A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2016. április 20.(*)
„Előzetes döntéshozatal – 44/2001/EK rendelet – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Az »egymásnak ellentmondó határozatok« fogalma – Több, különböző tagállamokban lakó‑, illetve székhellyel rendelkező alperessel szemben indított, eltérő tárgyú keresetek – A joghatóságról való megállapodás feltételei – Joghatósági kikötés – »Szerződés vagy szerződéses igény« fogalma – Érvényes szerződéses jogviszony hiányának vizsgálata”
A C‑366/13. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) a Bírósághoz 2013. július 1‑jén érkezett, 2013. május 28‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a felszámolás alatt álló Profit Investment SIM SpA
és
Stefano Ossi,
a Commerzbank Brand Dresdner Bank AG,
Andrea Mirone,
Eugenio Magli,
Francesco Redi,
a felszámolás alatt álló Profit Holding SpA,
a Redi & Partners Ltd,
Enrico Fiore,
az E3 SA
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: A. Tizzano, a Bíróság elnökhelyettese, tanácselnökként eljárva, F. Biltgen, A. Borg Barthet, M. Berger és S. Rodin (előadó) bírák,
főtanácsnok: Y. Bot,
hivatalvezető: L. Carrasco Marco tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. március 5‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a felszámolás alatt álló Profit Investment SIM SpA képviseletében L. Gaspari felszámolóbiztos, segítői: P. Pototschnig és F. De Simone avvocati,
– a Commerzbank Brand Dresdner Bank AG képviseletében E. Castellani és G. Curtò avvocati, valamint C. Gleske ügyvéd,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: L. D’Ascia avvocato dello Stato,
– az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében L. Christie, meghatalmazotti minőségben, segítője: B. Kennelly barrister,
– az Európai Bizottság képviseletében F. Moro, A.‑M. Rouchaud‑Joët és E. Traversa, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2015. április 23‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o.; HL 2011. L 124., 47. o.) értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet a felszámolás alatt álló Profit Investment SIM SpA (a továbbiakban: Profit) és a Stefano Ossi, a Commerzbank Brand Dresdner Bank AG (a továbbiakban: Commerzbank), Andrea Mirone, Eugenio Magli, Francesco Redi, a felszámolás alatt álló Profit Holding SpA, a Redi & Partners Ltd (a továbbiakban: Redi), Enrico Fiore és az E3 SA között folyamatban lévő eljárás keretében nyújtották be.
Jogi háttér
3 A 2002. március 1‑jén hatályba lépett 44/2001 rendelet 68. cikkének (1) bekezdése alapján e rendelet a Dán Királyság kivételével valamennyi tagállam között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.) helyébe lép.
4 A belső piac megfelelő működése érdekében a 44/2001 rendelet célja – (2) preambulumbekezdésének megfelelően – az, hogy:
„[...] polgári és kereskedelmi ügyekben az e rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából [egységesítse] a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok[at] és [egyszerűsítse] az alaki követelmények[et]”.
5 A 44/2001 rendelet (11) és (12) preambulumbekezdése az alábbiak szerint pontosítja a különböző joghatósági szabályok közötti kapcsolatot, valamint e szabályok normatív céljait:
„(11) A joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg. […]
(12) Az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében”.
6 A 44/2001 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése, amely a II. fejezet „Általános rendelkezések” című 1. szakasza alá tartozik, a következőképpen rendelkezik:
„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”
7 A 44/2001 rendeletnek az ugyanezen II. fejezet „Különös joghatóság” című 2. szakaszában található 5. cikke ekként rendelkezik az 1. pontjában:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:
1. a) ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény, akkor a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt;
b) e rendelkezés értelmében, eltérő megállapodás hiányában a vitatott kötelezettség teljesítésének helye:
– ingó dolog értékesítése esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés alapján az adott dolgot leszállították, vagy le kellett volna szállítani,
– szolgáltatás nyújtása esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani;
c) amennyiben a b) pont nem alkalmazható, az a) pontot kell alkalmazni;
[…]”
8 A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja, amely szintén a II. fejezet 2. szakaszában szerepel, a következőket írja elő:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető továbbá:
1. amennyiben több személy együttes perlése esetén az adott személy az alperesek egyike, bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt, feltéve, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni;
[…]”
9 A 44/2001 rendelet II. fejezete „Megállapodás joghatóságról” című 7. szakaszában található 23. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:
„(1) Ha a felek, akik közül egy vagy több valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. Az ilyen joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni:
a) írásban vagy szóban, amelyet írásban megerősítettek; vagy
b) a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában; vagy
c) nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a feleknek ismerniük kell, vagy ismerniük kellett volna, és amelyet az ilyen kereskedelemben az érintett ügylet szerződésével azonos típusú szerződések szerződő felei széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak [helyesen: amelyet a felek ismernek, vagy ismerniük kell, és amelyet az érintett kereskedelmi ágazatban tevékenykedő, ugyanilyen típusú szerződéseket kötő szerződő felek az ilyen típusú kereskedelemben széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak].
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10 2004 májusában a „strukturált finanszírozási” műveletek ágazatában is tevékeny német kereskedelmi bank, a Commerzbank (korábban Dresdner Bank AG) „Credit Linked Note Programme” megnevezéssel a hitelkockázathoz kapcsolt kötvények (a továbbiakban: kötvények) kibocsátására irányuló programot (a továbbiakban: kibocsátási program) indított a piacon. E kibocsátási program keretében a Commerzbank összesen legfeljebb 4 milliárd euró összegű kötvényt bocsáthatott ki.
