JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. január 17.(1)
C‑637/17. sz. ügy
Cogeco Communications Inc
kontra
Sport TV Portugal, SA,
Controlinveste‑SGPS, SA és
NOS‑SGPS, SA
(a Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa [lisszaboni kerületi bíróság, Portugália] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Verseny – Magánjogi jogérvényesítés – 2014/104/EU irányelv – A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetek (»kartellel okozott károk megtérítése«) – A nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre vonatkozó elévülési idő – A nemzeti versenyhatóság határozatának bizonyító ereje kártérítési perben – Az irányelv időbeli hatályának kiterjedése a hatálybalépése előtt megvalósult tényállásokra – Az irányelv átültetésére irányadó határidő”
I. Bevezetés
1. Az európai Szerződésekben foglalt versenyszabályok magánjogi érvényesítése („private enforcement”) az utóbbi években egyre nagyobb jelentőségre tett szert a közjogi jogérvényesítés („public enforcement”) melletti második pillérként. A versenyellenes üzleti gyakorlatok sértettjei által indított magánjogi kártérítési keresetek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és ma már elképzelhetetlen lenne nélkülük a kartelljog végrehajtásának az 1/2003/EK rendelettel(2) életre hívott decentralizált rendszere.(3) Gyakran a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező versenyhatóságok határozatait követően (úgynevezett „follow‑on actions”‑ként), részben azonban ilyen határozatoktól függetlenül (úgynevezett „stand‑alone actions”‑ként) is indítanak ilyen kereseteket.
2. Részleteiben természetesen továbbra is sok kérdés vár még tisztázásra, nem utolsósorban olyanok, amelyek a kartellel okozott károk megtérítéséről szóló új irányelvvel (2014/104/EU irányelv(4)) függnek össze, amellyel a Bíróság első alkalommal foglalkozik a jelen ügyben.
3. A Bíróságtól annak értékelését kérték, hogy összeegyeztethető‑e az uniós jog elsődleges és másodlagos jogi rendelkezéseivel a portugál polgári jog szerintihez hasonló olyan elévülési szabály, amely az erőfölénnyel való visszaélésen alapuló magánjogi kártérítési keresetek tekintetében korábban hároméves elévülési időt írt elő. Ezenkívül a nemzeti versenyhatóságok határozatainak az ilyen magánjogi kártérítési keresetekről dönteni hivatott polgári bíróságok előtti bizonyító erejét is értékelni kell.
4. Az alapul szolgáló tényállás a 2014/104 irányelv kihirdetése és hatálybalépése előtt valósult meg, a kártérítési keresetet pedig az irányelv hatálybalépése után, de az átültetésére irányadó határidő lejárta előtt indították a nemzeti bíróság előtt. Bár ezen átültetési határidő időközben lejárt, és a portugál jogalkotó nemrég – némi késéssel – átültette az irányelvet a nemzeti jogba, az új jogszabályi rendelkezések nem alkalmazhatók a múltra és a hatálybalépésük előtt indított keresetekre sem.
5. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, hogy milyen megoldásokkal szolgálhat a 2014/104 irányelv az alapjogvita eldöntéséhez, és hogy adott esetben következnek‑e bizonyos előírások az EUMSZ 102. cikkből és az uniós jog általános elveiből, nevezetesen a tényleges érvényesülés elvéből. Ennek során azonban különös tekintettel kell lenni arra, hogy az alapjogvita tárgyát egy magánszemélyek közötti tisztán horizontális jogviszony képezi.
6. A nemzeti bíróságok gyakorlata, valamint az uniós kartelljog magánjogi érvényesítése szempontjából alighanem nem lebecsülendő jelentőséggel bír majd a Bíróság jelen előzetes döntéshozatali eljárásban hozandó ítélete.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
7. A jelen ügy uniós jogi hátterét egyrészt az uniós jog általános jogelvei – mégpedig a tényleges érvényesülés elve és a hatékony jogorvoslathoz való jog –, másrészt pedig az 1/2003 rendelet és a 2014/104 irányelv másodlagos jogi rendelkezései határozzák meg.
Az 1/2003 rendelet
8. Az 1/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének második mondata a következőképpen rendelkezik az EUMSZ 102. cikk, valamint a nemzeti versenyjog viszonyával kapcsolatban:
„Ha a tagállamok versenyhatóságai vagy a nemzeti bíróságok [az EUMSZ 102. cikk által tiltott visszaélésre] a nemzeti versenyjogot alkalmazzák, akkor [az EUMSZ 102. cikket] is alkalmazniuk kell.”
9. Az 1/2003 rendeletnek „A tagállamok versenyhatóságainak jogköre” címet viselő 5. cikke továbbá a következő szabályozást tartalmazza:
„A tagállamok versenyhatóságai egyedi ügyekben alkalmazhatják [az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket]. E célból saját kezdeményezésükre vagy panasz alapján a következő határozatokat hozhatják:
– előírhatják a jogsértő magatartás befejezését,
– ideiglenes intézkedéseket rendelhetnek el,
– kötelezettségvállalásokat fogadhatnak el,
– pénzbírságot, kényszerítő bírságot vagy a nemzeti joguk által biztosított egyéb szankciót szabhatnak ki.
Amennyiben a birtokukban lévő információk alapján a tilalom feltételei nem teljesülnek, olyan határozatot is hozhatnak, hogy részükről semmilyen intézkedés nem indokolt.”
A 2014/104 irányelv
10. A 2014/104 irányelv 1. cikke a következőképpen határozza meg az irányelv „[t]árgy[át] és hatály[át]”:
„(1) Ez az irányelv bizonyos, annak biztosításához szükséges szabályokat határoz meg, hogy a valamely vállalkozás vagy vállalkozások társulása által elkövetett versenyjogi jogsértés következtében kárt szenvedett személyek az adott vállalkozással vagy vállalkozások társulásával szemben hatékonyan érvényesíthessék az elszenvedett kár teljes megtérítésére vonatkozó jogukat. Ezenfelül olyan szabályokat is megállapít, amelyek – azáltal, hogy az Unió egész területén azonos szintű védelmet biztosítanak az ilyen kárt elszenvedett valamennyi személynek – erősítik a torzulásoktól mentes belső piaci versenyt és elhárítják a belső piac megfelelő működésének akadályait.
(2) Ez az irányelv olyan szabályokat határoz meg, amelyek összehangolják a versenyjogi szabályok versenyhatóságok általi végrehajtását, valamint e szabályoknak a nemzeti bíróságoknál indított kártérítési keresetek tekintetében történő érvényesítését.”
11. A 2014/104 irányelv 2. cikkében szereplő fogalommeghatározások szerint ezen irányelv alkalmazásában:
„versenyjogi jogsértés” „az EUMSZ 101. vagy [EUMSZ] 102. [cikk], vagy a nemzeti versenyjognak a megsértése” (az irányelv 2. cikkének 1. pontja), és
„nemzeti versenyjog” pedig „a nemzeti jog azon rendelkezései, amelyek célja alapvetően megegyezik az EUMSZ 101., illetve [EUMSZ] 102. [cikk] céljával, és amelyeket az 1/2003/EK rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében egyazon ügyben, az uniós versenyjoggal párhuzamosan alkalmaznak, ide nem értve a nemzeti jog azon rendelkezéseit, amelyek büntetőjogi szankciókat írnak elő természetes személyekre vonatkozóan, kivéve ha és amennyiben az ilyen büntetőjogi szankciók szolgálják a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok érvényesítését” (az irányelv 2. cikkének 3. pontja).
12. A 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik „[a] nemzeti határozatok hatály[ával]” kapcsolatban:
„A tagállamok biztosítják, hogy a valamely nemzeti versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság által hozott jogerős határozatban megállapított versenyjogi jogsértés megtörténte ne legyen vitatható az EUMSZ 101. vagy [EUMSZ] 102. [cikk], illetve a nemzeti versenyjog alapján a nemzeti bíróságoknál indított kártérítési perekben.”
13. A 2014/104 irányelv 10. cikke az „[e]lévülési idő[vel]” foglalkozik, és a következőképpen szól:
„(1) A tagállamok e cikkel összhangban meghatározzák a kártérítési keresetek indításával kapcsolatos elévülési időre vonatkozó szabályokat. E szabályoknak meg kell határozniuk az elévülési idő kezdő időpontját, időtartamát, és azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén az elévülés idő megszakad vagy nyugszik.
(2) Az elévülési idő nem kezdődhet meg azelőtt, hogy a versenyjogi jogsértés megszűnt volna, és a felperesnek tudomása lenne vagy észszerűen elvárható módon tudnia kellene a következőkről:
a) a szóban forgó magatartásról, és annak tényéről, hogy az versenyjogi jogsértésnek minősül;
b) arról a tényről, hogy a versenyjogi jogsértés számára kárt okozott; valamint
c) a jogsértő kilétéről.
