GIOVANNI PITRUZZELLA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. január 10.(1)
C‑631/17. sz. ügy
SF
kontra
Inspecteur van de Belastingdienst
(a Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia legfelsőbb bírósága] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – A migráns munkavállalók szociális biztonsága – 883/2004/EK rendelet – A 11. cikk (3) bekezdésének e) pontja – Harmadik állam lobogója alatt közlekedő tengerjáró hajón tengerészként alkalmazott tagállami állampolgár – A munkavállaló lakóhelye szerinti államtól eltérő államban letelepedett munkáltató – A rendelet személyi hatálya – Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása”
1. A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004 rendelet(2) 11. cikke (3) bekezdésének e) pontját az e rendeletben előírt szociális biztonság tárgyában alkalmazandó jogszabályokat meghatározó normák (kollíziós szabályok) rendszerét lezáró gyűjtőrendelkezésként kell‑e értelmezni, amely a rendeletben kifejezetten nem rögzített minden esetre vonatkozik, vagy e rendelkezés hatálya korlátozottabb, mivel az kizárólag az inaktív személyekre alkalmazandó?
2. A Bíróságnak lényegében ezt a kérdést kell megválaszolnia a jelen ügyben, amelynek tárgya a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) által egyrészről a harmadik állam lobogója alatt közlekedő, a tényállás megvalósulásának idején az Unió területén kívül tartózkodó tengerjáró hajón rövid ideig egy hollandiai székhelyű társaság alkalmazásában álló, Lettországban lakóhellyel rendelkező lett állampolgár, másrészről a szóban forgó munkaviszony időszakára vonatkozóan a társadalombiztosítási járulékok megfizetését követelő holland adóhatóság között felmerült jogvitában előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
3. A Bíróságnak a jelen ügyben első alkalommal nyílik lehetősége a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés értelmezésére; olyan új rendelkezésről van szó, amely a régi 1408/71 rendeletben(3) nem szerepelt. A Bíróság által a jelen ügyben meghozandó ítélet a 883/2004 rendeletben előírt kollíziós szabályok szerkezetének meghatározása szempontjából valamelyest jelentőséggel bír majd.
I. Jogi háttér
4. A 883/2004 rendelet 11. cikke – vagyis a rendelet II. címének „Általános szabályok” címet viselő első cikke – a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.
[…]
(3) A 12–16. cikkre is figyelemmel:
a) a munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként egy tagállamban tevékenységet folytató személyek az adott tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak;
b) a köztisztviselők azon tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak, amely tagállam jogszabályainak hatálya alá az őket alkalmazó közigazgatási szerv tartozik;
c) a 65. cikk értelmében a lakóhely szerinti tagállam jogszabályai alapján munkanélküli‑ellátásban részesülő személyek az adott tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak;
d) egy tagállam fegyveres erőibe szolgálatra vagy polgári szolgálatra behívott vagy újból behívott személyek e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak;
e) az a)–d) pont hatálya alá nem tartozó bármely személyre a lakóhely szerinti tagállam jogszabályai vonatkoznak, e rendelet egyéb olyan rendelkezéseinek sérelme nélkül, amelyek szerint az ilyen személyeknek egy vagy több tagállam jogszabályai alapján ellátásokat biztosítanak.
(4) E cím alkalmazásában a munkavállaló vagy önálló vállalkozó által szokásosan egy tagállam lobogója alatt közlekedő tengeri hajó fedélzetén végzett tevékenység az említett tagállamban végzett tevékenységnek minősül. Ugyanakkor az a személy, akit egy tagállam lobogója alatt közlekedő hajó fedélzetén alkalmaznak, és aki az e munkáért járó javadalmazást olyan vállalkozástól vagy személytől kapja, amelynek vagy akinek a székhelye vagy lakóhelye más tagállamban található, az utóbbi tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, ha e tagállamban rendelkezik lakóhellyel. Az említett jogszabályok alkalmazásában a javadalmazást fizető vállalkozás vagy személy munkáltatónak tekintendő.
[…]”.
II. A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
5. SF Lettországban lakóhellyel rendelkező lett állampolgár a 2013. augusztus 13‑tól 2013. december 31‑ig tartó időszakban munkaviszonyban állt a hollandiai székhelyű Oceanwide Offshore Services B.V.‑nél.