11 A kibocsátási program szabályzatát, valamint a kötvényekre vonatkozó gazdasági és jogi feltételeket a kibocsátásról szóló tájékoztató füzet (a továbbiakban: tájékoztató füzet) határozta meg. A szóban forgó esetben az Irish Stock Exchange (dublini értéktőzsde, Írország) előzetesen jóváhagyta ezt a tájékoztató füzetet, és azt egyébiránt az érdekelt felek sosem vitatták. Az említett tájékoztató füzet továbbra is nyilvánosan elérhető volt a dublini értéktőzsde internetes oldalán.
12 Ez a dokumentum a „Terms and conditions of the Notes” („Értékpapírok általános szerződési feltételei”) 16. pontjában joghatósági kikötést tartalmazott, amely szerint az angol bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeznek az értékpapírokból származó vagy azokhoz kapcsolódó valamennyi jogvita eldöntésére.
13 2004 szeptemberében a Commerzbank a kibocsátási program keretében elindította az E3 által korábban kibocsátott kötvényekhez (a továbbiakban: E3 értékpapírok) kapcsolt, „Dresdner Total Return Notes linked to E3 SA” megnevezésű és 2 300 000,00 euró összértékű kötvények (a továbbiakban: vitatott értékpapírok) kibocsátását.
14 A Financial Services Authority (piacfelügyeleti hatóság, Egyesült Királyság) által pénzügyi közvetítés folytatására feljogosított társaság, a Redi 2004. október 27‑én az „elsődleges” piacon lejegyezte a Commerzbank által kibocsátott összes vitatott értékpapírt.
15 Az említett értékpapírok jegyzését követően a Redi ugyanezen a napon 1 100 000 euró értékben átruházta azok egy részét a Profitra a „másodlagos” piacon.
16 2006 tavaszán az E3 nem teljesítette az E3 értékpapírok után járó, 2006. április 15‑ig esedékes kamatok megfizetésére irányuló kötelezettségét. Következésképpen a Commerzbank tájékoztatást adott erről a hiteleseményről, és 2006. július 5‑én a vitatott értékpapírok helyébe az E3‑tól származó, megfelelő számú értékpapírt adott át a Profit részére.
17 A vitatott értékpapírokkal kapcsolatos ezen hitelesemény nyomán felszámolás alá vonták az olasz jog szerinti Profit társaságot, amely keresetet nyújtott be a Tribunale di Milanóhoz (milánói bíróság) a Commerzbank, a Profit Holding, a Redi, az E3, valamint S. Ossi, a Profit igazgatótanácsának egy tagja és E. Magli, a Profit vezérigazgatója, továbbá E. Fiore, az E3 tagja ellen, lényegében a következőket kérve:
– a szerződés kiegyensúlyozatlansága, illetve az ügylet érdemi tartalmának hiánya vagy hibája miatt a felperest a Commerzbank által kibocsátott és a Redi által értékesített vitatott értékpapírok megszerzésére indító megállapodások semmisségének megállapítása, és következésképpen az említett adásvétel céljából jogalap nélkül kifizetett pénzösszeg visszatérítése;
– az olasz polgári törvénykönyv (Codice civile) 2497. cikke alapján az anyavállalat, a szintén olasz jog szerinti Profit Holding társaság felelősségének megállapítása, amennyiben ez utóbbi megsértette a megfelelő társasági és vállalati vezetés elvét azáltal, hogy leányvállalatát a szóban forgó ügyletek megkötésére indította, és ezért köteles az említett nem megfelelő vezetésből fakadóan a Profitot állítólagosan ért kár megtérítésére. E kártérítési kérelmet egyetemleges felelősségükre hivatkozva a Redi, valamint S. Ossi, E. Magli és E. Fiore ellen is benyújtotta azon feltevés alapján, hogy e személyek különböző okokból együttműködtek a Profit Holdinggal a Profitot ért indokolatlan károkozásban.
18 S. Ossi és a Commerzbank, valamint az utóbbi által perbehívott A. Mirone ezt követően az olasz bíróság joghatóságának hiányára hivatkozott, különösen mivel a tájékoztató füzetben szereplő joghatósági kikötés szerint az angol bíróságok rendelkeztek joghatósággal. A Profit ezért a joghatóság kérdésének előzetes rendezése iránti kérelemmel fordult a Corte suprema di Cassazionéhez (semmítőszék).
19 E körülmények között a Corte suprema di Cassazione (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1. Fennáll‑e két ügy között a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerinti kapcsolat abban az esetben, ha a két keresettel érvényesíteni kívánt követelés tárgya és azon jogcímek, amelyek alapján a követeléseket bíróság elé terjesztették, anélkül térnek el egymástól, hogy e követelések között alárendeltségi kapcsolat vagy logikai‑jogi összeférhetetlenség lenne, az egyik kérelem megalapozottságának esetleges elismerése azonban potenciálisan ténylegesen hatással lehet azon jog terjedelmére, amelynek védelme érdekében a másik kérelmet előterjesztették?
2. A joghatóságról szóló megállapodásra vonatkozó kikötés írásbeli formájának a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) pontja által előírt követelménye teljesül‑e abban az esetben, ha e kikötést beillesztik a kötvény kibocsátója által egyoldalúan összeállított [tájékoztatóba], ami azzal a hatással jár, hogy a kötvényt megvásárló bármely további vevővel szemben a kötvény érvényességével kapcsolatban felmerülő jogvitákra a joghatóságról szóló megállapodásra vonatkozó kikötést kell alkalmazni; vagy egyébként úgy tekinthető, hogy e kikötésnek a határon átnyúló értékesítésre szánt kötvény szabályait meghatározó dokumentumba történő beillesztése megfelel ugyanezen rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti, a nemzetközi kereskedelemben szokásos gyakorlatnak megfelelő formának?