(3) A tagállamok biztosítják, hogy a kártérítési kereset megindítására vonatkozó elévülési idő legalább öt év legyen.
(4) A tagállamok biztosítják, hogy az elévülési idő nyugodjon, illetve a nemzeti jogtól függően megszakadjon, ha valamely versenyhatóság intézkedést fogad el a kártérítési kereset alapjául szolgáló versenyjogi jogsértéssel kapcsolatos vizsgálat vagy eljárás tekintetében. A nyugvás legkorábban a jogsértést megállapító határozat jogerőre emelkedése vagy az eljárás egyéb módon történő befejezése után egy évvel érhet véget.”
14. A 2014/104 irányelv „Átültetés a nemzeti jogba” címet viselő 21. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 2016. december 27‑ig megfeleljenek. […]
[…]”
15. A 2014/104 irányelv 22. cikke végül a következőket írja elő az irányelv „[i]dőbeli hatály[ával]” kapcsolatban:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a 21. cikk értelmében az ezen irányelv anyagi jogi rendelkezéseinek való megfelelés céljából elfogadott nemzeti intézkedések ne legyenek visszamenőleges hatállyal alkalmazhatók.
(2) A tagállamok biztosítják, hogy a 21. cikk értelmében elfogadott, az (1) bekezdésben említettektől eltérő nemzeti intézkedések nem alkalmazhatóak az olyan kártérítési keresetekre, amelyeket valamely nemzeti bíróságnál 2014. december 26. előtt indítottak.”
16. 23. cikke szerint a 2014/104 irányelv 2014. december 25‑én, az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lépett hatályba.(5)
B. A nemzeti jog
17. A portugál jogból egyrészt a Código Civil (portugál polgári törvénykönyv, a továbbiakban: CC) 498. cikke, másrészt pedig a Código de Processo Civil (portugál polgári perrendtartás, a továbbiakban: CPC) 623. cikke bír jelentőséggel.
18. A CC 498. cikke a következőképpen rendelkezik:
„1. A károkozó eseménytől számított megfelelő határidő lejárta esetén bekövetkező általános elévülés sérelme nélkül a kártérítési jog az attól a naptól számított három év után évül el, amikor a károsult személy tudomást szerzett az őt megillető jogról, akkor is, ha a felelős személy személyazonossága és a károk pontos terjedelme nem ismert.
2. A felelős személyek közötti megtérítési igény a kötelezettség teljesítésétől számított szintén három év után évül el.
3. Amennyiben a jogellenes cselekmény bűncselekményt valósít meg, amely tekintetében a törvény hosszabb elévülési időt állapít meg, e határidőt kell alkalmazni.
4. A kártérítési jog elévülése nem jár a tulajdoni kereset és a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti kereset elévülésével, amennyiben az egyik vagy a másik megindítható.”
19. A CPC „A büntetőjogi elmarasztalás harmadik személyekkel szembeni közvetett hatálya” címet viselő 623. cikke a következőképpen szól:
„A büntetőeljárásban történt jogerős elmarasztalás megdönthető vélelmet állít fel harmadik személyekkel szemben a büntethetőség ténybeli és jogi feltételeinek teljesülését, valamint a bűncselekmény tényállási elemeinek megvalósulását illetően minden olyan polgári eljárásban, amelyben a bűncselekmény elkövetésétől függő jogviszonyokat vitatnak.”
20. A 2014/104 irányelvet csak 2018 júniusában ültette át a 23/2018. sz. törvény a portugál jogba.(6) Mint az e törvény 25. cikkéből kiderül, a törvény a kihirdetését követő 60. napon lépett hatályba. Ezenkívül az említett törvény 24. cikke szerint a törvény anyagi jogi rendelkezései – a bizonyítási teherre vonatkozó rendelkezéseket is ideértve – nem alkalmazhatók visszamenőleges hatállyal, a törvény eljárásjogi rendelkezései pedig nem alkalmazhatók a törvény hatálybalépése előtt indított keresetekre.
III. A tényállás és az alapeljárás
21. A Cogeco Communications Inc. (a továbbiakban: Cogeco) egy kanadai gazdasági társaság, amely 2015. február 27‑i keresetével kártérítési pert indított a Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa(7) (Portugália) – a kérdést előterjesztő bíróság – előtt három portugál társaság, a Sport TV Portugal, SA (a továbbiakban: Sport TV), a Controlinveste‑SGPS, SA (a továbbiakban: Controlinveste) és a NOS‑SGPS, SA (a továbbiakban: NOS) (a továbbiakban együtt: alperesek) ellen; a Controlinveste és a NOS a Sport TV részvényesei voltak a kereset szempontjából releváns időszakban.
Az alapjogvita versenyjogi háttere
22. A Cabovisão – Televisão Por Cabo, SA (a továbbiakban: Cabovisão), amelynek a Cogeco annak idején a részvényese volt,(8) egy portugáliai fizetős televíziós szolgáltató. 2009. július 30‑án a Cabovisão panaszt tett az Autoridade da Concorrência(9) (Portugália) előtt a Sport TV ellen(10) arra hivatkozással, hogy e vállalkozás versenyellenes gyakorlatot – többek között hátrányosan megkülönböztető árpolitikát – folytatott a prémium sportcsatornák terén, ami véleménye szerint megalapozta az erőfölénnyel való visszaélés vádját.
23. 2013. június 14‑i határozatával a versenyhatóság megállapította, hogy a Sport TV visszaélt erőfölényével, és ezáltal megsértette az EUMSZ 102. cikket, valamint a portugál jog megfelelő rendelkezését.(11),(12) Ezért 3,73 millió euró összegű pénzbírságot és mellékbüntetést szabott ki a Sport TV‑re.
24. A Sport TV keresete nyomán 2014. június 4‑i ítéletével a Tribunal da Concorrência, Regulação e Supervisão(13) (Portugália) úgy változtatta meg a versenyhatóság határozatát, hogy a Sport TV csak a nemzeti jog alapján követett el hátrányosan megkülönböztető árképzési gyakorlat formájában erőfölénnyel való visszaélésben megnyilvánuló jogsértést, nem sértette azonban meg az EUMSZ 102. cikket is.(14) A Tribunal da Concorrência, Regulação e Supervisão (versenyjogi, szabályozási és felügyeleti bíróság) szó szerint többek között a következőket állapította meg ítéletének rendelkező részében: „Az EUMSZ 102. cikk nem alkalmazható az eljárás alá vont társaságok magatartására.” Emellett 2,7 millió euróra csökkentette a Sport TV‑re kiszabott pénzbírság összegét, és a mellékbüntetést is visszavonta.
25. 2015. március 11‑én a Tribunal da Relação de Lisboa(15) (Portugália) elutasította a Sport TV által az említett ítélet ellen elé terjesztett fellebbezést.
A nemzeti polgári jogi kártérítési per eddigi menete
26. Polgári jogi keresetével a Cogeco jelenleg a három alperes felróható és jogellenes versenyellenes magatartásával 2006. augusztus 3. és 2011. március 30. között okozott károk megtérítését követeli. Az érvényesített károk – késedelmi kamatokkal növelt – összege az alábbiakból tevődik össze: 1. a Sport TV műsoraihoz fűződő továbbközvetítési jogok után a Cabovisão által fizetett túlzottan magas árak, 2. a túlzottan magas árak miatt rendelkezésre nem álló tőke elmaradt hozama, valamint 3. az elmaradt haszon. Másodlagosan a Cogeco azt kéri, hogy a három alperest egyetemlegesen kötelezzék az általuk jogellenesen szerzett bevételek megtérítésére.
27. A három alperes ezzel szemben elévülési kifogást terjesztett elő. Véleményük szerint már letelt a portugál jogban a CC 498. cikkének (1) bekezdésében a szerződésen kívüli felelősségen alapuló követelések tekintetében előírt hároméves elévülési idő. Az alperesek arra hivatkoznak, hogy a Cogeco legkésőbb az alábbi négy nap valamelyikén rendelkezett az ahhoz szükséges valamennyi információval, hogy a kártérítési jogának fennállásáról tudomást szerezzen:
– 2008. április 30‑án, a Sport TV műsoraira vonatkozó továbbközvetítési jogok Cabovisão általi megszerzésének napján,
– 2009. július 30‑án, a Cabovisão panasza versenyhatósághoz történő benyújtásának napján,
– 2011. március 30‑án, a versenyszabályok állítólagos megsértése befejezésének napján, vagy
– 2012. február 29‑én, a Cabovisão Cogeco általi értékesítésének napján.
