A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kilencedik tanács)

2018. április 25.(*)

„Állami támogatások – A dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló 2014. évi XCIV. magyar törvény értelmében nyújtott támogatások – Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi magyar törvény 2014. évi módosításából eredő támogatások – Az éves forgalomra kivetett, progresszív mértékű adók – Az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítását elrendelő határozat – Felfüggesztő rendelkezés egyidejű meghozatala – Megsemmisítés iránti kereset – A felfüggesztő rendelkezés elválasztható jellege – Eljáráshoz fűződő érdek – Elfogadhatóság – Indokolási kötelezettség – Arányosság – Egyenlő bánásmód – Védelemhez való jog – A lojális együttműködés elve – A 659/1999/EK rendelet 11. cikkének (1) bekezdése”

A T‑554/15. és T‑555/15. sz. egyesített ügyekben,

Magyarország (képviselik: Fehér M. és Koós G., meghatalmazotti minőségben)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: L. Flynn, P.‑J. Loewenthal és Talabér‑Ritz K., meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

egyrészt az SA.41187 (2015/NN) számú állami támogatásról (Magyarország – Dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása) szóló, 2015. július 15‑i C(2015) 4805 final bizottsági határozat (HL 2015. C 277., 24. o.), másrészt pedig az SA.40018 (2015/C) (korábbi 2014/NN) számú állami támogatásról (A magyar élelmiszerlánc‑felügyeleti díj 2014. évi módosítása) szóló, 2015. július 15‑i C(2015) 4808 final bizottsági határozat (HL 2015. C 277., 12. o.) részleges megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács),

tagjai: S. Gervasoni elnök, L. Madise és K. Kowalik‑Bańczyk (előadó) bírák,

hivatalvezető: N. Schall tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2017. október 12‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        2014 decemberében a magyar Parlament egyrészt elfogadta a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló 2014. évi XCIV. törvényt, másrészt pedig módosította az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvényt. E jogi aktusok 2015. február 1‑jén, illetve 2015. január 1‑jén léptek hatályba.

2        A dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló 2014. évi XCIV. törvény új adót vezetett be, amelynek fizetésére a dohánytermékek adóraktár‑engedélyese, importálója vagy bejegyzett kereskedője volt kötelezett, amennyiben az összes éves árbevételének legalább 50%‑a e termékek gyártásából vagy kereskedelméből származott (a továbbiakban: egészségügyi hozzájárulás). Az egészségügyi hozzájárulást az adóalanyok éves árbevételére alkalmazott, alábbi progresszív adómérték alkalmazásával kellett beszedni:

–        az árbevétel 30 millió magyar forintot (HUF) (hozzávetőleg 96 500 euró) meg nem haladó része után 0%;

–        az árbevétel 30 millió HUF‑ot meghaladó, de 30 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 96,5 millió euró) meg nem haladó része után 0,2%;

–        az árbevétel 30 milliárd HUF‑ot meghaladó, de 60 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 193 millió euró) meg nem haladó része után 2,5%;

–        az árbevétel 60 milliárd HUF‑t meghaladó része után: 4,5%.

3        A fent említett törvény ezenkívül előírta, hogy az egészségügyi hozzájárulás címén beszedett adóból eredő adófizetési kötelezettség – legfeljebb a fizetendő adó 80%‑áig – csökkenthető, ha a vállalkozás tárgyi eszközökbe való meghatározott beruházásokat végez (a továbbiakban: az egészségügyi hozzájárulás beruházás esetén való csökkentése).

4        Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosítása arra irányult, hogy megváltoztassa az említett törvény értelmében az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjére alkalmazandó élelmiszerlánc‑felügyeleti díj szerkezetét. E módosítást megelőzően az élelmiszerlánc szereplői olyan mértékű élelmiszerlánc‑felügyeleti díj fizetésére voltak kötelezettek, amely egységesen e gazdasági szereplők előző évi nettó árbevételének 0,1%‑át tette ki. A szóban forgó módosítás abban állt, hogy e díjat konkrétan a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó üzletekre progresszív mértékkel vetették ki (a továbbiakban: módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díj). Ezen új progresszív adómérték a következőképpen alakult:

–        az árbevétel 500 millió HUF‑ot (hozzávetőleg 1,6 millió euró) meg nem haladó része után 0%;

–        az árbevétel 500 millió HUF‑ot meghaladó, de 50 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 160,6 millió euró) meg nem haladó része után 0,1%;

–        az árbevétel 50 milliárd HUF‑ot meghaladó, de 100 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 321,2 millió euró) meg nem haladó része után 1%;

–        az árbevétel 100 milliárd HUF‑ot meghaladó, de 150 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 481,8 millió euró) meg nem haladó része után 2%;

–        az árbevétel 150 milliárd HUF‑ot meghaladó, de 200 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 642,4 millió euró) meg nem haladó része után 3%;

–        az árbevétel 200 milliárd HUF‑ot meghaladó, de 250 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 803 millió euró) meg nem haladó része után 4%;

–        az árbevétel 250 milliárd HUF‑ot meghaladó, de 300 milliárd HUF‑ot (hozzávetőleg 963,5 millió euró) meg nem haladó része után 5%;

–        az árbevétel 300 milliárd HUF‑t meghaladó része után 6%.

5        2014 decemberében az Európai Bizottság tudomást szerzett az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról. 2015 márciusában e módosítással kapcsolatban panasz érkezett a Bizottsághoz. Ugyanezen időszakban az egészségügyi hozzájárulás bevezetésével kapcsolatban is panasz érkezett a Bizottsághoz. 2015. március 17‑i, illetve 2015. április 13‑i levelében (a továbbiakban: 2015. március 17‑i és április 13‑i információkérő levelek) a Bizottság továbbította e panaszokat a magyar hatóságoknak, és felkérte őket arra, hogy tegyék meg észrevételeiket, és szolgáljanak információkkal. Ezen, lényegében hasonlóképpen megfogalmazott levelekben a Bizottság arról tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy szerinte az összehasonlítható helyzetben lévő vállalkozások közötti különbségtétel, amely egyrészt a módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díj progresszív mértékéből, másrészt pedig az egészségügyi hozzájárulás progresszív mértékéből, valamint az egészségügyi hozzájárulás beruházás esetén való csökkentéséből ered, a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatást foglalhat magában. A Bizottság mindkét levélben utalt arra a lehetőségre, hogy az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL 1999. L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 11. cikkének (1) bekezdése értelmében vett felfüggesztő rendelkezést hozzon Magyarországgal szemben, és felkérte e tagállamot arra, hogy 20 munkanapon belül közölje az ilyen felfüggesztő rendelkezés esetleges alkalmazására vonatkozó észrevételeit.

6        A magyar hatóságok a 2015. április 16‑i, illetve május 12‑i levelükben válaszoltak.

7        2015. július 15‑én a Bizottság elfogadta egyrészt az SA.41187 (2015/NN) számú állami támogatásról (Magyarország – Dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása) szóló C(2015) 4805 final határozatot (HL 2015. C 277., 24. o.; a továbbiakban: az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozat), másrészt pedig az SA.40018 (2015/C) (korábbi 2014/NN) számú állami támogatásról (A magyar élelmiszerlánc‑felügyeleti díj 2014. évi módosítása) szóló C(2015) 4808 final határozatot (HL 2015. C 277., 12. o.; a továbbiakban: az élelmiszerlánc‑felügyeleti díj módosításáról szóló határozat) (a továbbiakban együtt: vitatott határozatok).

8        Elsősorban a vitatott határozatokban a Bizottság megállapította, hogy egyrészt a módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díj progresszív adómértéke, másrészt pedig az egészségügyi hozzájárulás progresszív adómértéke, valamint az egészségügyi hozzájárulás beruházás esetén való csökkentése (a továbbiakban: szóban forgó nemzeti intézkedések) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatási elemet foglal magában, és kétségeit fejezte ki ezen állami támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. E kétségekre tekintettel a Bizottság a vitatott határozatokkal az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése alapján megindított két hivatalos vizsgálati eljárást, és felkérte Magyarországot, valamint az érintett feleket észrevételeik megtételére.

9        Másodsorban az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének alkalmazását illetően a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések jogellenes támogatásnak minősülnek, mivel azokat nem jelentették be a Bizottságnak, és a vitatott határozatok meghozatalának időpontjában ezen intézkedéseket még mindig alkalmazták. A Bizottság rámutatott arra, hogy a fent említett intézkedések lényegesen befolyásolhatják a piaci versenyt, és folyamatos alkalmazásukra figyelemmel a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében felfüggesztő rendelkezéseket hozott, amelyekben elrendelte, hogy Magyarország mindaddig függessze fel egyrészt a módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díj progresszív adómértékének, másrészt pedig az egészségügyi hozzájárulás progresszív adómértékének, valamint az egészségügyi hozzájárulás beruházás esetén való csökkentésének alkalmazását, amíg a Bizottság határozatot nem hoz ezen intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban (a továbbiakban: megtámadott rendelkezések).

10      2016. július 4‑én a Bizottság két, a vitatott határozatokkal megindított hivatalos vizsgálati eljárásokat lezáró határozatot hozott, azaz a Magyarország által végrehajtott SA.41187 (2015/C) (korábbi 2015/NN) számú, a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló intézkedésről szóló (EU) 2016/1846 határozatot (HL 2016. L 282., 43. o.), valamint a magyar élelmiszerlánc‑felügyeleti díj Magyarország által végrehajtott 2014. évi módosításáról szóló SA.40018 (2015/C) (ex 2015/NN) intézkedésről szóló (EU) 2016/1848 határozatot (HL 2016. L 282., 63. o.) (a továbbiakban együtt: végleges határozatok).

 Az eljárás és a felek kérelmei

11      A Törvényszék Hivatalához 2015. szeptember 25‑én benyújtott keresetleveleivel Magyarország megindította az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozattal (T‑554/15) és az élelmiszerlánc‑felügyeleti díj módosításáról szóló határozattal (T‑555/15) szembeni jelen kereseteket.

12      2016. január 14‑én és 15‑én a Bizottság mindkét ügyben benyújtotta ellenkérelmét.

13      2016. november 11‑i levelében a Törvényszék az eljárási szabályzata 131. cikkének (1) bekezdése alapján felkérte a feleket a jelen keresetek tárgyának fennállásával kapcsolatos írásbeli kérdések megválaszolására. A felek e kérdésekre a kitűzött határidőn belül válaszoltak.

14      A Törvényszék kilencedik tanácsának elnöke 2017. május 24‑i határozatával az eljárási szabályzat 68. cikkének (2) bekezdése alapján a felek meghallgatását követően a szóbeli szakasz lefolytatása céljából egyesítette a T‑554/15. és a T‑555/15. sz. ügyet.

15      A 2017. október 12‑i tárgyaláson a Törvényszék kilencedik tanácsának elnöke a felek meghallgatását követően úgy határozott, hogy érdemi határozathozatal céljából is egyesíti a T‑554/15. és a T‑555/15. sz. ügyet.