3. A hivatkozott rendelet 5. cikkének 1. pontjában foglalt »szerződés vagy szerződéses igény« kifejezést úgy kell‑e érteni, hogy az a szerződésből eredő jogi kötelmekkel szorosan összefüggő jogvitákon túl kizárólag azokra terjed ki, amelyek e kötelmek peres úton történő érvényesítésére irányulnak, vagy azokra a jogvitákra is kiterjed, amelyekben a felperes a szerződésre való hivatkozás nélkül vitatja a jogilag érvényes szerződéses kötelem fennállását, és a véleménye szerint érvénytelen jogcímen megfizetett összeg visszatérítését kéri?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
20 A Profit, a Commerzbank, az olasz kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint az Európai Bizottság észrevételeket terjesztett elő.
21 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megvizsgálása előtt a második és a harmadik kérdést kell megválaszolni. Amint arra ugyanis a főtanácsnok az indítványának 29. pontjában rámutatott, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróságnak a második kérdésre adott válasz alapján azt a következtetést kellene levonnia, hogy a Profittal szemben érvényesen hivatkozni lehet az alapügyben szóban forgó joghatósági kikötésre, úgy e bíróságnak szükségszerűen meg kellene állapítania a Tribunale di Milano (milánói bíróság) joghatóságának hiányát a semmisség megállapítása és a vételár visszatérítése iránti kereset elbírálására, amelyet az angol bíróságok elé kellene utalni.
A második kérdésről
22 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló joghatósági kikötés először is eleget tesz az említett 23. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti formai követelményeknek, ha e kikötést a kötvények kibocsátásáról szóló, az ezen értékpapírok kibocsátója által összeállított tájékoztató füzet tartalmazza, másodszor e kikötésre hivatkozni lehet az ezen értékpapírokat egy pénzügyi közvetítőtől megszerző harmadik személlyel szemben, és végül, harmadszor, a második kérdés első két részére adott nemleges válasz esetén, a kikötés megfelel az említett 23. cikk (1) bekezdésének c) pontja szerinti, a nemzetközi kereskedelemben szokásos gyakorlatnak.
23 Először is emlékeztetni kell arra, hogy valamely joghatósági kikötés érvényességét illetően a 44/2001 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése lényegében a formai követelményeket határozza meg, míg csupán egyetlen tartalmi követelményt említ a kikötés tárgyára vonatkozóan, mégpedig hogy annak egy bizonyos jogviszonyra kell vonatkoznia. E rendelkezés szövege tehát nem határozza meg közelebbről, hogy valamely joghatósági kikötés a szerződő feleken túl átszállhat‑e egy olyan harmadik félre, aki egy későbbi szerződés részes feleként az eredeti szerződésben részes fél jogainak és kötelezettségeinek vagy azok egy részének jogutódja (lásd különösen: 2013. február 7‑i Refcomp‑ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 25. pont).
24 A 44/2001 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése mindenesetre világosan meghatározza, hogy a hatálya arra az esetre korlátozódik, amikor a felek „megállapodtak” egy bíróságban. Amint az e rendelet (11) preambulumbekezdéséből kitűnik, pontosan a felek közötti ezen egybehangzó akaratnyilatkozat indokolja – az akarati autonómia elvének nevében – az említett rendelet értelmében adott esetben joghatósággal rendelkező bíróságtól eltérő bíróság kikötésének elsőbbségét (2013. február 7‑i Refcomp‑ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 26. pont).
25 A második kérdés első részének megválaszolása érdekében meg kell határozni, hogy a kötvények kibocsátásáról szóló, az ezen értékpapírok kibocsátója által egyoldalúan összeállított tájékoztató füzetben szereplő joghatósági kikötés megfelel‑e a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt írásbeli formára vonatkozó követelménynek.
26 A Bíróság már kimondta, hogy egy joghatósági kikötésnek az adásvétel valamelyik fél által meghatározott, a szerződés hátlapjára nyomtatott általános szerződési feltételei közé illesztése csak abban az esetben tesz eleget egy ilyen követelménynek, ha a szerződés kifejezett utalást tartalmaz ezekre az általános szerződési feltételekre (1976. december 14‑i Estasis Salotti di Colzani ítélet, 24/76, EU:C:1976:177, 10. pont).
27 Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 44/2001 rendelet 23. cikkének (1) bekezdését a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény 17. cikkének első bekezdése által kitűzött cél mintájára úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés egyik célja az érdekeltek tényleges egyetértése (lásd különösen: 2013. február 7‑i Refcomp‑ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és következésképpen ez a rendelkezés az eljáró bíróságot elsősorban annak vizsgálatára kötelezi, hogy a kérdéses kikötés ténylegesen a felek közötti egyetértés alapján jött‑e létre, aminek egyértelműen és pontosan ki kell tűnnie (lásd különösen: 2000. november 9‑i Coreck‑ítélet, C‑387/98, EU:C:2000:606, 13. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. február 7‑i Refcomp‑ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 27. pont).
28 Az alapeljárásban az angol bíróságok kizárólagos joghatóságáról szóló kikötést a tájékoztató füzetbe, az értékpapír kibocsátója által összeállított dokumentumba illesztették be. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki egyértelműen, hogy az értékpapírok elsődleges piacon való kibocsátásakor aláírt szerződéses dokumentumok átvették‑e ezt a kikötést, vagy arra kifejezetten utaltak‑e.
29 Ezért a második kérdés ezen első részére azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt írásbeli formára vonatkozó követelmény a joghatósági kikötésnek a kötvények kibocsátásáról szóló tájékoztató füzetbe illesztése esetén csak akkor teljesül, ha az értékpapírok elsődleges piacon való kibocsátásakor a felek által aláírt szerződés említést tesz e kikötés elfogadásáról, vagy kifejezett utalást tartalmaz e tájékoztató füzetre, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
30 Amennyiben e kérdésekre igenlő válasz adandó, úgy szintén e bíróság feladata annak megállapítása, hogy az értékpapírok másodlagos piacon való átruházásakor a Redi és a Profit által aláírt szerződés szintén említést tesz‑e az említett kikötés elfogadásáról, vagy tartalmaz‑e ilyen utalást. Amennyiben igen, akkor úgy kell tekinteni, hogy e kikötésre hivatkozni lehet a Profittal szemben.
