A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2012. május 10.(*)
„EK 3., EK 10., EK 43., EK 49. és EK 81. cikk – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – 2006/123/EK irányelv – 15. és 16. cikk – A helyi önkormányzatok adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére vonatkozó szolgáltatásra irányuló koncesszió – Nemzeti szabályozás – Jegyzettőke-minimum – Kötelezettség”
A C‑357/10–C‑359/10. sz. egyesített ügyekben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia (Olaszország) a Bírósághoz 2010. július 19‑én érkezett, 2009. október 20‑i határozataival terjesztett elő az előtte
a Duomo Gpa Srl (C‑357/10.),
a Gestione Servizi Pubblici Srl (C‑358/10.),
az Irtel Srl (C‑359/10.)
és
a Comune di Baranzate (C‑357/10. és C‑358/10.),
a Comune di Venegono Inferiore (C‑359/10.)
között,
az Agenzia Italiana per le Pubbliche Amministrazioni SpA (AIPA)
részvételével
folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, U. Lõhmus, A. Rosas, A. Ó Caoimh (előadó) és A. Arabadjiev bírák,
főtanácsnok: P. Cruz Villalón,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Comune di Baranzate képviseletében A. Soncini avvocato,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. De Bellis avvocato dello Stato,
– a holland kormány képviseletében C. M. Wissels és Y. de Vries, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében C. Zadra, I. V. Rogalski és S. La Pergola, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2011. november 16‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EK 3., EK 10., EK 43., EK 49. és EK 81. cikk, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12‑i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 376., 36. o.) 15. és 16. cikkének értelmezésére vonatkoznak.
2 A kérelmeket az egyrészről Duomo Gpa Srl (a továbbiakban: Duomo) és a Gestione Servizi Pubblici Srl (a továbbiakban: GSP), másrészről a Comune di Baranzate között, valamint az Irtel Srl (a továbbiakban: Irtel) és a Comune di Venegono Inferiore között az említett vállalkozások közbeszerzési eljárásból való kizárása tárgyában folyamatban lévő, az Agenzia Italiana per le Pubbliche Amministrazioni SpA (a továbbiakban: AIPA) részvételével zajló jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós szabályozás
3 A szolgáltatási irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv általános rendelkezéseket állapít meg a szolgáltatók letelepedési szabadsága gyakorlásának és a szolgáltatások szabad mozgásának megkönnyítése érdekében, a szolgáltatások magas színvonalának megőrzése mellett.
4 Ezen irányelv 3. cikkének (3) bekezdése szerint a tagállamok az irányelv rendelkezéseit a Szerződésnek a letelepedés jogára és a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó szabályainak megfelelően alkalmazzák.
5 A szolgáltatási irányelv 15. cikke az irányelvnek „A szolgáltatók letelepedésének szabadsága” címet viselő III. fejezetében található.
6 Ezen irányelv 16. cikke az irányelvnek „A szolgáltatások szabad mozgása” címet viselő IV. fejezetében található.
7 A szolgáltatási irányelv a 44. és 45. cikke értelmében 2006. december 28‑án lépett hatályba, a tagállamoknak pedig azt legkésőbb 2009. december 28‑áig kellett átültetniük.
A nemzeti szabályozás
8 A termelési tevékenységek után fizetendő regionális adó bevezetéséről, az Irfep sávjainak, mértékének és levonásainak felülvizsgálatáról, az ezen adót kiegészítő regionális adó bevezetéséről és a helyi adószabályozás átalakításáról szóló, 1997. december 15‑i 446. sz. törvényrendelet (decreto legislativo n. 446 – Istituzione dell’imposta regionale sulle attività produttive, revisione degli scaglioni, delle aliquote e delle detrazioni dell’Irpef e istituzione di una addizionale regionale a tale imposta, nonché riordino della disciplina dei tributi locali, a GURI 1997. december 23‑i 298. sz. általános kiadásának 252. sz. rendes melléklete) III. címe vonatkozik a helyi adószabályozás átalakítására.
9 A törvényrendelet 52. cikke értelmében
„(1) A megyék és települések rendelet útján igazgathatják a saját – akár adóból származó – forrásaikat, kivéve az egyes adók adóztatandó tényállásainak, adóalanyainak és maximális mértékének megállapítását és meghatározását, tiszteletben tartva az adózók kötelezettségeinek egyszerűsítésére irányuló követelményeket. Rendelet hiányában a hatályos jogi rendelkezések alkalmazandók.
