A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2020. október 8.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 2011/83/EU irányelv – A 2. cikk 11. pontja, a 14. cikk (3) bekezdése és a 16. cikk m) pontja – Távollevők között kötött szerződés – Digitálistartalom‑értékesítés és digitális szolgáltatások nyújtása – Elállási jog – A fogyasztó kötelezettségei elállás esetén – A fogyasztó által az elállási jog gyakorlása előtt nyújtott szolgáltatásokért fizetendő összeg meghatározása – Az elállási jog alóli kivétel a digitális tartalom értékesítése esetén”
A C‑641/19. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Amtsgericht Hamburg (hamburgi helyi bíróság, Németország) a Bírósághoz 2019. augusztus 30‑án érkezett, 2019. augusztus 23‑i határozatával terjesztett elő az
EU
és
a PE Digital GmbH
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),
tagjai: C. Toader, tanácselnökként eljárva, M. Safjan (előadó), és N. Jääskinen bírák,
főtanácsnok: H. Saugmandsgaard Øe,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– EU képviseletében T. Meier‑Bading Rechtsanwalt,
– a PE Digital GmbH képviseletében C. Rohnke Rechtsanwalt,
– a belga kormány képviseletében P. Cottin és S. Baeyens, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében B.‑R. Killmann és C. Valero, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 304., 64. o.) 2. cikke 11. pontjának, 14. cikke (3) bekezdésének, valamint 16. cikke m) pontjának értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az EU mint fogyasztó és a PE Digital GmbH között az ez utóbbi részére az e társasággal kötött szerződéstől való elálláshoz való jog EU általi gyakorlásából kifolyólag fizetendő összeg tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2011/83 irányelv (4), (19) és (50) preambulumbekezdése kimondja:
„(4) A távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött fogyasztói szerződések egyes vonatkozásainak harmonizációja szükséges az olyan valódi fogyasztói belső piac előmozdításához, amely megfelelő egyensúlyt teremt a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége között, a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett.
[…]
(19) A digitális tartalom digitális formában előállított vagy szolgáltatott adat, úgymint számítógépes programok, alkalmazások, játékok, zene, videók vagy szövegek, függetlenül attól, hogy azokhoz letöltésen vagy folyamatszerű adatátvitelen, tárgyi adathordozón keresztül, vagy más módon lehet hozzáférni. A digitálistartalom‑szolgáltatásra vonatkozó szerződéseknek ezen irányelv hatálya alá kell tartozniuk. […] A nem tárgyi adathordozón szolgáltatott digitális tartalomra vonatkozó szerződések [a] jelen irányelv alkalmazásában nem minősülhetnek sem adásvételi szerződéseknek, sem szolgáltatási szerződéseknek. Ilyen szerződések esetében a fogyasztó számára biztosítani kell az elállási jogot, kivéve, ha a fogyasztó az elállási időszak alatt belegyezett a szerződés teljesítésének megkezdésébe, és tudomásul vette, hogy ennek következtében elveszíti a szerződéstől való elállás jogát. […]
[…]
(50) A fogyasztó számára abban az esetben is biztosítani kell az elállási jog gyakorlásának lehetőségét, ha az elállási időszak letelte előtt kérte a szolgáltatás nyújtását. Másrészről biztosítani kell, hogy amennyiben a fogyasztó gyakorolja elállási jogát, a kereskedő megfelelő ellenszolgáltatásban részesüljön az általa nyújtott szolgáltatásért. Az arányos összeg kiszámításának a szerződésben megállapított áron kell alapulnia, hacsak a fogyasztó nem mutatja ki, hogy a teljes összeg önmagában véve is aránytalan, amely esetben a fizetendő összeget a szolgáltatás piaci értéke alapján kell kiszámítani. A piaci értéket egy másik kereskedő által végzett ugyanolyan szolgáltatás árával összehasonlítva kell meghatározni a szerződéskötéskor. Ennélfogva ha a fogyasztó azt kéri, hogy a szolgáltatás teljesítése az elállási időszak letelte előtt kezdődjön meg, távollévők között kötött szerződések esetében ezt kifejezetten kérnie kell, az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében pedig tartós adathordozón kell kérnie. A kereskedőnek hasonlóképpen tartós adathordozón kell tájékoztatnia a fogyasztót a már nyújtott szolgáltatásokkal arányos költségek megfizetésére vonatkozó kötelezettségéről. […]”