6. Az említett időszakban SF‑et tengerészként, konkrétan utaskísérőként alkalmazták egy bahamai lobogó alatt közlekedő tengerjáró hajón, amely a szóban forgó időszakban az Északi‑tenger alatti kontinentális talapzat német része fölött tartózkodott.
7. A holland adóhatóság, pontosabban az Inspecteur van de Belastingdienst (adóellenőr) SF Oceanwide Offshore Services B. V. társaság által történő alkalmazásának időszakát illetően az SF‑fel szemben határozatot hozott, amelyben őt a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére kötelezte.
8. SF – mivel álláspontja szerint a társadalombiztosítási járulékokkal kapcsolatos holland szabályozás rá nem vonatkozik – a holland adóhatóság határozata ellen keresetet terjesztett a Rechtbank Zeeland‑West‑Brabant (Zeeland‑Nyugat‑Brabant‑i bíróság, Hollandia) elé.
9. E bíróság úgy határozott, hogy SF helyzetére a 883/2004 rendelet alapján alkalmazandó jogszabályok meghatározása céljából néhány előzetes kérdést terjeszt a Hoge Raad (legfelsőbb bíróság) elé.
10. A kérdést előterjesztő bíróság, a Hoge Raad (legfelsőbb bíróság) abból indul ki, hogy mind SF, mind pedig munkaviszonya a 883/2004 rendelet hatálya alá tartozik, és hogy a szóban forgó időszakban SF által végzett munka nem tekinthető az Európai Unió valamely tagállamának területén végzett tevékenységgel egyenértékűnek.
11. A kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy mivel az SF‑éhez hasonló helyzetre a 883/2004 rendelet egyetlen más rendelkezése sem alkalmazható, az ilyen helyzet az említett rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának hatálya alá tartozik, ezért a jelen ügy szempontjából az érintett lakóhelye szerinti tagállam szabályozása, vagyis a lett jog bír relevanciával.
12. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy előtte azzal érveltek, hogy SF helyzetére a 883/2004 rendelet 11. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 11. cikke (3) bekezdésének a) pontja alkalmazandó. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy e jogi minősítés helyessége esetén SF helyzetére a munkáltatójának letelepedési helye szerinti állam jogát, vagyis a holland jogot kell alkalmazni.
13. Ebben az összefüggésben a Hoge Raad (legfelsőbb bíróság) – mivel kétségei vannak a saját álláspontjának helyességét illetően – előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Mely állam jogszabályaira utal az érintettnek egy Hollandiában letelepedett munkáltató általi alkalmazásának időszakában alkalmazandó jogszabályokként a 883/2004 rendelet, ha az érintett a) Lettországban lakik, b) lett állampolgár, c) hollandiai székhelyű munkáltató alkalmazza, d) tengerészként dolgozik, e) munkáját bahamai lobogó alatt közlekedő tengerjáró hajón végzi, és f) ezt a tevékenységet az Európai Unió területén kívül folytatja?”
III. A Bíróság előtti eljárás
14. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2017. november 9‑én érkezett a Bíróság Hivatalához. Írásbeli észrevételeket SF, a görög kormány, a lengyel kormány és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be. A 2018. november 8‑án tartott tárgyaláson SF, a görög kormány és a holland kormány, valamint a Bizottság szóbeli észrevételt terjesztett elő.
IV. Jogi elemzés
A. Előzetes észrevételek
15. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdése révén lényegében annak tisztázására kéri a Bíróságot, hogy a 883/2004 rendelet alapján mely jogszabályokat kell alkalmazni az alapügy érintettjének helyzetéhez hasonló helyzetre, amennyiben az alapügy érintettje a származási tagállamában rendelkezik lakóhellyel, és a harmadik állam lobogója alatt közlekedő, a tényállás megvalósulásának időszakában az Unió területén kívül tartózkodó tengerjáró hajó fedélzetén, egy másik tagállamban letelepedett munkáltató alkalmazásában, tengerészként végzett munkát.
16. E tekintetben két álláspont ütközik.
17. A kérdést előterjesztő bíróság, a görög kormány és a lengyel kormány, valamint SF által képviselt egyik álláspont szerint SF helyzetére a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt gyűjtőrendelkezést kell alkalmazni, mivel azt a 883/2004 rendelet egyetlen másik rendelkezése sem szabályozza. Következésképpen az érintett a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik.
