A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (kilencedik tanács)
2019. december 18.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Közbeszerzési szerződések – Jogorvoslati eljárások – 89/665/EGK irányelv – 92/13/EGK irányelv – A hatékony bírói jogvédelemhez való jog – A tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elve – Az uniós jogot sértő bírósági határozatok elleni perújítási kérelem – A tagállamok felelőssége az uniós jog nemzeti bíróságok általi megsértése esetén – A megtérítendő kár meghatározása”
A C‑362/18. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Székesfehérvári Törvényszék (Magyarország) a Bírósághoz 2018. június 5‑én érkezett, 2017. december 6‑i határozatával terjesztett elő
a Hochtief AG
és
a Fővárosi Törvényszék
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (kilencedik tanács),
tagjai: S. Rodin tanácselnök, M. Vilaras (előadó) és D. Šváby bírák,
főtanácsnok: P. Pikamäe,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint a Bíróság az eljárási szabályzatának 99. cikke alapján, indokolt végzéssel határoz,
meghozta a következő
Végzést
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, az EUMSZ 49. cikknek, az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének, a 2007. december 11‑i 2007/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2007. L 335., 31. o.) módosított, az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21‑i 89/665/EGK tanácsi irányelvnek (HL 1989. L 395., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 246. o.) (a továbbiakban: 89/665 irányelv), a 2007/66 irányelvvel módosított, a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1992. február 25‑i 92/13/EGK tanácsi irányelvnek (HL 1992. L 76., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 315. o.) (a továbbiakban: 92/13 irányelv), az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1993. június 14‑i 93/37/EGK tanácsi irányelvnek (HL 1993. L 199., 54. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 163. o.), valamint az uniós jog elsőbbsége, egyenértékűsége és tényleges érvényesülése elvének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Hochtief AG és a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) között folyamatban lévő azon jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya az a kár, amelyet ez utóbbi bírósági jogkörében eljárva állítólagosan a Hochtiefnek okozott.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 89/665 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése és 1. cikkének (3) bekezdése, amelyek megszövegezése majdhogynem azonos a 92/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdésének és 1. cikke (3) bekezdésének szövegével, a következőket írja elő:
„(1) […]
A tagállamok megtesznek minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy [az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31‑i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 134., 114. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 132. o.; helyesbítés: HL 2014. L 339., 14. o.)] hatálya alá tartozó szerződések tekintetében az ajánlatkérő által hozott döntésekkel szemben az ezen irányelv 2–2f. cikkében meghatározott feltételeknek megfelelően hatékonyan és különösen a lehető leggyorsabban jogorvoslat legyen igénybe vehető azon az alapon, hogy ezek a döntések megsértették a közbeszerzésre vonatkozó [uniós] jogot vagy az e jogot átültető nemzeti jogszabályokat.
[…]
(3) A tagállamok biztosítják, hogy az általuk megállapítandó részletes szabályok szerint legalább azon személyeknek álljon jogorvoslati eljárás a rendelkezésére, akiknek érdekükben áll vagy állt egy adott szerződés elnyerése, és akiknek az állítólagos jogsértés érdeksérelmet okozott vagy ennek kockázata fennáll.”
4 A 89/665 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„A tagállamok biztosítják, hogy az 1. cikkben meghatározott jogorvoslati eljárásokra vonatkozóan hozott intézkedések hatáskört biztosítanak a következőkre:
a) a lehető legrövidebb időn belül és közbenső döntés útján ideiglenes intézkedések megtétele az állítólagos jogsértés orvoslása vagy az érintett érdekek további sérelmének elkerülése céljából, beleértve a közbeszerzési szerződés odaítélési eljárásának vagy az ajánlatkérő által hozott bármely döntés végrehajtásának a felfüggesztését vagy felfüggesztésének biztosítását;
b) a jogellenesen meghozott döntések [helyesen: határozatok] semmissé nyilvánítása vagy semmissé nyilváníttatása, beleértve a megkülönböztető műszaki, gazdasági vagy pénzügyi előírások törlését az ajánlati felhívásból, az ajánlattételhez szükséges dokumentációból, illetve minden egyéb, a kérdéses szerződés‑odaítélési eljárással kapcsolatos dokumentumból;
c) a jogsértés következtében érdeksérelmet szenvedett személyek részére kártérítés megítélése.”
5 A 92/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„A tagállamok biztosítják, hogy az 1. cikkben meghatározott jogorvoslati eljárások érdekében hozott intézkedések hatáskört adjanak:
vagy
a) a lehető legrövidebb időn belül és közbenső határozat útján ideiglenes intézkedések megtételére az állítólagos jogsértések orvoslása vagy az érintett érdekek további sérelmének elkerülése céljából, beleértve a beszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó eljárásnak vagy az ajánlatkérő által meghozott bármely határozat végrehajtásának a felfüggesztését vagy felfüggesztetését; és
b) a jogellenesen meghozott határozatok megsemmisítésére vagy megsemmisíttetésére, beleértve a megkülönböztető műszaki, gazdasági vagy pénzügyi előírások törlését a hirdetményből, az időszakos tájékoztató hirdetményből, a tanúsítási rendszer meglétéről szóló hirdetményből, az ajánlati felhívásból, az ajánlattételhez szükséges dokumentációból, illetve minden egyéb, a kérdéses szerződés‑odaítélési eljárásra vonatkozó dokumentumból;
vagy
c) a lehető legrövidebb időn belül és közbenső határozat útján, és ha szükséges, az ügy érdemére vonatkozó végleges eljárással a fenti a) és b) pontban meghatározott intézkedésektől eltérő intézkedések meghozatala a megállapított jogsértés jóvátétele és az érintett érdekek elleni sérelem megakadályozása céljából; nevezetesen egy meghatározott összeg kifizetésének előírása olyan esetekben, amikor a jogsértést nem tették jóvá vagy nem akadályozták meg.