4 Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke szerint:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
6. »szolgáltatási szerződés«: az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás árát;
[…]
11. »digitális tartalom«: a digitális formában előállított és szolgáltatott adatok;
[…]”
5 Az említett irányelvnek „Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések formai követelményei” című 7. cikkének (3) bekezdése a következőket írja elő:
„Amennyiben a fogyasztó azt akarja, hogy a szolgáltatás teljesítése, illetve a víz‑, gáz‑, vagy villamosenergia‑szolgáltatás – amennyiben azokat nem korlátozott térfogatban vagy meghatározott mennyiségben kínálják értékesítésre – vagy távfűtési szolgáltatás a 9. cikk (2) bekezdésében megállapított elállási időszakon belül kezdődjön meg, a kereskedőnek [helyesen: eladónak vagy szolgáltatónak] kérnie kell, hogy a fogyasztó erre vonatkozó kifejezett kérelmét tartós adathordozón nyújtsa be.”
6 Az említett irányelv „Elállási jog” című 9. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Azon esetet kivéve, amikor a 16. cikkben említett kivételek alkalmazandók, a fogyasztó 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a távollevők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől, anélkül hogy a 13. cikk (2) bekezdésében és a 14. cikkben előírtakon kívül más költség terhelné.”
7 A 2011/83 irányelvnek „A fogyasztó kötelezettségei elállás esetén” című 14. cikke előírja:
„[…]
(3) Ha a fogyasztó a 7. cikk (3) bekezdése, illetve a 8. cikk (8) bekezdése szerinti kérelmet követően gyakorolta elállási jogát, köteles a szerződés teljes futamideje szerinti szolgáltatáshoz arányosan viszonyuló, az elállási joga gyakorlásának a kereskedővel [helyesen: eladóval vagy szolgáltatóval] való közlése időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget megfizetni. A fogyasztó által a kereskedőnek fizetendő arányos összeget a szerződés szerinti teljes ár alapján kell kiszámítani. Amennyiben a teljes ár túlzottan magas, az arányos összeget az addigi teljesítés piaci értéke alapján kell kiszámítani.
(4) A fogyasztó nem viseli az alábbiak költségeit:
a) a szolgáltatások teljesítése, a víz‑, gáz‑, villamosenergia‑ellátás – amennyiben azokat nem korlátozott volumenben vagy meghatározott mennyiségben kínálják értékesítésre – vagy távfűtés teljes vagy részleges költségei, amennyiben:
i. a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] elmulasztotta közölni a 6. cikk (1) bekezdésének h) vagy j) pontjában előírt információkat; vagy
ii. a fogyasztó nem kérte kifejezetten a 7. cikk (3) bekezdésének és a 8. cikk (8) bekezdésének megfelelően a szolgáltatás nyújtásának az elállási időszak alatti megkezdését; vagy
b) a nem tárgyi adathordozón szállított digitális tartalom szállításának teljes vagy részleges költségei, amennyiben:
i. a fogyasztó előzetesen nem járult hozzá kifejezetten ahhoz, hogy a teljesítés a 9. cikkben említett 14 napos időszak letelte előtt megkezdődjön;
ii. a fogyasztó nem nyilatkozott annak tudomásulvételéről, hogy a hozzájárulás megadásával elveszti elállási jogát; vagy
iii. a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] elmulasztotta megadni a 7. cikk (2) bekezdésében vagy a 8. cikk (7) bekezdésében előírt visszaigazolást.
[…]”
8 Ezen irányelvnek „Az elállási jog alóli kivételek” című 16. cikke értelmében:
„A távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében a tagállamok nem írják elő a 9–15. cikkben megállapított elállási jogot az alábbiakra vonatkozóan:
[…]
m) nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom értékesítése esetében, amennyiben a teljesítést a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásával kezdték meg, aki tudomásul vette, hogy ezáltal elveszíti elállási jogát.”
