólagos határozat ellen irányul, amely megtagadta a Luxembourgban dolgozó tisztviselők vásárlóerejének a Brüsszelben dolgozó tisztviselők vásárlóerejével azonos szintre való emelését
24 Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében létrehozott jogorvoslati lehetőségek rendszerében a hallgatólagos elutasító határozat elleni kereset a következőket igényli:
– vagy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kérelemnek az érintett tisztviselő általi előzetes benyújtását, amely kérelem a kinevezésre jogosult hatóság négy hónapon belüli válaszának hiányában hallgatólagosan elutasítottnak tekintendő, ez esetben a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján a tisztviselő újabb három hónapos határidőn belül panaszt nyújthat be a kinevezésre jogosult hatósághoz;
– vagy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján a sérelmet okozó aktus elleni panasz előzetes benyújtását, mivel a panasz benyújtásától számított négy hónapos határidőn belüli válasz hiányát ugyanezen bekezdés második albekezdése értelmében elutasítást jelentő hallgatólagos határozatnak kell tekinteni, amely ellen a személyzeti szabályzat 91. cikke szerint jogorvoslattal lehet élni.
25 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a felperesek nem követték szabályszerűen a pert megelőző eljárást. Egyrészt ugyanis nem nyújtottak be a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, az iránti előzetes kérelmet, hogy a Luxembourgban dolgozó tisztviselők vásárlóerejét a Brüsszelben dolgozó tisztviselők vásárlóerejével azonos szintre emeljék, mivel a 2005. október 28‑i, 2007. április 3‑i és 2008. április 12‑i levelek akkor sem maguktól a felperesektől erednek, ha feltételezzük, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kérelmeknek minősülhetnek.
26 Másrészt és mindenesetre S. Kallas 2005. november 29‑i és az Eurostat igazgatójának 2007. június 6‑i válasza a panasz és a kereset benyújtására nyitva álló határidőn belül következmények nélkül maradt. Ugyanígy, a szakszervezetek és szakmai szervezetek semmilyen lépést nem tettek azután, hogy az intézményközi egyeztetés iránti, 2008. április 12‑i kérelmüket a Személyzeti és igazgatási főigazgatóság főigazgatója kifejezett válasz nélkül hagyta.
27 Következésképpen a keresetet, mint elfogadhatatlant el kell utasítani annyiban, amennyiben azon állítólagos hallgatólagos határozat ellen irányul, amely megtagadta a Luxembourgban dolgozó tisztviselők vásárlóerejének a Brüsszelben dolgozó tisztviselők vásárlóerejével azonos szintre való emelését.
A keresetről annyiban, amennyiben az a felperesek részére 2008. júniustól kiállított illetményelszámoló lapok ellen irányul
28 A keresetlevélből kitűnik, hogy a felperesek a 2008. júniustól kiállított illetményelszámoló lapjaik ellen irányuló keresetük alátámasztására lényegében a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdésével szemben hoznak fel jogalapokat annak érdekében, hogy az említett 3. cikk (5) bekezdése első albekezdésének alkalmazhatatlanságára hivatkozhassanak a Közszolgálati Törvényszék előtt.
29 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a kereset benyújtásának időpontjában alkalmazandó EK 241. cikk (jelenleg, módosítást követően EUMSZ 277. cikk) biztosítja, hogy az e rendelkezésben említett rendelet jogszerűségére vonatkozó jogvitában bármelyik fél hivatkozhat – különösen végrehajtási intézkedés elleni kereset alátámasztására – az EK 230. cikk második bekezdésében (jelenleg, módosítást követően EUMSZ 263. cikk második bekezdése) meghatározott indokokra a rendelet elleni keresetre megállapított határidő lejárta ellenére. Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy e járulékos jogorvoslati út azon általános elv kifejeződése, amely biztosítja, hogy bármely személy rendelkezhet vagy rendelkezhetett a vele szemben hozott határozat alapjául szolgáló közösségi jogi aktus vitatásának lehetőségével (a Bíróság 92/78. sz., Simmenthal kontra Bizottság ügyben 1979. március 6‑án hozott ítélete [EBHT 1979., 777. o.], a 262/80. sz., Andersen és társai kontra Parlament ügyben 1984. január 19‑én hozott ítélete [EBHT 1984., 195. o.] és a C‑11/00. sz., Bizottság kontra EKB ügyben 2003. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑7147. o.] 74–78. pontja). Az EK 241. cikkben meghatározott szabály az EK 236. cikk (jelenleg, módosítást követően EUMSZ 270. cikk) alapján a Közszolgálati Törvényszék előtti eljárásokban is kétségtelenül alkalmazandó.
30 Ugyanakkor az is kitűnik az ítélkezési gyakorlatból, hogy a rendelet alkalmazhatatlanságára való hivatkozásnak az EK 241. cikkben biztosított lehetősége nem képez önálló keresetindítási jogot, és csak járulékosan gyakorolható oly módon, hogy az elsődleges jogorvoslathoz való jog hiánya, vagy az elsődleges kereset elfogadhatatlansága maga után vonja a jogellenességi kifogás elfogadhatatlanságát (a Bíróság 33/80. sz., Albini kontra Tanács és Bizottság ügyben 1981. július 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1981., 2141. o.] 17. pontja és a 89/86. és 91/86. sz., Étoile commerciale és CNTA kontra Tanács egyesített ügyekben 1987. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 3005. o.] 22. pontja).