A tagállamok választhatják ezt a lehetőséget az összes ajánlatkérőre vagy ajánlatkérők objektív kritériumok alapján meghatározott csoportjaira vonatkozóan, de mindkét esetben meg kell őrizni a meghatározott intézkedések hatékonyságát annak érdekében, hogy meg lehessen akadályozni az érintett érdekek sérelmét;
d) és, mindkét fenti esetben, kártérítés megítélése a jogsértés által hátrányosan érintett személyek részére.
Amennyiben kártérítést követelnek azon a címen, hogy egy adott határozatot jogellenesen hoztak meg, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy amennyiben belső jogrendszerük így követeli meg, és biztosítja e célra a szükséges hatáskörökkel rendelkező testületeket, a vitatott határozatot először meg kell semmisíteni vagy jogellenesnek kell nyilvánítani.”
A magyar jog
6 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 260. §‑a kimondja:
„(1) A jogerős ítélet ellen perújításnak van helye, ha
a) a fél oly tényre vagy bizonyítékra, illetőleg olyan jogerős bírói vagy más hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve hogy az – elbírálás esetén – reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna;
[…]
(2) Az (1) bekezdés a) pontja alapján a felek bármelyike csak akkor élhet perújítással, ha az ott említett tényt, bizonyítékot vagy határozatot a korábbi eljárás során hibáján kívül nem érvényesíthette.”
7 A Pp. 361. §‑ának a) pontja a következőképpen rendelkezik:
„A Kúria [Magyarország] az alkotmányjogi panasz orvoslása érdekében az alábbiak szerint határoz: […] ha az Alkotmánybíróság [Magyarország] anyagi jogszabályt vagy rendelkezést semmisített meg, és az ügyben kizárólag per (vagy nemperes eljárás) volt folyamatban, értesíti a panasz indítványozóját, hogy harminc napon belül perújítási kérelmet terjeszthet elő a perben eljárt elsőfokú bíróságnál.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
8 Budapest Főváros Önkormányzata (Magyarország) (a továbbiakban: ajánlatkérő) az uniós jogban előírt értékhatárt meghaladó összegű építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés odaítélési eljárására vonatkozó részvételi felhívást tett közzé 2005. február 5‑én, a hirdetmény előzetes közzétételével induló tárgyalásos eljárás szabályai szerint. A jelentkezésre előírt határidőn belül öt pályázat érkezett, amelyek között szerepelt a Hochtief által vezetett konzorcium (a továbbiakban: konzorcium) pályázata.
9 Az ajánlatkérő 2005. július 19‑én értesítette a konzorciumot, hogy a pályázata összeférhetetlenség miatt érvénytelen, és kizárta azt. E határozatát azzal indokolta, hogy a konzorcium olyan szakértőt nevezett meg vezető tervezőként, aki az ajánlatkérő oldalán részt vett a közbeszerzés előkészítésében.
10 A Közbeszerzési Döntőbizottság (Magyarország) (a továbbiakban: KBD) 2005. szeptember 12‑i határozatával elutasította a konzorcium által a fenti határozat ellen benyújtott közigazgatási jogorvoslati kérelmet, mivel úgy ítélte meg, hogy a szakértőnek a részvételi jelentkezésben történő kijelölését nem lehetett adminisztrációs hibaként értékelni, ahogy azt a Hochtief állította.
11 A Hochtief 2005. november 4‑én keresettel támadta meg a KBD határozatát a Fővárosi Bíróság (Magyarország) előtt.
12 A Fővárosi Bíróság 2006. április 28‑án kelt ítéletével e keresetet elutasította.
13 A konzorcium az előző pontban említett ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához (Magyarország). Fellebbezésének alátámasztása érdekében hivatkozott többek között a 2005. március 3‑i Fabricom ítéletre (C‑21/03 és C‑34/03, EU:C:2005:127), amely csak azt követően vált magyar nyelven elérhetővé, hogy a konzorcium a 2005. szeptember 12‑i határozattal szemben benyújtotta a jogorvoslati kérelmét.
14 A Fővárosi Ítélőtábla a 2008. február 13‑i határozatával előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a Bíróság elé, amelynek alapján a Bíróság meghozta a 2009. október 15‑i Hochtief és Linde‑Kca‑Dresden ítéletet (C‑138/08, EU:C:2009:627).
15 Ezen ítélet kihirdetését követően a Fővárosi Ítélőtábla a 2010. január 20‑i ítéletében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság 2006. április 28‑i ítéletét.
16 2011. február 7‑i ítéletében a Legfelsőbb Bíróság (Magyarország) hatályában fenntartotta a Fővárosi Ítélőtábla 2010. január 20‑i ítéletét.
17 Időközben, 2010. augusztus 23‑án a Hochtief perújítási kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Ítélőtábla 2010. január 20‑i ítélete ellen, kérve annak hatályon kívül helyezését és új határozat meghozatalát.
18 Perújítási kérelmének alátámasztása érdekében a Hochtief azt állította, hogy a 2005. március 3‑i Fabricom ítélet (C‑21/03 és C‑34/03, EU:C:2005:127) – amelyre sem a KBD előtt, sem pedig a KBD határozata elleni jogorvoslati kérelme keretében nem hivatkozhatott, mivel nem volt elérhető magyar nyelven –, hasonlóképpen pedig a 2009. október 15‑i Hochtief és Linde‑Kca‑Dresden ítélet (C‑138/08, EU:C:2009:627) a Pp. 260. §‑a (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett olyan új ténynek minősül, amely igazolhatja a Fővárosi Ítélőtábla 2010. január 20‑i ítélete elleni perújítást.
19 A Hochtief perújítási kérelmét a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) 2013. június 6‑i végzésével elutasította. A Hochtief által e végzés ellen benyújtott fellebbezés tárgyában végső fokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 2014. május 29‑i végzésével helybenhagyta a perújítási kérelem elutasításáról szóló végzést.
20 A Hochtief 2014. augusztus 15‑én alkotmányjogi panaszt nyújtott be az előző pontban említett végzés ellen. E panasz befogadását az Alkotmánybíróság a 2015. február 9‑i végzésével visszautasította.