[...]
(5) Ami az adók és más bevételek megállapítását és beszedését illeti, a rendeletek a következő kritériumokhoz igazodnak:
[...]
b) ha megállapodás született arról, hogy az adók és valamennyi bevétel akár külön‑külön történő megállapítását és beszedését harmadik személy végezze el, az ahhoz kapcsolódó tevékenységekkel – az Európai Unió szabályozásának és a helyi közszolgáltatások irányításának odaítélésével kapcsolatos hatályos eljárások tiszteletben tartása mellett – a következőket lehet megbízni:
1) az 53. cikk (1) bekezdésében említett nyilvántartásba felvett személyek;
2) az Európai Unió valamely országában letelepedett és ott az említett tevékenységet végző gazdasági szereplők, amelyeknek a letelepedésük szerinti állam hatáskörrel rendelkező hatósága által kiállított arra vonatkozó igazolást kell bemutatniuk, hogy megfelelnek az olasz jogi szabályozásban e területen előírt követelményekkel egyenértékű követelményeknek;
3) teljes mértékben állami részvétellel működő társaságok [...]”
10 A családokat, a munkahelyeket, a foglalkoztatást és a vállalkozásokat támogató sürgős rendelkezésekről, valamint a nemzeti stratégiai keret válságellenes intézkedésekkel történő módosításáról szóló, 2008. november 29‑i 185. sz. rendelettörvény (a GURI 2008. november 29‑i 280. száma, 263. sz. rendes melléklet) 32. cikkének (7a) bekezdése – amelyet a 185. sz. törvényrendelet módosításáról és törvényi szintre emeléséről szóló 2. sz. törvény (a GURI 2009. január 28‑i 22. száma, 14. sz. rendes melléklet) iktatott be, majd a 2009. február 27‑i 14. törvény (a Gazzetta Ufficiale della Repubblica Italiana 2009. február 28‑i 49. száma; a továbbiakban: az alapeljárásban szereplő rendelkezés) módosított – a következőképpen szól:
„A megye vagy település adóinak kivetésére és megállapítására, valamint a megye és település adóinak, illetve egyéb bevételeinek beszedésére vonatkozó tevékenység végzésére jogosult magánszemélyek nyilvántartásába való felvételhez a táraságoktól megkívánt minimális jegyzett tőkének az 1997. december 15‑i 446. sz. módosított törvényrendelet 53. cikkének (3) bekezdése értelmében meghatározott, teljes mértékben befizetett összege legalább tízmillió euró. Az előző mondatban foglalt korlátozás alól kivételt képeznek a túlnyomórészt állami részvétellel működő társaságok. Semmis a helyi önkormányzatok adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére vonatkozó tevékenység odaítélése olyan személyek részére, amelyek nem rendelkeznek a fent említett pénzügyi feltétellel. A fent említett nyilvántartásba felvett személyeknek ki kell igazítaniuk jegyzett tőkéjüket az említett minimális mértékre. Ennek megtörténtéig semmi esetre sem kaphatnak új megbízást, illetve nem vehetnek részt erre kiírt közbeszerzési eljáráson.”
Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
11 A C‑357/10. és a C‑358/10. sz. ügy alapját a Baranzate önkormányzata által 2009 februárjában a célból meghirdetett közbeszerzési eljárás képezi, hogy a gazdasági szempontból legkedvezőbb ajánlatot tevő gazdasági szereplőnek ítéljék oda a bizonyos helyi adóknak, illetve egyéb bevételeknek a 2009. május 1‑jétől 2014. április 30‑ig terjedő ötéves időszakban való igazgatására, kivetésére és beszedésére irányuló szolgáltatásra vonatkozó koncessziót. A szolgáltatások a vizsgált teljes időszakra vonatkozó, hozzáadottérték‑adó nélküli becsült értéke 57 000 euró volt.