31 Márpedig a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke szerint csak a kinevezésre jogosult hatóságtól származó sérelmet okozó aktus ellen nyújtható be panasz, és következésképpen kereset is. Az is kétségtelen, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése és a 91. cikkének (1) bekezdése értelmében az az aktus minősül sérelmet okozónak, amely a felperesre kötelező joghatással jár, érdekeinek – jogi helyzete lényeges megváltoztatásával történő – közvetlen és azonnali befolyásolására alkalmas (a Törvényszék F‑101/05. sz., Grünheid kontra Bizottság ügyben 2006. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑1‑55. o. és II‑A‑1‑199. o.] 33. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 Meg kell tehát vizsgálni, hogy a kereset annyiban, amennyiben a felperesek 2008. júniustól kiállított illetményelszámoló lapjai ellen irányul, teljesíti‑e a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében foglalt követelményeket.
33 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az illetményelszámoló lap jellegénél és tárgyánál fogva nem rendelkezik a sérelmet okozó aktus jellemzőivel, mivel az mindössze korábbi, a tisztviselő személyi és jogi helyzetére vonatkozó közigazgatási határozatok tartalmát fejezi ki pénzben (a Közszolgálati Törvényszék F‑103/05. sz., Pickering kontra Bizottság ügyben 2008. április 23‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2008., I‑A‑1‑101. o. és II‑A‑1‑527. o.] 72. pontja és az F‑112/05. sz., Bain és társai kontra Bizottság ügyben 2008. április 23‑án hozott ítélet [EBHT‑KSZ 2008., I‑A‑1‑111. o. és II‑A‑1‑579. o.] 73. pontja). Ugyanakkor a vagyoni jogok részletes elszámolását tartalmazó illetményelszámoló lap – mivel világosan kifejezi valamely, addig észrevétlen, hiszen az érdekelttel hivatalosan nem közölt, egyedi közigazgatási határozat létezését és tartalmát – sérelmet okozó aktusnak minősülhet, amellyel szemben panasszal, vagy adott esetben keresettel lehet élni (lásd ebben az értelemben az utazási költség megtérítése kapcsán az Elsőfokú Bíróság T‑354/03. sz., Reggimenti kontra Parlament ügyben 2005. február 16‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑33. o. és II‑147. o.] 38. és 39. pontját, vagy a máshonnan kapott családi támogatások összegének levonása kapcsán az Elsőfokú Bíróság T‑181/97. sz., Meyer és társai kontra Bíróság ügyben 1998. március 24‑én hozott végzését [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑151. o. és II‑481.o.]). Ilyen körülmények között az illetményelszámoló lap közlésének az a hatása, hogy megindítja az érintett tisztviselő tekintetében hozott, és a lapon kifejezett közigazgatási határozat elleni panasz és kereset benyújtására nyitva álló határidőt (a fent hivatkozott Pickering kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75. pontja és a fent hivatkozott Bain és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76. pontja).
34 Ugyanez vonatkozik a következő esetekre: ha az illetményelszámoló lap első alkalommal testesíti meg valamely új, vagyoni jogosultságok meghatározásáról szóló, általános hatállyal bíró jogi aktus – mint például az utazási költség kiszámításának módszerét módosító határozat – végrehajtását (az Elsőfokú Bíróság T‑221/02. sz., Lebedef és társai kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑211. o. és II‑1037. o.] 24. és 25. pontja), a bölcsődei szolgáltatásokhoz való szülői hozzájárulásokra vonatkozó számítási táblázatot módosító határozatra (az Elsőfokú Bíróság T‑297/94. sz., Vanderhaeghen kontra Bizottság ügyben 1997. január 29‑én hozott ítélete [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑7. o. és II‑13. o.]), a korrekciós együtthatókat módosító rendeletre (az Elsőfokú Bíróság T‑175/97. sz., Bareyt és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 8‑án hozott ítélete [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑229. o. és II‑1053. o.]; a fent hivatkozott Pickering kontra Bizottság ügyben hozott ítélet, és a fent hivatkozott Bain és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet), a díjazások összegét kiigazító rendeletre (az Elsőfokú Bíróság T‑98/92. és T‑99/92. sz., Di Marzio és Lebedef kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. június 22‑én hozott ítélete [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑167. o. és II‑541. o.]) vagy a kivételes válság-hozzájárulást, illetve az átmeneti hozzájárulást bevezető rendeletre (a Bíróság 3/83. sz., Abrias és társai kontra Bizottság ügyben 1985. július 3‑án hozott ítélete [EBHT 1985., 1995. o.]; az Elsőfokú Bíróság T‑97/92. és T‑111/92. sz., Rijnoudt és Hocken kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. június 22‑én hozott ítélete [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑159. o. és II‑511. o.].
35 Ez utóbbi esetekben az általános hatállyal bíró jogi aktus hatálybalépését követő, a tisztviselők absztrakt körének vagyoni jogosultságait módosító első illetményelszámoló lap a címzettje tekintetében szükségszerűen egyedi tartalmú közigazgatási határozat elfogadását fejezi ki, amely az érintett tisztviselőre kötelező joghatással jár, érdekeinek közvetlen és azonnali befolyásolására alkalmas. Ugyanígy, feltételezve akár annak megállapíthatóságát, hogy a kinevezésre jogosult hatóság havonta új, egyedi tartalmú közigazgatási határozatot hoz a tisztviselő vagyoni jogosultságainak meghatározását illetően, és e határozat a vonatkozó illetményelszámoló lapban fejeződik ki, ezen egymást követő határozatok csupán megerősítik az első határozatot, amely az általános hatállyal bíró új jogi aktus alkalmazásával az érintett jogi helyzetét lényegesen megváltoztatta.