A német jog:
9 A Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv, a továbbiakban: BGB) 312f. §‑a (3) bekezdésének meghatározása szerint a digitális tartalom „a nem tárgyi adathordozón rögzített adatokat” takarja, „amelyeket digitális formában állítanak elő és szolgáltatnak”.
10 A BGB „Elállási jog az üzlethelyiségen kívül és a távollevők között kötött szerződések esetén” című 356. §‑ának (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében az elállási jog akkor is megszűnik, ha a kereskedő vagy szolgáltató megkezdte a szerződés teljesítését, miután a fogyasztó
kifejezett hozzájárulását adta ahhoz, hogy a vállalkozó az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt megkezdje a szerződés teljesítését, és
megerősítette, hogy tudomást szerzett arról a tényről, hogy beleegyezésével a szerződés teljesítésekor elveszíti elállási jogát.”
11 A BGB 357. §‑ának (8) és (9) bekezdése kimondja:
„(8) Amennyiben a fogyasztó nem meghatározott mennyiségekre vagy víz‑, gáz‑ vagy villamosenergia‑szolgáltatásra, illetve nem korlátozott térfogatra vagy távhő‑szolgáltatásra vonatkozó szerződéstől eláll, a fogyasztónak kompenzációs kártalanítást kell fizetnie a nyújtott szolgáltatásért az elállásig, amennyiben a fogyasztó kifejezetten felszólította az eladót vagy szolgáltatót, hogy a szolgáltatás nyújtását az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt kezdje meg. Az első mondatból eredő jog csak akkor áll fenn, ha az eladó vagy szolgáltató az Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch (a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény) 246a. §‑a (2) bekezdése első mondatának 1–3. pontja alapján szabályszerűen tájékoztatta a fogyasztót. Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében az első mondatból eredő jog csak akkor áll fenn, ha a fogyasztó az első mondat értelmében vett kívánságát tartós adathordozón közölte. A kompenzációs kártalanítás kiszámítása során a megállapodás szerinti teljes árat kell alapul venni. Amennyiben a megállapodás szerinti teljes ár túlzottan magas, a kompenzációs kártalanítást a nyújtott szolgáltatás piaci értéke alapján kell kiszámítani.
(9) Ha a fogyasztó a nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó szerződéstől eláll, nem köteles kompenzációs kártalanítást fizetni.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
12 A németországi székhelyű PE Digital társaság üzemelteti a „Parship” internetes társkereső oldalt (www.parship.de). Felhasználóinak két típusú tagságot kínál, vagyis az ingyenes alaptagságot, amely nagymértékben korlátozott lehetőséget biztosít a más felhasználókkal való kapcsolatfelvételre, valamint a díjköteles, úgynevezett „prémium” tagságot 6, 12 vagy 24 hónapra. Ez utóbbi tagság lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy tagságuk időtartama alatt bármely más „prémium” taggal – vagyis Németországban több mint 186 000 felhasználóval – kapcsolatot vegyenek fel, és üzeneteket váltsanak, valamint képeket cseréljenek velük.
13 A „prémium” tagsághoz tartozik többek között az úgynevezett „kapcsolatfelvételi” garancia, amellyel a felhasználó részére a más felhasználókkal való bizonyos számú kapcsolatfelvétel megtörténtét garantálják. E tekintetben kapcsolatfelvételnek minősül minden, az érintett felhasználó által küldött üzenetre kapott, a felhasználó által elolvasott válasz, továbbá minden, e felhasználó által kapott üzenet, amelyet követően a másik felhasználóval legalább két üzenetet váltott.
14 A felhasználók a „prémium” tagság idejének első hetében átlagosan 31,3 üzenetet, a második héten 8,9 üzenetet, a harmadik héten 6,1 üzenetet, a negyedik héten 5,1 üzenetet, és az ötödik héttől tartósan ötnél kevesebb üzenetet küldenek és kapnak.