12 Hat, Olaszországban letelepedett magánvállalkozás tett ajánlatot; köztük a Duomo, a GSP és az AIPA. 2009. április 1‑jén és 3‑án Baranzate önkormányzata közölte a Duomóval és a GSP‑vel, hogy a bírálóbizottság kizárta őket az eljárásból, mivel nem feleltek meg az alapeljárásban szereplő azon rendelkezésben meghatározott követelménynek, amely a teljes mértékben befizetett jegyzett tőke minimális mértékét tízmillió euróra emelte a helyi önkormányzatok adóinak, illetve egyéb bevételeinek megállapítására és beszedésére vonatkozó tevékenység végzésére való jogosultsághoz. A koncessziót ezt követően az AIPA‑nak ítélték oda.
13 A C‑359/10. sz. ügy előzményei a Venegono Inferiore önkormányzata által 2009. január 22‑én a célból meghirdetett közbeszerzési eljárásig nyúlnak vissza, hogy a legkisebb jutalék alapján a legalacsonyabb árat kínáló gazdasági szereplőnek ítéljék oda a reklámok utáni helyi adók és a plakátragasztás díjai megállapítására és rendes, valamint kényszerrel történő beszedésére vonatkozó koncessziót a 2009. február 23‑tól 2012. december 31‑ig terjedő négyéves időszakra. A szolgáltatások teljes időszakra vonatkozó, hozzáadottérték‑adó nélküli becsült értéke 49 000 euró volt.
14 Öt vállalkozás, többek között az Irtel és az AIPA nyújtott be ajánlatot, amelyek az előminősítés alapján első és második helyen végeztek. 2009. március 9‑én az ajánlatkérő kizárta az Irtelt a pályázati eljárásból, mivel nem felelt meg az alapeljárásban szereplő rendelkezésben meghatározott követelményeknek. A szóban forgó koncessziót ezt követően az AIPA‑nak ítélték oda.
15 A Duomo, a GSP és az Irtel az alapeljárásban vitatott pályázati eljárásokból történő kizárásuk tárgyában hozott határozatokkal szemben keresetet nyújtottak be. A C‑357/10. sz. ügy alapjául szolgáló jogvitában a Duomo az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31‑i 2004/18/EK tanácsi irányelv (HL L 134., 114. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 132. o.), valamint az egyenlő bánásmód és a tisztességes verseny elvének az általi megsértésére hivatkozik, hogy a többségi állami részvétellel működő társaságokra kedvezőbb szabályozás vonatkozik.
16 A C‑358/10. és a C‑359/10. sz. ügy alapjául szolgáló jogvitákban a GSP és az Irtel azt állítja, hogy az alapeljárásban szereplő rendelkezés nem egyeztethető össze az EK 3., EK 10., EK 43., EK 49., EK 81., EK 82., EK 86. és EK 90. cikkel, valamint a szolgáltatási irányelv 15. és 16. cikkéből eredő szükségesség, ésszerűség és arányosság elvével. Szerintük a nemzeti szabályozás annyiban ellentétes az uniós joggal, amennyiben a szabályozás az általa elérendő célhoz képest aránytalan követelményt vezet be, és hátrányos megkülönböztetéshez vezet a többségi állami részvétellel működő társaságok javára, mivel ezekre nem vonatkozik az új tőkemérték.
17 Ilyen körülmények között a Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő két – a három alapeljárásban azonos – kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„1) Ellentétesek‑e a [szolgáltatási] irányelv 15. és 16. cikkének helyes alkalmazásával a 2008. november 29‑i 185. sz. törvényrendelet 32. cikke (7a) bekezdésének − amelyet a 2009. január 28‑i 2. sz. végrehajtási törvény iktatott be, és később a 2009. február 27‑i 14. sz. törvény módosított − azon nemzeti rendelkezései, amelyek a többségi állami részvétellel működő társaságok esetét kivéve előírják:
– a helyi önkormányzatok adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére vonatkozó szolgáltatásra odaítélésének semmisségét olyan személyek vonatkozásában, amelyek nem felelnek meg a legalább tízmillió eurós, teljes mértékben befizetett jegyzett tőkére vonatkozó pénzügyi feltételnek;
– a megyék és települések adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére vonatkozó tevékenység végzésére jogosult magánvállalkozások nyilvántartásába felvett személyek jegyzett tőkéjének az előzőekben említett minimális mértékhez való igazítását az 1997. december 15‑i 446. sz. módosított törvényrendelet 53. cikkének (3) bekezdése szerint;
– az új megbízások vállalásának, vagy a helyi önkormányzatok adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére vonatkozó szolgáltatások odaítélésére kiírt közbeszerzési eljárásokon való részvételnek a tilalmát a tőkeemelés fent említett kötelezettségének teljesítéséig?