31 Csupán az ellenkező esetben merül fel a második kérdés második része, azaz hogy az értékpapír kibocsátója és az értékpapír jegyzője által kötött szerződésben érvényesen megállapított joghatósági kikötésre hivatkozni lehet‑e azon harmadik személlyel szemben, aki ezen értékpapírt az említett értékpapírjegyzőtől anélkül szerezte meg, hogy kifejezetten hozzájárulását adta volna az említett kikötéshez, és aki a felelősség megállapítása iránti keresetet indított az említett kibocsátóval szemben.
32 A Bíróság a 2013. február 7‑i Refcomp‑ítéletének 33. pontjában (C‑543/10, EU:C:2013:62) egy dolog későbbi vevője által e dolog gyártójával szemben benyújtott, a felelősség megállapítása iránti keresettel összefüggésben kimondta, hogy a közöttük fennálló szerződéses kapcsolat hiányában nem lehet úgy tekinteni, hogy a gyártó és az első vevő között megkötött eredeti szerződésben kikötött bíróság joghatóságában a 44/2001 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése értelmében „megállapod[tak]” volna.
33 Ugyanakkor a tengeri fuvarozási szerződésekkel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy a hajóraklevélben foglalt joghatósági kikötésre a szerződéses feleken kívüli harmadik személlyel szemben is hivatkozni lehet, amennyiben ezt a kikötést a feladó és a fuvarozó között érvényesnek ismerték el, továbbá az alkalmazandó nemzeti jog értelmében a harmadik személy birtokos a hajóraklevél megszerzésével a jogok és kötelezettségek tekintetében a feladó helyébe lép. A harmadik személy birtokost a hajóraklevél megszerzésével a feladó és a közötte meglévő ezen felválthatóság alapján köti a joghatósági kikötés. Ha a nemzeti jog értelmében fennáll ilyen kapcsolat, úgy az eljáró bíróságnak nem szükséges megvizsgálnia, hogy e harmadik személy hozzájárult‑e az említett kikötéshez. E tekintetben a Bíróság tulajdonképpen a hajóraklevél igen sajátos jellegét hangsúlyozta, amely egy legalább három személyre kiterjedő jogviszony szabályozására irányuló nemzetközi kereskedelmi dokumentum. Így a hajóraklevél egy átruházható és forgatható értékpapír, amely lehetővé teszi a tulajdonos számára az említett áruk átruházását, amíg azok úton vannak, egy olyan vevőre, amely a feladó fuvarozóval szembeni valamennyi jogának és kötelezettségének jogosultjává és kötelezettjévé válik (lásd ebben az értelemben: 1984. június 19‑i Russ‑ítélet, 71/83, EU:C:1984:217, 24. pont; 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 41. pont; 2000. november 9‑i Coreck‑ítélet, C‑387/98, EU:C:2000:606, 23–27. pont; 2013. február 27‑i Refcomp‑ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 34–36. pont).
34 Egyébiránt a Bíróság egy társaság részvényeinek jegyzése tekintetében azt is kimondta, hogy a részvények megszerzésével a részvényes elfogadja, hogy aláveti magát a társaság alapító okiratában foglalt valamennyi rendelkezésnek, beleértve az ezen alapító okiratban szereplő joghatósági kikötést is, amely rá nézve kötelező erejű, feltéve hogy az említett alapító okiratot a részvényes által hozzáférhető helyen, például a társaság székhelyén helyezték el, vagy az egy közhitelű nyilvántartásban szerepel (lásd ebben az értelemben: 1992. március 10‑i Powell Duffryn ítélet, C‑214/89, EU:C:1992:115, 19. és 28. pont).
35 Az alapeljárásban felmerülő kérdés az, hogy a vitatott értékpapírokat kibocsátó Commerzbank hivatkozhat‑e a tájékoztató füzetben szereplő joghatósági kikötésre az értékpapírok legutolsó jegyzőjével, a Profittal szemben, amely ezen értékpapírokat a Redivel kötött szerződés alapján szerezte meg.
36 A jelen ítélet 33. és 34. pontjában kifejtett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel e kérdésre igenlő válasz adandó, feltéve hogy bizonyítást nyer először is az, hogy e kikötés érvényes a Commerzbank és ezen értékpapírok első jegyzője, a Redi jogviszonyában, másodszor pedig, hogy az említett értékpapíroknak a másodlagosan piacon a Reditől való jegyzésével a Profit az ezen értékpapírokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek tekintetében az alkalmazandó nemzeti jog értelmében a Redi helyébe lépett, és végül, hogy a Profitnak módja volt megismerni az említett kikötést tartalmazó tájékoztató füzetet, ami feltételezi annak könnyű hozzáférhetőségét; mindezeknek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
37 Következésképpen az előterjesztett második kérdés második részére azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a kötvények kibocsátásáról szóló, a szóban forgó értékpapírok kibocsátója által összeállított tájékoztató füzetben szereplő joghatósági kikötésre hivatkozni lehet az ezen értékpapírokat egy pénzügyi közvetítőtől megszerző harmadik személlyel szemben, feltéve hogy bizonyítást nyer egyrészt az, hogy e kikötés érvényes e kibocsátó és e pénzügyi közvetítő jogviszonyában, másrészt hogy a szóban forgó értékpapírok másodlagosan piacon való jegyzésével az említett harmadik személy az ezen értékpapírokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek tekintetében az alkalmazandó nemzeti jog értelmében az említett közvetítő helyébe lépett, és végül, hogy az érintett harmadik személynek módja volt megismerni az említett kikötést tartalmazó tájékoztató füzetet; mindezeknek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
38 Ami a második kérdés harmadik részét illeti, a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy az e kérdés első két részére adott nemleges válasz esetén adott esetben fennáll‑e a felek által ismert, nemzetközi kereskedelemben szokásos gyakorlat.