28. Ezzel szemben a Cogeco véleménye szerint még nem következett be az elévülés. Az alapeljárásban a Cogeco azzal érvel, hogy az elévülési időt csak a versenyhatóság 2013. június 14‑i határozatától kell számítani, mert a vállalkozás csak e határozat meghozatalát követően jutott hozzá az összes olyan információhoz, amely a versenyellenes gyakorlatok megítéléséhez és a kártérítési jogok érvényesítéséhez szükséges volt. A versenyhatóság határozata előtt csak a versenyszabályok megsértésének gyanúja állt fenn. A Cogeco szerint az elévülési idő mindenesetre nyugodott a versenyhatóság előtti eljárás ideje alatt.
29. A kérdést előterjesztő bíróság jelenleg arról szeretne meggyőződni, hogy a CC 498. cikke és a CPC 623. cikke összhangban áll‑e az uniós jogi előírásokkal. A kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy az alapjogvita tényállása még a 2014/104 irányelv elfogadása előtt és jóval az irányelv átültetésére irányadó határidő lejárta előtt valósult meg. Mindazonáltal – nem utolsósorban a Van Duyn ítéletre(16) és a Mangold ítéletre,(17) valamint a tagállamok lojalitási kötelezettségére (az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése) tekintettel – felmerül benne a kérdés, hogy az említett irányelv adott esetben kifejt‑e olyan előzetes hatásokat, amelyeket a bíróságnak figyelembe kell vennie a magánszemélyek közötti jogvitában történő határozathozatala során, különösen a jelen időpontban, amikor is az irányelv átültetésére irányadó határidő már régen lejárt.
IV. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem és a Bíróság előtti eljárás
30. A Bírósághoz 2017. november 15‑én érkezett, 2017. július 25‑i végzésével a Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa (lisszaboni kerületi bíróság) az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Értelmezhetők‑e úgy a 2014/104/EU irányelv 9. cikkének (1) bekezdése, 10. cikkének (2), (3) és (4) bekezdése, valamint egyéb rendelkezései, illetve az európai uniós jog alkalmazandó általános elvei, hogy a magánszemély (a jelen esetben a kanadai jog hatálya alá tartozó részvénytársaság) számára olyan jogokat keletkeztetnek, amelyekre e személy másik magánszeméllyel (a jelen esetben a portugál jog hatálya alá tartozó részvénytársasággal) szemben bíróság előtt hivatkozhat a versenyjog megsértése következtében keletkezett esetleges károk megtérítése iránt indított keresetben, különösen figyelemmel arra, hogy a szóban forgó bírósági kereset előterjesztésének időpontjában (2015. február 27.) az irányelv 21. cikkének (1) bekezdése alapján még nem járt le a tagállamok számára az irányelv nemzeti jogba való átültetésére előírt határidő?
2) Értelmezhetők‑e úgy a 2014/104 irányelv 10. cikkének (2), (3) és (4) bekezdése, valamint egyéb rendelkezései, illetve az európai uniós jog alkalmazandó általános elvei, hogy azokkal összeegyeztethetetlen az olyan nemzeti rendelkezés, mint a portugál polgári törvénykönyv 498. cikkének (1) bekezdése, amely az irányelv kihirdetése előtt, ennek hatálybalépése előtt és az átültetésére előírt határidő lejárta előtt bekövetkezett tényállásra – szintén az utóbbi időpontot megelőzően indított bírósági eljárás keretében – történő alkalmazása esetén:
a) hároméves elévülési időt állapít meg a szerződésen kívüli polgárjogi felelősségen alapuló kártérítési jog tekintetében;
b) előírja, hogy e hároméves határidő attól a naptól számítandó, amikor a károsult személy tudomást szerzett az őt megillető jogról, akkor is, ha a felelős személy személyazonossága és a károk pontos terjedelme nem ismert;
c) egyáltalán nem tartalmaz olyan szabályt, amely e határidő nyugvását vagy megszakadását pusztán azon tény alapján előírná vagy lehetővé tenné, hogy a versenyhatóság intézkedéseket tett a versenyjog megsértésével kapcsolatos vizsgálat, illetve eljárás keretében, amely jogsértéshez a kártérítési eljárás is kapcsolódik?
3) Értelmezhetők‑e úgy a 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése, valamint egyéb rendelkezései, illetve az európai uniós jog alkalmazandó általános elvei, hogy ezekkel nem egyeztethető össze az olyan nemzeti rendelkezés, mint a portugál polgári perrendtartás 623. cikke, amely az irányelv hatálybalépése előtt és az átültetésére előírt határidő lejárta előtt bekövetkezett tényállásra – szintén az utóbbi időpontot megelőzően indított bírósági eljárás keretében – történő alkalmazása esetén:
a) úgy rendelkezik, hogy a jogsértés miatt indult közigazgatási eljárásban történt jogerős elmarasztalásnak nincs joghatása az olyan polgári eljárásra, amelyben a jogsértés elkövetésétől függő jogviszonyokat vitatnak, vagy (értelmezéstől függően)
b) előírja, hogy a jogsértés miatt indult közigazgatási eljárásban történt jogerős elmarasztalás harmadik személyekkel szemben csak megdönthető vélelmet képez a büntethetőség ténybeli és jogi feltételeinek teljesülését illetően, bármely olyan polgári eljárásban, amelyben a jogsértés elkövetésétől függő jogviszonyokat vitatnak?
4) Értelmezhetők‑e úgy a 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése, 10. cikkének (2), (3) és (4) bekezdése, az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdése, vagy az európai uniós jog bármely egyéb elsődleges vagy másodlagos rendelkezése, az uniós ítélkezési gyakorlat vagy az alkalmazandó általános uniós jogelvek, hogy ezekkel nem egyeztethető össze az olyan nemzeti jogszabályok alkalmazása, mint a portugál polgári törvénykönyv 498. cikkének (1) bekezdése és a portugál polgári perrendtartás 623. cikke, amelyek az irányelv kihirdetése előtt, ennek hatálybalépése előtt és az átültetésére irányadó határidő lejárta előtt bekövetkezett tényállásra – szintén az utóbbi időpontot megelőzően indított bírósági eljárás keretében – történő alkalmazásuk esetén nem veszik figyelembe az irányelv szövegét és célját, és nem az irányelv által kitűzött eredmény elérésére irányulnak?
5) Másodlagos jelleggel, és kizárólag amennyiben az Európai Unió Bírósága igenlő választ adna bármelyik fenti kérdésre, értelmezhetők‑e úgy a 2014/104 irányelv 22. cikke, valamint egyéb rendelkezései, illetve az európai uniós jog alkalmazandó általános elvei, hogy azokkal nem egyeztethető össze a portugál polgári törvénykönyv 498. cikke (1) bekezdésének, illetve a portugál polgári perrendtartás 623. cikkének hatályos – azonban az irányelv 10. cikkének rendelkezéseivel összeegyeztethető módon értelmezett és alkalmazott – szövegének a jelen ügyben a nemzeti bíróság által történő alkalmazása?
6) Az ötödik kérdésre adandó igenlő válasz esetén valamely magánszemély másik magánszeméllyel szemben hivatkozhat‑e a 2014/104 irányelv 22. cikkére a nemzeti bíróság előtt a versenyjog megsértése következtében keletkezett kár megtérítése iránti eljárásban?”
31. A Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárásban az alapeljárás feleiként a Cogeco, a Sport TV, a Controlinveste és a NOS, valamint a Portugál Köztársaság, az Olasz Köztársaság és az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. A Controlinveste és Olaszország kivételével ugyanezek a felek képviselő útján részt vettek a 2018. november 15‑i tárgyaláson is.
V. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatósága
32. Mint azt a kérdést előterjesztő bíróság maga is hangsúlyozza, az alapjogvitát két sajátosság jellemzi:
– Először is az alapul szolgáló tényállás még a 2014/104 irányelv elfogadása és hatálybalépése előtt valósult meg, és a Cogeco is már az említett irányelv hatálybalépése utáni, de még az átültetésére irányadó határidő lejárta előtti időpontban indította kártérítési keresetét.
– Másodszor, Portugália nemzeti versenyhatósága nem tudta elfogadtatni a jelen üggyel ez idáig foglalkozó nemzeti bíróságokkal azon álláspontját, hogy a Sport TV árképzése az erőfölénnyel való visszaélés nemzeti tilalma mellett az EUMSZ 102. cikkben szereplő megfelelő uniós jogi tilalmat is megsértette.