18. Ezzel szemben a Bizottság és a holland kormány által képviselt másik álláspont szerint a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés kizárólag az inaktív személyek tekintetében alkalmazható, ezért e rendelkezés a tényállás megvalósulásának idején jövedelemszerző tevékenységet végző SF helyzetéhez hasonló helyzetre nem vonatkozik. A 883/2004 rendeletnek a Bíróság ítélkezési gyakorlata(4) tükrében értelmezett II. címében foglalt rendelkezései alapján egy, az SF helyzetéhez hasonló helyzetre ehelyett az érintett munkáltatója letelepedésének helye szerinti tagállam jogszabályait kell alkalmazni.
19. A Bíróságnak ezért a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának hatályát kell meghatároznia a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdés megválaszolása céljából. Álláspontom szerint e célból az említett rendelkezést először a 883/2004 rendelet rendszerén belül, a Bíróság által az ítélkezési gyakorlatban e tárgyban kidolgozott elvek tükrében kell elemezni, hogy ezt követően ezen elemzés alapján meg lehessen állapítani az említett rendelkezés hatályát.
B. A 11. cikk (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés a 883/2004 rendelet rendszerében
20. Amint azt a Bíróság több alkalommal is megállapíthatta, az 1408/71 rendeletben foglalt normákat azok célkitűzésének fenntartása mellett korszerűsítő és egyszerűsítő 883/2004 rendelet célja a tagállami szociális biztonsági rendszerek koordinálása a személyek szabad mozgása eredményes gyakorlásának biztosítása érdekében(5).
21. Az említett rendelet nem alakítja ki a szociális biztonság egységes rendszerét, hanem fenntartja a különböző nemzeti rendszereket(6) számos közös elv meghatározásával, amely elveket valamennyi tagállam szociális biztonságra vonatkozó jogszabályainak tiszteletben kell tartaniuk, és amelyek az abban foglalt kollíziós szabályrendszerrel együtt biztosítják, hogy azokat a személyeket, akik az Unión belüli szabad mozgásukat és tartózkodásukat gyakorolják, ne érje hátrány a különböző nemzeti rendszerek következtében azért, mert éltek ezzel a szabadsággal(7).
22. Ebben az összefüggésben a 883/2004 rendelet II. címe tartalmazza azokat a kollíziós szabályokat, amelyek lehetővé teszik az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre alkalmazandó jogszabályok meghatározását. Ha tehát valamely személy az 883/2004 rendelet 2. cikkében meghatározott személyi hatálya alá tartozik, főszabály szerint a valamely tagállam jogszabályai alkalmazásának e rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében rögzített elve alkalmazandó, és az alkalmazandó nemzeti jogszabályokat e rendelet II. címe rendelkezéseinek megfelelően kell meghatározni(8).
23. A Bíróság több alkalommal egyértelművé tette, hogy az említett cím rendelkezései teljes és egységes kollíziós szabályrendszert képeznek, és hogy azok célja nemcsak több nemzeti szabályozás egyidejű alkalmazásának az elkerülése, hanem annak megakadályozása is, hogy a 883/2004 rendelet hatálya alá tartozó személyek – a rájuk nézve irányadó szabályozás hiányában – a szociális biztonsági rendszer nyújtotta védelem nélkül maradjanak(9).
24. A 883/2004 rendelet 11. cikke képezi a rendelet II. címe „sarokkövét”, és lehetővé teszi annak meghatározását, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó valamely személyre mely nemzeti jogszabályt kell alkalmazni(10).
25. Közelebbről – ami az említett 11. cikk (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezést illeti –, a Bíróságnak alkalma nyílt megállapítani, hogy e rendelkezés „kollíziós szabályt” fektet le, amely azon nemzeti jogszabályok megállapítására irányul, amelyek a 883/2004 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében felsorolt szociális biztonsági ellátások nyújtására alkalmazandók, amely ellátásokra az említett rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a)–d) pontjában felsoroltaktól eltérő személyek, vagyis többek között a gazdaságilag inaktívak is igényt tarthatnak(11).
26. A Bíróságnak arra is alkalma nyílt, hogy meghatározza a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjával elérni kívánt konkrét célokat, amelyek megegyeznek a fenti 23. pontban említett célokkal. A Bíróság ugyanis egyértelművé tette, hogy az említett rendelkezés által követett cél nemcsak több nemzeti szabályozás adott helyzetre való egyidejű alkalmazásának és az esetlegesen ebből eredő bonyodalmaknak az elkerülése, hanem annak megakadályozása is, hogy a 883/2004 rendelet hatálya alá tartozó személyeket a rájuk alkalmazandó jogszabályok hiányában megfosszák a védelemtől a szociális biztonság területén(12). Ezzel szemben e rendelkezésnek önmagában nem célja a szociális biztonsági ellátásokhoz való jog fennállására vonatkozó érdemi feltételek meghatározása, ezért az főszabály szerint az egyes tagállamok jogszabályainak feladata(13).