16      Magyarország a T‑554/15. sz. ügyben azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        részlegesen semmisítse meg az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozatot annyiban, amennyiben az elrendeli az egészségügyi hozzájárulás progresszív adómértéke és az egészségügyi hozzájárulás beruházás esetén való csökkentése alkalmazásának felfüggesztését;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

17      Magyarország a T‑555/15. sz. ügyben azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        részlegesen semmisítse meg az élelmiszerlánc‑felügyeleti díj módosításáról szóló határozatot annyiban, amennyiben az elrendeli a módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díj progresszív adómértéke alkalmazásának felfüggesztését;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

18      A Bizottság mindkét ügyben azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze Magyarországot a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 Előzetes észrevételek

19      Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerint, ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

20      Az EUMSZ 108. cikk a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatások által okozott versenytorzulás megelőzése érdekében szabályozza a tagállamok által nyújtott támogatások ellenőrzésére irányuló eljárást.

21      Így egyrészt az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a Bizottság – azt követően, hogy felhívta az érintett feleket észrevételeik megtételére – megállapítja, hogy egy állam által vagy állami forrásból nyújtott támogatás az EUMSZ 107. cikk értelmében nem egyeztethető össze a belső piaccal, úgy határoz, hogy az érintett állam köteles a Bizottság által kitűzött határidőn belül a támogatást megszüntetni vagy módosítani.

22      Másrészt az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy a tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az észrevételei megtételéhez szükséges időben minden támogatás nyújtására és módosítására irányuló szándékról. Ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ez a szándék az EUMSZ 107. cikk értelmében nem egyeztethető össze a belső piaccal, haladéktalanul megindítja az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást. Amíg ebben az eljárásban végleges határozat nem születik, az érintett tagállam a tervezett intézkedéseket nem hajthatja végre.

23      A Bíróságnak és a Törvényszéknek az EUMSZ 108. cikk rendelkezéseit részletező gazdag ítélkezési gyakorlatát messzemenően átvette a 659/1999 rendelet, amelyet az [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) hatályon kívül helyezett, és 2015. október 14‑i hatállyal annak helyébe lépett.

24      A 659/1999 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése szerint a Bizottság megindítja az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást, amennyiben az előzetes vizsgálatot követően megállapítja, hogy kétség merült fel a bejelentett intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően. Az e cikk alapján hozott határozatot hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatnak nevezik.

25      Hivatalos vizsgálati eljárás nemcsak akkor indítható, ha a Bizottság bejelentett intézkedést vizsgál, hanem a 659/1999 rendelet 13. cikke értelmében akkor is, amikor egy esetleges jogellenes támogatást vizsgál, azaz az említett rendelet 1. cikkének f) pontja szerinti olyan intézkedést, amely a Bizottságnak az eljárás e szakaszában kialakított álláspontja szerint az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megsértésével bevezetett új támogatásnak minősül.

26      Az, ha a 659/1999 rendelet 13. cikkében említett esetben valamely nemzeti intézkedéssel szemben hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatot hoznak, módosítja ezen intézkedés jogi helyzetét, tekintettel arra, hogy a Bizottság előzetesen megállapítja az intézkedésnek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás jellegét, valamint az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében foglalt, bármely tervezett új támogatás bejelentésére vonatkozó kötelezettség esetleges megsértéséből eredő jogellenes jellegét. Amíg a Bizottság ilyen határozatot nem hoz, az intézkedést meghozó tagállam, a kedvezményezett vállalkozások és a többi gazdasági szereplő úgy vélhetik, hogy az intézkedés végrehajtása jogszerű, mivel az például olyan általános intézkedés, amely nem tartozik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, vagy az EUMSZ 108. cikk (1) bekezdése értelmében és a 659/1999 rendelet 1. cikkének b) pontja értelmében vett létező támogatás, és amely intézkedés végrehajtásának folytatása e szakaszban továbbra is jogszerű. Viszont egy ilyen határozat elfogadását követően legalábbis komoly kétség merül fel a szóban forgó intézkedés jogszerűségével kapcsolatban, aminek – nem sértve az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek az ideiglenes intézkedésről határozó bíró elé terjesztésének lehetőségét – a tagállamot az intézkedés alkalmazásának felfüggesztésére kell késztetnie, mivel a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása kizárja, hogy a belső piaccal való összeegyeztethetőséget megállapító azonnali határozat szülessen, amely lehetővé tenné az említett intézkedés végrehajtásának jogszerű folytatását (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i Alro kontra Bizottság ítélet, T‑517/12, EU:T:2014:890, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27      A hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat tárgyát képező nemzeti intézkedés jogellenes állami támogatásnak minősítése tehát ezen intézkedés végrehajtásának haladéktalan felfüggesztésére kötelezi azon tagállamot, amely e határozat címzettje (lásd ebben az értelemben: 2005. május 10‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑400/99, EU:C:2005:275, 39. pont; 2014. október 16‑i Alro kontra Bizottság ítélet, T‑517/12, EU:T:2014:890, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28      A be nem jelentett és jogellenes állami támogatásnak minősített nemzeti intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kötelezettség alapja az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése, amely bevezeti a tervezett új támogatások előzetes ellenőrzését, amely ellenőrzés célja annak biztosítása, hogy kizárólag a belső piaccal összeegyeztethető támogatásokat hajtsák végre. E célkitűzés elérése érdekében az ilyen tervezett támogatás végrehajtását tehát fel kell függeszteni mindaddig, amíg az összeegyeztethetőségével kapcsolatos kétséget a Bizottság végleges határozata el nem oszlatja (lásd ebben az értelemben: 2013. november 21‑i Deutsche Lufthansa ítélet, C‑284/12, EU:C:2013:755, 25. és 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29      A hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatban jogellenes állami támogatásnak minősített nemzeti intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kötelezettség automatikusan következik e határozatból abban az értelemben, hogy maga a tagállam az említett határozatból köteles levonni valamennyi következtetést (lásd ebben az értelemben: 2001. október 9‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑400/99, EU:C:2001:528, 60. pont).

30      Annak lehetővé tétele érdekében, hogy a Bizottság megakadályozza az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében foglalt szabályok bármilyen megsértését, a Bíróság ezenkívül elismerte ezen intézmény számára azon jogkört is, hogy az érintett tagállammal szemben elrendelje az általa jogellenesnek tekintett támogatás nyújtásának azonnali felfüggesztését, miután lehetőséget adott e tagállam számára észrevételei megtételére (1990. február 14‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, C‑301/87, EU:C:1990:67, 18–20. pont; 1990. március 21‑i Belgium kontra Bizottság ítélet, C‑142/87, EU:C:1990:125, 14–16. és 19. pont; 1991. március 21‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑303/88, EU:C:1991:136, 46–48. pont).

31      Sem ezen ítélkezési gyakorlatból, sem pedig a 659/1999 rendelet ezt átvevő 11. cikkének (1) bekezdéséből nem következik az, hogy a Bizottság köteles lenne automatikusan elrendelni az érintett tagállammal szemben azon támogatás nyújtásának felfüggesztését, amelyet az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően nem jelentettek be. Egy ezzel ellentétes megoldás ugyanis megfosztaná jelentőségétől az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében a tagállammal szemben előírt azon jogi kötelezettséget, hogy a Bizottság végleges határozatának meghozatalát megelőzően ne hajtsa végre a tervezett támogatásokat, és azzal a következménnyel járna, hogy a tagállamok és a Bizottság között megosztott feladatok felcserélődnének (lásd ebben az értelemben: 1999. június 17‑i Belgium kontra Bizottság ítélet, C‑75/97, EU:C:1999:311, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32      Eljárási jellegű különbségek vannak egyrészt a végrehajtás alatt álló intézkedésnek az ezen intézkedést jogellenes állami támogatásnak minősítő, hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatból eredő felfüggesztése, másrészt pedig az említett intézkedés tekintetében hozott felfüggesztő rendelkezés között. Közelebbről a 659/1999 rendelet 12. cikke értelmében a felfüggesztő rendelkezés be nem tartása esetén a Bizottság jogosult az ügyet előzetes felszólítás nélkül közvetlenül az Európai Unió Bírósága elé utalni, és annak megállapítását kérni, hogy a felfüggesztő rendelkezés be nem tartása az EUM‑Szerződés megsértését jelenti.

33      Ezen eljárási jellegű különbségek azonban nem érintik a mind a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatból, mind pedig a felfüggesztő rendelkezésből eredő fő joghatást, azaz azt, hogy a tagállam az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján köteles felfüggeszteni az e határozatok tárgyát képező intézkedés végrehajtását (lásd ebben az értelemben: 2001. október 9‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑400/99, EU:C:2001:528, 60. pont).

 A kereset elfogadhatóságáról

34      Kereseteivel Magyarország kizárólag a vitatott határozatokban foglalt felfüggesztő rendelkezések megsemmisítését kéri. Így a Magyarország által benyújtott keresetek nem irányulnak a vitatott határozatok annyiban történő megsemmisítésére, amennyiben azokkal a Bizottság megindította a hivatalos vizsgálati eljárásokat. Magyarország úgy véli, hogy az ilyen részleges megsemmisítés a jelen ügyben lehetséges, mivel a jogi aktus bizonyos részeinek elválaszthatóságára vonatkozó ítélkezési gyakorlat által felállított kritériumra tekintettel a megtámadott rendelkezések elválaszthatók a vitatott határozatoktól.

35      Valamely európai uniós jogi aktus részleges megsemmisítése csak annyiban lehetséges, amennyiben a megsemmisíteni kért elemek elválaszthatók a jogi aktus többi részétől. A Bíróság többször is kimondta, hogy ez az elválaszthatósági követelmény nem teljesül akkor, ha az aktus részleges megsemmisítése folytán annak lényeges tartalma megváltozna (lásd: 2014. március 18‑i Bizottság kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑427/12, EU:C:2014:170, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36      Márpedig a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében foglalt, az állami támogatásnak minősülhető intézkedés felfüggesztésére vonatkozó rendelkezés az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítását elrendelő határozattal egy időben vagy azt követően is meghozható (2001. október 9‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑400/99, EU:C:2001:528, 47. pont).

37      Még ha azok meghozatalára egy időben kerül is sor – amint a jelen ügyben is –, a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat és a felfüggesztő rendelkezés a 659/1999 rendelet különböző rendelkezéseiben – azaz egyrészt a 4. cikkének (4) bekezdésében, másrészt pedig a 11. cikkének (1) bekezdésében és 12. cikkében – szabályozott, elkülönülő jogi aktusoknak minősülnek.

38      Ezenkívül a 659/1999 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó szándéka az volt, hogy a felfüggesztő rendelkezés az EUMSZ 288. cikk értelmében vett „határozat” formáját öltse. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen aktust kötelező joghatások kiváltására irányuló, és következésképpen keresettel megtámadható jogi aktusnak kell tekinteni (2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 43–46. pont).

39      Ebből következik, hogy amikor – amint a jelen ügyben is – a Bizottság egyetlen jogi aktussal határoz a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról és felfüggesztő rendelkezés meghozataláról, e rendelkezés elválasztható a jogi aktus többi részétől, tehát önmagában megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti.