33. E körülmények között felületes megközelítésben felmerülhet a kérdés, hogy releváns jelleg hiányában nem elfogadhatatlan‑e teljes mértékben vagy részben a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
34. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog értelmezésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelmek releváns voltát vélelmezni kell.(18) Ezen túlmenően a Bíróság csak egészen kivételesen állapítja meg az elé terjesztett kérdések releváns voltának hiányát, mégpedig akkor, ha az nyilvánvaló.(19)
35. A jelen ügyben biztosan nem lehet ebből kiindulni. A 2014/104 irányelv nem nyilvánvalóan alkalmazhatatlan, és az sem jelenthető ki kétségek nélkül, hogy az EUMSZ 102. cikk nem alkalmazható a jelen ügyben.
36. Ami először is a 2014/104 irányelvet illeti, az irányelv 22. cikkének (2) bekezdését szemügyre véve kiderül, hogy mindenesetre annak egyes rendelkezései mindenképpen alkalmazhatók olyan keresetekre, amelyeket – mint a Cogeco jelen ügyben szóban forgó keresetét – az irányelv hatálybalépésének időpontja és az átültetésére irányadó határidő lejárta között indítanak a nemzeti bíróságok előtt, és amelyek tárgyát múltbeli tényállások képezik. Az, hogy a 2014/104 irányelv jelen ügyben különösen vitás 9. és 10. cikke is alkalmazható lehet‑e a jelenlegihez hasonló ügyben, nem az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságával kapcsolatos kérdés, hanem egy tartalmi kérdés, amelyre csak az irányelv említett rendelkezéseinek alaposabb vizsgálatát követően adható válasz.(20)
37. Mindenesetre a 2014/104 irányelv 22. cikkének (2) bekezdésére tekintettel nem lehet azzal érvelni, hogy ezen irányelv rendelkezései nyilvánvalóan nem relevánsak az alapjogvita szempontjából.
38. Ami ezt követően az EUMSZ 102. cikket illeti, a Tribunal da Concorrência, Regulação e Supervisão (versenyjogi, szabályozási és felügyeleti bíróság) a nemzeti versenyhatóság határozatainak felülvizsgálatára hatáskörrel rendelkező bíróságként a jelen ügyben ugyan kifejezetten megállapította, hogy az említett uniós jogi rendelkezés „nem alkalmazható” a Sport TV magatartására, a Tribunal da Relação de Lisboa (lisszaboni fellebbviteli bíróság) pedig másodfokon később helybenhagyta ezt.
39. Önmagában egy ilyen bírósági határozat azonban nem engedhet bennünket elhamarkodottan arra következtetni, hogy a jelen ügy nyilvánvalóan nem függ össze az – akár elsődleges, akár másodlagos – uniós joggal, és ezért az EUMSZ 102. cikkel kapcsolatos kérdések eleve nem lehetnek relevánsak.
40. Bíróságunk ítélkezési gyakorlatára(21) tekintettel ugyanis egyrészt komoly kétségek állnak fenn azt illetően, hogy a nemzeti bíróságok megállapíthatják‑e egyáltalán kötelező jelleggel, hogy az EUMSZ 102. cikk „nem alkalmazható” valamely konkrét egyedi esetre, a jelen ügyben például a Sport TV magatartására.
41. Másrészt a portugál nemzeti jogi szabályozás, mégpedig a CPC 623. cikke, a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint a Cogeco általi keresetindítás időpontjában még úgy volt értelmezhető, hogy a versenyszabályok megsértésének a nemzeti versenyhatóság határozatában szereplő megállapítása a polgári jogi kártérítési perekben legfeljebb megdönthető vélelmet képez. E jogi szabályozást alapul véve a kérdést előterjesztő bíróságot a nemzeti jog alapján abszolút jelleggel semmi sem korlátozza abban, hogy valamely másik bíróság megelőző versenyjogi eljárásban kialakított álláspontjától eltérően alkalmazhatónak tekintse az EUMSZ 102. cikket.
42. Minderre tekintettel végül a nemzeti versenyhatóságok határozatainak bizonyító erejével kapcsolatos előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések is abszolút érthetőek. E kérdésekkel ugyanis lényegében csak arról szeretne meggyőződni a kérdést előterjesztő bíróság, hogy az uniós jog – különösen a 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése – nem tiltja meg számára, hogy eltérjen a korábban a nemzeti versenyhatóság valamely határozatával foglalkozó másik bíróságnak az EUMSZ 102. cikk alkalmazhatatlanságával kapcsolatos jogi álláspontjától, és alkalmazza ezt az elsődleges uniós jogi rendelkezést. Ez egy eredendő uniós jogi kérdés, amelynek megválaszolása a Bíróság feladata, és amelytől döntő módon függhet a Cogeco alapeljárásbeli keresetének sorsa.
43. Mindent egybevetve tehát nem indokolt a Bíróság elé terjesztett uniós jogi kérdések releváns voltának hiányát és ezáltal végső soron az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságát egészben vagy részben megállapítani.
VI. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tartalmi értékelése
44. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog a magánszemélyek közötti jogvitában is a magánszemélyekre vonatkozóan az uniós rendelkezésekből következő bírói védelem és e rendelkezések hatékony érvényesülésének biztosítására kötelezi a nemzeti bíróságokat.(22) A Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa (lisszaboni kerületi bíróság) előzetes döntéshozatal iránti kérelme nyilvánvalóan ezen uniós jogi kötelezettség teljesítésére törekszik.
45. Összesen hat kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy milyen követelmények erednek az uniós jogból a magánszemélyek közötti olyan polgári perek tekintetében, amelyekben a versenyjogi szabályok megsértésén alapuló kártérítési jogok elévülésével és a versenyjogi szabályok megsértésének bizonyításával kapcsolatos jogkérdések merülnek fel. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben elsősorban a 2014/104 irányelvre, különösen annak 9., 10. és 22. cikkére hivatkozik. Azonban nem kizárólag e másodlagos jogi rendelkezésekre szorítkozik, hanem ellenkezőleg, a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten „az európai uniós jog alkalmazandó általános elveit” és ezáltal végső soron az elsődleges uniós jogot is figyelembe veszi. Az elsődleges jog nem utolsósorban rögzíti az erőfölénnyel való visszaélés tilalmát (EUMSZ 102. cikk), amely a jelen ügy szempontjából különös jelentőséggel bír. Ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ lehessen adni,(23) „az európai uniós jog alkalmazandó általános elveire” vonatkozó minden kérdést úgy kell értelmezni, hogy azok alapvetően az EUMSZ 102. cikkre és a tényleges érvényesülés elvére vonatkoznak.
A. Az EUMSZ 102. cikk és a 2014/104 irányelv alkalmazhatóságával kapcsolatos előzetes észrevételek
46. A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett hat kérdésének mindegyikében hivatkozik messzemenően azonos módon a 2014/104 irányelvre, „az európai uniós jog alkalmazandó általános elveire” vagy mindkettőre. Erre tekintettel indokoltnak tűnik mindenekelőtt az EUMSZ 102. cikk és az irányelv alkalmazhatóságával kapcsolatos esetleges kétségeket tisztázni.
1. Az EUMSZ 102. cikk alkalmazhatósága
47. Időbeli hatályát tekintve az EUMSZ 102. cikk – illetve a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőző időszak tekintetében az azonos tartalmú EK 82. cikk – minden további nélkül alkalmazható az alapjogvita tényállására.
48. Tárgyi hatályát tekintve azonban kétségek merülhetnek fel az EUMSZ 102. cikk alapeljárásbeli alkalmazhatóságát illetően a két portugál bíróság korábban hozott ítéleteire tekintettel, amelyeknek a jelen ügyben a nemzeti versenyhatóság által a Sport TV üzleti magatartásával kapcsolatban hozott határozat jogszerűségéről kellett dönteniük. Mint már említést nyert, a Tribunal da Concorrência, Regulação e Supervisão (versenyjogi, szabályozási és felügyeleti bíróság) ennek során eltért a versenyhatóság álláspontjától, és kifejezetten megállapította, hogy az EUMSZ 102. cikk „nem alkalmazható” a Sport TV magatartására, amit a Tribunal da Relação de Lisboa (lisszaboni fellebbviteli bíróság) előtti későbbi fellebbezési eljárásban már nem vontak kétségbe.
49. Ez a más nemzeti bíróságok ítéleteiben szereplő megállapítás azonban nem értelmezhető félre úgy, hogy az alapján immár a kérdést előterjesztő bíróságra is kötelező jelleggel megállapítást nyert a kártérítési perben az EUMSZ 102. cikk alkalmazhatatlansága. Az uniós kartelljog végrehajtásának decentralizált rendszerében ugyanis egyetlen nemzeti szerv sem állapíthatja meg más nemzeti szervekre vagy akár az Európai Bizottságra kötelező jelleggel az EUMSZ 102. cikk alkalmazhatatlanságát, vagy mondhatja ki ugyanilyen módon, hogy nem áll fenn az e rendelkezés értelmében vett visszaélésszerű magatartás.