36 Következésképpen az a tisztviselő, aki a panasz és a kereset benyújtására nyitva álló határidőn belül elmulasztotta a vagyoni jogosultságokat meghatározó általános hatállyal bíró jogi aktus végrehajtását első alkalommal megtestesítő illetményelszámoló lap megtámadását, az említett határidők lejártát követően jogszerűen nem támadhatja meg a későbbi illetményelszámoló lapokat ugyanazon jogellenességre hivatkozva, mint amely az első elszámoló lapot jellemezheti (a fent hivatkozott Pickering kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75–89. pontja és a fent hivatkozott Bain és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76–89. pontja).
37 A jelen helyzet azonban nem felel meg a fent érintett eseteknek. A felperesek érveit olvasva ugyanis úgy tűnik, hogy ők alapvetően azt kifogásolják, hogy a Bizottság kitartóan alkalmazza a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdését anélkül, hogy megvizsgálná a brüsszeli és luxembourgi vásárlóerő közötti esetleges különbséget, miközben a felperesek olyan új gazdasági körülmények felmerülésére hivatkoznak, amelyek többek között az egyenlő bánásmód elvére tekintettel többé nem igazolják e rendelkezés alkalmazását.
38 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve a jogalkotót kötelezi – amint azt a Bizottság is elismeri –, és hogy a személyzeti szabályzat 64. és 65. cikkében előírt korrekciós együtthatók létrehozása éppen ezen elv végrehajtását célozza azzal, hogy biztosítja a minden tisztviselő esetében egyenértékű vásárlóerő fenntartását az alkalmazási helyüktől függetlenül (lásd ebben az értelemben a Bíróság 194/80. sz, Benassi kontra Bizottság ügyben 1981. november 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2815. o.] 5. pontját; a C‑301/90. sz, Bizottság kontra Tanács ügyben 1992. január 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑221. o.] 19. pontját és a C‑187/03. P. sz, Drouvis kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
39 Amennyiben – a jelen ügyhöz hasonlóan – valamely jogalany úgy véli, hogy új tényezők új normatív intézkedések elfogadásának kötelezettségét keletkeztetik az Európai Unió számára, annak a szabályok szerint a Szerződésben, valamint az Unió jogi aktusaiban előírt eljárásokat kell követnie (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑241/01. sz., National Farmers’Union ügyben 2002. október 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑9079. o.] 38. pontját).
40 Meg kell azonban állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése a tisztviselőknek csak azt teszi lehetővé, hogy valamely rájuk vonatkozó határozat elfogadását kérjék a kinevezésre jogosult hatóságként eljáró adminisztrációtól. A jelen esetben nem ez a helyzet, mivel a felperesek alapvetően azt kifogásolják, hogy a Bizottság nem élt a szükséges politikai kezdeményezésekkel annak érdekében, hogy a jövőben külön luxembourgi korrekciós együtthatót állapítsanak meg, ami feltételezi a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdése első albekezdésének hatályon kívül helyezését. Az ilyen kérelem kívül esik a személyzeti szabályzat 90. cikke (1) bekezdésének hatályán, mivel a politikai kezdeményezés nem minősülhet „a tisztviselő tekintetében hozott határozatnak”.
41 Ilyen körülmények között, és tekintettel az olyan eljárási nehézségekre, amelyekkel az a személy szembesül, aki az EUMSZ 265. cikk értelmében vett, intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetet indít valamely, az uniós jogalkotó által elfogadott rendelet bizonyos rendelkezésének hatályon kívül helyezése céljából (lásd ebben az értelemben többek között a Bíróság C‑107/91. sz., ENU kontra Bizottság ügyben 1993. február 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1993., I‑599. o.] 16. és 17. pontját), azon lehetőségnek a fenti 33–36. pontban említett ítélkezési gyakorlat alkalmazásával való kizárása, hogy a tisztviselő olyan ténybeli körülmények, mint például a gazdasági feltételek változása miatt vitassa az illetményelszámoló lapját, és ennek alátámasztására jogellenességi kifogással éljen a személyzeti szabályzat valamely rendelkezésével szemben, amely bár az elfogadásának időpontjában érvényesnek tűnt, az érintett tisztviselő szerint jogellenessé vált a körülmények e változása miatt, a gyakorlatban lehetetlenné tenné az uniós jogban elismert egyenlő bánásmód általános elvének tiszteletben tartását szolgáló eljárás alkalmazását, és ennélfogva a hatékony bírói jogvédelemhez való jog aránytalan sérelmét jelentené.
42 A jelenlegi, nagymértékben egyedi körülmények között, a keresetindításhoz való joguk védelme érdekében meg kell engedni, hogy a fenti 33–36. pontban említett ítélkezési gyakorlatból eredő korlátozások ellenére a tisztviselők vitassák az illetményelszámoló lapjukat, és többek között az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapuló jogellenességi kifogással éljenek a személyzeti szabályzat vagyoni jogaikat meghatározó rendelkezésével szemben.
43 Tekintettel a fentiek összességére, az elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani annyiban, amennyiben az a keresetnek a felperesek részére 2008. júniustól kiállított illetményelszámoló lapok ellen irányuló részére vonatkozik.