40      Egyébiránt, amint a fenti 26–33. pontban bemutatott előzetes észrevételekből kitűnik, a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának és a felfüggesztő rendelkezés meghozatalának joghatásai részben fedik egymást.

41      Márpedig a jelen keresetek keretében Magyarország nem kéri a vitatott határozatok annyiban történő megsemmisítését, amennyiben azokkal a Bizottság megindította a hivatalos vizsgálati eljárásokat. Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy a Magyarország által benyújtott keresetlevelek nem tartalmaznak arra vonatkozó jogalapokat, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedéseket esetlegesen tévesen minősítették állami támogatásnak vagy jogellenesen végrehajtott új támogatásnak. Így, még ha feltételezzük is, hogy az említett, a jelen keresetek alátámasztására felhozott jogalapok megalapozottak, ez akkor sem mentesíti Magyarországot azon kötelezettsége alól, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések végrehajtását felfüggessze.

42      E tekintetben azonban elegendő emlékeztetni arra, hogy a tagállamoknak nem kell bizonyítaniuk az eljáráshoz fűződő érdeküket akkor, ha az EUMSZ 263. cikk alapján nyújtanak be keresetet (lásd: 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43      A fentiekre tekintettel a jelen kereseteket elfogadhatóaknak kell nyilvánítani.

 A keresetek tárgyának fennállásáról

44      2016. július 4‑én a Bizottság a végleges határozatok meghozatalával lezárta a vitatott határozatokkal megindított hivatalos vizsgálati eljárásokat. A Bizottság a végleges határozatokban megerősítette a vitatott határozatokban előzetes jelleggel elvégzett értékelést, és megállapította, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések jogellenes és a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősülnek. Magyarország a keresetindítási határidőn belül nem vitatta a végleges határozatokat. E határozatok, mivel az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2016. október 19‑én történt közzétételüket (HL 2016. L 282., 43. és 63. o.) követően nem képezték tárgyát valamely harmadik személy által benyújtott keresetnek sem, ettől kezdve jogerősek.

45      E körülmények között és a jelen keresetek alátámasztására felhozott jogalapokra figyelemmel a Törvényszék úgy határozott, hogy meghallgatja a feleket azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy e keresetek nem váltak‑e okafogyottá.

46      A felek a Törvényszék kérdéseire nemleges választ adtak. Többek között azon okokkal érveltek, hogy jogbizonytalanság van azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság mely feltételek mellett jogosult felfüggesztő rendelkezés alkalmazására; hogy különbségek vannak a vitatott határozatok és a végleges határozatok joghatásai között; hogy biztosítani kell a megtámadott rendelkezéseket esetlegesen érintő jogellenességek bírósági felülvizsgálatát, valamint hogy az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott keresetek keretében a tagállamok privilegizált jogállással bírnak.

47      A Törvényszék ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy amikor kereseteket nyújtanak be egyrészt a valamely nemzeti intézkedéssel szemben hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozattal szemben, másrészt pedig az említett eljárást lezáró végleges határozattal szemben, amely megállapítja, hogy a vizsgált nemzeti intézkedés a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül, az ez utóbbi határozattal szemben benyújtott kereset elutasítása okafogyottá teszi a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozattal szemben benyújtott keresetet (lásd ebben az értelemben: 2000. június 13‑i EPAC kontra Bizottság ítélet, T‑204/97 és T‑270/97, EU:T:2000:148, 153–159. pont; 2002. március 6‑i Diputación Foral de Álava kontra Bizottság ítélet, T‑168/99, EU:T:2002:60, 22–26. pont; 2009. szeptember 9‑i Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ítélet, T‑30/01–T‑32/01 és T‑86/02–T‑88/02, EU:T:2009:314, 345–363. pont). Ezen ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben az európai uniós bíróság helybenhagyja a Bizottságnak a végleges határozatban foglalt értékelését, ideértve a vizsgált nemzeti intézkedés új állami támogatásnak minősítését is, ezen intézkedést meg kell szüntetni, és a támogatásokat ab initio vissza kell téríttetni. Következésképpen ilyen esetben már nem szükséges arról a kérdésről határozni, hogy ugyanezen intézkedést, amelyet a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat következtében fel kellett függeszteni, jogszerűen kellett‑e felfüggeszteni, vagy sem (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 9‑i Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ítélet, T‑30/01–T‑32/01 és T‑86/02–T‑88/02, EU:T:2009:314, 358. pont).

48      Ezen ítélkezési gyakorlat a jelen keresetek keretében nem alkalmazható.

49      Egyrészt ugyanis a fenti 47. pontban hivatkozott ítéletekből kitűnik (lásd különösen: 2000. június 13‑i EPAC kontra Bizottság ítélet, T‑204/97 és T‑270/97, EU:T:2000:148, 154–158. pont; 2009. szeptember 9‑i Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ítélet, T‑30/01–T‑32/01 és T‑86/02–T‑88/02, EU:T:2009:314, 345., 348. és 355. pont), hogy a fenti 47. pontban leírt esetben a kereset okafogyottá válásának kérdése valójában összemosódik a felperes eljáráshoz fűződő érdekének megszűnésével kapcsolatos kérdéssel. Márpedig, amint arra a fenti 42. pont emlékeztetett, a tagállamoknak nem kell bizonyítaniuk az eljáráshoz fűződő érdeküket akkor, ha az EUMSZ 263. cikk alapján nyújtanak be keresetet.

50      Másrészt nem zárható ki, hogy a felfüggesztő rendelkezést más jogellenesség is jellemezheti, nem csupán az, hogy a Bizottság a vizsgált intézkedést tévesen minősítette jogellenes állami támogatásnak. Amennyiben a hivatalos vizsgálati eljárást lezáró határozat meghozatala azzal a következménnyel járna, hogy a felfüggesztő rendelkezéssel szemben benyújtott kereset okafogyottá válik, sérülne az ilyen jogellenességek bírósági felülvizsgálata. Márpedig egy olyan jogközösségben, mint az Unió, sem a tagállamok, sem pedig az intézmények nem mentesek azon vizsgálat alól, hogy jogi aktusaik megfelelnek‑e az alkotmányos alapchartának, azaz az EUM‑Szerződésnek (lásd ebben az értelemben: 1986. április 23‑i Les Verts kontra Parlament ítélet, 294/83, EU:C:1986:166, 23. pont).

51      A fentiekre tekintettel a jelen kereseteket érdemben meg kell vizsgálni.

 Az ügy érdeméről

52      Magyarország mindkét keresetének alátámasztására négy, lényegében azonos jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első azon alapul, hogy a Bizottság a 659/1999 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének alkalmazásakor „visszaélt mérlegelési jogkörével”, és nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, valamint megsértette az arányosság elvét; a második jogalap a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul; a harmadik jogalap az indokolási kötelezettségnek, valamint Magyarország védelemhez való jogának megsértésén; a negyedik jogalap pedig a jóhiszemű együttműködési kötelezettségnek, a megfelelő ügyintézés elvének és a hatékony jogorvoslathoz való jognak a megsértésén alapul.

53      Egyébiránt a tárgyaláson Magyarország a szóbeli előadásában jelentős részt szentelt azon érvelés bemutatásának, miszerint a Bizottság tévesen határozta meg azt a referenciakeretet, amelytől a szóban forgó nemzeti intézkedések eltértek. E tagállam szerint a Bizottság e hibája kizárja annak megállapítását, hogy az említett intézkedések szelektívek voltak, és hogy következésképpen azokat az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak lehetett minősíteni.

54      Meg kell állapítani, hogy ezen érveléssel Magyarország lényegében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének amiatti megsértésére alapított jogalapot hoz fel, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedéseket tévesen minősítették állami támogatásnak.

55      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a Magyarország által benyújtott keresetlevelek nem tartalmaznak ilyen jogalapot. Ezenkívül az említett keresetlevekben előadott érvekkel Magyarország csupán a megtámadott rendelkezéseket vitatja, és nem kérdőjelezi meg azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság a jelen ügyben megindította a hivatalos vizsgálati eljárásokat. Kereseteinek első jogalapja keretében Magyarország kétségkívül rámutat arra, hogy a Bizottság a vitatott határozatokban nem határozta meg a szóban forgó nemzeti intézkedések kizárólagos kedvezményezettjeinek körét, noha az ítélkezési gyakorlat szerint a vállalkozások e csoportjának meghatározása az ezen intézkedések szelektív jellegének elismeréséhez szükséges egyik feltételt jelenti. Ezen érvet azonban vissza kell helyezni az említett jogalap összefüggéseibe, amelynek keretében Magyarország nem vitatja a szóban forgó nemzeti intézkedések állami támogatásnak minősítését, hanem lényegében azzal érvel, hogy valamely felfüggesztő rendelkezés meghozatalakor e minősítésnek bizonyosabbnak kell lennie, mint a hivatalos vizsgálati eljárás ilyen rendelkezés nélkül történő megindítása esetén, és e minősítésnek a Bizottság állandó gyakorlatán, valamint az ítélkezési gyakorlaton kell alapulnia. E körülmények között a tárgyaláson felhozott érv nem tekinthető a keresetek első jogalapja kiterjesztésének.

56      Másodszor a Magyarország által a tárgyaláson tett észrevételek nem olyan jogi vagy ténybeli helyzeten alapulnak, amely az eljárás során merült fel.

57      Következésképpen az eljárási szabályzat 84. cikke értelmében, amely rendelkezés szerint az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, a Magyarország által a tárgyaláson előadott érvelést mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

 Az első jogalapról

58      Az első jogalap két részből áll; az első rész azon alapul, hogy a Bizottság a 659/1999 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének alkalmazásakor „visszaélt mérlegelési jogkörével”, és nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, következésképpen megsértette az említett rendelkezést, míg a második rész az arányosság elvének megsértésén alapul.

–       Az első részről

59      A jelen jogalap első részében Magyarország lényegében azzal érvel, hogy a Bizottságnak ahhoz, hogy a 695/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése alapján felfüggesztő rendelkezést hozhasson, az említett rendelkezésben szereplő feltételeken túl további feltételek fennállását is bizonyítania kell.

60      E tekintetben Magyarország azzal érvel, hogy az uniós jogban az ideiglenes intézkedések elrendelése három általános feltételtől függ, azaz a sürgősségtől, a jelentős és helyrehozhatatlan kár komoly veszélyétől, és a fumus boni iuristól, azaz a felfüggeszteni kért intézkedés valószínűsíthetően jogsértő jellegétől. E három feltétel alkalmazandó nevezetesen az EUMSZ 278. és EUMSZ 279. cikk alapján az uniós bíróságok által elrendelhető felfüggesztésre és a többi ideiglenes intézkedésre, az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk alapján versenyügyekben elrendelhető ideiglenes intézkedésekre, továbbá azon intézkedésekre, amelyeket a nemzeti bíróságok az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján hozhatnak, végül pedig a Bizottság által a 659/1999 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében elrendelhető visszatéríttetési rendelkezésekre.