21 A Hochtief ekkor keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt azon kár megtérítése iránt, amelyet állítása szerint a Fővárosi Törvényszék bírósági jogkörben okozott neki azáltal, hogy meghozta a 2014. május 29‑i végzést, amely fellebbezés alapján helybenhagyta a Hochtief perújítási kérelmének elutasítását.
22 Keresetének alátámasztása érdekében a Hochtief azt állítja, hogy a Fővárosi Törvényszék mint végső fokon eljáró bíróság az uniós jog kellően súlyos megsértését követte el egyrészt azáltal, hogy megsértette a hatékony bírói jogvédelemhez való, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében biztosított jogot, valamint az uniós jognak a közbeszerzések területén irányadó alapelveit, ahogy azokra a 2009. október 15‑i Hochtief és Linde‑Kca‑Dresden ítéletben (C‑138/08, EU:C:2009:627) hivatkoztak, másrészt pedig azáltal, hogy elmulasztott az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése alapján előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjeszteni a Bíróság elé.
23 A Hochtief azon kárt illetően, amely az uniós jog állítólagos megsértése következtében szerinte érte őt, azt állítja, hogy a Fővárosi Törvényszék a perújítási kérelmének elutasításával megfosztotta őt attól a lehetőségtől, hogy érvényesíthesse azokat a kiadásait, amelyek mind az alapeljárásban, mind pedig a perújítási eljárásban felmerültek.
24 E körülmények között határozott úgy a Székesfehérvári Törvényszék (Magyarország), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Akként kell‑e az uniós jogi alapelveket, illetve szabályokat (többek között az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését és az egységes jogértelmezés követelményét) értelmezni, amint azokat [a Bíróság] különösen a [2003. szeptember 30‑i Köbler ítéletben (C‑224/01, EU:C:2003:513)] értelmez[te], hogy a végső fokon eljáró tagállami bíróság uniós jogsértő ítéletéért való felelősség megállapítása alapulha[t] kizárólag a nemzeti jogon, illetve a nemzeti jog által kimunkált kritériumokon? Nemleges válasz esetén akként kell‑e az uniós jogi alapelveket, illetve szabályokat, különösen pedig [a Bíróság] által a [2003. szeptember 30‑i Köbler ítéletben (C‑224/01, EU:C:2003:513)] az »állam« felelősségére vonatkozóan kimunkált három kritériumot értelmezni, hogy a tagállami bíróságok uniós jogsértése miatti tagállami felelősség feltételeinek fennállását a nemzeti jog alapján kell megítélni?
2) Akként kell‑e az uniós jogi szabályokat, illetve alapelveket (többek között az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését és a hatékony jogorvoslat követelményét), különösen pedig az EUB‑nak egyebek mellett a [1991. november 19‑i Francovich és társai (C‑6/90 és C‑9/90, EU:C:1991:428), 1996. március 5‑i Brasserie du pêcheur és Factortame (C‑46/93 és C‑48/93, EU:C:1996:79) és a 2003. szeptember 30‑i Köbler (C‑224/01, EU:C:2003:513)] ügyekben kimunkált tagállami felelősségre vonatkozó ítéleteit értelmezni, hogy a végső fokon eljáró tagállami bíróságok uniós jogba ütköző ítéleteinek jogereje kizárja a tagállam kártérítési felelősségének megállapítását?
3) Akként kell‑e értelmezni a [89/665], a [92/13] és a [2007/66] irányelvekben, továbbá a [2004. január 13‑i Kühne & Heitz ítéletben (C‑453/00, EU:C:2004:17), a 2006. március 16‑i Kapferer ítéletben (C‑234/04, EU:C:2006:178), a 2010. január 26‑i Transportes Urbanos y Servicios Generales ítéletben (C‑118/08, EU:C:2010:39) és a 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítéletben (C‑213/13, EU:C:2014:2067)] megfogalmazott »hatékonyság« és egyenértékűség jogelvét, hogy a perújítási eljárásban a fél az alapperben a másodfokú bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás során született európai bírósági ítélet megállapításaira már nem hivatkozhat, arra való tekintettel, hogy azokat az alapperben nem vették figyelembe, különösen akkor, ha a legfelsőbb fokon eljáró tagállami bíróság az alapperben hozott ítélettel szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet ar[r]a való hivatkozással utasította el, hogy az [E]urópai [B]íróság ítéletében foglaltakra a fél nem hivatkozott időben?
4) A fenti 3. számú kérdésben hivatkozott irányelveket, valamint [a Bíróságnak] különösen a perújítás megengedhetőségére vonatkozóan a [2004. január 13‑i Kühne & Heitz ítéletben (C‑453/00, EU:C:2004:17), a 2006. március 16‑i Kapferer ítéletben (C‑234/04, EU:C:2006:178), a 2010. január 26‑i Transportes Urbanos y Servicios Generales ítéletben (C‑118/08, EU:C:2010:39) és a 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítéletben (C‑213/13, EU:C:2014:2067)] kimunkált ítélkezési gyakorlatát; illetve a közbeszerzési jogorvoslati eljárásokban alkalmazott nemzeti jogi határidőkre vonatkozóan [a] [Bíróság] által a [2002. december 12‑i Universale‑Bau és társai ítéletben (C‑470/99, EU:C:2002:746), a 2003. február 27‑i Santex ítéletben (C‑327/00, EU:C:2003:109), valamint a 2007. október 11‑i Lämmerzahl ítéletben (C‑241/06, EU:C:2007:597)] kialakított alapelveket úgy kell‑e értelmezni, hogy a nemzeti bíróságok jogszerűen járnak el, amikor a fél a II. fokú eljárásban hivatkozik [a Bíróság] olyan ítéletére, amelyet a II. fokú bíróság szerzett be az előtte folyamatban levő ügyben; illetve [a Bíróság] olyan ítéletére, amely csak a II. fokú eljárásban vált elérhetővé a tagállami hivatalos nyelven és ezeket késői hivatkozás miatt figyelmen kívül hagyják, de ennek ellenére elutasítják a félnek [a Bíróság] általa felhívott, de figyelmen kívül hagyott […] ítéleteire és az ezek szerint releváns tényekre hivatkozással kezdeményezett perújítási kérelmét?