39 Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdése c) pontjának egyik célja mindig az érdekeltek tényleges egyetértése, amit azon törekvés indokol, hogy elkerüljék a kizárólag az egyik fél által szerződésbe illesztett joghatósági kikötések elfedését (lásd ebben az értelemben: 1997. február 20‑i MSG‑ítélet, C‑106/95, EU:C:1997:70, 17. pont; 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 19. pont).
40 A Bíróság mindazonáltal hozzátette, hogy az említett 23. cikk (1) bekezdésének c) pontja alapján ez az egyetértés feltételezhetően fennáll, ha e tekintetben a nemzetközi kereskedelem érintett ágazatában olyan szokásos gyakorlatokat alkalmaznak, amelyeket e felek ismernek vagy ismerniük kellene (lásd ebben az értelemben: 1997. február 20‑i MSG‑ítélet, C‑106/95, EU:C:1997:70, 19. pont; 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 20. és 21. pont).
41 E tekintetben a Bíróság rámutatott arra, hogy a nemzeti bíróságnak kell értékelnie, hogy a szóban forgó szerződés a nemzetközi kereskedelem körébe tartozik‑e, és e bíróságnak kell megvizsgálnia a szokásos gyakorlat fennállását a nemzetközi kereskedelem azon ágazatában, amelyben az adott felek működnek, továbbá azt, hogy e szokásos gyakorlatot a felek ténylegesen vagy feltételezhetően ismerik‑e. Mindazonáltal a Bíróság feladata, hogy meghatározza a nemzeti bíróság számára az ilyen értékeléshez szükséges objektív tényezőket (lásd ebben az értelemben: 1997. február 20‑i MSG‑ítélet, C‑106/95, EU:C:1997:70, 21. pont; 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 23. pont).
42 Ami az első pontot illeti, nem vitatott, hogy az alapügybeli szerződés a nemzetközi kereskedelem körébe tartozik.
43 A második pontot illetően a Bíróságnak már alkalma nyílt annak pontosítására, hogy a szokásos gyakorlat fennállását nem valamely szerződő állam jogára hivatkozással vagy általában a nemzetközi kereskedelemre tekintettel kell meghatározni, hanem azon kereskedelmi ágazatra figyelemmel, amelyben a szerződő felek a tevékenységüket folytatják (1997. február 20‑i MSG‑ítélet, C‑106/95, EU:C:1997:70, 23. pont; 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 25. pont).
44 A Bíróság azt is hozzátette, hogy az érintett kereskedelemi ágazatban különösen akkor áll fenn szokásos gyakorlat, ha ezen ágazat gazdasági szereplői bizonyos típusú szerződések megkötése során általánosan és rendszeresen bizonyos magatartást tanúsítanak (1997. február 20‑i MSG‑ítélet, C‑106/95, EU:C:1997:70, 23. pont; 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 26. pont).
45 A Bíróság ebből arra a következtetésre jutott, hogy nem szükséges, hogy az ilyen magatartást meghatározott országokban, vagy különösen hogy valamennyi szerződő államban tanúsítsák. A szokásos gyakorlat fennállásának bizonyítását segítő körülménynek minősülhet, ha egy ország azon gazdasági szereplői, akik a nemzetközi kereskedelem szóban forgó ágazatában domináns helyzetben vannak, általánosan és rendszeresen követnek egy szokásos gyakorlatot. Mindazonáltal továbbra is az minősül döntő tényezőnek, hogy a szóban forgó magatartást általánosan és rendszeresen követik‑e a nemzetközi kereskedelem azon ágazatának gazdasági szereplői, amelyben a szerződő felek működnek (1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 27. pont).
46 E tekintetben a Bíróság azt is pontosította, hogy mivel a 44/2001 rendelet 23. cikke nem tartalmaz a nyilvánosság formájára vonatkozó pontosítást, meg kell állapítani, hogy a szokásos gyakorlat fennállásának megállapításához nem követelhető meg, hogy a szakosodott társaságok és szervezetek adott esetben nyilvánossá tegyék a joghatósági kikötést tartalmazó formanyomtatványokat, jóllehet ez elősegíti az általánosan és rendszeresen követett szokásos gyakorlat bizonyítását (1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 28. pont).
47 Egyébiránt a szokásos gyakorlat alkotóelemeivel rendelkező magatartás attól még továbbra is szokásos gyakorlatnak minősül, hogy bíróság előtt – bármilyen mértékben – vitatják, feltéve ugyanakkor, hogy a szóban forgó típusú szerződéssel érintett tevékenységi ágazatban továbbra is általánosan és rendszeresen követik e szokásos gyakorlatot (lásd ebben az értelemben: 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 29. pont).
48 Végül, ami a szokásos gyakorlat felek általi tényleges vagy vélelmezett ismeretét illeti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az megállapítható többek között annak bizonyításával, hogy a felek korábban maguk között vagy az érintett ágazatban működő más felekkel kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek, vagy hogy ebben az ágazatban azon oknál fogva, hogy azt bizonyos típusú szerződések megkötése során általánosan és rendszeresen követik, egy adott magatartás megfelelően ismert ahhoz, hogy azt megszilárdult gyakorlatnak lehessen tekinteni (1997. február 20‑i MSG‑ítélet, C‑106/95, EU:C:1997:70, 24. pont; 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 43. pont).