50. A nemzeti versenyhatóságok jogkörét illetően ezt már néhány évvel ezelőtt levezette a Bíróság a Tele 2 Polska ítéletben az 1/2003 rendelet 5. cikkéből.(24) Ez utóbbi rendelkezés az EUMSZ 102. cikk megsértésére utaló támpontok hiányában olyan határozat meghozatalára korlátozza a nemzeti versenyhatóságok jogkörét, hogy részükről semmilyen intézkedés nem indokolt. A nemzeti versenyhatóságok tehát nem tehetnek olyan egyértelműen szélesebb körű megállapítást, hogy az EUMSZ 102. cikk megsértésére nem került sor.
51. Nem vonatkozhat más arra a helyzetre sem, amelyben a jogorvoslati eljárás keretében eljáró nemzeti bíróságok – akárcsak a jelen ügyben – valamely nemzeti versenyhatóság határozatának megváltoztatása mellett arra a következtetésre jutnak, hogy nem állnak fenn az EUMSZ 102. cikk megsértése megállapításának bizonyos feltételei. A nemzeti bíróságok ez esetben sem nyilváníthatják rövid úton alkalmazhatatlannak az EUMSZ 102. cikket, vagy állapíthatják meg más eljárásokra kötelező jelleggel, hogy nem került sor az említett uniós jogi rendelkezés megsértésére. A nemzeti bíróságoknak az EUMSZ 101. és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó, az 1/2003 rendelet 6. cikke által újból rögzített jogköre(25) szintén nem vezethet más eredményre. Amennyiben az ilyen bíróságok nem az 1/2003 rendelet 5. cikke értelmében vett versenyhatóságokként járnak el, valamely nemzeti versenyhatóság határozata az 1/2003 rendelet 5. cikkéből eredő előírásoknak megfelelően képezheti felülvizsgálatuk tárgyát. A nemzeti jog alapján ilyen esetben őket megillető vizsgálati jogkörök sérelme nélkül mindenképpen ki kell zárni, hogy határozatuk – például egy kártérítési per keretében – megnyirbálja valamely másik bíróságnak az 1/2003 rendelet 6. cikke szerinti jogkörét.
52. A nemzeti szervek jogköreinek az 1/2003 rendelet 5. cikke általi korlátozása ugyanis végső soron annak biztosítását szolgálja, hogy a versenyszabályok decentralizált végrehajtásának rendszerében az egyik hatáskörrel rendelkező nemzeti szerv ne köthesse meg más, szintén hatáskörrel rendelkező szervek kezét. Különösen lehetővé kell tenni a kartelljogi jogsértések sértettjei számára, hogy esetleges káruk megtérítését ne csak úgynevezett „follow‑on actions” keretében (vagyis a versenyszabályok megsértésének hatósági megállapítását követő keresetekkel), hanem úgynevezett „stand‑alone actions” keretében (vagyis esetleges hatósági megállapításoktól független keresetekkel) is követelhessék polgári jogi úton.(26) E célkitűzést az 1/2003 rendelet 6. cikke keretében is figyelembe kell venni.
53. A kérdést előterjesztő bíróságnak önállóan kell tehát az alapeljárásban megtennie az EUMSZ 102. cikk tárgyi hatályával, és különösen azzal kapcsolatban szükséges megállapításokat, hogy a Sport TV üzleti magatartása érzékelhető hatással lehet‑e a tagállamok közötti kereskedelemre,(27) anélkül hogy ennek során kötve lenne az EUMSZ 102. cikk alkalmazhatatlanságának más, a jelen üggyel korábban foglalkozó nemzeti bíróságok által ezt megelőzően történt megállapításához.
2. A 2014/104 irányelv alkalmazhatósága
54. Ami a 2014/104 irányelvet illeti, kétséges, hogy az alapjogvita az irányelv tárgyi hatálya mellett mindenekelőtt annak időbeli hatálya alá tartozik‑e.
a) Az irányelv tárgyi hatálya
55. A 2014/104 irányelv tárgyi hatályát az irányelv 2. cikkével összefüggésben értelmezett 1. cikke határozza meg.
56. 1. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv tárgyát vállalkozások vagy vállalkozások társulásai által elkövetett versenyjogi jogsértések képezik, és az irányelv az ilyen jogsértésekből eredő károk mindenki számára hatékony megtérítésének biztosítását szolgáló szabályokat tartalmaz.
57. A „versenyjogi jogsértés” fogalmát másfelől az irányelv 2. cikkének 1. pontja úgy pontosítja, hogy az EUMSZ 101. vagy EUMSZ 102. cikknek, vagy a nemzeti versenyjognak a megsértéséről kell szónak lennie. Az irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében mindazonáltal „nemzeti versenyjognak” csak a nemzeti jog azon rendelkezései minősülnek, amelyeket egyazon ügyben, az uniós versenyjoggal párhuzamosan alkalmaznak.
58. Az 1. cikk (1) bekezdésének, valamint a 2. cikk 1. és 3. pontjának együttes olvasatából tehát az következik, hogy a 2014/104 irányelv tárgyi hatálya – legalábbis többek között – az uniós kartelljog megsértésére alapozott kártérítési jogokra vonatkozó jogvitákra korlátozódik. A kizárólag a nemzeti versenyjog megsértésén alapuló jogok viszont nem tartoznak az irányelv tárgyi hatálya alá. Ez az irányelv célkitűzésével magyarázható, amely 1. cikke szerint a belső piacon azonos szintű védelmet kíván biztosítani valamennyi személynek.(28) A belső piaccal azonban csak azok a helyzetek állnak elégséges kapcsolatban, amelyekben teljesül az EUMSZ 101., illetve EUMSZ 102. cikk „határon átnyúló jellegre vonatkozó záradéka”, amelyekben tehát – legalább potenciálisan – megállapítható a tagállamok közötti kereskedelem érzékelhető érintettsége.
59. Mint már megállapítást nyert,(29) az alapeljárásban nem akadályozza a kérdést előterjesztő bíróságot az EUMSZ 102. cikk alkalmazásában önmagában az a tény, hogy a Tribunal da Concorrência, Regulação e Supervisão (versenyjogi, szabályozási és felügyeleti bíróság) korábban ugyanebben az ügyben „nem alkalmazhatónak” nyilvánította e rendelkezést. A kérdést előterjesztő bíróságnak sokkal inkább önállóan kell megtennie az EUMSZ 102. cikk tárgyi hatályával – és ezáltal egyúttal a 2014/104 irányelv tárgyi hatályával – kapcsolatban szükséges megállapításokat.
b) Az irányelv 9. és 10. cikkének időbeli hatálya
60. A 2014/104 irányelv időbeli hatályát az irányelv 22. cikke úgy korlátozza, hogy az anyagi jogi rendelkezések esetében az irányelv átültetésére a visszamenőleges hatály általános tilalma vonatkozik (lásd ezzel kapcsolatban az irányelv 22. cikkének (1) bekezdését). Minden egyéb nemzeti átültető rendelkezést – vagyis az eljárási szabályokat – teljes mértékben alkalmazni kell ugyan az irányelv hatálybalépése előtti időszakban megvalósult tényállásokra, de csak olyan keresetek esetében, amelyeket az irányelv hatálybalépése után indítottak.
61. A 2014/104 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének és 10. cikkének jelen ügyben szóban forgó rendelkezései esetében azonban nem tisztán eljárási szabályokról van szó.
62. Egyrészt a bizonyító erő, amelyet az irányelv 9. cikkének (1) bekezdése szerint a nemzeti versenyhatóságok által hozott határozatoknak az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk megsértésének bizonyítását illetően tulajdonítani kell, anyagi jogi kérdés.
63. Másrészt pedig mindenesetre a portugál jog annak idején az eljárás több résztvevőjének nem vitatott tájékoztatása szerint szintén az anyagi jog körébe sorolta az irányelv 10. cikkének tárgyát képező elévülést. Amíg a kártérítési jogok elévülésének kérdése nem volt harmonizálva, a portugál jogrend szabadon sorolhatta az elévülést az anyagi jog körébe.(30) Arra a kérdésre, hogy e besorolást mennyiben kérdőjelezi meg az irányelv időközben lezajlott átültetése(31) a 2014/104 irányelv 22. cikkének (2) bekezdésére figyelemmel, – mint azt az eljárás több résztvevője is helyesen hangsúlyozta a tárgyaláson – végső soron nem szükséges választ adni, mivel az ilyen nemzeti átültető rendelkezések semmiképpen sem „éleszthetnek fel” a korábbi jog alapján már elévült jogokat.