27. A 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontját illetően az is megjegyzendő, hogy – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság és a Bíróság előtt észrevételt előterjesztő egyes kormányok rámutattak – a szóban forgó rendelkezés e rendelet újítása. A korábbi 1408/71 rendelet ugyanis nem tartalmazott ehhez hasonló rendelkezést.
28. Az 1408/71 rendelet kizárólag egy részben gyűjtő jellegű rendelkezést tartalmazott(14), amelyet – amint arra a Bizottság rámutatott – a Bíróság 1986. június 12‑i Ten Holder ítéletét (302/84, EU:C:1986:242) követően iktattak be. E rendelkezés révén mindazonáltal az alkalmazandó jogszabályok kizárólag olyan személyek tekintetében határozhatók meg, akik esetében valamely tagállam jogszabályainak alkalmazhatósága anélkül szűnt meg, hogy másik tagállam jogszabályai e személyek tekintetében alkalmazandóvá váltak volna(15).
29. Jóllehet az 1408/71 rendelet II. címe – a Bíróság által is elismert módon(16) – teljes és egységes kollíziós szabályrendszert tartalmaz, e rendelet rendszerében nem létezett a rendszert lezáró, olyan kifejezett gyűjtőrendelkezés, amely a II. cím rendelkezéseiben kifejezetten nem rögzített valamennyi esetben lehetővé teszi az alkalmazandó jogszabályok meghatározását.
30. Ilyen körülmények között a Bíróságnak ugyanis több alkalommal be kellett avatkoznia a rendszer hézagjainak betöltése érdekében, az 1408/71 rendelet II. címében foglalt rendelkezések tág értelmezése vagy e rendelkezésekre történő általános utalás révén határozva meg az említett rendelet II. címében foglalt kollíziós szabályok által kifejezetten nem szabályozott egyes esetekre alkalmazandó jogszabályokat(17).
C. A 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának hatályáról
31. A fenti pontokban szereplő megfontolások tükrében kell értelmezni a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezést e rendelkezés hatályának meghatározása, konkrétabban pedig annak igazolása érdekében, hogy – a Bizottság és a holland kormány érvelésének megfelelően – e rendelkezés kizárólag az inaktív személyekre vonatkozik‑e.
32. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi(18).
33. Először is, rá kell mutatni arra, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés szövege igen általános kifejezéseket használ. E rendelkezés az ugyanezen bekezdés „a)–d) pont[jának] hatálya alá nem tartozó bármely személyre” alkalmazandó, egyrészről a „12–16. cikk”, másrészről „e rendelet egyéb olyan rendelkezéseinek sérelme nélkül, amelyek szerint [az ilyen személyeknek] egy vagy több tagállam jogszabályai alapján ellátásokat biztosítanak”.
34. A rendelkezés szövegének szó szerinti elemzése nem pusztán arra mutat rá, hogy a rendelkezést a „bármely személy” kifejezés használata révén általánosan fogalmazták meg, hanem arra is, hogy e rendelkezést kiegészíti két „kikötés”, amelyek szintén általános hatályúak: az első kikötés szerint a 883/2004 rendelet II. címében foglalt valamennyi rendelkezésre, vagyis az annak hatálya alá tartozó személyekre alkalmazandó jogszabályok meghatározását lehetővé tévő kollíziós szabályokra figyelemmel alkalmazandó; a második kikötés szerint viszont a rendelet minden más rendelkezésének sérelme nélkül alkalmazandó.
35. Álláspontom szerint ez a megfogalmazás olyan értelmezést támogat, amely szerint e rendelkezés olyan, a rendszer lezárását szolgáló kollíziós szabály jellegű rendelkezés, amelynek hatálya kiterjed minden olyan esetre, amelyben a 883/2004 rendelet kifejezetten nem határozza meg, hogy valamely érintett helyzetére mely jogszabályokat kell alkalmazni.
36. A rendelkezés szövegének szó szerinti elemzése azonban nem mutat rá semmiféle olyan körülményre, amely igazolhatná a rendelkezés hatályának kizárólag az inaktív személyekre történő korlátozását. E rendelkezés szövegéből ugyanis semmilyen módon nem következik az, hogy a rendelkezés kizárólag a személyek egyes meghatározott csoportjaira vonatkozna.