49 Azon tényezők között, amelyekre az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróságnak tekintettel kell lennie annak megállapítása érdekében, hogy abban az ágazatban, amelyben a felek működnek, a joghatósági kikötés tájékoztató füzetbe illesztése a felek által ismert vagy elvárhatóan ismert szokásos gyakorlatnak minősül‑e, figyelembe kell venni különösen azt a körülményt, hogy az említett tájékoztató füzetet a dublini értéktőzsde korábban jóváhagyta, és azt az internetes oldalán nyilvánosan hozzáférhetővé tette, amit az alapeljárásban a Profit a jelek szerint nem vitat. A kérdést előterjesztő bíróságnak ezenfelül figyelembe kell vennie azt, hogy nem vitatott, hogy a Profit egy pénzügyi befektetésekkel foglalkozó társaság, amely korábban esetlegesen kereskedelmi kapcsolatokat létesített az alapügyben szóban forgó többi féllel. A nemzeti bíróságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy e tevékenységi ágazatban a kötvények piacra bocsátásával egyidejűleg általában és rendszeresen sor kerül‑e joghatósági kikötést tartalmazó tájékoztató füzet összeállítására, valamint hogy a szóban forgó magatartás megfelelően ismert‑e ahhoz, hogy azt „megszilárdult” gyakorlatnak lehessen tekinteni.
50 Következésképpen a második kérdés ezen harmadik részére azt a választ kell adni, hogy egy joghatósági kikötésnek a kötvények kibocsátásáról szóló tájékoztató füzetbe illesztése akkor tekinthető a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a nemzetközi kereskedelemben szokásos gyakorlatnak megfelelő formának, amely lehetővé teszi azon személy egyetértésének vélelmezését, akivel szemben e kikötésre hivatkoznak, amennyiben bizonyítást nyer többek között egyrészt az, hogy az érintett ágazat gazdasági szereplői az ilyen típusú szerződések megkötése során általánosan és rendszeresen követik ezt a magatartást, másrészt vagy az, hogy a felek korábban kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek egymás között vagy az érintett ágazatban működő más felekkel, vagy pedig az, hogy a szóban forgó magatartás megfelelően ismert ahhoz, hogy azt megszilárdult gyakorlatnak lehessen tekinteni; mindezeknek a vizsgálata a nemzeti bíróság feladata.
51 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy:
– a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt írásbeli formára vonatkozó követelmény a joghatósági kikötésnek a kötvények kibocsátásáról szóló tájékoztató füzetbe illesztése esetén csak akkor teljesül, ha az értékpapírok elsődleges piacon való kibocsátásakor a felek által aláírt szerződés említést tesz e kikötés elfogadásáról, vagy kifejezett utalást tartalmaz e tájékoztató füzetre;
– a kötvények kibocsátásáról szóló, az említett értékpapírok kibocsátója által összeállított tájékoztató füzetben szereplő joghatósági kikötésre hivatkozni lehet az ezen értékpapírokat egy pénzügyi közvetítőtől megszerző harmadik személlyel szemben, feltéve hogy bizonyítást nyer először is az, hogy e kikötés érvényes a kibocsátó és e pénzügyi közvetítő jogviszonyában, másodszor pedig, hogy a szóban forgó értékpapírok másodlagosan piacon való jegyzésével az említett harmadik személy az ezen értékpapírokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek tekintetében az alkalmazandó nemzeti jog értelmében az említett közvetítő helyébe lépett, és végül, hogy az érintett harmadik személynek módja volt megismerni az említett kikötést tartalmazó tájékoztató füzetet; mindezeknek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata; és
– egy joghatósági kikötésnek a kötvények kibocsátásáról szóló tájékoztató füzetbe illesztése akkor tekinthető a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a nemzetközi kereskedelemben szokásos gyakorlatnak megfelelő formának, amely lehetővé teszi azon személy egyetértésének vélelmezését, akivel szemben e kikötésre hivatkoznak, amennyiben bizonyítást nyer többek között egyrészt az, hogy az érintett ágazat gazdasági szereplői az ilyen típusú szerződések megkötése során általánosan és rendszeresen követik ezt a magatartást, másrészt vagy az, hogy a felek korábban kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek egymás között vagy az érintett ágazatban működő más felekkel, vagy pedig az, hogy a szóban forgó magatartás megfelelően ismert ahhoz, hogy azt megszilárdult gyakorlatnak lehessen tekinteni; mindezeknek a vizsgálata a nemzeti bíróság feladata.
A harmadik kérdésről
52 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a „szerződés vagy szerződéses igény” e rendelkezés szerinti fogalma hatálya alá tartozónak kell tekinteni egy szerződés semmisségének megállapítása és a semmis aktus alapján kifizetett összegek visszatérítése iránti keresetet.
53 Az e kérdésre adandó válasz érdekében először is arra kell emlékeztetni, hogy a „szerződés vagy szerződéses igény” e rendelkezésben szereplő fogalma nem értelmezhető úgy, mintha arra a minősítésre utalna, amelyet az alkalmazandó nemzeti jog a nemzeti bíróság előtti ügy tárgyát képező jogviszonynak tulajdonít. Épp ellenkezőleg, ezt a fogalmat önállóan kell értelmezni, a 44/2001 rendelet rendszerének és céljainak megfelelően, annak érdekében, hogy ezáltal e fogalom egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen (1992. június 17‑i Handte‑ítélet, C‑26/91, EU:C:1992:268, 10. pont; 2013. március 14‑i Česká spořitelna ítélet, C‑419/11, EU:C:2013:165, 45. pont; 2015. január 28‑i Kolassa‑ítélet, C‑375/13, EU:C:2015:37, 37. pont).