2) Ellentétesek‑e az [EK] 3., [EK] 10., [EK] 43., [EK] 49. és [EK] 81. [cikk] helyes alkalmazásával a 2008. november 29‑i 185. sz. törvényrendelet 32. cikke (7a) bekezdésének − amelyet a 2009. január 28‑i 2. sz. végrehajtási törvény iktatott be, és később a 2009. február 27‑i 14. sz. törvény módosított − azon nemzeti rendelkezései, amelyek a többségi állami részvétellel működő társaságok esetét kivéve előírják:
– a helyi önkormányzatok adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére vonatkozó szolgáltatás odaítélésének semmisségét olyan személyek vonatkozásában, amelyek nem felelnek meg a legalább tízmillió eurós, teljes mértékben befizetett jegyzett tőkére vonatkozó pénzügyi feltételnek;
– a megyék és települések adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére vonatkozó tevékenység végzésére jogosult magánvállalkozások nyilvántartásába felvett személyek jegyzett tőkéjének az előzőekben említett minimális mértékhez való igazítását az 1997. december 15‑i 446. sz. módosított törvényrendelet 53. cikkének (3) bekezdése szerint;
– az új megbízások vállalásának, vagy a helyi önkormányzatok adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére vonatkozó szolgáltatások odaítélésére kiírt közbeszerzési eljárásokon való részvételnek a tilalmát a tőkeemelés fent említett kötelezettségének teljesítéséig?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
Előzetes észrevételek
18 Ahogy az többek között a jelen ítélet 11–14. pontjából kitűnik, az alapeljárásokban felmerült jogviták alapjául szolgáló tényállások 2009. december 28., a szolgáltatási irányelv átültetésére a 44. cikkének (1) bekezdése értelmében nyitva álló határidő előtti időszakban valósultak meg.
19 Következésképpen feltételezve akár, hogy ezen irányelvet úgy kell tekinteni, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának értelmében véve teljes harmonizációt valósít meg, e körülmény nem jár azzal az eredménnyel, hogy megszüntesse az elsődleges jog relevanciáját az említett irányelv átültetésére nyitva álló határidőt megelőző időszak vonatkozásában (lásd többek között, analógia útján, a 148/78. sz. Ratti‑ügyben 1979. április 5‑én hozott ítélet [EBHT 1979., 1629. o.] 36., és 42–44. pontját, valamint a C‑350/97. sz. Monsees‑ügyben 1999. május 11‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑2921. o.] 27. pontját).
20 Ilyen körülmények között a jelen ügyekben először is a második kérdést kell megvizsgálni, amely az elsődleges jognak azon tényállásokra tekintettel történő értelmezésére vonatkozik, mint amelyek az említett jogviták alapjául szolgálnak.
A második kérdésről
21 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az EK 3., EK 10., EK 43., EK 49. és/vagy EK 81. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapeljárásban szerepel, és amely előírja:
– a többségi állami részvétellel működő társaságokat kivéve a gazdasági szereplők számára, hogy adott esetben tízmillió euróra igazítsák ki a teljes mértékben befizetett jegyzett tőke minimális összegét ahhoz, hogy a helyi önkormányzat adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére irányuló tevékenységet végezhessenek;
– az említett szolgáltatások olyan gazdasági szereplőknek való odaítélésének semmisségét, amelyek nem felelnek meg az ezen, jegyzettőke‑minimumra vonatkozó követelménynek, és
– az új megbízások vállalásának vagy az e szolgáltatások odaítélésére kiírt közbeszerzési eljáráson való részvételnek a tilalmát a tőkeemelés fent említett kötelezettségének teljesítéséig.