15 Minden tag számára, közvetlenül a bejelentkezést követően – egy körülbelül 30 perces, a társkeresés szempontjából releváns tulajdonságokra, szokásokra és érdeklődési területekre vonatkozó személyiségteszt alapján – automatikusan az ugyanazon szövetségi tartományból származó partnerjavaslatokat tartalmazó listát állítanak össze. A 12 hónapos „prémium” tagság keretében e javaslatlista már a tag által a szerződés időtartama alatt kapott összes partnerjavaslat közel felét teszi ki. A személyiségteszthez használt algoritmust diplomás pszichológus irányításával készítették és fejlesztették ki. A „prémium” tagok e teszt számítógép által generált eredményét egy 50 oldalas „személyiségre vonatkozó szakvélemény” formájában kapják meg, az „alaptagsággal” rendelkezők pedig díjfizetés ellenében részszolgáltatásként vásárolhatják meg azt.
16 EU 2018. november 4‑én fogyasztóként 12 hónapra szóló „prémium” tagságról szóló szerződést kötött a PE Digitallal, 523,95 euró teljes ár ellenében (a továbbiakban: a szóban forgó szerződés). Ez az ár több mint kétszer magasabb volt annál az árnál, amelyet a PE Digital egyes más felhasználóknak ugyanazon évben kötött ugyanilyen időtartamú szerződésért számlázott. A PE Digital a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény 246a. §‑a első bekezdése első albekezdésének 1. és 3. pontjában foglalt követelményeknek megfelelően tájékoztatta EU‑t elállási jogáról, és ez utóbbi megerősítette a PE Digital felé, hogy az elállásra nyitva álló határidő lejártát megelőzően meg kell kezdenie a teljesítést.
17 Miután EU 2018. november 8‑án elállt a szerződéstől, az alperes összesen 392,96 eurót kitevő kompenzációs kártalanítást számlázott ki neki.
18 Az Amtsgericht Hamburghoz (hamburgi helyi bíróság, Németország) benyújtott keresetében EU a PE Digital javára teljesített valamennyi kifizetés visszatérítését kérte.
19 Az Európai Bizottság által a 2011/83 irányelvre vonatkozóan 2014 júniusában készített útmutató, különösen pedig annak az ezen irányelv 14. cikkének (3) bekezdésére vonatkozó 6.5.1. pontja alapján a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy amennyiben a teljes szolgáltatás különböző részszolgáltatásokat foglal magában, amelyek mindegyikét nem egyidejűleg nyújtják a szerződés értelmében, az eladónak vagy szolgáltatónak járó díjazás kiszámítása során e részszolgáltatások mindegyikének időtartamát figyelembe kell venni.
20 A 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, „a szerződésben meghatározott szolgáltatások összességéhez arányosan viszonyuló” azon összeg kiszámítását illetően, amelyet a fogyasztó, „az elállási joga gyakorlásának a kereskedővel való közlése időpontjáig arányosan teljesített”, a kérdést előterjesztő bíróság nemcsak az eladó vagy szolgáltató által nyújtott szolgáltatást veszi figyelembe, hanem a szolgáltatás azon értékét is, amelyben a fogyasztó részesült.
21 A kérdést előterjesztő bíróság szerint azt a díjat, amelyet a fogyasztónak a megkötött szerződéstől való elállás esetén a 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése és a BGB 357. §‑ának (8) bekezdése értelmében a szolgáltatónak fizetnie kell, elsődlegesen a szerződésben meghatározott különböző részszolgáltatásokat megkülönböztetve kell kiszámítani. Másodszor a különböző részszolgáltatások árát az említett szerződés céljára tekintettel az átlagos fogyasztó számára képviselt értéküket figyelembe véve, a fogyasztók magatartásával kapcsolatos statisztikák felhasználásával kell meghatározni. Harmadszor, a különböző részszolgáltatásokért fizetendő összeg elemeit egyrészt a már nyújtott részszolgáltatások volumenére, másrészt pedig a nyújtott szolgáltatások értékére tekintettel kell kiszámítani. Negyedszer, az így kiszámított összegek összeadásával megkapjuk a fogyasztó által fizetendő teljes ellenértéket.