54 Az 1982. március 4‑i Effer‑ítéletből (38/81, EU:C:1982:79) eredő ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a nemzeti bíróság arra vonatkozó joghatósága, hogy a szerződéssel kapcsolatos kérdésekben döntsön, magában foglalja magát a szerződést alkotó elemek fennállásának az értékelését is, mivel egy ilyen vizsgálat elengedhetetlen ahhoz, hogy az eljáró nemzeti bíróság vizsgálhassa a 44/2001 rendelet értelmében vett joghatóságát. Ellenkező esetben fennállna annak veszélye, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikkében foglalt rendelkezések elveszítik joghatásukat, mivel elismernénk, hogy az e rendelkezésekben rögzített szabály megkerüléséhez elegendő lenne az egyik félnek a szerződés nemlétére hivatkoznia. Ezzel szemben a 44/2001 rendelet céljának és szellemének tiszteletben tartása megköveteli a fent említett rendelkezések olyan értelmezését, hogy a szerződésből eredő jogvitában eljáró bíróság akár hivatalból is megvizsgálhassa joghatóságának alapvető feltételeit, az érdekelt fél által benyújtott olyan döntő jelentőségű és releváns tényekre figyelemmel, amelyek alapján megállapítható, hogy létezik‑e a szerződés, vagy sem.
55 Másfelől, ami a semmiség megállapítása iránti kereset és a jogalap nélkül kifizetett összeg visszatérítése közötti kapcsolatot illeti, elegendő annak megállapítása, hogy – amint arra a főtanácsnok az indítványának 80. pontjában rámutatott – ha a felek között nem állt volna fenn szabadon vállalt szerződéses kapcsolat, a kötelezettséget nem teljesítették volna, és a visszatérítéshez való jog sem létezne. A visszatérítéshez való jog és a szerződéses jogviszony közötti ezen okozati összefüggés elegendő ahhoz, hogy a visszatérítés iránti kereset a szerződés vagy szerződéses igény körébe lépjen.
56 Jóllehet az alapügyben nem kétséges a Profit és a Redi közötti szerződéses jogviszony fennállása, a jelen ítélet 36. pontjában kifejtettek szerint a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a Profit a nemzeti jog értelmében a Redi helyébe lépett‑e a vitatott értékpapírokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek tekintetében, és így a Profit és a Commerzbank között szerződéses jellegű kapcsolat áll‑e fenn.
57 A jelen ítélet 54. és 55. pontjából az következik, hogy az alapeljáráshoz hasonló ügyben a Redivel és – a jelen ítélet előző pontjában kifejtetteknek megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság által lefolytatandó vizsgálat fenntartása mellett – a Commerzbankkal fennálló jogviszonyaiban a Profit a 44/2001 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerint a szerződés teljesítésének helye szerinti bíróság előtt is perelhet, még ha a kereseti igény alapjául szolgáló szerződés létrejötte vitatott is a felek között.
58 A fenti megfontolásokra figyelemmel az előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját úgy kell értelmezni, hogy a szerződés semmisségének megállapítása és az említett szerződés alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránti kereset az e rendelkezés értelmében vett „szerződés vagy szerződéses igény” hatálya alá tartozik.
Az első kérdésről
59 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a több alperessel szemben benyújtott két olyan kereset esetében, amelyek tárgya és jogcíme eltér egymástól, és amelyek nincsenek alárendeltségi vagy összeférhetetlenségi kapcsolatban, az egymásnak ellentmondó határozatok e rendelkezés értelmében vett veszélyének fennállásához elegendő, hogy az egyik kereset megalapozottságának esetleges elismerése potenciálisan hatással lehet azon jog terjedelmére, amelynek védelme érdekében a másik keresetet előterjesztették.
60 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében úgy rendelkezik, hogy több személy együttes perlése esetén az adott személy bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt perelhető, feltéve, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni.
61 A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjában foglalt joghatósági szabály a célját tekintve megfelel a rendelet (12) és (15) preambulumbekezdésében megfogalmazott, a megfelelő igazságszolgáltatás előmozdítására, a párhuzamos eljárások lehetőségének minimálisra csökkentésére, és ezáltal az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülésére irányuló törekvésnek (lásd különösen: 2011. december 1‑jei Painer‑ítélet, C‑145/10, EU:C:2011:798, 77. pont; 2012. július 12‑i Solvay‑ítélet, C‑616/10, EU:C:2012:445, 19. pont).
62 Másfelől az említett különös joghatósági szabályt egyrészt a 44/2001 rendelet (11) preambulumbekezdésére tekintettel kell értelmezni, amely szerint a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződési szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg (lásd különösen: 2007. október 11‑i Freeport‑ítélet, C‑98/06, EU:C:2007:595, 36. pont; 2012. július 12‑i Solvay‑ítélet, C‑616/10, EU:C:2012:445, 20. pont).
63 Másrészt ezt a különös joghatósági szabályt, mivel eltérést enged az alperes lakóhelyének tagállama szerinti bíróság joghatóságát kimondó, a 44/2001 rendelet 2. cikkében foglalt elvtől, megszorítóan kell értelmezni, ami nem engedi meg az említett rendelet által kifejezetten szabályozott eseteken túlmenő értelmezést (lásd különösen: 2011. december 1‑jei Painer‑ítélet, C‑145/10, EU:C:2011:798, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. július 12‑i Solvay‑ítélet, C‑616/10, EU:C:2012:445, 21. pont).