22 Mivel a második kérdés az előző pontban átfogalmazott formájában az EK 3., EK 10. és EK 81. cikk értelmezésére vonatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jognak a nemzeti bíróság számára hasznos értelmezése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa feltett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak. E követelmények különösen érvényesek a versenyjog területén, amelyet összetett ténybeli és jogi helyzetek jellemeznek (lásd különösen a C‑384/08. sz., Attanasio Group ügyben 2010. március 11‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑2055. o.] 32. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
23 Márpedig a jelen esetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok nem biztosítják a Bíróságnak azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyek lehetővé tennék számára, hogy meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az alapügyben szereplőhöz hasonló rendelkezés az említett cikkek hatálya alá tartozhatnának. A fenti határozatok különösen nem tartalmaznak semmiféle magyarázatot azon kapcsolatra vonatkozóan, amelyet e cikkek és az alapjogviták vagy azok tárgya között felállítanak.
24 E körülmények között elfogadhatatlannak kell nyilvánítani az előterjesztett második kérdés azon részét, amely az EK 3., EK 10. és EK 81. cikk értelmezésére irányul.
25 Ami az EK 43. cikket és az EK 49. cikket illeti, az iratokból kiderül, hogy az alapeljárások valamennyi körülménye egyetlen tagállamon belülre korlátozódik. Ilyen körülmények között meg kell vizsgálni, hogy a Bíróságnak van‑e hatásköre a jelen ügyekben az említett rendelkezésekről határozatot hozni (analógia útján lásd a C‑380/05. sz. Centro Europa 7 ügyben 2008. január 31‑én hozott ítélet [EBHT 2008., I‑349. o.] 64. pontját, valamint a C‑245/09. sz. Omalet‑ügyben 2010. december 22‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑13771. o.] 9. és 10. pontját).
26 Ugyanis az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely szövege alapján megkülönböztetés nélkül alkalmazandó az olasz gazdasági szereplőkre és más tagállamok gazdasági szereplőire, főszabály szerint csak annyiban tartozhat a Szerződésben biztosított alapvető szabadságokra vonatkozó rendelkezések hatálya alá, amennyiben a tagállamok közötti kereskedelmet érintő helyzetekre alkalmazandó (lásd a C‑448/98. sz. Guimont‑ügyben 2000. december 5‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑10663. o.] 21. pontját; a C‑6/01. sz., Anomar és társai ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑8621. o.] 39. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a fent hivatkozott Centro Europa 7 ügyben hozott ítélet 65. pontját, valamint a C‑570/07. és C‑571/07. sz., Blanco Pérez et Chao Gómez egyesített ügyekben 2010. június 1‑jén hozott ítélet [EBHT 2010., I‑4629. o.] 40. pontját).
27 Mindazonáltal, ahogy az különösen az Európai Bizottság írásbeli észrevételeiből kitűnik, a jelen esetben semmiképpen nem zárható ki, hogy az Olasz Köztársaságon kívüli más tagállamokban letelepedett vállalkozások érdeklődtek vagy érdeklődnek az e tagállamon belüli olyan tevékenységek iránt, mint amelyek az alapeljárásban szereplő koncessziók tárgyát képezik.
28 Egyébiránt az EK 43. cikk és az EK 49. cikk kérdést előterjesztő bíróság által kért értelmezése hasznos lehet e bíróság számára abban az esetben, amikor a nemzeti jog őt arra kötelezné, hogy ugyanazokat a jogokat biztosítsa az olasz gazdasági szereplőknek, mint amelyekre azonos esetben a más tagállambeli gazdasági szereplők az uniós jog alapján igényt tarthatnának (lásd analógia útján a fent hivatkozott Centro Europa 7 ügyben hozott ítélet 69. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fent hivatkozott Blanco Pérez et Chao Gómez egyesített ügyekben hozott ítélet 39. pontját). Megjegyzendő ezzel kapcsolatban, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban a nemzeti bíróság indokolta azon döntését, miszerint szükség van a kérdések előzetes döntéshozatal céljából való előterjesztésére, rámutatva arra, hogy az alapeljárás tárgyát képező szabályozás jogszerűsége többek között az EK 43. cikk és az EK 49. cikk Bíróság általi értelmezésétől függ.
29 Következésképpen a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy ez utóbbi rendelkezések értelmezése tárgyában döntsön.