5) A fenti 3. számú kérdésben hivatkozott irányelveket, valamint [a Bíróságnak] különösen a [2004. január 13‑i Kühne & Heitz ítéletben (C‑453/00, EU:C:2004:17), a 2006. március 16‑i Kapferer ítéletben (C‑234/04, EU:C:2006:178), a 2010. január 26‑i Transportes Urbanos y Servicios Generales ítéletben (C‑118/08, EU:C:2010:39) és a 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítéletben (C‑213/13, EU:C:2014:2067)] kimunkált ítélkezési gyakorlatát úgy kell‑e értelmezni, hogy a nemzeti bíróságok jogszerűen járnak el, amikor a peres fél megjelöli [a Bíróság azon] ítéletét [2008. február 12‑i Kempter ítélet (C‑2/06, EU:C:2008:78)], amely szerint nem is kell hivatkoznia [a Bíróság] ítéleteire, azt a bíróságnak hivatalból alkalmaznia kell és ezeket a bíróság ennek ellenére oly mértékben hagyja figyelmen kívül a nemzeti eljárásjogra hivatkozással, hogy az eljárást befejező határozatában és annak indok[o]lásában meg sem említi ezt a körülményt, de ennek ellenére elutasítják a félnek [a Bíróság] általa felhívott, de figyelmen kívül hagyott […] ítéleteire és az ezek szerint releváns tényekre hivatkozással kezdeményezett perújítási kérelmét?
6) A [2003. szeptember 30‑i Köbler ítéletben (C‑224/01, EU:C:2003:513) és a 2006. június 13‑i Traghetti del Mediterraneo ítéletben (C‑173/03, EU:C:2006:391)] kimunkált kellően súlyos jogsértés feltételét akként kell‑e értelmezni, hogy egy ilyen súlyos jogsértés nem áll fenn akkor, ha a végső fokon eljáró bíróság a [Bíróság] kiforrott és legrészletesebben bemutatott […] ítélkezési gyakorlat[áv]al – amely még különböző jogi szakvéleményekkel is alátámasztásra került – egyetlenegy szóval sem foglalkozik és ezen ítélkezési gyakorlattal nyíltan szembehelyezkedve mindennemű uniós jogi indokolás nélkül elutasít egy perújítási kérelmet[,] és felismerhetően még csak említés szintjén sem vizsgálta meg az ügy [Bíróság] elé terjesztésének szükségességét, annak ellenére, hogy ehhez is a legrészletesebben bemutatásra került a [Bíróság] vonatkozó […] ítélkezési gyakorlat[a]? [A Bíróság] [1982. október 6‑i Cilfit és társai ítéletére (283/81, EU:C:1982:335)] figyelemmel meg kell‑e indokolnia a nemzeti bíróságnak, ha [a Bíróság] kötelező érvénnyel kialakított jogértelmezésétől eltérve nem engedi meg a perújítást[,] és ezzel kapcsolatban indokolás nélkül mellőzi az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését?
7) Akként kell‑e értelmezni az EUSZ 19. cikk és [az EUSZ] 4. cikk (3) bekezdése szerinti hatékony jogorvoslat és egyenértékűség elvét, illetve a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás EUMSZ 49. [cikkben] lefektetett szabadságát, valamint a [93/37 irányelvet], valamint a [89/665], a [92/13] és a [2007/66] irányelveket, hogy ha az eljáró hatóságok és bíróságok az alkalmazandó uniós jog nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával rendre elutasítják a felperesnek a közbeszerzési eljárásban való részvételének ellehetetlenítése miatt igénybe vett jogorvoslati kérelmeit, amely eljárások során adott esetben jelentős idő‑ és költségráfordítás árán kell számos beadványt készíteni, illetve tárgyalásokon részt venni, és bár a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség megállapításának lehetősége ugyan formálisan rendelkezésre áll, a vonatkozó szabályozás elzárja a felperest attól, hogy a bíróságtól a jogellenes intézkedések következtében felmerült kárának megtérítését követelhesse?
8) Akként kell‑e értelmezni [az 1983. november 9‑i San Giorgio ítéletben (199/82, EU:C:1983:318), a 2003. szeptember 30‑i Köbler ítéletben (C‑224/01, EU:C:2003:513) és a 2006. június 13‑i Traghetti del Mediterraneo ítéletben (C‑173/03, EU:C:2006:391)] kimunkált elveket, hogy nem téríthető meg olyan kár, amely azáltal keletkezett, hogy a végső fokon eljáró tagállami bíróság [a Bíróság] következetes ítélkezési gyakorlatával szembehelyezkedve nem engedte meg a fél által kellő időben kezdeményezett perújítást, amelynek a keretében a fél a felmerült költségeinek a megtérítését követelhette volna?
9) Ha a nemzeti jog szerint egy új alkotmányjogi döntés alapján az alkotmányosság helyreállítása érdekében meg kell engedni a perújítást, akkor az egyenértékűség elve és [a Bíróság] [2010. január 26‑i Transportes Urbanos y Servicios Generales ítéletében (C‑118/08, EU:C:2010:39)] foglaltak alapján nem kell‑e megengedni a perújítást olyan esetekben, amikor az alapügyben [a Bíróságnak] egy másik ügyben korábban hozott […] ítélet[é]t, valamint [a Bíróságnak] az alapügyben beszerzett […] ítélet[é]t és az azok szerint releváns tényeket a nemzeti jog eljárásjogi határidőkre vonatkozó rendelkezéseire hivatkozással nem vesznek figyelembe?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
25 A Bíróság eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében, ha a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, vagy ha az előzetes döntéshozatalra elé terjesztett kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek, a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.
26 A jelen ügyben ezt a rendelkezést alkalmazni kell.
Előzetes megfontolások
27 Amint az kitűnik az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, az alapügy azon kár megtérítésére vonatkozik, amely állítólag annak következtében érte a Hochtiefet, hogy a Fővárosi Törvényszék 2014. május 29‑én meghozta a jelen végzés 19. pontjában említett azon végzést, amelynek értelmében e bíróság végső fokon eljárva helybenhagyta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által 2013. június 6‑án hozott azon végzést, amely elutasította az e társaság által a Fővárosi Ítélőtábla 2010. január 20‑i, a jelen végzés 15. pontjában említett ítélete ellen benyújtott perújítási kérelmet.