Az ügy érdeméről
44 A felperesek a keresetük alátámasztására négy jogalapra hivatkoznak: a keresetlevélben együtt kifejtett első három az egyenlő bánásmód elvének, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, a gondos ügyintézés elvének és a bizalomvédelem elvének megsértésén; a negyedik jogalap pedig a személyzeti szabályzat 64. cikkének megsértésén alapul.
Az első három jogalapról
A felek érvei
45 A felperesek azzal érvelnek, hogy a luxembourgi megélhetési költségek magasabbak, mint a brüsszeliek. Ezen állítás alátámasztására hivatkoznak a nemzeti minimálbérre és a lakhatási költségekre, valamint az UBS, banki szolgáltatásokkal foglalkozó társaság által szolgáltatott adatokra, az Eurostat statisztikusai által végzett nem hivatalos számításokra, továbbá azon munkatársak értékeléseire, akiket a mobilitás keretében Luxembourgból Brüsszelbe helyeztek át, vagy fordítva.
46 Mivel Luxembourg az egyetlen olyan alkalmazási hely, amelynek nincs korrekciós együtthatója, a felperesek úgy vélik, hogy az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése nyilvánvaló.
47 A felperesek szerint a luxembourgi megélhetési költségek nemzetközi mutatója hiányában nehéz, sőt lehetetlen e város vonatkozásában a korrekciós együttható kiszámolása, amely mutatót az Eurostat vizsgálata alapján kellene meghatározni, amelyet sosem végeztek el.
48 A Bizottság, mivel a személyi állomány képviselői ilyen irányú kérelmeit – amint az a 2008. júniusi és azt követő illetményelszámoló lapokból kitűnik – következmények nélkül hagyta, nem tartotta tiszteletben a személyzeti szabályzat XI. mellékletének 9. cikkét, és megsértette a gondos ügyintézés elvét. A felperesek úgy vélik, hogy az említett cikk „az alkalmazási hely és az érintett tagállam fővárosa […] között a megélhetési költségek tekintetében […] észrevehető különbség[re]” való hivatkozással valójában „az alkalmazási hely és azon alkalmazási hely közötti, a megélhetési költségek tekintetében észrevehető különbségre [utal], ahol e meghatározott alkalmazási helyre nézve is meghatározzák a díjazásokat”.
49 Végül a felperesek azzal érvelnek, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelemre való hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akiben az adminisztráció megalapozott várakozásokat keltett. A jelen esetben a felpereseket azon gondolatra indították, hogy a luxembourgi korrekciós együttható hiánya azt jelenti, hogy a Bizottság korábban elvégezte a szükséges vizsgálatokat, amelyek arra vezették, hogy az ilyen együttható hiánya igazolható.
50 A Bizottság azt válaszolja, hogy a felperesek egyáltalán nem adnak magyarázatot arra, hogy a személyzeti szabályzat XI. mellékletének 9. cikke miért sérülhet Luxembourgot illetően, mivel az említett melléklet 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése, amely egyenlő szintű rendelkezés, kizárja, hogy Luxembourgnak korrekciós együtthatója legyen.
51 Kétségtelen, a Bizottság nem vitatja, hogy a jogalkotót általánosságban köti az egyenlő bánásmód elve. Ami a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdését illeti azonban, az ilyen kifogásra való hivatkozás a Brüsszel és Luxembourg közötti valódi és tartós különbség fennállását érintő, különösen alapos bizonyítást követel meg. Ez következik az ítélkezési gyakorlatból a Tanács által adott alkalmazási hely vonatkozásában pontosan meghatározott együttható vitatását illetően. Ugyanilyen bizonyítási követelmény vonatkozik még inkább annak bizonyítására, hogy a jogalkotó magában a személyzeti szabályzatban sértette meg az egyenlő bánásmód elvét azzal, hogy úgy vélte, a két alkalmazási helyet azonos módon kell kezelni.
52 A Bizottság emlékeztet arra is, hogy az intézmények széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a tekintetben, hogy mely tényezőket vegyenek figyelembe a korrekciós együtthatók meghatározásában, és csak a nyilvánvaló mérlegelési hibát vagy a hatáskörrel való visszaélést bírálhatja felül a Bíróság (lásd többek között az Elsőfokú Bíróság T‑201/00. és T‑384/00. sz., Ajour és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. szeptember 25‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑167. o. és II‑885. o.] 47–49. pontját és a fent hivatkozott Bareyt és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. és 64. pontját).
53 Márpedig a felperesek a legcsekélyebb arra utaló tényre sem hivatkoznak, amelyből a luxembourgi korrekciós együttható hiánya kapcsán következtetni lehetne a nyilvánvaló mérlegelési hiba fennállására.
54 Először is, a Solidarité européenne szakszervezet elnöke – tényként kezelve, hogy a megélhetés költségesebb Luxembourgban, mint Belgiumban – 2005‑ben a külön együttható megvalósíthatóságának vizsgálatára kérte a Bizottságot. Márpedig az Eurostat nem tudja megvizsgálni a Luxembourgban dolgozó tisztviselők családi költségvetését ilyen együttható megállapítása céljából, mivel ezen együttható a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése értelmében jogilag nem létezhet.
55 Ezenkívül a Bizottság úgy véli, hogy a felperesek általános és homályos érvek előadására szorítkoznak, az árakat érintő legcsekélyebb olyan bizonyítékok nélkül, amelyek lehetővé tennék annak megállapítását, hogy a luxembourgi megélhetési költségek ténylegesen, jelentősen és tartósan magasabbak, mint a brüsszeliek.