30 Ami a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a letelepedés szabadsága hatályának elhatárolását illeti, meg kell határozni, hogy a gazdasági szereplő letelepedett‑e abban a tagállamban, ahol a szóban forgó szolgáltatásait kínálja (lásd ebben az értelemben a C‑55/94. sz. Gebhard‑ügyben 1995. november 30‑án hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4165. o.] 22. pontját). Amennyiben le van telepedve abban a tagállamban, ahol e szolgáltatást kínálja, az EK 43. cikkben meghatározott letelepedés szabadságának hatálya alá tartozik. Ha ezzel szemben a gazdasági szereplő nincs letelepedve a szolgáltatás helye szerinti tagállamban, az EK 49. cikk szerinti, szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének hatálya alá tartozó határokon átnyúló szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató (lásd a C‑171/02. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2004. április 29‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑5645. o.] 24. pontját).
31 Ilyen körülmények között a letelepedés fogalma maga után vonja, hogy a gazdasági szereplő állandó és folyamatos jelleggel a szolgáltatás helye szerinti tagállamban lévő telephelyről kínálja szolgáltatásait. Ezzel szemben az EK 49. cikke értelmében vett „szolgáltatásnyújtásoknak” minősülnek bármely olyan szolgáltatások, amelyeket nem állandó és folyamatos jelleggel kínálnak a szolgáltatás helye szerinti tagállamban lévő telephelyről (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
32 Az ítélkezési gyakorlatból az is kiderül, hogy az EK‑Szerződés egyetlen rendelkezése sem teszi lehetővé annak az időtartamnak vagy gyakoriságnak az absztrakt módon történő meghatározását, amitől kezdve egy szolgáltatás vagy egy bizonyos fajta szolgáltatás nyújtása már nem tekinthető szolgáltatásnyújtásnak, így a „szolgáltatás” Szerződés szerinti fogalma egészen eltérő jellegű szolgáltatásokat foglalhat magában, beleértve olyan szolgáltatásokat is, amelyeknek a nyújtása hosszabb időtartamra, akár több évre is kiterjed (lásd a C‑215/01. sz. Schnitzer‑ügyben 2003. december 11‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑14847. o.] 30. és 31. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 26. pontját; a C‑208/07. sz. von Chamier‑Glisczinski‑ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑6095. o.] 74. pontját, valamint a C‑97/09. sz. Schmelz‑ügyben 2010. október 26‑án hozott ítélet [EBHT 2011., I‑9543. o.] 42. pontját).
33 A fentiekből következik, hogy az olyan rendelkezés, mint amely az alapeljárás tárgya, főszabály szerint mind az EK 43. cikk, mind pedig az EK 49. cikk hatálya alá is tartozhat. Más lenne a helyzet, ha – ahogy azt a Bizottság felveti – a gyakorlatban a helyi bevételek beszedése nem valósulhatna meg a szolgáltatás helye szerinti tagállam területén való letelepedés nélkül. Szükség esetén a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálni, hogy ez az eset áll‑e fenn.
34 Ilyen körülmények között az EK 43. cikkre és az EK 49. cikkre tekintettel meg kell vizsgálni, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló rendelkezésből kifejezetten vagy közvetetten eredő követelmények korlátozzák‑e a letelepedés és/vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságát.
35 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kiderül, hogy az EK 43. cikkel ellentétes valamennyi nemzeti intézkedés, amely – legyen bár állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó – alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye a Szerződés által biztosított letelepedési szabadságnak az Unió polgárai általi gyakorlását, és hogy az ilyen korlátozó hatások különösen akkor mutatkoznak, ha egy nemzeti szabályozás visszatarthatja a vállalkozást attól, hogy más tagállamokban alárendelt egységeket – például állandó telephelyet – hozzon létre, és tevékenységét ezeken keresztül gyakorolja (lásd többek között a fent hivatkozott Attanasio Group ügyben hozott ítélet 43. és 44. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, továbbá a C‑148/10. sz. DHL International ügyben 2011. október 13‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 60. pontját.