28 Ebből következően az alapügy elbírálásához el kell dönteni azt a kérdést, hogy a Fővárosi Törvényszék ily módon eljárva megsértette‑e az uniós jogot, ami megtérítési kötelezettséget alapozhat meg azon kár esetében, amelyet a Hochtief Solutions állítólagosan e jogsértés miatt szenvedett el.
29 E kontextusban a kérdést előterjesztő bíróság felveti azt a problémát, hogy az uniós jogot akként kell‑e értelmezni, hogy a Bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján hozott ítéletet követően jogerőre emelkedett ítélet elleni perújítási kérelem tárgyában eljáró nemzeti bíróság köteles helyt adni e kérelemnek.
A hetedik kérdés elfogadhatóságáról
30 Hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy a valamely közbeszerzési eljárásból kizárt, a Hochtiefhez hasonló ajánlattevő által benyújtott jogorvoslati kérelmeknek az uniós jog figyelmen kívül hagyásával történő szisztematikus elutasítása összeegyeztethető‑e az uniós joggal.
31 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az EUMSZ 267. cikkben előírt eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze. Ebből következik, hogy egyedül az ügyben eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelősséggel tartozó nemzeti bíróságok feladata, hogy az egyes ügyek sajátosságaira figyelemmel megítéljék mind az előzetes döntéshozatal szükségességét ítéletük meghozatala szempontjából, mind pedig a Bíróság elé terjesztendő kérdések relevanciáját. Következésképpen, ha a nemzeti bíróságok által előterjesztett kérdések uniós jogi rendelkezés értelmezésére vonatkoznak, a Bíróságnak főszabály szerint határozatot kell hoznia (2019. július 29‑i Hochtief Solutions Magyarországi Fióktelepe ítélet, C‑620/17, a továbbiakban: Hochtief Solutions ítélet, EU:C:2019:630, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 Megtagadható azonban a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről a határozathozatal többek között abban az esetben, ha nyilvánvaló, hogy az uniós jog kért értelmezése semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a probléma hipotetikus jellegű (2019. július 29‑i Hochtief Solutions ítélet, C‑620/17, EU:C:2019:630, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Márpedig a hetedik kérdés pontosan az utóbbi esetkörbe tartozik. Nyilvánvalónak tűnik ugyanis, hogy e kérdés semmilyen összefüggésben nincs az alapügynek a jelen végzés 28. pontjában összefoglalt tárgyával, és ezért hipotetikus jellegű.
34 Ebből következik, hogy a hetedik kérdés elfogadhatatlan.
Az első, második, hatodik és nyolcadik kérdésről
35 E kérdésekkel, amelyeket együtt kell vizsgálni, az előterjesztő bíróság különösen azon elvek vonatkozásában kér iránymutatást, amelyeket a Bíróság az uniós jog végső fokon eljáró nemzeti bíróság általi megsértésével magánszemélyeknek okozott károkért való tagállami felelősség területén munkált ki. Az előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy ezen elveket akként kell‑e értelmezni, hogy először is az érintett tagállam felelősségét a nemzeti jog alapján kell megítélni, másodszor, hogy a res iudicata elve kizárja, hogy e tagállam felelősségét meg lehessen állapítani, harmadszor, hogy az uniós jog kellően súlyos megsértése áll fenn, ha a végső fokon eljáró bíróság megtagadja, hogy a Bíróság elé terjesszen egy olyan kérdést, amely előtte az uniós jog értelmezésével kapcsolatban merült fel, negyedszer pedig, hogy ezen elvekkel ellentétes az olyan nemzeti jogi szabály, amely a szóban forgó bírósági határozattal összefüggésben valamely félnél felmerült költségeket kizárja a megtéríthető károk köréből.
36 Először is emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog tagállamnak betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért való tagállami felelősség megállapításának feltételeit illetően a Bíróság több alkalommal is megállapította, hogy a sérelmet szenvedett magánszemélyek három feltétel együttes fennállásakor rendelkeznek kártérítéshez való joggal, nevezetesen, ha a megsértett uniós jogszabály célja, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen, e szabály megsértése kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés e jogsértés és a magánszemélyek által elszenvedett kár között (Hochtief Solutions ítélet, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37 Emlékeztetni kell arra is, hogy a végső fokon eljáró bíróságnak az uniós jog valamely szabályát sértő határozata által okozott károkért fennálló tagállami felelősségre ugyanezen feltételek érvényesek (Hochtief Solutions ítélet, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Másfelől a jelen végzés 36. pontjában említett három feltétel szükséges és elégséges a magánszemélyek számára a kártérítéshez való jog megalapozására, bár ez nem jelenti azt, hogy a tagállam felelőssége nem állapítható meg a nemzeti jog kevésbé szigorú feltételei alapján (Hochtief Solutions ítélet, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Ebből az következik, hogy az uniós joggal nem ellentétes a nemzeti jog olyan szabálya, amely az uniós jog tagállamnak betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért való tagállami felelősség megállapítása céljából a Bíróságnak a jelen végzés 36. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatában megállapítottaknál kevésbé szigorú feltételeket ír elő (Hochtief Solutions ítélet, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Másodszor, amint a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, a res iudicata elvével nem ellentétes a végső fokon eljáró nemzeti bíróság uniós jogi szabályt sértő határozatáért fennálló tagállami felelősség elvének elismerése. Ugyanis, különösen azon körülmény okán, hogy az uniós jogból eredő jogok megsértését jelentő ilyen határozat ellen rendes úton fellebbezni már nem lehet, a magánszemélyeket nem lehet megfosztani az állami felelősség megállapításának lehetőségétől, és ezáltal jogaik megfelelő védelmének lehetőségétől (Hochtief Solutions ítélet, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 Harmadszor, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az uniós jog tagállamnak betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért való tagállami felelősség megállapítását lehetővé tevő, a jelen végzés 36. pontjában hivatkozott feltételeket a nemzeti bíróságoknak főszabály szerint a Bíróság által az e feltételek alkalmazása tekintetében adott iránymutatásoknak megfelelően kell meghatározniuk (Hochtief Solutions ítélet, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 E tekintetben, különösen e feltételek közül a második esetében emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a végső fokon eljáró nemzeti bíróság uniós jogi szabályt sértő határozatával okozott károkért való tagállami felelősséget csak abban a kivételes esetben lehet megállapítani, ha a végső fokon eljáró nemzeti bíróság az alkalmazandó jogot nyilvánvaló módon sértette meg (Hochtief Solutions ítélet, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 Annak megállapítása érdekében, hogy fennáll‑e az uniós jog kellően súlyos megsértése, a kártérítési kérelmet elbíráló nemzeti bíróságnak az elé terjesztett tényállás összes sajátos körülményét figyelembe kell vennie. Az e tekintetben figyelembe vehető körülmények között szerepel többek között a megsértett szabály egyértelműségének és pontosságának foka, a megsértett szabály által a nemzeti hatóságok részére biztosított mérlegelési jogkör terjedelme, a kötelezettségszegés vagy a károkozás szándékos vagy gondatlan jellege, az esetleges jogi tévedés menthetősége vagy ennek hiánya, valamint az a körülmény, hogy egy európai uniós intézmény magatartása hozzájárulhatott‑e az uniós joggal ellentétes nemzeti intézkedések vagy gyakorlat fenntartásához vagy elfogadásához, illetve az a körülmény, hogy az érintett nemzeti bíróság nem tett eleget az előzetes döntéshozatalra utalás – EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésében foglalt – kötelezettségének (Hochtief Solutions ítélet, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 Mindenesetre az uniós jog megsértése kellően súlyos akkor, ha az a Bíróság e tárgyban kialakított ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával történik (Hochtief Solutions ítélet, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 Ami az alapjogvitát illeti, a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az alapeljárásban szereplő tényállás összes sajátos körülményét figyelembe véve elbírálja, hogy a Fővárosi Törvényszék a jelen végzés 19. pontjában említett, 2014. május 29‑i végzéssel kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot azáltal, hogy nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta az alkalmazandó uniós jogot, beleértve a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, különösen a 2005. március 3‑i Fabricom ítéletet (C‑21/03 és C‑34/03, EU:C:2005:127), valamint a 2009. október 15‑i Hochtief és Linde‑Kca‑Dresden ítéletet (C‑138/08, EU:C:2009:627) (lásd ebben az értelemben: Hochtief Solutions ítélet, 44. pont).
46 Negyedszer, amennyiben a jelen végzés 36. pontjában hivatkozott feltételek teljesülnek, a tagállamnak a felelősségre vonatkozó nemzeti jog keretei között kell az okozott sérelem következményeit orvosolnia azzal, hogy a károk megtérítésére vonatkozó, a nemzeti jogszabályok által meghatározott feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak (az egyenértékűség elve), valamint nem lehetnek olyanok, hogy a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a kártérítés elérését (a tényleges érvényesülés elve) (Hochtief Solutions ítélet, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az uniós jog megsértésével magánszemélyeknek okozott károk megtérítésének az elszenvedett sérelemnek kell megfelelnie úgy, hogy biztosítani lehessen a magánszemélyek jogainak hatékony védelmét (Hochtief Solutions ítélet, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Márpedig a nemzeti jog azon szabálya, amely szerint abban az esetben, ha fennáll a tagállam felelőssége azon károkért, amelyeket valamely uniós jogi szabálynak egy végső fokon eljáró bíróság határozata általi megsértése okozott, az e határozattal összefüggésben valamely félnél felmerült költségek általában ki vannak zárva a megtéríthető károk köréből, a gyakorlatban rendkívül nehézzé vagy akár lehetetlenné teheti azt, hogy e fél az általa elszenvedett sérelemnek megfelelő kártérítéshez jusson (Hochtief Solutions ítélet, 47. pont).
49 A fentiek alapján az első, a második, a hatodik és a nyolcadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a végső fokon eljáró nemzeti bíróság uniós jogi szabályt sértő határozatával okozott károkért való tagállami felelősségre a Bíróság által különösen a 2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513) 51. pontjában meghatározott feltételek vonatkoznak, bár ez nem jelenti azt, hogy ezen állam felelőssége nem állapítható meg a nemzeti jog kevésbé szigorú feltételei alapján. E felelősséget nem zárja ki az a tény, hogy e határozat jogerőre emelkedett. E felelősség alkalmazása keretében a kártérítési kérelmet elbíráló nemzeti bíróság feladata, hogy a szóban forgó tényállás összes sajátos körülményét figyelembe véve elbírálja, hogy a végső fokon eljáró nemzeti bíróság kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot azáltal, hogy nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta az alkalmazandó uniós jogot, beleértve a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatát. Ezzel szemben az uniós joggal ellentétes a nemzeti jog azon szabálya, amely ilyen esetben általában kizárja a megtéríthető károk köréből azon költségeket, amelyek a nemzeti bíróság sérelmes határozatával összefüggésben valamely félnél felmerültek.
A harmadik, negyedik, ötödik és kilencedik kérdésről
50 Tekintettel az alapeljárás kontextusára, amint azt a jelen végzés 28. és 29. pontja felidézte, úgy kell érteni, hogy a harmadik, a negyedik, az ötödik és a kilencedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy az uniós jogot – különösen a 89/665 irányelvet és a 92/13 irányelvet, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét – úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal nem ellentétes valamely tagállam azon szabályozása, amely nem teszi lehetővé a perújítást az említett tagállam azon bíróságának jogerőre emelkedett ítéletével szemben, amely valamely ajánlatkérő határozata elleni megsemmisítés iránti kérelem tárgyában anélkül döntött, hogy kitért volna arra a kérdésre, amelynek vizsgálatát felvetette a Bíróság egyik korábbi ítéletében, amelyet utóbbi az e megsemmisítés iránti kérelemre vonatkozó eljárás keretében előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján hozott, vagy pedig olyan korábbi ítéletében, amelyet a Bíróság egy másik ügy keretében előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján hozott.