22 E tekintetben a személyiségre vonatkozó szakvéleménynek a szóban forgó szerződés teljesítésének kezdetén történő megküldése mindazonáltal különálló részszolgáltatásként olyan, a nem tárgyi adathordozón szállított digitális tartalom szállításának minősíthető, amely a 2011/83 irányelv 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának ii. alpontjában és 16. §‑ának m) pontjában, valamint a BGB 356. §‑ának (5) bekezdésében és 357. §‑ának (9) bekezdésében szereplő, eltérést engedő rendelkezések alkalmazását vonja maga után.
23 Ez az értelmezés azonban a fogyasztó elállási jogának megtagadásához vezetne, ami így sértené a jogait.
24 Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság a 2011/83 irányelv (50) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 14. cikkének (3) bekezdésére hivatkozva úgy véli, hogy a többi felhasználónak ugyanazon szolgáltatásért kiszámlázotthoz képest kétszeres teljes ár e rendelkezés értelmében nem tekinthető „túlzottan magasnak”, ameddig nem éri el vagy csak kis mértékben haladja meg a nyújtott szolgáltatás piaci árának szintjét.
25 E körülmények között az Amtsgericht Hamburg (hamburgi helyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [2011/83] irányelv 14. cikkének (3) bekezdését ugyanezen irányelv (50) preambulumbekezdésére tekintettel, hogy olyan szerződés esetén, amelynek a tartalma alapján nem egységes szolgáltatást, hanem több részszolgáltatásból álló átfogó szolgáltatást kell nyújtani, a fogyasztó által fizetendő, »a szerződésben meghatározott szolgáltatások összességéhez arányosan viszonyuló, az elállási joga gyakorlásának a kereskedővel való közlése időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget« pusztán időarányosan kell kiszámítani, ha a fogyasztó a teljes szolgáltatásért ugyan időarányosan fizet, a részszolgáltatásokat azonban eltérő gyorsasággal nyújtják?
2) Úgy kell‑e értelmezni a 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdését, hogy a fogyasztó által fizetendő, »a szerződésben meghatározott szolgáltatások összességéhez arányosan viszonyuló, az elállási joga gyakorlásának a kereskedővel való közlése időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget« akkor is pusztán időarányosan kell kiszámítani, ha az egyik (rész)szolgáltatást ugyan folyamatosan nyújtják, az azonban a szerződés időtartamának elején magasabb vagy alacsonyabb értékkel bír a fogyasztó számára?
3) Úgy kell‑e értelmezni a 2011/83 irányelv 2. cikkének 11. pontját és a [digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések egyes vonatkozásairól szóló,] 2019. május 20‑i (EU) 2019/770 európai parlamenti és tanácsi irányelv [(HL 2019. L 136., 1. o.),] 2. cikkének 1. pontját, hogy azok az adatok is a 2011/83 irányelv 2. cikke 11. pontjának és a 2019/770 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett »digitális tartalomnak« minősülhetnek, amelyeket egy elsősorban a 2019/770 irányelv 2. cikkének 2. pontja értelmében vett „digitális szolgáltatásként” nyújtott átfogó szolgáltatás keretében részszolgáltatásként bocsátanak rendelkezésre, azzal a következménnyel, hogy a kereskedő az elállási jogot a részszolgáltatás tekintetében a 2011/83 irányelv 16. cikkének m) pontja alapján megszüntethetné, amennyiben azonban a kereskedőnek ez nem sikerülne, a fogyasztó a szerződés egészétől elállhatna, és a 2011/83 irányelv 14. cikke (4) bekezdése b) pontjának ii. alpontja miatt e részszolgáltatásért nem kellene díjat fizetnie?