56 Egyébiránt a Bizottság szerint a jelen esetben a személyzeti szabályzat XI. mellékletének 9. cikkére való hivatkozás téves, mivel e cikk valamely állam fővárosától eltérő helyre, és nem magára a fővárosra vonatkozó korrekciós együttható létrehozását érinti, amely főváros, Luxembourg tekintetében létezik az említett melléklet 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdésében foglalt külön rendelkezés.
57 A Bizottság hozzáteszi, hogy a luxembourgi megélhetési költségeket illetően rendelkezésre álló információk távolról sem egyeznek meg minden esetben azzal, amit a felperesek állítanak. A Bizottság a Mercer’s Cost of Living Survey példáját idézi, amelyből kitűnik, hogy 2008 márciusában a luxembourgi megélhetési költség (91,3) alacsonyabb volt a brüsszelinél (92,9), a New York‑i mutatót 100‑nak véve.
58 Ami a gondos ügyintézés állítólagos megsértését illeti, a Bizottság rámutat, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint ennek alapján a személyzeti szabályzat rendelkezései nem vitathatók (az Elsőfokú Bíróság T‑135/05. sz., Campoli kontra Bizottság ügyben 2006. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑297. o. és II‑A‑2‑1527. o.] 149. pontja).
59 Ami a bizalomvédelem elvének állítólagos megsértését illeti, a Bizottság úgy véli, hogy a felperesek álláspontja nem következetes. Ezen álláspont érthetőbb lenne, ha a felperesek azt állították volna, hogy az adminisztráció ténylegesen megígérte nekik a külön luxembourgi együttható létrehozását anélkül, hogy ez valaha is megvalósult volna. Mindenesetre jogilag kizárt, hogy a felpereseknek a legcsekélyebb reménye lehetett a luxembourgi együttható létrehozásának elérésére, mivel személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése azt kifejezetten tiltja. Bármely ilyen értelmű ígéret, ha létezett volna, ellentétes lett volna az alkalmazandó rendelkezésekkel, így alkalmatlan arra, hogy jogos várakozást keltsen (az Elsőfokú Bíróság T‑123/89. sz., Chomel kontra Bizottság ügyben 1990. március 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., II‑131. o.] 26–30. pontja).
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
60 A felperesek lényegében azt kifogásolják, hogy a Bizottság – a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése ellenére – nem bízta meg az Eurostatot olyan statisztikai vizsgálat elvégzésére, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy van‑e észrevehető különbség a vásárlóerő tekintetében a Luxembourgban dolgozó tisztviselők és alkalmazottak hátrányára a Brüsszelben megállapított vásárlóerőhöz képest. A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság a mulasztásával, és a felperesek által benyújtott – az utóbbi években a luxembourgi megélhetési költségek észrevehető emelkedését mutató – bizonyítékok ellenére, megsértette az egyenlő bánásmód, a gondos ügyintézés és a bizalomvédelem elvét.
61 A felperesek érvelését tehát úgy kell érteni, mint amely elsősorban a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése jogszerűségét vitatja annyiban, amennyiben e rendelkezés nem csak a luxembourgi korrekciós együttható létrehozásának képezi akadályát, hanem annak is, hogy a Bizottság megbízza az Eurostatot, hogy elvégezze a szükséges statisztikai vizsgálatokat a brüsszeli és a luxembourgi megélhetési költségek közötti esetleges különbség fennállásának bizonyításához, jóllehet a felperesek által benyújtott bizonyítékok igazolnák az ilyen vizsgálat megindítását.
62 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tisztviselők díjazását befolyásoló, a személyzeti szabályzat 64. és 65. cikkében szabályozott korrekciós együtthatók célja a minden tisztviselő számára egyenértékű vásárlóerő fenntartásának biztosítása, függetlenül az alkalmazási helytől, az egyenlő bánásmód elvének megfelelően (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Benassi kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 5. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Tanács ügyben hozott ítélet 19. pontját, valamint a fent hivatkozott Drouvis kontra Bizottság ügyben hozott végzés 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A személyzeti szabályzat 65. cikkének (2) bekezdése alapján, amennyiben a megélhetési költségek észrevehető változását állapítja meg, a Tanács feladata a következtetések levonása és a korrekciós együtthatók elfogadása (a fent hivatkozott Bizottság kontra Tanács ügyben hozott ítélet 24. pontja). Az érintett tagállam fővárosától eltérő alkalmazási hely és e főváros között a megélhetési költségek bizonyítottan észrevehető eltérését illetően a Bíróság hozzátette, hogy a Tanács nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel valamely alkalmazási helyre vonatkozó külön korrekciós együttható bevezetésének szükségességét illetően (a fent hivatkozott Bizottság kontra Tanács ügyben hozott ítélet 25. pontja).
63 Arra is emlékeztetni kell, hogy az egyenlő bánásmód elve, amely érinti a személyzeti szabályzat 64. és 65. cikkében szabályozott korrekciós együtthatók létrehozásának biztosítására irányul, a jogalkotót is köti, ahogy azt a Bizottság is elismerte.
64 A jelen esetben egyértelmű, hogy a felperesek, akik a Luxembourgban dolgozó tisztviselőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésre hivatkoznak az e tagállamra vonatkozó, a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése értelmében vett külön korrekciós együttható hiánya miatt, a Közszolgálati Törvényszék előtt különösen nehéz helyzetben vannak a bizonyítás szempontjából, a kellőképpen megbízható statisztikai adatok kidolgozásához és összegyűjtéséhez kapcsolódó technikai nehézségek miatt.