61      Magyarország szerint, noha a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése nem írja elő e három feltételt, azoknak együttesen kell teljesülniük ahhoz, hogy felfüggesztő rendelkezést lehessen hozni, mivel e feltételek hiányában a Bizottság e rendelkezések meghozatalára vonatkozó mérlegelési jogköre semmilyen korlátnak nem lenne alávetve. Ezenkívül nem ismerhető el az, hogy az uniós jogalkotó szándékosan nem kötötte a felfüggesztő rendelkezések meghozatalát e három feltételhez, sem pedig az, hogy e mulasztás miatt az uniós bíróság nem szabhat korlátot a Bizottság mérlegelési jogkörének azáltal, hogy meghatározza a felfüggesztő rendelkezések alkalmazásának feltételeit. Magyarország e tekintetben kifejti, hogy az első jogalap jelen részében nem kíván az EUMSZ 277. cikk értelmében a 659/1999 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének alkalmazhatatlanságára hivatkozni.

62      Magyarország a fumus boni iuris feltételét illetően arra hivatkozik, hogy ahhoz, hogy felfüggesztő rendelkezést lehessen hozni, a Bizottság állandó gyakorlatára, illetve az uniós bíróság ítélkezési gyakorlatára tekintettel az érintett nemzeti intézkedés állami támogatás jellegével kapcsolatban nem merülhet fel kétség. Márpedig a jelen ügyben nem létezik olyan bizottsági gyakorlat vagy ítélkezési gyakorlat, amely egyértelműen meg tudná erősíteni azt, hogy állami támogatásnak minősül egy olyan progresszív adómérték, mint az egészségügyi hozzájárulás mértéke vagy a módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díj mértéke. Ráadásul az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottságnak ahhoz, hogy valamely adóintézkedést állami támogatásnak minősíthessen, meg kell határoznia azon vállalkozások csoportját, amelyek az ilyen intézkedés kizárólagos kedvezményezettjei. Márpedig a vitatott határozatok nem határozzák meg sem a szóban forgó nemzeti intézkedések által kedvezményezett vállalkozásokat, sem pedig az azok által hátrányosan érintett vállalkozásokat.

63      A másik két feltételt illetően Magyarország előadja, hogy a megtámadott rendelkezések meghozatala nem szükséges, mivel azok hiányában nem áll fenn annak veszélye, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések súlyos és helyrehozhatatlan pénzügyi kár azonnali bekövetkezésével járnak, és a vitatott határozatok ebben térnek el a C 41/2007 (ex NN 49/2007) állami támogatásról (Románia – A Tractorul magánosítása) szóló, 2007. szeptember 27‑i (2007) 4313 bizottsági határozattól (HL 2007. C 249., 21. o.), amelyben a Bizottság ilyen veszélyre hivatkozott a Romániával szemben hozott felfüggesztő rendelkezés megalapozása érdekében. Magyarország továbbá azzal érvel, hogy a Bizottságnak ahhoz, hogy a jelen ügyben megállapítsa a súlyos és helyrehozhatatlan pénzügyi kár veszélyének fennállását, bizonyítania kellett volna, hogy a megtámadott rendelkezések hiányában a hivatalos vizsgálati eljárás vége előtt a szóban forgó nemzeti intézkedések által hátrányosan érintett vállalkozások olyan helyzetbe kerülhetnek, amely veszélyezteti a pénzügyi életképességüket. Márpedig a Bizottság nemcsak hogy nem bizonyította ezt, de a vitatott határozatokból az is kitűnik, hogy egy esetleges kár orvosolható a végleges határozatokban előírt, a jogellenesen nyújtott támogatás visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettséggel.

64      Végül Magyarország szerint az, hogy a Bizottság elrendelheti valamely nemzeti adóintézkedés felfüggesztését kizárólag azzal az indokkal, hogy ezen intézkedés állami támogatásnak minősül, anélkül hogy a Bizottságnak bizonyítania kellene az ideiglenes intézkedések meghozatalára vonatkozó három feltétel együttes fennállását, megzavarja a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakított, a nemzeti bíróságok és a Bizottság közötti feladatmegosztást. Kizárólag a nemzeti bíróságok feladata ugyanis, hogy megállapítsák az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében foglalt felfüggesztési kötelezettség megsértéséből eredő esetleges következményeket. A Bizottság és a nemzeti bíróságok közötti egyértelmű feladatmegosztás megerősíti a felfüggesztő rendelkezések kivételes jellegét, és megakadályozza azt, hogy a Bizottság kizárólag azzal az indokkal hozzon ilyen rendelkezéseket, hogy a támogatás nyújtása a hivatalos vizsgálati eljárás ideje alatt is tovább folytatódik. E feladatmegosztás azzal is jár, hogy a Bizottság csak abban az esetben rendelheti el valamely nemzeti intézkedés felfüggesztését, ha a nemzeti bíróságok által az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján hozott ideiglenes intézkedések elégtelennek bizonyulnak.

65      A Bizottság vitatja ezen érveket.

66      Az eljárási szabályoknak a fenti 24–29. pontban szereplő bemutatásából kitűnik, hogy akkor, amikor a Bizottság úgy határoz, hogy a 659/1999 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése értelmében hivatalos vizsgálati eljárást indít valamely, neki be nem jelentett nemzeti intézkedéssel szemben, a tagállam köteles haladéktalanul felfüggeszteni ezen intézkedés végrehajtását. Az, hogy az adott nemzeti intézkedés jogellenes állami támogatásnak minősítése előzetes jellegű, egyáltalán nem érinti e felfüggesztési kötelezettséget.

67      Magyarország érvelésével ellentétben a Bíróság ítélkezési gyakorlata, amely igen hamar elismerte az állami támogatások nyújtásának azt megelőzően való felfüggesztésére vonatkozó kötelezettség közvetlen hatályát, hogy a Bizottság megvizsgálta volna a támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségét (1964. július 15‑i Costa ítélet, 6/64, EU:C:1964:66, 1162. o.; 1973. december 11‑i Lorenz ítélet, 120/73, EU:C:1973:152, 8. o.), nem tartja fenn kizárólag a nemzeti bíróságok számára annak feladatát, hogy megállapítsák az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében foglalt felfüggesztési kötelezettség megsértéséből eredő esetleges következményeket.

68      Az ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk a Bizottság számára tartja fenn azt a központi és kizárólagos feladatot, hogy megállapítsa valamely támogatás belső piaccal való esetleges összeegyeztethetetlenségét, miközben a nemzeti bíróságok feladata az, hogy biztosítsák az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének utolsó mondatában előírt tilalom közvetlen hatályából eredően a jogalanyokat megillető jogokat (lásd ebben az értelemben: 1991. november 21‑i Fédération nationale du commerce extérieur des produits alimentaires és Syndicat national des négociants et transformateurs de saumon ítélet, C‑354/90, EU:C:1991:440, 14. pont). Az állami támogatások ellenőrzése területén a nemzeti bíróságok számára elismert hatáskörök tehát nem korlátozhatják a Bizottságot e területen megillető jogköröket. Ellenkezőleg, az ítélkezési gyakorlat szerint éppen a nemzeti bíróságok hatásköre korlátozott akkor, ha a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatot hoz (lásd ebben az értelemben: 2013. november 21‑i Deutsche Lufthansa ítélet, C‑284/12, EU:C:2013:755, 41. és 42. pont).

69      Amint arra a fenti 30. pont emlékeztetett, annak érdekében, hogy a Bizottság biztosítani tudja az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében foglalt szabályok tiszteletben tartását, elismerték a Bizottság számára azon jogkört, hogy az érintett tagállammal szemben elrendelje a jogellenes támogatás nyújtásának azonnali felfüggesztését azt követően, hogy lehetővé tette a tagállam számára észrevételek tételét.

70      Az ilyen felfüggesztő rendelkezés meghozatalának a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében megállapított feltételei egy érdemi feltételre korlátozódnak, azaz arra, hogy a Bizottság az eljárás e szakaszában az érintett nemzeti intézkedést jogellenes állami támogatásnak minősítse, és egy eljárási feltételre, azaz arra, hogy az érintett tagállam lehetőséget kapjon észrevételei megtételére.

71      Semmilyen más feltételnek nem kell teljesülnie ahhoz, hogy a Bizottság jogosult legyen a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése szerinti rendelkezés meghozatalára, és hangsúlyozni kell, hogy e helyzet a jogalkotó szándékának, nem pedig – ahogyan azt Magyarország állítja – a jogalkotó mulasztásának eredménye. Az említett cikk szövegét ugyanis, amely a fenti 30. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlatból eredő jogi helyzetet tükrözi, nem módosították a 659/1999 rendelet módosításai, és e cikk szövegét változatlanul vette át az új 2015/1589 rendelet is.

72      Magyarország állításával ellentétben valamely felfüggesztő rendelkezés meghozatala nem függhet különösen a 659/1999 rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében vett visszatéríttetési rendelkezés meghozatalára vonatkozó feltételektől vagy e rendelkezés által másképpen sugallt feltételektől.

73      Elsősorban ugyanis a felfüggesztő rendelkezés olyan eszköz, amely arra irányul, hogy megelőzzék az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt, a támogatások nyújtására vagy módosítására irányuló tervezett intézkedések végre nem hajtására vonatkozó kötelezettség megsértésének folytatását. Mivel a be nem jelentett támogatások esetén e kötelezettség a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának és az adott nemzeti intézkedés jogellenes állami támogatásnak való előzetes minősítésének időpontjában konkretizálódik, az, ha a felfüggesztő rendelkezés meghozatalát további érdemi feltételeknek vetnék alá, gyengítené e mechanizmus hatékonyságát, amely mechanizmust azért alakították ki, hogy biztosítsák a tagállammal szemben az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt jogi kötelezettség teljes mértékben való tiszteletben tartását.

74      Másodsorban a visszatéríttetési rendelkezés meghozatalára vonatkozó feltételeket igazolja e rendelkezés jellege és annak a tervezett új támogatások EUMSZ 108. cikkben bevezetett előzetes ellenőrzési rendszerében elfoglalt helye.

75      Az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének megfelelően ugyanis a tagállamoknak kizárólag a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatásokat kell megszüntetniük, ami a belső piaccal összeegyeztethetetlen, már kifizetett támogatások visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettséggel jár. Az ítélkezési gyakorlat szerint viszont az uniós jog nem ír elő olyan kötelezettséget, miszerint minden jogellenes támogatást teljes mértékben vissza kell téríttetni (lásd ebben az értelemben: 2008. február 12‑i CELF és Ministre de la Culture et de la Communication ítélet, C‑199/06, EU:C:2008:79, 46. és 52. pont).