51 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 89/665 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése és a 92/13 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy fogadjanak el minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy az ezen irányelvekkel érintett közbeszerzési eljárások keretében az ajánlatkérő által hozott döntésekkel szemben hatékonyan és különösen a lehető leggyorsabban jogorvoslat legyen igénybe vehető azon az alapon, hogy ezek a döntések megsértették a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogot vagy az e jogot átültető nemzeti jogszabályokat (Hochtief Solutions ítélet, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 E rendelkezések, amelyek célja a gazdasági szereplőknek az ajánlatkérő önkényétől való megóvása, ily módon annak biztosítására irányulnak, hogy minden tagállamban hatékony jogorvoslati lehetőségek álljanak rendelkezésre annak érdekében, hogy a közbeszerzésre vonatkozó uniós szabályokat hatékonyan alkalmazzák, különösen, amikor a szabályok megszegése még orvosolható (Hochtief Solutions ítélet, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
53 Sem a 89/665 irányelv, sem pedig a 92/13 irányelv nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten azon feltételeket szabályoznák, amelyek mellett e jogorvoslati lehetőségekkel élni lehet. Ezen irányelvek mindössze azokat a minimális feltételeket határozzák meg, amelyeknek a nemzeti jogrend szerinti jogorvoslati eljárásoknak meg kell felelniük a közbeszerzésekre vonatkozó uniós jogi előírások tiszteletben tartása érdekében (Hochtief Solutions ítélet, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
54 A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság által nyújtott információkból kitűnik, hogy a magyar eljárásjogban a Pp. 260. §‑a értelmében vett perújítás egy rendkívüli jogorvoslati út, amely az e rendelkezésben foglalt feltételek teljesülése esetén lehetővé teszi a jogerős ítélethez kapcsolódó res iudicata hatás megkérdőjelezését (Hochtief Solutions ítélet, 53. pont).
55 Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a res iudicata elve úgy az európai uniós, mint a nemzeti jogrendekben jelentős szerepet tölt be. Ugyanis mind a jog, mind a jogviszonyok stabilitásának, illetve az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosításához fontos, hogy ne lehessen többé vita tárgyává tenni azokat a bírósági határozatokat, amelyek a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerülését, illetve az azok előterjesztésére nyitva álló határidők elteltét követően jogerőre emelkedtek (Hochtief Solutions ítélet, 54. pont; 2019. szeptember 11‑i Călin ítélet, C‑676/17, EU:C:2019:700, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 Ennélfogva az uniós jog nem írja elő a nemzeti bíróságnak, hogy eltérjen a bírósági határozatokat jogerőre emelő belső eljárási szabályok alkalmazásától, még akkor sem, ha ez lehetővé tenné az uniós joggal összeegyeztethetetlen nemzeti helyzet orvoslását (Hochtief Solutions ítélet, 55. pont; 2019. szeptember 11‑i Călin ítélet, C‑676/17, EU:C:2019:700, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
57 Megállapítást nyert ugyanis, hogy az uniós jog nem követeli meg, hogy valamely bírósági szervnek főszabály szerint vissza kell vonnia a jogerőre emelkedett határozatát az uniós jog releváns rendelkezése Bíróság által elfogadott értelmezésének figyelembevétele céljából (Hochtief Solutions ítélet, 56. pont; 2019. szeptember 11‑i Călin ítélet, C‑676/17, EU:C:2019:700, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 A kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 2004. január 13‑i Kühne & Heitz ítélet (C‑453/00, EU:C:2004:17) nem cáfolja e megállapítást.
59 Ebből az ítéletből kétségkívül az következik, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve azt a kötelezettséget rója az ilyen jellegű kérelmet elbíráló közigazgatási szervre, hogy vizsgálja felül a jogerős közigazgatási határozatot annak érdekében, hogy figyelembe vegye a vonatkozó rendelkezés Bíróság által elfogadott értelmezését, különösen, ha e szerv a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik e határozat visszavonására (lásd ebben az értelemben: 2004. január 13‑i Kühne & Heitz ítélet, C‑453/00, EU:C:2004:17, 28. pont).
60 Mindazonáltal tény, hogy e megfontolás nem egy bíróság – mint a jelen esetben –, hanem csupán egy közigazgatási szerv jogerős határozatának esetleges felülvizsgálatára vonatkozik (Hochtief Solutions ítélet, 59. pont).
61 E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy ha az alkalmazandó belső eljárási szabályok lehetővé teszik a nemzeti bíróság számára, hogy bizonyos feltételek mellett visszavonjon egy jogerőre emelkedett határozatot annak érdekében, hogy az a határozat nyomán kialakult helyzetet a nemzeti joggal összeegyeztethetővé tegye, e feltételek teljesülése esetén az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés követelményének megfelelően e lehetőségnek érvényesülnie kell abból a célból, hogy a helyzet uniós joggal való összeegyeztethetőségét helyreállítsák (Hochtief Solutions ítélet, 60. pont; 2019. szeptember 11‑i Călin ítélet, C‑676/17, EU:C:2019:700, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
62 A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság által előadottakból kiderül, hogy a Pp. 260. §‑a értelmében a jogerős ítélet ellen perújításnak van helye, ha a fél többek között olyan jogerős bírói határozatra hivatkozik, amelyet nem vettek figyelembe abban az eljárásban, amelyben a perújítással érintett ítéletet meghozták, és kizárólag akkor, ha e fél – önhibáján kívül – nem tudott e határozat meglétére hivatkozni az említett eljárás során (Hochtief Solutions ítélet, 61. pont).
63 Továbbá a kilencedik kérdés szövegéből kitűnik, hogy a magyar jog lehetővé teszi a jogerőre emelkedett határozattal szembeni perújítást annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság új határozata alapján helyreállítsák az alkotmányosságot (Hochtief Solutions ítélet, 62. pont).