64. A 2014/104 irányelv 22. cikkének (1) bekezdéséből tehát az következik, hogy sem az irányelv 9. cikke, sem annak 10. cikke nem alkalmazható az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan keresetre, amelyet bár az irányelv hatálybalépése után indítottak, de amely az irányelv elfogadása és hatálybalépése előtti időszakban megvalósult tényállásra vonatkozik.(32) Egyébként a 2014/104 irányelv 22. cikkének (2) bekezdésével semmiképpen sem ellentétes az átültető rendelkezések időbeli hatályára vonatkozó olyan rendelkezés, amely szerint az érintett törvény eljárásjogi rendelkezései nem alkalmazhatók a törvény hatálybalépése előtt indított keresetekre.(33)
B. Az uniós jogi rendelkezések hatálya a magánszemélyek közötti jogviszonyokban (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és hatodik kérdés)
65. Első kérdésével és másodlagosan előterjesztett hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy egyrészt a 2014/104 irányelv, másrészt pedig „az európai uniós jog alkalmazandó általános elvei” – vagyis az EUMSZ 102. cikk – közvetlen hatállyal bírhatnak‑e a magánszemélyek közötti jogviszonyokban. Ajánlatos a két kérdést együtt megvizsgálni.
66. Ami az EUMSZ 102. cikket illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az erőfölénnyel való visszaélés ezen elsődleges jogi rendelkezésben rögzített tilalma közvetlen hatállyal bír a magánszemélyek közötti jogviszonyokban, és közvetlenül jogokat keletkeztet az érintett személyekre vonatkozóan, amelyeket a nemzeti bíróságoknak biztosítaniuk kell.(34)
67. Más a helyzet viszont a jelenlegihez hasonló esetben a 2014/104 irányelv rendelkezéseit illetően.
68. Minden bizonnyal az irányelvek is bírhatnak közvetlen hatállyal, ha – mint az a jelen ügyben történt – lejárt az átültetésükre irányadó határidő, és emellett az irányelv szóban forgó rendelkezései a tartalmuk alapján feltétlenek és kellően pontosak.(35) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint mindazonáltal valamely irányelv önmagában nem keletkeztet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettséget, következésképpen arra ilyenként nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni.(36)
69. A 2014/104 irányelv egyébként úgynevezett „effet d’exclusion”‑nal(37) sem bírhat olyan értelemben, hogy a magánszemélyek közötti jogvitában egyszerűen mellőzni kell az irányelvvel összeegyeztethetetlen nemzeti rendelkezések – például a CC 498. cikkének és a CPC 623. cikkének – alkalmazását. A Bíróság nemrég egyértelműen elutasította az „effet d’exclusion” elméletét, és úgy határozott, hogy a nemzeti bíróság az uniós jog alapján nem lehet köteles a valamely irányelvvel esetlegesen összeegyeztethetetlen nemzeti rendelkezések alkalmazását valamely magánszemélyek közötti jogvitában mellőzni.(38)
70. A jelen ügyben ezen túlmenően figyelembe kell venni, hogy valamely irányelv aligha alkalmazható az időbeli hatályán kívül eső helyzetekben. Mivel az alapjogvita tényállása – mint már megállapítást nyert(39) – nem tartozik az irányelv 9. és 10. cikkének időbeli hatálya alá, a felek nem hivatkozhatnak az irányelv e rendelkezéseire a nemzeti bíróság előtt.
71. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre tehát a következő választ kell adni:
Az EUMSZ 102. cikk közvetlen hatállyal bír a magánszemélyek közötti jogviszonyokban. A 2014/104 irányelv 9. és 10. cikke viszont nem alkalmazható közvetlenül valamely magánszemélyek közötti olyan jogvitára, amelyben a polgári jogi keresetet az ezen irányelv átültetésére irányadó határidő lejárta előtt indították, és e kereset tárgyát az irányelv hatálybalépése előtti időszakban megvalósult tényállás képezi.
C. A versenyjogi szabályok megsértéséből eredő kártérítési jogok elévülése (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés)
72. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés a kártérítési jogok nemzeti jog szerinti elévülésére vonatkozik. A kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy ellentétes‑e egyrészt a 2014/104 irányelvvel, másrészt pedig „az európai uniós jog alkalmazandó általános elveivel” az olyan elévülési szabály, mint a CC 498. cikkének (1) bekezdése szerinti portugál szabály, amely szerint a szerződésen kívüli polgárjogi felelősségen alapuló polgári jogi kártérítési keresetek tekintetében az elévülési idő három év, e határidő attól a naptól számítandó, amikor a károsult személy tudomást szerzett a kár fennállásáról, és e határidő nem nyugodhat vagy szakadhat meg a nemzeti versenyhatóság előtt folyamatban lévő közigazgatási eljárás ideje alatt.
73. Mivel a jelen ügy – mint már említést nyert – nem tartozik a 2014/104 irányelv és különösen az irányelv 10. cikkének időbeli hatálya alá, a CC 498. cikkének (1) bekezdésében foglalthoz hasonló elévülési szabály az alapeljárásban csak az uniós jog általános elvei alapján vizsgálható, az irányelv alapján azonban nem.
74. Az uniós jog általános elveivel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a tagállami versenyhatóságok és bíróságok kötelesek az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket alkalmazni, és biztosítaniuk kell az említett cikkek közérdekből történő, hatékony alkalmazását olyan esetekben, amikor a tényállás az uniós jog hatálya alá tartozik.(40) Ha tehát a kérdést előterjesztő bíróság arra az álláspontra jut, hogy a Sport TV üzleti magatartása alkalmas volt arra, hogy érzékelhető hatással legyen a tagállamok közötti kereskedelemre, akkor alkalmaznia kell az EUMSZ 102. cikket az alapeljárásban, és gondoskodnia kell arról, hogy a károsult személyek erőfölénnyel való visszaélésből eredő kárainak megtérítéséhez való joga(41) hatékonyan érvényesíthető legyen.
75. Amíg a 2014/104 irányelv által elvégzett harmonizáció még nem alkalmazandó, e kártérítéshez való jog érvényesítése továbbra is az egyes tagállamok nemzeti jogrendszeréhez igazodik, tiszteletben kell azonban tartani az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.(42)
76. Mivel a CC 498. cikkének elévülési szabálya az eljárás résztvevőinek egybehangzó tájékoztatása szerint egyaránt vonatkozik az uniós jogon és a nemzeti jogon alapuló kártérítési jogokra, a jelen esetben nem állapítható meg az egyenértékűség elvének megsértése.
77. Alaposabban kell azonban megvizsgálni annak kérdését, hogy az említett elévülési szabály összeegyeztethető‑e a tényleges érvényesülés elvével, amely szerint a nemzeti szabályok nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.(43)
78. Önmagában az a körülmény, hogy valamely olyan nemzeti rendelkezés, mint a CC 498. cikkének (1) bekezdése, hároméves elévülési időt állapít meg a szerződésen kívüli polgárjogi felelősségen alapuló kártérítési jogok tekintetében, aligha tekinthető a tényleges érvényesülés elve megsértésének. Három év ugyanis kellően hosszú idő a potenciális károsult személyek számára ahhoz, hogy uniós jogi kártérítési jogaikat peres úton érvényesítsék valamely nemzeti polgári bíróság előtt.
79. Jóllehet a 2014/104 irányelv 10. cikkének (3) bekezdése időközben nagyvonalúbb, legalább ötéves elévülési időt vezetett be a kartelljogi kártérítési keresetek esetében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ez idáig nemzeti szinten alkalmazandó rövidebb jogszabályi elévülési idő eleve lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenné az uniós jogi versenyszabályok megsértésén alapuló kártérítési jogok érvényesítését.
80. A 2014/104 irányelv 10. cikkének (3) bekezdésében jelenleg előírt legalább ötéves harmonizált elévülési idővel az uniós jogalkotó újabb lépést tett a kartelljogi jogsértések károsultjai jogvédelmének javítása felé. Az irányelv említett rendelkezését nem mintegy annak puszta kodifikációjaként kell értelmezni, ami egyébként – hallgatólagosan – már eddig is következett az elsődleges jogból, mégpedig az EUMSZ 102. cikkből és a tényleges érvényesülés elvéből.