36 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 49. cikk nemcsak a más tagállamban letelepedett szolgáltatóval szemben a állampolgársága/honossága alapján alkalmazott minden hátrányos megkülönböztetés eltörlését követeli meg, hanem ugyanúgy valamennyi korlátozás megszüntetését akkor is, ha azok különbségtétel nélkül vonatkoznak a nemzeti és az egyéb tagállamokból származó szolgáltatókra, amennyiben azok akadályozzák, zavarják vagy kevésbé vonzóvá teszik valamely másik tagállamban letelepedett szolgáltató szolgáltatásait, ahol az jogszerűen nyújt hasonló szolgáltatásokat (lásd többek között a C‑76/90. sz. Säger‑ügyben 1991. július 25‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑4221. o.] 12. pontját, valamint a C‑403/08. és C‑429/08. sz., Football Association Premier League és társai egyesített ügyekben 2011. október 4‑én hozott ítélet [EBHT 2011., I‑9083. o.] 85. pontját). E tekintetben a Bíróság ezenkívül megállapította, hogy a EK 49. cikkbe ütközik minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást nehezebbé teszi a tisztán egy tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál (lásd többek között a C‑381/93. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1994. október 5‑én hozott ítélet [EBHT 1994., I‑5145. o.] 17. pontját, valamint a C‑250/06. sz., United Pan‑Europe Communications Belgium és társai ügyben 2007. december 13‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑11135. o.] 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
37 A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárásban szereplő rendelkezés értelmében az Olasz Köztársaságon kívüli tagállamban letelepedett gazdasági szereplők – ugyanúgy, mint az Olaszországban letelepedett magánvállalkozások – az olasz helyi önkormányzatok egyes bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére irányuló tevékenység végzéséhez kötelesek tízmillió eurónyi teljes mértékben befizetett minimális jegyzett tőkével rendelkezni, adott esetben e küszöbhöz igazítva a tőkéjüket annak érdekében, hogy az esetlegesen már nekik megítélt koncessziók nem minősüljenek ezt követően semmisnek.
38 Az ilyen kötelezettség a letelepedés, valamint a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának is minősül. Egyrészt ugyanis jegyzettőke‑minimumra vonatkozó követelményt tartalmaz (lásd többek között, analógia útján, a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 53. és 54. pontját, valamint a C‑514/03. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2006. január 26‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑963. o.] 36. pontját), másrészt pedig – ahogy azt a holland kormány megállapítja – az alapeljárásban szereplő tevékenységek végzését kívánó magánszemélyeket arra kötelezi, hogy jogi személlyé alakuljanak (analógia útján lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 41. és 42. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 31. pontját). Következésképpen az olyan rendelkezés, mint amely az alapeljárásban szerepel – a jelen ítélet 35. és 36. pontjában bemutatott ítélkezési gyakorlat értelmében véve – zavarja vagy kevésbé vonzóvá teszi a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás EK 43. cikkben és EK 49. cikkben biztosított szabadságát.
39 E körülmények között meg kell vizsgálni, hogy az alapügyben szereplő rendelkezés milyen mértékben fogadható el az EK 46. cikkben megállapított valamely okból, vagy igazolható a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban, közérdeken alapuló nyomós okkal (analógia útján lásd többek között a C‑167/01. sz. Inspire Art ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑10155. o.] 107. pontját, valamint a C‑42/07. sz., Liga Portuguesa de Futebol Profissional és Bwin International ügyben 2009. szeptember 8‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑7633. o.] 55. pontját).
40 A Bíróság előtt felhozott egyetlen igazolási indok a közigazgatási szervek védelme a koncessziós társaság esetleges nemteljesítésével szemben azon szerződések teljes összegét figyelembe véve, amelyeknek az jogosultja.
41 E tekintetben a Comune di Baranzate észrevételeiből kitűnik, hogy a koncessziós társaságok előzetesen megkapják az alapeljárásban szereplő koncessziók tárgyát képező adóbevételt. Ezen önkormányzat szerint csupán a „beszedési jutalék” levonása után kell a bevételeket, adott negyedév végén, visszautalni a közigazgatási szervnek. A Comune de Baranzate megjegyzi, hogy a beszedési jutalék levonása után az említett koncessziós társaságok nyeresége a kezelésében lévő pénzösszegen végzett pénzügyi műveletekből származik. Következésképpen a koncessziós társaságok több millió eurót birtokolnak és kezelnek, amelyet később át kell utalniuk a közigazgatási szervnek.