65 Ilyen körülmények között a Bizottság nem szorítkozhat annak előadására, hogy a felperesek nem bizonyították a Luxembourg és Brüsszel közötti észrevehető és tartós különbség fennállását az egyenlő bánásmód megsértésén alapuló jogalapjuk alátámasztására, miközben azzal érvel, hogy nem kérhet az Eurostattól e tekintetben statisztikai kutatást, mivel a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése tiltja külön luxembourgi korrekciós együttható megállapítását. Az ilyen körkörös érvelés, ha azt a Közszolgálati Törvényszék követné, nem tenné lehetővé a díjazás terén a tisztviselők közötti egyenlő bánásmód tiszteletben tartásának biztosítását, és különösen azon követelmény biztosítását, hogy minden tisztviselő azonos vásárlóerővel rendelkezzen.
66 Ilyen körülmények között, tekintettel a statisztikai alapadatok és módszerek meghatározásához és kiválasztásához kapcsolódó technikai nehézségekre, nem követelhető meg a felperesektől, hogy jogilag kellőképpen bizonyítsák a Közszolgálati Törvényszék előtt a luxembourgi megélhetési költségek Brüsszelhez viszonyított, észrevehető és tartós olyan emelkedésének fennállását, amely alkalmas a tisztviselők közötti, az alkalmazási helyük szerinti eltérő bánásmód fennállásnak bizonyítására. A felpereseknek csak az a feladata – amint azt a Tanács a tárgyaláson elismerte –, hogy a bizonyítékok kellően jelentős olyan csoportját terjesszék elő, amely megmutatja a vásárlóerő lehetséges különbségét, úgy hogy a bizonyítási teher a Bizottságra szálljon át, és igazolja adott esetben az Eurostat adminisztratív kutatásának megindítását.
67 Igaz, hogy a személyzeti szabályzat 65. cikkének (2) bekezdéséből és a XI. melléklete 9. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy csak a luxembourgi megélhetésnek a brüsszelihez viszonyított észrevehető emelkedése igazolhatja kiigazító intézkedések elfogadását annak biztosítása érdekében, hogy a Luxembourgban dolgozó tisztviselők és a Brüsszelben dolgozó kollégáik egyenértékű vásárlóerővel rendelkezzenek. Az egyenlő bánásmód elve ugyanis nem a tisztviselők vásárlóereje közötti, az alkalmazási helytől független tökéletes azonosság, hanem az érintett alkalmazási helyek között a megélhetési költségek alapvető egyenértékűségének kikényszerítésére alkalmas. A jogalkotó e tekintetben, a terület összetettségét figyelembe véve, széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, és a bíróság beavatkozásának annak vizsgálatára kell korlátozódnia, hogy az intézmények ezen ésszerű határok között maradtak‑e azon megfontolásokhoz képest, amelyeket figyelembe vettek, és hogy a hatáskörükkel nem nyilvánvalóan tévesen éltek‑e (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑544/93. és a T‑566/93. sz., Abello és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. december 7‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1995., I‑A‑271. o. és II‑815. o.] 76. pontját).
68 Azonban még ha a felperesek beadványai nem túl egyértelműek is e tekintetben, a jelen kereset alátámasztására előadott fő kifogás láthatóan az, hogy a Bizottság kitartóan alkalmazza a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdését anélkül, hogy megvizsgálná a brüsszeli és luxembourgi vásárlóerő közötti esetleges különbséget. Ilyen körülmények között a bírósági felülvizsgálat nem korlátozódik a nyilvánvaló mérlegelési hiba vizsgálatára, hanem arra is kiterjed, hogy az érdekeltek elegendő olyan bizonyítékot – például számszerűsített kutatásokat vagy mást –, terjesztettek‑e elő, amely engedélyezett forrásból származik, kellőképpen alá van támasztva, és igazolja a vizsgálat megindítását.
69 Márpedig a jelen esetben meg kell állapítani, hogy a felperesek néhány meglehetősen elvont gondolat megfogalmazására szorítkoztak anélkül, hogy az Eurostat statisztikai kutatásának elindítását igazoló, legalább az észrevehető különbségre való utalás megállapítását lehetővé tevő bizonyítékkezdeményeket terjesztett volna elő. A felperesek ugyanis a keresetükben hivatkoznak:
– az „UBS által szolgáltatott adatokra” anélkül, hogy ezen adatokat akár részleteznék, akár benyújtanák;
– a luxembourgi nemzeti minimálbérre, ingatlanárakra és irodabérleti díjakra vonatkozó, alá nem támasztott állításokra;
– pontosabb megjegyzések nélkül „azon munkatársaktól származó információkra, akiket a mobilitási program keretében Luxembourgból Brüsszelbe, vagy Brüsszelből Luxembourgba helyeztek át, és akik megállapították, hogy a luxembourgi vásárlóerejük alacsonyabb, mint a brüsszeli”;
– az „Eurostat statisztikusai által végzett nem hivatalos számításokra” szintén további magyarázatok nélkül;
– a NATO Karbantartási és Ellátó Hivatala beszerzésekért felelős igazgatójának 2006. március 6‑i levelére, amelyben az mindössze aggodalmát fejezi ki a „brüsszeli és a luxembourgi megélhetési költségek közötti növekvő különbség” miatt;
– valamint egyéb, a keresetlevélhez mellékelt, szakszervezeti levelezésben és tájékoztatókban foglalt állításokra.