37. Másodszor, ami a szóban forgó rendelkezés kontextusát illeti, mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy a 883/2004 rendelet egyetlen más rendelkezésének vagy preambulumbekezdésének tartalma sem támasztja alá azt az álláspontot, amely szerint a rendelkezés hatálya kizárólag az inaktív személyekre korlátozódna.
38. A Bizottság írásbeli észrevételeiben ezen álláspont alátámasztása céljából meglehetősen rejtélyes módon a 883/2004 rendelet 2. cikkére hivatkozott. E cikk a rendelet személyi hatályát határozza meg. Mindazonáltal nem világos, hogy az említett cikk – mint olyan – a rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának hatályát kizárólag az inaktív személyekre hogyan korlátozhatja, és ezt a Bizottságnak sem sikerült – sem az írásbeli észrevételeiben, sem pedig a tárgyaláson –kifejtenie.
39. A kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontja hatályának korlátozására vonatkozó álláspont indoklása céljából előtte a 883/2004 rendelet (42) preambulumbekezdésre hivatkoztak. E preambulumbekezdés szövegéből(19) – amely egyébként a Dán Királyság különleges helyzetére utal – minden további nélkül arra lehet következtetni, hogy a 883/2004 rendeletet kiterjesztették az inaktív személyek új csoportjára. Mindazonáltal nem világos, hogy az említett preambulumbekezdésben foglalt ilyen kiterjesztés kifejezett elismerése önmagában miként indokolhatná a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontja hatályának a személyek említett csoportjára történő korlátozását.
40. Álláspontom szerint a 11. cikk felépítéséből sem vonható le olyan következtetés, amely a szóban forgó rendelkezés hatályának korlátozására vonatkozó álláspontot támasztaná alá. Álláspontom szerint az, hogy e cikk (4) bekezdése az említett cikk (3) bekezdésének a)–d) pontjában foglaltaktól eltérő konkrét tényállást ír elő, nem alkalmas annak az álláspontnak az alátámasztására, amely szerint a szóban forgó rendelkezés hatálya az inaktív személyekre korlátozódik. E konkrét tényállás a fenti 34. pontban említett „kikötések” hatálya alá tartozik.
41. Ezzel szemben álláspontom szerint rendszertani szempontból e két, a 883/2004 rendelet bármely más rendelkezését lefedő „kikötés” megléte szilárdan alátámasztja a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának rendszert lezáró jellegére vonatkozó álláspontot.
42. Ezt az álláspontot támasztja alá az is – szintén rendszertani szempontból –, hogy a vita tárgyát képező rendelkezést tartalmazó 11. cikk az „általános szabályok” címet viseli, és az a 883/2004 rendelet II. címének első cikke, ami egyértelműen azt mutatja, hogy az abban foglalt rendelkezéseknek általános hatályt kívántak tulajdonítani.
43. Harmadszor, ami a vita tárgyát képező rendelkezés céljait illeti, e célokat – amint arra a fenti 26. pontban már emlékeztettem – a Bíróság már egyértelműen meghatározta.
44. E tekintetben úgy vélem, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés olyan értelmezése, amely szerint e rendelkezés általános és gyűjtő jellegű, a rendszer lezárását szolgáló rendelkezés, amely az említett rendeletben kifejezetten nem rögzített valamennyi esetben biztosítja az alkalmazandó jog meghatározását, a legalkalmasabb a szabály és a rendelet céljainak elérésére, vagyis több nemzeti szabályozás adott helyzetre való egyidejű alkalmazásának elkerülésére, és annak megakadályozására, hogy a 883/2004 rendelet hatálya alá tartozó személyeket a rájuk alkalmazandó jogszabályok hiányában megfosszák a védelemtől a szociális biztonság területén.
45. A szóban forgó rendelkezés hatályát az inaktív személyekre korlátozó, megszorító jellegű értelmezés ugyanis annak kockázatával járna, hogy a 883/2004 rendelettel létrehozott kollíziós szabályok rendszerében előírt szabályozásban is fennmaradnának hézagok, ami a Bíróság által – a korábbi 1408/71 rendelet hatályának fennállása alatti helyzethez hasonlóan – utólagosan rendezendő bizonytalan jogi helyzeteket eredményezne.