76      Az ítélkezési gyakorlat szerint a tagállamok által nyújtott támogatások nem tekinthetők a belső piaccal összeegyeztethetetlennek pusztán azzal az indokkal, hogy azokat az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében foglalt bejelentési és felfüggesztési kötelezettség megsértésével hajtották végre (lásd ebben az értelemben: 1990. február 14‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, C‑301/87, EU:C:1990:67, 9–11., 16. és 17. pont). Éppen ezért a 659/1999 rendelet 13. cikke szerinti esetben valamely nemzeti intézkedéssel szemben indított hivatalos vizsgálati eljárás, még ha arra is kötelezi az érintett tagállamot, hogy haladéktalanul függessze fel a támogatás nyújtását, e tagállamot akkor sem kötelezi a támogatás visszatéríttetésére.

77      Ugyanakkor az uniós jog nem zárja ki a jogellenesen nyújtott támogatások azt megelőzően való visszatéríttetésének lehetőségét, hogy a Bizottság határozott volna e támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségéről.

78      Egyrészt az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében foglalt rendelkezések teljes érvényesülésének biztosítása érdekében e rendelkezés megsértése esetén a nemzeti bíróságok feladata, hogy nemzeti joguknak megfelelően megállapítsák e jogsértés minden következményét mind a támogatási intézkedéseket végrehajtó jogi aktusok érvényességét, mind az e rendelkezés megsértésével nyújtott pénzügyi támogatások visszatéríttetését illetően (lásd: 2005. július 21‑i Xunta de Galicia ítélet, C‑71/04, EU:C:2005:493, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Közelebbről annak megállapítása, hogy a támogatást az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének utolsó mondatát megsértve nyújtották, a körülményektől függően azzal is járhat, hogy a belső eljárási szabályoknak megfelelően e támogatást vissza kell fizetni, még akkor is, ha azt később a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítják (lásd ebben az értelemben: 2008. február 12‑i CELF és Ministre de la Culture et de la Communication ítélet, C‑199/06, EU:C:2008:79, 52. és 53. pont).

79      Másrészt az uniós jogalkotó lehetővé tette, hogy a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás végét megelőzően rendelkezéseket hozzon a jogellenesen nyújtott támogatások visszatéríttetése érdekében. Mivel azonban az ilyen rendelkezések érintik a kedvezményezett helyzetét, a jogalkotó az alkalmazásukat a 659/1999 rendelet 11. cikkének (2) bekezdésében meghatározott szigorú feltételeknek vetette alá.

80      A fentiekből következik, hogy először is a Bizottság nem volt köteles a vitatott határozatokban olyan állandó gyakorlatra vagy ítélkezési gyakorlatra hivatkozni, amelyre tekintettel a szóban forgó nemzeti intézkedések állami támogatás jellege nem kétséges.

81      Mindazonáltal az ügy irataiból kitűnik, hogy több hónappal a vitatott határozatok meghozatalát megelőzően a Bizottság az SA.39235 (2015/C) (ex 2015/NN) számú állami támogatásról (Magyarország – Reklámadó) szóló, 2015. március 12‑i C(2015) 1520 határozattal (HL 2015. C 136., 7. o.) hivatalos vizsgálati eljárást indított egy, Magyarország által a reklámágazatban bevezetett adó tekintetében, amely adót az jellemezte, hogy a médiavállalkozások által a reklámszolgáltatásokból elért forgalomra progresszív adómértéket alkalmaztak, és amely ennélfogva az egészségügyi hozzájárulásra és a módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díjra hasonlított. A Bizottság és a magyar hatóságok között az említett határozat meghozatalát megelőzően és azt követően is többszöri levélváltásra került sor, ezért Magyarország nem érvelhet megalapozottan azzal, hogy nem tudott a Bizottság olyan gyakorlatáról, amely az ilyen progresszív adómértéket tartalmazó nemzeti adóintézkedéseket az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősíti.

82      Egyébiránt Magyarország nem kifogásolhatja azt, hogy a Bizottság a vitatott határozatokban nem határozta meg azon vállalkozások csoportját, amelyek a szóban forgó nemzeti intézkedések kizárólagos kedvezményezettjei voltak. Nem követelmény ugyanis az, hogy a Bizottság meghatározza azon vállalkozások csoportját, amelyek valamely adóintézkedés kizárólagos kedvezményezettjei, ahhoz, hogy ezen intézkedést állami támogatásnak minősíthesse (lásd ebben az értelemben: 2016. december 21‑i Bizottság kontra World Duty Free Group SA és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 93. pont).

83      Másodszor a Bizottság a vitatott határozatokban nem volt köteles annak bizonyítására sem, hogy a megtámadott rendelkezések hiányában fennáll annak a veszélye, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések súlyos és helyrehozhatatlan pénzügyi kár azonnali bekövetkezésével járnak, vagy hogy az ezen intézkedések által hátrányosan érintett vállalkozások olyan helyzetbe kerülhetnek, amely veszélyezteti a pénzügyi életképességüket.

84      E tekintetben a Bizottság (2007) 4313 határozatára alapított érvet illetően (lásd a fenti 63. pontot) elegendő emlékeztetni arra, hogy a megtámadott rendelkezések érvényességét nem a Bizottság korábbi gyakorlatára tekintettel, hanem kizárólag a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésére tekintettel kell megvizsgálni (lásd analógia útján: 2011. július 21‑i Freistaat Sachsen és Land Sachsen‑Anhalt kontra Bizottság ítélet, C‑459/10 P, nem tették közzé, EU:C:2011:515, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85      Harmadszor Magyarország állításával ellentétben az, hogy az általa az érvelésében hivatkozott három feltételt nem követeli meg a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése, nem jelenti azt, hogy a felfüggesztő rendelkezések meghozatalát illetően az ítélkezési gyakorlat és az uniós jogalkotó által a Bizottságnak biztosított mérlegelési jogkör korlátlan, vagy hogy az semmilyen ellenőrzésnek nincs alávetve.

86      Egyrészt ugyanis azokat a korlátokat, amelyekkel a Bizottság felfüggesztő rendelkezést hozhat, a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelyből az következik, hogy a Bizottságnak be kell mutatnia azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy a végrehajtás alatt álló nemzeti intézkedés új állami támogatásnak minősül, és a meghozni tervezett rendelkezéssel kapcsolatban konzultálnia kell az érintett tagállammal. Ezen, a felfüggesztő rendelkezés meghozatalára vonatkozó eljárási és érdemi feltételek Bizottság általi tiszteletben tartását az érintett tagállam az uniós bíróság felülvizsgálatának vetheti alá. Másrészt, amint arra a fenti 50. pont rámutatott, az uniós bíróság felülvizsgálata nem korlátozódik kizárólag a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételekre, és kiterjedhet különösen annak vizsgálatára, hogy a felfüggesztő rendelkezés megfelel‑e az EUM‑Szerződésnek és az általános jogelveknek (lásd ebben az értelemben: 2010. június 29‑i E és F ítélet, C‑550/09, EU:C:2010:382, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87      A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Bizottság a megtámadott rendelkezések meghozatalakor nem sértette meg a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdését. Az első jogalap első részét tehát el kell utasítani.

–       A második részről

88      Az első jogalap második részében Magyarország lényegében azzal érvel, hogy a már a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételeket az arányosság elvére tekintettel további feltételekkel kell kiegészíteni.

89      Magyarország szerint a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében előírt felfüggesztő rendelkezés nem jelenti az olyan nemzeti adóintézkedés által kiváltott hatások korrigálásának egyedüli eszközét, amelyet a hivatalos vizsgálati eljárás végén állami támogatásnak minősíthetnek. Ezenkívül egy ilyen rendelkezés olyan mértékű beavatkozást jelent a belső jogrendbe, amelynek alkalmazására csak más, kevésbé radikális eszköz hiányában kerülhet sor.

90      A jelen ügyben az arányosság elvének megsértése mindenekelőtt abban jut kifejeződésre, hogy a vitatott határozatokban a Bizottság elfogadni tűnik azt, hogy a felfüggesztő rendelkezések meghozatalának egyedüli kritériuma az, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések torzítják a versenyt, és az, hogy azokat a felfüggesztő rendelkezések meghozatalának időpontjában továbbra is alkalmazzák. Márpedig a Bizottságnak azt a kérdést is meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedésekből eredő versenytorzulás tartós és visszafordítható‑e. Magyarország e tekintetben rámutat arra, hogy a Bizottság az utóbbi években hozott számos határozatában nem rendelt el felfüggesztő rendelkezést, még akkor sem, ha már az eljárás elején egyértelműen kitűnt, hogy az érintett nemzeti intézkedésnek a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatás jellege van.

91      Továbbá az arányosság elvének megsértése abban is megjelenik, hogy a megtámadott rendelkezések meghozatalát megelőzően a magyar hatóságoknak címzett 2015. március 17‑i és április 13‑i információkérő levelekben (lásd a fenti 5. pontot) a Bizottság csupán igen homályosan és röviden tájékoztatta az említett hatóságokat arról, hogy ilyen rendelkezést szándékozik elfogadni abban az esetben, ha az e hatóságok által a hivatalos vizsgálati eljárásban szolgáltatott információk elégtelennek bizonyulnának ahhoz, hogy eloszlassák a szóban forgó nemzeti intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban a Bizottságban felmerült kétségeket. E megfogalmazásból az következik, hogy a felfüggesztő rendelkezést kizárólag a Bizottságnak az intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kétségei alapozhatják meg.

92      Végül az arányosság elvének megsértése abban is megnyilvánul, hogy a Bizottság a vitatott határozatokban jelezte, hogy kizárólag a szóban forgó nemzeti intézkedések erősen progresszív jellege lehet negatív hatással a versenyre. A megtámadott rendelkezések azonban nem kizárólag az erősen progresszív adómértékre, hanem a „progresszív rendszer” egészére irányulnak, ami nyilvánvalóan aránytalan.

93      A Bizottság vitatja ezen érveket.

94      Az arányosság elve, amely az uniós jog általános elveinek egyike, megköveteli, hogy az uniós intézmények jogi aktusai ne lépjék túl a szóban forgó szabályozás által elérni kívánt jogszerű célok megvalósítására alkalmas és ahhoz szükséges mértéket – így amikor több megfelelő intézkedés közül lehet választani, a legkevésbé kényszerítőt kell igénybe venni –, továbbá megköveteli, hogy az okozott hátrányok ne legyenek aránytalanok az elérni kívánt célokhoz képest (2007. május 24‑i Maatschap Schonewille‑Prins ítélet, C‑45/05, EU:C:2007:296, 45. pont).

95      E tekintetben elsősorban meg kell állapítani, hogy a Magyarország által a jelen rész keretében előadott érvelés ugyanazon az elgondoláson alapul, mint amelyre az első rész támaszkodik, miszerint a felfüggesztő rendelkezés meghozatala érdekében a Bizottságnak bizonyítania kell olyan feltételek fennállását, amelyek a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében nincsenek kifejezetten előírva. Ezen érvelés a fenti 70–86. pontban kifejtett okokból nem fogadható el.