70 Az ilyen bizonyítékok nem elegendőek annak megállapításához, hogy a szóban forgó két alkalmazási helyen a megélhetési költségek között észrevehető és tartós különbség tapasztalható, amely külön luxembourgi korrekciós együttható hiányában jelentősen csökkenti a Luxembourgban dolgozó tisztviselők vásárlóerejét a Brüsszelben dolgozó kollégáik vásárlóerejéhez képest, miközben a Bizottság épp ellenkezőleg olyan bizonyítékokat nyújtott be, amelyek a brüsszelihez képest az alacsonyabb luxembourgi megélhetési költségekre utalnak (lásd a fenti 57. pontot).
71 Egyébiránt, ami a gondos ügyintézés elvének állítólagos megsértését illeti, elég arra emlékeztetni, hogy a Tanács által szabályszerűen elfogadott személyzeti szabályzati rendelkezés semmi esetre sem vitatható sikeresen az ilyen elv állítólagos megsértése miatt (az Elsőfokú Bíróság T‑256/01. sz., Pyres kontra Bizottság ügyben 2005. február 15‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑23. o. és II‑99. o.] 66. pontja és fent hivatkozott Campoli kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 149. pontja).
72 Végül, a bizalomvédelem elvének állítólagos megsértését illetően, elég azt megállapítani, hogy a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy az adminisztrációtól konkrét ígéretet kaptak a brüsszeli és luxembourgi tisztviselők vásárlóereje vonatkozásában érzékelhető különbség fennállását, sem pedig a luxembourgi korrekciós együttható jövőbeli elfogadását illetően. Mindenesetre a tisztviselő nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvének megsértésére valamely személyzeti szabályzatban foglalt rendelkezés, a jelen esetben a személyzeti szabályzat XI. melléklete 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése jogszerűségének kétségbe vonása érdekében, és nem ellenezheti annak alkalmazását, mivel az adminisztráció olyan ígéretei, amelyek nem veszik figyelembe a személyzeti szabályzat rendelkezéseit, nem keletkeztethetnek jogos bizalmat abban, akinek azt címezték (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Chomel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 26–30. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑175/03. sz., Schmitt kontra EAR ügyben 2004. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑211. o. és II‑939. o.] 46. és 47. pontját).
73 Hangsúlyozni kell e tekintetben azt is, hogy a kereset nem a statisztikai kutatás lefolytatása iránti kérelem elutasítása ellen irányul, hanem többek között az illetményelszámoló lapok ellen, a személyzeti szabályzatban foglalt rendelkezés ellen felhozott jogellenességi kifogás alapján.
74 A fentiek összességére tekintettel az első három jogalapot el kell utasítani.
A negyedik jogalapról
A felek érvei
75 A felperesek hangsúlyozzák, hogy a személyzeti szabályzat 64. cikkének második albekezdése szerint a „Közösségek ideiglenes székhelyein dolgozó tisztviselők díjazására vonatkozó korrekciós együttható 1962. január 1‑jétől kezdődően 100%”. Ez azt jelenti, hogy idővel a luxembourgi együttható megváltozhat. A felperesek, mivel szerintük a XI. melléklet nem korlátozhatja a 64. cikk hatályát, vitatják a személyzeti szabályzat XI. melléklete 1. cikke (3) bekezdésének d) pontját, a 3. cikkének (5) bekezdését és az 5. cikkének (3) bekezdését, amelyek Luxembourgra vonatkoznak.
76 A felperesek úgy vélik, hogy a megtámadott egyedi határozat, azaz a Luxembourgban dolgozó tisztviselők vásárlóerejének a Brüsszelben dolgozó tisztviselők vásárlóerejével azonos szintre való emelésének megtagadása, és a vitatott általános hatállyal bíró jogi aktus között jogi kapcsolat áll fenn, valamint hogy a hivatkozott jogellenességi kifogás arra korlátozódik, ami a jogvita kimenetele szempontjából feltétlenül szükséges.
77 A Bizottság és a Tanács azt válaszolja, hogy a felperesek nem adnak elő egyetlen érvet sem a negyedik jogalap alátámasztására, aminek e jogalap elfogadhatatlanként való elutasításához kellene vezetnie az eljárási szabályzat 35. cikke 1. §‑ének d) és e) pontjára tekintettel.
78 Ami az ügy érdemét illeti, a Bizottság szerint – ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak – a személyzeti szabályzat 64. cikke nem magasabb rangú, mint a XI. melléklet rendelkezései. Lehetetlen tehát azt állítani, hogy e rendelkezések megsérthették a 64. cikket.
79 Valójában minden hivatkozott rendelkezés egyenrangú, következésképpen a harmonikus értelmezés biztosítása érdekében egymással összefüggésben kell értelmezni őket. Márpedig a személyzeti szabályzat 64. cikke nem jelentheti azt, hogy külön luxembourgi korrekciós együtthatót lehet elfogadni, mivel az e cikk olyan értelmezését jelentené, amely eltér a XI. melléklet 3. cikke (3) vagy (5) bekezdésének egyértelmű szövegétől. Ellenben a 64. cikket úgy kell értelmezni, hogy e cikk a külön rendelkezések tárgyát képező – mint például a Luxembourgra vonatkozó – helyzetektől eltérő esetre vonatkozik.