64 Másfelől a Bíróság megállapította, hogy a nemzeti bíróság feladata a hozzá benyújtott különböző kérelmek közötti összefüggés fennállásának, vagyis elkülönített eljárások esetén az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatala veszélyének mérlegelése, és erre vonatkozóan az iratokban fellelhető minden szükséges adat figyelembevétele (lásd különösen: 2007. október 11‑i Freeport‑ítélet, C‑98/06, EU:C:2007:595, 41. pont; 2011. december 1‑jei Painer‑ítélet, C‑145/10, EU:C:2011:798, 83. pont; 2012. július 12‑i Solvay‑ítélet, C‑616/10, EU:C:2012:445, 23. pont).
65 A Bíróság e tekintetben azonban pontosította, hogy ahhoz, hogy fennálljon a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélye, nem elegendő az, hogy eltérés van közöttük a jogvita kimenetelét illetően, hanem az is szükséges, hogy ez az eltérés ugyanazon ténybeli és jogi helyzetben álljon fenn (lásd különösen: 2006. július 13‑i Roche Nederland és társai ítélet, C‑539/03, EU:C:2006:458, 26. pont; 2007. október 11‑i Freeport‑ítélet, C‑98/06, EU:C:2007:595, 40. pont; 2011. december 1‑jei Painer‑ítélet, C‑145/10, EU:C:2011:798, 79. pont; 2012. július 12‑i Solvay‑ítélet, C‑616/10, EU:C:2012:445, 24. pont).
66 Az alapeljáráshoz hasonló ügyben az elé terjesztett különböző kérelmek közötti összefüggés fennállása, vagyis elkülönített eljárások esetén az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatala veszélyének mérlegelése érdekében a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie különösen – amint azt indítványának 95–100. pontjában a főtanácsnok hangsúlyozta – az egymástól független kimenetelű azon eljárások közötti ténybeli és jogi különbséget, amelyek a nem megfelelő vezetés miatt a felelősség megállapítására, illetve egy szerződés semmisségének megállapítása és a jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítésére irányulnak. E tekintetben pusztán az a körülmény, hogy az egyik eljárás kimenetele befolyásolhatja a másik eljárás kimenetelét, így különösen a semmisség megállapítása és a jogalap nélkül kifizetett összeg visszatérítése iránti kérelem alapján megtérítendő összeg potenciálisan hatással lehet az esetleges joghátrány értékelésére a felelősség megállapítása iránti kereset keretében, nem elegendő ahhoz, hogy az említett két eljárásban hozandó határozatok a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett „egymásnak ellentmondó” határozatoknak minősüljenek.
67 A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a több alperessel szemben benyújtott két olyan kereset esetében, amelyek tárgya és jogcíme eltér egymástól, és amelyek nincsenek alárendeltségi vagy összeférhetetlenségi kapcsolatban, az egymásnak ellentmondó határozatok e rendelkezés értelmében vett veszélyének fennállásához nem elegendő, hogy az egyik kereset megalapozottságának esetleges elismerése potenciálisan hatással lehet azon jog terjedelmére, amelynek védelme érdekében a másik keresetet előterjesztették.
A költségekről
68 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
1) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy:
– a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt írásbeli formára vonatkozó követelmény a joghatósági kikötésnek a kötvények kibocsátásáról szóló tájékoztató füzetbe illesztése esetén csak akkor teljesül, ha az értékpapírok elsődleges piacon való kibocsátásakor a felek által aláírt szerződés említést tesz e kikötés elfogadásáról, vagy kifejezett utalást tartalmaz e tájékoztató füzetre;
– a kötvények kibocsátásáról szóló, az említett értékpapírok kibocsátója által összeállított tájékoztató füzetben szereplő joghatósági kikötésre hivatkozni lehet az ezen értékpapírokat egy pénzügyi közvetítőtől megszerző harmadik személlyel szemben, feltéve hogy bizonyítást nyer először is az, hogy e kikötés érvényes a kibocsátó és e pénzügyi közvetítő jogviszonyában, másodszor pedig, hogy a szóban forgó értékpapírok másodlagosan piacon való jegyzésével az említett harmadik személy az ezen értékpapírokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek tekintetében az alkalmazandó nemzeti jog értelmében az említett közvetítő helyébe lépett, és végül, hogy az érintett harmadik személynek módja volt megismerni az említett kikötést tartalmazó tájékoztató füzetet; mindezeknek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata; és
– egy joghatósági kikötésnek a kötvények kibocsátásáról szóló tájékoztató füzetbe illesztése akkor tekinthető a 44/2001 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a nemzetközi kereskedelemben szokásos gyakorlatnak megfelelő formának, amely lehetővé teszi azon személy egyetértésének vélelmezését, akivel szemben e kikötésre hivatkoznak, amennyiben bizonyítást nyer többek között egyrészt az, hogy az érintett ágazat gazdasági szereplői az ilyen típusú szerződések megkötése során általánosan és rendszeresen követik ezt a magatartást, másrészt vagy az, hogy a felek korábban kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek egymás között vagy az érintett ágazatban működő más felekkel, vagy pedig az, hogy a szóban forgó magatartás megfelelően ismert ahhoz, hogy azt megszilárdult gyakorlatnak lehessen tekinteni; mindezeknek a vizsgálata a nemzeti bíróság feladata.
2) A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját úgy kell értelmezni, hogy a szerződés semmisségének megállapítása és az említett szerződés alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránti kereset az e rendelkezés értelmében vett „szerződés vagy szerződéses igény” hatálya alá tartozik.
3) A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a több alperessel szemben benyújtott két olyan kereset esetében, amelyek tárgya és jogcíme eltér egymástól, és amelyek nincsenek alárendeltségi vagy összeférhetetlenségi kapcsolatban, az egymásnak ellentmondó határozatok e rendelkezés értelmében vett veszélyének fennállásához nem elegendő, hogy az egyik kereset megalapozottságának esetleges elismerése potenciálisan hatással lehet azon jog terjedelmére, amelynek védelme érdekében a másik keresetet előterjesztették.
Aláírások