96      Másodsorban, noha a beadványaiban előadott érvelés e tekintetben nem egyértelmű, úgy tűnik, hogy Magyarország azt állítja, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedésekkel szembeni hivatalos vizsgálati eljárások megindítása ellenére a magyar hatóságok továbbra is jogosultak voltak ezen intézkedések alkalmazására, és hogy a megtámadott rendelkezések voltak azok, amelyek ezt megakadályozták. Magyarország beadványaiból így kitűnik, hogy nem a hivatalos vizsgálati eljárások megindítása, hanem csupán a megtámadott rendelkezések jártak a szóban forgó nemzeti intézkedéseket felfüggesztő hatállyal. Meg kell állapítani, hogy ezen érvelést, amely a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat joghatásainak, és alapvetőbb jelleggel a tagállamokkal szemben az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt kötelezettségeknek a téves felfogásán alapul, el kell utasítani.

97      A tárgyaláson azonban Magyarország a Törvényszék kérdésére válaszolva azt állította, hogy a jelen ügyben a hivatalos vizsgálati eljárások megindítása a szóban forgó nemzeti intézkedések felfüggesztésére vonatkozó kötelezettséggel járt együtt, amelyet Magyarországnak tiszteletben kellett tartania. Magyarország mindazonáltal megállapította, hogy e körülmény az első jogalap jelen része megalapozottságának értékelése keretében nem releváns.

98      A vitatott határozatokból (az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozat (45) preambulumbekezdése és az élelmiszerlánc‑felügyeleti díj módosításáról szóló határozat (54) preambulumbekezdése), amelyeket Magyarország e tekintetben nem vitatott, kitűnik, hogy a 2015. március 17‑i és április 13‑i információkérő levelekre válaszolva, amely levelekben a Bizottság kétségeit fejezte ki a szóban forgó nemzeti intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, és utalt a felfüggesztő rendelkezések meghozatalának lehetőségére, a magyar hatóságok az említett rendelkezések tárgyában nem nyújtottak be észrevételeket. Ezenkívül az élelmiszerlánc‑felügyeleti díj módosításáról szóló határozatból (az (54) preambulumbekezdés) kitűnik, hogy a magyar hatóságok csupán azt nyilatkozták, hogy szerintük a módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díj progresszív adómértéke nem minősül állami támogatásnak. E körülményekre tekintettel, amelyeket a Bizottság helyesen értelmezett úgy, hogy Magyarország nem kívánja magát alávetni a felfüggesztési kötelezettségnek, úgy kell tekinteni, hogy a megtámadott rendelkezések meghozatala a szóban forgó szabályozás – azaz a jelen ügyben az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk – által követett jogszerű célok elérésére alkalmas, és ahhoz szükséges.

99      Ezenkívül, noha igaz, hogy a felfüggesztő rendelkezés kényszerítőbb intézkedés, mint a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása (lásd a fenti 32. pontot), e két jogi aktus lényegében ugyanazon joghatással, azaz az érintett állami támogatás nyújtásának azonnali felfüggesztésére vonatkozó kötelezettséggel jár. Így a felfüggesztő rendelkezés által a tagállamnak okozott hátrányok az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk által elérni kívánt célokhoz képest nem aránytalanok.

100    Harmadsorban Magyarország azon érve, miszerint a Bizottság a „progresszív rendszer” egészének felfüggesztését rendelte el vele szemben, nélkülözi a ténybeli alapot. Az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozat (53) preambulumbekezdésében és az élelmiszerlánc‑felügyeleti díj módosításáról szóló határozat (62) preambulumbekezdésében a Bizottság ugyanis nem rendelte el más intézkedések felfüggesztését, csak azokét, amelyek az említett határozatok 4.1 szakaszában elvégzett előzetes bizottsági elemzés alapján az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, amint ezt az elsőként említett határozat (46) és (48) preambulumbekezdése, valamint a másodikként említett határozat (55) és (57) preambulumbekezdése is világosan megerősíti, amely preambulumbekezdések e határozatoknak a megtámadott rendelkezések indokolásának szentelt részében találhatók.

101    Végül a Bizottság korábbi gyakorlatára alapított érv a fenti 84. pontban már kifejtett okokból nem fogadható el. Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy a Magyarország által hivatkozott ügyek mindegyikében az érintett tagállam köteles volt az érintett adóintézkedés végrehajtását felfüggeszteni, mihelyt a Bizottság ezen intézkedéssel kapcsolatban megindította a hivatalos vizsgálati eljárást.

102    A fentiekből következik, hogy a Bizottság a megtámadott rendelkezések meghozatalakor nem sértette meg az arányosság elvét. A jelen jogalap második részét tehát el kell utasítani.

103    Ebből következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

 A második jogalapról

104    A második jogalap a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul.

105    Magyarország szerint ezen elvek megsértése egyrészt abból adódik, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy e tagállammal szemben felfüggesztő rendelkezéseket hoz, miközben más tagállamokkal szemben nem alkalmazott ilyen intézkedést, ideértve az olyan adóintézkedésekre vonatkozó határozatokat is, mint a repülőtéri illetékek vagy az általában tax rulings néven ismert intézkedések. Ráadásul, miközben a Bizottság a múltban csak szórványosan hozott felfüggesztő intézkedést, Magyarországgal szemben csak a 2015. év során három ilyen rendelkezést is hozott, amelyek közül kettő a jelen ügyekben megtámadott két rendelkezés.

106    Magyarország e tekintetben rámutat arra, hogy a Bizottság az EUMSZ 258. cikk alapján indított eljárások keretében már vizsgált Magyarország által hozott, ugyanezen a modellen, azaz a forgalomra kivetett progresszív adón alapuló adóintézkedéseket. Azzal érvel, hogy a vele szemben hozott felfüggesztő rendelkezésekben a Bizottság azon szándéka jut kifejeződésre, hogy megkerülje az említett eljárásokat, és a nemzeti jogrendben azonnali joghatást keletkeztessen.

107    Másrészt a fent említett elvek megsértése, valamint az indokolási kötelezettség megsértése abból ered, hogy azon ritka esetekben, amikor a Bizottság felfüggesztő rendelkezést hozott, azt a jelen ügyben alkalmazottaktól eltérő jogi kritériumokra támaszkodva tette. Így különösen a korábbi határozatokban megvizsgálta azon kár helyrehozhatatlan jellegét, amely felfüggesztő rendelkezés hiányában az érintett nemzeti intézkedésből eredhet.

108    A Bizottság vitatja ezen érveket.

109    Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve, illetve az egyenlő bánásmód elve az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és a különböző helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, kivéve ha ez a bánásmód objektíve igazolható (lásd: 2013. szeptember 26‑i IBV & Cie ítélet, C‑195/12, EU:C:2013:598, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

110    A jelen ügyben Magyarország ezen elv első részére hivatkozik, miszerint az összehasonlítható helyzeteket nem lehet eltérően kezelni. Ennélfogva ahhoz, hogy meg lehessen állapítani az esetleges hátrányos megkülönböztetést, először is azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy a Magyarország által hivatkozott helyzetek ténylegesen összehasonlíthatók‑e.

111    E tekintetben meg kell állapítani, hogy Magyarország a beadványaiban kizárólag a határozatok címét megjelölve csupán utal néhány, a Bizottság által az utóbbi években hozott határozatra. E határozatok egy része tekintetében még azt sem fejti ki, hogy hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatokról vagy ezen eljárásokat lezáró végleges határozatokról van‑e szó. Az egyetlen kritérium, amely összeköti e határozatokat – azon túl, hogy mindegyik állami támogatásokra vonatkozik –, az, hogy mindegyik határozat adóintézkedésekkel kapcsolatos. Magyarország ellenben nem fejti ki, hogy ezen adóintézkedések hasonlóak voltak‑e a szóban forgó nemzeti intézkedésekhez, és amennyiben igen, miben voltak hasonlóak. Magyarország nem fejti ki azt sem, hogy az általa hivatkozott határozatok a Bizottságnak bejelentett intézkedésekre vonatkoznak‑e, és hogy az e határozatok által címzett tagállamok tiszteletben tartották‑e a felfüggesztési kötelezettséget. E körülmények között meg kell állapítani, hogy Magyarország nem bizonyította, hogy az általa hivatkozott helyzetek ténylegesen összehasonlíthatók voltak az ő helyzetével.

112    Egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy a felfüggesztő rendelkezések meghozatalára vonatkozóan a Bizottságot megillető jogkör nem jár együtt azzal a kötelezettséggel, hogy az érintett tagállammal szemben automatikusan el kellene rendelnie az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően be nem jelentett támogatás nyújtásának felfüggesztését (lásd: 1999. június 17‑i Belgium kontra Bizottság ítélet, C‑75/97, EU:C:1999:311, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Magyarország állításával ellentétben a Bizottság ezen ítélkezési gyakorlat alapján helyesen következtet arra, hogy nem köteles megindokolni azon választását, hogy valamely adott ügyben miért nem hoz felfüggesztő rendelkezést.

113    Ennélfogva kizárólag az, hogy a Bizottság bizonyos tagállamokban hozott adóintézkedésekkel kapcsolatban hivatalos vizsgálati eljárást indított anélkül, hogy felfüggesztő rendelkezést hozott volna, miközben a más tagállamokban hozott adóintézkedésekre vonatkozó hivatalos vizsgálati eljárások megindításakor ilyen rendelkezéseket hozott, nem lehet elegendő a hátrányos megkülönböztetés tilalma elve és az egyenlő bánásmód elve megsértésének bizonyításához.

114    Másodsorban a forgalomra kivetett progresszív adó modelljén alapuló közterhekkel kapcsolatban a Bizottság által Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásokat illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak már foglalkoznia kellett olyan helyzetekkel, amelyekben a valamely tagállam által hozott intézkedések egyszerre tartoztak az EUM‑Szerződésnek az állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseinek, illetve az EUM‑Szerződésnek a belső piac működésének más szempontjaira vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá.

115    A Bíróság akkor megállapította, hogy egyrészt e rendelkezések alkalmazási feltételei, másrészt pedig a Bizottságot az azok végrehajtása során megillető jogkörök terjedelme közötti különbségek nem jelentik akadályát annak, hogy valamely nemzeti intézkedés egyszerre tartozzon az EUMSZ 110. cikk első bekezdése rendelkezéseinek és az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseknek a hatálya alá, és hogy az említett intézkedés e címen két elkülönülő, az EUMSZ 258. cikk értelmében indított, illetve az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének második albekezdése értelmében indított eljárás tárgyát képezze (lásd ebben az értelemben: 1980. május 21‑i Bizottság kontra Olaszország ítélet, 73/79, EU:C:1980:129, 6–10. pont).

116    Ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy nem kifogásolható az, hogy a Bizottság az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése alapján hivatalos vizsgálati eljárást indított egy olyan nemzeti intézkedéssel szemben, amelyet a Bizottság egyidejűleg az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárás keretében is vizsgál.