81. Mint azt azonban a Bizottság helyesen hangsúlyozza, a tényleges érvényesülés vizsgálata során nem elegendő a nemzeti elévülési szabályozás egyes elemeit egymástól elszigetelten vizsgálni. Ellenkezőleg, e szabályozás egészének értékelése a döntő.(44)
82. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a CC 498. cikkének (1) bekezdésében foglalt portugál szabályozáshoz hasonló nemzeti szabályozás nem merül ki abban, hogy az elévülési időt három évre korlátozza. E szabályozást sokkal inkább egyrészt az jellemzi, hogy az elévülési idő attól függetlenül megkezdődik, hogy a károsult személy előtt ismert‑e a felelős személy kiléte és a károk pontos terjedelme. E szabályozás másrészt nem írja elő az elévülésnek a nemzeti versenyhatóság előtt folyamatban lévő eljárás ideje alatti nyugvását vagy megszakadását.(45)
83. Véleményem szerint mind az elévülési időnek a károkozó személyazonosságának és a károk terjedelmének ismerete nélküli megkezdődése, mind az elévülési idő versenyhatósági eljárás ideje alatti nyugvásának vagy megszakadásának hiánya alkalmas arra, hogy rendkívül nehézzé tegye a kartelljogi kártérítési jogok érvényesítését.
84. Egyfelől a felelős személy személyazonosságának ismerete éppen a kartelljogban is elengedhetetlen a szerződésen kívüli kártérítési jogok – különösen peres úton történő – sikeres érvényesítéséhez. A versenyszabályok megsértéséért felelős vállalkozások ugyanis többnyire jogi személyként működnek, amelyek nem ritkán a kívülállók számára nehezen átlátható vállalatcsoportokba vagy vállalatcsoport‑szerkezetekbe tömörülnek, és emellett az idők során szerkezetátalakításokon eshetnek át.
85. Másfelől a versenyszabályok megsértésének helytálló jogi értékelése számos esetben olyan bonyolult gazdasági összefüggések és belső üzleti iratok értékelését kívánja meg, amelyek nem ritkán csak a versenyhatóságok munkája révén kerülnek napvilágra.(46)
86. Minderre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdéssel kapcsolatban a következőket kell megállapítani:
A tényleges érvényesülés uniós jogi elvével összefüggésben értelmezett EUMSZ 102. cikkel ellentétes az olyan rendelkezés, mint a portugál polgári törvénykönyv 498. cikkének (1) bekezdése, amely az erőfölénnyel való visszaélésen alapuló szerződésen kívüli kártérítési jogok tekintetében hároméves elévülési időt állapít meg, amely akkor is megkezdődik, ha a károsult személy előtt még nem ismert a felelős személy személyazonossága és a károk pontos terjedelme, és amely nem nyugszik és nem szakad meg a nemzeti versenyhatóság e jogsértés vizsgálatára és szankcionálására irányuló eljárásának ideje alatt.
D. A nemzeti versenyhatóságok határozatainak bizonyító ereje (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés)
87. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés a versenyjogi szabályok azon megsértésének bizonyítására vonatkozik, amely miatt kártérítést követelnek. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy ellentétes‑e egyrészt a 2014/104 irányelvvel, másrészt pedig „az európai uniós jog alkalmazandó általános elveivel” az olyan rendelkezés, mint a CPC 623. cikke szerinti portugál rendelkezés, amely szerint a versenyjogi jogsértés nemzeti versenyhatóság által lefolytatott közigazgatási eljárásban történt jogerős megállapításának vagy nincs joghatása a polgári jogi kártérítési perekben, vagy az csak megdönthető vélelmet képez.
88. Mivel a jelen ügy – mint már említést nyert – nem tartozik a 2014/104 irányelv és különösen az irányelv 9. cikkének időbeli hatálya alá, a CPC 623. cikkében foglalthoz hasonló bizonyítási szabály az alapeljárásban csak az uniós jog általános elvei alapján vizsgálható, az irányelv alapján azonban nem.
89. Az uniós jog általános elveivel kapcsolatban – mint már az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés keretében is(47) – meg kell jegyezni, hogy a tagállami versenyhatóságok és bíróságok kötelesek az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket alkalmazni, és biztosítaniuk kell az említett cikkek közérdekből történő, hatékony alkalmazását olyan esetekben, amikor a tényállás az uniós jog hatálya alá tartozik. Ha tehát a kérdést előterjesztő bíróság arra az álláspontra jut, hogy a Sport TV üzleti magatartása alkalmas volt arra, hogy érzékelhető hatással legyen a tagállamok közötti kereskedelemre, akkor alkalmaznia kell az EUMSZ 102. cikket az alapeljárásban, és gondoskodnia kell arról, hogy a károsult személyek erőfölénnyel való visszaélésből eredő kárainak megtérítéséhez való joga hatékonyan érvényesíthető legyen.
90. Amíg a 2014/104 irányelv által elvégzett harmonizáció még nem alkalmazandó, e kártérítéshez való jog érvényesítése továbbra is az egyes tagállamok nemzeti jogrendszeréhez igazodik, tiszteletben kell azonban tartani az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.(48)
91. Mivel a CPC 623. cikkének bizonyítási szabálya az eljárás résztvevőinek egybehangzó tájékoztatása szerint egyaránt vonatkozik az uniós jogon és a nemzeti jogon alapuló kártérítési jogokra, a jelen esetben nem állapítható meg az egyenértékűség elvének megsértése.
92. A tényleges érvényesülés elvét illetően meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint a CPC 623. cikke kétféleképpen értelmezhető: vagy úgy, hogy a versenyszabályok megsértésének a nemzeti versenyhatóság által jogsértésként történő megállapításának egyáltalán nincs joghatása a polgári jogi kártérítési perben, vagy pedig úgy, hogy az csak megdönthető vélelmet alapoz meg a versenyjogi szabályok ilyen megsértésének fennállását illetően.
93. Egyfelől rendkívül nehézzé tenné az EUMSZ 102. cikk megsértésén alapuló kártérítési jogok érvényesítését, ha a versenyhatóság által végzett előkészítő munkának egyáltalán nem lenne joghatása a polgári jogi kártérítési perben. Sok kartelljogi jogsértés különös összetettségére és e jogsértések bizonyításának a károsultak által tapasztalható gyakorlati nehézségeire tekintettel a tényleges érvényesülés elve megköveteli, hogy a jogsértés nemzeti versenyhatóság általi jogerős megállapításának legalább jelzésértéket tulajdonítsanak a kártérítési perben.
94. Másfelől önmagából a tényleges érvényesülés elvéből aligha vezethető le, hogy az erőfölénnyel való visszaélés megtörténte egyetlen esetben sem lehet vitatható a nemzeti bíróságnál indított polgári jogi kártérítési perben, mihelyt a nemzeti versenyhatóság jogerősen megállapította a versenyjogi szabályok ilyen megsértését.
95. A 2014/104 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében jelenleg előírt megdönthetetlen vélelem bevezetésével az uniós jogalkotó újabb lépést tett a kartelljogi jogsértések károsultjai jogvédelmének javítása felé. Az irányelv említett rendelkezését nem mintegy annak puszta kodifikációjaként kell értelmezni, ami egyébként – hallgatólagosan – már eddig is következett az elsődleges jogból, mégpedig az EUMSZ 102. cikkből és a tényleges érvényesülés elvéből.
96. A 2014/104 irányelv 9. cikkének alkalmazhatóvá válása előtt az uniós jog alapján csak az Európai Bizottság határozatai rendelkeztek kötőerővel a nemzeti bíróságok előtti eljárásokban. Ez az 1/2003 rendelet 16. cikkének (1) bekezdéséből és a Masterfoods ítélkezési gyakorlatból(49) eredő különleges kötőerő a versenypolitikának az európai belső piacon történő alakításában a Bizottság által játszott kulcsszereppel és végső soron az uniós jog elsőbbségével, valamint az uniós intézmények határozatainak kötelező jellegével indokolható. Az nem terjeszthető ki ugyanilyen módon a nemzeti versenyhatóságok határozataira is, kivéve, ha az uniós jogalkotó kifejezetten így rendelkezik, mint ezt a jövőre nézve a 2014/104 irányelv 9. cikkével tette.
97. Mindent egybevetve tehát az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdéssel kapcsolatban a következőket kell megállapítani:
A tényleges érvényesülés elvével összefüggésben értelmezett EUMSZ 102. cikkel ellentétes a portugál polgári perrendtartás 623. cikkéhez hasonló rendelkezés olyan értelmezése, amely szerint az erőfölénnyel való visszaélés nemzeti versenyhatóság általi jogerős megállapításának egyáltalán nincs joghatása a polgári jogi kártérítési perben. Az említett rendelkezés összeegyeztethető viszont az EUMSZ 102. cikkel és a tényleges érvényesülés elvével, ha azt úgy értelmezzük, hogy a nemzeti versenyhatóság által tett említett jogerős megállapításból a későbbi polgári jogi kártérítési perben az erőfölénnyel való visszaélés megdönthető vélelme következik.