4) Úgy kell‑e értelmezni a 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdését a 2011/83 irányelv (50) preambulumbekezdésére tekintettel, hogy a valamely szolgáltatásért szerződésben megállapított teljes ár a 2011/83 irányelv 14. cikke (3) bekezdésének harmadik mondata értelmében akkor »túlzottan magas«, ha jelentősen magasabb, mint az ugyanazon kereskedő által tartalmilag azonos szolgáltatásért, azonos időtartamra és egyebekben is azonos keretfeltételek mellett megállapított, más fogyasztóval való megállapodás szerinti teljes ár?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első és a második kérdésről
26 A kérdést előterjesztő bíróság első és második kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, lényegében arra vár választ, hogy a 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a fogyasztó által az eladónak vagy szolgáltatónak fizetendő arányos összeg meghatározása érdekében – ha e fogyasztó kifejezetten kérte, hogy a megkötött szerződés teljesítése az elállásra nyitva álló határidő alatt kezdődjön meg, és a szerződéstől eláll – figyelembe kell venni az említett szerződésben az abban megállapított összes szolgáltatásra vonatkozóan meghatározott árat, és a fizetendő összeget időarányosan kell meghatározni, avagy azt a körülményt kell figyelembe venni, hogy a szerződés tárgyát képező valamely szolgáltatást a fogyasztó számára már azelőtt maradéktalanul nyújtották, hogy elállt volna a szerződéstől.
27 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése értelmében, ha a fogyasztó, aki az eladótól vagy szolgáltatótól azt kérte, hogy a szerződés teljesítését az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt kezdje meg, ebben az összefüggésben elállási jogát gyakorolva köteles ezen eladónak vagy szolgáltatónak a „szerződésben meghatározott szolgáltatások összességéhez arányosan viszonyuló, az elállási joga gyakorlásának az eladóval vagy szolgáltatóval való közlése időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget” fizetni. E rendelkezés azt is pontosítja, hogy az „arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított teljes ár alapján kell kiszámítani”.
28 A fogyasztó által a 2011/83 irányelv 14. cikke (3) bekezdésének megfelelően fizetendő arányos összeget főszabály szerint a szerződés tárgyát képező valamennyi szolgáltatás – azaz a főszolgáltatás és az e főszolgáltatás biztosításához szükséges járulékos szolgáltatások – figyelembevételével kell kiszámítani. Amikor ugyanis a szerződő felek a nyújtott szolgáltatások árát rögzítik, ez az ár főszabály szerint tartalmazza az főszolgáltatások és a járulékos szolgáltatások összességét.
29 A fogyasztó kizárólag abban az esetben dönthet hasznosan arról, hogy a 2011/83 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése alapján az eladónak vagy szolgáltatónak az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül meg kell‑e kezdenie a szolgáltatásnyújtást, ha a szerződés kifejezetten előírja, hogy egy vagy több szolgáltatást a szerződés teljesítésétől kezdve külön‑külön, elkülönülten fizetendő ár ellenében maradéktalanul kell nyújtani. Tehát az eladónak vagy szolgáltatónak az ezen irányelv 14. cikkének (3) bekezdése alapján járó összeg kiszámítása során csak ebben az esetben kell figyelembe venni az ilyen szolgáltatás vonatkozásában előírt teljes árat.
30 A jelen ítélet 28. és 29. pontjában alkalmazott értelmezés megfelel a 2011/83 irányelv (4) preambulumbekezdésében kimondott, a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége közötti megfelelő egyensúly biztosítására irányuló célnak (lásd analógia útján: 2019. január 23‑i Walbusch Walter Busch ítélet, C‑430/17, EU:C:2019:47, 41. pont; 2019. március 27‑i slewo ítélet, C‑681/17, EU:C:2019:255, 39. pont; 2019. július 10‑i Amazon EU ítélet, C‑649/17, EU:C:2019:576, 44. pont).
31 Márpedig a jelen esetben a szóban forgó szerződés nem írt elő külön árat olyan szolgáltatásért, amelyet az e szerződésben előírt főszolgáltatástól elválaszthatónak lehetne tekinteni.