117    Harmadsorban Magyarország arra alapított érvét illetően, hogy a megtámadott rendelkezéseket össze kell hasonlítani egy olyan korábbi határozattal, amelyben a Bizottság megvizsgálta az érintett nemzeti intézkedésből esetlegesen eredő kár helyrehozhatatlan jellegét, mielőtt elfogadta volna a felfüggesztő rendelkezést, elegendő emlékeztetni arra – amint a fenti 84. pont is emlékeztetett –, hogy a megtámadott rendelkezések érvényességét nem a Bizottság korábbi gyakorlatára, hanem kizárólag a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésére tekintettel kell vizsgálni.

118    A fentiekből következik, hogy a Bizottság a megtámadott rendelkezések meghozatalakor nem sértette meg a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, sem az egyenlő bánásmód elvét.

119    A második jogalapot tehát el kell utasítani.

 A harmadik jogalapról

120    A harmadik jogalap az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdése c) pontjának, valamint a védelemhez való jognak a megsértésén alapul.

121    Magyarország szerint mindenekelőtt a Bizottság a vitatott határozatok meghozatalakor megsértette az indokolási kötelezettséget, mivel nem fejtette ki, hogy a jelen ügyben miért van szükség a megtámadott rendelkezések meghozatalára. Magyarország előadja, hogy a felfüggesztő rendelkezés meghozatala esetén megkövetelt szintű indokolásnak szigorúbbnak kell lennie, mint a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása esetén. Márpedig a vitatott határozatokban a Bizottság megelégedett azzal, hogy megjegyezte, a szóban forgó nemzeti intézkedések állami támogatásnak minősülnek, hogy azok végrehajtása folyamatban van, és hogy az egészségügyi hozzájárulás és a módosított élelmiszerlánc‑felügyeleti díj mértékeinek erősen progresszív jellege negatív hatásokkal járhat a versenyre.

122    Továbbá a Bizottság a vitatott határozatok meghozatalakor azért is megsértette az indokolási kötelezettséget, mert nem fejtette ki, hogy a jelen ügyben milyen okokból alapozta a felfüggesztő rendelkezéseket az ilyen rendelkezések meghozatalával járó más ügyekben általa alkalmazott kritériumoktól eltérő kritériumokra. Ráadásul a Bizottság a korábbi gyakorlatával és más ügyekben tanúsított magatartásával ellentétben a jelen ügyben nem adott lehetőséget a magyar hatóságoknak arra, hogy a megtámadott rendelkezésekkel kapcsolatban kifejthessék álláspontjukat.

123    Ezenfelül a Bizottság csupán azon vállalkozások csoportjainak meghatározására szorítkozott, amelyek viszonylag jelentős forgalommal rendelkeznek, és az ítélkezési gyakorlat követelményeit semmibe véve nem határozta meg a szóban forgó nemzeti intézkedések kizárólagos kedvezményezettjeinek körét.

124    Végül a Bizottság megelégedett annak állításával, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések jelentős hatással lehetnek a piaci versenyre, anélkül hogy pontosan meghatározta volna, mely piacról van szó, hogy e piacon mely gazdasági szereplők vannak jelen, és hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések milyen módon befolyásolhatják a piacot.

125    Egyébiránt a T‑554/15. sz. ügyben benyújtott keresetben Magyarország azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettségét, mivel az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozat indokolása, és különösen annak (48) és (53) preambulumbekezdése ellentmondásos, és nem kellően pontos. E határozat alapján nem lehet meghatározni, hogy az egészségügyi hozzájárulást bevezető törvény mely rendelkezéseit kellene felfüggeszteni.

126    A Bizottság vitatja ezen érveket.

127    Előzetesen, anélkül hogy határozni kellene a Bizottság által felvetett azon kérdésről, hogy valamely tagállammal szemben alkalmazhatók‑e az Alapjogi Charta rendelkezései, emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy az intézmények által hozott jogi aktusok indokolására vonatkozó kötelezettséget az EUM‑Szerződés írja elő, másrészt pedig, hogy bármely, valamely személlyel szemben indított olyan eljárásban, amely e személynek sérelmet okozó jogi aktussal zárulhat, a védelemhez való jog az uniós jog egyik alapelvének minősül, amelyet még konkrét szabályozás hiányában is biztosítani kell. A tagállamok védelemhez való jogának tiszteletben tartását biztosítani kell az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárásokban is (lásd ebben az értelemben: 1987. november 11‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, 259/85, EU:C:1987:478, 12. pont; 1990. február 14‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, C‑301/87, EU:C:1990:67, 29–31. pont).

128    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, noha az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a szóban forgó jogi aktus kibocsátója érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a Törvényszék pedig gyakorolhassa felülvizsgálatát, nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi releváns jogi vagy ténykérdésre kitérjen. Az indokolási kötelezettség betartását egyébként nemcsak a jogi aktus szövege alapján kell megítélni, hanem annak összefüggéseire, valamint az érintett területre vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel is. Közelebbről valamely jogi aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érintett tagállam előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a hozott intézkedés jelentőségének megértését (lásd ebben az értelemben: 2013. november 19‑i Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑63/12, EU:C:2013:752, 98. és 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

129    A felfüggesztő rendelkezés indokolásának szintjét illetően rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság az ilyen rendelkezést azt megelőzően hozza meg, hogy véglegesen határozna az érintett intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségéről, függetlenül attól, hogy e rendelkezésre a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat meghozatalával egy időben, vagy azt követően kerül sor. E körülmények között a felfüggesztő rendelkezések céljára tekintettel (lásd a fenti 30. és 69. pontot) meg kell állapítani, hogy az érintett intézkedés jogellenes állami támogatásnak minősítését illetően a felfüggesztő rendelkezés indokolása szintjének meg kell felelnie az ítélkezési gyakorlat által a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatok esetében megkövetelt szintnek. Márpedig az ilyen típusú határozatokban a Bizottság szorítkozhat a releváns ténybeli és jogi kérdések összefoglalására, az intézkedés támogatási jellegének megállapítására irányuló előzetes értékelésre, valamint a belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban felmerült kétségek okainak ismertetésére (2011. július 21‑i Alcoa Trasformazioni kontra Bizottság ítélet, C‑194/09 P, EU:C:2011:497, 102. és 103. pont).

130    Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottságnak, amikor felfüggesztő rendelkezést hoz, kizárólag a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében megkövetelt feltételek együttes fennállását kell bizonyítania (lásd a fenti 71. és 80–84. pontot), és hogy nem köteles megindokolni azon választását, hogy valamely adott ügyben miért nem hoz felfüggesztő rendelkezést (lásd a fenti 112. pontot).

131    A jelen ügyben elsősorban a megtámadott rendelkezések meghozatalára vonatkozó érdemi feltételek indokolását illetően meg kell állapítani, hogy az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozat (10)–(37) preambulumbekezdésében és az élelmiszerlánc‑felügyeleti díj módosításáról szóló határozat (20)–(42) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette az azon előzetes megállapítását igazoló okokat, miszerint a szóban forgó nemzeti intézkedések az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek. Az említett határozatok (42), illetve (51) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy ezen intézkedések olyan új támogatásoknak minősülnek, amelyeket az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdését megsértve nem jelentettek be neki, tehát azokat jogellenes támogatásoknak kell tekinteni. Az indokolás ezen elemeit röviden a fent említett határozatok (46), illetve (55) preambulumbekezdése is átvette, amely preambulumbekezdések e határozatoknak a megtámadott rendelkezésekre vonatkozó részében találhatók.

132    Ezen indokolás a fenti 128. és 129. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatban kialakított követelményekre tekintettel megfelelő. E tekintetben egyrészt Magyarország azon kifogása, hogy nem határozták meg azon vállalkozások csoportját, amelyek a szóban forgó nemzeti intézkedések kizárólagos kedvezményezettjei voltak, a fenti 82. pontban kifejtett okokból nem fogadható el. Másrészt a vitatott határozatok indokolásának az érintett piac meghatározását illetően való elégtelenségét illetően meg kell állapítani, hogy Magyarország állításával ellentétben a Bizottság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti eljárás megindítását elrendelő határozattal összefüggésben az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozat (36) preambulumbekezdésében és az élelmiszerlánc‑felügyeleti díj módosításáról szóló határozat (41) preambulumbekezdésében kellően kifejtette, milyen következményekkel járhatnak a szóban forgó nemzeti intézkedések a dohánytermékek gyártásának és értékesítésének piacán, valamint a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmének piacán.

133    Másodsorban a megtámadott rendelkezések meghozatalának eljárási feltételére vonatkozó indokolást illetően meg kell állapítani, hogy Magyarország állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott rendelkezések meghozatalát megelőzően lehetőséget adott e tagállam számára, hogy az e rendelkezésekkel kapcsolatos észrevételeit megtegye. A 2015. március 17‑i és április 13‑i információkérő levelek ugyanis, amelyeket Magyarország a keresetleveihez csatolt, egyértelműen arra hivatkoznak, hogy a Bizottság megfontolja a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében előírt felfüggesztő rendelkezések alkalmazásának lehetőségét, és hogy e rendelkezésnek megfelelően a Bizottság felkéri Magyarországot arra, hogy 20 munkanapon belül közölje észrevételeit. A vitatott határozatokból kitűnik továbbá – és ezt Magyarország sem vitatja –, hogy a magyar hatóságok nem nyújtották be megfelelő időben a tervezett rendelkezésekkel kapcsolatos észrevételeiket.

134    Harmadsorban a megtámadott rendelkezések meghozatalának szükségességére vonatkozó indokolást illetően meg kell jegyezni, hogy noha a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a Bizottságnak be kell mutatnia azokat az okokat, amelyek alapján úgy véli, hogy a végrehajtás alatt álló nemzeti intézkedés új állami támogatásnak minősül, e rendelkezés nem kötelezi arra a Bizottságot, hogy konkrétan igazolja a felfüggesztő rendelkezés adott esetben való meghozatalának célszerűségét. Ezen intézkedés célszerűségét ugyanis az igazolja, hogy a tagállam bizonyítottan megsértette az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdését.

135    Mindazonáltal egy olyan helyzetben, mint amelyről a jelen ügyben szó van, amelyben a felfüggesztő rendelkezést a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatba foglalták, figyelemmel a Bizottságot a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése alapján megillető széles mérlegelési mozgástérre, valamint arra a konkrét joghatásra, amellyel a felfüggesztő rendelkezés e rendelet 12. cikke értelmében jár, meg kell állapítani, hogy az ilyen rendelkezés meghozataláról szóló határozatnak lehetővé kell tennie annak megértését, hogy a Bizottság szerint az érintett tagállam miért nem tartaná tiszteletben az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettséget, és miért nem függesztené fel a vizsgált intézkedések végrehajtását a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását követően.

136    A jelen ügyben a vitatott határozatokból kitűnik, hogy a 2015. március 17‑i és április 13‑i információkérő levelekre válaszolva a magyar hatóságok azzal érveltek, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések nem minősülnek állami támogatásnak. Ezenkívül, amint arra a fenti 133. pont rámutatott, a vitatott határozatokból kitűnik továbbá, hogy az említett hatóságok nem tettek eleget a Bizottság azon kérésének, hogy tegyék meg a meghozni tervezett felfüggesztő rendelkezésekkel kapcsolatos észrevételeiket. Márpedig e tényezők elegendőek annak megértéséhez, hogy a Bizottság a körülményekre tekintettel úgy vélte, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása ellenére fennáll a szóban forgó nemzeti intézkedések végrehajtásának veszélye.

137    Végül az ügy irataiból kitűnik, hogy néhány hónappal a megtámadott rendelkezések meghozatalát megelőzően a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárást indított olyan magyar adóintézkedésekkel szemben, amelyek ugyanazon a modellen alapultak, mint a szóban forgó nemzeti intézkedések (lásd a fenti 81. pontot), és hogy ezen intézkedéseket az említett eljárás megindítása ellenére nem függesztették fel. E körülmény, noha azt a vitatott határozatok nem említik, a megtámadott rendelkezések meghozatala hátterének részét képezi, és arról a magyar hatóságoknak mindenképpen tudniuk kellett.

138    Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a magyar hatóságoknak lehetőségük volt arra, hogy megértsék azt, hogy a Bizottság a vitatott határozatokban miért döntött úgy, hogy a felfüggesztő rendelkezések tényleges alkalmazásához folyamodik, hiszen az e rendelkezések meghozatalának eshetőségével kapcsolatos konkrét észrevételeik hiányában a Bizottságnak az említett határozatokban nem kellett konkrét érvekre válaszolnia.

139    Negyedsorban a Magyarország által a T‑554/15. sz. ügyben benyújtott kereset keretében előadott érvet illetően elegendő megállapítani, hogy az egészségügyi hozzájárulásról szóló határozat olvasata a felfüggesztő rendelkezés terjedelmével kapcsolatban semmilyen kétséget nem hagy. E rendelkezést – következtetésként – az említett határozat (53) preambulumbekezdése fejti ki, amelyben a Bizottság felkéri Magyarországot arra, hogy függessze fel az egészségügyi hozzájárulás progresszív adómértékeinek, valamint ezen adó beruházás esetén való csökkentésének alkalmazását.

140    A fentiekből következik, hogy az indokolási kötelezettség tiszteletben tartását illetően az ítélkezési gyakorlat által felállított, a fenti 128. pontban felidézett követelményekre tekintettel a Bizottság a vitatott határozatokat kellően megindokolta.

141    Egyébiránt a védelemhez való jog megsértésére alapított kifogást el kell utasítani, mivel Magyarország semmilyen érvet nem ad elő annak alátámasztására. Mindenesetre, amint arra a fenti 133. pont utalt, Magyarország állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott rendelkezések meghozatalát megelőzően lehetőséget adott a számára, hogy az e rendelkezésekkel kapcsolatos észrevételeit megtegye.

142    A harmadik jogalapot tehát el kell utasítani.

 A negyedik jogalapról

143    A negyedik jogalap az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt jóhiszemű együttműködési kötelezettségnek, a megfelelő ügyintézés elvének és a hatékony jogorvoslathoz való jognak a megsértésén alapul.

144    Magyarország előadja, hogy a 2015. március 17‑i és április 13‑i információkérő levelekben a Bizottság megelégedett azzal, hogy csupán megemlítette a felfüggesztő rendelkezés meghozatalának lehetőségét anélkül, hogy lényegében megjelölte volna azokat az okokat, amelyek igazolták volna e rendelkezés meghozatalának szükségességét. Márpedig a lojális együttműködésre vonatkozó kötelezettség tiszteletben tartása megkövetelte volna, hogy a Bizottság és Magyarország együtt találjon olyan megoldást, amely lehetővé tette volna a szóban forgó nemzeti intézkedések versenyellenes hatásainak megszüntetését. Magyarország e tekintetben hozzáteszi, hogy a jelen ügyben a Bizottság egyetlen levélváltásra korlátozódó, rendkívül rövid eljárást követően hozta meg a megtámadott rendelkezéseket.

145    A fent említett körülmények e tagállam szerint az Alapjogi Charta 41., 47. és 48. cikkében biztosított védelemhez való jog, közelebbről a meghallgatáshoz való jog, valamint a megfelelő ügyintézés elvének megsértését is jelzik. Mivel ugyanis a Bizottság nem fejtette ki a magyar hatóságok számára a felfüggesztő rendelkezés szükségességére vonatkozó érdemi álláspontját, a vitatott határozatok meghozatalát megelőzően e hatóságoknak nem adtak lehetőséget arra, hogy érveiket előadják.

146    Ezenkívül Magyarország azzal érvel, hogy a megtámadott rendelkezések arra kötelezték, hogy még azt megelőzően módosítsa jogszabályait, hogy megvizsgálták volna a szóban forgó nemzeti intézkedések jogellenes állami támogatásnak minősítését. Ha Magyarország a megtámadott rendelkezések tiszteletben tartása érdekében hatályon kívül helyezte volna ezen intézkedéseket, a Bizottság lezárta volna a hivatalos vizsgálati eljárást, és így megfosztotta volna e tagállamot annak lehetőségétől, hogy az uniós bíróságok előtt vitassa ezen intézkedések jogellenes támogatásnak minősítését.

147    A Bizottság vitatja ezen érveket.

148    Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve értelmében az Unió és a tagállamok kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában. Ugyanezen elv arra kötelezi a tagállamokat, hogy a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megtegyék a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket. A tagállamok kötelesek továbbá arra, hogy segítsék az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodjanak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását.

149    Az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése előírja, hogy a tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az észrevételei megtételéhez szükséges időben minden támogatás nyújtására vagy módosítására irányuló szándékról. A tagállamok nem hajthatják végre a bejelentett támogatásokat mindaddig, amíg a Bizottság nem határozott azok belső piaccal való összeegyeztethetőségéről, ideértve az eljárás előzetes szakaszát is, amely megelőzi az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás esetleges megindítását (lásd ebben az értelemben: 1973. december 11‑i Lorenz ítélet, 120/73, EU:C:1973:152, 8. o.).

150    Egyrészt emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a 659/1999 rendelet – annak érdekében, hogy ne blokkolja a tagállamok jogalkotási tevékenységét – rövid, két hónapos határidőt ír elő, amelyen belül a Bizottság köteles a bejelentés előzetes vizsgálatát befejezni. Ezenkívül e rendelet 4. cikkének (6) bekezdése kimondja, hogy amennyiben a Bizottság a két hónapos határidőn belül nem hoz az eljárás előzetes szakaszát lezáró határozatot, úgy kell tekinteni, hogy a támogatást engedélyezték, és az érintett tagállam azt végrehajthatja. Másrészt a Bizottság az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk alapján olyan rendeleteket hozott, amelyek bizonyos támogatási kategóriákat a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítanak, amely rendeletek megállapítják azokat a feltételeket, amelyek mellett bizonyos támogatási kategóriákat már nem kell bejelenteni, és amelyek így lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy mérlegeljék a bejelentés szükségességét. A jelen ügyben időbeli hatály alapján alkalmazandó rendelet az [EUMSZ] 107. és [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17‑i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL 2014. L 187., 1. o.; helyesbítés: HL 2016. L 149., 8. o.).

151    Végül, amint a fenti 25–29. pont felidézte, a 659/1999 rendelet 13. cikke értelmében az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettség megsértésével be nem jelentett támogatások vizsgálata hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat meghozatalához vezethet, amely határozat arra kötelezi a tagállamot, hogy haladéktalanul függessze fel a szóban forgó támogatás végrehajtását. Amennyiben a tagállam a be nem jelentett állami támogatás végrehajtását folytatja, a Bizottság a 659/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében felfüggesztő rendelkezést hozhat vele szemben. E rendelkezés belefoglalható a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatba is, feltéve hogy az érintett tagállam számára e határozat meghozatalát megelőzően lehetőséget biztosítottak arra, hogy ezzel kapcsolatban észrevételeket tegyen (lásd ebben az értelemben: 2001. október 9‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑400/99, EU:C:2001:528, 47. pont).

152    A jelen ügyben, amint a vitatott határozatokból kitűnik, amelyeket Magyarország e tekintetben nem vitatott, a magyar hatóságok a 2015. március 17‑i és április 13‑i információkérő levelekre válaszolva csupán azt nyilatkozták, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések szerintük nem minősülnek állami támogatásnak. E hatóságok a felfüggesztő rendelkezésekkel kapcsolatban nem tettek észrevételeket, amely rendelkezések meghozatalát a Bizottság kilátásba helyezte a leveleiben. Meg kell állapítani, hogy e körülményekre tekintettel, amelyeket a Bizottság úgy értelmezhetett, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a magyar hatóságok megtagadják az EUMSZ 108. cikkel bevezetett eljárás keretében való együttműködést, amelynek értelmében alá kell vetni magukat a felfüggesztési kötelezettségnek, a Bizottság a lojális együttműködés elvének megsértése nélkül élhetett az uniós jogalkotó által az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk tiszteletben tartásának biztosítása érdekében előírt eszközökkel.

153    Magyarország állításával ellentétben ezen eszközöknek a Bizottság általi alkalmazása nem vezet a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértéséhez. Az ítélkezési gyakorlat szerint a tagállamok ugyanis mind a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozattal, mind pedig a felfüggesztő rendelkezéssel szemben keresettel fordulhatnak a Törvényszékhez (lásd a fenti 39. és 50. pontot).

154    Ilyen kereset keretében a tagállamok vitathatják mind az érintett nemzeti intézkedés állami támogatásnak minősítését, mind pedig ezen intézkedés felfüggesztési kötelezettség alá tartozó új támogatásnak minősítését, ami lehetővé teszi számukra annak bizonyítását, hogy ezen intézkedés nem tartozott sem a bejelentési kötelezettség, sem pedig a felfüggesztési kötelezettség alá.

155    A tagállamok tartózkodhatnak is attól – amint ezt a jelen ügyben Magyarország teszi –, hogy vitassák az érintett intézkedés jogellenes állami támogatásnak minősítését, és megelégedhetnek azzal, hogy a felfüggesztő rendelkezést érintő hibákat kifogásolják. Ilyen esetben azonban egy ilyen kereset – még ha feltételezzük is, hogy annak helyt adnak –, nem járhat azzal a következménnyel, hogy a felfüggesztési kötelezettség megszűnik, mivel e kötelezettség a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatból is ered.

156    Egyébiránt a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított kifogást illetően elegendő megállapítani azt, hogy Magyarország annak alátámasztására semmilyen érvet nem ad elő. E kifogást tehát el kell utasítani.

157    A fentiek összességére tekintettel a negyedik jogalapot, és ennélfogva a kereseteket teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

158    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

159    A jelen ügyben Magyarországot, mivel mind a T‑554/15. sz. ügyben, mind pedig a T‑555/15. sz. ügyben pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell az e két ügyben felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a kereseteket elutasítja.

2)      A Törvényszék Magyarországot kötelezi a költségek viselésére.

Gervasoni Madise Kowalik‑Bańczyk

Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. április 25‑i nyilvános ülésen.

E. Coulon S. Gervasoni

hivatalvezető elnök

*      Az eljárás nyelve: magyar.