E. Az uniós joggal összhangban álló értelmezés (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdés)
98. Negyedik és másodlagosan előterjesztett ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a nemzeti jog, mégpedig az olyan rendelkezések, mint a CC 498. cikkének (1) bekezdése és a CPC 623. cikke, uniós joggal összhangban álló értelmezésére vonatkozó kötelezettségének tartalmáról és korlátairól kíván felvilágosítást kapni. E két kérdést együtt célszerű megvizsgálni.
99. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általa elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák az uniós jog teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak; ez ugyanúgy vonatkozik az elsődleges joggal összhangban álló értelmezésre,(50) mint a másodlagos joggal, különösen az irányelvekkel összhangban álló értelmezésre.(51)
100. Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve mindazonáltal csak az adott ügyben szóban forgó uniós jogi rendelkezés hatálya alá tartozó helyzetekben alkalmazható. Konkrétan a 2014/104 irányelvet illetően ez azt jelenti, hogy a jelen ügyben nem állhat fenn az irányelvvel összhangban álló értelmezés kötelezettsége, mivel az alapjogvita tényállása – mint fent megállapítást nyert(52) – nem tartozik az említett irányelv annak 22. cikke által meghatározott időbeli hatálya alá.
101. Jóllehet az állandó ítélkezési gyakorlat szerint veszélyeztetési tilalom áll fenn olyan értelemben, hogy a tagállamoknak már az irányelv átültetésére irányadó határidő lejárta előtt is tartózkodniuk kell mindentől, ami komolyan veszélyeztetheti a szóban forgó irányelv által meghatározott cél megvalósítását.(53) Következésképpen az irányelv hatálybalépésének napjától kezdve a tagállami hatóságok, illetve a nemzeti bíróságok a lehető legteljesebb mértékben kötelesek tartózkodni a nemzeti jog olyan értelmezésétől, amely az irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejártát követően komolyan veszélyeztetheti az említett irányelv által meghatározott cél elérését.(54) A jelen ügyben szóban forgó 2014/104 irányelv esetében azonban az uniós jogalkotó által előírt cél éppen a kártérítési jogok elévülésére és a nemzeti versenyhatóságok határozatainak bizonyító erejére vonatkozó harmonizált rendelkezések visszamenőleges hatályú alkalmazásának elkerülése, akár mert a visszamenőleges hatály 2014/104 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szerinti tilalmának hatálya alá tartozó anyagi jogi rendelkezésekről van szó, akár mert a nemzeti jogalkotó az irányelv átültetése során mindenesetre tiszteletben tartotta az irányelv 22. cikkének (2) bekezdése szerinti egyéb intézkedések esetleges visszamenőleges hatályának korlátait.(55) A veszélyeztetési tilalomból sem vezethető le tehát a kérdést előterjesztő bíróság arra vonatkozó uniós jogi kötelezettsége, hogy a jelen ügyben szereplőhöz hasonló helyzetben az irányelvvel összhangban álló eredményre kell jutnia.
102. Ha azonban a kérdést előterjesztő bíróság arra az álláspontra jut, hogy a Sport TV üzleti magatartása alkalmas volt arra, hogy érzékelhető hatással legyen a tagállamok közötti kereskedelemre,(56) akkor a 2014/104 irányelvtől teljesen függetlenül alkalmaznia kell az erőfölénnyel való visszaélés uniós jogi tilalmát az alapeljárásban, majd pedig a nemzeti jogot – különösen a CC 498. cikkének (1) bekezdését és a CPC 623. cikkét – az EUMSZ 102. cikkel és a tényleges érvényesülés elvével összhangban kell értelmeznie és alkalmaznia.
103. A nemzeti versenyhatóság határozatának bizonyító erejét illetően ez konkrétan azt jelenti, hogy a nemzeti bíróság nem hagyhatja egyszerűen figyelmen kívül e határozatot, hanem annak – mint fent megállapítást nyert(57) – a CPC 623. cikke keretében legalább jelzésértéket kell tulajdonítania.
104. Ami a szerződésen kívüli polgárjogi felelősségen alapuló kártérítési jogok elévülését illeti, az uniós joggal összhangban álló értelmezés elvéből az következik, hogy a nemzeti bíróságnak a CC 498. cikkének (1) bekezdéséhez hasonló rendelkezés értelmezése és alkalmazása során figyelembe kell vennie az erőfölénnyel való visszaélésen alapuló kártérítési jogok hatékony érvényesítésének célját, mégpedig az elévülési idő kezdete, hossza és nyugvásának vagy megszakadásának esetleges okai vonatkozásában.
105. A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének elvét mindazonáltal korlátozzák az általános jogelvek, továbbá ezen elv nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául sem.(58) Ez a jelen ügyben konkrétan azt jelenti, hogy az uniós jog nem kötelezi a nemzeti bíróságot arra, hogy a CC 498. cikke (1) bekezdésének és az elévülésre vonatkozó esetleges egyéb nemzeti jogi rendelkezéseknek a szövegével ellentétesen az elévülési időt a felelős személy személyazonosságának és a károk pontos terjedelmének megismerésétől számítsa, az elévülési időt három évnél hosszabb időszakban határozza meg, vagy a nemzeti jogszabály által nem ismert, teljesen új elévülésnyugvási vagy ‑megszakadási okot ismerjen el.
106. Összefoglalva tehát az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdéssel kapcsolatban a következőket kell megállapítani:
Ha valamely polgári jogi kártérítési kereset a 2014/104 irányelv időbeli hatályán kívül eső tényállásra vonatkozik, akkor a nemzeti jogot nem kell ezen irányelvvel összhangban értelmezni. Ez nem érinti a nemzeti jog EUMSZ 102. cikkel összhangban álló értelmezésének kötelezettségét, ha ez utóbbi rendelkezés alkalmazandó, valamint a tényleges érvényesülés elvével összhangban álló értelmezésének kötelezettségét, amennyiben ennek során tiszteletben tartják az uniós jog általános jogelveit, és az uniós jogot nem a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául használják fel.
VII. Végkövetkeztetések
107. A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa (lisszaboni kerületi bíróság, Portugália) előzetes döntéshozatal iránti kérelmét a következőképpen válaszolja meg:
1) Az EUMSZ 102. cikk közvetlen hatállyal bír a magánszemélyek közötti jogviszonyokban. A 2014/104 irányelv 9. és 10. cikke viszont nem alkalmazható közvetlenül valamely magánszemélyek közötti olyan jogvitára, amelyben a polgári jogi keresetet az ezen irányelv átültetésére irányadó határidő lejárta előtt indították, és e kereset tárgyát az irányelv hatálybalépése előtti időszakban megvalósult tényállás képezi.
2) A tényleges érvényesülés uniós jogi elvével összefüggésben értelmezett EUMSZ 102. cikkel ellentétes az olyan rendelkezés, mint a portugál polgári törvénykönyv 498. cikkének (1) bekezdése, amely az erőfölénnyel való visszaélésen alapuló szerződésen kívüli kártérítési jogok tekintetében hároméves elévülési időt állapít meg, amely akkor is megkezdődik, ha a károsult személy előtt még nem ismert a felelős személy személyazonossága és a károk pontos terjedelme, és amely nem nyugszik és nem szakad meg a nemzeti versenyhatóság e jogsértés vizsgálatára és szankcionálására irányuló eljárásának ideje alatt.
3) A tényleges érvényesülés elvével összefüggésben értelmezett EUMSZ 102. cikkel ellentétes a portugál polgári perrendtartás 623. cikkéhez hasonló rendelkezés olyan értelmezése, amely szerint az erőfölénnyel való visszaélés nemzeti versenyhatóság általi jogerős megállapításának egyáltalán nincs joghatása a polgári jogi kártérítési perben. Az említett rendelkezés összeegyeztethető viszont az EUMSZ 102. cikkel és a tényleges érvényesülés elvével, ha azt úgy értelmezzük, hogy a nemzeti versenyhatóság által tett említett jogerős megállapításból a későbbi polgári jogi kártérítési perben az erőfölénnyel való visszaélés megdönthető vélelme következik.
4) Ha valamely polgári jogi kártérítési kereset a 2014/104 irányelv időbeli hatályán kívül eső tényállásra vonatkozik, akkor a nemzeti jogot nem kell ezen irányelvvel összhangban értelmezni. Ez nem érinti a nemzeti jog EUMSZ 102. cikkel összhangban álló értelmezésének kötelezettségét, ha ez utóbbi rendelkezés alkalmazandó, valamint a tényleges érvényesülés elvével összhangban álló értelmezésének kötelezettségét, amennyiben ennek során tiszteletben tartják az uniós jog általános jogelveit, és az uniós jogot nem a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául használják fel.