64 Ezért a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a magyar eljárási szabályok lehetővé teszik‑e egy jogerőre emelkedett ítélet visszavonását annak érdekében, hogy az ezen ítélet nyomán kialakult helyzetet összeegyeztethetővé tegyék egy korábbi jogerős bírósági határozattal, amelyről az ezen ítéletet hozó bíróságnak és az ítélet alapjául szolgáló eljárásban részt vevő feleknek már tudomásuk volt. Amennyiben igen, a Bíróság jelen végzés 61. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatával összhangban e lehetőségnek – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével összhangban – ugyanazon feltételek mellett érvényesülnie kellene annak érdekében, hogy a helyzetet a Bíróság valamely korábbi ítéletével tegyék összeegyeztethetővé (lásd ebben az értelemben: Hochtief Solutions ítélet, 63. pont).
65 Ugyanezen kontextusban kell értékelni azon körülmény esetleges relevanciáját is, hogy a Bíróság ilyen korábbi ítélete – a jelen esetben a 2005. március 3‑i Fabricom ítélet (C‑21/03 és C‑34/03, EU:C:2005:127) – csak az eljárás folyamán, azt megelőzően vált magyar nyelven elérhetővé, hogy a fellebbezés tárgyában eljáró bíróság meghozta volna az ítéletét.
66 Ezt figyelembe véve mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy különösen azon körülmény okán, hogy az uniós jogból eredő jogok megsértését jelentő ilyen jogerős bírósági határozat ellen rendes úton fellebbezni már nem lehet, a magánszemélyeket nem lehet megfosztani az állami felelősség megállapításának lehetőségétől, és ezáltal jogaik megfelelő védelmének lehetőségétől (Hochtief Solutions ítélet, 64. pont).
67 A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik, a negyedik, az ötödik és a kilencedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot – különösen a 89/665 irányelvet és a 92/13 irányelvet, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét – úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes valamely tagállam azon szabályozása, amely nem teszi lehetővé a perújítást az említett tagállam azon bíróságának jogerőre emelkedett ítéletével szemben, amely valamely ajánlatkérő határozata elleni megsemmisítés iránti kérelem tárgyában anélkül döntött, hogy kitért volna arra kérdésre, amelynek vizsgálatát felvetette a Bíróság egyik korábbi ítéletében, amelyet utóbbi az e megsemmisítés iránti kérelemre vonatkozó eljárás keretében előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján hozott, vagy pedig olyan korábbi ítéletében, amelyet a Bíróság egy másik ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján hozott. Ha azonban az alkalmazandó belső eljárási szabályok lehetővé teszik a nemzeti bíróság számára, hogy visszavonjon egy jogerőre emelkedett ítéletet annak érdekében, hogy az ezen ítélet nyomán kialakult helyzetet összeegyeztethetővé tegye egy korábbi jogerős nemzeti bírósági határozattal, amelyről az említett ítéletet hozó bíróságnak és az ítélet alapjául szolgáló eljárásban részt vevő feleknek már tudomásuk volt, e lehetőségnek – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével összhangban – ugyanazon feltételek mellett érvényesülnie kell annak érdekében, hogy a helyzetet a Bíróság valamely korábbi ítélete által értelmezett uniós joggal tegyék összeegyeztethetővé.
A költségekről
68 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A végső fokon eljáró nemzeti bíróság uniós jogi szabályt sértő határozatával okozott károkért való tagállami felelősségre a Bíróság által különösen a 2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513) 51. pontjában meghatározott feltételek vonatkoznak, bár ez nem jelenti azt, hogy ezen állam felelőssége nem állapítható meg a nemzeti jog kevésbé szigorú feltételei alapján. E felelősséget nem zárja ki az a tény, hogy e határozat jogerőre emelkedett. E felelősség alkalmazása keretében a kártérítési kérelmet elbíráló nemzeti bíróság feladata, hogy a szóban forgó tényállás összes sajátos körülményét figyelembe véve elbírálja, hogy a végső fokon eljáró nemzeti bíróság kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot azáltal, hogy nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta az alkalmazandó uniós jogot, beleértve a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatát. Ezzel szemben az uniós joggal ellentétes a nemzeti jog azon szabálya, amely ilyen esetben általában kizárja a megtéríthető károk köréből azon költségeket, amelyek a nemzeti bíróság sérelmes határozatával összefüggésben valamely félnél felmerültek.
2) Az uniós jogot – különösen a 2007. december 11‑i 2007/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21‑i 89/665/EGK tanácsi irányelvet és a 2007/66 irányelvvel módosított, a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1992. február 25‑i 92/13/EGK tanácsi irányelvet, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét – úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes valamely tagállam azon szabályozása, amely nem teszi lehetővé a perújítást az említett tagállam azon bíróságának jogerőre emelkedett ítéletével szemben, amely valamely ajánlatkérő határozata elleni megsemmisítés iránti kérelem tárgyában anélkül döntött, hogy kitért volna arra kérdésre, amelynek vizsgálatát felvetette a Bíróság egyik korábbi ítéletében, amelyet utóbbi az e megsemmisítés iránti kérelemre vonatkozó eljárás keretében előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján hozott, vagy pedig olyan korábbi ítéletében, amelyet a Bíróság egy másik ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján hozott. Ha azonban az alkalmazandó belső eljárási szabályok lehetővé teszik a nemzeti bíróság számára, hogy visszavonjon egy jogerőre emelkedett ítéletet annak érdekében, hogy az ezen ítélet nyomán kialakult helyzetet összeegyeztethetővé tegye egy korábbi jogerős nemzeti bírósági határozattal, amelyről az említett ítéletet hozó bíróságnak és az ítélet alapjául szolgáló eljárásban részt vevő feleknek már tudomásuk volt, e lehetőségnek – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével összhangban – ugyanazon feltételek mellett érvényesülnie kell annak érdekében, hogy a helyzetet a Bíróság valamely korábbi ítélete által értelmezett uniós joggal tegyék összeegyeztethetővé.
Luxembourg, 2019. december 18.
A. Calot Escobar | | S. Rodin |
hivatalvezető | | a kilencedik tanács elnöke |