46. Ami a vita tárgyát képező rendelkezés céljait illeti, kiemelem még, hogy a 1998‑ban előterjesztett rendeletre irányuló javaslat(20) szövegében nem tükröződik a Bizottság által a tárgyaláson előadott érv, amely szerint a rendeletre irányuló javaslatból – amelynek alapján később elfogadták a 883/2004 rendeletet – az következik, hogy a jogalkotó szándéka a rendelkezés hatályának az inaktív személyekre történő korlátozására irányult.
47. A végleges szövegben később a rendelet 11. cikkévé váló, a javaslat 8. cikkéhez fűzött magyarázó jelentésből ugyanis egyáltalán nem következik, hogy a szóban forgó (a rendelet végleges szövegében lényegében változatlanul maradó) rendelkezést illetően a jogalkotó szándéka az lett volna, hogy a rendelkezés hatályát kizárólag az inaktív személyekre korlátozza.(21)
48. Végezetül, álláspontom szerint mindezekből az következik, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezést a rendelet és a szabály Bíróság által meghatározott célkitűzéseinek megfelelően, tágan kell értelmezni. Álláspontom szerint e rendelkezés – a kollíziós szabályok rendszerének lezárását szolgáló, a szóban forgó rendelet által létrehozott gyűjtőrendelkezéseként – az említett cikk (3) bekezdésének a)–d) pontjában meghatározott csoportok egyikébe sem tartozó bármely személyre, illetve olyan személyre alkalmazandó, aki vonatkozásában – bármely okból, tehát nem pusztán e személy inaktivitása miatt – a rendelet egyetlen más rendelkezése sem határozza meg az alkalmazandó jogszabályokat.
49. E tekintetben arra is rámutatok, hogy a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának az előző pontban javasolt tág értelmezése megfelel annak az értelmezésnek, amelyet a Bíróság az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdése f) pontja, vagyis a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontja által felváltott rendelkezés tekintetében fogadott el. A Bíróság ugyanis az 1408/71 rendelet 11. cikke (2) bekezdésének f) pontjával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában – e rendelkezés általános megfogalmazása alapján – olyan tág értelmezést fogadott el, amely szerint e rendelkezés kiterjed „minden olyan esetre”, amelyben valamely tagállami szabályozás egy adott személyre „bármely okból” a továbbiakban már nem alkalmazandó.(22) Ebből kifolyólag álláspontom szerint a szóban forgó rendelkezésnek a fenti 48. pontban javasolt értelmezését a Bizottság és a holland kormány által a Bíróság előtt előadott érvek nem ingathatják meg.
50. Először is, ami a szociális biztonsági rendszerek koordinációjával foglalkozó igazgatási bizottság által készített és jóváhagyott, az Európai Unióban (EU), az Európai Gazdasági Térségben (EGT) és Svájcban alkalmazandó jogra vonatkozó gyakorlati útmutatóra(23), másrészről a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának a „Notes explicatives sur la modernisation de la coordination en matière de securité sociale” címet viselő dokumentumára(24) történő, a Bizottság általi hivatkozásait illeti, megjegyzendő, hogy noha e dokumentumok a 883/2004 rendelet értelmezését szolgálják, nem bírnak kötelező hatállyal, és a Bíróságot vagy a nemzeti bíróságokat e rendelet értelmezését illetően nem kötik.(25)
51. Másodszor, ami a Bíróság elé észrevételt terjesztő felek által az ítélkezési gyakorlatra történő hivatkozásokat illeti, mindenekelőtt rámutatok arra, hogy a 2016. június 14‑i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítéletnek (C‑308/14, EU:C:2016:436) a holland kormány által saját álláspontjának alátámasztása céljából hivatkozott és a fenti 25. pontban megismételt 63. pontja a szóban forgó rendelkezés inkább olyan értelmezését támogatja, amely szerint e rendelkezés nem kizárólag az inaktív személyekre vonatkozik. E pontban ugyanis a Bíróság az inaktív személyek csoportjára történő hivatkozást a „többek között”(26) kifejezéssel vezette be, ami azt mutatja, hogy a jogalkotó szándéka nem irányult a szóban forgó rendelkezés hatályának kizárólag e személyekre történő korlátozására.