80 A Tanács e tekintetben osztja a Bizottság véleményét. Hozzáteszi, hogy amennyiben a felperesek a szóban forgó rendelkezéseket az egyenlő bánásmód szempontjából kifogásolják, a XI. mellékletből, különösen a 9. cikkének az (1) bekezdéséből következik, hogy a jogalkotó nem a különböző alkalmazási helyeken dolgozó tisztviselők vásárlóerejének mindenkori, tökéletes azonosságát kívánja biztosítani. A hivatkozott rendelkezés ugyanis előírja, hogy az új korrekciós együttható megállapítása iránti kérelmet „az alkalmazási hely és az érintett tagállam fővárosa […] között a megélhetési költségek tekintetében néhány éven keresztül észrevehető különbséget kimutató objektív tényezőkkel kell alátámasztani”. Ezenkívül – ahogy azt Capotorti főtanácsnok a 158/79. sz., Roumengous Carpentier kontra Bizottság ügyre vonatkozó 1982. szeptember 30‑i indítványában (a Bíróság 1982. december 15‑én hozott ítélete; EBHT 1982., 4379. o.) megjegyzi – „a korrekciós együtthatók kiigazítása csak a megélhetési költségek észrevehető emelkedése esetében kötelező, [amelyből levezethető], hogy a közösségi jogalkotó célja nem a teljesen azonos bánásmód (az alkalmazási helytől független azonos vásárlóerő), hanem a bánásmód lényegi és ésszerű egyenértékűsége, esetleges csekély jelentőségű eltérésekkel”. Feltételezve, hogy a személyzeti szabályzat XI. melléklete 9. cikkének (1) bekezdése analógia útján a jelen esetre is vonatkoztatható, abból az következik, hogy a szóban forgó, Luxembourgra vonatkozó rendelkezések jogszerűsége az egyenlő bánásmód elve szempontjából csak olyan objektív tényezők fennállása mellett vitatható, amely a brüsszeli és luxembourgi megélhetési költségek észrevehető és tartós különbségét mutatják.
81 Márpedig a felperesek nem terjesztettek elő egyetlen olyan objektív tényezőt, amely a két főváros között ilyen különbséget, és még kevésbé az ilyen különbség jelentőségét és tartós jellegét mutatja.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
82 A felperesek lényegében azzal érvelnek, hogy a személyzeti szabályzat XI. mellékletének rendelkezései, és különösen a 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése nem térhetnek el a személyzeti szabályzat 64. cikkétől, amelynek szövege és értelme kötelezően maga után vonja a tisztviselők díjazását érintő korrekciós együtthatók módosításának lehetőségét a különböző alkalmazási helyek életkörülményei függvényében.
83 E tekintetben igaz, hogy „[a] személyzeti szabályzat 65a. cikke előírja, hogy a 64. és 65. cikk végrehajtására vonatkozó szabályokat a XI. melléklet határozza meg”. Ebből arra lehet következtetni, hogy a végrehajtásra vonatkozó említett szabályok nem térhetnek el a személyzeti szabályzat 64. és 65. cikkében foglalt, alapul szolgáló szabályoktól. Sőt, általánosságban, bár nincs kifejezett, formális alá‑fölé rendeltség a személyzeti szabályzat fő rendelkezései és a mellékletei között, mivel mindkét szabálycsoportot a Tanács fogadja el, esettől függően lehet köztük tartalmi hierarchia, mivel a mellékleteket az Európai Unió közszolgálatának alapjai és rendszere figyelembevételével kell értelmezni, ahogyan azokat a szűk értelemben vett személyzeti szabályzat meghatározza.
84 A jelen esetben azonban a felperesek nem támasztották alá, hogy a személyzeti szabályzat XI. mellékletének rendelkezései, és különösen a 3. cikke (5) bekezdésének első albekezdése sértik a személyzeti szabályzat 64. cikkében foglalt alapvető szabályt, mivel a felperesek nem bizonyították, hogy a jogalkotó jogellenesen vélte úgy, hogy a brüsszeli és a luxembourgi életkörülmények nem igazolják különböző korrekciós együtthatók létrehozását. Azt a kérdést, hogy az ilyen értékelés sérti‑e az egyenlő bánásmód elvét, vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz‑e, a kereset alátámasztására felhozott első három jogalap keretében a Közszolgálati Törvényszék részletesen megvizsgálta.
85 A fentiekre tekintettel a negyedik jogalapot, következésképpen a kereset egészét el kell utasítani.
A költségekről
86 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a értelmében, ha az említett szabályzat II. címe 8. fejezetének többi rendelkezése alapján a Közszolgálati Törvényszék másként nem határoz, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Közszolgálati Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
87 A fent ismertetett indokokból az következik, hogy a felperesek pervesztesek lettek. A Bizottság kérelmeiben továbbá kifejezetten kérte, hogy a felpereseket kötelezzék a költségek viselésére. A jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑a rendelkezéseinek alkalmazását, a felpereseket tehát kötelezni kell a költségek viselésére.
88 Egyébiránt az eljárási szabályzat 89. cikkének (4) bekezdése értelmében a beavatkozó maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Közszolgálati Törvényszék Georgio Lebedefet és Trevor Jonest kötelezi valamennyi költség viselésére, kivéve az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.
3) Az Európai Unió Tanácsa beavatkozóként maga viseli a saját költségeit.
Mahoney | Kreppel | Van Raepenbusch |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. szeptember 30‑i nyilvános ülésen.