42 E tekintetben elfogadva akár, hogy a jelen ítélet 40. cikkében említett cél közérdeken alapuló nyomós oknak tekinthető, és nem pusztán gazdasági természetű indok (lásd e tekintetben a C‑109/04. sz. Kranemann‑ügyben 2005. március 17‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑2421. o.] 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C‑72/10. és C‑77/10. sz., Costa és Cifone egyesített ügyekben 2012. február 16‑án hozott ítélet 59. pontját), emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződésben biztosított alapjogok korlátozásának az igazolása feltételezi, hogy a szóban forgó intézkedés alkalmas az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket (a fent hivatkozott Attanasio Group ügyben hozott ítélet 51. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Továbbá a nemzeti szabályozás csak akkor alkalmas az említett cél megvalósítására, ha azt valóban koherens és szisztematikus módon kívánja elérni (lásd különösen a C‑169/07. sz. Hartlauer‑ügyben 2009. március 10‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑1721. o.] 55. pontját és a fent hivatkozott Attanasio Group ügyben hozott ítélet 51. pontját).
43 Márpedig, ahogy azt maga a kérdést előterjesztő bíróság megállapította, az olyan rendelkezés, mint amely az alapeljárásban szerepel, jelentősen túllépi azt a célt, hogy biztosítsa a közigazgatási szerv védelmét a koncessziós társaság nemteljesítése ellen.
44 E bíróság ugyanis megállapította, hogy az egyes, olasz szabályozás szerinti óvintézkedések – álláspontja szerint – arányosan védik a közigazgatási szervet a koncessziós társaság nemteljesítésével szemben. Így az olasz szabályozás megköveteli többek között a közbeszerzési eljárásban való részvétel általános feltételeinek igazolását mind műszaki, mind pénzügyi tekintetben, valamint a megbízhatóságot és fizetőképességet. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben megemlítette a koncessziós társaság teljes mértékben befizetett jegyzett tőkéjére vonatkozó, ahhoz igazodó minimális szint alkalmazását is, hogy milyen értékűek azok a szerződések, amelyeknek a társaság ténylegesen jogosultja.
45 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az olyan rendelkezés, mint amely az alapeljárásban szerepel, az EK 43. cikk és az EK 49. cikk szerinti szabadságok aránytalan, és ezért nem igazolható korlátozását tartalmazza.
46 A fentiekre tekintettel az előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 43. cikket és az EK 49. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan rendelkezés, mint amely az alapeljárásban szerepel, és amely előírja:
– a többségi állami részvétellel működő társaságokat kivéve a gazdasági szereplők számára, hogy adott esetben tízmillió euróra igazítsák ki a teljes mértékben befizetett jegyzett tőke minimális összegét ahhoz, hogy a helyi önkormányzat adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére irányuló tevékenységet végezhessenek;
– az említett szolgáltatások olyan gazdasági szereplőknek való odaítélésének semmisségét, amelyek nem felelnek meg az ezen, jegyzettőke‑minimumra vonatkozó követelménynek, és
– az új megbízások vállalásának vagy az e szolgáltatások odaítélésére kiírt közbeszerzési eljáráson való részvételnek a tilalmát a tőkeemelés fent említett kötelezettségének teljesítéséig.
Az első kérdésről
47 A második kérdésre adott válaszra tekintettel, valamint figyelembe véve a jelen ítélet 18. és 19. pontjában kifejtetteket, az első kérdést nem kell megvizsgálni.
A költségekről
48 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
Az EK 43. cikket és az EK 49. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan rendelkezés, mint amely az alapeljárásban szerepel, és amely előírja
– a többségi állami részvétellel működő társaságokat kivéve a gazdasági szereplők számára, hogy adott esetben tízmillió euróra igazítsák ki a teljes mértékben befizetett jegyzett tőke minimális összegét ahhoz, hogy a helyi önkormányzat adóinak, illetve egyéb bevételeinek kivetésére, megállapítására és beszedésére irányuló tevékenységet végezhessenek;
– az említett szolgáltatások olyan gazdasági szereplőknek való odaítélésének semmisségét, amelyek nem felelnek meg az ezen, jegyzettőke‑minimumra vonatkozó követelménynek, és
– az új megbízások vállalásának vagy az e szolgáltatások odaítélésére kiírt közbeszerzési eljáráson való részvételnek a tilalmát a tőkeemelés fent említett kötelezettségének teljesítéséig.
Aláírások