52. Ami az említett Aldewereld ítéletet és Kik ítéletet illeti, noha ezek is hasznos támpontokat adnak az értelmezéshez, meg kell állapítani, hogy azokat a Bíróság a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés hatálybalépése előtt, vagyis a rendszer lezárását szolgáló gyűjtőrendelkezést nem tartalmazó, eltérő jogi kontextusban hozta meg. A Bíróság által ezen eltérő kontextusban alkalmazott megoldások ezért nem ültethetők át a 883/2004 rendelet új kontextusára, amelyben már nem szükséges, hogy a Bíróság – a jogi keret hézagjainak kitöltése érdekében – értelmezéshez folyamodjon.
53. Harmadszor, ami a Bizottság által a tárgyaláson előadott azon érvet illeti, hogy a 883/2004 rendelet rendszerében a lex loci labori és a lex domicilii között hierarchia áll fenn, úgy vélem, hogy a kritériumok említett hierarchiája önmagában nem alkalmas arra, hogy a rendelet valamely rendelkezése hatályának korlátozását indokolja, ha e rendelkezés az említett korlátozást kifejezetten nem írja elő.
54. Negyedszer, úgy vélem, hogy az egyenlő bánásmód elvével összefüggő, a Bizottság és a holland kormány által hivatkozott követelmények nem ellentétesek a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának általam javasolt értelmezésével. Amint ugyanis az a rendelet (5), (8) és (17) preambulumbekezdéséből kitűnik, e rendelet rendszerében az említett elv célja, hogy az egyenlő bánásmódot az Unión belül, valamely tagállam területén belül alkalmazott, ezért a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés hatálya alá tartozó személyeket illetően biztosítsa.
55. Mindazonáltal, amennyiben az érintett nem valamely tagállam területén belül végez munkát, tehát a munkavégzésnek az Unió területével való kapcsolata súlytalan, egyáltalán nem biztos, hogy a 883/2004 rendelet átfogóbb – a személyek szabad mozgásának elősegítésére vonatkozó(27) – célkitűzésével kapcsolatos egyenlő bánásmódhoz kapcsolódó követelményeket az érintett lakóhelye helyett a munkáltató székhelyének kapcsolóelve hatékonyabban biztosítja. Amint arra a görög kormány és a lengyel kormány rámutatott, erre egyértelmű példával szolgál az alapügy érintettjéhez hasonlóan a jelentős nemzetközi mobilitással járó és gyakran rövid időtartamra, gyakran távollévők között kötött, határozott időre szóló szerződéssel alkalmazott tengerészek esete.
56. Végül ötödször, álláspontom szerint a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezésnek az általam a fenti 48. pontban javasolt értelmezésével nem ellentétes az, hogy a tárgyaláson elhangzottak szerint esetlegesen fennáll annak a kockázata, hogy az érintett lakóhelye szerint tagállam jogszabályai nem tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik az érintett e tagállam szociális biztonsági rendszeréhez történő csatlakozását, ezért az érintett védelem nélkül marad.
57. E tekintetben rámutatok arra, hogy – amint az a Bíróság fenti 20. és azt követő pontokban hivatkozott ítélkezési gyakorlatából kiderül – a 883/2004 rendelet II. címében foglalt rendelkezések természetesen egyedül az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre alkalmazandó jogszabályok meghatározására irányulnak, és ilyen minőségükben nem céljuk egy adott szociális biztonsági rendszerhez vagy e rendszer valamely ágához való csatlakozásra vonatkozó jog vagy kötelezettség létezésével kapcsolatos feltételek meghatározása, mivel ez az egyes tagállamok jogszabályainak feladata.(28)
58. A Bíróság mindazonáltal azt is egyértelművé tette, hogy az említett II. címben létrehozott kollíziós szabályrendszer zárt jellege azzal a hatással jár, hogy minden tagállam jogalkotójától elvonja azt a lehetőséget, hogy e tárgyban tetszése szerint határozza meg a nemzeti jogszabályok hatályát és alkalmazási feltételeit, az azok hatálya alá eső személyi kört, és azon területet, amelyen belül a nemzeti rendelkezések kifejtik hatásukat.(29)
59. A tagállamoknak ugyanis a valamely szociális biztonsági rendszerben fennálló biztosításhoz való jog feltételeinek meghatározása során tiszteletben kell tartaniuk a hatályos uniós jog rendelkezéseit. Különösen a 883/2004 rendeletben kialakított kollíziós szabályok kötelezőek a tagállamokra nézve, és ez utóbbiaknak nincs lehetőségük meghatározni, hogy mennyiben alkalmazandó a saját szabályozásuk vagy más tagállam szabályozása, mivel tiszteletben kell tartaniuk a hatályos uniós jog rendelkezéseit(30).