32 A fenti megfontolásokra tekintettel az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy – amennyiben a fogyasztó kifejezetten kérte, hogy a megkötött szerződés teljesítése az elállásra nyitva álló határidő alatt kezdődjön meg, és e szerződéstől elállt – e fogyasztó által az eladónak vagy szolgáltatónak fizetendő arányos összeg meghatározása érdekében főszabály szerint az említett szerződésben megállapított árat kell figyelembe venni az ugyanezen szerződés tárgyát képező valamennyi szolgáltatás tekintetében, és a fizetendő összeget időarányosan kell meghatározni. Az ezen irányelv 14. cikkének (3) bekezdése alapján az eladónak vagy szolgáltatónak fizetendő összeg kiszámítása során csak abban az esetben kell figyelembe venni az ilyen szolgáltatás vonatkozásában előírt teljes árat, ha a megkötött szerződés kifejezetten előírja, hogy egy vagy több szolgáltatást a szerződés teljesítésétől kezdve maradéktalanul kell külön‑külön, elkülönülten fizetendő ár ellenében nyújtani.
A negyedik kérdésről
33 Negyedik kérdésével, amelyet másodikként kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy melyek azok a szempontok, amelyeket alkalmazni kell annak értékelése során, hogy a 2011/83 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése szerint túlzottan magas‑e a teljes ár.
34 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében „[a]mennyiben a teljes ár túlzottan magas, az arányos összeget az addigi teljesítés piaci értéke alapján kell kiszámítani”.
35 Az említett rendelkezést a 2011/83 irányelv (50) preambulumbekezdésének fényében kell értelmezni, amely kimondja, hogy piaci értéket a szerződéskötéskor egy másik eladó vagy szolgáltató által nyújtott ugyanolyan szolgáltatás árával összehasonlítva kell meghatározni.
36 Ebből következik, hogy a nyújtott szolgáltatás piaci értékével kapcsolatos valamennyi körülmény releváns a teljes ár esetlegesen túlzott jellegének értékelése, vagyis mind az érintett eladó vagy szolgáltató által más fogyasztóktól ugyanolyan feltételekkel kért árral, mind pedig a más kereskedők által nyújtott ugyanolyan szolgáltatás árával való összehasonlítás szempontjából.
37 A fenti megfontolásokra tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/83 irányelv (50) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 14. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy annak értékelése során, hogy e rendelkezés szerint túlzottan magas‑e a teljes ár, figyelembe kell venni az érintett eladó vagy szolgáltató által más fogyasztóknak ugyanolyan feltételek mellett kínált szolgáltatás árát, valamint a szerződés megkötésének időpontjában más eladók vagy szolgáltatók által nyújtott ugyanolyan szolgáltatás árát.
A harmadik kérdésről
38 Harmadik kérdésével, amelyet utolsóként kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy milyen következményt kell levonni a fogyasztó által az eladó vagy szolgáltató részére a 2011/83 irányelv 14. cikke (3) bekezdésének megfelelően fizetendő összeg meghatározása érdekében abból, hogy a megkötött szerződés tárgyát képező valamely szolgáltatás olyan, nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom értékesítésére vonatkozik, amelytől a fogyasztó ezen irányelv 16. cikkének m) pontja alapján nem tud elállni.
39 Amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a harmadik kérdés tárgyát képező szolgáltatást az képezi, hogy a fogyasztó rendelkezésére bocsátják a jelen ítélet 15. pontjában említett, személyiségre vonatkozó szakvéleményt.
40 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság a 2011/83 irányelv 16. cikke m) pontjának az alapügyben való relevanciáját vizsgálja, amelynek értelmében a tagállamok nem biztosítanak elállási jogot a nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó távollevők között kötött szerződések esetében, amennyiben a teljesítést a fogyasztó előzetes kifejezett hozzájárulásával kezdték meg, aki azt is tudomásul vette, hogy ezáltal elveszíti elállási jogát.
41 A „digitális tartalmat” illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/83 irányelv 2. cikkének 11. pontja azt úgy határozza meg, hogy az „digitális formában előállított vagy szolgáltatott adat”.
42 Amint azt ezen irányelv (19) preambulumbekezdése kimondja, „[a] digitális tartalom digitális formában előállított vagy szolgáltatott adat, úgymint számítógépes programok, alkalmazások, játékok, zene, videók vagy szövegek, függetlenül attól, hogy azokhoz letöltésen vagy folyamatszerű adatátvitelen, tárgyi adathordozón keresztül, vagy más módon lehet hozzáférni”.
43 A 2011/83 irányelv 16. cikkének m) pontját, amely az elállási jog alóli kivételnek minősül, mint az uniós jog olyan rendelkezését, amely a fogyasztóvédelem céljából biztosított jogokat korlátozza, megszorítóan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben analógia útján: 2020. május 14‑i NK [családi ház megtervezése] ítélet, C‑208/19, EU:C:2020:382, 40. és 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 E körülmények között meg kell állapítani, hogy az olyan szolgáltatás, mint amelyet az alapügyben szóban forgó internetes társkereső oldal nyújt, és amely lehetővé teszi a fogyasztó számára adatok digitális formában történő létrehozását, kezelését vagy tárolását, vagy az azokhoz való hozzáférést, és amely lehetővé teszi a fogyasztó vagy e szolgáltatás más felhasználója által továbbított vagy létrehozott, digitális formában megjelenő adatokkal való megosztását vagy más interakcióját, önmagában nem tekinthető a 2011/83 irányelv 2. cikke 11. pontjával együttesen és a (19) preambulumbekezdés fényében értelmezett 16. cikkének m) pontja szerinti „digitális tartalom” értékesítésének.
45 Ugyanígy, az olyan, személyiségre vonatkozó szakvélemény valamely internetes társkereső oldalhoz kapcsolódó elkészítése, mint amilyen a jelen ítélet 15. pontjában szerepel, nem tekinthető a 2011/83 irányelv 2. cikkének 11. pontjával összefüggésben értelmezett 16. cikkének m) pontjában előírt kivétel hatálya alá tartozónak sem.
46 A fenti megfontolások összességére tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/83 irányelv 2. cikkének 11. pontjával összefüggésben értelmezett 16. cikkének m) pontját úgy kell értelmezni, hogy a személyiségre vonatkozó szakvéleménynek valamely internetes társkereső oldal által, az ezen az oldalon elvégzett személyiségteszt alapján történő elkészítése nem minősül e rendelkezés értelmében „digitális tartalom” értékesítésének.
A költségekről
47 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:
1) A fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikke (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy – amennyiben a fogyasztó kifejezetten kérte, hogy a megkötött szerződés teljesítése az elállásra nyitva álló határidő alatt kezdődjön meg, és e szerződéstől elállt – e fogyasztó által az eladónak vagy szolgáltatónak fizetendő arányos összeg meghatározása érdekében főszabály szerint az említett szerződésben megállapított árat kell figyelembe venni az ugyanezen szerződés tárgyát képező valamennyi szolgáltatás tekintetében, és a fizetendő összeget időarányosan kell meghatározni. Az ezen irányelv 14. cikkének (3) bekezdése alapján az eladónak vagy szolgáltatónak fizetendő összeg kiszámítása során csak abban az esetben kell figyelembe venni az ilyen szolgáltatás vonatkozásában előírt teljes árat, ha a megkötött szerződés kifejezetten előírja, hogy egy vagy több szolgáltatást a szerződés teljesítésétől kezdve maradéktalanul kell külön‑külön, elkülönülten fizetendő ár ellenében nyújtani.
2) A 2011/83 irányelv (50) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 14. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy annak értékelése során, hogy e rendelkezés szerint túlzottan magas‑e a teljes ár, figyelembe kell venni az érintett eladó vagy szolgáltató által más fogyasztóknak ugyanolyan feltételek mellett kínált szolgáltatás árát, valamint a szerződés megkötésének időpontjában más eladók vagy szolgáltatók által nyújtott ugyanolyan szolgáltatás árát.
3) A 2011/83 irányelv 2. cikkének 11. pontjával összefüggésben értelmezett 16. cikkének m) pontját úgy kell értelmezni, hogy a személyiségre vonatkozó szakvéleménynek valamely internetes társkereső oldal által, az ezen az oldalon elvégzett személyiségteszt alapján történő elkészítése nem minősül e rendelkezés értelmében „digitális tartalom” értékesítésének.
Aláírások