60. Ebből az következik, hogy figyelemmel a fent említett II. cím rendelkezéseinek céljára, vagyis – amint arra a fenti 23. és 26. pontban emlékeztettem – különösen annak megakadályozására, hogy a rendelet hatálya alá tartozó személyeket a rájuk alkalmazandó jogszabályok hiányában megfosszák a védelemtől a szociális biztonság területén, a tagállamok szociális biztonsági rendszereiben fennálló biztosítás feltételei nem vezethetnek ahhoz, hogy a szóban forgó jogszabályok alkalmazási köréből kizárják azokat a személyeket, akik tekintetében a 883/2004 rendelet értelmében e jogszabályok alkalmazandók(31).
D. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
61. Álláspontom szerint a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdést mindezen megfontolások és a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjának az általam a fenti 48. pontban javasolt értelmezése tükrében kell megválaszolni.
62. Álláspontom szerint e tekintetben célszerű megerősíteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság elé terjesztett kérdés alapját képező három feltevés helyesnek tűnik.(32)
63. Először is, valójában nem kétséges, hogy SF a 883/2004 rendelet 2. cikkének megfelelően e rendelet hatálya alá tartozik. SF ugyanis lett állampolgár, aki Lettországban lakik, és nem vitatott, hogy a tényállás megvalósulásának időszakában SF‑nek valamely tagállam – vagyis Lettország vagy Hollandia – jogának hatálya alá kellett tartoznia(33).
64. Másodszor, a Bíróságnak már alkalma nyílt megállapítani, hogy harmadik állam lobogója alatt közlekedő tengerjáró hajó fedélzetén munkavállalóként végzett tevékenység nem tekinthető valamely tagállam területén történő munkavégzésnek, ha e hajó nemzetközi vizeken, a kontinentális talapzat e tagállam mentén húzódó részének magasságában tartózkodik(34).
65. Harmadszor, az is kétségtelen, hogy kellően szoros kötődés áll fenn SF munkaviszonya és az Unió területe között. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy ilyen kötődés akkor áll fenn, ha az egyik tagállamban lakóhellyel rendelkező uniós polgárt egy másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás foglalkoztatta, és ennek javára fejtette ki tevékenységét(35).
66. Ennek alapján rámutatok arra, hogy mind a kérdést előterjesztő bíróság, mind pedig a Bíróság elé észrevételt terjesztő felek helytállóan állapítják meg, hogy az alapügy érintettjének helyzetére a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontjától eltérő egyetlen rendelkezése sem alkalmazható.
67. Először is, az említett helyzetre e cikk (3) bekezdése a)–d) pontjának egyetlen rendelkezése, közelebbről az a) pont sem alkalmazandó, mivel a tengerészeti tevékenységet nem a tagállamok valamelyikének területén folytatták.
68. Másodszor, az említett 11. cikk (4) bekezdésében foglalt rendelkezés sem alkalmazandó, mivel az kizárólag valamely tagállam lobogója alatt közlekedő tengerjáró hajón végzett tevékenységre vonatkozik, a jelen ügyben viszont a szóban forgó tevékenységet harmadik állam lobogója alatt közlekedő tengerjáró hajón végezték.
69. Harmadszor, a szóban forgó helyzetre nem alkalmazandó a 883/2004 rendelet II. címében foglalt más rendelkezés sem, mivel azok az alapügy tárgyát képezőtől eltérő tényállásokra vonatkoznak,(36) nem alkalmazandó továbbá a rendelet más rendelkezése sem.
70. Ilyen körülmények között, a rendelkezésnek a fenti 48. pontban előadott értelmezése tükrében úgy vélem, hogy az SF helyzetéhez hasonló helyzetekre alkalmazni kell a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdése e) pontjában foglalt rendelkezést, ezért az ilyen helyzetben lévő személy a lakóhelye szerinti állam jogszabályainak hatálya alá tartozik.
V. Végkövetkeztetés
71. A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) által feltett kérdésre a következőképpen válaszoljon:
A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének e) pontját akként kell értelmezni, hogy valamely tagállam állampolgára, aki a származási tagállamában rendelkezik lakóhellyel, és aki harmadik állam lobogója alatt közlekedő, a tényállás megvalósulásának időszakában az Unió területén kívül tartózkodó tengerjáró hajó fedélzetén, egy másik tagállamban letelepedett munkáltató alkalmazásában, tengerészként végzett munkát, ezen időszak alatt a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik.